2016. május 25., szerda

Szavazás!!!!!

Sokat gondolkodtam, hogy a Marked Man sorozat mellett, melyik könyvet kezdjem el fordítani. Mivel hamarosan esedékes lesz újba kezdenem :) ezért szavazást indítok három könyvről. Értelem szerűen arra szavazzatok, amelyiket szeretnétek magyarul olvasni. :D
Szavazni hozzászólásba lehet, jövőhét vasárnapig!


A három könyv pedig:



Tamsyn Bester - Begin Again (Beautiful 2.)

Egy évvel ezelőtt, Brody Scott, élete legnagyobb hibáját vétette és azóta minden nap ezzel a megbánással él…

Egy évvel ezelőtt, Demetria ’Demi’ Rosemead nézte, ahogy élete szerelme hátat fordít neki, otthagyva, hogy szembenézzen a legnehezebb dologgal, amin valaha is saját magától keresztül kellett mennie.

Azóta sok minden történt, és amikor Brody és Demi egy év után kénytelenek együtt tölteni egy hetet, visszatérnek ahhoz a nyers intenzitáshoz, amit egymás iránt éreznek. Csak ez alkalommal, Brody nem fog elsétálni ilyen könnyen…

De Demi titkol előle valamit, és nem csak neki kell majd megbocsátania Brody-nak, hanem fordítva is.


Ki tudják törölni azt az időt, ami elmúlt, és előrelépni? Vagy Demi titka és Brody hibája örökre távol fogja tartani őket egymástól?




Kendall Ryan – Hard To Love

Cade gondját viseli beteg húgának azzal, hogy azt csinálja, amiben a legjobb – ketrec harcol és felnőtt filmekben szerepel, ami a legújabb bolond pénzcsinálási terve, hogy kifizesse a húga egyre növekvő orvosi számláit. De amikor a legutóbbi melója a sürgősségire juttatja őt egy sportos erekcióval, köszönhetően egy kis pirulának, amit a rendező adott neki, nem tudja a csinos kis ápolónőt, aki foglalkozott vele, kiverni a fejéből, annak ellenére, hogy tudja, az a lány nagyon messze van a ligájától, hogy már illegális legyen.

Alexa mindig biztonságosan játszott…

Belefáradt abba, hogy beskatulyázva legyen, mint az édes, ártatlan, keményen dolgozó, ápolónőnek tanuló Alexa, aki keresi a módját, hogy kitörjön a Jókislány szerepből. Amikor a barátja egy szokatlan ötletet javasol, hogy elveszítse a szüzességét a szexi és a biztosan-eléggé-szakképzett pornó sztárral, Alexa elhűlt. De miután Cade visszautasítja az ajánlatát, dühös lesz és zavarba jön. Mikor lenyomozza, hogy megmondja neki a magáét, nem készül fel arra, amit talál. Látni, ahogy a kishúgáról gondoskodik, megérinti a szívét, és hirtelen ez már nem csak a szüzessége elvesztéséről szól, hanem, hogy segítsen Cade-nek. Mivel az Úr segíti őt, lehet, hogy igazából beleesik egy pornó sztárba…



Maggi Myers – The Final Piece

Az életet nem lehet darabokban felszedni.

Beth Bredshaw azzal töltötte az életét, hogy tragikus múltja elől rejtőzködött. Attól a pillanattól kezdve, hogy egy megbízható családi barát ellopta az ártatlanságát, addig, amíg a következő pillanat megmenti őt, azért küzd, hogy túlélje.

A kibővült családjának kényelmével és védelmével körülvett Beth, belekezd egy utazásba, hogy gyógyuljon, messze a háza borzalmaitól. A legsötétebb pillanataiban, találkozik egy fiúval, Ryan-nel. Egy hihetetlen nyáron keresztül, Ryan megmutatja Beth-nek, milyen érzés saját korának megfelelően viselkednie.

Hogy szabadnak érezze és elengedje magát.
Ha csak egy kis ideig is.

Évekkel később, újabb tragédia fenyegeti, hogy összetörje az életét, amit Beth gondosan kialakított. Amikor ismét szembe kellett néznie vele, most több darabbal, hogy összekaparja, Beth felteszi a kérdést, mibe kerültek a választásai.
Régi életét maga mögött hagyva, zarándokútra indul, hogy visszahozza őt az a fiú, akit soha nem tudott elfelejteni. A fiú segíteni akar neki összeszedni az élete darabjait, de Beth hajlandó megtenni azt, amitől az élete újra egész lesz?

Meg tud bízni benne egyetlen darabkájával?


85 megjegyzés:

  1. Szia, az első könyv a Beneath Your Beautiful második része? :)
    Mivel azt imádtam így a Tamsyn Bester - Begin Again (Beautiful 2.)- re szavazok!
    ui: Bár a Maggi Myers – The Final Piece is érdekesnek tűnik, de az én szavazatom a Beautifulé.

    Éééééééééééééés dobpergést kérek Rowdynak! Love you so much, baby! Alig várom! :) Bár amennyit Royal szerepel az ember azt hinné, az ő története jön, de nem.. arra még várni kell!

    Ezúton is szeretném megköszönni ezt a sok fordítást! Nagyon hálás vagyok értük!
    Jenni

    VálaszTörlés
  2. Egy igen karcolj be Kendall Ryan mellé!! Nem igazán szeretem azokat a könyveket ahol végig betegeskednek.. A való életben eleget van részünk.. De ketrecharc-pornó egy helyen WOOOW... EZ KELL NEKEM 😂😊😆

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Szia
    Kendall Ryan – Hard To Love legyen :)
    Puszi Kolett

    VálaszTörlés
  5. Szia: Begin Again (Beautiful 2.) szintén azon okból kifolyólag, hogy olvastam az első részt, és már ott is imádtam ezt a szálat. Nagyon örülnék neki, ha olvashatnám magyarul.
    És örömmel olvastam, hogy jövőhéten jön a Nash utolsó része az epilógussal. Ezer köszönet! Én is nagyon várom már Rowdyt!
    Üdv: Nana

    VálaszTörlés
  6. Egy strigula Kendall Ryan könyve mellé ;-) Eszméletlen ez a "felállás" :-D

    VálaszTörlés
  7. Egy strigula Kendall Ryan könyve mellé ;-) Eszméletlen ez a "felállás" :-D

    VálaszTörlés
  8. Kendall Ryan Hard To Love legyen

    VálaszTörlés
  9. Én a Team Tamsynt erősítem ;) Begin Again!

    VálaszTörlés
  10. Kendall Ryan – Hard To Love :)

    VálaszTörlés
  11. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  12. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  13. Halihó, én a Begin Againt olvasnám a legszívesebben Tamsyn Bestertől!

    VálaszTörlés
  14. Beautiful 2-re szavazok én is.

    VálaszTörlés
  15. Tamsyn Bester - Begin Again, Beautiful 2.
    Köszi! (:

    VálaszTörlés
  16. Maggi Myers – The Final Piece

    VálaszTörlés
  17. Szabadosné Balogh Tímea2016. május 25. 18:02

    Kendall Ryan Hard To Love

    VálaszTörlés
  18. sztem az 1. de valahogy a 2dik is xD tudom h csak egyet lehet, de ez van xD

    VálaszTörlés
  19. Kendall Ryan – Hard To Love ami felkeltette az erdelődesem. Köszönöm a munkád. ❤☺

    VálaszTörlés
  20. Kendall Ryan – Hard To Love

    VálaszTörlés
  21. Kendall Ryan – Hard To Love érdekesnek tűnik

    VálaszTörlés
  22. Kendall Ryan - Hard To Love legyen ��

    VálaszTörlés
  23. Hard To Love-ra szavazok!!!

    VálaszTörlés
  24. Tamsyn Beautiful 2. részét olyan szívesen olvasnám ! köszönöm a fáradozásod

    VálaszTörlés
  25. Beautiful 2.
    Emma

    VálaszTörlés
  26. Kendall ryan-Hard to love :) :)

    VálaszTörlés
  27. Szia. ^^
    Kellan Ryan - Hard to love cìmű könyve igazàn tetszetős. :)

    VálaszTörlés
  28. A Beautiful 2 re szavazok, nagyon jó volt az elsô rèsz ès nagyon kivàncsi voltam màr akkor a màsodik rèszre! De az a helyzet hogy ebben a sorrenben szivesen olvasnàm ezeket a könyveket!! Ès bízok benne hogy mind a hàrmat olvashatjuk fordítàsban ��!!!????��

    VálaszTörlés
  29. Szia! Beautiful 2 bár a Hard to love is izgalmas lehet:))

    VálaszTörlés
  30. Beautiful :) köszönöm az eddigi munkákat is.

    VálaszTörlés

  31. Maggi Myers – The Final Piece

    VálaszTörlés
  32. Szia, én elsősorban a Marked Man miatt vagyok itt, és alif várom, hogy olvashassam Nash történetét, mert összevártam a részeket, szóval ezután Rowdyért izgulhatok.. de a leírások alapján a Beautiful a legszimpatikusabb! :)
    Annabella

    VálaszTörlés
  33. Begin Again (Beautiful 2.)-re szavazok :) Fantasztikus az oldal!! Köszönöm!

    VálaszTörlés
  34. Tamsyn Bester - Begin Again (Beautiful 2.) :-) !!!

    VálaszTörlés
  35. T.B. - Begin Again, Beautiful 2. Juhééé

    VálaszTörlés
  36. Szijja :)
    Egyszeruen imadok itt olvasni es Rowdy tortenetere mar nagyon kivancsi vagyok amiota csak olvastam az Rule-t ❤️❤️❤️
    Amelyik konyvekre nagyon kivancsi vagyok az a :------Beautiful 2--------
    ------Kendall Ryan ----
    Nagyon koszonok minden egyes leforditott szot !!!!!!!!!❤️❤️❤️✨✨🏅✨🏆🏆🏆🏆

    VálaszTörlés
  37. Szia! Írtam, hogy bármit elolvasok, amit fordítasz. Ez így is van, de beszállok a szavazásba! :D
    Mindhárom fülszöveg felkeltette az érdeklődésem. A Hard To Love talán egy csöppet jobban. (A harc az egyik gyengém)... DE MOST NEM HAGYOM MAGAM! ERŐS LESZEK! Folytassuk Brody és Demi történetét!
    Leadom a voksom
    Tamsyn Bester - Begin Again című könyvére és köszönöm! :) :* ❤

    VálaszTörlés
  38. Jajjj nekem Hard to love tetszik a legjobban ...:)

    VálaszTörlés
  39. Kendall Ryan – Hard To Love

    VálaszTörlés
  40. én is a Hard to love-ra szavazok

    VálaszTörlés
  41. Kendall Ryan – Hard To Love :) :) :):) :) :):) :) :):) :) :):) :) :):) :) :):) :) :):) :) :)

    VálaszTörlés
  42. Kendall Ryan - Hard to Love-ra szavazok! :)

    VálaszTörlés
  43. Kendall Ryan – Hard To Love

    VálaszTörlés
  44. Kendall Ryan – Hard To Love :)

    VálaszTörlés
  45. Szia a Kendall Ryan – Hard To Love című könyvre szavazok, már alig váron! :)

    VálaszTörlés
  46. Maggi Myers – The Final Piece-re szavazok :)

    VálaszTörlés
  47. Szia!
    Kendall Ryan - Hard To Love könyvére szavazok, de szívesen olvasom bármelyiket.
    Nagyon várom! :)

    VálaszTörlés
  48. Szia! Begin Again a szavazatom...bár a másik kettö is jónak igérkezik.

    VálaszTörlés
  49. Szia :) Kendall Ryan szavazók táborát bővítem 😊

    VálaszTörlés
  50. Szia, szintén Kendall Ryan – Hard To Love :)

    VálaszTörlés
  51. Hali ^^ én is a Kendall Ryan - Hard to Love ra szavaznék ^^

    VálaszTörlés
  52. Először is szeretném megköszönni az eddigi munkádat.
    – Én a Tamsyn Bester könyvre szavazok!
    Ugyanis utálom a félbemaradt sorozatokat.
    Itt jelzem a többi könyv is jó.

    VálaszTörlés
  53. Szia a Kendall Ryan – Hard To Love című könyvre szavazok. :-)

    VálaszTörlés
  54. Hard To Love :) Nagyon köszi a fordításokat! :)

    VálaszTörlés
  55. Szia!

    Nem tudok dönteni.

    Én sem szeretem, sőt a halálom ha nem tudom a sorozat folytatását. De annyira felkeltette a kiváncsiságomat. Legyen ő szerintem.: Kendall Ryan – Hard To Love :)

    Nagyon köszönöm az eddigi munkádat.

    Gyö

    VálaszTörlés
  56. Szia!

    Köszi a munkádat, nagyon jó az oldal!
    A Beautiful2-re szavaznék.

    Kriszti

    VálaszTörlés
  57. Hali! A Hard to Love-ra szavazok! Jó az oldal! Olvasnék még több általad fordított könyvet! ����

    VálaszTörlés
  58. Hard to love :D es kosziii a munkat

    VálaszTörlés
  59. Hard to love ^^ Nagyon köszi!

    VálaszTörlés
  60. szia!
    én is a folytatás mellett voksolok, tehát Begin Again :)

    VálaszTörlés
  61. Az első könyvre szavazok elsö helyen utána a második és így tovább.... és minden percet és betüt köszönök amit értünk teszel

    VálaszTörlés
  62. Egyértelműen Begin Again! ~ Bliss

    VálaszTörlés
  63. Begin again jó lenne! Köszi az eddigi fordításokat!

    VálaszTörlés
  64. Hard to love...és köszi a munkádat amivel nekünk is sok kikapcsolódást jelentő órát szerzel. Angi

    VálaszTörlés
  65. Szia!ÉN Kendall Ryan – Hard To Love-ra
    szeretnék szavazni ,elég érdekesnek ìgérkezik a történet .Szavazok 10*

    VálaszTörlés