2016. február 26., péntek

Hatodik fejezet

Hatodik fejezet

Saint


Az időjárás undorítóból ijesztővé vált, ahogy az úton navigáltam a hegyek felé, be Brookside külvárosába, ahol mindkét szülőm élt még mindig. Anyámnak egy hatalmas háza volt a lakóparkban. Apám egy trendi lakásba költözött be a barátnőjével, közelebb a város fő részéhez. Mérföldek választották el őket egymástól, de ha megkérdeznéd az anyámat, Denver és a hold közötti távolság sem lenne elég, hogy távol legyen az apámtól, és az ő árulásától. Nagyon rosszul éreztem magam miatta, de egy bizonyos ponton el kellett kezdenie a gyógyulást, vagy többet fog elveszíteni, mint a házasságát, és a józan eszét. Faith egy hajszálón lógott, és én… imádtam az anyámat, de végeztem. A férfiak kiábrándítóak, úgy ahogy voltak.
         Nem voltam éppen elragadtatva az apám választásával. Nem értettem, hogyan tudott olyan könnyen elsétálni az anyámtól, és cserbenhagyni a családját, de a felelősség csak eddig terjedt. Örökké tudnám gyűlölni, amiért beleszeretett valaki másba, korlátlan időre kidobta magát az életemből, mert az a döntése, amit tett, az vezetett ahhoz, hogy az anyám úgy viselkedik, mint egy őrült, de számomra sokkal fontosabb, hogy összetartsam a családot. Csak elfogadtam, hogy nem tökéletes. Faith és én soha nem fogadtuk tárt karokkal az új barátnőt, de kényszerítettem magam, hogy toleráljam őt, és dolgoztam az apámmal való kapcsolatomon azzal, hogy nem sértődtem meg minden alkalommal, amikor láttam őt. Azt hiszem egy kis részem nem várt semmit sem tőle, csak mert férfi volt, és hittem abban, hogy minden férfi végül a fényes, szebb, és az ő esetében fiatalabb lehetőség felé vonzódik, és azzal közelítették meg azt az elgondolást, ami a nadrágjukban volt.
         Lassan kellett haladnom, és koncentrálnom, ami nehezebb volt, mint általában, mert érzelmileg teljesen kimerültem. Nem tudtam azt a lányt, azt a tegnapi szörnyű veszteséget kiverni a fejemből. A végtelen visszajátszást sem tudtam megállítani, ahogy Nash-re vetettem magam, ami minden alkalomkor, amikor behunytam a szemem megjelent, álmatlan éjszakához vezetve. Az érzelmi zavarok kellős közepén már két csókon osztoztunk, mindkét alkalom elviselhetőbbé tette a helyzetet, több volt egy árnyéknál, a rossz érzések, és a fájdalom fojtogató ködénél. Nem akartam megnevezni, hogy ez mit jelentett, de nem tagadhattam, hogy a vele való csókolózás miatt úgy éreztem, mint aki helyreállt, visszaállított engem a szilárd talajra. Az a tény, hogy nem lökött el magától, nem vallatott megállás nélkül erről, arra kényszerített engem, hogy megkérdőjelezzek minden emléket, ami újra meg újra eszembe jutott, hogy úgy gondoltam Nash egy szívtelen bunkó.
         Egy hajszálnyira voltam attól, hogy elfogadtam a meghívását az esküvőre, annak ellenére, hogy az ötlet miatt, hogy az időt körülötte, a barátai, és egy csapat idegen körül töltsem, hiperventillálni akartam. Hála Istennek, azt mondta, gondolkodjak el rajta. Volt valamifajta húzás, és vonzás közöttünk, amiben nem bíztam, nem különösebben tetszett, de erős volt, és az ellene való harcolás kimerített, legyengített engem. Igazából vele akartam tölteni az időt.
         Amikor az anyukájáról beszélt, és ahogy a szavakat használta, hogy Tudom, milyen érzés ez, Saint… megváltoztatta az egész felfogásomat róla, arról, akiről azt hittem, hogy volt, és arról, aki valójában lehetett. Azt hallani azoktól a kölyköktől, akik a saját korosztályodba tartoztak, hogy ronda, és kövér voltál, hogy senki se kedvelt téged, és hogy soha nem voltak barátaid, vagy fiúd szívás volt, de a srácok egyszerűek tudtak lenni, és reménykednek, hogy ők kinőnek majd belőle. Úgy élni, hogy azt érzed a szüleid szerint értéktelen, és nem kívánatos vagy… pusztítónak kellett lennie, és közel lehetetlenség túljutni ezen. Nem tudtam nem ezen járatni az agyam. Nem akartam túlságosan szorosan megmagyarázni, miért éreztem szúró fájdalmat a szívem közelében, ami lüktetni kezdett a fájdalomtól, vagy, azt, hogy miért tett egy kicsit émelyítővé az, hogy ellenezte a házasságot, és azt, hogy örökre egy emberrel legyen.
         Mire anyám házának felhajtójára értem, az út egy órával tovább tartott, mint kellett volna, és egy nagy hóvihar vonult át a hegyeken. Felkocogtam a bejárati ajtóhoz, és megnyomtam a csengőt. Későn kapcsoltam, amikor az anyám kinyitotta az ajtót. Délután egy óra volt, ő még mindig a pizsamáját viselte, és egy félig üres borospoharat tartott a kezében. Ahogy egy kicsit megingott, és rám nézett, egy pillanatig sem hittem, hogy ez lett volna a napi első pohara, és ettől a gyomrom lesüllyedt.
         - Mit csinálsz itt, Saint?
         Nem volt semmi örvendetes a hangjában, így elmanővereztem mellette, és besétáltam a házba. Ezelőtt a hasadás előtt, a karjába húzott volna, és kiszorította volna belőlem a szuszt is, tekintet nélkül arra, hogy szükségem volt-e rá vagy sem. A munkámról, és a randikról kérdezett volna. Most bosszúsnak tűnt, hogy belerondítottam a szánalom partijába.
         - Faith felhívott. Mesélt a tűzről, és azt gondoltam, eljövök, és megnézlek téged. Aggódunk érted, anyu. – Küzdöttem a késztetés ellen, hogy az italáért nyúljak, így ki tudtam volna önteni.
         Kinevetett, és becsapta mögöttem az ajtót. Összerezzentem, amikor egy kis bor a poharából a kezére fröccsent.
         - Magad miatt kellene aggódnod, Saint.
         Lehet, hogy nem volt olyan anya-lánya kapcsolat kettőnk között, ahol a legjobb barátok voltunk, de ezelőtt az anyám soha nem csapott le szándékosan haragjában. Kinyúltam, és kikaptam a poharat a kezéből, és a konyhába trappoltam. A hangja és hozzáállása csípett, és bosszús volt.
         - Neked nem kellene innod semmiféle alkoholt, amíg ennyi különböző gyógyszert szedsz. Ez nevetséges, anyu. El akarsz taszítani engem, azáltal, hogy szándékosan rondán viselkedsz, és hogy megpróbálod rákényszeríteni Faith-t, válasszon közted és apa között. Mindenki számára megnehezíted ezt a helyzetet. Az a mutatvány a tűzzel… - megráztam a fejem. – Ez olyan kétségbeesett segélykiáltás a figyelemért? Mit gondolsz, ki fog lecsapni, és megmenteni téged, ha letartóztatnak gyújtogatásért? Apa? Nos, utálom, hogy ezt a hírt kell veled közölnöm, de ő továbblépett, és neked is ezt kellene tenned. Faith, és én szeretünk téged, anya. Ennek elégnek kéne, hogy legyen.
         A fogát csikorgatta, és engem bámult. Szemei üvegesek voltak, és még bizonytalanabbul állt a lábán, mint gondoltam. Szívás volt így látni őt, de megerősítette azt az elképzelést, hogy nyitottá válni valaki számára csak azért, hogy a végén bántsanak, szörnyű ötlet volt.
         - Mit tudsz te bármiről is, Saint? Neked soha nem volt olyan ember, akit szerettél és elszakítottak tőled, soha nem volt tiéd egy férfi sem. Belül üresnek érzem magam.
         A fogaim között szívtam be a levegőt, és megpróbáltam emlékeztetni magamat, hogy a bor és a gyógyszerek beszélnek belőle, de ő feszítette azt a határt, amit még tolerálni tudtam. Azon voltam, hogy félreérthetetlenül elmondom neki, hogy állítsa le magát, amikor hirtelen könnyekben tört ki, és a konyha közepén található, hatalmas konyhaszigethez botladozott. Összegyűrt a kezébe egy halom papírt, amit nem vettem észre korábban, és a levegőbe szórta kettőnk közé. Láttam a fényes könnyek csillogását, amik bevonták a szemét.
         - A múlt héten, postán megkaptam a válási papírokat, és a tetejében, a nővéred megengedi, hogy a gyerekek vele töltsék a hétvégét… és azzal a nővel. Hogy tehette ezt velem? Tudja, hogyan érzek, hogy az új barátnője szerepet játszik a családomban. Én csak elvesztettem az irányítást. Szó szerint egy kicsit megőrültem.
         Egy nagyot lélegzett, annyira öregnek, és ráncosnak tűnt, hogy oda kellett mennem, és a túl vékony válla köré fonnom a karomat. Éreztem a további riasztó gyötrelmet. Keményen megrázkódott, és úgy éreztem, mintha valójában megérintettem volna a szomorúságát. Így végződik, amikor valakit feltétel nélkül szeretsz. Én soha nem akartam itt lenni.
         - Ez igazán nehéz lehetett, anya. És én megértem, hogy fáj, de majdnem leégetni a házat nem fog megváltoztatni semmit sem. Kell, hogy legyen egy egészségesebb módja, hogy megbirkózzál azzal, amit érzel, mert nem hiszem, hogy az állítólagos ideiglenes elmezavarod sokáig fog távol tartani téged a villamosszéktől.
         Az ujjai között kikukkantott rám, és én összerezzentem, ahogy a smink elkenődött az általában csinos arcán. Úgy nézett ki, mint egy részeg, és egy tébolyult bohóc. Vissza akartam kapni az anyámat, azt akartam, hogy a családom ugyanolyan legyen, mint volt. Sajnos, ez többé már nem volt opció.
         - Mit kellene tennem, Saint? Tegyek úgy, mintha az apád nem is létezne, annak ellenére, hogy ugyanebben a városban él, és kérkedik az új, fiatalabb, csinosabb barátnőjével az arcom előtt, minden alkalommal, amikor lehetőséget kap? Mond meg nekem, Ms. Ügyeletes Zseni, mit kellene tennem annál, hogy meggyógyuljak, mint amit most teszek?
         Elengedtem a vállát, és visszamentem a konyhasziget másik oldalára. Leginkább egy kis térre volt szükségem, hogy elkerüljem, hogy kitörjem a nyakát. Utálom, hogy most ilyen könnyű számára, hogy undok legyen.
         - Én nem igazán tudom erre a választ, anya. Talán, csak szükséged lenne egy kis távolságra ettől, tőlük.
         Felhorkant, és hátravetette a fejét, hogy a kézfejével letörölje az arcát. Csak annyit ért el vele, hogy csak még jobban elmaszatolta a sminkjét. Nevetségesen, és szánalmasan nézett ki.
         - Te elmenekültél, amikor veled történt, Saint. Nem jöttél haza az ünnepekre, sem látogatóba, semmiért. Mindez azért, mert el akartál szabadulni egy fiútól, és a fájó érzésektől. Amikor az egyetemnek vége lett, elfogadtad az első állást, amit ott találtál, amikor az egész családod meg itt volt. Még akkor sem jöttél vissza, amikor Faith a babákat várta, ez sem volt elég, hogy hazahozzon téged. Próbáld meg elmondani nekem, hogyan tudnám egészséges módon kezelni a dolgokat, Saint, gyerünk.
         Kifújtam a levegőt, és a márvány pult tetején ökölbe szorítottam a kezem. Ez övön aluli ütés volt. Ő egy sikersorozat közepén volt, és nem lehetett eligazodni rajta, és ha megpróbálom meggyőzni őt, miközben ilyen állapotban van, visszafordíthatatlan kárt okozna a kapcsolatunkban, és amennyire irritált a gyerekes viselkedése, annyira nem akartam, hogy ez megtörténjen. Ez volt az egyik oka, hogy visszajöttem Colorado-ba, hogy dolgozzak a dolgokon anyámmal, nem azért, hogy még messzebbre taszítsam.
         - Anyu, az ünnepek már itt vannak a sarkon. Próbáld meg összeszedni magad, vagy senki nem akarja majd együtt tölteni az időt, mint egy család. Tudom, hogy ez nehéz volt számodra, hogy apa csalódást okozott neked, és összetörte a szívedet, de az élet megy tovább. Ez már két éve tart, valamit fel kell adni. – Hozzászoktam ahhoz, hogy a családom a biztonságos zónában volt, nem pedig egy háborús övezetben, és a változás szörnyű volt.
         Felnyögött, és kemény pillantást küldött felém a könnyes szemein keresztül. Az elmúlt néhány évben a Szentestét apával, a Karácsonyt anyával töltöttük. Ez úgy tűnt, működött, akkor is, ha senki sem volt elégedett apa új barátnőjével, és anyu másnap végig prédikált nekünk arról, hogy velük töltöttük az időt. Én nem várom, hogy ez megismétlődjön, és kétségem sincs afelől, hogy Faith sem. Egy szép családi összejövetel nem volt benne a pakliban, gondoltam.
         - Emlékezz arra, hogy ebben az évben ennek a családról, és a gyerekekről kellene szólnia. Nézd, az utak rosszak. Látni akartalak, és ellenőrizni téged. Igazán aggódtam érted, anya, annak a tűznek ébresztőnek kellett volna lenni. Neked komolyan fel kell mérned, hogy mit teszel magaddal, és hogy ez mit tesz a család többi tagjával. Én tényleg nem akarom, hogy óvadékot kelljen letennem érted a börtönben, vagy valami még rosszabbat.
         Még egyszer utoljára megöleltem, és a bejárati ajtó felé vettem az irányt. Minden, amiben reménykedtem az volt, hogy talán valahogy a szavaim áthatoltak, és az a tény, hogy Faith és én még mindig szeretjük őt, mint egy őrült, pótolnia kellene azt a tényt, amit az apám tett. Talán ahelyett, hogy csak mondom neki, hogy adjon egy kis teret, talán meg kellene próbálnom, hogy ez megtörténjen. Sok szabadságot halmoztam föl: talán el kellene hurcolnom őt a Termálfürdőbe egy hosszú hétvégére, vagy valami. Én csak úgy érzem, mintha szüksége lenne valamilyen fajta tisztánlátásra, hogy visszatérjen oda, ahol volt, mielőtt az apám elpusztította őt. Visszaszálltam a Jettába, amit most már egy kicsit vastag hóréteg takart, és elindítottam a motort, hogy felmelegedjen. Amíg vártam, találtam egy Pixies dalt, amit szerettem az iPodom-on, és felhívtam a nővéremet.
         Néhányszor kicsöngött, mielőtt válaszolt volna, és amikor megtette, zaklatottnak, és kifulladtnak hangzott.
         - Hogy volt?
         Összedörzsöltem a kezem, hogy melegen tartsam, és válaszul csak felmordultam.
         - Ennyire rossz?
         Nagyon sóhajtottam, és bekapcsoltam az ablaktörlőt, hogy megtisztítsam a fehér pelyhektől, amik a szélvédőt takarták.
         - Gyógyszerek, és bor zűrzavaros egyvelegét alkotta. Undok volt, és gyűlölködő. Én nem tudok semmit sem, mert gyáva vagyok, és elmentem a középiskola után, és közvetlen az egyetem befejeztével nem jöttem haza. – Faith-el, szarkazmust eresztettem meg, ami olyan vastag volt, mint a hó. – Elvesztette az eszét, de megjöttek a végső válási papírok, szóval hivatalosan is vége. Ez inspirálta a máglyagyújtásra. Őszintén szólva, aggódóm érte, de nem vagyok benne biztos, hogy mit kellene tennem.
         - A francba.
         - Eléggé. A Karácsonynak szórakoztatónak kellene lennie ebben az évben.
         Egy nagyon hosszú csend volt a vonal másik végén, amitől a homlokomat ráncoltam.
         - Mi a helyzet, Faith?
         Ismét motyogott valamit, és kiengedett egy sóhajt. – Fáradt vagyok, Saint. Terhes vagyok, van egy csomó pici gyerekem, akik megérdemelnének egyszer egy fantasztikus Karácsonyt, és van egy elnéző férjem, aki elérte a határát a családi drámánknak. Justin és én Aspen-be visszük Karácsonyozni a gyerekeket. Anyának, és apának meg kell birkóznia ezzel. Szívesen látunk, ha el akarsz menekülni velünk, de mi csak egy kis kunyhót béreltünk ki, és hálózsákban kellene aludnod a földön Owen-nel.
         Kezemet a kormánykerék köré fontam, és megpróbáltam elrendezni magam. Nem mondom, hogy a hír meglepett engem, de mégis belém csípett. Faith volt az egyetlen ember, akire mindig is támaszkodhattam, aki mindig ott volt nekem, még akkor is, amikor egy fél ország választott el minket egymástól. Megérdemel egy békés családi nyaralást, távol ettől az egész képtelenségtől, de ez azt jelentette, hogy egyedül maradok… mert nem volt az az Isten, hogy saját magam kezeljem a szüleimet, és az összes haragjukat és gyűlöletüket. Kizárt dolog.
         - Nem, megleszek. Ti srácok menjetek, és érezzétek jól magatokat. Bedobom a gyerekek ajándékát valamikor a hétvégén, így magatokkal vihetitek őket.
         - Biztos vagy benne? Letörtnek hangzol. Tudod, hogy szívesen látunk.
         Ujjammal megdörzsöltem a homlokomat, és élesen felnevettem, amiben semmi jókedv nem volt.
         - Azt hiszem, ez is azt bizonyítja, eljött az ideje, hogy elkezdjek élni.
         - Ó, Saint… ugyan már.
         - Komolyan, Faith. Huszonöt éves vagyok, te vagy az egyetlen barátom, a családom többi része dilinyós, és ne hagyj Isten, ha egy srác beszél velem, vagy ami még rosszabb valódi érdeklődést mutat felém. Megnémulok. Ugyanannyira össze kell szednem a szarságaimat, mint anyának.
         - Állj le. Túl kemény vagy magaddal.
         - Talán. Hé, találkozunk hétvégén, rendben?
         - Biztos, hogy jól vagy?
         Nem, de ez nem az ő problémája volt. Hirtelen, az ötlete, hogy egyedül leszek Karácsonykor, és a lakásomban ülök, szomorúvá és depresszióssá tett, elárasztott a szokásos habozásom, és az önfenntartó ösztönöm. Egy tervvel hajtottam vissza Denver-be, és nem fogok kihátrálni belőle. Most már csak egy darabban kell visszajutnom a városba, mert az útviszonyok szörnyűek voltak, és a dolgok kavarogtak a fejem körül, a koncentrációm mindenhol ott volt, amikor annak szilárdan az úton kellene lennie.
         A forgalom még hóekével is csigatempóban haladt, és úgy tűnt minden fél mérföld után volt egy baleset, vagy egy lerobbant kocsi. Majdnem három és fél órába került, hogy visszaérjek a városba, és újabb fél órába, hogy a kórházhoz, mert beállt a csúcsforgalom. Amikor végül elértem a hatalmas épületet a belvárosi csúcsban, leparkoltam, és beszaladtam. Egyfajta légszomjat éreztem, egy kis irányíthatatlanságot, és meg kellett, hogy mondjam, üdítő volt.
         Reméltem, senki nem fogja észrevenni, hogy itt voltam a szabadnapomon, vagy, hogy szédítő keveréke voltam a pániknak és az adrenalinnak. Természetesen, nem voltam ilyen szerencsés. Sunny épp a bejárattal szemben sétált a sürgősségi felé, és megtorpant, amikor meglátott.
         - Nem vagy szabadnapos?
         Megvontam a vállam, és nyugtalanul feszengtem. Küldetésen lévő nő voltam, és nem volt időm, hogy megálljak, és fecsegjek. Aggódtam, hogy ha várok, az összes ideges energiám elhalványul, és racionális kiutat találok abból, amit tenni készültem.
         - De.
         - Mit csinálsz itt? Nem megmondtam neked, hogy szükséged van arra, hogy ezen a helyen kívül is kezdj el élni? Ki fogod fullasztani magad, Saint. Tudom. hogy volt egy nehéz eseted tegnap, de azt itt kell hagynod, és nem hazavinned magaddal.
         Küldtem felé egy halvány mosolyt, és néhány hosszú hajtincset a fülem mögé tűrtem. Amikor kilazult, mindenhol megcsavarodott, és megtekeredett, és hajlamos volt arra, hogy kezelhetetlen legyen, így hagytam, hadd csináljon bármit.
         - Igazából keresek itt valakit.
         Fekete szemöldökét rám emelte, és megigazította a papírmunkát, ami a kezében volt.
         - Dr. Bennet-et? Ezen a héten megint rólad beszélt.
         Kinyitottam a számat, hogy nemet mondjak neki, amikor az a személy, akit valójában kerestem, sétált keresztül az ajtón. Fekete gyapjú sapkát viselt, és sötétzöld kabátot, ami a mindig jelen lévő kapucnis pulcsija fölött volt. Szemei rám villantak, és egy mosolyt küldött felém. Volt valami benne, ami annyira vonzott. Úgy tűnt, mindig ő volt az egyetlen dolog, amire fokuszálni tudtam, amikor ugyanabban a szobában tartózkodtunk, és nem csak azért, mert annyira nagy volt, és érdekes volt ránézni… ez valami polarizáció volt, ami mélyen a belsejéből jött.
         - Hé.
         Sunny felhorkantott, tekintetét Nash és én köztem váltogatta.
         Nem köszöntem vissza, nem mutattam be őket egymásnak, csak kiböktem, - Igen, veled megyek! – A sietségben a szavak nem jöttek elég gyorsan a nyelvemre.
         Úgy hangzottam, mint egy idióta, és éreztem, hogy forró pír kúszik fel a nyakamon, és áramlik az arcomra. Felemelte sötét szemöldökét, de nem mondott semmit, vagy kérdezett bármit, amitől még kínosabban éreztem volna magam. Csak előásta a tárcáját a hátsó zsebéből, és egy névjegykártyát nyújtott át nekem. Világos tintával volt borítva, és úgy nézett ki, mint egy grafiti, ami a vonatok oldalát, és az épületeket fedte a városban. Sokkal érdekesebb volt, és vizuálisan lenyűgözőbb, mint bármely más névjegykártya, amit valaha láttam. Az ő és a bolt neve volt az elején. Természetesen tetováló művész volt. Milyen más munkája lehetne, ami engedi, hogy sárga és narancs színű lángok legyenek a fejbőrén? Illik hozzá.
         - A tetején van a bolt száma. Az alsó az enyém. Csak csörgess meg, és kitaláljuk, hogyan menjünk. A belvárosban lévő óratoronyban lesz az esküvő, Arapahoe-ban. Örülök, Saint, nagyon örülök, hogy úgy döntöttél, eljössz velem.
         Nem erőltette, nem zavarta, hogy magyarázatot kérjen, vagy megkérdezze, miért hangzottam úgy, mint egy őrült, amikor beleegyeztem. Egy aprót kacsintott, és folytatta az útját a lifthez. Néztem őt elsétálni, és a kártya köré kulcsoltam a kezemet, mintha egy mentőkötél lett volna.
         Sunny tágra nyílt szemmel nézett rám, és oldalra döntötte a fejét.
         - Szóval, van neked egy helyes, sikeres orvosod, aki érdeklődik aziránt, hogy elvigyen randira, és te aktívan kerülöd, hogy elfogadd a meghívását, de egy srác, aki úgy néz ki, mint egy gonosztevő, besétál, és te gyakorlatilag kiugrassz a bőrödből lelkesedésedben, hogy elmenj vele. El akarod ezt nekem magyarázni, Saint?
         Nem tudtam neki elmagyarázni. A vágy, hogy ne egyedül legyek Karácsonykor felülmúlja azt a fenntartást, hogy Nash-el töltsem az időt. Ráadásul ő a főnököm volt; nem hiszem, hogy helyénvaló lett volna elmondani neki, hogy megcsókolni Nash-t kását csinált az agyamból, és az, hogy közel vagyok hozzá megolvasztja a tipikusan megfagyasztott korlátokat, amiket felállítottam, amikor az ellenkező nemmel kölcsönhatásba kerültem.
         - Ő egy tetováló művész, nem egy gazember. Együtt jártunk középiskolába. Ráadásul ő nem tesz idegessé, és aggódóvá, mint ahogy Dr. Bennet. – Ó nem, Nash egy egészen más módon tett idegessé és félénkké, amitől minden darabkám, és részem emlékeztet engem, hogy én lány voltam, ő meg fiú.
         Csettintet a nyelvével. – Azt hiszem, több köze van ahhoz a fajta sráchoz, akiről azt gondolod, meg tudod kapni. És ezzel visszakanyarodtunk az egész én nem vagyok Bennet típusa dologhoz. Nos, a típusa vagy, és sokkal jobban, mint amennyire azt beismernéd magadnak. Neked nem kell egy olyan srácnál kikötnöd, akinek gyűrű van az orrában.
         Vitatkozni akartam, hogy nekem tetszik az orrában lévő karika, a túl szép arcát még férfiasabbá tette, de ő tovább folytatta.
         - Ígérd meg, Saint, hogy ha Dr. Bennet elhív téged, el fogod fogadni, és abbahagyod, hogy magadban kételkedj. Kérlek, mint a barátod, szükségem van arra, hogy beleegyezel, megteszed.
         Nekem nem volt szívem, vagy megfelelő szavam, hogy megpróbáljam elmagyarázni neki, Nash sokkal nagyobb akadály volt számomra, hogy a bizalom és az önértékelés helyére érjek, mint bármely nagyszerű és sikeres orvos valaha is lenne. De mivel csodáltam őt, meg akartam neki tenni ezt a szívességet, dermedten bólintottam.
         - Rendben, Sunny, megígérem.
         Egy kicsit felsikkantott, és fél karjával átölelt engem.
         - Nagyszerű. A másik srác úgy néz ki, mint egy két lábon járó bajforrás.
         Megráztam a fejem, és a farmerem elülső zsebébe raktam a Nash-től kapott kártyát. Most már csak egy hetem és a következő hét eleje volt, hogy ne beszéljem le magam arról, hogy elmenjek vele.
         - Neked fogalmad sincs róla.
         Úgy nézett ki, mint egy bajforrás, de emellett érdekesnek, és gyönyörűnek is, és én még mindig tudni akartam, hogy mi volt a tetoválása többi része, ami olyan sokat takart belőle. Épp köszöntem volna el tőle, szerencsét kívánva a műszakja maradék részére, mert az utak szörnyűek, és kocsik voltak mindenfelé, amikor Dr. Bennet fordult be a sarkon. Észrevettem, hogy Sunny szeme felragyogott, és én meg akartam rúgni magam, hogy nem mentem el öt másodperccel korábban. Odajött hozzánk, csupa jóképűség és magabiztosság, és éreztem, hogy a rettegés sziklája megtelepszik a gyomromban. Ha egyenesen Sunny előtt hív el randira, kizárt dolog, hogy ki tudtam volna menteni magamat. Ígéretet tettem.
         Tényleg nagyon jól nézett ki. Simán szerepelhetett volna bármilyen főműsoridős TV showban. Azt hiszem, ami elvett a vonzerejéből az volt, hogy teljesen tudatában volt annak, hogy jól nézett ki, és úgy viselkedett, mintha ez feljogosította volna őt dolgokra, és emberekre.
         - Nos, hello hölgyeim. Sunny szükségem van rád a B313-as szobában. Saint, te már mész is?
         Kinyitottam, majd becsuktam a számat. Egy teljes percig csak pislogtam rá, mint egy bagoly, mielőtt Sunny közbeszólt. – Ez a szabadnapja. Folyamatosan mondom neki, hogy szüksége van egy kis szünetre erről a helyről. Nem értesz egyet?
         Kuncogott, és ez mély és kellemes volt, de összerezzentem tőle. Mi volt a baj velem? Megköszörültem a torkom.
         - Volt pár elintézni való ügyem, és ez volt az utolsó megállóm. Örülök, hogy látom, Dr. Bennet.
         Fantasztikus. Ez elég normálisan és elfogadhatóan hangzott. Ismét felnevetett, és rám villantotta szuperegyenes, szuperfehér fogait. Benne minden vakítóan tökéletes volt, szóval miért nem botlik meg a szívem saját magában, mint akkor, amikor Nash furcsa-színű szemei rajtam landolnak?
         - Andrew, hívj Andrew-nak. Boldog lennék, ha lefoglalhatnám a következő szabadnapodat, Saint. Mikor lenne az?
         Fel akartam nyögni, és találni akartam egy hordágyat, vagy egy pultot, ami alatt elrejtőzhetnék. Sunny nem engedte, hogy olyan mentséggel álljak elő, hogy mindig dolgozok, és nem volt igazságos, hogy ő volt az, aki a beosztásomat csinálta, így bizalommal közölte vele:
         - Szilveszterkor szabad lesz, mert Karácsonykor dolgozni fog. Ugye, Saint?
         Tudtam, hogy csak segíteni próbált, de meg akartam fojtani őt.
         - Igen, de ha neked már van valami terved, biztos ki tudunk találni valamit a későbbiekben.
         Haboztam, amikor kinyúlt, és egyik kezét a vállamra tette. Majdnem összerezzentem, de alig volt észrevehető a reakció. Komolyan nem akartam, hogy ez a fickó rám tegye a kezét. Mi volt a baj velem?
         - Szeretnék elmenni veled Szilveszterkor. Néhány barátom bulit rendez, és szeretném, ha te lennél a randim.
         Úgy éreztem embóliát fogok kapni. Alig volt elég magabiztosságom, hogy túléljek egy estét Nash-el, és a barátaival, elmenni egy puccos partira egy orvos karjában… idegösszeroppanást fogok kapni. Nemet akartam mondani, elmondani neki, hogy nem érdekel, de Sunny leplezetlen vidámsággal figyelt. Ujjaimmal végigszántottam a hajamon, és vonakodva bólintottam.
         - Rendben van Doktor úr… úgy értem Andrew. Jól hangzik. – Csak ha a jól azt jelentette, hogy kínzóan és lidércesen.
         Mosolya kiszélesedett, odahajolt, és adott egy cuppanós puszit az arcomra. Ezúttal nem tehettem ellene, de összerezzentem. Ha észre is vette, nem szólt semmit. Kezembe adta a névjegyét, ugyanúgy, mint Nash, és mondta, hogy hívjam fel. Amikor elsétált, nem volt semmi vágyam, hogy utána bámuljak, és kellemetlen ízt éreztem a számban. Kiengedtem egy megkönnyebbült sóhajt, amikor Sunny kicsi alakja az enyémhez csapódott, ahogy adott nekem még egy féloldalas ölelést.
         - Aaaaannyira boldog vagyok miattad. Nagyon jól fogod érezni magad vele. Én már csak tudom.
         A sima fehér kártyára néztem a kezemben. A kórházi logó volt rajta, valamint Bennet neve és elérhetősége. Unalmas volt. Lapos. Pontosan az ellenkezője volt annak, amit Nash adott a kezembe néhány perccel ezelőtt. Az egyik biztonságban lapult a zsebemben, éreztem, hogy szinte hívogat engem. A másikat a szemetesbe akartam hajítani. Kár, hogy Sunny sosem bocsátaná meg, ha sima fehér vitorlát hajtogatnék belőle.
         - Meglátjuk. – Egyik kockázathoz sem fűztem nagy reményeket, de kényszerítettem magam, hogy keresztülmenjek mind a kettőn. Az egyik kiutat mutatott abból, hogy egyedül töltsem az ünnepeket, és még valamit, amibe nem akartam beleásni magamat, a másik csak boldogan tartja a főnökömet. Egyik sem volt nagyszerű ok, hogy randizni menjek, de tekintve, hogy ez én voltam, ezzel kellett beérnem.

13 megjegyzés:

  1. De várom, hogy alakul
    Igazán köszi

    VálaszTörlés
  2. Szerintem lesz egy kis kapaszkodás Saint körül.

    VálaszTörlés
  3. Szerintem lesz egy kis kapaszkodás Saint körül.

    VálaszTörlés
  4. Ó mi lesz ebből?! Nagyon köszi Évi a fordítást és persze nagyon-nagyon várom a folytatást! :)

    VálaszTörlés
  5. Hát már én is nagyon várom, hogy mi lesz ebből. Furdal a kíváncsiság:D

    VálaszTörlés
  6. Szia! Nagyon köszönöm! ❤ Életembe nem vártam így még esküvőt! Talán a sajátomat! :D
    Dr. Benettel kapcsolatban van némi rossz érzésem. Néha azok a legveszélyesebbek akikről az ember nem is hinné...
    Na de nagyon várom Nash szemszögét. Puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kösziiii ❤❤ Igen nekem is rossz érzésem van a doktor bácsival kapcsolatban :D és az esküvő is ígéretesnek tűnik :D sejthető, hogy valami fog történni. Remélem nem fogunk csalódni ;)

      Törlés
  7. Nagyon várom a következőt,köszönöm.

    VálaszTörlés
  8. Köszi szépen :-) most nagyon várom a folytatást ,de még mennyire!!!:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen... Most kezd érdekessé és izgalmassá válni. :)

      Törlés
  9. Sosem értettem meg a könyvekben, hogy hogy lehet valakit olyanra kényszeríteni, amit ennyire nem akar, hát ha én nem akarok randizni menni valakivel, akkor még a barátnőm kedvéért sem megyek :D Köszönöm ezt a részt is! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hét igen... én is úgy vagyok vele, hogy ha nem akarok, akkor nem teszem meg, senki kedvéért sem, főleg hogy rossz érzésem van az illetővel kapcsolatban. De hát majd kiderül, hogy mi lesz ;)

      Törlés