2016. június 26., vasárnap

Első fejezet :)

Első fejezet

Cade


A fenébe. Tudtam, hogy egy négy-óráig tartó erekció nem volt normális. Kényelmetlenül fészkelődtem a kocsimban és azon tanakodtam, hogy mit tegyek. A sürgősségi klinika huszonnégy órán át nyitva volt, így nem ez volt a probléma. Kínos volt az állapotommal, hogy megrekedtem a parkolóban. De a pokolba is, ez a dolog kibaszottul fájdalmas volt. Megrángattam a farmeremet, megpróbáltam egy kis helyet teremteni, és ismét megigazítottam a merevedésemet.
Bassza meg.  Bemegyek.
Keresztülosontam a homályosan megvilágított parkolón, próbáltam olyan normálisan sétálni, amennyire csak lehetséges volt, de minden lépés próbára tette a józanságomat.
Amikor elértem a recepciós pultot, egy idős nő nézett fel és megkérdezte, hogy tud-e segíteni valamiben. Küzdöttem azzal, hogy normális képet vágjak, amíg elmagyaráztam a problémámat. Egy nyomtatványt lökött elém morcos kifejezéssel az arcán, gondolom, nem akart több szót hallani. A várószoba felé vettem az irányt, a táblát az ágyékom elé tartva.
Hogy tovább rontsuk a helyzetet, Rick, a rendező, akivel együtt dolgoztam a felvételen, bejött a sürgősségire, hogy csatlakozzon hozzám a várószobában, azt hangoztatva, hogy nem fogja hagyni, hogy az egyik színésze egyedül menjen keresztül ezen. Ez kibaszottul nagyszerű.
Amikor a papírmunka felé fordultam, arra koncentráltam, hogy bármi olyanra gondoljak, ami megszelidíthené ezt a szörnyű keménységet. A Chicago Bears-re, hogy mennyire utáltam a kórházakat – bármi, ami nem volt kapcsolatban a szexszel. Semmi sem segített. Már teljesen lüktetett, mire harminc perccel később szólítottak.
Egy férfi orvosban reménykedtem, így férfidologként tudtuk volna kezelni, de ahogy beléptem a függönnyel elválasztott szobába és megláttam egy fiatal ápolónőt, aki rám várt, minden reményem füstbe ment. Rick követett engem az apró szobába és elhelyezkedett a sarokba, hogy figyeljen. Meg voltam róla győződve, hogy az egyedül célja annak, hogy itt volt az, hogy egy jót nevessen.
Az ápolónő rám pillantott, a szemei kitágultak és elakadt a lélegzete. Fiatalnak tűnt, túl fiatalnak, hogy nővér legyen és csinos volt a maga ártatlan és édes módján, akikre normálisan nem hajtok.
         - Szia! Caden Ellis? – kérdezte. Hangja lágy volt, aggodalommal átszőve.
         Egy másodpercbe telt, hogy válaszoljak. – Cade.
         - Kérlek, foglalj helyet. – Egy fehér-papírral-bevont vizsgálóasztal felé intett és elkezdte átlapozni a kórlapomat. – Az én nevem Alexa. Ápoló hallgató vagyok és ma este én fogok segíteni az orvosnak. Nem bánnád, ha feltennék neked néhány egyszerű kérdést, mielőtt rátérnénk a keményebb dolgokra? – Tekintete idegesen az ölemre villant, és én nem tehettem róla, vigyorogtam.
         - Persze.
         Ravaszul bólintott. – Jól van akkor. Kezdjünk bele. – Leült a mellettem lévő görgős székre és közelebb gurította hozzám magát. – Mennyi a súlyod?
         - Kilencvenöt kiló.
         - Magasságod?
         - 186 centi.
         Leírta ezeket az aktájába. – És a korod?
         - Huszonkettő.
         Visszafojtott egy mosolyt, de nem igazán tudtam, hogy miért.
         A haja színe valahol a szőke és a barna között volt, és hatalmas kék szemei voltak, amik olyanok, mint a kristály tiszta ég. Apró volt, mégis formás, szépen kitöltötte a kék kórházi egyenruháját, domborulatokkal a megfelelő helyeken. Telt, rózsabimbó szája volt és egy kicsit felfelé álló orra és még a munkaruhájában is ragyogónak és összeszedettnek látszott – azt a benyomást keltve, hogy nyugalomban és megfelelő körülmények között nevelkedett. Távol attól, ahogyan én felnőttem.
         Befejezte a nyomtatványt és az orvosi műszerekkel foglalta el magát, hogy ellenőrizze az életjeleimet. Annak ellenére, hogy a jelenléte szakmai volt, egyáltalán nem segített lohasztani az erekciómat. Valójában, azt hiszem, az átkozott farkam még keményebb lett, csak hogy kínozzon engem.
         A sztetoszkópot a szívem fölé helyezte és néhány pillanatig hallgatta, mielőtt lejegyzett volna néhány megjegyzést. Néztem, ahogy dolgozik, egy mosoly kúszott az ajkaimra.
         - Szóval, Cade. – Egyenes, fehér fogakkal mosolygott fel rám, mialatt felhelyezte a vérnyomásmérő mandzsettáját a bicepszemre. – Mi a probléma?
         Bassza meg. Arra fog kényszeríteni, hogy kimondjam. – Ott van… - Megkocogtattam a táblát, amit tartott. – A nyomtatványom, amit a váróban töltöttem ki.
         Lenézett, homlokráncolva elhúzta a száját. – Igen. Látom. De ha meg tudnád magyarázni… um, hogyan történt. Ez az első alkalom, hogy te, um… ezt tapasztaltad?
         - Én még ezelőtt soha nem vettem be teljesítménynövelő szert, ha ez az, amit kérdezel. – A szavak, az agyonjátszott reklámból megszólaltak a fejemben. „Ha négy órán át hosszabb ideig tartó erekciót tapasztal, azonnal kérjen orvosi segítséget.”
         Elszakítottam a tekintetemet a vékony szövetről, ami a mellkasára feszült, de nem azelőtt, mielőtt rajtakapott volna, hogy nézem. Lepillantott a mellkasára, hogy megnézze mit bámultam és a homlokát ráncolta. Előhúzott a melle fölött lévő zsebéből egy túlméretezett fültisztító pálcát, amit észre se vettem. – Ne aggódj, ezt nem fogom rajtad használni.
         Nem ez volt az, ami megragadta a figyelmemet, de ugyanakkor megkönnyebbülés volt, hogy nem lettem rajtakapva, hogy a mellét fixíroztam. Egy igazi seggfejnek éreztem magam, hogy itt ülök kőkeményen és egy ápolónő cickóit bámulom. Ízléses. Olyan, mintha a farkam azt gondolta volna, azért voltunk itt, hogy önként részt vegyünk, hogy megkönnyítsük a kényelmetlenségét. Sajnos nem, kisember. Éreztem a fájdalmát. Megköszörültem a torkomat és lenéztem.
         Alexa gyorsan és módszeresen dolgozott, felpumpálta a karomon lévő mandzsettát és az ujját a csuklómhoz nyomta, hogy megtapintsa a pulzusomat, mialatt a karóráján tanulmányozta a ketyegést. Kihasználtam a lehetőséget, hogy még közelebbről figyelhessem meg őt, észrevéve, hogy az arca teljesen koncentrált volt, ahogy dolgozott. Megpróbálta a tőle telhetőt megtenni, hogy ne zavarjam meg. Ez nem a szokásos hatás volt, amit nőkre gyakoroltam.
         - Szóval, meg tudod mondani, mikor kezdődött a probléma? – Lepillantott a nyomtatványomra, ahol én szándékosan homályban hagytam ezt az információt, csak a legszükségesebb részleteket írva le – nevet, egészségügyi biztosítást, és ó, igen, a fájdalmas merevedést. Abban reménykedtem, hogy egy férfi orvossal beszélhetek majd, aki látott már ilyet ezelőtt, nem pedig egy vonzó, fiatal nővérrel, a fenébe is.
         Haboztam és Rick elnevette magát. – Elkezdtük a filmforgatásunkat és a sztárom lámpalázas lett. Adtam neki néhány kék pirulát, amit szükség esetére kéznél tartottam.
         Ajkát ismét lebiggyesztette miközben a homlokát is ráncolta, ahogy Rick-ről visszanézett rám. Lepillantottam, és a nadrágomnak feszülő kemény merevedésemre mutattam.
         - Ó, édes. – Kezét a szájához kapta és akaratlanul hátrált egy lépést.
         A reakciója annyira őszinte, annyira átkozottul ártatlan volt, hogy majdnem elkuncogtam magam. Majdnem. De a vérem többsége ebben a pillanatban délen csücsült, ami késleltetett minden normális reakciót.
         - Szóval, várj…  milyen üzletben vagytok ti benne, srácok?
         - Felnőtt szórakoztatás, - válaszoltuk Rick-kel egyszerre.
         - Úgy értitek… pornó? – kérdezte Alexa.
         Összerezzentem.
         Rick előrenyúlt, hogy adjon Alexa-nak egy névjegykártyát. – Mrs. X Szórakoztatás, - mondta büszkén.
         Nem magyarázkodtam, hogy ez egy romantikus, gyengébb változat volt, és hogy a filmcég díjat nyert a barátságos-női nemért – elsősorban ez volt az a jellemzője, ami vonzott engem, hogy velük dolgozzak. De őszintén, mindez nem számított. Pornó volt és ez volt minden, amit látott. Valószínűleg azt fontolgatta, hogy én valamiféle játékos voltam, vagy szex függő. Láttam ezt a tekintetében és hasztalan lett volna harcolni ellene. Nem mintha valaha is látnám majd ezt a lányt újra. Soha nem fog tudni arról a kicsi lányról, akire felügyelnem kell, vagy a jelzálogról, az élelmiszerekről, vagy a számlákról, amikért felelős voltam.
         Egy perc elteltével, miután összeszedte magát, a nővér akcióba lendült, megragadott egy fehér papírból készült köntöst és felém lökte. – Tessék. Öltözz le és vedd fel ezt, ami elől nyitott és nemsokára visszajövök. – Ezzel egy szó nélkül kimenekült a szobából.
         Néhány nappal ezelőtt, amikor aláírtam ezt az egész felnőtt szórakoztatásról szóló cuccot, egyszerű volt. Megjelentem és a honlap számára modellt álltam néhány fényképre. Csak egy bokszert viselve elnyúltam az ágyon egy gyönyörű lánnyal, akit Desiree-nek hívtak. Különböző pozíciókba rendeztek minket, ami egyre intimebb lett – én, ahogy nyalom a nyakát, a mellbimbóját, majd a csiklóját. Nem volt semmi szexuális benne, mint ahogy azt gondolnátok. Csak mozdulatlanok maradtunk és tartottuk egymást néhány másodpercig, a kamera kattanásáig, szóval ez nem olyan volt, mintha ténylegesen kikezdtem volna vele. Én csak egy kicsit rajta tartottam a nyelvemet. Ez… más volt. És amikor arra kértek, hogy dobjam le a bokszert, még nem voltam kemény. Egy szó nélkül, Desiree – mint egy profi – lenyúlt és a hosszú, manikűrözött ujjaival addig dörzsölte a csomagomat, amíg fel nem állt. Ezután egy újabb órát töltöttem el vele pózolva. A modellkedés volt a könnyebbik része. A film volt az, ami nehezebbnek bizonyult.


*******


Három órával korábban

         Rick odajött, hogy tartson nekem egy buzdító beszédet. – Készen állsz erre?
         Mély levegőt vettem és a díszletre pillantottam – egy fehér bőrkanapé volt a padlótól-a-mennyezetig ablakhoz állítva, a kibérelt, elegáns tetőtéri stúdióban. Az egész hidegnek és megrendezettnek érződött, de mit vártam? Ez csak szex volt. Meg tudtam csinálni. Ez volt az egyetlen dolog, amiben biztosan tudtam, hogy jó vagyok. És ami a legfontosabb, sokat fizetett – eleget ahhoz, hogy megengedhessem magamnak Lily egészségügyi ellátását.
         Elképzeltem az édes arcát, ahogy a paplan szélén át kikukucskált, amikor ma este korábban benéztem hozzá. Elmondtam neki, hogy Becca fog átjönni, hogy vigyázzon rá, és hogy reggelig nem fog látni engem. Összeszorította az ajkait és bólintott. Nem kedvelte a sötétet és néha jobban szeretett bemászni éjjel az ágyamba, de most a bátor arcát mutatta.
         - Cade? – Kérdezte Rick, visszarántva a figyelmemet felé.
         - Igen, jól leszek.
         - Ez az én fiúm. A színésznőnknek is nemsokára itt kellene lennie. Új lány. Imádni fogod. Fiatal, édes… - Szívó hangot hallatott az ajkaival és a szemei a távolba révedtek. Megborzongtam. Félretéve azt a tényt, hogy felnőtt-film rendező volt, Rick viselkedéséről üvöltött a lazaság.
         Szinte kezdtem megbánni a döntésemet, hogy neki dolgozzak, de a dollár jelek lebegtem a szemem előtt. Rick az elmúlt évben néhányszor látott engem a boksz ringben, és néhány hónappal ezelőtt elkezdett megkörnyékezni a meccsek után, nagy pénzt ajánlva, ha valaha is érdekelne az, hogy neki dolgozzak. Akkor kinevettem. De a küzdelmek kevesebbet hoztak, mint az állandó fizetés, és ahogy a dolgok rosszabbra fordultak Lily-vel, lenyeltem a keserű pirulát és eldöntöttem, hogy adok neki egy esélyt.
         Besétált a sminkes, szerencsére eltérítve Rick-et bármilyen perverz gondolattól, ami átfutott az agyán. Kérésére eltávolítottam magamról a köntöst és elkezdte bronzosító spray-vel lefújni a vállamat és a mellkasomat. Nem tetszett a szaga, de félretoltam ezt és arra koncentráltam, amit tennem kell majd.
         - Szóval, a legfontosabb dolog számodra a kontroll. Nincs lövés, amíg nem szólok. Ha lassítanod kell, vagy pozíciót váltani, akkor hajrá, és tedd meg. Nem mehetsz el addig, amíg jelet nem adok. Szükségünk van néhány jelenetre és pozícióra, mielőtt megtörténne. – Emlékeztetett Rick.
         - Értettem. Nem probléma.
         Felnevetett. – Magabiztos. Ez tetszik.
         A magabiztosság általában nekem nem volt probléma, de nem tagadhattam, hogy volt egy cseppnyi előadás előtti idegesség arra a gondolatra, hogy szexelni fogok egy lánnyal, akivel még sohasem találkoztam, a kamerának, egy szobányi ember előtt – fény technikusok, rendező, stábtagok és még néhány olyan személy, akiknek a szerepét nem is tudtam. Megpróbáltam nem erre az egészre koncentrálni és helyette emlékeztettem magamat a pénzre, amit Rick ígért nekem.
         - Mi a helyzet a lánnyal? Nem kellene előbb beszélnem vele? Rájönni, hogy mit szeret, mitől indul be?
         Rick elnevette magát és vállon csapott. – Butus fiú. Ez egy pornó forgatás, nem első randi. Hamis az egész, szóval ne aggódj amiatt, hogy orgazmusa lesz. Csak magadra koncentrálj.
         El tudtam képzelni, milyen lenne egy ilyen beszélgetés egy idegennel, ami így hangzana… Szóval a behatolás vagy a csikló stimulálás kell ahhoz, hogy orgazmusod legyen? Istenem, egy idióta voltam, vagy micsoda? Túlgondoltam ezt a szart.
         A bejárati ajtó kinyílt és mindenki odafordult. – És itt van ő! Gyönyörű lány… - Rick elindult, hogy üdvözölje a kitágult-szemű csillagocskát, aki belépett a lakásba.
         Nem tehettem róla, de észrevettem, hogy mennyire ijedtnek látszott. És fiatalnak. Szent szar, volt egyáltalán ez a lány tizennyolc éves? Néztem, ahogy Rick kisegítette őt a kabátjából és a vállánál fogva sminkes székhez kormányozta.


*******


         Amikor Alexa visszatért, a vizsgálóasztalon ültem, a papír köntös lazán zárult körém. Rick nem ajánlotta fel, hogy kimegy, amíg átöltözöm. Ő és egy egész szobányi ember is látott már tök meztelenül, így rájöttem, hogy ezen a ponton ez már nem számított. Ennek az éjszakának csak egy ilyen kibaszott végre volt szüksége.
         Alexa megmosta a kezét és óvatosan egy jégtasakot helyezett az ágyékomra. Elmozdultam és felmordultam a hirtelen jött hidegtől és Alexa tekintete az enyém felé rebbent. – Ez rendben van így? – kérdezte lágyan.
         - Persze, - motyogtam és visszanyeltem egy rakat szitokszót, amit ki akartam engedni, és megigazítottam a tasakot, így nem közvetlenül a golyóimon csücsült.
         Rick a vizsgálóasztalnak dőlt és magában kuncogott, mintha mulatságosnak tartaná a párbeszédünket. Tisztán látszott, hogy eltérítem őt, és az, ahogy a tekintete a szobában vándorolt, kétségbeesetten, hogy bárhová nézzen, csak közvetlenül rám ne, vagy a megduzzadt függelékemre, világos volt, hogy kényelmetlenül érezte magát.
         - Látod, miért vettük fel őt, hm, édesem? – Rick büszkén vigyorgott és gyengéden oldalba könyökölte őt.
         Az arca rózsaszínűre pirult és az állát a mellkasához szorította.
         - Haladjunk ezzel, - morogtam. Engem nem érdekelt sem a vizsgálat, sem az hogy itt ülök felfedve, csak azt akartam, hogy vége legyen a zavarának olyan gyorsan, amennyire lehetséges.
         Nem tudom, miért hallgattam Rick-re és vettem be azokat az átkozott pirulákat. Vonzódtam a modellhez, akit felvett, nem ez volt a baj. Nagyon csinos volt, apró és rendezett, de annyira kibaszottul ijedtnek látszott. Próbáltam udvariasan elcsevegni vele, mielőtt a felvétel elkezdődött volna, de még ez a kis beszélgetés is túl sok volt neki. Kimentette magát, hogy a konyhába menjen, ahol felkapaszkodott egy bárszékre, szemeit szorosan összezárta, mellkasa megemelkedett majd lesüllyedt, ahogy mély levegőket vett. Miután végül rábeszélte magát, hogy végigcsinálja ezt, annyira kiborultam, hogy nem tudtam még merevedést sem produkálni – amire még soha nem volt példa ezelőtt.
         Nem akartam megdugni egy olyan lányt, aki megijedt tőlem. Sajnos, ez nem volt vágyfokozó. Rick biztosított, hogy ez benne volt a pakliba, és ostobán inkább elfogadtam tőle a pirulákat, mint megmagyaráztam volna neki, hogy miért nem akarom ezt végigcsinálni. Végül meg kellett emberelnem magam, és elmagyarázni neki a helyzetet, de nem azelőtt, mielőtt a kár megtörtént volna.
         - Szóval, te egy pornó sztár vagy? – kérdezte Alexa, a tekintete röviden az enyém felé villant, mielőtt ismét félrefordította volna.
         Ugyanolyan ideges volt, mint egy mezei egér, amikor pánikba esik. – Ez zavar téged? – Böktem ki. Neki nem kellett tudnia, hogy ez volt az első filmem és én még csak nem is csináltam végig. Emellett, ő már is ítélkezett fölöttem. Nincs értelme megpróbálni megvédeni a becsületemet.
         Tekintete ismét találkozott az enyémmel, és most nem fordította el. – Nem. – Hangja biztosan csengett, de nem tudtam nem észrevenni a pirulást, ami a nyakától indult, és felkúszott egészen az arcáig. Nem lennék meglepve, ha kiderülne róla, hogy szűz, mivel ennyire öntudatos volt és bizonytalan önmagában. Eggyel több ok, hogy távol tartsam magam tőle.
         Nézni, ahogy dolgozik, ahogy a kis keze mozog, miközben törődik velem, valamit megkavart bennem. Hosszú ideje már, hogy bárki is törődött volna velem.
         Az orvos lépett be a szobába – férfi volt, a negyvenes éves végén, és prűd, ami megnyugtatott engem.
         Miután tisztáztuk az alapokat – hogy bevettem két kicsi kék pirulát annak ellenére, hogy csak egy volt javasolt és igen, mostanra már négy és fél órája teljes erekcióm volt – az orvos, hál istennek, rögtön a tárgyra tért, szétnyitva a köpenyem. A megduzzadt farkam előreugrott, büszkén tisztelegve az orvos és Alexa előtt.
         - Itt is van! – jelentette be Rick büszkén. Ez a srác teljesen be volt csavarodva. Mi a fenéért érdeklődik annyira a farkam iránt? Biztos, hogy átlag feletti volt, ezt tudtam. Miután Rick megkörnyékezett, hogy szerepeljek az egyik filmjében, megnéztem a statisztikákat online és megmértem magam, csak a kíváncsiság miatt. Sokkal nagyobb volt az átlagnál, amit a neten olvastam. De mégis, az érdeklődése hátborzongató volt. Emlékeztettem magamat, hogy egész nap emberi testekkel foglalkozik, és hogy ő csak a pénzre gondol, amikor arra nézett, de ez nem azt jelentette, hogy szerettem, amikor egy másik férfi a farkammal szemez ilyen lelkesen.
         A tekintetem felfelé rebbent, hogy megnézzem Alexa reakcióját. Kibaszottul rossz ötlet volt. Az álla leesett, a mellkasa sekélyes légzéssel hullámzott. Gyakorlatilag éreztem, ahogy a tekintete simogat.
         - Maga családtag? – kérdezte az orvos, óvatosan szemlélve engem.
         - Nem.
         Az orvos az ajtó felé biccentette a fejét, Rick-re mutatva közbe. – Kifáradna a szobából, uram?
         - Természetesen, Doki. – Bólintott Rick. – Azonnal lelépek, mihelyt azt mondja, hogy nem lesz semmi maradandó károsodása a pénzcsinálónak.
         Az orvos felnézett rá, nem tűnt vidámnak. – Életben marad. Most pedig, kérem, fáradjon ki.
         Nyilvánvalóan megelégedett az orvos válaszával, mert Rick rám kacsintott, meglapogatta a vállamat és kilépett a szobából.
         - Szóval, pontosan hogyan kezelné ezt? – Szinte féltem megkérdezni.
         Alexa tekintete a padlóra villant, mintha tudta volna, hogy nem fog tetszeni a válasz. Nem jó jel.
         - Adni fogok magának egy adag gyógyszert – szteroid és izom relaxáns keveréket, hogy megnézzük visszatér-e a normális állapotba. Ezeket szájon át fogja bevenni és várunk körülbelül harminc percet. Ha nem működik, valószínűleg fel kell helyeznem egy tűt a merevedésébe és kézzel kiszívni belőle a vért. – Az orvos lejegyzett néhány dolgot az aktámra és elhagyta a szobát.
         Lenyeltem a torkomban keletkezett gombócot. Annak a kibaszott gyógyszernek működnie kellett. Nem leszek képes kezelni azt, hogy egy tűvel közelíti majd meg a farkamat anélkül, hogy szegény csávónak be ne húzzak egyet az arcába.
         Alexa néhány perc múlva visszatért egy kis műanyag pohárral, ami két pirulát tartalmazott és egy pohár vízzel. Egyetlen korttyal lenyeltem a vízzel a gyógyszert. Akkor ismét elrendezte a jeges zacskót az ölembe, keze súrolta a farkamat, ami ettől megugrott. Láttam, ahogy az ajkába harap, hogy elkerülje a mosolygást.
         - Kösz, - motyogtam, visszaadva neki a poharat.
         - Szívesen. Maradj a fenekeden és nemsokára visszajövök, hogy ellenőrizzem az állapotodat.
         Egész életemben soha nem voltam még ennyire boldog, hogy puhulok, de húsz perccel később az erekcióm lelankadt, én meg leugrottam a vizsgálóasztalról, és öltözni kezdtem. Épp amikor felhúztam a farmeremet, Alexa visszajött, hogy megnézzen engem.
         Az arcán lévő döbbent tekintet megállított a mozdulatomban.
         - Azt hiszem, eléggé jól vagyok, hogy távozzak, - magyaráztam.
         A tekintete végigvándorolt a testemen, megállva, amikor elérte a most-már-nem-merev dudort a nadrágomban. – Ó.
         - Kösz mindent. – Megragadtam a széken lévő kabátomat és elindultam, hogy elmenjek mellette. Kinyújtotta a kezét, és a mellkasomhoz nyomta. – Nem mehetsz csak úgy el. Dr. Chancellor meg akar um… beszélni akar veled, a te, um, életstílusodról. És hogy leteszteljünk STD-re (sexually transmitted disease – szexuális úton terjedő betegség).

            Elnevettem magam. – Jól vagyok, de mindenesetre kösz. – Nekem alig volt időm randizni, nemhogy szexelni, de amikor mégis, akkor mindig használtam óvszert. Nem beszélve arról, hogy Rick ragaszkodott hozzá, hogy elvégezzem a vizsgálatot, megállapodás gyanánt, hogy neki dolgozzak. Minden, amit most tenni akartam, hazamenni, megnézni Lily-t és elfelejteni, hogy ez az egész éjszaka valaha is megtörtént. – Rendben. Légy óvatos, - mondta és ellépett az útból, ahogy eliszkoltam mellette, készen arra, hogy ezt az egész tapasztalatot magam mögött hagyjam.

23 megjegyzés:

  1. Hát ez érdekessen indul.Köszi.

    VálaszTörlés
  2. Hát ez döbbenetesen jó volt. Minden értelemben! :) Bár nem erre szavaztam nem csalódtam. És néhány jeleneten jót mosolyogtam annak ellenére, hogy úgy gondolom több szempontból se vicces. Nagyon kíváncsi vagyok! :) Köszönöm a fordítást!

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm!Nagyon jónak ígérkezik,várom a folytatást :)

    VálaszTörlés
  4. Köszi a fordítást,ez egy érdekes kezdet volt.:)))

    VálaszTörlés
  5. Nagyon érdekesnek ígérkezik! Köszönöm szépen! :)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon jól szórakoztam, várom a folytatást! Köszönöm szépen! :)

    VálaszTörlés
  7. Érdekes! :-) várom a folytatást! Köszönöm! :-*

    VálaszTörlés
  8. Érdekes indítás, de szórakoztató is! Egyenlőre jónak tűnik!!!! Affene...még egy ok, amiért kell sűrűbben benéznem hozzád!

    VálaszTörlés
  9. Köszönöm eddig nagyon jónak tűnik!

    VálaszTörlés
  10. Mikor kapunk következő fejezetet? 😘

    VálaszTörlés
  11. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  12. Köszi! Érdekes, de jó lesz !

    VálaszTörlés