2017. március 4., szombat

Első fejezet

Első fejezet

Asa



Nem is olyan régen, amikor ránéztem egy lányra, szándékosan részegre itattam, mert szándékomban állt teljesen elpusztítani őt. Hazavittem, majd ágyba cipeltem volna, és egyáltalán nem éreztem semmilyen bűntudatot amiatt, hogy a szenvedélye nélkül hozta meg ő is a döntését. Régebben soha nem hagytam volna ki egy ilyen könnyű lehetőséget, és soha nem éreztem volna rosszul magam amiatt, hogy a tetteimmel nem egészen fogom kivívni magamnak az erkölcsiség díját. Régebben szerettem, ha a dolgok a részemről erőfeszítés nélkül a kezembe pottyantak, és tetszett, hogy amikor elsétáltam, mindig lemostam magamról mindenféle gaztettnek a felelősségét és másra helyeztem. A számon kérhetőség idegen dolog volt számomra, és visszatekintve, kerültem is azt, mintha pénzzel tartoztam volna neki.
         De azok az idők megváltoztak, és valahol a kórházi ágyban való haldoklás és az életbe való visszatérés között, megláttam az utolsó esélyemet a normalitásra, ami a kishúgom szeméből csak úgy ki-be pislákolt, és a csupasz lelkiismeretemnek egy darabkája felébredt bennem. Most, amikor ránéztem erre a nagyon csinos részeg lányra, akinek nyilvánvalóan már kikerültek az irányítása alól a dolgok, és a bajt kereste, azt akartam, hogy megtudja, mennyire nehéz tudott lenni egy nagy halomnyi megbánás. Még mindig haza és ágyba akartam őt vinni, csakhogy megértettem, hogy a szükségszerű következmény most más volt. Most az a kis darabka lelkiismeret bökdösött engem, hogy tegyek valami olyasmit, amit soha nem tettem, és viselkedjek úgy, mintha lovagias lennék és megmenteném őt önmagától.
         Soha senki nem mondta még rám, hogy önzetlen vagy figyelmes lennék, de ha nem lépek közbe, akkor az a gyönyörű vöröshajú egy egész nagy világfájdalomban találta volna magát. Első kézből tudtam, hogy egy kis fájdalom és néhány hiba örökre a válladra tudott nehezedni. Fárasztó volt cipelni a terhet, és ő jobbat érdemelt ennél, még ha ebben a pillanatban úgy is tűnt, hogy nem fog rá emlékezni.
         Megtöröltem a kezemet egy kendőbe, ami lazán a nadrágomban lévő övről lógott le hátul és ráemeltem a szemöldökömet a koktélpincérnőre, Dixie-re, aki hatalmasra tágult szemekkel ugyanazt a bemutatót nézte a táncparketten, mint én. Szombat este volt, szóval a bár meglehetősen tele volt, és élőzenekar játszott a kis színpadon, de elég sok szempár tapadt arra a helyre, ahol a vöröske mozgott a táncparketten. Tudtam, hogy le kellett volna állítanom, pehelysúlyú volt, de a nagy, csokoládébarna szeme annyira szomorú és meggyötört volt, hogy nehezemre esett nemet mondanom neki. Most, hogy valóban éreztem valamiféle empátiát és együttérzést, tudtam, hogy túlitattam őt, ami előrevetítette a virtuális sztriptízt, ami épp most zajlott a táncparkett kellős közepén.
         - Gondolod, hogy azok a srácok akkor is megpróbálnának rástartolni, ha megtudnák, hogy több mint valószínű, hogy fel van fegyverkezve?
         Dixie hangja száraz humorral volt átitatva, miközben elvette tőlem a whiskey-colat, amit neki kevertem.
         - Amikor egy lány nyilvánvalóan ittas, jó kis időtöltést keres, és épp úgy néz ki, mint ő, akkor egy golyó nem igazán elrettentő dolog. Megyek kimentem őt onnan. Miután leraktad azokat, ránéznél egy kicsit a bárra?
         Egy vigyor kíséretében ő is rám emelte a szemöldökét. – Biztos vagy benne, hogy meg akarod tenni? Ez olyan, mintha a sakálok bekerítettek volna egy gazellát. Elég csúnyán is végződhet, ha odamész és tönkreteszed a mókát.
         A banda, ami ma este élő szórakozást nyújtott, áttért Tom Pretty „You Got Lucky”-jára, és a lány a vihar közepén hirtelen megfordult és egyenesen a szemembe nézett. Valahol az összeütközések és simulások közepén, elvesztette a pólóját, így csak egy testhezálló atléta volt rajta, ami nem igazán ért sokat, hogy eltakarja, amije volt. A dús, gesztenyebarna haja kiszabadult a lófarkából és hozzátapadta a verejtékes mellkasához és nyakához, mialatt a sminkje is elkenődött a sötét szeme alatt. A mellkasa gyors ütemben emelkedett és süllyedt a megerőltetéstől, miközben a hibátlan, felfedett bőre csillogott a vékony réteg izzadságtól. Úgy nézett ki, mint minden pasi nedves álma vagy egy valós Victoria Secret modell, aki arra használja ezt a neve-sincs bárt, hogy itt parádézzon a cuccaiban a kifutó helyett. Lázadást fog szítani, és azt hiszem valahol a kamikáze hatás alatt, ami a vérében keringett ebben a pillanatban, ezt ő is tudta. Meg tudtam állapítani abból, ahogy kihívóan bámult rám a minket elválasztó téren keresztül.
         - Én rendben vagyok a csúnya végkimenetellel; azzal nem vagyok kibékülve, hogy ennek az egész mészárlásnak a kellős közepén van. – Nem kellett volna, hogy érdekeljen. Nem kellett volna, hogy nyugtalanítson. A vöröske képes volt vigyázni magára, és mint ahogy Dixie említette, valószínűleg fel volt szerelkezve, de nem tudtam megállítani a védelmező hullámot, ami a felszínen lebegett, amikor egy ügyetlen, diákszövetségis srác rátette a kezét az apró derekára és a hátát a mellkasához húzta.
         Először nem küzdött ellene, az érzékeit és a reflexeit nyilván eltompította az alkohol gőze, amiben egész éjszaka úszott.
         Dixie kivitte az italt, majd visszatérve egy sóhaj kíséretében megkerülte a bárpultot. – Alig várom már, hogy a hétvégén Rome felvegye ide a barátját és megtegye a szükséges biztonsági intézkedéseket. Imádom ezt a helyet, imádom a munkám, de nézni, ahogy ti, srácok egész idő alatt részeg, forrófejűekkel bonyolódtok össze, már kezd unalmassá válni.
         Vállat vontam és elmentem mellette, így véget tudtam vetni a közelgő katasztrófának. A vöröskének végre megjött az esze és most már aktívan küzdött, hogy kiszabaduljon az egyetemista srác szorításából.
         - Ez is csak a munka része.
         Bár be kellett vallanom, amikor a főnök, Rome Archer megemlítette, hogy volt egy régi szakaszbéli haverja, aki készen állt újra hazajönni, és akinek szüksége volt valamire, amit csinálhat, amíg lábra nem áll, megkönnyebbültem, hogy az én időm, amikor a megvadult tömegben fejeket koccantok össze hétvégente, véget fog érni. Büntetett előéletem volt. Egy hosszú, színes bűnlajstrom és bármikor, amikor kezet emeltem egy másik emberi lényre bármiféle erőszakos módon, automatikusan láttam a hosszú oldalakat, amik egyre csak sokasodtak. Mint már oly sokszor az életemben, mielőtt meghaltam volna a kórházi asztalon, volt valami a múltamból, ami mindig meghatározott és elnyomott engem.
         Dixie odakiáltott nekem a bárpult másik oldaláról, ahogy elkezdtem átverekedni magam a tömegen: - Te túl csinos vagy, hogy ezt az arcot egy ököl elé helyezd, Asa. Légy óvatos.
         Diákszövetségis Srác az arcát fogta, miközben vér szivárgott az ujjai között, ahogy az orrát takarta. A vöröshajút két másik srác tartotta, az egyik mindkét csuklóját összefogta, miközben ő meredten bámulta azt a csoport férfit, aki körülvette őt. Magas volt, és nevetségesen jó alakú, de egyik részeg fickónak sem volt halvány fogalma sem, hogy miért. Csak egy harcias lányt láttak, aki elázott, és egész éjszaka csábította őket, akár szándékos volt ez, akár nem. És természetesen most, hogy az egyikük miatta vérzett, és hülyét csinált belőle egy egész bárnyi néző előtt, nyilvánvalóan hamarosan elég csúnya helyzet fog kialakulni. Az egy dolog, ha szétrúgatod a segged egy lánnyal. Viszont egy teljesen más dolog szétrúgatni a seggedet egy olyan lánnyal, aki úgy nézett ki, mint akinek egy kifutón kellene sétálnia egy olyan dugj-meg sarkú cipőben. Ugyancsak nem segített volna megmenteni a srác arcát, hogy egy élénk sárga nadrágot viselt, ami körbeölelte a domborulatait, és olyan mellei voltak, amiknek az eltakarását be kellett volna tiltani.
         Egy szívdobbanásnyi idő alatt egy kötélhúzó harc kellős közepében találta magát két srác között, akik a karjánál tartották őt, és láttam, ahogy a harag épülni kezdett annak a srácnak a vizenyős tekintetében, akinek valószínűleg eltörte az orrát.
         Figyelmeztető pillantást küldtem a srác felé. Dixie-nek igaza volt: jóképű voltam, túlságosan jóképű ahhoz, hogy ugyanolyan ronda legyek, mint amilyen belül voltam, de hogy ellensúlyozzam az arcom megtévesztő szépségét, hatalmas is voltam és már attól a naptól kezdve bajba keveredtem, amióta lélegezni tudtam. Így általában értettem hozzá, hogyan tudassam az ellenféllel, hogy a konfrontáció vesztes oldalán álltak velem szemben. A vérző fickó tett egy lépést hátra, ahogy kezelésbe vettem a hozzám legközelebbi srácot, hogy leszedjem őt a vöröske karjáról. Felnyögött és káromkodott, leginkább azért, mert amint a lány kiszabadult és eléggé összeszedte magát, a térdét egyenesen a fickó védtelenül hagyott golyóiba rántotta, mire az kétrét görnyedt.
         A fejemet ráztam, ahogy megfordult és hanyagul kirántotta a csuklóját a másik srác szorításából is.
         - Royal. Fejezd be.
         Nem törődött velem, miközben a banda gyorsabb tempóra váltott, Shooter Jennings ’A Hard Lessons to Learn’-ére, és teljesen támadó üzemmódba kapcsolt.
         Most már teljes mértékben hittem abban, hogy semmi baj nem volt egy olyan nővel, aki megvédte magát a nem kívánt közeledéstől, és nyilvánvaló volt, hogy nem akarta, hogy a srác többé rátegye a kezét. De ez a különleges lány, ez a meglepően fiatal nő, aki pont úgy nézett ki, mint egy szupermodell, valójában a Denver-i rendőrségi erő tagja volt, és tudtam, hogy komoly kárt tudott volna okozni még a kevésbé józan állapotában is. Ezt azonban nem engedhettem. Nem csak azért, mert a Bárt vonták volna felelősségre érte, hanem mert nem akartam, hogy valami olyasmit tegyen, ami végül az állásába került volna.
         Átnyúltam Royal-on és a kezemet azokra az ujjakra fontam, amik a csuklója köré kulcsolódtak, miközben ficánkolt és vadul megrántotta a fogva tartóját. Kíváncsiskodó ujjait felfeszíteni még nehezebb feladatnak bizonyult, mivel folyamatosan le kellett buknom, hogy elkerüljek egy könyököt az arcomba, vagy a lány kézfejét, miközben hátralendítette az öklét. Gyors volt és erős, valami, amire a fogvatartó srác is rájött végül, ahogy szilárd ütést mért a halántékára. A fickó hirtelen elengedte és hátratántorodott, miközben én csapdába ejtettem a csapkodó karjait az oldala mellé és a hátát a mellkasomhoz húztam. Egy kicsikét lehajoltam, így a fülébe tudtam suttogni, - Nyugodj meg, Vöröske.
         Mindketten arra a srácra néztünk, aki megragadta őt, és megpróbáltam nem észrevenni, ahogy igazán látványosan emelkedett és süllyedt a mellkasa a karom fölött, ahol a bordáinál magamhoz szorítottam. Még amikor segíteni akartam, az összes régi ösztön világosan és izzón égett a felszín alatt. Minden lehetséges módon meg akartam őt érinteni.
         - Megtámadott. – Egy elégedetlen kisgyereknek hangzott, akitől egy nagyobb gyerek elvette a kedvenc játékát a játszótéren.
         Bólintottam és megbizonyosodtam benne, hogy az erős Kentucky akcentusom érezhető volt a hangomban, amikor azt mondtam neki, - Biztos lehetsz benne, hogy azt tette. De csak azután, miután rátetted a kezedet. – A Jó-kisfiús bájomat vetettem be, hogy lenyugtassak egy ingatag helyzetet. Azt hiszem, ettől az emberek azt gondolták, hogy nem voltam elég okos, hogy a méretem ellenére, bármiféle valódi fenyegetést jelentsek.
         A banda még mindig játszott, de nem hittem, hogy bárki is figyelt volna rájuk. Mindenki a kibontakozó káoszt nézte, amit Royal teremtett.
         - Behúzott egyet Bobby arcába, miközben ő csak megpróbált táncolni vele. Eltörte az orrát.
         Ismét bólintottam és megpróbáltam nem arra gondolni, hogy Royal tökéletes hátsója egyenesen az ágyékomnak feszült. Épp eléggé fordította el a fejét, hogy észrevegyem a csipetnyi elővigyázatosságot és pánikot, ami a sötét tekintete mögött bujkált. Kidugta a nyelvét, hogy megnedvesítse vele az alsó ajkán és nekem emlékeztetnem kellett magamat, hogy én többé nem olyan srác voltam, aki részeg lányokat használt ki. Legalábbis, nem akartam az a srác lenni, de soha nem gondoltam volna, hogy ez ügyben túl sok választásom lett volna.
         - Bobby-nak meg kell tanulnia, hogy előbb kérdezzen, ha azt akarja, hogy egy lány táncoljon vele. Nézd, jobb lenne, ha mindenki menne a saját dolgára és akkor mindannyian elfelejthetjük, hogy ez az egész megtörtént-
         Félbehagytam a mondatot, ahogy rám mutatott, majd összehúzott szemmel Royal-ra nézett. – Hívni fogom a zsarukat.
         Éreztem, hogy a szorításomban Royal remegni kezdett. Pontosan ez volt az, amit próbáltam elkerülni. Megemeltem az egyik szemöldökömet, lazítottam a fogásomon, így magam mögé tudtam őt tolni, és keresztbefontam a karomat a mellkasom előtt. Rájöttem, hogy sokkal félelmetesebbnek látszottam, ha nem takart el a túlságosan-is-szexi vöröske.
         - Megteheted, de az el fogja rontani a bulit. A zenekar le fog állni, az összes többi itt lévő abba fogja hagyni az ivást, ami miatt mérgesek lesznek, mivel fizettek azért, hogy bejöjjenek és hallják a zenét. Ráadásul, hívnom kell majd a bár tulajdonosát és tudatni vele, hogy mi folyik itt lent, és az olyan lenne, mint felébreszteni Godzilla-t a délutáni szunyókálásából.  – Ujjammal megdörzsöltem a szám sarkát és a legjobb „vidéki fiús” mosolyomat küldtem felé. Ez már nem egyszer hatástalanított embereket, akik vért kívántak, általában az enyémet, de nem bántam használni, ha ezzel megakadályozhatom, hogy a Royal-é kiserkenjen. – Ráadásul, köztünk szólva, neki vannak barátai a rendőrségen.
         A másik srác megpróbált átlátni rajtam, hogy komolyan beszéltem-e vagy sem, úgyhogy előretoltam az államat. – A legjobb barátja szaru. Ha felhívod a DPD (Denver-i Rendőrségi Központ), jó esély van arra, hogy őt küldjék ki ide, mivel tudja, hogy ezen a helyen szeret lógni, majd el fogja mesélni neki, hogy te és a haverjaid össze-vissza fogdostátok az engedélye nélkül és ezt a kamerák is tudják bizonyítani. – Rámutattam az egyik megfigyelő kamerára, amit Rome telepített fel az egész helyre. – Azt gondolod, hogy ez számotokra a végén jól fog elsülni?
         Úgy tűnt, fontolgatja, hogy mit válaszoljon erre, amikor a zenekar énekese hirtelen elkiáltotta magát a mikrofonba, így az egész bárnak nem volt más választása, mint elhallgatni: - Ti, srácok megszívtátok. Fogjátok a vérző haverotokat és vigyétek ki innen, és hagyjátok, hogy mindenki más visszatérjen szórakozni.
         Ettől magához tértek a többiek is és hirtelen kántálni kezdték, hogy „Megszívtátok!” és így a tapizós kezes bandának nem maradt más választása, mint tényleg távozni. Nem maradt más módja, hogy megőrizzék a méltóságukat és nem akarták kockáztatni annak az esélyét, hogy Royal valóban ismer egy zsarut.
         Az ajtó felé osontak, miközben én a bárpult felé vonszoltam Royal-t és pontosan középen egy székre huppantottam a fenekét, ahol rajta tudtam tartani a szememet. A két karommal csapdába ejtettem őt és olyan közel hajoltam hozzá, hogy az orrunk majdnem összeért.
         Összeszorított fogaimon keresztül mondtam neki, - Ülj le. Most pedig, vagy felhívom Saint-et, hogy jöjjön érted, vagy itt ülsz, vizet iszol és eszel valami zsíros és szörnyű kaját, amíg eléggé ki nem józanodsz ahhoz, hogy saját magadat hazaszállítsd. Ez a két lehetőség adott, Vöröske.
         Pislogott a bűnösen hosszú szempilláival és esküdni mertem volna, hogy úgy nézett ki, mint aki mindjárt elsírja magát. Láttam, ahogy nagyot nyelt és beleegyezésképpen egy aprót bólintott.
         Amikor megszólalt, olyan halkan tette, hogy szinte suttogásként hatott. – Ne hívd Saint-et. Várok.
         Saint volt a legközelebbi barátnője, és Nash barátom csaja. Egy kedves és félénk fiatal nő, akinek valahogy sikerült kiegyensúlyoznia Royal Hastings merész és pimasz hozzáállását. Furcsa párost alkottak, de tudtam, hogy Saint egy szempillantás alatt otthagyna csapott-papot, hogy megbizonyosodjon afelől hogy Royal-lal minden rendben. Nem hibáztattam Royal-t, amiért nem akarta, hogy a barátjának érte kelljen jönnie és ebben az aktuális állapotában begyűjtenie őt. Eléggé leharcoltnak tűnt. Még mindig gyönyörű volt, egyfajta vad, meg nem szelídített külsővel, de ezek alatt egy katasztrófa lapult, aki kereste a bajt, épp úgy ahogy a veszélyt és a többi rossz dolgot, amit aktívan tett az elmúlt két hétben. Nem ez volt az első katasztrófa, amit kénytelen voltam megelőzni a bohóckodása miatt, és eljött az ideje, hogy elmondjam neki, ezt abba kellett hagynia.
         Ellöktem magam a pulttól, megkerültem a nyitott végénél és haragosan néztem Dixie-re, aki a seggemre csapott visszafelé jövet.
         - Az én hősöm.
         Válaszképpen rámordultam. Nem vagyok hős alapanyag. Sokkal inkább esek bele a főellenség vagy a szupergazember szerepébe. Öntöttem Royal-nak egy pohár vizet az egyik legnagyobb söröskorsóba, amim a pult mögött volt, és szó nélkül lecsaptam elé. Egy kicsit megugrott és láttam, hogy a megbánás és a lelkiismeret furdalás dolgozni kezdett benne, ami tükröződött az arcvonásaiban is. Rózsaszín pír kezdett terjedni a dekoltázsából és kúszott felfelé az arcába.
         Folytattam az utamat a bárpult teljes hosszában, megállva, hogy újratöltsek néhány poharat, lerendeztem egy számlát, eltakarítottam néhány üres tányért, amíg el nem jutottam a konyha bejáratához, ami a bár egész hátsó részét elfoglalta. Általában csak éjfélig szolgáltunk fel, de tudtam, hogy Avett Walker, az új lány, akit Rome beleegyezett, hogy felvesz a konyhába, mint egy szívesség gyanánt egy régi barátnak, még mindig bujkált valahol. Még nem láttam a sötétrózsaszín fejét kiviharzani a bejárati ajtón, miután letelt a műszakja, amit normálisan mindig megtett.
         Ő egy nagyhangú kis méregzsák volt és volt egy hozzáállása amennyire meg tudtam mondani. Tisztán látszott, hogy nem akart itt dolgozni. Az anyukája, Darcy volt a konyha vezetője, és az apja volt az a fickó, aki eredetileg eladta Rome-nak a bárt, de Avett nem úgy tűnt, mintha bármifajta szeretetet táplálna a hely iránt. Valójában, úgy tűnt, hogy egyáltalán nem táplált semmi iránt sem szeretetet. Úgy viselkedett, mintha minden nap dolgozni jönni börtönbüntetés lenne, ami miatt alapból én lettem az ő börtönőre, mivel én voltam a főnöke. Nem egészen jöttünk ki jól egymással. Azt hiszem, túl sok módon láttam az én nemtörődöm és meggondolatlan énemet visszatükröződni, amikor kapcsolatba kerültem vele.
         Avett nevét kiáltottam, és amikor nem kaptam választ, keresztülmentem az üres konyhán, amíg el nem értem a hatalmas hűtőkamrát. Nem volt időm baszakodni, így kerestem egy kis sajtot, kenyeret és néhány gyümölcsöt és rájöttem, hogy mit kellene belőlük csinálnom. Bele kellett valamit erőltetnem Royal-ba, ami felszívja a piát, így elmondhattam neki, hogy húzza ki a fejét a seggéből és szedje össze magát.
         A csizmám sarkával rúgtam be az ajtót, mivel a kezem tele volt, amikor a sörös hűtőhöz vezető ajtó hirtelen kinyílt, és Avett sétált ki rajta, a nyilvánvalóan teletömött hordozótáskájának a cipzárjával babrálva. Megtorpant, amikor észrevett engem, szemei kitágultak, majd kihívóan összeszűkültek.
         - Mit csinálsz te itt hátul? A konyha zárva van. – Mintha bármi joga lenne megkérdeznie, hogy merre megyek ezen a helyen. Ez egy elterelő taktika volt, amit én is elég jól ismertem.
         Én csak bámultam rá és nem szóltam egy szót sem. Egyenesen a táskáját céloztam meg a pillantásommal, majd vissza a hűvös mogyoróbarna tekintetét.
         - Mi van a táskában?
         Áthelyezte a testsúlyát, és nem lehetett összetéveszteni az üvegek ismerős egymásnak koccanását. Megpróbált sört kicsempészni a hűtőből. Erre rájöttem. Az éjszakámnak még egy komplikált nő hiányzott, akinek a rendbetétele inkább okozott fejfájást.
         - Semmi. – El akart menni mellettem és az üvegek összekoccanása csak még hangosabb lett.
         A kezeim tele voltak, így az egész testemmel álltam el az útját. Avett sokkal inkább hasonlított Darcy-ra, mint az apjára, Brite-ra. Brite egy óriási, szakállas férfi volt, akinek biztos voltam benne, hogy népdalok íródtak a tiszteletére. Avett apró volt és alig ért fel a mellkasom közepéig, és meg kellett döntenie a fejét annak érdekében, hogy felnézzen rám. A magasságot, ami hiányzott belőle, tuti biztos, hogy a szörnyű magatartása kompenzálta.
         - Tedd vissza. Ne csináld még egyszer, és ez volt az utolsó, hogy ezt hallottad. – Amikor ingerült voltam, a Déli akcentus erőteljesebb és vastagabb lett a hangomban, és nem úgy, ahogy akkor használtam, amikor el akartam érni valamit, vagy hogy meggyőzzek valakit, hogy én kedvesebb és okosabb voltam, mint valójában.
         - Takarodj az utamból, Asa.
         - Nem. Nem fogsz lopni Rome-tól. Engem nem érdekel, hogy mi a problémád Brite-tal, és az sem érdekel, hogy nyilvánvalóan inkább birkóznál vad, hegyi oroszlánokkal, mint hogy itt dolgozzál. Nem hagyom, hogy kihasználd Rome-ot. Ő egy jó srác és jobbat érdemel ennél.
         Farkasszemet néztünk egymással, és egy másodpercig azt gondoltam, hogy megpróbál majd kikerülni engem, mivel tudta, hogy a kezem el volt foglalva, de azt hiszem, volt valami láthatatlan szál, valamifajta előérzet, amit megosztottunk egymással, amitől ösztönösen tudta, hogy megúszhatta volna, de nem sokáig.
         Fújtatott egyet, amitől a rózsaszín tincsek a homlokán táncolni kezdtek. Egy igazán aranyos lány lehetett volna, ha nem okozott volna annyi kellemetlenséget és gyakorlatilag egy évtizeddel fiatalabb volt nálam. Ő még igazából egy gyerek volt, és pokolian biztos, hogy úgy is viselkedett.
         - Egy buliba megyek és nekem nincs pénzem sörre. Nem gondoltam volna, hogy nagy ügy, ha elveszek egy tizenkettes csomagot a hűtőből. Elvégre az apám gyakorlatilag ingyen odaadta ezt a bárt egy katonának. Néhány sör tisztességes kereskedelemnek tűnik.
         A szememet forgattam. – Nem lett volna nagy ügy. Tudod, hogy Rome-ot nem érdekelte volna, ha megkérdezed. De úgy járkálni itt, mintha járna neked valami, néhány ismeretlen okból, számomra nincs igazán rendben, és én nem fogom hagyni, hogy ezt csináld. – Összehúztam a szemöldökömet és én is áthelyeztem a testsúlyomat. – Hogy-hogy nincs pénzed? Pénteken lettél kifizetve. – Mivel a konyhában dolgozott, tudtam, hogy Rome órabért fizetett neki. Nem volt elég, hogy visszavonuljon, de ahhoz igen, hogy nem kellett volna eltűnnie kevesebb, mint huszonnégy óra alatt, hacsak nem mesterkedett valamiben.
         Ahelyett, hogy válaszolt volna nekem, megpördült és elindult, hogy visszategye a söröket a hűtőbe. Vártam, amíg vissza nem jött, és folytatta útját ki a konyhából, vissza a bárba. Elég sokáig voltam távol, mert a banda befejezte a zenélést, és ez azt jelentette, hogy a tömeg összegyűlt és Dixie ott állt a bárpult mögött és igyekezett felvenni a rendeléseket. Megböktem Avett-et a könyökömmel és átpasszoltam a kezébe a szállítmányomat. Royal felé intettem, aki sztoikusan ült a rohanás kellős közepében, fejét lehajtotta és tekintetét a bárpult tetejére irányította.
         - Etesd meg a vöröskét. Győződj meg arról, hogy eszik, és ha még egyszer rajtakaplak, hogy megpróbálsz ismét lopni, ki vagy rúgva. Nem érdekel, hogy mit ígértem Brite-nak, vagy hogy ez mennyire törné össze Darcy szívét.
         Vészjósló pillantást küldött felém és elég hangosan motyogott ahhoz, hogy meghalljam, - Vicces ezt pont tőled hallani.
         Nem tévedett. Nevetséges, hogy ez pont az én számból hangzott el, így figyelmen kívül hagytam őt és belevetettem magam a káoszba, hogy megpróbáljam csökkenteni a rohamot. Mindössze egy fél óra volt már csak az utolsó rendelésig, így ez egy kicsit bonyolultabb volt, mint általában. A hétvégék a Bárban eléggé zsúfoltak voltak, mióta Rome átalakította, ami miatt úgy gondoltam talán meg kellene kérnem, hogy vegyen fel egy másik kiszolgálót, valamint egy kidobót. Az üzlet jól ment, és annak érdekében, hogy ez így is maradjon, meg kellett bizonyosodjunk felől, hogy a tömeg éppolyan jó kiszolgálást kap, mint az öreg veteránok, akik a hétköznapi órákban töltötték meg a helyet.
         Megpróbáltam az egyik szememet Royal-on tartani. Aggódtam, hogy megpróbál elmenni, mielőtt beszélni tudtam volna vele és mielőtt megítélhettem volna, hogy eléggé kijózanodott-e ahhoz, hogy vezessen, de ő még mindig ugyanazon a helyen ült, lehajtott fejjel, tekintetét a bárpultra szegezte, és a víz, amit elé tettem, eltűnt. Egy jókora harapást is eltűntetett az előtte lévő ételből, így egy kicsikét fellélegeztem. Szokatlanul csendes volt és azt kívántam, bárcsak megragadtam volna a pólójánál fogva, amikor korábban kihúztam őt a tömegből. A haja kócos volt, mintha most kelt volna ki az ágyból és ez nem segített, hogy emlékezzek arra, hogy miért kellett kihúznom őt abból az örvényből, amiben a Karácsonyt megelőző hét óta volt.
         Végeztem az utolsó rendeléssel is. Kifizettem a bandát és megköszöntem az énekesnek, hogy segített nekem a diákszövetségis kölyökkel, és viszonzásképpen megkérdezte, hogy mit gondolok, Royal-t érdekelné-e az, hogy velük tartson, mint egy háttértáncos. Nevetnem kellett, és összetörtem az álmait azzal, hogy neki már volt egy teljes munkaidős állása. Nem zavartattam magamat, hogy elmagyarázzam, mi is volt az pontosan, mert kételkedtem abba, hogy egyáltalán hinne-e nekem. Segítettem Dixie-nek feltakarítani a padlót, és amikor elkezdtük az embereket az ajtó felé terelgetni, megálltam Royal mellett és azt mondtam, - Tarts ki még egy kicsit.
         Nem válaszolt, de néhány hajtincset kisöpört az arcából, a füle mögé tűrte őket, és a szeme sarkából nézett rám.
         Néma beleegyezésként értelmeztem és segítettem Dixie-nek mindenkit kiterelni és feltettük az összes széket a takarító személyzetnek, akiket Rome felvett, hogy fényesre varázsolják ezt a helyet, mielőtt holnap ismét kinyitunk. Dixie-nek és nekem volt egy rendszerünk, mivel egy héten hatszor együtt csináltuk ezt, így ezzel a munkával eléggé gyorsan végeztünk. Amikor befejeztem, visszamentem a bárpult mögé, töltöttem magamnak egy Dalwhinnie-t, majd az italommal együtt megkerültem a pultot, hogy leülhessek az egyik bárszékre Royal mellé. Mindenki azzal ugratott, hogy bourbon-t vagy whiskey-t kellene innom, lévén, hogy Kentucky-ból származom, de én jobban szerettem a scotch sima és kicsit piszkos ízét. Ez illett hozzám, mivel ezt a két dolgot magamban is éreztem.
         Ittam egy kortyot az italomból, majd egy koppanás kíséretében letettem a pultra. A kezemet végigfutattam a piszkosszőke hajamon és a szemem sarkából Royal-ra pillantottam.
         - Szóval ezt csinálod most? Berúgsz, felizgatod a bennszülötteket, nyilvánosan félig levetkőzöl, és általánosan úgy viselkedsz, mint egy bolond? Mert meg kell mondanom, most már egyhúzamba két hét elteltével azt gondolom, hogy talán itt van az ideje, hogy találj magadnak egy másik bárt.
         Láttam, hogy a vállai megereszkedtek, és viszonozta az én oldalpillantásomat.
         - Miért nem mondtad el azoknak a srácoknak, hogy zsaru vagyok?
         Felsóhajtottam és szembefordultam vele. Komolyan azt kívántam, bárcsak ne volna ennyire csinos. Megpróbáltam megfontolt és racionális lenni mellette, de sokkal nehezebbnek bizonyult.
         - Mert annak ellenére, hogy törvényesen mászkálsz az eldugott jelvényeddel, még akkor sem lehetsz részeg, amíg töltött fegyvert hordasz magadnál. Ez illegális, és egy fejfájás, amire most igazán nincs szükséged.
         - Hirtelen aggódni kezdtél a többi törvénytisztelő állampolgár miatt. – Egy kis csipkelődő visszabeszélés  visszatért belé és ez egy üdítő változás volt az érzelgős, levert lányhoz képest, aki azóta volt, mióta lehúztam őt a táncparkettről.
         - Nem. Engem kibaszottul nem érdekelnek a többiek, de neked van egy állásod, amit szeretsz, barátaid, akik törődnek veled, és te még túl fiatal vagy ahhoz, hogy ezt az egészet lehúzd a wc-n. Még akkor is, ha úgy tűnik, most ezt tekinted az új életcélodnak. Össze kell szedned magad, Royal, mielőtt túl messzire mész, hogy rendbe hozhasd a rendetlenséget, amit annyira buzgón létrehoztál. – Még alig volt huszonhárom éves. Egy élettel fiatalabbnak tűnt tőlem, annak ellenére, hogy már csak néhány évem volt hátra, hogy belépjek a nagy harmincba.
         - Ezt vicces, pont tőled hallani.
         Már másodjára hallottam ezt kevesebb, mint egy óra alatt. Talán egyszerűen nem kellene beleütnöm az orromat mindenbe, és hagyni, hogy mindenki a saját kárán tanuljon a hibáiból, épp úgy, hogy én is kénytelen voltam megtenni. Felkaptam az italomat és még egy kortyot ittam belőle.
         - Szedd össze magad, vagy ne, de ez volt az utolsó figyelmeztetés ezzel az idétlen viselkedéssel kapcsolatba, ami a báromban történt. Ha bele akarod vetni magad a lángokba, úgy gondolom, hogy az a te döntésed, de én nem fogom végignézni, ahogy megégsz.
         Valami átsuhant a tekintetén, valami olyan szomorú és elveszett, amitől komolyan ki akartam nyúlni és megvigasztalni őt, de megérinteni Royal-t olyan lenne, mint megérinteni egy tüzes drótot és már így is eléggé próbáltam az agyamat a nadrágomtól távol tartani és a kezemet is magam mellett, amikor a közelébe voltam. Rám pislogott azokkal a pokolian hosszú szempilláival, kidugta a nyelvét, hogy végignyaljon vele az alsó ajkán, és egy másodpercig azt is elfelejtettem, hogyan kell lélegezni. Szándékosan csinálta. Semmi kétségem nem volt efelől.
         - Az egyik ilyen nap, haza fogsz velem jönni, amikor megkérlek rá, Asa. – Egy kicsit előrébb hajolt a bárszéken és a kezét a combomra tette. Az ujjaim olyan kemény feszültek meg a kezemben tartott poháron, hogy megdöbbentem, amiért nem tört el.
         - Ezért vagy itt? Ennek szólt az egész mutatvány? Te komolyan el akarod követni ezt a fajta hibát? – Az akcentusom eléggé kivehető volt ahhoz, hogy a szavak közönyösek, és súlyos hangzásúak legyenek. Éreztem, hogy a vérem száguldani kezd a bőröm alatt és semmi kétségem nem volt afelől, hogy a szemem valószínűleg arany színben izzott az arcomon. Ritkán történt meg, hogy valaki kényelmetlen helyzetbe hozzon, visszaüsse nekem a labdát, de Royal ezt már nem egyszer megtette a rövid ismeretségünk alatt.
         Előrenyomta a súlyát és megállt, amikor a szája csak néhány centire volt az enyémtől. Szinte megízlelhettem volna őt. Sőt, ha kidugtam volna a nyelvem hegyét, meg is kóstolhattam volna. Összeszorítottam a fogaimat, hogy ez ne történhessen meg, annak ellenére, hogy szinte biztos voltam benne, hogy az íze olyan lehetett, mint a cukorkának és a tűznek.
         - Úgy tűnik, hogy ezentúl minden, amit csinálok az hiba. Legalább az, amit veled akarok, az szórakoztató lenne.
         A lábamon lévő támasztékát használta arra, hogy feljebb tornázza magát, miközben egy tökéletesen szexi mozdulattal lecsúszott a bárszékről. Ettől vissza kellett fojtanom egy nyögést.
         - Ha nem akarod, hogy itt legyek, nem jövök vissza. – Nehéz haját átdobta a vállán és szilárd pillantással nézett rám azokkal a sötétbarna szemekkel. – Komolyan azt gondoltam, hogy könnyebbé tudnád ezt tenni nekem.
         Nem szóltam egy szót sem, ahogy elsétált, biztosan lépdelve azokon a gyilkos sarkakon és otthagyta az blúzát annak ellenére, hogy Colorado-ban tél volt. Nyilvánvalóan eléggé kijózanodott ahhoz, hogy vezessen, de másfelől viszont fogalmam sem volt, hogy merre tartott.
         Dixie bezárta az ajtót a vöröske után és a pulthoz sétált. Megragadott magának egy Bud Light-ot, ami természetesen szentségtörésnek tekinthető ebben a Coors Light uralta bárban, és újratöltötte az scotch-omat is.
         - Nem tudom, hogyan sikerült neked egynél többször lehűtened őt. – Megrázta a saját eperszőke tincseit és rám vigyorgott. – Nem igazán vagyok otthon a csajok világában, de azt hiszem megtenném neki, ha megkérne rá. Eléggé lenyűgöző.
         Az orrom alatt elmotyogtam néhány trágár kifejezést és egyetlen korttyal leküldtem a második kört. Égetett egy kicsit, amitől pislognom kellett.
         - Ő egy zsaru, egy zsaru, aki letartóztatott engem. Nekem jobbak az önvédelmi ösztöneim ennél. – Tapasztalatom szerint, a zsaruk nem a legnagyobb rajongóim, és nem is igazán tudtam hibáztatni őket ezért. Letettem az üres poharat a bárpultra és felálltam. Késő volt, és szükségem volt száz hideg zuhanyra. – Különben is, valójában nem akar szexelni, csak azt hiszi, hogy igen.
         Dixie felhorkant. – Számomra ez nem így látszott.
         Valószínűleg kívülről teljesen másként tűnt. Royal csinos volt, én helyes, és határozottan megvolt közöttünk a szikra, de én nem tartottam ki elég hosszú ideig ahhoz, hogy tönkrevágjam mindenkinek az esélyét, akivel kereszteztem az utamat anélkül, hogy megtanuljam, hogyan kell mélyebbre nézni, hogyan lássam meg a fenyegető veszélyt, és számomra nyilvánvaló volt, hogy Royal több szempontból is veszélyes volt.
         - Ő egy nagyon csinos lány egy nagyon csúnya sebbel, és valahogy a fejébe vette, hogy megérdemli a büntetést, hogy még jobban megsebezze magát.
         - Szóval megpróbál az ágyába hurcolni, hogy megbüntesse magát? Ez egyszerre hangzik perverznek és szórakoztatónak.
         Hozzávágtam a törlőruhát és eltoltam magam a bárpulttól, hogy megcsinálhassam a zárást és hazamenjek végre. Most az a fantázia, hogy Royal-on semmi más nincs a bilincsén kívül az éjszaka fennmaradó részében a fejemben fog újra és újra lejátszódni. Mintha szüksége lett volna bármilyen segítségre, hogy felejthetetlen legyen.
         - Rosszul érzi magát és mindent megtesz a saját erejéből, hogy még rosszabbul legyen. – Nem tudtam az összes részletét Royal mostani hanyatlásának, de azt igen, hogy a társa a rendőrségnél, aki valójában a legjobb barátja is volt, és aki szinte egész életében ott volt neki, csúnyán megsérült kötelességének teljesítése közben, és hogy Royal jelenleg hivatali szabadságon volt, amíg az ügyosztály megvizsgálta a körülményeket, ami ahhoz vezetett, hogy két zsarut lelőttek. Az egyik tiszt nem élte túl, a másik meg még mindig kórházban volt. A másik volt Dominic, Royal társa. – Nem akarok szemtanúja lenni egyik részének sem.
         Elég embert használtam már ki az életemben, még azokat is, akik feltétel nélkül szerettek engem, tudva, hogy ők voltak az eszközök valaki más számára. Nem fogok segédkezni Royal önpusztításában.
         Dixie lágyan elmosolyodott, ami emlékeztetett engem erre annak ellenére, hogy kemény volt, mint a kő, amikor annak kellett lennie, de valójában egy édes romantikus volt.
         - Talán adnod kellene ennek egy esélyt, és megpróbálnod, hogy jobban érezze magát és talán miatta végre megláthatnád, hogy mennyit változtál az elmúlt évben.
         Megráztam a fejemet, és csak annyit mondtam, - Ezt nem teszem meg. – Nem; én lerombolok dolgokat, nem helyrehozom őket.
         Soha nem hazudtam arról a férfiról, aki az életem legnagyobb részében voltam, vagy azokról a dolgokról, amiket tettem. Volt sok valóban csúnya, torz és sötét dolog, amit képes voltam megtenni és mégis most mindenki, aki ismert engem, úgy tűnt, hogy nyomás alatt voltak, mert keresztülmentem valamifajta átalakításon, miután visszajöttem a kómából, amibe feküdtem, azután, hogy visszatértem a halálból. Az igazság az volt, hogy én soha nem leszek egy jó srác. Soha nem leszek az a fajta ember, aki jobbá teszi a dolgokat. Függetlenül attól, hogy mindenki ezt akarta hinni, vagy hogy mennyire kétségbeesettnek tűnt Royal, akinek szüksége volt valakire, akibe belegázolhat és aki kihúzza őt a sárból, én nem vagyok hős, vagy megváltó. Én már túl mélyre süllyedtem a múltam hibáiból eredő kísértetek alatt, hogy nem volt rá mód, hogy bárki mást is biztonságba tudtam volna húzni.

         Igaz az a régi mondás, miszerint egy leopárd soha nem változtatja meg a foltjait; és épp úgy, mint a lesben álló, vadmacska, én voltam a ragadozó, még ha mások azt is akarták hinni, hogy valahogy egy házi cicussá váltam.

40 megjegyzés:

  1. Nagyon szépen köszönöm ☺️ Nagyon tetszett 😘

    VálaszTörlés
  2. Jaj, de jó, köszönöm szépen! Már aggódtam miattad, de örömmel látom újra a bejegyzéseidet! Várom a folytatást!

    VálaszTörlés
  3. Már nagyon vártam! KÖSZÖNÖM😃

    VálaszTörlés
  4. Nagyon köszőnőm a munkád :)
    Megérte várni!!!! :) :) :)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szuper már a kezdés is. Köszönöm! :D

    VálaszTörlés
  6. Imádom a Marked Man sorozatot! Nagyon köszönöm a munkád!:)

    VálaszTörlés
  7. Uhhh! Imádlaaaak! Köszi szépen!!! :D :D :D

    VálaszTörlés
  8. Köszi! Nagyon vártam!😊😊😊

    VálaszTörlés
  9. Nagyon, nagyon szivesen! Örülök, hogy tetszett! ☺😘❤️

    VálaszTörlés
  10. Sziaaa,
    már nagyon nagyon vártam, és pont ennyire tetszett is!
    Alig várom milyen érdekességek történnek Asa és Royal történetében.

    Köszi a munkádat! :)
    Jenni

    VálaszTörlés
  11. Köszönöm szépen a munkádat! Nagyon jó volt,alig várom a folytatást! :)

    VálaszTörlés
  12. Nagyon szépen köszönöm. Ezt a könyvet várom már a Jet óta.. remélem ez is olyan fantasztikus lesz, mint a többi! Köszönöm szépen!

    VálaszTörlés
  13. Húú de vártam már! Szuper volt, köszi!!! 😚😚😚

    VálaszTörlés
  14. Már nagyon vártam. Köszönöm szépen (:

    VálaszTörlés
  15. Ooooooo, de kíváncsi vagyok, hogyan alakul ez a történet.. milyen lesz a befejezés. Nagyon szépen köszönöm, hogy ezt a részt is lefordítod! Roxii

    VálaszTörlés
  16. Kööööööööszönöm!!!!!Évike te egy királylány vagy!!!Legyen szép napod!

    VálaszTörlés
  17. Nagyon, nagyon szivesen! ☺😘❤️
    Én is nagyon kiváncsi vagyok erre a könyvre! Ezt vártam (Nash-en) kívül a legjobban! Remélem nem fog csalódást okozni! 😊☺

    VálaszTörlés
  18. Gratulálok a csodás fordításhoz,egyben rendben van az egész !Mióta tudom,hogy a fordítás sokkal komolyabb dolog mint egymás utan dobálni a lefordított szavakat,még inkább hálás vagyok az idődért és a fáradságodért!Sok író ellaposodik a sorozatoknál,nem tud megújulni könyvről könyvre de nem Jay Crownover :) Hihetelenül jó karakterek és szuper story!Köszönöm !!!

    VálaszTörlés
  19. Nagyon szépen ☺😘❤️köszönöm! Örülök, hogy tetszik!❤️❤️

    VálaszTörlés
  20. Nagyon szépen köszönöm!Alig vártam Asat😊

    VálaszTörlés
  21. Jaj már nagyon vártam! :) köszönöm!!!

    VálaszTörlés
  22. Huh...mintha karácsony lenne:-)..ajándék amire régóta vártam!Köszönöm!!!

    VálaszTörlés
  23. Nagyon, nagyon szívesen! ☺😘❤️ Örülök, hogy tetszett!❤️❤️❤️

    VálaszTörlés
  24. Szupeeer, már nagyon vártam Asa-t. Örülök, hogy olvashatom.

    VálaszTörlés