2016. június 17., péntek

Első fejezet

Első fejezet

Rowdy



A billiárd golyók hangos csattanással ütődtek egymásnak és céltalanul gurultak el az asztalon. Egyetlen egy sem, sem teli, sem csíkos nem talált utat magának a zsebekbe. Teljes súlyommal a dákóra támaszkodtam, amit a földbe ágyaztam és az asztalra bámultam.
         - Ember, elveszíted a játszmádat.
         Több szempontból is. Felhorkantam és átnéztem a biliárdasztal fölött a barátomra, Jet Keller-re. Többé már nem sokat tartózkodott a városban. Általában elvolt azzal, hogy a feltörekvő bandát a csillagokba röpítse, vagy elfoglaltan játszotta a rock sztárt. Ritka éjszaka volt, amikor ténylegesen otthon volt és nem volt hozzákötve a nagyon is csinos feleségéhez. Normálisan élvezni szoktam a tesós időtöltéseket Jet-tel, de mint ahogy azt említette, teljesen szét voltam esve.
         Magam mögé nyúltam és megragadtam az üveg Coors Light-ot (sör), amit a bárszéken hagytam. Általában a sör válasz volt az élet összes problémájára, de a dolgok miatt, amik most a fejembe kavarogtak, a dolgok, amik éjjel ébren tartottak, nem volt az a sörmennyiség, ami le tudott volna nyugtatni. Áthelyeztem a testsúlyomat egyik lábamról a másikra és figyeltem, ahogy Jet elsüllyesztette szinte minden egyes lökését. Ötletem sem volt, hogy volt képes úgy az asztal fölé hajolni és megejteni a lökéseit anélkül, hogy a nadrágja szét ne repedjen. Folyamatosan mondogattam neki, hogy ha valaha is akar majd gyereket, jobban tenné, ha vásárolna néhány méretéhez illő Levi’s-t; ez már egy hosszú idő óta tartó vicc volt kettőnk között. Én éreztem rosszul magam a fickó golyói helyett.
         Évek óta ismertem Jet-et, és kihasználta az ő kemény-rock stílusát. Illett ahhoz, aki volt. Illett a személyiségéhez. Felrázta a színpadot. Ez azonban nem illett bele a lerobbant kocsma jól kitaposott ösvényére, ahová elrángattam. Én elkerültem a tetováló szalonhoz legközelebbi bárt, mert nem állt szándékomban belefutni a legújabb munkatársamba.
         Így is elég nehéz volt nap, mint nap látni őt az üzletben. Óráról órára küzdöttem, hogy visszatartsam azt a kilencmillió kérdést, ami el akarta hagyni a számat. Mindent tudni akartam, az összes választ, de tudtam, hogy még ha meg is adná azokat, az nem kárpótolna azért a tényért, hogy évekkel ezelőtt cserbenhagyott engem. Szóval, csendben maradtam. Cipzárt húztam a számra és mindent elkövettem, hogy ne nézzek rá, ne beszéljek közvetlenül hozzá és arról is biztosan gondoskodtam, hogy ne legyek ott, ahol szerintem, megfordulhatott munka után. Az elkerülési taktikám azt jelentette, hogy az üzlet melletti ivó jelenleg hozzáférhetetlen volt, és így a Bár is, amit egy közeli barát üzemeltetett. Ez volt az a két hely, ahová gyakran jártunk a barátaimmal és a banda többi tagjával a tetováló üzletből, szóval logikusnak tűnt, hogy ezek lesznek majd azok a helyek, ahol Salem is felbukkanhat. Ergo, elrángattam Jet seggét egy helyre, ami úgy látszott, mintha a Colorado-i aranyláz óta nem lett volna kitakarítva és ahol minden gyanús szem ránk tapadt.
         - Ez egy furcsa néhány hét volt.
         Jet felhúzta a fekete szemöldökét és intett, hogy rendezzem újra a golyókat.
         - Van ennek bármi köze is a Vegas-ból érkező csajhoz?
         Éreztem, hogy a vállam akaratlanul is megfeszült. – Talán.
         Azzal foglaltam el magamat, hogy a színes golyókat visszahelyezzem a háromszögbe, és amikor végeztem, megálltam, és a kezemmel megtámaszkodtam az asztal szélén. A tetovált bütykeim csaknem elfehéredtek a nyomás alatt. Volt ez a dolog azzal, hogy egy barátokból álló szorosan összetartó csoport, úgy helyettesítették egymást, mint egy család. Senkinek a dolga nem volt tiltott terület és mindenki bele akarta ütni az orrát a felfordulásba és megpróbálni segíteni benne.
         Egy kissé összehúztam a szememet, miközben ő rendelt nekünk még egy kör sört a pincérnőtől, aki úgy nézett, mint aki már az anyaméhben is ezt csinálta volna. „A Banya” még csak nem is próbálta meg elrejteni a nyúzott megjelenését és ez bosszantott. Ha nem lennék ennyire beszari, abban az esetben a Bárban lehetnénk, ahol Dixie volt a pincérnő. Ő egy csinibaba volt. Egy vöröshajú, laza hozzáállással és ragyogó mosollyal. Ő még egy kis minőségi időt is eltöltött velem meztelenül és nem várt el semmit sem másnap reggel, szóval attól a ténytől, hogy Betty, az Ördög saját pincérnője rám mordult, csak még bosszantóbb volt.
         Jet-re förmedtem. – Mit hallottál?
         Úgy vigyorgott rám, hogy az tudatta velem, egy seggfej voltam. Én nem leszek mérges egykönnyen. Nem láttam értelmét. A dolgok mindig elrendeződnek, de ez nehezebb volt akkor, amikor az emberek azon dolgoztak, hogy megpróbálják megváltoztatni a kimenetelét, amitől minden csak balul sült el. Én szilárdan hittem abban, hogy bármi, aminek az volt a célja, hogy megtörténjen, az meg fog történni és nem volt arra mód, hogy irányítani tudjuk az eredményt.
         Borravalót adott a pincérnőnek, majd elvette a söröket és odaadtam nekem az egyiket.
         - Csak azt, hogy ő valami más. Hallottam, hogy ugyanolyan jól tudja adni Cora-t, mint kapni, hogy bámulatos volt a vendégekkel, hogy tudja mi a dörgés, amikor arra kerül a sor, hogy egy tetováló üzletet vezessen, és hogy a tízes skálán ő nem csak egy tízes, de tízszer több, mint egy tízes, és hogy te kerülöd őt, mintha egy lepratelepről jött volna és nem Sin City-ből.
         Cora Lewis volt az üzleti menedzsere a Marked-nek, a tetováló szalonnak, ahol dolgoztam. Apró, nagyhangú és igazán főnökösködő volt mindannyiunkkal és Jet mellett, ő volt a legközelebbi barátom a világon. A tény, hogy azonnal elfogadta Salem-et, beterelte őt a karámba anélkül, hogy akár megállt volna megkérdezni tőlem, hogyan érzek ezzel kapcsolatban, bosszantott engem és még kakukktojásnak is éreztem magam emiatt. Úgy tűnt, mindenki imádta Salem-et, nem tudták abbahagyni, hogy a dicséretét zengjék, és piacra dobták, mint életmentőt, aki itt volt a bolttal, hogy kibővítse egy új helyre. Ha megkérdeztél volna bárkit, akivel dolgoztam, akkor azt mondták volna, hogy ő volt a Marked megmentője.
         Azt akartam, hogy visszamenjen oda, ahonnan jött és magával vigye az összes emléket, az érzéseket, amiket magához kötött. Régóta és keményen dolgoztam azon, hogy eltemessem a Colorado előtti életem legnagyobb részét és nekem nem volt szükségem napi emlékeztetőre arról, hogy szerettem és el is veszítettem mindkét Cruz testvért.
         - Gyönyörű. Mindig is az volt.
         Salem Cruz-nak megvolt mindene, amire egy mai-modern csinos nőnek szüksége volt annak érdekében, hogy mutatós legyen. Voltak görbületei, amik azokban a napokban is voltak. Mérföldhosszú, bámulatos, fekete haja volt, ami szinte végtelenek látszott és volt egy zseniálisan élénkpiros tincs az elején. Szemének színe obszidián árnyalatú volt a fekete pont körül és az ajkait tökéletesen vérvörösre festette. Minden egyes nap úgy nézett ki, mintha valami hot rod (autós magazin) magazinból lépett volna ki. A stílusa tökéletesen megtervezett volt, mind pimasz, mind szexi módon, amitől szinte lehetetlen volt őt figyelmen kívül hagyni. Minden nap, az a kis Monroe piercing , amit a felső ajkában viselt, rám kacsintott, és minden nap, megpróbáltam nem észrevenni, hogy a tetovált karja milyen mesterien sikerült és tele volt grafikával, és irigyeltem, mint profi, és mint művész is. Én igazán nagyon keményen próbáltam nem visszaemlékezni arra, amikor körém fonta azokat, mikor még fiatalok voltunk és féltem minden egyes alkalommal, amikor megpróbálkozott azzal, hogy jobban érezzem magam.
         - Ismerted őt régebbről?
         Jet-nek fogalma sem volt arról, mennyire beletrafált ebbe a kérdésbe.
         - Igen. A családjának a szomszédságában nőttem fel Texas-ban. Sok időt töltöttem a házában, amikor kölyök voltam.
         Akkoriban máshogy nézett ki, sokkal konzervatívabban és hagyományosabban. A haja sötétebb volt, de a szeme még mindig olyan fekete, mint az éjszaka és éppolyan titokzatos. A mosolya ugyanolyan, és az is, ahogy éreztem, hogy a vérem összesűrűsödik, amikor elment mellettem, vagy véletlenül hozzám súrlódott. Akkoriban azt gondoltam, tévedtem. Azt hittem, hogy félelmetes és veszélyes, hogy így reagáljak egy lányra, úgy hogy tudtam, nem az enyém, de már tudtam, hogy Salem ellenállhatatlan volt és fizikailag lehetetlen volt, hogy ne reagáljak rá.
         - Szóval mi ez a fagyos fogadtatás?
         Általában kedves, barátságos, és megnyerő voltam az ellenkező nemmel. Egyszerűen képes voltam úgy beszélni hozzájuk, hogy szabad utat kapjak és a nap végére mindenkit boldoggá tegyek. Salem-mel ezt nem tudtam megtenni. Vele nem találtam azokat a szavakat, amikben nem volt vád, szemrehányás és egyenes utálat. Dühös voltam rá, hogy elment és még dühösebb, mert hirtelen felbukkant.
         - Elhagyta Loveless-t, amikor tizenöt voltam. Összepakolt és lelépett az éjszaka közepén a város legnagyobb füvesével. A szülei befolyásosak voltak az egyházban és a kishúga imádta őt, így nehéz volt mindenki számára, amikor eltűnt. – Egy hatalmasat kortyoltam a sörből, és nagyot sóhajtottam. – Nagyon nehéz volt számomra.
         Szerettem Salem húgát, Poppy-t, az én fiatal lelkem minden egyes darabjával. Ő volt az egyetlenem, az egész világom középpontja. Legalábbis az volt, amíg nem követtem őt az egyetemre, ahol végül elmondta nekem, hogy mi soha nem leszünk többek. Salem, azonban a bizalmasom volt, a gyóntatóm és talán a legfontosabb mindközül az volt, hogy felajánlotta egy magányos, és nem kívánt fiúnak a barátságot és az elfogadást. Ő volt a legeslegjobb barátom és én elveszett voltam nélküle. Amikor sokkal többel távozott, mint egy egyszerű viszlát, az volt a második alkalom az életemben, hogy úgy éreztem, elhagyatott vagyok. Ismét én voltam az, akit hátrahagyott valaki, akinek örökké törődnie kellett volna velem. Salem otthagyott kibelezve, üresen.
         - Szóval elég közel áltatok egymáshoz, majd megpattant és ez az első alkalom, hogy találkozol vele tíz év után és most emiatt teljesen be vagy csavarodva?
         Bárcsak ennyire egyszerű lett volna. A Cruz nővérek megsebeztek engem. Akkor lennék teljesen boldog, ha soha többet nem kellene ismét látnom őket, vagy gondolnom rájuk.
         Ha a hajam nem lenne bezselézve és beállítva, mint az egyik szereplőnek a Cry Baby-ből, akkor a kezemet keresztülfutattam volna rajta csalódottságomban.
         - Én nem vagyok becsavarodva. Csak nincs mit mondanom neki. Egy évtized az hosszú idő. Ő egy idegen. – És bármit is mondanék, egyébként sem jönne ki jól. A szavakat düh és emlékek járnák át.
         Jet küldött felém egy pillantást és a sörösüvegének a tetejével rám mutatott. – Jól van. Ő egy idegen, egy szuperdögös idegen, és ahelyett, hogy beszélnél, vagy flörtölnél vele, mint ahogy normálisan tennéd, úgy viselkedsz, mint egy megnémult idióta. Nem, egyáltalán nem vagy becsavarodva.
         Azt terveztem, hogy a dákómmal megrepesztem a fejét, de volt egy sebezhető pontom a felesége, Ayden miatt és nem akarnám, hogy ő megharagudjon rám.
         - Fogd be. Te egyébként sem vagy itt eleget ahhoz, hogy megjegyzést fűzzél a viselkedésemhez.
         Én ezt viccnek szántam, egy módot kerestem arra, hogy témát váltsunk, de láttam, hogy összerándult és a keze akaratlanul is megszorította az sörösüvegét.
         Jet keményen dolgozott. A lelkét is belefektette, hogy nevet szerezzen annak a bandának, amiben hitt. Majd meg halt, miközben a saját kiadójának is ő volt a feje, de a kereslet miatt oda kellett mennie, ahol a zene volt. Ami azt jelentette, hogy folyamatosan utazott L.A-be, Nashville-be, New York-ba, Austin-ba, és még Európába is. Ez nehéz volt neki, tekintve, hogy ő és Ayden még csak néhány éve házasok, és szerelmesek voltak – igazán, nagyon szerelmesek. Láttam, hogy ez megviseli mindkettőjüket, de egyikőjük sem mond semmit, és mint ahogy azt említettem, nem volt semmi, ami megállítsa a sorsot, nem számít mi az, amit az a csúnya szuka tartogat a számodra.
         - Otthon minden rendben van? – Nem akartam kíváncsiskodni, de sokkal jobb volt, mint felhánytorgatni a múltamat, hogy beleáshassa magát.
         - Ayden és én nagyszerűen vagyunk. Minden más szar. – Megrázta a sötét fejét és homlokráncolva nézett rám. – El fog fogadni Austinban egy egyetemi programot, hogy átjelentkezhessen oda.
         Egy pillanatra megálltam, így nem mondtam semmi hülyeséget.
         - Austin-ba akartok költözni?
         Felhajtotta a kezében lévő maradék sört és az asztalra fektette a dákót.
         - Akarni – nem, de ennek van a legtöbb értelme. Átjelentkezik a Texasi Egyetemre Austin-ba, befejezi a tanulmányait és én is több mint két-három alkalomnál többször láthatom majd a feleségemet. Ez szívás. A barátaink itt vannak. A bátyja is itt van és Cora-nak is még csak most lett babája. – Ismét megrázta a fejét és a mellkasa megemelkedett és lesüllyed, ahogy egy nagyot sóhajtott. – Ez az ő ötlete volt, de attól még szarul érzem magam. Felújítottam a stúdiót, azt gondolva, hogy ez elég lesz, de nem így lett.
         Szívás volt, de érthető.
         - Mikor tudja meg, hogy felvették-e?
         - Egy ideég még nem. Beletelik egy kis időbe, hogy bekerüljön a suliba, és ha akarják őt, be kell mennie egy interjúra és még egymillió más dolgon kell keresztülugrálnia, mielőtt hivatalos lesz. Próbálj meg nem beszélni erről Rule-nak és Nash-nek. Még ő sem mondta el sem Shaw-nak, sem Cora-nak. Várni akar addig, amíg biztosak nem leszünk benne, hogy mit fogunk csinálunk.
         Rule és Nash vezette a tetováló szalont és Shaw nem csak Ayden legjobb barátja volt, hanem Rule újdonsült felesége is. Mind a három lány a mi kis világunkban nagyon szoros barátságban voltak, és ha az egyik haver hagyja ezt a jelentős fejlődést kicsúszni a markából, azt biztos, hogy mészárlás fogja követni. Azok a lányok szilárd egységet alkottak és annak a gondolata, hogy az egyikük elmegy, az határozottan oka lesz néhány súlyos érzelmi zűrzavarnak.
         - Ez egy elég jelentős hír. Titokban tartani lehet, hogy nem a megfelelő út. Asa-nak elmondta, hogy azt fontolgatja, hogy elmegy?
         Asa vezette a Bárt és Ayden bátyja volt. Egy kicsit vad volt, és az egyetlen ok, amiért Denver-ben telepedett le, hogy közelebb legyen a húgához. Kettőjük között feszült volt a viszony annak köszönhetően, hogy Asa-nak jelentős története volt abban, hogy seggfejként viselkedett és kisstílű bűnöző volt, de ők még csak most kezdték el a javítását néhány régóta-törött kerítésnek.
         Jet bólintott és a csípőjével az asztalnak dőlt. Én már komolyan arra számítottam, hogy a nadrágja kettéhasad minden egyes alkalommal, amikor megmozdult. Végtelenül szórakoztató lenne, ha szétszakadna rajta.
         - Beszéltek róla. Asa azt mondta neki, hogy tegye azt, ami boldoggá teszi. Azt hiszem Ayden kiborult, hogy nem kérte arra, maradjon.
         Felmordultam és egy kicsit oldalra döntöttem a fejemet, ahogy észrevettem egy csapat srácot, akik csak néhány évvel lehettek idősebbek, mint mi, hogy a bár sarkából felénk tekingettek. Tudtam, hogy nem illünk bele ebbe a lepukkant környezetbe, a hely általános verekedős hangulatába, de vigyáztunk, hogy a saját dolgunkkal foglalkozzunk, és mindig tiszteletben tartottuk a helyiek területét.
         Szórakozottan odaszóltam Jet-nek, amíg az egyik szememet a csoporton tartottam. – Asa azzal töltötte Ayden egész életét, hogy arra kérte őt, tegyen meg dolgokat neki. Miután majdnem meghalt, annak van értelme, hogy egyszer az életében, Asa azt szeretné, hogy Ayden tegyen valamit saját magáért. Ő tudja, hogy te vagy az, aki boldoggá teszi őt. Nem fogja megpróbálni többé távol tartani őt attól, amitől boldog.
         Asa egy rejtély volt. Olyan, aki a semmiből bukkant fel és belevonszolta Ayden-t a múltjának teljes zűrzavarába és egy dühös motorosok csoportjába. A végeredmény Asa-n landolt, aki kómába került, Jet-nek és Ayden-nek pedig összeillő jegygyűrűjük lett. Mindannyian üdvözöltük a szőke délit a csapatban, de mindenki óvatos szemmel tekintett rá. Szerencséje volt, hogy Rule bátyja, Rome hazajött a háborúból, és végül tulajdonosa lett a Bárnak. Valamilyen oknál fogva az idősebbik Archer azonnal megkedvelte Asa-t és munkát ajánlott neki. Azt hiszem, mindannyian egyfajta várakozással tekintettünk előre, hogy meglássuk, hogyan sül majd el.
         A csoport, amelyik minket nézett, összedugták a fejüket és a sráccal, akire én azt tippeltem, hogy a vezető lehet, találkozott a tekintetem és gúnyos vigyorral beintett nekem.
         Letettem a sörömet és hátranéztem Jet-re.
         - A bennszülöttek egyre nyugtalanabbak. Valószínűleg mennünk kéne.
         Én nem bántam volna egy jó-öreg bárban verekedést. Elvégre, én fociztam, amíg ott nem hagytam a főiskolát az első évem végén. Én még mindig ki voltam dolgozva, mint egy sportoló, még ha kívülről sokkal inkább úgy is néztem ki, mint James Dean. Magasabb voltam, mint a legtöbbjük és határozottan jobb formában is voltam, de szerettem azt gondolni, hogy felnőttem és érettebb lettem az elmúlt években. Elkerülni a vérrontást és a törött ujjízületeket, ami azt jelentette volna, hogy nem tudnék tetoválni, nyilvánvalóan jobb választásnak tűnt.
         Jet átnézett a vállam fölött és állával biccentett egyetértésében, csak a döntésünk egy pillanattal elkésett. Az ajtó felé sétáltunk, szemünket nyitva tartottuk, és éberen figyeltünk, amikor a férfi úgy döntött, nem fognak csak úgy elengedni bennünket. Megálltam és Jet is ugyanígy tett mellettem, amikor hirtelen szembekerültünk három, meglehetősen részeg, középkorú fickóval, akik úgy néztek ki, mintha hosszú órákon keresztül dolgoztak volna kétkezi munkát. Az, amelyik bemutatott nekem, a fejem tetejétől, a fekete cowboy csizmám talpáig végigmért. Vágott egy pofát és az egyik haverjának a bordái közé könyökölt elég keményen ahhoz, hogy az a másik felmorduljon.
         - Mit gondoltok, ki akar ez a paprikajancsi lenni? Elvis? – A tekintete Jet-re villant. – És te ki akarsz lenni? Ozzy Osbourne? Marilyn Manson? Valakinek emlékeztetnie kellene ezeket a srácokat, hogy Halloween Októberben van.
         Éreztem, hogy Jet megfeszült mellettem, de egyikünk sem mozdult.
         - Mennyi időt vesz igénybe, hogy a hajatok ilyen mindent képzeletet felülmúló legyen? Igazán szégyen lenne, ha valaki tönkretenné őket.
         Király hajam volt és ténylegesen hosszabb időt vett igénybe, hogy ilyen retro stílusba állítsam be, mint azt beszerettem volna bevallani. Ha ez a csávó azt gondolta, hogy a fejem közelébe kerülhet a keze, át kellene ezt gondolnia mégegyszer. Azon voltam, hogy elmondom nekik, nem akarunk semmiféle bajt, hogy boldogan útban voltunk az ajtó felé, amikor észrevettem, hogy a karja elkezdett felemelkedni. Úgy volt, hogy megragadom a kezét, és megmondom neki, hogy kapja be, amikor az a srác, akit bordán bökött, leverte a nekem szánt ütést.
         Kinyújtotta a kezét és elütötte a nagyhangú haverjának a kezét az útból és rám mutatott.
         - Ismerősnek tűnsz.
         Egy oldalpillantást vetettem Jet-re, aki megvonta a vállát.
         - Nem tudom, miért. Ez volt az első – és utolsó – alkalom, hogy itt jártunk.
         A srác jól megnézett engem. Úgy értem, komolyan, hosszú percekig bámult rám, amíg már szinte kínossá nem vált. A srác a nagy szájjal úgy nézett ki, mint aki készen áll újra rázendíteni, amikor a nyíltan bámuló haverja hirtelen csettintett egyet az ujjával és egy hatalmas vigyorba tört ki.
         - Tudom már! Te fociztál a főiskolán az Alabama-nál.
         Pislogtam és most rajtam volt a sor, hogy bámuljak. Senki nem ismert fel engem életem azon részéből. Úgy értem, senki sem. Azok a napok régmúltban voltak és mindössze egy szezonban játszottam a pályán.
         - Uhh… - Hallottam, hogy mellettem Jet kuncog, de nem akartam elvesztegetni ezt a lehetőséget a tiszta menekülésre. – Játszottam, nagyon régen.
         - Az Alabama-i Egyetemen végeztem, így úgy követem a Crimson Tide-ot (az Alabamai Egyetem focicsapatának védelmét nevezték így az Auburn ellen), mintha a vallásom lenne. Futójátékos voltál. Emlékszem, mindenki azt mondta, hogy egy tonnányi lehetőséged volt. Emlékszem azt gondoltam, hogy az edzőknek volt néhány komoly labdájuk, amibe első kötetben betesznek téged. Gyors voltál, elég gyors ahhoz, hogy eljuttasd őket a Super Bowl-ig. Rowland valaki… ugye?
         Felnyúltam és megdörzsöltem a tarkómat. A rajongó csapat maradék része némaságba burkolózott és most már egy teljesen más módon néztek rám. Nincs jobb a focinál, hogy megnyugtassa a dühöngő fizikai vadállatokat.
         - Rowdy St. James.
         Bólintott. – Ez az. Rowdy, mert vad és kiszámíthatatlan voltál. Soha senki nem tudta megmondani, hogy milyen mintában fogsz futni. Valami történt, gondoltam. Nem emlékszem, mi, de arra igen, hogy nem játszottál a kupa játékon, se a következő szezonban. Emlékszem, hogy elővettek téged az ESPN-n. Egyszerűen eltűntél és mindenki csodálkozott azon, hogy miért.
         Ez nem olyan dolog volt, amiről beszélgetni akartam, különösen nem egy csapat sráccal, akik egy másodperccel ezelőtt még túl lelkesek voltak, hogy elkezdjenek szarakodni velünk.
         Megvontam a vállam, és kikényszerítettem magamból egy szégyenlős vigyort. – Nos, tudod, a nyomás hozzám is elért. Nem álltam készen arra a nagy show-ra. Ennek nem így kellett volna lennie.
         A profi foci karrier számomra egyáltalán nem volt benne a pakliba, de ennek semmi köze nem volt a nyomáshoz, de ahhoz igen, hogy engem nem fektettek be. De én nem akartam ezt megosztani ezekkel a fickókkal.
         - Tehetséges kölyök voltál. Szégyen, hogy nem csináltad végig.
         A fogamat csikorgattam és minden, amit fel tudtam ajánlani egy vállrándítás volt. Ennek semmi köze nem volt a végigcsinálásnak, de ahhoz igen, hogy a puszta kezemmel majdnem halálra vertem a kezdő hátvédet néhány héttel a kupajáték előtt. Ember, mi volt ezzel a ronda múlttal, ami felüti a fejét és nem hajlandó a sötétben maradni, ahol hagytam?
         Egyetlen egy módja volt annak, hogy kikerüljünk innen. Kinyújtottam a kezemet és a szuperfanatikust vállon veregettem és olyan hangosan üvöltöttem, amennyire csak tudtam, - ROLL TIDE! (Ez volt a csatakiáltás a csapatban)
            Ezt azonnal ordító válasz követett a srácoktól, akik felismertek engem és természetesen epikus vita kezdődött a főiskolai csapatról és a Big Ten-ről, ami után természetesen a Broncos-ra terelődött a beszélgetés és a korábbi évben történt tragikus vereségükre a Super Bowl-on. Mielőtt a fiúk észrevették volna, Jet és én kicsusszantunk az ajtón, magunk mögött hagyva a vitatkozó férfihangok és egymáshoz ütődő sörösüvegek vízhangját.
         A parkolóban Jet nevetése már a kétszeresére nőtt, és nem tehettem róla, de tarkón legyintettem, miközben folytattuk az utunkat a mutatós Dodge Challenger felé, amit vezetett.
         - Fogd be.
         - Mégis mi a faszt jelent az a ’Roll Tide’?
         Kinyitotta a kocsi zárját és beszálltunk.
         - Mi szólnál ahhoz, hogy ’Köszönöm, hogy azzal, hogy eltüntettél onnan bennünket, megmentettél minket egy verekedéstől, Rowdy’?
         A kocsi szexi dorombolással elindult és összerezzentem, amikor a dübörgő gitárok és sikoltozó ének bántalmazni kezdték a dobhártyámat. Tiszteltem, amit Jet a megélhetésért csinált és semmi kétség nem volt afelől, hogy nagyon tehetséges srác volt, de a metálzene, amit kedvelt és játszott, nem tartozott a kedvenceim közé. Kérdezés nélkül kinyújtottam a kezemet, hogy lehalkítsam, amitől ismét nevetni kezdett.
         - Ez foci dolog. Valami, amit a zenészek nem érthetnek meg.
         - Héj, én nézem a focit, amikor megy.
         - Néztem veled meccset. Nézed öt percig, majd kijelentkezel és vagy hozzáfogsz, hogy lerészegedj, vagy elmész keresni valamit, amivel írhatsz és végül félidőre írsz húsz új dalt. Ezt nem nevezném meccsnézésnek, haver.
         Nem vitatkozott velem. – Mégsem tudtam, hogy komolyan híres voltál a labdadobálásban. Úgy értem, tudtam, hogy játszottál, amikor fiatalabb voltál, de azt nem, hogy voltál az ESPN-n meg ilyen szarságok.
         Felnyögtem és hátradőltem az ülésben. – Én nem dobtam a labdát. Elkaptam és futottam vele, és az egyetlen ok, amiért törődtek ezzel vagy így, vagy úgy, az azért volt, mert magyarázat nélkül sétáltam el ettől az egésztől.
         A szeme sarkából rám nézett és én szándékosan elfordultam.
         - Nem feltételezem azt, hogy ezt most megakarod magyarázni.
         - Jól feltételezed.
         - Nos, a pokolba is. Azt hittem az én öreg hölgyem volt a mestere annak, hogy titokban tartsa a múltat. Kiderült, hogy ő hozzád képest semmi.
         Válaszol csak morogtam.
         Az igazság az volt, hogy soha nem gondoltam a múltamra. A szívemet a gólvonalra helyeztem, amikor követtem Poppy-t az egyetemre, néztem, ahogy apró darabkákra hullik, majd ott és akkor eldöntöttem, hogy soha nem fogom belefektetni magamat semmibe és senkibe, hogy mindez újra megismétlődjön. Kimaradtam a suliból, nem mintha egyébként is lett volna más választásom a hátvéddel történt incidens után, és végül ugyanazt a dolgot tettem, amit Salem is, összepakoltam és nekivágtam az útnak, mindent magam mögött hagyva.
         Otthagytam Texas-t – az összes emléket, amit a kezében tartott, a főiskolát és Poppy Cruz-t is a porban, ahol néhány héttel ezelőttig voltak, amikor is Salem visszaballagott az életemben, mintha soha nem is hagyta volna el.

         Jet-nek igaza volt. Be voltam csavarodva attól, hogy Salem Denver-ben volt. Attól is, hogy nem voltam benne biztos, hogyan fogom magam újra egyenesbe hozni, amíg itt van. Az a lány már egyszer tönkretett, amikor fiatal voltam. Soha nem fogom elfelejteni azt, ahogy akkor éreztem magam, amikor elsétált. Nem akartam, hogy Salem a közelemben legyen. Nem bíztam magamba azzal kapcsolatban, hogy nem esek-e bele újra abba a hibába, hogy törődjek vele, megbízzak benne, hogy magával ragadjon, hogy ott legyek, amikor ismét tovább lép, és itt hagyjon majd üresen és egyedül.

32 megjegyzés:

  1. Hűha és nahát! :D Itt aztán van mit kibogózni! Egy biztos, neki se lehet egyszerű. Amíg viszont nem ad esélyt Salemnek, addig nem is kap válszokat a kérdésekre, amiket előbb-utóbb fel kellene tenni... Kíváncsi vagyok ki teszi meg majd az első lépést! :) Köszi a fordítást! ❤😊

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :* <3
      Én szerintem Salem fog robbanni elsőként, vagy az is lehet, hogy egyszerre :) Nagyon várom már azt a pillanatot :D De addig is kíváncsi vagyok, mit tartogatnak még egymásnak :P

      Törlés
  2. A jó öreg hárítás :o) Köszi

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szépen köszönöm a fordítást!!! :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szépen köszönöm! :)
    Jenni

    VálaszTörlés
  5. Nyilván nem lehet messzemenő következtetéseket levonni még, de én imádom! Nagy várakozásokkal várom a folytatást!
    Millió köszönet, Roxi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Koszonom szépen! 😘❤️
      Én is nagyon várom, hogy mi fog kisülni belőle ☺️😊

      Törlés
  6. Köszi szépen a fordítást!

    VálaszTörlés
  7. Nagyon szívesen 😘❤️💖😊

    VálaszTörlés
  8. Nagyon nagy köszönet és hála! 😘😊

    VálaszTörlés
  9. Hát, ez is jónak ígérkezik, csak úgy, mint az előzőek! Nagyon várom a következő részeket, köszi, hogy lehetővé teszed, hogy olvassam!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szívesen! Én is nagyon kiváncsi vagyok mi történik majd velük. 😊😘❤️

      Törlés
  10. Köszi, hogy ezt a könyvet is fordítod!
    Annabella

    VálaszTörlés
  11. Szia, köszönöm szépen az újabb részt!
    Szép hétvégét és sok kitartást a további munkádhoz!
    Üdv: Lora

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szívesen!
      Neked is szep hétvégét! Jo olvasást! 😘❤️💖📚

      Törlés
  12. Lesz mit megbeszélniük azt hiszem, ha majd Rowdy végre befejezi a bújócskát, és én már alig várom! :) Köszönöm szépen a munkád szuper volt mint mindig! :) ♡♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szívesen! Koszonom 😘💖❤️

      Törlés
  13. Hálám örökké üldözni fog... (:

    VálaszTörlés
  14. Jaj nagyon köszi ,kiváncsi vagyok mi lesz ebből még.:-)

    VálaszTörlés
  15. Köszi,hogy lefordítod! Sok sikert és kitartást a fáradozásodhoz amivel ennyi örömet okozol olvasóidnak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm! 😘❤️💖
      Örömmel csinálom! Örülök, hogy egyre többen és többen olvassatok az lefordított fejezeteket 😊☺️

      Törlés
  16. Nagyon jó, hol találom a folytatást? Köszi, hogy lefordítod.

    VálaszTörlés
  17. Nagyon jó, hol találom a folytatást? Köszi, hogy lefordítod.

    VálaszTörlés