Tizennegyedik fejezet

Tizennegyedik Fejezet

Demi

         Arra ébredtem fel, hogy a fejem lüktet. A szemhéjaim túl nehezek voltak és olyan érzés volt, mintha lenyeltem volna egy doboz cigarettacsikket. Meghallottam egy torokköszörülést, majd besüppedt az ágy. Nagy erőfeszítéssel kinyitottam az egyik szememet és láttam, hogy Huntley ült le mellém.

         - Mennyi az idő? – kérdeztem. Összerezzentem, amikor a hangom felismerhetetlenül csengett, még a saját fülemnek is.

         - Egy kicsivel múlt tizenegy, - válaszolta. – Hogy érzed magad?

         Felnyögtem és a könyökömre támaszkodtam, majd a homlokomat ráncoltam, amikor észrevettem a félig levetkőztetett állapotomat. A pizsama nadrágom és atlétám volt rajtam, de nem emlékeztem, hogyan kerültek rám. Elkezdtem kétségbeesetten körbenézni, mert kíváncsi voltam, hogy hazahoztam-e valakit a múlt éjjel. Huntley látta a rémületet a szememben, és nyugtatólag a vállamra tette a kezét.

         - Nyugalom, - mondta halkan, - senki sincs itt. – Előrehajolt és elvett egy pohár narancslevet és néhány szem Tylenolt az éjjeliszekrényről. – Idd meg ezt, jobban fogod érezni magad tőle.

         Motyogtam egy „köszönömöt” és egy korttyal lenyeltem a Tylenolt egy kis narancslével.

         Huntley engem nézett és észrevettem, hogy a viselkedése a szokásosnál kicsit tompább volt. A fejtámlának döntöttem a hátamat. – Jól vagy? – kérdeztem.

         Habozott, majd válaszolt, - Elszaladok a mosdóba, aztán beszélünk, rendben?

         Felállt, de megragadtam a karját és megállítottam őt. – Mi a baj? A tegnap estéről van szó? – Apró töredékekre és emlékfoszlányokra emlékszem csak a tegnap estéből, de a részletek még mindig kicsit homályosak.

         Huntley visszaült mellém, és láttam, hogy a szeme megtelik könnyel.

         - Kezdesz kiakasztani, - mondtam, a torkomban hatalmas gombóc kezdett el formálódni.

         - Van valami, amit el kell mondanom. – Letörölt egy könnycseppet, ami az arcára hullott, és felpillantott, hogy találkozzon az aggódó tekintetemmel.

         - Nyögd ki, kislány. Nem vagyok gondolatolvasó.

         - Én… én… - megállt és kellett egy pillanat, hogy összeszedje magát. – Ez nehezebb, mint gondoltam.

         Szüksége volt egy kis időre, és én megadtam neki. Így vártam, és amikor készen áll, hogy elmondja nekem, mi bántja ennyire, meghallgatom.

         - Én… én… terhes vagyok. – Könnyekben tört ki, és ötletem sem volt, hogy mit mondjak. Az érzések, amik megrohantak, egy hatalmas nagy katyvasz volt.

         - Ez csodálatos! – mondtam. A lelkesedésem hamis volt és imádkoztam, hogy ne vegye észre a hangomban. Egy gyilkos másnapossággal szenvedtem, és semmi több, annak ellenére, hogy fenyegető érzés bontakozott ki a szívemben és a lelkemben. Nem akartam darabokra esni ettől. Nem Huntley előtt. – Miért sírsz? Boldognak kellene lenned.

         - Az vagyok, - sírt tovább, az arca vörös és püffedt volt, - de annyira féltem elmondani neked.

         - Miért?

         - M-mert nem akarom, hogy utálj engem!

         Bámultam a legjobb barátnőmre, és néztem, ahogy az ajkai remegtek. Rettegett attól, hogy megossza velem a híreket, mert félt, hogy utálni fogom őt. Soha nem tudnám ezt tenni. Túlságosan is szerettem őt.

         Közelebb csúsztam hozzá, és megfogtam a reszkető kezét. – Soha nem lennék képes utálni téged, - lenyeltem a torkomban keletkező hatalmas gombócot, - és sajnálom, hogy féltél velem megosztani a hírt. Örülök neked Huntley, komolyan. Grayson tudja?

         Megrázta a fejét. – Nem, csak tegnap voltam az orvosnál, aki megerősítette. Azt akartam, hogy te tudd meg először.

         Megszorítottam a kezét. – Hányadik hétben jársz?

         Küldött felém egy valódi kis mosolyt. – Még csak a tízedikben.

         - Biztos vagyok benne, hogy Grayson nagyon izgatott lesz.

         - Tudom, hogy az lesz, - könnyedén felnevetett. – Azt szerette volna, ha lesz még egy babánk, de egy kicsikét mindketten sejtettük, hogy már terhes vagyok, amikor úgy döntöttünk, hogy újra megpróbáljuk. Nem gondoltam, hogy másodjára ennyire könnyen teherbe fogok esni.

         - Ennek így kellett lennie, - suttogtam, éreztem, hogy az én szemem is égni kezd. Azt szerettem volna, ha Huntley azt gondolja, hogy tényleg így kellett lennie, mert örültem neki, de valóban így kellett történnie, mert egy kis részem meghalt belül. Ettől rossz barát voltam? Valószínűleg.

         Huntley megtörölte az arcát, és megölelt. Ne ess szét, mondogattam magamban.

         - Annyira nagyon szeretlek, Demi. Te vagy a legjobb barátom.

         - Tudom, - válaszoltam csendesen, próbálva nem engedni az érzéseimnek, hogy átvegyék felettem a hatalmat. – Én is szeretlek.

         Elhúzódtunk egymástól és Huntley szégyenlősen nézett rám. – Jól érzed magad a tegnap este történtek után? – kérdezte. Most rajtam volt a sor, hogy kicsit összehúzzam magam.

         - Nem tudom, - válaszoltam, - Nem sok mindenre emlékszem. Ki tudnál segíteni a részletekkel?

         - Egy kicsit túl sokat ittál, - magyarázta. – És Brody-nak kellett hazahoznia téged.

         Zavarodottságomban a homlokomat ráncoltam. – Brody?

         Huntley bólintott és ugyanazt a kérdést láttam a tekintetében, mint ami az én agyamba is felvillant: Miért tenné ezt meg? Mert még mindig érdekled.

         Már azzal, hogy rágondoltam emlékeket idézett elő a tegnap estéről, és ahogy felvillantak az agyamban, a testem megmerevedett, a szemem pedig óriásira tágult. Az éjszaka nagyrészt drámamentes volt és a végén… Brody és én… szexeltünk… a raktárban.

         - Mi az? – kérdezte Huntley. Nyilvánvalóan rossz munkát végeztem azzal, hogy elrejtsem a döbbenetemet.

         Megráztam a fejemet, hamis mosolyt erőltetve az arcomra. – Semmi. Jól vagyok.

         - Biztos?

         - Igen. Minden rendben.

         Tudtam, hogy nem hitt nekem, de nem vallott rá, hogy erőltesse a dolgokat.

         - Oké, - egyezett bele, majd nagy sóhaj kíséretében felállt. – Mennem kell, de találkozunk majd a ma esti próbavacsorán?

         Bólintottam. – Igen, ott leszek.

         Huntley már félúton volt az ajtó felé, amikor megállt és visszafordult hozzám, - Biztos, hogy jól vagy?

         - Igen, jól vagyok, - hazudtam. – Esküszöm.

         Kiment a szobából, majd hallottam, ahogy néhány perccel később a bejárati ajtó becsukódott mögötte. A fejtámlának dőltem és tudtam, hogy egy hajszál választott el a kiborulástól. Egyszerre túl sok volt, hogy megbirkózzak vele. Lerúgtam magamról a takarót és keresztülcsoszogtam a plüss szőnyegen egészen a fürdőszobáig. Bámultam magamat a tükörben és visszafojtottam a zokogást, amikor nem ismertem meg azt a lányt, aki a tükörből nézett vissza. Már eltelt egy kis idő, mióta így éreztem magam, de minden elölről kezdődött amikor Brody megjelent.

         Elfordítottam a zuhanyt és megvártam, hogy a víz felforrósodjon, mielőtt belépek. A forró víz enyhítette a fájó izmaimat, de a szívem még mindig nehéznek bizonyult a mellkasomban. Egy katasztrófa voltam és ezt csak még rosszabbá tette számomra, hogy hagytam, hogy Brody megdugjon engem, mint egy lotyót annak a bárnak a raktárában. – Ó, Istenem, - kiáltottam fel, hagytam hogy végre átszakadjon a gát. Lecsúsztam a nedves csempéken, és összegömbölyödve átkaroltam a lábamat és a homlokomat a térdemre fektettem. Bűntudat árasztotta el a véremet és száguldott keresztül az ereimen. Huntley és Grayson a második babájukat várták és nem tudtam eléggé önzetlen lenni, hogy teljesen örülni tudjak a boldogságuknak. Annyira nagyon szerettem volna izgatott lenni miattuk. De nem voltam és nyíltan hazudtam a legjobb barátomnak, hogy mennyire örülök ennek a hírnek. Megcsaltnak éreztem magam, mert annyi mindent elvettek tőlem. Bűntudatot éreztem, mert soha nem kellene irigykednem Huntley és Grayson boldogságára. Összetörtnek éreztem magam, mert néhány nap alatt ismét minden darabokra hullott körülöttem. Egyedül éreztem magam, mert elvesztettem mindent, amiről álmodtam. Beleértve saját magamat is. Fogalmam sincs hová menjek innen. Kivéve, hogy nincs is választásom, de előremenni és túllépni ezen, pontosan az, amit ezelőtt is tettem. Erről szólt az élet, nem igaz? A csapások felé emelkedni és legyőzni az esélyeket. Egyszer már megtettem, szóval menni fog most is. Nem igaz?

         A testem megrázkódott minden egyes zokogásnál, és addig sírtam, amíg már nem maradt bennem semmi. Amikor véget ért, nem voltam benne biztos, hogy képes leszek-e kihúzni magamat ebből a gödörből. Amíg vissza nem emlékeztem Brody utolsó szavaira, amit akkor suttogott, amikor tegnap este ágyba bújtatott.

         - Szeretlek. Örökké.

Hatodik fejezet

Hatodik fejezet

Royal

Tudtam, hogy egyszerűen csak el kellene kérnem a telefonját, és hívni egy taxit, ami elvisz a Capitol Hill-hez. Azt is tudtam, hogy Nash-nek egy szava sem lenne, hogy fel kell kelnie és összeszednie engem, még akkor sem, ha már jócskán elmúlt éjfél. De hetek óta arra pályáztam, hogy Asa hazavigyen, és ha ez az egyetlen lehetőségem, akkor élni fogok vele, még akkor is, ha sokkal bosszúsabbnak és zaklatottabbnak látszott, mint szerelmesnek. Emellett, ismét nekem adta a kabátját, amikor a hőmérséklet mínuszfokot mutatott és valahogy tudtam, hogy ez jelentett valamit, még ha nem is volt ennek tudatában.

         - Milyen volt visszatérni a munkába? – Az akcentusa mézes-mázos volt és meleg, miközben a csendes utcán vezetett végig. Nem hiszem, hogy ismertem volna olyan felnőttet, aki nem rendelkezett kocsival. Ez csak még egy darab volt az Asa Cross féle kirakósból.

         - Kényes volt. Soha nem volt más társam Dom-on kívül, szóval furcsa volt, hogy egy vadidegennel kellett járőröznöm.

         Az ideiglenes társamat Barrett-nek hívták. Sokkal idősebb volt, mint én és határozottan erős, és csendes típus. Elégedett voltam azzal, hogy Dom átvette a vezetést, hogy kövessem a lépéseit, így furcsa volt alkalmazkodni ahhoz, hogy én legyek a beszédesebb partner. Eddig a Dom nélküli műszakjaim meglehetősen eseménytelenek voltak, fegyvert sem kellett rántanom és semmilyen veszélybe nem kerültünk. Rettegtem a naptól, amikor ez megtörténik, annak ellenére, hogy a lélekdoki azt mondta, ez normális. Meg volt győződve arról, hogy kisebb fokú PTSD-m van és hogy a bűntudatom volt az, ami gyötört, valamint látni Dom-ot, hogy majdnem meghalt kötődött ahhoz a tényhez, hogy sértetlenül szabadultam ki a lövöldözésből.

         Asa oldalához dőltem, amikor észrevettem, hogy reszket a hidegben. Izgalom járta át a testemet, amikor átkarolta a vállamat és hozzám bújt. Persze, ez valószínűleg a melegedéshez volt köze, de a libidómat ez nem érdekelte.

         - Hogy van a társad?

         Utáltam, hogy úgy kell Dom-ra gondolni, mint aki kényszerpihenőn van és gyógyul. Ő olyan fickó volt, aki szerette az akciót, aki szeretett cselekedni, de a jelenlegi állapotában, csak feküdni tudott az ágyban és végtelennek tűnő órákig a Netflix-et bámulni, miközben a nővére tüsténkedett körülötte. Minden alkalommal szíven ütött, amikor felöltöttem az egyenruhámat, hogy én voltam az, aki visszatérhetett a munkába, aki megúszta, és Dom volt az, aki nem tudta, milyen jövő elé nézett. Az igazságtalanság az egész bőrömet marta, és minden egyes műszakban mélyen a gyomromba telepedett.

         - Megvan. Sok fizikoterápiára lesz szüksége, mielőtt visszatér a harcba. A törött combcsont nem játék.

         - Ha szükséged van valakire, én ismerek egy srácot.

         A szempilláim alól felnéztem rá. – Ismersz egy srácot?

         Megérkeztünk egy nehezen leírható, őszintén ijesztő ház elé és néhány lépcsőn keresztül követtem őt felfelé. Ez egyáltalán nem olyan hely volt, ahol valaha is elképzeltem őt lakni.

         - Nos, Rome ismer egy fickót. Régebben Rome öccsével randizott, Rule ikertestvérével, Remy-vel. Orlando Fredrick-nek hívják és nagyszerű sport fizikó terapeuta. Találkoztam vele néhányszor, amikor beugrott a Bárba, hogy Rome-mal beszéljen. Meglehetősen jó arcnak tűnik, és Rome azt mondja, ismeri a szarságait.

         Rome nem olyan fajta srác, aki csak úgy osztogatja a dicséreteket vagy a tiszteletet, így mentálisan feljegyeztem magamnak ezt a nevet, hogy majd továbbadhassam Dom-nak és követtem Asa-t a lakásba. Kicsi volt, tényleg kicsi, és nem sok minden volt benne. Úgy értem, ez lényegében egy stúdió lakás volt, így nem sok hely maradt a dolgoknak, de az ágy fölött egy tisztességes méretű síkképernyős TV-n, egy kis bár részen és egy megviselt állítható támlájú széken kívül, nem igazán tűnt úgy, mintha itt lakna bárki is.

         Ha aggódott, vagy érdekelte volna a kissé megdöbbent reakcióm a lakásával kapcsolatban, nem mutatta. Felkapcsolta a lámpát, ledobta a kulcsait és a telefonját az icipici kisasztalra és kezével végigszántott a vastag, szőke haján.

         - Hadd keressek elő néhány tiszta lepedőt, így meg tudod csinálni az ágyat, mialatt én lezuhanyozom. – A szék felé biccentett. – Én majd elleszek a fotelben, mivel bárhol el tudok aludni, így tiéd lehet az ágy.

         Kinyitottam a számat, hogy vitatkozzak. Nem egy királyi méretű ágy volt, de határozottan elég nagy mindkettőnk számára. Mégis ott volt az az arany csillogás a szemében, egy figyelmeztető kis fény, amitől csalódottságomban összeszorítottam a fogaimat. Mindig olyan érzésem volt, mintha szavak nélkül próbálna mondani valamit, mintha egy kimondatlan üzenetet küldene számomra, csak túlságosan nehéz a felfogásom ahhoz, hogy megértsem. Valami munkálkodott a macska-szemek mögött és egy igen feltekeredett feszültség dolgozott benne, aminek a vibrálását szinte éreztem, és arra vártam, hogy végre kicsit csökkenjen. Leráztam magamról a kabátját, és az egyik szék támlájára akasztottam, ami az asztalnál volt. Elvettem az ágyneműt és a takarót, amit odalökött nekem, mielőtt megfordult, és arrafelé vette az irányt, ami véleményem szerint a fürdő lehetett.

         Az ágy szélére süppedtem és üres tekintettel bámultam a repedezett ajtót. A kezemben lévő csomagot letettem magam mellé és megpróbáltam gondolatban összeszedni mi is történik. Ez abszolút nem az a kép volt, amit elképzeltem, amikor hazajövök egy szexi délivel. Abban azonban biztos voltam, hogy csak ketten voltunk, egyedül, a tagadhatatlan forróság és kémia, ami izzott és sistergett közöttünk a kirobbanáshoz közelített. És akkor végre megkapnám mindazt, amit tudtam, hogy Asa felajánlott nekem. Akartam azt a könnyed bájt, azt az erőfeszítést nem igénylő érzékiséget, és mindazt a viharos vágyat, amiről tudtam, hogy a jókisfiús külső alatt rejtőzik. Felsóhajtottam és az árválkodó telefonjára néztem, és azon töprengtem, hogy valóban fel kellene-e hívnom valakit, hogy megmentsen. Ez kezdett olyannak tűnni, mintha Asa vágya megmentene engem attól, amiről ő nyilvánvalóan azt gondolta, hogy sokkal súlyosabb hiba lenne, mint az én vágyam ejtette hiba.

         Felálltam, és elindultam, hogy csak egy kicsit kinyissam a repedezett fürdőszobaajtót, hogy megmondjam neki, hívok egy taxit és hazamegyek. Nem fogom kitúrni az ágyából, amikor nyilvánvalóan nem akarja, hogy itt legyek. Így is volt már elég dolog az életemben, ami miatt szarul éreztem magam; nem volt szükségem arra, hogy még több elutasítást zsebeljek be Asa-tól.

         - Hé, én csak… - hirtelen elhallgattam, ahogy a nyelvem elfelejtette hogyan kell rendesen működnie és minden gondolatom elszállt.

         Természetesen nem lehetett királyi méretű kád meg zuhanyzó ebben a kis lakásban. Mindössze egy zuhanytálca volt meg egy alig párás üveg, ami semmit sem rejtett el. A zuhanyzóból származó gőz nem volt elegendő, hogy elrejtse az elém táruló látványt, és a kezem még jobban kitárta az ajtót, mintha saját akarata lett volna.

         Az egyik karját a feje fölött behajlítva az üvegnek támasztotta, amin a homlokát pihentette, miközben a víz körbevette őt. Ahogy az ajtó kinyílt, megfordult, hogy rám nézzen. Még a körülöttünk lévő zuhanygőz és a párás üveg ellenére is láttam, hogy a ragyogó tekintete az enyémbe kapcsolódott, miközben a másik keze ökölbe szorulva dolgozott fel- és le a merevedésén, ami nyilvánvalóan miattam ágaskodott.

         Tudtam, hogy be kellene csuknom az ajtót és elmenni. Ez az ő területe volt, a saját személyes pillanata, de nem tudtam megtenni, és egyszerre voltam beindult és dühös, miközben néztem, ahogy magán dolgozott, mialatt pislogás nélkül bámult rám. Gyönyörű volt; ez az egész gyönyörű volt. Pedig annyira dühös voltam mindazok után, amin keresztülmentünk, ahogy világossá tettem neki, hogy azt csinál velem amit akar, de ő mégis inkább saját magának okoz örömet, minthogy engem ágyban vigyen, ezért volt nehéz értékelni ezt a szépséget, még akkor is, ha a látvány teljesen áthatott. Elpazarolt valamit, ami jogosan engem illetett volna és rá akartam ordítani, hogy elég legyen, hogy kérjen meg engem, hogy csatlakozzak hozzá a zuhanyzóban, és hogy a lüktető bizonyítékot sokkal jobb kezelésbe vegyem, de csak döbbent csendben álltam, a szenvedély és a düh gyökeret vert a lábaimban.

Hosszú volt, mindenhol keskeny vonalak és aranyszínű bőr fedte. Szőke haja sima volt, kicsit sötétebb a víztől, és a szeme csak úgy ragyogott az arcán, mintha valami mélyen benne megvilágította volna őket. Az izmok a karján és a széles vállán megfeszültek és táncoltak, ahogy a keze a vastagágán dolgozott, a türelmetlennek látszó merevedésén, ami a lába között ágaskodott. A kidolgozott hasizmai összehúzódtak majd elernyedtek, ahogy egy hosszú nyögés elhagyta a torkát, miután még néhány célzott lökés elvitte őt a befejezésig. Az egész teste megrándult egy kicsit és esküdni mertem volna, hogy a nevemet tátogta, amikor elment, de lehet, hogy ezt is csak beképzeltem magamnak. Az ökle ellazult és lassan pislogott rám, miközben az egyik kezét kinyújtotta, hogy kilökje a zuhanyzó ajtaját. Egy hosszú néma pillanatig csak bámultuk egymást, és én a torkomhoz kaptam a kezemet, mert úgy éreztem, hogy minden, amit mondani akartam neki, bennem rekedt volna.

- Gáz vagy és most eléggé utállak téged. – Szavaim érdesek és durvák voltak, ahogy megpördültem a sarkamon és kiviharzottam a fürdőből, becsapva magam mögött az ajtót.

Meg akartam fojtani és szexelni vele, bár nem voltam benne biztos melyik vágy volt az erősebb. Az asztalhoz mentem, és felkaptam a telefont azzal a szándékkal, hogy minél hamarabb elhúzok ebből a lakásból. El tőle. Ez érzelmi túlterhelés volt, mert nem akartam olyat tenni, amit később megbánhatok, amikor már tisztábban tudtam gondolkodni. Az igazság az volt, hogy tudtam, hogy felültetett, hogy azt akarta, hogy sétáljak be és kapjam őt rajta, és nézzem meg, mit csinál. Az ajtó okkal maradt nyitva; ott hagyott, szándékosan hagyta, hogy főjek a saját levemben, amint besétáltunk az ajtón. Egy számító barom volt, és most már valóban kezdtem látni őt a csillogás és a jóképűség alatt, amit egész idő alatt rejtegetett.

Asa azt akarta, hogy tudjam, annak ellenére, hogy akart engem, soha nem fog odáig elmenni, még akkor sem, ha csak mi ketten voltunk a lakásában. Ezt tisztán és érthetően a tudtomra adta, és nekem most el kellett tűnnöm innen, még akkor is, ha soha az életben nem fogom elfelejteni azt a képet, ami örökre az elmémbe égett.

Természetesen a telefont jelszó védte, ami csak még inkább fokozta a frusztráltságomat. Kifejezéstelenül bámultam, próbáltam kitalálni a következő lépésemet, amikor ujjak kulcsolódtak a csuklóm köré, és kihúzta a haszontalan eszközt a kezemből. Megpördített és oda sem figyelve visszahajította a telefont az asztalra. Úgy bámult le rám, mintha meg akarna félemlíteni – végül is, nem ismertem igazán jól Asa-t – de nem igazán zavarta, hogy felvegyen bármit is, még egy törölközőt sem. Túl közel állt és számomra túlságosan meztelenül ahhoz, hogy annál a rohadt vágyon kívül bármi mást is érezzek, amit a sajátjának hitt és ami visszaszökött a felszínre.

Bámultuk egymást, az ujjai a pulzusom köré fonódtak, ami lüktetett az érintése alatt. Szája keskeny vonallá préselődött, és víz csorgott le a halántékán, majd végig a sima mellkasán. Asa gyönyörű férfi volt, amikor kopott farmert és régi pólót viselt; de meztelenül és dühösen, egy ősi Görög Istennek tűnt, aki megtisztel minket, egyszerű embereket a jelenlétével.

Döbbenetemben megrázkódtam, amikor a másik kezével felnyúlt és kihúzta a gumit a hajamból, ami rendetlen csomóba volt felfogva a fejem tetején. A kusza szálak szétterültek a vállamon, én meg hátrabillentettem a fejemet, hogy rá tudjak nézni.

- Neked fogalmad sincs róla, mit művelsz velem, Royal. – A hangja mindig olyan gazdag, és tele volt déli akcentussal. Most rekedtes volt és volt benne egy kis remegés is, amitől a szívem bukfencet vetett.

- Igen, nos, nagy lány vagyok, Asa. Talán meg kellene kapnom a lehetőséget, hogy ezt nélküled is kitaláljam, ahelyett, hogy helyettem döntesz.

Ujjai megremegtek a csuklóm felett, majd a könyököm felé vették az irányt, egyre jobban felfelé vándorolva, mígnem a tenyere a vállamat simogatta, majd a kezébe vette az államat, miközben a hüvelykujja az alsó ajkamat cirógatta.

- Zsaru vagy. – Mintha ez elegendő ok lett volna a számára, hogy harcoljon a vágy és a szükség ellen, ami mindkettőnket kínzott.

Kifújtam a levegőt és felemeltem a saját kezemet, hogy megfogjam a csuklóját. – Tudom, de nem csak ez vagyok én. – Végül ettől a szürreális beszélgetéstől, valamint a meztelenségétől és attól, hogy még mindig elég mérges voltam rá, szédülni kezdtem. Talán igaza volt. Talán nem igazán értettem, hogy miért próbáltam meg tetszeni neki.

Egy önelégült mosoly játszott a szája sarkában, majd egy lépést hátrált tőlem. Ördöginek és túlságosan is csábítónak tűnt. – Te mérges vagy rám.

Beleegyezően bólintottam. – Az vagyok. Az a mutatvány a zuhanyzóban eléggé idióta húzás volt. Tudom, hogy kitervelted. Azt akartad, hogy meglássalak. Azt akartad, hogy tudjam, annak ellenére hogy üldöztelek, hogy világossá tettem, akarlak… te nem fogod átlépni a határt velem. Ez totálisan pöcs húzás volt.

Először azért akartam őt, mert tökéletes figyelemelterelésnek tűnt az összes többi dologtól, ami rossz volt az életemben. Aztán még jobban akartam azért, mert lehetetlenné tette, hogy megkapjam őt. Most, egyszerűen csak akartam. Itt állt előttem egy szexi és meztelen férfi, és bármilyen ok, ami valaha is eszembe jutott, hogy miért akartam vele lenni egyszerre hasztalannak tűnt, amikor egy nevetségesen férfias gyönyörűségével néztem szembe.

Egy picit lefelé döntötte az állát, épp eléggé ahhoz, hogy tudassa velem, hogy az indítékaival fején találtam a szöget. Kihívóan széttárta a karjait, és felvonta mindkét szőke szemöldökét, majd selymes és csábító hangon ezt mondta, - Elégnek kellett volna lennie. Sajnálatos módon nem volt az, mert egész idő alatt rád gondoltam. Nem tudom, hogy szerencsések, vagy szerencsétlenek vagyunk-e, amiért soha nem vagyok képes hosszú ideig jó dolgot cselekedni. Egy percig mögöttem voltál, Vöröske. Én nem fogom átlépni a határvonalat, de ha te akarod, nem foglak ebben megakadályozni többé.

Az alsó ajkamba haraptam és néztem, ahogy a reakciója fellobban a tekintetében. – Mi történik, miután megteszem? – Volt egy kis tétovázás a hangomban és tudtam, hogy meghallotta. Leengedte a karjait és visszafordult a bevetetlen ágyhoz.

Nem igazán gondolkodtam ennyire előre, amikor a kezem a nadrágján tapizott a parkolóban, vagy amikor a Bárban a táncparketten szándékosan levettem a ruhámat előtte. Minden, amit tudtam az volt, hogy ő volt az első srác, aki valaha is arra késztetett, hogy akarjam őt, igazából akarjam, és ő volt az első férfi is, aki valaha is azt váltotta ki belőlem, hogy üldözzem. Folyamatosan azon gondolkoztam, hogy mi fog történni, amikor végre elkapom őt.

- Nem tudok erre válaszolni, de ha találgatnom kellene, akkor azt mondanám, hogy valószínűleg rombolással és szívfájdalommal fog végződni. Általában ez történik, amikor valami jó kerül az életemben.

Bebújt az ágyba majd a hátára fordult, és a kezét a feje alá tette. – Ha szeretnéd a jelszót a telefonomhoz, megadhatom, így elmehetsz. Ha maradni akarsz, kapcsold le a lámpát és bújj be ide. Esküszöm, hogy viselkedni fogok… mostantól.

Ránéztem, majd az asztalon heverő telefonra, és felsóhajtottam. Valóban csak egyetlen lehetőség volt, és ennek semmi köze nem volt ahhoz, hogy viselkedik-e vagy pedig elmegyek. Ő mondta, hogy a lehetőség nálam volt, hogy átlépem-e a határt, és pontosan ez volt a szándékom, még akkor is, ha valóban megsemmisüléshez és szívfájdalomhoz vezet majd.

Végigfuttattam az ujjaimat a hajamon, megpróbálva kibogozni azt, lerúgtam az edzőcipőmet, és lekapcsoltam a lámpát. Az apró lakást azonnal elnyelte a sötétség és az egyetlen dolog, amit láttam az Asa szőke hajának a csillogása volt, és esküdni mertem volna, hogy a tekintete ragyogott a sötétben annak ellenére, hogy tudtam, ez lehetetlen. Talán mert sötét volt, talán mert tudtam, hogy ez alkalommal együtt kellett lennem vele, különben soha nem lenne rá másik lehetőségem, de az ösztön azt súgta nekem, hogy ha be akarom neki bizonyítani, hogy az a határ nem is létezik egyikünk számára sem többé, legyen is akármilyen meztelen, amikor bebújtam mellé az ágyba, ez volt az egyetlen mód erre.

Levettem az Under Armour felsőmet, kibújtam a sportmelltartómból és a nadrágomat meg a bugyimat is halomban a padlón hagytam. Furcsán felszabadító érzés volt, gondoltam, ahogy az ágy felé sétáltam. Nem voltam szégyenlős vagy tartózkodó, de ez sokkal merészebb volt, mint bármi, amit valaha tettem. Minden, amiért ez a fickó foglalkoztatott arra kényszerített, hogy én legyek a támadó, az üldöző fél, és nagyon tetszett az az elképzelés, hogy végül megnyertem a jutalmat, mert nem féltem valami tiltott dologtól, és ó ez annyira csábító volt.

Hosszú lábait arrébb mozdította, amikor elértem az ágy szélét, és kinyújtottam a kezemet, hogy tájékozódni tudjak a sötétben. Éreztem, hogy az ujjaim első érintésére a vádlija összehúzódott, és nem tehettem róla, de erre a reakcióra vigyorognom kellett. Ez az ágy nem volt elég nagy a számomra, hogy felcsusszanjak mellé, így szó szerint rámásztam, amitől a meztelen bőrünk siklott és simult egymáshoz. Kizárt dolog volt, hogy kihagyja ezt a meghívást. A kezeim is remegtek, a mellbimbóim megkeményedtek és észrevettem, hogy az ő lélegzete is elakadt és megrázkódott az érintkezéstől. A keze a derekamon landolt, ahogy meglovagoltam őt a sötétben. A combjai megfeszültek a meztelen fenekem alatt és a farka is elkezdett megkeményedni és növekedni kettőnk között. A hüvelykujjával a bordáimat masszírozta majd rekedtes hangon megszólalt, - Ez lehet a legrosszabb bűntény, amit valaha is elkövettem.

Nem láthatta az arckifejezésemet, de összevontam a szemöldököm és kezemmel a mellkasán előrehajoltam. Tetszett, hogy mennyire simák és kemények a faragott izmai a tenyerem alatt. Valóban olyan volt, mint egy kézzel kifaragott szobor, amelyet az utókornak teremtettek, hogy élvezhessék és megcsodálhassák őt.

- Hogy érted ezt?

Kezei egyre jobban felfelé haladtak, amíg el nem érték a melleimet, amit rögtön a tenyerébe is kapott. Kicsit megrándultam az érzéstől, majd levegőért kaptam, amikor a hüvelykujjával végigsimított mindkét hegyes kis csúcson. Annyira jó érzés volt, hogy belülről kifelé elkezdtem remegni. Ahogy megérintett nem volt olyan gyengéd vagy tiszteletteljes, de azt gondoltam, hogy ettől csak még jobb lesz.

- Amikor egy lány, aki úgy néz ki, mint te, leveszi a ruháit, lámpafény nélkül bűncselekménynek kellene lennie. Már annak az ötlete, hogy te meztelen vagy, a legtöbb srácnak elég ahhoz, hogy orgazmusuk legyen tőled, Royal. A valóság, ami most pontosan előttem van, és amit nem láthatok, szinte már büntetendőnek kellene lennie. - Ez durva dicséret, de mindazonáltal édes véleménynyilvánítás is volt. Hallottam már hasonló dolgokat ezelőtt, de tőle, nem úgy tűnt, mintha a mellékesen odavetett szavak egyszerű utat jelentettek volna a bugyimba. Nem mintha egyébként szüksége lett volna szavakra, hogy ez megtörténjen; a bugyim már amúgy is valahol a szoba padlóján hevert.

El akartam mondani neki, hogy én is ugyanígy érzek, hogy túlságosan gyönyörű volt ahhoz, hogy sötétben bújjon ágyba, de minden gondolat a semmibe veszett, amikor a simogató hüvelykujjai hirtelen megcsíptek, amitől a hátam ívben meghajlott és a fejem hátraesett, ahogy éles gyönyör hasított keresztül az érintésétől a csiklómig. Még csak meg sem csókolt, nem tett semmilyen romantikus vagy szenvedélyes dolgot, de máris meg akartam mászni az ágaskodó erekcióját, amely életre kelt kettőnk között, és csillapítani szerettem volna a kínzást, ami mélyen a gyomromban keletkezett.

Elengedte az egyik mellbimbómat és felnyúlt, hogy a tarkómnál belemarkoljon a hajamba. Lehúzott magára, amíg az ajkaink nem találkoztak egymással. Felsóhajtottam, amikor a csapdába esett farka mohón a hasamnál megrándult, miközben falta a számat, de olyan képességgel, amit fegyvernek lehetett tekinteni. Senki nem csókolt úgy, mint Asa. Legalábbis senki, akit eddig csókoltam. Úgy csókolt, hogy komolyan olyan érzés volt, mintha megpróbálná ezt a legjobb csókká tenni, amim valaha is volt. Úgy csókolt, mintha biztosra akarna menni, hogy tudjam, hogy bárki, aki utána jön, soha nem versenghetne vele. Úgy csókolt, mintha az ajkával és a nyelvével akarna elmondani dolgokat, amit szavakkal nem volt képes. Ettől a fejem összemosódott és a szívem is elkezdett dübörögni. Ez már szinte elég volt, ahhoz, hogy öntudatlanul elkezdjek mozogni rajta.

A szex nem egészen az a dolog volt, amit Asa előtt kerestem. Úgy értem, már egyáltalán nem voltam szűz, de nagyon korán megtanultam, hogy a szex sokkal inkább szól a srácról, mint rólam, és hogy soha nem tudtam túlságosan lelkesedni azért, hogy levetkőzzek, mint annak, hogy elfoglalt legyek. Amíg a Rendőrakadémiára jártam, majdnem egy teljes évig randiztam egy nagyon kedves sráccal, de valahol az út során rájöttem, hogy a szépség nem elég ahhoz, hogy összetartsa a kapcsolatot, és még vele is, a szex legjobb esetben is csak kellemes volt. Ez viszont nem. Ez forró, borzongást előidéző volt, az érzelmek testet-összeroppantó szintje, és nem csak a testem reakciói. A szívem vadul száguldott. Az agyam kétségbeesetten igyekezett minden egyes érzést megragadni, és a tüdőm égett az oxigénhiány miatt, miközben Asa tovább folytatta a szám harapdálását és szívogatását. Megpróbált a csókjával orgazmust okozni és elég tehetséges is volt ahhoz, hogy ezt képes legyen megtenni, de túl sokáig vártam már erre, arra gondolni, hogy vele legyek így, túlságosan hosszú folyamat volt, hogy ne legyen most azonnal bennem.

Visszahúzódtam, amitől mindketten ziháltunk és levegőért kapkodtunk a sötétben. Kinyúltam és megtaláltam az orra hegyét, majd végigfuttattam rajta az ujjam, fel egészen a felhúzott szemöldökéig. – Rám gondoltál a zuhanyzóban? – A hangom vágyakozónak hangzott még a saját fülemnek is.

A torka mélyéről morgás tört fel, a hátam mögött összekulcsolta a karját és átpördített minket, így kiterülve feküdtem a nagy teste alatt. Átnyúlt felettem, amitől a csípőnk egymásnak feszült, és amitől a farka pont ahhoz a helyhez préselődött, ahol a legjobban akartam őt a lábam között. Hallottam, ahogy kinyílik, majd becsukódik az éjjeliszekrény, és a fólia összegyűrődött hangját, ami nagy valószínűséggel egy óvszer volt, és ami a fejem mellett a párnán landolt. Igazából nem is volt olyan rossz, mint ahogy az állította magáról. A védekezés még csak meg sem fordult a fejembe és mégis megint az én érdekemet tartotta szem előtt, anélkül, hogy kérnem kellett volna rá.

- Rád gondolok az első pillanattól fogva, hogy megláttalak. A szemedre és a hajadra. Azokra a mérföldhosszú lábakra, és arra a tényre, hogy te vagy a legszebb lény, akit életemben valaha is láttam. – Felhorkantam, de ő nem tette. – A fenekedre, amit abban a szűk, feszes farmerbe rejtesz el, amikor megpróbálod felkelteni a figyelmemet. Ezek után emlékeztetem magamat, hogy mindehhez egy jelvény és egy pisztoly társul és rájövök, hogy miért választom azt, hogy magamnak verem ki a zuhanyzóban, ami mindkettőnk számára is biztonságosabb megoldás, ahelyett, hogy ágyba vinnélek.

Automatikusan megfeszültem, de elvette az egyik óvszert, odaadta nekem, miközben leejtette a fejét, így végig tudta nyalni a kulcscsontomat. Az orrát az arcomhoz dörgölte, majd az ajkait a fülemhez vitte és azt súgta, - és mégis itt vagyunk.

Nyeltem egyet, ahogy a fejem két oldalán az alkarjára támaszkodva leemelte magát rólam. A fogammal kinyitottam az óvszeres tasakot és valahogy sikerült eljuttatnom oda, ahová való volt, annak ellenére, hogy kezeim átkozottul reszkettek. Hirtelen azon kezdtem gondolkodni, hogy mit fogok csinálni, ha a végén ugyanolyan élettelen lesz, mint az összes többi alkalommal, amikor megtettem. Meglehetősen hülye ötletnek tűnt besétálni az oroszlán ketrecébe és meghúzni a farkát, anélkül, hogy tudtam volna, megéri-e a kockázatot. Ez alkalommal, hol volt ez a tisztánlátás?

Az egyik karommal a széles vállát, a másikkal pedig pontosan a művészien kifaragott hátsója fölött karoltam át és visszasúgtam neki, - Itt vagyunk.

Az egyik karját otthagyta kinyújtva a fejem mellett, a másikat meg addig csúsztatta, amíg az ujjai szorosan a combom köré nem kulcsolódtak. A lábamat magasan felhúzta az oldalához és megéreztem a farkának hegyét a bejáratomnál.

A sötétben láttam, hogy megvillantak a fogai, épp mielőtt visszaeresztette volna a száját az enyémre. Ismét az ajkamnak motyogott, - Reménykedjünk, hogy mindketten élve kerülünk ki ebből, - majd mindent elsöprő módon csókolt meg, miközben teljes egészében az örömmel befogadó testembe csusszant.

Ez minden volt, csak élettelen nem.

Éreztem őt mindenhol, kívül és belül is. Ujjai a húsomba vájtak, ahogy a szája mozgott az enyémen, kitartóan és követelőzően. Már majdnem túl sok volt. Túl sok érzés, túl sok érzelem, túlságosan sok várakozás. Éreztem, hogy a testem minimális erőfeszítéssel válaszolt. Csak annyit kellett tennie, hogy megérintsen, határozott és erőteljes ütemben ki-be csúszkáljon. Máris remegtem, már éreztem a testemben a rázkódást, ahogy szorosan összehúzódott az izmom körülötte. Az egyik kezemet a fenekéhez ejtettem, és csak éppen annyira mélyesztettem bele az ujjaimat, hogy megfelelő fogást találjak valamiben, mert a valóság kezdett elveszni. Ez kétségtelenül olyan szex volt, ami rólam szólt. Mindenhol csókolt engem. A számat, a nyakamat, a fülem mögött, és végig a nyakamon, ahol a pulzusom végigszáguldott. Az a keze, amivel eddig a lábamat ott tartotta, ahol ő akarta, hogy legyen, most elengedett, mert világos volt, hogy hamarosan ki fogok tárulkozni és ívben fogok meghajolni épp ott, ahol akarta. Ez a kitérő a lábam közötti forró ponthoz vezetett. Az ujjhegyének első nyomására az érzékeny idegvégződésemen a nevét sikoltottam. Olyan hangos volt, hogy belesajdult a fejem, ő meg csak kuncogott a nedves bőrömbe, ahol elég keményen harapdált ahhoz, hogy nyomokat hagyjon.

Az ujjai ide-oda mozogtak és veszélyesen közel kerültem a csúcshoz. Éreztem a reakciómat az érintésére és a lökéseire, amitől izzadság és forróság keletkezett kettőnk között. Nem volt azon mit rejtegetni, hogy mennyire hatékonyan tudta, hogyan érintsen meg engem, annak érdekében, hogy a legerősebb reakciót váltsa ki belőlem. Még jobban hozzányomtam magam. Közelebb akartam kerülni hozzá, még akkor is, ha tudtam, hogy ez nem lehetséges. Ez az egész annyira jó érzés volt, hogy szinte már fájt. Éreztem, hogy az orgazmus a felszínre bukkan, majd átbillent a határon. El akartam neki mondani, hogy lassítson, hogy ez túlságosan gyorsan történt a hosszas várakozás után, de megéreztem a száját a fülemnél, majd meghallottam a hangját, ami annyira édes és füstös volt, - Nem látlak, de érezlek téged, Royal, és gyönyörű vagy.

Szent szar, de jó volt. A szavai és az ujjaival végzett tevékenysége között, valamint ahogy szüntelenül ki-be mozgatta a testét az enyémben, elvesztem. Oldalra fordítottam a fejemet, mire megpuszilta az arcomat, miközben darabokra hullottam alatta. Ez teljes mértékben eltért mindentől, amit ezelőtt valaha is tapasztaltam, és határozottan megérte a munkát, amit belefektettem. A szemem lecsukódott. A lélegzete elakadt, és egy sóhaj kíséretében a nevemet mondta. Ezután a teste megrándult, és a mellkasa megpihent az enyémen, ahogy rám rogyott. A szíve ugyanolyan egyenetlenül vert, mint az enyém, miközben vadul kalapáltak egymás ellen. Túlságosan sok mindent éreztem, olyan módon tárulkoztam ki, amit nem vártam, és nem voltam benne biztos, hogy kezelni tudom-e azt, ami a borostyánszínű pillantásából sugárzik rám, bármi legyen is az. Hirtelen nagyon is örültem annak, hogy sötét van.

Megmozdult, így ki tudta húzni magát az erőtlen, kimerült testemből. Megszorította a fenekemet, majd legurult az ágyról. Hallottam, ahogy a fürdőszobában matatott, én az oldalamra fordultam és az arcom alá tettem a kezemet. Valamilyen oknál fogva, komolyan úgy éreztem, hogy sírni fogok. A pusztítás és a szívfájdalom már nem tűnt olyan viccesnek, mint korábban, mielőtt ágyba bújtam volna vele.

A matrac besüllyedt a súlya alatt, amikor visszatért, és azt gondoltam, hogy az ellenkező oldalra fog fordulni és elalszik. Asa nem tűnt ölelkezős típusnak, és őszintén szólva, szükségem volt még egy perce, hogy összeszedjem magamat, csakhogy nem hagyta meg ezt nekem. Helyette a hátamhoz bújt, egyik erős karjával átkarolt és a mellkasához húzott, így szorosan egymáshoz préselődtünk. A hangjában most nagyon érződött a délies akcentus, de álmosan és figyelmeztetően is csengett, - A baj mindig nagyon szórakoztató… addig, amíg már nem az többé.

Végre elkezdtem hinni neki. Csak annyit tehettem, hogy behunytam a szemem, és hagytam, hogy a légzése megnyugtasson és álomba ringasson engem, még akkor is, ha úgy éreztem, hogy nem egyszerűen csak átléptem a határt. Felégettem és táncot jártam a hamvakon.