2016. július 28., csütörtök

Hatodik fejezet

Hatodik fejezet

Salem



Mit fogok csinálni, amikor elkapom őt? Ez könnyű volt. Meztelenre fogom vetkőztetni – mind fizikailag, mind érzelmileg, aztán soha többé nem fogom elengedni őt. Nem hittem, hogy készen állt rám, hogy őszinte legyek, így azt mondtam neki. – Rá fogok jönni, hogy miért futsz előlem. – Oldalra döntöttem a fejemet és kerek-perec megkérdeztem tőle, - Még mindig szerelmes vagy a húgomba, Rowdy? Tudnom kell a történetet.
         A reakciója után, amikor a minap Poppy felhívott engem, valami az agyamba férkőzött és a bőröm alá ásta magát végeérhetetlenül. Tudtam, hogy mélyen törődött Poppy-val, és hogy ő a megszokott módján hagyta, hogy az apám döntései úgy működjenek, mintha a sajátjai lettek volna. Amit nem tudtam az az, hogy még mindig bele volt-e gabalyodva a húgomba és még mindig epekedett-e valami iránt, amire soha nem volt esély. Az ifjúkori álmai követik-e őt felnőttkorában, ami valószínűtlennek tűnt ennyi idő után. De ha ez volt a helyzet, akkor nem számít, mennyire akartam őt, vagy milyen nagyon szerettem volna azt a csodálatos dolgot, ami tudtam, hogy együtt lehetett volna nekünk, kizárt dolog volt, hogy harcoltam volna az emlékekkel, vagy a húgom szellemével, hogy megkapjam ezt. Túlságosan is büszke voltam és eléggé becsültem magamat, hogy ezt tegyem. Nem fogok versenyezni az első szerelmének az elképzelésével, nem, amikor az a személy nagyon is életben volt és szerves része az életemnek.
         A minap megpróbáltam kihúzni a válaszokat Poppy-ból, de nyugtalan volt és elsiklott a téma mellett, mintha nem számított volna. Valami történik vele. Azt mondta nekem, hogy elfoglalt és nem tud beszélni, és mindössze néhány percnyi beszélgetés után lecsapta rám a telefont. Ez nem ő volt és ez tíz fokkal megerősítette az iránta való aggodalmamat.
         Óvatosan néztem Rowdy-t, miközben lerakta a kezében lévő papírokat a pultra és arra az oldalra sétált, ahol én voltam. Nem állt meg addig, amíg egyenesen előttem nem volt és válaszul automatikusan megmerevedtem, amikor a csípőm mindkét oldalán foglyul ejtett engem a karjával. A fejét egy kicsit lehajtotta, így szemtől-szembe kerültünk egymással és esküdni mertem volna, hogy örökre bele tudtam volna veszni tekintetének kék óceánjába. Szőke haja világosabb volt, mint normálisan a sok szemét nélkül, amit általában rákent, hogy stílusosan álljon, és ahogy a homlokába hullott, attól annak a kicsi fiúnak tűnt, aki mindig boldoggá tett azokban az elvesztett években. Az ujjaim viszkettek, hogy felnyúljanak és félresöpörjék azt. Viszkettek, hogy megérintsék őt bármilyen módon, ahogy lehetővé tenné.
         Egy kicsit közelebb hajolt hozzám és éreztem a lélegzetét a halántékomon lévő vérvörös hajamon.
         - Megkértem Poppy-t, hogy jöjjön hozzám. Tizennyolc voltam, a világ a lábaim előtt hevert, és meglehetősen nagy garancia volt rá, hogy a profi futballban játsszak. Felajánlottam neki mindent, és ő azt mondta nekem, hogy úgy tekint rám, mint a bátyjára. Egyenesen a szemembe nézett és azt mondta, nem számít, mit teszek, az soha nem lesz elég, mert a szüleitek ezt nem fogják jóváhagyni, mivel tudták, honnan jöttem. Hogy nem én vagyok a megfelelő srác a számára.
         Éreztem, ahogy a mellkasa kitágult és a lélegzete elakadt, ahogy a sötétkék felhők beárnyékolták a forró tekintetét. Az ajkai megérintették a bőrt közvetlenül a szemöldököm mellett és meg voltam döbbenve, hogy a szemüvegem nem homályosodott be ettől a forróságtól, amit ő generált. De amíg kétségkívül egyre jobban beindultam, azt is éreztem, hogy a bensőmben minden, ahol a szívem és a reményem élt kővé vált.
         Rowdy megkérte Poppy-t, hogy menjen hozzá? Most hallottam először erről, és úgy éreztem, mintha ez megváltoztatta volna az életet. Mindketten annyira fiatalok voltak. Én mindig azt feltételeztem, hogy ez csak kölyökkutya szerelem volt, de láthatóan a húgom iránti érzései sokkal bonyolultabbak voltak, mint amire emlékeztem, vagy amit hittem.
         - Megkérted, hogy menjen hozzád? – El akartam lökni őt magamtól. Komolyan meg akartam ragadni az én édes kis kutyakölykömet és elfutni egészen arra a helyre, ahol Rowdy St. James elveszett az emlékeimben, és ahol nem volt meg ez az új információ, ami megpüfölte a belsőmet.
         - Igen. Poppy nem csak, hogy nemet mondott, elvett mindent, amit gondoltam, hogy tudtam a szerelemről és darabokra tépte azt belülről kifelé. A szívem darabjai olyan aprók voltak, amikor végzett velem, hogy nem izgatott, hogy megkeressem őket. Szóval nem, Salem. Már nem vagyok szerelmes Poppy-ba. Összetört, és én azóta nem zavartattam magam, hogy megpróbáljak szeretni valakit.
         Nem bírtam tovább. Mindkét kezemet a mellkasa közepére tettem és ellöktem őt magamtól. Úgy éreztem, ki kell szabadulnom innen, mintha a szavai egy ketrecet építettek volna az összes hatalmas elképzelés köré, amiket követtem, amikor elhagytam Vegas-t.
         - Soha nem mondta el. Akkoriban állandóan beszélgettünk, és egyszer sem említette, hogy kibaszottul megkérted, hogy menjen hozzád feleségül.
         Egy fantáziát néztem, ahol megmutatom neki, hogy számunkra mennyivel több lehetett volna most, hogy már idősebbek voltunk, de ez eltűnt egy füstfelhőben. Úgy éreztem, egyszerűen csak előhúzott egy támadójátékot, és én voltam a védelem, aki úgy néz ki, mint egy idióta, amíg ő a célterületre futott a labdával. Soha nem jöttem volna ide, soha nem éreztem volna otthon magam, ha tudtam volna, milyen tüskések voltak azok a csomók, amik lehorgonyozva tartották őt a múlthoz.
         Megpördültem, hogy rábámuljak, és elmondjam neki, menjen el, de ez elveszett, ahogy meglepetésemben levegőért kaptam, mert követett engem és ismét teljesen behatolt a személyes terembe. Megragadta a felkaromat és felhúzott úgy, hogy lábujjhegyen álltam.
         - Te kezdted ezt az egészet, Salem. Nem hátrálhatsz vissza, csak mert nem tetszik, ami a sötétben rejtőzködik, amikor a fény, amit felkapcsolsz, átüt rajta.
         - Miért nem mondta el nekem? – A szavak suttogásként hagyták el a számat, és nem voltam képes félrenézni az égető, kék-színű tekintetétől. Az ujjaim ismét megrándultak, hogy elsimítsák azokat a szőke tincseket a homlokából, vagy talán azért, hogy behúzzanak egyet abba a helyes arcába.
         - A történetnek az a része rá vár, hogy elmondja neked.
         - Ezért hagytad abba az iskolát, ezért álltál le a játékkal? Visszautasított és te elfutottál ettől az egésztől?
         Lassan oda-vissza hintáztatta a fejét, tagadólag és még közelebb húzott fel engem, így a mellkasunk szorosan egymáshoz préselődött. Azonnal megbántam, hogy nem vettem fel melltartót, mert mindkét mellbimbóm megkeményedett, mivel ennyire közel került a belőle áradó hőséghez. Hagytam, hogy a kezeim szorosan a kemény bicepsze köré fonódjanak.
         - Soha nem akartam azon a szinten focizni. Rajzolni akartam. Festeni. Kreatív akartam lenni és alkotni. Meg akartam tanulni, hogy legyek jobb művész, de nem tudtam, hogyan csináljam ezt és üldözzem Poppy-t egyszerre. Azt gondoltam, ha egyszer elszakadna az apátoktól, akkor végre képes lenne meglátni engem. Hogy meglátná, ki is vagyok valójában, és rájönne, hogy a körülményektől függetlenül kereszteztük egymás útját, hogy érek valamit. – A szája lebiggyedt és leejtette a fejét, így a homlokaink megérintették egymást, miközben én a kemény karján csüngtem. – Soha nem volt semmilyen esélye annak, hogy ez megtörténik. Az első iskolanapon találkozott egy sráccal. Egy megfelelő sráccal, egy megfelelő családból és a megfelelő örökséggel, amivel hazavihette őt az apátokhoz. A látványát is gyűlöltem.
         Elengedte az egyik karomat és felnyúlt, hogy levegye a szemüvegemet, amitől felfelé kellett pislognom rá, mivel egy kicsit homályossá vált a látásom miatt. A hüvelykujja párnáját használta, hogy elsimítsa a felhúzott szemöldökömet és azt hittem, hogy pocsolyává fogok olvadni itt, a lábai előtt.
         - A szart is kivertem belőle. Elrepedt néhány bordája, elbaszódott az orra és egy összetört, szerencsétlen halomban és véres kétségbeesésben hagytam ott őt. A helyzet az, hogy történetesen kezdő irányító is volt és mindez néhány héttel a fő kupajáték előtt történt.
         Levegőért kaptam és a homlokráncolását vigyor váltotta fel. Észre se vettem, hogy egész idő alatt, amíg beszélt, hátrafelé sétáltunk és így most a konyhapultnak ütközött a hátam. Megragadott a derekamnál fogva és felemelt, így a szélére kerültem, és otthonosan beékelte magát a lábaim közé.
         - A suli csendben tartotta ezt, mert ő készen állt arra, hogy behívják játszani, és nem akarták, hogy elveszítse a tekintélyét a csapat többi tagja felett azzal, hogy beismeri, szétrúgta a seggét egy gólya. Elvesztettem az ösztöndíjamat, amit a toborzással kaptam és nagyjából megtiltották, hogy bármelyik főiskolai szinten focizzak a következő néhány évben. Számomra ez olyan volt, mint kapni egy Kiszabadulni A Börtönből kártyát. Nem akartam Alabama-ban lenni. Soha többé nem akartam látni a húgodat. És egyébként a foci sem volt soha igazán az, ahol a szívem volt. Minden olyan érzés volt, mintha kényszerítettek volna és belebetegedtem ebbe az egészbe.
         Még mindig próbáltam összeszedni a gondolataimat arról a tényről, hogy javaslatot tett a húgomnak és most azt mondta nekem, hogy a puszta kezével megpróbálta megölni a főiskolai barátját. Ennek nem kellene, hogy beindítson. Nem kellene rendben lennie, hogy a keze felfelé mozdult a combom külső oldalán, a rövidnadrágom szegélye alá, ahol a lábaim körbefogták a sovány csípőjét, de még ezekkel az új kinyilatkoztatásokkal sem voltam hajlandó megállítani őt.
         - Megvertél egy srácot, csak mert találkozgatott Poppy-val? Féltékeny voltál? – Ez nem csengett száz százalékosan igaznak tekintve, hogy Poppy sokat randizott a középiskolában és az soha nem tűnt úgy, mintha zavarta volna őt. Nehéz volt erre gondolni, mert a kezei utat találtak a lábam hátsó részéhez és megragadták a fenekemet, miközben közelebb húzott magához egészen a pult szélére. Nem lehetett figyelmen kívül hagyni, hogy a közelségünk rá is hatást gyakorolt. A nadrágja elején lévő keménység félreérthetetlen volt és hozzá akartam dörzsölni magamat. Felelőtlennek és rossz döntésnek tűnt, most hogy már tudtam, mi történt vele és a húgommal a távollétemben.
         - Ez szintén nem az én történetem, hogy elmeséljem. Megvertem, mert ő egy első osztályú seggfej volt, és soha nem kedveltem őt. Olyan fajta srác volt, aki arra késztetett engem, hogy biztosan tudjam, a foci soha nem lesz az, amit csinálni akarok. Féltékeny voltam, hogy vele törődött, velem meg nem, de ennek semmi köze nem volt ahhoz, amiért szétrúgtam a seggét. Szóval így van ez, Salem. Futok minden alkalommal, mert azok az emlékek bántanak, amikor utolérnek, és nekem már elegem van az életemben lévő fájdalomból.
         Beszívtam még egy mély levegőt és a kezeimet a vállára tettem, miközben az egyik keze elhagyta a fenekemet és végigtáncolt a combom belső ívén, ahol az én és az ő legjobb részei szorosan egymáshoz préselődtek. Éreztem, hogy a bütykeit végigfuttatja a bugyim szélén és nem tehettem mást, mint hogy nyeltem egy nagyot. Meg kellett mondanom neki, hogy álljon meg, de úgy tűnt, egyszerűen nem találtam a szavakat. – Ezért futsz a múlt elől. De miért menekülsz tőlem? – Rekedtnek hangzottam és be voltam indulva. Nekem igazán fejlesztenem kellene egy kis szégyent, de annyira jó érzés volt, és azok a szemek annyira tiszták és élénkek voltak, hogy nem tudtam elfordítani a tekintetemet.
         Kuncogott egy kicsit és ezt mindenhol éreztem, ahol érintkeztünk. Az ujjai egyre merészebbek lettek és a vágyam, hogy irányítás alatt tartsam őt – a helyzetet – a semmivé lett.
         - Te mindig láttál engem, Salem. Megértettél, amikor még én sem értettem magamat. Te voltál a legjobb barátom, majd elhagytál. Nem tudok törődni senkivel, lehorgonyozni magam valakihez, amikor a végén ők is csak elhagynak majd engem. – Nehezen lélegzett és nem tudtam megállítani magamat attól, hogy az ujjaimat a rakoncátlan hajába ne fúrjam, ami a szemébe lógott. A következő szavai annyira összefacsarták a szívemet, hogy már fájt. – Azok után nem, ami az anyukámmal történt.
         El akartam neki mondani, hogy sajnálom. Soha nem állt szándékomban csak úgy kimaradni az életéből, de fiatal voltam és végre kiszabadultam az apám gyeplői közül, így egy kicsit megőrültem és elvesztettem egy keveset magamból. Szükségem volt arra, hogy tudja, nekem is ő volt a legjobb barátom. El akartam neki mondani, hogy ő volt az egyetlen jó dolog, akire emlékszem gyerekkoromból, de a szája a halántékomról az ajkamra mozdult és csak megpihent ott.
         Nem csókolt meg, nem szívott magába, nem kínzott engem a nyelvével. Csak az enyémen pihentette az ajkait, mialatt csendben egymáshoz préselődtünk, a feszültség sűrű volt és csak úgy lüktetett kettőnk között. Úgy éreztem magam, mintha beleragadtam volna. Elkapva, mint valami lassított filmtekercsben, ahol minden érintés, minden mozdulat, amit gyötrelmesen szándékosan és kínzóan elhúzott. Azok a tehetséges ujjai már annyira közel siklottak oda, ahol a szövet és a bőröm találkozott a ruhám alatt és már sehol sem volt a beleső combomon, de sokkal közelebb azokhoz a helyekhez, amik forróak és nedvesek volt. Azok a helyek elkezdtek szorosan összetekeredni vággyal és szükséggel.
         - Mi a helyzet veled, Salem? Te is úgy tekintettél rám, mint egy testvérre?
         Amikor beszélt, éreztem a szavait, ahogy a szája elmozdult az enyémen, jobban, mintha hallottam volna, amit mondott. Egy kicsit megráztam a fejemet és engedtem, hogy az ujjaim az erős fürtökbe markoljon a nyaka tövénél.
         - Nem. Azt gondoltam, hogy egy gyönyörű és szomorú kisfiú voltál, majd azt, hogy egy okos és tehetséges kamasz. – Levegőért kaptam és egy apró sikolyt eresztettem meg meglepetésemben, mert nem volt többé szövet a kutakodó ujjai és a nedves, mohó húsom között. – Most azt gondolom, hogy egy nagyon jóképű, és komplikált férfi vagy, de az irántad való érzéseim egyike sem volt soha családi. Soha nem tekintettem úgy rád, mint egy testvérre, Rowdy.
         Nehéz volt kiejteni a szavakat, nehéz volt lélegezni, mert megérintett, simogatott engem, és végül a szája fájdalmasan az enyémhez dörzsölődött. Hogy lehetett így egy lánynak egyetlen összefüggő gondolata is, amikor mindez történik vele, és a srác, aki ezt tette úgy nézett ki és olyan jó volt, mint ahogy Rowdy csinálta? Amikor ő volt az egyetlen fényes pont az egyébként is zavaros gyerekkorban.
         - Mondd, hogy miattam vagy itt. – Hangja mély volt és gyakorlatilag éreztem a tekintetének intenzitását, majd egy kicsit megmozdult, így az ujjai még mélyebbre kerültek, keményebben játszottak a legérzékenyebb női testrészemmel.
         Nem akartam ezt mondani neki. Még akkor sem, ha ez volt az igazság.
         Megcsókolt. Valóban megcsókolt. Az ajkai és a nyelve nem voltak rabok többé, miközben a hüvelykujja a csikómon landolt és elég erővel nyomta meg, hogy megránduljak a szorításában. Tehetetlenül csókoltam őt vissza, ültem ott és engedtem, hogy játsszon velem és a testemmel, mintha tehetetlen lettem volna, hogy megállítsam… mert az is voltam. Az ujjai köröztek bennem, az érintése pont megfelelő volt, miközben folytatta, hogy elbűvölje a számat.
         Hátrahúzódott, majd egy kemény és harapós csókot nyomott a számra. Egy kicsit közelebb hajolt, kezét magával együtt nyomta, miközben a nyelve hegyét arra használta, hogy megérintse a felső ajkam közepét, majd egy csókot nyomott a szám felett lévő rubinra. Ettől megborzongtam és a körmömet keményen belemélyesztettem oda, ahol kapaszkodtam belé. Felkiáltottam és a hátamat homorítottam, amikor megtalálta a tökéletes pontot, azt a varázslatos helyet bennem, amit nem mindegyik férfi talált meg ezelőtt. Fehér villanást láttam, ahogy rám vigyorgott, majd ez eltűnt, amikor a nyakamba temette az arcát és elkezdte csókolni és szívni az ott lévő feszes bőrt.
         - Mondd el, Salem. Mondd el, hogy miatta jöttél ide.
         Annyira közel voltam, éreztem a gyönyört és valami többet is, ami végigégette az idegvégződéseimet. Vonaglottam a kezében, a testem meghajlott és reszketett az övén, ahogy nekipréselődtem, és tudtam, hogy az érintésére darabjaimra fogok hullani bármelyik másodpercben. A mellbimbóim feszesek voltak és fájtak. A bőröm túlságosan is érzékennyé vált és mindenhol, ahol megérintett elektromosságot éreztem és szikrákat pontosan ott, ahol a kezei voltak, nem beszélve arról, hogy közvetlenül kiélesítette a vágyamat a feltekeredett belsőmben.
         - Rowdy… - A neve fojtott nyögéssel szakadt ki belőlem, miközben a fogait a nyakam oldalába mélyesztette, ahol a pulzusom dübörgött. A hangokkal, amikkel elmondtam neki, hogy pontosan milyen hatással van rám az érintése, vége volt és ezt ő is tudta. Éreztem a pulzusomnál, ahogy felmordult, éreztem, ahogy az izmai megfeszültek, miközben a testem megtört és összerándult az ujjai körül. Ez nem csak jó érzés volt, és édesen-szexi, hanem a legbelső részemig megrázott.
         Szerettem a szexet és soha nem féltem bevallani ezt, de engem még soha nem érintettek meg így, soha nem tette rám így egy férfi sem a kezét és éreztem jobban magam a végén annál, mint amit az előbb ő tett velem. Úgy éreztem, hogy most valami újat mutatott nekem, megtanított valamire, amit eddig nem tudtam magamról, és ettől megdöbbentem.
         Rowdy épp csak annyira lökte hátra magát, hogy egymásra tudjunk nézni. Kihúzta a kezét a rövidnadrágomból és meztelen combomon pihentette meg. Mindketten nehezen kaptunk levegőt és csak bámultuk egymást. Szemei izzottak és volt ott egy vigyor és még valami más is, ami az arcán táncolt.
         - Miattad jöttem. – A hangom cincogva bukott ki a számból magasan és gyengén.
         Ő elnevette magát, mély és dörgő hangon. – Tudom. Ott voltam veled, de még mindig azt akarom, hogy mond el nekem, hogy miattam vagy itt.
         Egy morgás kíséretében ellöktem őt magamtól és leugrottam a pultról. Az, ahogy a mellkasom az övéhez préselődött sokkal keményebb volt, amitől a már így is felizgatott mellbimbóim fájtak, hogy megkapják a szükséges figyelmet.
         - Jól van. Miattad vagyok itt Denver-ben. Találkoztam Phil-lel néhány évvel ezelőtt, és bevallottam neki, amíg tetovált engem. Megkérdezte, hol nőttem fel és én elmondtam neki, hogy Loveless-ben, Texas-ban. Meg akart ismerni téged és nekem sok történetem volt. Mozgásba lendítette a kerekeket, mielőtt elhunyt, de az igazság az, hogy miattad jöttem ide.
         Kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de a kutyakölyök, aki meglepően csendes volt az egész felbolydulásunk alatt, kiszáguldott a hálószobámból egy rongy maradványaival és egy összenyáladzott magas sarkúval a szájában. Felsóhajtottam, ahogy odahozta nekünk a díját és ledobta azt Rowdy csizmába bújtatott lába elé egy büszke vakkantással.
         Felmordultam. – Úgy tűnik, játszani szeretne.
         Rowdy kuncogott és lehajolt, hogy megvakargassa a kutyát a füle mögött. – Én is.
         Nem tudtam megállni, hogy a pillantásom ne vándoroljon a nadrágja elején lévő dudorra. Az alsó ajkamba haraptam és észrevettem, hogy a tekintete összeszűkült a mozgás hatására.
         Most, hogy már volt egy kis tér kettőnk között, újra tisztán tudtam gondolkodni, és azt mondtam neki, - Nézd, nekem fogalmas sem volt arról, hogy megkérted Poppy kezét. Nekem az összes emlékem rólad az, hogy mennyi édes voltál, mennyire szinkronban voltunk mindig is, és hogy mindig boldoggá tettél engem. Úgy döntöttem, hogy keményen üldözöm azokat a régi érzéseket. Mindig hiányzott valami, nem számított, hogy hol voltam, és valahogy azt éreztem, hogy az a valami te voltál. Nem hittem az ellenkezőjében… soha nem is fogok.
         Kényelmetlenül fészkelődtem mezítláb, miközben ő folyamatosan csendben nézett engem. – Akarlak, Rowdy. Gyönyörű vagy és rendkívül tehetséges, de nem fogok osztozkodni egy pasin a húgommal. Egyetlen srácon sem, soha. – Kíváncsi vagyok, hogy tudta-e azt, hogy néhány évvel később, miután visszautasította őt, hozzáment valaki máshoz.
         Rám emelte az egyik aranybarna szemöldökét és visszaemelkedett az ő teljes és lenyűgöző magasságába.
         - Poppy nincs itt.
         - Nem ez a lényeg. Nem tudom, hogy képes leszek-e túltenni magamat azon a tényen, hogy megkérted a húgom kezét, Rowdy. – A pici kutyusra néztem, aki közöttünk ficánkolt és a bolyhos hátsóját a lábamra tette. – Én mindig azt hittem, hogy ez csak kölyökkutya szerelem volt, nem pedig valami igazi.
         Megdörzsölte az egyik halántékát a mutatóujjával és egy kisfiús vigyor kacérkodott a szája szélén. Veszélyes keveréke volt annak a fiúnak, akire emlékeztem és a komplikált férfinak, akit annyi különböző felszínen kezdtem megismerni.
         Az ujját az állam alá tette és felemelte az arcomat, így egymásra tudtunk nézni.
         - Nem tettem semmi igazit, Salem. Sokféle ok miatt szerettem Poppy-t, de most nem tudok visszanézni rá úgy, hogy bármelyik is megmaradt volna, vagy bármilyen értelme lenne most. Azt tudom, hogy amikor megláttalak azon a napon, amikor felvettek a boltba, az olyan volt, mintha egyenesen arccal a falnak sétáltam volna, és nem csak azért, mert a farkam csak attól megkeményedik, hogy rád nézek, hanem mert valami a mellkasomban olyan érzést kelt, mintha elszabadult volna. Még nem tudom, hogy ezek bármelyike is jó vagy rossz, de amit tudok, hogy ez átkozottul igazi. Valóságosabb, mint bármi, amit valaha is a húgod iránt éreztem. Tudom, hogy mindez kevesebbnek érződik, mint valami, ami könnyű és jó időtöltés, és többnek, mint valami, amin nekem kell keresztülverekednem magam. Azt is tudom, hogy ezek az érzések a szart is kiijesztik belőlem.
         Nos, ez nem éppen egy elsöprő szerelmi vallomás volt, és nem azok a szavak, amik az összes aggodalmaimat parkolópályára küldték, de nem lehetett letagadni a mágneses, fizikai választ, amit egészen biztosan kiváltunk egymásból. Csak szükségem volt egy percre, hogy a fejemet és a szívemet is ugyanarra a lapra tegyem, és annyit mondtam neki.
         - Ki kell találnom, hogyan érzek azzal kapcsolatban, hogy az egész életedet hajlandó lettél volna leélni a húgommal, Rowdy. Korábban soha, semmi sem számított nekem eléggé, hogy össze akarjam tenni ezt az egészet. Általában eluntam magam és elköltöztem, amikor a dolgok nehézzé vagy bonyolulttá váltak. Beleértve az érzéseimet is. Könnyű elfutni, de sokkal nehezebb maradni.
         Szemei feneketlen türkiz árnyalatúra sötétedtek és egy lépést hátrált tőlem. – Már voltam egyszer a visszapillantó tükrödben, Salem. Nincs szándékomban a végén megint oda kerülni.
         Felsóhajtottam és lehajoltam, hogy felvegyem a kutyát, amikor nyafogni kezdett nekem. Az arcomat a puha szőréhez dörzsöltem és Jimbo feje fölött Rowdy-ra néztem.
         - Nem megyek sehová.
         Felhorkant, megfordult és az ajtó felé kezdett el sétálni.
         - Hiszem, ha látom. – Arrafelé bólintott, ahol a rajzokat hagyta a pultomon. – Vess egy pillantást rájuk és tudasd velem, mit gondolsz róluk.
         Épp kinyitotta az ajtót, amikor a nevét kiáltottam: - Rowdy. – Átnézett rám a válla felett és az elektromosan izzó tekintetében mindent láttam, amit akartam tőle. – Barátokként kezdtünk, talán ezzel kellene próbálkoznunk először, és ez időt ad majd neked, hogy meglásd, azért vagyok itt, hogy maradjak és nekem is ad időt arra, hogy kitaláljam, meg tudok-e birkózni a fejemben a Poppy-val való történelmeddel.
         Egy hosszú, néma pillanatig tanulmányozott engem, és eközben csak Jimbo zihálását és a szívem dübörgését hallottam. Ha nemet mond, ha azt mondja, nem érdekli, hogy újra felelevenítsük azt a könnyű bajtársiasságot, ami mindig is megvolt nekünk, akkor nem tudom, mit fogok csinálni. Szükségem volt rá az életemben, de szükségem volt egy perc tisztánlátásra is.
         - Sok barátom van, Salem. Közülük egyiket sem akarom meztelenül látni, vagy ágyba vinni. Nekünk nem szükséges azzal próbálkozni, hogy újra barátok legyünk – mindig is azok voltunk. Az soha nem tűnt el – csak te. Te kezdted ezt az üldözős játékot, szóval, amikor rájöttél a dolgokra, tudasd velem, mert én készen állok arra, hogy elkapj.
         Ezzel az utolsó mondattal az ajtó becsukódott mögötte és én ott maradtam utána bámulva, nem tudva, hogy mit is mondjak, vagy hogyan érezzek.
         Én jól megvoltam egyedül. Ami azt illeti, boldogultam és saját magamtól kiépítettem magamnak egy eléggé szép életet. Nem olyan fajta nő voltam, akinek férfira volt szüksége ahhoz, hogy teljesnek és egésznek érezze magát, de a csukott ajtót bámulva és amiatt, hogy a testem lángolt és érzékeny volt a figyelemtől, hirtelen vissza akartam hívni őt, és megkérni rá, hogy maradjon. Nem csak az érzéseimet kavarta össze, hanem azt is, amit gondoltam, hogy tudtam.
         Megpusziltam Jimbo-t és letettem őt, miután összegyűjtöttem a széttépett cipőmet és a konyhapulthoz sétáltam, ahol Rowdy a rajzokat hagyta nekem, hogy megnézzem azokat. Szétterítettem és csak bámultam őket félelemmel vegyes áhítattal. Ő tényleg hihetetlenül tehetséges volt. A vázlatok 3D-snek néztek ki és annyira élethűeknek, hogy meg kellett érintenem az egyiket, hogy megbizonyosodjak róla, hogy ez csak sima ceruza és papír volt. Az emberek el fogják veszíteni a fejüket, amikor ezeket a grafikákat egy aranyos kis atlétára vagy egy vicces pólóra rakom majd. A cigánylány hihetetlenül nézne ki egy régies szerelőkabát hátán.
         A fejemben már a dolgokat terveztem, így beletelt egy másodpercbe, hogy felfogjam, hogy a szép arcú lány, akit bámultam, ismerősnek tűnt. Felkaptam a képet és közelebb tartottam az arcomhoz, mivel Rowdy levette a szemüvegemet és így alig láttam.
         Hosszú, sötét haja volt. Végtelennek tűnő éjfekete szeme. Szív alakú szája egy leheletnyi mosollyal az arcán. Bájos volt, lágy, és romantikus-megjelenésű. Kiköpött olyan volt, mint én. Az arca, az összes vonása, minden én voltam, ha egy 1940-es jövendőmondó lettem volna.
         Fojtottan felnyögtem a torkom mélyéről, és hagytam, hogy a kép kiessen a zsibbadt ujjaim közül. Még mindig haragudott rám, rengeteg dühöt és érzelmet tartott elhagyatva onnan, amikor elhagytam őt sok évvel ezelőtt. A szerelmének és veszteségének a történetével, nem tudtam hibáztatni őt. Nem bízott abban, hogy itt maradok, hogy ő elég volt ahhoz, hogy gyökeret verjek itt, Denver-ben. Ravasz volt és nyers, de még ezekkel együtt is, még mindig valami olyan gyönyörűnek látott engem, hogy az már szinte fájt, hogy ránézzek.
         Sírni akartam, leginkább azért, mert amennyire imádtam ezt a képet, imádtam, ahogy látott engem, nem tudtam megállítani a következő gondolatomat arról, hogy ez volt az, ahogy Poppy-t is látta?

         A francba. Ez az elkapós játék egy kicsit trükkösebbé vált, mint ahogy azt vártam.

35 megjegyzés:

  1. Méghogy barátok!?!? Rowdyt nagyon bírom. Határozott egyéniség. Bár Salem is az. Rowdy mégis képes kibillenteni az egyensúlyából!
    Jó, hogy megtudtunk néhány dolgot de itt csak Poppyval lesz teljes a történet, akinek szerintem nincs túl jó élete. Vagy inkább rossz... Kíváncsian vároma továbbiakat! Köszi a fordítást! :) ❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szivesen! 😘💕❤️
      Rowdy-t én is nagyon bírom. Arról nem is beszélve, hogy megint beleszerettem egy könyves pasiba ☺️💕
      Sales meg igazi tökös csaj. Nagyon szimpatikus. Szerintem lassan Poppy is képbe kerül majd valahogy. Várom nagyon, hogy mi lesz a végkifejlet. 😊☺️

      Törlés
  2. Minden héten hálás vagyok neked,hogy olvashatom ezt a történetet.Imádom Rowdyt és Salemet.Tetszik ahogy a történet és igen kíváncsi vagyok Poppyra is ,vajon mennyire fogja befolyásolni Salemet,hm?😃Köszi a fordítást!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is nagyon hálás vagyok, hogy ennyien olvassátok, és hogy egyre többen lesztek! 😊💕
      Véleményen szerint Poppy nem csak Salem-et fogja befolyásolni. Bár abban nagyon bízom, hogy Rowdy erős lesz, és a végen mindenképpen Salem-et választja majd. 😊☺️
      Imádom ezt a párost is! 💕❤️

      Törlés
  3. Megint egy jó részt olvastam. Köszönet érte!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek nagyon örülök! Nagyon szivesen! ☺️😘💕

      Törlés
  4. Hűha! Kezd a történet összeállni, egyre több minden derül ki a múltjukról már csak Poppy története hiányzik.Sajnos az az érzésem az ő élete elég rosszul alalult. Nagyon szépen köszönöm a fordítást csodás volt! Várom a folytatást! ;) ♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon, nagyon szivesen! ☺️😘💕

      Törlés
  5. Válaszok
    1. Szivesen! Én is nagyon bírom őket! 😊😘💕

      Törlés
  6. Hu ez nagyon jó volt, elég lesz ki várjam a következő részt.Köszönöm imádom őket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szivesen! Örülök, hogy tetszett! 😊😘💕

      Törlés
  7. Hű ez nagyon jó volt! Remélem nem bizonytalanodik el Rowdy ha Poppy képbe kerül a történetben, és tényleg nem érez iránta úgy, mint régen. Köszi!!!😘

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szivesen! 😊😘😂
      Abba én is nagyon reménykedem,hogy nem bizonytalanodik el! ☺️

      Törlés
  8. Hű ez nagyon jó volt! Remélem nem bizonytalanodik el Rowdy ha Poppy képbe kerül a történetben, és tényleg nem érez iránta úgy, mint régen. Köszi!!!😘

    VálaszTörlés
  9. Köszönöm,alig várom a folytatást.:-)

    VálaszTörlés
  10. Ez a rész mélyre szántott. Azt hiszem, egyre jobban kedvelem őket. Köszi az élményért!

    VálaszTörlés
  11. Jaj, de jó rész volt!
    Köszi-köszi

    VálaszTörlés
  12. Köszönöm. Nagyon szeretem őket. Remélem a húga nem kavar be nagyon.


    VálaszTörlés
  13. Jajj de jó volt!
    Nagyon várom a folytatást!☺
    Kösziiii☺

    VálaszTörlés
  14. Köszönöm szépen, nagyon tetszett!
    Szép hétvégét,
    Jenni

    VálaszTörlés
  15. Igeeeen, végree! Alig vártam, hogy hazaérjek a nyaralásból és elolvashassam az új részt! És nem is csalódtam, imádtam, mint az összes eddigit is! Izgatottan várom a folytatást!
    Jó pihenést neked és köszönet a munkádért!!!!
    Roxi

    VálaszTörlés
  16. Remélem nem fog nagyon bekavni poppy
    a történetbe
    Nagyon váromba folytatást rem hamarosan jön ��

    VálaszTörlés
  17. szia, mikorra várhatóak a további fejezetek?

    VálaszTörlés