2016. február 20., szombat

Ötödik fejezet

Ötödik fejezet

Nash



Futottam az ürességbe, és egyre jobban indulatosabb lettem. Ahelyett, hogy déltől hétig dolgoztam volna, kilenckor kellett bemennem, és nyolcig vagy még tovább maradnom, hogy bepótoljam az összes embert, akiknek az előző héten az időpontját átraktam a mentális összeomlásom közepén. Az előjegyzési naptáram szinte mindig tele volt, szóval megpróbáltam átütemezni egy egészre hétre való munkát, hogy nem csak egy rémálom volt számomra, de Cora is készen állt megfojtani engem.
         Megpróbáltam az ebédszüneteimet azzal tölteni, hogy meglátogattam Phil-t, ami azt jelentette, hogy nem volt egy  szusszanásnyi időm se egész nap. Nem volt valami nagyszerűen. A tüdeje tele volt vízzel, és az egyik fájdalomcsillapítót, amit szedett, nem bírta a gyomra, így nehezen tudott lent tartani bármit is. Kemény volt így látnom őt, mintha csak a szemem előtt sorvadna el. Látni őt, ahogy előttem tűnik el, több száz kérdést vetett fel a fejemben. Komolyan, le akartam őt fogni, és hallani tőle a történetet. Elmúlt a döbbenet, és most már akartam a válaszokat. Többé nem féltem a válaszaitól. Kizárt dolog volt, hogy Phil szégyellné, vagy boldogtalanná tenné, hogy az ő vére vagyok.
         Addig üldöztem volna az anyámat, amíg el nem mondja a részleteket, de vele foglalkozni mindig is egy rémálom volt, és én nem tudtam, hogy venné-e a fáradságot, hogy elmondja az igazat. Cora említette, hogy úgy tűnt, az apja titkolt bennfentes információkat, és Cora teljesen nyíltan kiimádkozta volna belőle a történetet, ha akartam volna. Az apja és Phil együtt szolgáltak a haditengerészetnél évekkel ezelőtt, és szoros kapcsolatot tartottak fent az évek során.
         Azt mondtam neki, hogy tartsa magát távol ettől, mert meg kellett adnom a jogot azoknak az embereknek, akik belekeveredtek ebbe, akik hagytak engem olyan sokáig hazugságban élni, hogy megmagyarázzák a döntéseiket. Azonban, ha Phil nem dönt úgy, hogy hamarosan leáll az időhúzással, akkor el fogom fogadni Cora ajánlatát, és egy cseppnyi bűntudatot sem fogok érezni emiatt.
         Az üzletben én voltam az egyetlen. Be kellett fejeznem egy zombi Hello Kitty tetoválást egy lány lábán. Annyira elegem volt a zombikból. Minden nap volt zombi Elvis, zombi Marilyn, zombi Harry Potter… minden alkalommal az összes zombi volt. Úgy értem, mindig gondoskodtam arról, hogy száz százalékos odafigyelést nyújtsak, és elkötelezzem magam mindegyik tetoválásnak, amit az ügyfélre varrok. Nem tartoztam nekik semmivel sem kevesebbel, tekintve, hogy örökké viselni fogják a művészi munkámat, de igazából nagyon kíváncsi voltam, hogy a sok fiatalabb ügyfélkör, akik a székemben végezték, elgondolkoztak-e a múló trendekről. Öt éven belül a zombi Elvis közel sem fog olyan jónak tűni, mint ahogy most, így biztosra kellett mennem, hogy ez legalább egy lenyűgözően végzett tetoválás, még ha a téma nem is mindig volt lényeges.
         Épp befejeztem a tetoválást, és az órára pillantottam, ami a recepciós pulton állt, hogy megnézzem, volt-e időm bemenni a kórházba, és meglepődtem, amikor az üzlet bejárati ajtaja kivágódott és Rowdy sétált be rajta. Rowdy St. James úgy nézett ki, mint egy modernkori James Dean. Volt egy hűvös retro kisugárzása, ami illett rá, és ő volt az egyik legviccesebb fickó akivel valaha találkoztam. Vidámmá tette az üzletben a légkört, amióta Rule olyan fasz tudott lenni, és Cora szeretett drámákat okozni, és beleütni az orrát mindenki dolgába. Felemeltem rá az egyik szemöldökömet, és befejeztem a lány és az ő zombijának a kötözését.
         - Mi a helyzet, ember?
         Az ügyfél fizetett, és elmondta, hogy mennyire eszelősen boldog a zombi kittyével, ahogy kikísértem, és bezártam mögötte az ajtót.
         - Az utóbbi időben őrült órákat húztál le, haver.
         Ahhoz, hogy még nyilvánvalóbbá tegyem az állítását, ásítottam, és meg kellett ropogtatnom a nyakamat.
         - Ez az én hibám. Nem kellett volna olyan baromnak lennem a múlt héten.
         - Volt néhány nehéz dolog, amivel meg kellett birkóznod.
         - Igen, de ritka nagy fasz voltam, ember. Úgy viselkedtem, mint egy csecsemő.
         - Senki nem hibáztat téged.
         Nem, nem tették, de kellett volna. Saint felbukkanása, és hogy azt mondta, húzzam ki a fejem a seggemből, hogy észrevegyem mi volt a saját kavargó érzéseimen túl, és Rule erős karja rávett, hogy helyesen viselkedjek.
         - Mit csinálsz itt ilyen későn? – kérdeztem, ahogy elkezdtem rendbe tenni a helyemet.
         - Téged kerestelek. Megálltam a kórháznál, hogy megnézzem Phil-t, és ő említette az új boltot. Ez eléggé király.
         - Igen. Nekem fogalmam sincs, mit kellene csinálnom
         Kuncogott, és a recepciós pultnak dőlt, míg én erős fertőtlenítőszerrel letöröltem a dolgokat.
         - Nos, én szart se tudok az új alkalmazottak felvételéről, és arra gondolni, hogy találj valakit, aki helyettesíti Cora-t egy vágyálom. Ez az ötlet nem csak kudarcra volt ítélve, hanem le is húzhatod a lefolyón. A világ nem tud kezelni egynél több olyan lányt, mint ő.
         Elnevettem magam, mert igaza volt, és felálltam, így ki tudtam ropogtatni a hátamat. Olyan hangot adtam, mintha darabjaimra hullottam volna.
         - Igaz.
         - Ismerek egy fickót, aki felújításokkal és olyan cuccokkal foglalkozik, mint ez. Ő egy jó srác, igazából az egyik ügyfelem. Én csak azt akarom, hogy tudd, van egy nevem arra az időre, amikor a hely készen fog állni arra, hogy egy tetováló szalonná alakuljon.
         - Ki az?
         - Zeb Fuller.
         Már hallottam ezt a nevet ezelőtt. Zeb egy autós fickó volt. Neki volt egy öreg International-je, amit ugyanahhoz a szerelőhöz vitt, akihez én is jártam, amikor a vadállatnak valami baja lett, és én nem tudtam egyedül megoldani.
         - Király. Észben tartom őt. Még csak nem is voltam ott. Aközött, hogy megpróbálok felzárkózni itt, és a Phil-lel töltött idő között, csak egy örök körforgásba vagyok.
         Nem beszélve arról, hogy annak ellenére, hogy tudtam, azt akarja, hogy kerüljem el őt, én még mindig minden alkalommal Saint-et kerestem, amikor beléptem a kórház ajtaján. Eddig nem jártam szerencsével, de ez nem állított meg engem, hogy keressem őt.
         - Igen, azt észrevettem, és Rule is teljes vőlegényi üzemmódban van. Ó, mennyire megváltoztak itt a dolgok az elmúlt néhány évben. Emlékszem, az összes szórakozásra, és a néhány kevésbé szórakoztató alkalomra is.
         - Héj, én még megvagyok. – Az érvem a legjobb esetben is bátortalan volt. Túl fáradt voltam a szórakozáshoz.
         Felnevetett, és megforgatta óceánszínű szemét.
         - Nem hiszem, Nash. Az egész csapatunk megházasodik, babákat várnak, mindannyian felnövünk, és letelepedünk.
         Rowdy volt a legfiatalabb a bandánkból, így vicces volt ezt pont tőle hallani. Lekapcsoltam a lámpákat, és felhúztam egy fekete sapkát a borotvált fejemre.
         - Meg kellett történnie valamikor, azt hiszem, de házasság, és babák… - Vágtam egy fejet. – Nem nekem valók.
         - Majd meglátjuk, tesó. Meglátjuk. Őszintén, igazából nem ezért támadtalak le. Van egy ötletem a boltra, amit veled akarok megvalósítani.
         Rowdy egy érdekes ember volt. Vicces, ő volt a tréfamester a csapatunkban, de neki is sok mindene rejtőzött a felszín alatt. Azt hiszem ezért volt, hogy ő és Jet között annyira szoros volt a kapcsolat, sokkal több minden zajlott benne, amit a legtöbb ember készpénznek vett. Sokkal jobban benne volt a művészetben, amit a megélhetésért csináltunk, mint ahogy a többiek. Azt gondolom, hogy a hatalmas haja, a gondosan ápolt arca, és a kedélyes személyisége alatt egy igazán művészi ember lelke lapult. Ezt, és őt is nagyra értékeltem, így ha volt neki egy ötlete, több voltam, mint hajlandó, hogy adjak neki egy esélyt. Ráadásul ez sokat jelenthetett neki, ha hozzám fordult, miután mindenki más felszívódott.
         - Fotózás.
         Egy picit meglepett voltam, hogy látom, ő meg egy kicsit idegesnek tűnt. Volt egy halvány rózsaszín pír a bazi nagy horgony tetoválása mögött, amit a nyaka oldalára varratott.
         - Cora említette, hogy van egy üres rész az új hely legfelső emeletén, ahol irodák meg ilyesmik voltak. Arra gondoltam, hogy át kellene alakítanod egy bolttá. Tartsd meg a tetováló szalont, és a piercinges cuccokat odalent, de az emeleten fontolóra kellene venned, hogy eladj dolgokat… mint a saját márkánkat. Több lenne, mint a pólók, és azok a szarok, amiket most csinálunk. Arra is gondoltam, hogy jövedelmező ötlet lehetne, hogy ezeket néhány eredeti művész által mutassuk be. Mint ahogy Rule csinálta azt a falfestmény abba a legénylakásba azoknak a gazdag fickóknak, és mint ahogy graffitit készített annak az étteremnek a hátuljára a Broadway-n. Az emberek megvennék, és azon a helyen, ti srácok rengeteget kaszálhatnátok.
         Csak bámulni tudtam rá. Félreértelmezhette a döbbent meglepetésemet, mert megvonta a vállát, és felemelte a tetovált kezét, hogy megdörgölje a tarkóját.
         - Vagy ne. Ez csak egy ötlet volt.
         Pislogtam, és kinyúltam, hogy a tenyeremmel meglökjem a mellkasa közepét.
         - Egy kibaszottul briliáns ötlet. A fenébe, haver, Phil-nek téged kellett volna meghagynia ennek az új projektnek a felelősének. Fogalmam sem volt róla, hogy ennyire értesz az üzlethez.
         Kisétáltunk a bejárati ajtón, ki a hideg Colorado-i levegőre. A hideg kiszívta a levegőt a tüdőmből, és reszketni kezdtem a pulcsimban.
         - Én csak láttam, mit tett Rome és Asa azzal a lepusztult bárral, amit végül felfutattak, és gondoltam, meg kellene próbálnunk nekünk is. Imádom ezt a helyet, imádom, amit csinálunk, szóval miért ne emeljük ezt a következő szintre?
         - Ez azt jelenti, hogy bárkit is veszünk fel, hogy irányítsa ezeket az üzeleteket Cora helyett, tökéletesen meg fog felelni. Nem ismersz senkit, aki be tudja tölteni ezt a szerepet, ugye?
         Automatikusan megveregettem a kapucnis pulcsim zsebét cigit keresve, és majdnem rohamot kaptam, amikor rájöttem, hogy üres. A leszokás szívás, és én szívok a leszokás miatt, de keményen próbálkoztam, és minden alkalommal, amikor megláttam Phil-t abban az ágyban, ezt az egészet egy kicsit könnyebbé tette.
         Rowdy megrázta a szőke fejét, és a nyaka köré húzta a steppelt flanel gallérját.
         - Nem, de te majd találsz valakit. Nagyszerű ösztönöd van az emberekkel kapcsolatban, és Rule olyan, mint a pokol portása, nem beszélve arról, hogy bárkinek, akit felveszel át kell mennie Cora tesztjén. Adnod kell magadnak egy kis bizalmat, Nash. Ez Phil élete, az ő öröksége… természetes, hogy te vagy az egyetlen, akit megbízott ezzel. Egy család vagyunk, azt akarta, hogy folytasd a hagyományt, és tartsd meg ezt a helyet egy otthonnak. Ez a tiéd, tesó. Legyen egy kis hited.
         Én csak morogtam, és megfordultam, hogy odamenjek, ahol a Charger parkolt. Lágy hópelyhek kezdték betakarni a földet.
         Ránéztem, amikor megkérdezte, - Héj, hallottam, hogy az új szomszédod egy erős tízes. Mi a helyzet vele?
         Felemeltem a vállamat, majd hagytam leesni. Az volt a helyzet vele, hogy haja a vörös egy rossz árnyalata, és a szemei sötétek voltak, nem nyugodt, szelíd szürkék.
         - Túl elfoglalt voltam, túlságosan sokat ítélkeztem Phil felett… nem tudom. Kilengés egy sör miatt, és be tudod mutatni magad.
         Nem válaszolt, csak vetett rám egy pillantást. Egy pillantást, ami egyértelműen jelezte, hogy ha nem próbálkoztam elég aktívan bejutni a dögös szomszéd bugyijába, akkor valami történt. Szerencsére hideg volt, így egyikünk sem akart a járdán lógni, és sikerült tisztán elmenekülnöm anélkül, hogy egy gyenge mentséggel rukkoljak elő, azért hogy elkerüljem az igazi okot, amiért nem vetettem be az összes jelentős tudásomat a dögös csajon a folyosón túl.
         Amikor megérkeztem a kórházhoz, majdnem kilenc volt. Megpróbáltam közel parkolni, így nem kellett volna egészen a bejárati ajtóhoz vándorolnom, és lefagyasztani a golyóimat az odáig vezető úton, de a sors nem nekem dolgozott, és öt percbe telt, míg megkerültem az egész épületet az ajtóig, miután végül találtam egy helyet. Az orrom alatt morogtam arról, hogy szükségem lett volna egy cigire, és összedörzsöltem a kezemet, hogy megtartsam a meleget, amikor botladozva megálltam, ahogy tiszta rálátásom nyílt a főépület sarkára.
         Saint oda-vissza járkált a járdán. Az épületből jövő lámpák légies, és csillogó fényt vetítettek rá, mintha ezek a mennyország felett lettek volna, rávilágítva a ragyogásukkal, amitől minden egyes hópehely, ami csapdába esett a káprázatos hajában, csillogott. Ő nem csak Saint-t volt… olyan volt, mint valami ismeretlen erő, ami megpróbálna engem olyan irányba lökni, hogy sokkal többnek lássam őt. A normálisan felfogott haja, most mindenhol ott volt, sápadt arca körül kavargott, mint a tűz, és a vörösréz. A hópelyhek összegyűltek a laza tincsekben, de nem úgy tűnt, mint aki észrevette. A műtősruháját viselte, semmi kabát, vagy kesztyű, és a hideg úgy tűnt semmilyen hatással nincs rá, ahogy oda-vissza mászkált. Kétségbeesetten mozgott, karját szorosan keresztbefonta a mellkasa előtt, mintha megpróbálná megölelni magát.
         Tudtam, hogy egyáltalán nem akart velem foglalkozni, hogy úgy akart tenni, mintha nem is léteztem volna, de én nem tudok csak úgy elsétálni mellette, anélkül, hogy megkérdezzem tőle, mi a baj, anélkül, hogy lássam, jól van-e. Én nem voltam az a fajta ember, és ami még fontosabb, valójában számított nekem, hogy miért volt itt kint, amikor nyilvánvalóan ideges, és hogy miért nincs rajta egy kabát vagy valami, amikor annyira hideg volt.
         - Saint?
         Halkan mondtam ki a nevét, és egy kicsit közelebb mentem. Amikor megfordult, észrevettem az arcán a megfagyott könnyek vonalát, és gyakorlatilag éreztem, ahogy a felgyülemlett feszültség áradt a testemből. Meglepődtem azon, hogy a hó, ami az arcán landolt, és a szempilláján csüngött, nem olvadt el rögtön a hőtől, és az energiától, ami belőle áradt.
         - Minden rendbe?
         Pislogott rám, mintha nem ismert volna meg, és azt gondoltam, talán a sapka takarja a fejem. Kinyitotta a száját, majd hagyta, hogy becsukódjon, mintha a szavak egyszerűen nem jönnének ki rajta. Karjai az oldalához estek, és csak bámult rám, nem mondott semmi, vagy mozdult meg egy hosszú pillanatig. Azon voltam, hogy bocsánatot kérek, amiért megzavartam őt, amikor hírtelen felém mozdult… megtántorodott, mintha a földhöz ragadt volna. Fogalmam sem volt, mit csinál, de az arcán lévő kifejezés elszánt, és összpontosított volt, úgyhogy felkészültem rá, hogy arcon csap, vagy beletérdel a golyóimba. Ezzel a lánnyal soha nem tudtam, mi fog legközelebb következni.
         Nem voltam felkészülve arra, hogy a mellkasomnak veti magát. Annyira megijedtem, hogy igazából egy lépést hátrálnom kellett, ahogy a dereka köré kulcsoltam a karom. Kezét a vállamra tette, és a jéghideg ujjait a kapucnis pulcsim gallérja alá csúsztatta, és belemélyesztette a tarkómba. A melle a mellkasomnak ütközött, és a hosszú haja az ujjam köré tekeredett, ahol tartottam a derekánál fogva. Selymes és hűvös volt, mintha egy magfagyott üvegtáblát érintenék. Döbbent voltam, megpróbáltam rájönni, mit csinál, amikor szája az enyémnek csapódott. Szerencse, hogy magas volt, és nem kellett nagyon felfelé hajolnia, mert ha támasztottam volna, jó esély lett volna rá, egyenesen visszaejtem a földre meglepetésemben.
         A szája forró, eszeveszett, vad, és kétségbeesett volt. Olyan íze volt, mint a télnek, és valamilyen savanykás citrusnak. Ezt azért tudtam, mert nem habozott, hogy megforgassa a nyelvét a döbbent számban. Sok lánnyal csókolóztam már, valószínűleg túl sokkal az évek során, de egyikük sem váltott ki ilyen kellemes érzést, hogy a bokszerem tíz számmal kisebb lett a másodperc töredéke alatt, mint ahogy Saint tette. Ez nem egyszerűen nagyszerű csók volt. Volt valami mögötte, valami, aminek több éle, több értelme volt, mint bármelyik másik csóknak, amire emlékeztem. Az, ahogy a puha ajkát szorosan az enyémhez nyomva éreztem, az, ahogy a fogait használta, hogy harapdáljon, az, ahogy a rövid körmei a nyakam mindkét oldalába belemélyedtek, teljesen kifordított engem.
         Ha mi nem álltunk volna kint a szakadó hóesésben, ha nem álltunk volna a járda közepén, nekilöktem volna őt egy falnak… a fenébe, találtam volna egy puha helyet a földön, hagytam volna, hogy kidolgozzon bármit, ami üldözte őt a legszexibb, legmocskosabb módon. Ha fizikai megkönnyebbülésre volt szüksége, hogy kiadja az érzelmeit, túlságosan boldog lettem volna, hogy önként felajánljam az időmet, és a testemet. Volt egy olyan gyanúm, hogy ha valaha is elég szerencsés leszek, hogy meztelenül lássam őt, soha nem engedném, hogy újra felöltözve legyen körülöttem.
         Arcomhoz csúsztatta a kezeit, és megragadta mindkét oldalt. Remegni kezdett, és amikor visszahúzódott, én beleragadtam egy hömpölygő viharba, ami a tekintetében tükröződött. Felemeltem az egyik kezem, és az ujjperceimmel letöröltem egy árva, kristály könnycseppet, ami a szempilláján csüngött. Kiengedett egy reszketeg sóhajt, és becsukta a szemét.
         - Sajnálom. Nem akartalak letámadni a számmal. – Úgy hangzott, mint aki egyszerre volt zavarban és volt szomorú.
         Kitört belőlem a nevetés, és tettem egy lépést hátra, miközben hagytam, hogy a keze leessen. A tudatosságának egy része vissza kellett, hogy térjen, mert remegni kezdett. Sóhajtottam, és lehúztam a pulcsim cipzárját, így oda tudtam neki adni. Némán nézett rám egy másodpercig, majd elvette.
         - Saint, te letámadhatsz engem bármelyik részeddel, minden nap minden pillanatában. Nem fogok panaszkodni… soha.
         Egy kicsit reszketegen nevetett fel.
         - Köszi.
         - Akarsz arról beszélni, mi vitt rá arra, hogy a hóban oda-vissza járkálj?
         Ez egy hosszú ideje tartó próbálkozás volt. Soha nem tűnt úgy, mintha igazán beszélni akart volna velem, de még mindig annyira űzötten nézett ki, így meg kellett kérdeznem.
         Megrázta a fejét, és keresztülfuttatta kezét a haján. Néhány vörös tincs úgy lebegett a feje körül, mint egy glória.
         - Az egész hét elég forgalmas volt. Az időjárás miatt a dolgok őrülté váltak, és influenza szezon van. Általában kezelni tudtam mindent, ami az ajtón bejött. Néha nyomasztó tud lenni, és megszakad tőle a szívem, de végzem a munkám, és általában tudok várni addig, amíg haza nem érek, hogy vagy feldolgozzam az egészet, vagy szétessek.
         El se tudtam képezni, mivel kellett megbirkóznia nap, mint nap. Rule ikertesóját, Remy-t, erre a sürgősségire hozták be, amikor az autópályán összetörte a kocsiját egy szörnyű balesetben. Nem élte túl, és ez eszembe jutatta, hogy ez olyasmi volt, amit minden alkalommal látni kellett.
         - Ma, egy kamaszlánnyal rohantak be. A szülei túladagolva találtak rá a fürdőszobában. Igazából még csak egy kislány volt, előtte állt az egész élet, de ő lenyelt egy egész üveg pirulát, mert a kölykök az iskolában szórakoztak vele, megfélemlítették. Kegyetlenek voltak vele, szörnyű nevekkel illették az interneten, és ő csak nem bírta ezt tovább.
         Láttam, hogy az alsó ajka megremeg, mielőtt a foga közé kapta volna. Szemei visszatértek az enyémekhez, és a szürke szín megfakult. Kíváncsi voltam, hogy a kamaszkori önmagát látta-e a betegben, és a bűntudat szúrását éreztem, hogy akkor nem szenteltem neki több figyelmet
         - Halált és tragédiát látok minden alkalommal, és semmi sem teszi rosszabbá, mint amikor az teljesen értelmetlenül történik. Minden, amire szüksége lett volna, némi kedvesség, egy kis alapvető emberi jóság, és nem a hullaházban végezte volna, a szülei nem lennének tönkretéve. Szívszorító, és annyira értelmetlen.
         Kezét a pulcsim ujjába dugta, és felnézett rám. – És holnap el kell mennem beszélnem az anyámmal, ami száz gyökérkezelésnek felel meg egyszerre. Ez a nap kegyetlen volt, és azt hiszem, egy kicsit letértem az útról egy pillanatra.
         Most rajtam volt a sor, hogy megrázkódjak.
         - Sajnálom Saint. Ez szörnyen hangzik.
         Összehúzta a szemét, és az épület bejárata felé fordította a fejét.
         - Honnan tudod? Volt valaha bárki is, aki gúnyolódott veled, szörnyű nevekkel illetett, éreztette veled bárki is, hogy nem érdemled meg az életet, csak azért mert nem voltál ugyanolyan, mint mindenki más?
         Összerezzentem a nyers tónusától, és megpróbáltam összerakni, hogyan fordult ellenem édesből, ellenségessé olyan gyorsan. A gondolatmenete úgy mozgott, mint egy ijedt mezei nyúl.
         Kinyúltam, megragadtam a könyökét, és megpördítettem, így szembekerült velem.
         - Nézd, nem tudom, hogy mit tettem, vagy mondtam, amitől úgy gondolod, hogy valami szörnyeteg vagyok. Én pontosan tudom, hogy milyen ez, Saint. Phil-lel éltem le a gyerekkorom legnagyobb részét, mert a saját anyám nem szeretett, nem gondolta, hogy elég jó vagyok, hogy megtartson. Én nem szerettem se őt, sem a férjét, így nem akart engem. Hozzáment egy fickóhoz, aki már azelőtt utált engem, mielőtt elég idős lettem volna, hogy feltegyem a kérdést, miért. Gyerekkorom minden napján ismétlésben hallgattam a neveket, a gúnyolódásokat, a csúfolásokat, azért, hogy egyszerűen csak élek. Szóval, innen tudom. Mindössze annyi adatott meg, hogy az enyémek nem a társaimtól jöttek, de van bármi különbség? A gyűlöletes cselekedetek szívások, nem számít, kitől származnak.
         Valami keresztezte csinos arcát, és észrevettem ebben az igazi vörös stílusban, hogy volt néhány apró szeplője, ami az orrnyergét pettyezte. Ráncba szedte pöttyös vonásait, és a lifthez sétált velem. Gyakorlatilag láttam, ahogy megpróbálta részekre szedni a szavaimat, ahogy együtt mozogtunk.
         - A látogatási időnek vége, de be tudlak csempészni, tekintve, hogy orvul letámadtalak kint.
         - Kösz, szóval mi a helyzet az anyáddal? Miért hasonlítottad a látogatását egy fogorvoséhoz?
         Felhorkantott, és nekidőlt a lift másik oldalának. Le akartam ütni a pánik gombot, hogy csapdába essünk együtt egy vagy két órára, így megláthatnám, hogy rá tudnám-e venni, hogy száját újra az enyémre helyezze.
         - Ő mindig is egy nehéz fajta nő volt, még a legjobb alkalmakkor is, de most, hogy ő és az apám válnak, valami más irányba fordult, és én már szinte vágyom a nehéz napokra.
         Eddig ez volt a legtöbb, amit valaha magáról elmondott.
         - Mennyi ideig voltak házasok?
         - Elég ideig, hogy eldöntsék, többé már nem nagyon szeretik egymást.
         - Ez szívás, de nem így végződik minden házasság?
         Rám emelte az egyik szemöldökét.
         - Anyukád még mindig házas, és mi a helyzet Rule-lal? Nem ő kérte meg a barátnője kezét épp itt a kórházban? És Jet Keller is megnősült, nem igaz?
         - Az anyám megszállottja Grant-nek. Ő darabjaira hullana, ha az a kapcsolat nem működne, és ez számomra nem házasság. Rule-nak és Shaw-nak így kellett történnie, és Jet abszolút a megfelelő lányt vette el. Úgy látom, hogy ezek a kapcsolatok kiállják majd az idő próbáját, de ki tudja? Az emberek változnak, és az, hogy azt gondoltad, tetszik neked valaki, hírtelen a szart is kipiszkálhatja belőled húsz éven múlva.
         Valószínűleg ez volt a legőszintébb pillanat, amit valaha egy olyan lánnyal töltöttem, akihez vonzódtam, amikor a gondolataim a kapcsolatokra és az örökkévalóságra terelődtek. Általában úgy töltöttem a lányokkal az időt, hogy nem akartam hosszú távú tervekről beszélni, vagy ha tudtam, hogy ők mégis, én már kint is voltam az ajtón.
         - Szóval, te nem gondolod, hogy valaha is meg fogsz házasodni és gyerekeid lesznek? – Kíváncsinak hangzott, de még valami másnak is.
         Megvontam a vállam, és felnyúltam, hogy lehúzzam a sapkát a fejemről, és a hátsó zsebembe raktam.
         - Kétlem.
         Motyogott valamit az orra alatt, amit nem értettem, és az asztalhoz sétált velem. Beszélt az éjszakai nővérrel, aláírt valamit, és visszajött oda, ahol oldalt várakoztam.
         - Minden kész. Csak egy félórára tudsz bemenni, de ez is jobb, mint a semmi.
         - Nagyra értékelem.
         Oldalra billentette a fejét, és rám pislogott azokkal a zavaros szemekkel, mintha megpróbálna találni valamit, hogy megszólalhasson. Azt gondoltam, hogy nagyon aranyos, amikor ennyire bizonytalan volt, mint most.
         Küldött felém egy nagyon szomorú mosolyt, és kibújt a pulcsimból, hogy visszaadja nekem. Az arcomhoz akartam emelni, hogy megállapítsam most olyan az illata, mint a narancsnak, a cigi szag helyett.
         - Pusztító, amikor valaki, akiről azt hiszed, hogy szeretsz, végül csalódást okoz, szóval megértem hogyan érzel. Köszönök, nos, mindent ma este. Tulajdonképpen örülök, hogy összefutottam veled.
         Elsétált tőlem. Soha nem tűnt úgy, hogy meg tudnám fejteni ezt a lányt, vagy először is, igazán megérteni, miért akarom megfejteni. Talán azért, mert az esküvőkről beszéltünk, vagy mert meg akartam csókolni, és még ennél is többet tenni, de nem tudtam megállítani magam, hogy ki ne bökjem, - Gyere velem Rule esküvőjére.
         Megállt, és teljesen mozdulatlanná vált. A válla fölött hátranézett rám, és láttam, hogy megpróbál nemet mondani, anélkül, hogy ténylegesen szavakat használna. Megemeltem az egyik szemöldököm, és küldtem felé egy mosolyt.
         - Karácsony Estéjén lesz egy hét múlva. Ne mondj nemet, csak gondolkodj rajta. – A hüvelykujjamat a bezárt ajtóhoz nyomtam, ahol Phil volt. – Keress meg, ha úgy döntöttél szeretnél adni neki egy esélyt. Jó móka lesz… nos, olyan mókás, amennyire egy esküvő lehet, amikor a menyasszony nem mondta el a szüleinek, hogy férjhez megy, és a vőlegény olyan kiszámíthatatlan, mint Rule. Csak gondolkodj rajta.
         Mielőtt nyíltan elutasíthatta volna ezt az elképzelést, becsusszantam Phil sötét szobájába, és becsuktam az ajtót magam mögött. Meglepődtem, hogy még mindig ébren volt, de azok a szemek, amik olyanok voltak, mint az enyémek, kitágultak, és félreérthetetlen jókedvvel néztek rám.
         - A vörös hajú nővér?
         Felmordultam, és helyet foglaltam az ágy mellett.
         - Igen.
         - Nagyon csinos, és igazán kedves. Megállt, hogy megnézzen engem néhány nappal ezelőtt, és amikor azt mondtam neki, hogy eluntam az agyam, ő felbukkant azokkal. – Egy vastag köteg magazinra mutatott oldalt, amin motorok, és hiányos öltözetű nők tették tiszteletüket a borítón. Ember, tényleg nagyon édes volt. Neki nem kellett volna ezt tennie érte.
         - Ő valami más, az biztos. Soha nem találkoztam még olyan csajjal, aki ennyire hideg és meleg is tud lenni. Együtt jártunk iskolába, amikor fiatalabb voltam.
         Megemelte mindkét szemöldökét, és elmozdította a lábát a takaró alatt.
         - Te azt gondolod, hogy ahhoz van valami köze, amikor púp-a-hát-közepén kamasz voltál? Csak a szádat jártattad, és nem gondoltál erre minden alkalommal, és hajlamos voltál, úgy viselkedni, mint egy kis szaros, amikor olyan hangulatod volt. Te és Rule, mindketten. Talán a férfi a fiatalabb önmaga bűneiért fizet meg.
         Ezen eltöprengtem és felé biccentettem az állammal.
         - Egy kicsit jobban nézel ki.
         - A jobb relatív fogalom. A tüdőgyulladás javulóban van, és azt mondják, hogy lehet, a hét végére kint lehetek. Fel kell vennem valakit otthoni gondozásra, mert a legrosszabb még hátravan, és én nem maradok ebben a kórházban, körülvéve gépekkel, csak várni arra, hogy a vég beköszöntsön, és elvigyen.
         A homlokomat ráncoltam, karba tettem a kezem, és a homlokomat megpihentettem a térdeimen.
         - Hogy tudsz ennyire tárgyilagosan beszélni arról, hogy haldokolsz? Ez kitépi a zsigereimet, és te úgy beszélsz róla, mintha azt vitatnánk meg, mi legyen a vacsora.
         - Nekem több időm volt hozzászokni ehhez a tényhez, mint neked, fiam. Sajnálom, hogy soha nem találtam meg a megfelelő szavakat, hogy beszéljek neked erről korábban. Az első alkalommal, te még csak gyerek voltál, és én azt gondoltam, legyőzhetetlen vagyok. Ez alkalommal, tudom, hogy semmi sem tarthat örökké.
         Ettől nem éreztem jobban magam, de azt hiszem, semmitől sem érezném.
         - Mikor fogod nekem elmondani, hogyan történt mindez? Miért nem gondolta azt soha senki, hogy tudnom kellett volna az igazságot rólad és anyámról?
         Sóhajtott, ami egy sor köhögést indított el, amitől az egész teste eltorzult. Rosszul kellett volna éreznem magam, hogy megkérdeztem, de szükségem volt rá, hogy tudjam.
         - Ez egy hosszú történet, amit majd máskor, más helyen vitatunk meg. Komolyan azt gondolom, hogy erről anyádat kellene kérdezned.
         Nagy testemet visszaejtettem a székbe, és rámeredtem.
         - Az igazságot akarom, és kétlem, hogy ő egyáltalán tudja, mi is az.
         Csettintett a nyelvével, és ismét megmozdult az ágyban. Annyira törékenynek tűnt, és annyira nem annak az embernek, akit mindig is le akartam körözni. Ez megijesztett.
         - Egyformán felelősek vagyunk azért, hogy nem mondtuk el neked korábban. Hozott néhány rossz döntést, eldöntötte, hogy a jövője csak egyféleképpen alakulhat, nem számított, mi állt az útjában – én, te, bármi más. Hálás voltam az időért, amit veled töltöttem, és a többi fiúval. Kívántam-e hamarabb, hogy tudd, az én fiam vagy? Igen, de én azt is megértem, miért akarta az anyád olyan hosszú ideig titokban tartani, mint ahogy tette. Az úton én is hoztam néhány rossz döntést, Nash
         - Miért hagytad, hogy ezt tegye velünk? Velem?A gyerekkorom egy rémálom volt, amíg fel nem bukkantál.
         Vetett rám egy pillantást, amit túl jól ismertem. Láttam Rule-on. Láttam Jet-en. Láttam Rome-on minden alkalommal, amikor arra a nőre néztek, aki foglyul ejtette a szívüket örökre, így válaszoltam helyette.
         - Szeretted őt.
         Becsukta a szemét, és belesüppedt a párnába, amit feltornyozott maga mögött.
         - A szerelem nem olyan dolog, amit meg tudsz tárgyalni, Nash. Amikor megtörténik, ez jelent mindent.
         - Ó, higgy nekem, tudom. Egész életemben én voltam a vesztes a szerelem végén.
         - Nem lehet a szerelem alapja az a tapasztalat, amit akkor éltél meg, miközben felnőttél. Szeretni valakit, azt jelenti, hogy saját magad akarod készíteni, aminek más érzése, más ereje van, mint a szereteted a családod iránt. Ez más, és a láncok, amelyek ehhez kötnek, széttörhetetlenek. – Hangja elcsuklott, és a szeme becsukódott.
         Gyorsan elhalkult, szóval felálltam, és odamentem, így az egyik kezemmel meg tudtam paskolni a vállát. Minden akaraterőmet össze kellett szednem, hogy ne hátráljak meg, amikor megéreztem, mennyire törékeny volt a fekete pulóver alatt, amit viselt.
         - Gondolom. Én csak nem tudom, hogy bárki tudna szeretni egy olyan srácot, akit a saját anyja is eldobott. Ez nincs jól megjósolva a könyvemben. Ha anyám nem tudott szeretni, akkor hosszú távon, hogyan tudna bárki is?
         Lehet, hogy adott volna nekem egy érvet, hogy jobban érezzem magam, de elaludt, mielőtt megtehette volna.

         Soha nem gondoltam az örökkévalóságra senkivel. Nem gondoltam, hogy nekem való lett volna, de amikor arra gondoltam, hogyan vált Saint szeme világosszürkéről ónos árnyalatúvá, és eszembe jutott, milyen érzés volt, ahogy a saját kétségbeesésemben és az övében, hozzám préselődött, és azon kezdtem tűnődni, hogy újra kell gondolnom a véleményemet a dolgokról.

21 megjegyzés:

  1. Napjában többször keresem fel a blogod, hátha.... :) és tessék :) Hjaj ☺️ Köszönöm! Ismét! Függővé tettél ❤️❤️❤️

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek nagyon Örülök :D És annak is hogy ennyien olvassátok :) ❤❤❤

      Törlés
  2. Szia! Köszönöm! Már nagyon vártam! Ahogy azt is, hogy egymásba gabalyodjanak egy kicsit! És Saint kezdte! Imádtam! :) ❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is nagyon vártam már ezt a részt. De leginkább azt várom hogy Saint elmondja Nash-nek mi baja vele. :)

      Törlés
    2. Ó igen az a pillanat is nagyon várós. :) Egyébként eddig a részig úgy gondoltam, hogy az, amit akkor a középiskolában Nash mondott, annak semmi köze nem volt Sainthez. Most viszont azok után, amit Phil mondott kénytelen vagyok ezt a gondolatot felülírni... Mindig mindenkiről a legjobbat feltételezem! Amíg nem ad okot másra! :D

      Törlés
    3. Igen én is arra gondoltam hogy nem rá értette. Én mondjuk arra a csajra gondoltam akivel csókolózott :) De most már engem is nagyon furdal a kíváncsiság :D

      Törlés
  3. Köszönöm :) várom a mielőbbi folytatásokat

    VálaszTörlés
  4. Jujj, végre végre alakulnak! Köszönöm! :)

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm szépen már nagyon vártam,többször is be néztem hozzád,várom a következőt köszi :-)

    VálaszTörlés
  6. En is egy rajongod lettem,aki szamtalanszor be fog lepni az oldaladra,hogy megnezhessem kesz van e a kovetkezo ajandekunk. Nagyon ugyes vagy. Gratulalok! Tovabbi jo munkat! Es nagyon KOSZONOM!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én köszönöm, hogy egyre többen olvassátok a fordításaimat! :) Nagyon sokat jelent a számomra, főleg, hogy eddig csak pozitív véleményeket kaptam tőletek ❤❤❤ Már ezért megérte, hogy elindítottam ezt a blogot :D❤

      Törlés