Tizenötödik fejezet

Tizenötödik fejezet

Cade

         Megtartani a távolságomat Alexa-tól nehezebbnek bizonyult, mint ahogy azt valaha is elképzeltem. Minden egye nap hajlandó lettem volna elautózni a kórházhoz, hogy lássam őt, és Isten a tudója, meg akartam nézni őt, hallani akartam a hangját, és látni, hogyan boldogult. Nem beszélve arról, hogy Alexa távollétének első napjától, Lily kibaszottul az őrületbe kergetett, mert nonstop csak Lexa-ról beszélt. Nem akartam elveszteni vele a türelmemet, de mivel megtettem, azóta nem hozta fel újra az Alexa témát.

         Kibaszottul köszönöm Istenem.

         Mint ahogy Alexa-nak is elmondtam – a kezdetektől fogva tudtam, hogy a dolgok így fognak végződni, egy bizonyos kicsi lánnyal, aki kíváncsi volta arra, hogy hova tűnt el ő és szívem kurvára összetört emiatt.

         Tagadhatatlan, hogy az Alexa szüleivel való találkozás változtatta meg a dolgokat. A parkolóban történt szóváltás után, egyáltalán nem beszéltünk. Fél tucatszor majdnem megtörtem és felhívtam őt, de pokolian próbálkoztam, hogy egy kis távolságot adjak neki. A dolgok közé kellett volna látnia, hogy ez nem működött volna. Úgy értem, mit várt, hogy meg fogom nyerni a szüleit, majd gyűrűt húzok az ujjára? Természetesen nem érdemel ennél kevesebbet. De a való világ nem olyan, mint azok az átkozott tündérmesék Lily történeteiben.

         Miután figyelmen kívül hagytam néhány hívást Rick-től, végül megadtam magam, eldöntve, hogy itt az idő, hogy csináljak egy újabb filmet. Azt mondtam magamnak, hogy ez volt – ez lesz az utolsó. Kifizetem Lily kimagasló számláit, sőt az én sürgősségi osztályos látogatásomat is és ezzel befejeztem az egészet.

         Felkaptam a telefonomat, mert tudtam, hogy csak néhány percem volt, amíg Lily megérkezik a busszal. – Rick? Igen, megcsinálom. Mikor és hol?

         Hallgattam, ahogy megadta nekem az utasításokat. Holnap. Borotválkozás reggel. Legyek a helyszínen délre.

         - Rendben. Akkor majd találkozunk. – Véget vetettem a hívásnak. Még csak azt se kérdeztem meg, hogy kivel fogok együtt dolgozni. Nem számított. Szükségem volt a pénzre. Az egyezményes álláspontom, amit nem tennék meg – az egész meleg dolgot a fizetésért – de a többit tudtam, hogy kezelni fogom.

         Amikor Lily leszállt a buszról és elhelyeztem őt a nasijával a rajzfilmjei elé, megragadtam egy üveg sört és a garázsba vonultam, szükségét érezve, hogy kieresszem a gőzt a szerszámosládám átrendezésével, vagy azzal, hogy megütök valamit. Válassz.

         Egy kicsit enyhítettem a feszültségemen, és tíz perccel később visszasétáltam a házba. – Lily?

         A házban teljes csend fogadott. Nem egy jó jel. Befordultam a sarkon, hogy a konyhából a nappaliba menjek és beleléptem valami nedves és melegbe. Mi a-?

         Amikor a nappaliba értem, az ok, amiért nedves lett a szőnyeg, értelmet nyert. Lily egy nagy edény vizet manőverezett a nappaliba, amit kiborított a padlóra, pocsolyát képezve, amiben éppen álltam és a felborult edény előttem hevert.

         - Lily, mi a manó? – Megragadtam az edényt, majd lehajoltam, hogy levegyem az átázott zoknimat.

         Lily-re a kanapén találtam rá, sírva. Odarohantam hozzá. – Kicsi lány? Mi történt?

         Szipogott, az alsó ajkát a szájába vette. – Csinálni akartam egy pedikűrt, ahogy én és Alexa tettük.

         Ezért kellett ez az edény víz? Hogy áztassa a lábait? A mellkasomhoz öleltem. – Shh. Rendben van. Minden rendben lesz. – Bassza meg. Nem volt kiképzésem arra, hogyan birkózzam meg ezzel. Hogyan kezeljem majd, amikor először fog megjönni neki, vagy randira akar menni? A fenébe.

         Épp amikor már kezdtem megbarátkozni az életemmel és magam mögött hagyni Alexa hiányának a fájdalmát, az élet közbeszólt és egy robbanással gyomrom talált. Az első ösztönöm az volt, hogy felhívom Alexa-t, hogy könyörgök neki, jöjjön vissza, de helyette folytattam a maradék víz feltakarítását, és megpróbáltam lebeszélni magam erről. Amikor már nem tudtam tovább visszatartani, előhúztam a telefonomat a zsebemből és tárcsáztam a számát. Néhányszor kicsöngött, mielőtt bekapcsolt volna a hangpostája. A fenébe. Letettem, anélkül, hogy hagytam volna neki üzenetet. Mit mondhatnék? Egy seggfej vagyok, de félre tudod ezt tenni és visszajönni? Igen, ez biztos működött volna.

         Beledobtam a nedves rongyokat a mosogatóba, miközben megszólalt a telefonom. Előhúztam a zsebemből és a képernyőn felvillant Alexa neve, amitől a szívem megugrott. Alexa.

         - Cupcake?

         Idegesen felnevetett, meleg volt és nőies. Istenem, szükségem volt arra, hogy halljam ezt a nevetést. A feszült vállam azonnal ellazult és a konyhaasztalnál egy székbe süllyedtem.

         - Cade? – Hangja óvatos volt. – Láttam, hogy hívtál.

         Utáltam hallani, hogy ennyire formális és üzleties lett. – Igen, csak… Lily-ről van szó… egy kicsit szétesett, mióta elmentél.

         - Lily? – kérdezte, hangja némi szarkazmussal volt színezve.

         - Igen, - mondtam, elveszítve a bátorságomat.

         - Nos, tisztázzunk valamit. Én nem mentem el, eltaszítottak. Van különbség, ezt te is tudod.

         - Tudom, - válaszoltam szégyenlősen.

         Elkeseredett sóhajt hallatott. – Most pedig meséld el, mi történt Lily-vel.

         Elmagyaráztam a felborított vizes edényt a padlón, és hogy Lily jelenleg a kanapén vert sátrat az egyik régi pólómban, egy tál jégrémet majszolva. Vacsora előtt. Csak hogy lecsendesítsem őt a kiömlött víz miatt.

         - Tíz perc múlva ott vagyok, - mondta Alexa.

         - Köszönöm, cupcake.

         - Egy dolgot had tisztázzak, - csattant fel, hangjába harag keveredett, - Lily miatt megyek. Nem miattad. – És ezzel le is tette a telefont.

         A fenébe.

         Azzal, hogy Alexa úton volt, valahogy minden könnyebb lett, jobb érzés. Még ha csak Lily miatt is jön, a kiömlött víz és az átázott szőnyeg, többé már egyik sem zavart. Bementem a szobámba, hogy átvegyem a nedves ruháimat és vártam, hogy Alexa megérkezzen.

         Alexa megérkezését egy visítós nevetés fogadta és Lily megragadta a járókeretét, hogy a bejárató ajtóhoz siessen, üdvözölni őt. Én hátul álltam és néztem, ahogy Alexa egy ölelésbe vonja Lily-t. Alexa pozitívan ragyogott. Gyönyörűbb volt, mint az emlékeimben élt feldolgozva. Haja egy laza lófarokba volt kötve, néhány tincs kiszabadult, hogy az arcát keretezze és a szokásos farmert viselte egy rózsaszín felsővel. Eléggé jól nézett ki, hogy meg lehessen enni. Az én saját cupcake-em.

         De Alexa üzleti üzemmódba kapcsolt, gondoskodott Lily-ről és engem teljesen figyelmen kívül hagyott. Soha nem éreztem magam kínosan a saját házamban, de az pokolian biztos volt, hogy most igen. Felemelte Lily-t a csípőjére, átölelve őt és ringatva. – Sh, - suttogta Alexa. – Itt vagyok.

         Hallani, ahogy Lily a zokogó csuklások között azt kérdezgeti tőle, hogy miért nincs már itt, az megrántott a szívemnél fogva.

         Amikor Lily megnyugodott és elcsendesedett, Alexa a konyhába lépett, megragadta a táskáját és elindult az ajtó felé.

         A kezéért nyúltam, de kiszabadította magát a szorításomból.

         - Kérlek, Lex. Itt maradsz?

         Tekintete találkozott az enyémmel, tele kérdésekkel. – Miattad, vagy Lily miatt?

         Nagyot nyeltem. – Miattam. – Ismét megfogtam a kezét, észrevéve, hogy nem harcolt többé velem, de a keze még mindig zsibbadt volt az enyémben. Megszorítottam.

         - Emlékszem arra, hogy azt mondtad- kezdte Alexa.

         - Tudom, mit mondtam, de egy idióta vagyok, rendben?

         - Igen, az vagy, - értett egyet velem. Kihallottam a hangjából a mosolygást, még ha az arca közömbös is maradt.

         - Szóval, itt maradsz? Még főzök is neked. Nem lesz kiváló minőségű borda, de…

         Elkuncogta magát. – Azt hiszem, tudnék enni.

         - Gyerünk. Van két csinos hölgyem, akit meg kell etetnem. – Letettem Lily-t az étkezőben egy székre. – Mit mondasz, rántotta jó lesz?

         Bólintott és elhelyezkedett az helyén, majd Alexa vonakodva csatlakozott hozzám a konyhába.

         - Tojás? Vacsorára? – kérdezte Alexa, hangjában meglepetés csendült.

         - Mi ellenvetésed van a tojással szemben?

         - Semmi. – Visszakozott. – Csak még soha nem ettem rántottát vacsorára.

         - Héj, próbálj meg főzni, hogy örömet szerezz egy nyolcvan éves és egy hároméves ízlésének. Szeretném én látni, hogy mivel állnál elő.

         Kezét az arcomra helyezte és tekintetével fogva tartotta az enyémet, mintha elismerne mindent, amin keresztülmentem. Elmosolyodtam a gyengéd aggodalma miatt, de egy pillanat múlva le is ejtette a kezét és oldalra lépett, hogy helyet adjon nekem a munkához. Kivettem egy doboz tojást és egy csomag reszelt sajtot a hűtőből és munkához is láttam.

         Nem magyaráztam el neki a teljes történetet, és nem is terveztem. Az az év, amikor elvesztettem a nagymamámat elég kemény volt – gyakorlatilag ő nevelt fel. De párosítva azzal, hogy a szüleim lepasszolták Lily-t, aki még három évesen is képtelen volt járni, mert nem fektettek időt és pénzt a gondoskodására, valamint a nagyapám romló egészségével… és igen, az élet pokoli volt abban az évben.

         Az igazság az volt, hogy egyikkőnknek sem tetszet a főzésre tett kísérletem az első évben, de az éhezés helyett, inkább úgy csináltuk, hogy működjön. És egy doboz tojás olcsó volt. Persze, azokban a napokban mégis életben maradtunk a nagyapám szerény szociális biztosítási csekkjéből, mielőtt egy éjszaka elhunyt volna álmában és elkezdtem teljes munkaidőben dolgozni.

         A mindenit, mintha ezer éve történt volna. Most már szinte robotpilóta üzemmódban gondoskodok magamról és Lily-ről, de akkoriban, szó szerint lehetetlen tettnek tűnt.

         Vacsora után, Alexa és én behelyezkedtünk Lily ágyába, amíg elolvasott nekünk egy történetet. Annak ellenére, hogy a történet, amit kiválasztott egy kicsit meghaladta az olvasási szintjét, de mivel én már annyiszor olvastam el ezt neki, hogy közel minden egyes szót memorizált. A tekintetem Alexa kinyújtózott alakjára rebbent, a karjával átkarolta Lily vállát, ahogy összebújtak a párnán, az arca kipirult és a szeme a könyvre tapadt, amiből olvastak. A tekintetem végigkövette Alexa vékony, farmerbe bújtatott lábát egészen a cukorka-rózsaszínűre polírozott lábkörméig. Végigfutattam az ujjhegyemet a meztelen lábának ívén és a tekintete elkapta az enyémet. Tudtam, hogy mindketten fel voltunk készülve, hogy ma este egyedül legyünk. Azt is tudtam, hogy volt néhány aljas trükköm, amit bevetek majd.

         Amikor Lily eltette magát éjszakára, Alexa és én kilopództunk a szobából. Elindult lefelé a folyosón, de kezem a derekán megállította őt. A mellkasomhoz húztam. – Arra gondoltam, hogy ma este mehetnénk a szobámba.

         A tekintete az enyém felé villant, megpróbálva megérteni a kijelentésemet. Felpislogott rám a kék szemeivel, amik kitágultak meglepetésében, megbízva bennem, követve engem bárhová, ahová vezetném őt. Megfogtam a kezét és bevonszoltam a besötétített szobán belsejébe. Nem zavartattam magam, hogy felkapcsoljam a lámpát – egyébként is csak egy hatalmas, rumlis ágyat és egyetlen komódot fedett volna fel a sarokban – gyengéden az ágyam felé irányítottam őt. Amikor megéreztem, hogy a lába a matracnak ütődik, egy kicsit meglöktem a vállát, amitől hátraesett, és kuncogott, ahogy a matracnak csapódott és maga fölé húzott engem is.

         A sötétségben az ajkaim megkeresték az övét, a testem közelebb akart kerülni az övéhez minden lehetséges módon. A végtagjaink összegabalyodtak az ágy közepén, én meg megpróbáltam megtartani a súlyomat, nehogy összezúzzam őt. Nem tudtam elhinni, hogy ennyire hülye voltam, hogy eltaszítottam őt magamtól. Valamilyen kis csoda folytán, ha ennek az angyalnak elég jó voltam, akkor az övé vagyok. Testestül és lelkestül.

         - Héj, majdnem elfelejtettem. Van számodra valamim. – Kibogoztam magamat, a komódhoz mentem és megtaláltam, amit kerestem. – Hol van a táskád?

         - Ideadhatod nekem.

         - Nem most. Csak belerakom a táskádba későbbre.

         - Rendben. A táskám a kanapén van.

         - Mindjárt jövök. – Lekocogtam a folyosón, beletéve a kis dobozt a táskájába, mielőtt újra csatlakoztam volna hozzá.

         Lehúzta a takarókat és az ágy közepén pihent, amikor visszatértem. Amikor rátaláltam, a mellkasomhoz bújt, fejét az állam alá dugta, mintha ez a hely kizárólag az övé lett volna. Talán az is volt.

         Az egyik kezével a pólóm alá nyúlt és gyengéd gondoskodással simogatni kezdett, amit nem érdemeltem meg. Az ujjai kidolgozták az összes feszültséget a nyakamból és a vállamból. – Minden rendben lesz Lily-vel, ugye tudod. Megteszed a legtöbbet, amit tudsz, - suttogta.

         Hallani a Lily-vel szembeni igyekezetem helyeslését sokként érte a szervezetemet. Ez olyasmi volt, amit ezelőtt még soha senkitől nem hallottam, legkevésbé magamról. Mindig volt még valami, amit meg kellett volna tennem, ami miatt aggódhattam, amit meg kellene csinálnom.

         Alexa jelenléte az életünkben volt ennek a bizonyítéka. De akkor megint, betöltötte azt az űrt, amit én nem tudtam. Gondoskodott egy női érintésről. És látni az örömöt, amit Lily számára hozott, én nem akartam ezt elrabolni Lily-től. De Alexa elismerte az igyekezetemet, dolgozott azon, hogy lenyugtassa a félelmeimet, elindított valamit bennem és a szívemben, amitől az összeszorult a mellkasomban. Tudtam, hogy nem érdemeltem meg egy ilyen tiszta és tökéletes nőt, de átkozott legyek, ha nem akartam őt megtartani.

         - Köszönöm, - mondtam egyszerűen.

         - Utálom, ahogy a dolgokat hagytuk… ott a parkolóban, - suttogta a bőrömnek.

         - Shh. – Elcsókoltam a félelmét, kisimítva a haját az arcából. – Az én hibám volt. Megbocsátasz nekem?

         - Hmm. Az túl könnyű lenne. Lehet, hogy szükségem van egy kis emlékeztetőre arról, hogy mennyire jók vagyunk együtt.

         Megpusziltam a homlokát, édes illata elárasztott engem. – Tudom, hogy én nem vagyok az a típus, akit hazaviszel anyucihoz meg apucihoz és ezelőtt ez soha nem is zavart, de a fenébe is Alexa. Sajnálom… - Még ha én leszek az első, aki benne lesz, az első, aki megbassza őt, ez mégis elég lenne? Rendben lennék azzal, hogy előbb vagy utóbb, valami pöcs egy szép autóval és egy irodai munkával megjelenik és gyűrűt húz az ujjára? Bassza meg, nem tudtam erre gondolni. Ez volt az, amit érdemelt. De amíg ez eljön, elveszek minden egyes pillanatot, amim vele lehet.

         Ellökte a mellkasomat, teret akarva és én legördültem róla. A holdfényben csak az alakját tudtam kivenni, ahogy hátraült a sarkára és áthúzta a pólóját a fején, kidüllesztve a melleit. Minden vér az ágyékomba áramlott és visszafojtottam egy nyögést. Nagyot nyeltem és beszívtam egy reszketeg lélegzetet. Kibaszottul tökéletes volt.

         Néhány lágy csókot hintett a torkomra és a mellkasomra, és a csípőjét az enyémnek lökte. Minden más érzés volt fele. Azt biztos, hogy pokolian kemény voltam, de ez több volt annál. Ennek nem volt semmi értelme. Minden puha sikítással, amit kiváltottam belőle, minden alkalommal, amikor a tekintete találkozott az enyémmel, egyre mélyebbre és mélyebbre süllyedtem. De nem kérdeztem meg őt, hogy lenne-e az életem része, mert tudtam, hogy az nem valószerű. Én már megkerültem a háztömböt, láttam hogyan működnek a dolgok, és nem akartam, hogy Lily keresztülmenjen ezen. Becsuktam a szemem és egyszerűen csak megpróbáltam élvezni az időt, amit vele töltök.

         Mögé nyúltam és kikapcsoltam a melltartóját, szükségem volt arra, hogy megízleljem őt. A pokolba is, odaadnám a bal golyómat egy ízlelésért. Néhány nyitott szájú csókot nyomtam a mindkét meztelen mellére. Kinyomta a mellkasát, közelebb igazítva magát a számhoz. – Ne kínozz engem, cupcake. Ne, ha nem állsz készen erre… - A hangom durva volt, és sokkal fenyegetőbb, mint terveztem, de Alexa a térdére emelkedett az ágy közepén és elkezdte kigombolni a farmerját, lassan lecsúsztatva azt a csípőjéről, ide-oda mozgatva a csinos kis fenekét.

         - A bugyit is, - morogtam.

         Becsúsztatta az ujját a rugalmas anyag alá és lehúzta a bugyit a lábáról, áthajítva azt az ágy széle felé a nadrágjával együtt.

         Amikor már teljesen le volt öltözve, én is levettem a pólómat, és lehúztam a nadrágomat, a padlóra dobva őket. – Gyere ide. – A hátára fektettem őt és szétnyitottam a térdeit, amíg a lábait olyan szélesre nem tárta, amennyire csak tudta, mielőtt előrehajoltam volna, hogy megízleljem őt.

         Amikor a szám találkozott a húsával, a feje hátraesett a párnára, és egy halk nyögést eresztett meg. A nyelvemmel köröztem a csiklóján, kínozva őt és a számba szívva a finom húst, mialatt ő alattam vonaglott. A csípője nem maradt nyugton, felemelkedett, hogy találkozzon a számmal, mintha saját akarata lett volna, ezért meg kellett ragadnom a derekát, hogy egy helyben tartsam őt. Egész nap tudtam volna ezt csinálni, de nem sok idő telt el, mielőtt öklébe szorította volna a paplant és a nevemet sikította, ahogy a megkönnyebbülése átsuhant rajta.

         Felkúsztam a testén és a mellkasomhoz szorítottam, ahová azonnal befészkelte magát újra. – Meg van már bocsájtva? – Suttogtam a hajába.

         Elégedetten felsóhajtott, és megpaskolta a hátamat. – Hm-hmm.

         Elkuncogtam magam.

         Oldalra seperve azt a tényt, hogy volt egy lüktető erekcióm, egész éjszaka itt tudtam volna feküdni, csak tartani őt a karomban, a legjobbat kihozva magamból, hogy megnyerjem őt. De néhány perccel később, Alexa légzése visszatért a normális ritmusba és felém mászott, meglovagolva az ölemet. A nedves forrósága a merevedésemnek feszült, amitől a pulzusom az egekbe szökött. Akartam őt. Bassza meg, szükségem volt rá.

         - Nem folytathatod, hogy az édes puncid a farkamon csúszkáljon édesem, hacsak nem állsz készen arra, hogy mélyen beléd temessem magamat.

         Egy halk nyöszörgés eresztett meg.

         Elég keményen ragadtam meg a felkarját ahhoz, hogy tudja, komolyan gondoltam, de ahhoz nem eléggé, hogy fájdalmat okozzak neki és lehúztam őt magamról. – Nem leszek képes irányítani magamat veled, cupcake és nem akarlak bántani téged.

         - Cade, kérlek. Magamba… - suttogta.

         Aw, a pokolba, hallani, ahogy könyörög, egyszerűen csak kibontott engem. Tudta egyáltalán, mit kért tőlem? – Biztos vagy benne? Az első alkalommal valaki olyannal kellene lenned, aki fontos számodra, bébi.

         A válasza határozott volt. – Tudom.

         A szívem ismét összeszorult. Azt akartam, hogy az enyém legyen. – Biztos vagy benne, hogy készen állsz erre?

         - Igen, - suttogta, a hangja rekedt volt a vágytól.

         Lágy csókolt nyomtam az ajkára és éreztem, hogy megborzongott, amikor az erekcióm a csípőjének nyomódott. Vakon az éjjeliszekrényem felé nyúltam, mivel nem voltam hajlandó megszakítani csókot és megtaláltam a kis fólia csomagot, amit kerestem. Másodperceken belül magamra görgettem az óvszert és amikor a latex ismerős illata a levegőben lógott, a farkamnak saját akarata lett, megbökte Alexa hasát, mintha a bejáratot kereste volna. Tudtam, hogy le kellett lassítanom magamat, de az apró nyöszörgései és az, ahogy az enyémhez lökte a csípőjét a türelmemmel játszottak.

         Kettőnk közé vittem a kezemet, hogy beigazítsam magamat a lába közé és előre mozdultam, megbökve a farkam hegyével a bejáratát, két karomra támaszkodva fölötte. Alexa megragadta a bicepszemet, ahogy egy kicsit előrelöktem magam. Beszívta a levegőt, és bent is tartotta, miközben az ajkát harapdálta.

         - Jól vagy?

         Éreztem, ahogy bólintott.

         Kisimítottam a haját az arcából és egy csókot ejtettem a homlokára, ahogy ismét előrelöktem magam. Melegségének nyomása, ahogy szorított engem, szinte elviselhetetlen volt. Hátrahúzódtam és harmadjára is előre mozdultam, engedélyezve magamnak, hogy egy kicsivel mélyebbre csússzak. Láttam, hogy Alexa arckifejezése megváltozott, ahogy elkezdtem kitölteni őt. Gyönyörű volt nézni – egy kicsi zihálás szabadult ki a szétnyílt ajkai közül és az arca rózsaszínűre pirult.

         Amikor mélyebbre hatoltam, képtelen voltam többé visszatartani magam a testünk súrlódásának érzése miatt, Alexa kiengedett egy halk kiáltást, amiben egyszerre keveredett öröm és fájdalom.

         - Bántottalak?

         Összeszorította a szemét és megrázta a fejét. – Csak folytasd, - utasított.

         Istenem, annyira szűk volt, a farkam úgy érezte magát, mintha megfojtották volna. – Szent szar, cupcake, ennek fájnia kell. Mond meg, ha azt akarod, hogy leálljak.

         Az egyetlen válasza az apró nyöszörgések sorozata volt. Szemeit összeszorította – élvezetében vagy fájdalmában, azt nem tudtam. – Csak lassan, rendben?

         A késztetés, hogy megvédjem őt, annak ellenére, hogy súlyos esetben kék golyók vártak rám, összeszedtem magamat és teljesen kihúzódtam, visszaülve az ágyra.

         - Cade? – Nyúlt értem. – Miért álltál le?

         - Mert fájdalmat okoztam neked.

         - És? – Az arckifejezése valódi zavartságot tükrözött. – Tudtam, hogy az első alkalom fájni fog, de én még mindig akarom… - Végighúzta kezét a hasizmaimon, lejjebb haladva.

         Elvettem a kezét és közelebb húztam a testét az enyémhez. Az ölembe mászott, kezét és lábát körém fonva és az enyémhez ringattam a testét. Ragaszkodó csókokat hintett a nyakamra és tetoválásom fölé.

         - Bassza meg, akarlak, bébi. Biztos vagy benne?

         - Istenem, igen, - nyögte.

         Kezemet a számhoz emeltem, benedvesítve az ujjaimat és közénk nyúltam majd rádörzsöltem a nedvességet a farkam fejére. Alexa még mindig csurom nedves volt, de talán ez pont elég segítséget fog jelenteni, hogy megkönnyítse a behatolásomat. – Gyere ide, bébi. Ereszkedj rám. Így irányítani tudod a nyomást. Csak annyit fogadj be, amennyit képes vagy kezelni. – A bejáratához illesztettem magam, és Alexa azonnal elkezdett leereszkedni rám. Elfojtottam egy sor káromkodást. Megragadta a vállamat, körmei a bőrömbe vájtak, én meg megfogtam a fenekének félgömbjeit és stabilan tartottam őt.

         - Cade, - nyögött fel, az öröm szikráját küldve keresztül a gyomromon, egyenesen a golyóim felé. El akartam engedni, újra és újra bele akartam csapódni a szűk puncijába, de visszafogtam, és szilárdan tartottam magam, mialatt felemelte és lesüllyesztette magát apró részletekben, hogy hozzáigazítsa magát a méretemhez.

         Amikor teljesen belétemettem magam, hátravetette a fejét és durván felnyögött. Kinyitotta a szemét, ami találkozott az enyémmel, a lebiggyesztett szája egy huncut mosolyra húzódott. Csodálatos érzés volt benne lenni az édes kis testébe, de szükségem volt arra, hogy mozogjon vagy kibaszottul fel fogok robbanni.

         Végül elkezdte hintáztatni a csípőjét az enyémen. – Cade, ó, Istenem. – Szórakozottan megcsókolt, nyitott szája szívta és harapdálta az enyémet. Én nem voltam többé olyan koordinált, mint ő, eleget tettem az ajkainknak, hogy súrolják egymást, ahogy a szájába ziháltam és gyengédségeket motyogtam az ajkainak. Az összes koncentrációm arra irányult, hogy kapaszkodjak a csinos kis fenekébe, miközben fel- és lemozgott rajtam.

         Gyorsabban lovagolt meg, mellkasa súrolta az enyémet, ahogy mozgott. – Igen, ez az édesem. Ó bassza meg, pontosan így, bébi. – Tudva, hogy az önkontrollom nem fog már sokáig tartani, az egyik kezemet kettőnk közé csúsztattam és a hüvelykujjammal dörzsölni kezdtem körbe és körbe a megduzzadt idegcsomóját. Csípőjével az enyémen őrölt, a nevemet sikítva.

         - Közel vagy, bébi? – Beleharaptam az ajkába, növelve a nyomást a csiklóján, és megemelve a csípőmet, hogy találkozzam a lökéseivel, mert többé már képtelen voltam visszatartani magam.

         - Cade, el fogok menni.

         Egy büszkeségroham duzzadt meg bennem, és tartottam, mialatt ő pumpálta magát a farkamon, szexin nyögött és nyöszörgött, összefüggéstelen szavakat kuszált össze, amíg meg nem éreztem a nedvességet, ahogy ismét elment. A szűk falainak súrlódása, ahogy megszorított és összerándult körülöttem, engem is átlökött a peremen, és felnyögtem a saját megkönnyebbülésemtől, kilövellve benne.

Tizenegyedik fejezet

Tizenegyedik fejezet

Rowdy

Én maradtam utoljára a LoDo-ban a csendes Szombat estén. Az időpontom későn futott be, mert a termetes rugby játékos, aki biztosított engem, hogy „hatalmas fájdalomtűrő képessége van”, igazából egy óriás csecsemőnek bizonyult, és a dizájn, aminek nem kellett volna két óránál többet igénybe vennie, négy és fél órára nyúlt ki. Örültem, hogy végeztem és útjára bocsátottam Salem-et, biztosítva őt, hogy bezárok és beteszem az utolsó kifizetést, ahová feltételezésem szerint kell, amikor befejeztem. Sokkal valószínűbb, hogy inkább maradt volna, csak hogy társaságot szolgáltasson, amíg átküzdöm magam a találkozón, de azt hiszem, ha van egy csinos lány, aki szimpátiával vizsgálgat, attól a srác csak még jobban így viselkedett volna. Belebetegedtem a drámába, szóval azt mondtam neki, hogy meg fogok állni a lakásánál, amikor végeztem.

         Ez egyre gyakoribbá vált, hogy munka után az ő lakására megyek, különösen, amikor a Marked-ben voltam, mivel az utca végén lakott, és várt rám, amíg végeztem, amikor a műszakom a belvárosban volt, így elmehettünk együtt bekapni valamit, vagy meginni egy italt. Valahogy észrevétlenül belecsúsztam egy kapcsolatba egy lánnyal, amitől meg voltam rémülve, hogy újra el fog hagyni engem. Asa szavai arról, hogy millió különböző lány, millió különböző elsőt tartogat, egy állandó ritmust vett fel a fejembe, amikor Salem a képbe került.

         Ő volt az első lány, akinél több, mint egy éjszakánál tovább kitartottam. Ő volt az első lány, akivel valaha is ténylegesen randiztam és nem csak lefeküdtem. Ő volt az első lány, akire valaha is emlékeztem, hogy egyszerre éreztem magam tüzesen és zavartan, valamint hidegen és fagyosan tőle. Minden alkalommal, amikor ágyba vittem őt, vagy rátettem a számat, vagy közel tartottam magamhoz, a gyötrő gondolat, hogy én jobban élveztem ezt az egészet, miközben ő még mindig arcon csaphatott, cikázott keresztül az agyam hátsó részében, és emlékeztetett engem, hogy óvatosabbnak kellett lennem, mert ha az darabokra szaggatott, amikor anno elhagyott, akkor úgy éreztem, hogy ha most tenné azt, akkor az kibelezne és üresen hagyna engem.

         Eljutottam az összes „emlékszem akkoriban”-tól, az értékelni az összes dologig, amit magával hozott az itt és mostba. Többé már nem a felzárkózással és az emlékezéssel foglalkoztunk, hanem hogy megismerjük egymást, mint a felnőtt változatunkat, és meg kellett mondanom, hogy szerettem az összes dolgot, ami a felnőtt Salem-mel járt.

         A kedvenc dolgom az volt, hogy tökéletesen beleillett az életembe és a barátaimhoz is. Olyan volt, mintha mindig is része lett volna a Marked családnak, és mintha mindig is itt lett volna a D-városban (ez szerintem Denver-t akarja jelenteni J). Vicces volt. Még mindig brutálisan őszinte, de sokkal finomabb módon, mint Cora. Rám kiáltott, amikor kényelmetlenné váltam és bevetettem a bájt és flörtölést, hogy eltereljem őt bármilyen témáról, amit én megpróbáltam elkerülni, általában, aminek köze volt a múlthoz és a húgához. Érdekes életet élt, mióta maga mögött hagyta Loveless-t és az utazásai és tapasztalatai rengeteg élettapasztalattal szolgáltak és emiatt valóban független nő lett belőle. Imádtam, hogy ha fáradt voltam, vagy Jet-tel akartam lógni, amikor a városban volt, őt nem érdekelte. Tökéletesen elvolt egyedül és én ezt rendkívül szexinek találtam. És amíg rendben volt azzal, hogy hagyja, hogy a saját dolgomat tegyem, miközben ő is ugyanígy tett, amikor ágyban voltunk, az tényleg olyan érzés volt, mintha nem lett volna fizikai módja, hogy elég közel kerüljünk egymáshoz.

         A szex nem volt újdonság a számomra. Az gondoltam, hogy már mindent láttam és tapasztaltam. Úgy értem, rengeteg módja volt annak, hogy két ember összejöjjön. De minden egyes alkalommal, amikor vele voltam, úgy éreztem, mintha valami teljesen újat tapasztalnék. Minden érintés, minden csók, minden kifulladt sóhaj, vagy torokhangú nyögés, minden vibráló orgazmus, az a fajta, amitől a gerincem mintha kettéroppant volna az élvezettől… ez mind új és elsöprő volt.

         Nehéznek bizonyult feldolgozni, hogy mit is jelentett ez és aggódtam, hogy ami közöttünk történik, az számára is ugyanolyan érzés volt-e. Ez is csak egy másik csokor első volt, amit ennek a hollófekete-hajú szépségnek tulajdonítottam.

         Kisétáltam a bejárati ajtón és kétszer is ellenőriztem, hogy becsuktam-e magam mögött, mivel az üzlet Vasárnap és Hétfőn zárva volt, amikor egy lágy női hang félbeszakított.

         - Késői munka?

         Hátranéztem a vállam fölött, miután zsebre tettem a kulcsokat és egy fél vigyort küldtem Sayer felé, amikor felismertem őt az elegánsan hűvös dicsőségében – még így is, hogy majdnem kilenc óra volt Szombat este, fejedelminek és kifinomultnak tűnt. Úgy nézett ki, mintha most jött volna el a vacsorai teáról, vagy a bíróságról.

         - Igen. Te is?

         Nem okozott problémát, hogy kedves legyek, még akkor sem, ha megint úgy éreztem, hogy kifejezettem miattam állt a járdán az üzlet előtt. Salem említette, hogy egyszer vagy kétszer belefutott egy csinos ügyvédnőbe, miközben beszerezte a kávéját és úgy tűnt, azt hiszi, hogy a nő veszélytelen volt. Én nem voltam benne biztos, hogy egyetértettem vele.

         Nemlegesen megrázta a fejét. – Nem. Igazából csak erre jártam és megláttam, hogy még mindig dolgozol és végül összegyűjtöttem a bátorságot, hogy idejöjjek hozzád valódi ok miatt, amiért leselkedtem. Rád vártam, hogy befejezd a találkozódat és kigyere. Reménykedtem, hogy lesz egy szabad perced, hogy beszélgess velem. Talán megihatnánk egy kávét vagy egy italt?

         Döbbenten pislogtam rá. Először is, komolyan kétségem volt afelől, hogy akár egy kicsit is a típusa lettem volna, ha a reakciója, amikor először lépett be az üzletbe nem volt más, mint a menekülés. Másodszor, ismerte Salem-et, így tudnia kellett volna, hogy volt valami kettőnk között és ha ezt figyelmen kívül hagyta, akkor ennek az egésznek, amit kiizzadt magából csak a show kedvéért kellett lennie. Harmadszor, nem hittem, hogy bármit is akartam csinálni az ő valódi okával, hogy becserkésszen engem.

         - Uh-nem. Találkozom valakivel. Nem érdekel. – Általában több tapintat szorult belém, de még mindig egy kissé meg voltam döbbenve miatta és a pillanat miatt.

         Szomorúan rám mosolygott és ismét megrázta a fejét. – Ez nem egy randi, Rowdy. Közel sem. – Nagyot sóhajtott és láttam, hogy valami munkálkodik a nagyon kék szemében. A kezei ökölbe szorultak az oldala mellett és idegesen áthelyezte a súlyát egyik lábáról a másikra. Úgy buktak ki belőle a szavak, mintha nagyon sokáig magában tartotta volna őket, - A testvéred vagyok… nos, fél testvéred, de mégis rokonok vagyunk.

         Csak bámulni tudtam rá, mialatt ő is ugyanezt tette. Biztos voltam benne, hogy viccelnie kellett. Végül, teljes öt perc néma csendnek tűnő idő után, hátravetettem a fejemet, és felnevettem. Olyan erősen nevettem, hogy könnyek gyűltek a szemembe, és a hasizmai is fájni kezdtek. Beletelt egy percbe, hogy levegőhöz jussak és azt mondtam neki, - Ez egy elcseszett vicc, hölgyem. Nem tudom, milyen fajta játékot játszol, de ez nem vicces és ezen felül nem érdekel.

         Ki akartam kerülni őt, amikor kinyújtotta a manikűrözött kezét és megfogta a könyökömet.

         - Komolyan beszélek, Rowdy. Az apám – az apánk – tavaly elhunyt egy súlyos szívrohamban. Épp az akaratát véglegesítettem egy hagyatéki ügyvéddel, amikor döbbentem vettem észre, hogy azt akarta, hogy mindent megfelezzek valakivel, akiről még soha nem hallottam ezelőtt… a fiával. – A tekintete könyörgött nekem. – Veled.

         Leráztam magamról és elléptem tőle. Neki teljesen elment az esze, de ahogy összeszűkítettem rá a tekintetemet, nem tehettem róla, de észrevettem, hogy a szeme borzasztóan hasonlított ahhoz, aki minden reggel visszabámult rám a tükörben.

         - Te most csak viccelsz velem. – Egész életemet egyedül töltöttem. Bedobtak egy túlzsúfolt rendszerbe, mert nem volt családom, aki igényt tartott volna rám, és most, ez a nő azt próbálja nekem bemesélni, hogy volt valaki, akivel ugyanaz a vér csörgedezik az ereimben. Nem tudtam hinni ebben – vagy neki.

         - Hozzáment az anyukámhoz, amikor te megszülettél. – Olyan keményen harapott az ajkába, hogy egy csepp vér serkent ki a nyomás alatt. – Nagyon kemény ember volt sok titokkal. Hónapokba telt, hogy lenyomozzalak téged. Texas-nak túl sok gyerek volt a rendszerében. Amikor végre sikerült rád találnom, nem tudtam megtalálni a módját, hogy elmondjam neked. Igazából pontosan ilyennek képzeltem el. Amikor a cégem felajánlott egy áthelyezést Denver-be, azt gondoltam, hogy az ideköltözés és a letelepedés egy kis időt fog adni nekem, hogy kidolgozzam, hogyan fogom bejelenteni a hírt, kitalálni, hogyan közelítselek meg és ismerjelek meg téged. Én egyszerűen csak folyamatosan megfutamodtam.

         A kezemet végigfutattam a hajamon, összekuszálva a hátrafésült-stílust és ettől a szőke tincsek mindenfelé meredeztek.

         - Ez őrület. Megőrültél. Nekem nem kell ezt tovább hallgatnom.

         Hátat fordítottam neki, és kezdtem elsétálni, amikor a szomorú hangja megállított.

         - Steril háztartásban nőttem fel, ahol soha nem láttam egy csöppnyi boldogságot vagy szeretetet sem. Az anyám véget vetett a saját életének, amikor kamasz voltam, mert elege lett az apámból és az ő kegyetlen és meggondolatlan stílusából. El se tudom neked mondani, hány óra, hány alkalom volt az én sivár és végtelen napjaimban hogy azt kívántam, bárcsak lenne egy öcsém vagy egy húgom. Régóta álmodoztam rólad, Rowdy.

         Tényleg nagyon szomorúnak hangzott, de ugyanakkor nagyon őrültnek is. Nem akartam semmit sem csinálni olyasvalakivel, aki tudta, hogy ott voltam kint egyedül és otthagyott, hogy megvédjem magam, még ha az a személy meghalt is és a lánya volt itt helyette.

         - Nem akarok semmit sem egy olyan embertől, mint ő. Nem akarok semmit sem tőled. menj vissza oda, ahonnan jöttél és megnyugodhatsz, nem akarom semminek sem a felét.

         Azt hitem, hogy láttam, ahogy a szemét elhomályosították a könnyek, de sötét volt és volt millió és egy dolog, ami végigfutott a fejemen, szóval lehet, hogy csak a fények trükkje volt.

         - Rowdy…

         - Nem. Egyszerűen csak nem. Egész életemben egyedül voltam, és szívás volt. Ez idő alatt egyszer sem bukkantál fel és azt gondolod, hogy automatikusan bele fogunk csöppenni valami rég-elveszett-testvéri kötelékbe. Te egy idegen vagy és én nem akarok részese lenni semminek sem, amit az asztalra teszel.

         - Nem lennék idegen, ha adnál nekem egy esélyt. Ideköltöztem, hogy megpróbáljalak megismerni téged.

         - Baszd meg. Baszd meg ezt az egészet. – Nem adtam meg neki az esélyt, hogy mondjon még valamit. Csak gyorsan megkerültem a sarkot, ahol a SUV-om parkolt, és amiért sokat fizettem és a Capitol Hill-hez fuvaroztam a seggemet, ahol Salem már várt rám.

         A szívem olyan hangosan kalapált a fülemben, hogy nem hallottam a körülöttem lévő forgalmat. A kezem olyan feszült volt a kormánykeréken, hogy meglepődtem, amiért nem törtem félbe ezt az átkozott dolgot. Egy nővér. Egy apa. Ez az egész túlságosan is szürreális volt. Mindig csak én meg anya voltunk, utána meg csak én. Annak az ötlete, hogy van egy testvér és egy szülő, akik nyilvánvalóan nem akartak semmit sem kezdeni velem, túl nyomasztó volt és nem tudtam megállítani a kerekeket amikor körbe és körbe forogtak.

         Salem megérezhette, hogy jövök, mert már várt rám, amikor dörömböltem az ajtaján. Valószínűleg úgy néztem ki, mint egy vadember. A hajam az égnek állt, tudtam, hogy a szemeim is túl nagyok voltak az arcomon és hallottam, hogy a légzésemet sípolva szívtam be és fújtam ki gyors fújtatásokban. A kezeim remegtek, amikor megragadtam őt és megpördítettem, hogy a hátát a bejárati ajtóhoz nyomjam.

         Azt hiszem, megkérdezte, hogy mi a baj. Azt hiszem, megkérdezte, hogy jól vagyok-e. Azt hiszem, azt mondta nekem, hogy vegyek egy mély levegőt és beszéljek hozzá, de nem tudtam válaszolni neki, vagy csinálni bármit, hogy lenyugodjak. Túlságosan fel voltam ajzva. Éreztem, hogy a tiszta elektromosság átvette a vér helyét az ereimben és én ezzel éltem. Éreztem az adrenalint és az ösztönt, hogy belekapaszkodjak valamibe – valakibe, aki mindig is annyira szilárd és valóságos volt számomra.

         Salem mindig is Salem volt. Tíz év nem változtatott ezen. A nevetségesen lenyűgöző szex nem változtatott ezen. A tény, hogy a fiatal szívem szenvedett mindkét Cruz testvér kezétől sem változtatott ezen. Kizárt dolog volt, hogy Sayer az ügyvédnő és a kinyilatkoztatásának atombombája megváltoztatta volna ezt, mert ez volt az, amire annyira kétségbeesetten szükségem volt ebben a pillanatban. Szükségem volt rá, ahogy mindig is. Minden bizonytalansággal szemben is, amik még mindig jelen voltak ebben a csodálatos dologban, ami kettőnk között történik, ő számomra még mindig a biztonságot jelentő helyem volt, csak úgy, ahogy mindig is.

         Még mindig azt a hosszú, rózsaszín ceruzaszoknyát viselte, amit aznap a munkában is. Egy fekete póló volt rajta, amin a szent szív volt, amit Rule tervezése alapján dolgozott ki rá és a bolt neve a mellkasán húzódott. Hosszú haja egy bonyolultnak-kinéző csomóba volt rendezve, amiért valószínűleg bocsánatot kell majd kérnem, hogy összekócoltam. A buja szája még mindig vérvörösre volt festve, így amikor keményen nekinyomtam őt az ajtónak és felfaltam az ajkait, tudtam, hogy a végén sokkal több rúzs lesz rajtam, mint rajta.

         Kezemet hátul a combjára tettem és a merev anyagon dolgoztam, hogy felhúzzam a lábán. Tudtam, hogy össze volt zavarodva, éreztem a kezének habozásán, amikor megragadta az arcomat és megpróbált rávenni, hogy lassítsak. Bennem nem volt semmiféle habozás. Csak szükségem volt rá. Nagyobb szükségem volt, mint egy baráti fülre vagy egy kedves tanácsra. Szükségem volt a forró testére, hogy felégesse az összes dolgot, ami bennem kavargott. Hallani akartam, ahogy forró hangon a nevemet sikítja örömében, így ez megolvasztott volna néhány jégcsapot, amik a hatalmas mellkasom üres üregében lógtak, ahol a szívemnek kellett volna lennie.

         Csipkés bugyi volt rajta, amik épp az utamban álltak. Egy erőszakos rántással eltéptem, ami miatt levegő után kapott, de nem fordítottam figyelmet semmire sem. Amikor a szoknyája már a dereka köré volt csavarodva és meztelen volt alatta, felemeltem, és csapdába ejtettem őt köztem és az ajtó között, aminek nekinyomtam a mellkasommal, ami az övéhez préselődött. Az egyik kezemmel a feneke alatt tartottam őt, míg a másikat arra használtam, hogy kicsatoljam az övemet és a feszült anyagot eltávolítsam az útból. Megpróbáltam eltűnni benne. Megpróbáltam valahová eljutni, ahol normálisnak és biztonságban érezhettem magam, és az ő volt. Ideges volt, éreztem. Karjai puhatolódzóak voltak, ahogy a vállam köré fonódtak és a hangja kérdő volt, amikor kimondta a nevemet. Meg akartam neki mondani, hogy minden rendben van, hogy nem lesz semmi baj, de nem tudtam elmenni egy gondolat mellett, hogy minden azzal kapaszkodik belém vaskarmokkal, hogy el kell jutnom hozzá.

         Amikor a nadrágom már a seggem alatt volt, a szabad kezemet az arcához emeltem és kisepertem néhány hajtincset a szeméből. Annyira nagyok és sötétek voltak, hogy csak el akartam veszni bennük és soha többé nem látni meg a napvilágot.

         - Szükségem van rád. – Olyan volt a hangom, mint egy öregembernek, ahogy zihálva tört ki belőlem. Ez annyira távol állt a kedvestől, vagy a romantikustól és biztos voltam benne, hogy amikor visszanézek majd, hogy mennyire érzéketlen és faragatlan voltam, egy szarnak fogom magam érezni.

         Állával egy aprót bólintott és a szája, ami most már meg lett fosztva mindent élénk színtől, egy kicsit felfelé kunkorodott a sarkoknál. Mindig szükségem volt rá, csak most egy sokkal felnőttebb és intimebb módon.

         - Oké, Rowdy. Minden rendben van.

         Ujjai végigszántottak a rövid hajamon a tarkómnál, ahogy nekilöktem magamat. A levegő sziszegve távozott a fogai között és kényszerítettem magamat, hogy álljak le. Nem volt felkészülve rám vagy azokra a dolgokra, amiket rá akartam szabadítani. A teste ellenállt a csúszásnak és hagytam, hogy a fejem előre, a nyakába hulljon. Minden bennem azt követelte, hogy döngessem meg, űzzek ki minden érzést, amit éreztem egy vakító orgazmus hullámján, de nem voltam képes bántani őt és csak úgy elvenni, amit akartam, és nem adni semmit viszonzásul, nem számít, mennyire éreztem azt, hogy kikerültek a dolgok az irányításom alól.

         - Annyira sajnálom. – Sóhajtottam a lágy bőrébe, és végigcsókoltam a pulzusát egészen a füléig. Éreztem, hogy a megfeszült teste elkezd ellazulni erre a töredék mozgásra. A fogamat a fülcimpájába mélyesztettem és hallottam, ahogy élvezettel felsóhajt.

         Megmozgatta a csípőjét csak egy kicsit, és ahogy a nyelvemmel végigkövettem a fülének külső részét, a szoros illeszkedés hirtelen engedett és teljes mértékben belécsusszantam, így a medencék egymáshoz ért. Az arcomat az övéhez dörzsöltem sokkal lágyabban és azt mondta nekem, - Csak adj egy percet, hogy utolérjelek.

         A hajába nevettem, de a hang gyorsan nyögésbe torkollott, ahogy a belső izmai elkezdtek szorítani, és mozogni a lüktető farkamon úgy, a szemeim visszafordultak a koponyámba.

         - Ez így eléggé fairnek hangzik. – Megfogtam hátul a nyakánál és a számat lepecsételtem az övével, ahogy mozogni kezdtem, most, hogy már szabad volt ezt tennem.

         Megcsókoltam, így érezhette azokat a dolgokat, amikkel együtt dolgoztam. Úgy csókoltam őt, hogy érezhetett engem. Megcsókoltam, így szavak nélkül el tudtam mondani, hogy hirtelen mennyire megbántottnak és milyen zavarodottnak éreztem magam. Visszacsókolt és úgy éreztem magam, mintha mindig is itt lett volna az otthonom.

         Most, hogy a libidója egy fedélzeten volt az enyémmel, belemélyesztettem az ujjaimat a fenekébe és igazán mozogni kezdtem. Ő körbefonta lábával a derekamat és éreztem, ahogy a sarkát a seggembe vájta. Meg kellett szakítanom a csókot, hogy beszívjam a szükséges levegőt, és amikor megtettem, a figyelmét az állkapcsom felé fordította és édes kis csókokat ejtett végig az összeszorított vonalon. Még úgy is, hogy hajszoltam őt, üzekedtem, mint egy állat a puha melegségébe, ő még mindig próbált megnyugtatni engem és jobbá tenni mindent, annak ellenére, hogy fogalma sem volt, hogy mi volt a baj.

         Belemélyesztettem a fogamat a nyaka görbületébe, és elég keményen szívtam ahhoz, hogy tudtam, jelet fogok hátrahagyni a sötét bőrén.

         Éreztem a választ mélyen benne, és ettől a farkam nagyon boldog lett. Tulajdonképpen a farkam így boldogabb volt, mint normálisan, amikor belétemetkeztem, és addig nem is értettem miért, amíg a golyóim fel nem húzódtak és az orgazmus nekem nem rontott az élvezet szökőárjával. Belélegeztem az illatát, megpusziltam a vörös jelet, amit a torkán hagytam, miközben megborzongott és megremegett körülöttem, ahogy ő is elérte a saját megkönnyebbülésének csúcsát. Csendben elmondtam neki, ahogy lejött a csúcsról és kinyitotta a szemét, hogy rám nézzen, - Nem használtam semmit sem, Salem.

         Egy percig hallgatott és én majdnem pánikolni kezdtem. Még mindig nem volt meg az ott-voltam-és-megtettem-ezt-minden-lánnyal-a-körzetben beszélgetésünk és nem igazán voltam fellelkesülve, hogy megtudjam, kivel töltötte az idejét az elmúlt évtizedben, így csak egyszerűen gumit használtam minden alkalommal, amikor együtt voltunk és ez elég jónak volt nevezhető.

         Megemelte az egyik fekete szemöldökét és mindkét kezét az arcomra tette. – Jól vagyunk. Amennyiben neked nincs semmilyen ijesztő dolog, ami a szexuális szekrényedben rejtőzködik, tablettát szedek és már nagyon hosszú ideje.

         Felvontam a szemöldökömet, hogy megegyezzen az ő savanyú arckifejezésével. – Tiszta vagyok, mint a patyolat.

         - Én is.

         Nos, ez sokkal könnyebb beszélgetés volt, mint amit vártam és be kellett vallanom, hogy ez adott nekem egy páratlan izgalmat, ha arra gondoltam, hogy úgy szexelek vele, hogy nincs semmi sem kettőnk között. Régóta szexuálisan aktív vagyok és nem tudtam visszaemlékezni, hogy valaha is lettem-e volna lánnyal, hogy a latex ne lett volna része a programnak. Számomra ez még egy elsőt jelent ezzel a nővel.

         Ismét megcsókoltam. Ez alkalommal, azzal a gondoskodással, amit megérdemelt és az összes hálával, amit bele tudtam tenni. Mindketten az élvezet fojtott hangját hallattuk és a megbánásét, ahogy kihúzódtam belőle és lehajoltam, hogy a homlokomat az övének döntsem. Még mindig az ajtónak volt szögezve, és nekem tetszett ez a pozíció, amiben volt, mert szemtől szembe voltunk egymással, és még ha akartam volna, akkor is nagyon nehéz lett volna félrenézem az ő koromfekete tekintetétől.

         Kezével megdörzsölte a fejem mindkét oldalát, ahol a hajam rövid volt, és felnyúlt, hogy lesimítson néhány tincset, amikor még mindig vadul és megzabolázhatatlanul álltak a fejem tetején.

         - Nem, mintha valaha is panaszkodnék amiatt, hogy teljesen elragadott egy szőke szexisten, de talán meg tudod magyarázni, mi miatt történt ez az egész, és akkor legközelebb fel tudok rá készülni.

         A homlokomat az övének dörgöltem, ahogy megráztam a fejemet és nevetésre késztettem, amikor elhúztam őt az ajtótól és a kanapéhoz botladoztam, még mindig a karjaimban tartva. A nadrágom még mindig félig a seggemen volt, így amikor a nedves rése a hasam aljához ért, az én áruló farkam megrándult tudatosságában. Kíváncsi voltam, hogy valaha is be fogok-e telni vele.

         Kezét a vállamra tette, és nagyon komoly hangon azt kérdezte tőlem, - Rowdy, mi történt?

         Azt gondoltam, hogy talán könnyebben ki tudnám önteni a lelkemet, ha valami másra koncentrálnék, úgyhogy megfosztottam őt a király pólójától és mögé nyúltam, hogy kicsatoljam a melltartóját. A szemét forgatta rám és azt mondta, hogy nekem csak egyvalamin jár az eszem. Nem vitatkoztam vele és helyette áthúztam a fejemen a saját felsőmet is és a mellkasomhoz húztam, így a szívünk egymáshoz nyomódott és egy ritmusban vert. Nem volt annál szexisebb, mint amikor a fém végigsiklott a bőrömön, ahogy a mellbimbói végigsimítottak a tetovált bőrömön. Ő volt a legdögösebb dolog a világon.

         - Ismered az ügyvédnőt?

         Fejét az állam alá dugta, miközben ujjaival fel- és lesiklott a bordáim mentén.

         - Sayer-t? Aki a LoDo-i üzletnél lentebb dolgozik?

         - Igen, őt. – Hallottam, hogy keserűség kúszott a hangomba, ahogy az állításának valószínűtlenségétől a testem megfeszült, annak ellenére, hogy Salem becézgetett és simogatott, mintha egy veszett farkas lettem volna. Azok után, hogy utána mentem minden figyelmeztetés nélkül, nem volt csoda, hogy könnyedén lépkedett velem.

         - Mi van vele? Végül felkészült idegileg, hogy tetoválást csináltasson?

         Fojtottan felnevettem és úgy döntöttem, hogy teljesen meztelenül volt rá szükségem, mielőtt folytattam volna. Feltoltam, így előttem állt és lehúztam róla a mostmár gyűrött szoknyáját majd visszahelyeztem őt az ölembe, úgy hogy meglovagolt engem. A derekam alatt minden azonnal észrevette a kedvenc részeimet belőle, amivel felettem lebegett meztelenül és közel.

         - Nem, de végül felkészült idegileg, hogy elmondja nekem, miattam van Denver-ben.

         - Mi!

         Lehet, hogy nem ez volt a legjobba dolog, amit egy meztelen nőnek mondhattam, aki az ölemben ült, de az agyam fáradt volt és a farkam megint keményedni kezdett.

         - Nem úgy. Azt állítja, hogy ő a féltestvérem. Azt mondta, az „apám”- idézőjelet mutattam a levegőbe, amikor az apát mondtam- tavaly meghalt, és amikor végignézte a végrendeletét, döbbenten szerzett tudomást róla, hogy a fél vagyonát a rég elveszett fiára hagyta… rám. Mi a fenét kellett volna nekem ezzel kezdenem?

         - Hűha. – Ez csak egy sóhajtó hangnak tűnt. – Ez őrültség és erős.

         - Én is ezt mondtam. Megmondtam neki, hogy hagyjon engem békén, és hogy egyáltalán nem érdekel semmi sem.

         - Ó, Rowdy. – Kezét a nyakam köré kulcsolta és egy csókot nyomott pontosan a mellkasom közepére. – Nem gondolhatod ezt. Egyáltalán nem ismerem Sayer-t, de kedvesnek tűnik, és ha gyökerestül kitépte az egész életét, hogy idejöjjön és megismerjen téged, akkor az jelent valamit. – Felemelte a fejét, hogy rám nézzen. – Higgy nekem, én tudom, mert én is pontosan ugyanezt tettem.

         Keményen néztem rá. – Egyedül maradtam.

         Elégedetlen hangot adott ki. – Szóval, miért tagadnál meg valakit, aki eljut hozzád, és megpróbál megismerni téged? Mert ha lenne egy nővéred, az azt jelentené, hogy soha, de soha többé nem kellene azon aggódnod, hogy ismét egyedül lennél?

         A szavai és ahogy felvette ezt az egész dolgot, attól igazán kényelmetlenül éreztem magam. Sokkal inkább szerettem volna azt, ha valami ilyesmit mondott volna, - Nem tudod, most, hogy már itt vagyok neked, soha többé nem kell újra egyedül lenned, - de helyette úgy nézett rám, mintha valahogy csalódást okoztam volna neki.

         - Nekem nincs szükségem családra, Salem. Elmentem és megtaláltam a sajátomat és ők soha nem fognak elhagyni vagy cserbenhagyni engem. – Ez egy felesleges döfés volt és ő ezt nem hagyta figyelmen kívül. A sötét szeme összeszűkült és készült, hogy leszálljon rólam, de én nem engedtem el őt. Megragadtam a derekánál fogva és felmordultam, - Sajnálom. Ronda hangulatban vagyok.

         Oldalra billentette a fejét. – Félsz attól, hogy van egy másik vérrokonod?

         Visszahőköltem és hátravetettem a fejemet a kanapé párnájára. – Miért kérdezed ezt?

         Megvonta a sima, karamella-színű vállát és előrehajolt, hogy megpuszilja az orrom hegyét.

         - Az egyetlen családtag, akit ismertél, szörnyűséges módon halt meg és elindított téged egy nagyon rögös úton, hogy rátalálj a mostani családodra. Ijesztő lehet, hogy beengedj valaki mást is, az ilyenfajta veszteség elszenvedése után. Sayer jó embernek tűnik, Rowdy. Segít a gyerekeken, és annak ellenére, hogy nyilvánvalóan egy másfajta életből jött, mint te és én, soha nem tűnt ítélkezőnek vagy beképzeltnek emiatt. Csak gondolkozz el azon, hogy beengedd őt, csak egy kicsit, talán nem is lesz olyan szörnyű dolog. Ez egy csodálatos meglepetés, ami számodra adódott.

         - Ha neked hirtelen, valamilyen fickó kopogtatna az ajtódon és azt mondaná neked, hogy ő a testvéred, te kitárt karral üdvözölnéd őt?

         Úgy tűnt, mintha elgondolkodott volna ezen, majd ismét megvonta a vállát. – Talán nem kitárt karral, de biztosan nem csapnám az arcába az ajtót, majd lakatolnám be azt. – Hirtelen egy kicsit elkuncogta magát és a tenyerével végigsimított a mellkasomon. – Folyamatosan arra gondoltam, hogy valamilyen okból nagyon ismerősen nézett ki. Ugyanolyan a szemed és ugyanolyan színű a hajad is. Ő gyönyörű és teljesen úgy néz ki, mint a nővéred.

         Szitkozódtam és ez nevetésre késztette őt. – Azt mondta, hogy az apja megnősült, amikor az anyám terhes lett.

         Salem együttérző hangot hallatott és előrehajolt, hogy ismét megcsókoljon engem. – Van emögött egy történet. Nem akarod tudni, mi az?

         - Azt hiszem… talán tudni akarom.

         - Senki sem fog rávenni téged semmi olyanra, amit nem akarsz, szóval ez azt jelenti, hogy rajtad áll, hogy helyesen válassz.

         Felvontam mindkét szemöldökömet és rávigyorogtam. Úgy döntöttem, hogy végeztem a Sayer-ről való beszélgetéssel és azzal, hogy talán milyen helyes vagy a helytelen dolgokat tehetek meg miatta.

         - Szóval, az számít, hogy azért jöttél ide, hogy megismerj engem?

         A nyakam köré fonta a karját és közelebb húzódott hozzám, így pontosan a derekam felett volt. A farkam piercingelt feje végighúzódott a résén és ettől a szemem rángatózni kezdett válaszul.

         - Természetesen számít. Te mindig is számítottál, te nagyon hülye.

         Válaszoltam volna, de a merevedésem felé helyezte magát és a vérem, ami még megmaradt, hogy a racionális gondolkodásomat irányítsa, az egyenesen kilőtt az ágyékomba.

         - Te is számítasz, Salem.

         Ki kellett mondanom, abban az esetben, ha nem tudta volna.

         - Maradj nyugodt, Rowdy… most rajtam a sor, hogy elragadjalak téged.

         Bármelyik nap, bármikor, és bárhol, amikor csak gondolta. Felnyögtem, ahogy mozogni kezdett fölöttem és hagytam, hogy a szemem becsukódjon, miközben azonnal jobbá tett mindent csak azzal, hogy létezett.