2017. március 19., vasárnap

Kilencedik fejezet

Kilencedik Fejezet

Demi


         Brody szája lecsapott az enyémre, és amíg az agyam az kiabálta, hogy állj, a testem az egyetlen módon válaszolt, amit mindig ismert, amikor Brody-ról volt szó. Nyelve végigsimított az ajkaim találkozásánál és én kinyitottam számára, megengedve, hogy felfedezze a szám körvonalát. Keze felkúszott, hogy megpihenhessen a tarkómon, míg a másik megragadta a csípőmet, és közelebb húzott magához. Amit csináltunk, azt helytelen volt, de nem tudtam racionálisan gondolkodni, amikor a szívem azt hitte, hogy helyes.
Körülöttem minden más eltűnt, ahogy a vérem zümmögni kezdett az ereimben, amitől úgy éreztem, mintha lázas lennék. Brody a számba nyögött, és abban a pillanatban olyan érzés volt, mintha életet lehelt volna belém. Beszívtam a levegőt, mohón nyeltem az illatát, magamban többért könyörögtem. De tudtam, hogy a több Brody-val soha nem lett volna elég. Ezt nagyon korán megtanultam. Semmi kétségem nem volt afelől, hogy egyetlen csókjától a bugyim benedvesedett és sikamlós lettem a vágytól. A melleim súlyosak és érzékenyek lettek, sóvárogtak az érintéséért. Már olyan sok idő telt el és a testem is tudta ezt. Azt tapasztaltam, hogy teljesen elvesztettem az irányítás Brody körül, amitől sokkal nehezebb volt a megállás. Ez volt akkor is, amikor az ajkai forró, nedves nyomott hagytak lefelé a nyakamon, amitől lecsapott rám a valóság. Mit csinálok? Elhúzódtam, megduzzadt ajkaimon keresztül ziháltam.
         - Nem kellett volna ezt tenned, - mondtam, a hangom remegett, és szinte suttogtam.
         - Nem én voltam az egyetlen, aki élvezte, - válaszolta önelégült mosollyal. Felemeltem a kezemet, hogy megüssem, de megragadta a csuklómat, mielőtt megtehettem volna. – Nana, semmi szükség erőszakra.
         - Milyen ironikus, - csattanok fel, hirtelen nagyon dühös lettem. – Számodra az rendben van, ha csak úgy, semmilyen istenverte ok nélkül megüss valakit, de amikor én akarom, akkor erőszakos vagyok.
         Brody közelebb hajolt, az orraink egymáshoz értek. – Megérdemelte.
         - Ahogy te is! Mi ütött beléd, hogy úgy viselkedsz, mint egy seggfej, Brody?
         - Mintha hittél volna nekem. – A hangja ellágyult, és így tett a tekintete is.
         - Próbáld meg, - válaszoltam. – Mert abból, amit láttam, azért ütötted meg őt, mert így érezted magad!
         Volt benne annyi tisztesség, hogy félénken nézzen, amikor válaszolt, - Én azt gondoltam, hogy ő… bántott téged.
         Kitéptem a kezemet a szorításából és egy igazán-szükséges lépést tettem hátra. A fejem csak úgy kavargott a fűtött csókunktól, és a düh, ami éreztem, hogy elkezdett felülkerekedni, utat tört magának a felszínre.
         - Bántott? Te most kibaszottul viccelsz velem? Csiklandozott engem!
         Valami megváltozott Brody arckifejezésében és megfejthetetlenné vált. Ez nyugtalanító volt. Mindig képes voltam olvasni benne, nem számított, hogy milyen kifejezés ült az arcára. De az arc most üresen nézett vissza rám, és ezt utáltam. Jobban, mint amit be mertem vallani, még magamnak is.
         - Bocsáss meg, hogy meg akartalak védeni téged, - sziszegte Brody. A csók okozta pára teljesen elpárolgott és csak fehéren-izzó düh maradt a helyében. Mi a fenét gondolt, hogy ki ő?
         - Elvesztetted a jogodat, hogy megvédj engem, - mondtam nyersen, mereven nézve rá. – Elsétáltál, és Jeff volt az, aki ott volt, amikor te nem!
         Brody arca eltorzult és egy töredék másodpercig, úgy éreztem, hogy vissza szeretném szívni a szavakat. Ha csak a szavak visszaszívása elég lett volna ahhoz, hogy kitöröljük a múltunkat. Brody-val és velem soha semmi nem volt könnyű.
         - Soha nem hagytam abba, hogy megvédjelek téged, - morogta Brody. – Maga Isten se tudott volna megállítani benne.
         - Lehet, hogy Isten nem, de az pokolian biztos, hogy én megteszem.
         Ezzel elnyomakodtam Brody mellett és visszasétáltam a házba anélkül, hogy egyetlen pillanatra is visszanéztem volna. Mérges voltam, és össze kellett szorítanom a szememet, hogy megállítsam a könnyek hirtelen támadását, amik azzal fenyegettek, hogy kibuggyannak. Mindenkit a konyhában találtam, és amikor besétáltam a tekintetük rajtam landolt. Ettől kényelmetlenül kezdtem érezni magamat, mintha mikroszkóp alatt lettem volna, és azonnal aggódni kezdtem, hogy tudnak arról, amit Brody és én odakint műveltünk.
         Grayson megtisztította Jeff arcát, de még mindig egy törlőrongyot tartott az orra elé.
         - Jól vagy? – kérdeztem Jeff-et, egyszerre aggódtam és éreztem zavarban magam.
         - Igen, - válaszolta. – Elment?
         Lepillantottam, és bólintottam, képtelen voltam a szemébe nézni. Féltem, hogy a csókom Brody-val az arcomra volt írva.
         - Mondott valamit neked? – kérdezte Huntley. A konyhapultnak volt dőlve, a karjait pedig keresztbefonta a mellkasán. Brody nagyszülei oldalt álltak, de ők is nagy érdeklődéssel néztek engem. Ha bárki a szobában tudta, hogy valami történt Brody-val, azok ők voltak. Eltekintve Grayson-tól és Huntley-tól, Luanne és Clay Scott voltak a családom, és még azután is, hogy Brody elment, közeli kapcsolatban maradtam velük. Elég közel ahhoz, hogy megtudják mi történt, amikor Brody elment. Elég közel, hogy megbízzam bennük, távolt tartják ezt tőle. Jeff és én megálltunk a rancsnál, így meg tudta mutatni, milyen terveik voltak a földdel kapcsolatban, mivel Grayson-é és Jeff-é volt a birtok egy-egy harmada. Brody nagyszülei továbbra is a birtokon élhetnének, és a rancs akkor Brody, Grayson és Jeff családja közt maradna. Ők egyébként is egy család voltak, így ez teljesen érthető volt. Persze, nem vártuk, hogy Brody és az új barátnője felbukkan majd.
         - Ő… - haboztam, kényelmetlenül fészkelődtem ott, ahol álltam, - azt mondta, azt hitte, hogy Jeff bánt engem. Ezért ütötte meg.
         - Mit mondtál neki? – kérdezte Jeff. Hangjába egy csöppnyi nyugtalanság vegyült, és tudtam, hogy ez vagy miattam, vagy Brody miatt volt.
         - Mit gondolsz? – kérdeztem, nem tettem semmit, hogy elrejtsem a saját haragomat. – Elmondtam neki az igazat.
         - Még mindig itt van? – kérdezte Grayson. Felállt és úgy tűnt készen állt arra, hogy bevigye a saját ütését, ha Brody még mindig a birtokon volt. Ez ritkán fordult elő, ha egyáltalán előfordult már, hogy lássam, ahogy be akar húzni egyet a legjobb barátjának.
         - Nem, - válaszoltam, teljesen elkeseredetten. – És mi ez az inkvizíció? Nem az én hibám, hogy megütötte Jeff-et! – Megfordultam és újra kisétáltam a verandára. Szükségem volt egy kis friss levegőre, és semmi sem volt jobb, mint belélegezni a vidéki levegőt. A föld, ami előttem terült el, olyan volt, mintha mérföldhosszú lett volna és a lemenő nap tökéletes tájképül szolgált. Tényleg gyönyörű volt. Mindig is úgy képzeltem, hogy itt élek majd Brody-val, a gyerekeinkkel, lovakkal és kék éggel körülvéve. Mindig is ez volt az álmom, az én tündérmesém. De mint oly sok kicsi lány, aki annyi sok dologról álmodik, kemény úton megtanultam, hogy a tündérmesék nem többek, mint gyerekes elképzelések.
         A szúnyoghálós ajtó becsukódott mögöttem és hátranéztem a vállam fölött, ahol megpillantottam Brody nagymamáját, Luanne-t, ahogy engem nézett. Odaállt mellém és az előttünk elterülő nyílt tájat kezdte bámulni. Borzasztóan tiszteltem ezt e nőt. Alacsony volt és karcsú, de mint a legtöbb nőben az ő generációjából, olyan erő lakozott benne, amivel számolni kellett. Amikor Brody szülei magára hagyták őt, a nagyszülei magukra vállalták a feladatot, hogy felneveljenek egy nagyon dühös, hatéves kisfiút, akinek már elcsigázott volt az elképzelése arról, hogy milyen is volt az élet. Sérült volt és mégis valahogy, a törmelékek között, amit a szülei hátrahagytak, Luanne és Clay képes volt megadni számára egy stabil, szerető otthont. Miattuk történt, hogy olyan férfi lett, akibe beleszerettem az egyetem alatt.
         - Akarsz róla beszélni, édesem? – kérdezte tőlem csendesen. Valami a hangjában mindentudóan csengett.
         - Én csak… - megálltam. Nem tudtam, hogyan mondjam el neki, mit érzek, amikor még én magam sem tudtam. Amikor folytattam, a hangom halk volt és ismét utáltam, hogy ez Brody miatt volt, és azt, ahogy éreztem magam. – Nem akartam, hogy bármi ilyesmi történjen, - az ajtó felé mutattam, - Nem tudtam, hogy Brody itt lesz.
         - Senki sem hibáztat téged, szívem, de én nem erre voltam kíváncsi.
         A homlokomat ráncoltam. – Akkor mire?
         - Arra, hogy miért voltál olyan feldúlt, amikor visszajöttél. – A szája egy kis mosolyra húzódott, és tudtam, hogy rajtakaptak. Látta, ahogy Brody-val csókolóztam.
         - Én… - becsuktam a számat. Nem tudtam megmagyarázni, hogy mi vitt rá erre és kizárt dolog volt, hogy valaha is hazudjak Luanne-nek. Egy kicsit elnevette magát, mielőtt megfordul, hogy a szemembe nézhessen.
         - Minden rendben van, szívem, nem foglak elárulni. Csak azt szeretném, ha okos lennél, és gondolj azokra az emberekre, akiket bánthatsz, amíg megpróbálsz értelmet keresni a dolgok között, amik közted és az unokám között vannak.
         - Nincs semmi köztem és Brody között, - válaszoltam csendesen.
         Luanne megnyugtató gesztussal megérintette a kezemet és volt egy olyan érzésem, hogy nem fog tetszeni, amit mondani fog. De hallgattam, mert megbíztam benne.
         - Idős vagyok, de nem vak, - kuncogott. – Te és Brody újra meg fogjátok találni az utat egymáshoz. Lehet, hogy egy kicsit elveszett vagy most, de végtére is, ő a végzeted, ahogy te is az övé.
         - Mitől ilyen biztos benne? – kérdeztem kíváncsian.
         Egy pillanatra félrenézett, elveszett a gondolataiban. – Majdnem negyven évvel ezelőtt, én voltam te, és Clay volt Brody. Elvesztettük az utunkat, de a szívem legmélyén is tudtam, hogy ő a múltam, jelenem, és jövőm.
         - Mi történt?
         - Nem álltunk készen, - válaszolta elgondolkodva. – Azokká az emberekké kellett válnunk, akikké szükséges volt ahhoz, hogy igazán boldoggá tegyük egymást. Találkoztunk másokkal, és miután három évig szórakoztunk ezekkel a kapcsolatokkal, rádöbbentünk, hogy minden velünk kezdődött és ért véget, velem és Clay-el. Számomra senki már nem létezett a világon.
         - És azt hiszi, hogy ez számomra és Brody számára is járható út, mindazok után, ami történt?
         - Édesem, semmi sem tarthat titeket távol egymástól, ha annak úgy kell lennie. Clay az őrületbe kerget, és veszekedni is szoktunk egymással, de visszautasítom azt, hogy nélküle éljek. Képes vagy Brody nélkül élni, de amikor úgy döntesz, hogy nem akarsz nélküle élni, akkor fog minden a helyére kerülni. Eközben légy óvatos, ne bántsd meg Jeff-et.
         Megráztam a fejemet és válaszoltam, - Soha nem tudnám bántani. Csak barátok vagyunk.
         - Ő tudja ezt?
         - Nem vagyok benne biztos, hogy mire gondol.
         - Kicsi lány, az a fiú ott bent, - a konyha irányába mutatott, - nagyon szerelmes beléd, és neki fogalma sincs róla, hogy a szíved még mindig elérthetetlen.
         Épp készültem ellentmondani, amikor kinyílt a szúnyoghálós ajtó. Huntley lépett ki rajta.
         - Sajnálom, félbe szakítottam valamit?
         Luanne elmosolyodott. – Egyáltalán nem, Huntley kedvesem. Csak beszélgettünk. – Rám kacsintott, és megszorította a kezemet. - Adj ennek időt, édesem, Róma sem egy nap alatt épült.
         Eltűnt a házban, így egyedül maradtam Huntley-val.
         - Minden rendben van? – kérdezte. Kezdtem belefáradni, hogy ezt hallottam mindenkitől, de tudtam, hogy csak jót akartak.
         - Nem, - válaszoltam őszintén, - de az leszek.
         Bólintott és hálás voltam, amikor nem erőltette tovább a témát. Tudta, hogy beszélni fogok majd, amikor készen állok rá. Csak szükségem volt egy kis időre, hogy elrendezzek a fejemben mindent, különösen Luanne legutolsó észrevételét arról, hogy Jeff szerelmes belém. Még mindig nem döntöttem el, hogyan érzek ezzel kapcsolatban.
         - Még mindig rendben van az, hogy ma este vigyázz Hunter-re? – kérdezte Huntley.
         Elmosolyodtam. – Persze. Már alig várom.
         - Nagyszerű, - válaszolta Huntley. – Készen állunk az indulásra.
         - Rendben. Ott leszek mögöttetek.

         Jeff úgy döntött, hogy Grayson-nal és Huntley-val tart, és amíg fájt, hogy mérges volt rám, a hazautat arra használtam, hogy gondolkodjak. Itt volt az ideje, hogy elkezdjem rendbe szedni a fejembe lévő zűrzavart.

18 megjegyzés:

  1. Nagyon,nagyon köszönöm. Minden fordításod türelmetlenül várom! Igazán jó és élvezetes munkát végzel. Még egyszer köszönöm, hogy olvashatom. 😃

    VálaszTörlés
  2. Ismét köszönöm, nagyon tetszik a történet és a fordításod is! :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szépen köszönöm! :) Vártam már ezt a csókot :P

    VálaszTörlés
  4. Imádom szeretem köszönöm szépen

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm szépen nagyon szeretem őket.

    VálaszTörlés
  6. De jó, egy újabb rész! Nagyon köszönöm, mindig nagyon várom a folytatást!

    VálaszTörlés
  7. Nagyon, nagyon szivesen! ☺😘❤️ Örûlök, hogy tetszett! ☺😊

    VálaszTörlés
  8. Köszi Évike!Kiváncsi vagyok vajon kit választ Demi!!!

    VálaszTörlés
  9. Mikor várható a következő fejezet?

    VálaszTörlés
  10. Köszönöm szépen! Egy szuszra olvastam el a kilenc fejezetet és most csak várok és várok! Nagyon szeretem a fordításaidat!

    VálaszTörlés