2018. január 17., szerda

Tizenkettedik fejezet

Tizenkettedik Fejezet

Demi


         - Hozhatok neked egy italt? – Kérdezte Jeff, túlüvöltve a hangos zenét. A Nicky’s Bárban voltunk egy kombinált legény és leánybúcsún Huntley és Grayson számára. Az egyetem alatt megszámlálhatatlan éjszakát töltöttünk itt bulizva és ez az egyszerűbb időkre emlékeztetett engem. A belső tér és a hosszú bárpult, ami két falat kötött össze, szinte semmit sem változott. Itt volt rá a bizonyíték, hogy nem mindennek kellett megváltoznia.
         Nem igazán volt hangulatom kimozdulni, de milyen koszorúslány lennék, ha nem tenném tiszteletemet a legjobb barátnőm leánybúcsúján? Tudta, hogy valami baj volt, de azóta mióta megérkeztünk, mindig kitértem a kérdései elől és egy ponton úgy döntött, hogy felhagy vele. Egy álmatlan éjszakát tudhatok a magaménak, és a fejemben egész éjszaka újrajátszottam a beszélgetésemet Brody-val, és ez volt az oka a kevésbé lelkes hangulatomnak.
         - Kaphatok egy Southern Comfort-ot (whisky alapú likőr) lime-mal, kérlek?
         Jeff szemöldöke a magasba szaladt és meglepetten nézett rám? – Biztos vagy benne?
         Ingerültséget éreztem és visszanyeltem a kényszert, hogy megkérdezzem tőle, hogy ki volt ő az anyám. – Igen, biztos, - válaszoltam, megpróbáltam nem úgy hangzani, mint egy nyafogós kölyök. Megfordult, én meg néztem, ahogy eltűnik a sűrű tömegben, miközben a bárpult felé ment. Nem az ő hibája volt, én nem voltam jó társaság. Körbenéztem az összes egyetemi kölykön, akik ittak és jól szórakoztak, mintha a világon semmi gondjuk nem lenne, és akkor a tekintetem az ajtóra tévedt, amin keresztül a szörnyű hangulatom oka sétált éppen be. Brody homokszőke haja stílusosan ziláltnak látszott és sötét farmere kiemelte a combjának minden egyes vonalát, megmutatva a lenyűgöző csomagot a két lába között. Egy tengerészkék végiggombolós inget viselt, aminek az ujját feltűrte, hogy megmutassa izmos alkarját. Ha nem lett volna mellette egy szőke nő, akit csak sebészi úton lehetett volna eltávolítani az oldala mellől, akkor a nyálam is elcsöppent volna a látványától.
         Az áruló szívem kihagyott egy ütemet, dacára a tegnap esti heves beszélgetésünknek. A tekintetem a mellette álló szőkén landolt és a bár gyér megvilágításában, biztos voltam benne, hogy láttam, ahogy önelégülten rám mosolygott. Eléggé közhelyes volt a festett szőke hajával, a nyilvánvalóan nem eredeti melleivel és a szoláriumbarna lábával, amik mérföld hosszúnak tűntek. Annak a gondolata, hogy Brody vele volt zavarba ejtett engem, de akkor ismét kezdtem megérteni, hogy ő többé már nem az a férfi volt, akit ismertem.
         Az asztalunk felé indult el épp akkor, amikor Jeff visszatért az italainkkal, és nem vesztegettem több időt, kiragadtam a whiskey-t a kezéből, majd lehajtottam az italomat. A lime és a bourbon keveréke lefolyt a torkomon és felmelegítette a testemet, amitől oldódott az izmaimban lévő feszültség.
         - Whoa, - figyelmeztetett Jeff, - lassan a testtel tigris.
         Elmosolyodtam. – Szomjas voltam.
         Huntley és Grayson ismét csatlakoztak hozzánk és kényelmetlen csend telepedett az asztalra. Éreztem a feszültséget Brody és Jeff között, de egyszer az életemben nem akartam emiatt aggódni. El akartam engedni az egészet. Táncolni akartam. Figyelmen kívül hagytam Brody-t és Sienna-t és Huntley felé fordultam. – Akarsz táncolni?
         Tekintetét köztem és Brody között váltogatta, majd bólintott, követve engem. A táncparkett közepére mentünk és Florida Georgia Line dala a ’Cruse’ csendült fel a hangszórókból. A tömeg üvöltött izgalmában, és hamarosan mindenki elkezdte énekelni. Minden kiment a fejemből és arra koncentráltam, hogy a zene üteme mennyire jó érzéssel töltött el.
         - Megyek megkeresem Grayson-t, - mondta Huntley a fülembe. A zene átváltott egy még ütemesebbre, és úgy döntöttem itt az ideje felkeresni a bárt. Követtem Huntley-t vissza az asztalunkhoz és intettem a pincérnőnek. Hozott nekem még egy Southern Comfort-ot és lime-ot, csak ez alkalommal normális emberhez méltóan kortyolgattam. Sienna suttogott valamit Brody fülébe, aki a homlokát ráncolta, mielőtt követte volna őt a táncparkettre. Hátrafordította a fejét és a válla felett rám nézett, egy gúnyos mosollyal az arcán. Ribanc. Tudtam, hogy játszadozik velem. Csak túlságosan makacs voltam, hogy figyelmen kívül hagyjam a csalit.
         - Szeretnél táncolni? – kérdeztem Jeff-et.
         - Mutasd az utat. – Mosolygott és egy másik életben ettől elájultam volna. Azonban a mai este nem az az este, amikor arra gondolok, hogy ’mi lett volna ha’. Hanem arról, hogy leengedjem a hajamat és jól szórakozzak. Úgy döntöttem, hogy élvezni fogom a mai estémet.
         A kezemet Jeff-ébe csúsztattam és keresztülsétáltunk a sűrű tömegen a táncparkett felé. Jeff karja a derekam köré fonódott, a kezem meg a nyaka köré kulcsolódott.
         - Döbbenetesen nézel ki ma, - bókolt. Ez valódi volt. Jeff képtelen volt arra, hogy ilyesmit csak úgy mondjon. Így is gondolta. Egy szűk fekete ruha volt rajtam, ami combközépig ért és mélyen ki volt vágva, hogy felfedje a hátamat. Szorosan tapadt a mellemre, felfedve a dekoltázsomat, és kihangsúlyozva a csípőm domborulatát. A hajamat kiegyenesítettem és hagytam, hogy leomoljon a gerincem közepéig.
         - Te is meglehetősen sármosan nézel ki, Haver.
         Elnevette magát és én csatlakoztam ehhez a nagyszerű hanghoz. Tényleg nagyon jól nézett ki a sötét farmerjében és fekete végiggombolós ingében. Magasabb volt, mint az itt lévő srácok többsége és azoknak, akik nem ismerték őt, félelmetesnek is tűnhetett. De én ismertem őt és a kemény külső alatt egy érző szívű férfi volt, aki sokkal többet érdemelt, mint amit én adni tudtam neki. Megérintettem a zúzódást Jeff arcán, amitől összerezzent. – Fáj? – Kérdeztem, őszinte aggodalommal. Jeff egy kicsit megviseltnek látszott, miután Brody megütötte őt, de visszautasította azt, hogy egyedül jöjjek ide.
         - Nem olyan vészes, - válaszolta.
         - Sajnálom, hogy Brody megütött, - mondtam, belenézve Jeff zöld szemébe.
         Keze elhagyta a derekamat és a hüvelykujjával végigsimított az ajkamon. Visszatartottam a lélegzetemet és a pillantásunk összekapcsolódott. – Ne kérj bocsánatot, - hangja rekedt volt, - ha olyasvalakim lenne, mint amilyen te vagy, és meglátnálak téged egy másik férfival, ugyanezt tettem volna. Még mindig törődik veled. Nem hibáztatom érte.
         Kinyitottam a számat, hogy mondjak valamit, majd újra becsuktam. Nem tudtam mit válaszolni arra, amit mondott, és kizárt dolog volt, hogy elmondjam neki, még én is törődtem Brody-val. Már így is eléggé szörnyen éreztem magam, tudva azt, hogy nem voltam képes viszonozni Jeff érzéseit, nem számít mennyire nagyon szerettem volna, hogy így legyen. Egy újabb, lassú szám kezdődött, én meg körbenéztem a táncparketten, a tekintetem Brody-n és Sienna-n landolt, akik csak néhány lépésnyire táncoltak tőlünk. Testük egymáshoz préselődött és Sienna magassága miatt, majdnem összeért az orruk is. Az ajkát Brody-éhoz nyomta én meg rosszul lettem ettől. Utáltam őket együtt látni, de jogomban állt egyáltalán féltékenynek lenni? Semmilyen jogom nem volt Brody-ra és mégis azt éreztem, hogy vadul birtokolni akarom őt. És akkor ott volt az a tény is, hogy őt fixíroztam, miközben egy másik férfival táncoltam. Istenem, mi a baj velem?
         Jeff megköszörülte a torkát és rádöbbentem, hogy abbahagytuk a táncolást. Felnéztem és azt láttam, hogy engem tanulmányoz. Bűntudat ütötte fel a fejét és az egyetlen módja, hogy ne zúzzon össze, egy újabb ital volt. Jeff és én visszaindultunk az asztalunk felé anélkül, hogy egy szót is szóltunk vagy egymásra néztünk volna, és ott találtuk Huntley-t és Grayson-t, akik csendben beszélgettek egymással. Annyira szerelmesnek tűntek és ha nem imádtam volna őket ennyire, akkor rosszul lettem volna a látványtól. Helyette vágyakozva néztem őket, és azt kívántam, bárcsak nekem is megvolna az, ami nekik.
         Egy pincérnő állt meg mellettünk, én meg rendeltem még egy italt, mert éreztem, hogy szükségem van rá ahhoz, hogy elengedjem magam. Nem akartam gondolni semmire sem ma este. Csak el akartam engedni egyetlen éjszakára és elfelejteni, hogy teljes roncs voltam belül. Ismét megtaláltam Brody-t és Sienna-t, de ez alkalommal Brody engem nézett. A tekintete forró volt, eltökélt és ez feldühített engem. A zene egy nehéz RnB számra váltott és Sienna megragadta az összes lehetőséget, hogy hozzádörgölőzzön Brody-hoz, úgy érintve meg őt, ami nem a nyilvánosságnak való. Nyilvánvalóan nem vette észre, hogy Brody engem dönget a tekintetével.
         Felhajtottam még egy italt, összeszorítottam a szememet, amikor a fejem kavarogni kezdett. Elkezdtem zsibbadni, az agyam meg kezdett kiürülni. A poharat lecsaptam az asztalra, amitől mindenki megugrott, rám bámulva. Nem érdekelt. Most nem. Küldetés teljesítve, gondoltam. Küldtem Brody-nak egy kedves „baszd meg” pillantást, egy üzenet, amit csak ő volt képes megérteni, majd sarkon fordultam, keresztülverekedve a tömegen a mosdó felé. Beálltam a sorba és néhány perccel később, valaki megragadta a karomat. – Mi a…
         A hangom elhalt, amikor felnéztem és megláttam, hogy Brody volt az, aki megragadta a karomat. Elkezdett mélyebbre húzni a folyosón, el a férfi mosdó mellett, a raktár felé. – Mit csinálsz? – Kérdeztem, megpróbálva kiszabadítani a karomat. A szorítása túlságosan erős volt és az alkohol, amit már elfogyasztottam, meggyengítette a harci képességemet ellene. Kinyitotta a raktár ajtaját és behúzott maga után, mielőtt becsukta volna azt.
         - Brody, mi a… - Ajkai lecsaptak az enyémre, mielőtt befejezhettem volna a mondatomat. Forró, nedves és annyira ismerős volt. Elhúzódtam, a fejemet rázva. Azok az ajkak még néhány perccel ezelőtt egy másik nőt csókoltak, most pedig engem csókolna? Igen, hát nem hiszem – minden értelmes gondolat elhagyta a fejemet, amikor Brody felemelt és a szűk, fekete ruhát a csípőmig tolta. A combomnál tartott és az erekcióját a lábam közé nyomta. Nem szólt egyetlen árva szót sem mióta berángatott engem ebbe a büdös raktárba és míg a világítás rossz volt, mégis le tudtam olvasni a szándékát, ami az arcára volt írva. Egy perccel ezelőtt elvesztettem az önuralmamat, és amikor a merevedését másodszor is a nedves bugyimhoz dörgölte, megadtam magam. Ajkaink egy fűtött, szenvedélyes csókban forrtak össze és a kezei elindultak felfelé, miközben az enyéim a hajába túrtak. Nem volt mást hang a nehéz légzésünkön kívül és ez hatalmas hatással volt rám. A vérem felforrt és annyira be voltam indulva, hogy már fájt. Hallottam a fehérneműm szakadását, a cipzárt, ahogy lehúzta a nadrágján és az óvszer csomagolásának hangját, ahogy felbontotta. Brody magasabbra emelt engem és elkezdte a nyakamat szívogatni, miközben belém lökte kemény farkát. Az ajkamba haraptam, hogy elfojtsam a sikoltást és hangosan ziháltam, amikor teljesen felnyársalt engem. Már egy év eltelt, mióta utoljára szexeltem, és amíg egy pillanat alatt alkalmazkodtam Brody méretéhez, élveztem, ahogy kitölt engem, hogy ennyire tökéletesen illettünk egymáshoz, hogy azt hihetted, egymásnak lettünk teremtve.
         Brody felsóhajtott és a nyakamba harapott, ahogy elkezdte mozgatni a csípőjét. Szorosabban tartottam, és elkezdett pumpálni addig, amíg a csupasz bőr egymáshoz csattanása meg nem töltötte a helyiséget. Ez nem szeretkezés volt. Ez baszás. Forró, gátlástalan, még-a-nevedet-is-elfelejted baszás. Olyan hosszú ideje már, hogy így voltunk együtt, de mielőtt túlanalizálhattam volna ezt, az orgazmusom figyelmeztetés nélkül csapott le rám. Brody megcsókolt, elnyomva a sikoltásomat, majd keményebben és gyorsabban csapódott belém, miközben a saját orgazmusát hajszolta. Amikor felnyögött és a karomban remegett, a fejem a vállára borult. A mellkasom zihálva emelkedett és süllyedt, és harcoltam, hogy levegőhöz jussak. Brody felemelte a fejét és rám nézett, de nem szólt semmit sem. Az orgazmusom utáni boldogságot rövidre szabta egy nyugtalan érzés, ami rám telepedett. Brody leeresztett engem a padlóra, még mindig csendben volt, én meg rendbe szedtem a ruhámat. Lehúzta az óvszert, becsomagolta egy kis wc papírba, amit az egyik polcon talált és a zsebébe tette. Közelebb hajolt és ahelyett hogy megcsókolt volna, puszit nyomott a homlokomra. Esküdni mertem volna, hogy azt motyogta „Mindig is a tiéd leszek”, de nem bizonyosodhattam meg róla, mert amilyen gyorsan a felejtésig megdugott, olyan gyorsan el is ment, bezárva az ajtót maga mögött és egyedül hagyva engem. Mi a fene történt az imént, és miért csináltam ezt? Én nem vagyok olyan ember, akit megdugnak egy raktárban. De mégis, ez nem csak egy férfi volt. Hanem Brody. Lenyeltem az epét, ami a torkomba tolult, és rádöbbentem, hogy úgy viselkedtem, mint egy totális kurva. Ami még rosszabb, Brody is úgy kezelt engem, mintha egy jelentéktelen numera lettem volna, miközben ő valaki mással volt. Ó Istenem, mit tettem? El kellett tűnnöm innen. Most.
         Kinyitottam a raktár ajtaját és ellenőriztem a folyosót, mielőtt sietősen távoztam volna. Nem láttam Brody-t, így kisurrantam és bementem a női mosdóba, hogy felfrissítsem magam. Amikor megpillantottam magamat a tükörben, zavarba jöttem. A hajam összekócolódott, a szemem csillogott és az arcom piros volt. Ez volt az, amikor egy éjszaka alatt másodjára lettem rosszul és ennek semmi köze nem volt az alkoholhoz. Sokkal inkább ahhoz a kemény valósághoz, hogy Brody egyszerűen megdugott egy raktárban, mint egy mocskos kis titkot. Valahogy sikerült olcsóbbá tennie, amitől kidobott szemétnek éreztem magam. A szemeim megteltek könnyel, és semmi mást nem akartam, mint hazamenni, venni egy forró zuhanyt, ami lemossa Brody-t a bőrömről. A szám elé kaptam a kezemet, hogy megakadályozzam, hogy felzokogjak. Nevetséges voltam, és ez ismét azt bizonyította, hogy egy szerencsétlenség vagyok. A mosdó ajtaja kinyílt és megkönnyebbültem, hogy Huntley-t látom besétálni, aggodalom volt az egész angyali arcára írva. Döbbenetesen festett a vörös ruhájában, haja fel volt fogva, néhány laza tincstől eltekintve, ami szabadon lógott kis csigákban. Kék szemét elsötétítette az aggodalom, és a szája keskeny vonallá préselődött.
         - Demi, mi a baj? – kérdezte, és egy lépéssel közelebb jött.
         - Én… Én… Én nem tudom mi történt. Olyan idióta vagyok. Nem tudom, hogyan történhetett meg.
         Szemöldöke zavarodottan ráncolódott össze. – Mi történhetett hogyan?
         - Brody, ő csak… mi csak… nem akartam, de egyszerűen megtörtént. – Még jobban sírni kezdtem, és Huntley a vállam köré fonta a karját. – El kell mondanod nekem, mi a baj, Demi, így tudok neked segíteni. – Nem tudott nekem. Magamnak kellett segítenem.
         - Brody bevitt engem a raktárba és mi… - haboztam, harcoltam a késztetés ellen, hogy elhányjam magamat.
         - Szexeltetek, - mondta Huntley, befejezve a mondatomat. Örültem, hogy nem nekem kellett kimondanom, de valahogy tőle hallani ezt, csak még rosszabbá tette.
         Bólintottam, és azt motyogtam, - Idióta vagyok.
         Huntley felsóhajtott és a tekintetünk találkozott a tükörben. Az enyém vörös és puffadt volt, míg az övé tiszta és erős. Szükségem volt erre, jobban, mint bármire.
         - Nem, - válaszolta, - nem vagy az. Történelmed van vele és figyelembe véve mindazt, amin a babával keresztülmentél. Meg vagyok lepve, hogy sikerült ilyen hosszú ideig összetartanod ezt.
         - Én nem tudok újra keresztülmenni ezen vele, - sírtam, - elveszíteni őt első alkalommal is elég nehéz volt és most megint gúzsba kötött. Nem tudom, hogy inkább menjek vagy maradjak, amikor a közelében vagyok és utálom, hogy még mindig ekkora hatalma van felettem.
         - Szereted őt, - Mondta Huntley, - és ez soha nem fog megváltozni, különösen azok után, amit elvesztettél a kapcsolat során.
         Mielőtt válaszolhattam volna, a mosdó ajtaja kinyílt és Sienna sétált be rajta. A tekintete köztem és Huntley között cikázott és az ajka gúnyos vigyorba torzult. Nagyot nyeltem, kényelmetlenül éreztem magamat. A szemében lévő tekintet bizonytalanná tett.
         - Menjünk, - mondta Huntley. Bólintottam és kisétáltam, miközben hallottam, ahogy Sienna vihogása eltűnik a csukódó ajtó mögött.
         Megtorpantam és Huntley is megállt mellettem.
         - Ó, Istenem, - suttogtam, - szerinted meghallott minket?
         - Kétlem, és ha mégis, akkor sokkal jobban tudja, mintsem mondjon bármit is Brody-nak.

         Ahogy elindultunk, hogy újra csatlakozzunk a barátainkhoz, nem tehettem az aggodalom ellen, ami a gyomromba fészkelte magát. Ha Sienna meghallott minket, az azt jelentette, hogy el kellett volna mondanom Brody-nak ami történt akkor, amikor sokkal hamarabb távozott, mint ahogy vártam. Én csak nem álltam készen. És nem vagyok biztos benne, hogy valaha is készen fogok e állni.

2018. január 15., hétfő

Negyedik fejezet

Negyedik fejezet

Royal


Az adrenalin szintem a béka segge alá csökkent. Részben az alváshiánytól, és a túlzásba vitt edzéstől az edzőteremben, de leginkább Asa miatt, akitől élve égtem el belülről kifelé. Tudtam, hogy amikor elég közel enged majd magához, hogy megérintsem, nem leszek képes megállni. Volt valami benne, valami csábító, ami húzott engem, amikor a közelében voltam, ami ellen túl nehéz volt harcolni.
         Nem egészen voltam szégyenlős, de nem is voltam olyan típus, aki csak úgy becsúsztatja a kezét egy pasi nadrágjába, hogy a fődíjhoz jusson. Asa a határaimmal szembe állított, elfelejtetve velem, hogy a cselekedeteimnek következményei vannak, és én imádtam minden egyes pillanatát ennek. Imádtam, amikor elég közel voltam hozzá, hogy belélegezzem őt, ő volt minden, amit éreztem, és imádtam, hogy úgy tűnt, a csillogó borostyán színű szemei láttak mindent, amit olyan keményen próbáltam elrejteni. Elé forróak voltak ahhoz, hogy megolvasszák a legkeményebb fémet is és abban a pillanatban messze voltam attól, hogy acélból és vasból kovácsolódjak össze. Úgy éreztem magam, mintha papírból és szivacsból lettem volna.
         Minden szándékom az volt, hogy csak kidobom őt a kórháznál, majd hazamegyek és megpróbálok úgy tenni, mintha aludnék. A kórházba vezető út teljes csendben telt el, és láttam, ahogy az izmok az összeszorított állkapcsában hol megfeszültek, hol ellazultak, ahogy egyre közelebb értünk hozzá. Nem voltam benne biztos, hogy ennek hozzám volt-e köze vagy a közelgő új taghoz, de tisztán látszott, hogy elveszett a saját gondolataiban, és engem nem engedett be. Bármin is tűnődött el ennyire, nem tette őt túlságosan boldoggá. Ezt még az autó sötétjében is meg tudtam állapítani, ahogy a szeme a szokásos aranyszínű árnyalatról egy sokkal sötétebb és súlyosabb barnára váltott.
         Megálltam a masszív orvosi épület előtt, és vártam, hogy kiszálljon. Nem akartam mondani neki semmit, mert arra jutottam, hogy ezen az éjszakán már így is eléggé bajba kevertem magam, de oldalra döntötte a fejét és egy kicsit elfordult az ülésben, hogy kérdőn rám nézzen.
         - Nem jössz be?
         A kezemmel akaratlanul is megszorítottam a kormányt, és zavartan pislogtam rá.
         - Miért tenném?
         Szoros kapcsolatban álltam Saint-tel, és tényleg nagyon kedveltem Nash-t, aki valószínűleg a legkedvesebb srác volt, akit valaha ismertem, de Shaw-t és Rome feleségét, Cora-t alig ismertem, aki meglehetősen félelmetes benyomást keltett a számomra. Nagyon jól kijöttem Salem-mel, az ő semmi-szarakodás hozzáállása döbbenetes volt, és tetszett, hogy mindig kimondta azt, amit gondolt. Ráadásul, amikor a húgát elrabolták, én voltam az első ember, akihez segítségért fordult és ez tartós köteléket teremtett kettőnk között. De meglehetősen biztos voltam benne, hogy Ayden egyáltalán nem fog felbukkanni, és én igazán nem akartam itt lenni, ha mégis megtenné. Igen, elnézést kért azért, amiért elvesztette a fejét és hogy jéghideg szukaként viselkedett velem, amikor rájött arra, hogy én voltam az, aki letartóztatta Asa-t, és én elhittem, hogy komolyan is gondolta, de nekem nem volt tervbe véve vele lógni és a boldog helyzetből kínosat faragni. Nem láttam Ayden-t azóta, mióta kihozta Asa-t a börtönből és én egyáltalán nem sietettem az újratalálkozást. Különösen úgy, hogy nem sikerült megtartanom azt, hogyan érezzek a balhés testvérével kapcsolatban.
         Ösztönösen tudtam, hogy nem fogadná el ezt.
- Miért ne tennéd? – Az akcentusa annyira sima volt, olyan bársonyosan puha, ahogy körbeölelt engem. Csak azt akartam, hogy ezek után mindig apró kis semmiségeket suttogjon a fülembe a sötétben.
         - Saint-tel barátok vagyunk, és imádom Nash-t, de ez most nagy dolog, valami, amin a családoddal osztozol. Én nem vagyok része ennek.
         Csak bámult rám, majd felmordult. – Menj, parkolj le. Együtt fogunk felmenni.
         A fejemet ráztam. – Nem, nem fogunk.
         Figyeltem, ahogy a tűz újragyúl a szemébe és visszatért a mámorítóan whiskey színéhez. – Jól van. – Visszahelyezkedett az ülésbe, keresztbefonta karját a mellkasa előtt, és rám emelte homok-szőke szemöldökét. – Ha nem jössz fel, akkor én sem fogok. Kidobhatsz engem a Bárnál.
         Tátva maradt a szám, éppen csak egy kicsit, és résnyire szűkítettem össze a szememet. – Rome arra kért, hogy gyere el. Be kellene menned, most rögtön, nem pedig velem vitatkoznod. Ott akarsz lenni.
         Szája felfele kunkorodott, és észrevettem, hogy mennyire könnyű volt számára, hogy elbűvölje az embereket attól, hogy elveszítsék a józan eszüket. Minden nap bájos volt, de az az ördögi vigyor, ami kísértésbe vitt, és ezzel őt valami más világba helyezte. Egyetlen ember sem látta ezt a jó dolgot egy teljes munkaidős nap, és egy beteljesületlen tapogatózó küzdelem és cirógatás után. Nyilvánvaló volt, hogy Asa Cross-on át vezetett az út minden dekadens bűnhöz, és ó ember, le akartam rajta száguldani. Soha nem fogom megérteni, miért ragaszkodott ahhoz, hogy ennyi útlezárást helyezzen az utamba.
         - Saint felhívott, így nyilvánvalóan valaki szeretné, hogy itt legyél. Szégyenlős és sok felbolydulás van, amit kézben kell tartani, amikor ez a csapat izgatott lesz valami miatt. Megállnál egy pillanatra és elgondolkoznál azon, hogy talán szüksége van rád, hogy te legyél az ütköző?
         Összerándultam, mert tudtam ezt. Saint imádta Nash barátait, mélyen belevetette magát a világukba és határozottan elfogadta, hogy része legyen ennek a csonka családnak, de számára könnyű volt elveszni az erő, a domináns személyiségek tengerében, és szerette volna, ha ott vagyok mellette, hogy én legyek a kikötője a viharban. Ahelyett, hogy ott akarjak lenni a barátnőm mellett, menekülni szerettem volna, mert nem voltam benne biztos, hogy ki tudtam-e volna állni még több ítélkezést, ami az utamba kerül. Én egyszerűen csak a munkámat akartam végezni. Nem akartam az lenni, aki Asa-ra kattintotta a bilincset és bevitte őt a börtönbe, de ennek meg kellett történnie, és sajnos nekem kellett megtennem ezt. Nagyon tisztelem ezeket a lányokat; látni a csalódást a szemükben, amikor rám néztek, lehetne az a dolog, ami letaszít engem annak a szirtnek a széléről, amibe ebbe a pillanatban bizonytalanul kapaszkodtam.
         Sóhajtottam, mert láttam, hogy Asa komolyan gondolta a fenyegetését. Miközben magamban mindenféle csúnya szóval illettem őt, ami csak az eszembe jutott, bekormányoztam a 4Runner-t a parkolóba és leállítottam a motort.
         - Egy manipulatív bunkó vagy, ugye tudod ezt?
         Végül kinyitotta az ajtót, és kiszállt. A téli levegő áramlása majdnem ledöntött a lábamról, és későn jutott az eszembe, hogy csak az edzőruhám volt rajtam.
         Megkerülte a kocsi elejét és megállt, amikor elérte az ajtómat. Szó nélkül kinyitotta, egyik kezével megfogta a karomat és gyakorlatilag kirángatott a kocsiból. A fejét rázta, amikor észrevette, hogy remegek, mire levette a nagy, nehéz kabátját és a vállam köré kanyarította. Olyan illata volt, mint neki, és össze akartam kuporodni benne és bele akartam dörzsölni az arcomat, de túlságosan el voltam foglalva azzal, hogy bámuljam, ahogy hozzám beszélt, - Most már megvagy, Vöröske.
         Rajta csak egy hosszujjú termál felső volt, szóval megpróbáltam visszaadni neki a kabátját, de csak mordult egyet és a hátamra tette a kezét és a bejárati ajtóhoz vezetett. Kifújtam a levegőt, ami fehér felhőt képezett előttünk, és csendesen azt mondtam neki, - A nővéred utál engem. El fogja veszíteni a fejét, amikor felbukkan és meglát engem itt mindenkivel.
         Kuncogni kezdett és ez a hang bizsergést küldött végig az egész bőrömön.
         - Ayden védelmezi… a barátait, az emberét, engem. Néha hamarabb cselekszik, mielőtt végiggondolná a dolgokat. Ő nem utál téged. Azt utálja, hogy ilyenfajta életet élek. Valójában az egyetlen ember, akit igazából gyűlöl, az én vagyok. Nem ez volt az első alkalom, hogy ki kellett engem hoznia a börtönből, és csak Isten a megmondhatója, hogy ez volt az utolsó. Tudja, hogy te csak a munkádat végezted, Royal. Egyszerűen csak meg akar menteni engem. Mindig is meg akart menteni.
         Kemény pillantást vetettem rá a szemem sarkából. – Miért nem mondtál semmit sem azon a napon? Azok a srácok felültettek téged, bántalmaztak, és mégis egy szó nélkül hagytad, hogy bevigyünk téged. Miért? – Azóta tűnődtem ezen, mióta Dom-ot és engem a Bárhoz küldtek, hogy felszedjük őt.
         A kórház zsúfolt volt. Eleget voltam itt ahhoz, hogy tudjam az utat a szülőszoba és az újszülött osztály felé anélkül, hogy megkérdeztem volna az irányt. Asa követett engem anélkül, hogy válaszolt volna a kérdésemre. Azt gondoltam, egyszerűen csak figyelmen kívül fog hagyni engem, amíg be nem szálltunk a liftbe és az ajtók be nem csukódtak. Megfordult és szembenézett velem, és azt a vigyor, amitől az arca valami olyasmivé változott, amiről egy örökkévalóság óta álmodoztam, rám villantotta.
         - Mi a lényeg? Mindig is az a rossz srác leszek, még akkor is, amikor nem vagyok az.
         A homlokomat ráncoltam. – Megvédted magadat. Ártatlan vagy. Azok a kölykök felültettek téged.
         Videófelvétel bizonyította ennek a tényét, amely végső soron azt eredményezte, hogy tisztázzák az összes ellene felhozott vádat.
         Egy kicsit megrándultam, amikor kinyújtotta a kezét és nagyon gyengéden végigfuttatta mutatóujjának hegyét a két szemöldököm közötti vonalon, miközben homlokráncolva néztem fel rá.
         - Soha többet nem fogom magamat védeni. Sem a húgom előtt. Sem a rendőrség előtt. Senki előtt sem. Az emberek azt gondolnak, amit akarnak, és szomorú, de a legtöbb dolog, amit hisznek igaznak bizonyul rólam. Nagyon sok szarságban bűnös vagyok, Royal. A legtöbbért még csak el sem kaptak. A karmának módja adatik felzárkózni veled, különösen, amikor már túl sokszor röhögtél az arcába.
         Összezavart a válasza és egy kissé megdöbbentett ez a törődés, ami ebben az egyszerű érintésben rejtőzött.
         - Azt akarod mondani, hogy hajlandó lennél börtönbe menni valamiért, amit meg se tettél, csak azért, mert vezekelni akarsz az összes többi rossz dologért, amit a múltban elkövettél? Ez őrültség, Asa.
         Egyszerűen csak megvonta a vállát, miközben kinyílt az ajtó, mi meg besétáltunk a váróterembe, ami tele volt ideges és izgatott családtagokkal és barátokkal. Tudtam, hogy sok szégyent és bűntudatot cipel magával a múltban elkövetett bűnei miatt.  Amit eddig a pillanatig nem vettem észre az az, hogy inkább hajlandó volt engedni, hogy a súlyos csomag összezúzza őt, mint letenni és rendezni a tartalmát.
         Saint ott állt a pultnál és a mögötte lévő hölggyel beszélgetett. Rome oda-vissza sétálgatott egy idősebb pár előtt akik, feltételeztem, hogy ő és Rule szülei lehettek, mivel Shaw-nak szinte semmilyen kapcsolata nem volt a családjával; Salem labdává gömbölyödött az egyik széken, fejét Rowdy vállán pihentette; Nash a falnak támaszkodva állt, baseball sapkáját mélyen a szemébe húzta; de Cora-t sehol sem lehetett látni.
         Egy kicsit megtorpantam, amikor minden tekintet felénk fordult, ahogy feléjük közeledtünk. Először azt gondoltam, mindannyian arra kíváncsiak, miért vagyok itt, de gyorsan rádöbbentem, hogy azon csodálkoznak, hogy Asa és én miért bukkantunk fel egyszerre, ugyanabban az időben, és minden bizonnyal kíváncsiak voltak arra is, hogy miért voltam még mindig bebugyolálva a kabátjába. Leráztam magamról annak ellenére, hogy úgy éreztem, átadom a biztonságot jelentő takarómat, majd megköszörültem a torkomat.
         - Hello.
         Asa visszhangozta az üdvözlést és megrázta Rome kezét, amikor a hatalmas, nyugdíjazott katona odasétált hozzá. Egy aprót sikkantottam, amikor a nagy ember felkapott és szorosan megölelt, ami ellen nem tudtam mit tenni, csakis viszonozni. Amikor visszatett a lábaimra, meglepetésemben tátott szájjal bámultam fel rá. Lemosolygott rám és nem tehettem róla, visszamosolyogtam rá.
         - Azon voltam, hogy megmondom Cora-nak, kérjen meg téged, hogy keresd meg őt, ha nem bukkan fel. Azt is kértem volna, hogy folyamodj erőszakhoz, ha szükséges.
         Asa felmordult, és felvonta az egyik szemöldökét a főnökére. – Hol van Cora? Ez nem olyan helyzet, amit csak úgy kihagyna.
         Beljebb mentünk a váróterembe, és megkönnyebbülten sóhajtottam fel, amikor Saint odaért mellém. Karját az enyémbe fonta és mindentudó pillantást küldött felém. Csak megráztam a fejem és azt mondtam neki, - Később. Később beszélhetünk róla.
         Csak mosolygott rám és Nash mellé támaszkodott, aki biccentett nekem üdvözlésképpen.
         Rome végigfuttatta kezét a fején és hatalmas mellkasa kitágult, ahogy frusztráltan kifújta a levegőt.
         - A mosdóban van. – Valami átfutott jóképű arcán. – E pillanatban nem érzi valami jól magát
         Rome és Cora nemrég jegyezték el egymást, és volt egy kislányuk, aki még csak most kezdett el járni, és folyamatos mozgásban tartotta őket. Az anyja tüzes személyiségét és apja makacsságát örökölte, ami annyit jelentett, hogy a kis RJ-vel való foglalkozás teljes munkaidős állásnak bizonyult. Ők egy sziklaszilárd család voltak és ez reményt keltett a saját jövőmet illetően. Az életemben szerettem volna hinni valami olyasmiben, mint Rome és Cora, akik hűtlenség, féltékenység és dráma nélkül tudtak élni. Valójában, ezeknek az emberekben olyan kapcsolataik voltak, amiket irigyeltem és csodáltam. Mindannyian eltökélték, hogy elvégzik a feladataikat. Nem számít, mennyibe kerül. Együtt akartak lenni, és mindent megtettek, amit kell, hogy ez megtörténjen. Tényleg szerettem volna valakit, aki így érez velem kapcsolatban is.
         Nash felemelte a sapkáját és a télizöld színű tekintete féktelen szórakozással ragyogott rám.
         - Volt bármi különösebb oka annak, hogy Asa-val egy időben bukkantál fel? – Meglehetősen biztos voltam benne, hogy Saint elmondta neki a jelenlegi rajongásomat, de nem voltam olyan hangulatban hogy megosszam ezt, vagy ugrasson ezzel, így csak megvontam a vállam.
         - Jó időzítés, azt hiszem. – Nash volt Rule legjobb barátja, így figyelembe véve a helyzetet, behúzni egyet a gyomrába, hogy letöröljem azt az önelégült vigyort az arcáról, nem igazán tüntetett volna fel jó színben.
         Elengedtem Saint kezét, és találtam egy helyet, ami kissé szélen volt. Feltettem a lábamat a velem szembe lévőre, és várakozón elhelyezkedtem. Babát világra hozni sok időbe telt és egyébként se tűnt úgy, mintha aludni tudtam volna.
         Elmerültem a saját gondolataimban. Asa megdöbbentő kijelentésére gondoltam, arra, hogy hajlandó volt börtönbe vonulni, hogy megfizesse a múltbéli bűnöket, arra, hogy milyen íze volt, arra, hogy milyen forró és kemény volt a kezemben. Azon járt az eszem, milyen lesz majd Dom nélkül visszatérni a munkába és hogyan fog ez történni, mert szinte lehetetlenség volt, hogy ne ezen járjon az eszem. Még akkor is ezen az egészen kattogott az agyam, amikor nem akartam, amikor nem tudtam aludni és az edzés sem volt elég, hogy ne fussak össze a déli csapossal, akit szintén nem tudtam kiverni a fejemből. A belehabarodásom megszállottságba csapott át.
         Megugrottam egy kicsit, amikor egy apró test landolt a mellettem lévő székben. Cora elterpeszkedett kinézetemre nézett és egy vigyor kíséretében ő is kirúgta maga elé a sokkal kisebb lábát. – Nincs elég közel. – Még mindig volt pár centi a katonai bakancsának orra és a szemben lévő szék között.
         Oldalra fordítottam a fejemet, így rá tudtam nézni, miközben elhelyezkedett mellettem. Cora volt a nemhivatalos védőangyala ennek a csoportnak. Egy apró kis női erőmű volt, és amikor épp nem féltem tőle, nagyon szerettem és tiszteltem őt. Ma este egy kicsit sápadtnak látszott és nyilvánvaló táskák voltak a kétszínű szemei alatt.
         - Hogy megy? – Úgy gondoltam, hogy ha valaki tudja, az csak ő lehet.
         - Jól. Rule igazából az egészet sokkal jobban kezeli, mint ahogy Rome tette. Rome-nál az ápolónők és a nőgyógyászom féltek a közelembe jönni. Rule egészen simán kezeli ezt az egészet. Amíg Shaw higgadt, ő is annak tűnik, de az igazi összehúzódások még nem kezdődtek el. Lehet, hogy be kell majd küldenünk egy utánpótlást, ha úgy ki fogja ütni magát, mint a bátyja.
         Elnevettem magam. Semmi kétségem nem volt afelől, hogy Rome rendkívül ijesztő, amikor feszült és kiborult. Úgy néz ki, mint aki meg tudna nyerni egy háborút egymaga, fegyver nélkül, mindössze az oldalvonalon állva és Asa-val beszélgetve.
         - Nos, az jó. Szép dolog, hogy mindannyian itt vagytok, hogy támogassátok őket. Ayden felhívta Asa-t. Most már úton van.
         Cora hátradöntötte a fejét a székre, az egyik kezét a hasára tette, és összeszorította a szemét. Hirtelen olyan zöldes színt öltött, én meg felegyenesedtem. Meg akartam kérdezni tőle, hogy minden rendben van-e, amikor mély levegőt vett, majd felém fordította a fejét, hogy rám nézzen, mintha az, amitől rosszul lett, hirtelen eltűnt volna.
         - Teljesen ki fog készülni, ha a baba azelőtt érkezik, mielőtt ideérne. Austin-ba költözni Jet-tel a legjobb döntés volt, de ez ugyanúgy nehéz nekik is, mint nekünk, akik itt maradtak.
         - Azt mondta Asa-nak, hogy neki mindenképpen itt kell lennie arra az esetre, ha ő nem érne ide.
         Cora bólintott és rám mosolygott. – Ettől függetlenül is itt kell lennie, ahogy neked is.
         Hátborzongató volt, hogy úgy tűnt mindig mindent lát. – Itt vagyok. – Mondtam húzódozva.
         - Igen. De erről el kellett gondolkodnod először. Te ide tartozol, Royal. Semmi kétség efelől.
         De megtettem – kételkedtem benne, így igaz. Egyszerűen nem tudom, hogyan illek ide. – A dolgok csak kicsúsztak az irányításom alól és kicsit feszültek lettek, miután bevittem Asa-t. Nem igazán tudtam, hogyan kezeljem, és a barátkozás soha nem ment olyan egyszerűen nekem.
         A legtöbb lány nem kedvel engem, és nem is bízik bennem, a fiúk csak úgy tesznek, mintha a barátaim lennének, abban a reményben, hogy ez többet eredményezhet. Eltekintve a szoros kapcsolatomtól anyámmal, a kapcsolatomtól Dom-mal, és a húgával és most Saint-el, nagyon magányos életet éltem.
         - Szar dolgok történnek. Ami Asa-val történt az nem a te hibád volt, és ezt mind tudjuk. – Éles pillantást küldött felém, barna tekintete kemény, kék tekintete éles volt. – Ugye tudod ezt?
         El akartam neki mondani, hogy úgy érzem minden az én hibám volt. Olyan érzés, mintha bármi, amit tettem volna az hibát hibára halmoz. Erre viszont nem volt lehetőségem, mert pánik suhant keresztül csinos arcán és egy szempillantás alatt fel is pattant a székből és keresztülszáguldott a várótermen oda, ahol a mosdó volt. Rome mély hangja káromkodás egész litániájával zengett, amiért az anyja megdorgálta ezért, amit ő gorombán figyelmen kívül hagyott, miközben követte az apró menyasszonyát a női mosdóba. Figyelmen kívül hagyta a nővért is, aki utána kiáltott, amitől az egész fiúbanda röhögni kezdett.
         Cora szavain tűnődtem a hibákról, amikor a felszabadult helyét egy sokkal nagyobb, férfiasabb test vette át. Valahányszor karnyújtásnyi távolságra voltam tőle, minden érzékem túlterhelté vált. Az egyik hosszú karját a székem támlájára tette és a szeme sarkából nézett rám.
         - Jól vagy? – Hangja lágyabb volt a szokásosnál és túlságosan közel szólalt meg a fülemhez. Nyeltem egy kicsit és bólintottam.
         Itt volt az a tény, hogy megkérdezte, az a tény, hogy úgy gondoltam, tényleg törődött azzal, hogy jól voltam-e vagy sem, ami beárnyékolta az összes piros zászlót, amit szeretett az arcomba legyezni, figyelmeztetésképpen, hogy maradjak távol tőle.
         - Igen. Örülök, hogy veled jöttem. Jó látni ezt.
         - Látni mit?
         Kezemmel tétován körbemutattam a váróterembe, ahol Salem és Rowdy összebújtak, ahol Nash Saint-et tartotta a karjaiban, ahol Rome eltűnt Cora-val, és ott ahol az idősebb Archer-ek üldögéltek.
         - Boldogságot. Összetartozást. Egységet. Amikor felnőttem csak én és anya voltunk, és ő folyton egyik pasasról a másikra ugrált valami olyat keresve, amit nem tudott megtalálni. Nagyon jó látni azokat a párokat, akik valóban együtt akarnak lenni. A stabilitás számomra ismeretlen fogalom.
         Felrúgta a lábait ugyanúgy, mint én, és hasonló helyzetet vett fel. Egy kissé megborzongtam, amikor az oldala az enyémnek nyomódott. Rám vigyorgott, amikor észrevette a reakciómat.
         - Minden stabilitást megkaphatsz, amit akarsz, ha abbahagyod azt, hogy a bajt keresed.
         Valószínűleg igaza volt, habár a baj jelenleg sokkal szórakoztatóbban hangzott, és amit akartam és amire szükségem volt az egyáltalán nem ugyanaz.
         Nem válaszoltam; helyette nagyon keményen próbálkoztam, hogy ne mozduljak meg, amikor éreztem, hogy az ujjaival játszadozni kezdett a hosszú lófarkam végével, ami a szék háttámlájánál lógott. Nem hiszem, hogy tudatába volt annak, hogy ezt csinálja. Vagyis így gondoltam, amíg rá nem néztem és észre nem vettem a szeméből sugárzó arany ragyogást. Ez nem az a srác volt, aki valaha is megtett volna bármit anélkül, hogy nagyon is tisztában lett volna a következményekkel, hogy ez milyen hatást gyakorolt volna a körülötte lévő emberekre. Ő nem csak bajt jelentett, hatalmas volt és sokkal veszélyesebb, mint a legtöbb dolog, amit az utcán nap mint nap láttam.
         Egy bizonyos ponton, a végtelen óráknak tűnő éjszakai várakozás monotonitása, a hangok csöndes zúgása, a cipők nyikordulása a linóleum padlón, minden azon munkálkodott, hogy elaludjak. Egy percre arra gondoltam, milyen furcsa fordulatot vett az éjszakám. Arra, hogy amikor a legrosszabbul éreztem magam, ott volt egy figyelemre méltó csapat, ami csodálatos emberekből állt, hogy felkaroljanak engem. Nem voltam hozzászokva semmilyen fajta biztonsági hálóhoz Dom-on kívül, és be kellett vallanom, hogy az életemben nagyon szép volt ez a lassú leszállás egy brutális összeomlás helyett.
         De természetesen, mint az utóbbi időben minden a világomban, egy kis szunyókálás sem tudott olyan könnyen menni és megfiatalítani. Amint a sötétség leereszkedett, ott volt. Az a nap mindent örökre megváltoztatott.
         Hallottam a lövéseket. Hallottam a zsarukat kiabálni, akik előttünk értek a helyszínre. Hallottam beszélgetni a környékbeli szomszédokat a lepukkant épület mellett, amit egy szörnyű met laborrá alakítottak át. Hallottam a szirénákat. Hallottam a rádiómat vijjogni, hogy több tisztet is lelőttek. Rossz helyzet volt, de Dom-ot és engem kiképeztek erre. Ez volt a dolgunk, hogy rossz helyzeteket kezeljünk és megoldjuk őket.
         Hallottam, hogy Dom azt mondja nekem, be kellene mennünk a sikátorba és vakon egyetértettem vele. Hallottam, ahogy a csizmája zajt csap az üvegeken, miközben talált egy tűzlétrát és elkezdett felmászni rá. Mondtam neki, hogy szorosan mögötte vagyok, mert mindig fedeztük egymás hátát. Dom rám mordult, hogy maradjak ott, hogy a földről fedezzem őt. Fogalmunk sem volt, hány lövöldöző volt, hogy az épület tiszta volt-e vagy sem, de erre voltunk kiképezve, ez volt a munkánk.
         Előhúztam a fegyveremet. Figyeltem, erősen koncentráltam a Dom feje fölött lévő helyre, megbizonyosodva arról, hogy senki sem tudott rajta ütni. Még több lövés dördült, fogalmam sem volt, hogy ezek a mieink vagy az ellenség, és nem is érdekelt, amíg a társam rendben volt. Hallottam, hogy Dom felmordult, amikor a tűzlétra tetejére ért. Esküdni mertem volna, hogy azon az éjszakán hallottam minden egyes hópelyhet, ahogy a koszos járdán a csizmám körül landolt.
         Hallottam, hogy Dom leszólt, minden-tiszta, láttam, hogy átmászik egy betört ablakon, és ezután hallottam meg… nem volt más, mint egy suttogás. Egy doboz, vagy valami más hulladék gördült végig az aszfalton. Egy pillanatra elfordítottam a tekintetemet Dom-ról, csak egy fél másodpercre, még csak nem is egy teljesre, és akkor elszabadult a pokol.
         Egy kölyök, egy fiú, aki még alig lépett ki a kamaszkorból, átugrott a tető szélén, tüzet nyitott a magasabb helyzetéből és eltalálta Dom-ot. Két lövést kapott a mellényébe, egy keresztülment a karján. Az erő és a meglepetés hátratántorította őt, amíg bele nem ütközött a tűzlétra derék-magasságú korlátjába és elkezdett átesni rajta. Egy utolsó golyó pont az oldalán találta el, de az esés volt az, ami a legtöbb kárt okozta.
         Ezután, csak a kiáltásokat hallottam, a sajátomat és Dom-ét, miközben zuhant. Viszonoztam a tüzet, a kölyköt mellkasán találtam el, ami halálos volt. Nem számított. Azt hittem, Dom meghalt, és nem tudtam abbahagyni a sikoltozást.
         Egy rándulás kíséretében ébredtem fel. Vékony réteg izzadság borított és láthatóan reszkettem. Szerencsére ez alkalommal nem adtam ki semmilyen hangot és úgy tűnt senki nem vette észre zilált állapotomat, leginkább azért, mert Ayden és Jet megérkezett, és mindenki köréjük gyűlt, hogy üdvözöljék őket. Figyeltem, ahogy Asa egy meleg ölelésbe húzta a feltűnően gyönyörű kishúgát.
         És ezután, mintha Shaw és a baba, mintha az ő és Rule kisfia csak erre a pillanatra várt volna, hogy világra jöjjön. Úgy tűnt, pontosan tudta, hogy az egész család ott volt, hogy találkozzanak vele, mert megvárta, hogy az egész bandát megajándékozza Reyer Remington Archer első bemutatkozásával.

         Meg kell, hogy mondjam, ez volt a legjobb dolog, ami valaha is várt rám egy borzalmas, rémálmokkal teli éjszaka után, és örökké hálás lennék, ha részese lehetnék ennek.

2017. június 12., hétfő

Tizedik-Tizenegyedik fejezet

Tizedik Fejezet

Huntley


         Grayson a délután további részében a gondolataiba merült és elmondhattam, hogy még mindig azon füstölgött, ami a farmon történt. Éjszakára letettük Hunter-t Demi házánál és Jeff is elment, hogy meglátogassa a szüleit. Ennek a mi romantikus esténknek kellett volna lennie az esküvő előtt és Grayson duzzogott.
         Hónapok óta ez az első alkalom, hogy csend volt a házunkban, és amíg Hunter nevetésének hangja, ami megtöltött minden helyiséget, annyi örömet szerzett nekem, alig vártam, hogy egy kis időt töltsek el egyedül Grayson-nal. Besétáltam a nappaliba és ott találtam Grayson-t, amint sportismétléseket nézett. Leültem mellé a kanapéra és odagömbölyödtem hozzá.
         - Készítsek neked valamit enni? – kérdeztem.
         - Bármit, amit úgy érzel, az nekem is megfelel bébi.
         Megforgattam a szememet és felálltam. – Tudod, Gray, a duzzogás nem áll jól neked.
         Besétáltam a konyhába és elkezdtem előszedni egy kis darált marhahúst és tésztát, hogy lasagna-t készítsek. Néhány percnyi csend után, éreztem, hogy Grayson megállt mögöttem, és karját a derekam köré fonta. Megpuszilta a nyakamat és azt motyogta, - Ne haragudj.
         Megfordultam, hogy szembenézzek vele, a testünk egymáshoz préselődött. – Az rendben van, ha mérges vagy, - válaszoltam, - de jobban szeretném, ha beszélnél velem, ahelyett, hogy hallgatsz.
         Felsóhajtott. – Csak frusztráló, hogy minden egyes alkalommal ennek az egésznek a közepében ragadok.
- Megértem, - mondtam. – Én csak úgy gondolom, hogy Demi és Brody már sok mindennel megbirkóztak, és mint a legjobb barátaiknak, segítenünk kell őket, ahogy csak tudjuk. Mindazok után, amin Demi az elmúlt évben keresztülment, elképzelni sem tudom, mennyire nehéz lehet ismét látni Brody-t, különösen tudva azt, hogy mennyi mindent tart távol tőle. A bátyád sajnálatos módon kereszttűzbe került.
- Mi van ha Demi fájdalmat okoz Jeff-nek? Akkor mi lesz? – Megértettem Grayson aggodalmát a bátyjával kapcsolatban, és nem mondhattam azt sem, hogy én nem aggódtam. Ez az egész helyzet sokkal komplikáltabb volt és valaki így is, úgy is sérülni fog.
- A bátyád már nagyfiú, - válaszoltam egy kis mosoly kíséretében. – Nem számít, mi történik, ő rendben lesz. Ez róla és Demi-ről szól.
- És Brody-ról.
- Meg fogják oldani, - mondtam. – Most pedig élvezhetnénk végre ezt az éjszakát egyedül?
Grayson tekintete megvillant és elvigyorodott. –Akkor jobb, ha elkezded készíteni a vacsorát. Szükséged lesz az energiádra, mert nekem nem áll szándékomban aludni ma éjszaka.
A várakozás hulláma öntötte el a véremet és csomózta össze a gyomromat. Lábujjhegyre álltam és közelebb nyomtam a szánkat egymáshoz, amíg már csak centik választották el őket egymástól. – Nekem sem.

Megettük a vacsorát és amíg Grayson eltakarított a földszinten, én úgy döntöttem, hogy lezuhanyozom. Azt vártam, hogy ideges leszek, vagy mostanra be leszek gyulladva attól, hogy az esküvőnk már csak napokra volt, de csak békességet éreztem. Nekem azon a napon fogalmam sem volt arról, hogy az életem ezen a ponton fog végződni, amikor találkoztam Grayson-nal, de nem bántam meg semmit, és annak a gondolata, hogy az életem hátralevő részét vele fogom leélni, miközben nézzük, ahogy a gyerekeink felcseperednek, örömmel töltött el.
A forró víz alá álltam, és ahogy elkezdtem a testemet mosni, hallottam, hogy a zuhanyzó ajtaja kinyílik. Elfordítottam a fejemet és elmosolyodtam, amikor megláttam a nagyon is meztelen Grayson-t belépni a zuhanyzóba. – Segíthetek? – kérdeztem, a hangom könnyed és cukkoló volt.
Elvigyorodott és a térdeim majdnem összecsuklottak a látványtól. Istenem, sokkal szexisebb volt most, mint azon a nap, amikor találkoztunk, amit nem gondoltam volna, hogy lehetséges.
- Nem tudom, - válaszolta, hitetlenkedést színlelve. – Épp a pokolian dögös mennyasszonyomat keresem. Talán láttad őt? Szőke haj, viharosan kék szem, és egy olyan test, ami egy egész hadsereget térdre tud kényszeríteni?
Megvontam a vállam. – Nem, nem hiszem, de több mint boldog lennék, ha segíthetnék neked bármiben, amire csak szükséged van.
Felé fordítottam a testemet, miközben ő közelebb lépett, és kiengedtem egy sóhajt, amikor felkapott. – Nem is tudom, - az ajkamba harapott, - soha nem tudhatja meg.
Elmosolyodtam, és fészkelődni kezdtem, amikor a merev farkának hegye a bejáratomhoz nyomódott. – Én nem fogom elmondom neki, ha te sem.
- Ez lesz a mi kis titkunk. – Felnyögött és belém lökte magát. Keményen beszívtam a levegőt az üdvözült támadása miatt és éreztem, hogy a testem alkalmazkodik ahhoz, hogy befogadja a hatalmas méretét. Már számtalanszor csináltuk ezt, mindenféle pozícióban, és a házunk minden egyes felületén, de minden alkalommal, amikor magamba fogadtam őt, olyan érzés, mintha az első alkalom lett volna, és ettől csak még inkább megőrülök.
- Téged mindig olyan jó érezni, - motyogta. A falnak nyomott, és ahogy a csípője egyre gyorsabban és gyorsabban kezdett mozogni, a hátába mélyesztettem a körmeimet, és úgy csüngtem rajta, mintha az életem függne tőle. Tudtam, hogy ez egy intenzív menet lesz. Grayson-nal soha nem is volt kevesebb.
- Keményebben, - suttogtam nyersen, élvezve, ahogy a testünk egymáson csúszkált. Grayson habozás nélkül megadta magát a vad, elnyomott vágynak, amit egymás iránt éreztünk, és gyorsabban és keményebben kezdte el pumpálni a csípőjét. Az orgazmusom lecsapott és a levegőt is kiszorította belőlem, ahogy vadul ringatóztam a csípőjén. A lábujjaim begörbültek és megfeszültem a forró farka körül, megszorítva, mivel tudtam, hogy már ő is közel járt.
- Bassza meg, - szűrte a fogai között, hajtva a saját orgazmusát.
- Ez a lényeg, - nevettem el magam, még mindig levegőért kapkodva.
Összehúzta a szemöldökét és kezével megragadta a csípőmet úgy, hogy biztos voltam benne, meg fog látszani a nyoma. Az, ahogy ilyen szorosan tartott, de mégis annyira tiszteletteljesen, őrült dolgokat művelt velem. Az orgazmusa keresztül áramlott rajta és ez az erő elég volt ahhoz, hogy meghúzza a ravaszt az én második orgazmusomhoz. Ez alkalommal együtt kiáltottunk fel és azon kaptuk magunkat, hogy a feledésbe lebegünk.
Grayson tekintete megtalálta az enyémet a permetező víz ellenére, és bennük megláttam a jelenemet és a jövőmet. Küldött felém egy laza orgazmus-utáni mosolyt és azt mondta, - Alig várom már, hogy a feleségemnek szólítsalak. – Ha képes lettem volna rá, még közelebb húztam volna őt magamhoz, de már így is olyan közel voltunk egymáshoz, amennyire csak lehetséges volt. Nem maradt már több hely közöttünk.
- És én meg alig várom már, hogy a feleségül menjek hozzád, - válaszoltam.
Ezután úgy csókolt meg engem, mintha egyedül a lélegzetem lett volna az, ami életet adott neki és életemben másodszor, a szívem elhagyta a testemet és átugrott Grayson-éba.





Tizenegyedik Fejezet

Brody


         Bekopogtam Demi bejárati ajtaján, majd a farmerem zsebébe dugtam a kezemet, amíg vártam, hogy válaszoljon. Néhány órával ezelőtt láttam őt a farmon, és mégis ideges voltam. A testem még mindig zümmögött a csókunk után és annak a kilátása, hogy újra látom őt visszaszorította az összes bűntudatomat, amiért megütöttem Jeff-et.
         Az ajtó kinyílt és a Demi arcán lévő kifejezés keveredett a meglepetéssel és a bosszúsággal. – Brody? Mit csinálsz te itt?
         A homlokomat ráncoltam. – Azért vagyok itt, hogy elvigyem Hunter-t.
         - Uh, itt valami félreértés lehet. Ma este velem van.
         - Grayson megkért engem, hogy vigyem el őt ma este, - válaszoltam.
         - Nos, Huntley meg engem kért meg. – Demi keresztbefonta a karját és összehúzta a szemöldökét. Ez az ő kihívlak téged tekintete, amit én már annyi sokszor láttam ezelőtt.
         Amikor elkezdett lefelé ereszkedni, nem tehettem róla, de mosolyognom kellett. Egy nevetést szakadt ki a számból és Demi úgy bámult rám, mintha megőrültem volna.
         - Nem hiszem el, hogy ezt tette, - motyogtam. Lepillantottam és megdörzsöltem a nyakamat. Grayson szervezte meg ezt az egészet.
         - Micsodát? – kérdezte összezavarodottan Demi.
         - Grayson… ő uhh… megtervezte ezt.
         - Ennek nincs semmi értelme.
         - Igen, - sóhajtottam. Tökéletesen volt értelme, de csak számomra. Grayson tudta, hogy mennyire nagyon szerettem volna beszélni Demi-vel, és ez pontosan rá vallott, hogy így szervezi meg, hogy együtt legyünk.
         - Igazából pont most tettem ágyba Hunter-t, - mondta Demi, - azt hiszem, butaság lenne épp most felébreszteni őt. – Ezzel nem tudtam vitába szállni. Már elkéstem.
         - Jól van. Ne haragudj, hogy zavartalak. – Megfordultam és azon voltam, hogy elsétálok, amikor Demi finom keze megállított.
         - Vacsoráztál már? – kérdezte csendesen. Most, hogy említette, majd éhen haltam. Sienna úgy döntött, hogy nélkülem vacsorázik, én meg túl lelkes lettem, hogy elszabadulhatok ettől, hogy elfelejtkeztem a vacsoráról.
         - Nem. Majd beszerzek valamit hazafelé menet.
         - Készítettem egy kis pizzát, viszont túl sok, hogy egyedül egyem meg. Lenne kedved… csatlakozni hozzám?
         - Persze, - a hangom remegett, - nagyon szívesen.
         Követtem Demi-t be a házba, és becsuktam az ajtót, miközben ő a konyha felé vette az irányt. Ezen a házon minden annyira jellegzetesen ’Demi-s’ volt, hogy nem tehettem róla, de egy kicsit elmosolyodtam. Meleg volt, és barátságos. Ez egy otthon volt. Egy részem sajgott, mert otthont teremteni az egy olyan dolog, amit kétségbeesetten szerettem volna vele megtenni. Amikor besétáltam a konyhába, és látni Demi-t, amint egy olyan egyszerű dolgot csinál, mint tányérra teszi a vacsoránkat, emlékek rohamát indította el, amiket hónapok óta elfojtottam. Rengeteg éjszakát töltöttünk el a konyhába, miközben együtt készítettük el az ételt, és ettük meg úgy, hogy semmi más nem volt rajtunk az alsóneműn kívül, és takarítottuk fel a rendetlenséget, miután szeretkeztem vele a konyhapulton. Lehetetlen volt nem elveszni az emlékekben, amik rabként tartottak fogva engem a saját elmémbe…
         Felemeltem Demi-t a konyhapultra, és megálltam a két meztelen lába között. Az egyik ingemet viselte és semmi mást. Haja vad, vörös, hullámos összevisszaság volt és a tekintete is fénylett. Duzzadt ajkakkal megcsókolta a nyakamat és lecsúsztatta kezeit a hátamon. A melegítő alsóm alacsonyan lógott a csípőmön és Demi elkezdte lefelé tolni azt a lábával. Én elkezdtem kigombolni az inget, amit viselt, de megálltam, amikor a rózsaszín mellbimbói feltárultak. Felnyögött, amikor az egyiket a számba szívtam és a bokáját összekulcsolta a hátam mögött, közelebb húzva ezzel magához. Éreztem a hőséget a lábai között és a farkam azonnal keményedni kezdett. Demi elvigyorodott, és ez gonosz vigyor volt. Csíntalan kis nő volt és ugyanannyira kielégítetlen, ha a velem való szexről volt szó, mint én.
         - Ki fogsz nyírni engem, - motyogtam. Ösvény csókoltam a tökéletes mellei között lévő völgyből és megálltam a szíve fölött, elmosolyodva, amikor megéreztem, ahogy a pulzusa megugrott.
         - Vannak rosszabb módok is arra, - válaszolta, hangja reszelős volt és ziháló. – Elképzelni sem tudok jobb módot a halálra, mint veled, ahogy mélyen bennem vagy.
         A mosolyom lehervadt és a tekintetünk forró pillantásba kapcsolódott a másikhoz. A mocskos beszéde az őrület szélére vezetett, és bolond lennék, ha tagadnám, mennyire imádtam ezt.
         - Bébi, ahogy a forró, szoros kis puncid körém fonódik az csak egyike a két módnak, ahogy meg szeretnék halni.
         A szemöldöke összeráncolódott én meg kisimítottam azt a hüvelykujjammal. – Mi az első? – kérdezte. Megfogtam a tarkóját és közelebb húztam az arcát az enyémhez, amíg egy levegőn nem osztoztunk. – Amikor kilencven évesek leszünk, - válaszoltam, - és idősek és őszek és körbevesznek minket az unokáink. Vissza akarok tekinteni és téged látni minden emlékben, minden pillanatban és tudni, hogy ezt az életet egymás mellett éltük meg, úgy mint te és én. Örökké.
         Észrevettem, hogy Demi tekintete csillog és elcsókoltam az egyetlen könnycseppet, ami legördült a kipirult arcán.
         - Nem hittem, hogy tudlak még ennél is jobban szeretni, - suttogta. – Te vagy a szívem, a lelkem, a jelenem és a jövőm. Minden, amit valaha tettem, minden döntésem, amit valaha meghoztam, ide vezetett engem, hozzád. Annyira szeretlek téged, Brody.
         Gyengéden megcsókoltam, majd azt motyogtam, - Én is szeretlek téged, Demetria Rosemead, jobban, mint bármit.
         - Mutasd meg, - mondta.
         És én megtettem…

         - Brody?
         Kiráztam az emléket és felpillantottam. Demi mellettem állt, tartva mindkettőnk tányérját. – Jól vagy? – kérdezte. Meglepődtem, hogy valódi aggodalmat láttam az arcán.
         - Igen, sajnálom, - köszörültem meg a torkomat, - csak sok minden kavarog az agyamba.
         Demi bólintott és odaadta nekem az ételt. Szippantottam egyet belőle és hümmögtem egy sort. – Mindig is jó voltál a pizza készítésben.
         - Ez a te szerencse estéd, - nevetett fel lágyan, - ez a kedvenced. Darált marhahús, zöld paprika, steak szósszal és Mozzarella sajttal.
         Egymásra néztünk, szavak tolultak fel bennem, és ki kellett sétálnom a verandára. Demi helyet foglalt az egyik kinti székbe, a bal oldaliba, mit használni szokott, én meg leültem a jobb oldalira.
         - Szép este van, - mondta Demi, mielőtt harapott volna egyet a pizzájából. Felnéztem és a látvány tökéletes volt. Csillagok ezrei tündököltek az égen és ez volt a második leggyönyörűbb látvány, amit valaha láttam. Az első az a nap volt, amikor találkoztam Demi-vel. Egy rózsaszín és kék pöttyös ruhát viselt és emlékszem azt gondoltam, hogy ő volt a legcsinosabb lány a játszótéren. A pillanat, amikor az arcomba dobta a homok pitét, az volt az a pillanat, amikor tudtam, hogy ő lesz az, akivel az életem hátralévő részét le szeretném élni. Hogy vesztettük el ezt? Hogyan sodródhattam ilyen messze ettől, ettől a nőtől, aki úgy ült itt mellettem, mint egy idegen? Rengeteg hibát vétettem az életemben, de Demetria volt az egyetlen, ami az enyém volt és isteniesen elbasztam. Mindezt egy munka miatt, amit most már utálok és egy életért, amit azt gondoltam, hogy akartam.
         - Boldog vagy? – robbant ki belőlem a kérdés. Amikor Demi feje megpördült, tudtam, hogy meg se kellett volna szólalnom.
         - Miért kérdezed ezt tőlem?
         Letettem a tányéromat és megfordultam a helyemen, hogy szembenézhessek vele. – Mert tudni akarom. Még mindig törődök veled, Demetria. – A hangom keményebbre sikeredett, mint szándékomban állt.
         - Miért, Brody? Hogy felvághass azzal, mennyire csodálatos az életed nélkülem? Hogy emlékeztess engem még egyszer, mennyire boldog vagy Sienna-val?Mert ha megpróbálsz fájdalmat okozni nekem, akkor az nem fog működni. – Felállt, és beviharzott. Megdörzsöltem az arcom és megráztam a fejem. – Mi a faszt próbálok most csinálni? – kérdeztem lényegében magamtól. Az éjszaka csendje köszöntött engem, és úgy döntöttem, hogy valószínűleg jobb lesz, ha megyek. Felkaptam a tányérjainkat és visszamentem a házba. Demi-t a konyhába találtam, a pultnak dőlve, háttal nekem.
         - Nem állt szándékomban felzaklatni téged, - mondtam. Betettem a tányérokat a mosogatóba és szembefordultam vele.
         Felhorkant, megpördülve a tengelye körül. – Azt is hiszem, hogy soha nem állt szándékodban elhagyni sem.
         - Demetria, én-
         - Nem, - szakított félbe, - nem akarom hallani a mentegetőzésedet.
         - Akkor hagyd, hogy bocsánatot kérjek. – Ez egy kétségbeesett könyörgés volt. Szükségem volt arra, hogy meghallgasson és hagyni, hogy megpróbáljam megjavítani, amit eltörtem.
         - Egy évet elkéstél ezzel. – Hangja megtört és a tekintetében egy futó pillanatra megláttam azt, amit vele tettem. Ez elég volt ahhoz, hogy vissza akarjak csinálni mindent. De nem tudtam, és most fontolóra kellett vennem annak a lehetőségét, hogy az a kicsi lány, akibe szerelmes lettem annyi évvel ezelőtt, már nem szeret többé. Ez egy olyan eshetőség, amire nem készültem fel, és soha nem is tudnék.
         - Beszélnünk kell erről, - mondtam, még egyszer utoljára megpróbálkozva ezzel.
         Demi megrázta a fejét, a szemei vörösek és puffadtak voltak. – Megszámlálhatatlan lehetőséged lett volna, hogy beszélj velem, de belefáradtam a várakozásba.
         - Mit akar ez jelenteni?
         Közelebb sétált hozzám és szántam egy pillanatot arra, hogy valóban megnézzem őt. Vékonyabb volt, és hatalmas táskák voltak a szemei alatt. Fáradtnak látszott. Összetörtnek. – Azt jelenti, hogy felszedegettem a darabokat, amiket hátrahagytál, és továbbléptem az életemmel. Abbahagytam, hogy rád várjak, Brody.
         A légzésem megakadt, mintha valaki kiütötte volna a levegőt a tüdőmből.
         - Jeff-el vagy, ugye?
         - Te elvesztetted ezt a jogod, hogy megkérdezd.
         - Válaszolj a kérdésre, Demetria.
         - Nem, rendben? Nem vagyok Jeff-el, de azt kívánom, hogy bárcsak vele lennék, mert ő egy csodálatos férfi. – Szipogott és ökölbe szorítottam a kezemet, hogy megállítsam magam abban, hogy magamhoz rántsam és megvigasztaljam őt.
         - Szóval mi a probléma? Ha annyira tökéletes, akkor miért nem vagy vele? – Már félig kiabáltam.
         - Ó Istenem, - sírt fel Demi. Megtörölte az arcát és vett egy mély levegőt. – Nem lehetek vele, mert a szívem már másé! Hogy lennék képes őt szeretni, amikor a szívem mindig is a tiéd lesz?
         Ott álltunk egymást bámulva, és én megpróbáltam beszélni, de Demi megint elhallgatatott. – Megkaptad, amiért jöttél? Most, úgy gondolom, menned kellene. Kérlek.
         Nagyot nyeltem. Tiszteletben kellett tartanom a kívánságát. Nem álltam készen, hogy még több kárt okozzak, mint amit már amúgy is sikerült és Demi arckifejezéséből ítélve, ezzel már elkéstem. Ismét elbasztam.

         - Rendben, - suttogtam. Kockáztattam és odahajoltam, hogy megpusziljam Demi homlokát. Nem mozdult, vagy lökött el magától. - Sajnálom, - motyogtam a homlokába, majd fogtam és kikísértem magam. Amikor bemásztam a furgonomba, és ütni kezdtem a kormányt addig, amíg a kezem már úgy fájt, mint a pokol, akkor döbbentem rá, hogy Demi azt hiszi, hogy szerettem Sienna-t. Nagyon, nagyon tévedett.