Huszadik fejezet

Huszadik Fejezet

Brody

         Kifújom a levegőt, és az ökölbe szorult kezem is ellazul, amikor a repülő leszállt az O’Hare Nemzetközi repülőtéren. Az elmúlt huszonnégy óra még nekem is túl sok volt, és néha még most se tudtam elhinni, hogy tényleg megtörtént. Túláradtak rajtam az ellentmondó érzelmek és ettől teljesen kimerültem. Miután beszéltem Grayson-nal, úgy döntöttem, hogy felszállok az első Chicago-ba tartó gépre, így ki tudtam deríteni mi folyik az életembe, a fejemben és a szívemben.

         Határozott léptekkel odasétáltam a csomagkiadóhoz, és annak ellenére, hogy érzelmileg kimerült voltam, tudtam, hogy volt néhány dolog, amivel foglalkoznom kellett, mialatt itt voltam. A telefonom csörögni kezdett, és amikor a kijelzőn megláttam Sienna nevét, elutasítottam a hívást. Nemsokára úgyis látni fogom őt a lakásomban, és amiről beszélgetnünk kell, az nem telefontéma volt. Demi-re gondoltam, de gyorsan félrelöktem ezeket a gondolatokat. Nem tudtam most vele is foglalkozni. Még nem.

         Fogtam egy taxit és rövid időn belül a lakásomhoz értünk. Eddig soha nem éreztem azt, hogy nem lennék ideillő. Azt gondoltam, hogy ez a város az otthonom, de ez most nagyon messze állt ettől. Nekem mostanra hideg lett és túlságosan egyhangú, hiányzott belőle a pezsgés, amit csak Breckinridge tudott nyújtani. Azt mondtam magamnak, hogy Breckinridge volt az, ami megtestesítette az otthont, de valójában ez egy nagy hazugság volt. Demi volt az én otthonom, és elkeserített, hogy elvesztettem mindezt.

         Kifizettem a taxist, majd felcipeltem a poggyászomat az emeletre. Besétáltam a lakásomban, ahol mindenhol égett a lámpa, és valami szemét valóságshow ment a lapos képernyős tévén. Sienna itt volt.

         Jó.

         Most jobban meg tudtam vele birkózni, mint korábban. Azt mondtam magamnak, hogy ez szimplán olyan, mint letépni a ragtapaszt, de tudtam, hogy sokkal inkább lesz olyan, mintha késsel fűrészelném le a lábamat. Nem szép látvány. Ledobtam a táskámat a padlóra, majd a hálószobám felé sétáltam, ahol hallottam, hogy a zuhanyzóból folyt a víz. Megbántam, hogy adtam Sienna-nak kulcsot a lakásomhoz, de most már semmit nem tehettem ez ellen semmit. Ez többé már nem az én otthonom volt.

         A szobám ablaka előtt álltam, amin keresztül látszott a város látképe, ami egyszer engem is meghódított. Lenyűgözött, festői látvány volt. De most már semmit nem jelentett. Csak egy korszakra emlékeztet az életemben, amikor nem voltam más csak egy éretlen kisfiú. Az elmúlt néhány óra után, úgy éreztem, mintha éveket öregedtem volna, és valahol másként kezdtem nézni az életemet és a döntéseimet, egy valóságosabb perspektívából.

         A telefonom rezegni kezdett, de ez alkalommal Grayson hívott. Sienna még mindig a fürdőben volt, így tudtam beszélni vele. Ő volt az érvelő hang, miközben fontolóra vettem mindent, ami a fejemben kavargott.

         - Hé, ember, - üdvözöltem.

         - Hé. Csak bejelentkeztem. Meg akartam bizonyosodni róla, hogy rendben megérkeztél.

         - Igen, - válaszoltam. – A lakásomban vagyok éppen.

         - Sienna is ott van?

         - Igen, épp a fürdőben.

         Csend lett a vonal másik végén és rájöttem, hogy ebből Grayson rossz következtetést vont le.

         - Egyedül, - tettem hozzá. – Már itt volt, amikor megérkeztem.

         - Már akartam kérdezni, hogy miért volt neki kulcsa lakásodhoz, de jobb, ha nem tudom. Amíg nincsenek más gondolataid… - Szavai elhaltak, és hagyta, hogy a befejezetlen mondat a levegőben csüngjön.

         - A pokolba is, nem! – válaszoltam durván, kuncogást hallva a másik oldalon. – Egy kis időt vett igénybe, hogy mostanra összeszedjem a szarságokat, de most már nem nézek vissza.

         - Ezt örömmel hallom, - mondta Grayson. Gyakorlatilag hallom az önelégült vigyorát. – Várom, hogy ismét haza gyere, ember. Végre elkezdhetünk dolgozni a tanya tervein.

         - Amint elrendeztem itt minden szarságot, felszállok az első járatra. Csak van pár dolog, amivel most foglalkoznom kell, tudod.

         - Tudod, hol találsz meg, ha szükséged van segítségre, tesó. Csak hívj bátran.

         - Tudom. Köszönöm.  – Sienna telefonja pont ekkor szólalt meg, én meg elragadtam azt az ágy melletti szekrényről, majd a homlokomat ráncoltam, amikor nem ismertem fel a számot. – Figyelj, mennem kell, de holnap ismét beszélünk, - mondtam Grayson-nak. Elköszöntünk egymástól, mire azonnal válaszoltam Sienna telefonjára.

         - Halló?

         Egy női hang válaszolt. – Jó estét, Sienna Johnson-t keresem.

         - Jelenleg nincs telefonközelben, de szívesen átadok neki egy üzenetet.

         A női hang most tompán hallatszott, mintha letakarta volna a mikrofont, miközben mondott valamit valakinek. Egy pillanat múlva ismét beszélni kezdett. – A River North Termékenységi Klinikáról telefonálok. Reméltem, hogy Miss. Johnson megerősíti a holnap délelőtti tíz órás időpontját.

         Termékenységi Klinika? Mi van?

         - Sajnálom, - válaszoltam, - de valószínűleg tévedés történt. Biztos benne, hogy a megfelelő Sienna Johnson-t hívta?

         Valami megvillant, és egy vészcsengő szólalt meg a fejemben. Rájönni, hogy Sienna feltételezhetően terhes sokként ért, és ez volt az egyik oka, ami miatt húztam az időt, hogy visszatérjek Chicago-ba.

         A nő habozott, és elképzeltem, ahogy ellenőrzi az időpontot a számítógépén. Telefonon keresztül felolvasta Sienna címét, és biztosított engem, hogy a megfelelő személyt hívta.

         - Meg tudná nekem mondani, milyen kezelésre fog menni?

         - Sajnálom uram, de nem adhatok ki ilyen adatok a páciensekről, hacsak nem házastársak.

         - A férje vagyok, - hazudtam gyorsan, miközben egyre kényelmetlenebbül érintett ez a beszélgetés.

         - Ez különös, Miss. Johnson elfelejtette említeni, hogy férjnél van.

         - Friss házasok vagyunk, így még nem lehetett lehetősége megosztani ezt az információt. – A hazugság olyan könnyedén bukott ki belőlem, amitől egyáltalán nem éreztem kényelmetlenül magamat.

         - Miss. Johnson először jön konzultációra, ami után meg tudjuk állapítani a további kezelését, - mondta a nő.

         - Szóval, nem terhes? – kérdeztem kétkedve. Valószínűleg idiótának tűnhettem, miközben a vonal másik végén lévő nőnek egyre jobban kétségei támadhattak.

         - Nem, - válaszolta, - Úgy vélem, pontosan ezért keresett fel bennünket. Legfőképpen olyan pácienseink vannak, akiknek gondja vannak a fogantatással.

         Nagyot nyeltem, majd két ujjam közé csíptem az orrnyergemet. Most már minden kezd értelmet nyerni.

         - Rendben, köszönöm. Átadom neki az üzenetet.

         Véget vetettem a hívásnak, majd leültem az ágyra. Hallottam, hogy a zuhanyzóban elállt a víz – végre – és vártam, hogy Sienna kijöjjön a fürdőből. Néhány perccel később fel is bukkant, egy törölközőben, ami sokkal vágyakozóbban tekeredett a testére és a fejére. Tisztában volt vele, hogy gyönyörű nő volt, és egy percig sem habozott, hogy ezt az előnyére fordítsa. Sajnos, én is az egyik hülye bolond voltam, aki ebbe a hibába esett.

         - Korábban jöttél haza, - üdvözölt. – Azt gondoltam, hogy maradsz még néhány napot. – Ledobta magáról a törölközőt és teljes meztelen dicsőségében a szekrényem felé sétált. Szerénysége nem ért meglepetésként, és még így se jelentett semmit sem nekem.

         - Sajnálom, hogy csalódást okoztam, - válaszoltam, épp akkor, amikor felvette az egyik pólómat.

         - Nem okoztál csalódást. – Bele akart ülni az ölembe, de finoman arrébb taszítottam őt. Morcosan nézett, de amilyen csábítónak akart tűnni, annak hirtelen nyoma veszett.

         - Beszélnünk kell.

         Sienna fújtatott egyet, és keresztbefonta karját a mellkasa előtt. – Miről?

         - Míg a fürdőben tartózkodtál, volt egy telefonhívásod, - mondtam megdörzsölve a farmerbe öltöztetett combomat. – Válaszoltam rá.

         - Ki volt az?

         - River North Termékenységi Klinika.

         Sienna arckifejezése egy pillanat alatt lehervadt, majd a hideg, számító maszk óvatosan visszacsúszott a helyére.

         - Mi a pokolért hívnának azok pont engem?

         Óvatosan néztem őt, a tekintetemmel először az arcát tanulmányoztam, majd a lapos hasát. Nem volt meglepő, hogy nem fogadtam feltörő lelkesedéssel a terhességét, vagy azt, hogy Huntley és Grayson próbavacsoráját választotta arra, hogy megossza ezt a hírt. Ő így rendezte el a dolgokat, magára irányítva a figyelem középpontját, még akkor is, amikor éppen valaki más volt ott. Azt hallva, hogy hazudott, megmutatta nekem, hogy mennyire szívtelen, manipulatív ember is volt, aki egy tökéletes külső mögött rejtőzött. Csak annyit tudtam mondani, hogy volt néhány igen rossz húzása, amivel már nem akartam foglalkozni.

         - Le akarták ellenőrizni, hogy a holnap reggeli időpontban valóban ott leszel-e, - mondtam.

         - Én nem foglaltam időpontot –

         - Hagyd abba a hazudozást, - csattantam fel. Felálltam és közelebb sétáltam hozzá. – Csak hagyd abba a hazudozást, és egyszer és mindenkorra mondd el az igazat! Nem is vagy terhes, ugye?

         - Brody, meg tudom magyarázni –

         - Nem, felhagytam azzal, hogy a baromságaidat hallgassam, Sienna. Hazudtál nekem és mindezt a családom és a barátaim előtt tetted. Én. Végeztem. Veled. Hallasz engem? Ennyi volt! Mondd el nekem, miért tetted?

         - Én… - kinyitotta a száját, majd becsukta, mielőtt teljesen csendben maradt. Mindketten tudtuk, hogy rajtakaptam őt és ez volt az utolsó szalmaszál.

         - Nem tudom elhinni, hogy ennyire messzire mentél, - mondtam, - de igazából az a szomorú, hogy azt gondoltad, hogy én valaha is családot akartam volna veled. Azt hitted, hogy ennyire hiszékeny vagyok, hogy hittem volna neked?

         Sienna tekintete megkeményedett és kihúzta magát. Nem fogja feladni ilyen könnyen. Nem ilyen volt a természete, még akkor sem, ha tudta, hogy már elvesztette a csatát.

         - Tudtam, mi fog történni, amikor megláttad az exedet. Visszamentél volna hozzá, de én nem fogom harc nélkül feladni.

         - Én nem vagyok a tulajdonod, hogy harcolj értem, - érveltem. – Mi nem vagyunk egy pár!

         Sienna hátrahőkölt, mintha arcon csaptam volna, és átfutott az agyamon, hogy bámulatos színésznő volt. A kezdetektől fogva megegyeztünk abban, hogy ez nem volt más, csak egy kényelmi kapcsolat, nem több annál, mint hogy két ember kielégíti a másik szükségleteit, és ideiglenesen kitöltjük az ürességet, ami másképp üresen maradt volna. Valahol az út során, valami megváltozott, és nyilvánvalóan túlságosan elfoglalt voltam ahhoz, hogy ezt észrevegyem. Vagy talán csak nem akartam észrevenni.

         - Nem hiszek neked! – üvöltötte. Láttam, ahogy egy könnycsepp gördül le az arcán, és vártam, hogy a bűntudat egy szikrája, vagy a lelkifurdalás felüsse a fejét. De nem történt meg. Sienna csak egy játékot játszott, annak ellenére is, hogy én már bedobtam azt a közmondásos törölközőt. Ha szeretném visszakapni azt az életet, amit éltem, akkor el kellett kezdenem valahol.

         - Higgy nekem, édesem. Vége van.

         - Akkor a munkádnak is, - válaszolta önelégülten. Nem ez volt az első alkalom, hogy ezzel fenyegetett engem. Nagyon jól tudtam, hogy amit tettünk, hogy a munkatársak közötti kapcsolat szigorúan a vállalati politika ellen volt, így a mi kapcsolatunk egy titok maradt. Szerintem, az apja gyanakodott erre, de ha így is volt, soha nem említette.

         - Nem számít. Holnap lesz egy találkozóm az apáddal, és már a felmondó levelem is kész van. Odaadom a jegyzeteimet és a hónap végén távozom.

         - Elmész? – Sienna meglepettnek tűnt. Ironikus, mivel valószínűleg látta, hogy ez következik majd.

         Figyelmen kívül hagytam a kérdését. – Egy időre elmegyek. Azt hiszem, jobban teszed, ha elmész, mire visszajövök.

         Anélkül, hogy hagytam volna neki időt a válaszra, visszasétáltam a nappaliba és hirtelen megvilágosodott számomra, hogy mennyire nem éreztem magam ideillőnek. Nem tartoztam ide, és kezdtem ráébredni arra, hogy soha nem is fogok. Tanulópénz volt. Akkor pofozott fel az élet, amikor szinte már túl késő volt, hogy kijavítsd a hibáidat. Kezemet a zsebembe dugtam és úgy döntöttem, hogy a néhány saroknyira lévő bár felé veszem az irányt. Szükségem volt egy italra… vagy hatra.

         Amikor néhány órával később visszaértem a lakásomba, már közel volt az éjfél és boldog voltam, hogy üresen találtam. Nem kapcsoltam villanyt, miközben elővettem egy üveg whiskey-t és letelepedtem a fotelbe. Egy pohárba öntöttem egy keveset a borostyánszínű folyadékból, még a jéggel sem bajlódtam, és egy hatalmas korttyal lenyeltem, miközben végigégette a torkomat. Valami motoszkált bennem a vággyal, hogy hívjam fel Demi-t, de foggal-körömmel harcoltam ez ellen. Még túl korai volt. Túl sok mindenen kell még keresztülverekednem magamat, mielőtt ismét beszélek vele. Meg kellett bocsájtanom magamnak a hibáimat, amiket egy éve vétettem, majd meg kell bocsájtanom Demi-nek is, hogy egy életet megváltoztató dolgot titkolt el előlem. Időre volt szükségem, hogy gyászoljam a veszteséget, amit most tapasztaltam meg, még akkor is, ha ez már nyolc hónapja történt, végezetül szükségem van egy tervre. Mert másrészről, Demi is része volt a tervnek, mert a végén nem tudtam elképzelni az életemet, a jelent és a jövőt sem nélküle.