2018. január 24., szerda

Tizenharmadik fejezet

Tizenharmadik Fejezet

Brody



         Visszasétáltam az asztalunkhoz, mintha nem épp most dugtam volna meg Demi-t a Nicky-s bárjának raktárjában, mint egy két-dolláros kurvát. Fel voltam izgulva és most egy abszolút seggfejnek éreztem magamat. Nem kellett volna ezt tennem és valahogy sikerült lekicsinyelnem azt, ami Demi-nek és nekem megadatott, és ami mindig is így lesz. Jeff-el volt itt, de nem tudtam visszafojtani magamban az állatias késztetést, hogy megszerezzem, megjelöljem őt a testemmel és emlékeztessem, hogy mindig is hozzám fog tartozni. Sienna-t az asztalunknál hagytam, azt mondtam neki, hogy pisilnem kell, majd megragadtam Demi-t, miközben ő mosdóért állt sorba. Meglepődött és talán még egy kicsit dühös is volt rám, de nem állított meg. Egyszer sem. Helyette, a feszes kis teste üdvözölt engem, emlékeztetve, hogy mennyire viharos és gyúlékony volt a kémia kettőnk között. Még mindig forrongott a tegnap esti vitánk után, ami eléggé nyilvánvaló volt, de nem tett semmit, hogy elrejtse a vágyát, amit a teste érzett az enyém iránt. Már egy éve annak, hogy utoljára szexeltünk és mégis ez volt a legcsodálatosabb szex, amit valaha tapasztaltam. Csak most valahogy megfertőztem azzal, hogy úgy kezeltem őt, mint valami szemetet, pedig tudtam, hogy nem volt az.
         Ennek egy szórakoztató éjszakának kellett volna lennie, az utolsó olyan este Grayson és Huntley számára, amikor úgymond szabadok voltak, mielőtt két nap múlva összeházasodnak, de valahogy egy gonosz kis játékba fordult köztem és Demi között. Nagyon is tudatában voltam annak, hogy egész éjszaka engem nézett, és én se tettem semmit, hogy elrejtsem azt a tényt, hogy én is ugyanezt csináltam. Ez megsavanyította az amúgy is rossz hangulatomat, nem csak azért, mert Jeff-el láttam őt, hanem mert nyilvánvalóan azt kísérelte meg megtenni, hogy részegre issza magát. Az elkalandozó figyelmemet Sienna többször is észrevette, de nem érdekelt. Csak most próbára tette a türelmemet és nem sok kedvem volt ezt elkezdeni.
         - Unatkozom, - nyöszörgött, amikor visszatért az asztalunkhoz. – Mikor léphetünk le ebből a koszfészekből?
         Rábámultam, és megpróbáltam az egyre jobban megfeszülő állkapcsomat kordában tartani. – Szabadon távozhatsz, Sienna, de én nem megyek innen sehová. A legjobb barátom miatt vagyok itt, és ha inkább úgy döntöttél, hogy ennyire önző leszel, hogy elviseld ezt, akkor hívj egy taxit.
         Mogorva tekintettel nézett rám. – Nem hiszem el, hogy a barátodat helyezed a barátnőd elé. Nem érzem jól magam, és úgy tűnik téged ez egyáltalán nem érdekel.
         Megfordultam, hogy szembenézzek vele és behatoltam a személyes terébe. – Had tisztázzam most, - a fogamat csikorgattam, - te nem vagy a barátnőm, és ők nemcsak a barátaim, hanem a családom. Ha nem vagy képes kezelni azt, hogy ők egy hatalmas részét képezik az életemnek, akkor talán itt az ideje, hogy újraértékeljük ezt a dolgot, - mutattam közénk. – veled, és velem.
         Sienna megfeszítette a hátát és a tekintete megkeményedett, mielőtt válaszolt volna, - Én óvatos lennék a helyedben, Brody. Egyetlen telefonhívásomba kerül, hogy mindent elveszíts, ami Chicago-ban van, így bölcsen válaszd meg a lépéseidet. Én mondom meg, mikor végeztünk egymással, bébi.
         - Ne fenyegess engem, - figyelmeztettem. – Nem lesz jó vége. Nem akarnád, hogy a ’drágalátos’ apuci megtudná, hogy megdugattad magad a tanácstagok felével és megfenyegetted őket ezzel. A zsarolás veszélyes játék, bébi, különösen, amikor kibaszottul semmi ötleted sincsen, mit csinálj.
         Csak bámultuk egymást. Olyan érzés volt, mintha szembekerültem volna a legnagyobb hibámmal, és a „hindsight is 20/20”kifejezés jutott az eszembe. (Ez azt jelenti, hogy utólag nyilvánvalóak azok a dolgok, amelyek kezdetben nem voltak nyilvánvalók; az későbbi választás lehetősége sokkal egyértelműbb, mint a választáskor). Látnom kellett volna, hogy ez következik, mert tudtam, hogy Sienna egy manipulatív, bosszúszomjas ribanc volt, de annyira sebezhető voltam akkoriban, amikor találkoztunk, hogy nem álltam meg, hogy végiggondoljam ezt. Összeakaszkodni a főnököm lányával valószínűleg a második legostobább dolog volt, amit valaha tettem. Az első az volt, hogy elmentem.
         - Elmegyek, - bökte ki Sienna. – Remélem meggondolod magad, mire visszaérsz a hotelbe. Készen leszek és várni fogok rád az ágyban.
         Gyorsan és keményen csókolt meg, de én nem viszonoztam. Azok után, ami Demi-vel történt a raktárban, rossz érzéssel töltött el, hogy visszacsókoljam Sienna-t. Néztem, ahogy elsétált és az orrom alatt szitkozódtam. Azt hitte, szexelni fogok majd vele, amikor visszamegyek a hotelbe. Kizárt dolog. Első alkalommal ez a gondolat visszataszító volt. Nem akartam még csak megérinteni se. Az lerombolna mindent azok után, hogy Demi-ben voltam.
         Valaki megbökte a vállamat, mire megfordultam. Grayson volt az.
         - Minden rendben? – kérdezte.
          - Igen, - hazudtam, - minden rendben. Mi a helyzet?
         - Huntley nem érzi jól magát, szóval hazaviszem. Jeff is velünk jön.
         - Mi a helyzet Demi-vel? – kérdeztem, azonnal rágondolva.
         Grayson felsóhajtott és az ujjaival végigszántott a haján. – Akadt egy kis, - habozott, - problémánk.
         - Mi a baj?
         - Demi kint van, de nem tudjuk hazavinni őt. Túl sokat ivott. Nem túl boldog velünk kapcsolatban.
         Egy kicsivel több, mint harminc perce láttam Demi-t. Hogyan lehetséges, hogy ilyen sokat tudott inni? Követtem Grayson-t ki a parkolóba, ahol Demi botladozott, miközben megpróbálta kivenni a kulcsait Huntley kezéből. Jeff Grayson teherautójának dőlt és teljesen levertnek látszott.
         - A francba! – Huntley hangosan szitkozódott.
         A fejem megrándult, és elkaptam Huntley alakját, ahogy lehajolt, hogy felsegítse Demi-t a földről. Kavicsokra esett, ami felhorzsolta a térdét. Valami nagyon szórakoztatta. Az alkohol elnyomhatott minden fájdalmat, amit éreznie kellett volna. Jézusom, hogyan tudott ennyit inni? Odarohantam és kivettem őt Huntley karjai közül. Éreztem Jeff pillantását a tarkómon, de figyelmen kívül hagytam. Sokkal fontosabb dologgal kellett most foglalkoznom.
         - Add ide a kulcsait, - mondtam Huntley-nak. – Hazaviszem, a kocsijáért meg holnap eljövök.
         Huntley aggodalmasnak látszott, de odaadta a kulcsokat Demi Lexus-ához. – Te jól vagy a vezetéshez?
         - Igen, - válaszoltam, - egy csepp alkoholt sem ittam. Esküszöm, semmi nem fog vele történni. Nem bízol bennem?
         Huntley a félig öntudatlan Demi-re nézett, aki az oldalamhoz bújt, majd vissza rám. A szavak, amik ezután következtek, nem kellett volna, hogy meglepjenek, de ez történt. Kiütöttek engem. – Nem, Brody, nem bízom.
         Huntley megpuszilta Demi homlokát, majd Grayson furgonjához vette az irányt. Grayson segített nekem betenni Demi-t a kocsimba, majd néztem, ahogy elhajtanak, mielőtt hazavittem volna Demi-t. Csend volt a furgon belsejében. Demi az ablaknak dőlt, szemei csukva voltak.
         - Miért segítesz nekem? – motyogta.
         - Mert túlságosan részeg vagy, hogy magadnak segíts, - válaszoltam dühösen. Teljesen felelőtlen volt és nem rá vallott, hogy részegre igya magát, nem beszélve arról, hogy haza akarjon vezetni az ő állapotában. Mi történik vele? Az én hibám volt, hogy úgy érezte, seggrészegre kell innia magát? Addig nem szólalt meg ismét, amíg meg nem álltam a háza előtt és az utas oldalhoz nem értem, hogy kisegítsem őt.
         - Ne érj hozzám, - szavai összemosódtak, magától alig volt képes kiszállni a furgonból.
         - Fejezd be, hogy ennyire átkozottul makacs legyél és engedd meg hogy segítsek, - vágtam vissza. Becsuktam a kocsi ajtaját és felkaptam, a mellkasomhoz szorítva őt. – Élvezted? – A szavait az ingembe motyogta, és nem voltam benne biztos, hogy jól hallottam-e őt. – Mit? – kérdeztem. Sikerült anélkül kinyitnom a bejárati ajtaját, hogy leejtsem őt, majd besétáltam a házba. Sötét volt, kivéve a holdfényt, ami a teraszra vezető üvegajtón keresztül áramlott be. A kölyökkutya ugatni kezdett és Demi kifészkelődte magát a karomból. Lábai összecsuklottak alatta, de megragadtam a derekát, mielőtt a földre eshetett volna. – Sshh, Coco, - pisszegett, megragadva a lábunk körül mozgó kis szőrgombócot. – Menj aludni. – A kutyus nyöszörgött és a nappaliban lévő ágyához trappolt.
         - Most már mehetsz, - mondta Demi, elbocsájtva engem. – Boldogulok nélküled is.
         Szavai megsebeztek és gyanítottam, hogy ezt így is gondolta, mint ahogy komolyan gondolta tavaly is, hogy meglesz nélkülem. Nem akartam, hogy ez igaz legyen, de igazságtalan volt azt várni tőle, hogy azzal töltse az időt, hogy azt kívánja, bárcsak ne mentem volna el.
         - Ágyba viszlek, - válaszoltam, végigkísérve őt a folyosón, mert úgy gondoltam, hogy ott lehetett a szobája.
         Elnevette magát, de ez a hang üresen és kegyetlenül csengett. – Már megtetted ezt egyszer ma este, és ettől azt gondolod, hogy hagyni fogom neked, hogy még egyszer megdugj, mint egy kurvát?
         Összerezzentem. Nem tagadtam, hogy úgy viselkedtem, mint egy komplett seggfej, és most halva ezt Demi-től, hogy ezt tettem vele, csak még rosszabb volt.
         - Sienna-t is így dugod meg? Vagy ezt csak nekem tartogattad? Te szarzsák. – Ismét elnevette magát, miközben leült az ágyára és még jobban utáltam magam, mint azt valaha is lehetségesnek tartottam. Megtaláltam a lámpa kapcsolóját Demi ágya mellett, és pont akkor kapcsoltam fel, amikor Demi az ágyára dőlt. Lehajoltam és lehúztam a magas sarkúját, megpróbálva nem arra gondolni egyfolytában, hogy nem viselt semmi mást ezen kívül, amikor szexeltünk.
         - Hiányzol, - suttogta. Felkaptam a fejem, de a szemei megint csukva voltak és megesküdtem volna rá, hogy elaludt. Felálltam, és segítettem neki felülni, így le tudtam venni róla a ruháját. Kicipzáraztam és lehúztam a válláról a derekáig. Újra lefektettem és folytattam a ruha levételét, át a csípőjén és le a lábán. Nem viselt semmi mást csak egy melltartót, mivel korábban leszakítottam róla a bugyit és biztos vagyok benne, ha nem lett volna részeg, megpróbálta volna eltakarni magát. Ahelyett, hogy így hagytam volna őt, kinyitottam a szekrényét, és megkerestem a pizsamáját, majd ráadtam a kedvenc lime zöld rövidnadrágját és a hozzá illő atlétát. Feljebb húztam őt, így a feje a párnán pihent és épp akkor, amikor rá akartam teríteni a takarót, a szemei kipattantak. A nyilvánvalóan mámoros állapota ellenére, átdöfte a lelkemet és ott hagyott engem feltárva a világnak.
         - Azt kívánom, bárcsak tudnálak utálni, - mondta csendesen. – De egy összetört szív ellenére is, még mindig szeretlek.
         A takaró alá mászott és elfordult tőlem, a légzése egyenletessé vált, ahogy elaludt. Lehajoltam, és megpusziltam a fejét, azt suttogva, - Szeretlek. Örökké.
         Néhány percig még néztem őt, szavaitól szótlanul, majd megdörzsöltem az arcomat. Egy romhalmaz volt, ez nyilvánvalóan látszott is, és ez az én hibám volt. Megfordultam, hogy lekapcsoljam a lámpát, amikor a tekintetem egy összehajtogatott papírra tévedt. Felkaptam és szétnyitottam. Egy percbe telt, mire rájöttem mi az. Egy ultrahangfelvétel. Egy babáról. Mi a fasz? Terhes volt? Nagyot nyeltem, éreztem, hogy döbbenetemben a testem megfeszült. Nem lehetett az enyém, ami azt jelentette, hogy… Jeff-é. Demi hazudott nekem. Nemcsak arról, hogy találkozgatott Jeff-el, hanem arról is, hogy a babáját várta. Rosszul lettem. Eldobtam a fényképet és távoztam. Semmi sem fájt volna jobban, mint arra gondolni, hogy egy másik férfi babáját várta. Az én babámnak kellene lennie.

         Amikor elértem a furgonomat, vettem néhány mély lélegzetet, de nem enyhítették a fájdalmat, ami a testem minden egyes sejtjét átjárta. Helyette felemeltem az ökölbe szorított kezemet és a furgonom vezetőoldali ablakába vágtam. Néztem, ahogy az üveg megrepedt és vér kezdett el lefelé folyni a kezemen. Ez nem volt elég, gondoltam. Sokkal rosszabbat érdemeltem. De semmi sem lehetett annál rosszabb, mint rájönni, hogy életed szerelme egy gyereket vár, aki nem a tiéd.

2018. január 21., vasárnap

Ötödik fejezet

Ötödik fejezet

Asa


Körülbelül két héttel a kórházban történtek után, teljes izgalommal sétáltam be a Bárba. Rome felhívott és megkért, hogy jöjjek egy órával korábban, mert beszélni akart velem valamiről. Ha megöltök se tudtam volna kitalálni, hogy elbasztam-e valamit, vagy esetleg valamit rosszul csináltam, de a megfontolt hangja sokkal komolyabb volt, mint általában és ettől a hosszú-távú önfenntartó ösztönöm is megingott. Ha meg akarta tenni, elmondani, hogy menjek a francba, azt mondtam magamnak, hogy ez nem nagy dolog. Nekivághattam az útnak, kitalálhattam valami mást is, amit csinálhatok, de a Bár tényleg az első olyan helyé vált számomra, ahol úgy éreztem, szilárd talaj volt a lábam alatt, és nem akartam elismerni, hogy elveszíteni ezt az egészet pokolian megijesztett. Ha nem lett volna ez a hely, akkor tényleg elsodródtam volna, és amikor elsodródok, akkor bajba kerülök… rengeteg bajba.
         Ayden és Jet egy hétig maradtak. A nővérem itt akart lenni, amikor Shaw hazaviszi a bébi Ry-t és berendezkednek. A becenév aranyos volt és Shaw imádta, mert hatalmas J. D. Salinger rajongó volt, ráadásul ismerve ki volt az apja, köteles volt, hogy rendelkezzen egy kis Holden Caulfield féle lázadással. Ez nem adott elég időt a nővéremmel, és annak ellenére, hogy láttam mennyire nagyon boldog a választásával, hogy elköltözött annak érdekében, hogy még több időt tölthessen a férfival, akit szeretett, hiányzott és tudtam, hogy még mindig túlságosan is sokat aggódik miattam. Megpróbáltam elmondani neki, hogy jól vagyok. Megpróbáltam neki elmagyarázni, hogy ha el is baszom, akkor sem sokat számít, hogy Denverben volt-e vagy Austinban, de erre csak egy dühös pillantást kaptam azoktól a homokszínű szemektől. Jobban szerettem Ayden, mint azt valaha is sejtettem, hogy képes lennék rá, de nem akartam megpróbálni becsapni őt azzal, hogy hitegetem, hogy soha többé nem fogok elbaszni semmit sem. Minden, amit tehettem, hogy próbálkoztam. Megpróbálni jobbnak, és őszintének lenni, megpróbálni a törvény helyes oldalán maradni és nem elfutni, amikor a dolgok rosszra fordulnak. A próbálkozásnak egyenlőre elégnek kellett lennie. Ayden-nek és nekem is.
         A nap a Bárban meglehetősen csendes volt. Volt egy csapat nyugdíjas veterán, akik szerettek ott lógni és megosztani a régi háborús történeteket. Mindig elcsodálkoztatott engem, hogy ezek közül mennyinek volt köze exfeleségekhez és régi szeretőkhöz, semmint valódi háborúhoz. Rome jellemzően kinyitotta a Bárt és ott lógott, amíg oda nem értem, hogy elkezdjem az éjszakai műszakomat. A családjával akart lenni az este további részében és nem mondhatom, hogy hibáztattam őt ezért. Nyugdíjas katonaként, Rome-nak könnyű dolga volt az őszülő ügyfelekkel, így jobbnak látta rám hagyni a vad és lármás tömeget.
         Amikor besétáltam a bejárati ajtón, ő nem volt sehol, és Brite, aki korábban eladta Rome-nak a Bárt, a szokásos helyén állt a hosszú bárpult mögött. Darcy, aki a Bár szakácsa és Brite exfelesége volt, kidugta a fejét a konyhából és halkan elkezdtek valamin vitatkozni.
         Nem hiszem, hogy bármelyikük is feladta volna azt a tényt, hogy ők már nincsenek együtt, de gyakorlatilag még házasok. A harmadik felesége már rég eltűnt, és Darcy nemcsak az egyetlen gyermekének az anyja volt, hanem tényleg az élete szerelme. Egyszer megkérdeztem erről Rome-ot, de ő csak megvonta a vállát és azt mondta, hogy a jó nők bonyolultak és nehéz megtartani őket. Nem értettem ezt mindaddig, amíg egy nap bejelentés nélkül be nem sétáltam az italraktárba két műszak között, és ott nem találtam Darcy-t, akinek lét lába a levegőben volt és Brite hatalmas alakja felette lebegett félreérthetetlen módon. Lehet, hogy nem voltak gyűrűk, de szeretet és szenvedély az még mindig. Sajnálatos módon a lányuk csak púp volt az ember hátán.
         Brite félbeszakította magát, bármit is kezdett el mondani Darcy-nak, mire ő visszadugta a fejét a konyhába. Fogait rám villantotta a hatalmas szakálla alól, ami az arcát fedte, és keresztbefonta a karját a hordó alakú mellkasán. Brite-nak annyira ne-baszakodj-velem kisugárzása volt, ezért mindig meglepett engem, hogy mennyire halk-szavú és éles elméjű volt. Sokkal inkább nézett ki a Pokol Angyalának, mint megmentőnek, pedig az volt. Ő mentette meg a Bárt. Rome-ot. Az összes veterán katonának egy olyan helyet adott, ahol biztonságban érezhették magukat, és most megpróbálta megtenni a legtöbbet, hogy megmentse a nyilvánvalóan önfejű lányát, annak ellenére, hogy őt abszolút hidegen hagyta ez a tény.
         - Hogy vagy, fiam? – Hangja úgy dübörgött, mint a mennydörgés a Sziklás-hegység fölött.
         Leráztam a vállamról a kabátomat és az ujjaimmal végigszántottam a hajamon. – Megvagyok. Van bármi ötleted is arról, hogy miért hívott be Rome hamarabb?
         Megrázta a fejét és felvonta bozontos szemöldökét. – Hogyan boldogul Avett? Mond meg az igazat, Asa. Rome nem akarja, hogy aggódjak, azt mondja, kézben tartja őt, de én neveltem fel azt a lányt. Ismerem az összes olyan dolgot, amivel fejfájást tud okozni.
         Az orrom alatt felsóhajtottam. – A hozzáállása elég szar. Nem hallgat senkire. Vitatkozik Darcy-val. Utál itt lenni, ami szégyen, mert pokolian jó szakács. – Tényleg az volt. Amikor nem csak úgy összedobálta a bár ételeit, amikor nem csak magának csinált valamit, vagy éppen játszadozott, a lány nyilvánvalóan tehetséges volt. Egyszer mondtam Darcy-nak, hogy valakinek meg kéne említenie Avett-nek, hogy menjen szakács suliba, amire Darcy csak felsóhajtott és úgy tűnt, mint aki mindjárt elsírja magát. Kiderült, Avett éppúgy otthagyta a főiskolát, mint valamennyi drága speciális sulit is, ami nyilvánvalóan nem szerepelt a listákon. A lány elindult lefelé a lejtőn. Napról napra tisztábban láttam ezt, leginkább azért, mert ez egy olyan út volt, amit én túlságosan is jól ismertem.
         Brite szitkozódott az orra alatt és felemelte a kezét, hogy végigsimítson a szakállán. – Jobban éreznéd magad, ha kirúgnád őt, amikor átlépi a határt?
         Lecsüggesztettem az államat, a táskájába csempészett sörre gondoltam. – Megteszem, amit meg kell a Bár és Rome biztonságának érdekében.
         Morcosan bólintott. – Ezt akartam hallani. Az őrületbe kergeti Darce-t. Az a lány mindkettőnket a sírba akar tenni.
         Egyetértően morogtam. – Rome az irodában van?
         Brite bólintott és ismét rám villantott egy vigyort, aminek keresztül kellett magát verekednie az arcszőrzetén. – Idegesnek látszol, fiam. Ne legyél.
         Bosszús voltam, hogy a közömbös és nemtörődöm maszkom félrecsúszott, szóval visszaküzdöttem a helyére, ahogy végigsétáltam a folyosón, ahol a mosdó, raktár és a kis hátsó iroda volt található. Kopogtattam az ajtón, mielőtt benyitottam volna, és amikor besétáltam, észrevettem, hogy Rome éppen telefonált. Leültem az egyik roskatag székre a fal mellett, miközben folytatta a morgást és egyszavas válaszokat adott annak, akivel beszélt. Papírmunka hevert az asztalon, alkoholos ládák álltak toronyban a padlón és Rome edző cucca foglalta el a másik szabad széket. A széke megnyikordult, miközben hátradőlt és mivel azt mondta, - Én még jobban szeretlek, - annyit jelentett, hogy a vonal másik végén Cora volt, majd végre letette a kagylót és rám nézett.
         Vigyorogni akartam, megjátszani, hogy minden rendben volt, hogy bármi is készült itt, az nem jelentett semmi rosszat számomra, de helyette éreztem, hogy a gerincem megfeszült és a szemem résnyire szűkült. – Mi a helyzet? – Komolyan nem tudtam, hogy mit kezdjek azzal a ténnyel, hogy ez valahogy nagyon sokat fog jelenteni a számomra. Az egyetlen dolog, amivel valaha is törődtem az anyagiasság előtt, a nővérem volt; ez annyira idegen volt és utáltam, hogy ennyire kellemetlenül éreztem magam emiatt. Fészkelődni támadt kedvem, de kényszerítettem magam, hogy maradjak nyugton.
         Tenyerével megdörzsölte a szemét és megérintette a heget, ami a két szemöldöke között húzódott.
         - Cora terhes.
         A szememet forgattam, és keresztbetettem a lábamat, így a bokámat a térdemen pihentettem. – Nem mondod? – A szarkazmus a hangomban olyan vastagon csengett, mint a Kentucky fű.
         Egy pillanatig csak pislogott rám, majd kifújta a levegőt. – Ezt hogy érted?
         Felhorkantam. – Láttam őt a kórházban. És téged is. Ha ez csak influenza, vagy megfázás lenne, akkor nem ugrálnál úgy körülötte, mintha az anyja lennél, és kétlem, hogy Cora ilyen boldognak tűnt volna akkor.
         Kék szemei egy másodperc töredékéig kitágultak, majd hatalmas vigyor terült szét az arcán. – Igen. Kicsivel több, mint két hónapos terhes. Nem volt ennyire rosszul RJ-vel, de sokkal rosszabb kedvében volt akkor.
         - Nem tudtam, hogy másik babával is próbálkoztok.
         Hatalmas vállai felemelkedtek, majd lesüllyedtek. – Nem is. De azzal sem próbálkoztunk, hogy ne legyen. Egy hónapon belül lett egy menyasszonyom és egy babám, és ez arra készteti az embert, hogy elgondolkodjon azon, mi legyen a következő lépés.
         Ettől nevetnem kellett. Őszintén örültem neki. – Gratulálok.
         - Várni akartunk addig, amíg Rule és Shaw hazaviszi Ry-t és még egy kicsit, amíg leülepedik ez az új-baba őrület, amíg szólunk bármit is. Rule, mint apa, egy csoda volt és ezt egy kis ideig teljesen tiszteletben kell tartani, és nem hiszem, hogy anya képes kezelni egy jó hír gyanánt még több Archer-t, anélkül hogy felrobbanna. Szóval te és Brite vagytok az egyetlenek, akik mostanra tudnak róla.
         - Értem. Akkor erről szól ez a kis megbeszélés? – Ha igen, akkor minden izmom el tudott végre ernyedni, és a levegő, amit visszatartottam, végre ki tudott volna szabadulni a megfagyott tüdőmből.
         A fogamat csikorgattam, amikor fejét nemlegesen megrázta.
         - Nem. A Bárral kapcsolatban szerettem volna beszélni veled.
         Nem akartam eloszlatni azt a tényt, hogy belül darabokra estem, szóval egyszerűen csendben maradtam, és vártam, hogy folytassa.
         Egy percig csak bámult rám, majd hátradőlt a székben és kezét a feje mögé tette.
         - Brite száz dollárért adta el nekem a Bárt. Akkor azt gondoltam, megőrült. – Egyetértettem. – Abban az időben nem értettem, de most már igen. Ez nem a bárról szólt, vagy arról, hogy adjon nekem valamit, hanem valami olyanról, ami sok ütést kiállt, ami alkalmazkodott  és életben maradt és amiben új életet kezdhetek. Tudtad, hogy azzal a költséggel, hogy hozzáadtuk Dixie-t és Avett-et is a bérlistához, még így is nyereségesek voltunk a múlt évben? És nemcsak néhány dollárral; hanem valódi, tisztességes nyereséggel.
         Egyre elfoglaltabbak és zsúfoltabbak lettünk, és a tömeg is egyre változatosabb lett. Az élő zene is sokat segített és az a tény, hogy Rome barátai és családja nagyszerűek voltak és szerettek itt lógni. A Bár mostanra menő hely lett, szóval egyáltalán nem voltam meglepve.
         - Ez jó hír.
         - Igen, az, és ennek a szarnak van köze hozzád, Asa. A seggedet is kidolgoztad. Sokkal több órát voltál itt, ami már egészségtelen. Vigyázol a személyzetre. Törődsz az ügyfelekkel, nem számít kik ők, és a fenébe is, nagyon jó vagy a bárpult mögött. Az emberek kibaszottul szeretnek téged.
         Ez azért volt, mert az életem legnagyobb részét azzal töltöttem, hogy elhitettem az emberekkel azt, hogy imádnivaló voltam, miközben az ellenkezője volt igaz.
         Leejtette a karját, felállt, és megkerülte az asztalt így közelebb hozzám a sarokba tudott telepedni. Kis helyiség volt, Rome meg félelmetes fickó, de a tekintete izgalomtól és várakozástól csillogott.
         - Azt akarom, hogy vegyél fel még több embert. Azt szeretném, hogy Dixie segítsen a fedélzeten, és azt akarom, hogy vegyél fel egy teljes-munkaidős csapost, aki jól kijön a katonákkal és az éjszakai élettel is boldogul, hogy te tarthass egy kis szünetet.
         - Nem tudom, hogy egy kis szünet most a legjobb-e a számomra. Tudod, mit mondanak a tétlen kézről.
         Ráemeltem mindkét szemöldökömet, miközben ő rám mosolygott onnan, ahonnan határozottan fenyegetően magasodott fölém.
         - Ez a bár mindkettőnknek támaszt nyújtott, amikor próbáltuk kitalálni, mit kezdjünk az életünkkel. Segített mindkettőnket lefoglalnia és adott nekünk valamit, amire koncentrálhattunk. Te sokkal jobb vagy, mint én, mert nekem ott volt Csingiling és a baba, akik miatt aggódtam. Azt hiszem, ez betekintést jelentett a következő lépésbe. – Rám nézett, hogy lássa, még mindig vele voltam-e, és igen. Nem értettem egyet azzal, hogy a Bár egy biztonságos menedék volt, amikor megpróbáltam elmenekülni egy élet elől és olyanná válni, aki sokkal tisztességesebb. – Sok vállalkozás létezik, amiknek egy kis segítség kell, hogy újraéledjenek, egy második esély, ha úgy tetszik. Az edzőterem, amire szert tettem, a szétesés szélén áll. Szükségem van néhány új felszerelésre, egy kis vérfrissítésre, hogy visszahozzuk azt ebbe a századba. Tetszik, hogy a hely úgy néz ki, mint egy régi edzőterem a 30-as évekből, de szükségem van egy kis segítségre. Be akarok ebbe fektetni.
         Meglepetten pislogtam és csak bámultam rá. Felvonta a sebhelyes szemöldökét és folytatta.
         - Nash egyik haverjának van egy garázsa. Gyilkosan jó ezekben a helyreállító projektekben, de elég rövid az idő. Láttam a munkáit, és már találkoztam is a sráccal néhányszor. Azt hiszem, az ő vállalkozásába is szeretnék egy kis pénzt befektetni.
         Füttyentettem egyet. – Ember, nem vicceltél a tisztességes haszonról, ugye, Főnök?
         Rome rám mordult. – Segíteni akarok Nash-nek és Rule-nak is, ha úgy döntenek, hogy terjeszkedni fognak és nyitnak egy harmadik boltot is valahol. Amit nem akarok csinálni többé, hogy ülök a seggemen és várok valamire, ami majd be fog következni, ha rám talál. Veszek egy házat. Lesz még egy gyerekem és amikor ez az egész bekövetkezik, feleségül veszem a legtökéletesebb lányt a világon.
         Nem igazán gondoltam, hogy a „tökéletest” és Cora-t” ugyanabban a mondatban említettem volna, de számára abszolút ő volt a tökéletes választás, és volt valami abban, egy különleges érzés, ahogy a gyerekei anyjáról beszélt.
         - Ezek mind nagyon jó tervek, Rome, és azt kell hogy mondjam, egy kicsit sokkolt, hogy úgy döntöttél, vállalkozó és befektető leszel, de mögötted állok, ha akarod, hogy kisegítselek a küszködő vállalkozásokban. Ez eléggé nemes gesztus tőled.
         Kemény pillantást küldött felém. – Számít a második esély. Mindketten tudjuk ezt.
         - Igen. – Keményen dolgoztam minden egyes nap, hogy megbizonyosodjak arról, az én második esélyem nem volt elvesztegetett idő. Tartoztam magamnak és azoknak az embereknek, akik legalább ennyire szerettek engem.
         - Azt akarom, hogy fontold meg, hogy az üzleti partnerem legyél. Jó munkát végzel itt – basszus, nagyszerű munkát. Jobban bánsz az emberekkel, mint én valaha is fogok és azt hiszem, te vagy az egyetlen másik ember, aki megérti, miért akarok üzletekbe fektetni.
         Nos, a francba is. Ez váratlan volt.
         Egy kicsit előrébb csúsztam a széken és felemeltem a kezemet, hogy erőteljesen megdörgöljem a tarkómat. Régi szégyen, és keserű megbánás tört a felszínre és tényleg nagyon keményen kellett próbálkoznom, hogy visszaszorítsam ezeket.
         - Nekem nincs annyi félretett pénzem, haver.
         Meglehetősen jó fizetést adott nekem és a megélhetési költségeim is gyakorlatilag a nullával értek fel, de amikor egy műtőasztalon haldokolsz és visszahoznak téged az életbe, az egy vagyonba kerül. Biztosítás nélkül, minden extra cent visszamenőleg is, a csillagászati összegű kórházi számla kifizetésére ment el. Ayden és Jet felajánlották a segítségüket, de amint lett munkám a Bárban, visszautasítottam őket. Életemben ez volt az első alkalom, hogy ténylegesen felelősséget vállaltam a tetteim következményeiért.
         Szája gúnyos mosolyba húzódott, ellökte magát az asztaltól és így most már ténylegesen is állt. – Szóval, adj nekem száz dollárt. Ez lesz a legjobb befektetés, amire valaha is költöttél.
         Szitkokat szórtam rá és én is felálltam. Még így is fel kellett rá néznem, de már kevésbé tűnt megfélemlítőnek, így hogy nem ültem.
         - Nézd, értékelem az ajánlatodat, és szívesen ráugornék erre a lehetőségre, de nem tudok, és nem engedhetem meg, hogy ingyenjegyet adj nekem.
         Kinyitotta a száját, hogy vitába szálljon velem, de elnémítottam azzal, hogy kezemet a masszív vállára tettem és megráztam a fejem.
         - Mindig a rövidebb utat jártam, azt, amit találtam. Amikor nem kaptam meg amit akartam, elvettem, mert úgy gondoltam, jogom van rá. Nem tehetem meg ezt veled. Nem, azok után, amiket értem tettél, Rome. Ha valaha is olyan helyzetbe kerülök, amikor legálisan megvásárolhatom a partnerséget veled és az ajánlat még mindig állni fog, akkor benne vagyok. Addig is, tudasd velem, ha bármiben is segítségre van szükséged. Én leszek a te személyes tanácsadód.
         - Az voltál az első nap óta, mióta elkezdtél itt dolgozni.
         A torkomat köszörültem, ahogy minden irányból nagyerejű hála csapódott le rám. – Köszönöm, hogy megbízol bennem annyira, hogy megfontolnád a velem való üzletelést.
         Felmordult és mindketten elhagytuk az irodát. – Soha nem adtál okot rá, hogy ne bízzak benned. Tudom, hogy voltak ronda szarságok korábban, de azoknak már semmi köze nincs a mosthoz. Meg kellett tanulnom elengedni a múltat, ahová ezek tartoztak, vagy tényleg fel kell hagyni a jó dolgokkal, amik most adatnak meg.
         Mindketten meglehetősen komolyak voltunk, amikor visszamentünk a Bár elejébe. Brite már elment és Dixie állt a pult mögött Dash-t figyelve, aki ragaszkodott hozzá, hogy mindannyian Church-nek hívjuk, mint ahogy Rome tette, és aki épp az asztalok körül sétált. Rome egy félkarú ölelést adott a koktélpincérnőnek és bedugta a fejét a konyhába, hogy szóljon Darcy-nak, elmegy. Church-el összeütötték az ökleiket, miközben egy másik sötét bőrű ex-katona sétált oda a bárpulthoz, majd felemelt szemöldökkel rám nézett, ahogy megfordult, hogy távozzon. – Tudasd velem, ha meggondolod magad, Opie.
         - Mindenképpen. – A becenév nevetséges volt. Annyira távol voltam egy kantáros nadrágos ártatlan déli kölyöktől az itatónál, hogy az már nevetséges volt, de volt egy részeg kölyök, aki sértésként dobta oda nekem ezt a nevet, ami nem meglepő módon rajtam ragadt.
         Mivel szombat este volt, átfutottam, mivel nézünk szembe az éjszaka és elmondtam Dixie-nek és Church-nek, hogy Rome további munkatársakat keres. Elmondtam nekik, hogy ha bárkit is tudnak ajánlani, akkor küldjék hozzám, majd a konyhába mentem, hogy meggyőződjek arról, hogy Avett egyáltalán felbukkant-e a műszakjában. A hatalmas hűtő mellett álldogált, Darcy meg vele szemben.
         Az idősebb nő lányának az állát fogta a kezében és ordított vele. – Átkozottul biztos vagyok benne, hogy nem botlottál és estél el, így szerezve ezt a kék monoklit, Avett.
         Avett mindenfelé nézett, kivéve a felbőszült anyjára nem, majd rajtam landolt a tekintete. Láttam, hogy az alsó ajka remegett, én meg a homlokomat ráncoltam rá Darcy feje fölött.
         - Ha nyomokat hagy rajtad, hogy más emberek lássák, akkor csak rosszabb lesz. Ez nem csak azt jelenti, hogy leszar téged, hanem hogy leszarja azt is, hogy vannak számodra olyan személyek, akik nem akarják látni, hogy bántódásod essen. Ez veszélyes. Meg kellene szakítanod a köteléket, és behúzott fülekkel és farokkal kellene menekülnöd.
         Avett örvénylő tekintete rám villant és kirántotta magát anyja szorításából. – Nem tudsz semmit sem. Egyikőtök sem. Jared részeg volt. Baleset történt. Hagyj békén vagy kisétálok és nem lesz senki, aki segítene a hét legforgalmasabb estéjén.
         Reszketett és tudtam, hogy ő sem hitte el a saját szavait. Tisztán láttam ezt, miközben az arca belsejét harapdálta. Először meg kell tanulnod saját magadnak hazudnod, mielőtt szakszerűen tennéd ezt másokkal. Avett még közel sem tartott ott és talán még volt idő megállítani őt, hogy eljusson odáig. Végeztem azzal, hogy bébiszittert játsszak; itt volt az ideje, hogy kiengedjem a rosszfiút, aki talán olyan eredményekhez tudott jutni, ahol ez az elkényeztetett, bajos lány elromlott.
         Egyszerűen azt mondtam neki, - Ha kisétálsz, ne gyere vissza. Végeztem azzal, hogy az elkényeztetett játékaidat játszom. Nem akarsz itt lenni, jól van, tudod mit, kibaszottul én sem akarom, hogy itt legyél, de tartozom az apádnak és anyukád egy rendes asszony, szóval elviselem a veled való munkát.  Ez… - kezemmel körbeintettem a konyhában, hogy szemléltessem a drámai helyzetet, amit félbeszakítottam – a hülyeségtűrő képességemnek a határa. - Meggyőződtem, hogy Darcy-ra nézzek, miközben ezt mondom, hogy lássa, mennyire komolyan gondoltam, mielőtt kisétáltam volna a konyhából.
         Még zenekar nélkül is egy forgalmas Szombat este volt, de az összes vendég úgy tűnt a legjobb formájában jelent meg. Volt egy kis összetűzés néhány lány között, de amint észrevették, hogy Church arrafelé veszi az irányt, ahol a csetepaté zajlott, elcsendesedtek és azonnal flört üzemmódba kapcsoltak. Éjfélig végig elfoglalt voltam, amikor egy durva kinézetű alak sétált be, aki meglehetősen felajzottnak és sunyinak látszott. Volt egy olyan megérzésem, hogy Avett miatt volt itt. Teljesen úgy nézett ki, mint egy szemétláda, akinek nem okozott gondot megütni egy nőt, vagy megkérni őt, hogy lopjon a munkahelyéről.
         A bejárati ajtónál maradt, és eléggé nyugtalan volt ahhoz, hogy Church közelebb óvakodjon hozzá. Készen álltam megkerülni a bárpultot és megkérdezni tőle, mi dolga volt itt, amikor Avett kirobbant a konyhából és a srác oldalához rohant. A fickó mogorván ránézett és lerázta magáról a lányt, miközben kihúzta őt az ajtón. Láttam, hogy Church V alakban összevonta a szmöldökét, és anélkül, hogy bármit is mondtam volna, követte a fiatal párt a parkolóba. Legalább azt meg tudtuk akadályozni, hogy az az idióta megüsse őt, amíg dolgozott. Mentálisan feljegyeztem, hogy majd mondjak valamit erről Brite-nak. Ő volt a rosszak legrosszabbika és bármi, amit majd a lánya lúzer barátjának kell majd elmondani, az messze sokkal hatásosabb és rémisztőbb lesz, mint amivel valaha is találkoztam.
         - Kaphatok még egy citromos Martini-t, kérem?
         A figyelmem visszatért a mosolygós hölgyre, aki már tíz óta a bárpultnál ült. Egy kicsit idősebb volt, valószínűleg a negyvenes évei közepén járhatott, de meglehetősen csinos volt. Nem voltam benne biztos, hogy mennyire volt természetes szemben azzal, hogy mennyire volt mesterkélt, de bámulatos arca és fényesen szőke haja volt és a sötét szemében lévő tekintet tudatta velem, hogy szeretné, ha többel szolgálnék neki, mint egy martini. Úgy gondoltam, ez eléggé vicces, mivel egy sráccal volt itt, aki még tőlem is fiatalabbnak tűnt, és aki hátradőlt, hogy ne csak az ő figyelmét tartsa fent, hanem a nő nyilvánvaló gazdagsága is rákoncentrálódjék. Minden egyes alkalommal rám pillantott, amikor a nő beszélgetésbe akart velem bonyolódni, így természetesen egész éjjel ezt a játékot játszottuk.
         Visszamosolyogtam rá, és megbizonyosodtam arról, hogy befeszítsek, amikor az italát kevertem, majd megcsókoltam a kézfejét, amikor egy húszast adott nekem borravalónak. Az orrom alatt nevettem, amikor a srác elvörösödött, és úgy tűnt, hogy mindjárt felrobban. Ízléses kinézetű csaj volt, de én nem akartam belemenni ebbe  a cukrosbácsi szerepbe, így elvettem a pénzét és a saját szórakoztatásom kedvéért baszakodtam a játékszerével. Ők nem tartoztak a szokásos ügyfelek közé és kíváncsi voltam, hogy a világ melyik részéről jöttek. Azon voltam, hogy megkérdezem, de eltérített egy kiürült hordó, amit ki kellett cserélnem, és egy pár, aki úgy gondolták, hogy anélkül sétálnak el Dixie-től, hogy rendezték volna a számlát.
         Elfáradtam, mire elérkezett a záróra és Church is készen állt arra, hogy a kocsijához kísérje Dixie-t. Megkérdezték, hogy akarom-e, hogy megvárjanak, de szükségem volt egy percre, hogy megszűnjön a bennem lévő nyomás. Annyi sok dolog kavargott a fejembe; Rome ajánlata, Avett idióta barátja, amerre az életem tart, és természetesen Royal. Nem láttam őt a kórházban történtek óta, de mostanra visszatért a munkába, szóval ez talán elég volt ahhoz, hogy végre megint helyesen kezdjen el viselkedni. Nem akartam, hogy összekuszálja az agyamat és összezavarjon, de amikor esténként az ágyamban lehunytam a szemem, még mindig éreztem a hideg ajkait az enyémen.
         Már elmúlt három, mire lekapcsoltam a lámpát és elzártam mindent. Lehajtottam néhány ujjnyi scotch-ot, amíg a Raconteurs-t hallgattam a digitális zenegépen, mielőtt becsuktam volna a hátsó ajtót, majd belebújtam a kabátomba, hogy végre hazamenjek. Szerencsés voltam, hogy közel volt, mert igazán nem szerettem a colorado-i telet. Hogyan volt lehetséges, hogy a február hidegebb legyen, mint a December vagy a Január, az még mindig meghökkentette a bennem lakozó délit. A kezemmel a zsebemben leszegtem a fejemet, hogy megvédjem a csípős szél ellen és elindultam a parkoló felé. Egy lágy női hang igazán csúnya káromkodása visszarántott a jelenbe.
         Pislogtam, mert nem tudtam elhinni, hogy az éjszaka közepén itt volt a bár háta mögött. Ismét az edző ruhájában és túlságosan is elbűvölően nézett ki. Nagyon feldúltan járkált ide-oda és felváltva állt meg, hogy belerúgjon a SUV-jának kerekébe és püfölte a homlokát a vezető oldali ablakhoz.
         - Royal?
         Megpördült a tengelye körül, amikor kimondtam a nevét és rám bámult azzal a sötét és hipnotikus tekintetével.
         - Nem követlek téged. - Megfeszült, ahogy odamentem hozzá. Automatikusan védekezésbe csapott át.
         - Nem is gondoltam ezt.
         Felsóhajtott, és hagyta, hogy a feje ismét az ablakhoz ütődjön. – Nem tudtam aludni, így az edzőterembe mentem. Az sem segített, szóval úgy gondoltam, megállok és iszok valamit, majd emlékeztettem magamat, hogy nem akarsz itt látni. Így aztán néhány percig a kocsimban kellett ülnöm, és eldöntenem, hogy mit akartam tenni, de miközben ezt csináltam, egy nagyon részeg lány jött ki az ott lévő kisboltból. – Egy kis sarki boltra mutatott az utca túloldalán. – Vezetni akart, így oda kellett mennem és mondani valamit. – Szép kis szája vigyorra görbült. – Elvettem a kulcsait és vártam, amíg fogott egy taxit, csak szokásomhoz híven a 4Runner-ben hagytam a táskámat a kulcsommal és a telefonommal együtt. – Ismét visszadöntötte a fejét és ki akartam nyúlni, hogy magamhoz húzzam egy ölelésre. – Kizártam magam a kocsimból.
         Kifújtam a levegőt, ami felhőt képezett közöttünk. Nagyon hasonlított a múltkori alkalomhoz, amikor itt voltunk, csak a keze most nem volt a farkam körül és én sem taperoltam őt, mint valami őrült.
         - Nincs pótkulcsod?
         A szemét forgatta. – Persze, hogy van. De nem az autónál. Rendőr vagyok. Az csak bajba kevert volna, vagy arra, hogy a műszakom után egy dühös bűnöző várjon rám a hátsó ülésen. Saint-nek és Dom-nak is van egy, még Nash-nek is, de hajnali három van, és nem igazán akartam megejteni azt a hívást és felpiszkálni mindenkit. Emellett Dom lenne az, akit felhívnék, de ő most nem tudna a megmentésemre sietni. – Láttam, hogy nagyot nyelt, miközben ezt mondta, és a tekintetét elvonta tőlem.
         Felmordultam és tudtam, hogy meghallotta. – Gyerünk. Le tudsz dőlni a lakásomon, és majd reggel felhívod a lovasságot. Hideg van és túlságosan fáradt vagyok, hogy megpróbáljak kitalálni egy okosabb megoldást.
         Oldalra döntötte a fejét és egy hosszú pillanatig tanulmányozott engem, mielőtt azt kérdezte, - Okosabb megoldást?
         Megfogtam a könyökénél fogva és éreztem, hogy megremegett. Ismét levettem a kabátomat és bebugyoláltam őt. Valakinek meg kellett neki magyaráznia, hogy kibaszottul fagyott idekint és sokkal több ruhát kellett volna viselni, mint egy testhez tapadó edzőruhát, ha éjszakánként sétálni támadna kedve az utcán.

         - Te és én, egyedül, a legveszedelmesebb ötlet, ami valaha is az eszembe jutott, Vöröske. Ne mond, hogy nem figyelmeztettelek.

2018. január 17., szerda

Tizenkettedik fejezet

Tizenkettedik Fejezet

Demi


         - Hozhatok neked egy italt? – Kérdezte Jeff, túlüvöltve a hangos zenét. A Nicky’s Bárban voltunk egy kombinált legény és leánybúcsún Huntley és Grayson számára. Az egyetem alatt megszámlálhatatlan éjszakát töltöttünk itt bulizva és ez az egyszerűbb időkre emlékeztetett engem. A belső tér és a hosszú bárpult, ami két falat kötött össze, szinte semmit sem változott. Itt volt rá a bizonyíték, hogy nem mindennek kellett megváltoznia.
         Nem igazán volt hangulatom kimozdulni, de milyen koszorúslány lennék, ha nem tenném tiszteletemet a legjobb barátnőm leánybúcsúján? Tudta, hogy valami baj volt, de azóta mióta megérkeztünk, mindig kitértem a kérdései elől és egy ponton úgy döntött, hogy felhagy vele. Egy álmatlan éjszakát tudhatok a magaménak, és a fejemben egész éjszaka újrajátszottam a beszélgetésemet Brody-val, és ez volt az oka a kevésbé lelkes hangulatomnak.
         - Kaphatok egy Southern Comfort-ot (whisky alapú likőr) lime-mal, kérlek?
         Jeff szemöldöke a magasba szaladt és meglepetten nézett rám? – Biztos vagy benne?
         Ingerültséget éreztem és visszanyeltem a kényszert, hogy megkérdezzem tőle, hogy ki volt ő az anyám. – Igen, biztos, - válaszoltam, megpróbáltam nem úgy hangzani, mint egy nyafogós kölyök. Megfordult, én meg néztem, ahogy eltűnik a sűrű tömegben, miközben a bárpult felé ment. Nem az ő hibája volt, én nem voltam jó társaság. Körbenéztem az összes egyetemi kölykön, akik ittak és jól szórakoztak, mintha a világon semmi gondjuk nem lenne, és akkor a tekintetem az ajtóra tévedt, amin keresztül a szörnyű hangulatom oka sétált éppen be. Brody homokszőke haja stílusosan ziláltnak látszott és sötét farmere kiemelte a combjának minden egyes vonalát, megmutatva a lenyűgöző csomagot a két lába között. Egy tengerészkék végiggombolós inget viselt, aminek az ujját feltűrte, hogy megmutassa izmos alkarját. Ha nem lett volna mellette egy szőke nő, akit csak sebészi úton lehetett volna eltávolítani az oldala mellől, akkor a nyálam is elcsöppent volna a látványától.
         Az áruló szívem kihagyott egy ütemet, dacára a tegnap esti heves beszélgetésünknek. A tekintetem a mellette álló szőkén landolt és a bár gyér megvilágításában, biztos voltam benne, hogy láttam, ahogy önelégülten rám mosolygott. Eléggé közhelyes volt a festett szőke hajával, a nyilvánvalóan nem eredeti melleivel és a szoláriumbarna lábával, amik mérföld hosszúnak tűntek. Annak a gondolata, hogy Brody vele volt zavarba ejtett engem, de akkor ismét kezdtem megérteni, hogy ő többé már nem az a férfi volt, akit ismertem.
         Az asztalunk felé indult el épp akkor, amikor Jeff visszatért az italainkkal, és nem vesztegettem több időt, kiragadtam a whiskey-t a kezéből, majd lehajtottam az italomat. A lime és a bourbon keveréke lefolyt a torkomon és felmelegítette a testemet, amitől oldódott az izmaimban lévő feszültség.
         - Whoa, - figyelmeztetett Jeff, - lassan a testtel tigris.
         Elmosolyodtam. – Szomjas voltam.
         Huntley és Grayson ismét csatlakoztak hozzánk és kényelmetlen csend telepedett az asztalra. Éreztem a feszültséget Brody és Jeff között, de egyszer az életemben nem akartam emiatt aggódni. El akartam engedni az egészet. Táncolni akartam. Figyelmen kívül hagytam Brody-t és Sienna-t és Huntley felé fordultam. – Akarsz táncolni?
         Tekintetét köztem és Brody között váltogatta, majd bólintott, követve engem. A táncparkett közepére mentünk és Florida Georgia Line dala a ’Cruse’ csendült fel a hangszórókból. A tömeg üvöltött izgalmában, és hamarosan mindenki elkezdte énekelni. Minden kiment a fejemből és arra koncentráltam, hogy a zene üteme mennyire jó érzéssel töltött el.
         - Megyek megkeresem Grayson-t, - mondta Huntley a fülembe. A zene átváltott egy még ütemesebbre, és úgy döntöttem itt az ideje felkeresni a bárt. Követtem Huntley-t vissza az asztalunkhoz és intettem a pincérnőnek. Hozott nekem még egy Southern Comfort-ot és lime-ot, csak ez alkalommal normális emberhez méltóan kortyolgattam. Sienna suttogott valamit Brody fülébe, aki a homlokát ráncolta, mielőtt követte volna őt a táncparkettre. Hátrafordította a fejét és a válla felett rám nézett, egy gúnyos mosollyal az arcán. Ribanc. Tudtam, hogy játszadozik velem. Csak túlságosan makacs voltam, hogy figyelmen kívül hagyjam a csalit.
         - Szeretnél táncolni? – kérdeztem Jeff-et.
         - Mutasd az utat. – Mosolygott és egy másik életben ettől elájultam volna. Azonban a mai este nem az az este, amikor arra gondolok, hogy ’mi lett volna ha’. Hanem arról, hogy leengedjem a hajamat és jól szórakozzak. Úgy döntöttem, hogy élvezni fogom a mai estémet.
         A kezemet Jeff-ébe csúsztattam és keresztülsétáltunk a sűrű tömegen a táncparkett felé. Jeff karja a derekam köré fonódott, a kezem meg a nyaka köré kulcsolódott.
         - Döbbenetesen nézel ki ma, - bókolt. Ez valódi volt. Jeff képtelen volt arra, hogy ilyesmit csak úgy mondjon. Így is gondolta. Egy szűk fekete ruha volt rajtam, ami combközépig ért és mélyen ki volt vágva, hogy felfedje a hátamat. Szorosan tapadt a mellemre, felfedve a dekoltázsomat, és kihangsúlyozva a csípőm domborulatát. A hajamat kiegyenesítettem és hagytam, hogy leomoljon a gerincem közepéig.
         - Te is meglehetősen sármosan nézel ki, Haver.
         Elnevette magát és én csatlakoztam ehhez a nagyszerű hanghoz. Tényleg nagyon jól nézett ki a sötét farmerjében és fekete végiggombolós ingében. Magasabb volt, mint az itt lévő srácok többsége és azoknak, akik nem ismerték őt, félelmetesnek is tűnhetett. De én ismertem őt és a kemény külső alatt egy érző szívű férfi volt, aki sokkal többet érdemelt, mint amit én adni tudtam neki. Megérintettem a zúzódást Jeff arcán, amitől összerezzent. – Fáj? – Kérdeztem, őszinte aggodalommal. Jeff egy kicsit megviseltnek látszott, miután Brody megütötte őt, de visszautasította azt, hogy egyedül jöjjek ide.
         - Nem olyan vészes, - válaszolta.
         - Sajnálom, hogy Brody megütött, - mondtam, belenézve Jeff zöld szemébe.
         Keze elhagyta a derekamat és a hüvelykujjával végigsimított az ajkamon. Visszatartottam a lélegzetemet és a pillantásunk összekapcsolódott. – Ne kérj bocsánatot, - hangja rekedt volt, - ha olyasvalakim lenne, mint amilyen te vagy, és meglátnálak téged egy másik férfival, ugyanezt tettem volna. Még mindig törődik veled. Nem hibáztatom érte.
         Kinyitottam a számat, hogy mondjak valamit, majd újra becsuktam. Nem tudtam mit válaszolni arra, amit mondott, és kizárt dolog volt, hogy elmondjam neki, még én is törődtem Brody-val. Már így is eléggé szörnyen éreztem magam, tudva azt, hogy nem voltam képes viszonozni Jeff érzéseit, nem számít mennyire nagyon szerettem volna, hogy így legyen. Egy újabb, lassú szám kezdődött, én meg körbenéztem a táncparketten, a tekintetem Brody-n és Sienna-n landolt, akik csak néhány lépésnyire táncoltak tőlünk. Testük egymáshoz préselődött és Sienna magassága miatt, majdnem összeért az orruk is. Az ajkát Brody-éhoz nyomta én meg rosszul lettem ettől. Utáltam őket együtt látni, de jogomban állt egyáltalán féltékenynek lenni? Semmilyen jogom nem volt Brody-ra és mégis azt éreztem, hogy vadul birtokolni akarom őt. És akkor ott volt az a tény is, hogy őt fixíroztam, miközben egy másik férfival táncoltam. Istenem, mi a baj velem?
         Jeff megköszörülte a torkát és rádöbbentem, hogy abbahagytuk a táncolást. Felnéztem és azt láttam, hogy engem tanulmányoz. Bűntudat ütötte fel a fejét és az egyetlen módja, hogy ne zúzzon össze, egy újabb ital volt. Jeff és én visszaindultunk az asztalunk felé anélkül, hogy egy szót is szóltunk vagy egymásra néztünk volna, és ott találtuk Huntley-t és Grayson-t, akik csendben beszélgettek egymással. Annyira szerelmesnek tűntek és ha nem imádtam volna őket ennyire, akkor rosszul lettem volna a látványtól. Helyette vágyakozva néztem őket, és azt kívántam, bárcsak nekem is megvolna az, ami nekik.
         Egy pincérnő állt meg mellettünk, én meg rendeltem még egy italt, mert éreztem, hogy szükségem van rá ahhoz, hogy elengedjem magam. Nem akartam gondolni semmire sem ma este. Csak el akartam engedni egyetlen éjszakára és elfelejteni, hogy teljes roncs voltam belül. Ismét megtaláltam Brody-t és Sienna-t, de ez alkalommal Brody engem nézett. A tekintete forró volt, eltökélt és ez feldühített engem. A zene egy nehéz RnB számra váltott és Sienna megragadta az összes lehetőséget, hogy hozzádörgölőzzön Brody-hoz, úgy érintve meg őt, ami nem a nyilvánosságnak való. Nyilvánvalóan nem vette észre, hogy Brody engem dönget a tekintetével.
         Felhajtottam még egy italt, összeszorítottam a szememet, amikor a fejem kavarogni kezdett. Elkezdtem zsibbadni, az agyam meg kezdett kiürülni. A poharat lecsaptam az asztalra, amitől mindenki megugrott, rám bámulva. Nem érdekelt. Most nem. Küldetés teljesítve, gondoltam. Küldtem Brody-nak egy kedves „baszd meg” pillantást, egy üzenet, amit csak ő volt képes megérteni, majd sarkon fordultam, keresztülverekedve a tömegen a mosdó felé. Beálltam a sorba és néhány perccel később, valaki megragadta a karomat. – Mi a…
         A hangom elhalt, amikor felnéztem és megláttam, hogy Brody volt az, aki megragadta a karomat. Elkezdett mélyebbre húzni a folyosón, el a férfi mosdó mellett, a raktár felé. – Mit csinálsz? – Kérdeztem, megpróbálva kiszabadítani a karomat. A szorítása túlságosan erős volt és az alkohol, amit már elfogyasztottam, meggyengítette a harci képességemet ellene. Kinyitotta a raktár ajtaját és behúzott maga után, mielőtt becsukta volna azt.
         - Brody, mi a… - Ajkai lecsaptak az enyémre, mielőtt befejezhettem volna a mondatomat. Forró, nedves és annyira ismerős volt. Elhúzódtam, a fejemet rázva. Azok az ajkak még néhány perccel ezelőtt egy másik nőt csókoltak, most pedig engem csókolna? Igen, hát nem hiszem – minden értelmes gondolat elhagyta a fejemet, amikor Brody felemelt és a szűk, fekete ruhát a csípőmig tolta. A combomnál tartott és az erekcióját a lábam közé nyomta. Nem szólt egyetlen árva szót sem mióta berángatott engem ebbe a büdös raktárba és míg a világítás rossz volt, mégis le tudtam olvasni a szándékát, ami az arcára volt írva. Egy perccel ezelőtt elvesztettem az önuralmamat, és amikor a merevedését másodszor is a nedves bugyimhoz dörgölte, megadtam magam. Ajkaink egy fűtött, szenvedélyes csókban forrtak össze és a kezei elindultak felfelé, miközben az enyéim a hajába túrtak. Nem volt mást hang a nehéz légzésünkön kívül és ez hatalmas hatással volt rám. A vérem felforrt és annyira be voltam indulva, hogy már fájt. Hallottam a fehérneműm szakadását, a cipzárt, ahogy lehúzta a nadrágján és az óvszer csomagolásának hangját, ahogy felbontotta. Brody magasabbra emelt engem és elkezdte a nyakamat szívogatni, miközben belém lökte kemény farkát. Az ajkamba haraptam, hogy elfojtsam a sikoltást és hangosan ziháltam, amikor teljesen felnyársalt engem. Már egy év eltelt, mióta utoljára szexeltem, és amíg egy pillanat alatt alkalmazkodtam Brody méretéhez, élveztem, ahogy kitölt engem, hogy ennyire tökéletesen illettünk egymáshoz, hogy azt hihetted, egymásnak lettünk teremtve.
         Brody felsóhajtott és a nyakamba harapott, ahogy elkezdte mozgatni a csípőjét. Szorosabban tartottam, és elkezdett pumpálni addig, amíg a csupasz bőr egymáshoz csattanása meg nem töltötte a helyiséget. Ez nem szeretkezés volt. Ez baszás. Forró, gátlástalan, még-a-nevedet-is-elfelejted baszás. Olyan hosszú ideje már, hogy így voltunk együtt, de mielőtt túlanalizálhattam volna ezt, az orgazmusom figyelmeztetés nélkül csapott le rám. Brody megcsókolt, elnyomva a sikoltásomat, majd keményebben és gyorsabban csapódott belém, miközben a saját orgazmusát hajszolta. Amikor felnyögött és a karomban remegett, a fejem a vállára borult. A mellkasom zihálva emelkedett és süllyedt, és harcoltam, hogy levegőhöz jussak. Brody felemelte a fejét és rám nézett, de nem szólt semmit sem. Az orgazmusom utáni boldogságot rövidre szabta egy nyugtalan érzés, ami rám telepedett. Brody leeresztett engem a padlóra, még mindig csendben volt, én meg rendbe szedtem a ruhámat. Lehúzta az óvszert, becsomagolta egy kis wc papírba, amit az egyik polcon talált és a zsebébe tette. Közelebb hajolt és ahelyett hogy megcsókolt volna, puszit nyomott a homlokomra. Esküdni mertem volna, hogy azt motyogta „Mindig is a tiéd leszek”, de nem bizonyosodhattam meg róla, mert amilyen gyorsan a felejtésig megdugott, olyan gyorsan el is ment, bezárva az ajtót maga mögött és egyedül hagyva engem. Mi a fene történt az imént, és miért csináltam ezt? Én nem vagyok olyan ember, akit megdugnak egy raktárban. De mégis, ez nem csak egy férfi volt. Hanem Brody. Lenyeltem az epét, ami a torkomba tolult, és rádöbbentem, hogy úgy viselkedtem, mint egy totális kurva. Ami még rosszabb, Brody is úgy kezelt engem, mintha egy jelentéktelen numera lettem volna, miközben ő valaki mással volt. Ó Istenem, mit tettem? El kellett tűnnöm innen. Most.
         Kinyitottam a raktár ajtaját és ellenőriztem a folyosót, mielőtt sietősen távoztam volna. Nem láttam Brody-t, így kisurrantam és bementem a női mosdóba, hogy felfrissítsem magam. Amikor megpillantottam magamat a tükörben, zavarba jöttem. A hajam összekócolódott, a szemem csillogott és az arcom piros volt. Ez volt az, amikor egy éjszaka alatt másodjára lettem rosszul és ennek semmi köze nem volt az alkoholhoz. Sokkal inkább ahhoz a kemény valósághoz, hogy Brody egyszerűen megdugott egy raktárban, mint egy mocskos kis titkot. Valahogy sikerült olcsóbbá tennie, amitől kidobott szemétnek éreztem magam. A szemeim megteltek könnyel, és semmi mást nem akartam, mint hazamenni, venni egy forró zuhanyt, ami lemossa Brody-t a bőrömről. A szám elé kaptam a kezemet, hogy megakadályozzam, hogy felzokogjak. Nevetséges voltam, és ez ismét azt bizonyította, hogy egy szerencsétlenség vagyok. A mosdó ajtaja kinyílt és megkönnyebbültem, hogy Huntley-t látom besétálni, aggodalom volt az egész angyali arcára írva. Döbbenetesen festett a vörös ruhájában, haja fel volt fogva, néhány laza tincstől eltekintve, ami szabadon lógott kis csigákban. Kék szemét elsötétítette az aggodalom, és a szája keskeny vonallá préselődött.
         - Demi, mi a baj? – kérdezte, és egy lépéssel közelebb jött.
         - Én… Én… Én nem tudom mi történt. Olyan idióta vagyok. Nem tudom, hogyan történhetett meg.
         Szemöldöke zavarodottan ráncolódott össze. – Mi történhetett hogyan?
         - Brody, ő csak… mi csak… nem akartam, de egyszerűen megtörtént. – Még jobban sírni kezdtem, és Huntley a vállam köré fonta a karját. – El kell mondanod nekem, mi a baj, Demi, így tudok neked segíteni. – Nem tudott nekem. Magamnak kellett segítenem.
         - Brody bevitt engem a raktárba és mi… - haboztam, harcoltam a késztetés ellen, hogy elhányjam magamat.
         - Szexeltetek, - mondta Huntley, befejezve a mondatomat. Örültem, hogy nem nekem kellett kimondanom, de valahogy tőle hallani ezt, csak még rosszabbá tette.
         Bólintottam, és azt motyogtam, - Idióta vagyok.
         Huntley felsóhajtott és a tekintetünk találkozott a tükörben. Az enyém vörös és puffadt volt, míg az övé tiszta és erős. Szükségem volt erre, jobban, mint bármire.
         - Nem, - válaszolta, - nem vagy az. Történelmed van vele és figyelembe véve mindazt, amin a babával keresztülmentél. Meg vagyok lepve, hogy sikerült ilyen hosszú ideig összetartanod ezt.
         - Én nem tudok újra keresztülmenni ezen vele, - sírtam, - elveszíteni őt első alkalommal is elég nehéz volt és most megint gúzsba kötött. Nem tudom, hogy inkább menjek vagy maradjak, amikor a közelében vagyok és utálom, hogy még mindig ekkora hatalma van felettem.
         - Szereted őt, - Mondta Huntley, - és ez soha nem fog megváltozni, különösen azok után, amit elvesztettél a kapcsolat során.
         Mielőtt válaszolhattam volna, a mosdó ajtaja kinyílt és Sienna sétált be rajta. A tekintete köztem és Huntley között cikázott és az ajka gúnyos vigyorba torzult. Nagyot nyeltem, kényelmetlenül éreztem magamat. A szemében lévő tekintet bizonytalanná tett.
         - Menjünk, - mondta Huntley. Bólintottam és kisétáltam, miközben hallottam, ahogy Sienna vihogása eltűnik a csukódó ajtó mögött.
         Megtorpantam és Huntley is megállt mellettem.
         - Ó, Istenem, - suttogtam, - szerinted meghallott minket?
         - Kétlem, és ha mégis, akkor sokkal jobban tudja, mintsem mondjon bármit is Brody-nak.

         Ahogy elindultunk, hogy újra csatlakozzunk a barátainkhoz, nem tehettem az aggodalom ellen, ami a gyomromba fészkelte magát. Ha Sienna meghallott minket, az azt jelentette, hogy el kellett volna mondanom Brody-nak ami történt akkor, amikor sokkal hamarabb távozott, mint ahogy vártam. Én csak nem álltam készen. És nem vagyok biztos benne, hogy valaha is készen fogok e állni.