Ötödik fejezet

Ötödik fejezet

Asa

Körülbelül két héttel a kórházban történtek után, teljes izgalommal sétáltam be a Bárba. Rome felhívott és megkért, hogy jöjjek egy órával korábban, mert beszélni akart velem valamiről. Ha megöltök se tudtam volna kitalálni, hogy elbasztam-e valamit, vagy esetleg valamit rosszul csináltam, de a megfontolt hangja sokkal komolyabb volt, mint általában és ettől a hosszú-távú önfenntartó ösztönöm is megingott. Ha meg akarta tenni, elmondani, hogy menjek a francba, azt mondtam magamnak, hogy ez nem nagy dolog. Nekivághattam az útnak, kitalálhattam valami mást is, amit csinálhatok, de a Bár tényleg az első olyan helyé vált számomra, ahol úgy éreztem, szilárd talaj volt a lábam alatt, és nem akartam elismerni, hogy elveszíteni ezt az egészet pokolian megijesztett. Ha nem lett volna ez a hely, akkor tényleg elsodródtam volna, és amikor elsodródok, akkor bajba kerülök… rengeteg bajba.

         Ayden és Jet egy hétig maradtak. A nővérem itt akart lenni, amikor Shaw hazaviszi a bébi Ry-t és berendezkednek. A becenév aranyos volt és Shaw imádta, mert hatalmas J. D. Salinger rajongó volt, ráadásul ismerve ki volt az apja, köteles volt, hogy rendelkezzen egy kis Holden Caulfield féle lázadással. Ez nem adott elég időt a nővéremmel, és annak ellenére, hogy láttam mennyire nagyon boldog a választásával, hogy elköltözött annak érdekében, hogy még több időt tölthessen a férfival, akit szeretett, hiányzott és tudtam, hogy még mindig túlságosan is sokat aggódik miattam. Megpróbáltam elmondani neki, hogy jól vagyok. Megpróbáltam neki elmagyarázni, hogy ha el is baszom, akkor sem sokat számít, hogy Denverben volt-e vagy Austinban, de erre csak egy dühös pillantást kaptam azoktól a homokszínű szemektől. Jobban szerettem Ayden, mint azt valaha is sejtettem, hogy képes lennék rá, de nem akartam megpróbálni becsapni őt azzal, hogy hitegetem, hogy soha többé nem fogok elbaszni semmit sem. Minden, amit tehettem, hogy próbálkoztam. Megpróbálni jobbnak, és őszintének lenni, megpróbálni a törvény helyes oldalán maradni és nem elfutni, amikor a dolgok rosszra fordulnak. A próbálkozásnak egyenlőre elégnek kellett lennie. Ayden-nek és nekem is.

         A nap a Bárban meglehetősen csendes volt. Volt egy csapat nyugdíjas veterán, akik szerettek ott lógni és megosztani a régi háborús történeteket. Mindig elcsodálkoztatott engem, hogy ezek közül mennyinek volt köze exfeleségekhez és régi szeretőkhöz, semmint valódi háborúhoz. Rome jellemzően kinyitotta a Bárt és ott lógott, amíg oda nem értem, hogy elkezdjem az éjszakai műszakomat. A családjával akart lenni az este további részében és nem mondhatom, hogy hibáztattam őt ezért. Nyugdíjas katonaként, Rome-nak könnyű dolga volt az őszülő ügyfelekkel, így jobbnak látta rám hagyni a vad és lármás tömeget.

         Amikor besétáltam a bejárati ajtón, ő nem volt sehol, és Brite, aki korábban eladta Rome-nak a Bárt, a szokásos helyén állt a hosszú bárpult mögött. Darcy, aki a Bár szakácsa és Brite exfelesége volt, kidugta a fejét a konyhából és halkan elkezdtek valamin vitatkozni.

         Nem hiszem, hogy bármelyikük is feladta volna azt a tényt, hogy ők már nincsenek együtt, de gyakorlatilag még házasok. A harmadik felesége már rég eltűnt, és Darcy nemcsak az egyetlen gyermekének az anyja volt, hanem tényleg az élete szerelme. Egyszer megkérdeztem erről Rome-ot, de ő csak megvonta a vállát és azt mondta, hogy a jó nők bonyolultak és nehéz megtartani őket. Nem értettem ezt mindaddig, amíg egy nap bejelentés nélkül be nem sétáltam az italraktárba két műszak között, és ott nem találtam Darcy-t, akinek lét lába a levegőben volt és Brite hatalmas alakja felette lebegett félreérthetetlen módon. Lehet, hogy nem voltak gyűrűk, de szeretet és szenvedély az még mindig. Sajnálatos módon a lányuk csak púp volt az ember hátán.

         Brite félbeszakította magát, bármit is kezdett el mondani Darcy-nak, mire ő visszadugta a fejét a konyhába. Fogait rám villantotta a hatalmas szakálla alól, ami az arcát fedte, és keresztbefonta a karját a hordó alakú mellkasán. Brite-nak annyira ne-baszakodj-velem kisugárzása volt, ezért mindig meglepett engem, hogy mennyire halk-szavú és éles elméjű volt. Sokkal inkább nézett ki a Pokol Angyalának, mint megmentőnek, pedig az volt. Ő mentette meg a Bárt. Rome-ot. Az összes veterán katonának egy olyan helyet adott, ahol biztonságban érezhették magukat, és most megpróbálta megtenni a legtöbbet, hogy megmentse a nyilvánvalóan önfejű lányát, annak ellenére, hogy őt abszolút hidegen hagyta ez a tény.

         - Hogy vagy, fiam? – Hangja úgy dübörgött, mint a mennydörgés a Sziklás-hegység fölött.

         Leráztam a vállamról a kabátomat és az ujjaimmal végigszántottam a hajamon. – Megvagyok. Van bármi ötleted is arról, hogy miért hívott be Rome hamarabb?

         Megrázta a fejét és felvonta bozontos szemöldökét. – Hogyan boldogul Avett? Mond meg az igazat, Asa. Rome nem akarja, hogy aggódjak, azt mondja, kézben tartja őt, de én neveltem fel azt a lányt. Ismerem az összes olyan dolgot, amivel fejfájást tud okozni.

         Az orrom alatt felsóhajtottam. – A hozzáállása elég szar. Nem hallgat senkire. Vitatkozik Darcy-val. Utál itt lenni, ami szégyen, mert pokolian jó szakács. – Tényleg az volt. Amikor nem csak úgy összedobálta a bár ételeit, amikor nem csak magának csinált valamit, vagy éppen játszadozott, a lány nyilvánvalóan tehetséges volt. Egyszer mondtam Darcy-nak, hogy valakinek meg kéne említenie Avett-nek, hogy menjen szakács suliba, amire Darcy csak felsóhajtott és úgy tűnt, mint aki mindjárt elsírja magát. Kiderült, Avett éppúgy otthagyta a főiskolát, mint valamennyi drága speciális sulit is, ami nyilvánvalóan nem szerepelt a listákon. A lány elindult lefelé a lejtőn. Napról napra tisztábban láttam ezt, leginkább azért, mert ez egy olyan út volt, amit én túlságosan is jól ismertem.

         Brite szitkozódott az orra alatt és felemelte a kezét, hogy végigsimítson a szakállán. – Jobban éreznéd magad, ha kirúgnád őt, amikor átlépi a határt?

         Lecsüggesztettem az államat, a táskájába csempészett sörre gondoltam. – Megteszem, amit meg kell a Bár és Rome biztonságának érdekében.

         Morcosan bólintott. – Ezt akartam hallani. Az őrületbe kergeti Darce-t. Az a lány mindkettőnket a sírba akar tenni.

         Egyetértően morogtam. – Rome az irodában van?

         Brite bólintott és ismét rám villantott egy vigyort, aminek keresztül kellett magát verekednie az arcszőrzetén. – Idegesnek látszol, fiam. Ne legyél.

         Bosszús voltam, hogy a közömbös és nemtörődöm maszkom félrecsúszott, szóval visszaküzdöttem a helyére, ahogy végigsétáltam a folyosón, ahol a mosdó, raktár és a kis hátsó iroda volt található. Kopogtattam az ajtón, mielőtt benyitottam volna, és amikor besétáltam, észrevettem, hogy Rome éppen telefonált. Leültem az egyik roskatag székre a fal mellett, miközben folytatta a morgást és egyszavas válaszokat adott annak, akivel beszélt. Papírmunka hevert az asztalon, alkoholos ládák álltak toronyban a padlón és Rome edző cucca foglalta el a másik szabad széket. A széke megnyikordult, miközben hátradőlt és mivel azt mondta, - Én még jobban szeretlek, - annyit jelentett, hogy a vonal másik végén Cora volt, majd végre letette a kagylót és rám nézett.

         Vigyorogni akartam, megjátszani, hogy minden rendben volt, hogy bármi is készült itt, az nem jelentett semmi rosszat számomra, de helyette éreztem, hogy a gerincem megfeszült és a szemem résnyire szűkült. – Mi a helyzet? – Komolyan nem tudtam, hogy mit kezdjek azzal a ténnyel, hogy ez valahogy nagyon sokat fog jelenteni a számomra. Az egyetlen dolog, amivel valaha is törődtem az anyagiasság előtt, a nővérem volt; ez annyira idegen volt és utáltam, hogy ennyire kellemetlenül éreztem magam emiatt. Fészkelődni támadt kedvem, de kényszerítettem magam, hogy maradjak nyugton.

         Tenyerével megdörzsölte a szemét és megérintette a heget, ami a két szemöldöke között húzódott.

         - Cora terhes.

         A szememet forgattam, és keresztbetettem a lábamat, így a bokámat a térdemen pihentettem. – Nem mondod? – A szarkazmus a hangomban olyan vastagon csengett, mint a Kentucky fű.

         Egy pillanatig csak pislogott rám, majd kifújta a levegőt. – Ezt hogy érted?

         Felhorkantam. – Láttam őt a kórházban. És téged is. Ha ez csak influenza, vagy megfázás lenne, akkor nem ugrálnál úgy körülötte, mintha az anyja lennél, és kétlem, hogy Cora ilyen boldognak tűnt volna akkor.

         Kék szemei egy másodperc töredékéig kitágultak, majd hatalmas vigyor terült szét az arcán. – Igen. Kicsivel több, mint két hónapos terhes. Nem volt ennyire rosszul RJ-vel, de sokkal rosszabb kedvében volt akkor.

         - Nem tudtam, hogy másik babával is próbálkoztok.

         Hatalmas vállai felemelkedtek, majd lesüllyedtek. – Nem is. De azzal sem próbálkoztunk, hogy ne legyen. Egy hónapon belül lett egy menyasszonyom és egy babám, és ez arra készteti az embert, hogy elgondolkodjon azon, mi legyen a következő lépés.

         Ettől nevetnem kellett. Őszintén örültem neki. – Gratulálok.

         - Várni akartunk addig, amíg Rule és Shaw hazaviszi Ry-t és még egy kicsit, amíg leülepedik ez az új-baba őrület, amíg szólunk bármit is. Rule, mint apa, egy csoda volt és ezt egy kis ideig teljesen tiszteletben kell tartani, és nem hiszem, hogy anya képes kezelni egy jó hír gyanánt még több Archer-t, anélkül hogy felrobbanna. Szóval te és Brite vagytok az egyetlenek, akik mostanra tudnak róla.

         - Értem. Akkor erről szól ez a kis megbeszélés? – Ha igen, akkor minden izmom el tudott végre ernyedni, és a levegő, amit visszatartottam, végre ki tudott volna szabadulni a megfagyott tüdőmből.

         A fogamat csikorgattam, amikor fejét nemlegesen megrázta.

         - Nem. A Bárral kapcsolatban szerettem volna beszélni veled.

         Nem akartam eloszlatni azt a tényt, hogy belül darabokra estem, szóval egyszerűen csendben maradtam, és vártam, hogy folytassa.

         Egy percig csak bámult rám, majd hátradőlt a székben és kezét a feje mögé tette.

         - Brite száz dollárért adta el nekem a Bárt. Akkor azt gondoltam, megőrült. – Egyetértettem. – Abban az időben nem értettem, de most már igen. Ez nem a bárról szólt, vagy arról, hogy adjon nekem valamit, hanem valami olyanról, ami sok ütést kiállt, ami alkalmazkodott  és életben maradt és amiben új életet kezdhetek. Tudtad, hogy azzal a költséggel, hogy hozzáadtuk Dixie-t és Avett-et is a bérlistához, még így is nyereségesek voltunk a múlt évben? És nemcsak néhány dollárral; hanem valódi, tisztességes nyereséggel.

         Egyre elfoglaltabbak és zsúfoltabbak lettünk, és a tömeg is egyre változatosabb lett. Az élő zene is sokat segített és az a tény, hogy Rome barátai és családja nagyszerűek voltak és szerettek itt lógni. A Bár mostanra menő hely lett, szóval egyáltalán nem voltam meglepve.

         - Ez jó hír.

         - Igen, az, és ennek a szarnak van köze hozzád, Asa. A seggedet is kidolgoztad. Sokkal több órát voltál itt, ami már egészségtelen. Vigyázol a személyzetre. Törődsz az ügyfelekkel, nem számít kik ők, és a fenébe is, nagyon jó vagy a bárpult mögött. Az emberek kibaszottul szeretnek téged.

         Ez azért volt, mert az életem legnagyobb részét azzal töltöttem, hogy elhitettem az emberekkel azt, hogy imádnivaló voltam, miközben az ellenkezője volt igaz.

         Leejtette a karját, felállt, és megkerülte az asztalt így közelebb hozzám a sarokba tudott telepedni. Kis helyiség volt, Rome meg félelmetes fickó, de a tekintete izgalomtól és várakozástól csillogott.

         - Azt akarom, hogy vegyél fel még több embert. Azt szeretném, hogy Dixie segítsen a fedélzeten, és azt akarom, hogy vegyél fel egy teljes-munkaidős csapost, aki jól kijön a katonákkal és az éjszakai élettel is boldogul, hogy te tarthass egy kis szünetet.

         - Nem tudom, hogy egy kis szünet most a legjobb-e a számomra. Tudod, mit mondanak a tétlen kézről.

         Ráemeltem mindkét szemöldökömet, miközben ő rám mosolygott onnan, ahonnan határozottan fenyegetően magasodott fölém.

         - Ez a bár mindkettőnknek támaszt nyújtott, amikor próbáltuk kitalálni, mit kezdjünk az életünkkel. Segített mindkettőnket lefoglalnia és adott nekünk valamit, amire koncentrálhattunk. Te sokkal jobb vagy, mint én, mert nekem ott volt Csingiling és a baba, akik miatt aggódtam. Azt hiszem, ez betekintést jelentett a következő lépésbe. – Rám nézett, hogy lássa, még mindig vele voltam-e, és igen. Nem értettem egyet azzal, hogy a Bár egy biztonságos menedék volt, amikor megpróbáltam elmenekülni egy élet elől és olyanná válni, aki sokkal tisztességesebb. – Sok vállalkozás létezik, amiknek egy kis segítség kell, hogy újraéledjenek, egy második esély, ha úgy tetszik. Az edzőterem, amire szert tettem, a szétesés szélén áll. Szükségem van néhány új felszerelésre, egy kis vérfrissítésre, hogy visszahozzuk azt ebbe a századba. Tetszik, hogy a hely úgy néz ki, mint egy régi edzőterem a 30-as évekből, de szükségem van egy kis segítségre. Be akarok ebbe fektetni.

         Meglepetten pislogtam és csak bámultam rá. Felvonta a sebhelyes szemöldökét és folytatta.

         - Nash egyik haverjának van egy garázsa. Gyilkosan jó ezekben a helyreállító projektekben, de elég rövid az idő. Láttam a munkáit, és már találkoztam is a sráccal néhányszor. Azt hiszem, az ő vállalkozásába is szeretnék egy kis pénzt befektetni.

         Füttyentettem egyet. – Ember, nem vicceltél a tisztességes haszonról, ugye, Főnök?

         Rome rám mordult. – Segíteni akarok Nash-nek és Rule-nak is, ha úgy döntenek, hogy terjeszkedni fognak és nyitnak egy harmadik boltot is valahol. Amit nem akarok csinálni többé, hogy ülök a seggemen és várok valamire, ami majd be fog következni, ha rám talál. Veszek egy házat. Lesz még egy gyerekem és amikor ez az egész bekövetkezik, feleségül veszem a legtökéletesebb lányt a világon.

         Nem igazán gondoltam, hogy a „tökéletest” és Cora-t” ugyanabban a mondatban említettem volna, de számára abszolút ő volt a tökéletes választás, és volt valami abban, egy különleges érzés, ahogy a gyerekei anyjáról beszélt.

         - Ezek mind nagyon jó tervek, Rome, és azt kell hogy mondjam, egy kicsit sokkolt, hogy úgy döntöttél, vállalkozó és befektető leszel, de mögötted állok, ha akarod, hogy kisegítselek a küszködő vállalkozásokban. Ez eléggé nemes gesztus tőled.

         Kemény pillantást küldött felém. – Számít a második esély. Mindketten tudjuk ezt.

         - Igen. – Keményen dolgoztam minden egyes nap, hogy megbizonyosodjak arról, az én második esélyem nem volt elvesztegetett idő. Tartoztam magamnak és azoknak az embereknek, akik legalább ennyire szerettek engem.

         - Azt akarom, hogy fontold meg, hogy az üzleti partnerem legyél. Jó munkát végzel itt – basszus, nagyszerű munkát. Jobban bánsz az emberekkel, mint én valaha is fogok és azt hiszem, te vagy az egyetlen másik ember, aki megérti, miért akarok üzletekbe fektetni.

         Nos, a francba is. Ez váratlan volt.

         Egy kicsit előrébb csúsztam a széken és felemeltem a kezemet, hogy erőteljesen megdörgöljem a tarkómat. Régi szégyen, és keserű megbánás tört a felszínre és tényleg nagyon keményen kellett próbálkoznom, hogy visszaszorítsam ezeket.

         - Nekem nincs annyi félretett pénzem, haver.

         Meglehetősen jó fizetést adott nekem és a megélhetési költségeim is gyakorlatilag a nullával értek fel, de amikor egy műtőasztalon haldokolsz és visszahoznak téged az életbe, az egy vagyonba kerül. Biztosítás nélkül, minden extra cent visszamenőleg is, a csillagászati összegű kórházi számla kifizetésére ment el. Ayden és Jet felajánlották a segítségüket, de amint lett munkám a Bárban, visszautasítottam őket. Életemben ez volt az első alkalom, hogy ténylegesen felelősséget vállaltam a tetteim következményeiért.

         Szája gúnyos mosolyba húzódott, ellökte magát az asztaltól és így most már ténylegesen is állt. – Szóval, adj nekem száz dollárt. Ez lesz a legjobb befektetés, amire valaha is költöttél.

         Szitkokat szórtam rá és én is felálltam. Még így is fel kellett rá néznem, de már kevésbé tűnt megfélemlítőnek, így hogy nem ültem.

         - Nézd, értékelem az ajánlatodat, és szívesen ráugornék erre a lehetőségre, de nem tudok, és nem engedhetem meg, hogy ingyenjegyet adj nekem.

         Kinyitotta a száját, hogy vitába szálljon velem, de elnémítottam azzal, hogy kezemet a masszív vállára tettem és megráztam a fejem.

         - Mindig a rövidebb utat jártam, azt, amit találtam. Amikor nem kaptam meg amit akartam, elvettem, mert úgy gondoltam, jogom van rá. Nem tehetem meg ezt veled. Nem, azok után, amiket értem tettél, Rome. Ha valaha is olyan helyzetbe kerülök, amikor legálisan megvásárolhatom a partnerséget veled és az ajánlat még mindig állni fog, akkor benne vagyok. Addig is, tudasd velem, ha bármiben is segítségre van szükséged. Én leszek a te személyes tanácsadód.

         - Az voltál az első nap óta, mióta elkezdtél itt dolgozni.

         A torkomat köszörültem, ahogy minden irányból nagyerejű hála csapódott le rám. – Köszönöm, hogy megbízol bennem annyira, hogy megfontolnád a velem való üzletelést.

         Felmordult és mindketten elhagytuk az irodát. – Soha nem adtál okot rá, hogy ne bízzak benned. Tudom, hogy voltak ronda szarságok korábban, de azoknak már semmi köze nincs a mosthoz. Meg kellett tanulnom elengedni a múltat, ahová ezek tartoztak, vagy tényleg fel kell hagyni a jó dolgokkal, amik most adatnak meg.

         Mindketten meglehetősen komolyak voltunk, amikor visszamentünk a Bár elejébe. Brite már elment és Dixie állt a pult mögött Dash-t figyelve, aki ragaszkodott hozzá, hogy mindannyian Church-nek hívjuk, mint ahogy Rome tette, és aki épp az asztalok körül sétált. Rome egy félkarú ölelést adott a koktélpincérnőnek és bedugta a fejét a konyhába, hogy szóljon Darcy-nak, elmegy. Church-el összeütötték az ökleiket, miközben egy másik sötét bőrű ex-katona sétált oda a bárpulthoz, majd felemelt szemöldökkel rám nézett, ahogy megfordult, hogy távozzon. – Tudasd velem, ha meggondolod magad, Opie.

         - Mindenképpen. – A becenév nevetséges volt. Annyira távol voltam egy kantáros nadrágos ártatlan déli kölyöktől az itatónál, hogy az már nevetséges volt, de volt egy részeg kölyök, aki sértésként dobta oda nekem ezt a nevet, ami nem meglepő módon rajtam ragadt.

         Mivel szombat este volt, átfutottam, mivel nézünk szembe az éjszaka és elmondtam Dixie-nek és Church-nek, hogy Rome további munkatársakat keres. Elmondtam nekik, hogy ha bárkit is tudnak ajánlani, akkor küldjék hozzám, majd a konyhába mentem, hogy meggyőződjek arról, hogy Avett egyáltalán felbukkant-e a műszakjában. A hatalmas hűtő mellett álldogált, Darcy meg vele szemben.

         Az idősebb nő lányának az állát fogta a kezében és ordított vele. – Átkozottul biztos vagyok benne, hogy nem botlottál és estél el, így szerezve ezt a kék monoklit, Avett.

         Avett mindenfelé nézett, kivéve a felbőszült anyjára nem, majd rajtam landolt a tekintete. Láttam, hogy az alsó ajka remegett, én meg a homlokomat ráncoltam rá Darcy feje fölött.

         - Ha nyomokat hagy rajtad, hogy más emberek lássák, akkor csak rosszabb lesz. Ez nem csak azt jelenti, hogy leszar téged, hanem hogy leszarja azt is, hogy vannak számodra olyan személyek, akik nem akarják látni, hogy bántódásod essen. Ez veszélyes. Meg kellene szakítanod a köteléket, és behúzott fülekkel és farokkal kellene menekülnöd.

         Avett örvénylő tekintete rám villant és kirántotta magát anyja szorításából. – Nem tudsz semmit sem. Egyikőtök sem. Jared részeg volt. Baleset történt. Hagyj békén vagy kisétálok és nem lesz senki, aki segítene a hét legforgalmasabb estéjén.

         Reszketett és tudtam, hogy ő sem hitte el a saját szavait. Tisztán láttam ezt, miközben az arca belsejét harapdálta. Először meg kell tanulnod saját magadnak hazudnod, mielőtt szakszerűen tennéd ezt másokkal. Avett még közel sem tartott ott és talán még volt idő megállítani őt, hogy eljusson odáig. Végeztem azzal, hogy bébiszittert játsszak; itt volt az ideje, hogy kiengedjem a rosszfiút, aki talán olyan eredményekhez tudott jutni, ahol ez az elkényeztetett, bajos lány elromlott.

         Egyszerűen azt mondtam neki, - Ha kisétálsz, ne gyere vissza. Végeztem azzal, hogy az elkényeztetett játékaidat játszom. Nem akarsz itt lenni, jól van, tudod mit, kibaszottul én sem akarom, hogy itt legyél, de tartozom az apádnak és anyukád egy rendes asszony, szóval elviselem a veled való munkát.  Ez… - kezemmel körbeintettem a konyhában, hogy szemléltessem a drámai helyzetet, amit félbeszakítottam – a hülyeségtűrő képességemnek a határa. - Meggyőződtem, hogy Darcy-ra nézzek, miközben ezt mondom, hogy lássa, mennyire komolyan gondoltam, mielőtt kisétáltam volna a konyhából.

         Még zenekar nélkül is egy forgalmas Szombat este volt, de az összes vendég úgy tűnt a legjobb formájában jelent meg. Volt egy kis összetűzés néhány lány között, de amint észrevették, hogy Church arrafelé veszi az irányt, ahol a csetepaté zajlott, elcsendesedtek és azonnal flört üzemmódba kapcsoltak. Éjfélig végig elfoglalt voltam, amikor egy durva kinézetű alak sétált be, aki meglehetősen felajzottnak és sunyinak látszott. Volt egy olyan megérzésem, hogy Avett miatt volt itt. Teljesen úgy nézett ki, mint egy szemétláda, akinek nem okozott gondot megütni egy nőt, vagy megkérni őt, hogy lopjon a munkahelyéről.

         A bejárati ajtónál maradt, és eléggé nyugtalan volt ahhoz, hogy Church közelebb óvakodjon hozzá. Készen álltam megkerülni a bárpultot és megkérdezni tőle, mi dolga volt itt, amikor Avett kirobbant a konyhából és a srác oldalához rohant. A fickó mogorván ránézett és lerázta magáról a lányt, miközben kihúzta őt az ajtón. Láttam, hogy Church V alakban összevonta a szmöldökét, és anélkül, hogy bármit is mondtam volna, követte a fiatal párt a parkolóba. Legalább azt meg tudtuk akadályozni, hogy az az idióta megüsse őt, amíg dolgozott. Mentálisan feljegyeztem, hogy majd mondjak valamit erről Brite-nak. Ő volt a rosszak legrosszabbika és bármi, amit majd a lánya lúzer barátjának kell majd elmondani, az messze sokkal hatásosabb és rémisztőbb lesz, mint amivel valaha is találkoztam.

         - Kaphatok még egy citromos Martini-t, kérem?

         A figyelmem visszatért a mosolygós hölgyre, aki már tíz óta a bárpultnál ült. Egy kicsit idősebb volt, valószínűleg a negyvenes évei közepén járhatott, de meglehetősen csinos volt. Nem voltam benne biztos, hogy mennyire volt természetes szemben azzal, hogy mennyire volt mesterkélt, de bámulatos arca és fényesen szőke haja volt és a sötét szemében lévő tekintet tudatta velem, hogy szeretné, ha többel szolgálnék neki, mint egy martini. Úgy gondoltam, ez eléggé vicces, mivel egy sráccal volt itt, aki még tőlem is fiatalabbnak tűnt, és aki hátradőlt, hogy ne csak az ő figyelmét tartsa fent, hanem a nő nyilvánvaló gazdagsága is rákoncentrálódjék. Minden egyes alkalommal rám pillantott, amikor a nő beszélgetésbe akart velem bonyolódni, így természetesen egész éjjel ezt a játékot játszottuk.

         Visszamosolyogtam rá, és megbizonyosodtam arról, hogy befeszítsek, amikor az italát kevertem, majd megcsókoltam a kézfejét, amikor egy húszast adott nekem borravalónak. Az orrom alatt nevettem, amikor a srác elvörösödött, és úgy tűnt, hogy mindjárt felrobban. Ízléses kinézetű csaj volt, de én nem akartam belemenni ebbe  a cukrosbácsi szerepbe, így elvettem a pénzét és a saját szórakoztatásom kedvéért baszakodtam a játékszerével. Ők nem tartoztak a szokásos ügyfelek közé és kíváncsi voltam, hogy a világ melyik részéről jöttek. Azon voltam, hogy megkérdezem, de eltérített egy kiürült hordó, amit ki kellett cserélnem, és egy pár, aki úgy gondolták, hogy anélkül sétálnak el Dixie-től, hogy rendezték volna a számlát.

         Elfáradtam, mire elérkezett a záróra és Church is készen állt arra, hogy a kocsijához kísérje Dixie-t. Megkérdezték, hogy akarom-e, hogy megvárjanak, de szükségem volt egy percre, hogy megszűnjön a bennem lévő nyomás. Annyi sok dolog kavargott a fejembe; Rome ajánlata, Avett idióta barátja, amerre az életem tart, és természetesen Royal. Nem láttam őt a kórházban történtek óta, de mostanra visszatért a munkába, szóval ez talán elég volt ahhoz, hogy végre megint helyesen kezdjen el viselkedni. Nem akartam, hogy összekuszálja az agyamat és összezavarjon, de amikor esténként az ágyamban lehunytam a szemem, még mindig éreztem a hideg ajkait az enyémen.

         Már elmúlt három, mire lekapcsoltam a lámpát és elzártam mindent. Lehajtottam néhány ujjnyi scotch-ot, amíg a Raconteurs-t hallgattam a digitális zenegépen, mielőtt becsuktam volna a hátsó ajtót, majd belebújtam a kabátomba, hogy végre hazamenjek. Szerencsés voltam, hogy közel volt, mert igazán nem szerettem a colorado-i telet. Hogyan volt lehetséges, hogy a február hidegebb legyen, mint a December vagy a Január, az még mindig meghökkentette a bennem lakozó délit. A kezemmel a zsebemben leszegtem a fejemet, hogy megvédjem a csípős szél ellen és elindultam a parkoló felé. Egy lágy női hang igazán csúnya káromkodása visszarántott a jelenbe.

         Pislogtam, mert nem tudtam elhinni, hogy az éjszaka közepén itt volt a bár háta mögött. Ismét az edző ruhájában és túlságosan is elbűvölően nézett ki. Nagyon feldúltan járkált ide-oda és felváltva állt meg, hogy belerúgjon a SUV-jának kerekébe és püfölte a homlokát a vezető oldali ablakhoz.

         - Royal?

         Megpördült a tengelye körül, amikor kimondtam a nevét és rám bámult azzal a sötét és hipnotikus tekintetével.

         - Nem követlek téged. - Megfeszült, ahogy odamentem hozzá. Automatikusan védekezésbe csapott át.

         - Nem is gondoltam ezt.

         Felsóhajtott, és hagyta, hogy a feje ismét az ablakhoz ütődjön. – Nem tudtam aludni, így az edzőterembe mentem. Az sem segített, szóval úgy gondoltam, megállok és iszok valamit, majd emlékeztettem magamat, hogy nem akarsz itt látni. Így aztán néhány percig a kocsimban kellett ülnöm, és eldöntenem, hogy mit akartam tenni, de miközben ezt csináltam, egy nagyon részeg lány jött ki az ott lévő kisboltból. – Egy kis sarki boltra mutatott az utca túloldalán. – Vezetni akart, így oda kellett mennem és mondani valamit. – Szép kis szája vigyorra görbült. – Elvettem a kulcsait és vártam, amíg fogott egy taxit, csak szokásomhoz híven a 4Runner-ben hagytam a táskámat a kulcsommal és a telefonommal együtt. – Ismét visszadöntötte a fejét és ki akartam nyúlni, hogy magamhoz húzzam egy ölelésre. – Kizártam magam a kocsimból.

         Kifújtam a levegőt, ami felhőt képezett közöttünk. Nagyon hasonlított a múltkori alkalomhoz, amikor itt voltunk, csak a keze most nem volt a farkam körül és én sem taperoltam őt, mint valami őrült.

         - Nincs pótkulcsod?

         A szemét forgatta. – Persze, hogy van. De nem az autónál. Rendőr vagyok. Az csak bajba kevert volna, vagy arra, hogy a műszakom után egy dühös bűnöző várjon rám a hátsó ülésen. Saint-nek és Dom-nak is van egy, még Nash-nek is, de hajnali három van, és nem igazán akartam megejteni azt a hívást és felpiszkálni mindenkit. Emellett Dom lenne az, akit felhívnék, de ő most nem tudna a megmentésemre sietni. – Láttam, hogy nagyot nyelt, miközben ezt mondta, és a tekintetét elvonta tőlem.

         Felmordultam és tudtam, hogy meghallotta. – Gyerünk. Le tudsz dőlni a lakásomon, és majd reggel felhívod a lovasságot. Hideg van és túlságosan fáradt vagyok, hogy megpróbáljak kitalálni egy okosabb megoldást.

         Oldalra döntötte a fejét és egy hosszú pillanatig tanulmányozott engem, mielőtt azt kérdezte, - Okosabb megoldást?

         Megfogtam a könyökénél fogva és éreztem, hogy megremegett. Ismét levettem a kabátomat és bebugyoláltam őt. Valakinek meg kellett neki magyaráznia, hogy kibaszottul fagyott idekint és sokkal több ruhát kellett volna viselni, mint egy testhez tapadó edzőruhát, ha éjszakánként sétálni támadna kedve az utcán.

         - Te és én, egyedül, a legveszedelmesebb ötlet, ami valaha is az eszembe jutott, Vöröske. Ne mond, hogy nem figyelmeztettelek.