2016. július 14., csütörtök

Negyedik fejezet

Negyedik fejezet

Salem



- Héj, kérlek hívj vissza! A héten ez a negyedik üzenet, amit hagyok, Poppy. Kezdek egy kicsit aggódni.
         Csúnya pillantást vetettem a telefonomra és visszadobtam a táskámban, miközben átugrottam egy pocsolyát, amit a délutáni eső hagyott a járdán. Denver nyáron forró volt, nem sivatagian forró vagy olyan, mint Texas-ban, de mégis kellemes és meleg, így nagyon meglepődtem, amikor megnyílt az ég, mintha hajlamos lenne ezt csinálni a délután közepén, az esőcseppek, amik estek hidegek voltak és aprószeműek. Az időjárás ebben az államban komoly identitás válságban szenvedett, de azt hiszem, ez rendben volt így, mert ha utálod azt, ami történik, akkor az időjós öt perccel később megváltoztatja majd.
         Megborzongtam, mivel ma reggel csak egy aranyos fekete rövidnadrágot vettem fel egy nagy ezüst tengerész gombbal, valamint egy fodros vállnélküli inget, és most fáztam, ahogy az épülettömb végén lévő kávézó felé sétáltam, hogy magamhoz ragadjak valamit, ami felmelegít, mielőtt az ebédszünetemből visszatérek az üzletbe. Nem is akartam még csak arra sem gondolni, mit művelt az eső a hajammal és az erős sminkkel, amit általában viselek, így helyette, arra összpontosítottam, hogy mennyire ideges voltam a húgom miatt.
         Poppy és én mindig is nagyon különbözőek voltunk. Ahol én beletörődtem abba, hogy Loveless és a szüleim otthona nem az a hely volt, ahol én valaha is boldogulni fogok és megtalálni a boldogságot, ő még mindig ott volt, és még mindig a zord apám szeme előtt. Imádkoztam, hogy miután egyetemre megy és többet lát a világból, kirepül, él egy kicsit, és rájön majd, hogy sokkal több volt az életben, mint egy tökéletes lány. Legnagyobb bosszúságomra közvetlenül a lediplomázása után visszaköltözött és gyorsan visszaesett a régi megszokott mintába, még akkor is, amikor könyörögtem neki, hogy jöjjön és lakjon velem. Gyorsan követte ezt egy házasság egy olyan férfival, aki a saját ízlésem szerint túlságosan is hasonlított az apámhoz és így Poppy elhatárolta magát tőlem is. Ez egy olyan választás volt, ami biztos vagyok benne, hogy nem egészen a sajátja volt.
         Annak ellenére, hogy a szüleim és a férje nem szerette, hogy Poppy még mindig kapcsolatban maradt velem, ez volt az egyetlen lázadása és beszéltünk, amikor csak meg tudta ezt úszni. Voltak kérdéseim – sok. Válaszokat akartam és lehetetlenség volt, hogy ezeket Rowdy-tól kapjam meg, tekintve, hogy körülbelül annyira volt barátságos, mint egy betonfal. Több volt annál, mint hogy kiszerettek egymásból, mint egy egyszerű „ő mást akart, mint én és ez azt jelentette, hogy nem lehetünk többé még csak barátok sem”, amit Poppy kezdetben bemesélt nekem, amikor annyi évvel ezelőtt minden elszabadult. Valami nagyobb dolognak kellett történnie, amiért Rowdy annyira ragaszkodik ahhoz, hogy még a legcsekélyebb információt sem akarja tudni a húgomról. Állítólag ő volt az első szerelme, és Poppy általában elmondott nekem mindent, amit el kellett, így a kettőjük közötti lévő összes kibúvóra külön kíváncsi voltam.
         A húgom nem olyan volt, akit a szerelemben szerencsésnek nevezhettünk. Túlságosan is lelkes volt, hogy a kedvében járjon, mind az életében lévő férfiaknak, mind az apámnak. Ez vezette őt a randizáshoz és végül néhány igazi gyöngyszemmel való kapcsolatához is. Nem hiszem, hogy fel tudta volna ismerni az igaz szerelmet, még akkor sem, ha az orra előtt lett volna, és ez volt az egyik oka annak, hogy megpróbáltam rajta tartani a fülemet és aggódtam, amikor nem hívott vissza. A férje egy igazán nehéz eset volt. Oliver Martinez az apám parancsolgató és fenyegető másolata volt és ez igazán idegessé tett engem. Poppy nem volt elég erős, hogy elsétáljon, vagy elég makacs, hogy kiálljon magáért, ha egy férfi az életében megpróbálta irányítani.
         Rendeltem egy habos kávét és egy brownie-t, mert jól néztek ki és megpróbáltam kicsavarni egy kis vizet a hosszú hajamból. Visszacsoszogtam az ajtóhoz, a tekintetemet lefelé függesztettem, miközben eltettem a brownie-t a táskámba és nem vettem észre a nőt, akit szinte elgázoltam, amíg már túl késő nem volt. Alig kaptam el őt a csuklójánál, ahogy lepattant rólam és az ütközés a padlóra küldte a telefonját.
         Mindketten levegő után kaptunk és bocsánatkérést dadogtam, mert bár a kávé nem ömlött ki mindenhová, egy kevés mégis csak kilöttyent a kézfejünkre az erőszakos hatás bekövetkezése miatt.
         A nő leintett engem, és lehajolt, hogy felvegye a telefonját, miközben újra és újra bocsánatot kértem. Én még mindig a bocsánatkérésemnél tartottam, amikor észrevettem, hogy ugyanaz az elegáns, szőke nő volt, aki a minap az üzletben járt.
         Egy másik kosztümöt viselt és a haját szoros kontyba fogta össze a feje tetején. A szemei tágra nyíltak, ahogy felismert engem.
         - Sajnálom. Az e-mail-emet olvastam a telefonomon és nem figyeltem.
         Egy kicsit felhorkantam és meglegyintettem a kezemet, hogy lerázzam róla a kihűlt folyadékot.
         - Száz dologgal zsonglőrködtem és az agyam egymillió mérföldre jár innen. Néhány percem maradt, mielőtt vissza kell mennem az üzletbe; had hívjalak meg téged egy kávéra bocsánatkérésem jeléül.
         Megrázta a fejét. – Ó nem, nem kell ezt tenned, komolyan. Nekem kellett volna odafigyelnem.
         Egyszerűen figyelmen kívül hagytam őt és a sorhoz sétáltam, reménykedve, hogy követ majd engem. Megtette, még mindig azt hajtogatva, hogy felesleges, de mire ránk került a sor, hogy rendeljünk, elcsendesedett és nem lepődtem meg azon, hogy egy szimpla feketét kért és nem tett bele semmit. Ez a nő komolyan sallangoktól mentesnek és racionálisnak látszott, amitől ismét csak kíváncsi lettem, hogy korábban miért merészkedett be a tetováló szalonba.
         - Mellesleg, Salem Cruz-nak hívnak. – Kinyújtottam a kezemet, ő meg fürgén megrázta.
         - Sayer Cole. Igazából a családjogi épületben dolgozom, ami egy pár háztömbnyire van innen.
         Bólintottam és egy kicsit elvigyorodtam. – Meg lennél lepve, hogy manapság mennyi ügyvéd szaladgál tetoválással. Remélem, nem a munkád volt az, ami meggyőzött téged, hogy lemondj arról, hogy legyen rajtad egy kis tinta.
         Egy kicsit megtorpant és a rózsaszín egy sötétebb árnyalatára pirult. – Nem. Én még igazából meglehetősen új vagyok itt, Denver-ben és éppen csak kezdem felfedezni. – Megköszörülte a torkát, miközben újra az ajtó felé vettük az irányt. Megkönnyebbültem, hogy láttam, az eső egy kicsit felengedett. – Csak szeszélyből dugtam be oda a fejem. Nem vagyok biztos benne, hogy mire is gondoltam.
         Félrenézett tőlem, amint ezt kimondta és volt egy határozott érzésem, hogy nem volt teljesen őszinte velem.
         - Én is új vagyok a városban. Eddig szeretek itt lenni. Honnan jöttél?
         - Seattle. Ott töltöttem az egész életemet. Kellett a változás.
         Meg tudtam érteni. Ő is megkérdezte honnan jöttem és én csak elnevettem magam, majd elmondtam, hogy mindenhonnan. Amikor megkérdezte, hogy mi hozott ebbe a Magasan Fekvő Városba, a szemem sarkából ránéztem és feltettem neki a kérdést, - Nevetségesnek fogsz tartani, ha azt mondom, hogy ennek egy sráchoz volt köze?
         Egy kicsit megvonta a vállát és megálltunk a háztömb sarkánál. A tekintetét elfordította és ismét az a nagyon erős benyomásom támadt, hogy csak a felét mondta el annak, amit gondolt. – Nem. Én is egy srác miatt vagyok itt. Nem romantikus értelemben, de egy bizonyos srác határozottan olyan motiváló tényező, amiért elfogadtam az áthelyezésemet, amikor a cégem úgy döntött, hogy nyitni akarnak egy irodát Denver-ben. – A fejével az ellenkező irányba intett onnan, ahová vissza kellett térnem dolgozni, és valódi kedvességgel a hangjában azt mondta nekem, - Remélem, hogy össze fog jönni neked.
         Elnevettem magam. – Eléggé kitartó vagyok. Ha meggondolod magad, hogy hozzáadj magadhoz egy kis tintát, gyere vissza az üzletbe. Azok a fiúk igazán látványos munkát csinálnak.
         A tekintete a tetovált karomra vándorolt. – Soha nem vettem még észre, mennyire szép is lehet, vagy hogy mennyi tehetség vesz részt valójában a tetoválásban.
         - Ha jól csinálják, pontosan olyan szép, mint bármilyen festmény egy vásznon, és ezt a fajta művészetet valóban meg tudod osztani a világgal, bárhová is mész.
         A lámpa váltott és miközben ellenkező irányba indultunk el, a csiszolt, fiatal nőn tűnődtem, akinek úgy tűnt, rengeteg titka volt. Magamban reménykedtem, hogy bármi is hozta ide Denver-be, ő is sikerrel fog járni. Titkokkal vagy sem, igazán kedvesnek tűnt.
         Belöktem az üzlet ajtaját, és keresztülverekedtem magam a váróhelyiségben lévő emberek zsúfoltságán a pult mögé. Cora két lánnyal beszélgetett, akik a képeiket mutogatták és a tetováló gépek zümmögése egyenletesen szólt a háttérben. Nash elkapta a tekintetemet és odaintett engem. Biztonságba helyeztem a táskámat, miután megmentettem a brownie-t, így később kéznél lehetett, és megkérdeztem tőle, hogy mi a helyzet.
         Kezével megdörzsölte a borotvált fejét és kíváncsi voltam, hogy Saint milyen gyakran csinálta ezt vele. Azok a lángok, amiket a fejbőre mindkét oldalára tetováltatott szembetűnő és szórakoztató volt. Ha a pasim lenne, amikor csak esélyem lenne rá, mindig rajta tartanám a kezemet. A lilás színű szemei kedélyes humor és bosszúság keverékével villant rám.
         - Mit kell tennem annak érdekében, hogy felvigyétek ezt a boltot az emeletre és futtassátok? Azt hittem, volt egy ötletem, de minden alkalommal, amikor azt gondolom, hogy előrefelé haladok, történik valami és az ellenkező irányba kezdek húzni.
         - Szükségem van rátok, srácok, hogy adjatok nekem néhány képet, valamilyen logót, így fel tudom venni a kapcsolatot a nyomdával és megkapom a terveket a pólókra és egyéb ruházatra. – Aranyosnak kellett lennie és divatos dolognak, hogy illeszkedjen a srácok hangulatához. – Azt hiszem, meg kellene lennie az alapnak az összes a tetoválási ötletek tervének, amik már mindegyikőtöknek van. A rajongó lányok meg fognak őrülni érte. Neked ott van a sárkány, Rule-nak meg egy kígyó a karján. – Bólintottam, amikor a szemével kancsított gondolatban. – Cora-nak ott vannak a virágok és Rowdy-nak meg az a horgony a nyakán, amit lehetetlen volt nem észrevenni. Mind más, mind különböző, és azt hiszem, ezek maguk a nyilatkozatok. Így mi nem csak a tetováló szalon fogjuk márkázni – hanem az embereket is mögötte. – Kinyújtottam a kezem és megszorítottam a lenyűgöző bicepszét. – Úgy gondolom, egy különleges korlátozott kiadást kellene csinálnunk Phil-ért. Valami régieset, valami tököset, ami neki adózik, és annak, amit hátrahagyott nektek, srácok.
         Láttam, ahogy Adam ádámcsutkája fel és lemozdult és egy másodpercig gyorsan pislogott, amíg megköszörülte a tortát és egy bólintás kíséretében lehajtotta a fejét.
         - Te pontosan az a személy vagy, akire szükségünk van, hogy ez megvalósuljon. Az apám tényleg tudta, hogy mi a dörgés.
         Elvigyorodtam. – Ő egy nagyon okos és ravasz ember volt.
         - Jobban akarta, hogy itt legyél, mint a boltot, ugye?
         Megemeltem az egyik csupasz vállamat, majd hagytam leesni. – Néha, valaki kívülről veszi észre, hogy mi hiányzik. Phil nagyon jó volt ebben.
         Nash egyetértően felhorkant, majd felemelte a kezét és odaintett az ügyfeleinek, ahogy belépett az üzletbe.
         - Az volt. – Tett egy lépést, hogy megkerüljön engem, majd megállt és lenézett rám. – Az üzlet Rowdy ötlete volt. A koncepció, annak az ötlete, hogy új dologba kezdjünk, mind az övé volt. Azt hiszem, fel fogom hívni és elmondom neki, hogy ő az a személy, aki ezt meg tudja majd valósítani. Rule-nak és nekem túl sok más dolog van most, amivel foglalkoznunk kell.
         Ez ott volt azokban a mesés színű szemekben, ugyanaz a fajta együttérzés és az, hogy emberek vegyék körül a boldogsághoz, ami az apja szemében is ragyogott.  Phil fia volt – efelől semmi kétség. Elnevettem magam és visszafordultam az asztal felé, így segíteni tudtam Cora-nak kezelni a potenciális ügyfelek még mindig egyre növekvő tömegét.
         - Bármit, amit csak akarsz, főnök.

Csak órákkal később történt meg, hogy a brownie-mhoz jutottam. Ez a nap tele volt időpont foglalásokkal és két késői besétálóval, akiket az új művészek elfogadtak és megcsinálták őket, szóval majdnem este kilenc volt, mire elszámoltam a napi pénzzel és elzártam mindent. Itt az üzletben még egy forgalmas nap sem érhetett fel ahhoz a káoszhoz, amit a kaszinóban megszoktam. Az a hely majdnem tizenöt művészt alkalmazott és reggel kettőig nyitva volt. Denver-ben az üzletek sikeresek voltak és forgalmasak, de így sokkal kevésbé érezték magukat látványosságnak, mint az előző munkahelyemen tették volna. Meglepődtem, hogy mennyire tetszett ez a szorosabb-összetartás, az új melóm higgadtabb érzése, és nagyra értékeltem, hogy ők komolyan ontották magukból a csodálatos műalkotásokat, szemben az amatőr, felvillanó tetoválásokkal, amiket a turisták kentek a falra.
         Olyan fajta ember voltam, aki unta és gyűlölte a rutint. Azt hiszem, ez volt az egyik oka annak, hogy mindig is olyan sokszor költözködtem. Soha nem akartam kiszámítható lenni. Soha nem akartam tudni, hogy mi vár rám egyik napról a másikra. Biztos vagyok benne, hogy ennek köze volt ahhoz, hogy egy olyan házban nőttem fel, ahol minden a rutinról szólt, ahol egy másodperc sem telhetett el anélkül, hogy nem számoltál vele és tervezted el egészen a legapróbb részletekig. Az apám élt-halt a szabályokért és az előírásokért, így logikusnak tűnt, hogy amint képes lettem, úgy döntöttem, hogy soha nem fogok tervezni. Én mindig is megelégedtem azzal, hogy ott landoljak, ahová a szél vitt – csak most, ez megváltozott. Itt éreztem a talajt a lábam alatt. Éreztem, ahogy a hegyekben ébredtem, a friss levegőn és itt volt ez az őrült időjárás is, ami végtelennek tűnő napig tartott, és amit soha nem lehetett megunni.
         Kérdés nélkül tudtam azt is, hogy egy örökkévalóságig tudnék nézni Rowdy St. James égszínkék színű szemébe és soha nem látnék semmi szebbet nála – még akkor sem, ha úgy nézett rám, mintha valami mérgező és veszélyes dolog lennék.
         A brownie-n csámcsogtam és ismét tárcsáztam Poppy-t, ez alkalommal egy olyan üzenetet hagytam, ahol keményen lehordtam őt és megfenyegettem, hogy felszállok a következő gépre, ha holnapig nem hív vissza. A széfbe tettem a mai nap keresett pénzt, ami Cora irodájában volt és megbizonyosodtam afelől, hogy az emeleten minden ajtó zárva volt, amikor megpillantottam magamat az egyik őrült, kísértetkastélyos tükörben, amit a vállalkozó helyezett fel ide, hogy összekösse a bolt sétányos témáját.
         Ez egy olyan tükör volt, ami megnyújtott engem, így úgy néztem ki, mint egy zsiráf. Tükrözte még a szemceruzám okozta vastag fekete foltokat mindkét szemem alatt és az általában, sima és szépen megcsinált hajam, göndör összevisszaság lett az esőtől. Nem tudtam elhinni, hogy a nap maradék részét úgy dolgoztam, hogy ennyire gyűrötten és kócosan néztem ki. Megráztam a fejemet erre a buta megjegyzésre és elindultam, hogy lekapcsoljam a lámpákat, amikor lépteket hallottam meg a padlón, alattam.
         Csak a fiúknak és Cora-nak volt kulcsa mindkét bolthoz, így feltételeztem, hogy közülük lehetett valaki, és vártam, hogy megnézzem, elérik-e a léptek a lépcsőt. Megtették, és amikor meghallottam a jellegzetes kopogást, ami csak egy pár megviselt cowboy csizmához tartozhat, éreztem, hogy felgyorsult a szívverésem.
         Rowdy felzselézett haja tűnt fel a lépcső tetején és a fénylő tekintete rajtam landolt. Nem mosolygott, vagy vigyorgott. Nem mondta rám egyik csípős megjegyzését sem; csak bámult rám folyamatosan, miközben bezárta a köztünk lévő távolságot, amíg már közvetlenül előttem nem állt. Fölém tornyosult és nekem hátra kellett billentenem a fejemet, hogy felnézzek rá. A flőrtölően-vicces Rowdy fent volt tartva minden nő számára, kivéve engem és nem tudtam, hogy ez tetszett-e nekem, vagy egyszerűen csak bosszantott.
         - Szia.
         A szeme középen hirtelen felvillant és láttam, hogy a szája egy homlokráncolás kíséretében megfeszült, ahogy folytatta a bámulást egyetlen szó nélkül.
         Kemény öt percbe telt, mielőtt úgy döntött volna, hogy kinyitja a száját. – Nash felhívott és mondta, hogy ugorjak be és nézzem meg, hogy bent vagy-e még. Azt akarja, hogy beszéljek veled az üzletről.
         Ráemeltem az egyik szemöldökömet és egy lépést hátráltam. Amikor ezt megtettem, beletelt egy percébe, hogy felmérje a terepet és végigfuttassa a hüvelykujját az egyik könyörtelenül lenyírt barkóján. A tekintete végigsöpört rajtam, majd az arcomon landolt még mindig azzal a homlokráncolással.
         - Miért nézel ki ennyire ziláltan?
         Felhorkantam és a kusza hajamat átlöktem a vállam felett. – Az ebédszünetem alatt elkapott az eső, és hogy visszatérjek a munkámhoz, majdnem elgázoltam valami szegény nőt sietségemben. Nem hiszem el, hogy senki sem említette, hogy egész nap úgy néztem ki, mint egy vízbe fulladt patkány. – A szememet forgattam és újabb két lépést hátráltam tőle, de elkapta a csuklómat és közelebb rántott magához.
         A tüdőm megállt működni és a szívem kiesett a mellkasomból és a lábánál landolt, amikor felemelte a másik szabad kezét, és végigfutatta hüvelykujját az egyik szemem alatti finom görbületen, ahol a szemceruzám elfolyt.
         - Ez valójában ismerősnek tűnik. Emlékszem az első alkalomra, amikor a suliban elcsented a sminket az egyik barátnődtől és nem tudtad leszedni. – Megismételte a mozdulatsort a másik szememnél is és nekem kétségbeesetten kellett beszívnom a levegőt, mert az arca kezdett elmosódni az agyam oxigénhiányától. – Nem tudtad, hogy az a cucc vízálló volt és egy órát töltöttél azzal, hogy megpróbáltad ledörzsölni a kertben lévő slaggal, mert tudtad, hogy az apád kitérne a hitéből, ha azzal az arcodon kapna rajta téged. Végül úgy néztél ki, mint egy ázott mosómedve.
         Olyan tisztán emlékeztem erre az incidensre, mint ahogyan ő, csak én most nehezen tudtam gondolkodni, mert a hüvelykujja már az arcomon kalandozott és még alacsonyabbra vándorolt, hogy tanulmányozza a rubint, amit pontosan az ajkam fölött viseltem.
         - Hazarohantál és megkérdezted Maria-t, hogy mit tegyél. Ő visszaküldött téged olívaolajjal és megmentetted a napot. – Küldtem felé egy féloldalas vigyort. – Ezután nem telt el sok idő, hogy elkezdjek annyi sminket viselni, amennyit csak az arcomra tudtam kenni, csak hogy idegesítsem őt. Egyes szokások rám ragadtak, azt hiszem.
         Láttam, hogy a mellkasa megremegett, ahogy mély levegőt vett és valami sötét dolog suhant keresztül az égszínkék tekintetén. Kinyitotta a száját, mintha mondani akart volna még valami mást is, majd meggondolta magát és becsukta. Elengedte a csuklómat, mintha lángra kapott volna és egy lépést hátrált tőlem. Nem zavartattam magamat, hogy megpróbáljam elrejteni a csalódottságomat, amit a visszavonulása okozott.
         - Szóval beszélj nekem az boltról.
         Egy aprót sóhajtottam, de ha az üzletről akart beszélni, ajándék lónak nem fogom a fogát nézni. Legalább beszélget velem.
         Végigfutottam az alapötleteken, amiket korábban Nash-nek is adtam. Elmondtam neki, hogy komolyan úgy gondoltam, hogy az ügyfeleik imádnák a lehetőségét annak, hogy nem csak az üzletet képviseljék, hanem a kedvenc művészeiket is, és örültem, mert úgy látszott, hogy egyetértett velem. Beszélt nekem az ötletéről, hogy nyomatokat és grafikai műveket kínál eladásra, valamint ruházatokat is és el kellett ismernem, hogy le voltam nyűgözve a vállalkozói elméjétől. Ő mindig is sokkal több volt egy szép arcnál és egy sportolónál. Boldog voltam, hogy nem vesztette el ezt, miközben felnőtté cseperedett.
         Húsz percig oda-vissza dobálgattuk az ötleteket és elmondtam neki, hogy ő volt a felelős Rule és Nash civakodásáért, mert ő jobban ismerte őket, mint én, annak érdekében, hogy megkérje őket, adjanak nekem olyan terveket, amiket használni tudtam. Készségesen beleegyezett, majd kínos csönd ereszkedett közénk, miközben nyilvánvalóan eljött az ideje, hogy távozzunk. Azt mondta, hogy a következő hét végére előáll nekem valamivel és én beleegyezően bólintottam. Ellenkező irányba fordultunk, ő a lépcső felé, én meg vissza a falon lévő kapcsoló irányába, amikor hirtelen nagyon fojtott hangon kimondta a nevemet.
         - Salem…
         A vállam fölött hátranéztem rá és felhúztam a szemöldökömet a jóképű arcán lévő átható tekintet miatt.
         - Igen?
         Csizmája kopogott a fapadlón, ahogy elkezdett felém sétálni. A szája feszes vonallá keskenyedett és a tekintete kék tűzzel égetett engem.
         - Mi az?
         Egészen odajött hozzám. Nem állt meg addig, amíg a mellkasa szinte hozzá nem nyomódott a hátamhoz. Valaki számára, aki aktívan elkerült engem heteken keresztül, nem tűnt felvillanyozottnak, hogy ugyanazt a helyiségen kelljen osztozkodnia, mint nekem, biztos, hogy egyáltalán nem okozott semmiféle problémát, hogy rám tegye a kezét.
         Összefogta a nehéz, két-színű hajamat a kezébe és az egészet felemelte és elhúzta, hogy csupasszá tegye a vállamat és a nyakamat.
         Egyik vállamtól a másikig egy Texasi búzavirágföld terült el és a virágok között apró verebek látszódtak. Ez egy nagy tetoválás volt, élénk és szép, ami egy csomó helyet elfoglalt a bőrömen és a szívemben. A virágok és a madarak annyira élethűen néztek ki, mint egy fénykép, és nem, mint egy húsból és tintából álló festmény. Ez volt a legelső tetoválás, amit magamra tetettem és az évek során elég jól kiállta az idő próbáját. Normálisan elrejtette a hajam, vagy amit éppen viseltem, de ezzel az inggel, az egész láthatóvá vált és nem volt csoda, hogy úgy nézett erre a tintára, mintha mindjárt leugrana a bőrömről és az emlékeibe csomagolódna.
         - Megcsináltattam, amint elhagytam Loveless-t. – A hangom egy kicsit remegett, annak ellenére, hogy dacosnak akartam hangzani. A virágok pontosan ugyanolyan színűek voltak, minta szemében lévő szívfájdalom aznapról, amikor elmentem.
         - Miattad rajzoltam. – Mérgesnek hangzott. Megbántottnak. Egyik miatt sem hibáztattam őt.
         - Tudom, Rowdy. Lehet, hogy el kellett mennem Texas-ból, de soha nem az volt a célom, hogy azt gondold, téged és Poppy-t is elhagyom.
         Ujjai végigsimogatták a virágokat, és sokkal inkább megának, mint nekem mondta, - Soha nem gondoltad azt, hogy furcsa dolog, hogy szerettem rajzolni. Mindenki más állandóan azt mondogatta, hogy a focira összpontosítsak. Mindenki azt mondta, hogy a profik közé kerülök majd, úgyhogy nem vesztegettem az időmet a tanulással, vagy azzal, hogy a művészettel szórakozzak. Te mindig azt mondtad, hogy azt tegyem, amit akarok. Te voltál az egyetlen, aki valaha is azt mondta, hogy rendben van az, ha nem csak egy dologban vagyok jó. Ezt a képet a születésnapodra rajzoltam, amikor tizenhat lettél.
         Ki fogok ugrani a bőrömből, majd rá fogom vetni magam, ha nem hagyja abba ezt a simogatást. Kiengedtem egy reszkető lélegzetet.
         - Gyönyörű. A gesztus és a kép is. Mindig is nagyon tehetséges voltál, és azt gondoltam, hogy a művészetednek kellene az előtérbe kerülnie. Soha nem felejtettelek el téged, Rowdy. Mindig magammal vittelek, bárhol is kötöttem ki a végén.
         Ismét kimondta a nevemet, csak ez alkalommal összezavarodottnak és elveszettnek hangzott. Levegőért kaptam, ahogy a keze hirtelen megragadta a vállamat és megpördített engem. Mielőtt az agyam felfoghatta volna, mi történik, elkezdett hátrafelé támogatni engem az elvarázsolt kastélyos tükrök felé. Amikor a meztelen vállam a hideg üvegnek ütközött, levegőért kaptam, ami tökéletesen kedvezett neki, mert hirtelen leejtette a fejét és száját az enyémre szorította.
         Az agyam valószínűleg nem tudta még, hogy mit kezdjen a hirtelen történt viselkedésváltozásával irányomba, de a testemmel semmi baj sem volt, hogy válaszoljon rá. A hátamat homorítottam. A karommal felnyúltam, hogy a nyaka köré fonjam. A mellbimbóim megkeményedtek és a szám megtette a legtöbbet, hogy lepecsételje az övét örökre. A nyelvem az övé körül körözött és felnyüszítettem, ahogy a kezei a derekam köré csúsztak, hogy magasabbra emeljen engem a lábujjaimra, annak érdekében, hogy megfeleljek az ő lenyűgöző magasságához. Köszönöm Istenem, hogy általában nevetséges cipőket viselek, vagy felsorakoztatom az összes jó dolgokat, amik lehetetlenek lettek volna.
         Ez nem egy édes csók volt. Nem egy finom csók. Megízleltem benne a múltat és a haragját. Éreztem, hogy a szellemeket kergeti, miközben a fogai egy kicsit keményebben harapták az alsó ajkam párnáit, mint kellett volna. Semmi sem számított, mert ez volt az a Rowdy, és számomra ő jelentett mindent, ami valaha is jó volt, vagy ami boldoggá tett ebben az egész világban.
         Kezei egy kicsit túl kemények voltak, a légzése túl gyors, és amikor még jobban beledőltem, éreztem, hogy a szívverése szabálytalan és bizonytalan volt. Megpróbáltam felkapaszkodni rá, beléje mászni, és épp amikor a kezem a tarkójára siklott, így még jobban magamhoz tudtam volna húzni őt, a telefonom úgy döntött, hogy megszólal onnan, ahol a rövidnadrágom hátsó zsebébe süllyesztettem.
         Carl Perkins énekelte a „Honey Don’t”-ot és amíg én szívesen figyelmen kívül hagytam volna és tovább csókoltam volna azt a fiút, akit mindig is másként akartam csókolni, mint amikor búcsúzóul megtettem, nem tehettem, mert ez végre a húgom volt, aki visszahívott engem.
         Visszapottyantam a lábamra és hagytam, hogy a karom leessen Rowdy nyaka körül. Kihalásztam a telefonomat és megnyomtam az érintőképernyőt, hogy fogadjam a hívást.
         - Poppy?

         Amint a húgom neve elhagyta az ajkamat, Rowdy egész viselkedése megváltozott. Sötét árnyékok vetődtek szép szemére, és szándékosan távolabb lépett tőlem. További szó nélkül megfordult a csizmája sarkán és a lépcső felé vette az irányt. Nem köszönt el, még csak vissza sem nézett. Nem volt semmi beismerése annak, hogy másodpercekkel ezelőtt részt vettünk volna egy nagyon komoly csókcsatában. Egyszerűen eltűnt, otthagyott engem felizgatva és több kérdéssel, mint amim előtte volt. A fene vigye el őt és az átkozott múltat, ami úgy tűnt az útjában állt annak, ahol lenni akartam.

29 megjegyzés:

  1. Szuper lett! Hamar a következőt! ;)

    VálaszTörlés
  2. Wháááá!:D Na véégre :D Egy röpke pillanatra megtört Rowdy kontrolljaXD Imádtam, imádtam!!! Nagyon köszi a fordítást, szuper lett! Tűkön ülve várom a fordítást, megöl a kiváncsiság, hogy tudjam mi lehet a múltjukban...

    VálaszTörlés
  3. Nagyon tetszik, , szeretem ezt a sorozatot.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szívesen! 😘☺️ Ez a rész engem is nagyon kíváncsiság tett. Veletek együtt izgulok 😄🙂

    VálaszTörlés
  5. Végre végre elcsattant az a csók! :D
    Ez a két nőszemély nagyon padlóra küldte szegény srácot. Reowdynak el kellene engednie Poppyt! Poppy meg mondjuk színt vallhatna hogy Salem jobban megérthesse Rowdyt! Na de majd idővel... :) Köszönöm a fordítást! Nagyon várom a folytatást! :) ❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is vártam mar, mikor törik meg egy pillanatra a jég, igaz nem kevés dolog van, amit meg kell beszélni új, de alakulnak. 😊❤️
      Nagyon kiváncsi vagyok a vegkifejletre 🙂

      Törlés
  6. Jujj de jó volt!! Végre közelebb kerültek egymáshoz, és picit tudtak a múltról is beszélni. Ki lehet ez a Sayer Cole és mit akar? Poppy körül is minden olyan zavaros. Na de majd szép lassan kiderül. Nagyon köszi a fordítást alig várom a folytatást! :) ♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szívesen! 😊😘❤️
      Engem is nagyon izgat, hogy ki lehet az a nő! Remelem nem (nagyon) kavar majd be nekik, es Poppy sem 😊☺️

      Törlés
  7. Nagyon vártam már ezt a részt, a folytatást pedig "sajnos" minden fejezet után egyre nehezebb kivárni.
    Köszönöm szépen a munkádat!

    ui: mint látod, a kezdeti tervem, hogy megvárom egybe a részeket kudarcba fulladt, de cseppet se bánom, így kétszer is élvezhetem ezeket a szexi fiúkat! Köszönöm ezért a lehetőségért!

    Szép hétvégét!
    Jenni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szívesen! 😘❤️ Örülök, hogy ennyire tetszik, hogy nem tudod megvárni, hogy kész legyen az egész ☺️☺️
      Nekem sose sikerült egybe megvárni a fordítást, én is mindig részekként olvasom 😊 Na meg persze utána egybe 😄
      Neked is szep hétvégét, es további jo olvasást! 😊📖📚

      Törlés
  8. wáááááááááááó... belecsaptunk ám a közepébe! Várom a kövit! :)
    Roxi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bele, bele... 😊☺️ Kiváncsi vagyok rajuk nagyon 😄

      Törlés
  9. Nagyon szívesen! 😊😘❤️💕

    VálaszTörlés
  10. Hálás köszönet ezért a részért is.
    Üdv: Lora

    VálaszTörlés
  11. Annyira szeretem szombatonként ezzel kezdeni a napomat. Bearanyozza a hétvégét! :)
    Köszönöm szépen!
    Nana

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek igazán nagyon örülök! 😊😘💕

      Törlés
  12. Nagyon szívesen! ☺️😘💕

    VálaszTörlés
  13. Köszönöm szépen az újabb részt. Annabella

    VálaszTörlés
  14. Nagyon szépen köszönöm, imádtam most is, nagyon ügyes vagy!!! :-*

    VálaszTörlés
  15. Köszönöm szépen! 😘😘💕💖

    VálaszTörlés
  16. Nagyon szeretem ezt a könyvet is. Köszönöm a munkádat! Üdvözlettel: Zsóka

    VálaszTörlés