2016. július 8., péntek

Harmadik fejezet

Harmadik fejezet

Rowdy



Soha nem voltam az a fajta srác, aki jó időben fordított hátat. Ez ritkábban történt meg, most hogy volt egy egész barátokból álló csoport, amibe belevetettem magam, és akiket a családomnak hívhattam, akik mindannyian képesek voltunk összegyűlni ugyanabban az időben, ugyanazon a napon. Így, amikor Jet felhívott engem az utolsó itt töltött éjszakáján, mielőtt elrepült volna meghallgatni néhány zenekart, akik Portland-ben játszanak és azt követelte, hogy jelenjek meg a Bárban, mert mindenki ott lesz, nem tudtam semmilyen ésszerű, vagy gyávának nem tűnő magyarázatot találni arra, hogy ne menjek.
         Egyre nehezebbé és nehezebbé vált, hogy elkerüljem Salem-et, anélkül, hogy az teljesen feltűnő legyen, és most, hogy Cora tanúja volt az én drámai túlreagálásomnak, amikor Salem a határán járt annak, hogy megemlítse a húgát… nos, egyáltalán nem volt menekvés a végtelen kérdések és spekulatív tekintetek elől, amiket azoktól a két-tónusú szemektől kaptam. Imádtam Cora vadságát, de nem éreztem semmilyen vágyat ahhoz, hogy elkezdje belevájkálni az ujjait a régi sebeimbe. Azok a rohadékok már régóta bevarasodtak, és még ha a hegek, amiket maguk mögött hagytak rondák és göröngyösek voltak, ez mégis sokkal jobb volt, mint az elgennyesedés, ami fájt és szivárgott, és a szívfájdalom tényleges emlékei voltak azok, amik hozzájuk kötötték őket.
         Annak érdekében, hogy ne csak a lányoknak bizonyítsam, hanem magamnak is azt, hogy szépen is tudtam játszani, és hogy látni Salem-et a csinos, bronzos szépségében nem fog engem visszarántani azokra a helyekre, ahová soha nem akartam visszamenni, magamra öltöttem a legjobb nyertes hozzáállásomat és elmentem a Bárba. Azt gondoltam, képes leszek ezt megtenni egyetlen éjszakára. Meg tudtam csinálni azt, hogy úgy teszek, mintha a puszta látványa nem semmisítene meg engem belülről. Csak emlékeztetnem kellett magamat, hogy ő szimplán egy idegen volt, akit már nem is ismertem. Ő csak egy random és csinos latin istennő volt, akit a legszebb és legrészletesebb festék borít be, amit valaha is láttam. Én profi voltam a hölgyekkel, és Salem egészen biztosan nő volt. Lehettem volna bájos és sikamlós. Lehettem volna megnyerő és barátságos és remélhetőleg ettől nyugodt lenne, és az, hogy itt volt Denver-ben, attól kevésbé éreztem volna azt, hogy visszahoz az ajtóm elé minden szörnyű emléket, ami kísértett.
         Azt hittem, ez egy sziklaszilárd terv volt. Azt gondoltam, hogy kihúzom ezt az egészet probléma nélkül, de akkor, beléptem a bejáraton. Az első dolog, amin megakadt a szemem nem Ayden volt, aki megpróbálta magával rántani Jet-et a kétlépéses ’Családi Hagyományba’ (Ez egy ilyen texasi country-western tánc), vagy Rule és Shaw, akik fejüket összedugva sugdolóztak, vagy Rome, aki a kis koboldját a bár oldala felé huzigálta, ahol tudtam, hogy az irodája volt a tároló mögött, ahol az alkoholt tartották, vagy Nash és az ő csinos Saint-je, akik úgy tettek, mintha biliárdoznának, míg valójában csókolóztak a filccel borított asztal mellett. Nem, az első dolog, amin az áruló tekintetem megakadt az Salem összetéveszthetetlen görbületei voltak, amik annyira csábítóan fel voltak támasztva, amikor áthajolt a pulton, miközben Asa magához intette.
         Természetesen az első dolog, aminek a látványa belém csapott, az az volt, ahogy a fekete-fehér szoknya körbeölelte a hátsóját és a csípőjét, miközben odahajolt azokon az őrülten magas sarkú cipőkön, amiket viselt. Ennek a gondolatnak a vége pontosan az az elképzelés volt, hogy Asa valószínűleg egy pokolian jó bemutatót kapott volna, ha egy mélyen kivágott felső lett volna rajta, és valamilyen oknál fogva ettől a fejem úgy tűnt, mintha kibaszottul fel akart volna robbanni. Fogaimat összeszorítottam, és szó szerint forró, vörös köd ereszkedett a szemem elé, amikor hátravetette a fejét és nevetett valamin, amit az a szőke délvidéki mondott. A sötét haja végigsöpört a feneke görbületén és a rekedtes nevetése művelt valamit a gyomromban, és az övem alatt is szűk lett a helyzet. Mielőtt végiggondolhattam volna, mit csinálok, azon kaptam magam, hogy sietős léptekkel a bár felé tartok.
         Láttam, hogy Asa észrevette a közeledésemet és mindentudóan rám vigyorgott, miközben szándékosan tovább lépett, hogy segítsen egy másik vendégnek. Meg kellett hagynom, gyilkos ízlése volt a nők terén. Meglehetősen gyakran, most, hogy ő és én voltunk az egyedüli független tagjai a mi kis egységünknek, azon kaptuk magunkat, hogy az éjszaka végére jóindulatúan harcolunk ugyanazért a lányért. Ez soha nem volt komoly, és többször is egyfajta játékba fordult, hogy megnézzük, melyikünk kapja meg a lányt először. Figyelembe véve, hogy mindketten szőkék voltunk és méltányosan részesedtünk karizmába, mindig zsákbamacska volt, hogy kiderüljön, melyikünk nyer. A délies akcentus a javára dolgozott, de nekem meg ott volt az a rengetek festék, és a hűvösen-retro vibrálás, aminek sok nő képtelen volt ellenállni. Odaálltam Salem mellé, és elvettem a Coors Light-ot, amit Asa kérés nélkül letett elém. Összehúzott szemmel néztem rá és láttam, hogy a vigyora barátságosból elmélkedőbe fordult.
         - Mi a helyzet Rowdy?
         Mindig olyan hangja volt, mintha épp akkor lépett volna ki egy farmról Kentucky-ban. Ayden akcentusa alig volt észrevehető, kivéve, amikor őrült, vagy izgatott volt, de Asa ezt fegyverként használta az összes gyanútlan nő ellen. Éreztem, ahogy Salem elfordult onnan, ahol támaszkodott, hogy rám nézzen, de én figyelmen kívül hagytam őt, és Asa-ra koncentráltam.
         - Nem sok.
         - Az utóbbi időben nem jársz erre túl sokat. – Most, hogy már az összes barátom házas volt, gyakorlatilag házas, vagy az egyetlen igaz szerelmükkel voltak, én inkább azzal töltöttem a szabadidőmet, hogy itt lógtam és idétlen dolgokról csevegtem vele. Biztosan észrevettem, hogy egy szikla alá bujdostam beborítva a saját félelmemmel és bizonytalanságommal az elmúlt néhány hónapban. Azon voltam, hogy egy szellemes megjegyzést tegyek arról, hogy élvezi azt, hogy nincs vetélytárs körülötte, amikor meghallottam, hogy Salem felhorkant.
         Elkerültem, hogy túl közel legyek hozzá, mert miatta kényelmetlenül éreztem magamat, és fizikailag nagyon is tisztában voltam a jelenlétének. Amikor a minap megragadtam, akkor a pánik és a félelem hajtott, nem a hirtelen szükség, hogy megérintsem őt. Azonban, ilyen közel lenni, látni azokat az éjsötét színű szemeket, és azt, ahogy a szája mindig tökéletes, szexi módon volt kifestve, amitől a vérem keresztülszáguld a testemen, nem akartam boldognak érezni magamat amiatt, hogy látom őt. Ahogy a szája sarkában ülő rubin rám kacsintott, mintha azt akarná tőlem, hogy odahajoljak és megnyaljam, így hirtelen vissza sem tudtam emlékezni arra, hogy miért nem akartam a közelében lenni. Az, ahogy a hollófekete szemöldöke felszaladt, miközben bámultam rá, hirtelen arra késztetett engem, hogy olyan közel kerüljek hozzá, amennyire csak tudtam.
         - Elfoglalt voltam. – Válaszoltam fölényesen Asa kérdésére, miközben folytattam ennek az idegennek a bámulását, aki egykor jobban ismert engem, mint én saját magamat.
- Elfoglalt mivel?
         Felrántottam a fejemet és észrevettem, hogy kaján vigyor ült ki az arcára. A tény az volt, hogy ettől a nőtől bámulatba estem, ami nyilvánvalóan látható volt és nem esett nehezére, hogy ezzel a tudással kínozzon engem.
         Felkaptam a sörömet, csak hogy csináljak valamit a kezemmel és oldalra döntöttem a fejemet, miközben Salem és én folytattuk egymás bámulását. Úgy néztem rá, mintha bármelyik pillanatban támadásba lendülhetne. Úgy néztem rá, mintha mindjárt lecsapna és magával rántaná az össze jó dolgot, amivel most körülvettem magamat és itt maradnék egy szörnyűségesen viseltes takaróval, amely egy olyan életet takart, amire nem akartam emlékezni.
         Ő úgy nézett rám, mintha egy játék lettem volna egy Cracker Jack dobozban (Ez egy karamellával bevont pattogatott kukorica és mogyoró). A szeme úgy ragyogott, mintha rátalált volna valamire, amit keresett, és ami sokkal jobb volt, mint amit elképzelt.
         Egy nagyot kortyoltam a sörből és kerek perec megmondtam neki, - Tudni akarom, hogy miért vagy Denver-ben, Salem.
         Ő felvette az italát, valami rózsaszínűt, aminek savanykás és édes szaga volt, és ivott egy kortyot belőle. A nehéz hajtincseit átlökte a válla felett, én meg lenéztem. Ja, Asa betekintést kapott. Egy piros csipkés felső volt rajta, ami mélyen kivágott volt a melle domborulata fölött és úgy nézett ki, mintha, amikor a megfelelő módon hajolt volna oda, akkor az egész kiesne és felfedné az egész mellkasát. Provokatívan és csábítóan öltözött fel, de mindig kifinomult és nagyon összeszedett volt. Valóban megtestesítője volt egy mai Bettie Page-nek.
         - Azért vagyok itt, mert Phil azt akarta, hogy itt legyek, Tudta, hogy ez az, ahol lennem kellene, ha boldog akarok lenni.
         Nem erre a válaszra számítottam, sőt, úgy éreztem magam, mintha be lettem volna lőve, mert mintha azt mondta volna, hogy volt valami közöm ahhoz, hogy itt volt. Ez az egómat ért kis rúgás meglepett és a homlokomat ráncoltam.
         - Ez mit jelent?
         Ő csak megvonta a vállát. – Ez azt jelenti, hogy sok helyen megfordultam már, mióta elhagytam Loveless-t. Egyik helyen sem maradtam sokáig és még soha nem sikerült letelepednem. Mindig azt gondoltam, hogy ez az jelentette, hogy kalandvágyó vagyok, hogy volt egyfajta cigánylelkem, de Phil ráébresztett arra, hogy mindig is csak egy biztonságos helyet kerestem, egy helyet, amit az otthonomnak nevezhetek. Nekem soha nem volt olyanom ezelőtt.
         - Denver a te biztonságos helyed? Azt akarod, hogy ez legyen az otthonod?
         Értettem. Úgy értem, Phil egy undorító tetováló szalon nyomornegyedében talált rám Oklahoma-ban, ahol egy srác alatt újonckodtam, aki sokkal inkább érdekelt volt az üzletén kívüli met terjesztésében, mint a tetoválásban, vagy hogy megtanítsa nekem, hogyan kell tetoválni. Phil egy barát barátja volt, aki megemlített engem neki, és azt a tény, hogy fiatal voltam, nagyon lelkes, hogy tanuljak és mindenek felett szerettem a művészetet. Betervezett egy rendkívüli utazást, hogy találkozzon velem és anélkül, hogy tudtam volna, hogyan fog ez elsülni, Phil Donovan megmentett, a saját kis pénzén elhozott engem Denver-be, megtanított arra, amit tudnom kellett, hogy sikeres karrierem legyen és hogyan szerezzek pénzt a művészetből. A legfontosabb, hogy Phil bevett engem a családjába. Az egyedüllét nem volt egyszerű, de olyan régóta csináltam már, hogy eleinte nem ismertem fel, hogy mi nem volt az. Phil Denver-t az én biztonságos helyemmé tette és az otthonommá is.
         Elmosolyodott és az a pokolian-szexi piercing az ajka felett ismét rám kacsintott. Most már nem volt kérdés, a dolgok az övem alatt egyre keményebbek lettek és elvettem az összes észrevételét az akaratom ellen.
         Szemérmesen azt mondta nekem, - Olyasmi. Az én otthonom egy kicsit komplikáltabb dolog, mint egy térképen lévő koordináták.
         Meg akartam kérdezni tőle, hogy ez mi a fenét jelentett, amikor a bár ajtaja kinyílt és egy fiatal nő ballagott be rajta. Hallottam, ahogy Asa beszívta a levegőt és azt is, hogy Saint azt kiáltja, - Royal – miközben integetett az újonnan érkezettnek onnan, ahol még mindig Nash karjába burkolózott a biliárdasztal mellett. Az aranybarna-hajú szépség általánosan intett mindenkinek, majd úgy suhant keresztül a padlón, mintha az a saját külön bejáratú kifutója lett volna, ahogy csatlakozott a barátjához. Csak úgy, ahogy mindig, Nash volt a közepe a szexi vörös szendvicsben, miközben a két lány megölelte egymást és kuncogtak körülötte. Szerencsés rohadék.
         - Ki? Az? Ott?
         Asa beszéde hirtelen feszes és erőteljesebb lett, ahogy még soha nem hallottam ezelőtt. A tekintete, ami általában fényes és ragyogó volt, mint az arany, most valami intenzív és szúrós árnyalatba sötétedett, amit még soha nem láttam nála ezelőtt.
         - Royal. Nash-el szemközt lakik, és amióta Saint gyakorlatilag vele él, ők ketten elválaszthatatlanok egymástól.
         A két vöröshajú furcsa párost alkotott, és a két lány annyira ellentétei voltak egymásnak, amennyire csak tudtak. Saint visszafogott, halk szavú volt, és ugyanannyira szerény és édes, mint amennyire csak egy ember lenni tudott. Rézszínű hajú és szeplős volt, így szerettem őt ugratni azzal, hogy úgy nézett ki, mint Harisnyás Pippi. Royal Hastings genetikailag tehetséges volt minden módon, ahogy egy fiatal nő csak lenni tudott. Magas volt, a bőre tökéletes, szeme kakaóbarna-színű és gesztenyebarna haja mérföldhosszúnak látszott. A teste olyan volt, amit soha nem gondoltam volna, hogy a Sport Illustrated Fürdőruha részlegén kívül létezett, és ha mindez nem lett volna elég egy szuperszexi csomagban, akkor ráadásul még vicces is volt és eléggé huncut ahhoz, hogy megközelíthetővé  és megnyerővé tegye őt.
         - Akarom. – Asa hangja egy oktávot süllyedt és észrevettem, hogy Salem oda-vissza tekinget köztünk. Utáltam még csak rágondolni is, de az biztosan átfutott az agyamon, hogy ha ő szemet vetett Royal-ra, az azt jelentette, hogy nekem nem kellett végignéznem azt, ahogy hányinger keltő módon és furcsán flörtölt Salem-mel, így azt mondtam neki. – Csapj le rá. Szingli.
         Tekintete visszapattant rám és morogva válaszolt. – Miért van az, hogy egy ilyen piszkosul dögös lány szingli?
         Ez pasinyelven azt jelentette, hogy – mi a baj vele?
         Megvontam a vállam és hagytam, hogy ártatlanul leessen. – Sokat dolgozik és furcsa órái vannak, azt hiszem.
         Kezét velem szemben a pultra tette és egy kicsit előrehajolt. – Mit csinál?
         Ez volt a trükkös rész. Amikor elmondom neki, hogy mit tesz ez a lenyűgöző fiatal nő a megélhetésért, tudtam, hogy az érdeklődése azonnal letompul. Egy pillanatig fontolgattam a fejemben, játszadoztam azzal, hogyan mondjam el ezt neki, amikor Salem a kijelentésével hirtelen félbeszakította az oda-vissza ugratásunkat, - Ő egy zsaru.
         Asa szeme kidülledt és egy lépést hátrált tőlünk, mintha a hír megrázta volna, mint az áramütés.
         - Honnan veszed ezt? – A hangja kemény volt, amikor feltette neki ezt a kérdést.
         Salem megvonta a csupasz vállát és hagyta leesni. Elhatároztam, hogy végig akarom nyalni a kulcscsontját és megszívni a válla görbületét, ahol az elegáns nyakával találkozott.
         Mi volt a baj velem? Menekülnöm kellett volna tőle és a fájdalom elől, amit tudtam, hogy okozni tud.
         - Állandóan bejött az üzletbe Nash régi nőjével. Egy alkalommal az egyenruhájában volt. Megkértem, hogy mutassa meg nekem a fegyverét.
         Az összes szín kifutott Asa arcából és oda-vissza ingatta a fejét, mintha ez a mozdulat eloszlathatná az igazságot Salem szavaiban. Csak, hogy meggyőzzem őt arról, hogy ez valóban igaz, bólintottam és hozzátettem, - Valóban az. Nem hittem el, amikor Nash először mondta el nekem, de ez az igazság. Még egy drogos is elkapta őt, miközben járőrözött nem sokkal ezelőtt és végül monoklival és bedagadt ajakkal mászkált. Jelvényt hord és érvényesíti a törvényt, barátom.
         Az orra alatt káromkodott és féloldalas vigyort küldött felém. – Ezt be kellene tiltatni. Egy lánynak sem kellene megengedni, aki ennyire dögös, hogy szolgáljon és védjen.
         Elment, hogy helyrehozzon néhány italt Dixie-nek, aki az eszmecserét figyelte a bár végéből. Amikor elkaptam a csinos koktélos tekintetét, ő rám mosolygott és le kellett nyelnem a sört, hogy elkerüljem, hogy automatikusan visszavigyorogjak rá. Egy csinos lánnyal való flörtölés ugyanolyan természetes volt számomra, mint a légzés, de Salem óvatosan figyelt engem azokkal az ébenfekete szemeivel, és valamilyen oknál fogva Dixie-nek adni az én ’megmutatom neked, milyen a jó időtöltés’ vigyoromat, nem igazán állta meg a helyét az ellenőrzés alatt. Néhány hosszú hajtincsét átlökte a válla felett és néztem, ahogy végigsiklott a meztelen bőrén. A flörtölés lehetett a második természetem, de ez a nő megerőltetés nélkül volt szexi és szivárgott belőle az érzékiség, mint valami drága parfüm. Jobb volt ebben az adok-kapok játékban, mint amennyire én valaha is leszek, és ez csak még több okot szolgáltatott nekem arra, hogy megtartsam a távolságot tőle.
         - A csinos lányok ne legyenek rendőrök? – A hangja egy kicsit rosszindulatú volt, így ellöktem magam a bártól és odaintettem a fejemmel, ahol Asa még mindig Dixie-hez beszélt.
         - Asa-nak hosszú története van arról, amikor a rossz oldalra került bárkivel szemben, akinek jelvénye volt. Ez nem annyira rá irányult, mint inkább arra, amit csinál. Ő nem olyanfajta srác, akinek tetszik, amikor egy dögös lány tiltott és számára, hogy mit csinál a megélhetésért, őt a leghatározottabban tiltottá teszi.
         Felvonta a hollófeketére-festett szemöldökét és spekulatív pillantást vetett Asa-ra és a markáns vöröshajúra, aki hátravetette a fejét és hangosan nevetett valamin, amit Saint mondott neki.
         - Szégyen, hogy így érez. Nagyon szép pár lennének.
         Nos, ez rávett engem arra, hogy kevésbé legyen kedvem ahhoz, hogy megfojtsam Asa-t nem csak a szemrevételezés miatt, amikor Salem a bár fölé hajolt, de rámosolyogni és annyira könnyen körülötte lenni, amitől úgy éreztem tőle magam, mintha visszamentem volna oda, ahol nem kívántnak és nincstelen kölyöknek éreztem magam.
         - Szóval, te csak eldobtál mindent – otthagytad az egész életedet – hogy segíts Nash-nek és Rule-nak az új üzlettel, mert Phil azt akarta, hogy itt legyél? Nem hagytál magad mögött senkit és semmit?
         Harag. Halottam a saját hangomban, és nem tudtam ellene tenni semmit. Az anyám meghalt egy véletlenszerű erőszakos cselekményben, amikor még nagyon kicsi voltam. Nekem nem volt túl sok emlékem róla. De azt fel tudtam idézni, hogy szép volt, csinos és mindig mosolygott vagy nevetett. Emlékeztem arra, hogy boldog volt.
         Bekerültem a rendszerbe, amikor még csak hat éves voltam. Nekem nem volt más családtagom, vagy legalábbis senki, aki a vérem lenne, és igényt tartott volna rám, így árvaházról árvaházra ugráltam, amíg Ortegas-éknél nem landoltam tíz éves koromban. Logikusan tudtam, hogy anya nem szándékosan hagyott egyedül a világban, hogy a sors egy trükkös dolog volt, és valóban kibaszott csúnya tudott lenni, amikor akart, de tagadhatatlan volt, hogy valahányszor valaki, akivel törődtem elsétált tőlem visszahozta azokat az érzéseket, amik régóta megvoltak, mióta elhagyatott lettem.
         Ahelyett, hogy válaszolt volna az én gunyorosan feltett kérdésemre, megtámasztotta a csípőjét a bárszéken és egy kicsit oldalra dőlt, miközben ünnepélyesen rám tekintett. Mindig is tudtam, hogy nagyszerű szemei voltak. Amikor fiatal voltam, azt gondoltam, úgy néznek ki, mint a bársony és még valami puha dolog. Most, miközben rendíthetetlenül engem nézett, azt gondoltam, hogy sötétnek és titokzatosnak tűnnek. Nem tetszett, hogy úgy bukkant fel, mintha a világegyetem minden titkát tudta volna, és csak rám várt, hogy utolérjem őt, így a fülembe tudta volna suttogni őket.
         - Miért nem kérdeztél semmit sem Poppy-ról? Semmit, hogy hogy van? Hol van? Mit csinál? Még csak a nevét sem engedted, hogy kimondjam tegnap és kíváncsi vagyok, miért. Tudom, hogy kettőtöknek egy meglehetősen rossz szakításotok volt, de van itt még valami. Ti ketten úgy össze voltatok nőve, mint a sziámi ikrek, amikor elhagytam Loveless-t. Szóval, világosíts fel engem, Rowdy. Mi történt valójában közted és a húgom között?
         Nem tehettem az ellen, hogy a húga nevének említésére önkéntelenül egy lépést hátráltam. Nem kérdeztem, mert tényleg kibaszottul nem akartam tudni semmilyen információt róla. Pontosan ez volt az, amiért az elmúlt hónapokban úgy kerültem Salem-et, mint egy gyáva. Én csak vissza akartam térni ahhoz a ponthoz, ahol boldogan úgy tehetek, mintha a Cruz lányok semmi mások nem lennének, csak egy távoli emlékek, amit csak leporolok, amikor túl sokat kellett inni, vagy amikor az érzelgősség lesújtott rám és lekevert nekem egy büdös nagy pofont.
         Megmenekültem attól, hogy valami béna választ nyögjek ki, mert Ayden bukkant fel az oldalamnál és megragadta a könyökömet. Szemei olyan árnyalatúak voltak, mint egy jó drága whiskey, épp úgy, mint Asa-nak, amik fényesek voltak és csillogtak a tequila és a bajkeverés keverékével.
         - Gyere, táncolj velem. Jet nehéz eset.
         Átnéztem a vállam felett és láttam, hogy a barátom figyelmeztetően bámul rám. Mivel a kedvenc-dolgokat-megtenni-listám élén állt, hogy felborzoljam Jet tollait, kizárt dolog volt, hogy nemet mondjak neki. Soha nem voltam egy vidéki-és-western stílusú srác, de cowboy csizmában voltam és soha nem fogok panaszkodni, hogy egy olyan csinos lányra teszem rá a kezemet, mint Ayden.
         Visszanéztem Salem-re és szinte láttam, ahogy a sötét tekintete mögött forognak a kerekekek a fejében, de mielőtt bármit is mondhattam volna neki, az italáért nyúlt és ellökte magát a bártól.
         - Nekünk végül el kell számolnunk egymással, Rowland. Te mindig nagyon gyors voltál a pályán, de azon kívül, botladozol.
         Elsuhant mellettem, a haja végigszántotta a csupasz alkaromat, amitől a gyomrom összeszorult. Néztem, ahogy arra felé vette az irányt, ahol Nash és Saint még mindig Royal-lal beszélt, és láttam, ahogy az aranybarna-hajút egy féloldalas ölelésbe vonta, mintha rég-elveszett barátok lennének.
         Visszafordítottam a tekintetemet Ayden-re, és megszólaltam, mielőtt bármibe is belekezdhetett volna, - Ne. Csak ne.
         Hagytam, hogy magával ráncigáljon az apró táncparkettre és könnyen bele is csöppentem vele egy gyors country-western táncba, miközben David Allan Coe a ’Mama Tried’-ot dúdolta a digitális zenegépben.
         - Rowland? – Kuncogott és én mogorván lenéztem rá.
         - Hosszú ideje már, hogy az a srác voltam.
         - Akkor honnan jött a ’Rowdy’?
         Felmordultam, de egy teljes fogsoros vigyort vetettem Jet-re Ayden feje fölött, miközben ő felemelte mindkét kezét és beintett nekem, majd hangtalanul eltátogott minden csúnya szót, amit ismert. Közelebb húztam a hölgyét és pimaszul lemosolyogtam rá, csak hogy még jobban felizgassam őt.
         - Rakoncátlan kölyök voltam. Egy csomó fölösleges energiám volt, amivel senki sem tudott mit kezdeni. Engem mindig felfüggesztettek, mindig bajba kerültem a suliba, és senki sem tűnt úgy, mintha igazából kezelni akarná ezt. Betettek egy családhoz, amikor tíz voltam, akiknek már akkoriban egy csomó gyereke volt, a sajátjaik és más örökbefogadottak együtt. Az anya – Maria – nem beszélt valami jól angolul és általában spanyolul motyogott hozzám. Megpróbálta elmondani nekem, hogy rendezkedjek be, hogy viselkedjek helyesen, de én csak egy huligán (rowdy) voltam. A tanáraim, a többi szülő a templomból, néhány másik gyerek elkezdett engem így hívni és ezt neki is könnyebb volt kimondania, így rám ragadt és még illet is hozzám.
         A szemei hatalmasra tágultak az arcán és a szája is egy kicsit szétnyílt, ahogy levegőért kapott. Egy kicsit megszorítottam, hogy tudassam vele, ez régen történt, és hogy most már minden rendben volt, de véletlenül a pillantásom még egyszer arra a sötét hajra tévedt, és azokra a nevetséges görbületekre, amit a testhezálló szoknya takart. Legalábbis minden rendben volt, amíg ő fel nem bukkant.
         Ayden az orrát ráncolta rám és visszaszorított. – Mesélt neked Jet Austin-ról?
         A hangja nyugodt volt. Szinte alig hallottam meg a cipősarkaink kopogásától, ahogy azok a padlót ütötték.
         - Említett valamit róla.
         - Mit gondolsz? – Bizonytalannak hangzott és észrevettem, ahogy nyelt egyet, miután ezt megkérdezte.
         - Azt gondolom, hogy mi mindannyian felnőttek vagyunk és tudjuk, hogyan működnek a repülők. Austin nem az Antarktisz, és csak mert fizikailag egy új irányítószámon lesztek , még nem jelenti azt, hogy nem lesztek itt is szívvel és lélekkel. Ti srácok a család tagjai vagytok, nem számít, hány mérföld van köztünk.
         Láttam, ahogy egy aprót bólintott és a szemei üvegesek lettek és meleg tekintettel nézett.
         - Félek.
         Sóhajtottam és egy ölelésbe vontam, amitől meglepetésében felvisított és a hosszú lábait maga mögé dobta. Megpusziltam a halántékát és kerek-perec megmondtam neki, - Innen tudod, hogy helyesen cselekszel, édesem.
         Visszatettem a földre és nevetve, finoman a mellkasom közepére csapott.
         - Igen, de még mindig ki vagyok akadva. Aggódom Asa miatt. Ki fogja helyes úton tartani és figyelni rá, amikor elmegyek? Ő vonzza a bajt.
         - Azt hiszem, az elmúlt időben a nagytesód egyenesben tartotta magát és itt van egy hadsereg belőlünk, hogy emlékeztessük őt, mit veszíthet, ha elbukik. Magad miatt aggódj. Az embered miatt. Csak menj és légy boldog, élvezd a szerelmet és a házasságot. Minden rendben lesz, Ayd, és egyébként sincs semmi, amit tehetnél.
         Felhorkant és rám emelte a szemöldökét. – Szóval mi a történet veled és Salem-mel? Úgy tűnik, több minden folyik ott, mint ahogy eredetileg bárkit is beavattál volna.
         A feje fölött láttam, hogy Jet már felállt és felénk kezdett osonni. Rákacsintottam és megfenyegetett egy másik csúnya pillantással.
         - Ez nem egy tündérmese, ha ez az, amiben reménykedsz.
         - Szórakoztató és excentrikus. Kedvelem őt.
         - Salem-et könnyű kedvelni. – Gyengéd volt. Okos. Gondoskodó és együttérző. Ő volt az egyetlen ember a fiatal életemben, aki miatt békét éreztem, és amikor ezt elvette tőlem, amikor magamra hagyott, az volt az, amikor valóban olyan vadsággal kezdtem kötődni Poppy-hoz, amely már határos volt a megszállottsággal. Nem akartam azt a hibát elkövetni, hogy megint elfogadjam Salem barátságos személyiségét. Túlságosan nagy űrt hagyott, amikor elment.
         - Szóval, miért viselkedsz úgy, mintha belerúgott volna a kutyádba? Ez nem te vagy, és őszintén szólva, nem rajongok érte. Ő egy nagyszerű adaléka az üzletnek, és nektek, srácoknak szerencsétek van, hogy itt van.
         Jet végre elért hozzánk, és átkarolta Ayden derekát. A mellkasához húzta és én harc nélkül hagytam.
         - Kabd be. – A hangja mogorva volt, miközben keményen nézett rám.
         Elnevettem magam és vállat vontam. – Akkor emeld fel a segged és táncolj a feleségeddel. Jön és hallgatja azt a fülgyilkolást, amit te zenének nevezel, szóval az a legkevesebb, amit megtehetsz, hogy egyszer pörögsz vele a színpadon egy darabig.
         Felnyögött és húzódozva hagyta, hogy Ayden egy lassú táncra húzza be őt, miközben én elléptem a sötéten gyönyörű pártól. A bár felé vettem az irányt egy újabb sörért, és arra gondoltam, amit Ayden mondott.
         A bolttal kapcsolatban igaza volt, és még Rule és Nash is szerencsés volt, hogy ott volt nekik Salem… de én – nos, valahogy mindig az volt az elképzelésem, hogy ha nem lett volna az a balszerencse, akkor egyáltalán nem lenne szerencse az életemben. Elvesztettem az anyámat. Elvesztettem Salem-et. Elvesztettem az első szerelmemet, és ez mind még azelőtt történt, mielőtt elég idős lettem volna, hogy legálisan igyak. A balszerencse olyasmi volt, amivel alaposan megismerkedtem.

         Rájöttem, hogy minden jó dolog azóta történt, mióta találkoztam Phil-el és Denver-be jöttem, mert a sors útja az volt, hogy visszafizesse a gyerekkorom elvesztését és szeretet nélküliségét.

33 megjegyzés:

  1. Hűű... Köszönöm már nagyon vártam😍😘

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó volt, már hiányzott! 😉

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó volt, már hiányzott! 😉

    VálaszTörlés
  4. Végre elkezdődött valami kis párbeszéd Rowdy és Salem között már nagyon vártam. Azt meg még jobban,hogy mi lesz ebből. ;)
    Köszönöm a munkád szuper volt! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is nagyon várom, hogy mi fog kisülni ebből az egészből. Koszonom szépen 😊☺️😘❤️💕💖

      Törlés
  5. Köszönöm szépen, megérte rá várni!
    Üdv: Lora

    VálaszTörlés
  6. Alig várom, hogy igazán elkezdjen kibontakozni a cselekmény.
    Hálás köszönet a részért!
    Szép hétvégét!
    Ölel, Roxi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is azt a pillanatot várom mar. Nagyon szívesen. Puszi 😊😘❤️💕

      Törlés
  7. Nagyon nagyon szívesen 😊☺️😘❤️💕💖

    VálaszTörlés
  8. Egész nap olvastam a fejezetet! Nagyjából annyi időm volt, hogy most végezzek vele. Először! :D Nagyon vártam már. És kimondottan tetszett ez a rész! Szeretek a tőbbiekről és a baráti kapcsolataikról olvasni :) Szerintem most már hamarosan történnie kell valaminek és én már alig várom! Köszönet a részért! :) ❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hat nagyon remelem, hogy a következő részben mar lesz valami 😊 Nagyon várom mar azt a pillanatot. 😊
      Koszonom szépen. 😘❤️💕☺️

      Törlés
  9. Amikor összejönnek az olyan lesz mint egy tüzijáték...két erős egyéniség.Köszi a fordítást.

    VálaszTörlés
  10. Ez a rész érdekes volt. Köszi!

    VálaszTörlés
  11. Mindig azt hiszem az ilyen sok folytatásos könyveknél, hogy a harmadik után ellaposodik.. és annyira boldog vagyok, amikor rám cáfolnak! Igazán érdekes, ahogy alakul, és még izgalmasabb, ahogyan alakulhat.. fentebb valaki a tűzijáték szót használta. Nagyon találó!
    Köszönöm szépen a munkádat és sok-sok kitartást! Várom a folytatást!
    Nana

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen koszonom 😊😘 Én már a Nash-tol is féltem, hogy nem fogja azt azt a várva várt hatást hozni, mint az elődei. De megtette es ennek nagyon örültem. ☺️ Úgyhogy most mar a Rowdy-ba is remenykedek, hog legalább olyan jo lesz, mint a Nash. ☺️😄
      Örülök, hogy tetszett ❤️💕💖

      Törlés
  12. Köszönöm,
    Annabella

    VálaszTörlés
  13. Nagyon szívesen! 😊😘❤️💕💖

    VálaszTörlés
  14. Köszönöm! Nagyon jól fordítasz, igazi kincseket találtam itt az oldaladon.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Koszonom, ennek igazán nagyon örülök. További jo olvasást 😊☺️❤️😘💕💖

      Törlés
  15. Már nagyon vártam a folytatást, köszi, hogy elhoztad nekünk!

    VálaszTörlés
  16. Nagyon köszi csodás vagy!!! :)

    VálaszTörlés
  17. Nagyon szívesen! 😘😊☺️
    Köszönöm 😘❤️💖💕

    VálaszTörlés