Tizennegyedik fejezet

Tizennegyedik Fejezet

Demi

         Arra ébredtem fel, hogy a fejem lüktet. A szemhéjaim túl nehezek voltak és olyan érzés volt, mintha lenyeltem volna egy doboz cigarettacsikket. Meghallottam egy torokköszörülést, majd besüppedt az ágy. Nagy erőfeszítéssel kinyitottam az egyik szememet és láttam, hogy Huntley ült le mellém.

         - Mennyi az idő? – kérdeztem. Összerezzentem, amikor a hangom felismerhetetlenül csengett, még a saját fülemnek is.

         - Egy kicsivel múlt tizenegy, - válaszolta. – Hogy érzed magad?

         Felnyögtem és a könyökömre támaszkodtam, majd a homlokomat ráncoltam, amikor észrevettem a félig levetkőztetett állapotomat. A pizsama nadrágom és atlétám volt rajtam, de nem emlékeztem, hogyan kerültek rám. Elkezdtem kétségbeesetten körbenézni, mert kíváncsi voltam, hogy hazahoztam-e valakit a múlt éjjel. Huntley látta a rémületet a szememben, és nyugtatólag a vállamra tette a kezét.

         - Nyugalom, - mondta halkan, - senki sincs itt. – Előrehajolt és elvett egy pohár narancslevet és néhány szem Tylenolt az éjjeliszekrényről. – Idd meg ezt, jobban fogod érezni magad tőle.

         Motyogtam egy „köszönömöt” és egy korttyal lenyeltem a Tylenolt egy kis narancslével.

         Huntley engem nézett és észrevettem, hogy a viselkedése a szokásosnál kicsit tompább volt. A fejtámlának döntöttem a hátamat. – Jól vagy? – kérdeztem.

         Habozott, majd válaszolt, - Elszaladok a mosdóba, aztán beszélünk, rendben?

         Felállt, de megragadtam a karját és megállítottam őt. – Mi a baj? A tegnap estéről van szó? – Apró töredékekre és emlékfoszlányokra emlékszem csak a tegnap estéből, de a részletek még mindig kicsit homályosak.

         Huntley visszaült mellém, és láttam, hogy a szeme megtelik könnyel.

         - Kezdesz kiakasztani, - mondtam, a torkomban hatalmas gombóc kezdett el formálódni.

         - Van valami, amit el kell mondanom. – Letörölt egy könnycseppet, ami az arcára hullott, és felpillantott, hogy találkozzon az aggódó tekintetemmel.

         - Nyögd ki, kislány. Nem vagyok gondolatolvasó.

         - Én… én… - megállt és kellett egy pillanat, hogy összeszedje magát. – Ez nehezebb, mint gondoltam.

         Szüksége volt egy kis időre, és én megadtam neki. Így vártam, és amikor készen áll, hogy elmondja nekem, mi bántja ennyire, meghallgatom.

         - Én… én… terhes vagyok. – Könnyekben tört ki, és ötletem sem volt, hogy mit mondjak. Az érzések, amik megrohantak, egy hatalmas nagy katyvasz volt.

         - Ez csodálatos! – mondtam. A lelkesedésem hamis volt és imádkoztam, hogy ne vegye észre a hangomban. Egy gyilkos másnapossággal szenvedtem, és semmi több, annak ellenére, hogy fenyegető érzés bontakozott ki a szívemben és a lelkemben. Nem akartam darabokra esni ettől. Nem Huntley előtt. – Miért sírsz? Boldognak kellene lenned.

         - Az vagyok, - sírt tovább, az arca vörös és püffedt volt, - de annyira féltem elmondani neked.

         - Miért?

         - M-mert nem akarom, hogy utálj engem!

         Bámultam a legjobb barátnőmre, és néztem, ahogy az ajkai remegtek. Rettegett attól, hogy megossza velem a híreket, mert félt, hogy utálni fogom őt. Soha nem tudnám ezt tenni. Túlságosan is szerettem őt.

         Közelebb csúsztam hozzá, és megfogtam a reszkető kezét. – Soha nem lennék képes utálni téged, - lenyeltem a torkomban keletkező hatalmas gombócot, - és sajnálom, hogy féltél velem megosztani a hírt. Örülök neked Huntley, komolyan. Grayson tudja?

         Megrázta a fejét. – Nem, csak tegnap voltam az orvosnál, aki megerősítette. Azt akartam, hogy te tudd meg először.

         Megszorítottam a kezét. – Hányadik hétben jársz?

         Küldött felém egy valódi kis mosolyt. – Még csak a tízedikben.

         - Biztos vagyok benne, hogy Grayson nagyon izgatott lesz.

         - Tudom, hogy az lesz, - könnyedén felnevetett. – Azt szerette volna, ha lesz még egy babánk, de egy kicsikét mindketten sejtettük, hogy már terhes vagyok, amikor úgy döntöttünk, hogy újra megpróbáljuk. Nem gondoltam, hogy másodjára ennyire könnyen teherbe fogok esni.

         - Ennek így kellett lennie, - suttogtam, éreztem, hogy az én szemem is égni kezd. Azt szerettem volna, ha Huntley azt gondolja, hogy tényleg így kellett lennie, mert örültem neki, de valóban így kellett történnie, mert egy kis részem meghalt belül. Ettől rossz barát voltam? Valószínűleg.

         Huntley megtörölte az arcát, és megölelt. Ne ess szét, mondogattam magamban.

         - Annyira nagyon szeretlek, Demi. Te vagy a legjobb barátom.

         - Tudom, - válaszoltam csendesen, próbálva nem engedni az érzéseimnek, hogy átvegyék felettem a hatalmat. – Én is szeretlek.

         Elhúzódtunk egymástól és Huntley szégyenlősen nézett rám. – Jól érzed magad a tegnap este történtek után? – kérdezte. Most rajtam volt a sor, hogy kicsit összehúzzam magam.

         - Nem tudom, - válaszoltam, - Nem sok mindenre emlékszem. Ki tudnál segíteni a részletekkel?

         - Egy kicsit túl sokat ittál, - magyarázta. – És Brody-nak kellett hazahoznia téged.

         Zavarodottságomban a homlokomat ráncoltam. – Brody?

         Huntley bólintott és ugyanazt a kérdést láttam a tekintetében, mint ami az én agyamba is felvillant: Miért tenné ezt meg? Mert még mindig érdekled.

         Már azzal, hogy rágondoltam emlékeket idézett elő a tegnap estéről, és ahogy felvillantak az agyamban, a testem megmerevedett, a szemem pedig óriásira tágult. Az éjszaka nagyrészt drámamentes volt és a végén… Brody és én… szexeltünk… a raktárban.

         - Mi az? – kérdezte Huntley. Nyilvánvalóan rossz munkát végeztem azzal, hogy elrejtsem a döbbenetemet.

         Megráztam a fejemet, hamis mosolyt erőltetve az arcomra. – Semmi. Jól vagyok.

         - Biztos?

         - Igen. Minden rendben.

         Tudtam, hogy nem hitt nekem, de nem vallott rá, hogy erőltesse a dolgokat.

         - Oké, - egyezett bele, majd nagy sóhaj kíséretében felállt. – Mennem kell, de találkozunk majd a ma esti próbavacsorán?

         Bólintottam. – Igen, ott leszek.

         Huntley már félúton volt az ajtó felé, amikor megállt és visszafordult hozzám, - Biztos, hogy jól vagy?

         - Igen, jól vagyok, - hazudtam. – Esküszöm.

         Kiment a szobából, majd hallottam, ahogy néhány perccel később a bejárati ajtó becsukódott mögötte. A fejtámlának dőltem és tudtam, hogy egy hajszál választott el a kiborulástól. Egyszerre túl sok volt, hogy megbirkózzak vele. Lerúgtam magamról a takarót és keresztülcsoszogtam a plüss szőnyegen egészen a fürdőszobáig. Bámultam magamat a tükörben és visszafojtottam a zokogást, amikor nem ismertem meg azt a lányt, aki a tükörből nézett vissza. Már eltelt egy kis idő, mióta így éreztem magam, de minden elölről kezdődött amikor Brody megjelent.

         Elfordítottam a zuhanyt és megvártam, hogy a víz felforrósodjon, mielőtt belépek. A forró víz enyhítette a fájó izmaimat, de a szívem még mindig nehéznek bizonyult a mellkasomban. Egy katasztrófa voltam és ezt csak még rosszabbá tette számomra, hogy hagytam, hogy Brody megdugjon engem, mint egy lotyót annak a bárnak a raktárában. – Ó, Istenem, - kiáltottam fel, hagytam hogy végre átszakadjon a gát. Lecsúsztam a nedves csempéken, és összegömbölyödve átkaroltam a lábamat és a homlokomat a térdemre fektettem. Bűntudat árasztotta el a véremet és száguldott keresztül az ereimen. Huntley és Grayson a második babájukat várták és nem tudtam eléggé önzetlen lenni, hogy teljesen örülni tudjak a boldogságuknak. Annyira nagyon szerettem volna izgatott lenni miattuk. De nem voltam és nyíltan hazudtam a legjobb barátomnak, hogy mennyire örülök ennek a hírnek. Megcsaltnak éreztem magam, mert annyi mindent elvettek tőlem. Bűntudatot éreztem, mert soha nem kellene irigykednem Huntley és Grayson boldogságára. Összetörtnek éreztem magam, mert néhány nap alatt ismét minden darabokra hullott körülöttem. Egyedül éreztem magam, mert elvesztettem mindent, amiről álmodtam. Beleértve saját magamat is. Fogalmam sincs hová menjek innen. Kivéve, hogy nincs is választásom, de előremenni és túllépni ezen, pontosan az, amit ezelőtt is tettem. Erről szólt az élet, nem igaz? A csapások felé emelkedni és legyőzni az esélyeket. Egyszer már megtettem, szóval menni fog most is. Nem igaz?

         A testem megrázkódott minden egyes zokogásnál, és addig sírtam, amíg már nem maradt bennem semmi. Amikor véget ért, nem voltam benne biztos, hogy képes leszek-e kihúzni magamat ebből a gödörből. Amíg vissza nem emlékeztem Brody utolsó szavaira, amit akkor suttogott, amikor tegnap este ágyba bújtatott.

         - Szeretlek. Örökké.

Hatodik fejezet

Hatodik fejezet

Royal

Tudtam, hogy egyszerűen csak el kellene kérnem a telefonját, és hívni egy taxit, ami elvisz a Capitol Hill-hez. Azt is tudtam, hogy Nash-nek egy szava sem lenne, hogy fel kell kelnie és összeszednie engem, még akkor sem, ha már jócskán elmúlt éjfél. De hetek óta arra pályáztam, hogy Asa hazavigyen, és ha ez az egyetlen lehetőségem, akkor élni fogok vele, még akkor is, ha sokkal bosszúsabbnak és zaklatottabbnak látszott, mint szerelmesnek. Emellett, ismét nekem adta a kabátját, amikor a hőmérséklet mínuszfokot mutatott és valahogy tudtam, hogy ez jelentett valamit, még ha nem is volt ennek tudatában.

         - Milyen volt visszatérni a munkába? – Az akcentusa mézes-mázos volt és meleg, miközben a csendes utcán vezetett végig. Nem hiszem, hogy ismertem volna olyan felnőttet, aki nem rendelkezett kocsival. Ez csak még egy darab volt az Asa Cross féle kirakósból.

         - Kényes volt. Soha nem volt más társam Dom-on kívül, szóval furcsa volt, hogy egy vadidegennel kellett járőröznöm.

         Az ideiglenes társamat Barrett-nek hívták. Sokkal idősebb volt, mint én és határozottan erős, és csendes típus. Elégedett voltam azzal, hogy Dom átvette a vezetést, hogy kövessem a lépéseit, így furcsa volt alkalmazkodni ahhoz, hogy én legyek a beszédesebb partner. Eddig a Dom nélküli műszakjaim meglehetősen eseménytelenek voltak, fegyvert sem kellett rántanom és semmilyen veszélybe nem kerültünk. Rettegtem a naptól, amikor ez megtörténik, annak ellenére, hogy a lélekdoki azt mondta, ez normális. Meg volt győződve arról, hogy kisebb fokú PTSD-m van és hogy a bűntudatom volt az, ami gyötört, valamint látni Dom-ot, hogy majdnem meghalt kötődött ahhoz a tényhez, hogy sértetlenül szabadultam ki a lövöldözésből.

         Asa oldalához dőltem, amikor észrevettem, hogy reszket a hidegben. Izgalom járta át a testemet, amikor átkarolta a vállamat és hozzám bújt. Persze, ez valószínűleg a melegedéshez volt köze, de a libidómat ez nem érdekelte.

         - Hogy van a társad?

         Utáltam, hogy úgy kell Dom-ra gondolni, mint aki kényszerpihenőn van és gyógyul. Ő olyan fickó volt, aki szerette az akciót, aki szeretett cselekedni, de a jelenlegi állapotában, csak feküdni tudott az ágyban és végtelennek tűnő órákig a Netflix-et bámulni, miközben a nővére tüsténkedett körülötte. Minden alkalommal szíven ütött, amikor felöltöttem az egyenruhámat, hogy én voltam az, aki visszatérhetett a munkába, aki megúszta, és Dom volt az, aki nem tudta, milyen jövő elé nézett. Az igazságtalanság az egész bőrömet marta, és minden egyes műszakban mélyen a gyomromba telepedett.

         - Megvan. Sok fizikoterápiára lesz szüksége, mielőtt visszatér a harcba. A törött combcsont nem játék.

         - Ha szükséged van valakire, én ismerek egy srácot.

         A szempilláim alól felnéztem rá. – Ismersz egy srácot?

         Megérkeztünk egy nehezen leírható, őszintén ijesztő ház elé és néhány lépcsőn keresztül követtem őt felfelé. Ez egyáltalán nem olyan hely volt, ahol valaha is elképzeltem őt lakni.

         - Nos, Rome ismer egy fickót. Régebben Rome öccsével randizott, Rule ikertestvérével, Remy-vel. Orlando Fredrick-nek hívják és nagyszerű sport fizikó terapeuta. Találkoztam vele néhányszor, amikor beugrott a Bárba, hogy Rome-mal beszéljen. Meglehetősen jó arcnak tűnik, és Rome azt mondja, ismeri a szarságait.

         Rome nem olyan fajta srác, aki csak úgy osztogatja a dicséreteket vagy a tiszteletet, így mentálisan feljegyeztem magamnak ezt a nevet, hogy majd továbbadhassam Dom-nak és követtem Asa-t a lakásba. Kicsi volt, tényleg kicsi, és nem sok minden volt benne. Úgy értem, ez lényegében egy stúdió lakás volt, így nem sok hely maradt a dolgoknak, de az ágy fölött egy tisztességes méretű síkképernyős TV-n, egy kis bár részen és egy megviselt állítható támlájú széken kívül, nem igazán tűnt úgy, mintha itt lakna bárki is.

         Ha aggódott, vagy érdekelte volna a kissé megdöbbent reakcióm a lakásával kapcsolatban, nem mutatta. Felkapcsolta a lámpát, ledobta a kulcsait és a telefonját az icipici kisasztalra és kezével végigszántott a vastag, szőke haján.

         - Hadd keressek elő néhány tiszta lepedőt, így meg tudod csinálni az ágyat, mialatt én lezuhanyozom. – A szék felé biccentett. – Én majd elleszek a fotelben, mivel bárhol el tudok aludni, így tiéd lehet az ágy.

         Kinyitottam a számat, hogy vitatkozzak. Nem egy királyi méretű ágy volt, de határozottan elég nagy mindkettőnk számára. Mégis ott volt az az arany csillogás a szemében, egy figyelmeztető kis fény, amitől csalódottságomban összeszorítottam a fogaimat. Mindig olyan érzésem volt, mintha szavak nélkül próbálna mondani valamit, mintha egy kimondatlan üzenetet küldene számomra, csak túlságosan nehéz a felfogásom ahhoz, hogy megértsem. Valami munkálkodott a macska-szemek mögött és egy igen feltekeredett feszültség dolgozott benne, aminek a vibrálását szinte éreztem, és arra vártam, hogy végre kicsit csökkenjen. Leráztam magamról a kabátját, és az egyik szék támlájára akasztottam, ami az asztalnál volt. Elvettem az ágyneműt és a takarót, amit odalökött nekem, mielőtt megfordult, és arrafelé vette az irányt, ami véleményem szerint a fürdő lehetett.

         Az ágy szélére süppedtem és üres tekintettel bámultam a repedezett ajtót. A kezemben lévő csomagot letettem magam mellé és megpróbáltam gondolatban összeszedni mi is történik. Ez abszolút nem az a kép volt, amit elképzeltem, amikor hazajövök egy szexi délivel. Abban azonban biztos voltam, hogy csak ketten voltunk, egyedül, a tagadhatatlan forróság és kémia, ami izzott és sistergett közöttünk a kirobbanáshoz közelített. És akkor végre megkapnám mindazt, amit tudtam, hogy Asa felajánlott nekem. Akartam azt a könnyed bájt, azt az erőfeszítést nem igénylő érzékiséget, és mindazt a viharos vágyat, amiről tudtam, hogy a jókisfiús külső alatt rejtőzik. Felsóhajtottam és az árválkodó telefonjára néztem, és azon töprengtem, hogy valóban fel kellene-e hívnom valakit, hogy megmentsen. Ez kezdett olyannak tűnni, mintha Asa vágya megmentene engem attól, amiről ő nyilvánvalóan azt gondolta, hogy sokkal súlyosabb hiba lenne, mint az én vágyam ejtette hiba.

         Felálltam, és elindultam, hogy csak egy kicsit kinyissam a repedezett fürdőszobaajtót, hogy megmondjam neki, hívok egy taxit és hazamegyek. Nem fogom kitúrni az ágyából, amikor nyilvánvalóan nem akarja, hogy itt legyek. Így is volt már elég dolog az életemben, ami miatt szarul éreztem magam; nem volt szükségem arra, hogy még több elutasítást zsebeljek be Asa-tól.

         - Hé, én csak… - hirtelen elhallgattam, ahogy a nyelvem elfelejtette hogyan kell rendesen működnie és minden gondolatom elszállt.

         Természetesen nem lehetett királyi méretű kád meg zuhanyzó ebben a kis lakásban. Mindössze egy zuhanytálca volt meg egy alig párás üveg, ami semmit sem rejtett el. A zuhanyzóból származó gőz nem volt elegendő, hogy elrejtse az elém táruló látványt, és a kezem még jobban kitárta az ajtót, mintha saját akarata lett volna.

         Az egyik karját a feje fölött behajlítva az üvegnek támasztotta, amin a homlokát pihentette, miközben a víz körbevette őt. Ahogy az ajtó kinyílt, megfordult, hogy rám nézzen. Még a körülöttünk lévő zuhanygőz és a párás üveg ellenére is láttam, hogy a ragyogó tekintete az enyémbe kapcsolódott, miközben a másik keze ökölbe szorulva dolgozott fel- és le a merevedésén, ami nyilvánvalóan miattam ágaskodott.

         Tudtam, hogy be kellene csuknom az ajtót és elmenni. Ez az ő területe volt, a saját személyes pillanata, de nem tudtam megtenni, és egyszerre voltam beindult és dühös, miközben néztem, ahogy magán dolgozott, mialatt pislogás nélkül bámult rám. Gyönyörű volt; ez az egész gyönyörű volt. Pedig annyira dühös voltam mindazok után, amin keresztülmentünk, ahogy világossá tettem neki, hogy azt csinál velem amit akar, de ő mégis inkább saját magának okoz örömet, minthogy engem ágyban vigyen, ezért volt nehéz értékelni ezt a szépséget, még akkor is, ha a látvány teljesen áthatott. Elpazarolt valamit, ami jogosan engem illetett volna és rá akartam ordítani, hogy elég legyen, hogy kérjen meg engem, hogy csatlakozzak hozzá a zuhanyzóban, és hogy a lüktető bizonyítékot sokkal jobb kezelésbe vegyem, de csak döbbent csendben álltam, a szenvedély és a düh gyökeret vert a lábaimban.

Hosszú volt, mindenhol keskeny vonalak és aranyszínű bőr fedte. Szőke haja sima volt, kicsit sötétebb a víztől, és a szeme csak úgy ragyogott az arcán, mintha valami mélyen benne megvilágította volna őket. Az izmok a karján és a széles vállán megfeszültek és táncoltak, ahogy a keze a vastagágán dolgozott, a türelmetlennek látszó merevedésén, ami a lába között ágaskodott. A kidolgozott hasizmai összehúzódtak majd elernyedtek, ahogy egy hosszú nyögés elhagyta a torkát, miután még néhány célzott lökés elvitte őt a befejezésig. Az egész teste megrándult egy kicsit és esküdni mertem volna, hogy a nevemet tátogta, amikor elment, de lehet, hogy ezt is csak beképzeltem magamnak. Az ökle ellazult és lassan pislogott rám, miközben az egyik kezét kinyújtotta, hogy kilökje a zuhanyzó ajtaját. Egy hosszú néma pillanatig csak bámultuk egymást, és én a torkomhoz kaptam a kezemet, mert úgy éreztem, hogy minden, amit mondani akartam neki, bennem rekedt volna.

- Gáz vagy és most eléggé utállak téged. – Szavaim érdesek és durvák voltak, ahogy megpördültem a sarkamon és kiviharzottam a fürdőből, becsapva magam mögött az ajtót.

Meg akartam fojtani és szexelni vele, bár nem voltam benne biztos melyik vágy volt az erősebb. Az asztalhoz mentem, és felkaptam a telefont azzal a szándékkal, hogy minél hamarabb elhúzok ebből a lakásból. El tőle. Ez érzelmi túlterhelés volt, mert nem akartam olyat tenni, amit később megbánhatok, amikor már tisztábban tudtam gondolkodni. Az igazság az volt, hogy tudtam, hogy felültetett, hogy azt akarta, hogy sétáljak be és kapjam őt rajta, és nézzem meg, mit csinál. Az ajtó okkal maradt nyitva; ott hagyott, szándékosan hagyta, hogy főjek a saját levemben, amint besétáltunk az ajtón. Egy számító barom volt, és most már valóban kezdtem látni őt a csillogás és a jóképűség alatt, amit egész idő alatt rejtegetett.

Asa azt akarta, hogy tudjam, annak ellenére, hogy akart engem, soha nem fog odáig elmenni, még akkor sem, ha csak mi ketten voltunk a lakásában. Ezt tisztán és érthetően a tudtomra adta, és nekem most el kellett tűnnöm innen, még akkor is, ha soha az életben nem fogom elfelejteni azt a képet, ami örökre az elmémbe égett.

Természetesen a telefont jelszó védte, ami csak még inkább fokozta a frusztráltságomat. Kifejezéstelenül bámultam, próbáltam kitalálni a következő lépésemet, amikor ujjak kulcsolódtak a csuklóm köré, és kihúzta a haszontalan eszközt a kezemből. Megpördített és oda sem figyelve visszahajította a telefont az asztalra. Úgy bámult le rám, mintha meg akarna félemlíteni – végül is, nem ismertem igazán jól Asa-t – de nem igazán zavarta, hogy felvegyen bármit is, még egy törölközőt sem. Túl közel állt és számomra túlságosan meztelenül ahhoz, hogy annál a rohadt vágyon kívül bármi mást is érezzek, amit a sajátjának hitt és ami visszaszökött a felszínre.

Bámultuk egymást, az ujjai a pulzusom köré fonódtak, ami lüktetett az érintése alatt. Szája keskeny vonallá préselődött, és víz csorgott le a halántékán, majd végig a sima mellkasán. Asa gyönyörű férfi volt, amikor kopott farmert és régi pólót viselt; de meztelenül és dühösen, egy ősi Görög Istennek tűnt, aki megtisztel minket, egyszerű embereket a jelenlétével.

Döbbenetemben megrázkódtam, amikor a másik kezével felnyúlt és kihúzta a gumit a hajamból, ami rendetlen csomóba volt felfogva a fejem tetején. A kusza szálak szétterültek a vállamon, én meg hátrabillentettem a fejemet, hogy rá tudjak nézni.

- Neked fogalmad sincs róla, mit művelsz velem, Royal. – A hangja mindig olyan gazdag, és tele volt déli akcentussal. Most rekedtes volt és volt benne egy kis remegés is, amitől a szívem bukfencet vetett.

- Igen, nos, nagy lány vagyok, Asa. Talán meg kellene kapnom a lehetőséget, hogy ezt nélküled is kitaláljam, ahelyett, hogy helyettem döntesz.

Ujjai megremegtek a csuklóm felett, majd a könyököm felé vették az irányt, egyre jobban felfelé vándorolva, mígnem a tenyere a vállamat simogatta, majd a kezébe vette az államat, miközben a hüvelykujja az alsó ajkamat cirógatta.

- Zsaru vagy. – Mintha ez elegendő ok lett volna a számára, hogy harcoljon a vágy és a szükség ellen, ami mindkettőnket kínzott.

Kifújtam a levegőt és felemeltem a saját kezemet, hogy megfogjam a csuklóját. – Tudom, de nem csak ez vagyok én. – Végül ettől a szürreális beszélgetéstől, valamint a meztelenségétől és attól, hogy még mindig elég mérges voltam rá, szédülni kezdtem. Talán igaza volt. Talán nem igazán értettem, hogy miért próbáltam meg tetszeni neki.

Egy önelégült mosoly játszott a szája sarkában, majd egy lépést hátrált tőlem. Ördöginek és túlságosan is csábítónak tűnt. – Te mérges vagy rám.

Beleegyezően bólintottam. – Az vagyok. Az a mutatvány a zuhanyzóban eléggé idióta húzás volt. Tudom, hogy kitervelted. Azt akartad, hogy meglássalak. Azt akartad, hogy tudjam, annak ellenére hogy üldöztelek, hogy világossá tettem, akarlak… te nem fogod átlépni a határt velem. Ez totálisan pöcs húzás volt.

Először azért akartam őt, mert tökéletes figyelemelterelésnek tűnt az összes többi dologtól, ami rossz volt az életemben. Aztán még jobban akartam azért, mert lehetetlenné tette, hogy megkapjam őt. Most, egyszerűen csak akartam. Itt állt előttem egy szexi és meztelen férfi, és bármilyen ok, ami valaha is eszembe jutott, hogy miért akartam vele lenni egyszerre hasztalannak tűnt, amikor egy nevetségesen férfias gyönyörűségével néztem szembe.

Egy picit lefelé döntötte az állát, épp eléggé ahhoz, hogy tudassa velem, hogy az indítékaival fején találtam a szöget. Kihívóan széttárta a karjait, és felvonta mindkét szőke szemöldökét, majd selymes és csábító hangon ezt mondta, - Elégnek kellett volna lennie. Sajnálatos módon nem volt az, mert egész idő alatt rád gondoltam. Nem tudom, hogy szerencsések, vagy szerencsétlenek vagyunk-e, amiért soha nem vagyok képes hosszú ideig jó dolgot cselekedni. Egy percig mögöttem voltál, Vöröske. Én nem fogom átlépni a határvonalat, de ha te akarod, nem foglak ebben megakadályozni többé.

Az alsó ajkamba haraptam és néztem, ahogy a reakciója fellobban a tekintetében. – Mi történik, miután megteszem? – Volt egy kis tétovázás a hangomban és tudtam, hogy meghallotta. Leengedte a karjait és visszafordult a bevetetlen ágyhoz.

Nem igazán gondolkodtam ennyire előre, amikor a kezem a nadrágján tapizott a parkolóban, vagy amikor a Bárban a táncparketten szándékosan levettem a ruhámat előtte. Minden, amit tudtam az volt, hogy ő volt az első srác, aki valaha is arra késztetett, hogy akarjam őt, igazából akarjam, és ő volt az első férfi is, aki valaha is azt váltotta ki belőlem, hogy üldözzem. Folyamatosan azon gondolkoztam, hogy mi fog történni, amikor végre elkapom őt.

- Nem tudok erre válaszolni, de ha találgatnom kellene, akkor azt mondanám, hogy valószínűleg rombolással és szívfájdalommal fog végződni. Általában ez történik, amikor valami jó kerül az életemben.

Bebújt az ágyba majd a hátára fordult, és a kezét a feje alá tette. – Ha szeretnéd a jelszót a telefonomhoz, megadhatom, így elmehetsz. Ha maradni akarsz, kapcsold le a lámpát és bújj be ide. Esküszöm, hogy viselkedni fogok… mostantól.

Ránéztem, majd az asztalon heverő telefonra, és felsóhajtottam. Valóban csak egyetlen lehetőség volt, és ennek semmi köze nem volt ahhoz, hogy viselkedik-e vagy pedig elmegyek. Ő mondta, hogy a lehetőség nálam volt, hogy átlépem-e a határt, és pontosan ez volt a szándékom, még akkor is, ha valóban megsemmisüléshez és szívfájdalomhoz vezet majd.

Végigfuttattam az ujjaimat a hajamon, megpróbálva kibogozni azt, lerúgtam az edzőcipőmet, és lekapcsoltam a lámpát. Az apró lakást azonnal elnyelte a sötétség és az egyetlen dolog, amit láttam az Asa szőke hajának a csillogása volt, és esküdni mertem volna, hogy a tekintete ragyogott a sötétben annak ellenére, hogy tudtam, ez lehetetlen. Talán mert sötét volt, talán mert tudtam, hogy ez alkalommal együtt kellett lennem vele, különben soha nem lenne rá másik lehetőségem, de az ösztön azt súgta nekem, hogy ha be akarom neki bizonyítani, hogy az a határ nem is létezik egyikünk számára sem többé, legyen is akármilyen meztelen, amikor bebújtam mellé az ágyba, ez volt az egyetlen mód erre.

Levettem az Under Armour felsőmet, kibújtam a sportmelltartómból és a nadrágomat meg a bugyimat is halomban a padlón hagytam. Furcsán felszabadító érzés volt, gondoltam, ahogy az ágy felé sétáltam. Nem voltam szégyenlős vagy tartózkodó, de ez sokkal merészebb volt, mint bármi, amit valaha tettem. Minden, amiért ez a fickó foglalkoztatott arra kényszerített, hogy én legyek a támadó, az üldöző fél, és nagyon tetszett az az elképzelés, hogy végül megnyertem a jutalmat, mert nem féltem valami tiltott dologtól, és ó ez annyira csábító volt.

Hosszú lábait arrébb mozdította, amikor elértem az ágy szélét, és kinyújtottam a kezemet, hogy tájékozódni tudjak a sötétben. Éreztem, hogy az ujjaim első érintésére a vádlija összehúzódott, és nem tehettem róla, de erre a reakcióra vigyorognom kellett. Ez az ágy nem volt elég nagy a számomra, hogy felcsusszanjak mellé, így szó szerint rámásztam, amitől a meztelen bőrünk siklott és simult egymáshoz. Kizárt dolog volt, hogy kihagyja ezt a meghívást. A kezeim is remegtek, a mellbimbóim megkeményedtek és észrevettem, hogy az ő lélegzete is elakadt és megrázkódott az érintkezéstől. A keze a derekamon landolt, ahogy meglovagoltam őt a sötétben. A combjai megfeszültek a meztelen fenekem alatt és a farka is elkezdett megkeményedni és növekedni kettőnk között. A hüvelykujjával a bordáimat masszírozta majd rekedtes hangon megszólalt, - Ez lehet a legrosszabb bűntény, amit valaha is elkövettem.

Nem láthatta az arckifejezésemet, de összevontam a szemöldököm és kezemmel a mellkasán előrehajoltam. Tetszett, hogy mennyire simák és kemények a faragott izmai a tenyerem alatt. Valóban olyan volt, mint egy kézzel kifaragott szobor, amelyet az utókornak teremtettek, hogy élvezhessék és megcsodálhassák őt.

- Hogy érted ezt?

Kezei egyre jobban felfelé haladtak, amíg el nem érték a melleimet, amit rögtön a tenyerébe is kapott. Kicsit megrándultam az érzéstől, majd levegőért kaptam, amikor a hüvelykujjával végigsimított mindkét hegyes kis csúcson. Annyira jó érzés volt, hogy belülről kifelé elkezdtem remegni. Ahogy megérintett nem volt olyan gyengéd vagy tiszteletteljes, de azt gondoltam, hogy ettől csak még jobb lesz.

- Amikor egy lány, aki úgy néz ki, mint te, leveszi a ruháit, lámpafény nélkül bűncselekménynek kellene lennie. Már annak az ötlete, hogy te meztelen vagy, a legtöbb srácnak elég ahhoz, hogy orgazmusuk legyen tőled, Royal. A valóság, ami most pontosan előttem van, és amit nem láthatok, szinte már büntetendőnek kellene lennie. - Ez durva dicséret, de mindazonáltal édes véleménynyilvánítás is volt. Hallottam már hasonló dolgokat ezelőtt, de tőle, nem úgy tűnt, mintha a mellékesen odavetett szavak egyszerű utat jelentettek volna a bugyimba. Nem mintha egyébként szüksége lett volna szavakra, hogy ez megtörténjen; a bugyim már amúgy is valahol a szoba padlóján hevert.

El akartam mondani neki, hogy én is ugyanígy érzek, hogy túlságosan gyönyörű volt ahhoz, hogy sötétben bújjon ágyba, de minden gondolat a semmibe veszett, amikor a simogató hüvelykujjai hirtelen megcsíptek, amitől a hátam ívben meghajlott és a fejem hátraesett, ahogy éles gyönyör hasított keresztül az érintésétől a csiklómig. Még csak meg sem csókolt, nem tett semmilyen romantikus vagy szenvedélyes dolgot, de máris meg akartam mászni az ágaskodó erekcióját, amely életre kelt kettőnk között, és csillapítani szerettem volna a kínzást, ami mélyen a gyomromban keletkezett.

Elengedte az egyik mellbimbómat és felnyúlt, hogy a tarkómnál belemarkoljon a hajamba. Lehúzott magára, amíg az ajkaink nem találkoztak egymással. Felsóhajtottam, amikor a csapdába esett farka mohón a hasamnál megrándult, miközben falta a számat, de olyan képességgel, amit fegyvernek lehetett tekinteni. Senki nem csókolt úgy, mint Asa. Legalábbis senki, akit eddig csókoltam. Úgy csókolt, hogy komolyan olyan érzés volt, mintha megpróbálná ezt a legjobb csókká tenni, amim valaha is volt. Úgy csókolt, mintha biztosra akarna menni, hogy tudjam, hogy bárki, aki utána jön, soha nem versenghetne vele. Úgy csókolt, mintha az ajkával és a nyelvével akarna elmondani dolgokat, amit szavakkal nem volt képes. Ettől a fejem összemosódott és a szívem is elkezdett dübörögni. Ez már szinte elég volt, ahhoz, hogy öntudatlanul elkezdjek mozogni rajta.

A szex nem egészen az a dolog volt, amit Asa előtt kerestem. Úgy értem, már egyáltalán nem voltam szűz, de nagyon korán megtanultam, hogy a szex sokkal inkább szól a srácról, mint rólam, és hogy soha nem tudtam túlságosan lelkesedni azért, hogy levetkőzzek, mint annak, hogy elfoglalt legyek. Amíg a Rendőrakadémiára jártam, majdnem egy teljes évig randiztam egy nagyon kedves sráccal, de valahol az út során rájöttem, hogy a szépség nem elég ahhoz, hogy összetartsa a kapcsolatot, és még vele is, a szex legjobb esetben is csak kellemes volt. Ez viszont nem. Ez forró, borzongást előidéző volt, az érzelmek testet-összeroppantó szintje, és nem csak a testem reakciói. A szívem vadul száguldott. Az agyam kétségbeesetten igyekezett minden egyes érzést megragadni, és a tüdőm égett az oxigénhiány miatt, miközben Asa tovább folytatta a szám harapdálását és szívogatását. Megpróbált a csókjával orgazmust okozni és elég tehetséges is volt ahhoz, hogy ezt képes legyen megtenni, de túl sokáig vártam már erre, arra gondolni, hogy vele legyek így, túlságosan hosszú folyamat volt, hogy ne legyen most azonnal bennem.

Visszahúzódtam, amitől mindketten ziháltunk és levegőért kapkodtunk a sötétben. Kinyúltam és megtaláltam az orra hegyét, majd végigfuttattam rajta az ujjam, fel egészen a felhúzott szemöldökéig. – Rám gondoltál a zuhanyzóban? – A hangom vágyakozónak hangzott még a saját fülemnek is.

A torka mélyéről morgás tört fel, a hátam mögött összekulcsolta a karját és átpördített minket, így kiterülve feküdtem a nagy teste alatt. Átnyúlt felettem, amitől a csípőnk egymásnak feszült, és amitől a farka pont ahhoz a helyhez préselődött, ahol a legjobban akartam őt a lábam között. Hallottam, ahogy kinyílik, majd becsukódik az éjjeliszekrény, és a fólia összegyűrődött hangját, ami nagy valószínűséggel egy óvszer volt, és ami a fejem mellett a párnán landolt. Igazából nem is volt olyan rossz, mint ahogy az állította magáról. A védekezés még csak meg sem fordult a fejembe és mégis megint az én érdekemet tartotta szem előtt, anélkül, hogy kérnem kellett volna rá.

- Rád gondolok az első pillanattól fogva, hogy megláttalak. A szemedre és a hajadra. Azokra a mérföldhosszú lábakra, és arra a tényre, hogy te vagy a legszebb lény, akit életemben valaha is láttam. – Felhorkantam, de ő nem tette. – A fenekedre, amit abban a szűk, feszes farmerbe rejtesz el, amikor megpróbálod felkelteni a figyelmemet. Ezek után emlékeztetem magamat, hogy mindehhez egy jelvény és egy pisztoly társul és rájövök, hogy miért választom azt, hogy magamnak verem ki a zuhanyzóban, ami mindkettőnk számára is biztonságosabb megoldás, ahelyett, hogy ágyba vinnélek.

Automatikusan megfeszültem, de elvette az egyik óvszert, odaadta nekem, miközben leejtette a fejét, így végig tudta nyalni a kulcscsontomat. Az orrát az arcomhoz dörgölte, majd az ajkait a fülemhez vitte és azt súgta, - és mégis itt vagyunk.

Nyeltem egyet, ahogy a fejem két oldalán az alkarjára támaszkodva leemelte magát rólam. A fogammal kinyitottam az óvszeres tasakot és valahogy sikerült eljuttatnom oda, ahová való volt, annak ellenére, hogy kezeim átkozottul reszkettek. Hirtelen azon kezdtem gondolkodni, hogy mit fogok csinálni, ha a végén ugyanolyan élettelen lesz, mint az összes többi alkalommal, amikor megtettem. Meglehetősen hülye ötletnek tűnt besétálni az oroszlán ketrecébe és meghúzni a farkát, anélkül, hogy tudtam volna, megéri-e a kockázatot. Ez alkalommal, hol volt ez a tisztánlátás?

Az egyik karommal a széles vállát, a másikkal pedig pontosan a művészien kifaragott hátsója fölött karoltam át és visszasúgtam neki, - Itt vagyunk.

Az egyik karját otthagyta kinyújtva a fejem mellett, a másikat meg addig csúsztatta, amíg az ujjai szorosan a combom köré nem kulcsolódtak. A lábamat magasan felhúzta az oldalához és megéreztem a farkának hegyét a bejáratomnál.

A sötétben láttam, hogy megvillantak a fogai, épp mielőtt visszaeresztette volna a száját az enyémre. Ismét az ajkamnak motyogott, - Reménykedjünk, hogy mindketten élve kerülünk ki ebből, - majd mindent elsöprő módon csókolt meg, miközben teljes egészében az örömmel befogadó testembe csusszant.

Ez minden volt, csak élettelen nem.

Éreztem őt mindenhol, kívül és belül is. Ujjai a húsomba vájtak, ahogy a szája mozgott az enyémen, kitartóan és követelőzően. Már majdnem túl sok volt. Túl sok érzés, túl sok érzelem, túlságosan sok várakozás. Éreztem, hogy a testem minimális erőfeszítéssel válaszolt. Csak annyit kellett tennie, hogy megérintsen, határozott és erőteljes ütemben ki-be csúszkáljon. Máris remegtem, már éreztem a testemben a rázkódást, ahogy szorosan összehúzódott az izmom körülötte. Az egyik kezemet a fenekéhez ejtettem, és csak éppen annyira mélyesztettem bele az ujjaimat, hogy megfelelő fogást találjak valamiben, mert a valóság kezdett elveszni. Ez kétségtelenül olyan szex volt, ami rólam szólt. Mindenhol csókolt engem. A számat, a nyakamat, a fülem mögött, és végig a nyakamon, ahol a pulzusom végigszáguldott. Az a keze, amivel eddig a lábamat ott tartotta, ahol ő akarta, hogy legyen, most elengedett, mert világos volt, hogy hamarosan ki fogok tárulkozni és ívben fogok meghajolni épp ott, ahol akarta. Ez a kitérő a lábam közötti forró ponthoz vezetett. Az ujjhegyének első nyomására az érzékeny idegvégződésemen a nevét sikoltottam. Olyan hangos volt, hogy belesajdult a fejem, ő meg csak kuncogott a nedves bőrömbe, ahol elég keményen harapdált ahhoz, hogy nyomokat hagyjon.

Az ujjai ide-oda mozogtak és veszélyesen közel kerültem a csúcshoz. Éreztem a reakciómat az érintésére és a lökéseire, amitől izzadság és forróság keletkezett kettőnk között. Nem volt azon mit rejtegetni, hogy mennyire hatékonyan tudta, hogyan érintsen meg engem, annak érdekében, hogy a legerősebb reakciót váltsa ki belőlem. Még jobban hozzányomtam magam. Közelebb akartam kerülni hozzá, még akkor is, ha tudtam, hogy ez nem lehetséges. Ez az egész annyira jó érzés volt, hogy szinte már fájt. Éreztem, hogy az orgazmus a felszínre bukkan, majd átbillent a határon. El akartam neki mondani, hogy lassítson, hogy ez túlságosan gyorsan történt a hosszas várakozás után, de megéreztem a száját a fülemnél, majd meghallottam a hangját, ami annyira édes és füstös volt, - Nem látlak, de érezlek téged, Royal, és gyönyörű vagy.

Szent szar, de jó volt. A szavai és az ujjaival végzett tevékenysége között, valamint ahogy szüntelenül ki-be mozgatta a testét az enyémben, elvesztem. Oldalra fordítottam a fejemet, mire megpuszilta az arcomat, miközben darabokra hullottam alatta. Ez teljes mértékben eltért mindentől, amit ezelőtt valaha is tapasztaltam, és határozottan megérte a munkát, amit belefektettem. A szemem lecsukódott. A lélegzete elakadt, és egy sóhaj kíséretében a nevemet mondta. Ezután a teste megrándult, és a mellkasa megpihent az enyémen, ahogy rám rogyott. A szíve ugyanolyan egyenetlenül vert, mint az enyém, miközben vadul kalapáltak egymás ellen. Túlságosan sok mindent éreztem, olyan módon tárulkoztam ki, amit nem vártam, és nem voltam benne biztos, hogy kezelni tudom-e azt, ami a borostyánszínű pillantásából sugárzik rám, bármi legyen is az. Hirtelen nagyon is örültem annak, hogy sötét van.

Megmozdult, így ki tudta húzni magát az erőtlen, kimerült testemből. Megszorította a fenekemet, majd legurult az ágyról. Hallottam, ahogy a fürdőszobában matatott, én az oldalamra fordultam és az arcom alá tettem a kezemet. Valamilyen oknál fogva, komolyan úgy éreztem, hogy sírni fogok. A pusztítás és a szívfájdalom már nem tűnt olyan viccesnek, mint korábban, mielőtt ágyba bújtam volna vele.

A matrac besüllyedt a súlya alatt, amikor visszatért, és azt gondoltam, hogy az ellenkező oldalra fog fordulni és elalszik. Asa nem tűnt ölelkezős típusnak, és őszintén szólva, szükségem volt még egy perce, hogy összeszedjem magamat, csakhogy nem hagyta meg ezt nekem. Helyette a hátamhoz bújt, egyik erős karjával átkarolt és a mellkasához húzott, így szorosan egymáshoz préselődtünk. A hangjában most nagyon érződött a délies akcentus, de álmosan és figyelmeztetően is csengett, - A baj mindig nagyon szórakoztató… addig, amíg már nem az többé.

Végre elkezdtem hinni neki. Csak annyit tehettem, hogy behunytam a szemem, és hagytam, hogy a légzése megnyugtasson és álomba ringasson engem, még akkor is, ha úgy éreztem, hogy nem egyszerűen csak átléptem a határt. Felégettem és táncot jártam a hamvakon.

Tizenharmadik fejezet

Tizenharmadik Fejezet

Brody

         Visszasétáltam az asztalunkhoz, mintha nem épp most dugtam volna meg Demi-t a Nicky-s bárjának raktárjában, mint egy két-dolláros kurvát. Fel voltam izgulva és most egy abszolút seggfejnek éreztem magamat. Nem kellett volna ezt tennem és valahogy sikerült lekicsinyelnem azt, ami Demi-nek és nekem megadatott, és ami mindig is így lesz. Jeff-el volt itt, de nem tudtam visszafojtani magamban az állatias késztetést, hogy megszerezzem, megjelöljem őt a testemmel és emlékeztessem, hogy mindig is hozzám fog tartozni. Sienna-t az asztalunknál hagytam, azt mondtam neki, hogy pisilnem kell, majd megragadtam Demi-t, miközben ő mosdóért állt sorba. Meglepődött és talán még egy kicsit dühös is volt rám, de nem állított meg. Egyszer sem. Helyette, a feszes kis teste üdvözölt engem, emlékeztetve, hogy mennyire viharos és gyúlékony volt a kémia kettőnk között. Még mindig forrongott a tegnap esti vitánk után, ami eléggé nyilvánvaló volt, de nem tett semmit, hogy elrejtse a vágyát, amit a teste érzett az enyém iránt. Már egy éve annak, hogy utoljára szexeltünk és mégis ez volt a legcsodálatosabb szex, amit valaha tapasztaltam. Csak most valahogy megfertőztem azzal, hogy úgy kezeltem őt, mint valami szemetet, pedig tudtam, hogy nem volt az.

         Ennek egy szórakoztató éjszakának kellett volna lennie, az utolsó olyan este Grayson és Huntley számára, amikor úgymond szabadok voltak, mielőtt két nap múlva összeházasodnak, de valahogy egy gonosz kis játékba fordult köztem és Demi között. Nagyon is tudatában voltam annak, hogy egész éjszaka engem nézett, és én se tettem semmit, hogy elrejtsem azt a tényt, hogy én is ugyanezt csináltam. Ez megsavanyította az amúgy is rossz hangulatomat, nem csak azért, mert Jeff-el láttam őt, hanem mert nyilvánvalóan azt kísérelte meg megtenni, hogy részegre issza magát. Az elkalandozó figyelmemet Sienna többször is észrevette, de nem érdekelt. Csak most próbára tette a türelmemet és nem sok kedvem volt ezt elkezdeni.

         - Unatkozom, - nyöszörgött, amikor visszatért az asztalunkhoz. – Mikor léphetünk le ebből a koszfészekből?

         Rábámultam, és megpróbáltam az egyre jobban megfeszülő állkapcsomat kordában tartani. – Szabadon távozhatsz, Sienna, de én nem megyek innen sehová. A legjobb barátom miatt vagyok itt, és ha inkább úgy döntöttél, hogy ennyire önző leszel, hogy elviseld ezt, akkor hívj egy taxit.

         Mogorva tekintettel nézett rám. – Nem hiszem el, hogy a barátodat helyezed a barátnőd elé. Nem érzem jól magam, és úgy tűnik téged ez egyáltalán nem érdekel.

         Megfordultam, hogy szembenézzek vele és behatoltam a személyes terébe. – Had tisztázzam most, - a fogamat csikorgattam, - te nem vagy a barátnőm, és ők nemcsak a barátaim, hanem a családom. Ha nem vagy képes kezelni azt, hogy ők egy hatalmas részét képezik az életemnek, akkor talán itt az ideje, hogy újraértékeljük ezt a dolgot, - mutattam közénk. – veled, és velem.

         Sienna megfeszítette a hátát és a tekintete megkeményedett, mielőtt válaszolt volna, - Én óvatos lennék a helyedben, Brody. Egyetlen telefonhívásomba kerül, hogy mindent elveszíts, ami Chicago-ban van, így bölcsen válaszd meg a lépéseidet. Én mondom meg, mikor végeztünk egymással, bébi.

         - Ne fenyegess engem, - figyelmeztettem. – Nem lesz jó vége. Nem akarnád, hogy a ’drágalátos’ apuci megtudná, hogy megdugattad magad a tanácstagok felével és megfenyegetted őket ezzel. A zsarolás veszélyes játék, bébi, különösen, amikor kibaszottul semmi ötleted sincsen, mit csinálj.

         Csak bámultuk egymást. Olyan érzés volt, mintha szembekerültem volna a legnagyobb hibámmal, és a „hindsight is 20/20”kifejezés jutott az eszembe. (Ez azt jelenti, hogy utólag nyilvánvalóak azok a dolgok, amelyek kezdetben nem voltak nyilvánvalók; az későbbi választás lehetősége sokkal egyértelműbb, mint a választáskor). Látnom kellett volna, hogy ez következik, mert tudtam, hogy Sienna egy manipulatív, bosszúszomjas ribanc volt, de annyira sebezhető voltam akkoriban, amikor találkoztunk, hogy nem álltam meg, hogy végiggondoljam ezt. Összeakaszkodni a főnököm lányával valószínűleg a második legostobább dolog volt, amit valaha tettem. Az első az volt, hogy elmentem.

         - Elmegyek, - bökte ki Sienna. – Remélem meggondolod magad, mire visszaérsz a hotelbe. Készen leszek és várni fogok rád az ágyban.

         Gyorsan és keményen csókolt meg, de én nem viszonoztam. Azok után, ami Demi-vel történt a raktárban, rossz érzéssel töltött el, hogy visszacsókoljam Sienna-t. Néztem, ahogy elsétált és az orrom alatt szitkozódtam. Azt hitte, szexelni fogok majd vele, amikor visszamegyek a hotelbe. Kizárt dolog. Első alkalommal ez a gondolat visszataszító volt. Nem akartam még csak megérinteni se. Az lerombolna mindent azok után, hogy Demi-ben voltam.

         Valaki megbökte a vállamat, mire megfordultam. Grayson volt az.

         - Minden rendben? – kérdezte.

          - Igen, - hazudtam, - minden rendben. Mi a helyzet?

         - Huntley nem érzi jól magát, szóval hazaviszem. Jeff is velünk jön.

         - Mi a helyzet Demi-vel? – kérdeztem, azonnal rágondolva.

         Grayson felsóhajtott és az ujjaival végigszántott a haján. – Akadt egy kis, - habozott, - problémánk.

         - Mi a baj?

         - Demi kint van, de nem tudjuk hazavinni őt. Túl sokat ivott. Nem túl boldog velünk kapcsolatban.

         Egy kicsivel több, mint harminc perce láttam Demi-t. Hogyan lehetséges, hogy ilyen sokat tudott inni? Követtem Grayson-t ki a parkolóba, ahol Demi botladozott, miközben megpróbálta kivenni a kulcsait Huntley kezéből. Jeff Grayson teherautójának dőlt és teljesen levertnek látszott.

         - A francba! – Huntley hangosan szitkozódott.

         A fejem megrándult, és elkaptam Huntley alakját, ahogy lehajolt, hogy felsegítse Demi-t a földről. Kavicsokra esett, ami felhorzsolta a térdét. Valami nagyon szórakoztatta. Az alkohol elnyomhatott minden fájdalmat, amit éreznie kellett volna. Jézusom, hogyan tudott ennyit inni? Odarohantam és kivettem őt Huntley karjai közül. Éreztem Jeff pillantását a tarkómon, de figyelmen kívül hagytam. Sokkal fontosabb dologgal kellett most foglalkoznom.

         - Add ide a kulcsait, - mondtam Huntley-nak. – Hazaviszem, a kocsijáért meg holnap eljövök.

         Huntley aggodalmasnak látszott, de odaadta a kulcsokat Demi Lexus-ához. – Te jól vagy a vezetéshez?

         - Igen, - válaszoltam, - egy csepp alkoholt sem ittam. Esküszöm, semmi nem fog vele történni. Nem bízol bennem?

         Huntley a félig öntudatlan Demi-re nézett, aki az oldalamhoz bújt, majd vissza rám. A szavak, amik ezután következtek, nem kellett volna, hogy meglepjenek, de ez történt. Kiütöttek engem. – Nem, Brody, nem bízom.

         Huntley megpuszilta Demi homlokát, majd Grayson furgonjához vette az irányt. Grayson segített nekem betenni Demi-t a kocsimba, majd néztem, ahogy elhajtanak, mielőtt hazavittem volna Demi-t. Csend volt a furgon belsejében. Demi az ablaknak dőlt, szemei csukva voltak.

         - Miért segítesz nekem? – motyogta.

         - Mert túlságosan részeg vagy, hogy magadnak segíts, - válaszoltam dühösen. Teljesen felelőtlen volt és nem rá vallott, hogy részegre igya magát, nem beszélve arról, hogy haza akarjon vezetni az ő állapotában. Mi történik vele? Az én hibám volt, hogy úgy érezte, seggrészegre kell innia magát? Addig nem szólalt meg ismét, amíg meg nem álltam a háza előtt és az utas oldalhoz nem értem, hogy kisegítsem őt.

         - Ne érj hozzám, - szavai összemosódtak, magától alig volt képes kiszállni a furgonból.

         - Fejezd be, hogy ennyire átkozottul makacs legyél és engedd meg hogy segítsek, - vágtam vissza. Becsuktam a kocsi ajtaját és felkaptam, a mellkasomhoz szorítva őt. – Élvezted? – A szavait az ingembe motyogta, és nem voltam benne biztos, hogy jól hallottam-e őt. – Mit? – kérdeztem. Sikerült anélkül kinyitnom a bejárati ajtaját, hogy leejtsem őt, majd besétáltam a házba. Sötét volt, kivéve a holdfényt, ami a teraszra vezető üvegajtón keresztül áramlott be. A kölyökkutya ugatni kezdett és Demi kifészkelődte magát a karomból. Lábai összecsuklottak alatta, de megragadtam a derekát, mielőtt a földre eshetett volna. – Sshh, Coco, - pisszegett, megragadva a lábunk körül mozgó kis szőrgombócot. – Menj aludni. – A kutyus nyöszörgött és a nappaliban lévő ágyához trappolt.

         - Most már mehetsz, - mondta Demi, elbocsájtva engem. – Boldogulok nélküled is.

         Szavai megsebeztek és gyanítottam, hogy ezt így is gondolta, mint ahogy komolyan gondolta tavaly is, hogy meglesz nélkülem. Nem akartam, hogy ez igaz legyen, de igazságtalan volt azt várni tőle, hogy azzal töltse az időt, hogy azt kívánja, bárcsak ne mentem volna el.

         - Ágyba viszlek, - válaszoltam, végigkísérve őt a folyosón, mert úgy gondoltam, hogy ott lehetett a szobája.

         Elnevette magát, de ez a hang üresen és kegyetlenül csengett. – Már megtetted ezt egyszer ma este, és ettől azt gondolod, hogy hagyni fogom neked, hogy még egyszer megdugj, mint egy kurvát?

         Összerezzentem. Nem tagadtam, hogy úgy viselkedtem, mint egy komplett seggfej, és most halva ezt Demi-től, hogy ezt tettem vele, csak még rosszabb volt.

         - Sienna-t is így dugod meg? Vagy ezt csak nekem tartogattad? Te szarzsák. – Ismét elnevette magát, miközben leült az ágyára és még jobban utáltam magam, mint azt valaha is lehetségesnek tartottam. Megtaláltam a lámpa kapcsolóját Demi ágya mellett, és pont akkor kapcsoltam fel, amikor Demi az ágyára dőlt. Lehajoltam és lehúztam a magas sarkúját, megpróbálva nem arra gondolni egyfolytában, hogy nem viselt semmi mást ezen kívül, amikor szexeltünk.

         - Hiányzol, - suttogta. Felkaptam a fejem, de a szemei megint csukva voltak és megesküdtem volna rá, hogy elaludt. Felálltam, és segítettem neki felülni, így le tudtam venni róla a ruháját. Kicipzáraztam és lehúztam a válláról a derekáig. Újra lefektettem és folytattam a ruha levételét, át a csípőjén és le a lábán. Nem viselt semmi mást csak egy melltartót, mivel korábban leszakítottam róla a bugyit és biztos vagyok benne, ha nem lett volna részeg, megpróbálta volna eltakarni magát. Ahelyett, hogy így hagytam volna őt, kinyitottam a szekrényét, és megkerestem a pizsamáját, majd ráadtam a kedvenc lime zöld rövidnadrágját és a hozzá illő atlétát. Feljebb húztam őt, így a feje a párnán pihent és épp akkor, amikor rá akartam teríteni a takarót, a szemei kipattantak. A nyilvánvalóan mámoros állapota ellenére, átdöfte a lelkemet és ott hagyott engem feltárva a világnak.

         - Azt kívánom, bárcsak tudnálak utálni, - mondta csendesen. – De egy összetört szív ellenére is, még mindig szeretlek.

         A takaró alá mászott és elfordult tőlem, a légzése egyenletessé vált, ahogy elaludt. Lehajoltam, és megpusziltam a fejét, azt suttogva, - Szeretlek. Örökké.

         Néhány percig még néztem őt, szavaitól szótlanul, majd megdörzsöltem az arcomat. Egy romhalmaz volt, ez nyilvánvalóan látszott is, és ez az én hibám volt. Megfordultam, hogy lekapcsoljam a lámpát, amikor a tekintetem egy összehajtogatott papírra tévedt. Felkaptam és szétnyitottam. Egy percbe telt, mire rájöttem mi az. Egy ultrahangfelvétel. Egy babáról. Mi a fasz? Terhes volt? Nagyot nyeltem, éreztem, hogy döbbenetemben a testem megfeszült. Nem lehetett az enyém, ami azt jelentette, hogy… Jeff-é. Demi hazudott nekem. Nemcsak arról, hogy találkozgatott Jeff-el, hanem arról is, hogy a babáját várta. Rosszul lettem. Eldobtam a fényképet és távoztam. Semmi sem fájt volna jobban, mint arra gondolni, hogy egy másik férfi babáját várta. Az én babámnak kellene lennie.

         Amikor elértem a furgonomat, vettem néhány mély lélegzetet, de nem enyhítették a fájdalmat, ami a testem minden egyes sejtjét átjárta. Helyette felemeltem az ökölbe szorított kezemet és a furgonom vezetőoldali ablakába vágtam. Néztem, ahogy az üveg megrepedt és vér kezdett el lefelé folyni a kezemen. Ez nem volt elég, gondoltam. Sokkal rosszabbat érdemeltem. De semmi sem lehetett annál rosszabb, mint rájönni, hogy életed szerelme egy gyereket vár, aki nem a tiéd.

Ötödik fejezet

Ötödik fejezet

Asa

Körülbelül két héttel a kórházban történtek után, teljes izgalommal sétáltam be a Bárba. Rome felhívott és megkért, hogy jöjjek egy órával korábban, mert beszélni akart velem valamiről. Ha megöltök se tudtam volna kitalálni, hogy elbasztam-e valamit, vagy esetleg valamit rosszul csináltam, de a megfontolt hangja sokkal komolyabb volt, mint általában és ettől a hosszú-távú önfenntartó ösztönöm is megingott. Ha meg akarta tenni, elmondani, hogy menjek a francba, azt mondtam magamnak, hogy ez nem nagy dolog. Nekivághattam az útnak, kitalálhattam valami mást is, amit csinálhatok, de a Bár tényleg az első olyan helyé vált számomra, ahol úgy éreztem, szilárd talaj volt a lábam alatt, és nem akartam elismerni, hogy elveszíteni ezt az egészet pokolian megijesztett. Ha nem lett volna ez a hely, akkor tényleg elsodródtam volna, és amikor elsodródok, akkor bajba kerülök… rengeteg bajba.

         Ayden és Jet egy hétig maradtak. A nővérem itt akart lenni, amikor Shaw hazaviszi a bébi Ry-t és berendezkednek. A becenév aranyos volt és Shaw imádta, mert hatalmas J. D. Salinger rajongó volt, ráadásul ismerve ki volt az apja, köteles volt, hogy rendelkezzen egy kis Holden Caulfield féle lázadással. Ez nem adott elég időt a nővéremmel, és annak ellenére, hogy láttam mennyire nagyon boldog a választásával, hogy elköltözött annak érdekében, hogy még több időt tölthessen a férfival, akit szeretett, hiányzott és tudtam, hogy még mindig túlságosan is sokat aggódik miattam. Megpróbáltam elmondani neki, hogy jól vagyok. Megpróbáltam neki elmagyarázni, hogy ha el is baszom, akkor sem sokat számít, hogy Denverben volt-e vagy Austinban, de erre csak egy dühös pillantást kaptam azoktól a homokszínű szemektől. Jobban szerettem Ayden, mint azt valaha is sejtettem, hogy képes lennék rá, de nem akartam megpróbálni becsapni őt azzal, hogy hitegetem, hogy soha többé nem fogok elbaszni semmit sem. Minden, amit tehettem, hogy próbálkoztam. Megpróbálni jobbnak, és őszintének lenni, megpróbálni a törvény helyes oldalán maradni és nem elfutni, amikor a dolgok rosszra fordulnak. A próbálkozásnak egyenlőre elégnek kellett lennie. Ayden-nek és nekem is.

         A nap a Bárban meglehetősen csendes volt. Volt egy csapat nyugdíjas veterán, akik szerettek ott lógni és megosztani a régi háborús történeteket. Mindig elcsodálkoztatott engem, hogy ezek közül mennyinek volt köze exfeleségekhez és régi szeretőkhöz, semmint valódi háborúhoz. Rome jellemzően kinyitotta a Bárt és ott lógott, amíg oda nem értem, hogy elkezdjem az éjszakai műszakomat. A családjával akart lenni az este további részében és nem mondhatom, hogy hibáztattam őt ezért. Nyugdíjas katonaként, Rome-nak könnyű dolga volt az őszülő ügyfelekkel, így jobbnak látta rám hagyni a vad és lármás tömeget.

         Amikor besétáltam a bejárati ajtón, ő nem volt sehol, és Brite, aki korábban eladta Rome-nak a Bárt, a szokásos helyén állt a hosszú bárpult mögött. Darcy, aki a Bár szakácsa és Brite exfelesége volt, kidugta a fejét a konyhából és halkan elkezdtek valamin vitatkozni.

         Nem hiszem, hogy bármelyikük is feladta volna azt a tényt, hogy ők már nincsenek együtt, de gyakorlatilag még házasok. A harmadik felesége már rég eltűnt, és Darcy nemcsak az egyetlen gyermekének az anyja volt, hanem tényleg az élete szerelme. Egyszer megkérdeztem erről Rome-ot, de ő csak megvonta a vállát és azt mondta, hogy a jó nők bonyolultak és nehéz megtartani őket. Nem értettem ezt mindaddig, amíg egy nap bejelentés nélkül be nem sétáltam az italraktárba két műszak között, és ott nem találtam Darcy-t, akinek lét lába a levegőben volt és Brite hatalmas alakja felette lebegett félreérthetetlen módon. Lehet, hogy nem voltak gyűrűk, de szeretet és szenvedély az még mindig. Sajnálatos módon a lányuk csak púp volt az ember hátán.

         Brite félbeszakította magát, bármit is kezdett el mondani Darcy-nak, mire ő visszadugta a fejét a konyhába. Fogait rám villantotta a hatalmas szakálla alól, ami az arcát fedte, és keresztbefonta a karját a hordó alakú mellkasán. Brite-nak annyira ne-baszakodj-velem kisugárzása volt, ezért mindig meglepett engem, hogy mennyire halk-szavú és éles elméjű volt. Sokkal inkább nézett ki a Pokol Angyalának, mint megmentőnek, pedig az volt. Ő mentette meg a Bárt. Rome-ot. Az összes veterán katonának egy olyan helyet adott, ahol biztonságban érezhették magukat, és most megpróbálta megtenni a legtöbbet, hogy megmentse a nyilvánvalóan önfejű lányát, annak ellenére, hogy őt abszolút hidegen hagyta ez a tény.

         - Hogy vagy, fiam? – Hangja úgy dübörgött, mint a mennydörgés a Sziklás-hegység fölött.

         Leráztam a vállamról a kabátomat és az ujjaimmal végigszántottam a hajamon. – Megvagyok. Van bármi ötleted is arról, hogy miért hívott be Rome hamarabb?

         Megrázta a fejét és felvonta bozontos szemöldökét. – Hogyan boldogul Avett? Mond meg az igazat, Asa. Rome nem akarja, hogy aggódjak, azt mondja, kézben tartja őt, de én neveltem fel azt a lányt. Ismerem az összes olyan dolgot, amivel fejfájást tud okozni.

         Az orrom alatt felsóhajtottam. – A hozzáállása elég szar. Nem hallgat senkire. Vitatkozik Darcy-val. Utál itt lenni, ami szégyen, mert pokolian jó szakács. – Tényleg az volt. Amikor nem csak úgy összedobálta a bár ételeit, amikor nem csak magának csinált valamit, vagy éppen játszadozott, a lány nyilvánvalóan tehetséges volt. Egyszer mondtam Darcy-nak, hogy valakinek meg kéne említenie Avett-nek, hogy menjen szakács suliba, amire Darcy csak felsóhajtott és úgy tűnt, mint aki mindjárt elsírja magát. Kiderült, Avett éppúgy otthagyta a főiskolát, mint valamennyi drága speciális sulit is, ami nyilvánvalóan nem szerepelt a listákon. A lány elindult lefelé a lejtőn. Napról napra tisztábban láttam ezt, leginkább azért, mert ez egy olyan út volt, amit én túlságosan is jól ismertem.

         Brite szitkozódott az orra alatt és felemelte a kezét, hogy végigsimítson a szakállán. – Jobban éreznéd magad, ha kirúgnád őt, amikor átlépi a határt?

         Lecsüggesztettem az államat, a táskájába csempészett sörre gondoltam. – Megteszem, amit meg kell a Bár és Rome biztonságának érdekében.

         Morcosan bólintott. – Ezt akartam hallani. Az őrületbe kergeti Darce-t. Az a lány mindkettőnket a sírba akar tenni.

         Egyetértően morogtam. – Rome az irodában van?

         Brite bólintott és ismét rám villantott egy vigyort, aminek keresztül kellett magát verekednie az arcszőrzetén. – Idegesnek látszol, fiam. Ne legyél.

         Bosszús voltam, hogy a közömbös és nemtörődöm maszkom félrecsúszott, szóval visszaküzdöttem a helyére, ahogy végigsétáltam a folyosón, ahol a mosdó, raktár és a kis hátsó iroda volt található. Kopogtattam az ajtón, mielőtt benyitottam volna, és amikor besétáltam, észrevettem, hogy Rome éppen telefonált. Leültem az egyik roskatag székre a fal mellett, miközben folytatta a morgást és egyszavas válaszokat adott annak, akivel beszélt. Papírmunka hevert az asztalon, alkoholos ládák álltak toronyban a padlón és Rome edző cucca foglalta el a másik szabad széket. A széke megnyikordult, miközben hátradőlt és mivel azt mondta, - Én még jobban szeretlek, - annyit jelentett, hogy a vonal másik végén Cora volt, majd végre letette a kagylót és rám nézett.

         Vigyorogni akartam, megjátszani, hogy minden rendben volt, hogy bármi is készült itt, az nem jelentett semmi rosszat számomra, de helyette éreztem, hogy a gerincem megfeszült és a szemem résnyire szűkült. – Mi a helyzet? – Komolyan nem tudtam, hogy mit kezdjek azzal a ténnyel, hogy ez valahogy nagyon sokat fog jelenteni a számomra. Az egyetlen dolog, amivel valaha is törődtem az anyagiasság előtt, a nővérem volt; ez annyira idegen volt és utáltam, hogy ennyire kellemetlenül éreztem magam emiatt. Fészkelődni támadt kedvem, de kényszerítettem magam, hogy maradjak nyugton.

         Tenyerével megdörzsölte a szemét és megérintette a heget, ami a két szemöldöke között húzódott.

         - Cora terhes.

         A szememet forgattam, és keresztbetettem a lábamat, így a bokámat a térdemen pihentettem. – Nem mondod? – A szarkazmus a hangomban olyan vastagon csengett, mint a Kentucky fű.

         Egy pillanatig csak pislogott rám, majd kifújta a levegőt. – Ezt hogy érted?

         Felhorkantam. – Láttam őt a kórházban. És téged is. Ha ez csak influenza, vagy megfázás lenne, akkor nem ugrálnál úgy körülötte, mintha az anyja lennél, és kétlem, hogy Cora ilyen boldognak tűnt volna akkor.

         Kék szemei egy másodperc töredékéig kitágultak, majd hatalmas vigyor terült szét az arcán. – Igen. Kicsivel több, mint két hónapos terhes. Nem volt ennyire rosszul RJ-vel, de sokkal rosszabb kedvében volt akkor.

         - Nem tudtam, hogy másik babával is próbálkoztok.

         Hatalmas vállai felemelkedtek, majd lesüllyedtek. – Nem is. De azzal sem próbálkoztunk, hogy ne legyen. Egy hónapon belül lett egy menyasszonyom és egy babám, és ez arra készteti az embert, hogy elgondolkodjon azon, mi legyen a következő lépés.

         Ettől nevetnem kellett. Őszintén örültem neki. – Gratulálok.

         - Várni akartunk addig, amíg Rule és Shaw hazaviszi Ry-t és még egy kicsit, amíg leülepedik ez az új-baba őrület, amíg szólunk bármit is. Rule, mint apa, egy csoda volt és ezt egy kis ideig teljesen tiszteletben kell tartani, és nem hiszem, hogy anya képes kezelni egy jó hír gyanánt még több Archer-t, anélkül hogy felrobbanna. Szóval te és Brite vagytok az egyetlenek, akik mostanra tudnak róla.

         - Értem. Akkor erről szól ez a kis megbeszélés? – Ha igen, akkor minden izmom el tudott végre ernyedni, és a levegő, amit visszatartottam, végre ki tudott volna szabadulni a megfagyott tüdőmből.

         A fogamat csikorgattam, amikor fejét nemlegesen megrázta.

         - Nem. A Bárral kapcsolatban szerettem volna beszélni veled.

         Nem akartam eloszlatni azt a tényt, hogy belül darabokra estem, szóval egyszerűen csendben maradtam, és vártam, hogy folytassa.

         Egy percig csak bámult rám, majd hátradőlt a székben és kezét a feje mögé tette.

         - Brite száz dollárért adta el nekem a Bárt. Akkor azt gondoltam, megőrült. – Egyetértettem. – Abban az időben nem értettem, de most már igen. Ez nem a bárról szólt, vagy arról, hogy adjon nekem valamit, hanem valami olyanról, ami sok ütést kiállt, ami alkalmazkodott  és életben maradt és amiben új életet kezdhetek. Tudtad, hogy azzal a költséggel, hogy hozzáadtuk Dixie-t és Avett-et is a bérlistához, még így is nyereségesek voltunk a múlt évben? És nemcsak néhány dollárral; hanem valódi, tisztességes nyereséggel.

         Egyre elfoglaltabbak és zsúfoltabbak lettünk, és a tömeg is egyre változatosabb lett. Az élő zene is sokat segített és az a tény, hogy Rome barátai és családja nagyszerűek voltak és szerettek itt lógni. A Bár mostanra menő hely lett, szóval egyáltalán nem voltam meglepve.

         - Ez jó hír.

         - Igen, az, és ennek a szarnak van köze hozzád, Asa. A seggedet is kidolgoztad. Sokkal több órát voltál itt, ami már egészségtelen. Vigyázol a személyzetre. Törődsz az ügyfelekkel, nem számít kik ők, és a fenébe is, nagyon jó vagy a bárpult mögött. Az emberek kibaszottul szeretnek téged.

         Ez azért volt, mert az életem legnagyobb részét azzal töltöttem, hogy elhitettem az emberekkel azt, hogy imádnivaló voltam, miközben az ellenkezője volt igaz.

         Leejtette a karját, felállt, és megkerülte az asztalt így közelebb hozzám a sarokba tudott telepedni. Kis helyiség volt, Rome meg félelmetes fickó, de a tekintete izgalomtól és várakozástól csillogott.

         - Azt akarom, hogy vegyél fel még több embert. Azt szeretném, hogy Dixie segítsen a fedélzeten, és azt akarom, hogy vegyél fel egy teljes-munkaidős csapost, aki jól kijön a katonákkal és az éjszakai élettel is boldogul, hogy te tarthass egy kis szünetet.

         - Nem tudom, hogy egy kis szünet most a legjobb-e a számomra. Tudod, mit mondanak a tétlen kézről.

         Ráemeltem mindkét szemöldökömet, miközben ő rám mosolygott onnan, ahonnan határozottan fenyegetően magasodott fölém.

         - Ez a bár mindkettőnknek támaszt nyújtott, amikor próbáltuk kitalálni, mit kezdjünk az életünkkel. Segített mindkettőnket lefoglalnia és adott nekünk valamit, amire koncentrálhattunk. Te sokkal jobb vagy, mint én, mert nekem ott volt Csingiling és a baba, akik miatt aggódtam. Azt hiszem, ez betekintést jelentett a következő lépésbe. – Rám nézett, hogy lássa, még mindig vele voltam-e, és igen. Nem értettem egyet azzal, hogy a Bár egy biztonságos menedék volt, amikor megpróbáltam elmenekülni egy élet elől és olyanná válni, aki sokkal tisztességesebb. – Sok vállalkozás létezik, amiknek egy kis segítség kell, hogy újraéledjenek, egy második esély, ha úgy tetszik. Az edzőterem, amire szert tettem, a szétesés szélén áll. Szükségem van néhány új felszerelésre, egy kis vérfrissítésre, hogy visszahozzuk azt ebbe a századba. Tetszik, hogy a hely úgy néz ki, mint egy régi edzőterem a 30-as évekből, de szükségem van egy kis segítségre. Be akarok ebbe fektetni.

         Meglepetten pislogtam és csak bámultam rá. Felvonta a sebhelyes szemöldökét és folytatta.

         - Nash egyik haverjának van egy garázsa. Gyilkosan jó ezekben a helyreállító projektekben, de elég rövid az idő. Láttam a munkáit, és már találkoztam is a sráccal néhányszor. Azt hiszem, az ő vállalkozásába is szeretnék egy kis pénzt befektetni.

         Füttyentettem egyet. – Ember, nem vicceltél a tisztességes haszonról, ugye, Főnök?

         Rome rám mordult. – Segíteni akarok Nash-nek és Rule-nak is, ha úgy döntenek, hogy terjeszkedni fognak és nyitnak egy harmadik boltot is valahol. Amit nem akarok csinálni többé, hogy ülök a seggemen és várok valamire, ami majd be fog következni, ha rám talál. Veszek egy házat. Lesz még egy gyerekem és amikor ez az egész bekövetkezik, feleségül veszem a legtökéletesebb lányt a világon.

         Nem igazán gondoltam, hogy a „tökéletest” és Cora-t” ugyanabban a mondatban említettem volna, de számára abszolút ő volt a tökéletes választás, és volt valami abban, egy különleges érzés, ahogy a gyerekei anyjáról beszélt.

         - Ezek mind nagyon jó tervek, Rome, és azt kell hogy mondjam, egy kicsit sokkolt, hogy úgy döntöttél, vállalkozó és befektető leszel, de mögötted állok, ha akarod, hogy kisegítselek a küszködő vállalkozásokban. Ez eléggé nemes gesztus tőled.

         Kemény pillantást küldött felém. – Számít a második esély. Mindketten tudjuk ezt.

         - Igen. – Keményen dolgoztam minden egyes nap, hogy megbizonyosodjak arról, az én második esélyem nem volt elvesztegetett idő. Tartoztam magamnak és azoknak az embereknek, akik legalább ennyire szerettek engem.

         - Azt akarom, hogy fontold meg, hogy az üzleti partnerem legyél. Jó munkát végzel itt – basszus, nagyszerű munkát. Jobban bánsz az emberekkel, mint én valaha is fogok és azt hiszem, te vagy az egyetlen másik ember, aki megérti, miért akarok üzletekbe fektetni.

         Nos, a francba is. Ez váratlan volt.

         Egy kicsit előrébb csúsztam a széken és felemeltem a kezemet, hogy erőteljesen megdörgöljem a tarkómat. Régi szégyen, és keserű megbánás tört a felszínre és tényleg nagyon keményen kellett próbálkoznom, hogy visszaszorítsam ezeket.

         - Nekem nincs annyi félretett pénzem, haver.

         Meglehetősen jó fizetést adott nekem és a megélhetési költségeim is gyakorlatilag a nullával értek fel, de amikor egy műtőasztalon haldokolsz és visszahoznak téged az életbe, az egy vagyonba kerül. Biztosítás nélkül, minden extra cent visszamenőleg is, a csillagászati összegű kórházi számla kifizetésére ment el. Ayden és Jet felajánlották a segítségüket, de amint lett munkám a Bárban, visszautasítottam őket. Életemben ez volt az első alkalom, hogy ténylegesen felelősséget vállaltam a tetteim következményeiért.

         Szája gúnyos mosolyba húzódott, ellökte magát az asztaltól és így most már ténylegesen is állt. – Szóval, adj nekem száz dollárt. Ez lesz a legjobb befektetés, amire valaha is költöttél.

         Szitkokat szórtam rá és én is felálltam. Még így is fel kellett rá néznem, de már kevésbé tűnt megfélemlítőnek, így hogy nem ültem.

         - Nézd, értékelem az ajánlatodat, és szívesen ráugornék erre a lehetőségre, de nem tudok, és nem engedhetem meg, hogy ingyenjegyet adj nekem.

         Kinyitotta a száját, hogy vitába szálljon velem, de elnémítottam azzal, hogy kezemet a masszív vállára tettem és megráztam a fejem.

         - Mindig a rövidebb utat jártam, azt, amit találtam. Amikor nem kaptam meg amit akartam, elvettem, mert úgy gondoltam, jogom van rá. Nem tehetem meg ezt veled. Nem, azok után, amiket értem tettél, Rome. Ha valaha is olyan helyzetbe kerülök, amikor legálisan megvásárolhatom a partnerséget veled és az ajánlat még mindig állni fog, akkor benne vagyok. Addig is, tudasd velem, ha bármiben is segítségre van szükséged. Én leszek a te személyes tanácsadód.

         - Az voltál az első nap óta, mióta elkezdtél itt dolgozni.

         A torkomat köszörültem, ahogy minden irányból nagyerejű hála csapódott le rám. – Köszönöm, hogy megbízol bennem annyira, hogy megfontolnád a velem való üzletelést.

         Felmordult és mindketten elhagytuk az irodát. – Soha nem adtál okot rá, hogy ne bízzak benned. Tudom, hogy voltak ronda szarságok korábban, de azoknak már semmi köze nincs a mosthoz. Meg kellett tanulnom elengedni a múltat, ahová ezek tartoztak, vagy tényleg fel kell hagyni a jó dolgokkal, amik most adatnak meg.

         Mindketten meglehetősen komolyak voltunk, amikor visszamentünk a Bár elejébe. Brite már elment és Dixie állt a pult mögött Dash-t figyelve, aki ragaszkodott hozzá, hogy mindannyian Church-nek hívjuk, mint ahogy Rome tette, és aki épp az asztalok körül sétált. Rome egy félkarú ölelést adott a koktélpincérnőnek és bedugta a fejét a konyhába, hogy szóljon Darcy-nak, elmegy. Church-el összeütötték az ökleiket, miközben egy másik sötét bőrű ex-katona sétált oda a bárpulthoz, majd felemelt szemöldökkel rám nézett, ahogy megfordult, hogy távozzon. – Tudasd velem, ha meggondolod magad, Opie.

         - Mindenképpen. – A becenév nevetséges volt. Annyira távol voltam egy kantáros nadrágos ártatlan déli kölyöktől az itatónál, hogy az már nevetséges volt, de volt egy részeg kölyök, aki sértésként dobta oda nekem ezt a nevet, ami nem meglepő módon rajtam ragadt.

         Mivel szombat este volt, átfutottam, mivel nézünk szembe az éjszaka és elmondtam Dixie-nek és Church-nek, hogy Rome további munkatársakat keres. Elmondtam nekik, hogy ha bárkit is tudnak ajánlani, akkor küldjék hozzám, majd a konyhába mentem, hogy meggyőződjek arról, hogy Avett egyáltalán felbukkant-e a műszakjában. A hatalmas hűtő mellett álldogált, Darcy meg vele szemben.

         Az idősebb nő lányának az állát fogta a kezében és ordított vele. – Átkozottul biztos vagyok benne, hogy nem botlottál és estél el, így szerezve ezt a kék monoklit, Avett.

         Avett mindenfelé nézett, kivéve a felbőszült anyjára nem, majd rajtam landolt a tekintete. Láttam, hogy az alsó ajka remegett, én meg a homlokomat ráncoltam rá Darcy feje fölött.

         - Ha nyomokat hagy rajtad, hogy más emberek lássák, akkor csak rosszabb lesz. Ez nem csak azt jelenti, hogy leszar téged, hanem hogy leszarja azt is, hogy vannak számodra olyan személyek, akik nem akarják látni, hogy bántódásod essen. Ez veszélyes. Meg kellene szakítanod a köteléket, és behúzott fülekkel és farokkal kellene menekülnöd.

         Avett örvénylő tekintete rám villant és kirántotta magát anyja szorításából. – Nem tudsz semmit sem. Egyikőtök sem. Jared részeg volt. Baleset történt. Hagyj békén vagy kisétálok és nem lesz senki, aki segítene a hét legforgalmasabb estéjén.

         Reszketett és tudtam, hogy ő sem hitte el a saját szavait. Tisztán láttam ezt, miközben az arca belsejét harapdálta. Először meg kell tanulnod saját magadnak hazudnod, mielőtt szakszerűen tennéd ezt másokkal. Avett még közel sem tartott ott és talán még volt idő megállítani őt, hogy eljusson odáig. Végeztem azzal, hogy bébiszittert játsszak; itt volt az ideje, hogy kiengedjem a rosszfiút, aki talán olyan eredményekhez tudott jutni, ahol ez az elkényeztetett, bajos lány elromlott.

         Egyszerűen azt mondtam neki, - Ha kisétálsz, ne gyere vissza. Végeztem azzal, hogy az elkényeztetett játékaidat játszom. Nem akarsz itt lenni, jól van, tudod mit, kibaszottul én sem akarom, hogy itt legyél, de tartozom az apádnak és anyukád egy rendes asszony, szóval elviselem a veled való munkát.  Ez… - kezemmel körbeintettem a konyhában, hogy szemléltessem a drámai helyzetet, amit félbeszakítottam – a hülyeségtűrő képességemnek a határa. - Meggyőződtem, hogy Darcy-ra nézzek, miközben ezt mondom, hogy lássa, mennyire komolyan gondoltam, mielőtt kisétáltam volna a konyhából.

         Még zenekar nélkül is egy forgalmas Szombat este volt, de az összes vendég úgy tűnt a legjobb formájában jelent meg. Volt egy kis összetűzés néhány lány között, de amint észrevették, hogy Church arrafelé veszi az irányt, ahol a csetepaté zajlott, elcsendesedtek és azonnal flört üzemmódba kapcsoltak. Éjfélig végig elfoglalt voltam, amikor egy durva kinézetű alak sétált be, aki meglehetősen felajzottnak és sunyinak látszott. Volt egy olyan megérzésem, hogy Avett miatt volt itt. Teljesen úgy nézett ki, mint egy szemétláda, akinek nem okozott gondot megütni egy nőt, vagy megkérni őt, hogy lopjon a munkahelyéről.

         A bejárati ajtónál maradt, és eléggé nyugtalan volt ahhoz, hogy Church közelebb óvakodjon hozzá. Készen álltam megkerülni a bárpultot és megkérdezni tőle, mi dolga volt itt, amikor Avett kirobbant a konyhából és a srác oldalához rohant. A fickó mogorván ránézett és lerázta magáról a lányt, miközben kihúzta őt az ajtón. Láttam, hogy Church V alakban összevonta a szmöldökét, és anélkül, hogy bármit is mondtam volna, követte a fiatal párt a parkolóba. Legalább azt meg tudtuk akadályozni, hogy az az idióta megüsse őt, amíg dolgozott. Mentálisan feljegyeztem, hogy majd mondjak valamit erről Brite-nak. Ő volt a rosszak legrosszabbika és bármi, amit majd a lánya lúzer barátjának kell majd elmondani, az messze sokkal hatásosabb és rémisztőbb lesz, mint amivel valaha is találkoztam.

         - Kaphatok még egy citromos Martini-t, kérem?

         A figyelmem visszatért a mosolygós hölgyre, aki már tíz óta a bárpultnál ült. Egy kicsit idősebb volt, valószínűleg a negyvenes évei közepén járhatott, de meglehetősen csinos volt. Nem voltam benne biztos, hogy mennyire volt természetes szemben azzal, hogy mennyire volt mesterkélt, de bámulatos arca és fényesen szőke haja volt és a sötét szemében lévő tekintet tudatta velem, hogy szeretné, ha többel szolgálnék neki, mint egy martini. Úgy gondoltam, ez eléggé vicces, mivel egy sráccal volt itt, aki még tőlem is fiatalabbnak tűnt, és aki hátradőlt, hogy ne csak az ő figyelmét tartsa fent, hanem a nő nyilvánvaló gazdagsága is rákoncentrálódjék. Minden egyes alkalommal rám pillantott, amikor a nő beszélgetésbe akart velem bonyolódni, így természetesen egész éjjel ezt a játékot játszottuk.

         Visszamosolyogtam rá, és megbizonyosodtam arról, hogy befeszítsek, amikor az italát kevertem, majd megcsókoltam a kézfejét, amikor egy húszast adott nekem borravalónak. Az orrom alatt nevettem, amikor a srác elvörösödött, és úgy tűnt, hogy mindjárt felrobban. Ízléses kinézetű csaj volt, de én nem akartam belemenni ebbe  a cukrosbácsi szerepbe, így elvettem a pénzét és a saját szórakoztatásom kedvéért baszakodtam a játékszerével. Ők nem tartoztak a szokásos ügyfelek közé és kíváncsi voltam, hogy a világ melyik részéről jöttek. Azon voltam, hogy megkérdezem, de eltérített egy kiürült hordó, amit ki kellett cserélnem, és egy pár, aki úgy gondolták, hogy anélkül sétálnak el Dixie-től, hogy rendezték volna a számlát.

         Elfáradtam, mire elérkezett a záróra és Church is készen állt arra, hogy a kocsijához kísérje Dixie-t. Megkérdezték, hogy akarom-e, hogy megvárjanak, de szükségem volt egy percre, hogy megszűnjön a bennem lévő nyomás. Annyi sok dolog kavargott a fejembe; Rome ajánlata, Avett idióta barátja, amerre az életem tart, és természetesen Royal. Nem láttam őt a kórházban történtek óta, de mostanra visszatért a munkába, szóval ez talán elég volt ahhoz, hogy végre megint helyesen kezdjen el viselkedni. Nem akartam, hogy összekuszálja az agyamat és összezavarjon, de amikor esténként az ágyamban lehunytam a szemem, még mindig éreztem a hideg ajkait az enyémen.

         Már elmúlt három, mire lekapcsoltam a lámpát és elzártam mindent. Lehajtottam néhány ujjnyi scotch-ot, amíg a Raconteurs-t hallgattam a digitális zenegépen, mielőtt becsuktam volna a hátsó ajtót, majd belebújtam a kabátomba, hogy végre hazamenjek. Szerencsés voltam, hogy közel volt, mert igazán nem szerettem a colorado-i telet. Hogyan volt lehetséges, hogy a február hidegebb legyen, mint a December vagy a Január, az még mindig meghökkentette a bennem lakozó délit. A kezemmel a zsebemben leszegtem a fejemet, hogy megvédjem a csípős szél ellen és elindultam a parkoló felé. Egy lágy női hang igazán csúnya káromkodása visszarántott a jelenbe.

         Pislogtam, mert nem tudtam elhinni, hogy az éjszaka közepén itt volt a bár háta mögött. Ismét az edző ruhájában és túlságosan is elbűvölően nézett ki. Nagyon feldúltan járkált ide-oda és felváltva állt meg, hogy belerúgjon a SUV-jának kerekébe és püfölte a homlokát a vezető oldali ablakhoz.

         - Royal?

         Megpördült a tengelye körül, amikor kimondtam a nevét és rám bámult azzal a sötét és hipnotikus tekintetével.

         - Nem követlek téged. - Megfeszült, ahogy odamentem hozzá. Automatikusan védekezésbe csapott át.

         - Nem is gondoltam ezt.

         Felsóhajtott, és hagyta, hogy a feje ismét az ablakhoz ütődjön. – Nem tudtam aludni, így az edzőterembe mentem. Az sem segített, szóval úgy gondoltam, megállok és iszok valamit, majd emlékeztettem magamat, hogy nem akarsz itt látni. Így aztán néhány percig a kocsimban kellett ülnöm, és eldöntenem, hogy mit akartam tenni, de miközben ezt csináltam, egy nagyon részeg lány jött ki az ott lévő kisboltból. – Egy kis sarki boltra mutatott az utca túloldalán. – Vezetni akart, így oda kellett mennem és mondani valamit. – Szép kis szája vigyorra görbült. – Elvettem a kulcsait és vártam, amíg fogott egy taxit, csak szokásomhoz híven a 4Runner-ben hagytam a táskámat a kulcsommal és a telefonommal együtt. – Ismét visszadöntötte a fejét és ki akartam nyúlni, hogy magamhoz húzzam egy ölelésre. – Kizártam magam a kocsimból.

         Kifújtam a levegőt, ami felhőt képezett közöttünk. Nagyon hasonlított a múltkori alkalomhoz, amikor itt voltunk, csak a keze most nem volt a farkam körül és én sem taperoltam őt, mint valami őrült.

         - Nincs pótkulcsod?

         A szemét forgatta. – Persze, hogy van. De nem az autónál. Rendőr vagyok. Az csak bajba kevert volna, vagy arra, hogy a műszakom után egy dühös bűnöző várjon rám a hátsó ülésen. Saint-nek és Dom-nak is van egy, még Nash-nek is, de hajnali három van, és nem igazán akartam megejteni azt a hívást és felpiszkálni mindenkit. Emellett Dom lenne az, akit felhívnék, de ő most nem tudna a megmentésemre sietni. – Láttam, hogy nagyot nyelt, miközben ezt mondta, és a tekintetét elvonta tőlem.

         Felmordultam és tudtam, hogy meghallotta. – Gyerünk. Le tudsz dőlni a lakásomon, és majd reggel felhívod a lovasságot. Hideg van és túlságosan fáradt vagyok, hogy megpróbáljak kitalálni egy okosabb megoldást.

         Oldalra döntötte a fejét és egy hosszú pillanatig tanulmányozott engem, mielőtt azt kérdezte, - Okosabb megoldást?

         Megfogtam a könyökénél fogva és éreztem, hogy megremegett. Ismét levettem a kabátomat és bebugyoláltam őt. Valakinek meg kellett neki magyaráznia, hogy kibaszottul fagyott idekint és sokkal több ruhát kellett volna viselni, mint egy testhez tapadó edzőruhát, ha éjszakánként sétálni támadna kedve az utcán.

         - Te és én, egyedül, a legveszedelmesebb ötlet, ami valaha is az eszembe jutott, Vöröske. Ne mond, hogy nem figyelmeztettelek.