2016. február 2., kedd

Tamsyn Bester - Beneath Your Beautiful

Tamsyn Bester - Beneath Your Beautiful (A szépséged alatt)



Előszó

~Huntley~

Első kézből tudom, hogy az élet mennyire kemény tud lenni. Én nem állítom, hogy ez az egész pillangókból és rózsákból áll. Amikor Breckinridge-be költöztem, Alabamába, azért volt, hogy újra tudjam kezdeni és elfeledkezhessek a múltamról, akár csak egy kis időre. Már mindent elterveztem. Egyetemre mennék, lediplomáznék, majd elkezdeném a karrieremet, mint gyerekpszichológus. A legtöbb része egyszerű volt, üzembiztos. Amíg Grayson Carter be nem sétált az életembe.

Teljes sebességgel rohant belém, és azon kaptam magam, hogy függővé váltam, ahogyan elérte, hogy érezzek.

Azt mondják, amikor meghalsz, az életed lepereg a szemed előtt, de ahogy én megadom magam a sötétségnek és a fájdalomnak, bepillantást kapok abból, ami az enyém lehetett volna. Érzem, ahogy egy kis kéz az enyém köré fonódik, lepillantok, csak, hogy találkozzak egy zöld szempárral, ami megegyezik Graysonéval. A barna hajú kisfiú felnéz rám és elmosolyodik, mielőtt nevetve elszalad. Nézem, megbabonázva, ahogy Grayson feltűnik, és a kisfiú után rohan.

- Ne apu - visítja a kisfiú. Felém fut, és én kitárom a karomat neki, hogy beleugorjon.
- Mami - visítja ismét.

Megpuszilom a homlokát. - Itt van a mami, - turbékolom.

Grayson körénk fonja a karját, és ebben a pillanatba érzem a békét, tudatában vagyok, hogy mi valódi és mi nem.

Csak azt tudom, hogy boldog vagyok, biztonságban, és otthon.


Első fejezet

~Huntley~


- Készen állsz édesem?

Megpördülök nagynéném hangjára. A régi hálószobám ajtajában áll, hóna alatt egy dobozzal. - Egy perc és lent leszek. - Válaszolom.

Kihasználom még az utolsó lehetőséget, hogy körbenézzek a gyerekkori szobámba, emlékezve, ahol egyszer minden állt. Lehetetlen lenne elfelejteni ezt a helyet, de soha nem lennék képes visszaidézni azt a néhány szép emléket. Azok az emlékek mind romlottak voltak, az ártatlanságot darabokra tépték, és elhajították.

Nehéz az anyukámra gondolni, különösen, amikor a háznak még mindig olyan illata van, mint neki. Még csak alig négy hónap telt el, de az ő vanília parfümje mégis mindenhol ott van, körülvéve engem, mint egy takaró. Minden alkalommal, mikor tükörbe nézek, olyan, mintha egyenesen visszanézne rám. Ugyanolyan hosszú szőke hajam, kristályosan kék szemem, szív alakú arcom és gomb orrom van. Itt véget is ér a hasonlóságunk. Ahol ő alacsony, és karcsú volt, én apám magasságát, és enyhén izmos testalkatát örököltem. A szüleimre gondolva, szomorkás mosoly kúszott az arcomra, a melankólia tapintható a pillanatból.

Gyorsan letörlök egy könnycseppet, ami végiggördül az arcomon, és felkapom a megmaradt szerény vagyonomat.

Eljött az idő. Magam mögött hagyok tizenhét év emlékét, és soha nem nézek vissza. Készen álltam erre? Fogalmam sincsen. Csak azt tudom, hogy szükségem van egy új kezdetre, egy esélyre, hogy újrakezdjem, és megpróbáljak továbblépni az életemnek azokkal a darabjaival, amik megmaradtak.

Amennyire el akarom felejteni az eseményeket, amik ide vezetnek, nem lennék rá képes. Olyanok, hogy emlékeztetőül szolgálnak, hogy továbbra is életben és biztonságban tartsanak. Emlékeznem kell, hogyan halt meg az anyukám; ez egy állandó emlékeztető, hogy mennyire közel jártam ahhoz, hogy a hibájába essek. Hónapokba került, hogy gondosan felépítsem a falakat, amik most megvédik a törékeny szívem darabjait.

A Breckinridge-be, Alabamába való költözés nem tart biztonságban, tudom, de ez volt a legközelebbi dolog, hogy otthonnak nevezzem, amim valaha volt. Megszámlálhatatlan nyarat töltöttem ott, meglátogatva Alex bácsit és Emma nénit, és miután minden szétesett körülöttem, ez tűnt a leglogikusabb helynek, ahova mehetek. Szükségem volt egy családra, és amióta nekem nincsenek szüleim, a nagybátyám és a nagynéném voltak a második legjobb dolog. Szó szerint.

- Oké, vágjunk neki az útnak, - kiállt Alex bácsi a furgonja első üléséről. Nagynénémmel a lépcső alján találkozom, és egy féloldalas ölelésbe húz, mielőtt a Jeep-emhez kísér.

Ahogy elhajtunk a járda mellől, még egyszer utoljára visszanézek, azt kívánva, hogy a szüleim itt legyenek velem. Az ismerős fájdalom, ami beköltözött a mellkasomba nem is olyan régen, visszatért, és amint a kis két szobás, rozoga ház eltűnik a látómezőmből, megígérem magamnak, hogy nem számít mi történik, soha senki nem fog elég közel kerülni, hogy ismét összetörjön.


** ** ** ** **


Olyan, mintha napokkal korábban érkezünk Breckinridge-be. Ez egy furcsa kis város, ahol mindenki ismer mindenkit, és a legtöbb ember, aki itt született, itt is hal meg.

A kimerültségem csökkent, amint leparkolunk a lakás épülete előtt, ahol lakni fogok, amíg a Whitley University-re járok. A nagybátyámmal és a nagynénémmel vitatkoztam egy saját hely felett, mióta ők húsz percre laknak a fő kampusztól, de végül feladták. Megértettem velük, hogy soha nem arról volt szó, attól függetlenül, hogy szívesen látott voltam-e vagy sem, hogy náluk maradjak, szükségem volt egy saját helyre, és egy lehetőségre, hogy megtapasztaljam a főiskolát, olyan módon, ahogy kellett volna. Szükségem volt a normalitás valamilyen formájára. Kétségkívül, ez önmagában nem lesz egyszerű.

A lakásom az ötödik emeleten van és az egyetlen kétszobás, ami bérlő nélkül maradt. Még mindig dönthetek, hogy legyen-e szobatársam vagy sem, de gondoltam, addig is tudnám használni az extra szobát, mint vendégszoba. Az ötlet, hogy egy teljesen ismeretlennel költözzek össze, kényelmetlenné tett, a képzeletem egy potenciális sorozatgyilkos, vagy titkos perverz szobatárs felé sodródott.

Amikor kinyitom az ajtót, és besétálok esélyem sincs, hogy elfojtsam az izgalmat, hogy végre van egy hely, amit a magaménak tudhatok.

A kis előszoba, egy tágas, nyitott terű nappaliba nyílik, a konyha, az erkély, és egy másik folyosó balra, ami a fő hálószobához, a vendégszobához, és a vendég fürdőszobához vezet. Minden helyiséget keményfa padló borít és kiegészíti a föld árnyalatait, ami végigterjed a falakon. Azonnal olyan érzést kelt, mint egy otthon. Az én kis otthonom.

Meglepetésemre, már be van bútorozva, plüss bőr kanapéval, egy nagy barna bozontos szőnyeggel, és minden elképzelhető elektronikai berendezéssel.Belegondolva, mennyire elfoglalt volt a nagynéném, hogy berendezze ezt a helyet, nevetnem kell. Mindig kitesz magáért, ami miatt csak jobban szeretem.

A fő hálószobába besétálva, a figyelmem azonnal a szoba közepén lévő királyi méretű ágyra esik. A takarók elefántcsont színűek, hatalmas megegyező színű párnákkal. Meg kellene köszönnöm a nagynénémnek, hogy megvette nekem mindezeket. Tudom, hogy megengedhetik maguknak, de utálom annak a gondolatát, hogy pénzt költenek rám. Ez határozottan egy lépés az egyszemélyes ágytól, amivel felnőttem. Valójában, körülöttem minden luxus, amihez nem vagyok szokva.

A fehér plüss szőnyeg érzése a lábujjaim alatt elképesztő, a keményfa padló legtöbb részén végigterjed. Következőnek a gardróbszoba, tele új ruhákkal, cipőkkel, és kiegészítőkkel ragadja meg a figyelmemet.

Ó. Édes. Istenem... Ez a cucc egy vagyonba kerülhetett...

Kiengedek egy kis zihálást a gyönyörű ruhák láttán, amik feltételezem mostantól az enyémek. A cipők is éppen olyan szépek. Kuncogok, amikor megpillantok nem egy, hanem három pár cowboy csizmát, mindet más színben. Nem lenne helyes, ha nem lennének, egy olyan helyen, mint ez. Ez a város ugyanolyan délies, mint ahonnan ők jöttek.

- Helyesen tippeltem a méreteidet, édesem?

Felugrok, megriadva az én Emma nénim hangjára. - Em néni, ez túl sok! Nem fogadhatom el! - Ez igazán túl sok.

- Ó, badarság! Lehet, hogy egy kicsit túlzásba estem, de ez nem kevesebb, mint amit megérdemelsz.  A te Alex bácsikád és én azt akarjuk, hogy otthon érezd magad, mert ahogy most áll ez itt, ez lesz az otthonod. Emellett, nem akarom, hogy úgy kezd holnap az első tanítási napodat, hogy kilógjál, mint egy Barbie baba a Rodeón. - Elmosolyodik, és kitárja a karját, egy gesztusként, ami nagyon ismerős, amikor meg akar ölelni engem.

Ahogy átkarol, egy könnycsepp gördül le az arcomon, letörlöm, de nem azelőtt, mielőtt meglátná. Annyi érzelem fut keresztül az agyamon, nem tudom sírjak, vagy fel-le ugráljak az izgalomtól.

- Hé, nekünk nem lesz semmivel se több abból, hallod? - Vállamra teszi az egyik kezét. - Tudom, hogy az elmúlt néhány hónap nehéz volt a számodra kicsi lány, de van itt neked egy család, akik szeretnek téged. Nem akarok az anyukád helyébe lépni, de itt vagyok, ha bármire szükséged lenne, és tudom, hogy Alex bácsikád ugyanígy érez. És azt is tudom, hogy a lányok is szuper izgatottak, hogy itt vagy! Hannah és Finley az összes barátjuknak elmesélték, hogy az ő nagy unokatesójuk idejön. Azt akarjuk, hogy boldog legyél itt, ez az, ahová tartozol. - Állítja tárgyilagosan.

Elmosolyodom délies akcentusán; ez egy meleg, nyugtató hang a fülemnek.

- Nem tudom eléggé megköszönni neked és Alex bácsinak, amit értem tettetek. Ez több, mint amiről álmodtam. Nem tudom, hogyan tudnám valaha is visszafizetni nektek - nyögöm ki.

Nagyszerű, ezek a hülye könnyek imádnak hívatlanul kibuggyanni...

- Édesem, te éppen annyira a lányom vagy, mint a két porontyom, így természetesen annyit fogok neked adni, amennyit csak tudok. De vissza tudod fizetni azzal, hogy csatlakozol hozzánk minden Vasárnap ebédre, és hogy időnként megállsz a nagybátyád irodájánál - cukkol kacsintva. Mielőtt válaszolhatnék, újra elkezdi.

Jó Uram, ez a nő a borjút is kibeszélné a tehénből, ha csak fele annyi esélye lenne rá...

- Most pedig, - szemei komolyak, - van egy vagy két perced, hogy berendezkedj, amíg én kipakolom néhány dolgodat. Majd, hagyunk, hogy tudjál venni egy szép hosszú fürdőt! Remélem, tetszeni fog a jól felszerelt fürdőszobád, - kuncog. Ezután homlokon csókol, és távozik.

A nagy szobámba egyedül állva, hirtelen túlterheltnek érzem magam, attól mennyire szeretve vagyok. Még kislány voltam, amikor legutoljára így éreztem. Anyáról való gondolatok ugranak ismét a fejembe, és hiányzik.

A temetése egy hónappal a halála után volt.Úgy döntöttünk, hogy itt, Breckinridge-be temetjük el, az apukám sírja mellett. Ez az, amit ő is akart, és csak néhány mérföldre van, így amikor csak akarom, meglátogathatom őt.

Alex bácsikám és Emma nénim, mind a ketten nagyon jól ismertek itt, Breckinridge-be. Alex bácsi a Whitley University foci csapatának az edzője, ami egyfajta "hiresség" státuszt adott neki. Emma néninek egy saját, a városban a legnagyobb péksége van, és részt vesz minden jótékonysági és adománygyűjtő eseményen, amik az év során kerülnek megrendezésre. De a munka, amit a legjobban imád az "anyaság" az én két kis unokatesómra. Hannah négy, Finley hat éves. Ők a legcukibb kiskölykök a városban, és nem titok, hogy mindkettőjükért rajongok.

A kopogás az ajtón visszaránt az álmodozásomból, és elfordulok az ablak melletti helyemről. Alex bácsikám áll az ajtóban, és a hatalmas teste szinte teljesen kitölti azt. Kívülről aljas és kegyetlennek tűnik, de belül egy hatalmas nagy játékmackó. Nemcsak tapasztalatból tudom ezt, hanem látásból is, ahogyan a feleségéről és a lányairól gondoskodik. Röviddel ezelőtt elmondta nekem, mielőtt eldöntöttem, hogy ide költözöm, hogy ugyanúgy érez irántam is, és boldog, hogy a kis családjának a része vagyok. Természetesen ez utána beszélgetés után is sírtam.

- Bejöhetek, édesem? - kérdi. Elmosolyodom a kifejezésen, amin ő és a nagynéném már megszokásból hívott. Az apukám volt az egyetlen aki úgy utalt rám, mint az ő "édesére", és hallani ezt ismét, újra összeilleszti a szívem darabjait.

- Persze. - Az ágyhoz sétálok és leülök, észrevéve, hogy egy gitártok van a kezében. Tudom, hogyan kell gitáron játszani, köszönet a nagyon hajthatatlan anyukámnak, aki órákra küldött engem, még akkor is, amikor alig engedhette meg magának. Azt mondta, hogy apa játszott, és azt akarta, hogy én is megtanuljam, így mindig magamnál tudom tartani egy részét.

- Remélem, tetszik a szobád. Em nénid egy kicsit megőrült, de azt akarta, hogy biztosan meglegyen mindened, amire szükséged van, - mondja, idegesen körbenézve.

- Imádom, köszönöm Alex bácsi.

Rám néz mielőtt ismét beszélni kezd, egy szomorú kifejezés telepszik a jóképű arcára. - Ez a gitár az apukádhoz tartozott. Röviddel azelőtt adta nekem, hogy meghalt, és arra kért engem, hogy várjak addig, amíg oda tudom neked adni. Valahogy sejtette, hogy nem lesz sokáig itt,

Megérintem az ujjaimmal az ágyamon fekvő fekete dobozt, megállva az apukám kezdőbetűje felett. A tudat, hogy ez az övé volt, olyan érzés, mintha egy titokkal kevesebb lenne.

Bizonytalanul lábujjhegyre állok, és megpuszilom a nagybátyámat az arcán, Elpirul, és az oldalához húz, megpuszilva a fejem tetejét. További szó nélkül kisétál, ismét egyedül hagyva engem, ezúttal az apukámmal gitárja az egyetlen társaságom. Viszket a tenyerem, hogy kinyissam. Hónapok teltek el, mióta utoljára játszottam. A zene  segített, hogyan fejezzem ki azt, amit érzek, és hoztam egy döntést, hogy visszatérek hozzá, amikor esélyem lesz rá.

 Miután berendezkedem, és hagyom, hogy a nagybátyám és a nagynéném távozzon, bekúszom a nagy pufi ágyamba, a testem belesüpped a matracba, és szabadon engedem az összes feszültséget az elmúlt néhány órából.

Mióta anyukám meghalt, első alkalommal a rémálmok távol maradnak, és ez olyan, mintha semmi sem történt volna.

Bárcsak igaz volna. Imádkozok Istenhez, és bármilyen másik magasabb hatalomhoz ott fenn, hogy vigyázzon rám, hogy a múltam ne próbáljon megtalálni engem. Mélyen belül, a lényem legmélyén, tudom, hogy előbb-utóbb megtörténik, hogy ő rám fog találni. Az agyam egyik legsötétebb zugába száműztem ezeket a rettegett gondolatokat. Holnap lesz az én új kezdetem, és függetlenül attól, hogy készen állok-e vagy sem, eljön.

A régi Huntley Morgan meghalt és eltűnt...


Második fejezet

~Grayson~


Lefékezek a Main Street-en lévő pékség előtt, mint ahogyan azt az elmúlt néhány szombaton tettem, amióta az órák elkezdődtek. Valahogy ez rutinná vált, tekintettel arra, hogy a foci edzőnk feleségének, vagy ahogy én hívom Edzőnének a tulajdona. Általában megállunk reggelizni, majd a Dixon tó felé vesszük az irányt, hogy ott töltsük a napot, ez alól a mai nap sem kivétel. Az intenzív napirendem ellenére, az utolsó évemmel, sikerült megőrizni a jó jegyeimet, részt venni az összes órámon, megcsinálni minden gyakorlatot, és mindig találni időt, hogy a haverokkal lógjak.

Átvágok a forgalmas úton, integetve az ismerős arcoknak, ahogy elhaladnak mellettem. Ez az egyik hátulütője egy ilyen kisvárosban élésnek - mindenki  tudja a neved, és ismerik a dolgaidat. Ha az apád az egyetlen ügyvéd a városban, és az anyukád elnököl majdnem minden jótékonysági szervezeten az államban, és rád hárul, hogy folytasd az örökséget. Nem mintha panaszkodnék. Az én cipőmben az élet huszonegy évesen átkozottul édes.Vagy legalábbis, ez az, amit az emberek gondolni akarnak.

- Hé, Gray, mi a helyzet haver! - Leülök a legjobb barátommal, Brody-val szembe a szokásos asztalunkhoz, és összeütjük az ökleinket.  - Hé, Tesó. - Brody és én második osztályban találkoztunk, amikor egy negyedikes belekötött a húgomba. Brody ráugrott a hátára, és majdnem halálra verte, annak ellenére, hogy kétszerese volt Brody méretének. Azóta a legjobb barátok vagyunk. Egy pillanatra a húgomra gondolok, de gyorsabban elvetem, mint ahogy jött. Két év után, könnyebbnek kéne lennie, de néhanapján ő minden, amire gondolni tudok.

- Szóval, milyen volt az estéd? - rám néz, az egyik szemöldökét magasba vonja a bozontos szőke hajáig. Tudom, valójában mit kérdez, de túl szarházi, hogy hangosan kimondja. Helyette azt akarja én mondjam ki. Rohadék.

- Jó volt, de nem voltam Rebecca-val, ha ez az, amit kérdezel. - Figyelmeztető pillantást küldök felé, hogy ne menjen messzebb. Ez csak elrontaná a hangulatomat. - Mi? Nem támadott le téged múlt éjjel, mint ahogy mindig is szokott? - vág vissza szarkasztikusan. - Ez sokkoló! Én szinte biztos voltam benne, hogy annak a lánynak már van egy teljes esküvői terve. - A szememet forgatom, máris fáradt vagyok ettől a beszélgetéstől. Jobban tudja, mint bárki, hogy én nem leszek szerelmes. Többé nem. Amikor a szívemre taposott, felaprította, és kiköpte az első lány, akit valaha igazán szerettem, eldöntöttem, tartósan kikapcsolom a szívem. Inkább nem érzek semmit, mint, hogy újra érezzem mennyire fáj és összetört.De Rebecca-nak és nekem van egy egyességünk, ami nem tartalmaz romantikus érzéseket. Legalábbis részemről nem. Minden, ami valaha történt, az néhány értelmetlen összejövés. Semmi érzés, semmi érzelem. Csak szex.

De mi van, ha Brody-nak igaza van? Mi van, ha azt gondolja, hogy ez a dolog velünk több? Francba.

- Ez nem olyan, Brody. Tudod, hogy ő csak egy meleg test, amikor nekem szükségem van egy kis figyelemelterelésre. - Témát kell váltanom, és szerencsére a megmentőm érkezik az asztalunkhoz egy rövid, sötét hajú nő formájában, aki olyan számomra, mintha második anyukám lenne. Emma Morgan az egyik legkedvesebb nő, akivel valaha találkoztam, egy igazi déli szépség, de ha előjön a rossz oldala, meg tudja nehezíteni az életedet. Mindig nevetünk Morgan edzőn, amikor a feleségével harcol - beviharzik az öltözőbe, és összefüggéstelenül motyog, a házasságról egy nővel, aki olyan, mint az anyja. De imádja a feleségét, és mindkét lányát. Ő olyan fajta ember, hogy azt kívánom bárcsak én lehetnék. Talán egy nap.

- Héj, Edzőné, - ugratom szeretettel, tudva mennyire utálja, amikor így hívjuk. Játékosa rácsap a karomra a konyharuhával, és kuncog. - Fiúk, jobb ha viselkedtek itt!

- Természetesen, Edzőné, mi vagyunk a legjobban viselkedő fiúk a csapatban. - mondja Brody. Hazudik. Mindketten tudjuk, mennyi szarba képesek vagyunk belekeverni magunkat, különösen amikor összeállunk. Társak vagyunk a bűnben, ami mintha örökké tartana.

- Hozhatom a szokásosat, fiúk? Szalonnát, tojást, sült krumplit és kávét?

- Igen, kérem asszonyom. - Válaszoljuk Brody-val egyszerre, ami miatt nevetnünk kell. Szeretetteljesen ránk mosolyog egy rövid másodpercig, majd elsétál, hogy leadja a rendelésünket.

Látom a szemem sarkából, hogy Brody kifejezése hirtelen megkeményedik, játékos természete elpárolog egy szempillantás alatt. - Nos, ha ez nem maga a nőstényördög, - ugatja. Megfordulok, hogy megnézzem kiről beszél, és azonnal megbánom a döntésemet, amikor Rebecca sétál keresztül az ajtón. Égő vörös haja átlendül a válla felett, ahogy az asztalunk felé sasszézik. Csípője ring, és a rá jellemző gúnyos mosoly ül szorosan rubinvörös ajkainak a szélén. Káprázatos, de a baj az, hogy ezt ő is tudja. Fitogtatja ezt, arra használja, hogy manipulálja az embereket maga körül. Erre használja a testét is, és amennyire utálom bevallani, Rebecca egy igazi vadmacska az ágyban. A mi "kapcsolatunk" tisztán fizikai volt, és eddig még nem voltam senki mással aki olyan módon tudta volna reagáltatni a testemet, ahogy ő tette.

Észreveszem, hogy a normális fizikai reakció, amim akkor volt, amikor ránézek, nincs többé. Aha, eljött az idő, hogy továbblépjek. Szeresd és hagyd el őket mindig ezt mondom.

Megáll az asztalunknál és Brody-ra pillant. - Ez majdnem jó volt Brody, ezt mind saját magadtól érted el? - csattan fel. Figyelmét felém fordítja, és megmerevedik. - Héj bébi! - mondja eltúlozva. - Miért nem hívtál fel tegnap este? Hiányoztál. - Hangja rosszindulatúból sziruposan édesre vált egy pillanat alatt. Soha nem vettem észre ezelőtt, és ha őszinte vagyok, utálom. Az ajkába harap, és sokatmondóan végig futtatja hosszú körmeit a karomon. Várok, hogy a farkam megmozduljon, árulkodó jele annak, hogy az ő kis flörtölő lépései beindítanak.

De semmi. Még egy rándulás se.

- El voltam foglalva Rebecca. - A hangom hideg és lapos, és tudom, hogy egy seggfej vagyok, de itt az idő, hogy véget vessek ennek. Nem szerződtem barátnőre, és biztosan nem egy ilyen birtoklóra, amit Rebecca a kezdetektől fogva tudott. Tudnom kellett volna, hogy tapadni fog, mint mindig mindegyik.

Hallom, hogy mond valamit, de elpárolog, amikor a szemem valaki máson landol. A levegő a torkomon akad, és olyan, mintha az idő megállna egy helyben, megfagyva a pillanatba, mielőtt túl gyorsan elillan. Semmi más nem létezik.

Szőke haja magas, rendezetlen kontyba van fogva, amiből néhány laza hajtincs az arcába lóg. Fehér nyári ruhát visel, ami kiemeli napcsókolta  bőrét, és piros cowboy csizmát, ami miatt a lábai végtelen hosszúnak tűnnek. Isten irgalmazzon... azok a lábak... Az agyam egyenesen azt a képet idézi fel, amikor semmi másban nem látom, csak ebben a piros csizmában.

A fenébe...

Nem gondolom, hogy a szőkeség lehetne még dögösebb, de bebizonyítja, hogy tévedek, amikor nevet, egy könnyű kórushang, ami keresztül visszhangzik a testem minden csontjában, és megtelepszik a gyomrom belsejében.Teljesen meg vagyok babonázva, a szemem követi minden mozdulatát, amíg el nem tűnik a konyhába.

- Halló, Grayson? Hallasz engem? - Rebecca visítása olyan, mint egy hideg zuhany. A szívverésem lelassul, visszatér a normál ritmusra, és körülöttem minden visszatér a középpontba. - Igen Rebecca, hallott téged! De túl elfoglalt Huntley Morgan nézésével, hogy leszarja, ami kijön a szádon, - morogja Brody. Belül átkozom magam, nem a bámulásért, hanem mert annyira szégyentelenül csinálom. De nem tehetek róla. A szemeim úgy vonzódtak hozzá, mint a mágnes, és én akkor sem lennék képes félrenézni, ha akarnék. Elvégre én egy forróvérű férfi vagyok, és amikor Isten valami tökéleteset alkot, az egyetlen helyes dolog, ha egy kis elismerést mutatunk a keze munkája iránt.

Várjunk, Brody azt mondta, hogy Huntley Morgan-nek hívják? Honnan a fenéből tudja ki ő?

Rebecca fújtat, és elviharzik a barátnői asztalához, amíg Brody vihog. Viccesnek találja ezt a szituációt. - Kösz tesó, - csattanok fel ingerülten. - Most soha nem fogom hallani a végét. - Nem mintha érdekelne. - Mindegy, itt volt az ideje, hogy valaki helyretegye ezt a nőstényördögöt. Nem tartozik hozzád, Gray.  Te magad mondtad, hogy nem több, mint egy meleg test, és amikor utoljára ellenőriztem, ez nem volt egyenlő a barátnő státusszal.

Nem tudok ezzel vitatkozni. Igaza van.

- Egyébként, honnan tudod a nevét? - kérdem, egy kicsit túl lelkesen, még a saját fülemnek is. A kíváncsiságom győz. A neve felkeltette az érdeklődésemet. Brody-nak kellett egy másodperc, hogy megértse, kiről beszélek, majd teljesen a szemembe néz, amíg megfogalmazza a válaszát. Szája féloldalas mosolyra húzódik, tudom, hogy rajtakaptak. Ez az első alkalom két éve, hogy valódi érdeklődést mutattam egy lány iránt. Leállítom magamat, hogy erre gondoljak.

Ne menj arra Gray... Tovább kell lépned...

- Edzőmé mutatott be minket, amikor ideértem. Ő az unokahúg, akiről az edző beszélt, hogy maradjunk távol tőle. - Figyelmeztetés van a szemében. - Szóval, légy kedves Gray, és ne vedd elő azonnal az egész házias déli sármodat, Ő nem csak egy újabb gólya, akivel eljátszadozhatsz. - Elvigyorodom. Nincs olyan lány, aki valaha is képes volt ellenállni az "én házias déli sármomnak"

A konyhaajtó kivágódik, és Huntley egyenesen az asztalunk felé tart. Nézem, ahogy a ruhája lebeg a lábainak a mozgásával, és nekiütődik közvetlenül a térde fölött. Minél közelebb ér, annál feljebb vándorol a tekintetem, az arcán landolva, amikor megáll előttünk. - Tessék, két kávé, - mondja, letéve a kávékat az asztalra. - Az ételetek is itt lesz egy percen belül. - Rám mosolyog, és Brody megköszörüli a torkát. Bámulok, mint egy idióta. Amikor Brody megrúg az asztal alatt, visszatérek a kábulatból, és óvatosan elmosolyodom.  - Köszi - ez minden amit sikerül kimondanom, mintha a hangomat elvette volna Houdini. Mennyire jókor jön..

- Huntley, ő itt Grayson, - mondja Brody, felém mutatva. - Ő a mi sztár hátvédünk, és a púp a hátamon legjobb barátom.

- Örülök, hogy megismerhetlek. Huntley vagyok. - Kinyújtja a kezét, és én elfogadom. A kezem hatalmasnak tűnik az övé mellett, és könnyen eltűnik az enyémben. - Szóval te vagy az edző porontya, akiről megállás nélkül beszél, - cukkolom, boldogan, hogy visszatért a magabiztos énem. Az enyhe pír az arcán alig észrevehető, de a fenébe is, annyira aranyos. - Ígérd meg nekem, hogy nem fogsz elhinni neki mindent, amit mond, - suttogja. - Fele annyira sem vagyok bajkeverő, mint ahogy azt ő állítja. - Játékos.

- Majd meglátjuk édesem. - Mindent megteszek, amit Brody mondott, hogy ne tegyem, és vastagon nyomom a délies sármot, még az akcentusomat is kihangsúlyozom egy kicsit. Az arca egy kicsit vörösebb lesz, és elfordul, hogy Brody-ra nézzen. - Néhány perc múlva visszajövök az ételetekkel, - ismétli. Brody rámosolyog, és nézzük, ahogy elmegy.

- Nocsak, nocsak, legutóbb akkor láttalak ilyenek, hogy köpni-nyelni nem tudtál egy lány miatt, amikor Haley-vel találkoztál. - Az exbarátnőm nevének említésére az egész testem megkeményedik. Nem beszéltem róla vagy láttam őt, azóta, mióta megcsalt engem a gólyaévünkbe, és lelépett a városból. Ez két évvel ezelőtt volt. Nem ez minden, amit tett emlékeztetem magam.

Csúnyán nézek rá. - Brody, ne kezd.

Vállat von. - Csak azt mondom, amit látok.

Mielőtt folytathatnánk a beszélgetésünket, Huntley lép ki a konyhából, és tart az asztalunk felé. Istennek hála kész a kajánk, éhen halok, és remélem Brody befogja addig, amíg eszünk. Utálom, hogy Haley nevének puszta említésétől ennyire gyorsan rosszkedvű leszek. Nyilvánvalóan még nem vagyok túl rajta annyira, mint amennyire gondoltam. Talán, ha a megcsalás lett volna az egyetlen dolog amit tett, túl lennék rajta. De nem az volt, és ami utána következett, az a véletlenszerű lányok hosszú sora, hogy megpróbáljam elzsibbasztani a fájdalmat. Elhagyott engem, amikor a legnagyobb szükségem volt rá. Ez volt a legkeményebb időszak az életemben.

Elszakítom magamat a heves gondolataimtól, és helyette elfordulok, hogy Huntley-ra nézzek, de Rebecca dühös tekintetét találom meg. Szúrós pillantásokat lövell Huntley felé, de amikor meglátja , hogy nézem, a tekintete vészjóslóba fordul, ördögivé változik. Mi a fene van ezzel? Brody nem hazudott, amikor azt mondta, hogy Rebecca a ördög megtestesítője. Neki volt egy kellemetlen féltékeny szokása, és egy észrevehetetlen kegyetlensége.

Tudnom kellett volna, mi fog következni. Számítanom kellett volna rá.

Rebecca kinyújtja kissé a lábát, és kibuktatja Huntley-t. A tálca a levegőbe repül, és mielőtt kétszer végiggondolhattam volna, mit teszek, a lábam a folyamatban lévő baleset felé kezd irányítani. A tányérok és a kávéscsészék csatlakoznak a tálcához, és fülsiketítő csörömpöléssel landolnak a földön. Megragadom Huntley-t a derekánál fogva, és elkapom, mielőtt a földnek csapódna. Felkapja a fejét, és rám néz, mint egy ijedt jávorszarvas. Ekkor észreveszem, hogy a szemei a leghihetetlenebb indigókék árnyalatúak. De a mélységük és a világosságuk meglep engem, mintha képesek lennének keresztüllátni rajtam, ha esélyük lenne rá.

Szedd már össze magad Grayson.

- Ó Istenem, retardált vagy, vagy csak természetből adódóan ügyetlen? - Csattan fel Rebecca. Hideg él van a hangjában, amit csak akkor láttam használni, amikor fenyeget valakit. Huntley Rebecca felé kapja a fejét, de nem mond semmit. - Ó, azt hiszem, akkor csak simán ügyetlen vagy. - Rebecca gúnyolódik vele, mikor a macska néha játszik a kajával, mielőtt megenné. Istenem, ő egy ribanc.

Huntley kirántja magát a szorításomból, és négykézlábra ereszkedik, hogy összeszedje a szemetet a földről. A lányok Rebecca asztalánál nem mondanak semmit, helyette ülnek és nevetnek, mintha a Méhkirálynőjüknek semmi köze nem lenne ahhoz, ami történt. Edzőné közelebb lép Huntley-hoz, és súg valamit a fülébe. Egy futó pillanatra elkapom könnyes szemét, és csak ennyi kellett. - Rebecca, miért kell ennyire ribancnak lenned? Láttam, hogy szándékosan buktattad el! - Morgom. Legalább veszi a bátorságot, hogy zavartnak tűnjön, de csak mert rajtakapták. - Miről beszélsz Grayson? Nem csináltam semmit. - A hazugság annyira könnyen jön az ajkairól, és gondolatban megbüntetem magam, hogy valaha is egy ilyen kegyetlen emberrel voltam. - Akkora egy hazug vagy! - üvöltöm, amitől meghökken. Rosszul kéne éreznem magam, hogy ennyire dühös vagyok rá, de nem igazán vagyok benne biztos, miért. Talán a korábbi beszélgetésem Brody-val Haley-ről.

Igen, ez az. Nevének egyetlen említése, és készen állok, hogy kiforduljak a picsába. Ez nem Rebecca hibája, de a fenébe is, nincs joga, hogy így megalázza Huntley-t. És miért? Tudom a választ, és a valóság, csak hozzáadódik a helytelen haragomhoz. Rebecca látta, hogy Huntley-val beszélek. Mielőtt esélye lenne, hogy válaszoljon, Brody megragadja a karom, és lassan elvonszol engem a káosztól. - Engedj el, - vicsorgok, megpróbálva lazítani a satuszorításán a bicepszemen. Látnom kell, hogy Huntley jól van-e. Utálom, hogy Rebecca miatt sír. Mintha megérezné a szándékomat, Brody megrázza a fejét. - Csak hagyd, Grayson, ne keverd bele magad. Rebecca az csak Rebecca. Látni akarja, ahogy kifordulsz magadból.

- Az én hibám, - mondom, kissé nyugodtabban. Brody ilyen hatással van rám. Tudja, mikor vagyok közel, hogy elveszítsem az eszem. - Rebecca látta, hogy Huntley-val beszélek. - Bűntudat telepszik a mellkasomra.

- Tesó, nem láttalak téged így reagálni évek óta, nemhogy megvédeni egy lányt, akivel csak most találkoztál. - Kutató szemmel néz rám, miközben én is ugyanolyan meglepetten érzem maga. Miért éreztem, hogy meg kell védenem Huntley, megóvni őt?

Mostanra a rendetlenség eltűnt, és az emberek úgy tűnik elfelejtkeztek erről, újrakezdve  a beszélgetésüket, mintha semmi sem történt volna. Tudom, hogy Rebecca engem bámul, de nem érdekel. Végeztem vele. - Azt hiszem el kellene tűnnünk innen. A srácok már úton vannak a tóra., - mondja Brody, lejjebb engedve a hangját. Távozni készül, amikor meglátom, hogy Huntley kijön a fürdőből. Szemei püffedtek, és az arca piros. Azon kapom magam, hogy szorosan a karomba akarom tartani apó kis testét, és megvigasztalni őt. A gondolat teljesen váratlanul ér, ott hagyva összezavarodva. Meghökkenve. Visszanézek Brody-ra, és bólint, az ajtó felé sétálva.

- Rendben vagy? - Kérdem Huntley-t, a pékség közepén találkozva vele. Egy kicsit meglepettnek tűnik, és én nem hibáztatom ezért. - Jól vagyok, - suttogja rekedt hangon. - Köszönöm, hogy elkaptál.

Bólintok. - Sajnálom. Rebecca miattam tette ezt. - Beszélni fogok vele erről, de most nincs itt az idő. Huntley zavarodottnak tűnik a bocsánatkérésem miatt, de nem mond semmit. Néhány másodperc kínos csend után kifizetem a számlát, és távozom, de előtte még visszafordulok, hogy még egy pillantást vessek Huntley könnyáztatta arcára. Ebben a pillanatban jövök rá, hogy dögösnek nevezni őt sértés. Ő gyönyörű. Világrengetően, életet megváltoztatóan, észbontóan gyönyörű.

Az agyam túlhajszol, és a viselkedésemnek nincs értelme, olyan mértékben, hogy irracionálisnak, és talán még logikátlannak is tűnik.

Huntley Morgan egy probléma.

Nehéz lesz figyelmen kívül hagyni.


Harmadik fejezet

~ Huntley ~


Rádobom a kulcsom az ajtó melletti asztalra, és kiengedek egy sóhajt. Micsoda egy nap. Már két hónapja vagyok itt, és ez volt messze az egyik legrosszabb nap. Úgy kezdtem, mint minden szombaton - Emma néni pékségében dolgozva. Ez olyasmi, amit imádok. A mai napig.

A telefonom csörgésére felugrom, és előkapom a táskámból, mielőtt elmulasztom a hívást. A kanapéra rogyok, és elcsúsztatom az ujjamat a kijelzőn, hogy válaszoljak. Természetesen a legjobb barátnőm, Demi az. A gólyák eligazításán találkoztunk az egyik pszichológiai előadásunkon, és egyből kijöttünk egymással. Furcsa módon, azonnal könnyednek éreztem magam vele, amit, még mindig alig tudok elhinni. Számomra eléggé nehéz beengedni az embereket, és Demi úgy tűnik az első kivétel. Még mindig elővigyázatos vagyok. Azok után, amit a legjobb barátnőm tette velem, óvatos vagyok, hogy közel engedjem magamhoz az embereket.

- Hé, csajos, - szól bele a telefonba Demi éneklő hangon, és én elmosolyodom. Kedvelem őt.

- Hé, Dem! Azon gondolkodtam, átjössz-e később fagyira, és egy igazán rossz romkomra? - Kérdem. Múlt hétvégén elterveztünk egy csajos estét a lakásomon, miután Demi eldöntötte, hogy szüksége van egy éjszakára távol a barátjától, Tommy-tól.

- Ez az, amiért hívlak, te lány, annyira sajnálom, hogy le kell mondanom. Tommy lement a Dixon Tóhoz a haverjaival, és néhány perccel ezelőtt hívott, arra kérve, hogy menjek érte. Túl részeg, hogy vezessen. Ismét. - Sóhajtja, és kihallom az elkeseredést a hangjából. Ez majdnem heti rendszerességű. Ha Alex bácsi tudná, hogy azok a fiúk mihez jutnak hozzá, szó szerint be lenne szarva. Valószínűleg ezért, csinálják a Dixon Tónál, ami fél órára van a várostól.

- Akarod, hogy veled menjek?

-Ó nem bánnád? Utálok egyedül vezetni, - mondja. Én is utálnék egyedül lenni vezetés közben. Kíváncsi vagyok Tommy miért lenne ennyire hülye, hogy részegre igya magát, amikor tudja, hogy haza kell fuvaroznia magát.

- Jobban érezném magam, ha nem mennél egyedül. Gyere értem 20 percen belül.

Megkönnyebbülten sóhajt, majd megszólal, - Fantasztikus vagy! Totálisan kárpótolni foglak. Emellett, el kell mesélned mi történt ma a pékségben.

A homlokomat ráncolom. Honnan tudta meg? Csak néhány órával ezelőtt történt. Esküszöm, ennek a lánynak semmi nem kerüli el a figyelmét.

- Úgy érted Rebecca-val?

- Nos igen, de én azt is tudni akarom, hogy mi a fene történt Grayson-nal! De fel tudsz majd világosítani az úton a tó felé. Találkozunk 20 perc múlva csajos. - Leteszi, mielőtt válaszolhatnék neki.

Mit ért azalatt, hogy ami Grayson-nal történt? Semmi sem történt. Annyit tett, hogy elkapott, mielőtt arccal a pékség padlóján landolok. Furcsa érzés bevallani magamnak, hogy a fogása egy kicsit szorosabb volt, mint ahogy azt egy idegentől elvárnám. Habár Grayson Carter nem igazán idegen. Mindent tudok róla és az ő kevésbé látványos hírnevéről errefelé. Az egyetlen hely, ahol úgy tűnik, hogy viselkedik az a pályán van, vagyis én ezt hallottam. A mai nap előtt egy mítosz volt számomra.

Mielőtt azon kapom magam, hogy elemzem őt meg a mai nap eseményeit, a telefonom csörgése jelzi, hogy sms-t kaptam.

Demi: Kint vagyok. Mozgasd a valagadat.

Kuncogok a "segg" régies változatán amit használt, és lesietek a földszintre a kocsijához, miután bezártam. Látom barna fürtjeit fel-le ugrálni a country zenére, mielőtt megpillantom apró alakját. Miniatűrnek tűnik a piros Lexus-ának kormánya mögött.

Rám vigyorog, ahogy becsusszanok az utasoldali ülésre, és meg sem várja, hogy becsatoljam az övem, mielőtt a gázra tapos. Nem vagyok egy ideges utas, de Demi egy adrenalin függő, amikor a gyorsításra kerül a sor. És az ő kocsija nem lassú.

- Ki vele, - mondja, lehalkítva a rádióját. - Brody mesélte, hogy ribanc Rebecca kibuktatott, miután látta, hogy Grayson veled beszél.

-Mi? - Kérdem összezavarodva. - Ezt mondta Brody?

A szemét forgatja, és felvonja a szemöldökét, mintha nekem tudnom kéne ezt. A rövid idő alatt, mióta ismerem Demi-t, gyorsan megtanultam néhány szokását, amiből a szemforgatása a legnépszerűbb.

- Miért tenne olyat? Felvettem Grayson rendelését és Brody bemutatott neki. - Hülyén hangzik, mintha visszamentünk volna a középiskolába.

- Rebecca egy kissé félreértelmezi a jó szórakozást. Aljas, és őrölt féltékeny, különösen, amikor Grayson is képbe kerül, ami hülyeség, mert ők csak barátok extrákkal, leszámítva a barátokat. De egyértelműen Pszicho Barbi nem kapott róla emlékeztetőt, - mondja Demi, a hevesség a hangjában tiszta, mint a nap.

- Nos, csak annyit csináltam, hogy felvettem a rendelését. Őszintén szólva nem tudtam, hogy ez felidegesíti őt. - Beletelt egy órába, hogy lehiggadjak, annyira zavarba voltam. Az ahogy Grayson rám nézett, nem segített. Hirtelen emlékeztetem magam, hogy Demi tudni akarta, mi történt vele.

- De mondd el, mi történt Grayson-nal, - sürget. Nem csoda, hogy mindenkiről tud mindent, olvasni tud a gondolatokban. A szememet forgatom csodálkozva, hogy a fenébe fogom megértetni vele, hogy semmi nem történt Grayson-nal.

- Dem, semmi sem történt. Elkapott, Mielőtt elestem volna, és ennyi. Berohantam a fürdőbe, mielőtt bárki bármit mondhatott volna, - válaszolom ingerülten.

Éles pillantást küld felém, alsó ajkát a szájába veszi, ahogy azon gondolkozik, mit mondhatna. - Mit mondott Brody? - Kérdem.

- Azt mondta, soha nem látta Grayson-t így reagálni. Azt mondta, amikor berohantál a mosdóba, Grayson nekiállt Rebecca-nak mindenki előtt. Azt is elmondta, hogy Grayson igazán nehezen tudta levenni a szemét rólad, - válaszolja, oda-vissza nézve rám és az útra.

- Ő nem tudja levenni a szemét semmiről, akinek melle van. Nem feledkezek meg arról, amit az emberek mondanak róla.

- Azok csak pletykák, Huntley. Ismerem Grayson-t öt éves korunk óta, és ő nem olyan rossz, mint ahogy azt az emberek mondják. Igen, időről időre szereti a részeg egyéjszakás kalandokat, de nem terhelheted rá az egész felelősséget, amikor a lányok felajánlkoznak. Ők tudják, milyen ember, és mégis mindig összeállnak, hogy ő legyen a rosszfiú. Emellett, láttad te annak a fiúnak a seggét? - kuncog, én meg elmosolyodom.

Soha nem vallanám be neki, hogy az arca szinte megállásra késztetett, amikor az asztala felé tartottam. Zöld szeme találkozott az enyémmel, és fogva tartotta egy túl hosszú másodpercig. Sötétbarna haja szinte a szemébe lóg, olyan "leszarom" módon, hogy minden egyes lány végig akarja futtatni rajta az ujját. Igen, bámulatos. Idióta lennék nem beismerné ezt a tényt.

- Hé, - mondja Demi, megszakítva az álmodozásomat, - Merre jársz?

Elpirulok, rádöbbenve, hogy valószínűleg rajtakapott, hogy Grayson-ra gondolok. Vigyorog. A francba, most már tudom, hogy rajtakapott. - Sajnálom, hosszú nap volt, és fáradt vagyok. Az agyam kicsit elkalandozott. - Részben igaz, mert fáradt vagyok, de remélem nem kérdez rá.

- Oké, rendben, nem beszélünk többet róla, de ígérd meg nekem, hogy nem fogod túl gyorsan levonni a következtetést. Túl sok ember alkotott róla véleményt, mielőtt igazán megismerték volna. Nem minden az, amit kívülről látsz, jól elrejti, amit nem akar, hogy az emberek lássanak. - Demi becsukja a száját, mintha olyat mondott volna, amit nem kellett volna. Hogy érti, hogy jó abban, hogy elrejtse, amit nem akar, hogy az emberek lássanak? Van néhány sötét titka? A gondolat ránehezedik az elmémre. Mindent tudok a sötét titkokról. Ők az okai, hogy olyan sokat hagytam magam mögött.

- Ígérem, - suttogom, kíváncsi vagyok, képes leszek-e megállni, hogy tudni akarjam az igazi történetet ami a hírhedt Grayson Carter mögött van.

Demi hangulata a komolyról egy pillanat alatt hóbortosba fordul, és én hálás vagyok, hogy kiszabadulok a melankólia alól, mert azon voltam, hogy megadom magam neki. - Um, van valami, amit el kell mondanom neked, - mondja Demi mellettem. Ránézek, és azt látom, hogy ideges.

- Oké, - mondom, habár kérdésnek hangzik. Rossz érzésem van ezzel kapcsolatban.

- Nos, esetleg odaadtam a számodat egy srácnak a Szociológia órámon, - beharapja az ajkát, de nem néz rám. Tudja, hogyan érzek a randizással kapcsolatban. Eldöntöttem, hogy nem teszem, legalábbis addig nem, amíg le nem diplomázom.

- Mi? - Sikoltom, - Miért tennél ilyet?

- Ő egy igazán aranyos srác, és szükséged van rá, hogy egy kicsit felengedj, és jól érezd magad! Itt vagy már egy ideje, és ritkán jársz szórakozni, még velem is.

Behunyom a szemem, és a fejtámaszra hajtom a fejem, véve egy nyugtató lélegzetet. Tudom, hogy jót akar, de nem ismer eléggé ahhoz, hogy megértse, hogy a randizás miért van olyan távol a radaromon. - Mit mondtál? - Kérdem, a szememet csukva tartva.

- Azt mondtam neki, hogy hívjon fel. El akar téged vinni valamikor vacsorázni, - válaszolja. - És Luke-nak hívják.

Ez egy veszett ügy. Amikor Demi a fejébe vesz valamit, még egy hurrikán sem tudja megállítani. Azt hiszem egy randi nem fog megártani.

- Oké, rendben, - sóhajtom, - De egy randi, és ennyi. - Elfordulok, hogy ránézzek, épp időben, hogy lássam, ahogy elvigyorodik.

Mielőtt észbe kapnék, ráhajtunk a birtokra, amit körülvesz a Dixon Tó. Meleg este van, és nap nemrég ment le. A naplemente a kedvencem, de elmulasztottam, egy kicsit túl elmerültem a beszélgetésben Demi-vel úton idefele jövet. Nem tart sokáig, mielőtt meghalljuk a hangos zene bömbölését néhány kisteherautóból, ami a látóterünkbe jön. Ők mind hátrafelé parkolnak egy körben, körbevéve egy hatalmas máglyarakást. Odahajtunk, és leparkolunk egy kék Ford F150 mellé. Mi ez a srácokkal és az ő furgonjaikkal csodálkozom. Ez valami vidéki dolog lehet.

A fiúk mind a tűz körül állnak műanyag piros poharakkal a kezükben, nevetve, és a dalt énekelve, amit én még soha nem hallottam. Tommy észrevesz minket, amint odasétálunk hozzájuk, és elordítja magát - Nézzenek oda, ha ez nem az én nőm! - felhívva mindenki figyelmét Demi-re és rám. Elfojtok egy nevetést, amikor Demi összeszűkíti a szemét a részeg barátjára. - Thomas Elliot McKinley, hányszor mondtam már neked, hogy ne hívj így! - kiabálja vissza, kezét a csípőjére téve. Demi csak 165 cm, de a mérete becsapós. Ettől az apró lánytól, még a megtermett férfiak is rettegnek. Ijesztő egy ilyen apró dolgot akcióban látni.

- Á, Gyere ide bébi, tudod, hogy csak cukkollak, - turbékolja Tommy, felénk botladozva amíg Demi-t be nem burkolja a nagy karjába. Furcsa párt alkotnak, de csak azért, mert Tommy több, mint 180 cm magas rövid fekete hajjal. Ő egy tipikusan felépített labda játékos - széles vállak, izmos karok, karcsú derék és a lábizmai elég nagyok ahhoz, hogy útnak indítsanak egy kis repülőgépet. Jól néz ki, de annyira nem az én típusom.

Demi kicsit túl bensőségesen csókolja meg, és nekem el kell fordulnom a nyilvános szeretet megnyílvánulásuktól. Mindig is tudni akartam, hogy milyen érzés szeretve lenni egy másik ember által. Azt gondoltam, hogy egyszer már éreztem, de amilyen szerencsés vagyok, tévedtem.

Néhány másik srác kezd el ujjongani és fütyülni, kényszerítve így Demi-t és Tommy-t hogy különváljanak. Demi elpirul, és Tommy mellkasába temeti az arcát, elrejtve a zavarát. Tommy visszanéz a haverjaira, és halálos pillantást küld feléjük, kényszerítve, hogy minden ugratás és hang effekt elnémuljon. Felém fordul, és elmosolyodik, - Szia Huntley, köszi, hogy eljöttél a csajommal.

Visszamosolygok, és bólintok, - Ez csak természetes. Úgy tűnik épp időben jöttünk.

Elneveti magát, és egyszerűen megrázza a fejét,  oda húzva Demi-t ahol a többi srác áll. A szemem elkezdi megnézni az arcokat, feljegyezve azokat akiket ismerek, és akiket nem. Meglátom Brody-t, amint leugrik egy furgon csomagtartójáról, és megáll, amikor Grayson előbukkan valahonnan, a nadrágját cipzározva. Azonnal a legrosszabbra gondolok, és lélegzet visszafojtva várok egy lányra, hogy kitáncoljon mögüle. Ha társadalmilag elfogadható lenne, hogy megrúgjam magam nyilvánosan, akkor megtenném. Egyszer találkoztam Grayson-nal, és nem kellene hogy érdekeljen, függetlenül attól, hogy egy lány kijön-e vagy sem onnan, ahol volt. Demi szavai ugranak a fejembe korábbról. "Nem minden az, amit kívülről látsz, jól elrejti, amit nem akar, hogy az emberek lássanak". Az időzítés nem is lehetne rosszabb, mert ahogy folytatja útját oda, ahol Brody ült, végre jó kilátás nyílik rá.

Ó. Édes. Istenem.

A True Religion farmer körbeöleli vékony a derekát, és a szürke hozzá illő póló nem rejti el a jól kidolgozott mellkasát. Ha tippelnem kellene, legalább 180 cm magas. Ez felhívja figyelmemet széles vállaira, és most már látom, azt a sok izmot. Mindehhez hozzájön még a szögletes áll, a telt ajkak, és megkapod a tökéletes receptet egy dolognak... A két lábon járó szexualitásnak.

Szája önelégülten szexi mosolyra húzódik, amikor rajtakap, hogy bámulom, és elpirulok, mielőtt elfordítanám a tekintetemet. Néhány ember azt mondaná, hogy szemmel szexelek és sajnos hajlamos vagyok egyetérteni. Lehet, hogy minden srác az esküdt ellenségem, de én is emberből vagyok, és nem tehetek a fizikai reakciómról, egy ilyen gyönyörű darab férfi iránt.Annak a ténynek, hogy ő nyilvánvalóan már félig részeg, meg kellene, hogy állítson, de neeem, én még mindig vetkőztetem a szememmel.

Jó Uram, mi a fene baj van most az agyammal?

Demi megköszörüli a torkát, és biztos vagyok benne, hogy a pirulás az arcomon sötétebb árnyalatba fordul. Nagyszerű most már ő is tudja, hogy megnéztem magamnak.


Negyedik fejezet

~Grayson~


Tudni, hogy Huntley nyíltan megnézett magának, ennek kellett az egyik legszexibb dolog lennie, a pirulása mellett, ami elfutotta az arcát. Meglepett vagyok, hogy itt látom, különösen a ma reggeli események után a pékségben. De határozottan nem vagyok csalódott. Természetesen látni őt ebben a kis fehér nyári ruhában és azokban a piros cowboy csizmákban ma már másodjára, semmit sem segít az azonnali vonzódáson, amit korábban éreztem. Valójában, ez csak arra jó, hogy túlzásba vigyem a zavaromat. Még az enyhén ittas állapotomban is, arra gondolok, hogy milyen valószínűséggel jelentkezhet olyan intenzív vonzás valaki felé, akit nem is ismerek. Mindig azt gondoltam, hogy ez csak azokban a hülye romantikus filmekben van, amiben a lányok mindig jeleneteket rendeznek, de ahol most állok, onnan ez az elmélet nem biztos, hogy teljesen hülyeség lenne.

Állok és bámulok, mint egy kölyök, akit szabadon engedtek egy édességboltban, és annyit mondtak, hogy ne nyúljon semmihez. És én kísértést érzek hogy hozzányúljak. Minden átkozott részéhez.

Az egyik csapattársam, Bryce, büszkén sétál oda hozzá. Arroganciát sugároz, és azt hiszi, hogy a hencegése felkelti majd minden lány figyelmét. - Szia, kis drágám, - mondja, felöltve a beképzelt vigyorát. - Bryce vagyok.

Óvatosan nézem őt, várva, hogy lássam, ha 'ledobja a bugyiját' a vigyora látványától, és az erős délies vontatott beszédétől. Hirtelen nagyon érdekelni kezd az eszmecseréjük. Kinyújtja apró kezét, hogy elfogadja az övét, és olyan erőteljesen rázza meg, ahogy csak képes rá. -Huntley, - mondja, ez az éneklő hang csiklandozza a fülemet. - Huntley Morgan.

Majdnem felnevetek, amikor félrenyeli a sörét. A rohadék azt gondolta, szerencséje van, amíg rá nem jött a vezetéknevére.

- Morgan, úgy mint Morgan edző unokahúga, - jegyzi meg csípősen Brody mellőlem. Visszaugrik a furgonja platójára, és iszik egy hatalmas kortyot a söréből. Huntley felváltva néz Brody-ra és Bryce-ra. - Mi köze van ennek bármihez is? - kérdi ártatlanul. Mintha nem tudná? Senki sem válaszol, és a srácokban van annyi tisztesség, hogy szégyenlősen nézzenek. Nos a fenébe is, ha ők nem mondanak semmit, akkor én sem fogok. - Annyira hervasztóak vagytok, - csiripeli Demi Tommy öléből. - Hozott valaki gitárt?

- Demi, te nem tudsz játszani, és énekelni sem, az ég szerelmére, - cukkolja Brody. Enyhe él van a hangjában, és a tekintete elsötétedik attól a látványtól, hogy Demi Tommy ölében ül. Azzal előhúzza az akusztikus Gibson gitárját maga mögül.

- Nem nekem kell, seggfej, - vág vissza, heves pillantást küldve Brody felé.

- Akkor miért kérdezted? - Kérdem.

- Én nem tudok játszani, - válaszolja, - De ismerek valakit, aki tud. - Huntley-ra néz egy mérföldhosszú vigyorral az arcán. - Á a fenébe Demi, te most viccelsz velem? - nyafogja Huntley, megrázva szőke fürtjeit. Hirtelen kényszert érzek, hogy az ujjam köré tekerjek egy tincset, és megszagoljam. Lefogadom, hogy édes az illata, mint az epernek. Ő egy epres fajtájú lánynak tűnik.

- Játssz, játssz, játssz, - kántálja Demi. Bátorít minket, hogy csatlakozzunk, és végül mindannyian tovább kántáljuk, hogy játsszon. Mivel tizenöt fiú, és két lány buzdítja, megadja magát a nyomásgyakorlás egyértelmű túl erejének.

- Rendben van, - sóhajtja, Body-hoz sétálva, és elvéve tőle a gitárt. - Mit akartok hallani?

- Játszd, amit a múltkor próbáltál, - harangozza be Demi.

Huntley elmosolyodik, átrakva a túlméretezett szíjat a vállán, és a térdén pihentetve a gitárt.
- Akkor rendben, de ez egy lassú szám, és figyelmeztetlek titeket, hogy kicsit be vagyok rozsdásodva.

Mindenki egyetértően bólint, és letelepedik egy farönkre az örömtűztől balra. A légkör átalakult a 'lármás fiúkból' egy nyugodtan lógni a barátokkal társasággá, mindez azért, mert egy gyönyörű lány az ölébe vett egy gitárt.

Tesz néhány igazítást a húrokkal, megcsavarja itt-ott, mielőtt az ujjai átsiklanának rajtuk teljes harmóniában. Hangja csatlakozik a zenéhez, és ez hibátlan. Elkezdi énekelni a Holding Out For A Hero-t Ella Mae Bowen-től, és elveszik a szövegében. Igaza volt, ez egy lassú szám, de most nem akarnék semmi mást hallgatni. Tökéletes.

Ő tökéletes.

Hallgatom hangja áramlását és összeolvadását a szavakkal, a hősre várásról, valaki erősről, állandóról, és arról aki kész harcolni érte. A kifejezés az arcán kíváncsivá tesz, hogy van-e igazság abban, amit énekel. Bántották? Arra van szüksége, hogy megmentsék? Úgy döntök, hogy tudni akarom. Tudni akarom, ha a szíve összetört, tudni akarom, ki volna annyira hülye, hogy összetörje, és tudni akarom, hogy miért nincs senki, aki törődne vele. Az agyam körbe-körbe jár, megvédésének gondolatai gyors ütemben összeütköznek egymással.

Körbenézek a csapattársaimon, mindegyiküket teljesen megigézte Huntley, és a gördülékenység, amivel a kezét végigcsúsztatja a túlméretezett gitáron, és ahogy a hangja az érzékeket csábítja. Lehetetlen, hogy elnézzek.

Lejátssza az utolsó akkordot, és meglátom, ahogy egy könnycsepp legördül az arcán. Gyorsan letörli, de kétlem, hogy bárki más észrevette volna. Egy percig néma csönd van, lehet hallani a tücsköket, ahogy visszhangoznak a csendben egy gyönyörű délies nyári estén. De aztán fülsiketítő taps tör ki mindenkiből a tűz körül, és Huntley karmazsinvörösre pirul. Istenem, annyira kibaszottul imádnivaló. Szemeink röviden találkoznak, és a köztünk áramló elektromosság majdnem elég, hogy elálljon a lélegzetem. A kapcsolat megtörik, amikor elnéz, de Istenre esküszöm, ő is érezte.

Bassza meg. Ez zavarba ejtő.

- Nos fiúk, itt az ideje, hogy hazamenjünk, - mondja Tommy felállva. Könnyedén felhúzza Demi-t magával, és ő felvisít meglepetésében. - Bébi, én vezetek, - mondja, azzal a 'ne szórakozz velem' pillantással, amit mi mindannyian jól ismerünk.

Amikor Brody abbahagyja Demi és Tommy mogorva bámulását, rám néz. - Rendben vagy, hogy vezess? - Egy órával ezelőtt leálltam az ivással, így nem lenne probléma a vezetés.

- Veled megyek, - szólal meg Huntley, sokkolva minket. Nem sokat mondtunk egymásnak, amióta ő és Demi megérkezett, de átkozott legyek, ha visszautasítom az ajánlatát.

- Megyünk mögöttetek, és felveszem őt a házatoknál, miután kidobtam Tommy-t, - teszi hozzá Demi. Hangja egy kicsit túl izgatottnak hangzik.

- Oké, - ez minden, amit kezelni tudok ezen a ponton.


** ** ** ** **


Az út csak harminc perc, de az első tizenöt percben kényelmetlen a csend közöttünk a furgon utasterében. Ez az ideges energia, és én többször is a farmeromba törlöm a kezeimet, mert izzadnak. Van ez a verdeső érzés a gyomromban, mintha egy denevércsalád élne ott.

Denevérek? A gyomromban? Istenem Grayson, húzd ki a fejed a seggedből. Ez csak egy lány, az isten szerelmére...

Huntley a kezeivel babrál, de folyamatosan kinéz a furgon utasoldali ablakán. Úgy döntök, hogy most vagy soha.

- Nagyon jól énekelsz, - mondom, egy rövid pillantást vetve rá, mielőtt visszafordítom a tekintetemet az útra.

Nagyon jól énekelsz? Kibaszottul viccelsz velem? Ez minden, amivel elő tudok jönni? Idióta.

. Úh, köszi, - válaszolja lágyan, - Ideges voltam. Utálok a középpontban lenni.

- Ki tanított játszani?

Kényelmetlenül fészkelődik, és kíváncsi vagyok, hogy csöndben kéne-e maradnom. - Az apám. Akkor kezdett tanítani játszani, amikor még nagyon kicsi voltam. Meglep, hogy sikerült neki. - Megereszt egy kuncogást, és a fejét rázza.

Még több perc csend telik el.

- Szóval, hogy tetszik neked Breckinridge? - Kérdem egy kicsit túl lelkesen.

Komolyan pofán kéne vágnom magam most, és túlesni rajta, mert ha öt perccel ezelőtt azt gondoltam, hogy idióta vagyok, nagyon tévedtem. Nem tudtam előjönni elcsépeltebb kérdéssel. Az én szokásos 'magabiztosságom' eltűnt egy rejtekhelyre. Ez az első alkalom, hogy egy lány elvette a szavamat minden ok nélkül.

Megvonja a vállát. - Ez más, de tetszik. Az emberek igazán kedvesek. Hosszú ideje ez a legközelebbi dolog, hogy otthon érezzem magam.

- Mire gondolsz? - Nem akarok kíváncsiskodni, de a kérdés azelőtt kijön, mielőtt kétszer is végiggondolhatnám. Valami arra ösztökél, hogy mélyebbre ássak, és hogy megnyílik-e vagy sem, az rajta áll, de meg akarom próbálni.

- Néha az otthonnak több köze van az emberekhez, akik körülötted vannak, mint a helyhez, ahol élsz. Az otthon nem mindig boldog hely, de az emberek akik veled vannak, megérik.

Szavai a mellkasom közepébe találnak, és visszapattannak a bordáim faláról. Megértem, mit ért ezen, jobban mint gondoltam.

- Sajnálom, nem kellett volna ezt mondanom, - suttogja, megbánva a szavait. Kíváncsi vagyok, hogy tudja-e, hogy az érzelmei teljesen rá vannak írva a szépséges arcára. Ez a lány, ez a gyönyörű teremtés itt ül mellettem, akit már ezelőtt megsebeztek, talán még össze is törtek. Nem akarhatja, hogy mások lássák, de én látom

Ekkor döbbenek rá, hogy ami felé húz, az több, mint egy vonzódás. Ez egy velejáró kötelék, amit olyan körülmények hoztak létre, amik egyikünknek sem volt, vagy van az irányítása alatt.

Hallasz olyan emberekről, akik életükben keresztezik egymás útjait, és olyanokról is, akiknek útjai egymás mellett haladnak tökéletes szimmetriában. De amiről nem gyakran hallasz, az két út összhangja, amik végül eggyé válnak. Most Huntley-ra nézve, megértem, hogy ez mit jelent. Az érzés, hogy az ő útja elkerülhetetlenül összekapcsolódik az enyémmel nyugtalanító, de ennek ellenére ott van.

Az út további részében csendben vagyunk, mindketten elveszünk a saját gondolatainkban. Azt kívánom, bárcsak tudnám mire gondol. Akkor talán kevésbé érezném magam egy seggnek ezekkel az őrült, nevetséges érzésekkel, amik pusztítást okoznak a fejemmel. Mindkettővel.

Felhajtunk a házhoz, és leállítom a furgont. Próbálom eldönteni, hogy behívjam-e vagy sem, és a fenébe is ez egy nehéz döntés. Ha behívnám őt, rossz ötletnek tartaná? Ha nem hívom be, akkor is rossz ötletnek tartaná?

Istenem, úgy hangzok, mint egy nő, túlanalizálva minden kis részletet, amíg már papírvékonyra nem kopik.

- Nem olyan vagy, mint amire számítottam, - mondja Huntley elfordulva az ülésén, hogy szembe nézzen velem. A megjegyzés könyörtelenül őszinte, és teljesen váratlan, egyenesen kihúzva engem a bolond gondolataimból.

- Ó, igen? - jegyzem meg szarkasztikusan, - Miért mondod ezt?

Meghalok, hogy megtudjam, mit mondtak neki az emberek rólam. Talán, hogy micsoda egy játékos vagyok, vagy hogy mennyire sokat bulizok, vagy talán hogy minden éjszaka új lány fekszik a karjaimban. A hülye pletykák annyira felidegesítenek, hogy soha nem vesztegettem igazán rá időt, hogy tagadjam őket. De azt kívánom, bárcsak megtettem volna, csak hogy Huntley-nak ne legyen semmi oka, hogy higgyen nekik.

- Hallottam dolgokat, - nem néz a szemembe, és ezt utálom. Egyértelmű, hogy ő már alkotott rólam véleményt. Ezt is utálom.

- Abban biztos vagyok, - morgom, a fejemet rázva. Hangom kevésbé kedves, mint szándékozom, de dühössé tesz engem, hogy tudom, valaki vette a fáradtságot, hogy befolyásolja Huntley véleményét rólam, mielőtt esélye lett volna, hogy megismerjen. Azt hiszem, ez mind része a titkolózásnak, és amiért nem vagyok hajlandó kötődni senkihez.

Kiugrom a furgonomból, és becsapom az ajtóm, ujjaimmal a hajamba túrva, amíg beszívom a meleg levegőt. Hallom, hogy az utasoldali ajtó becsukódik, de nem nézek vissza Huntley-ra, félek, hogy azért a szarért fogok rácsattani, amit más emberek mondtak. Elnyomom a késztetést, hogy ordítsak, és kiengedjem a frusztrációmat, mint ahogy egy kisgyerek tenné.

- Ne haragudj. - Hangja lágy, és vékony. Hátrakapom a fejemet, és a homlokomat ráncolom. Mielőtt felnézne, megszüntetem a köztünk lévő néhány lépés távolságot, és foglyul ejtem a furgonomnál. Ijedtnek tűnik, mintha bántanám, de amikor a szeme találkozik az enyémmel, nem látok mást, csak melegséget és jóakaratot azokban a végtelen zafír színű mélységben.

Ebben a pillanatban meztelennek érzem magam, mintha látná a szennyeződések és hiányosságok által lecsupaszított lelkemet. Nem tetszik, hogy ettől kiszolgáltatottnak érzem magam, és teljesen kitéve a gúnyolódásnak, ami tudom, hogy követni fog, amikor meglátja a mocskos titkokat, amik ébren tartanak éjszakáról éjszakára.

Megragadom a lehetőséget, hogy belélegezzem az illatát. Egy kicsit közelebb hajolva, végighúzom az orromat a válla mentén, olyan közel amennyire csak lehetséges, anélkül, hogy megérinteném. Szája széle felkunkorodik, mosolyt formálva, amikor rájövök, hogy igazam van. Olyan illata van, mint az epernek. És a vaníliának. Ez egy részegítő kombináció, aminek nagyon gyorsan a rabjává fogok válni.

- Nem foglak bántani, - suttogom, - De azt hiszem, a legjobb, ha távol maradunk egymástól.

Fájdalom villan az arcán, és ez olyan, mintha gyomorszájon vágtak volna. - Miből gondolod, hogy érdekelsz Grayson? - vág vissza. Tűz van benne. Látom. Érzem. És ez szexi.

- Ó, én tudom, hogy érdekellek, - tudom, hogy ez nagyképűen hangzik, de remélem, hogy az öntelt hozzáállásom visszatartja őt eléggé, hogy távol maradjon tőlem.

Egy autó hajt a járdához, mind a kettőnket elhúzódásra késztetve. Meghajlok, amikor a testem azonnal hiányolni kezdi a hőséget, amit hullámokban sugárzott.

Háta kiegyenesedik, vállait kihúzza, és ellöki magát a furgonomtól. - Viszlát Grayson. - Hátat fordít nekem, és én nézem, ahogy beszáll Demi piros Lexus-ába, és elhajt. Be kellett volna fognom a számat, míg Demi ideér. Az lett volna az okos dolog. És most el vagyok veszve.

Mit csináljak? Maradjak távol tőle? Hagyjam figyelmen kívül?

- Mi ez a mogorva ábrázat?

Felnézek Brody-ra, aki a verandánkon áll. Mióta áll ott?

- Semmi. - Hazudni a legjobb barátomnak rossz ötlet, de nem hiszem, hogy tudnám kezelni azt a szarságot, amivel előjönne. Brody-nak rejtélyes képessége van, hogy olvasson bennem, mintha egy nyitott könyve lennék, és ő soha nem rejt véka alá semmit. Az utolsó dolog amire szükségem van, hogy rámutasson a nyilvánvalóra.

- Gray, nem mondom meg neked, mit tegyél, csak légy óvatos ember. - Egyenesen a szemembe néz, várja, hogy válaszoljak.

- Nincs rá szükségem, hogy óvatos legyek Brody, az a tervem, hogy távol maradok tőle.

- Mindketten tudjuk, hogy ez nem fog sokáig működni. - Ez egy állítás, egyszerre fullasztóan igazságos, és meggyőző. Hogyan magyarázzam meg, hogy nem csak a testem akarja őt, hanem a szívem is? Nevetségesen hangzik. Én hangzom nevetségesnek.

Elsétálok mellette, és egyenesen a szobámba megyek. Ha tovább állok ott vele, megadom magam, és elmondom neki, mi folyik a fejemben. Az fogja gondolni, hogy teljesen elvesztem. És valószínűleg így is van.

Nem fogok tudomást venni róla.

Igen.

Ez egy jó terv.

Megdörgölöm a kezemmel az arcomat, és sóhajtok. Bassza meg.

Ki a fenét akarok hülyíteni?

Ez egy borzalmas terv, ami egyáltalán nem fog működni.


Ötödik fejezet

~ Huntley ~


Hétfő reggel van és az óráim csak ebéd után kezdődnek. Felöltözök, felteszek egy kis sminket és lemegyek a parkolóba ahol a Wrangler Jeep-em parkol. Az út a városi temetőbe nem hosszú, az egyike azon kis dolgoknak, amikért közvetlenül hálás vagyok. Keresztülhajtok a kis utakon a földdel borított sírkövek között és megállok egy kék Ford Edge mögött, amit azonnal felismerek. Emma nénihez tartozik. Ő már ott áll a szüleim egymás mellett fekvő sírjánál, így megragadom a virágokat az utasoldali ülésemről és megteszem a rövid távot, míg már ott állok mellette. Itt lenni fájdalmas, de tudni, hogy a szüleim végre együtt vannak, egy kicsit könnyebbé teszi, hogy kezelni tudjam.

- Jó reggelt édesem, - nyújtja el a mondatot a nagynéném. Rám mosolyog mielőtt megölelne.

- Reggelt Em néni. Nem gondoltam, hogy itt látlak ma.

- Nem voltam itt azóta, mióta nyugalomba helyeztük anyukádat. Itt volt az ideje, hogy meglátogassam. - Nem nézek a szemébe, mert én sem voltam itt, mióta eltemettük anyát. A bűntudat bekúszik, és ez majdnem túl nehéz, ahhoz, hogy elbírjam.

- Én sem, - suttogom, próbálva nem sírni. Boldog voltam néhány rövid perccel ezelőttig, de nézni a sírjaikat, túl valóságossá teszi a szüleim hiányát.

Nagynéném a derekamra kulcsolja a kezét, és magához szorít. - Jól vagy, édesem? - Nem vagyok teljesen biztos, hogyan válaszoljak neki, és végül az igazság mellett döntök. - Rendben vagyok, némelyik nap jobb, mint a többi.

- Minden amit tehetünk, hogy egyszerre egy napot vészelünk át kislány, és örüljünk, ha a Jó Isten megáld minket egy másikkal.

Bólintok, lenyelve a gombócot ami a torkomba keletkezett. Leteszem a virágokat, és elmosolyodom. A csokrot anyukám kedvencei alkotják.

- Hagyok neked egy kis időt egyedül, - mondja nagynéném csendesen, megpuszilva a halántékomat. Azon van, hogy elsétáljon, de megáll lépés közben, hogy visszanézzen rám. - Ó, majdnem elfelejtettem, áthívjuk Grayson-t és a családját ma estére vacsorára, és szeretném ha te is jönnél.

Megfagyok, reménykedve, hogy nem túl nyilvánvaló. Nem láttam, vagy beszéltem Grayson-nal Szombat este óta. Miután azt mondta nekem, hogy jobb lenne távol maradni egymástól, mindketten kerültük egymást amennyire csak lehetséges. Azt gondolnád, hogy ez egyszerű, a kampuszunk méretét, és a tanulók számát figyelembe véve, de mindig sikerült egymásba botlanunk, vagy a kávézóban, vagy a menzán.

Nem tudok mást mondani, mint egy 'Oké'-t. Minden után, amit a nagynéném és a nagybátyám értem tett, ez a legkevesebb, amit megtehetek. És azt akarom, hogy a nagynéném boldog legyen. Elmosolyodik, és visszasétál az autójához. Nézem, ahogy elhajt, mielőtt leülök a fűre a szüleim sírja közé. - Szia Anya. Szia Apa. - A bennem élő kisgyerek reménykedik, hogy hallanak engem, még ha ez valószínűtlen is.

- Sajnálom, hogy nem voltam itt egy ideje. - Elkapok egy magányos könnycseppet, ami az arcomra esik. - Igazán elfoglalt voltam az óráimmal, és azzal, hogy berendezkedjem itt. Alex bácsi és Emma néni annyira bámulatosak. Most már saját helyem is van, és sikerült néhány barátot is szereznem. Kedvelnétek őket.

Teljesen bolondnak kellene éreznem magamat, hogy egy komplett párbeszédet folytatok magammal, de őszintén szólva, nem érzem. Ha ez az egyetlen módja, hogy beszéljek a szüleimmel, akkor ezt fogom tenni. Ránézek anya sírjára, magamban olvasva el a nevét. Marie Louise Morgan. - Találkoztam egy fiúval Anya. Ő az egyik leggyönyörűbb srác, akit valaha láttam. - Úgy írva le Grayson-t mint egy fiút igazságtalan. Ő nem egy fiú, semmilyen módon. Ő egy valódi férfi. - Az őrületbe kerget, és ütődötté teszi a belsőmet. - Felnevetek a nyílt szóválasztásomon, jól tudva, hogy úgy hangzok, mint egy átlagos tinédzser egy kis bizsergéssel.

Ütődött? Komolyan?

- De azt mondta nekem, hogy távol kellene maradnunk egymástól, és ez sérti az érzéseimet. Ő nem olyan, mint Jake, de ugyanúgy megrémít engem. - Megborzongok amikor az ex-fiúmra gondolok, és hogy mennyire hülye voltam, hogy annyi ideig maradtam vele. Azt hiszem, akkor nem hittem, hogy jobbat érdemlek. Visszautasítom, hogy arra gondoljak mi történt a legutóbb mikor láttam őt. Nem akarom a szüleim látogatását ezzel beszennyezni. - Apu, kedvelnéd őt. Hátvéd, és abból amit hallottam elég jó. Ő egy egyenes beszédű nőcsábász, akire figyelmeztettél, amikor még csak két éves voltam. De látom, hogy jó szíve van, és talán ez az, amiért annyira kedvelem.

A kezeimet bámulom, és az ujjaimmal babrálok. - Annyira hiányoztok mind a ketten. - Elcsuklik a hangom. - De mind a kettőtöket büszkévé foglak tenni, esküszöm.

Új elhatározás kerekedik felül rajtam, és ez ugyanannyira ígéret a szüleimnek, mint ahogy nekem. Élni akarom az életemet a legjobban, ahogy tudom, mert bár a szüleim elmentek, én még itt vagyok, és nem vagyok egyedül. Mindenkinek van múltja, és én nem fogom hagyni az enyémnek, hogy beszennyezze a jövőmet.

Felállok, és lesöpröm a füvet a nadrágomról. Megpuszilom a kezemet, és megérintem anya fejfáját, majd az apáét is. - Hamarosan találkozunk. Ígérem, ez alkalommal nem maradok el olyan hosszú ideig.

Miközben elsétálok, felnézek a kék nyári égre fölöttem, és hagyom, hogy a nap melegítsem a bőrömet. Első alkalommal anyukám halála óta, könnyebbnek és boldogabbnak érzem magam.

Tompa hangokat hallok, és odanézek, hogy meglássak egy fiatal férfit karjával egy alacsonyabb nő vállán. Halkan beszélgetnek, mind a ketten egy gyönyörű fehér márvány fejfát nézve amibe egy angyal van belevésve. A nő apró teste rázkódik, és rájövök, hogy sír. A fiatal férfi oldalra fordul, és majdnem elesek a saját lábaimban, amikor felismerem az arcot.

Grayson.

A lábam földbe gyökerezik, és (majdnem) visszatartom a lélegzetem félelmemben, hogy magamra vonzom a figyelmet. Egy futó pillantásra elkapom a nő arcát, és elismerem, hogy feltűnő a hasonlóság. Ő csak az anyukája lehet. A hátát dörgöli és a fülébe suttog, feltételezem megnyugtató szavakat. Próbálom összekapcsolni azzal a Grayson-nal akivel találkoztam, és akiről a történeteket hallottam, azzal a sráccal aki itt áll néhány méterre tőlem, de teljes üresség. Ők ketten két teljesen különböző személy. Hinni akarok annak, hogy akit épp nézek ő az igazi, aki a gyászoló anyukáját vigasztalja. Kíváncsi vagyok kit gyászol, de gyorsan elhallgattatom ezeket a gondolatokat. Nem érdekel Grayson.

Hirtelen egy betolakodónak érzem magam. Kényszerítem a lábamat, hogy mozduljon, reménykedve, hogy Grayson nem fog meglátni engem. Amikor becsusszanok a Jeep-em vezetőülésére, még mindig háttal van nekem. Csak akkor fordítja felém a fejét, amikor elhajtok.

Az út vissza a kampuszra rövid, és egész idő alatt, csak arra tudok gondolni, hogy miért volt Grayson és az anyukája a temetőben. Mielőtt elidőznék ezen, keresztülsétálok a kampuszon, hogy találkozzam Demi-vel egy ebédre, az első és egyetlen együtt töltött óránk előtt. Amikor elérem őt odakinn a kávézónál, meglátok egy magas srácot mellette. Nem olyan magas, mint Grayson, de mégis eléggé izmos. Piszkos szőke haja van, kócosan áll minden irányba, és khaki nadrágot visel belehúzott kék pólóval. Úgy néz néz ki, mintha egy prédikátor fia lenne. Vagy egy Country Klub tulajdonos fia.

- Hát itt vagy, - üdvözöl Demi, amint odalépek hozzá. - Huntley, ő itt Luke Bailey, ő a srác a Szociológia órámról, akiről beszéltem.

Rámnéz, és nem hagyom figyelmen kívül, azt ahogy hívatlanul végigméri a testemet. A bőröm rögtön bizseregni kezd. Libabőrös leszek. Valami miatt vele kapcsolatban nem érzem jól magam.

- Szia Huntley, örülök, hogy megismerhetlek. - Kinyújtja a kezét, én meg vonakodva megrázom. Nincs rá semmi szükség, hogy udvariatlan legyek.

- Mehetünk befele? - Kérdi Demi, szeme Luke és köztem cikázik.

- Ú, nekem órám van, így nem tudok maradni, - válaszolja Luke. - De reméltem, hogy megkaphatom a számodat Huntley, talán elmehetnénk valamikor enni.

Demi könyörögve néz rám. Ígértem neki egy randit. - Persze. - Elkezdem lediktálni a számom, míg ő beprogramozza a telefonjába. Elmosolyodik, elköszön, és elsétál.

Elmegyek Demi mellett be a kávézóba, és beállok a sorba, hogy leadjam a rendelésünket. - Mérges vagy? - kérdi Demi, mellém lépve. Dühös vagyok, de inkább magamra. Nem tudom elhinni, hogy hagytam Demi-nek, hogy erőszakkal belekényszerítsen ebbe. Nemet intek a fejemmel, de elnézve az arckifejezését, már megbántottam az érzéseit. - Ne haragudj, én csak azt gondoltam, hogy szeretnél elmenni szórakozni, és jól érezni magad, - suttogja. Valahol Demi szemében látom, hogy ő csak azt akarta tenni, amit ő úgy gondol, a legjobb a számomra, és amennyire a barátoknál szokás, nem tudom ezt felróni neki.

Helyet foglalunk, és próbaképpen belekortyolok a Mochaccinomba, élvezve a koffein és a csoki kombinációját. - Rendben van Demi. - Megpróbálom enyhíteni a bűntudatot, amit a barátnőm érezhet. - Tudom, hogy te csak vigyázol rám, de a randizás ebben az évben  az utolsó a dolog a Megtenni listámon.

Sóhajt, és a vállai leereszkednek. - Grayson miatt van? Láttam, hogyan nézett rád az örömtűznél Szombat este. Egyszer sem tudta levenni a szemét rólad.

Grayson, Grayson, Grayson. Túl sok dolog vezet egyenesen vissza hozz. Óvatosnak kell lennem. Kizárt, hogy elmondjam Demi-nek, vagy bárki másnak ami azt illeti, hogyan érzek vele kapcsolatban. Még én sem tudom, hogyan érzek.

- Talán, - válaszolom, mérlegelve, mi a legjobb védekezés ebben a helyzetben. - Az ex-fiúm nem volt egy rendes srác. Én csak azt gondolom, hogy jobb ha egy ideig csak magamra fókuszálok. Egy randit ígértem neked, semmi többet.

Demi úgy tűnik, kérdezni akar tőlem valamit, de nyilvánvalóan meggondolja magát, amikor válaszul csak bólint. A kávézó meglehetősen csendes, így kényelmes csendben ülünk néhány percig, mielőtt Demi ismét beszélni kezd.

- Szóval, Grayson hm? - Megpróbálja elrejteni az arcán lévő önelégült vigyort, de szánalmas kudarcot vall. A szememet forgatom. - Nem tartunk arrafelé Demi, - vetem oda játékosan.

- Meglátjuk, - ez minden amit mond. Feláll, hogy megszabaduljon a kávés poharától, míg én befejezem az enyémet.

Követem őt ki a kávézóból, és az óránk felé vesszük az irányt. A Pszichológia professzorunk beszélni kezd a Fejlődéslélektanról, és amíg normálisan nem okoz gondot, hogy odafigyeljek, ma elveszek a fejembe toluló rengeteg gondolat között. Az egész órát azzal töltöm, hogy Grayson-ra gondolok, és a síró anyukájára. Az ahogy tartotta, támogatta, és vigasztalta őt, két dolgot árul el nekem.

Egy: Grayson Carter rejteget valamit.

És kettő: Határozottan nem az a személy, akinek akarja, hogy mindenki higgye.

A kéretlen impulzus, hogy megtudjam, ki is ő valójában kitépi a zsigereimet, és az elhatározásom, hogy távol maradok tőle, szép lassan repedezni kezd. De amikor arra gondolok, hogy látni fogom őt ma este, hirtelen harcolnom kell a késztetés ellen, hogy a hegyekbe meneküljek.

Mert pozitív vagyok, hogy megfogom őt ismerni, akár akarom akár nem. Ez elkerülhetetlen.

De ez nem azt jelenti, hogy nem fogok ellenállni neki mindennel, amim van.


Hatodik fejezet

~ Grayson ~


Hétfő este megállok Morgan Edző háza előtt. A szüleim fekete Mercedes-e a felhajtón parkol az Edző kisteherautója mellett. Edzővel és a családjával vacsorázunk ma este és nem tehetek róla, de izgatott vagyok, hogy láthatom a két kicsi lányát, Hannah-t és Finley-t.

Megragadom a virágokat, az utasoldali ülésről, amiket Edzőnének vettem, és megbizonyosodom róla, hogy tisztességesen nézek ki, mielőtt az ajtó felé veszem az irányt. Anya mindig kitartott a mellett, hogy a legjobbat hozd ki magadból, különösen amikor látogatóba mész.

Egyszer kopogok, és beengedem magam, amit én már megszokásból csinálok, mióta a szüleim meglehetősen közel állnak Morgan-ékhez. - Halihó? - Kiáltom, motyogást hallva a konyhából. - Itt vagyunk Grayson drágám, - válaszolja anyám.

Két lépést teszek, amikor meghallom, hogy Hannah és Finley robog le a lépcsőn. - Grayson! Grayson! - ordítják egyszerre, apró kis hangjuk betölti a folyosót. Leteszem a virágokat és leguggolok, megérezve a támadásukat. Arcuk felderül, mint a Július negyedikei tűzijáték, amikor meglátnak engem és a karjaimba vetik apró kis testüket.

- Sziasztok lányok, - mondom, viszonozva a szeretetüket.

Kicsi karuk a nyakam köré tekeredik, és megszorítanak. - Hiányoztál nekünk, - mondja Finley, megpuszilva az arcomat. Hannah, a fiatalabb kettőjük közül, a nővérére néz, és utánozva őt, nedves puszit hagy a másik arcomon. Tudom, hogy a legtöbb srác az én koromban megretten a gyerekektől, de Hannah és Finley különlegesek. A nővérem Emilie halála óta, úgy szeretem ezt a két kicsi lányt, mintha a saját húsaim és véreim lennének, felvállalva a 'nagy testvér' szerepét, hogy úgy mondjam.

- Nekem is hiányoztatok lányok, - viszonozom a puszikat a sajátommal, kuncogásra késztetve őket, és beszaladnak a konyhába, ahol az anyukáink állnak.

- Ó Grayson, annyira boldog vagyok, hogy látlak, édesem, - turbékolja anyám. Köré fonom a karomat, és megölelem, tudva, hogy még mindig nagyon érzelmes, miután tegnap meglátogattuk Emilie sírját. - Szia Anya.

Odaadom Edzőnének a virágokat, és ő magához húz egy ölelésre. - Annyira örülök, hogy újra látlak Grayson.

- Én is Edzőné. Tudja, hogy soha nem hagynám ki a lehetőséget, hogy a finom házias ételeit egyem, - viccelődöm.

- Ha nem ismernélek jobban, azt gondolnám, hogy hízelegsz, - kötekedik anyám.

- Nekem nem kell. Már én vagyok Edzőné kedvence.

- Annyira biztos vagy magadban, - válaszolja Edzőné, játékosan a karomra csapva. Küldök felé egy hatalmas ezer megawattos mosolyt, és mindkét nő nevet rajtam. Kimegyek a grillhez, ahol meglátom, hogy apám Morgan Edzővel beszél. Mindketten felnéznek, amikor meglátnak engem közeledni, és kézfogással köszöntöm őket.

Másodpercekkel később, Edzőné behív, hogy segítsek kivinni a maradék kaját, amikor kopogtatnak. Annyira lágy, hogy majdnem biztos vagyok benne, hogy csak képzeltem. - Grayson drágám, kérlek nyisd ki az ajtót, - kiállt ki a konyhából Edzőné. Az ajtóhoz megyek, de amikor kinyitom, teljesen felkészületlenül ér, amit magam előtt látok. Vagy inkább, akit magam előtt látok.

Huntley korall színű nyári ruhát visel hozzá illő körömcipővel. A szín kihangsúlyozza napcsókolta bőrét, és ettől úgy tűnik, mintha ragyogna.

Haja hullámos, és lazán hagyta, hogy lelógjon a vállára. Szemeim megállapodnak az ajkán, rózsaszín és fényes. Ott állok, mint egy idióta, és szégyentelenül magamba szívom a domborulatait.

Megköszörüli a torkát, és egy rövid másodpercig elveszek azokban a mélységes zafír színű íriszekben. Soha nem láttam még ilyen viharosan kék szemeket mostanáig. Egy történetet mondanak el, amiben nem vagyok biztos, de ott van, azokban a viharos mélységekben, és ki akarom deríteni, mi az.

- Szia, - suttogja. Éneklő hangja keresztüláramlik a testemen, és kizökkent a kábulatomból.

- Mit csinálsz itt? - A szavak azelőtt jönnek ki a számon, mielőtt rájöhetnék, mit mondok. Fájdalom villan keresztül az arcán a vádló hangomtól, és tökön akarom rúgni magam, amiért ilyen segg vagyok. Ez is csak azt mutatja, hogy mit tesz velem ez a gyönyörű lány, amikor körülöttem van.

- Ez az én családom, - állítja tényszerűen. - Meghívtak.

Persze, hogy meghívták. Végül is Morgan Edző a nagybátyja.

Köszönjük Nyilvánvaló Kapitány...

Fafej...

- Sajnálom, természetesen gyere be, - alig tudom kinyögni a szavakat és mutatom neki, hogy jöjjön be. Elkapom a parfümje nyomát, és majdnem elvesztem az eszemet. Istenem, imádom az epret és a vaníliát. Kuncog, és rádöbbenek, hogy ezt hangosan is kimondtam.

Kibaszottul viccelsz velem? Lehetne ez még rosszabb?

Huntley megáll előttem, és elmosolyodik. Ez elég, hogy egyenesen ellopja a tüdőmből a levegőt.

- Az eper és a vanília nekem is a kedvencem, - suttogja.  Lábujjhegyre áll, hogy pihekönnyű puszit helyezzen az arcomra. Érzem ahogy a forróság az arcomra kúszik, és ez az első alkalom, hogy egy lány miatt elpirulok.

Szerencsére Huntley figyelme elterelődik rólam, amikor Hannah és Finley elszökkennek a folyosón. A lányok hamisítatlan izgalommal visítanak, amikor Huntley egyenként felveszi őket. Áhítattal nézem ahogy Hannah és Finley azonnal a napjukról kezdenek mesélnek Huntley-nak, és hogy mit csináltak az iskolában. Az imádat Huntley arcán összetéveszthetetlen, mint ahogy a tisztelet Hannah-én és Finley-én.

- Oké lányok, vacsoraidő, - Hannah felnéz rám, csokoládébarna fürtjei az arcába lógnak, és azt kérdezi, - Grayson, lovagolhatok a válladon, kérlek? - Azokkal a kölyökkutya szemekkel ajándékoz meg, amiről az Edző folyamatosan beszél, és most először megértem. Hogy a fenébe utasítasz el egy négy évest egy ilyen arccal, mint az övé?

Egyszerű. Sehogy.

Behajlítom a térdemet, amíg szemtől-szembe kerülök Hannah-val. - Persze drágám, pattanj fel.

Futva megkerül engem, és felugrik a hátamra, apró kicsi kezeivel és ujjaival körbefogja a nyakamat. Huntley rám néz az arcán különös kifejezéssel, de mielőtt bármit is mondhatnék, Edzőné kiált ki nekünk.

Huntley megfogja Finley kezét és követ engem ki, ahol mindenki más már ül. Valamilyen oknál fogva idegessé tesz, hogy itt van, olyannyira, hogy érzem, ahogy a kezem izzadni kezd.

- Huntley, annyira boldog vagyok, hogy itt vagy, - mondja Edzőné, ahogy megöleli Huntley-t. - Sajnálom, hogy késtem, - válaszolja. Morgan Edző magához húzza egy ölelésre, és észreveszem, hogy ugyanolyan kifejezés van az arcán, mint amikor a feleségére és a lányaira néz.

- Ú Anya, - mondom, a torkomat köszörülve. Miért vagyok olyan átkozottul ideges, hogy bemutatom Huntley-t az anyámnak? - Ő itt Huntley Morgan.

Huntley anyához lép, és kinyújtja a kezét, - Mrs. Carter, örülök, hogy megismerhetem.

Huntley-t meglepi, amikor anya megöleli, ahelyett, hogy kezet rázna. - Édesem, szólíts May-nek. Mrs. Carter az anyósom. - A megjegyzés kuncogásra készteti Huntley-t. Üvegbe akarom zárni ezt a hangot és az egészet megtartani magamnak.

Anyám megfordul, hogy bemutassa őt az apámnak, - Ő a férjem, Richard.

- Mr. Carter örülök, hogy megismerhetem.

- Szólíts Richard-nak, - válaszolja apám boldogan. Csendben nézem, ahogy a szüleim befogadták Huntley-t. Alig hallom a beszélgetésüket a vágtató szívverésem hangja felett.

Mindannyian helyet foglalunk és az idegeim felerősödnek, amikor Huntley mellém ül le. Melegsége kombinálva édes illatával mámorító és alig tudom felfogni azzal a ténnyel, hogy ilyen közel ül. Morgan Edző áldást mond és mindannyian elkezdünk enni, először csendesen, de aztán hamarosan beszélgetés kezd folyni közöttünk.

A szüleim mindenféle kérdéseket kezdenek feltenni Huntley-nak, a legnyilvánvalóbbal kiindulva. Én csendben maradok, félek, hogy képtelen lennék egy értelmes mondatot összerakni. Nincs rá szükség, hogy úgy nézzek ki, mint egy magában motyogó idióta.

- Szóval, mi a fő szakod Huntley? - Kérdi apám, valóban érdeklődő kifejezéssel az arcán. Az apám kedveli őt. Ennyit el tudok mondani. Ez egyszerre megnyugtat és megrémít. Megtörli a száját mielőtt válaszol, - Általános Pszichológiai diplomával kezdek, de végül remélem, hogy Gyermek pszichológiára és a kora gyermekkori fejlődésre szakosodhatok.

Ez az utolsó dolog, amit vártam, hogy mond, habár arra a következtetésre jutok, hogy ez a lány minden alkalommal meg fog lepni engem.

- Ez nagyon lenyűgöző, - teszi hozzá anyám. - Mit szeretnél csinálni?

Huntley kényelmetlenül fészkelődik a székén. - Szeretnék tanácsot adni olyan gyerekeknek, aki már estek át traumán. Egy nap szeretnék nyitni egy saját rendelőt, talán árvaházakban is dolgozni.

A szüleim le vannak nyűgözve és kétségkívül én is. Addig bámulom, míg a szemeink találkoznak. Az ismerős kapcsolat hullámokban árad kettőnk között, mielőtt megtöröm és elnézek.

- Annyira büszkék vagyunk rá, - dúdolja Edzőné, megpaskolja Huntley kezét, mint ahogy azt egy anya tenné. Huntley soha nem említette a szüleit és én nem törődtem azzal, hogy tudjak róluk, mostanáig.

- Szóval Edző, - mondja apám, másfelé terelve a beszélgetést. - Hogyan nézünk a szezon elébe? Van rá esély, hogy megnyerjük a bajnoki címet idén?

Ez az a típusú beszélgetés amit szeretek. Foci.

- Nos, ha a fiaink folyamatosan úgy játszanak itt, mint ő, akkor kizárt, hogy ne legyünk a döntőben ebben az évben. - Edző megdörzsöli a hatalmas pocakját, és a feleségére mosolyog.

- Sikerülni fog, - mondom, első alkalommal nyitva ki a számat, amióta leültünk. - Beszélt már a sportrészleggel Edző?

- Igen, és nagyon érdeklődnek az javaslatod iránt. Azt mondták, amint lediplomázol, elkezdhetsz dolgozni, mint a segédedzőm amíg kidolgozzuk a javaslatod részleteit.

Nem tudom elrejteni a vigyort az arcomon. A legtöbb ember azt feltételezi, hogy profi football játékos akarok lenni az egyetem után, de nem. Nem ez az irány, amerre az életemet látom haladni és inkább döntök egy karrier mellett, amely nem csak nekem hasznos, hanem másoknak is.

- Mit akarsz csinálni? - Kérdi Huntley mellőlem. Eltűnődöm, hogy homályosan fogalmazok, de azt hiszem, a szüleim valószínűleg egyébként is elmondják majd neki. Azt akarom, hogy tudja, több vagyok, mint egy üresfejű sportoló, amit az emberek gondolnak rólam. Eszembe jut, hogy nem csak imponálni akarok neki, hanem azt is akarom, hogy lássa a valódi énemet.

- Nyitni akarok egy sport rehabilitációs központot együttműködve az egyetem sport osztályával, - válaszolom. Egy golflabda méretű csomó van a torkomban.

Szemöldöke felemelkedik és rám néz azokkal a viharosan kék szemekkel. - Ez lenyűgöző.

- Köszönöm. - Megfordulok, hogy szembenézzek a szüleimmel, és azt látom, hogy ők mind minket néznek. A két ember akik mit sem törődnek az én látszólagos ártatlan eszmecserémmel Huntley-val az Hannah és Finley.

- Ki kér desszertet? - sikoltja Edzőné, hatékonyan megszüntetve a bámuló fesztivált. Hálás vagyok a témaváltásért és láthatóan nyugodtan dőlök vissza a székemre.

- Én! - kiabálja Hannah és Finley egyszerre.

Edzőné a lányaira néz. - Lányok, itt az ideje a fürdésnek. - Arcukról lehervad a mosoly, és mindketten sóhajtanak. Nyilvánvalóan nem kapni desszertet azt jelenti, hogy vége a kis világuknak. Azt kívánom bárcsak ebben a korban lehetnék újra, amikor minden annyira egyszerű és könnyű volt. És Emilie még mindig élne. A mellkasom fájni kezd az ikertesóm gondolatára. Hiányzik. Minden nap.

- Felviszlek titeket, - ajánlja fel Huntley. Ez elfeledteti velük az egész desszert ügyet, és a ház felé kezdenek ugrálni. Huntley a csípőjét ringatja ahogy megy, és esküszöm azért csinálja, mert érzi, hogy nézem őt.

Segítek Edzőnének letakarítani az asztalt, és bevinni a koszos edényeket. Azon vagyok, hogy visszamenjek, amikor nevetés és a víz fröccsenésének hangja vonja el a figyelmemet. Hannah és Finley hisztérikusan nevetnek valamin, és csak elképzelni tudom, hogy ők hárman mit csinálhatnak ott fent.

Anya halad el mellettem és megpaskolja a vállamat. - Aranyos, kedvelem őt. - Csak pislogok. Nem ezt vártam. Anya ott hagy engem a lépcső aljánál teljesen ledöbbenve.

Mi van?

Épp időben nézek fel, hogy lássam, ahogy Huntley a lépcső tetején áll. Kényelmetlenül egyik lábáról a másikra helyezi a testsúlyát egymásba fűzve az ujjait. Ideges. Ettől vigyorognom kell.

- Um, Hannah és Finley azt akarja, hogy te dugd ágyba őket, - mondja.

Hezitálás nélkül felcaplatok a lépcsőn, és besétálok a lányok szobájába. Végighúzom a kezemet Huntley karján, és ő megrázkódik. Grayson 1 Huntley 0.

- Jó éjszakát lányok, - suttogom, megpuszilva mindkettőjüket a homlokukon. Megfordulok hogy lássam, ahogy Huntley az ajtókeretnek támaszkodik karjait keresztbe téve a mellkasán. Neki igazán nem kellene ezt tennie, nincs szükségem több okra, hogy bámuljam őt, vagy a melleit.

Kíváncsi vagyok, mi lenne ha gyerekeink volnának?

Whoa, honnan a fenéből jött ez?

A gondolat olyan természetességgel jön mint a légzés.

Lekapcsolom a kis éjjeli lámpát és becsukom a hálószoba ajtaját. Huntley előttem áll, engem bámulva azokkal a világi szemekkel. Egyikünk sem mond semmit, ami olyan érzés, mintha egy örökkévalóságig tartana, de az elektromosság zümmög a testünk között. Egy lépéssel közelebb megyek, észrevéve, hogyan zihál észrevehetően a mellkasa. Belégzés, kilégzés, zihálás, belégzés, kilégzés. Megérintem a karját a kezemmel, és az ujjbegyeimmel finoman végigszántom a bőrét. Megborzong, és ajkai szétnyílnak, könyörögve nekem, hogy csókoljam meg őket. Ó édes kis Jézus, annyira nagyon meg akarom csókolni, mintha meghalnék, ha nem ízlelhetném meg őket. Épp. Most. Lejjebb engedem a fejemet, amíg ajkaink épp hogy csak megérintik egymást. Ez a kapcsolat mindkettőnket sokkol. Légzésünk sekélyessé és erőltetetté válik, és úgy döntök, hogy ez egyszer rendben lesz, ha megadom magam. Egyszer elég lesz.

Lecsökkentem azt az apró távolságot, és gyengéden az ajkára helyezem az enyémet. Először nem válaszol, de utána közelebb lép, amíg a teste egy szintbe kerül az enyémmel, Most rajtam a sor, hogy megborzongjak. Annyira átkozottul jó érzés, ahogy hozzám préselődik. Kezeim megragadják apró derekát és ő megmarkolja a pólómat. Az érzés, hogy ennyire közel van hozzám túl sok.

Csókunk éhesebbre fordul. Szánk együtt mozog, mintha már csinálták volna ezelőtt, csak most éheznek egymásra. Végigfuttatom nyelvemet Huntley alsó ajkán, és ő mohón beenged engem. Berobbanok a forró szája mélyére, ami azt eredményezi, hogy a nyelvünk részt vegyen a zene és a tánc vad rítusában. Amikor gyengéden az alsó ajkát rágcsálom ő nyöszörög és ez önmagában majdnem a vesztemet okozza. Én annyira nagyon nagyon nagyon nagyon tévedtem.

Egyszer nem elég. Soha nem lesz elég.

- Grayson, odafent vagy? Apád és én indulunk. - Anyám hangja felriaszt bennünket, de ahhoz nem eléggé, hogy teljesen eltávolodjunk egymástól.

- A francba, - suttogom, homlokomat Huntley-én pihentetve, míg levegő után kapkodunk.

- Igen.

Ez intenzív volt.

- Mennem kell, - nem teszek semmit, hogy elrejtsem a csalódottságot a hangomban. Nem akarom itt hagyni őt, ez után a csók után nem. - Majd hívlak. - A leglágyabb csókot helyezem a homlokára, és lesétálok a földszintre. Elköszönök Edzőtől és a feleségétől, majd a szüleimtől. Sebtében bepattanok a furgonomba, és elindulok haza. A rövid út kényelmetlenül telik mert tomboló merevedésem van, és a képek Huntley-ról amik a fejembe villannak nem könnyítik ezt meg. Vagy puhítják meg.

Két hideg zuhany után, ébren fekszem a plafont bámulva. Ötletem sincs, hogy mi szállt meg, hogy megcsókoljam őt és amennyire utálom bevallani, hogy hiba volt, újra megtenném.

Az Isten verje meg.

El. Vagyok. Cseszve.


Hetedik fejezet

~ Huntley ~


A menza felé sétálok, hogy megebédeljek, amikor meghallom, hogy valaki a nevemet kiabálja. Ma egyenesen álmodozó és figyelmetlen voltam, teljesen lefoglalt az, amit tegnap este Grayson-nal történt. Az a csók...

- Huntley! Várj meg!

Megfordulok és azt látom, hogy Luke Bailey kocog felém. A védjegyévé vált khaki nadrágot viseli egy másik kék pólóval betűrve. Haját oldalra fésülte és biztos vagyok benne, hogy órákat tölt a tükör előtt, hogy így nézzen ki. Látványa meghátrálásra késztet.

- Szia Luke, - próbálom összeszedni mindenemet, hogy udvariasan mosolyogjak. Ettől a sráctól kiráz a hideg, és valami róla az sikítja, hogy 'Szexuális Zaklató'.

- Szia Huntley. Szóval csak meg akartam bizonyosodni róla, hogy még mindig áll-e a jövő Szombat? - Nem vesztegeti az időt.

Előjöhetnék egy szánalmas mentséggel és nem kéne kétszer átgondolnom, hogy lemondjam, de megígértem Demi-nek, hogy elmegyek egy randira ezzel a idiótával, annak ellenére, hogy rossz érzésem van, amikor körülötte vagyok. Az a tény, hogy órákkal azután, hogy találkoztunk felhívott hogy intézkedéseket tegyen, kellett volna az első figyelmeztető jelzésnek lennie. Egyértelműen nem ismeri a 'tesó kódexet', ami kiköti a három napos várakozó periódust, mielőtt felhívsz egy lányt. Én egy lány vagyok és még én is tisztában vagyok ezzel a kis szabállyal.

-Ú, - hezitálok, - persze. - Megpróbálom elrejteni a neheztelést a saját válaszommal, jól tudva, hogy nem ez az amit akarok.

Csak egy randi, emlékeztetem magam.

Szélesen elvigyorodik és ekkor veszem észre a tökéletes, egyenes fehér fogait. Szinte már túl tökéletesek. Az egész megjelenése, hozzáállása tartalmazza, a 'hatásvadász' kisugárzást.

- Nagyszerű, akkor felveszlek téged hétkor.

Nem hiszem. Ugyanabba a kocsiba lenni ezzel a sráccal szörnyű ötlet. - Igazából, találkozhatnánk az étteremnél.

Mosolya pillanatokon belül lehervad de gyorsan palástolja. - Oké, rendben van. Akkor ott találkozunk.

Bólintok, ő meg elsétál. A fejét rázza, és magába motyog valamit. Figyelmeztető jelzés kettő.

A felhő, ami egész nap elkísért nem oszlik szét, és a rettegés és nyugtalanság érzése megtelepszik bennem. Anyukám mindig azt mondta, hogy hallgassak a megérzésemre, mert az soha nem vezet téves irányba, de valamilyen oknál fogva amikor Luke Bailey-vel jön összefüggésbe, figyelmen kívül hagyom a villogó neon jelzést, ami azt hirdeti 'veszély'. És ezt mind Demi kedvéért. Megrázom a fejem, és kíváncsi vagyok, mikor kezdtem el dolgokat csinálni mások kedvéért.

A gyomrom megkordul. A hang emlékeztet engem, hová tartottam, amikor Luke keresztezte az utamat. A menza tele van, hömpölygő diákokkal, akik úgy gyűltek össze itt, mint állatok egy vízzel telt göndörnél. Mindenki csinál valamit, ami azt az illúziót kelti, hogy a menza egy felbolydult méhkas. De a valóságban, ez csak egy rakás gyerek aki eszik, beszél, és szórakozik.

A sor felé mozdulok, és megtöltöm a tálcámat gyümölccsel és grillezett csirkés salátával. A Luke-kal való beszélgetés után az étvágyam elpárolgott, elvéve a vágyamat ami volt a sült bufffaloi csirkeszárnyra. Az asztal, ahol Demi általában Brody-val és a focicsapattal ül nem látszik az ajtóból, így keresztül kell kígyóznom a zsúfolt termen, hogy elérjek hozzájuk.

Amikor az asztaluk látótérbe kerül, a lábam megáll, mielőtt a szemeim regisztrálnák az agyammal amit látok. Pislogok, visszahozva mindent magam körül a középpontba.

Grayson ül az asztalnál egy nagyon kéjes vörössel az ölében. Rebecca. Meglovagolja őt, és tűnik, hogy a nyelve mélytengeri halászatba fogott a szájában. Demi úgy néz ki, mint aki meg akarja ölni mindkettőjüket, míg Brody úgy bámul, mint aki nem tudja elhinni ami ott folyik. Epe tolul a torkomba. A szívem lelassul, míg úgy nem tűnik, hogy megszűnik dobogni.

Beugrik az 'üss vagy fuss' ösztön, és mint egy gyáva a 'futást' választom. Egy hangos csattanással ledobom a tálcámat a legközelebbi asztalra. Grayson elhúzódik Rebecca-tól, és veszi a bátorságot, hogy meglepődöttnek tűnjön, amikor zöld szemei rajtam landolnak. Nem is olyan régen, még az én ajkam volt amit felfalt. Hánynom kell. És utána ki kell öblítenem a számat növényvédő szerrel.

Megfordulok és kisétálok, figyelmen kívül hagyom a könyörgését, ami mögülem jön. Hogy lehettem ennyire hülye? Természetesen a csókunk semmit nem jelentett. Kipróbálta az árut, és most továbblép. Ez az a fajta játék, amit játszik. Nem tudok úgy tenni, mintha nem láttam volna, hogy ez lesz, de ez visszahoz néhány olyan érzést, amivel inkább nem foglalkoznék újra. Kösz, de nem.

- Huntley!

Egy kicsit gyorsítok és megpróbálom figyelmen kívül hagyni azt aki utánam kiabál. Egy erős kéz ragadja meg a karomat és megállásra késztet. Nyelek egyet, visszatartva a nemkívánt könnyeket. Miért van ez a késztetés hogy sírjak, ez összezavar engem, nem mintha Grayson és én egy pár lennénk, vagy hogy ő megígért nekem valamit miután megcsókolt engem. Kivéve, hogy felhív. Azt mondta, fel fog hívni. Azt hiszem, ez most már nem fog megtörténni.

- Huntley, ez nem az amire gondolsz.

Felnézek, és meglátom hogy Brody aggodalmas szemei bámulnak vissza rám. A vállaim lesüllyednek megkönnyebbülésemben. Ő nem Grayson.

- És mit gondolok? - Kérdem tőle, tudva mennyire rosszul vette ki magát, amikor kiviharzottam, mint egy tiszteletlen tinédzser.

- Nem csókolta meg őt.

Felhorkanok. - Te most viccelsz velem Brody? Van egy 'idióta' tetoválás a homlokomon?

- Nem, nem úgy értem. - Elengedi a karomat, és megdörzsöli a tarkóját. Ez az első alkalom, hogy Brody-t idegesnek látom.

- Brody, ez nem számít. Ő nem tartozik nekem semmivel. - Nem akarom, hogy igazam legyen, de tudom, hogy az van. Miért gondoltam, hogy rajtam kívül a csókunk jelent valamit. Hülye lányos érzelmek. Mi egy szívdobbanással ragaszkodunk bármihez.

- Nézd, te csak rossz időben sétáltál be, rendben! Rebecca váratlanul elkapta őt, a semmiből bukkant fel. Mielőtt bármelyikünk is tudta volna mi következik lenyomta a nyelvét a torkán. Esküszöm, hogy ennyi történt.

Motyogva megrázom a fejem. - Mindegy. - Teszek egy lépést, hogy elmenjek de Brody megállít. - Jelentett neki valamit, - suttogja. Egy másodpercre összezavarodtam, azt hittem, hogy arról beszél amibe néhány perccel ezelőtt belesétáltam Rebecca-val és Grayson-nal.

Rábámulok, és a megmagyarázza, - Mesélt nekem a tegnap estéről, - szünetet tart. - Jelentett valamit neki.

Szavai lesüllyednek. Ő a Grayson és a köztem lévő csókról beszél.

- Elmondta neked?

- Ő a legjobb barátom, mindent elmond nekem.

- Most már nem számít Brody.

- Ebben tévedsz. Jobban ismerem őt, mint bárki más, és elmondhatom neked, hogy jelentett neki valamit.

Annak ellenére amit Brody mond nekem, nem akarom, hogy elkapjanak ezek az érzések. Igaza lehet, talán jelentett valamit Grayson-nak, de nem tudok rá várni, hogy kitalálja mit akar. Nekem vigyáznom kell a szívemre, és Grayson Carter nem tesz jót nekem.

Brody meglep engem, amikor a mellkasához húz. Ebben az ölelésben nincs semmi meghitt vagy szexuális dolog. Inkább testvéri szeretetet sugároz, mintha egyszerre próbálna vigasztalni és megvédeni engem. - Kérlek légy türelmes vele, - suttogja a hajamba. - Sokkal jobban törődik veled, mint ahogy kész lenne bevallania magának.

Lenéz rám, és egy apró mosolyt küld felém. Ez megnyugtató, de nem enyhíti a zavaromat. Nézem, ahogy visszasétál a menzára, mielőtt a lakásom épülete felé venném az irányt a kampuszon keresztül. Előhúzom a telefonomat, mert a csipogása figyelmeztet engem, hogy sms-em kaptam.

Demi: Jól vagy? Szükséged van egy beszélgetésre?

Gyorsan begépelem a választ.

Nem. Egy férfi sztriptíztáncosra van szükségem és egy életre elegendő Tequila-ra.

Két másodperccel később válaszol.

Harminc percen belül ott vagyok. Alkohollal. Én leszek a sztriptíztáncosod.

Gyors válasza megnevettet. De még így is sírni akarok


** ** ** ** ** **


- MIT csinált? - sikoltja Demi. A kanapémon ül, lábával a feneke alatt, és egy kis alkoholos gyümölcsital van a kezében. Szemei teljesen kiugranak az üregéből, ahogy engem bámul.

- Megcsókolt, - mondom újra, szánalmasan kudarcot vallok, hogy elrejtsem a pirulásom, ami végigkúszik az arcomon. Az elmúlt órát azzal töltöttem, hogy elmondjak neki mindent, ami Alex bácsi és Emma néni házában történt múlt este. Tudtam, hogy Grayson és a szülei ott lesznek. Azonban a Grayson arcán lévő kifejezésből ítélve amikor ajtót nyitott, több volt mint meglepetés, hogy lát engem.

Demi a fejét rázza, vad, barna fürtjei pattognak a mozgásával együtt. - Viccelsz velem? Megcsókolt téged? - Hitetlenkedve néz rám, és én bólintok. Ugyanolyan meglepettnek hangzik, mint ahogy én éreztem magam. Visszagondolok arra a pillanatra, amikor az ajkaink megérintették egymást, a pillanatra, amikor úgy éreztem vége a játéknak. Amikor elment, tudtam hogy soha többé nem leszek újra a régi. És mindez a hülye csók miatt.

- Igen, de ez most már nem számít, - teszem hozzá gyorsan, megpróbálva elrejteni a csalódottságomat.

- Hogy a fenébe ne számítana?

- Láttad mi történt a menzán Demi. Mi másra kéne gondolnom? - Nem említem a beszélgetésünket Brody-val. Demi utál beszélni róla.

- Ribanc Rebecca-ról beszélsz?

Bólintok de nem nézek fel. Félek attól, mit látna Demi, ha ránéznék. Soha nem voltam jó abban, hogy elrejtsem az érzéseimet.

- Mindenben tévedsz kislány, - kortyol egyet az alkoholos gyümölcsitalából, majd folytatja. 
- Pszicho Barbi mindent bevetett, hogy szétmarcangolja Grayson-t amíg ott ültünk az asztalnál. Esélye sem volt, amikor lecsapott rá és elkezdte nyalogatni az arcát. - Megborzong az emléktől és a látvány kuncogásra késztet.

- Egyébként, - folytatja, iszik még egy kortyot az italából. - Milyen volt?

A homlokomat ráncolom. - Mi volt milyen?

A szemét forgatja rám. - A csók te buta!

Ó.

Reméltem, hogy nem kérdez rá. Nincs eléggé jó szó hogy leírjam, hogyan éreztem magam, abban a pillanatban, amikor Grayson ajka megérintette az enyémet. Az idő megállt, amit én egy örökkévalóságnak gondoltam, és hogy ha a Föld lángra kapott, vagy felrobban volna, akkor se vettem volna észre.

- Olyan, hm, - szünetet tartok, a szókincsemet teljes egészében átkutatva egy szóért, ami eléggé megfelelő lenne, hogy leírja a leginkább robbanásveszélyes pillanatot, ami valaha is összeütközésbe került a testemmel és az elmémmel. - Olyan leírhatatlan volt.

Lenézek az összekulcsolt ujjaimra és érzem hogy a hőség ismét felkúszik a nyakamra és az arcomra. Többet vallottam be Demi-nek, mint bárki másnak. Valaha. De az érzés furcsamód felszabadító, hogy fenntartások nélkül elmondhassam, hogyan érzek. Ő nem ítélkezik.

- Rendben van, ha bevallod, hogy kedveled őt, - mondja. - Grayson-nak csak szüksége van egy kis időre, hogy kihúzza a fejét a seggéből. - Rám mosolyog, én meg viszonzom. Végül is talán Brody nem is mondott teljesen ostobaságot. De ez csak még jobban összezavar engem. Mielőtt beszélek Demi-vel elhatároztam, hogy semmit sem fogok csinálni Grayson-nal vagy a játszmáival. Utálom bevallani, hogy ez a kilátás sokkal kevésbé vonz.

- Van valami más is, amiről beszélni akarok veled, - mondom, kétségbeesve témát váltva.

- Lökjed.

- Kíváncsi vagyok, - hezitálok, csaknem egy másodpercig fontolgatva a döntésemet.

- Csak bökd ki csajos, nem szeretek várni.

- Tudni akarom, hogy szeretnél-e összeköltözni velem.

Demi meglepetten néz rám. - Komolyan?

Bólintok, és a vigyor ami szétterül az arcán megerősít abban, hogy jó döntést hoztam. Egy hete gondolkodok rajta, az ötletet oda-vissza pattogtatva az agyamba, mérlegelve a pro és kontra érveket, mintha egy életet megváltoztató döntés lenne. Sok szempontból az is, ez is olyan, mint egy szükséges lépés, mintha egy 'tizenkét lépcsős' programot követnék és ez elengedhetetlen a gyógyulásomhoz. Nem akarom életem hátralevő részét egy dobozba leélni. Kockáztatni akarok. Megbízni emberekben.

Demi felvisít, és felugrik, hogy megöleljen, ledöntve minket. Mind a ketten hisztérikusan nevetünk, könnyezve és fájó hassal. Ez üdítő.

Az este további része is így telik. Beszélgetünk arról, hogy mikor költözik be Demi, és visszatérünk Grayson-hoz és Brody-hoz.

Ez normális, és várni kezdem, hogy milyen lesz az új normális énem, még akkor is, ha a helyzetem Grayson-nal semmi más, mint szürke terület.


Nyolcadik fejezet

~ Huntley ~


A lábaim a járdát ütik, és a zene állandósult ütemére kezdek futni, ami az iPodom fülhallgatóján keresztül lüktet. A szívverésem csatlakozik hozzá, és dübörög, az egész testem tökéletes egyetértésben mozog. Az elmém kikapcsol, csak arra koncentrálva, hogy a testemet folyamatos mozgásban tartsa, a tüdőm megtelik levegővel, és a szívem ütemesen ver.

Az órák erre a napra véget értek, de néhány diák még mindig ki és bejár a könyvtárból, kávéval és energia itallal a kezükben. Délután hat órára van egy kis aktivitás. Elfutok a kávézó mellett, belélegezve a gazdag aromákat, elhaladok az előadótermek előtt a sportpályák felé. Megnövelem az állandó sebességem, a meleg, párás levegő az arcomba csap, és egy kicsit szorosabbra húzom a kabátomat. Megpróbálok csak erre az érzésre koncentrálni a bőrömön, és a talajra a lábam alatt, de néhány gondolat még így is bekúszik.

Elérve az atlétikai pályát, észreveszek néhány focijátékost a pályán, de kényszerítem magamat, hogy elnézzek. Nem akarom tudni, ha Grayson itt van, annak ellenére, hogy valószínűleg így van. Furcsán viselkedik mostanában, és nem kellene, hogy zavarjon, de zavar. Kerül engem és nem tudok rájönni, miért. Nekem kellene kerülnöm őt, azok után, ami a menzán történt a múltkor. Talán túlgondolom ezt az egészet? Vagy talán csak nem érdekli.

Hát ez jó nekem. Távol maradni Grayson Carter-től egy meglehetősen okos döntésnek tűnik egyébként. Ezt a részét megkönnyíti számomra.

Feltekerve a hangerőt az iPodomon, taposom a pályát, felvéve egy új ritmust. A Titanium David Guetta-tól robban keresztül a fülhallgatómon, és azon kapom magam, hogy az ütem és jelentőségteljes szöveg bátorít engem. Egyre keményebben és keményebben hajtom magam, amíg a karom és a lábam égni kezd, és egy vékony izzadság réteg csorog le a hátamon. Jól érzem magam. Erősnek.

Néhány kör futás után lassítok a tempómon, és hagyom, hogy az égő érzés a végtagjaimban és a tüdőmben enyhüljön. Egyedül vagyok, a srácok már nem gyakorolják a játékukat a pályán. A nagybátyám általában nem marad ilyen későig, de mióta a fiúk itt voltak kint, miközben gyakoroltak, nem ártana megállni, és megnézni, hogy ő még mindig az irodájában van-e. Néhány srác elhagyja az öltözőt, és amint megbizonyosodom, hogy üres, beengedem magam.

- Huntley? - Felnézek és majdnem hanyatt esek. Grayson áll előttem. Egy szál törölközőben. Ó Istenem. Mellkasa nedves, a vízcseppek végigcsorognak az izmos hasizmai között. Megvan neki az V alakú izom, amiért a lányok megőrülnek és most már látom miért. Ez vezet egyenesen az ő... Megrázom a fejemet. Semmi szükség, hogy arra gondoljak.

- Én... um... én... a francba... sajnálom. - Kezemet a szememre csapom. Az agyam leáll működni. Még egy összefüggő mondatot sem tudok összerakni.

- Ha Edző-t keresed, akkor kicsit elkéstél.

- Igen, én... uh... akkor holnap visszajövök, hogy lássam. - Csukva tartom a szememet és teszek egy lépést hátra, csak hogy a falnak ütközöm. Ki kell jutnom innen, de az azt jelenti, hogy ki kell nyitnom a szemem. Inkább tapogatózva tűnök el, mint hogy kinyissam a szemem, és meglássam Grayson nedves, meztelen mellkasát. Amíg ő ott marad ahol van, nem lesz semmi probléma. Én elmegyek, ő pedig folytathatja, bármit is csinált. Jó terv.

Balra mozdulok a fal mentén, hirtelen megállva, amikor megérzek egy kart az arcom mellett. Érzem az illatát, érzem őt, ahogy előttem áll. Menta, szappan és friss almás pite illata van.

Lélegezz, mondom magamnak. Csak lélegezz.

- Nyisd ki a szemed, Huntley, - suttogja Grayson. Meleg lehelete a torkomat cirógatja.

- Nem. - Hangom zihálva jön ki, és átkozom magam, hogy nem hangzok magabiztosabbnak. Gyerünk, szedd össze magad te lány.

- Kérlek, - könyörög lágyan. - Azt akarom, hogy rám nézz.

Végighúzza az orrát a torkomon, majd vissza, megállva a lágy bőrnél pontosan a fülcimpám alatt. Lélegzetem rövid akadozó zihálással jön ki, és nem tudom megállni az akaratlan reszketést, ami végigfut a gerincemen, a gyomrom belsejébe. Akarom őt. Most.

- Huntley, - mondja ismét, halkan morogva. Ez egy követelés. Azt kívánom, bárcsak figyelmen kívül tudnám hagyni. A szemeim remegve kinyílnak, és felnézek, bele a kristályosan zöld mederbe, nedves hajával, ami az ívelt szemöldöke fölött lóg. Grayson karjai az arcom mellett vannak, foglyul ejtve engem. Felém tornyosul magas alakjával, és a közelsége meg kellene, hogy ijesszen. De nem teszi. Karjai jól kidolgozottak, izmai megfeszülnek a bőre alatt. Szinte fáj, hogy kinyúljak, és megérintsem ezt a gyönyörű férfit, aki annyira elszántan bámul rám, de a kezemet határozottan az oldalamnál tartom. Nagy nehézségek árán.

- Grayson, - suttogom. Most én vagyok az aki könyörög. Túl közel van, és olyan jó az illata. Ez rossz. Nagyon, nagyon rossz.

- Nézd meg. Tudom, hogy akarod. - Ajkai mozognak, de én nehezen hallom, amit mond. Annyira koncentrálok, hogy ne csókoljam meg, amikor az ajkai ennyire közel vannak. Kíváncsi vagyok, hogy másodjára jobb-e az ízük, hogy más érzés lenne-e, és mit tennék, ha végigkövetnék a túlzottan felizgatott testem minden részét.

- Mi? - Kényszerítem magam, hogy elszakítsam a figyelmemet a szájáról.

Kuncog, és nézem, hogyan mozog együtt a mellkasa a hanggal. - Azt mondtam, - hangja még mindig egy ziháló suttogás, - Nézd meg. Tudom, hogy akarod.

Nyelek egyet. Nagyot.

Természetesen igaza van. Meg akarom nézni.

Így megteszem.

Ajkai szétnyílnak, légzése rövid gomolyagban jön ki mint az enyém. Állait könnyű borosta fedi, és hirtelen késztetést érzek, hogy megnyaljam. A bőr a nyakán sima, még mindig vízcseppek borítják, amik végigszánkáznak a vállán lévő finom szeplőkön. Tudom, hogy a vállai szélesek, de mostanáig nem tudtam, hogy mennyire. A vizsgálatom megáll a mellizmainál, és meglátok egy kis ezüst fémet kikandikálni a mellbimbójából. Baaaaszus. Ez annyira szexi. Ráharapok a nyelvemre, hogy megakadályozzam magam abba, hogy a számba vegyem azt. Keze a pólóm alá csúszik, és megpihen a csípőmön. Hüvelykujja lusta köröket rajzol a csípőcsontomra és a bőröm lángol az apró simogató mozdulatoktól. Ó. Édes. Istenem. Ingerel, csábít engem. Kezeimet a mellkasán pihentetem és gyengéden végighúzom a mutatóujjamat a mellbimbóján. Mosolyra késztet amikor érzem, hogy megborzong. Mégsem olyan érzéketlen, mint ahogy azt gondolja. Újra felnézek és ő engem bámul, megpróbálva belelátni egyenesen a lelkembe. Ez elgyengít, mint a száguldó szívverésének az érzése a tenyerem alatt. Tetszik, hogy miattam száguld így.

Megmozdítja a lábát és feltolja a két combom találkozása közé. Az ajkamba harapok, de ez nem akadályozz meg, hogy egy nyögés kiszabaduljon. Annyira szorosan feszít, hogy attól félek a lábának még egy kis súrolása el fog sütni engem. - Tudod, hogy mennyire megőrjítesz? - kérdezi rekedten, szemei nem hagyják el az enyémet. Bólintok, és ő megajándékoz egy féloldalas mosollyal. Ó Atyám, annyira nagyon meg akarom csókolni.

- Miért kerültél engem? - kérdem. Tudnom kell. Nem járkálhatunk folyamatosan lábujjhegyen egymás körül, mint most. - Mert ez egy rossz ötlet. Össze fogsz törni, és én már egy roncs vagyok. Én csak nem vagyok biztos benne, meddig tudok távol maradni tőled. - Válasza meglep engem. Teszek egy lépést előre, csupasz mellkasa egy milliméterre van tőlem.

- Akkor mért nem hagysz fel a próbálkozással? - suttogom, annyira közel a arcához, hogy ha kidugná a nyelvét, hogy megnyalja az ajkát, akkor egyben az enyémet is végigsimítaná.

Valami keresztül villan az arcán, és én szinte látom, hogyan vonul vissza tőlem. Készen áll a menekülésre. Az elektromos vibrálás ami egy másodperce közöttünk volt, átvette helyét a feszültség. - Huntley... én... - ellöki magát a faltól, és fújtat egyet. A kapcsolat elvesztése olyan, mint egy rúgás a gyomromba, kilöki a levegőt a tüdőmből. - Sajnálom. Nekem nem kellene...


- Hagyd csak. - Feltartom a kezemet, hogy hatékonyan megállítsam, bármilyen hülye magyarázattal akar megetetni engem. Hangom kemény és határozott. A reakcióm intenzitása megmarad, de háttérbe szorította a hirtelen dühömet és a megaláztatásomat. Nem tudom, miért vagyok meglepett. Ő a Whitley University saját bejárású playboy-a, és én hajlandó lettem volna beengedni és átadni magam neki. Bolond voltam, hogy azt gondoltam, ez több, mint egy hülye játék. Istenem, gyengének érzem magam. Kockázatot vállaltam, hagytam lehullani a védőfalamat, jobban megnyílva, mint bárkinek hónapok óta. Ez a második alkalom, hogy velem játszott.

Veszek egy mély, nyugtató lélegzetet, megparancsolva a könnyeimnek, hogy várjanak, amíg nem lát engem. Nem akarom, hogy sírni lásson. Nem érdemli meg. A lábaim az ajtó felé mozdulnak, de a keze a karomra kulcsolódik, és én habozom. - Huntley, várj, hadd magyarázzam meg. - A fenébe, miért kell ennyire csüggedtnek hangzania? Nem mintha fájna neki. De nekem fáj.

- Nincs rá szükség. Értem én. - Elfúl a hangom. Kiszabadítom a karomat a szorításából, és kisétálok, sprintre kapcsolva, amint az ajtó becsukódik mögöttem. Nem állok meg, amíg a lakásom ajtaja be nem nem csapódik mögöttem.


** ** ** ** **


Egy perzselő zuhanyzás után, a feszültség a testemben valahogy eltűnt, de az érzelmeim még mindig kiszámíthatatlanok. Közel három hónapja vagyok itt és miközben imádom, mégis vannak rossz napok. Vannak napok amikor boldogan ébredek, készen arra, hogy szembenézzek bármivel ami az utamba kerül, és vannak olyanok, amikor csak küzdök, hogy túljussak rajtuk. Hiányzik az anyukám. Hiányzik az ő megnyugtató ölelése, és most hiányzik a tanácsa. Az érzéseim Grayson iránt megijesztenek engem és ötletem sincs hogyan kezeljem őket. Vagy őt. Ezelőtt senki iránt nem éreztem ilyen ellentmondó érzéseket. Visszavonhatatlanul vonzódom hozzá, mint egy mágnes, de ugyanakkor el is futnék tőle. Beszélnem kell valakivel. Esetleg Demi? Úgy érzem megbízhatok benne, ami egy másik ismeretlen érzés.

Ledobom magam a kanapéra, a kimerültség legyőz, amikor a telefonom megszólal. Ismeretlen szám, és én a homlokomat ráncolom. Új számot kaptam miután az anyám meghalt, és csak néhány ember ismeri ezt, és mindegyikük itt van Breckinridge-be. Megbizonyosodtam róla, hogy senki a múltamból nem tudta meg mielőtt eljöttem. Óvatosan válaszolok a hívásra.

- Halló?

Hallom, hogy valaki élesen beszívja a levegőt a vonal másik végén, de semmi mást.

- Halló? - kérdem újra, nem teszek semmit, hogy elrejtsem az ingerültségemet.

- Válaszoltál, - mondja a hang. Tudom, hogy a hang női, de itt véget ér a felismerés.

- Ki beszél?

Néhány másodperc csend következik. Azt gondolom, hogy a kapcsolat megszakadt, amikor a hang megszólal - Itt... itt Taylor.

A szívem megáll, és olyan, mintha a talaj kicsúszna a lábam alól. Az utolsó személy, akivel valaha is kapcsolatba akartam lépni újra, az az ex legjobb barátnőm otthonról. Elvesztette ezt a címet, akkor, amikor besétáltam miközben a barátommal szexelt.

Lenyelem az epét ami a számba tolul, és visszatartom a dühömet.

- Hogy szerezted meg a számomat?

Hezitál mielőtt válaszol, - Számít?

- Persze, hogy számít! Miért hívtál? - kérdem durván.

- Nem engeded meg, hogy megtudjam hogy vagy? Vagy, hogy hol vagy? - Megbántottnak hangzik, de nem érdekel.

- Nem! Elvesztetted ezt a kiváltságot, amikor úgy döntöttél, hogy Jake-kel kefélsz! - Csattanok fel.

- Huntley én... - Félbeszakítom. A bocsánatkérése nem jelent semmit.

- Hagyd a szarozást Taylor, miért hívtál?

- El akartam mondani neked, mielőtt valaki mástól tudod meg, - félig suttog. A bőröm bizsereg és a testem megfeszül. Érzem, hogy az epe újra a torkomba kúszik.

Amikor nem válaszolok, folytatja, - Én... én... terhes vagyok, - szünetet tart, - és Jake-től.

A szívem a padlóra zuhan és olyan, mintha az összes bordámat kitörte volna lefelé menet. Hányni akarok. A testem elkezd reszketni és egy hallható zokogás kiszabadul, mielőtt meg tudnám állítani. Nem tudom elhinni. Azt mondta, hogy felhagytak a találkozgatással miután rajtakaptam őket, nem mintha számított volna. Végeztem mindkettőjükkel abban a percben, amikor besétáltam Jake szobájába.

Összeszedem a maradék erőmet ami megmaradt, addig szorítva a telefonomat, amíg megérzem, hogy a műanyag beleváj a bőrömbe. - Soha. Többé. Ne. Hívj. Engem. Te. Kurva! - Sikoltom.

- Huntley várj...

- Nem!! Baszd meg Taylor! Gyűlöllek! És Jake-et is! - Sikerül túlkiabálnom a zokogásomon. Hallom ahogy szaggatottan beszívja a levegőt, de nem adok neki több esélyt, hogy bármit is mondjon. - És Taylor, légy óvatos nehogy lelökjön a lépcsőn!!

Véget vetek a hívásnak, és összerogyok a szőnyegen, a torkom fájdalmasan nyers a sikítozástól. Mindenhol összetörtnek érzem magam, mintha újra rajtakaptam volna őket. Az árulás, a fájdalom és az emlékek könyörtelen támadása újra eláraszt. Kétségbeesetten felejteni akarok. Taylor kétségtelenül össze van zavarodva a figyelmeztetésem miatt; nem tudta, hogy Jake valójában mire képes és engem nem érdekelt, hogy elmondjam neki. Megtartom azokat a sötét titkokat magamnak.

Mielőtt kétszer is végiggondolhatnám, felhívom Demi-t. Amikor válaszol, hisztérikusan zokogok, a szavaim gyors, összefüggéstelen motyogásba fulladnak. Hallom, amint azt mondja, hogy úton van, majd megszakad a vonal. Valahogy sikerül elvonszolnom magam a szobámhoz, de az ágytól eltekintve csak összeomlok. Labdává gömbölyödöm, ahogy a testemet rázza a zokogás és megadom magam a fájdalomnak és az elkerülhetetlen sötétségnek.

Imádkozom, hogy valaki állítsa meg, vegye el tőlem. Nem tudok újra keresztülmenni ezen.

Ez annyira rohadtul fáj.


Kilencedik fejezet

~ Grayson ~


- Mi van veled ma este tesó? Valaki belepisilt a sörödbe? - A szememet forgatom Brody-ra. Benne határozottan nincs meg a tapintat. A pultnál ülünk, azt nézve hogyan telik meg a Nicky's diákokkal, mint ahogy minden Csütörtök este. Az italok különlegesek, és ez nyílt napos éjszaka, ami egy katasztrofális kombináció, ha engem kérdezel. Ez eléggé bátrakká, és ostobákká teszi az embereket hogy felmerészkedjenek a színpadra részeg kábulatukban, és előadjanak egy nagyon rossz feldolgozást néhány közhelyes country dalnak. Normálisan nevetnék rajtuk, visszaemlékezve mennyire rosszul viselkedtünk Brody-val gólyaévünkben, de ma este nincs hangulatom.

Még mindig magamat ostorozom, ami néhány órával ezelőtt a Huntley-val való találkozás közben történt az öltözőben. Hogy lehettem ennyire hülye? Készen álltam, hogy letépjem róla a ruhát, de valamilyen gunyoros okból kifolyólag, visszatért belém az értelem. Utáltam a kifejezést az arcán, amikor elhúzódtam, és még jobban utáltam magamat azért, hogy én tettem azt oda, de a tűzzel játszottam. Minden csepp önuralmat összeszedtem, hogy ne csókoljam meg, vagy rosszabb. Többet tegyek, mint egy csók. Három hideg zuhanyt vettem, hogy lenyugtassam magam, azok után, hogy elment, de ez nem segített, hogy kevésbé érezzem magam egy seggfejnek.

- Ha nem hagyod abba az utánam való szaglászást, talán lehet, hogy én pisilek a TE sörödbe, - vágok vissza. Amikor azt mondom, hogy nincs hangulatom, akkor nem hazudok. Szerencsére, ő az egyetlen, aki tudja, hogyan kezeljen engem, amikor ilyen vagyok. - El fogod mondani nekem, miért vannak a golyóid csomóba, vagy muszáj leszek 'Kémeset' játszani és kideríteni magam? - kérdi, rám nézve a sörös üvege felett. Gondosan átgondolom, kíváncsi vagyok, hogy el kellene-e mondanom neki, amit már nagy valószínűség szerint tud. Eldöntöm, meglátom, hogy valóban olyan okos-e, mint amilyennek gondolja magát. - Oké, rendben. Akkor találgatni fogok. - Ujjával az állán dobol eltúlzott mozgással, és befejezi a maradék sörét. - Azt kémkedem ki a kicsi szememmel, hogy ez a valami H-val kezdődik, és untley-val végződik. - Mint mondtam, már tudja. Ránézek, de még mindig nem mondok semmit. - Igen, - sóhajtja, - Gondoltam. - Kifejezése nem gúnyos. Tele van megértéssel és együttérzéssel.

- Egy totális seggfej voltam, - motyogom, nem egészen vagyok biztos benne, hogy meghallotta-e.

- Nem tartott sokáig, - válaszolja, - Mi történt?

Elmondok neki mindent, kezdve azzal, hogyan sétált be, és lepődött meg azon, hogy egy szál törölközőben kapott rajta, és végül hogy gyakorlatilag úgy rohant ki, mintha az élete függne rajta. - Úgy érzem hogy elvesztettem a józan eszem, azóta, mióta találkoztam vele, - teszem hozzá. Lenéz az üres sörös üvegére, alsó ajkába harapva. Ebből tudom, hogy gondolkodik, és hogy nem fog tetszeni amit mondani fog. - Nézd Gray... - megáll, amikor a telefonja elkezd csörögni. A homlokát ráncolja a számot látva majd válaszol, - Hé Dem...

Nézem, hogy a kifejezés az arcán összezavarodottból aggódóba vált, majd vissza zavarodottba. Miért hívja Demi őt? Annak a ténynek, hogy megvan neki a száma nincs semmi értelme, mivel ki nem állhatják egymást.

- Igen, itt van. Miért? - válaszolja Brody, és rám néz. Miért keresne engem? Persze, Demi és én barátok vagyunk óvodáskorunk óta, a családjaink meglehetősen közel állnak egymáshoz, de miért nem engem hív Brody helyett? Erre a gondolatra előhúzom a telefonomat.

Mi a fasz?

Hat nem fogadott hívás és négy üzenet. Hogy nem hallottam az átkozott telefonomat?

- Oké, kibaszottul le kell nyugodnod Demetria! Ne ordibálj velem te nő! - kiabál bele a telefonba. Másodpercek telnek el, és ismét kiabál, - Igen, rendben, úton vagyunk! Nem kell a bugyidba csinálni!

A hangjából ítélve, ideges. Én meg össze vagyok zavarodva. Mi a fasz folyik itt?

Befejezi a hívást, előhúzva néhány dollárt, és a pultra dobja őket. - Grayson, mennünk kell. Most. - Az ajtó felé indul, és én felugrok, hogy kövessem őt. - Elmondanád mi a fene folyik itt? - ordítom a hátának, megpróbálva túlkiabálni a hangos zenét. Nem válaszol amíg a furgonomba nem vagyunk.

- Menj Huntley lakására.

- Mi a baj Brody? - Pánikolni kezdek.

- Nézd, Demi azt mondta, Huntley nem nyit ajtót, de felhívta Demi-t korábban, és úgy tűnt, mintha valami nagyon rossz történt volna. Demi azt mondta, hogy a telefonon keresztül hisztérikusnak hangzott, de nem tudott rájönni mit mondott, mert annyira nagyon sírt. Demi most ott van és megpróbálja elérni Huntley-t hogy nyissa ki az ajtót, de semmilyen zaj nem hallatszik ki a lakásból. Ki van akadva, tudni akarja, mit csináltál hogy ennyire felbosszantottad Huntley-t. - Végigfuttatja kezét a haján, kiengedve egy súlyos sóhajt.

- A fenébe, - kiáltom, a kormányra csapva és elfordítom a kulcsot a gyújtásban. Nem gondolom át kétszer, padlógázt adok, és a kereket megcsikordulnak az aszfalton. Tudom, hogy zaklatott volt, amikor kiszaladt az öltözőből, de a pokolba, de nem gondoltam, hogy ennyire bántja majd.

Bassza meg. Bassza meg. Bassza meg.

Tíz percbe telik, hogy megérkezzünk Huntley lakásához. Beállok a parkolóba, és Brody megragadja a karomat, mielőtt kiugranék. - Várj Grayson, el kell mondanom neked valamit. - Arca aggodalomtól vibrál. - Emlékszel amikor azt mondtam neked, hogy Edző figyelmeztetett, hogy maradjuk távol Huntley-tól? - kérdi?

- Igen?

- Nem voltam teljesen őszinte. Edző nem mondott semmit rólunk, hogy maradjunk távol tőle. Valójában, arra kért minket, hogy tartsuk rajta a szemünket, - lenéz. - Sajnálom, hogy hazudtam, de láttam, hogyan nézel rá, és legutóbb, mikor így néztél egy lányra, - visszanéz rám, a pillantássommal találkozik, - ő darabokra tépett téged. Nem tudom még egyszer végignézni, hogy keresztül mész ezen ember.

Normál körülmények között dühös lennék, hogy hazudott nekem, de most tudom, hogy csak védeni akar.

- Megértem tesó, de erről később kell beszélnünk. - Bólintok, a csendes megállapodást kötünk, hogy megbocsátok neki, így kiugrunk a kocsiból. Keresztül száguldok a bejárati ajtón és figyelmen kívül hagyom, hogy egy srác a kampusz biztonsági szolgálatától utánunk kiabál az előcsarnokban. Kettesével szedjük a lépcsőfokokat, amíg az ötödikre nem érünk. Demi kint vár Huntley lakása előtt, könnyek patakzanak végig az arcán. Rémültnek tűnik.

- Ó köszönöm Istenem, - mondja, egyenesen Brody karjába rohanva. Köré kulcsolja a karját és elkezdi a hátát dörzsölni, megnyugtató szavakat suttogva. Ez megdöbbent engem. Egy szép napon sem tudnak megfelelő beszélgetést folytatni egymással kiabálás nélkül. Furcsa.

Demi megnyugszik, és vonakodva elhúzódik Brody-tól. Mogorva tekintettel néz rám, harag sugárzik apró kis testéből. Demi mindig is egy petárda volt, de ha tekintettel ölni lehetne, egy darab hamu lennék.

- Mi a fenét csináltál Grayson? - sikítja, még több könny csorog le az arcán. A fenébe, igazán elbasztam.

- Mit mondott neked Huntley? - kérdem óvatosan. Nincs rá szükség, hogy még jobban felidegesítsem, mint amilyen már amúgy is.

- Teljesen hisztérikusan hívott fel engem. Mondott valami olyasmit arról, hogy találkozott veled az öltözőben, majd motyogott valami mást is, mielőtt megszakadtunk. Az elmúlt harminc percben megpróbáltam rávenni, hogy nyissa ki. - Brody odafordul, hogy megtörölje az arcát és ő felnéz rá, egy kis mosolyra húzódnak az ajkai. Határozottan furcsán viselkednek.

Kopogok az ajtón és hallgatózom bármiféle mozgás zaja után. Semmi.

Hangosabban kopogok. - Huntley, nyisd ki az ajtót!

Még mindig semmi. A szarba.

Megdöngetem az ajtót, érzem, ahogy keresztülvibrál a kezemen. - Huntley, ha nem nyitod ki az ajtót, kibaszottul be fogom rúgni! - ordítom.

Amikor még mindig nincs semmi válasz, teszek egy lépést hátra. Brody mozdul, maga mögé lökve Demi-t. Lábam hangos csattanás kíséretében kapcsolatba kerül az ajtóval. Az ajtó zárja feltörik, és lendülve kinyílik.

Lassan besétálok a sötét lakásba, bármilyen gyanús hang után kutatva. A folyosó felé fordulva, meglátok egy alakot a földön, feltételezem a fő hálószobában. Ahogy közelebb megyek, rájövök, hogy Huntley az, összegömbölyödve a padlón. A pánik belém mar, és szinte futva teszem meg a rövid távot, letérdelve mellé, amikor elérem a szobáját.

Demi és Brody sincsenek messze. Demi besétál, és felkapcsolja az ágy melletti lámpát, megvilágítva Huntley apró testét. Arca piros és könny áztatta, haja az arcához van tapadva. Ahogy a mellkasa emelkedik és süllyed, a légzése felszínes. Egy kicsit megmozdulok, és ő is, de teljesen nem ébred fel. Kezemet a lába, majd a karja alá csúsztatom, felemelve őt a kemény padlóról, és az ágyhoz viszem. Egy kis halk hangot hallat, és apró öklébe szorítja a pólómat. - Hozok egy takarót, - suttogja Demi. Lefektetem Huntley-t és lassan kiszabadítom a pólómat a satu szorításából. Szeme remegve kinyílik, és egyenesen rám néz. Szeme az enyémbe fúródik, és látom mennyire vörösek is azok, a kék szín kissé tompa és szinte élettelen. Tudni akarom, hogy mi késztette őt sírásra, hogy helyrehozhassam.

- Mi folyik itt? - krákogja. Demi a kezembe adja a takarót, és én helyet foglalok az ágyon mellette, gondosan betakarva.

- Demi próbált elérni téged az elmúlt fél órában. A lakásod előtt állt, és mikor nem válaszoltál hívott minket, - mondom, a hangom enyhén feszült. Ülő pozícióba tornázza magát, és ránk néz, nem szól egy szót sem.

- Grayson, - suttogja Demi, - Had beszéljek vele egyedül. Miért nem mentek át Brody-val a nappaliba?

Huntley-ra nézek, Isten tudja mit keresek a szemébe, a kifejezés az arcán megfejthetetlen. A fenébe. Megszorítom a kezét egyszer, és kimegyek a szobából Brody-val. Demi közelebb megy a hálószoba ajtóhoz, és mi egyszerűen beleesünk a csendben. - Bassza meg! - suttogva-ordítom, ahogy lezuhanok a kanapéra. Brody helyet foglal mellettem, és mindkét kezemmel csalódottan túrok a hajamba.

- Ne hibáztasd magad emiatt Gray, - mondja Brody. Tudom, hogy jót akar, de amíg nem tudom, miért ennyire zaklatott, magamat fogok hibáztatni.

- Hogy ne tenném? Amikor úgy hagyta el korábban az öltözőt, hogy dühös volt miattam.

Brody nem válaszol, és ott ülünk a sötét csendben, ami egy örökkévalóságnak tűnik. Végigpörgetem az elmúlt hónapot és kíváncsi vagyok, mikor kezdtem el ennyire törődni vele. Megpróbáltam kerülni őt, próbáltam távol maradni mert tudtam, mi fog történni az első alkalom után, miután megláttam őt. Ez csak egyszer történt meg velem ezelőtt és amikor véget ért, ott maradtam, hogy összeszedjem a széttört életem darabjait. Egyedül. Ezt nem kockáztathatom meg újra. De hazudnék, ha azt mondnám, hogy nincs semmi több, ami Huntley felé húz. Valami miatta.

Lépések hangja húz ki engem ismétlődő gondolataimból és felnézek, hogy ott találjam Demi-t előttem, karjait összefonja a mellkasa előtt. Idegesnek tűnik.

- Jól van? - kérdem, nem kísérelem meg elrejteni azt a tényt, hogy Huntley a szart is kiijesztette belőlem.

Demi rám néz, majd ráül a kávézóasztalra közvetlenül elém. - Jól van. Adtam neki néhány fájdalomcsillapítót a fejfájására, és most alszik.

Megkönnyebbülten fújom ki a levegőt, és a térdemre könyökölök. - Jó.

- Mi a fenét gondoltál Grayson? - kérdi Demi dühösen.

- Ne keverd bele Dem, ez nem ránk tartozik, - lép közbe Brody mielőtt válaszolni tudnék. Ez nem jó. Amikor ezek ketten elkezdenek harcolni, és nem kevesebb, mint egy átkozott hurrikán szükséges, hogy megállítsa őket. Esküszöm, hogy egymásba vannak esve, csak nem vallják be.

- A pokolba is nem fogom! Nem láttátok milyen elfuserált helyzetben találtunk rá? - Demi hangja néhány oktávval megemelkedik és a vontatott beszéde jobban kitűnik, amikor mérges. . Tudom, hogy ez az egész nem csak Grayson hibája, de ez a kis mutatványa amit ma mutatott biztosan nem segített!

- Ne tégy úgy, mintha Huntley ebben teljesen ártatlan lenne! Ő is ott volt! - csattan fel Brody.

Nem tudok ezzel mit kezdeni. A fejem már így is hadban áll ezzel az egésszel, az utolsó dolog amire szükségem van, hogy hozzáadjam még Brody és Demi közelgő harcát is. Felállok és Huntley szobájához sétálok. Látnom kell őt, megbizonyosodni hogy rendben van, sokkal inkább magam miatt. Halkan kinyitom az ajtót, addig megyek, amíg az ágya mellett nem állok. Békésnek tűnik, hosszú fekete szempillája az arcán pihen és a mellkasa ritmusosan mozog.

Azon kezdek gondolkodni, mi az ami olyan rejtélyesen vonz engem hozzá, és nem tehetek róla, de úgy érzem, mintha ugyanolyan összetört lenne, mint én.

Leülök, óvatosan nehogy felébresszem őt, és egy pihekönnyű csókot lehellek a homlokára. - Annyira sajnálom te gyönyörű lány, - suttogom, mindenben reménykedem, hogy valahogy hall engem és érzi mennyire sajnálom. Nem akarok én lenni az az ok amitől még jobban összetörik. Nem akarok én lenni az az ok, amitől a szeme puffadt és az arca piros lesz.

Helyre akarom hozni őt.

Mert mélyen legbelül tudom, hogy ő is helyre fog hozni engem.


Tizedik fejezet

~ Huntley ~


Hallom, ahogy Grayson elhagyja a szobát, miután megpuszilta a homlokomat. Ébren voltam, de eldöntöttem, hogy csukva tartom a szememet, hogy elkerüljem, hogy beszélgetni kelljen vele. Mindenemet összeszedtem, hogy ne ragadjam meg és tartsam szorosan, amikor azt suttogta, hogy "Annyira sajnálom te gyönyörű lány." Nem akarom, hogy magát hibáztassa, hogy ilyen állapotban találtak rám, de az azt jelentené, hogy meg kéne nyílnom a múltammal kapcsolatban, és még nem egészen állok készen erre. Nem tudom, hogy valaha is késze fogok-e állni.

Amikor a fájdalomcsillapító amit Demi adott, kiüt, eldöntöm, hogy nem harcolok, a testemnek szüksége van a pihenésre. Mély álomba süllyedek, csak hogy a kísértő emlék megrohamoz engem, és azt kívánom, bárcsak véglegesen törölni tudnám azt.

Jake hatalmas háza üres. Valami rögtön nem stimmel, mert mindig van itt egy buli Péntek este. Három éve vagyok együtt Jake-kel, és ő soha nem hagy ki egy partit sem, hacsak a szülei itthon vannak, ami nem gyakori. Az üzletük hosszú ideig távol tartják őket otthonról, és biztos vagyok benne, hogy ez az amiért Jake ilyen.

Már így is teljesen kész voltam, és az a tény, hogy valami nem stimmel, nem segített az idegemen. Az orvos ma felhívott, és miután odarohantam megerősítette, hogy nyolc hetes terhes vagyok. Jake-től. Tudtam ezt, mert ő volt az egyetlen srác akivel lefeküdtem, de azt nem tudom, hogyan fog reagálni. Manapság sosem tudom, hogyan fog reagálni bármire, és meggyőződésem, hogy ennek a drogokhoz és az alkoholhoz van köze. A szülei egyre kevesebbet vannak itthon, és ez arra készteti őt, hogy minél többet bulizzon. 

Besétálok az előcsarnokban, azt várva, hogy Jake bejön, de nem teszi. Túl nagy a csend. Kezemet a hasamra teszem, és engedélyezem magamnak, hogy a babámra gondoljak. A mi babánkra. Kíváncsi vagyok, hogy olyan piszkos szőke haja és barna szeme lesz-e mint az apjának, vagy az én szőke hajamat és kék szememet örökli majd. Még nem döntöttem el, mit fogok tenni, először el akarom mondani Jake-nek, így együtt tudjuk eldönteni ezt. Az abortusz nem opció, de megfontolhatom az örökbe adást. Túl fiatal vagyok, hogy anya legyek, bár tudom, hogy anyu támogatni fog engem, nem számít mi lesz. Jake nem fogja feladni az ő partizós életét, és határozottan nem akar most elköteleződni egy gyerekkel.

Felsétálok a lépcsőjén, eldöntve, hogy ellenőrzöm a szobáját. Nagy hiba.

Nyögéseket hallok, és amint besétálok, meglátom őt és a legjobb barátnőmet, Taylort az ágyában. Mindketten meztelenek, és Jake felette van, Taylor lába a dereka köré kulcsolódik, ahogy belé löki magát. A nyögéseik elnyomják a belépésem hangját, megkövülten állok az ajtóban. Azt hiszem rosszul leszek. Levegőért kapok, eltakarom a számat, ahogy könnyek gyűlnek a szemembe. Taylor a nevét sikítja, majd felnéz és szemei az enyémhez kapcsolódik.

- Ó, bassza meg, - mondja. Jake megáll és hátranéz. Szemei kitágulnak amikor meglát engem, de a tekintet az arcán az ami végül mozgásra késztet. Megpördülök az ajtóban, és a lépcső felé rohanok. - Huntley, várj! - kiabálja Jake. Amint elérem a lépcső tetejét, keze a karomra kulcsolódik megállítva engem. Nem tudom rávenni magam, hogy ránézzek. Ha megtenném, akkor tudom, hogy rosszul lennék, a kép róluk többször is újrajátssza magát a fejembe. - Huntley, én...

- Fogd be Jake! Csak fogd be! - üvöltöm, félbeszakítva a szánalmas kifogást, amit összerakott nekem.

A szorítása a karomon erősödik. - Neked nem kellett volna itt lenned, - morogja. Mi a fasz? A düh ideiglenesen átveszi a helyét az árulásnak, amit érzek. Van bátorsága, na adok én neki. A fejem felpattan, és nézem a könnyel telt szemeimen keresztül a kipirult, izzadt arcát. - Azért jöttem, hogy elmondjam neked, hogy terhes vagyok, seggfej!

Az arca elsápad, majd harag torzítja el. - Te csaló kurva! - üvölti. Karja fellendül, és az ökle találkozik az állkapcsommal, egy pukkanó hang kíséretében. Fájdalom lövell keresztül az arcomon. Ütésének erejétől elvesztem az egyensúlyomat, és megbotlok, arccal lefelé leesve a lépcsőn. Körülöttem minden elhomályosul, és olyan érzés, mintha minden egyes részem tüzelne. Összegömbölyödöm a lépcső alján, védelmezően a hasamra helyezve a kezemet. Fáj. Másodpercek telnek el, hogy rájöjjek, mi történik, de akkor meghallom hogy Taylor Jake-re üvölt. - Mi a fasz Jake? Lelökted őt a lépcsőn? - Leszalad, de Jake ér hozzám először. Meztelen lába találkozik a bordáimmal, és fájdalmamban felkiáltok. Miért csinálja ezt? Tudom, hogy agresszív, de soha nem emelt kezet rám. Mostanáig.

- Megcsaltál engem! - ordítja Jake, megrúgva engem újra. Meg akarok halni, annyira nagyon fáj. Taylor kiabálva elhúzza Jake-et. - Miről beszélsz?

Szemeim csukva vannak, de elmondhatom, hogy Jake engem néz, amíg válaszol neki. - Azért jött át, hogy elmondja nekem, hogy terhes. Kizárt dolog, hogy az a baba az enyém, szóval megcsalt engem!

Beszívok egy nagy levegőt, imádkozva, hogy legyen elég erőm, hogy magamat és a babámat élve kijuttassam innen. A fájdalom a hasamban kíváncsivá tesz, hogy van-e még baba, akivel törődhetek. - A tiéd, - nyögöm ki. A sírás és a fájdalom között, elég nehéz bármilyen összefüggő dolgot mondanom. - Csak a tiéd, - nyögök fel újra, érezve, hogy a könnyek végigfolynak az arcomon. Tudom, hogy nincs értelme megmagyarázni, hogy ő az apa, egyértelműen nem hisz nekem.

- Ó, Istenem Jake, vérzik! - Hallom, hogy Taylor kiabál. Nekem nem kell kinyitnom a szemem, hogy megtudjam, honnan jön a vér. Érzem, és ettől csak még jobban sírok. 

Kezeket érzek magamon, és Taylor hangját a fülemben, majd minden elsötétül...

Hideg verejtékben ébredek, könnyek folynak végig az arcomon és megragadom a lapos hasamat. Annak az estének az emlékei még mindig nagyon frissek, még azok után is, hogy terápiára jártam, hogy segítsenek megbirkózni a 'veszteségemmel', ahogy ők nevezték.

Egy zokogás kiszabadul, és keményebben sírok, azt kívánva, hogy a fájdalom, amit érzek múljon el.

Néhány perccel később, két erős izmos kar burkol be engem. Nem kell fenéznem, hogy tudjam, ő az, az alma és a menta illata elárulja. El kellene löknöm, de most nem vagyok rá képes. Érezni akarom a biztonságot. Bármilyen módon vágyom a biztonságra, még ha tudom, hogy ez csak átmeneti.

- Sssh, - hangja megnyugtat engem, - minden rendben van, gyönyörű lány. - Keze fel-le mozog a hátamon. Valahogy az összes többi elromlott dolog között, itt a karjaival védelmezőn körülöttem, és az illatával körülvéve, nyugodtabban érzem magam.

Megragadom az ingét, a markomba fogom, és elengedem magam. Sírok a babáért, akit nem volt esélyem szeretni, majd akit elvesztettem. Sírok mindenért, amit magam mögött hagytam, és sírok a lányért aki valaha voltam.

Amikor a testem nem bír többet, álomba merülök, begubózva Grayson karjába.

Elfelejtkezek arról, hogy ez mennyire meg fogja bonyolítani a dolgokat. Elfelejtkezek arról, hogyan engedtem meg magamnak hogy megbízzak benne a legsebezhetőbb pillanatomban, és arról, hogy ennek mennyire helytelennek kéne lenni.

Elismerem, hogy mennyire helyes érzés itt lenni elsötétítve, azt, hogy mennyire sérültnek és összetörtnek érzem magam.


** ** ** ** ** **


A nap keresztülsüt a hálószobám ablakán melegítve az elnehezült szemhéjamat. A múlt éjszakai események visszatérnek töredékekben; az utolsó dolog, amire emlékszem, hogy elalszom Grayson-nal rám tekeredve. Átfordulok, azt várva, hogy ott találom őt, de az ágy mellettem üres.

Köszönöm Istenem.

Ötletem sincs, hogyan fogok szembenézni vele mindazok után ami múlt éjszaka történt, és hálás vagyok, hogy nem kell. Talán ha elég hosszú ideig elrejtőzöm a lakásomban, ő szimplám csak elfelejtkezik rólam, ez az ötlet messze vonzóbb, mint a gondolat, hogy a múltamat magyarázzam.

Hangok szűrődnek a szobámon túlról, így felhúzom a mamuszom és egy köntöst, kisétálok, és ott találom Demi-t. Ott áll az ajtóban, egy csésze kávéval a kezében, haja teljes káosz. Véletlenül kíváncsi vagyok, hol aludt múlt éjszaka, mivel még nem költözött be.

- Jó reggelt napsugár, - üdvözöl, engem néz, ahogy én őt nézem a folyosóról. Reggelhez képest túl élénk. - Hogy aludtál? - gyengén elmosolyodom, - Jól, köszönöm. - Mindketten tudjuk, hogy ez hazugság. Jó fajta.

Elfordulok, hogy töltsek magamnak egy bögre kávét és érzem magamon Demi pillantását. - Jól vagy? - hallom az aggodalmat a hangjában, és fontolgatom hogy hazudok neki, majd ellenkezőleg döntök. Ő már egy jó barát, és legalább megérdemli az őszinteségemet. - Nem tudom. - A fejem és a szívem is összezavarodott. - Reggel visszajöttek, hogy megjavítsák az ajtót, - mondja Demi, megszakítva a sikertelen kísérletet, hogy osztályozzam mit is érzek. Akkor eszembe jut, hogy Grayson berúgta az ajtómat. - Itt voltak egész éjszaka? - Körbenézek a lakásban, azt várva, hogy ott találom Brody-t vagy Grayson-t kiütve a kanapémon.

- Körülbelül egy órával ezelőtt elmentek, - válaszolja.

- Hol aludtál?

- A vendégszobában, - habozik, - Brody-val.

Kiköpök, és majdnem belefulladok a kávémban. - Mi? Megosztottad az ágyat Brody-val?

Elpirul és én azonnal rosszul érzem magam, hogy vallatom őt. Én csak meglepett vagyok. Végül is Demi-nek barátja van.

- Nos igen, miután Grayson elaludt veled, mondtam Brody-nak, hogy meg kellene osztania a vendégágyat velem. Semmi szükség, hogy a kanapén aludjon. Ők döntöttek, hogy maradnak, miután nem tudtuk bezárni az ajtót. - Elnéz, de még így is látom, ahogy az arca elpirul a piros egy mélyebb árnyalatára. Neki van dolga Brody-val? Én mindig azt gondoltam, hogy ki nem állhatják egymást. Érdekes...

Ezt követően eszembe jut, hogy Grayson velem töltötte az egész éjszakát, megbizonyosodva benne, hogy jól vagyok. A zavar egy új hulláma árad keresztül rajtam, ahogy visszaemlékszem, hogyan találtak rám. - Sajnálom, hogy rátok ijesztettem Dem.

- Halálra rémítettél csajos, - suttogja, szemei csillognak a visszafojtott könnyektől. Bűntudat söpör keresztül rajtam, és egy ölelésbe vonom Demi-t, remélve, hogy tudja mennyire sajnálom, hogy megijesztettem őt.

Megrázza a fejét. - Oké, elég ebből a giccses dologból. Ma van egy csajos napunk, szóval menj, és készítsd össze a segged. Manikűr, pedikűr - a munka!

- Tökéletesen hangzik, - sétálok be a szobámba. Leöltözöm és veszek egy forró zuhanyt. A feszültség a vállamban eltűnik, és a zűrzavaros érzéseim a vízzel együtt lefolynak a lefolyón. Amikor már úgy érzem, hogy a bőröm lecsúszik a csontjaimról, elzárom a vizet.

Ellenőrzöm a telefonomat, csalódott vagyok, hogy nem találok semmit Grayson-tól, és Demi-t a konyhában találom, ahogy rám vár. - Dögösen nézel ki, - mondja, végignézve a fekete nyári ruhámon és barna cowboy csizmámon. Kuncogok, észrevéve, hogy ugyanazt viseljük, - Természetes, hogy ezt mondod.

Elmosolyodik, megragadja a kulcsait, és a bejárati ajtó felé int. A következő városba autózunk, ahol elmondhatom, hogy jobbak a vásárlási lehetőségek, és felhúztak néhány butik típusú helyet.

- Ez hogy néz ki? - Demi feltart egy testhez álló piros ruhát, ami a térdénél fel van hasítva.

- Ez most komoly?

- Mint egy szívroham. - Vigyorog.

- Azt hiszem Tommy el fog szórakozni azzal, hogy megpróbáljon kiszabadítani téged abból a ruhából, inkább, minthogy azon aggódjon hogyan nézel ki benne.

- Jó, talán ez arra készteti őt, hogy akarjon velem szexelni.

- Whoa! Túl sok információ!

- Sajnálom, - sóhajtja, tekintete komor.

Oda sétálok ahol áll. - Minden rendben? - Kérdem őszintén.

Demi ajka reszket, és a fejét rázza. - Nem, - mormolja. - Valami van Tommy-val, és nem tudom mi. Mostanában olyan távolságtartó. Nem is emlékszem az utolsó alkalomra amikor mi... tudod...

Igazából nem, nem tudom. Az én szexuális szakértelmem a legjobb esetben is minimális. Nem mintha szükségem lenne hallani. - Akkor ez a ruha tökéletes. Kizárt dolog, hogy ne akarná majd letépni rólad.

Ajka féloldalas vigyorba görbül. - Komolyan gondolod?

Gyorsan bólintok. - Teljesen. És akciós.

Hangulata egy szempillantás alatt megváltozik, és hamarosan kisétálunk a boltból több táskával, mint amennyit elbírunk. Bedobjuk őket a kocsiba, és a körömszalon felé vesszük az irányt. Miután megcsináltattuk a körmünket, és a lábkörmünk is ki lett festve, egy kis bisztróban magunkhoz veszünk egy könnyű ebédet. Nem is emlékszem az utolsó alkalomra, amikor ilyen jól szórakoztam, és én kihasználom ez a lehetőséget. Grayson egyszer sem jut az eszembe, és a napunk ilyen gondtalanul folytatódik.

Minden percét imádom.


Tizenegyedik fejezet

~ Grayson ~


Egy újabb hét repül el. Újabb hét nap, mióta láttam őt. Hét nap, mióta otthagytam az ágyában aludni, miután a karjaimban sírt.

Annyira nagyon akartam vele beszélni, azok után, hogy meglátott engem és Rebecca-t a menzán múlt héten, de Brody megállított engem. Szükségét éreztem, hogy kimagyarázzam magam, mintha tartoznék neki magyarázattal. Ez a szükség önmagában is összekuszálta a fejem, mert nem értettem. Az utolsó alkalom óta mióta láttam őt, háborúban állok magammal, tudva, hogy az önző viselkedésemnek sok köze van a felforduláshoz, amiben rátaláltunk.

Azóta folyamatosan megpróbálom magam elfoglalni az óráimmal, és a fáradságos edzéssel, de minden nap úgy kezdődik és úgy fejeződik be, hogy ő az első és az utolsó gondolatom.

Ez nevetséges.

Őrület.

Hülyeség.

Irracionális.

Logikátlan.

Teljesen el vagyok pusztítva valaki más miatt, valaki miatt, akit szinte csak három hete ismerek és akitől megesküdtem, hogy távol maradok. Tudnom kellett volna, hogy fizikailag távol maradni tőle lett volna a könnyebbik része. Nem számítottam, hogy a végén ő foglalja el a fejem minden egyes darabját és részét. Ez az őrületbe kerget engem, de amit nem tudok, hogy ez egy jó őrület, vagy rossz.

Kigördülök az ágyamból és megdörgölöm az arcomat. Ezek a gondolatok mentálisan merítenek ki, mint ahogy a múlt esti futball játék hagyott engem fizikailag kimerítve. Köszönöm Istenem, hogy Szombat van, és hogy nekem nincs tervem mára. A testem merev és fáj, bizonyítéka annak, hogy keményen játszottam tegnap, a jelenlegi zaklatott lelkiállapotom ellenére.

Felkelek, hogy vegyek egy zuhanyt, amikor kopogtatnak. - Gyere be!

Az ajtó kinyílik, és Brody hatalmas alakja tölti be a teret. Ugyanolyan magasak, és felépítésűek vagyunk, az egyetlen kivétel, hogy neki homok szőke haja van, míg nekem sötét, majdnem fekete. Bárki könnyen testvéreknek nézhet minket, ha nem lenne ez a nyilvánvaló különbség a hajunk színét illetően.

- Héj tesó, - mondja, - Hogy van a vállad?

Megvonom a vállam, és megpróbálok nem összerezzenni. Volt egy elég kemény összeütközésem tegnap, és végül szereztem egy lehorzsolt vállat. Ez mind a játék rész. Nem nagy ügy. - Jól, csak egy kicsit érzékeny, de rendben lesz.

Bólint és lenéz, amit mindig akkor csinál, amikor van valami amit mondana nekem, és ami nem fog tetszeni.

- Van terved mára? - Elkezdem levenni a pólómat és ellenőrzöm a jobb vállamat a tükörben. Igen, határozottan le van horzsolva.

- Uh... igen... erről szólva, - habozik.

- Bökd ki Brody.

- Demi ma összeköltözik Huntley-val és Huntley megkért engem, hogy segítsek.

Nem ezt vártam.

Ennyit arról, hogy nem gondolok rá ma.

- Oké. Én lógok itt néhány óráig, amíg te segítesz nekik.

- Miért nem jössz te is? - javasolja, óvatosan nézve engem.

Megőrült? Ez egy szörnyű ötlet. - Nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne.

- Szóval, örökké kerülni fogod őt?

Sóhajtok. Ez nem egy olyan beszélgetés, amihez hangulatom van, még akkor sem, ha Brody a legjobb barátom.

- Nem kerülöm őt. - Még én is hallom a meggyőződés hiányát a saját szavaimban. Mindig is szőrnyű hazudozó voltam.

Brody megrázza a fejét. - Mikor döntöttél úgy, hogy elkezdesz nekem hazudni? Végül úgyis látnod kell őt. Biztos vagyok benne, hogy szegény lány megőrül a múlt heti mutatványod után.

- Miért? Mondott neked valamit?

- Nem, de valaki aki közel áll hozzá rajta tartja a szemét, és belső információt ad nekem.

- Úgy beszélsz, mintha ez egy speciális akcióküldetés vagy valami ilyesmi lenne. - Kuncogok. Kétségkívül megkönnyebbülést érzek, hogy tudom jól van, még ha túl gyáva is vagyok, hogy ezt bevalljam magamnak.

- Kettőtök és a buta kis játékod között, az álcázás lehet az egyetlen lehetőségünk, - nevet. - Nézd, meg kell szoknod, hogy látod őt, hogy körülötte vagy. Ti nem tudjátok elkerülni egymást, szóval miért próbálkoztok? Csak kapd össze a segged, és találkozzunk a földszinten harminc perc múlva. Segítesz nekem beköltöztetni Demi-t Huntley lakásába, és ez nem alku tárgya.

- Héj Brody? - Épp elmenőben van, de akkor megfordul, hogy szembenézzen velem. - Mi a helyzet veled és Demi-vel? - kérdem.

- Tommy-val van. - Válasza rövid és tömör. Automatikus. Mintha felkészítette volna magát, hogy ezt mondja, ha valaki valaha Demi-ről kérdezné őt.

- Ez nem válasz a kérdésemre.

Szemei szomorúnak tűnnek, és ez az első alkalom Isten tudja mióta, hogy sajnálom őt. Ő nem az a magabiztos srác akivel felnőttem. Helyette, egy elveszett kisfiúnak tűnik, és ez egy olyan érzés, amit én túlságosan is jól megértek. Voltam ott, ahol ő most van, és sok tekintetben, úgy érzem, még mindig ott vagyok.

- Mondjuk úgy, hogy nézni, hogy az a lány, akit ötéves korod óta szeretsz, valaki mást szeret, kemény mint a pokol. De nem teszek úgy, mintha elég jó lennék neki, így minden amit akarok, az hogy boldog legyen.

Azzal, ahogy elhagyja a szobát, ott hagy engem szótlanul. Brody nem az a fajta srác aki kifejezi az érzéseit és megnyíljon, de ez a dolog eléggé bánthatja őt ahhoz, ha szükségét érzi, hogy ezt az egészet kiadja magából. Tudom, hogy törődik Demi-vel, de hogy milyen mértékben, abban nem vagyok biztos. Ha látnád őket együtt, azt feltételeznéd abból ahogy harcolnak, hogy ki nem állhatják egymást.

Ez nem olyan, mintha mi megfertőződtünk volna érzésekkel és lányokkal, de ezt a szabályt most már fújhatjuk.

Igen, Brody és én szarban vagyunk.


** ** ** ** ** **


Egy órával később felhajtunk Huntley lakásához. Megálltunk Demi szüleinek házánál, hogy felpakoljuk az ágyát és a (fiókos) szekrényét Brody kisteherautójára. Szerencsénkre Demi és Huntley tegnap már áthozták a ruháit, megmentve minket attól a rémálomtól, hogy lássuk mennyi ruhája van Demi-nek.

Nők. Soha nem fogom megérteni őket, és az ő állandó vásárlási kényszerüket. A gondolat kíváncsivá tesz, hogyan nézhet ki Huntley gardróbja. Neki mindig sikerül, hogy szexin és aranyosan nézzen ki egyszerre, és azok az átkozott nyári ruhák, amit szeret hordani az őrületbe kergetnek. Nem is beszélve a cowboy csizmáról, nincs szükség egy királyi méretű ágyra, hogy felcipeljem néhány lépcsőn, hogy sportosan megkeményedjek.

- Sziasztok srácok! - Demi tűnik fel egy ugrással Brody teherautójánál. Úgy néz ki, mint egy tündér, aki a sok cukortól pattog az izgalomtól.

- Grayson, nem számítottam rá, hogy látlak, - mondja. Nem mulasztom el, azt, ahogyan Brody-ról rám néz, majd újra vissza rá. Enyhén csillog a szeme, amikor a tekintete megállapodik Brody-n, ami összetéveszthetetlen.

- Szükségem volt extra segítségre, így megkértem Grayson-t, hogy jöjjön, - magyarázza Brody.

Rámosolyog és bólint mielőtt sarkon fordul az előcsarnoki ajtó felé.

Brody és én először a matracot húzzuk le a teherautóról, és az épület felé vesszük az irányt. Köszönet a Pápának, van lift, ami elég nagy egyikünknek és a matracnak. Felrohanok a lépcsőn, és épp akkor érkezem meg amikor a lift ajtaja kinyílik. Gyors munkával Huntley lakásához visszük a matracot, lökve és emelgetve, amíg most már Demi szobájában van.

Körbenézek, de nem látom Huntley-t vagy Demi-t, észreveszem, hogy az ő hálószobaajtaja csukva van. Most hogy itt vagyok, a lakásában, látni akarom őt. Látnom kell őt. Ez megerősítené, hogy rendben van, és hogy a múlt hét nem volt olyan könyörtelen a számára, mint amilyen számomra volt.

Ajtaja kattanva nyílik ki, és Demi sétál ki szégyenlősen. Huntley követi, de az arcán lévő kifejezés megfejthetetlen. Brody követi Demi-t kifelé menet, otthagyva Huntley-t és engem egyedül a folyosón egy nagyon kényelmetlen csendben.

- Héj, - mondja, felnézve rám. Kék írisze ma feltűnő, jobban mint általában. A fekete karikák a szeme alatt aggasztanak engem.

- Héj, - válaszolom, - Hogy vagy?

- Jól, - elnéz tőlem, és tudom, hogy hazudik. De nincs jogom kérdőre vonni, hogy miért hazudik nekem. - Mi a helyzet veled?

- Jól vagyok, - utánozom a válaszát. Ez az eszmecsere annyira természetellenes, hogy felidegesít engem. Minden, amit mondani kéne egymásnak nehezen lóg a levegőben és továbbra sem beszélünk.

- Jobb ha visszamegyek a földszintre, Brody-nak szüksége van a segítségemre, hogy felhozzuk Demi maradék cuccát.

Bólint, és elsétál mellettem be a konyhába, hatékonyan véget vetve életem legkényelmetlenebb kilencven másodpercének.

Két órával később, Demi berendezkedett a szobájába, és Brody és én alaposan kimerültünk. Lepottyanunk a kanapéra, szünetet tartva a nehéz cipekedés után.

- Szóval Demi, miért nem Tommy segít neked? - Demi-re nézek, a kíváncsiságom egyre nagyobb lesz.

- Veszekedtünk, és mondtam neki, hogy találtam valaki mást aki segít költözködni, - állítja tényszerűen. - Kiderült, hogy nekem nem sok mindent kellett csinálnom, miután Huntley már megkérte Brody-t. - Brody-ra néz, és elmosolyodik, megváltoztatva a szoba légkörét.

A telefonom rezeg a zsebembe, és csendesen hálát adok a megmenekülésért egy potenciálisan kellemetlen szituációból. Otthagyom Brody-t és Demi-t a nappaliban és kilépek a folyosóra. Anyukám neve tűnik fel a kijelzőn.

- Szia Anyu, - mondom, megpróbálok jobbnak hangzani, mint amilyennek érzem magam.

- Szia szívem, hogy vagy? - Anya hangja lágyan és szokatlanul feszülten hallatszik keresztül a telefonon.

- Jól vagyok anya, mi a baj?

Sóhajt. - Grayson, van valami, amit el kell mondanom neked szívem, és nem vagyok benne biztos, hogyan tegyem.

Nem tetszik amerre haladunk. Az első dolog, ami az agyamba ugrik hogy valami történt apával, vagy a bátyámmal Jeff-el.

- Apáról van szó? Jól van? Vagy valami történt Jeff-el?

- Nem szívem, mindketten jól vannak. Beszéltem Jeff-el, és itthon lesz a születésnapodra és Hálaadásra.

Megkönnyebbülten sóhajtok, és az izgalom egy megújult érzése áraszt el engem a hírekre, hogy a bátyám haza fog jönni. Már csaknem három hónapja nem láttam őt, az utolsó látogatása óta Chicago-ból. Ő egy divatos digitális reklámügynökségnél dolgozik, és csak a fontos napokra jön haza, mint az ünnepek és a szülinapok.

- Szóval akkor mi a baj Anya?

- Haley felhívott engem.

Ex-barátnőm nevének említésére megfagy az ereimben a vér. Két év nem oszlatta el a dühöt és a gyűlöletet amit iránta érzek, vagy azt amit velem tett. Velünk.

Az állkapcsom megfeszül. - Mit akart? - Szűröm az összeszorított fogaimon keresztül.

- Azért hívott, hogy tudassa, itt lesz a születésnapodon és Emilie halálának két éves évfordulóján.

Beszívok egy fojtott lélegzetet, és a falnak dőlök. A fejem forog, és úgy érzem rosszul leszek.

- Grayson szívem, ott vagy?

- Anya, később visszahívlak, oké?

Szipog, és rádöbbenek, hogy minden valószínűség szerint az én reakcióm késztette őt sírásra. A fenébe. Nincs szükségem bűntudatra, vagy anya bánatára, hogy hozzáadjam az összecsomózott érzelmekhez, amik keresztülszáguldanak a testemen. Befejezem a hívást.

- Rendben vagy?

Felkapom a fejem, és meglátom, hogy Huntley az ajtóban áll. Óvatosan néz engem, analizálva, vizsgálva engem.

- Nem, - csattanok fel. Összerezzen a hangom tömörségén. - Mennem kell.

- Rajta, - vág vissza, - Senki nem állít meg téged.

Dühös? Micsoda egy kibaszott vicc. - Mi a problémád?

Nevet. - Most viccelsz velem Grayson? Csak megkérdeztem, hogy rendben vagy-e, és te leharapod a fejemet!

Brody lép ki az ajtón Huntley mögött. - Minden rendben? - Tőlem Huntley-ra néz, majd ismét vissza rám.

- Nem, - morgom, a szemem nem hagyja el Huntley-ét. - Mennünk kell. Most.

Megfordulok, és elsétálok, le a földszintre Brody furgonjához. Szükségem van rá, hogy megüssek valamit. Keményen.

Brody követ engem, és nem tesz fel kérdéseket, amíg az egyetem saját edzőtermébe nem érünk.

Akkor elmondok neki mindent.


Tizenkettedik fejezet

~ Grayson ~


A telefonom az ágyam mellett rezeg és én kidörzsölöm az álmot a szememből. Ellenőrzöm az órát és hangosan felnyögök, amikor meglátom az időt. Hajnali kettő.

Ki a fene telefonál ilyenkor? Mindenki a Nicky's-nél van, így egyedül vagyok a házban. Miután kiütöttem mindenből még a szart is az edzőteremben korábban, szükségem volt egy kis időre, hogy kitisztítsam a fejem. Megnézem a hívót, és szinte várom, hogy Rebecca hív egy gyors menetre, annak ellenére, hogy már egy ideje véget vetettem a mi kis megegyezésünknek.

Demi neve ugrik be, és én a homlokomat ráncolom. - Halló? - Hangom érdes az álmosságtól. - Ó Istenem Grayson! - Zokog bele Demi a telefonba. Könnyes hangjának hallatára felegyenesedem. Sír, és be van pánikolva.

- Demi mi a baj? - A szívem elkezd száguldani, és az agyam elkezd felidézni minden lehetséges 'legrosszabb forgatókönyvet'

- Szükségem van a segítségedre! Valami baj van Huntley-val. A lánymosdóban vagyunk a Nicky's-ben, és borzalmasan hány! Csak két pohárral ivott, és azok nem voltak elég erősek, hogy ennyire rosszul legyen tőlük. Brody és Tommy itt vannak, de nem hallják a telefonjukat. Kérlek segíts!! - zokogja.

Kiugrom az ágyból, és felkapok egy melegítőalsót meg egy hosszú ujjú pólót, megragadom a furgonom kulcsát és a tárcámat. - Demi, szükségem van arra, hogy lenyugodj, és vele maradj, rendben? NE hagyd őt egyedül, megértettél? Tíz percen belül ott vagyok, megtalállak a lánymosdóban.

- Grayson, kérlek siess! Félek!

Bassza meg. El fogom veszíteni, mielőtt a bárhoz érnék.

- Már úton vagyok, - válaszolom, és befejezem a hívást. Kiszáguldok a bejárati ajtón, és beugrom a furgonomba, nem aggódom azon, hogy hagyjam felmelegedni, mielőtt elfordítom a kulcsot a gyújtásban. Hat perc és négy közlekedési szabály megszegése után behajtok a Nicky's bár tömött parkolójába. Megállok az ajtó előtt. Szerencsére a biztonsági csapat tagjai mind ismernek engem, és amint elmagyarázom mi folyik itt, beengednek.

A bár tele van Szombat este, diákokkal és öregebbekkel, akik nem voltak itt a hét folyamán. Állott földimogyoró és cigaretta szag van, és színes fények táncolnak az egyébként sötét táncparketten. Balra fordulok, és egyenesen a mosdok felé tartok.

Kilométer hosszú sor áll a lánymosdó előtt, de keresztül tolakodom. - Héj! Nem mehetsz be oda, - kiállt valaki. Szarok rá. Nem érdekel. Belököm az ajtót, majdnem fenéken csapok egy másik lányt. Egy másodpercig bámul, majd alaposan szemügyre vesz. Elismerés villan az arcán, és hirtelen a vonásai egy szánalmas kísérletbe fordulnak, hogy csábítóak legyenek. Nem, még akkor sem ha igazán részeg volnék, gondolom magamba.

- Demi?

Egy ajtó kattanva kinyílik és Demi kicsi alakja tűnik fel. Arca piros a sírástól, szörnyen néz ki. Amint meglát engem, egy friss könnyfolyam csorog le az arcán, és én megölelem őt, megpróbálom megvigasztalni a legjobb tudásom szerint, anélkül, hogy tudnám mi a fene folyik itt.

- Hol van? - kérdem lágyan. Arra a fülkére mutat, ahonnan kijött. Elengedem Demi-t és besétálok a méreten aluli fülkébe. Huntley a vécé felé görnyed, fejét a karján pihentetve. Elhúzom a haját az arcából, észrevéve, mennyire sápadt. Bőre nyirkos, légzése felületes. - Huntley?

Semmi válasz.

Megérintem izzadt arcát. - Huntley?

Még mindig semmi.

A francba.

- Jól van? - kérdi Demi mögülem.

- Nem tudom, - mondom, - Kivel jöttetek srácok? Biztos, hogy csak két pohárral ivott?

- Esküszöm, hogy csak kettőt ivott, amit Luke vett neki. Itt voltam vele, amióta ő és Luke idejöttek a randijuk után.

Luke Bailey? - A hangom durvább, mint ahogy terveztem, és Demi meghökken. Igenlően bólint, és érzem, hogy a haragom még jobban megemelkedik. Luke Bailey rossz hír. Azt akarja, hogy a lányok azt gondolják ő egy rendes srác, de a pletykák róla, hogy megerőszakolós randi drogot használ, egyébként elég, hogy ezt bizonyítsa. Isten segítse meg azt a faszt, ha adott Huntley-nak valamit.

- A francba, azt hiszem tudom mi a baj vele. Be kell vinnünk őt a kórházba. Most.

Huntley-t a karomba kapom, és a feje súlyosan a mellkasomra esik. Karja és lába teljesen erőtlen. Kisétálok a mosdóból Demi-vel közvetlenül a sarkamban és megcélzom a kijáratot. A zene hangos, és túl sok ember van itt. Elkezdem félrelökdösni az embereket az utamból, néhány szitkozódással a fülemben. Figyelmen kívül hagyom őket. Az egyetlen dolog, ami most izgat, az a lány a karjaimban.

- Grayson!

Megfordulok a nevem hallatára, és meglátom, hogy Brody és Tommy lökdösi az útjukból a tömeget, hogy hozzánk jussanak. - Mi a fene történt? - kérdi.

- Még nem tudom. Beviszem Huntley-t a kórházba.

Brody az apró testre néz a karjaimban és a homlokát ráncolja. Egymásra nézünk, és tudom, mit gondol. Tudja, mi a baj vele, és tudja, ki érte a felelős. - Veled megyek.

Mereven bólintok és folytatom Huntley kicipelését a furgonomhoz. Beteszem a hátsó ülésre és ránézek a rémült Demi-re. - Várj itt. Mindjárt jövök.

Megfordulok, hogy Brody-ra nézzek, - Hívd fel Edzőt, és mond meg neki, hogy találkozzunk a kórházban. Mindjárt visszajövök.

Beugrik a furgonomba, én meg visszamegyek a bárba, gyorsan feltérképezve a területet, mielőtt megállapodok Luke-on, aki a táncparketten teker néhány lánnyal. Melyik seggfej drogozza be a randiját, majd hagyja őt egyedül? Az a tény, hogy ez Huntley csak még dühösebbé tesz.

Megkocogtatom a vállát, és amint megpördül, az öklöm találkozik az állkapcsával. A padlóra zuhan és a mellette lévő lány felsikít. Megragadom a pólója gallérját és ismét felrántom. Tudom, hogy a biztonságiak itt lesznek kevesebb, mint egy percen belül, szóval le kell rövidítenem ezt. Egy egészen kicsivel nagyobb vagyok mint ő, így lenézek rá, és annyira közel vagyunk egymáshoz, hogy az orraink érintkeznek.

- Ide figyelj, te szarházi, - morgom, így csak ő hallja. - Ha rájövök, hogy bedrogoztad őt, meg foglak találni, és el fogok törni minden kibaszott csontot a testedben. Jobb ha imádkozol, hogy ne találjalak a közelében, mert ha igen, azt kívánod majd, bárcsak halott lennél.

Arca elsápad, és szemei csészealj nagyságúra tágulnak. - Megértetted?

Nagyot nyel, és bólint egyszer, mielőtt az egyik kidobó lehúz engem róla. Készségesen elengedem, majd megmondom a kidobónak, hogy tegye ki őt innen, mielőtt bárki mást is bedrogozna. Nem maradok, hogy lássam mit csinálnak vele. Helyette nyílegyenesen a furgonomhoz megyek.

Minden amit tenni akarok, elvinni Huntley-t egy átkozott kórházba.


** ** ** ** **


- Hol van? - kiálltja Morgan Edző, amíg berohan a sürgősségi osztályra. Edzőné sincs messze mögötte, és ugyanolyan rémültnek tűnik mint amilyen Demi volt.

- Eléggé elfoglaltak, hogy megvizsgálják őt, és lefuttassanak néhány tesztet, - válaszolom. - Demi hívott engem a Nicky's-ből és oda mentem amint tudtam

- Köszönöm Grayson, - mondja Morgan Edző. Karjait a könnyes szemű felesége köré fonja és megpuszilja a homlokát. Odanézek ahol Demi ül Brody-val, aki vigasztalja őt és elmondja neki, hogy minden rendben lesz. Soha nem fogom elfelejteni, mennyire rémültnek nézett ki. Én csak remélem, hogy Huntley rendben lesz.

Ezután az orvos kisétál egy mappát tartva. A tekintet az arcán aggaszt engem. - Mr. és Mrs. Morgan? - kérdi, körbenézve.

- Itt vagyunk, - válaszolja Morgan Edző. Az orvos a várószobába mutat, és én követem őket. - Maguk a szülei? - kérdi a doktor.

Morgan edző egy kicsit megrándul, lenézve a feleségére egy szomorú kifejezéssel az arcán, - Nem, mi a nagynénje és a nagybátyja vagyunk, de csak mi vagyunk neki. Mindkét szülője meghalt.

Valami bennem megrándul, lesüllyedve mélyen a gyomrom belsejébe. El se tudom képzelni, hogy mindkét szülőmet elveszítem és a gondolat önmagában elég ahhoz, hogy összetörjön. A szükségem, hogy megvédjem Huntley-t most erősebb, tudva, mennyire egyedül is van valójában.

- Rendben. Azt hiszem, ez az a fiatal férfi aki megtalálta és behozta ide őt, - az orvos felém mutat. Bólintok, türelmetlenül várok, hogy megtudjam, Huntley jól van-e.

- Jól van? - kérdi Edzőné, hangja megtörik az érzelemtől.

Az orvos vet egy pillantást a mappájára, majd vissza hármunkra, - Az tesztje pozitív lett Rohypnol-ra.

- Akurvaanyját, - átkozódom, eléggé hangosan ahhoz, hogy az orvos meghökkenjen.

- Ami aggaszt engem, - folytatja, - az a dózis. Ha nem hányta volna ki a legtöbb részét, és ez a fiatalember nem hozta volna őt be azonnal, akkor komoly veszélyben is lehetne. Kimostuk a gyomrát és adtunk neki folyadékot intravénásan, de itt kell maradnia egész éjszakára megfigyelésre. A látogatási időnk véget ért, de ha szeretnék, akkor be tudnak menni hozzá megnézni őt, csak ne túl hosszú időre. 405-ös szoba lent a folyosón.

Az orvos megrázza Edző kezét, majd elmegy. A testem megkönnyebbülten ereszkedik le, tudva, hogy időben hoztam be őt ide.

- Édesem, miért nem mész és nézed meg a lányunkat, - mondja Morgan Edző lágyan, letörölve a felesége könnyeit. - Beszélnem kell Grayson-nal néhány percre.

Küld felém egy apró mosolyt és bólint, egyedül hagyva engem Edzővel a kis várószobában. - Nem tudom neked eléggé megköszönni, - mondja szembenézve velem. Ő egy hatalmas ember, csak hat vagy hét centivel magasabb, mint én, de most, aprónak tűnik, aggódónak. - Nem tudom, mennyire természetes a kapcsolatod az unokahúgommal, de az arcodon lévő kifejezésből ítélve, tudom, hogy törődsz vele, nagyon.

Nagyon nyelek. Hogy magyarázzam meg az érzéseimet Huntley iránt, amikor még én sem tudom, mik azok? Valószínűleg csak őszintének kellene lennem. - Igen Edző, igazán törődöm vele.

Találkozom a megfejthetetlen tekintetével, és látom, ahogy a megértés végigkúszik fáradt vonásain.
- Tudod ki tehette ezt? - kérdi. Hangja nagyon halk, de hallom, ahogy a harag beszövi minden egyes szavát. Meglehetősen jól ismerem Edzőt, és másodjára látom a vastag eret az állkapcsán - az első alkalom, amikor valaki a feleségét sértegette és most.

- Van gyanúsítottam, de semmi konkrét. Demi azt mondta, Huntley randin volt múlt éjszaka Luke Bailey-vel, majd megálltak a bárnál néhány italra. Demi azt is mondta, hogy Huntley-val volt egész este, és hogy csak két pohárral ivott, amit Luke vett neki.

- Rendben, váltani fogok néhány szót az úszóedzőjével reggel, majd felfogom hívni őt és az apját egy kis beszélgetésre. Rossz lánnyal kezdett ki.

- Nem ez az első alkalom, hogy valami ilyesmit tett. Én csak sajnálom, hogy ez Huntley-val történt, hogy az a rohadék elkapta, - mondom, nem aggódok azon, hogy Edző előtt szitkozódom.

Elhagyjuk a várószobát, és amíg Edző Huntley szobája felé veszi az irányt, én oda megyek, ahol Brody ül az alvó Demi-vel. - Vidd haza, - suttogom. - Én várok, hogy láthassam Huntley-t.

Feláll, óvatosan nehogy felébressze Demi-t, a mellkasának dönti őt. - Hívj fel később, - mondja. Összeütjük az ökleinket, ezután elmegy, egyedül hagyva engem a sürgősségi osztályon. Emlékeim arról az éjszakáról, amikor a nővérem meghalt az elmémbe úszik, úgy landolva, mintha tegnap történt volna. Félrelököm őket, nem akarok újra ezekkel az érzésekkel foglalkozni.

Biztos elbóbiskolhattam, mert amikor egy kis kéz ragadja meg a vállamat, megijedek. A szemhéjaim rebegve kinyílnak és Edzőné áll közvetlenül előttem. - Grayson, szívem, - suttogja, hangja enyhe, de fáradt, - Huntley téged keres.

Felállok, és kinyújtózok, érezve a merevséget a pozíciómban, amiben aludtam. Már majdnem hajnali négy.

- Most hazamegyünk, de később visszajövünk, amint Huntley-t kiengedik. - Megölelem őt búcsúzóul, és érzem, hogy remeg. Ismét sír és azt hiszem, a megkönnyebbüléstől. Edző átveszi a feleségét az ölelésemből, és a sajátjába vonja őt, elköszönve, ahogy kilépnek a kórházból.

Huntley szobája csendes és sötét. Az ezüstös holdfény áttör a halvány kék függönyök közötti réseken, és az arcára esik. Még egy vékony kórházi hálóingben kócos hajjal is úgy néz ki, mintha szivárványszínekben játszana. Festőien.

Az ágyához sétálok és elkezdem levenni a cipőmet. A távolság közöttünk elég, hogy a szakadék szélére sodorjon, és szükségem van arra, hogy közel legyek hozzá, tudva, hogy a közel sincs elég közel. - Grayson? - suttogja, szemei alig vannak nyitva. Hangja karcos és rekedt, és ha nem tudnám, hogy mitől, azt gondolnám, hogy szexi. De ez a hang mindenhol dühössé tesz engem. Valaki bántotta őt. Ettől vöröset látok.

Bemászok a kis kórházi ágyba, óvatosan, hogy ne nagyon mozdítsam meg. - Sssshhh - suttogom. - Itt vagyok.

Megmarkolja a pólómat, mintha az élete függne tőle, mintha oxigénre éhezne. Karjaim gyengéden köré fonódnak és a mellkasomhoz vonom. - Annyira sajnálom, - mondom a homlokának. - Mindent.

- Ne hagyj el, - válaszolja. - Kérlek, ne hagyj el.

A haragom feloldódik ettől az egyszerű kéréstől és a sebezhetőségtől, ami a hangjából árad. Gyorsan elalszik, de nem lazít a szorításán a pólómon.

Nem tudom, hogyan válaszoljak. Elkerültem őt, és amit iránta érzek.

Nem hiszem, hogy többé tudnám ezt tenni.

Nem hiszem, hogy akarom.


Tizenharmadik fejezet

~ Huntley ~


Megpróbálom kinyitni a szememet, de olyan érzés mintha ólomból lennének, és fogalmam sincs miért. Amikor a fájdalom a fejemben megérkezik, felnyögök és rájövök, hogy az egész testem fáj és lüktet. Végül elég erőt gyűjtök, hogy kinyissam a szemem, ha csak egy kicsit is. Átfordulok, de az ágy amiben fekszem, nem az enyém. Valójában semmi sem tűnik ismerősnek. Kivéve a menta, az almás pite és Grayson illata. Itt van? Megkísérlem felemelni a kezemet, hogy érezzem, ha mellettem van, de túl nehéz, mint az ólom. Mi a fene folyik itt?

Motyogásokat hallok magam körül, és ez csak arra szolgál, hogy jobban összezavarjon. - Csak adj neki néhány percet, hogy magához térjen, - mondja egy hang. Idegen és hatalommal átszőtt. Nem ismerem.

Keményebben küzdök, hogy visszaszerezzem a tudatosság látszatát, félrelökve az álmosságot és a fáradságot, ami beburkolja a testemet és az elmémet. Az irányítás hiánya, amit érzek a saját érzékeim felett, elég hogy pánikba taszítson, és nyugtalanul mozgolódni kezdek.

- Huntley, édesem, meg kell nyugodnod, - Emma néni megnyugtató hangja áttöri a köd vastag falát az elmém körül. Veszek egy mély levegőt, megragadva minden oxigén részecskét, visszakényszerítve a testemet az üzemképes állapotba. - Hol vagyok? - a hangom rekedt, karcos és a torkom száraz. Borzasztóan szörnyű íz van a számban. Blah.

- Kórházban vagy, édesem. Ki tudod nyitni a szemed?

Kórházban vagyok? Miért? Mi történt?

Kinyitom a szemem, még mindig kicsit nehézkesen, és lassan elkezdem körbepásztázni a környezetem. Ez egy kicsi magán kórházi szoba halvány kék függönyökkel, és két székkel a sarokban. A hátamra fordulok, és ránézek a nagynénémre, észrevéve mennyire ellazul az arca a megkönnyebbüléstől. - Mi történt?  - krákogom. Még megvan minden végtagom, mind a tíz ujjal és lábujjakkal, mindegyik mozog, még ha egy kicsit nehézkesen is.

- Miss Morgan, az én nevem Doctor Rowland. Én voltam ügyeletben múlt éjszaka, amikor magát behozták. - Dr. Rowland öregebb, de mégis valahogy vonzó. Kifejezése komoly, és ha én nem egy kórházi ágyban feküdnék, akkor összemennék a merev tekintete alatt. Türelmesen várok, hogy megmagyarázza miért vagyok itt.

- Bedrogozták magát múlt éjszaka jelentős mennyiségű Rohypnol-lal, - magyarázza. Lenéz a kezében lévő lázlapra, majd vissza rám. - Egészen őszintén, magának szerencséje van, hogy akkor hozták be, amikor.

Bedrogoztak. Rohypnol-lal. Egy nemi erőszak droggal.

Dr. Rowland láthatja az ijedséget az arcomon, mert folytatja, mielőtt bármit is mondhatnék. - Semmi jel nem mutat fizikális traumára, vagy nemi erőszakra. - Hangja ellágyul, és annak a súlya, ami történhetett volna, úgy csap agyon, mint egy tehervonat.

De nem történt meg. Nem erőszakoltak meg.

Könnyek kezdenek csorogni az arcomon, és rájövök, hogy inkább a megkönnyebbülés okozza ezt, mint annak a gondolata, ami megtörténhetett volna.

A nagynéném leül mellém és megcirógatja a hajamat, nyugtató, és biztató szavakat suttogva. - Rendben van, édesem, rendben vagy. Senki sem bánthat téged. Biztonságban vagy.

- Ki hozott be?

- Demi felhívta Grayson-t, amikor ti lányok a bárban voltatok tegnap, és egyenesen behozott a kórházba. Eléggé rossz bőrben voltál, amikor rád talált. - Hangja erőtlen, és ez átbillenti őt, sírni kezd. Megragad egy zsebkendőt és a szeme alá érinti. - Ó Istenem, annyira tökfej vagyok. Sajnálom, édesem. Nem akarlak felzaklatni téged. Nagyon hosszú éjszakánk volt.

Az egyetlen szó, ami felkelti a figyelmemet az a Grayson. Gyorsan körbepásztázom a szobát. A csalódás, hogy nem látom őt, összezúz. - Itt van?

Nagynéném fészkelődik, és lenéz, ahelyett, hogy találkozna kérdő pillantásommal. - Nem, elment körülbelül egy órával ezelőtt. Mondtuk neki, hogy menjen pihenjen egy kicsit. Itt volt egész éjszaka, és csak azért ment el, mert erősködtünk. Nem hagyta el az oldaladat egész éjszaka.

Dr. Rowland megköszörüli a torkát. - Maga elmehet egy órán belül, Ms. Morgan. A nagynénjénél van a névjegykártyám, azt akarom, hívjon bármikor, ha rosszul érzi magát.

Bólintok, képtelen vagyok szavakat formálni. Elhagyja a szobát és én ellazulok a kényelmetlen kórházi ágyon. Elkezdek visszagondolni a múlt éjszakai eseményekre, és az egyetlen dolog amire emlékszem, hogy egy étterembe vagyok Luke-kal. Szörnyű volt, és egyértelműen az este egyik legrosszabb pontja.

- Tudjátok ki tette? - A kíváncsiságom felülkerekedik, annak ellenére, hogy képtelen vagyok összefüggően gondolkodni.

- Emlékszem bármire?

Nemet intek. - Elmentem egy randira Luke Bailey-vel. Egy étteremben voltunk, majd eldöntöttük, hogy találkozunk Demi-vel és néhány sráccal a focicsapatból a Nicky's bárban. Emlékszem, hogy odaérünk, a többi viszont homály. - Visszafojtok egy zokogást. A bizonytalanság, hogy nem tudom, mi történt, megijeszt. Majd Grayson-ra gondolok. Ő volt az, aki behozott engem, de ő nem volt a bárban.

- Alex bácsi sejti ki tette. Ő foglalkozik ezzel, szóval neked nem kell aggódnod emiatt, rendben? - Emma néni küld felém egy apró mosolyt.

Viszonozni akarom a mosolyát, de nem tudom. A gondolataim szét vannak szóródva, mint a törött üveg, és az érzelmeim kuszák. Ki vagyok merülve.

Egy órával később besétálok a lakásom bejáratán, hálásan, hogy itthon vagyok. Mielőtt belépek a nappaliba, Demi rohan keresztül a rövid folyosón. Megragad engem egy ölelésre és majdnem kiszorítja a levegőt a tüdőmből.

- Ó édes Istenem! - sírja, - Annyira boldog vagyok, hogy jól vagy.

- Én is, - mondom fojtott hangom, harcolva a saját könnyeimmel.

Visszahúzódik és alaposan szemügyre vesz. Az aggodalom az arcán gyengéd. - El tudod mondani nekem mi történt? - kérdem.

Bólint és a szeme újra fényes lesz. A kanapéhoz húz, és leülünk, mielőtt elkezd visszaemlékezni az előző éjszaka eseményeire.

- Te és Luke megálltatok a Nicky's-nél a randitok után, - Demi hangja lágy enyhén remeg. - Vett neked két italt, majd furcsán kezdtél viselkedni. Olyan volt, mintha eláztál volna, de én tudtam, hogy ez lehetetlen azután a két ital után. Bevittelek a mosdóba és rosszul lettél. - A kezével babrál az ölében, és én ráteszem a sajátomat a tetejére, hogy megnyugtassam őt. Szükségem van arra, hogy halljam mi történt. Ez az egyetlen mód, hogy elcsendesítsem a hangot a fejemben. - Kezdtél valóban rosszul lenni, és amikor újra odanéztem, te összeestél a padlón a vécé mellett. Folyamatosan hánytál, amíg már nem volt mit. Egy óra után már nem is válaszoltál, és én bepánikoltam. Felhívtam Grayson-t, ő jött, és bevitt. Annyira féltem! - Magamhoz húzom őt, és megölelem, alig vagyok képes visszatartani a saját könnyeimet. Ha most összeomolnék, az túl sok lenne. Nem tudnám többé kézben tartani.

- Köszönöm, - suttogom, érzem, hogy a teste megereszkedik. Visszahúzódik és letörli a könnyeit. - Megyek lepihenek. Talán később csinálhatnánk popcorn-t és megnézhetnénk egy filmet?

- Tetszik az ötlet.

Felállok és a szobám felé veszem az irányt. Miután meglátom az arcom a tükörben, egy forró zuhany mellett döntök. Mikor a víz a bőrömre zuhog, végre megengedem magamnak, hogy sírjak. Utálom a gyengeség érzését. Rosszabbakon is keresztül mentem már, mint ez, és az ellenállhatatlan késztetés, hogy sírjak, rejtély. Elegem van a sírásból. Túl sokszor csináltam ezt az elmúlt néhány hétben.

Amikor már ágyban vagyok, belerogyok kényelmességébe és a biztonságába. Az álom elnyel engem és az álmaimban elszabadulnak a képek a tegnap estéről. Csak most nem félek. Mert az álmomban Grayson édes csókokkal fürdet engem, és szabadon engedi magát, annak ami irántam érez. Amit egymás iránt érzünk.


** ** ** ** **


A hét közepére a frusztrációs szintem kiütötte a mércét. Alex bácsi mindenhova kíséretet szervezett az egyik football játékosával. A pletykák Luke-ról keringenek, egyik rosszabb, minta másik, de az én nevemet nem említik. Nem tudok rájönni, hogy az irritációm annak az eredménye, hogy állandóan kísérgetve vagyok, vagy hogy az egyetlen személy aki még nem csinálta ezt, az Grayson. Nem láttam őt, és ő sem tett semmi erőfeszítést, hogy lásson engem. Azt akarom, hogy vége legyen ennek, mert ez az előre-hátra harc az őrületbe kerget, nem beszélve arról, hogy átitatja minden gondolatomat. Ha őszinte vagyok magammal, azt akarom, hogy ő beszéljen velem először. Nem én akarok az lenni, aki hason csúszik.

Talán a dolgok jobbak így.

Ó, kit akarok átverni?

Akarom őt.

De azt hiszem, ő nem érez ugyanígy.

Még csak este nyolc múlt és a délutánomat tanulással töltöttem. Az óráim nem túl nehezek, de még mindig szeretnék jól teljesíteni tudományosan az óráimon.

Belépek a zuhanyba és a vízből áradó forróság átjárja a merev izmaimat, felszabadítva az összes felgyülemlett feszültséget az elmúlt néhány napból. Néhány rövid percig a fejem tiszta, és én lubickolok a nyugalom érzésében amit magával hoz.

Egy felbolydulás a szobámon kívül megragadja a figyelmemet. Úgy hangzik, mintha Demi vitatkozna valakivel. Talán Tommy-val. Problémáik vannak azóta, mióta  beköltözött hozzám. Gyanítom, hogy ez Brody-val van összefüggésben; az érzéseik egymás iránt egyre jobban és jobban nyilvánvalóvá válnak. Már fel akartam hozni ezt Demi-nek, de az idő nem volt megfelelő. Az egyik részem reménykedik. hogy eléggé megbízik bennem ahhoz, hogy saját magától hozza fel.

A hálószobám ajtajának falnak csapódásának hangjától megugrom, és én azonnal kikerülök az engem körülvevő nyugalom szentégéből. A fürdőszoba ajtó hamarosan kilendül, hevesen visszapattanva a faltól. Az előttem lévő látvány okozza, hogy az izmaim megfeszülnek, a korábban érzett ellazulás eltűnt, mint ahogy a gőz kiszabadul a nyitott ajtón keresztül.

Grayson áll az ajtóban, olyan forrón, mint a pokol tüzes bugyrai. Sötét farmere körbeöleli vékony csípőjét és a fekete végiggombolós inge lóg a hatalmas, izmos mellkasán. Dühösnek tűnik. Idegesnek.

- Grayson, nem ronthatsz be csak így! - üvölti Demi a fürdőszobán kívül.

Grayson az arcába csapja az ajtót és a zuhany felé sétál. Egy pillanatra megbabonáz, ahogy jár. Lépései erősek és beszivárog egy kis magabiztosság a könnyen összetéveszthető arrogancia közé. Olyan fajta bátorsággal sétál, ami nem megszokott valakitől az ő korában. Ez ősi, és nagyon beindító. A látványa, ahogy felém sétál, mint egy préda, szédítő hatást gyakorol a testemre.

Kinyitja a zuhanyzó ajtaját és beletelik egy röpke másodpercbe, hogy eszembe jusson, teljesen meztelen vagyok. Elég értelem tér vissza belém, hogy kinyissam a számat. - Grayson, mit csinálsz? Nem jöhetsz be ide!

Nem válaszol, de a tettei beszélnek helyette. Belép a zuhanyzóba, engedve, hogy az ajtó becsukódjon, bezárva minket a kis helyiségbe. A víz átáztatja a ruháit, mégse mutatja a jelét, hogy ez zavarná. Szemei kitágulnak, a pupillái körül egy vékony ki Jáde árnyalatot hagyva. Visszatartom a lélegzetem, amikor kezei közé fogja az arcom. Az elektromosság, amit első alkalommal éreztem, amikor találkoztunk, életre kel és ott motoszkál a testünk között.

- Mit csinálsz? - suttogom. A hangom zihálva jön ki, minden erőt nélkülözve.

- Látnom kellett téged. - Hangja rekedt és halk. Túl szexi kombináció abba a bizonytalan helyzetben amiben vagyok - meztelenül és nedvesen. Egy zuhanyzóban. Grayson-nal.

- És te nem tudnál várni amíg végzek? Be kellet viharzanod a fürdőszobámba mint egy... mint egy... ősember!

- Ez nem várhatott, - suttogja. Szemei nem hagyják el az enyémeket, de mellkasának felszínes emelkedése és süllyedése elmondja, hogy ő sem érzéketlen.

- Mi nem tudott várni? - Nem sokat teszek, hogy elrejtsem a haragot a hangomban. Soha nem voltam jó a találós kérdésekben és nem szeretek játszadozni, különösen, amikor alul vagyok öltözve. Vagy ebben a konkrét esetben, egyáltalán nem vagyok felöltözve.

- Sajnálom, - mondja, - El kellett volna jönnöm meglátogatni téged, miután kiengedtek a kórházból de én... én... - A víz végigcsorog az arcán és a kényszer, hogy lenyaljam a vízcseppeket a buja ajkáról, lényegtelenül háttérbe szorította a behatolását.

- Te most viccelsz velem Grayson? Itt állsz az átkozott zuhanyzómba és azt mondod nekem, hogy sajnálod? - A fejemet rázom.

- Ez nem várhatott. - Legalább van benne annyi tisztesség, hogy zavartnak tűnjön.

- Igen, ezt már mondtad.

- Egy kicsit zavarodott vagyok. - Lenéz és lassan, kínzóan tanulmányozza a testem. Fészkelődöm, és érzem, hogy az arcom elpirul. Ösztönösen keresztbe teszem a karomat a meztelen mellem előtt. Nincs semmi másom, hogy el tudjam takarni az egyéb lányos részeimet, így jobban teszi ha kihasználja, amíg van rá esélye. Csendben hálát adok a az ápolási szokásaimnak - ki tudta, hogy a friss gyantázás délen előnyösnek fog bizonyulni, még egy szingli lánynak is.

- Te határozottan jobban jössz ki a helyzetből, mert fel vagy öltözve.

Önelégülten mosolyog. - Tudunk változtatni ezen.

Egy pillanatra fontolóra veszem. Azóta álmodozom a meztelen mellkasáról és arról a szexi mellbimbó karikáról, mióta összeakadtunk az öltözőben.

- Ez egy borzalmas ötlet. Azt hiszem, menned kellene.

A mosolya lehervad. Megbántottnak tűnik.

- Szóval ennyi? - kérdi. - Nem fogsz meghallgatni engem?

Most rajta a sor, hogy fészkelődjön és amennyire itt akarok állni, és nézni ahogy szenved, tudom, hogy beszélnünk kell. Csak nem itt. És még inkább nem meztelenül.

- Várj meg a szobámban. Legalább félig-eltakarva szeretnék lenni, amikor beszélünk.

Vállai láthatóan ellazulnak és kimegy, megragadva egy törölközőt magának. Így esélyem van megcsodálni a fenekét, amíg kisétál, és mintha tudná, hogy bámulom, megfordul, hogy visszanézzen rám, az önelégült mosoly visszatér mielőtt becsukná az ajtót.

Rohadék.

A zuhany falának dőlök, és még mindig kalapál a szívem. Komoly önuralmat vett igénybe, hogy ne ragadjam meg őt.

Elzárom a vizet, kiugrom, és magam köré tekerek egy bolyhos törölközőt. Amikor besétálok a hálószobámba, Grayson meztelen hátával találom szembe magam, és ő el van foglalva azzal, hogy megszárítsa magát.

Ez érdekes lesz.

- Szóval, - mondom, eldöntve, hogy nem húzom az időt. - Mi az amiről beszélni akarsz?

Megpördül, és ledobja a törölközőt a padlóra. Nem mozdul és én sem. A légkör gyorsan megváltozik, sűrűvé válik energiával és szexuális feszültséggel.

Megköszörüli a torkát. - Mint már mondtam, azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek. El kellett volna jönnöm meglátogatni téged, amikor Vasárnap hazajöttél, hogy megbizonyosodjak afelől jól vagy.

- Ez minden amiért bocsánatot akarsz kérni? - kérdem.

A homlokát ráncolja. - Van valami más is, amiért bocsánatot kellene kérnem?

Szórakozol velem.

- Igen, az utóbbi időben nem voltál más csak bunkó. Nem gondolod, hogy azért kéne bocsánatot kérned? - A haragom a felszínen fortyog.

- Bunkó voltam? Azok után, hogy kórházba vittelek Szombat éjszaka, bunkó vagyok?

Megfeszülök a hangja keménysége alatt. - Hetek óta játszadozol az érzéseimmel Grayson, szóval igen, komplett seggfej voltál. - Csattanok fel.

Három lépéssel bezárja a távolságot kettőnk között, amíg az arca felettem lebeg. A testéből áradó hőség megcsap engem, mint egy bontógolyó. Pislogok néhányszor.

Hűha.

- Kérlek mond el, Huntley, pontosan hogyan játszok az érzéseiddel? - morogja. Lélegzete az arcomat éri. Meleg, és menta illatú.

- Lássuk csak. Először azt mondod, távol kell maradnunk egymástól, majd megcsókolsz a nagybátyám házában vacsora után, ezután besétálok a menzára, hogy lássam, ahogy Rebecca nyalogatja az arcod, majd te... te... végigdörgölöd a dögös testedet rajtam az öltözőben és hagyod hogy megérintselek téged, ezek után velem töltöd az egész éjszakát a rémálmom után, majd elmész miután velem maradtál a kórházban az ágyamban. Hallottam, hogy te a 'szeresd és hagyd el őket' típusú srác vagy, de nem akartam hinni ennek! Amíg meg nem tapasztaltam magam! És hogy őszinte legyek, teljesen eldobottnak érzem magam, mert én még csak nem is dugtam veled, mielőtt elhagytál! - Fogalmam sincs, hogy az utolsó rész honnan jött, de üvöltök, és a szavak azelőtt buknak ki a számon mielőtt megállíthatnám őket, és ez annyira átkozottul jó érzés. Az összes frusztrációm ami az elmúlt néhány hét alatt összegyűlt, kitört, és most hogy kiöntöm a lelkemet, nem hiszem, hogy meg tudok állni.

Grayson a levegőbe dobja a karját és kienged egy eltúlzott sóhajt. - Ahh, az őrületbe kergetsz! - üvölt vissza. - Te vagy minden, amire gondolni tudok! Amikor nem vagyok a közeledben, arra gondolok kivel vagy mit csinálsz! Nem tudok aludni mert minden alkalommal, amikor behunyom a szemem, csak téged látlak!

A kinyilatkoztatása megszédít engem.

Ő most azt mondja?

- Akkor hozz egy kibaszott döntést! Nem vagyok yo-yo!

Egyetlen másodpercig mozdulatlan marad, mielőtt az ajka az enyémhez csapódik. Keze megmarkolja a combomat, és magához húz engem. A dereka köré kulcsolom a lábam, megpördít minket, és az ágyra lök. Szánk összhangban mozog egymással régi barátokként üdvözölve egymást. Az alsó ajkába harapok és ő felmordul, a hang rezgéseket küld keresztül a túlzottan is tudatában lévő testemnek. Minden idegvégződésem lángol. Megnyalja az alsó ajkam és megadom, hogy hozzáférjen a számhoz. A nyelvem találkozik a simogatásával, ami megegyezik a testünk őrlő mozgásával. Farmerjének durva érzése az én lágy bőrömön az őrületbe kerget. Kezei mindenhol ott vannak, az egyik a hajamban, a másik besiklik a törölközőm alá. Kezeim lecsúsznak a hátán a feszes fenekéig, és megragadom, közelebb húzva magamhoz. Felém löki a csípőjét, cipzárjának keménységét és a növekvő erekcióját a középpontomhoz dörgöli és én nyöszörgök. Az érzés felvillanyozó. Visszacsúsztatom a kezem meztelen hátán, ujjaim belemélyednek az izmai közé, érezve ahogy a bőre alatt mozog. Ez. Annyira. Átkozottul. Szexi.

Megszakítja a csókot, nehezen lélegzik, ahogy a homlokát az enyémen pihenteti. A testem olyan, mintha lángolna.

- Te őrültebbé teszel engem, - suttogom. Kinyitom a szemem, és a tekintetében lévő válasz lefegyverez engem. Kuncog és a meztelen mellkasának a mozgása azt eredményezi, hogy a mellbimbóim megkeményedjenek. Végigfuttatom az ujjamat a mesterien faragott törzsén és megállok, hogy eljátszadozzak a kis ezüst piercing-gel a jobb mellbimbójában. Istenem, ez a legszexibb dolog, amit valaha láttam. Megborzong. Ez túl szexi.

- Ez volt a döntésed? - kérdem csendesen, ujjaim közé csippentve a piercing-et. Soha nem lesz képes rávenni engem, hogy most már békén hagyjam ezt az átkozott dolgot.

- Azt hiszem, ez volt, - válaszolja. Édes csókot nyom a szám sarkára.

- Szóval most mi lesz?  - Látom a gonosz csillogást a szemében.

- Gyere el velem randizni. Légy az enyém.

Nem tehetek a vigyor ellen, ami befedi az arcomat. Gyengéden megpuszilom az ajkát, és remélem megérti, amit mondani akarok.

- Szóval, a tervem működött?

Kuncogok. - Határozottan.


Tizennegyedik fejezet

~ Grayson ~


Az idegeim pattanások feszülnek. Úgy keringek a szobámba, mint egy ketrecbe zárt tigris, és mindez azért, mert ma este van az első igazi randim Huntley-val. Őszintén szólva, fogalmam sem volt, mit vártam, amikor tegnap este felbukkantam a lakásán. Amikor Demi azt mondta, nincs otthon, tudtam, hogy hazudik, így magam ellenőriztem le. Beviharzottam a szobájába, majd a fürdőszobába, mint egy őrült, vagy mint egy ősember, ahogy ő nevezett. Nem volt szándékomba bemenni a zuhanyzóba vele, de akkor megláttam őt ott állni, dicsőségesen nedvesen és meztelenül, teljesen testen kívüli élményem volt. Nem volt irányításom a lábam vagy a testem felett, és akkor megéreztem az illatát. Jó Istenem. Ha látod őt meztelenül, mint az, ahogy a forró víz lecsorog a testén, gőzzel körülvéve, nem elég szörnyű, még a vanília és az eper tusfürdőjének keverékének a fuvallatát is el kellett kapnom. Ez egy érzéki túltöltés volt az epikus méreteknek, és ez azt eredményezte, hogy lüktettem a farmeremben.

- Mi a fenét csinálsz Gray? - Brody hangja áttöri a soha véget nem érő visszajátszást a múlt éjszakának, épp amikor ahhoz a részhez érek, ahol Huntley alattam fekszik, nyöszörögve. Hálás vagyok a félbeszakításáért. Az utolsó dolog, amire szükségem van az első randimon, az évszázad merevedése.

- Semmi, - válaszolom.

Felhorkant. - Na ne hülyíts Gray. Úgy nézel ki, mint aki mindjárt elájul és összehánysz mindent magad körül. - A megfigyelése nincs messze a valóságtól.

- Csak ideges vagyok. - Bassza meg, ez enyhe kifejezés.

- Azóta nem láttalak így viselkedni egy randi előtt, mióta... - megvakarja a fejét. - Nos, soha.

Ez igaz. Soha nem voltam még ennyire ideges egy randi előtt, és igazam volt, amikor randinak minősítettem. Valami Huntley miatt ezt mássá teszi. Ő nem csak egy másik lány, akit haza akarok vinni. Ő olyan fajta lány, aki megérdemel egy megfelelő randit, romantikával és virágokkal. Kétségkívül, ez az egész nagyon új nekem, mert én soha nem csináltam romantikát és virágokat ezelőtt, még az ex-barátnőmért sem, akivel két évig randiztam. Rádöbbenek, hogy most Huntley azt hozza ki belőlem, hogy megadjam ezt neki, megadjak neki mindent. Ez megrémít.

- Nos igen. Nem akármilyen lányról beszélünk. Ő más. Különleges.

Brody egyetértően bólint, egy vágyakozó kifejezés suhan keresztül az arcán, és el is tűnik olyan gyorsan, ahogy feltűnt. Demi-re gondol. Azt kívánom, bárcsak könnyebbé tehetném ezt neki, de nem tudom, hogyan. Soha nem szerettem olyan valakit, aki mással volt.

Ellenőrzöm az órámat. Majdnem negyed hét, és azt mondtam Huntley-nak, hogy fél hétkor fogom felvenni őt.

- Jobb ha megyek, - mondom, megragadva a tárcámat és a furgonom kulcsát. - Később találkozunk.

- Igen ember, sok szerencsét. - Brody lesétál a lépcsőn, és én követem. Néhány sráccal játékestet tartanak, így legalább nem lesz esélye rá, hogy az önsajnálatban dagonyázzon.

Az út Huntley lakására gyorsabb mint vártam, talán mert azzal töltöttem az idevezető tíz perces utat, hogy arra gondoltam, milyen volt meztelenül.

A francba.

Rossz ötlet.

Nagyon rossz ötlet.

Lezárom a furgonom gyújtását, és veszek egy mélye lélegzetet, hogy összeszedjem magamat. Ez az este tökéletes lesz.

Felliftezek Huntley és Demi emeletére. Amikor az ajtójuknál vagyok, kétszer kopogok és várok. Az ajtó lendülve kinyílik és egy vigyorgó Demi-t találok ott, hogy üdvözöljön engem. - Héj Gray, - énekli. Izgatottnak tűnik, a pajkos csillogás a szemében, olyan, mintha lenne egy titka. Ez arra késztet engem, hogy azon töprengjek, mi lehet az.

- Héj Demi, - válaszolom. Megpróbálom elrejteni az idegességet a hangomban, de Demi vigyorából ítélve sikertelen.

- Gyere be, - mondja. Int, hogy lépjek be, és én megteszem. - Jól nézel ki.

Elmosolyodom. Egy órát töltöttem azzal, hogy megpróbáltam eldönteni mit viseljek és végül egy fehér farmer és egy szürke gombos ing mellett döntöttem. A fenébe, ha nem ez volt a legnagyobb erőfeszítés, amit valaha is tettem, hogy készen álljak egy randira. - Köszi.

- Huntley egy percen belül itt lesz, - teszi hozzá. Eltűnik a folyosón, és beletelik egy percbe, hogy lenyugtassam a száguldó szívverésemet. Még nem is láttam őt, de máris megőrülök.

Csak ne képzeld el őt meztelenül. Bármit is csinálsz, NE képzeld el őt meztelenül.

Az Isten verje meg. Elképzelem őt meztelenül.

A francba.

Épp ekkor nyílik ki a szobája ajtaja. Belép a fénybe, és az összes levegő kiszökik a tüdőből. Hihetetlenül gyönyörűen néz ki a tűzpiros pánt nélküli nyári ruhájában és fehér papucscipővel a lábán. Haja ki van egyenesítve és felfogva egy fejpánttal, felfedve a hibátlan arcbőrét. Eddig még csak göndör hajjal láttam, de kiegyenesítve is bámulatos. Semmi sminket nem visel, csak szájfényt, és addig akarom csókolni azokat a telt ajkakat, ameddig cseresznye pirosak nem lesznek, mert olyan keményen csókolnám őket.

Elém lép, és szégyenlősen elmosolyodik. Nézem, ahogy az arca elpirosodik. Az ahogy elpirul az egyik legszexibb, nem szándékos szokása.

- Bámulatosan nézel ki, - fecsegem. Beszélj egyenesen.

- Te sem nézel ki rosszul. - Szeme végigpásztázza az öltözékemet, és egy kicsit tovább időzik a mellkasomon. Megtudtam, hogy megigézte a mellbimbó karikám. A javamra kell fordítanom a következő alkalommal, amikor egyedül leszünk.

- Kész vagy?

- Hmmm hmmm, - bólint. Az arcán lévő vigyor fertőző, és nem tehetek ellene viszonzom a kifejezését.

Elköszönünk Demi-től, aki röhögőgörcsöt kapott, azután, hogy látta, ahogyan Huntley és én ügyetlenkedünk egymással, majdnem teljes egész öt percig. Ez kicsit sem csillapította le azt a denevércsaládot, akik a gyomromba telepedtek le.

Segítek Huntley-nak beszállni a furgonba, mert egy kicsit kisebb, és szándékosan ráteszem a kezemet a feszes kis feneke alá, hogy felemeljem őt. Felvisít és elcsapja a kezemet, de látom a szórakozott ragyogást szemének mélységében.

Kuncogok, ahogy folytatom az utamat a vezető oldalra és beugrom.

- Hova megyünk? - A kíváncsiság a hangjában hasonlít egy kisgyerekéhez, csordultig tele izgalommal.

- Meglepetés, - vigyorgom. - De csak húszpercnyire van a várostól, szóval nem kell sokáig várnod.

Ahogy felhajtok a főútra, ami kivezet a városból, Huntley bekapcsolja a rádiót. Jake Owen's- től a Barefoot Blue Jean Night árad keresztül a furgon hangszórójából, és elkezdi énekelni a dalt, hangosabban utánozva a erős Déli akcentust. Csendben maradok, de teljesen tudatában vagyok neki, mindennek ami csinál, minden mozdulatának amit tesz. Hangja dallamos és olyan mintha először hallanám, emlékezve arra az éjszakára a máglyarakásnál, ami hetekkel ezelőtt volt.

Nem telik el sok idő, és lehajtok egy földútra, ami egy nyílt területre vezet. Szinte nincsenek fák, és a fű még mindig zöld, habár gyorsan közeledünk a nyári szezon végéhez. Leállítom a motort és Huntley-ra nézek. Körbenéz, de nem mond egy szót sem, a korábbi kíváncsiság visszatér az arcára és a szemébe.

- Várj itt, - mondom neki. Szükségem van néhány percre, hogy mindent előkészítsek.

- Rendben. - Elmosolyodik, és hirtelen olyan érzésem van, mintha egy egész denevérbarlang csapkodna és hadonászna vadul a gyomromban.

Kiugrom, és hátra megyek Lenyitom a furgon hátulját és rögzítem a matracot, amit lefektettem a platós kocsira. Rádobok néhány takarót, megbizonyosodok, hogy nem túl kényelmetlen az ülésre. Az utas oldalra megyek és kinyitom az ajtót. Huntley egy pillanatig engem néz, mielőtt kétszer is végiggondolhatnám, megragadom a derekát és leengedem őt a földre. Nem mulasztom el, ahogy a lélegzete elakad, vagy hogy az arca hogyan pirosodik el akaratlanul.

Gondolatban összeütöm az ökleimet. Hatással vagyok rá, mint ahogy ő is rám. És ideges. Csak úgy, mint én.

- Ugye nem most fogsz megölni engem? - kérdi. Az arcán lévő kifejezés elárulja, hogy nem viccel.

Hátravetem a fejemet, és erősebben nevetek, mint ahogy azt egy ideje már nem tettem. Jó érzés.

Amit mondott, annyira váratlanul és teljesen felkészületlenül ért.

- Nem, - válaszolom, nehezen lélegezve a kemény nevetés után. Felsegítem őt a platóra, és megragadom a piknik kosarat, aminek készítésével a délutánom legnagyobb részét töltöttem. Péntek este nem volt meccsünk, így Edző hagyta, hogy korábban befejezzük az edzést.

- Mi van benne? - Huntley elhelyezi magát a matracon, lábait maga alá húzza. A kosár felé hajol, megpróbálva meglesni mi van benne.

 - Csak a legjobb otthon-készített, marhahús burger a városban. - És tényleg azok. Én magam csináltam a nagymamám titkos receptje alapján. Nem sok ember tudja, de természetes tehetségem van a főzéshez. Amikor kiköltöztem a házból a ballagásom után, Brody és én gyorskajákon éltünk, amíg már túl sok nem lett belőle. Ez volt az a pillanat, amikor eldöntöttem, hogy megtanulok főzni. Köszönet, hogy a családi szakácskönyv generációról generációra öröklődik. Kiderült, hogy valójában rohadt jó vagyok benne.

Szemöldökei megemelkednek, és rám néz, meglepetten. - Te készítetted az ennivalónkat?

- Igen, nos, én csináltam a pogácsákat és a szószt. A többi csak szeletelés és kockázás.

- Le vagyok nyűgözve.

Kicsomagolok egy hamburgert és egy tányérra teszem. Ő elveszi tőlem, ránéz, és mormog, - Nagyon jó illata van. - Nyelve előbukkan és megnyalja az ajkát. Életemben először, azt kívánom, bár én lehetnék az az átkozott hamburger. Azonnal elképzelem az ajkát az enyémen, ahogy nyalja és szívja, mintha engem akarna megenni. Kényelmetlenül fészkelődöm, próbálok alkalmazkodni egy növekvő problémához lent délen. Bassza meg, meg kell próbálnom irányítani magamat e körül a lány körül. A hangsúly a próbálni szón van.

Kiveszek egy kancsó édes teát, és öntök neki egy pohárral, mert így legalább nem nézek rá. Megragadok egy sört magamnak, elhelyezkedek mellette, és kicsomagolom a saját hamburgeremet. Minden egyes harapással apró elégedett nyögéseket hallat, és ez az őrületbe kerget. Félig a levegőben tartom a hamburgeremet, készen állva egy harapásra, de ekkor egy másik nyögés szabadul ki az ajkai közül, teljesen transzba estem. A jó életbe, azok a hangok.

Rámnéz, és elpirul, amikor rádöbben, hogy hallottam a hangokat, amiket kiadott, amíg a hamburgeremet eszem. - Ó édes Istenem, annyira sajnálom. Nem tudtam segíteni magamon. Egy orgazmust adtál nekem.

A szemöldököm összeszalad. Jó dolog, hogy nincs kaja a számban, mert megfulladnék tőle.

- Úgy értem, az étel amit csináltál, adott nekem egy orgazmust.

Vajon ez a lány nem veszi észre, mit mondott?

Nevetni akarok, de az ártatlanság amivel mondja megállít engem. Olyan, mintha tényleg nem értette volna, amit mondott, hogy nem tudott magán segíteni.

- Örülök, hogy a kajám orgazmust adott neked, - cukkolom. El akarom mondani neki, én akarok lenni az egyetlen, aki megadja neki azokat, de nem teszem. Helyette önelégülten elmosolyodom, majd beleharapok a saját ennivalómba. A probléma az, hogy nem tudok az ízére koncentrálni. Túlságosan el vagyok foglalva, hogy újrajátsszam a hangokat, amik a száján kijöttek.

Szégyenlősen elmosolyodik, és félrenéz.

- Elég volt? - kérdem, kétségbeesetten meg akarok szüntetni minden kellemetlenséget, amit érezhet. Nem akarom, hogy valaha is kényelmetlenül érezze magát a közelemben.

- Igen, finom volt, köszönöm, - válaszolja. - Hol tanultál meg főzni?

A mosolya elmondja, hogy valóban érdekli. Nem is emlékszem az utolsó alkalomra, amikor valaki komolyan érdeklődött, hogy megtudjon rólam valamit. - Miután leérettségiztem, és Brody és én a saját helyünkre költöztünk, hat hónapig gyorskaján éltünk. Végül belefáradtunk ebbe, és én megtanultam, hogyan kell főzni. Az én kajám majdnem jobb, mint az anyukámé.

Nevet és a fejét rázza. - Lefogadom, hogy anyukád nem ért ezzel egyet.

- Ő nő, - viccelek, - Ti genetikailag kódolva vagytok, hogy semmivel se értsetek egyet.

Nekem dob egy szalvétát. - Nem is!

- Látod, az állításomat bizonyítod.

Összefonja a karját a mellkasa előtt és lebiggyeszti az ajkait. Ez közel lehetetlenné teszi, hogy ne bámuljam a melleit.

Ránevetek, ahogy befejezem a hamburgeremet, észrevéve egy kis maszatot a szája sarkánál. Elmozdulok, így közvetlenül mellette vagyok, és ahogy leeresztem a fejemet azt mondom - Ne mozdulj.

Szemei enyhén kitágulnak, de nem mozdul. Csókot lehellek a szája oldalára és hatékonyan eltávolítom a foltot. Hmmm, így sokkal jobb az íze.

- Volt egy kis szósz pont itt, - letörlöm a helyet a hüvelykujjammal, amit megcsókoltam. Megrázkódik.

Még egy gondolatbeli öklözés.

Egy kicsivel közelebb araszolok, amikor a telefonja megcsörren. Mind a ketten megugrunk.

Megragadja a táskájából, és válaszol. A szemei nem hagyják el az enyémeket.

- Helló?
- Igen Demi, jól vagyunk.

Nem hallom, mit mond Demi, de szinte biztos vagyok benne, hogy meggyőződik afelől, hogy viselkedem.

- Nem.

Szünet.

- Oké, fogok. - A szemét forgatja.

- Igen, oké Demi, tökön fogom rúgni Grayson-t, ha valami viccessel próbálkozik.

Elfojtom a nevetésem. Demi egy kicsit őrült néha, de az aggodalma Huntley iránt megnyerő.

Huntley befejezi a hívást és elteszi a telefonját. - Bocsánatot kérek miatta, Demi meg akart bizonyosodni róla, hogy rendben vagyok. Az utóbbi időben egy kicsit túlzásba viszi a védelmezést, tudod, azok után... - elhall a hangja. A Szombat estére utal.

- Megértem, - ez minden, amit mondok. Félrenézek, mert ez a helyzet egy kicsit túl közel visz az otthonhoz. Senki nem értené meg a bűntudat és a megkönnyebbülés keverékét, amikor rátaláltam. Nehéz volt megküzdenem ezzel, tudva, hogy a nővérem nem volt ilyen szerencsés. Hozzá nem értem oda időben.

Huntley észreveheti a változást a hangulatomban. Megérinti a karomat, és én felpillantok, hogy lássam engem néz. De nem szánalom amit látok. Megértés.

- Még meg sem köszöntem, - suttogja, - hogy értem jöttél. Hogy megmentettél.

Bár nem tudja, ő az aki megment engem. Visszahoz engem az életbe. Annyi mindent akarok mondani neki, de túl korai lenne.

Tenyerét az arcomra teszi, és én beledőlök, gyengéd csókot helyezve tenyerének közepébe. Nincs szükség szavakra. Tudom, hogy érti, anélkül, hogy kimondanám őket.

Néhány percig csak bámuljuk egymást, visszagondolok, miért hoztam őt ide. Miért akartam, hogy az első randink itt legyen.

- Mutatni akarok neked valamit, - mondom. - De először, had takarítsam össze a cuccot.

Összepakolom a piknik kosarat ás hátrarakom a furgonba. Úgy döntök bekapcsolom a rádiót, és hagyom, hogy a zene lágyan szűrődjön ki a nyitott ablakon keresztül. Visszamászom a platóra és nekidőlök a furgon vezetőülésének hátához. Huntley mellettem ül, az ujjaival babrál. Közelebb akarom őt magamhoz, így az egyik karomat a dereka köré fonom és felemelem, amíg elhelyezkedik a lábam között hátával a mellkasomnál. Tökéletesen illik az állam alá, és a karom közé, mintha az űr kifejezetten neki termett volna. Teste megfeszül.

Oldalra söpröm a haját és megpuszilom meztelen vállát, - Lazíts, - suttogom. Bőre libabőrös lesz, mielőtt végül nekem dőlve ellazul. A farkam enyhén megrándul, ahogy a fenekét közelebb mozgatja hozzám, és én azt akarom tőle, hogy nyugodjon le. Hosszú lesz az éjszaka, ha nem higgasztom le.

Mostanra a nap lement és besötétedett. Hátul vannak gyertyák, de nem tudom, hogy szükségünk van-e rá. Mindjárt megmutatom neki a második leggyönyörűbb látványt, amit valaha láttam, az első az ő meztelen teste.

- Nézz fel.

Feje felfelé mozdul, és levegő után kap. - Ó édes Istenem, Grayson. Ez... - A szavai eltűnnek, ahogy beleveszünk a fenségesen tiszta égboltban tele csillagokkal. Határozottan nem kellenek azok a gyertyákra. A csillagok fénye minden, amire szükségünk van.

- Tudom.

Végtelennek tűnő ideig ülünk a kényelmes csöndben. Későre jár, de még nem akarom, hogy ez a pillanat, vagy ez az este véget érjen. Felcsendül a God Bless The Broken Road a Rascall Flatts-től.
- Imádom ezt a dalt, - suttogja Huntley. Azt gondoltam elaludt, mert annyira csendben volt.

Én is szeretem ezt a dalt, és ez ad nekem egy ötletet.

Enyhén előrelököm Huntley-t és kicsusszanok mögüle. Leugrok a furgon platójáról és kinyújtom felé a kezemet, nézve ahogy a zavar keresztül fut az arcán. Követi az irányításomat, és elfogadja a kezemet, így segíteni tudok neki leugrani.

- Megyünk? - Mindent megtesz, hogy elrejtse a csalódottságát, annak a gondolatára, hogy a randinknak vége.

- Nem butus, - válaszolom. - Táncolj velem.

Habozik, majd közelebb lép hozzám, a válaszmosolya furcsa dolgokat művel a bensőmben.

Magamhoz húzom őt, és a karjait a derekam köré kulcsolja. Arca a mellkasomon pihen, és imádkozom, hogy ne hallja a vadul dübörgő szívverésemet. Hallhatóan kalapál a bordáim között.

A zenére ringatózunk, és elveszünk a kényelmes csendben, ami körülvesz minket. Amikor véget ér, lenézek Huntley-ra, és majdnem elvesztem a lélegzetemet. Igazán gyönyörű. - Huntley? - suttogom, alig észrevehetően leengedem a fejem.

- Hmmm?

- Most meg foglak csókolni.

Mielőtt válaszolhatna, az ajkára nyomom a sajátomat, kétségbeesetten, hogy közelebb kerüljek hozzá, mert egyszerűen közel lenni nem elegendő. Soha nem is volt, és soha nem is lesz. Ez alkalommal átveszi az irányítást és végigfuttatja nyelvét az alsó ajkamon. Kinyitom a számat és a nyelve becsusszan, tökéletes összhangban mozogva az enyémmel. Keze felsiklik a mellkasomon és karját a nyakam köré fonja. Ujjai a hajamba siklanak és én felmordulok. Kezeim megszorítják a derekát, addig húzva őt magamhoz, amíg már nem marad hely kettőnk között. A csókunk ártatlanul indult, de most éhesbe, sürgetőbe fordul. Ettől a falra mászok és átkozott legyek, ha nem imádom. A kezeim maguktól mozdulnak, és lecsúsznak a fenekéhez. Megszorítom és az enyémhez húzom a csípőjét. Semmi kétség, hogy érzi, mennyire be vagyok indulva. A számba nyög, és majdnem elveszítem az önuralmamat. Annyira kibaszottul szexi, amikor ezt csinálja.

Megszakítjuk a csókot, mellkasunk nehezen mozog együtt, ahogy levegőért kapkodunk. Az elektromos feszültség lüktet kettőnk között, mint azóta az első nap óta, amikor szemet vetettem az én gyönyörű lánykámra, csak ez most korlátok nélkül folyik. Mert ő az enyém, és én az övé vagyok.

- Hűha, - lehelem.

Kuncog. - Te is érzed.

- Igen. - Nem tudom, mi mást mondhatnék, ami megfelelően leírja ezt a pillanatot, és azt amit Huntley vált ki belőlem.

- Köszönöm, - mondja, felnézve rám, olyan tekintettel, ami úgy néz ki, mint a tisztelet. Soha többé nem akarom, hogy valaha is máshogy nézzen rám.

- Mit?

- Hogy nekem adtad a tökéletes első randit.

Szóhoz sem jutok. Ez a lány, ez a gyönyörű, csodálatos teremtés megköszöni nekem, amikor annyival több minden akarok neki adni.

- Te vagy tökéletes, - mondom. Ez minden amire gondolni tudok, miközben az elmém és a testem leszáll a csókunk repítette magasságból.

Lábujjhegyre áll, és egy pihekönnyű csókot lehel a szám sarkára.

Az éjszaka nem alakulhatott volna ennél jobban. Ez felülmúlta az összes várakozásomat, de mégis valami megváltozott kettőnk között.

A gondolattól, hogy Huntley az enyém, izgatott, és rémült vagyok egyszerre.

De megtennék bármit, hogy soha ne veszítsem el ezt az érzést.

Mert szinte biztos vagyok benne, hogy ez a lány birtokolni fogja a szívemet, még akkor is, ha nem áll rá készen.


Tizenötödik fejezet

~ Huntley ~


- Szóval hogy mennek a dolgok veled és Grayson-nal? - kérdi Demi. A kanapén ülünk és a Szex és New York-ot nézzük, Demi jóvoltából. Elkezdtük az elejéről Carrie történetét, mert én soha nem láttam, és Demi szerint, ez vétek az egész női populációra nézve. Ma van a születésnapom, és várjuk, hogy Brody és Grayson hazaérjen a fociedzésükről. Állítólag a Nicky's-be megyünk ünnepelni.

- Ő, - szünetet tartok, próbálva megtalálni a megfelelő szavakat. - Elképesztő. - Mi már hónapja vagyunk együtt. Az első randink után elválaszthatatlanok lettünk. Sok időt töltöttünk a lakásomon, tanulva, együtt lógva és csókolózva, mint a tinédzserek. Az utolsó rész, határozottan a kedvencem.

- Miért pirultál el? - Demi gyanakodva méreget, mielőtt kiböki, - Ó édes Istenem, arra gondolsz, hogy szexelsz vele, ugye!

A fenébe, hogyan jött rá? Talán a szexuális frusztrációm az ami nyilvánvaló.

- Nem! - hazudom, remélve, hogy hisz nekem, annak ellenére, hogy szörnyű hazudozó vagyok.

- Ne hazudj! Látom az arcodon! - szünetet tart, - Szóval ti srácok még nem...

Megrázom a fejemet. - Nem.

- Szűz vagy?

A homlokomat ráncolom. - Nem Demi, nem vagyok. - Inkább nem vitatnám meg a szexuális történetemet Demi-vel. Mindössze háromszor szexeltem ezidáig, és mindegyik az exemmel Jake-kel történt, és mindegyik szörnyű volt. Természetesen, a harmadik alkalom volt, amikor felcsináltak, de ez az információ rejtve és kimondatlanul marad.

- Akkor mi a probléma? Nem indítja be a gépezetedet?

Nevetek a szóválasztásán. Grayson többet tesz, mint hogy beindítja a gépezetemet. Meggyújtja azt az átkozott kocsit benzinnel és eléri, hogy felrobbanjon. A testem, soha nem reagált így senkire, mint ahogy rá. Mindig tisztába vagyok vele mit csinál.Testünk olyan módon kapcsolódik egymáshoz, amit eddig csak romantikus regényekben olvastam és még akkor sem gondoltam, hogy valóságos.

- Csak félek, hogy túl korai lenne. Csak néhány hete randizunk.

- Édesem, ha az a fiú megőrjít téged, akkor az idő nem fontos. Látom, hogy néz rád, már most elmondhatom neked, hogy az a fiú készen áll összegyűrni veled a lepedőt.

- Ó édes Istenem Demi! Összegyűrni a lepedőt? Komolyan? - És ismét kinevetem a szóválasztását. Vajon honnan szedi ezeket?

- Ó, ne legyél olyan mint egy kisbaba! Ha Grayson lenne a barátom, ráugrottam volna azután a romantikus szarság után, amit az első randin csinált.

Elmosolyodom, visszaemlékezve milyen varázslatos első randink volt. Ha nem lettem volna olyan ideges, valószínűleg hagyom, hogy ágyba vigyen ugyanazon az éjszakán. - Igazából arra gondoltam... um... - kényelmetlenül fészkelődöm, kerülve Demi mindentudó arckifejezését, és megpróbálok olyan módot találni hogy elmondjam, amit akarok. - Talán ma este?

Demi elvigyorodik, mielőtt felugrik a kanapéról. - Ó édes Istenem! - visítja. - Akkor meg kell találnunk a tökéletes ruhát ma estére! És egy pár szexi fehérneműt! - megragadja a kezemet, felránt a kanapéról és a szobámba vonszol. Bezárja az ajtót, arra az esetre, ha Grayson és Brody megjönne. Egyenesen munkához lát, és legalább hat ruhát dob az ágyamra. Következőnek az alsóneműs fiókomat túrja át és előhúz egy megegyező piros csipkés melltartót és bugyit. Még mindig rajtuk van a címke.

- Próbáld fel ezt, - mondja, odadobva nekem egy szűk, sötétkék farmert. - És ezt, - Egy fekete váll nélküli a derekánál megkötős felső landol mellettem. Az anyaga lágy és a mellem alatti rész egy kicsit bővebb. A kezébe kell adnom az irányítást. De jó abban, amikor csodálatos ruhák létrehozására kerül a sor.

Megragadom a fehérneműt a maradék cuccal együtt és a fürdőbe megyek. Felveszek mindent és megnézem magamat a tükörben. A farmer testhez álló, de körbeöleli a csípőmet és kihangsúlyozza a domborulataimat. A fekete felső kihangsúlyozza a melleimet, amivel az élet bőkezű volt, és megmutatja a napcsókolta ragyogású és árnyalatú vállamat. Kilépek a fürdőszobából, hogy ott találjam Demi-t felszerelkezve egy sor smink felszereléssel. Ó Uram, ez a lány ma este újra az egyik küldetését teljesíti. Megfordul és lassan fütyül. - Annyira dögösen nézel ki. Ha nem lennék elkötelezve, azonnal lecsapnék rád.

- Jé, kösz Dem. - nevetek.

- Gyere ide, hadd fejezzelek be, mielőtt a srácok hazaérnek, - int, hogy üljek le az ágyra, és munkához lát az arcomon és a hajamon. Pont időben fejezi be, mert harminc perccel később hallom, ahogy a bejárati ajtó kinyílik. Ismét vetek magamra egy pillantást a tükörben, mielőtt találkozom vele. A hajam hullámos, lelóg a vállam mellett és a sminkem természetes egy leheletnyi bronzos árnyalattal. Tetszik. Gyönyörűnek érzem magam.

Belecsusszanok a nyitott orrú papucscipőmbe és fújuk egy keveset a kedvenc parfümömből, mielőtt elsétálok a folyosón, hogy találkozzam Grayson-nal. Szánok rá egy percet, hogy megnézzem őt. A True Religion farmerét viseli, amit annyira imádok. Szorosan illeszkedik izmos lábára és a gondolat, hogy milyen lenne összefonódva az enyémmel, borzongásra késztet. Gombos szürke ing van rajta, ugyan az amelyiket az első randinkon is viselt, és az ujja fel van hajtva a könyökéig. Haja egy kicsit kócos és egy kicsit nedves, nyilvánvalóan a nem régi zuhanyzástól és ezzel elmondok minden, hogyan is néz ki. Szexin. Megnyalom az ajkamat. Egy meleg érzés száguld keresztül rajtam és megtelepedik a lábam között, kényszerítve engem, hogy összeszorítsam a combjaimat.

Felnéz, és zöld szemei összekapcsolódik az enyémmel. Féloldalasan elmosolyodik és felém sétál, amint elérem a folyosó elejét a konyha és a társalgó között. Karja a derekam köré tekeredik és megragadom a kezét, hogy megtartson.

- Szia, szülinapos lány, - suttogja. Az ajka súrolja az enyémet, és ez alkalommal, igazából megrázkódom. Elmosolyodik az ajkamon, mindentudóan. Seggfej.

- Héj neked is, - mondom suttogva.

Lustán csókol, végigfuttatja az alsó ajkamat a nyelvével. Beengedem őt a számba gyors felderítésbe kezd. A számba nyög és keményebben szorítom a karját, belemélyesztve körmeimet az ingén keresztül.

Egy torokköszörülés és kettéválunk. - Jézusom, menjetek szobára. - Jön Brody hangja Grayson mögül, és én a mellkasába temetem az arcomat, kuncogva. Szégyellem, hogy ennyire elragadtattuk magunkat, de túl izgatott vagyok, mert remélem ez annak a jele, ami ezután következik.

- Fogd be tesó. Csak féltékeny vagy.

Brody felhorkan. - Ha! Nem te vagy az egyetlen, aki szerencsés lesz ma este, Gray.

Jó dolog, hogy elrejtem az arcomat, mert érzem, hogy felhevül. Nem kell megnéznem, hogy tudjam, el vagyok pirulva.

- Tudnátok a hálószobai tornátokat későbbre halasztani? El fogunk késni. - Demi végigsétál a folyosón, és vigyorog, ahogy elhalad mellettünk. Szűk, tengerészkék mini ruhát visel, ami combközépig fel van hasítva. Brody minden mozdulatát figyeli. Vált egy pillantást Grayson-nal, ahogy elhalad, és ez kíváncsivá tesz, vajon mire készülnek?

- Hogy ment a játékotok? - kérdi Demi Brody-tól, aki még mindig őt bámulja.

- Vesztetünk, - válaszolja.

Felnézek Grayson-ra. A homlokát ráncolja. Megdörzsölöm az ujjammal a szeme között, hogy kisimítsam a ráncokat, és megpuszilom a szája sarkát. - Sajnálom, hogy vesztettetek, - mondom. El se tudom képzelni, hogyan fogadta Alex bácsi a vereséget.

- Ah, ez rendben van, - válaszolja. - Van egy olyan érzésem arról, hogy az éjszaka sokkal jobb lesz.

Vigyorgok, mert egyszerűen nem tehetek ellene.

- Oké komolyan srácok, menjünk mielőtt ti ketten tettre folyamodtok pont itt, - jegyzi meg csípősen Demi. Tekintetünk találkozik és felé lövellek egy szúrós pillantást. Túl nyilvánvalóan csinálja, és nincs szükségem, hogy tönkretegye a terveimet.

Grayson az enyémekbe fűzi az ujjait és kihúz az ajtón. A parkolóba megyünk és én beszállok Grayson furgonjába, amíg Demi a Brody-éba. Nem vagyok egészen biztos benne, miért megyünk két külön autóval, de nem hozom fel a témát. Számomra rendben van, ha lesz nekünk lakás ma estére.

Grayson felhajt az útra, de az ellenkező irányba megy, mint amerre a Nicky's van, ahol eldöntöttük, hogy megünnepeljük a szülinapomat. - Hova megyünk?

Grayson rám néz. - Tennem kell egy gyors kitérőt, - ez minden amit mond. Készül valamire. Érzem.

Tíz perccel később felhajtunk Alex bácsi és Emma néni háza elé. A felhajtó tele van autókkal. Miért lenne itt ennyi ember?

Brody és Demi utánunk nemsokkal hajtanak fel, és mindannyian a bejárati ajtóhoz sétálunk, nem zavartatva magunkat, hogy kopogjunk, amikor belépünk. - Meglepetés!

Ez egy parti. Nekem.

Grayson megpuszilja a halántékomat és azt mondja, - Boldog Szülinapot bébi.

Körbenézek és észreveszem, hogy tündér fények lógnak a kertben minden fáról, ettől hóbortosnak néznek ki. Van csóksátor, pattogatott kukorica készítő gép, vattacukor készítő, és fotó automata, és minden stratégiailag úgy van elhelyezve, hogy úgy nézzen ki, mint egy városi mulatságon. Mondtam neki egyszer, hogy én még sosem voltam karneválon ezelőtt, de mindig el akartam menni. Azt is említettem neki, hogy a pattogatott kukorica és a vattacukor a két kedvenc dolgom a karneválban, csóksátor és a fotó automata mellett.

Emlékezett rá.

- Te csináltad ezt?

Megvonja a vállát, mintha nem volna nagy ügy, de ez valójában egy meglehetősen hatalmas dolog. Könnyek csípik a szememet a gondosságán. Mielőtt bármi többet mondhatnék, a nagynéném elér minket és magához húz egy ölelésre. - Boldog születésnapot édesem. Anyukád és apukád annyira büszkék lennének rád, csak úgy ahogy mi vagyunk. - Az ajkam belsejébe harapok, hogy megállítsam a könnyeket, amik a szüleim említésérére jönnek elő. Inkább élvezni akarom a szülinapomat, és a boldogabb időkre emlékezni, mint rágódni a szüleim hiányán. Alex bácsi a következő és egy mackós ölelésbe von. - Boldog születésnapot édes kislány. - Felmosolygok rá, nézve ugyanazokat az arcvonásokat, amik apának voltak. Felváltva üdvözlök mindenkit, néhány arcot ismerek de másokkal első alkalommal találkozom.

Az estét társaságban töltjük nevetve, és végül elvonszoltam magamat a csóksátorhoz. Azt mondtam, hogy mivel én vagyok a szülinapos lány, mindenkinek kapnia kellene egy csókot tőlem. Természetesen Grayson az utolsó és szégyentelenül sokáig csókol engem minden vendég szeme láttára. Játékosan a mellkasára csapok, de ismét belemegyek egy gyors pusziba. A körülöttünk lévő emberek nevetnek ezen. Ilyen játékosnak lenni vele természetes, helyes érzés.

Azok után, amit én csak úgy tudok leírni, mint egy közel tökéletes este, a vendégek kezdenek elköszönni, és hamarosan csak hatan maradunk. Különösnek találom, hogy Demi nem ment el Tommy-val. De akkor újra az az érzésem támad, hogy több időt akar Brody-val tölteni, még ha úgy is viselkedik, hogy ki nem állhatja őt. Jó éjszakát kívánunk a nagynénémnek és a nagybátyámnak, és megköszönöm nekik a valaha volt legjobb születésnapot. Még csak nem is egy mérföldköves szülinap volt, akkor sem, ha úgy neveltek, hogy a tizenkilenc jelentős. Bárcsak a szüleim itt lehettek volna, hogy velem ünnepeljenek. Valahogyan tudom, hogy itt vannak, még ha felülről is, a több millió csillag között, amik bevilágítják az éjszakai égboltot. Figyelnek rám.

- Készen állsz arra, hogy hazamenjünk?

Grayson-ra nézek, ahogy bemászik a furgonjának vezető ülésébe. - Igen. Köszönök Grayson, mindent. Ez volt a valaha volt legjobb születésnap. - Elmosolyodom.

Összefűzi az ujjainkat és megcsókolja a kézfejemet. A gesztus annyira édes, egy kicsit elolvadok.

- Bármit az én gyönyörű lánykámért, - mondja. - De még nincs vége.

Nem nincs.

Egy kis idő múlva megérkezünk a lakásom épületéhez, és amint belépünk, az idegességem felszínre kerül. Hogyan kezdeményezzem ezt? Mi van ha ő nem akar engem úgy?

Lazíts, mondom magamnak, Ő nem Jake.

Grayson becsukja az ajtót maga mögött, és a kezébe veszi az enyémet. Szótlanul, végigvonszol a sötét folyosón a szobámba. - Mindjárt visszajövök, várj itt, - mondja, hangja lágy és ideges. Tudja mi fog történni? Inkább kényelmetlenül az ágyam előtt állok meg, és néhány percig várok, mielőtt megjelenik.

- Várni akartam, amíg egyedül leszünk, hogy odaadjam ezt neked. - Megáll előttem, egy kis dobozt tartva kék szalaggal.

- Nem kellett volna venned nekem semmit. - Utálom az ötletet, hogy pénzt költött rám.

- Természetesen kellett. Akartam neked adni valami különlegeset, ami mindig rám emlékeztet majd. - Zöld szemei fényesek és lágyak, tele valamivel, amit soha nem gondoltam volna, hogy látok, amikor rám néz.

Szerelem.

Kinyitom a dobozt. Belül egy ezüst lánc van egy hangjegy formájú medállal.

- Grayson, ez gyönyörű. - És valóban az.

 - A hangjegy a hangodra emlékeztet, mert az első éjszaka után, mikor hallottalak énekelni, elvesztem.

- Imádom.

- Fordulj meg, had tegyem fel rád.

Amikor az ujjai megérintik a lágy bőrt a hátamon, megrázkódom. Megcsókol a fülem mögött és az ismerős forróság önti el a lábam közét. Megfordulok, hogy szembe legyek vele, belenézek a szemébe, és viszonzásul ő is az enyémbe néz. Lábujjhegyre ágaskodom, és lágyan megcsókolom őt. Csípőmön pihenteti a kezét és én felfuttatom az enyémet a mellkasán, amíg elérem az ingének legfelső gombját. Elkezdem kigombolni, egyiket a másik után, és felpillantok, hogy lássam a megértést az arcán. Tudja, mit kérek tőle.

Leveszem az ingét, és ő megragadja a csuklómat. - Biztos vagy benne? Nekünk nem kell, ha te...

Az ujjamat az ajkára helyezve félbeszakítom őt. - Sshh, - suttogom. - Akarom ezt. Akarlak téged.

Nagyot nyel és a kezét a pólóm szegélyéhez mozdítja. Áthúzza a fejemen és hallom, hogy élesen beszívja a levegőt. Kipattintja a gombot a nadrágomon, és lehúzza a lábamon. Ott állok előtte, mindössze a piros csipkés együttesben és hirtelen késztetést érzek arra, hogy eltakarjam magam.

- Ne, - mondja. - Túl gyönyörű vagy, hogy elrejtsd magad. Ha megpróbáltam volna, se tudtalak volna elképzelni még álmomban sem.

Szavai sokkolnak engem, és ezzel az összes idegességemnek, amim volt átveszi helyét az izgalom. És a vágy.

Csendben maradok, miközben kigombolom a nadrágját, és nézem, ahogy kilép belőle. Mindössze egy fekete Calvin Klein boxert visel. Lehetetlen nem észrevenni, mennyire gyönyörű és isteni teste van. Izmai tónusosak és a nyers erőt mutatják. A látványától kiszárad a szám.

Felemel engem a földről és a dereka köré kulcsolom a lábam. Letesz az ágyra és felém hajol. - Az én gyönyörű lánykám, - mormogja. A gyengédsége és az őszintesége amellyel ezt mondja szinte túl sok. Olyan gyönyörű lánynak érzem magam tőlük, amilyennek ő lát.

Rám ereszkedik, és érzem a keménységét a combomon. A fizikai szükség érte fokozódik és nem tudom, meddig bírok várni, hogy vele legyek.

Mögém nyúl, és kikapcsolja a melltartómat, lecsúsztatva a pántokat a karomon. Mélyen megcsókol, mielőtt csókokat hint lefelé a torkomon, megállva a két mellem között. - Annyira gyönyörű, - suttogja, forró lélegzetétől libabőr ütközik ki a bőrömön. Beszívja a megkeményedett mellbimbómat a szájába, és én felfelé ívelek, többre sóvárogva. Szája elhagyja a mellbimbómat, pukkanó hangot hallatva, és a másokhoz mozdul, ugyanannyi figyelmet szentelve neki. Szabad keze lesiklik az oldalamon és beleakasztja a bugyimba, lefelé húzva azt. Szája elhagyja a testemet, ahogy felül, hogy eltávolítsa azt. A lábam közé térdel, és felemeli azokat, így a vádlim a vállán pihen. A gyomrom megfeszül attól az előérzettől, amit következőnek tenni fog, tudva, hogy ez olyasmi, amit ezelőtt sose tapasztaltam.

Amikor a valóság mellbe vág, felnyúlok, hogy megállítsam őt de ő az ágyhoz szögezi a csukómat. - Gray, még soha senki... - Elfúl a hangom. Szeme találkozik az enyémmel, ahogy lehajol és forró levegőt fúj a nedves résemhez. Ó Istenem! - Olyan illatod van, mint a vaníliának. A kedvencem.

El akarom rejteni az arcom, de túlságosan kíváncsi vagyok, hogy félrenézzek. Nyelvét végighúzza a sima redőimen és az ágyra hanyatlok. Kíváncsi vagyok, hogy most van-e itt az idő, hogy elmondjam neki, soha nem volt még orgazmusom ezelőtt, de minden összefüggő gondolat elhagyja a testemet, amikor beszívja a csiklómat a szájába. Egy ismeretlen érzés van a hasamba és csak épül és épül. Elengedi a csuklómat és az egyik ujját belém csúsztatja, a szája nem hagyja abba a kínzó gyötrést a kis idegcsomómon.

- Grays... - nyögöm, a neve csak félig jön ki a számon egy fojtott suttogásban. Megragadom a haját, és a száján lovagolok, ahogy egy másik ujját is belém csúsztatja. Az utolsó simogatásnál behajlítja mind a két ujját. Ettől az apró mozdulattól minden felrobban körülöttem. A nevét sikítom, ahogy megkönnyebbülök, még hevesebben megrázkódom. Karjaim és lábaim mintha zseléből lennének, és becsukom a szememet, erőfeszítést teszek, hogy lenyugtassam akadozó légzésemet. Kuncog és érzem, hogy leszáll az ágyról. Csak néhány másodpercre megy el és amikor az ágy besüpped a súlya alatt, újra kinyitom a szemem. Soha nem láttam ezelőtt, hogy egy srác óvszert húz és valamilyen okból ez rendkívüli módon intimnek érződik. Nézem a keménységét, vastag, hosszú és lélegzet elállító. Mintha olvasna a gondolataimban, Grayson felém helyezkedik és azt mondja, - Illeszkedni fogok. Be fogsz tudni fogadni engem teljesen.

A bejáratomhoz igazítja magát, és megragadom a bicepszét. Összeszorítom a szememet, várom az üdvözölt támadást a legintimebb testrészem ellen. - Nézz rám, - suttogja. - Látni akarom az arcodat.

Kinyitom a szememet, ahogy belém csusszan, gyötrelmesen centiméterről centiméterre. Az érzés ismeretlen, de ugyanakkor tökéletes. Kitágít engem, amíg teljesen befogadom őt. Tele vagyok vele. Nehéz lélegzete a vállamat éri, - Annyira szűk, - sietősen hagyja el ajkait. Végighúzom a kezemet lefelé a hátán, megmarkolva a fenekét, bátorítva, hogy mozogjon, és köré kulcsolom a lábamat.

- Gray, - majdnem megfulladok, - Szükségem van rád.

A testem túlhajszolt, és szükségem van arra hogy érezzem őt. Érezzem Grayson-t.

Tiszta, zöld szeme találkozik az enyémmel és valami megvillan bennük. A felismerés és a megértés, hogy a mai este után semmi sem lesz ugyanaz. Mi nem leszünk ugyanazok.

- Tudom, bébi.

Elkezd mozogni, először lassan, kihúzva magát egyenletes simogatással. A csípőm elkezd mozogni a saját ütemében és felveszi az ő ritmusát. Fokozza a tempót, keményebben és keményebben csúszik be, és a lökései minden alkalommal a legmélyebb pontomat éri. A testünk úszik az izzadságban, megkarmolom a hátát, közelebb húzva őt magamhoz, annak ellenére, hogy semmi hely nem maradt kettőnk között. Közel vagyok és el akarom mondani neki, de úgy érzem, szükségem van megadni neki a testemet és helyette hagyom had vigyen el engem.

A hasizmaim megfeszülnek és mintha tudná, hogy közel vagyok, hogy elengedjem, karját a csípőm alá csúsztatja és egy kicsit megemeli. Keménységének hegye egy édes pontot talál el, belső robbanást okozva, ami semmihez sem hasonlítható. - Grayson, - Sikoltom, hangosabban, mint az első alkalommal. Körmeimet a hátába mélyesztem és tartom, amint velem együtt darabokra esik. A nevemet morogja, ahogy együtt reszketünk izzadságban és a takaróba gabalyodva. Lábamat a fenekén pihentetem és érzem az izmai megfeszülését ahogy ő maga is megkönnyebbül. Ez érzéki és szexi, és hasonlóan beindít, hogy tudom, az őrületbe tudom kergetni.

 Felemeli a fejét, és rám néz, izzadság csordul le a halántékán. Kisöpri a hajamat az arcomból, és féloldalas mosolyát villantja rám. - Hűha, - leheli, - Ez hihetetlen volt.

- Igen, - ez minden, amit képes vagyok kinyögni a még mindig reszkető lélegzeteim között. Az egész testem olyan mint a zselé. Teljesen ellazult.

Most már tudom, hogy soha nem lesz elég belőle. Egy alkalom nem lesz elég ahhoz, hogy kielégítse az éhséget, amit ő okozott. Akarom őt, újra és újra.

Megcsókolom őt, végigsimítva ajkamat az övén, Viszonozza a csókot és érzem, ahogy megrándul bennem.

- Megint? - kérdem. Biztos, hogy nem lehetséges ilyen hamar.

Kuncog, amitől a rezgés keresztüláramlik a testemen, és feltekeredik a lábam között, ahol még mindig össze vagyunk kapcsolódva. Úgy látszik én is készen állok egy újabb menetre.

- Belőled soha nem lesz elég.

Azt mondom, - Dettó - és ismét kuncog. Még egyszer utoljára megcsókol, mielőtt kihúzódik és feláll, hogy megváljon az óvszertől. Nézem, ahogy besétál a fürdőbe, megbámulva gyönyörű, meztelen fenekét.

Ó, igen. Az enyém.

Néhány perccel később, becsúszik az ágyba, velem együtt a takaró alá. Egyikünk sem mozdul, hogy felöltözzünk. Egyénként is alaposan kimerítette az energiámat. Magához húz, és a mellkasára hajtom a fejemet. Szívverésének hangja megnyugtat és ez egyike a kedvenc hangjaimnak. Lábaink egymásba gabalyodnak és kezét a hátam ívénél pihenteti.

Ahogy álomba merülök, megpuszilja a homlokomat és azt hiszem, hallom amint azt mondja, - Szeretlek, - de a szex utáni boldog állapotomban, nem vagyok benne biztos. Annak az ötlete, hogy kimondja, nem ijeszt meg engem.

Mert én is így érzek.

Szeretem Grayson-t.

Szerelmes vagyok Grayson-ba.

És ebben a pillanatban, pontosan ott vagyok, ahol lennem kell.


Tizenhatodik fejezet


~ Grayson ~


Pislogva nyitom ki a szemem, és megfordulok, azt várva, hogy Huntley-t mellettem találnom feküdni.

De az ágy üres.

Vanília illata érződik a takarón és ez visszahozza a tegnap éjszaka emlékét. Ez volt életem legtökéletesebb éjszakája. Bőrének érzése az enyémen, mellkas ér mellkashoz, orr az orrhoz... Remegés fut le a gerincem mentén. Ha én azt gondoltam, hogy minden lehetséges módon gyönyörű, de akkor nézve őt alattam, velem együtt reszketve, amikor benne vagyok, és a nevemet sikoltva... kimondhatatlan. A szex számomra mindig is csak szex volt, de a múlt éjszaka után Huntley-val sokkal többet jelentett.

Kiugrok az ágyból, felhúzom a nadrágomat, végiglopakodom a folyosón a keresésére indulva. Amikor megtalálom őt a konyhában állva, az én szürke ingem van rajta és fülhallgatóval a fülében énekli Jana Kramer-től a  Why Ya Wanna. Lehajol, hogy becsúsztasson egy tálca valamit a sütőbe, és megpillantom a fekete csipkés alsóneműt kikandikálni az ingem alól.

Isten irgalmazzon...

Egy kis fekete csipke rózsaszín masnival pontosan a feneke fölött.

Olyan halkan osonok be a konyhába, ahogy csak tudok, és a karomat a dereka köré kulcsolom, és ettől egy kicsit megugrik. Megszagolom a haját, belélegezve mámorító illatát, ami most szédítő kombinációja a vaníliának és nekem. Oldalra húzom az ingemet, hogy felfedjem meztelen vállát és lusta csókokat hintek fel végig a nyakán, megállva, amint elérem a lágy bőrt a füle alatt. Érzem, ahogy megrázkódik, és a hátsójához nyomom a csípőmet, így tudja, ugyanannyira az őrületbe kergetem magamat, mint őt. Megfordul a karomban, és rám néz, fültől fülig vigyorogva. Haja kócos és egy olyan 'most szexeltem' kifejezés van az arcán. Feltűnően gyönyörű. Olyannyira, hogy egyidejűleg a szívem gyorsabban és lassabban is ver.

- Nos jó reggelt neked te álomszuszék, - suttogja.

- Jó reggelt gyönyörű lánykám, - válaszolom. Nem tehetek róla, úgy vigyorgom, mint egy macska, aki megkaparintotta a tejfölt. A vörös egy halvány árnyalata árasztja el krémszínű arcát, a gyengédségem késztette őt pirulásra. Tudja, hogy gyönyörű. De a legtöbb lánytól eltérően, akik a a hibátlan genetikájukkal kérkednek, Huntley-nak van egyfajta szerénysége, ami csak rá jellemző, és ettől sokkal vonzóbb.

- Jól aludtál? - kérdi, megpróbálva ártatlanul nézni, de nem sikerül. A pirulás nem hagyja el az arcát, ahogy felnéz rám, vastag szempillái alól. Úgy döntök, hogy én akarok lenni az egyetlen férfi, akitől az arca így izzik. 

- Nagyszerűen aludtam, amíg egyedül nem ébredtem, - biggyesztem le az ajkam. Kuncog és ez a hang keresztülszáguld rajtam. Ez a lelkem mélyén egy ismeretlen érzést ébreszt fel, egy érzést, amelyről azt hittem, hogy hosszú ideje meghalt.

- Sajnálom. Nem tudtam aludni, így úgy döntöttem, csinálok néhány cupcake-et. - Izgatottsága egy olyan egyszerű dolog miatt, mint a cupcake sütés mosolygásra késztet. A lánykámnak könnyű a kedvére tenni. Próbálok nem gondolni ennek a megvalósításnak a kettős jelentésére, de ez egy nehéz tett, figyelembe véve, hogy átkozottul jól ismerem, hogyan reagál Huntley teste.

- Azt mondod, nem fárasztottalak ki? - suttogom, egyetlen csókot helyezve a torkára. - Megpróbálhatnám újra? - Légzése felgyorsul, és a kezem ösztönösen megszorítja a derekát. Ha nem vigyázok, mind a kettőnket fel fogom kenni arra az átkozott falra, de ki akarom használni, hogy mennyire könnyen megnyílik nekem, amikor így vagyunk. Nem fogom feladni a ritka lehetőséget, hogy lássam, mi van a szépsége alatt.

Amikor csak mi vagyunk.

- Ne tégy olyan ígéretet, amit nem tudsz betartani, - nehéz zihálásai között alig tudja kinyögni a szavakat. 

Mögé nyúlok, belemártva az ujjamat a vaníliás cupcake tésztába és végighúzom a ragacsos ujjamat a fülétől a torkáig, ahol az ajkam a lágy bőrével találkozik. - Soha nem ígérek meg valamit, amit nem tudok teljesíteni, - mormogom. Addig nyalom a ragacsos tésztát, amíg visszatérek a füle alá. Még az ő íze is mámorító. Én már részeg vagyok tőle, és annyira nagyon függő.

- Ó igen? - Hangja rekedt, mintha kiabált volna. Sokat. A gondolat, hogy hallom, ahogy újra a nevemet sikoltja, borzongást küld végig az egész testemen.

- Kihívást intézel számomra bébi? - Szemünk találkozik, és látom az izgatott csillogást azokban a mérhetetlen mélységekben. Azt hiszem, látok felvillanni bennük valami mást is, ami a szerelemhez hasonlítható, de nem vagyok benne biztos.

- Talán igen, - önelégülten elmosolyodik.

Mielőtt válaszolhatnék, belemártja az ujját a cupcake tésztába és bekeni vele az arcomat. Rám néz, és alsó ajkát a foga közé veszi, visszafojtva a nevetést, és várva a reakciómra.

- Komolyan? - kérdem hitetlenkedve. Az ötlet, hogy így akar játszani, hevesebbé teszi a szükségemet és a vágyamat iránta. 

Lebukik a karom alatt és nyílegyenesen a hálószobába megy. Megragadom a cupcake tésztát és üldözőbe veszem. Visít, ahogy megragadom őt és megfagy, amikor meglátja mi van a kezembe. - Ó nem, - suttogja. Az 'Ó nem' helyes megfogalmazás. A dolgok hamarosan mocskosak lesznek. Nagyon mocskosak.

Gyors munkát végzünk, ahogy bekenjük egymást ragacsos vaníliás masszával, és elnyúlunk a keményfa padlóján. Kezek és lábak vagyunk és hamarosan azt a kevés ruhát is eltávolítjuk magunkról, ami rajtunk van. Ajka találkozik az enyémmel és visszatér az éhség, amit érzek ahogy a testünk között lüktet. A csók ártatlanul indul, de hamarosan úgy érzem megpróbálunk belemászni egymásba. A testem zümmög az utána való sóvárgástól, mint egy kiéhezett, megfosztott ember a sivatagban. Lecsúsztatom a kezemet a lábán, amíg el nem érem a szexi fekete bugyiját, lehúzva azt. Megpróbálja kigombolni a farmeremet, de fejemmel nemet intek. Az egyik kezemben szorosan megragadom a csuklóját, amíg a másik kezemmel kínzom őt.

Az egyik ujjamat belé csúsztatom. Felnyög, - Óóóh, - és érzem, ahogy megfeszül körülettem. - Mohó lány, - cukkolom, tudom, hogy a mocskos beszéd vaddá teszi őt. A lánykám mocskosan szereti, és az a tény, hogy ennek nincsen tudatában, még szexibbé teszi őt. Egy második ujjat is becsúsztatok és nézem, ahogy az arca elpirul és a csípője mozogni kezd, a kezemen lovagolva arra a ritmusra, amit diktálok. A merevedésem fájdalmasan feszül a farmeremnek, de figyelmen kívül hagyom a saját megkönnyebbülésem szükségét, és minden figyelmemet Huntley gyönyörére fordítom. Fokozom a tempót és a hüvelyujjammal a kis idegcsomóját dörzsölöm, lassú, mély nyögéseket csalogatva elő féktelen testéből. Lábai egy kicsit jobban felcsúsznak és a csinos ki lábujjai begörbülnek. Légzése akadozik és kezével folytja el a sikolyát. Teste remeg és megszorítja az ujjaimat, mélyebbre húzva őket. Félelemmel vegyes ámulattal nézem, ahogy lejön a csúcsról és felé hemperedek, hogy megcsókoljam gyönyörű, telt ajkát. Kinyitja a szemét, lustán nézve rám, amíg levegőért kapkod. - Hűha, - suttogja, - Ez... - elfúl a hangja, és elvigyorodom.

- Menjünk zuhanyozni, - suttogom a fülébe. Újra meztelenül akarom látni, de szükségem van, hogy a nadrágomat is levegyem. Elviselhetetlenül kemény vagyok Huntley kis padló mutatványa után.

- Fel kell segítened engem, - kuncogja.

Felállok és a vállamra dobom. Felvisít, amikor a fenekére csapok, és viszonozza a saját ütésével. Megengedem a vizet  és amikor megfelelő hőmérsékletű, Huntley-val együtt belépek, aki még mindig a vállamon lóg. A víz eláztat minket, és én leengedem őt. Lassan lecsúszik a testemen, míg a lábai meg nem érintik a földre. Nem mozdulunk, szemünk egymáséba kapcsolódik, néma kihívást intézve, hogy a másik tegye meg az első lépést. A hőmérséklet néhány fokkal megemelkedik és ennek semmi köze a forró gőzhöz körülöttünk.

Kezei lecsúsznak meztelen mellkasomon, megállva, amikor elérik a mellbimbó piercing-emet. Érdeklődése a kicsi ezüst karika iránt, kíváncsivá tesz, hogy mit tervez csinálni vele. A gondolataim elhalnak, amikor leengedi az ajkát a mellbimbómhoz és a fogával meghúzza az ezüst karikát. Izgatottság lövell keresztül rajtam és eláll a lélegzetem a kínzó gyönyörűségtől, amit a nyelve okoz. Kezei folytatják az útjukat lefelé, amíg a nyelve gyötri a mellbimbómat, gyengéden rágcsálva, majd keményebben harap. Az érzés egy torokhangú nyögést szabadít fel a torkomból. Becsukom a szemem, élvezve a nyelve körbe-körbe forgását.

A szeme még mindig csukva van a kezei lejjebb mozdulnak, kigombolja és lehúzza a nadrágomat, azt eredményezve, hogy a farkam kiszabaduljon. Elengedi a mellbimbómat és felnéz rám félig lehunyt szemén keresztül. Arca kipirult. Ugyanannyira be van indulva mint én, és ez hozzáadódik a fűtött vakmerőséghez, ami átjárja a levegőt.

Kigombolom az egyetlen gombot, ami még összetartja a testén lógó átázott inget, és lassan, szinte túl lassan lehúzom. Ujjamat végighúzom a karján, amitől libabőrös lesz a bőre. A kezem visszafelé halad, és mielőtt figyelmemet a mellére fordítanám, letérdel előttem. Melle enyhén ugrál és a mellbimbói felágaskodnak.

- Huntley te...

- Ssshhh... - vág a szavamba. - Had gondoskodjam rólad, - hangja lágy és idegességgel átszőtt.

Kis keze körbeöleli a farkamat, majd elkezdi fel és le mozgatni, nyugodtan, megfontoltan simogat, megfelelő nyomást gyakorol. Mindkét tenyeremet a falnak nyomom és kinyújtom a karomat, hogy megtartsam magam. Épp amikor behunyom a szemem, meleg, nedves szája körém zárul. A szemem nagyra tágul, amikor lenyűgözve nézem, ahogy teljesen a szájába vesz, amíg érzem, hogy a vége a torkának ütődik. Megrázkódom és felnyögök, ösztönösen megragadom Huntley nedves tarkóját. Mozdulatai felgyorsulnak, szív és nyal és befogadja farkamat a buja szájába. Közel vagyok. Érzem, hogy a zuhanás gyorsan közeledik.

- Bébi, el fogok... - Az utolsó szívása elvágja a mondanivalómat a mondat közepén, és testem előre lendül. Körülöttem minden felrobban. A forró folyadékom megtölti a száját és ő telhetetlenül lenyeli. Épp, amikor azt gondolom, hogy az én gyönyörű lánykám nem tudna jobban meglepni.

Felhúzom és az ajkam lecsap az övére. Megnyílik nekem és én éhesen fedezem fel szájának mélységét, megízlelve a saját ízünk hatásos keverékét. Tudom, hogy épp most volt vele egy világrengető élményem, amilyen hasonló még soha nem volt ezelőtt, de bassza meg, újra be vagyok indulva.

- Te. Hihetetlen. Vagy. - motyogom a szájának. - És ez volt a legdögösebb dolog, amit valaha láttam. - Érzem a mosolyát és lenézek a fényes, izgatott tekintetére. A szemében lévő kékség vággyall és tisztelettel megtelve örvénylik. 

- Ez... - Elhallgatok, utánozva a szavait korábbról. Nem tudom, hogyan írjam le ami történt.

- Csak viszonoztam a szívességet, - mondja.

A homlokomat ráncolom. 

- Soha ne gondold, hogy csak mert én azt... csinálom... veled, tartozol nekem.

Karját a derekam köré fonja. - Tudom, de akartam. Boldoggá teszel, és én is boldoggá akartalak tenni téged.

Az ujjam közé fogom az állát, és könnyű csókot nyomok szájának mindkét sarkára. - Tökéletes vagy, - suttogom. - Boldoggá teszel, mert te magad vagy.

Szégyenlősen rám mosolyog. - Most már zuhanyozhatunk? Egy kicsit ragadok.

Gonoszul rávigyorgok. Ez... szórakoztató lesz.

Egymás lemosdatásával töltjük az időt, itt-ott félénk pillantásokat váltunk. Minden simogatás lágy és gyengéd, minden csók puha és szerető. Megszárítjuk egymást, de nem zavartatjuk magunkat, hogy teljesen felöltözzünk, mielőtt a takaró alá bújunk. Huntley a derekam köré fonja a karját és a fejét a mellkasomra hajtja. Lába összegabalyodik az enyémmel és én elégedetten felsóhajtok. Egy ilyen pillanatban, mint ez, békességet érzek. Olyan módon adja ezt nekem, ahogy nem tudtam, hogy lehetséges. Tűzet gyújt mélyen a lelkemben, de a benne dúló vihart is lenyugtatja. Annyi minden van, amit akarom, hogy tudjon rólam, annyi mindent kell megosztanom vele. Azok után, hogy már egy ideje együtt vagyunk, azt gondolhatnád, hogy el tudok neki mindent mondani, ami a szívemet nyomja. De néhány dolgot nehezebb megosztani, mint másokat.

A légzése egyenletessé válik, és én megmozdulok, hogy ránézhessek. Arca nyugodt és derűs, épp az ellenkezője annak, mint amit testemmel tesz amikor vele vagyok.

Megpuszilom a homlokát és megengedem magamnak, hogy álomba merüljek, élvezve az érzését, ahogy beburkolózik és betakarózik a testem által.

Soha többé nem akarok úgy aludni, hogy nincs a karjaimban.

Soha.


** ** ** ** ** ** **


Egy kicsivel később érzem, mintha figyelnének. Annak ellenére, hogy nem tudom, mennyi az idő, csukva tartom a szememet. Amikor Huntley lágy, finom ujjai megcirógatják az ajkamat, nem tudok többé ellenállni. Kinyitom a szemem, és ő mosolyog. Kipihentnek tűnik, és eredménye egy meleg, angyali ragyogás ami az arcáról sugárzik. 

- Szia, - suttogja.

Válasz helyett megcsókolom, lecsúsztatom a kezemet a gerince mentén és megragadom a fenekét. Közelebb bújik így a lábamat átdobom az övén.

- Gray, - suttogja, - éhes vagyok.

Átgördítem magunkat, így felé kerülök és egymásba fűzöm az ujjainkat, kinyújtva az összekapcsolt kezeinket a feje fölé.

- Hmmmm, - lágyan megcsókolom a nyakát és megnyalom a puha bőrt. - Én is éhes vagyok... de nem ételre.

A hang, ami a kijön a szájából keveréke a kuncogásnak és a nyöszörgésnek. - Nem volt még elég belőlem?

Ránézek és a homlokomat ráncolom. - Soha nem lesz elég belőled. Neked eleged van belőlem?

Kuncog, megpuszilva az orrom hegyét, - Nem, határozottan nem, de um... valahogy szükségem van... hogy regenerálódjak.

- Fájdalmat okoztam? - Kérdem komolyan. Beletelt néhány percbe, hogy teljesen alkalmazkodjon hozzám, de nem tűnt úgy, mintha kényelmetlen lenne, vagy fájna neki.

- Nem, de...

Félbeszakítom. - Szűz voltál?

Nem tudom elhinni, hogy ez a gondolat soha nem fordult meg a fejembe. Bassza meg. Meg kellett volna kérdeznem, mielőtt mi...

Kiszabadítja kezét az enyém közül, és megragadja az arcomat. - Nem Grayson. Ha az lettem volna, elmondtam volna neked.

A hajába fúrom az ujjaimat. - Akkor miért kell regenerálódnod?

A mellkasomba temeti az arcát hogy elrejtse a pirulását és motyog - Ó Istenem. - A hangjából jövő rezgés bizsergeti a bőrömet, és délre vándorol.

- Mondd el, - biztatom viccesen, megszaglászva a fülét.

- Ez csak, nos... - szünetet tart, és felnéz rám. - Te... - szórakoztatóan nézem, ahogy küzd, hogy megtalálja a szavakat. - Te... nagyobb vagy... mint... um... az elsőm.

Ha nem lenne zavarban, nevetésben törnék ki. De nem teszem.

- Nos, - önelégülten elmosolyodom, - Nem fogok ezért bocsánatot kérni.

Mélyen megcsókolom, mindkettőnkből előcsalogatva egy nyögést. A csípőm saját ritmusában kezd el körözni, készen arra, hogy újra megkapjam őt.

- Ha továbbra is ilyen hangokat hallatsz, - motyogom a szájának. - Nem leszek képes megállj parancsolni magamnak. Így had öltöztesselek fel és etesselek meg téged. Biztos vagyok benne, hogy már majdnem vacsoraidő van.

Gyors puszit nyom az ajkamra, és kigördül alólam. Követem a mozdulatait, és nézem ahogy belebújik fekete csipkés bugyijába és a most már száraz ingembe. Megpróbál megölni engem.

Nos, ketten játsszák a játékot.

Felhúzom a bokszeremet, de semmi mást, és követem őt a konyhába. Még mindig egyedül vagyunk a lakásba, így nem zavartatom magam, hogy ki lát meg minket. 

- Mihez lenne kedved? - Kinyitom a hűtő ajtaját, hogy lássam, milyen összetevők állnak a rendelkezésemre.

Kiveszi a tökéletesre sült vaníliás cupcake-et a sütőből. - Jól néznek ki. Én csak egy cupcake-re vágyom.

Elhúzom a tálcát a kezéből, kíváncsi vagyok, hogy a fenébe nem égtek meg. Korábban teljesen megfeledkeztünk róla. - Hogy nem égtek meg?

Felnevet. - Beállítottam az időzítőt mielőtt te... félbeszakítottál engem.

- Nos, a legutóbbi ellenőrzésem szerint, a cupcake nem része a tápláló ételek csoportjának, szóval készítek neked valami megfelelő ételt.

Lebiggyeszti a száját és nagy önuralom kell, hogy megállítsam magam attól, hogy azokat az ajkakat a fogam közé kapjam. - De én cupcake-et akarok.

- Had etesselek meg téged megfelelő kajával, majd utána ehetsz cupcake-et.

Becsukom a hűtőt, és a pultra emelem őt. Elhelyezkedem a lába között és a meztelen combját simogatom fel és le. Karját a nyakam, lábát a derekam köré fonja és én közelebb lépek.

- Oké. - Rám mosolyog és nincs semmi ezen a világon, amit ne tennék meg, hogy ezt a mosolyt az arcára csaljam életem végéig minden áldott nap.

- Mit csináljak neked?

- Hmmm, - egy percig gondolkozik rajta, majd válaszol, - Omlettet.

A szemöldököm felemelkedik. - Vacsorára? - kérdem hitetlenkedve.

- Nem vacsoraidő van. - Az órára néz. Délután hat órát mutat. - Ó, vacsoraidő van, - szünetet tart, - És omlettet akarok.

Sóhajtok, - Oké rendben, omlettet kapsz.

A mosoly visszatér az arcára. Kezét a nyakam mögé csúsztatja, és addig húz engem, míg a szánk majdnem összeér. - Éhen halok, - suttogja. Megszüntetem a köztünk lévő távolságot, és az ajkamat az övéhez nyomom.

Felnyögök. - Megpróbálsz megölni engem, asszony.

Gonoszul vigyorogva leugrik a pultról, és a fenekére csapok. Elsétál a folyosón és hozzám dörgöli a csípőjét, egy könnyű nevetést csalogatva maga után.

- Pimasz nőszemély, - motyogom az orrom alatt.

Munkához látok, hogy elkészítsem magunknak az omlettet, felvágva néhány paprikát, gombát és egy kis sajtot reszelve, ahogy szoktam. A tojásfehérjét egy tálba öntöm és elkezdem felverni, amíg könnyű és habos lesz. Megfűszerezem egy kicsit és tudom, hogy fenséges íze lesz.

- Grayson.

Megpördülök és látom, hogy Huntley szájtátva áll a folyosón. A telefonom van a kezében és sápadtnak tűnik.

- Mi a baj? - A hangom tele van aggodalommal. Az a lány, aki kevesebb, mint tizenöt perccel ezelőtt elhagyta a konyhát, nem az aki most itt áll előttem.

- Brody hívott, - suttogja, hangja remeg. - Válaszoltam rá.

Nagyot nyelek. - Mit mondott?

Könnyek csorognak végig az arcán, és odasétálok hozzá. Letörlöm a könnyeket és gyengéden ismét megkérdem, - Mit mondott Brody, bébi?

- Demi-ről van szó. A házatokban vannak, és azt mondta oda kell mennünk. Most.

Demi?

Huntley láthatja a zavart az arcomon, mert folytatja, - Őt... bántották. Tommy, ő... - Egy zokogás szabadul ki a száján, és én köré fonom a karomat. Annyira kisebbnek tűnik, amikor ilyen zaklatott. Pánik áraszt el, és aggódok, hogy mi történhetett Demi-vel. Egy örökkévalóság óta barátok vagyunk és a gondolat, hogy megsérült kitépi a szívemet.

- Oké, - mondom szelíden, - menjünk.

Csendben öltözünk, az ételünk feledésbe merül. Harminc percen belül megállunk a házam előtt és Huntley feltépi az ajtót és felrohan a lépcsőn mielőtt meg tudnám állítani.

Egy rossz érzés telepszik meg a gyomromban.

Besétálok a bejárati ajtón, amit egyértelműen betörtek és megállok, amikor meglátom, hogy a nappali teljes romhalmaz. Brody a kanapén ül fejét a kezébe temetve. Felnéz és arca vörös és nedves a sírástól. Pillanatnyilag le vagyok döbbenve. Ez az első alkalom, hogy sírni látom őt.

- Mi történt? - helyet foglalok mellette a kanapén.

Amíg a válaszára várok, mentálisan felmérem a körülöttem lévő kárt. Az össze bárszékünk össze van törve, a darabok beborítják a padlót. A párnák szétszórva mindenhol, mintha valamiféle dulakodás lett volna. A hely teljes káosz és Brody felrepedt szemöldökét és felduzzadt szemét ítélve, harc lehetett.

- Tommy volt, - válaszolja. Hangja remeg és ökölbe szorítja a kezét - Demi-t kereste, és amikor rájött, hogy a szobámba van, elvesztette az eszét. Röviddel azután értem haza, hogy ideért, de már megütötte Demi-t. - Hangja megtörik, ahogy kimondja a nevét.

- Miért volt itt? - Már tudom a választ, de nem akarom, hogy Brody tudja, hogy tudom. Én vagyok az egyetlen, aki tudja, hogy ő és Demi titokban találkozgatnak egymással. Én nem bocsátom meg a megcsalást, mióta engem is megcsaltak, de megértem, miért érezte szükségét, hogy hallgasson róla.

- Rám várt, - nyel egyet, - Amikor ideértem, ő a szobámba volt és Demi-t verte. Istenem, Gray. Nem hagyta abba. Ő harcolt ellenne, rúgott és sikított. Megragadtam őt és ez volt az, pont, ahol elkezdtünk verekedni. Itt lent végeztük, és szerencse, hogy Jace akkor érkezett, amikor, mert megöltem volna azt a rohadékot.

Jace az egyik másik csapattársunk és nem az egyik legnagyobb rajongója Tommy-nak. Hálás vagyok, hogy képes volt leállítani, mielőtt Brody elragadtatta volna magát. Amikor azt mondja, meg tudta volna ölni Tommy-t, nem kételkedem. Brody nem fél a fizikai összeütközéstől, és tudja, hogyan használja az öklét.

- Hol van most?

- Az emeleten, a szobámba. Huntley vele van. Szörnyen néz ki, Gray. Majdnem eltörte a karját! Soha nem láttam még őt ennyire dühösnek. - Zokogásban tör ki és nem hezitálok, hogy megvigasztaljam őt. Ott volt velem életem legrosszabb időszakában, és viszonozni a szívességet olyan természetes számomra, mint a légzés. Olyan, mint egy testvér, és utálom látni, hogy fáj neki.

- Kórházba kell vinni őt?

Megrázza a fejét. - Nem, nem akar menni. Makacs nőszemély, - motyogja. - El kell tüntetnünk innen, mielőtt úgy dönt visszajön. Nem fogom szem elől téveszteni, azok után amit az a köcsög tett. - Mély levegőt vesz, hogy lenyugtassa magát. - Tudom, hogy amit tettünk rossz, higgy nekem tudom. De nem érdemelte meg, hogy szarrá verjék. És ez az én hibám. Távol kellett volna maradnom. De bassza meg Gray, ez a lány ott van a szívemben. Az óta ott van, mióta a képembe nyomta azt a rohadt sár pitét, amikor hatévesek voltunk.

Mindketten elnevetjük magunkat az emléken. Értem miről beszél. Mert egész biztos vagyok benne, hogy az én szívem ott van most vele.

- Megyek megnézem a lányokat, - mondom, felállva.

- Oké. Feltakarítom ezt.

Besétálva Brody szobájába egy kicsit nyugtalan vagyok attól, hogy mit találhatok bent. Huntley az ágyon ül karjával Demi rázkódó válla körül. Mindkét lány sír, és megfontolom, hogy adok nekik egy percet. A padlólap megnyikordul a talpam alatt és hirtelen füstbe ment a tervem, hogy megforduljak és elmenjek.

Huntley felnéz rám és az arcán lévő kifejezés elég, hogy összetörje a szívemet. Odasétálok, és megállok előtte.

Szent szar.

Demi arca máris elkezdett kékülni.

Van egy vágás a homlokán, és a szája is felrepedt.

Ökölbe szorítom a kezem és elfojtom a dühöt amit érzek. Hogy a faszba vette a bátorságot Tommy, hogy így elverje Demi-t. Egy férfinak sem szabadna soha kezet emelnie egy nőre, nem számít mennyire mérges. 

Huntley-ra nézek, - Jól vagy bébi? - Megrázza a fejét, és még több könny gördül le az arcán.

Pillantásomat Demi felé fordítom, és letérdelek előtte. Egy kicsit összerándul a közelségemtől és én meghátrálok. Hogyan kellene újra megbíznia a férfiakban?

- Nem foglak bántani téged, - mondom neki, hangom lágy és megnyugtató. - Rendben vagy, hogy velünk gyere, vagy vigyünk el a kórházba?

- El kell tűnnöm innen, - suttogja. Hangja megtört, elhagyatott és ez annyira idegenül hangzik ellentétben a szokásos önteltségével.

- Annyira sajnálom Demi. Meg fog fizetni ezért. Felhívtad a szüleidet vagy a rendőrséget?

Megrázza a fejét. - Nem. A szüleim elutaztak, és nem akarom bevonni a rendőrséget.

- Te most kibaszottul viccelsz velem Demetria?

Minden fej Brody dühös hangja felé fordul.

- Megvert téged, és te nem akarsz feljelentést tenni?

- Ne kiabálj vele! - szidja le Huntley. 

- Brody, - mondja Demi, - rájött arra amit csinálunk, és dühös lett. Mit vártál? Tudod, milyen a vérmérséklete. Amit tettünk az rossz. Hogy magyarázzam el ezt a rendőrségnek és a szüleimnek?

Brody odasétál hozzánk és letérdel Demi előtt. - Sajnálom bébi, nem akartam kiabálni. De tudnia kell, hogy ezt nem úszhatja meg.

Demi a kezébe fogja Brody arcát és ez a gesztus nagyon intimnek tűnik. Úgy érzem, mintha Huntley-nak és nekem mennünk kéne, és hagyni nekik egy kis privát teret, de túlságosan el vagyok bűvölve a kettőjük közötti gyengédségtől.

- Igaza van Dem, - mondom. - Azonnal látnunk kellett volna ezt. Csinálnak majd az arcodról képet és felveszik a vallomásodat. Lehet, hogy nem akarsz feljelentést tenni, megértem, de ettől függetlenül nem tudhatjuk, hogy vissza fog-e jönni vagy sem. A legkevesebb amit meg kellene tennünk, hogy távolságtartó végzést kérünk. Felhívom apát és megmondom neki, hogy találkozzunk a rendőrségen.

Huntley szorosan megragadja a kezét és bólint. A pillantás, amit egymással váltanak nem marad észrevétlen, és valami ezzel kapcsolatban zavar engem. Demi sóhajt, - Oké. De aztán hazamehetünk, kérlek? - könyörög, Brody-ra néz, akinek a tekintete bűnbánó és dühös.

Karját Demi lába alá csúsztatja, felemelve őt az ágyról. A mellkasához vonja őt, és kimegy a szobából. Huntley és én követjük és megbizonyosodok arról, hogy az ajtó be van reteszelve, amíg helyre nem hozzuk.

Nézem ahogy Brody beemeli Demi-t a furgonja utasoldali ülésére, mielőtt elhúzódik.

Huntley már a furgonomban van, amikor beszállok. Idegesen babrál az ujjaival így megragadom az egyiket, és egymásba fűzöm az ujjainkat, reménykedve, hogy megnyugtatom őt.

Megcsókolom a kézfejét és azt mondom, - Minden rendben lesz gyönyörű lánykám.

A szája egyik oldala enyhén felfele húzódik, és tudom valahol mélyen belül hisz nekem.

Elhúzódok Brody és az én házam melletti járdától, és követem Brody-t a rendőrségre. Felhívom apát és megkérem, hogy találkozzunk a rendőrségen. Elkezdik megvizsgálni Demi ruháit, fényképeket készítenek az arcáról, majd az ő és Brody vallomásával folytatják.

Néhány perccel később, két rendőrtiszt vonszolja keresztül az ajtón Tommy-t. Amikor Demi meglátja őt, azonnal Brody mögé áll, és sírni kezd. Apró teste kontrollálatlanul reszket, amitől egy megrémült állatnak tűnik.

Tommy megpróbál hirtelen Brody-ra támadni, de a tisztek megállítják őt. - Te seggfej, - ordítja. - A barátomnak kellett volna lenned!

- Sajnálom, hogy elárultunk téged. De a mi barátságunknak már hosszú ideje vége.

- Szóval ez már jogot ad neked, hogy megdugd a barátnőmet?

Brody lehajtja a fejét és most először látom, hogy szégyelli amit tett. De azt is tudom, hogy olyan fajta férfi, aki vállalja a felelősséget a tetteiért.

- Amit tettünk helytelen volt Tommy, és sajnálom. De nem volt jogod azt tenni Demi-vel amit tettél. 

Brody maga mögé nyúl és az oldalához húzza Demi-t. Habozik és Brody hódolattal néz le rá és imádat ragyog fényes szemében és az arcvonásain. - Jól van, - suttogja, - Itt vagyok.

Amikor Tommy meglátja Demi arcának állapotát, elsápad, és bámulja őt teljesen mozdulatlanul. Arcul csapja őt, mint egy tehervonat annak a felfogása amit tett. - Ó Istenem, - mondja suttogva. - Bébi, annyira sajnálom. Én nem akartam... - elfúl a hangja, hagyja a levegőben függeni, amit mondani akart. 

Épp ekkor sétál be az apám. Megtorpan, amikor meglátja mi folyik itt. - Jól vagy fiam? - kérdi tőlem. Bólintok, - Igen apa, rendben vagyunk. Demi az akinek a segítségedre van szüksége.

Apám Huntley-ra mosolyog, és gyorsan megöleli, mielőtt odasétál, ahol Brody és Demi áll. - Parks rendőrtiszt, én vagyok ennek a fiatal hölgynek a jogi képviselője, - mondja. Az állása merev, és szinte érzed kisugározni a tekintélyt a testéből. A tiszt az asztal mögé oson, amíg az apám Demi-vel és Brody-val beszél halkan. 

Huntley válla köré fonom a karomat és az oldalamhoz húzom őt. Merev teste ellazul és hozzám dől. 

- Jól vagyok. - Nem néz a szemembe, amiből biztosan tudom, hogy hazudik. De nem hibáztatom őt. Valamilyen módon próbál erős lenni a barátnőjéért. Megértem.

Egy újabb órával később, végre készen vagyunk, hogy távozzunk. Az apám képes volt távolságtartási végzést kérni Tommy ellen és még Demi szüleit is felhívta. Úgy látszik nem nagyon aggódtak amiatt ami történt. Tekintet nélkül úgy döntöttek befejezik a vakációjukat. Seggfejek. Soha nem fogom megérteni, hogy figyelmen kívül hagyják a saját lányukat. Legalább Demi-nek ott vannak a szüleim és Brody szülei, akik nagyon imádják őt.

Leparkolunk Huntley és Demi lakása előtt és mielőtt utolérjük őket, odahajolok, és nyomok egy puszit a homlokára. Annyira nagyon el akarom mondani neki, hogy szeretem őt, de az utolsó néhány óra után, elmondhatom, hogy ez nem a megfelelő alkalom.

Még nem.


Tizenhetedik fejezet

~ Huntley ~


Lehetetlen, hogy leírjam, milyen érzés besétálni egy szobába, és ott találni a legközelebbi barátodat kékre-zöldre verve, a saját és annak a rohadéknak a vérének a keverékével borítva, aki megverte őt. Ilyen állapotban találni Demi-t kiszívja a levegőt a tüdőmből, nem csak azért, mert nehéz így látni őt, hanem mert tudom milyen érzés.

Amit a legtöbb ember nem tud, az az, hogy egy ilyen incidensnek veled is meg kell történnie, ahhoz, hogy meg tudd érteni, azt, amit egy másik nő kénytelen elviselni. Olyan volt, mint egy ütés a gyomromba és elég volt, hogy összetörjön valamit bennem. A kifejezés Demi szemében, amikor meglátott engem, elmondta nekem, hogy tudja, én megértem őt. A múltam nem olyasmi, amit nyilvánosan megvitattam vele, de valami korábban volt kettőnk között, valami, ami elképzelhetetlen módon összekapcsolt bennünket. Az ő félelme az én félelmemmé vált és letépte a ragtapaszt, amit arra használtam, hogy elfedjem, amit annyira kétségbeesetten akartam elrejteni mindenki elől.

- Héj, jól vagy?

Felkapom a fejem, és látom, hogy Grayson engem néz. Most már egy ideje visszaértünk a lakásomban, istentelenül késő van, és én nem mozdultam a helyemről a kanapén. A légkör a lakásban komor. A saját kis világomban vagyok, mióta elhagytuk a rendőrséget.

Küldök felé egy gyenge mosolyt, de nem válaszolok. Tudná, hogy hazudok, ha azt mondanám neki, hogy jól vagyok, a reakcióm arra, ami Demi-vel történt, minden csak nem , és ha elmondanám neki, hogy valójában hogyan érzem magam most, valószínűleg erőltetné a választ. Annak a gondolata, hogy megosszam a múltamnak ezt a részét Grayson-nal megrémít engem, és arra csábít, hogy higgyek abban, ha megtudná, elhagyna engem. A gondolat, hogy elsétál tőlem, arra késztet, hogy az oldalához gömbölyödjek és elvesszek a védelmező melegségében. Megpuszilja a fejem búbját és a hátamon lusta köröket rajzol. Ez ideiglenesen megnyugtatja a félelemmel átszőtt gondolataimat, és jelenleg ez elég.
- Hol van Brody? – kérdem, orrommal az erős, biztonságos mellkasába furakodva. Félek, hogy ha belenézek azokba a kristályosan zöld szemeibe, valahogy megtudná, hogy valami szégyen teljeset rejtegetek.

- Demi-vel van, - válaszolja lágyan. A hangjában lévő szomorúság nyilvánvaló és aggódik, hogy a Demi és Brody között lévő zűrzavar rajtuk fog csattani.

Mintha hallana minket, Brody sétál be a nappaliba és leül, kieresztve egy nehéz sóhajt, ahogy lepottyan a kanapéra. Kimerültnek tűnik és olyan nagyon elveszettnek. Ő egy igazán jó srác és rájövök, hogy a mi barátságunk egészen megnőtt az utóbbi néhány hétben. Ő az a nagy tesó, akit mindig is akartam.

- Jól vagy ember? – kérdi Grayson, Brody-ra nézve. Mellkasa vibrál a bőrömön és a hang furcsán megnyugtató. Lecsendesít.

Brody végighúzza kezét fáradt arcán és a könyökét a térdén pihenteti meg. – Igen, - válaszolja, hangja lágy és mogorva. – Demi beszélni akar veled Huntley.

Gondoltam, hogy akar majd.

- Oké, megyek megnézem őt. – Kibogozom magam Grayson oldala mellől és megcsókolja a halántékomat. Imádom, amikor ezt csinálja. – Miért nem rendeltek fiúk egy kis Kínait? – javaslom. – Éhes vagyok, és biztos vagyok benne, hogy Demi is szeretne enni valamit, mielőtt elalszik.

- Oké bébi, bármit, amit a lányok akarnak.

Elhagyom a nappalit és halkan besétálok a vendégszobába, ami nem túl régóta Demi szobájává vált. Azt gondoltam, hogy vele élni nehéz lesz, de nem az. Talán azért, mert mindkettőnknek saját fürdőszobája van, vagy talán mert több bennünk a közös, mint először gondoltam.

Apró alakja össze van gömbölyödve az ágyban és az ágy melletti lámpa fel van kapcsolva, árnyékot vetve zúzódott arcára. Kisebbnek tűnik, majdnem, mint egy kisgyerek. Csendben odasétálok, ahol fekszik, és óvatosan leteszem magam az óriási ágyára. Szeme kinyílik és könnyek gyűlnek benne a látványomra. – Sshh, - suttogom, - Semmi baj Demi. Itt biztonságban vagy. Brody és Grayson nem fogja hagyni, hogy bármi is történjen veled.

Óvatosan letörlöm a könnyeket az arcáról, és úgy mozdul, hogy ülő pozícióba tornázza magát. – Jól vagy? – kérdem. Természetesen nincs jó, nem vagyok hülye, de ez az egyetlen módja, hogy beszélgetést kezdeményezzek, arról, ami történt. Mélyen bezárva tartva, ez az eset nem fogja kitörölni magát, mintha soha nem történt volna meg.

- Annyira amennyire lehetek, azt hiszem.

- El akarod mondani nekem mi történt?

Megfeszül és babrálni kezdi a kezében lévő összegyűrt papírzsepit.

- Segíteni fog, - bátorítom, - Ígérem.

Felnéz rám, és megfogom a kezét, hogy támogassam őt.

- Komoly káoszt csináltam a dolgokból, - reszketeg lélegzetet vesz, és az ajkába harap, hogy megakadályozza a reszketését. Figyelmesen hallgatom, teljes figyelmemet neki szentelem. Ez az, amire a leginkább szükségem lett volna sok hónappal ezelőtt. Ehelyett a dolgok számomra rosszból még rosszabbra fordultak. Megszorítom a markomban lévő kezét, egy kicsit meglököm, hogy folytatásra ösztönözzem. – Brody-ra vártam, és azt hiszem amikor Tommy hívásait már ziliomodjára hagytam figyelmen kívül, ő jött és rám talált. Brody és én megpróbáltuk titokban tartani, de egy kicsit gondatlanok voltunk. – Hangja tele van megbánással, az a fajta, ami a lebukásból adódik, amikor valami olyat csinálsz, amit nem kellene, a cselekedettől eltekintve.

- Azt gondoltam, hogy ti ketten ki nem állhatjátok egymást.

Lehetetlen volt nem észrevenni, amikor tőröket döftek egymásba egy zsúfolt szoba két ellentétes végéből. De talán, ez az, amit akartak, hogy az emberek lássanak. Meg akarták hülyíteni az embereket.

- Ó édes kicsi Jézus, ő az őrületbe kerget. Az idő felében, nem tudom, hogy inkább hülyére akarom dugni, vagy pofán vágni.

Száját oldalra emeli, mielőtt a könnyek újra folyni kezdenek az arcán.  – Annyira átkozottul szerelmes vagyok belé, hogy halálra rémít. Anyu mindig azt mondta nekem, hogy soha ne hagyjam, hogy egy férfi a kezébe tartsa a szívemet, hacsak nem vagyok benne biztos, hogy megérdemli, de mit tegyek, amikor a szívem igazából soha nem tartozott hozzám? Mert biztos vagyok benne, hogy hat éves korunk óta ő birtokolja a szívem.

Egy ölelésbe húzom őt, és ő hagyja. Teste remeg az elfojtott zokogástól. Amit mond, annak van értelme és megértem, miért érzett ennyire ellentétes érzéseket. Mostanáig, Tommy biztos választás volt, de Brody az, akiért sóvárog jobban, mint a levegőért. Most elnézve a nyugtalanságot az arcán, rádöbbenek, hogy igazán szereti Brody-t és ez az együtt-nőttünk-fel fajta szerelem, amit könyvekben olvasol, mint a Büszkeség és Balítéletben. Brody az ő Mr. Darcy-ja, és Brody-nak ő az Elizabeth Bennett-je.

Lágyan kopogtatnak az ajtón, és megfordulok, hogy lássam Brody-t besétálni. Demi rendbe szedi magát, megtörli a könnyáztatta arcát, és leteszi a fejét a párnájára. Betakarom őt, és az ajtóban találkozok Brody-val. Annyira elveszettnek, és zavarodottnak tűnik, de én látom a szerelmet és a rajongást égni fényes szemében. Megölelem, ami könnyen jön számomra, most hogy kényelmesen érzem magam körülötte. Megpuszilja a fejem búbját, és nézem, ahogy eltűnik a szobában, bezárva az ajtót maga mögött.

A kajának nem sokkal korábban kellett megérkeznie, mert a konyha pultot Kínais dobozok borítják. Az illat csiklandozza az orromat, és beindítja a nyálelválasztásomat. Egész nap nem ettem, és most hírtelen nagyon megéheztem. Grayson el van foglalva, hogy előszedje a tányérokat, amikor a karomat a dereka köré fonom mögötte, magamhoz húzva őt olyan közel, amennyire csak képes vagyok. Beszívom az illatát.

- Héj gyönyörű lányka, - mondja szembe fordulva velem. Megpuszilja a homlokomat, a szemem alatt, ahol a csendes könnyek folytak, és végül az ajkamat. - Nem fogjuk többé hagyni, hogy így sírj. Utálom, amikor sírni látlak. - Annyira kedves velem, mintha én lennék megütve és megzúzódva. Amit még meg kell tudnia, hogy az vagyok. Belül. Látni Demi-t ennyire bántalmazva, a felszínre hozott sok akaratlan érzést. Én csak nem tudom, mennyi ideig, akarom még ezt rejtegetni ez elől a gyönyörű, kedves férfi elől, aki törődik velem.

- Együnk, majd csinálok neked egy szép forró fürdőt.

- Hmmmm, - ennyi a válaszom. Csábítóan hangzik. És megnyugtatónak.

Miután kerül némi étel az éhes gyomromba, és ázok a kádfürdőbe, Grayson ígéretéhez híven lefekszünk az ágyamba. A fejem Grayson mellkasán és hallgatom az állandó szívverését. Ez az egyik kedvenc hangom, hogy álomba ringasson. Lábaink összegabalyodnak, és ő a hajammal játszadozik, ez a másik dolog, amit imádok. Mindketten egy kicsit elveszünk a gondolatainkban, és amennyire fáradt vagyok, nem tudom kikapcsolni az agyam.

Nem is veszem észre, hogy a homlokomat ráncolom, amikor Grayson megkérdi, - Min gondolkodsz ilyen keményen?

Felnézek rá és elmosolyodom, amikor hüvelykujja szelíd dörzsölésével elsimítja az összeráncolt szemöldökömet. A lámpából jövő tompa fény még ragyogóbbá teszi. Sóhajtok. Soha nem fogom megunni, hogy őt nézzem.

- Gondolod, hogy Brody és Demi rendben lesz?

Felsóhajt. – Azt gondolom, sok dolgot elrontottak, és Demi-nek inkább előbb véget kellett volna vetnie a dolgoknak Tommy-val, mint megcsalni őt. De most, hogy ez kiderült, Brody és Demi meg tudnak ezzel birkózni együtt. – Valami azt mondja nekem, hogy ő helyteleníti ezt, nem a kapcsolatukat, hanem, hogy Demi hűtlen volt Tommy-hoz. Hangja megértéssel vegyül, de melyik oldallal? A megcsalóval? Vagy a megcsalttal?

- Brody szereti őt, - mondom, sokkal inkább magamnak, mint Grayson-nak.

- Tudom. Élete nagy részében szerette őt. Amikor hat évesek voltunk, Brody elkezdte csipkedni Demi-t a játszótéren, és az egyik nap ő meg arcon dobta egy sár pitével, mert azt mondta, hogy ronda a ruhája. Attól a naptól, Brody jobban szerette azt a lányt, mint magát az életet. Ez folytatódott a középiskolán keresztül. Demi randizott néhány sráccal, de mindannyian tudtuk, arra vár, hogy Brody tegye meg a lépést, de amikor nem tette, ő abbahagyta a várakozást. Brody majdnem belehalt, amikor elkezdett Tommy-val találkozgatni, és amikor rájött, hogy tizenhét évesen elvette a szüzességét, egy ideig mélyvízbe került.

- Miért nem tette meg soha azt a lépést, ha tudta, hogy őrá vár?

- Nem gondolta, hogy elég jó lenne. Egy kicsit eltérően nőtt fel, mint ahogy mi, és feltételezte, hogy Demi-t nem érdekli, mert Brody családját nem vetette fel a pénz, mint a miénket.
Erre a logikára a homlokomat ráncolom, annak ellenére, hogy az emberek mindig elutasították a szegényeket. – Ez hülyeség.

Kuncog. – Tudom, bébi, de annak idején nem tudott jobbat. Talán most, hogy törődik saját magával, másképp érez, és rájön micsoda egy seggfej volt.

A gondolat, hogy Grayson nem akarna velem lenni, ha azt hinné, szegény vagyok, zavar engem. Az apám örökölt pénzt, és amikor meghalt, vagyonkezelési alapba tette, arra az időre, amikor idősebb leszek. Anyának volt engedélye, hogy használja a megélhetésért, de ő ragaszkodott hozzá, hogy nélküle boldoguljon. Végül, az én hülye vagyonkezelési alapom volt, ami megölte ölt. Az utolsó barátja, aki a rács mögött ül gyilkosság miatt, rájött erre, és amikor anya nem adott neki egy centet sem, hogy támogassa az alkoholista szokásait, hírtelen felindulásból megölte őt.

Ez még egy titok, amit úgy döntöttem, hogy elrejtek.

- Huntley?

Kirántom magam az emlékekből, amik néha foglyul ejtenek, és rádöbbenek, hogy Grayson pólóját markolászom. Belenézek meleg zöld szemébe, és megeresztek egy gyenge mosolyt. – Jól vagyok. – A hazugság könnyen jön az ajkaimra. Grayson tekintete elmondja, hogy nem teljesen hisz nekem, de nem erőlteti. Helyette leveszi a pólóját, tudva, hogy szeretem bőrének érzését az enyémen és becsusszan az ágy távolabbi végébe. Ránk teríti a paplant, és én a mellkasához simulok, beburkolva erős, izmos testével.

Az álom elkerül engem, a gondolataimat zaklatják és gyötrik azok a dolgok, amit távol tartok Grayson-tól, dolgok a múltamból, amiket meg kellett volna osztanom vele, mielőtt randizni kezdtünk. Szorosabban fogom őt. Amikor elmondom neki, el fog hagyni engem.

Élveznem kell ezt a pillanatot, ahogy tart engem.

Mert ez holnap esetleg már nem lesz az enyém.

Ő esetleg már nem lesz az enyém.


** ** ** ** ** ** ** **


Grayson alvó alakjára ébredek. A nap besüt a függönyön keresztül, és félhomályosan megvilágítja az arcát. Nem bánnék minden nap erre ébredni. Békésnek tűnik, szinte Isteninek. Elnyomom a késztetést, hogy végig futtassam az ujjaimat az enyhén szétnyílt ajkain, és kimászom az ágyból olyan csendesen, amennyire csak lehetséges. Amikor felöltözök, bemegyek a konyhába, ahol ott találom Brody-t, aki már a kávét csinálja.

- Jó reggelt, - mondom. Megragadok egy kávésbögrét, és megállok mellette.

Ő is elég helyesnek néz ki. Lebarnult bőre van és teljesen kidolgozott teste. Haja piszkosszőke színű, ami a homlokába lóg. Jó dolog, hogy félmeztelen látványától nem szaltózik a gyomrom, amit akkor csinál, amikor Grayson-t látom póló nélkül. Vagy amikor Grayson-t magát látom, részletkérdés.

- Hé neked is, - válaszolja, hangja mély és rekedt az alvástól. Bár a szeméből ítélve, annak hiányától. – Hogy aludtál?

- Nem olyan jól. – Iszok egy kortyot a kávéból, és hagyom, hogy átmelengessen a gyomromtól a lábujjamig. A kávé és a csokoládé az a két dolog, amit soha nem lennék képes feladni. Soha.

- Én sem, - sóhajtja.

- Hogy van?

Rám néz, szomorúsággal és megbánással a szemében. – Jól, azt hiszem. Rémálma volt éjszaka, felébredt harminc percenként azt sikítva ’Kérlek állj!’. Istenem, annyira tehetetlennek érzem magam. És bűnösnek. Tudom, hogy amit tettünk rossz, de nem tudtam megállítani, még ha akartam volna se. Isten maga sem tudott volna megállítani attól, hogy vele legyek.

- Srácok, majd kitaláljátok, mi legyen, - mondom. Karomat a dereka köré fonom, és megölelem őt. Ugyanannyira szüksége van vigasztalásra, mint Demi-nek, és a szívem összetörik mindkettőjükért.

- Én is remélem, - mondja, a kávéjába kortyolva. – Merre mész?

Vállat vonok. – Meglátogatom Emma nénit. Nemsokára visszajövök.

Megragadom a kulcsom, épp amikor mond valamit Grayson-ról, de elmulasztom, amikor az ajtó becsukódik. Nem vesztegetem az időt, beugrom a Jeep-be, és a nagynéném és a nagybátyám házához hajtok. Szükségem van a tanácsára, ez áll a legközelebb az anyai tanácshoz, ami valaha újra megadatik nekem.

- Hello? – Besétálok a házuk bejárati ajtaján, de csend van. A francba. Talán még mindig a templomban vannak.

- Huntley? Te vagy az édesem? – nagynéném hangja a nappalihoz vezető boltíven keresztül hallatszik. A kanapén fekszik, egy könyvel a kezében.

- Szia, Em néni. Sajnálom, rosszkor jöttem?

A nagynéném a homlokát ráncolja, és felemelkedik a kanapéról. – Természetesen nem, édesem. Szívesen látunk itt. Ez a te otthonod is. – Melegen rám mosolyog, és egy ölelésbe húz engem. A szeretet az, amire szükségem van. – Minden rendben van drágám?

- Beszélhetünk?

- Természetesen édesem. Had csináljak magunknak egy kis teát, és elmondhatod nekem, ami olyan nagyon a szívedet nyomja.

Jól tud bennem olvasni, olyan módon, ahogy egy anya tud a gyerekében. Ilyen alkalmakkor hiányzik anya, de egyaránt hálás vagyok, hogy itt van nekem Emma Néni. Olyan számomra, mint egy anya, de anélkül, hogy úgy érezzem, teljesen megpróbálja átvenni a helyét. Emiatt annyira nagyon szeretem és tisztelem őt.

Egy kicsivel később, Emma Néni visszajön egy tálcával a kezében. Letelepedik a kanapéra és csinál mindkettőnknek egy csésze teát.

- Na most, - mondja, letéve a csészéjét a nappali asztalra. – Mond el nekem, mi zavar téged édesem.

Nagyot nyelek, mielőtt elmesélem neki mi történt Demi-vel tegnap. Megdöbbenésében tágra nyílik a szeme, amikor elmondom, hogyan találtunk rá és a sajátom is meg megtelik könnyel. Vigasztalva simogatja a hátamat.  – Nehéz volt látni őt így, anélkül, hogy visszaemlékeznék arra, amin én mentem keresztül, - mondom.
- Ó szívem, a reakciód teljesen normális volt. Te egy kicsit jobban megérted, min megy keresztül az a lány, mint a legtöbb ember. Beszéltél Grayson-nak arról, mi történt veled mielőtt Breckinridge-be jöttél?

A fejemet rázom, és megpróbálom lenyelni a könnyeimet. – Nem, de a tegnapi nap után, azután hogy látott engem majdnem kiborulni, azt gondolom, megérdemli, hogy tudja. De félek, hogy ha elmondom neki, nem ugyanúgy fog rám nézni. Mi van, ha ő nem akar majd engem, miután rájön, hogy egy sérült áru vagyok?

Emma néni a vállam köré fonja a karját. – Először is, te nem vagy sérült áru. Soha többé ne halljam meg, hogy így utalsz magadra, vagy kénytelen leszek elfenekelni téged. Több dolgon mentél keresztül, mint a legtöbb ember a te korodban, és ezért annyira hihetetlenül erőssé váltál. És másodszor, honnan veszed, hogy Grayson el fog hagyni téged, ha megtudja? Nem hiszem, hogy az a fiú valaha is elhagyna téged, még ha akarna se. Annyira beléd van esve édesem, minden alkalommal meregeti rád a szemét, amikor vele vagy.

- Félek.

- Tudom, kicsi lány. De ez a szerelem miatt van. Tudom, hogyan érzel Grayson iránt, pontosan ezért van szükséged arra, hogy megbízz benne eléggé, hogy nem hagy el téged, amikor elmondod neki az igazat. Ha az a fajta férfi, akinek ismerem, akkor még jobban fog szeretni, mint eddig.

- Gondolod, szeret engem?

Csipkelődik. – Az a fiú egy tizennyolc kerekű elé ugrana, ha arra kérnéd. Mindenki látja, hogy szeret téged.

- Én is szeretem őt, - elcsuklik a hangom. – De hogyan mondjam el neki, mi van a szívemben, amikor félek, hogy visszautasítja, mert nem egész?

- Édesem, hagyd, hogy újra összerakja. Lehet, hogy te is megtalálod, hogy össze tudd rakni az ő szívének darabjait.

Túlságosan el voltam foglalva a saját belső konfliktusommal, hogy elgondolkozzak az utolsó kijelentésén. Helyette, arra fokuszálok, hogy lenyugtassam a gondolataimat, és a belső erőmre támaszkodjak. Meg tudom csinálni. Grayson megérdemli, hogy tudja.
- Köszönöm, Em néni.

Megpuszilja a homlokomat, és szorosan megölel. – Bármikor kicsi lány. Itt vagyok, ha szükséged van rám.

Elköszönök, és megteszem a rövid utat vissza a lakásomra. Furcsamód jobban érzem magam, de még mindig kicsit ellentmondásosan. Hirtelen, annak a gondolata, hogy Grayson nem tudja teljesen ki vagyok, sokkal félelmetesebb, mint elmondani neki az igazat.

Azon vagyok, hogy Grayson lába elé helyezzem az összetört szívem darabjait.

Csak reménykedni tudok, hogy ő még mindig velem akar majd lenni, annak ellenére, hogy nem vagyok egész.


18. Fejezet

Grayson ~


Huntley besétál a lakásba és az arcán lévő kifejezés aggodalommal tölt el. Arca vörös és a szeme fel van dagadva. Fogalmam sincs hol volt, de valami nyilvánvalóan felzaklatta őt. Becsukja az ajtót maga mögött, és odasétál hozzám. Karja a derekam köré siklik, és nem tehetek a rossz érzés ellen, ami a gyomromba tekeredik. Valami nagyon nincs rendben.

- Hova tűntél reggel? – kérdem csendesen. – Hiányoztál.

- El kellett rendeznem néhány dolgot. Brody és Demi itt van?

- Igen, Demi szobájában vannak. Legutóbb, mikor ellenőriztem őket, aludtak.

Végig néz a folyosón, majd vissza rám. – Beszélhetünk?

Bólintok, fáradtan nézve őt, ahogy megragadja a kezem, és végig vezet a folyosón a szobájához. Becsukom az ajtót magam mögött és helyet foglalok az ágyon. A rossz érzés, ami percekkel ezelőtt a gyomromba volt, most felerősödik. Aggódok.

- Mi a baj?

- El kell… el kell mondanom neked néhány dolgot, és szükségem van arra, hogy hagyj befejezni, mielőtt bármit is mondasz. Hogy, hogy döntesz, mit csinálsz utána, az a te döntésed, rendben?

A szívem vadul kezd száguldani és a képzeletem elkezdi felidézni az összes lehetséges legrosszabb forgatókönyvet. Nagyon nyelek, és bólintok egyszer, hogy folytassa.

- Mielőtt ideköltöztem, történt néhány dolog, amire nem vagyok büszke, annak ellenére, hogy azok kikerültek az irányításom alól. Fiatal voltam és éretlen, és hoztam néhány nagyon ostoba döntést, - szünetet tart, letörölve a könnyeit, amik elkezdtek lefolyni az arcán. – Randiztam egy sráccal, Jake-kel, majdnem három éve. Népszerű fiú volt a sulinkba, és amikor elkezdett érdeklődést mutatni irántam, izgatott lettem. Apa meghalt, amikor két éves voltam, szóval csak én és anyukám voltunk. Nem szoktam felkelteni a férfiak figyelmét, és az gondoltam, ahogy Jake bánt velem, annak olyannak kellett lennie. Anya barátja ugyanúgy kezelte őt, ez volt minden, amit a kapcsolatokról tudtam.

Hallhatóan a fogamat csikorgatom. Mit csinált balfasz Jake az én gyönyörű lánykámmal? Miért nem volt senki körülötte, hogy megvédje őt?

Huntley zokogni kezd mellettem. Megmozdítom a karomat, hogy köré fonjam, de gyorsan kitér az ölelésem elől, és leugrik az ágyról. – Ne, - mondja. – Várj, amíg megtudod az egész történetet, mielőtt úgy döntesz, hogy megéri megérinteni engem.

A szőnyegen járkál fel-alá előttem, és minden erőmet össze kell szednem, hogy ne ragadjam meg, és vigasztaljam meg őt. De elmondhatom, hogy szüksége van időre, neki kell kiböknie, annak érdekében, hogy megbízzon megában. És bennem.

- Az első alkalommal, amikor szexeltem vele, - folytatja. Ösztönösen ökölbe szorítom a kezemet, és megerősítem magam, arra, ami most következik. – Szörnyű volt. Tudtam, hogy fájni fog, de azt vártam, hogy Jake gyengéd lesz velem, és vigyáz rám. Azt akartam, hogy értékelje az ajándékot, amit neki adok, egy részemet magamból, amit soha nem kaphatok vissza. Gondolom nem érdekelte, még akkor sem, amikor elkezdtem sírni, folytatta tovább. Majdnem egy hónapba telt, míg összegyűjtöttem a bátorságot, hogy újra megtegyem, és még akkor sem törődött velem egyáltalán. – Nagy levegőt vesz a zokogások között, és rám néz, félelem és megaláztatás ég a szomorú szemében. – Biztos vagy benne, hogy hallani akarod a folytatást? – kérdi habozva.

Elfordítom a fejem, de bólintok. Hallom, hogy élesen beszívja a levegőt, és tudom, hogy félreértelmezi, a kényszeremet, hogy elforduljak. De ez nem azért van, mert undorodom tőle. Attól a köcsögtől undorodom, aki nem volt elég férfi, hogy szerelemmel és tisztelettel bánjon ezzel a gyönyörű, törékeny lánnyal, ahogy megérdemli.

- Harmadik alkalommal, - nagyon nyel, - meggyőzött engem, hogy próbáljuk ki óvszer nélkül. Azt mondta, hogy ez sokkal élvezetesebb mindkettőnk számára. Szedtem tablettát, és minden, amit igazán akartam, hogy boldoggá tegyem őt, így belementem. Szükségtelen elmondani, ugyanolyan rettenetes volt számomra, mint az előző két alkalom. Jake mindig is jobban aggódott a saját szükséglete iránt, mint az enyémért.
Mostanra abbahagyta a járkálást, de a szipogása rosszabb lett annál, hogy folytassa a történetet. Dühös vagyok és frusztrált. Dühös, mert kényszert érzek, hogy megtaláljam azt a faszfej Jake-et és agyonverjem egy kalapáccsal, és frusztrált, mert Huntley, nem engedi, hogy megvigasztaljam őt. Látom, mit tesz ez vele, és a látványa, ahogy lecsupaszítja a lelkét, felébreszt valami mást a saját szívemben.

Bűntudatot.

Mert vannak dolgok rólam, amit Huntley szintén megérdemel, hogy tudja.

Nézem minden mozdulatát, ahogy leül a bozontos szőnyegére. Vesz néhány nyugtató lélegzetet, de ez nem segít, hogy enyhítse a sírását. Nem mozdulok az ágyon lévő helyemről.

- Nyolc héttel később rájöttem, hogy terhes vagyok, - sírja. Biztos vagyok benne, hogy látja a meglepetést az arcomon, de folytatja. – Meg voltam rémülve. Fogalmam sem volt mit csináljak. Úgy döntöttem, hogy a legjobb dolog, amit tehetek, hogy elmondom Jake-nek, és reménykedek, hogy nem lesz túl mérges rám. Elkezdett többet inni, és biztos voltam benne, hogy drogozik, így soha nem tudtam, milyen hangulatban találom. Az egyik este úgy döntöttem megosztom vele a hírt, és besétáltam hozzá, - szipogja, - amikor a legjobb barátnőmmel, Taylor-ral szexelt.

Az agyam elsötétül, és élénk színekkel játszom vissza, amikor az exem megcsalt engem. Ötletem sincs, mit mondjak.

Az ösztönöm bekapcsol, és letérdelek oda, ahol Huntley van összegömbölyödve a szőnyegen. Szó nélkül köré fonom a karomat és az ágyhoz cipelem. Megadnák bármit, hogy elvegyem tőle azt, amit most érez.

- Mi történt utána? – suttogom. Figyelmen kívül hagyok minden figyelmeztető jelet a fejembe, ami azt mondja, hogy hagyjam, hogy nem fog tetszeni, amit hallani fogok.

- Miután rájuk nyitottam, Jake üldözőbe vett, és amikor elmondtam neki, hogy terhes vagyok, kiakadt. Azzal vádolt, hogy megcsaltam, és a végén lelökött a lépcsőn. Aztán elkezdett rugdosni, és nem sokkal azután elájultam. Azon az éjszakán elvesztettem a babámat, és három napot töltöttem a kórházban, hogy az esés okozta sérülésekből felépüljek.

Előre-hátra ringatom őt, reménykedve, hogy lenyugtatom a szívében és a lelkében dúló vihart, úgy ahogy ő lenyugtatja az enyémet. Azon kapom magam, hogy én akarok lenni ennek a lánynak minden, ami csak lehetséges. A kezdeti sokk ellenére, ezek az információk többet magyaráznak meg nekem, mint ahogy gondoltam. A kapcsolat, amit kettőnk között érzek lüktetni, megerősödött. Két megtört lélek vagyunk, akik egymásban keresnek vigaszt, és annak a vágya, hogy a másik újra egész legyen.

Kinyitja a száját, de habozik.

- Mi van még? – kérdem. – Látom, hogy van valami más is, amit el akarsz mondani.

Hallom, ahogy nagyot nyel. Biztosan nem lehet rosszabb, attól, amit már elmondott nekem.

- Azon a napon, amikor elhagytam a kórházat, megtaláltam anyukám testét. Besétáltam a házba és a konyhában találtam rá. A tarkója be volt törve, és az orvos szakértő véleménye szerint, volt még harminc hét szakított seb a mellkasán és a hasán. Amikor…

- Állj. Nem kell többet mondanod.

Elmozdul, megpróbálja kibogozni magát tőlem. – Mit csinálsz?

- Ez az, amire felkészítettem magam. Már mindent tudsz a múltamról és tudtam, hogy el fogsz hagyni, miután rájöttél, mennyire elcseszett vagyok valójában.

Kétszer pislogok, pillanatnyilag szóhoz sem jutok a feltételezése miatt. Nehéz, hogy ne guruljak dühbe ezért, különösen, amikor az utolsó dolog ami megfordul a fejembe, hogy elhagyjam őt.

- Te őszintén azt gondoltad, hogy el foglak hagyni, miután elmondtad nekem mindezt?

- Igen, - suttogja, - Hogy tudsz szeretni valakit, aki nem egész?

Két hosszú lépéssel lecsökkentem a kettőnk között lévő távolságot. Nem hátrál el tőlem, amikor elérem őt. Bárcsak lehetséges lenne megmutatnom neki, milyen az én szememen keresztül. Azt akarom, hogy lássa a hihetetlen, gyönyörű és erős Huntley-t, ami félelemmel vegyes bámulattal tölt el minden nap. Szükségem van rá, hogy tudja ezt…

- Szerelmes vagyok beléd, - mondom hirtelen.

A szeme kitágul, és megtelik könnyekkel. – Mi?

A kezembe fogom az arcát, és belenézek a szemébe. – Szerelmes vagyok beléd Huntley.

- Nem lehetsz Gray. Hogyan szerethetsz valamit, ami törött?

- Te annyira eltökélted, hogy elrejted az összetört lelkedet, hogy nem látod, hogy azok a darabok mennyire gyönyörűvé tesznek téged. Teljesen lefegyverzel engem Huntley, tiéd a meztelen szívem és lelkem, és minden, amit akarok számodra, hogy lásd, szerelmes vagyok minden átkozott összetört darabodba. Nem akarok senki mást.

A fejét rázza, és a hüvelykujjammal letörlöm a könnyeit.

- Én is szerelmes vagyok beléd, - sírja, - és ez megrémít engem.

- Ez engem is megijeszt bébi, de szeretném, ha beengednél engem. Hadd lássam, mi van a szépséged alatt.

Ajkamat az övéhez nyomom. Karja a nyakam köré fonódik, és én magamhoz húzom őt, amíg már csak a ruháink választanak el minket egymástól. Felemelem és a lábait a derekam köré szorítja. Addig megyek, míg a térdem bele nem ütközik az ágyba, és gyengéden leeresztem őt.

Egy rövid pillanatig felette lebegek, mielőtt pillangó csókokat hintek végig lefelé a nyakán. Szája közel van a fülemhez, és a meleg lehelete az egész testemen borzongást idéz elő.

- Grayson, - hangja lágy és sebezhető. – Szeretkezz velem.

Nagyot nyelek. Soha nem szeretkeztem igazán ezelőtt, nem úgy, ahogy Huntley-val akarok. Ezek után, köztünk minden meg fog változni. Meg kell osztanom vele a titkaimat, meg kell bíznom benne, úgy, ahogy ő megbízott bennem. De a most nem a megfelelő alkalom. Ez arról szól, hogy megmutassam neki, hogyan érzek.

Huntley felül, és áthúzom a felsőjét a fején. Ugyanezt teszem a sajátommal is, mielőtt csatlakoznák hozzá az ágyban. Megcsókolom, végigfuttatva nyelvemet a felső ajkán, beengedésért könyörögve. Nyelvünk egy megszentelt rituális dalba és táncba találkozik, és a köztünk lévő tűz lángra lobban.

Lassan öltöztetjük le egymást, kiélvezve a meghittséget és a nyitottságot, amin osztozunk. Amikor mind a ketten meztelenek vagyunk és reszketve a várakozástól, a szemünk találkozik, és ez a tökéletes pillanat, hogy lecsupaszítsak mindent. – Szeretlek, - mondom, érzem a vallomásom visszavonhatatlan meggyőződését. Az érzések keresztül futnak rajtam kibírhatatlanul és érzem, hogy könnyek gördülnek le az arcomon.

- Én is szeretlek téged.

Ajkain ismét találkoznak, és a könnyeink elkeverednek, ahogy a testünk eggyé válik. Becsúszok a forróságába és mindketten felnyögünk. Mozdulatlan maradok, beburkolózva melegségébe minden lehetséges módon, érezve ahogy szívverésünk tökéletes összhangban kapcsolódik össze. Elkezdek mozogni, kihúzódva és Huntley bejáratát ingerlem a farkam hegyével. Mindkettőnket kínzom, de meg akarom ízlelni őt, és imádni testének minden egyes négyzetcentiméterét, amíg már többé egyikünk sem tudja a kezében tartani ezt.

- Gray, - zihálja, - Kérlek.

Visszacsúszok belé, amíg már nem tud többet befogadni belőlem. Lábait felhúzza, és csípője enyhén megemelkedik, mélyebbre kerülve, mint valaha is voltam. Az érzés egyszerre gyötrelmes és gyönyörű. Könnyed ritmust veszek fel, csípőnk együtt mozog, ahogy sikamlós testünk összeolvad. Lehetetlen megkülönböztetni Huntley testét az enyémtől. A lelkünk összekapcsolódik, ahogy a testünk.

Érzem, hogy Huntley összeszorul körülöttem, és felgyorsítom a tempómat, üldözve azt a hullámot, amely elkerülhetetlenül elnyel bennünket, mint egy örvény. Egy utolsó lökés mindkettőnket átlök a szakadék szélén, és elnyelem a sikolyát, örömének kiáltását, ami egyesül az enyémmel. Egy lélek vagyunk, ami két testben lakozik.

Az idő mozdulatlan, ahogy levegőért kapkodunk és élvezem életem legcsodálatosabb szépségű pillanatának utóhatását.

Felemelem a fejem Huntley nyakhajlatából, és ő küld felém egy szégyenlős, félénk mosolyt. Imádom, hogy még mindig szégyenlős körülöttem, annak ellenére, hogy láttuk egymás testének minden egyes részét a legintimebb módon.

- Elképesztő vagy, - suttogom az ajkainak. Kienged egy elégedett sóhajt.

Vonakodva elhagyom testének melegét, és mindkettőnket bebújtatom a takaró alá. A mellkasomhoz simul és végighúzza ujjait a szívem fölött. Amikor a légzése egyenletessé válik, ébren fekszem, és csak nézem, ahogy alszik.

Mellkasa ritmikusan emelkedik és süllyed. Szeme megremeg a szemhéja mögött, amíg hosszú szempillái az arcán pihennek. Ajkát enyhén lebiggyeszti, és nem tudom elrejteni a mosolyomat. Az én gyönyörű lánykám annyi mindenen átment, és olyan sok súlyt cipelt az apró vállain. A szívemben tudom, meg fogja mutatni nekem, mennyire erős. Nem tudom elképzelni, hogy e nélkül a lány nélkül menjek tovább.

Miután több mint egy órán keresztül nézem őt, kicsusszanok az ágyból, óvatosan nehogy felébresszem őt. Megmozdul, de csak a hasára fordul és alszik tovább. Felhúzom a nadrágomat és a pólómat és távozom a lakásból.

Agyamban nagyon sok gondolat kavarog, még mindig próbálom feldolgozni, amit Huntley elmondott nekem. Át kell küzdenem magam a bűntudatomon, és megtalálni a módját, hogy megnyíljak a saját démonaimmal kapcsolatban. El sem tudom képzelni, mennyire nehéz volt neki ennyire önzetlenül megnyílnia nekem, és átélni a múltját kísértő emlékeket. Minden, amit tudok, hogy a kapcsolatunk nem mehet addig tovább, amíg teljesen őszinte nem voltam vele. Meg kellett volna tennem, amikor randizni kezdtünk, de annyira nagyon hatással volt rám Huntley, és ahogyan miatta érzem magam, hogy még mélyebbre ástam a fájdalmas titkaimat.

A temetőbe hajtok a városon kívülre, és megállok az egyik oldalsó úton. A temető normálisan csendes, de hajnali négykor kísérteties. Felsétálok a dombon, amíg el nem érem húgom fejfáját és leülök a fűre. Nézem a rávésett fehér márvány angyalt és csendesen végigolvasom a nevét.

Emilie May Carter

1992 – 2011

Szeretett lány

Mindig szeretem, dédelgetem és soha el nem felejtem.

„Magammal cipelem a szívedet, az én szívemben cipelem. Soha tőle meg nem válok
Ahová csak megyek jössz velem; bármit teszek azt teszed te is, kedvesem. Nem ismerem a félelmet a sorsomban, te vagy az én sorsom. Nem vágyom szebb világot, te vagy az én igaz világom, te vagy az kit a hold már réges rég mellém kijelölt, kit a nap egyszer majd megénekel.”  - EE Cummings

Egy magányos könnycsepp elszabadul, ahogy a húgom kedvenc idézetét olvasom E. E Cummings-tól. Ő ilyen könyvmoly volt, és én játékosan mindig ugrattam az irodalom iránti imádata miatt. Amikor meghalt, magával vitte a részem felét. Gyerekként elválaszthatatlanok voltunk, mindig mindent együtt csináltunk. Két évig magammal cipeltem a halálát és a bűntudat, ami előjött, hogy eltitkoltam a szüleim elől mi történt vele valójában. Tudtam, hogy nem lennének képesek kezelni az igazságot, így megkértem az orvost, hagyja, hogy én közöljem velük azt, ami történt.

Emilie szerette volna Huntley-t. Lehetetlenség nem azt tenni. Azt kívánom, jobban, mint bármit, hogy bárcsak elmondhatnám Emilie-nek a békét, amit Huntley hoz számomra, hogy semmit sem akarok jobban, mint megmutatni neki a szívemet, félelem és habozás nélkül.

- Hiányzol Em, - suttogom csendesen, reménykedve, hogy a lágy szellő elviszi a szavaimat hozzá. Felállok, és egy csókot helyezek a fejfájára. Az, hogy itt vagyok, világossá teszi, hogy beszélnem kell Huntley-nak a múltamról, és megbízni benne úgy, ahogy ő bízott bennem.

Becsusszanok furgonomba, épp amikor a telefonom megszólal. A bátyám Jeff neve villan fel és végighúzom az érintő képernyőt, hogy válaszoljak.

- Héj köcsög, - mondja üdvözlésképpen. Jeff két évvel idősebb, mint én, de néha nem tehet róla, de úgy viselkedik, mintha közelebb lenne az én koromhoz.

- Héj seggfej, - válaszolom. – Nincs egy kicsit korán neked, hogy felhívj engem?

- Igen, az edzőteremben voltam és úgy döntöttem, hogy korábban megyek be az irodába, hogy befejezzem a munkát egy új ügyfélnek. A digitális reklámvilág soha nem alszik, - kuncogja. – Miért vagy fent ilyen korán? Morgan Edző behívott titeket egy korai edzésre?

- Nem, - sóhajtom. – Épp most hagytam el a temetőt.

A vonal csendes, és leellenőrzöm, hogy megbizonyosodjak róla, Jeff nem tette le.

- Jeff?

- Igen, itt vagyok, - kienged egy hosszú sóhajt. – Ez az amiért hívlak. Néhány héten belül feljövök egy látogatásra. Anya már nem hagy békén és én beadtam a derekam.

- Nem mondom, hogy csalódott vagyok. Nagyszerű lenne látni téged.

- Tudom, hogy ez mindig nehéz anyu számára, Em halálának évfordulójával. És majd meghalok, hogy találkozzak azzal a lánnyal, aki miatt a kisöcsém annyira átkozottul felkorbácsolódott.

Felnyögök. – Tudhattam volna, hogy anya elmondja neked. Csak meg kell ígérned nekem, hogy nem lesz semmi tréfa.

Belenevet a telefonba, kényszerítve, hogy elhúzzam a fülemtől, mielőtt szétrobban. – Én mindig jól viselkedek tesó. Édes vagyok, mint a pite.

Felhorkanok. – Ismerlek téged. Be fogsz próbálkozni és levarázsolni a bugyiját. És előre figyelmeztetlek, ő az enyém.

- Te most rám morogtál? Jézusom, te komolyan papucs férj vagy.

A szememet forgatom, annak ellenére, hogy tudom, nem lát engem. – Ő fontos nekem.

- Hallak téged tesó. Csak boldog vagyok, hogy képes voltál továbblépni azok után, amit az a ribanc Haley tett veled.

- Ő egyáltalán nem olyan, mint Haley.

- Jól van, jól van, a francba is, nyugodj le Gray. Semmi szükség, hogy mérges legyél rám. Habár anya azt is említette, hogy Haley a városban lesz ugyan azon a hétvégén… - elhallgat.

Az ex-barátnőm közelgő látogatása egyáltalán nem izgat engem. Ez a másik dolog a ’Mondjuk El Huntley-nak’ listáról.

- Amíg nem kell beszélnem vele minden rendben lesz. Jobban teszi, ha távol marad tőlem és Huntley-tól. Az utolsó dolog, amire szükségem van, hogy Haley megpróbálja visszakígyózni magát az életembe.

Most a bátyámon a sor, hogy sóhajtson. – Nem várhatod el tőle, hogy ne jöjjön Gray, ő volt Em legjobb barátnője. Megértem miért utálod őt annyira, Istenem én is utálom őt, azért amin keresztül kellett menned miatta. De nem leszel képes elkerülni őt örökké. Azt hiszem, itt az idő számodra, hogy hagyd ezt sok szart, és koncentrálj az új kapcsolatodra.

A bátyám soha nem mondott semmi mélyenszántó gondolatot az életében. De tudom, hogy igaza van.

- Oké tesó, megérkeztem az irodához, de örülök, hogy volt alkalmam beszélni veled. Alig várom, hogy lássalak titeket srácok néhány hét múlva. Három hónap távol az otthontól hosszú idő.

- Én is alig várom, hogy találkozzunk. Jó lesz, hogy itthon leszel egy kicsit. És alig várom már, hogy találkozzál Huntley-val, - válaszolom.

- Rendben akkor, hamarosan látjuk egymást Gray. Szeretlek tesó.

- Én is szeretlek bátyó. Nemsokára.


Épp akkor fejezem be a hívást, amikor megállok Huntley lakása előtt. Remélem, még alszik. Azt tervezem, hogy visszamászok hozzá a takaró alá, amíg nem kell órára mennünk.



19. Fejezet

~ Huntley ~


Lágy szellő csapja meg a hátamat, és érzem, hogy az ágy besüpped mögöttem. Grayson keze a derekam köré fonódik, és a mellkasához húz engem. Megfordulok, így szemtől szembe kerülünk egymással, és kiengedek egy elégedett sóhajt, amikor a szemünk találkozik.

- Reggelt gyönyörűm, - suttogja. Megpuszilja az orromat, majd az ajkamat. Soha nem fogom megunni, hogy így ébredjek. Soha.

- Héj neked is, - suttogom vissza. – Hova mentél ilyen korán reggel? Hiányoztál.

Grayson végigfuttatja ujját az állkapcsomon, és keresztülsimít az ajkamon. Beleharapok a mutatóujjának hegyébe, és ő felmordul. Annyira átkozottul szexi, amikor ezt csinálja. Bizsergést küld végig a gerincem mentén, és a megfelelő helyeken melegség áraszt el. Észreveszem, hogy újra leöltözött, és örömmel fogadom, hogy közel van hozzám, bőr a bőrön.

Arca ellágyul, de a kifejezése elsötétül, mintha valami nyugtalanítaná őt. A bizonytalanságom felszínre kerül, és aggódom, hogy elkezd elhúzódni tőlem, mindazok után, amit elmondtam neki múlt éjszaka. Azok után is elhúzódna tőlem, amin tegnap este osztoztunk? Miután első alkalommal szeretkeztünk?

- A temetőbe mentem, - mondja, hangja annyira halk, hogy alig hallom meg.

Próbálom a legjobbat kihozni magamból, hogy ne hangozzak leereszkedőnek. Nem akarom, hogy azt gondolja, el fogom ítélni őt. – Mit csináltál ott? – hangom megegyezik az övével, és ha bárki kívülről hallgatta volna ezt a beszélgetést, nem hallottak volna mást, csak hogy mennyire csendesek vagyunk.

- Meglátogattam a húgom sírját.

Szeme az enyémbe fúródik, keres valamit, azt hiszem szánalmat. Van egy olyan érzésem, hogy arra vár, hogy elfussak, de nekem soha nem áll szándékomban elhagyni az oldalát. Bármivel, amit úgy érez, szüksége van elmondania nekem, együtt fogunk szembenézni.
- Nem mondtad, hogy van egy húgod, csak egy idősebb bátyád, Jeff.

Gyengéden megérintem az arcát, remélve, hogy kifejezem a szerelmemet ez iránt a gyönyörű, összetört férfi iránt.

-  Ő az ikertestvérem, - válaszolja, - Nos, volt. Autóbalesetben halt meg két évvel ezelőtt. – Egy könnycsepp gördül le az arcán, és én letörlöm a hüvelykujjammal. Elmondhatom, hogy több is van, de hiszem, hogy amikor készen áll elmondani nekem mindent, akkor meg fogja tenni.

- Miért nem mondtad el korábban? – kérdem lágyan. Nem akarom, hogy azt higgye, hogy vádaskodom, annak ellenére, hogy egy kissé fáj, hogy nem mondta el ezelőtt. Bár még mindig jogom van megbántottnak lennem? Majdnem két hónapot vártam, mielőtt kiböktem a titkomat.

- Nem tudtam, hogyan nyíljak meg ezzel kapcsolatban, - sóhajtja, - De miután te eléggé bíztál bennem, hogy beszélj a múltadról, eldöntöttem, hogy ugyanazt a bizalmat helyezem beléd.

Megcsókolom az ajkát, egy kicsit hosszabb ideig időzve ott, amikor megízlelem mentolos leheletét.

Szája féloldalas mosolyra húzódik. – Szeretett volna téged, - neveti, könnyebbé téve a légkört. A szívem összeszorul a szavaitól, de átjár a melegség, tudva, hogy megosztja ezt velem. – Ti ketten elválaszthatatlanok lettetek volna. – apró köröket rajzol a hátamra, és ez az érzés vetekszik a figyelmemmel – Emilie-nek megvolt az az ereje, hogy magával rántsa az embereket a fényével és a nevetésével. Lehetetlen volt nem boldognak lenni, amikor körülötted volt. Az élet iránti szeretete fertőző volt.

- Elviszel majd valamikor a sírjához? Vihetnénk néhányat a kedvenc virágaiból, ha akarod?

- Szeretném.

- Amikor készen állsz, - teszem hozzá.

Bólint egyszer, és átfordul, így lovagló ülésben helyezkedem el rajta. Felül, amíg az orrunk egymáshoz nem ér. – Hihetetlen vagy, - suttogja. – És annyira szeretlek, hogy az már megrémít. Te vagy az én hiányzó puzzle darabkám, a levegő a tüdőmben, a vér az ereimben. Te vagy a mindenem.

A szemem könnyektől csillog. Soha nem ismertem ezt a fajta szerelmet és mostanáig, azt hittem, nem érdemlem meg ezt. Grayson eléri, hogy dédelgetve, imádva és szeretve érezzem magam, és az a kapocs, amit egymás iránt érzünk ilyen rövid idő után, ijesztő. De még soha nem voltam ennyire biztos semmiben sem, mint amit Grayson iránt érzek.

- Az enyém vagy. – Csók. – És én a tiéd. – Csók.

Imádattal néz rám, sugározva az elképzelhető szerelem végtelenségét, ami körülvesz bennünket. Ficánkolni kezdek az ölében és ő mozdulatlanná dermed. Kuncogok, amikor érzem őt megkeményedni a lábam között, és felnézek, hogy lássam, ahogy elpirul.

- Elpirultál? – suttogom, csókokat hintek a vállán lévő szeplőktől a füle mögötti puha bőrfelületig. Finomam harapdálom a lágy bőrét, és a reakciója az érintésemre, teljesen és tökéletesen felizgat.

Megköszörüli a torkát, - Nem, - mondja hajthatatlanul.

Szándékosan hozzá dörgölőzöm, körözve a csípőmmel. Nézem a mellkasa emelkedését és süllyedését, ahogy a légzése felszínessé válik, amíg már zihál. Keze a csípőmbe váj, ahogy felemelem magam, és hagyom, hogy kitöltsön engem. A homlokunk megérinti egymást és beleveszek az érzésébe, ami körülvesz, kitölt, és szeret engem. Ahogy a testünk egymáshoz kapcsolódik, mint egy puzzle, körülöttünk minden szétesik, és mi eltűnünk egymásba, amíg már túl sok nem lesz. A vállába harapok, hogy elfojtsam a nyögésemet, ami csak arra szolgál, hogy velem együtt lelökje őt a szakadék szélén. Szemünk találkozik, és az ismerős elektromos pattogás, ami az ő testétől az enyém felé árad, betakar minket. Nem tartott sokáig, mielőtt a testünk újra gyötrelmes táncba kezdett, ami azt eredményezte, hogy elmulasztottuk az össze reggeli óráinkat.


** ** ** ** ** ** ** **


Kisétálok a mai napi utolsó órámról, könnyebbnek és boldogabbnak érezve magamat, mint valaha. Valami bennem felemelkedett, magával vitte a titkaim súlyos terhét, ami üldözött engem. Amikor nem látom Grayson-t az órám után kint várni, az arcom enyhén csalódott lesz. Két órával ezelőtt láttam őt, de annak a gondolata, hogy ilyen hamar látom őt újra, borzongást küld végig a testemen, eléggé csábítva, hogy a lábujjaim begörbüljenek.

Egy kéz nyúlik ki, és ragad meg engem, behúzva két téglaépület közé, amiben az óráink vannak. Mi a ??

Síkitok, de a számat hamarosan befedi egy tenyér. Felnézek, és látom, hogy Luke Bailey átható tekintettel néz rám, düh kavarog szemének mélységében, és testének minden egyes része hatalmas hullámokban sugározza. Úgy néz ki, mint egy veszett kutya, aki hamarosan elveszíti a türelmét. Megpróbálok kiszabadulni a szorításából, de a falhoz szegez.

- Sshhh, - turbékolja. Az alkohol bűze súlyosan érezhető a leheletében, és elnyomom a késztetést, hogy hányjak. Nem jól mutatna a fehér nyári ruhámon.

Abbahagyom a ficánkolást, és várok, hogy meglássam, mit akarhat. Azok után, amit a Nicky’s-ben tett velem, nem érzek rá késztetést, hogy lássam, nemhogy beszélgetésbe elegyedjek ezzel a köcsöggel. Minden, ami érdekel, hogy forgalmas helyen játszadozzon.

- Most pedig legyél jó lány, - mondja, végighúzva ujját a nyakamon. - És alaposan figyelj arra, amit mondok. Beszélni fogsz mindenkinek a randinkról, és visszavonod a kibaszott feljelentést, ami az ösztöndíjamba és az úszócsapatba lévő pozíciómba került. Mind a ketten tudjuk, hogy azt akartad, dugjalak meg. Én csak úgy találtam, hogy… szolgálatkész vagy. Ha nem hozod helyre ezt a szart, amit nekem okoztál, nekünk lesz egy kis problémánk. – Lehajol és megszagolja a hajamat. Összeszorítom a szememet, és összeszedem magamat, hogy kikeveredjek ebből a szörnyű helyzetből.

Egy izzadságcsepp folyik le a hátamon, aggodalom tekeredik mélyen a gyomromba. Lenyelem a félelmemet, és beleharapok Luke kezébe, amíg vér ízét nem érzem. Elenged, és hátrafelé botladozik.

- Te ribanc! – üvölti.

Ez futásra késztet, és beleütközök valakibe, épp amikor elérem a szabad teret az osztályterem előtt. Zihálok, amikor a földre esek, lehorzsolva a kezemet, érzem, hogy vércseppek szivárognak a sebből.

- Mi a fasz?

Erre a hangra a szívem hangosan dörömböl a mellkasomban. Megkönnyebbülés áraszt el, amikor felnézek. Grayson tornyosul fölém, egy homlokráncolás rontja el arcvonásait. Időben segít talpra, hogy elkapja, hogy Luke felém viharzik.

- Megharaptál te ribanc! – üvölti újra, nem törődve azzal, ki hallja. – Leromboltad a kibaszott életemet!

Grayson mögé bújok, fél testemet eltakarom Luke látótere elől. Kétlem, hogy lenne elég bátorsága, hogy megpróbáljon hozzám kerülni, amikor Grayson ennyire közel van. Aztán megint azt a mentálisan instabil kifejezést ölti magára.

- Ha a helyedben lennék Bailey, nagyon óvatos lennék, - morogja Grayson előttem. Érzem a hangjából jövő vibrálást, ami keresztülszáguld a testén. Ő egy szilárd acélfal és jó nyolc centivel magasabb, mint Luke. Majdnem egy mérettel nagyobb, hiszen Luke-nak úszós testalkata van.

- Baszd meg Carter! Egyébként mi közöd van hozzá? Ő is csak egyike a sok csavargó közül, akiket megkaparintottál.

Minden nagyon gyorsan történik, de olyan érzésem van, mintha csapdába estem volna egy film lassított felvétele nézése közben. Grayson enyhén hátralök, mielőtt előrelendíti az öklét. Hallom a csattanást, ahogy Grayson ökle kapcsolatba kerül Luke arcával, vér spriccel Grayson ingére. Ez nem jó.

Luke a földre esik, mielőtt Grayson újabb és újabb ütéseket mér rá.

- Grayson! – sikoltom, - ÁLLJ!

Belemászik Luke arcába, és megragadja az ingét a gallérjánál fogva, nem törve meg a szemkontaktust. – Ide hallgass te kis pöcs, - morogja. Veszélyesnek és félelmetesnek néz ki. Soha nem láttam még őt ennyire dühösnek. – Soha többé ne merj még egyszer Huntley-hoz érni. És ha meghallom, hogy még több lányt bedogoztál a kampuszon, biztos lehetsz benne, hogy az uszodát csak kerekesszékből fogod újra látni. Megértettük egymást?

Luke elsápad, de beleegyezően bólint. Grayson újra a földre dobja és felém fordul. Végig néz engem a fejem búbjától a lábujjamig, és tudom, hogy ez nevetséges, de ahogy a szeme végigszánt a testemen, megborzongok. Jó értelemben. Amikor a reggeli összegabalyodásunk képe, ami a takarók között történt, elkezd bevillanni az agyamba, lenézek, remélve, hogy nem veszi észre a pirosságot, ami az arcomra kúszik.

- Rendben vagy? – kérdi lágyan. Gyengéden megérinti a megsérült alkaromat, és én összerezzenek. Ez zúzódás lesz.

- Jól vagyok. A karom úgy fáj, mint a pokol.

Kuncog. - Soha nem tudok úgy feltűnni, hogy távol tartsalak a bajtól.

- Igen, nos, én sem épp azt vártam, hogy elkapnak az órámról kifelé jövet.

Beletúrva a táskámba, találok egy nedves törlőkendőt, amivel letörlöm a most már rászáradt vércseppeket a karomról. A fogaimon keresztül sziszegek, amikor éget.

- Sajnálom, hogy nem voltam itt, hogy találkozzak veled, - sóhajtja Grayson, a tarkóját dörzsölgetve. – Meg kellett látogatnom az egyik professzoromat óra után.

A kukába dobom a nedves kendőt, és Grayson kezét az enyémbe fogom. Összekulcsoljuk az ujjainkat, amik tökéletesen illenek egymásban.

- Nem kell bocsánatok kérned. Nincs szükségem, hogy felügyelj rám. – Nincs oka, hogy bármi miatt is bűnösnek érezze magát, és azt kívánom, bárcsak ne tenné.

- Emellett, - teszem hozzá, belépve a zsúfolt menzára. – Később kárpótolhatsz érte. – Kacsintok, és ő gonoszul elvigyorodik.

- Bébi, meg fogom rengetni a világodat, ha ez az amibe kerül.

Kicsit mintha tudná, hogy már megtette.

Ahogy telnek a hetek, négyen felveszünk egy megfelelő rutint. Brody és Grayson sok időt tölt a mi lakásunkban, és hétvégéken, amikor távol vannak a meccsek miatt, Demi és én csajos estét töltünk gyorskajával és csajos filmekkel. Minden normális az életemben.

Péntek reggel van, Demi és én egyedül vagyunk a lakásban. Brody és Grayson holnapig távol van egy focimeccs miatt. Anélkül ébredni, hogy Grayson nincs mellettem különös érzés, mióta gyakorlatilag a csípőnknél fogva össze vagyunk nőve, de ma egy kicsit hálás vagyok, hogy nincs itt. A gyomrom kavarog és kilövök az ágyam kényelméből, pont időben érve a fürdőbe, hogy lássam, ahogy a múlt esti vacsora a vécécsészébe ürül. A testem addig rázkódik, amíg már semmi sem marad benne, de aztán a tetejében még egyszer összerándul. Lágy kopogást hallok az ajtón, és megfordulok, hogy lássam Demi-t besétálni. Az aggodalom rá van írva az arcára. Megnedvesít egy mosdókesztyűt, és letérdel mellém a csempézett padlóra.

- Jól vagy? – a nyakamra helyezi a nedves rongyot, és hálás vagyok az azonnali megkönnyebbülésért, amit hoz.

- Azt hiszem, valami romlottat ehettem este, - suttogom. A torkom érdes, mintha smirglivel dörzsölték volna. Reszkető lábakon felállok, és szájvízzel kiöblítem a számat, hogy megszabadítsam az ízlelőbimbóimat ettől az ócska íztől. Fúj. A hányásom utóíze majdnem elég, hogy újra rosszul legyek.

- Um, Huntley, - Demi feláll, és kényelmetlenül mozgolódik.

- Hmmm?

- Furcsán fog hangzani, de, um, mikor menstruáltál utoljára?

Nem vagyok biztos benne, hogy a kérdése miatt ráncolom a homlokomat, vagy, mert igazából fogalmam sincs mikor volt az utolsó vérzésem.

Ó nem.

Valószínűleg láthatja, hogy a sokk kiült az arcomra, mert megragadja a könyökömet, és visszasegít az ágyamhoz, és leül.

- Azt gondolod, hogy én… - a szavaim elhalnak, ahogy fejben megpróbálom kiszámítani a dátumot. Nem lehetséges. Csak nem lehet.

- Te és Grayson védekeztetek, amikor legutoljára szexeltetek?

Nagyon nyelek. Ez egy gyenge kísérlet, hogy ne fulladjak meg a hatalmas gombóctól, ami a torkomban van. A gombóc eltűnik, amikor rádöbbenek, hogy minden alkalommal védekeztünk. Egy csomó formálódik a gyomromban, annak ellenére, hogy tudom óvatosak voltunk.

- Igen. – A szó zihálva jön ki a számon.

- Az óvszer nem szakadt el vagy valami?

Ez jogos kérdés. – Nem tudom. Grayson elmondta volna nekem, ha igen. Ugye?

Mindenféle forgatókönyv játszódik le a fejemben. Demi láthatja a félelmemet és a bizonytalanságomat, mert elkezdi simogatni a hátamat. Nevetséges idiótának érzem magam, és úgy érzem, megint rosszul leszek. Grayson elmondta volna, ha ’baleset’ történik. Erősen kétlem, hogy húszon egy évesen a szülővé válás, rajta lenne a kívánság listáján.

Ha Isten ezzel a csapással akar lesújtani rám, nem róhatom fel Neki. Ha meg tudnám tenni én magam, megtenném. Pánikolni kezdek, és Demi megragadja az arcom, kényszerítve, hogy ránézzek. Ő nem tud a múltamról, arról, hogyan estem teherbe, és hogy volt egy vetélésem az első barátommal. Ha tudná, akkor talán a pánikrohamom nem lenne olyan furcsa vagy váratlan.

- Rendben van csajos, - csitítgat. – Bemegyek a városba, egy gyógyszertárba, és veszek egy tesztet. Ne borulj ki, míg nem vagyunk biztosak benne.

A légzésem felgyorsul, és biztos vagyok benne, hogy közel állok a hiperventillációhoz. Nem lehetek terhes. Még csak tizenkilenc éves vagyok, az isten szerelmére, és Grayson meg én még nem vagyunk együtt olyan régóta. Ó Istenem, könyörgöm, had legyen egy vírus, vagy valami. Inkább megbirkóznék ezzel, minthogy el kelljen mondanom Grayson-nak, hogy a gyerekét várom.

Demi lefektet engem, és elmegy. Megpróbálom nem halálra aggódni magam, amíg távol van, de nem segít. Egymillió kérdés kavarog bennem, és azon kapom magam, hogy racionálisan válaszolok rájuk. Nem mintha ez segítene csökkenteni a szorongást, ami az agyam egy sötét sarkában lappang.

Mi van, ha terhes vagyok? Nem lehetek. Szedem a tablettát, és Grayson használ óvszert.

Mit fogok tenni? Bemászom egy gödörbe, és a legvalószínűbb, hogy sírni fogok.

Hogyan kéne elmondanom Grayson-nak? Talán nem kell.

Hogyan fog reagálni? Hogy hogyan, kibaszottul ki fog akadni.

El fog hagyni engem? Nagyon remélem, hogy nem

Annak a gondolatára, hogy elhagy engem, könnyek csorognak le az arcomon. Nem tudok még egyszer végigmenni ezen. Nem élném túl.

És mit fog mondani Alex bácsi és Emma néni? El fognak küldeni a hajadon anyák otthonába?

Most meg megőrültem. Lehet, hogy nincs is baba, akiről beszélünk.

Mire Demi visszajön, egy zokogó kupac vagyok, és nem jutottam közelebb, hogy valós vagy hihető választ találjak a fejembe özönlő végtelen költői kérdések folyamára.

Demi csendesen leül mellém, és a kezembe ad egy üveg vizet. – Idd meg ezt, hogy rá tudj pisilni erre a pálcára.

A fesztelensége majdnem mosolyra késztet, amíg rá nem ébredek ennek a helyzetnek a komolyságára. Néhány kortyra kiiszom a vizet és tizenöt percet várok, amíg végre pisilnem nem kell. Bemegyek a fürdőbe és előhúzom a kis fényes pálcát a dobozból. Elvégzem a dolgom, és amikor a fürdőszobai pultra helyezem azt, Demi sétál be. Megragadja a kezem, és megnyugtatóan rám mosolyog. Három perc elteltével, megszorítom Demi kezét, és lenézek.

Egy kék csík.

- Ez negatív, ugye?
- Igen, - fújom ki a levegőt. Sírni kezdek, ez alkalommal a megkönnyebbüléstől. Köszönöm Istenem, annyira nem állok még készen egy gyerekre. Talán egy nap, amikor ezt a döntést készen állunk Grayson-nal együtt meghozni, lesz babánk. Az ötlet, hogy az ő babája növekszik a hasamban izgalmas, és ez olyasmi, amiről nem hittem, hogy valaha gondolni akarnék.

De nem most. Nem állok készen. Mi nem állunk készen.

- El fogod mondani Grayson-nak?

Tudom, hogy el kellene. Ez lenne a helyes dolog. De mit mondanék?

- Nem tudom. Negatív, szóval nem sok minden van, amit elmondhatnék, ugye?

- Ez a te választásod. Úgy gondolom, hogy valamiről, mint ez tudni akarna. A teszt lehet, hogy negatív lett, de ha ő a barátod, és kapcsolatban vagytok, megérdemli, hogy tudja.

Igaza van. Tudom. De nem tehetek róla, hogy meg akarom tartani magamnak.

A gyomrom ismét felfordul, és a pultra hajolok, és várom, hogy az émelygés elmúljon. Amikor megbizonyosodom, hogy nem leszek újra rosszul, visszamászom az ágyba. Hírtelen fáradtnak érzem magam, mind fizikailag, mind érzelmileg.

- Hozzak neked valamit enni? – kérdi Demi. Ugyanolyan megkönnyebbültnek tűnik, mint én, de van valami más is a szemében. Hitetlenség talán?

- Nem kösz Demi. Azt hiszem, alszom egy kicsit. Amikor felébredek, bekapok valamit.

Bólint, és csendesen elhagyja a szobám.

Egy perccel ezelőtti arckifejezése zavar engem. Kételkedik a teszteredményben? Hogyan teheti, amikor azok 99.99 százalékban pontos?

Mielőtt mindent túlanalizálnék, a szemeim lecsukódnak, és az álom maga alá temet. Az álmomat egymás utáni képek árasztják el, és az egyik különösen velem marad.

Egy kisfiú csokoládébarna hajjal, ragyogó zöld szemekkel és gödröcskékkel kuncogva fut körbe-körbe.


Ugyanúgy néz ki, mint Grayson.



20. Fejezet

~ Grayson ~


A buszunk végre megáll a focistadion parkolójába. Megrázom Brody vállát, felébresztve őt alvó állapotából. Hogyan sikerül pihennie a buszon, azt soha nem fogom megérteni. Alig vagyok képes csukva tartani a szemem tíz percnél tovább. Valamiért azt gondolom, hogy több köze van ahhoz, hogy lássam Huntley-t, mint hat órát tölteni egy buszon egy csapat hangoskodó sráccal.

Ahogy lelépünk a buszról, megragadjuk a táskáinkat, a szemem körbepásztázza a parkolót, Huntley arcát keresve. Amikor nem találom, a homlokomat ráncolom. Itt kellene lennie.

Előveszem a telefonomat, és tárcsázom a számát. Amikor egyenesen a hangpostája kapcsol, nyugtalan érzés telepszik a gyomromba. Következőnek Demi számát hívom, és végül a harmadik csöngésre felveszi.

- Helló? – hangja érdes, mintha, csak most ébredt volna fel.

- Héj Dem. Hol vagytok lányok?

Hallom, amint azt mondja, ’ó a francba’ és egy kicsit szöszmötöl a háttérben. Egy perccel később visszatér a vonalba. – Szia Gray. Totálisan elaludtam, és elfelejtettem mondani neked, hogy Huntley nem lesz ott, hogy felvegyen téged.

- Jól van? Valami baj van? Történt valami? – Gyors kérdések záporoznak a számból, és nem egészen vagyok biztos benne, hogy egy összefüggéstelen motyogásnál többet hallott-e.

- Grayson, ő rendben van, nincs rá semmi szükség, hogy a gatyádba csinálj.

- Akkor miért nem válaszol a telefonjára? Beszélhetek vele?

- Tegnap óta rosszul van, Gray. Egy idő után kikapcsoltam a telefonját, így tud egy kicsit aludni. Egész nap alszik. Szükségetek van rá, hogy felvegyelek titeket?

Brody-ra nézek, és látom, hogy itt van a furgonja. – Nem, elvitetem magam Brody-val. Tíz perc múlva ott vagyunk.

- Gray, ne aggódj. Jól van. Azt gondoljuk, hogy ez csak egy influenza vírus, vagy valami, amitől kimerült a gyomra.

- Rendben Dem. Köszönöm, hogy gondoskodsz róla. Nemsokára találkozunk.

- Oké Gray, hamarosan látjuk egymást srácok.

Befejezem a hívást, és odamegyek, ahol Brody parkol.

- Nem bánnád, ha veled mennék tesó? Huntley beteg, ezért nincs itt.

- Persze Gray, ugorj be. Egyébként is esetleg láthatnám Demi-t, leszedi a golyóimat, ha nem találkozunk, mielőtt hazamegyünk.

Kuncogok.

- Mi olyan vicces? – rám néz, és a homlokát ráncolja, amitől csak még jobban szórakozom.

- Olyan messzire mentél, hogy még Kolumbusz sem találna meg.

- Ó igen? Nos akkor te is ugyanabban a csónakban utazol, seggfej. Legalább nekem nem olyan csillogó tekintetű a szemem, mint neked, amikor Huntley a közelben van.

Megütöm a karját. – Nem olyan a tekintetem.

Hátraveti a fejét, és felnevet, teljes erőből. – Ó a fenébe is, dehogynem! A szemed szikrázik, meg minden szar!

Most rajtam a sor, hogy felnevessek. – Ha azt gondolod, hogy te máshogy nézel Demi-re, akkor sajnos tévedsz.

Sóhajt. – Nem tudok ezzel vitatkozni ember. Az a lány az őrületbe kerget. De nem tudom elképzelni az életemet nélküle.

- Értem én.

Brody ismét nevet. – Ezért szoktam az olyan srácokon, mint mi, gúnyolódni.

Kíváncsian nézek rá. – Milyen srácokon?

- Papucs férjeken.

Vele együtt nevetek. – Igen, ki tudta, hogy igaz?

Mindketten csendben ülünk, saját gondolatainkba merülve. Néhány perc elteltével megállunk Huntley és Demi épülete előtt. Amikor elérjük az ajtót, Demi kitárja, mielőtt kopoghatnánk, és egyenesen Brody karjába ugrik. Mikor lába Brody dereka köré kulcsolódik, és szenvedélyesen kezdi csókolni, számomra a végszót jelenti, hogy távozzak, és végigsétálok a folyosón Huntley szobájához. Nyikorogva nyitom ki az ajtót, és lehúzom a cipőm, így a lépéseim nem ébresztik fel őt.

Labdává gömbölyödik az ágy közepén, haja szétterül a párnán. Csak negyvennyolc órája váltunk el, de a testem sóvárog az érintéséért, és a lágy bőrének érzéséért. Elhúzom a takarót, és mögé csúszok, óvatosan, nehogy megmozdítsam őt. Karomat a teste köré fonom, és ösztönösem közelebb húzom. Vanília és eper illata megrohamozza az orromat és elveszem ennek az ismerősségében. Olyan, mint az otthon.

Érzem, ahogy megmozdul és szembefordul velem. Pislog néhányszor, megpróbálva kiűzni az álmosságot a szeméből, majd félénken rám mosolyog.

- Héj gyönyörű lánykám, - suttogom.

- Szia bébi, - hangja akarata ellenére rekedt, és nem tehetek az iránta való fizikai reakciómról. – Mikor jöttél vissza?

- Néhány perccel ezelőtt.

Arca enyhén elkomorul, és a homlokát ráncolja. – Ó ne! Teljesen elfelejtkeztem, hogy találkoznunk kellett volna a stadiumnál. Annyira sajnálom Gray.

Szorosabban ölelem őt. – Semmi baj. Kaptam egy fuvart Brody-tól.

A fejét rázza, és még jobban a mellkasomhoz bújik. – Annyira sajnálom, - motyogja. Felemelem az állát, így bele tudok nézni a ragyogó kék szemébe.

- Semmi baj, bébi. Demi elmondta, hogy beteg voltál. Jobban érzed magad?

- Sokkal jobban, most, hogy itt vagy.

Az egyik részem hisz neki, de a másik nem biztos benne. Kimerültnek és enyhén sápadtnak tűnik. Örülök, hogy Demi itt volt, hogy vigyázzon rá, de a bűntudat egy kis szúrása telepedik a gyomromba, mert én nem voltam itt, hogy megtegyem.

- Hozhatok neked valamit? Éhes vagy?

Ajka közé veszi az alsó ajkát és elkezdi harapdálni. Ettől a kis akciótól felforrósodik a vérem és délre vándorol. Az ajkai, egyike azoknak a dolgoknak, amiket imádok a testében. Lágyak, teltek és világos rózsaszín árnyalatúak. Összeszorítom az állkapcsomat, hogy megállítsam magam attól, hogy lecsapjak az ajkára az enyémmel. Szeme az arcomon kalandozik, és az ajkamon landol. Hangosan nyelek.

- Grayson?

- Hmmm?

- Csókolj meg. – szavai ziháló suttogásként buknak elő és a keze felcsúszik a mellkasomon, megragadva a nyakamat.

Fejem leereszkedik, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog, amit csinálok, és a szám gyengéden kapcsolódik az övével. Nyelvünk lassú, nyugodt simogatásba kezd, rászánva az időt, hogy újra összeismerkedjenek, miután rövid időt külön töltöttek. Ez mindig így lesz velünk, és ez olyan belső békéhez vezet engem, mint semmi más. Soha nem fogom megunni ezeket az időtlen lopott pillanatokat vele a karjaimba bugyolálva, bebugyolálva engem, minket.

Levegőért kapkodva elhúzódom, annak ellenére, hogy a csókunk nem volt sem heves, sem szenvedélyes. Kezdem elfogadni, hogy nem számít, hogyan töltjük az időnket egymással, legyen ez intim vagy sem, a tűz bennem hevesen meggyullad és ég. Csakis érte.

Lebiggyeszti az ajkát, és nem tehetek róla hatalmas, fültől-fülig érő vigyor terül el az arcomon. – Miért álltál meg?

- Mert nem lehet semmi hókusz-pókusz, amíg jobban nem leszel

- Azt mondtad ’hókusz-pókusz’?

- Igen, mi a baj vele?

Kuncog, és az arca elpirul. – Ez csak olyan… konzervatívan hangzik.

Önelégülten elmosolyodom. – Nem mondhatod, hogy nem vagyok úriember.

Ajkai a fülemet súrolják, és nem tudom elrejteni a borzongást, amikor a forró lehelete a bőrömet éri. – Nem akarom, hogy úriember legyél, – szinte dörmögi. – Durván szeretem.

Pislogok. Aztán újra pislogok. Rám mászik, és nem akarok semmi mást, mint megmutatni neki, mennyire durva tudok lenni. De szüksége van arra, hogy újra rendbe jöjjön, és visszanyerje az erejét. Az apró táskák a szeme alatt a kimerültségét tükrözik, még ha tagadja is.

- Nem játszol tisztességesen, - megcsókolom a füle alatt és megnyalom az érzékeny bőrt, és érzem, hogy libabőrös lesz. – De pontosan tudom, hogyan hozzalak helyre.

Érzem, hogy a szíve száguldozni kezd, és önelégülten elmosolyodom.

- Igazán? – zihálja, képtelen arra, hogy visszatartsa a pulzusát. – Hogyan?

Gyorsan elhúzódom, és kiugrom az ágyból, ott hagyva őt felajzva. – Egy fürdővel.

Ajka teljesen legörbül, és küzdök, hogy ne nevessem el magamat azon, mennyire aranyosan néz ki. Sértődött arcot vág, és összefonja a karját a mellkasa előtt.

- Te szemét.

Fájdalmat tettetek, és a szívemre helyezem a kezemet. – Megsebeztél.

- Jó, felkínálod magad, teljesen felhevítesz és felzaklatsz engem, majd lógva hagysz. Úgy tűnik, később randim lesz az én K. E. CS.–mel.

Lemászik az ágyról és beparádézik a fürdőszobába, a csípőjét ringatva és eltérítve engem a fenekével.

Követem őt. – K. E. CS.? Az meg mi a fene?

- Kis Elemes Csoda.

Mi a… ?

Ó basszus.

- Egy vibrátorra célzol?

A kád fölé hajol és megengedi a vizet, mielőtt ismét szembefordul velem. – Igen, - állítja tényszerűen, - Egy nagyra.

A szemem kidülled az üregéből. Nem tudom, hogy be vagyok indulva, vagy mérges vagyok. Annak a képe, hogy Huntley egy játékszert használ, hogy gyönyört szerezzen magának, egyszerre elbűvölő és izgató. Hülyeség, hogy féltékeny vagyok egy játékra, de furcsamód az vagyok. Nem veszem jó néven az osztozkodást, különösen nem egy olyasvalamivel, ami egy… egy… péniszhez hasonlít.

Megrázom a fejem, hogy eltüntessem a képeket.

- Nem fenyegetsz engem, ugye?

Két hosszú lépéssel eltüntetem a kettőnk közötti távolságot, és megragadom a csípőjét. – Légy óvatos bébi, mert esetleg arra kérlek, hogy később tarts nekem egy bemutatót.

Leesik az álla, és tudom, hogy rajtakaptam. Lehajolok, amíg a szám közvetlenül a füle mellé kerül. – Gondoltam. Most pedig szállj be a kádba, így mind a ketten megtisztulunk és utána bekapunk valamit.

Sarkon fordul, és mérgesen elkezd leöltözni. Kuncogok. Pokolian dögösen néz ki, amikor dühös.
Leveszem a ruháimat és ellenőrzöm a víz hőmérsékletét. Amikor elég forró, hozzáadok egy kis pezsgőfürdőt, amit tudom, hogy Huntley imád, és kinyújtom a kezemet, hogy besegítsem őt a kádba. Belesüllyed a buborékok végtelen tengerébe, és előrecsúszik annyira, hogy be tudjak mögé mászni. Nem jön vissza, így megragadom őt a derekánál fogva, amitől felvisít. Elhelyezem őt a lábam között, de a teste merev marad. Istenem, annyira makacs nő tud lenni, amikor úgy akarja. Néha annyira őrjítő tud lenni, különösen, amikor vitatkozunk. Egyikünk sem adja be a derekát, és ez szinte mindig egy heves és izzasztó vitába torkollik, ahol nincsenek szavak, csak testek.

Csókot nyomok a vállára, és szétterpesztem az ujjaimat a lapos hasán. Végül megadja magát nekem, és ellazítja hátát a mellkasomhoz.

- Kérlek, ne légy dühös, - könyörgöm neki, - Csak azt akarom, hogy jobban érezd magad, mielőtt mi… tudod.

- Nem akarsz engem?

Komolyan kérdi? Ez okozta a kis rohamát?

- Miért gondolod ezt?

- Mert olyan érzés, mintha visszautasítanál.

Nagyszerű. Most seggfejnek érzem magam. Teljesen félreértelmezi a cselekedeteimet. Tipikus nő. Soha nem tudnak elfogadni valamit úgy, ahogy van, mindig többet látnak bele, mint ami valójában.

Magamhoz húzom őt, és a hátához dörgölöm az erekciómat. – Ez olyan, mintha nem akarnálak? – Morgom. - Mindent össze kell szednem magamba, hogy ne fordítsalak meg, hogy addig lovagolja rajtam, míg mind a ketten ki nem fulladunk.

Egy lágy nyögés szakad ki a torkából és érzem, hogy a hasizmai megfeszülnek.

- Akkor miért nem… - szavai elhalnak.

- Azért gyönyörű lánykám, - megragadom a rózsaszín szivacsát és vaníliás tust fürdőt öntök rá – Mert az elmúlt két napban beteg voltál, és látom, hogy még mindig nem ment át rajtad. Csak hagyd, hogy gondoskodjak rólad, rendben?
Felsóhajt. – Oké, rendben.

Háttal van nekem, de tudom, hogy az ajkát biggyeszti, előretolva az alsó ajkát, mint egy kisgyerek valahányszor nem kapja meg, amit akar.

Elkezdem a szappanos szivaccsal dörzsölgetni a vállát, és körbe a nyakát. Teste teljesen ellazul az enyémen, és engedem, hogy a nyugalom és a derű elnyeljen mindkettőnket. Hümmögni kezd és az édes hang csiklandozza a fülemet, hozzáadódva a nyugodt légkörhöz. Kezem lejjebb mozdul és egy kicsivel több figyelmet szentelek a melleinek. Szappanos nyomot hagyok lefelé a hasán, amíg a kezem el nem tűnik a víz alatt, hogy dédelgessem a két combja közötti csúcsot. Légzése akadozik, és mielőtt túlságosan felizgatnám, kezem lecsúszik a combján. Kezet váltok, és visszafelé haladok a másik oldalán. Mind a kettőnket buborék és szappan borít, és emiatt egy kicsit több időt vesz igénybe, hogy leöblítsem magunkról.

Kicsusszanok mögüle, és megragadok egy törölközőt, hogy körbetekerjem vele a derekamat. Egy másikat is megmarkolok és a válla köré tekerem. Felnéz rám, és a szemeink összekapcsolódnak és az ismerős elektromosság végigszáguld rajtam.

- Túl jó vagy hozzám, - suttogja.

Szavai mosolyra késztetnek. – Megérdemled, és még ennél is többet.

Lehajolok, és az ajkam az övéhez súrlódik, épp amikor meg kordul a hasa. Kuncog.

- Had öltöztesselek és etesselek meg, - megpuszilom a homlokát, - és vigyelek vissza az ágyba.

Meglepődöm, amikor nem vitatkozik. Helyette, követ engem a szobába és belecsúszik az ő rózsaszín melegítő alsójába, aminek ’Egyél Meg’ felirat díszeleg a fenekénél, és egy fehér ujjatlan pólóba. Ha akarna sem tudna helyesebben kinézni.

Rendelünk egy kis csirkés nokedlis levest Huntley-nak és pizzát nekem, Demi-nek és Brody-nak. Egy óra tévénézés és evés után, lenézek és látom, hogy Huntley az oldalamhoz gömbölyödve alszik. Felkapom, és az ágyához cipelem, és felkészítem magamat egy jó éjszakai alvásra.

Amikor kényelembe helyezem magam, Huntley-val körülöttem, elszenderülök, nyugodtnak és elégedetnek érezve magamat.


** ** ** ** ** **


- Jó edzés volt a mai srácok, - dicsér Morgan Edző. – Tetszik, amit ott kint látok.

Eltűnik az irodájába, és mi megtöltjük az öltözőt, egy intenzív Hétfői edzés után. A mai kemény volt. Mindazok után, ami Tommy-val történt, hogy fel lett függesztve, Morgan Edzőnek nem volt más választása, ki kellett tennie őt a csapatból. Nem láttuk és nem is hallottunk róla az óta az éjszaka óta, amikor megtámadta Demi-t és egész őszintén, megkönnyebbültem. Brody sok időt töltött azzal, hogy mindig a háta mögé nézett, és Demi árnyékává vált.

Tommy távollétében, fel kellett vennünk egy másik hátvédet, és biztosra menni, hogy készen áll a csapatba játszani. Eddig nem volt semmi probléma, és így a kilátásaink az idei Állami Bajnokságra elég jól néznek ki.

- Oké fiúk, - harangozza Brody, - Azt gondolom, mindannyian elmehetnénk a Nicky’s be ma este. Örökkévalóság óta nem voltunk ott.

- Azért, mert az utóbbi időben egy kicsit elfoglalt voltál, - vihogja Jace. Ő a csapat mókamestere, de egy méter kilencven centis magasságával, ő a focipályán Hulk megfelelője.

- Te csak féltékeny vagy, mert neked nem jut semmi, - vág vissza Brody. A csapatunk maradék tagjai üvöltve röhögnek, és egy kollektív ’égés’ visszhangzik a falakról. Jace játékosan Brody vállára csap, és a zuhanyzó felé indul. Brody mellettem áll, amíg elkezdem levenni az átizzadt ruháimat. – Azon gondolkodtam, - habozik és én felnézek rá. – Miért nem visszük el a lányokat kempingezni a hétvégén? Lemehetünk a Dixon Tóhoz Szombat késő délután, és visszajöhetünk Vasárnap korán reggel. Mit gondolsz?

- Azt gondolom, hogy ez egy nagyszerű ötlet ember. A lányoknak ki kell szabadulniuk a házból a változatosság kedvéért.

- Oké, fantasztikus. Készítek egy tervet.
Gyorsan lezuhanyozom, és tiszta ruhát veszek fel. Ahogy kisétálok az öltözőből, be az alagútba, meglátom Huntley-t a falnak dőlve, bal lába fel van húzva. A én kedvenc korall színű nyári ruháját viseli, és a barna cowboy csizmáját. Haja az egyik oldalra van fonva, és néhány laza hajtincs az arcába lóg. Sugárzónak tűnik.

- Héj gyönyörűm.

Feje felpattan és egy széles vigyor kúszik az arcára. Amikor elérem őt, ledobom a táskámat, és a karomat a dereka köré kulcsolom. Megcsókolom a nyakát és felfelé mozdítom az ajkamat, amíg a szánk találkozik. Elmélyíti a csókot, ahogy a nyelve a számba hatol, felfedezve minden négyzetcentiméterét. Keze felcsúszik a karomon, és körmeit a bicepszembe vájja. Azonnal megkeményedem, halkan a szájába nyögök. Valami azt súgja, az én gyönyörű lánykám tüzes.

Ő lesz a halálom.

Megtöröm a csókot, és a homlokomat az övén pihentetem. – Mit tettem, hogy ezt érdemlem? – kérdem. Mindegy egyes csókunk olyan, mintha az első lenne. Megőrjít.

- Nem szabad megcsókolnom a barátomat? – cukkol, enyhe kuncogással a hangjában.

- Ez nem csak egy csók volt, és ezt mindketten tudjuk.

Elmosolyodik, és felnéz rám vastag szempillái alól. Arca vörös, és kíváncsi vagyok, hogy azért, mert elpirult, vagy attól, amit mondani készül. Azt hiszem mindkettő.

- Talán, - leheli az ajkamnak. – Ez csak egy kis ízelítő, abból, ami jön.

Megmarkolom a csípőjét. - Semmi szójáték?

Keze kettőnk közé csúszik, és megdörzsöli a cipzáram mögötti dudort. Felnyögök, megfeszítem az izmaimat, hogy megállítsam magam attól, hogy magamévá tegyem itt és most.

- Egyáltalán semmi, - mosolyog önelégülten.

A fejemet rázom. Ha nem megyünk el most azonnal, nincs rá garancia, hogy nem fogom letépni a ruháját és minden piszkos dolgot megcsinálni vele itt a falnál.

- Tűnjünk el innen, mielőtt olyasmit teszek, amit nem kellene.

Nevet, és felkapja a táskáját. Én megragadom a sajátomat, és egymásba kulcsolom az ujjainkat, ahogy a parkoló felé vesszük az irányt.

- Mit szólnátok hozzá lányok, ha este elmennénk szórakozni? – kérdem, eszembe jutva, hogy Brody javasolta ezt.

- Ugyanezt akartam kérdezni tőled, - nevet, - Demi és én hallottuk, hogy ma este valami lesz a Nicky’s-be. Arra gondoltunk, hogy a változatosság kedvéért jó lenne kimozdulni a lakásból.

Épp válaszolnék, amikor érzem, hogy Huntley megfeszül mellettem, utána teljesen mozdulatlanná dermed. Követem a tekintetét, szemem egy piros Ford Mustang GT-n landol, amit nem ismerek fel. Kötekedő megjegyzést akarok tenni, amikor meglátom a ’Megdugtam A Barátnőted Múlt Éjszaka És Ő Imádta’ matricát a hátsó lökhárítón.

Visszanézek Huntley-ra. Arca sápadt, mintha szellemet látott volna. – Jól vagy?

Nem válaszol.

Megérintem az arcát, és a szeme felém rebbent. – Mi a baj?

Megrázza a fejét. – Semmi, nincs semmi baj. Jól vagyok.

- Miért nem hiszek neked?

- Gray, jól vagyok, menjünk.

A furgonom felé húz, és nem mond semmit, amikor beszállunk. Nem tudok szabadulni az érzéstől, hogy hazudott nekem, és hogy ami történt, az nem semmi.


Most ejtem a témát, de előbb vagy utóbb el fogja mondani.



21. Fejezet

~ Huntley ~


Besétálunk a Nicky’s-be, és amikor Grayson rám néz, hamis mosolyt öltök fel és úgy teszek, mintha belül nem akadtam volna ki. Látta a reakciómat korábban a parkolóban, és láttam a kérdéseket a szemében, de nem akartam neki elmondani, hogy a piros Ford Mustang GT az exemhez, Jake-hez tartozik.

Tudtam, hogy ez az ő kocsija. Ha a rendszámtábla nem árulta volna el, akkor a vulgáris matrica a lökhárítón minden bizonnyal. Csak egy okból lehet itt – hogy megtaláljon engem. Mélyen belül mindig is tudtam, hogy eljön ez a nap, de ami meglep engem, hogy ilyen sokáig tartott neki. Félrelököm a belső viaskodásomat, hogy elmondjam-e Grayson-nak vagy sem, és úgy döntök, hogy kiélvezem a mai estét. Már jó ideje annak, hogy elengedtünk magunkat és szórakoztunk, és nem fogom hagyni, hogy a puszta lehetőség, hogy Jake itt van, lerombolja ezt.

Grayson megragadja a kezem, és keresztülmanőverezzük magunkat a tömegen. A bár tele van. Szerencsére találunk egy üres asztalt, és helyet foglalunk. – Megyek a bárhoz. Hozzak valamit inni? – suttogja Grayson. Meleg lélegzete csiklandozza a fülemet, amitől a libabőrös leszek. Megborzongok, és összeszorítom a combjaimat. Önelégülten elmosolyodik, és megcsókolja azt a pontot a fülem alatt, ráadásként. Rohadék. Kínoz engem, az őrületbe kergeti a testemet. Az utóbbi időben a hormonjaim mindenhol ott vannak és sóvárgok Grayson iránt. Nagyon.

- Csak egy szódát, - alig tudom kinyögöm a szavakat. Annyira erősen szorítom össze a combjaimat, hogy bármelyik pillanatban begörcsölhetnek. Grayson a bárhoz sétál és nem tehetek róla, de megbámulom a fenekét. Lépései dominanciát sugároznak, és lábai erőfeszítés nélkül mozognak. Az ajkamba harapok, a nyers erőre és hatalomra gondolok, ami leülepszik és keresztülfolyik a testén, természetes állóképességet eredményezve.

- Szállj le a földre csajos, - cukkol Demi. – Olyan, mintha rá akarnád vetni magad arra a férfira, és bűnös dolgokat művelni vele pont itt!

Találkozok a puhatolódzó tekintetével és elvigyorodom. Fogalma sincs, mennyire igaza van. – Megőrjít.

Felnevet. – Azt hiszem, akkor jobban érzed magad.

Kényelmetlenül ficánkolok a székemen. – Sokkal jobban. De nem mondtam semmi Gray-nek. – A szemem könyörög neki, hogy ne említsen semmit sem a terhességi tesztről, legalábbis addig ne, amíg eldöntöm, hogy akarom-e, hogy Grayson megtudja.

Demi megadóan emeli fel a kezeit. – Nem mondok egy szót sem, de azt gondolom, hogy tartozol neki annyival, hogy elmond.

- Még ha negatív is volt?

- Igen. Bízz bennem, amikor azt mondom, hogy ő olyan fajta srác, aki tudni akarná, ha valami ilyesmi történne.

Grayson és Brody visszatérnek az asztalhoz az italainkkal, hatékonyan véget vetve a beszélgetésünknek Demi-vel. Grayson leteszi a szódámat elénk az asztalra, és nagyot kortyol a söréből. Kezét a meztelen combomon pihenteti és én fészkelődöm a helyemen, a hideg keze kombinálva a felhevült bőrömmel áramot küld, amitől pocsolya keletkezik a lábam között. A testem nagyon is tudatában van a jelenlétének, és igen érzékeny minden érintésére. Szerencséje van, hogy nyilvános helyen vagyunk, másképp ráugranék, amíg meg nem törik.

- Menjünk táncolni, - jelenti be Demi. Felugrik, és kinyújtja felém a kezét. Hálás vagyok az elterelését. A szexuális energia ami Grayson és köztem zümmög, kezd szétzúzni a legfinomabb módon, és a fizikai távolság ad egy kis időt, hogy lehűljek. Megragadom Demi kezét és követem őt a táncparkettre.

A zsúfoltság közepén találunk egy helyet és elkezdünk mozogni a zene ütemére. Meg vagyok lepve, hogy populáris zenét játszanak, ami ellentéte a szokásos country zenéjüknek. Kezemet a levegőbe emelem és elengedem magam, beleveszve a zene vad lüktetésébe és ritmusába, és a tömegbe.

Két dallal később, kicsit izzadt vagyok, de imádom a szabadság érzését. És ez az, ahogy érzem magam. Szabadnak. Egy örökkévalóság óta először, hagyom lehullani a védelmemet. Minden aggodalmam és minden árnyékom szétszórtan lóg a fejem felett.

Két erős kar kulcsolódik a derekam köré, egy kemény mellkasnak csapódva. Ha nem ismerném fel az mentol, az almás pite és az ő tust fürdőjének illatát, bepánikolnék. De ismerem a kezet, ami hasamon terpeszkedik, a kart, ami védelmezően a törzsem köré fonódik, és a mellkast, ami a hátamhoz préselődik. Fejemet hátradöntöm, Grayson vállán pihentetem. Kihasználja a felfedett nyakamat, és ajkát a nyirkos bőrömhöz dörzsöli, nyalogatva a forró nyelvével, amíg el nem éri a fülemet. A fülcimpámat a szájába szívja, és egy nyögés szakad ki az ajkaim közül. Az érintése, az illata, és még a jelenléte is készenlétbe helyez minden idegvégződést a testemben, amitől úgy érzem magam, mint egy élő huzal, ami arra vár, hogy felszikrázzon.

Egy lassú szám kezdődik, és együtt kezdünk mozogni, a ritmus magával ragadja összekapcsolt testünket. Grayson átveszi az irányítást és én készségesen átadok neki mindent. A szívemet, a testemet, és a lelkemet.

Mozgatom a csípőmet, és hátra nyomom. – Folytasd csak, és nem lesz más választásom, mint leteperni téged a táncparkettre. – Figyelmeztetése tele van ígérettel, és nem tudok szabadulni az izgatottságtól, ami sátrat vert a testemben. Megpördülök, és tüzes tekintetével találkozom. – Akkor vigyél haza. – Lehelem az ajkának. Gonoszul elmosolyodik, és a belsőm összeszorul. Közel hajol, és a levegő a torkomon akad. Remélem nem hallja a száguldó szívverésem, mert én érzem, hogy vadul ugrál, a bordáimnak csapódik, mint egy ping-pong labda. Tengernyi emberrel vagyunk körülvéve, de én nem látom őket.

Hangos csattanás visszhangzik keresztül a báron, és keveredik a zenével, kipukkasztva a kis eufória buborékunkat. Grayson feje felpattan és követem a tekintetét. Brody áll közvetlenül valaki előtt, de az arca részlegesen el van takarva a bár gyenge megvilágítása miatt. Grayson az enyém köré fonja a kezét és elkezdi félrelökdösni az embereket, hogy Brody-hoz jusson. Amikor végül kiverekedjük magunkat a tömegből, a Brody előtt lévő személy látótérbe kerül.

Tommy.

Elengedem Grayson kezét, és odasietek, ahol Demi áll.

- Jól vagy? – suttogom, közelhajolva a füléhez. Rám néz, és látom, hogy szeme könnyektől csillog, amik azzal fenyegetnek, hogy bármelyik pillanatban kibuggyanhatnak. Egyszerűen ’nemet’ int a fejével, így a válla köré fonom a karomat és szorosan megölelem. Visszafordítom a figyelmemet arra, ami előttünk folyik, de nem lazítok a szorításomból.

- Van vér a pucádban, ha felbukkansz itt, - mondja Brody Tommy arcába. Meglöki Tommy vállát, és ez az a pillanat, amikor Grayson közéjük lép.

- Ez nem a megfelelő hely srácok, - figyelmezteti őket Grayson, hangja nyugodt, de komoly.

- Már hogy a pokolba nem, - morogja Brody. – Neki nem kellene itt lennie, azok után, amit tett.

Tommy tesz egy lépést előre, amitől fokozódik a feszültség. A légkör körülöttünk sűrűvé válik, és külső szemlélőnek ez nem több, mint két egyetemista közötti veszekedés. – Azok után, amit én tettem? – vicsorogja Tommy, - Te dugtad a barátnőmet a hátam mögött Isten tudja mióta. A barátomnak kellett volna lenned, a csapattársamnak. És a testvéremnek. Elárultál engem. Nem ezt érdemeltem.

- Igazad van. Elárultalak téged, és sajnálom. De nem volt jogod megütni őt, - válaszolja Brody. Háta merev, mintha kész lenne harcolni.

Tommy lehorgasztja a fejét, amit én úgy tudok leírni, mintha szégyenkezne. – Tudom. Hiba volt. És nem tudom visszacsinálni. De én igazán sajnálom. – Egyenesen Demi-re néz, ahogy ezt mondja.

Odajön, ahol Demi és én állunk, és az ő teste megfeszül. Az emberek körülöttünk elcsendesednek, figyelik, hogy mit fog tenni.

Felemeli a kezét, hogy megérintse az arcát, de legyőzötten visszaejti, amikor Demi meghátrál. Tekintetét elfordítja, és a légzése akadozik. A kifejezés Tommy arcán tele van megbánással, és talán még szerelemmel is.

- Ő jó hozzád? – kérdi lágyan. A kérdés meglep, és szinte már sajnálom őt. Szinte.

- Igen, - hangja megtörik. Látom, hogy ez nehéz számára, reszket és a sírás szélén áll.

- Szereted őt?

Demi átnéz Tommy válla fölött, és a szeme találkozik Brody-éval. – Jobban, mint bármit.

Tommy összerezzen. Demi kilép az ölelésemből, és kinyúl, hogy megérintse Tommy arcát. – Sajnálom. Soha nem állt szándékomba bántani téged. Csak megtörtént, és nem volt erőm megállítani. Ő az én végzetem.

Tommy sóhajt, és válla megadóan összeesik. – Sajnálom, hogy bántottalak. Nincs mentségem arra, amit tettem. De ez az utolsó éjszakám a városban, és tudnom kell, hogy megbocsátasz-e nekem, hogy nem gyűlölsz.

- Megbocsátok. – Könnyek csorognak le az arcán, és olyat tesz, amire senki sem számít. Megöleli. Tommy viszonozza, és megpuszilja a fejét. Döbbent vagyok, és megrémít, hogy képes volt megbocsátani neki azt, amit tett.

- Viszlát Demi, - leheli. Elengedi és megfordul, hogy eltűnjön a tömegben. Barátai követik, és amikor Brody a mellkasához vonja Demi-t, ő összeomlik. Megszakad miatta a szívem. Elsétálni valakitől, aki állandó kelléke volt az életednek, soha nem könnyű, de bátorság volt a részéről elismerni, hogy nem Tommy az, akihez a szíve tartozik. Soha nem is ő volt az.

- Mehetünk? – kérdi Grayson. Rám mosolyog, de nem éri el a szemét. Vihar készülődik mögöttük, és Grayson izmai merevek.

- Igen, - sóhajtom, - Azt hiszem elég móka és kacagást volt erre az éjszakára.

Grayson körém fonja a karját és kivezet a bárból. Hírtelen kifacsartnak érzem magam, és el sem tudom képzelni, hogyan érezheti magát Demi. A hűvös levegő megcsapja a bőrömet és egy reszketés szalad végig a gerincem mentén. Belépünk a parkolóba, Grayson furgonja felé megyünk.

- Grayson? – szól egy dallamos hang mögülünk.

Megfordulok, hogy lássam, kitől származik, de Grayson satu szorítása megállít. Teste megfagy, és látom, hogy arckifejezése kővé válik. Megfordul, lassan, mintha megerősítené magát valamire.

A lány előttünk nagyon szép. Aranybarna haja a derekáig lóg lágy gyűrűkben, amitől a mézszínű szeme ragyog. Lábai mérföld hosszúak és vékony derékból indulnak ki. Nem lennék meglepve, ha modellkedne.

- Haley.

Az, ahogy Grayson kimondja a nevét, rossz érzést kelt, és gyökeret ver a gyomromba. Hangja tele van megvetéssel. Az, ahogy Haley szeme felmér engem, végigkúszik a bőrömön. Ösztönösen kiegyenesedem, és kezemet Grayson-éba csúsztatom.

- Mit csinálsz te itt? – inkább hangzik ugatásnak, mint kérdésnek.

Haley egyik lábáról a másikra áll, mielőtt válaszol. – Tudod, miért vagyok itt. Ez a második évfordulója Em…

- Ne merészeld kimondani a húgom nevét. – Grayson hangja halk és fenyegető, és a kiállása dühöt sugároz. Tekintetemet kettőjük között váltogatom, és próbálom a fejembe egymáshoz illeszteni a puzzle darabkáit. Valami nem stimmel.

- Ne légy ilyen Gray, - könyörög. Utálom azt, ahogy kimondja a nevét. Könnyedséggel és megszokással. A gondolat, hogy együtt voltak átcikázik az agyamon, és rádöbbenek, hogy ő egy ex lehet. Az a gyanúm, igazam van.

- El kell menned Haley. Most.

Grayson megfordul, és majdnem kitépi a karomat. Kinyitja a furgonja anyósülésének ajtaját, és én beszállok, megugorva, amikor becsapja az ajtót. Látom az oldalsó tükrömben, hogy Haley eltűnik, ahogy elhúzunk a parkolóból. Annyira össze vagyok zavarodva attól, amit történt, hogy észre sem veszem, amikor Brody és Demi az ellenkező irányba hajt, a ház felé, amin ő és Grayson osztoznak.

Az út a lakásomig rövid, de kínos csend tölti meg az utasteret. Grayson dühe és haragja hullámokban árad, kétkedő gondolataimat és bizonytalanságomat idézve elő. Bizonytalan vagyok, hogy mit csináljak, mit mondjak, így csendben maradok, amíg a lakásomhoz nem érünk.

Grayson becsapja az ajtót, és a konyhába sétál, megragadva egy sört a hűtőből. Lepattintja a kupakot és egy hajtásra kiüríti az üveg felét. Tettei miatt feszélyezve érzem magam, és felemészt, hogy könyörtelenül tudni akarom, mit a fene történt. Az egész esténk pocsékba fordult kevesebb, mint egy óra alatt, és bárki is ez a Haley csaj, nyilvánvalóan hatással van Grayson-ra. Egyedül az ő reakciója a lány jelenlétére az, ami aggaszt engem.

- El fogod nekem mondani, mi volt ez az egész? – kérdem csendesen. A ruhám alját babrálom, az idegeim egyre jobban kikészülnek. Aggódom amiatt, hogyan fog reagálni. Soha nem láttam őt még ennyire mérgesnek, és nem vártam, hogy megpillantom az ilyen agresszív oldalát. Nem tetszik. Nem szeretem ezt az érzést.

Grayson állkapcsa megfeszül, és elviharzik mellettem, be a nappaliba. Követem.

- Ki volt az a lány Grayson?

Az ingerlékenységem lángra lobban, amikor nem válaszol. – Fogsz beszélgetni velem?

- Az Isten verje meg Huntley, fejezd be a kibaszott kérdezősködést! – üvölti.

Meghökkenek, és visszautasítom a késztetést, hogy elfussak és elrejtőzzek.

- Miért nem beszélsz velem?

- Talán, mert nem akarom ezt a kibaszott beszélgetést! Erre gondoltál?

Nem találom a szavakat. Ez a férfi, aki itt áll előttem, egy idegen. Az a Grayson, akit én ismerek soha nem beszélne így velem. Az önfenntartó ösztönöm győz, és mielőtt látna engem összetörni, megfordulok, és a szobámba megyek. Becsukom az ajtót, és leveszem a ruhámat. Néhány perccel később, hallom a nehéz lépteit közeledni a folyosón, de nem nézek fel, amikor az ajtó kinyílik.

Bugyiban és melltartóban állok, amikor érzem, hogy megáll mellettem.

- Sajnálom, - mondja lágyan. – Nem kellett volna a dühömet rajtad levezetnem

Beleharapok a szám belsejébe, hogy megakadályozzam, hogy a könnyeim lecsorogjanak. Miért vagyok ennyire érzelmes? Az utóbbi időben szinte mindentől sírni akarok, és ez frusztráló. Úgy érzem, mintha nem lenne irányításom az érzelmeim felett.
- Megértem, hogy mérges vagy, de el kell mondanod nekem miért.

Kötekedni kezd. – Mint, ahogy te is elmondtad, miért akadtál ki a parkolóban délután? Te sem teljesen nyíltál meg nekem.

Felkapom a fejemet, és a homlokomat ráncolom rá. Most rajtam a sor, hogy dühös legyek. – Viccelsz velem? Tudsz rólam mindent Grayson, a múltamról! Bocsáss meg nekem, hogy élvezni akartam egy estét, mielőtt elmondom neked, hogy az ex-barátom a városban van!

- Ezért akadtál ki, amikor megláttad azt a piros Mustángot? Mert az exed-é?

Félrenézek és bólintok.

- Miért van itt Huntley?

Tekintetemet az ágyra szegezem, a fejemet rázom.

- Mond el nekem, miért, - erősködik.

- Nem tudom! – üvöltöm vissza frusztráltan. Nem tudom tovább visszatartani a könnyeimet, és érzem, ahogy végigcsorognak a kipirult arcomon.

- Hazudsz, - vádaskodik. – Miért nem nézel rám?

- Mert bántasz engem! – Megragadom a köntösömet, és félrelököm, berohanok a fürdőszobába. Az arcába csapom az ajtót, és lecsúszok a padlóra. Eltakarom a számat, hogy elfojtsam a zokogást, ami érzem, hogy marja a torkomat.

Vádaskodása nem csak a régi sebeket tépi fel, hanem újakat is hagy maga után.

Nem vagyok benne biztos, mennyi idő telik el, de amikor felállok, a lábaim merevek és az arcom még mindig nedves. Lemosom az elkenődött sminkemet, és letörlöm a szempillaspirálom lefolyt csíkját.

Mély lelégzet mondom magamnak.

Amikor kinyitom a fürdőszoba ajtaját, a hálószobám sötét és üres. Fontolgatom, hogy pizsamát veszek fel, és bebújok az ágyba, de tompa hang hallatszik a nappaliból, ami megragadja a figyelmemet. Szorosabbra húzom a köntösömet, végigmegyek a folyosón, és Grayson görnyedt sziluettjét látom a kanapén. Közelebb sétálva, észreveszem, hogy a feje lóg, két tenyere között pihen. Szipog, és rájövök, mi az a tompa hang, ami felőle jön. Sír.

Belső harc dúl a fejembe, és fontolgatom, hogy egyedül hagyom. De így látni őt, kitépi a belsőmet. Az iránta érzett szerelmem kiszorítja a dühöt. Érzem a közelségét abban a pillanatban és a testem ösztönösen indul el felé. Leülök mellé, és a lábamat a fenekem alá húzom. És várok…

Akarom, hogy beszéljen velem, hogy megnyíljon nekem, és elmondja, ami nyomasztja őt. A kapcsolatok nem csak a jó időkről, vagy az intim pillanatokról szólnak. Arról is, hogy áttámogatjuk egymást a kihívásokon és a nehéz időkön, és egy másik befejezést alkotunk együtt. Megbíztam őt a múltam szellemével, és azt kívánom, bárcsak ő is ugyanúgy megbízna bennem. Feltétel és habozás nélkül.

Rám néz, és vonakodva visszatartom a lélegzetemet. A holdfény keresztülragyog az ablakon, megvilágítja az arcát, felfedve, mennyire űzöttnek és magányosnak néz ki, a szeméből eltűnt a fény. Mindig megnyugtatást találok bennük. Telik az idő, múlnak a pecek, és amikor azt hiszem, nem fog semmit mondani, kinyitja a száját.

- Annyira sajnálom, - csuklik el a hangja. Könnyek gördülnek le az arcán, és küzdök, hogy a saját érzéseimet irányítás alatt tartsam. Most rajtam a sor, hogy figyeljek, úgy, ahogy ő tette, amikor megmutattam neki az életem részeit, amik nem tökéletesek. Közelebb csúszok hozzá, amíg a combjaink meg nem érintik egymást, és letörlöm az arcát a hüvelykujjammal. Bőre sima, egy kicsit borostás.

- Hallgass meg, kérlek, - könyörgöm, - Bízz meg bennem a szíveddel, úgy, ahogy én megbíztam benned az enyémmel. Had segítsek cipelni a sebet és a fájdalmat, amitől a szíved ennyire összetört.

A csuklóm köré kulcsolja a kezét, és megcsókolja mindkét tenyeremet, mielőtt teljesen felém fordul. Elengedi a kezemet, és ujjaival végigszánt a haján, kiengedve egy reszketeg lélegzetet.

- Az a lány, Haley, az ex-barátnőm. De egyben a húgom legjobb barátnője is volt. – Becsukja a szemét, ahogy megpróbálja összeszedni magát, mielőtt folytatja. – Haley és én akkor kezdtünk randizni, amikor másodévesek voltunk a Középiskolában. Amikor bekerültünk az Egyetemre, a dolgok megváltoztak. Kezdett eltávolodni, és kevesebbet láttuk egymást. Még a húgomtól is elhúzódott.

A szívem összeszorul, amikor látom a kínt az arcán a húga említésére, és amennyire el akarom venni a fájdalmát, ezt saját magának kell megtennie.

Továbbra is csendben maradok, figyelmesen hallgatom, és egy másik reszketeg lélegzet után folytatja. – A gólyaévünk nyolcadik hónapjában egy közös barátunk által rendezett házibuliban voltunk. Haley és én vitatkoztunk, így nem számítottam rá, hogy ott látom őt. De amikor besétáltam a barátom szobájába, félbeszakítottam őket. Haley egy srác előtt térdelt, akit még csak nem is ismerek, és épp orálisan kényeztette őt. Megfordultam és elmentem, de a kép beleégett az agyamba. Ugyanazon az estén szakítottam vele, - szünetet tart, végighúzva kezét fáradt arcán. Belső viaskodása az arcára van írva. – Egy héttel később, Emilie balesetet szenvedett, és Haley csak úgy elment, - egy elfojtott zokogás kiszabadul a szájából.

- Nem kell többet mondanod. – A hangom nem más, mint suttogás, olyan halk, hogy valószínűleg alig hallja.

Megrázza a fejét. – Nem, el kell mondanom neked az egészet. Nem beszéltem erről olyan régóta…

A kezembe fogom az arcát, szemünk egymásba kapcsolódik. – Rendben van Grayson, csak nyugodtan. Itt vagyok.

Mellkasa megemelkedik, ahogy mély levegőt vesz, és egy rövid másodpercig habozik, mielőtt úgy dönt, hogy elmondja nekem a többit. – Emili a barátaival volt. Elmentek egy körülbelül egy órányira lévő városba, és az utolsó estéjén, bementek egy bárba. Beszéltem vele azon az éjszakán, és annyira izgatott volt, mert volt ott egy banda, amit alig várt, hogy lásson. Fülig szerelmes volt a vezető énekesbe, és alig várta, hogy lássa a fellépésüket. Hajnali két óra körül, megszólalt a telefonom. Amikor meghallottam, hogy egy srác hangja válaszol, tudtam, hogy valami baj van. Elmondta nekem, hogy Emilie-vel a legközelebbi kórházba rohannak, mert őt… őt… meg… megerőszakoltál a bár mögötti sikátorban, - dadogja a zokogások között. – Autóbalesetet szenvedtek a kórházba menet, és mire elértek vele a kórházba ő már… ő már meghalt.

Több se kellett nekem, köré fonom a karomat, és tartom, amíg a teste rázkódik. Soha nem gondoltam volna, hogy ez az, amit magában tart.
- Még csak el sem tudtam tőle búcsúzni, - sírja, - És majdnem két éve magamat bűntetem, mert ott kellett volna lennem, hogy megvédjem őt. A szüleim azt hiszik, hogy a baleset miatt került kórházba, nem tudtam rávenni magam, hogy elmondjam nekik, mi történt vele előtte.

Felállok, és lovagló ülésbe helyezkedek el rajta, nagy teste köré kulcsolom a kezemet és a lábamat. Az erő, amit arra használ, hogy tartson engem, majdnem összetör, de nem érdekel. Keze megragadja a hátsómat, és megszorít. Érzem, ahogy a könnyek végigfolynak a saját arcomon, és érzem, hogy a szívem összetörik e mellkasomban, amiatt, amin keresztül kellett mennie. Elhúzódom, hogy belenézzek szomorú, élettelen szemébe. Átérzem a fájdalmát. Tudom, hogyan érzi magát.

- Ez nem a te hibád. Nem volt semmi, amit tehettél volna. Nem tudtad volna megmenteni őt, és az egyetlen módja a gyógyulásodnak, ha elengeded a bűntudatodat. Emilie azt akarná, hogy folytasd az életet, mert ő többé már nem tudja.

- Mond el, hogyan, - zihálja. – Mond el hogyan tudnám elengedni, amikor érzem, hogy cserbenhagytam.

Homlokomat az övének döntöm. – Bocsáss meg magadnak, - suttogom. – Engedd el, egyszerre egy lépés.

Grayson feláll, még mindig köré vagyok kulcsolódva, és erőfeszítés nélkül az ágyhoz cipel. Mind a kettőnket lefektet, és érzem, hogy a feszültség elhagyja a testét. Ujjaimat a hajába fúrom, és kis körökben simogatom a hátát, vigasztalva őt a legjobb módon, ahogy tudom.

- Szeretlek, - mormolja csendesen.

Gyengéd csókot nyomok a nedves, sós ajkára, és minden szerelmemet belé öntöm. – Én is szeretlek téged. Mindig.


Légzése lelassul, és a mellkasunk összhangban mozog. Lehunyom az elnehezült szemhéjamat, és álomba merülök, el nem engedve Grayson-t.



22. Fejezet

~ Grayson ~


Mesélni Huntley-nak a húgomról az egyik legnehezebb dolog, amit valaha tettem. Nagyon kevés ember tudja az igazat arról az éjszakáról, és újra beszélni a rémálomról, majdnem olyan, mint másodszor átélni. Sok tekintetben, jó érzés volt elengedni az emlékeket, amik már majdnem két éve gyötörnek. Helyesnek tűnik beszélni Huntley-nak erről, amióta közeledünk Emilie halálának második évfordulójához.

Lenézek Huntley hozzám simuló alvó testére, és kíváncsi vagyok, mit tettem, hogy kiérdemeltem őt. Látott engem a legrosszabb állapotomban, és azt vártam tőle, hogy elfut. Ha a helyébe lettem volna, valószínűleg megteszem. De akkor ismét, az én gyönyörű lánykám olyat tesz, amire nem számítottam. Teljesen meghökkentem a válaszától. Nem szánt meg engem, és nem mondta, hogy minden rendben lesz, mint a legtöbb ember tenné egy ilyen helyzetben. Helyette meghallgatott, megvigasztalt, és végül szeretett engem. A leggyengébb pillanatomban, körém kulcsolta magát, lehetővé téve, hogy a belső ereje belém áramoljon, megerősítve engem is.

Úgy éreztem magam, mint egy komplett seggfej, amiatt, ahogy beszéltem vele. Azzal vádolni, hogy valami van közte és az volt-barátja között, mindazok után, amin keresztülment szükségtelen volt, és nincs erre semmi mentségem, de látni Haley-t a bár előtt első alkalommal azóta, mióta a húgom meghalt, teljesen szétbaszta a fejem. Amikor minden belső haragom Haley és az ő tette miatt felszínre kerül, nem tudtam megállítani. A végén Huntley-ra vetítettem, mert ő volt a legközelebb hozzám. Ő ismét meglepett engem, amikor nem rótta fel nekem.

Felkelve az ágyból, látom, hogy az óra Huntley éjjeliszekrényén reggel hat órát mutat. Hamarosan fel fog ébredni. Kicsusszanok az ágyból, és a konyhájába megyek, úgy határozva, hogy tenni akarok valami szépet az után a szar után, amit tegnap este rázúdítottam. Szereti az omlettet, így előveszek néhány tojást és tejet a hűtőből és elkezdek összekeverni mindent. Amikor ez kész, felszeletek néhány paradicsomot és reszelek egy kis sajtot, hozzáadva az omletthez. Következőnek, előveszek néhány szelet bacont, és addig sütöm őket, amíg ropogósak nem lesznek. Kitöltök egy kis narancslevet, és mindet egy tálcára rakom.
Visszasétálok a folyosón, tálcával a kezemben. Amikor kinyitom az ajtót, Huntley a fejtámlának dőlve ül. Haja kócos, és úgy néz ki, mint aki szó szerint csak most ébredt fel. A szemem végigvándorol a testén, észrevéve, hogy valamikor az éjszaka folyamán felvette a pólómat. Átkozott legyek, ha nem néz ki pokolian szexin benne. Sokkal jobban áll neki, mint nekem.

- Jó reggelt, - hangja érdes, még rekedt az álmosságtól. Óvatosan néz, mintha egy ketyegő időzített bomba lennék, ami bármikor felrobbanhat.

- Reggelt, - meztelen lábaimon toporgok, bizonytalanul, hogyan csináljam. Sok minden van, amit pótolnom kell, és hírtelen aggódni kezdek, hogy esélye lesz haragudnia rám.

- Mi van nálad? – kérdi. Nincs egy csipetnyi harag sem a hangjában, csak kíváncsiság.

Odasétálok hozzá az ágy oldalához, és leülök, az ölébe helyezve a tálcát. – Készítettem neked egy kis reggelit. Sajtos, paradicsomos omlett pirított baconnel az oldalán. A kedvenced.

Huntley szája megrándul, és megpróbálja elrejteni a mosolyát, amire az ajkai húzódnak. – Mivel érdemeltem ki ezt? – kérdi édesen.

Kezemet végigfuttatom a hajamon, és mély levegőt veszek. – Bocsánatot akartam kérni a múlt éjszakáért.

Arca enyhén elkomorul, és a fogai közé veszi telt alsó ajkát, beleharapva. Ez egy ideges szokása. Amikor nem beszél, kísérletet teszek, hogy megtörjem a kényelmetlen csendet. – Hibáztam, nem kellett volna neked azokat a dolgokat mondanom, vagy kiabálni veled.

Alsó ajka megremeg, és a szívem ólomsúlyként nehezedik a gyomromba. Letörlöm a könnyeit, amik lecsorognak az arcán. – Annyira sajnálom bébi, nem akartam.

- Nem vagyok mérges rád, - suttogja. – De amit mondtál igazán fájt. Soha nem csalnálak meg, mert tudom, milyen érzés elárultnak lenni. Túlságosan is szeretlek, ahhoz, hogy elveszítselek.

Ujjaimat a nyaka köré kulcsolom, odahajolok, és egymáshoz nyomom a homlokunkat. – Én sem akarlak elveszíteni téged, - lehelem. Egy percig gondolkodom, hogyan kérdezzem meg, ami a szívemet nyomja. Hogyan beszéljek vele erről, hogy lehetőleg ne csináljam vissza azt az apró előrelépést, amiről azt gondolom megtettük. Nagyot nyelek, és belenézek tiszta, kék szemének mélységébe. – Biztos vagy benne, hogy Jake autóját láttad tegnap?

Bólint. – Felismerem a rendszámot.

- Kapcsolatba lépett veled, amióta eljöttél otthonról?

- Nem, nem mondtam el neki, hogy elmegyek, csak eljöttem. Megváltoztattam a számomat, - szünetet tart, és látom, ahogy a fogaskerekek dolgoznak a csinos ki fejében. – Várj, azon az éjszakán, amikor ti srácok rám találtatok a lakásban, és te berúgtad az ajtómat, kaptam egy hívást a volt legjobb barátnőmtől, Taylor-tól. Fogalmam sincs, hogyan szerezte meg a számomat. Gondolod, hogy így talált meg?

- Lehetséges. Van valami ötleted, miért jönne ide ennyi idő után?

Az ujjaival babrál. Ideges energiája hullámokban árad belőled. – Nem, de félek Nem egészen jó kapcsolatban váltunk el egymástól. Nem tudom, mit fogok tenni, ha látom őt.

Az agyam elkezd dolgozni, hogyan tudnánk Huntley-t elzárni a nyilvánosságtól, amíg rájövünk, mit akar csinálni a köcsög exe. A pokolba is, kizárt dolog, hogy hagyjam annak a szemétládának, hogy közelebb kerüljön hozzá. Soha nem találkoztam azzal a fickóval, de gyűlölöm.

- Van ma órád?

Gyanakvón néz rám. – Nem, tanulnom kell. Miért?

- Azt akarom, hogy óvatos légy, amíg kiderítjük, Jake miért… - még a nevének kiejtése is arra késztet, hogy betörjem a képét, - van itt.

Felé tolom a tálcát, - Edd meg a reggelit, mielőtt kihűl.

Huntley kuncog, és ez a hang némileg enyhít a feszült légkörön. – Annyira basáskodó vagy.

Ujjamat az álla alá helyezem, felbillentem a fejét, így láthatja, mennyire komoly vagyok. – Csak ígérd meg nekem, hogy óvatos leszel, amikor kimész, oké?

- Ígérem, - szünetet tart, - Most már ehetek?

- Igen, kérlek. Nem azért robotoltam, hogy csak bámuld, - jegyzem meg csipkelődve, próbálok játékos lenni. Megcsapja a karomat, majd elkezdi enni az omlettjét.

- Ez nagyon jó, - nyög fel egy harapás után. – Nem is tudtam, hogy ennyire éhes vagyok.

Enyhe szórakozással nézem, ahogy befejezi az utolsó harapást, meglepődök, amikor megpillantom az üres tányért. Ez az első alkalom, hogy láttam, ahogy Huntley megeszi az egészet, anélkül, hogy valamit is tányérján hagyna. De most, hogy belegondolok, többet eszik, mint általában. Gyorsan elhesegetem a gondolatot, és a hormonokra fogom

- Finom volt, - kinyújtózik, és leteszi a tálcát a padlóra. Közelebb fészkelődik hozzám, nyelvét kidugja és megnyalja az ajkait. Szemünk egymásba kapcsolódik, és Huntley az ölembe mászik.

- Gondolkodtam, - suttogja, megnyalva a nyakamat. Még ilyen zavaros hangulatban is, a testem reagál, és megkeményedek a melegítőnadrágom alatt.

- Ó ne, ez soha nem jó, - cukkolom. Kezem megragadja Huntley csípőjét, és lecsúszik, hogy megragadja a fenekét. Lejjebb tolja magát az ölemben, és a vállamba harap. Szent szar. Csípője mozog, egyik oldalról a másikra, fel és le.

Szándékosan csinálja.

- Oké, oké, - nehezen lélegzem. – Mond el, mire gondoltál.

- Azt hallottam, hogy a kibékülős-szex a legjobb fajta, - leheli a fülemben, és beleharap a fülcimpámba. Nagyon nyelek.

- Tesztelnünk kell ezt az elméletet, - megállítom a csípőjét, mielőtt felrobbanok. – Ma este.

Lebiggyeszti az ajkát, és a számba húzom az alsó ajkát. Lágyan beleharapok, majd megnyalom. – Órára kell mennem.

- Oké, - rám mosolyog, - akkor randiznom kell az én K. E. CS.-mel a zuhanyzóban. Később képzeld el, amíg az Üzleti Pénzügy órádon ülsz.

Leugrik az ölemből, és én szájtátva bámulom a hátát, amíg bemegy a fürdőbe. – Ez nem igazságos, - mordulok fel. – Meg fogsz fizetni ezért.

Hallom a nevetését, mielőtt a zuhany elfordul. Ki kell jutnom innen, mielőtt beadom a derekam, és csatlakozom hozzá. Gyorsan felöltözöm, és adok egy búcsú-csókot Huntley-nak, mielőtt megragadom a táskámat, és a kampuszra megyek. A múlt éjszaka még mindig az elmémre nehezedik, és csak növeli a felszálló haragomat. Még csak nem is tudtam feldolgozni mindent.

Az első órám után, van egy óra szünetem a következőig, így megállok egy kávézónál. A hangulatomnak szüksége van egy löketre és erre a koffein tökéletes megoldásként hangzik. Rendelek egy kávét extra adag eszpresszóval és tejszínnel, és helyet foglalok egy ablak melletti asztalnál. A sétáló emberek megigéznek engem, és ez átmeneti figyelemelterelés a fejemben lévő káosztól.

Egy könyv csapódik le az asztalra. Annyira elterelődött a figyelmem, hogy szinte felugrom és kiöntöm, ami még megmaradt a kávémból.  Brody ül le, vigyorogva. Seggfej.

- Valaki egy kicsit ijedős ma, - jegyzi meg, üdvözlés nélkül.

- Bocsi, - dörmögöm, - kemény éjszaka.

Intek a pincérnőnek, és rendelek még egy kávét. – Hogy van Demi?

Brody sóhajt. – Jól van. A múlt éjszaka tíz árnyalattal is elbaszottabb volt. Összeakartam törni valamit, amikor láttam, hogy Demi megöleli Tommy-t. Veszekedtünk a hazaúton, de a végén életem legjobb dühös-utálatos szexe lett.

- Whoa, ez túl sok információ tesó, - morgom.
- Ó kérlek, ne legyél ennyire érzékeny, - szid le Brody. – Hogy van Huntley? Beszélgettetek múlt éjjel, miután láttuk Haley a bárnál?

Megdörzsölöm az arcomat, hírtelen kimerültnek érzem magam. – Jól van, azt hiszem. Sok dologról beszélgettünk, és én egy totális seggfej voltam.

Brody a homlokát ráncolja rám. – Mi történt?

- Azzal vádoltam, hogy megcsal, - újra és újra megszidom magam. Hallva ezt a saját számból, rádöbbent engem, mennyire nevetségesen is hangzik a valóságban.

Szemöldöke összeszalad, és halkan füttyent. – Miért tennél ilyet?

- Láttuk a volt barátja kocsiját a parkolóban tegnap, és miután láttuk Haley-t este, kiakadtam. Meséltem neki Emilie-ről.

- Ez hatalmas dolog, - suttogja Brody. – Hogy fogadta?

- Minden lehetséges módon meglepett engem. Azt vártam, hogy elfut, mint akit puskából lőttek ki, miután elmondtam neki mindent a múltamról, de ő csak hallgatott, és amikor reggel felébredtem, ő még mindig ott volt. Hogy képes megbocsátani nekem, azok után, hogy én vagyok a világ legnagyobb seggfeje, teljesen zavarba hozott.

Brody elgondolkodva fordul el egy pillanatig, majd visszafordítja mindentudó tekintetét felém. – Gray, rá kell jönnöd, hogy ő nem Haley. Ha azt választotta, hogy marad, még azok után is, hogy hallotta az összes szarságot, ami megváltoztatta az életedet, akkor ez elmond neked valamit.

Zavarodottan bámulok a legjobb barátomra. – Soha nem hallottam, hogy ilyesmit mondtál volna, ilyen - szünetet tartok, keresve a megfelelő szót. – szívhez szólót.

Felnevet, - Baszd meg!

- Fel kellene hívnom Demi-t és megköszönni neki? – viccelődöm.

Tekintete megváltozik, és látom. Látom a szerelmet és az imádatot Demi iránt, ami az egész arcára rá van írva, és nem csinál semmit, hogy elrejtse. – Mit mondjak, - mosolyog, - megtaláltam azt a lányt, aki állandóan elviseli a szarságaimat és még úgy is szeret. A legostobább dolgokon vitatkozunk, és minden átkozott gombomat megnyomja. De amikor arra gondolok, milyen lenne az életem nélküle, az kinyír engem. Nem tudnám csinálni.

Ez alkalommal szótlan maradok. Az egyetlen válaszom arra, amit mondott, a megértés. Mert értem.


** ** ** ** **

A saját gondolataim csapdájában töltöm a napot. A koncentrációm hiánya nem marad észrevétlen a fociedzés alatt, és úgy döntök korábban eljövök. Azon gondolkodom, hogy visszamegyek a saját házamba Huntley-é helyett, felismerve, hogy szükségem van egy kis térre. De mielőtt felfoghatnám mit csinálok, besétálok Huntley lakásába. Ki nem állhatom az ötletet, hogy távol legyek tőle, egyetlen éjszakára sem. Egészségtelen, hogy ennyire szükségem van valakire, de most nem érdekel. A szükségem, hogy közel legyek hozzá, hogy érezzem, hogy a karomba tartsam, beárnyékol minden mást.

Huntley lakása csendes. Általában a gitárján játszik, vagy zenét hallgat, de amikor besétálok a szobájába, összegömbölyödve fekszik és alszik. Csendesen leöltözöm, és úgy döntök lezuhanyozom.  A forró víz és a gőz ellazítja a testem, és az izmaimban lévő feszültség fokozatosan eltűnik.  Az agyam elsötétül, és megkockáztatom, hogy élvezzem a mentális büntetésemtől kapott haladékot, ami egész nap kínzott.

Nem hallom, hogy kinyílik a fürdő, vagy a zuhanyzó ajtaja. De érzem őt. Keze a derekam köré siklik és ujjai a hasam minden barázdáján végigszánt. Légzésem elmélyül, mintha őt lélegezném be. Talán igen. Lassan megfordulok, megállok, amikor meztelen mellkasunk egymáshoz csapódik. Attól, ahogy rám néz sírni akarok, mert nem érdemlem meg. Kiégeti a lelkemet és ott hagyja a lenyomatát, ami soha nem fog eltűnni onnan. A jel, amit rajtam hagyott, láthatatlan, de nem kevésbé állandó, mint egy tetoválás. Érzem a kristályos keménységű mellbimbóit, és a farkam megkeményedik, és amennyire szeretkezni akarok vele itt a zuhanyzóban, az, hogy megérintsem most, több, mint amit kezelni tudok.

- Jól vagy? – suttogja. Édes hangja végigkúszik a bőrömön, és beágyazza magát a memóriámba. Tudat alatt összehasonlítok minden hangot, amit az övé, és akkor nem fogok meglepődni, amikor sorra előjönnek.
Nemet intek a fejemmel, és leeresztem a fejemet, amíg az ajkaink meg nem érintik egymást. Az övé lágy és nedves, alsó ajka ízletes. Amikor a körme beleváj a vállizmomba, addig húzva minket, amíg egy test leszünk, megborzongok. Kezem lecsúszik a hátán, és megpihen a csípőjén, érzem, ahogy beszívja a levegőt, amikor a keménységem a hasunk között lüktet. Szám elhagyja az övét, és egy nyöszörgést szabadít fel, amikor végignyalom a nyakát. Szívom és harapdálom, amíg már mind a ketten reszketünk. Homlokomat a vállán pihentetem, és várom, hogy a légzésem egyenletessé váljon. Az utolsó dolog, amit akarok, hogy Huntley azt gondolja, hogy a szex lesz az ’állandó’ rés bennem. Csak a szerelme teheti azt.

- Miért maradtál? – hangom végig vibrál a bőrén, mielőtt belenézek nem e világi szemébe. Szemöldöke zavarodottan összeszalad, és szemét végigjáratja rajtam. – Múlt éjszaka, amikor meséltem neked Haley-ről és Emilie-ről, maradtál. Miért?

- Mert semmi sem tud rávenni, hogy elfussak tőled. Mindannyiunknak van múltja, egyik sötétebb, mint a másik, de töröttnek lenni, nem azt jelenti, hogy téged nem lehet szeretni. Csak annyit jelent, hogy több darabod van számomra, amit szerethetek.

És csak úgy, mint minden más ezen a pillanaton kívül összeomlik és értelmetlenné válik. Az életem darabokra esett, azért hogy ez a lány összerakja.

- Szeretlek, - suttogom az ajkának.

Ajka lágy mosolyra görbül. – Én jobban szeretlek, - leheli.

Együtt zuhanyozunk, dédelgetve a másikat, és a nedves ujjainkkal megérintve minden egyes bőrfelületet. Amikor a testünk már tiszta, és alaposan végigsimogattuk egymást, felöltözünk és csendesen vacsorát csinálunk. Testünk valamelyik része mindig érintkezik, és érzékelem, hogy Huntley-nak ugyanúgy szüksége van a kapcsolatra, mint nekem. Érzelmileg kimerülten, Huntley körém fonódik, és én kezdek függővé válni ettől az érzéstől.

Fogalmam sincs, mit lát bennem, vagy, hogy én az a fajta férfi tudok-e lenni, akire szüksége van.


Minden, amit tudok, hogy meg akarok próbálni az lenni.



23. Fejezet

~ Huntley ~


Besétálva a konyhába, nem tehetek róla, de az izgatottság érzése kavarog a levegőben. Készen állunk, hogy megnézzük a focimeccset a stadionban, és a gondolat, hogy lássam Grayson-t, ahogy azt csinálja, amiben a legjobb, borzongást küld keresztül a testemen. Demi abbahagyta, hogy elcipeljen engem a pénteki esti focimeccsekre, amikor rájött, hogy nem hazudtam, amikor azt mondtam, hogy semmit nem tudok a fociról. Sokkoló ugye? A nagybátyám fociedző, és a barátom hátvéd, de egyikük sem képes megértetni velem a játékot, amit mindkettőjük imád. De egy kemény hét után, és mindazok után, ami Grayson-nal történt, ma este el akarok menni, hogy támogassam őt.

Demi, Brody és Grayson a konyhasziget körül állnak, és a ma estei játék tervről beszélgetnek, amikor Grayson felnéz, és meglát engem. Arca a legfényesebb mosollyal ragyog fel. Felém sétál azokkal a szexi léptekkel, és a szemében lévő tekintettől a belsőm bukfencet vet.

- Az a póló nagyon jól áll rajtad, - vigyorog. – Kísértést érzek, hogy lecseréltessem veled, így rajtam kívül senki más nem láthatja ezt rajtad.

Nevetek, lenézek a hatalmas foci pólóra, amire megkért, hogy viseljem. A hátán a ’17’-es szám van, valamint nagy fehér betűkkel a ’Carter’ név. De a kedvencem mégis az, hogy ez az ő egyik meze, nem pedig egy póló, amit a kampusz ajándékboltjából vett. – Te kérted, hogy viseljem, és az egyetlen módja, hogy megszabaduljak tőle, ha te magad távolítod el rólam.

Közel hajol, orrunk szinte érinti egymást. Belélegzem a meleg, ismerős illatát. – El lehet intézni, - morogja.

- Ez ígéret? – cukkolom. Ő bólint, és én lecsökkentem a távolságot a szánk között. Lágyan csókolom, de ő elmélyíti, ízlelgetve és nyalva a számban lévő érzékeny területeket. Egy mély hang szakad fel a torkából, amitől a bőröm libabőrös lesz. Nem tudok elég közel kerülni hozzá. A bőr a bőrön érzés többé nem elég. Többet akarok. Többre van szükségem.

Egy torokköszörülés hangzik fel mögöttünk, emlékeztetve engem, hogy nem vagyunk egyedül.

- Legalább tudnátok minket figyelmeztetni, mielőtt elkezditek nyalni-falni egymást? Szeretném megkímélni magam, hogy mentális sebhelyeket szerezzek, - zsémbeskedik Demi.

Kuncogva elhúzódom Grayson-tól, és az arcom elpirul. Az utóbbi időben, nem tudom magam visszafogni attól, hogy elragadtassam magam, mintha az iránta érzett vágyam erősebb lenne. Nem gondoltam, hogy ez lehetséges.

 - Mi is figyelmeztetni fogunk titeket, hogy te és Brody használjatok hangerő szabályozót. Millió alkalommal hallottuk már, hogy ’ó basszus igen’ és ’keményebben, Brody, keményebben’, - vág vissza Grayson, Demi hangját utánozva. Ő levegőért kapkod, és arca karmazsinvörös lesz. Brody nevet mellette, és ő megüti a vállát, amitől mindannyian kuncogni kezdünk. – Nem vagyok olyan hangos, - nyafogja Demi, a szín az arcán a piros egy világosabb árnyalatára vált. Brody a dereka köré fonja a karját, és imádattal néz rá. – Rendben van, bébi, - mondja, - valamit jól csinálhatok.

- Oké, oké, elég a hálószobai témából, - jelentem be. – Srácok jobban teszitek, ha indultok, mielőtt Edző keresőcsapatot küld értetek.

- Rendben leszel, hogy egyedül gyere a stadionhoz? Az ajánlatom még mindig áll, hogy velem gyere. – Grayson összehúzza a szemöldökét, és ajkait összeszorítja, az aggodalom az arcára van írva. Túlságosan védelmező lett, mióta láttam Jake kocsiját, és imádom, hogy mennyire törődik a biztonságommal. Úgy sétálok keresztül a kampuszon, hogy minden ötödik percben a hátam mögé nézek, és eláraszt az az érzés, hogy valaki figyel. De nem akarok, többé félni. Ha Jake itt van, akkor megbirkózom vele, és amíg nem mutatkozik, elutasítom, hogy rejtőzködjek. Nem vagyok többé az a lány.

- Demi egész idő alatt velem lesz, - biztosítom. – Ugye Demi? – Demi-re nézek megerősítésért, és ő bólint. – Nem fogom elhagyni az oldalát Gray, ne aggódj.

Felmosolygok rá, és látom, hogy a vonásai egy kicsit ellazulnak. Még mindig bizonytalan, de nem vitatkozik velem. – Oké, - egyezik bele. – Szóval, akkor utána a bulin látlak a lakásomon?

- Igen, ott találkozunk. – Még egyszer utoljára, az ajkához nyomom az enyémet. – Sok szerencsét, bébi, - lehelem. Elmosolyodik, és megragadja a táskáját. – Huntley?

- Hmmm?

- Keress meg a pályán félidőben, oké?

- Oké. – A gyomrom ugrabugrál, és úgy érzem, szédülök.

Brody követi őt, és Demi felsóhajt. Ó ember, bajban vagyunk.

Még mindig van egy kis időnk, mielőtt mennünk kell, így készítek egy kis kávét és leülök egy bárszékre a konyhában.

- A dolgok nagyon jól alakulnak kettőtök között, - állítja Demi. Helyet foglal mellettem, és csészéje fölött néz rám.

- Igen, azt hiszem, jól. Ez egy kemény hét volt, de túl vagyunk rajta.

- Mesélt neked Haley-ről? – kérdi. Hallom az óvatosságot a hangjában, és kíváncsi vagyok, mennyit tud. Grayson-nal együtt nőttek fel, így feltételezem ismerte a húgát is. És ami vele történt.

Bólintok. – Igen, beszélt nekem róla. És Emilie-ről is mesélt.

Demi szemöldöke felszalad meglepetésében. – Az nagy dolog, - ez minden, amit mond.

- Miért?

Érdeklődő tekintete a konyhapultra irányítja, és úgy tűnik, átgondol valamit. Amikor megszólal, a hangja komoly, és az arca merengő. – Ez az első alkalom, hogy valóban beszélt Emilie-ről. Amikor meghalt, olyan volt, mintha egy része vele halt volna. Zsibbadtá vált, - szünetet tart, - És utána Haley lelépett. Hónapokig egy rakás szerencsétlenség volt, összejött néhány ringyóval, hogy kizárja a fájdalmat. Nem tudtuk, hogy valaha is boldog lesz-e újra.

Nem mondom el neki, hogy mennyire letört volt, és hogy elmondott nekem mindent. Nem azért, mert nem bízom benne, hanem mert azt gondolom, hogy ez túl személyes, hogy megosszam. Nem az én tisztem elmondani, és nem akarom, hogy összetörjön Grayson belém vetett bizalma.

- Amíg nem találkozott veled, - folytatja. – Boldogabb. Visszacsempészted az élet egy apró kis szikráját a szemébe, és amikor rád néz, lehetetlenség nem észrevenni a szerelmet, ami belőlük süt.

Szavainak súlya lesüllyed, és a láng a lelkemben, ami Grayson iránt ég fellobban, és egy kicsit fényesebben ragyog. Felmelegít engem belülről, hogy tudom, azt teszem vele, amit ő énvelem. Visszahoz az életbe.

- Szeretem őt, - suttogom. – Annyira, hogy egyszerre megrémít és felvidít.

Demi lágy mosolyától, könnyűnek érzem magam ezzel a beismeréssel. Megértés van a szemében, ami szavak nélkül beszél.

- Ő is szeret téged. – Állítása mosolyra késztet. Ez a kijelentés annyira bizonyos, mintha azt mondanád, hogy az ég kék, és kétségtelenül tudom, hogy igaz.

- Mehetünk? – kérdi, tapsikolva és ugrándozva izgalmában. A lelkesedése egyszerre fertőző és kényszerítő, és azon kapom magam, hogy vele együtt akarok tapsolni és ugrálni.

Bólintok, és kimegyünk az ajtón, a szürke Jeep-em felé véve az irányt.

A stadion parkolója szinte tele van, amikor megérkezünk, de sikerül találnunk egy helyet a sarokban. Rajongók vannak mindenhol, tapintható várakozást teremtenek a légkörben. Kiszállunk a Jeep-ből, és a figyelmem ösztönösen kiéleződik, és azon kapom magam, hogy megfigyelem minden srác arcát, akinek homok szőke haja, és karcsú, izmos testfelépítése van. Belül felsóhajtok, amikor nem ismerem fel őket, és szokás szerint elindulok a stadion bejárata felé Demi-vel az oldalamon. Besétálunk és Demi kienged egy örömteli visítást, fényes szemmel és farkát csóválva. Az idegeim összegabalyodnak, és megfordulnak a hasamban, ahogy helyet foglalunk pontosan az ötven yardos vonal előtt. Természetesen Grayson nekünk foglalta a két legjobb helyet; azt akarja, hogy lássam az egész játék alatt. Buta fiú. Nem akarom, hogy miattam aggódjon, amikor egész idő alatt srácok rontanak rá. Én csak remélem, hogy nem kell végignéznem, ahogy megsérül, az tönkretenne engem.

A zaj elhalt, és a bemondó hangja harsan keresztül a hangszórókból. Hátborzongató a csend, mindenki arra vár, hogy a srácaink fekete és arany színekben a pályára fussanak. Amikor a csapatunk vezetője kijön az alagútból, zűrzavar tör ki és a tömeg megvadul. Nézem, ahogy Grayson a pályára kocog a csapattársaival, hatalmat és tekintélyt parancsolva nekik, amit felismerek. Szemem végig vándorol hosszú testén, egy kicsit elidőzve ott, ahol a nadrágjának anyaga a fenekére és a combjaira feszül. Soha nem értettem, hogy a lányok miért ájulnak el a focisták egyenruhájától, de látva, hogyan tapad Grayson bőrére, és megmutat minden izmot, végre megértem. A szükségem érte megnő, és forrósság önti el a lábam közét. A gondolat, hogy lábammal körbefogom karcsú derekát, amíg lábai minden egyes lökésnél megfeszülnek, elég, hogy itt és most felrobbanjak. Az érzés tisztán állatias.

Rajtakap, hogy őt nézem, és önelégülten elvigyorodik. Kifejlesztett egy rejtélyes képességet, hogy a gondolataimban olvas, különösen, amikor azok róla szólnak, és a szemében lévő villanásból ítélve, tudja, hogy most mire gondolok. Mert ő is arra gondol.

Csábítóan vigyorgok, és egy csókot dobok neki, nevetek, amikor úgy tesz, mintha elkapná, és visszaküldi nekem. Imádom a játékos oldalát. Ó, kit akarok hülyíteni, imádom minden oldalát az én komplikált férfimnek.

A másik csapat is kijön a pályára, és mind a két oldal elfoglalja a helyét. Annak ellenére, hogy szinte semmit sem tudok erről a sportról, izgatott vagyok, hogy látom Grayson-t akcióban. A balomra pillantok, és gyakorlatilag látom, hogy Demi szájából csorog a nyál, ahogy Brody-t nézi. Amikor visszanézek a pályára, épp időben, az első játékhoz. Brody Grayson-nak dobja a labdát, aki játékot kiállt, és átpasszolja a labdát az egyik elkapónak. Ő elszalad az ellenkező irányba, amíg a védője elé rohan, és elkapja a labdát, visszadobva az elkapónak. A tömeg ordít, ahogy a védő a pálya vége felé megy, áthaladva az egyik vonalon, mielőtt a másik csapat védekezése elfogja őt.

Félidőre, a másik csapat vezet három ponttal, de Alex bácsit ismerve, határozottan van egy-két trükk a tarsolyában. A félidőt jelző síp megszólal, és a csapatok visszamennek az öltözőjükben. Grayson elkapja a pillantásomat, és int, hogy menjek oda a kerítéshez. Felé sétálok, ahogy a betonra ugrik a kerítés másik oldalán, és amikor elérem, egy lélegzetvételnyi időt sem hagy, mielőtt odahúz engem egy csókra. Forró és izzadt, ami úgy érzem, csak fokozza a rohamot, ahogy az ajkunk és a nyelvünk egymáshoz csapódik. Éljenzés és füttyögés harsan mögülem, de én túl elfoglalt vagyok, hogy érdekeljen. Grayson elhúzódik, tudatában annak, hogy nincs sok ideje a második félidő kezdetéig, és az ezer megawattos mosolyával ajándékoz meg. A látványától, a térdem össze akar csuklani, de belekapaszkodok a pólójába, mintha egy mentőkötél lenne.

- Ezt neked fogod megnyerni gyönyörű lánykám, - leheli, próbál levegőért kapkodni. Viszonzom a mosolyát, és nem tehetek a pillangókról, akik a gyomromba harcolna egymással.

- Nyerd meg nekem, és biztos lehetsz benne, hogy meg lesz a jutalmad, - kínzom őt gonoszul. Közel hajolok, és a fülébe suttogok, - Készen állok, hogy letépd rólam ezt a mezt, és hátulról tegyél magadévá.

Belül megéljenzem magam, amikor visszahúzódom és belenézek Grayson szemébe, és azok kitágulnak, ahogy megértés keresztülsuhan az arcán. Szereti, amikor mocskosul beszélek, és tudom, hogy ez az ő fantáziája, hogy lásson engem kezemen és a térdemen, miközben hátulról hatol belém. A várakozástól megborzongok, ami végigvándorol a gerincemen és a gyomromba tekeredik, tűzre vetve a pillangókat, és ez olyan érzés, mintha az egész testem lángolna.

Még egyszer utoljára megcsókolom, mielőtt kábultan leugrik és eltűnik az alagútban. Megfordulok, és visszamegyek a helyemre, és megpillantom Grayson volt barátnőjét, Haley-t, aki szemeivel tőrt döf belém. Egy kicsivel magasabban állok, és szemtől szembe találkozok a tekintetével. Igen ribanc, ő az enyém. Kihívás van a pillantásában, és örömmel elfogadom, mielőtt szembe fordulok a pályával. Minden bele, ribanc.

- Mi a fene volt ez az egész? – kérdi Demi mellettem. A válla fölött hátranéz Haley-re, és kuncogok, amikor meglátom mogorva tekintetét. Az arca összegyűrődik. mint egy bulldognak, és nekem el kell takarnom a számat, hogy elfojtsam a hisztérikus nevetésemet.

- Dem, ne törődj vele, - mondom a nevetésemen keresztül. – Nem éri meg.

Demi csettint a nyelvével, és komoly tekintettel az arcán szembefordul velem. – Ha a helyedben lennék, nagyon, nagyon messze tartanám Grayson-t attól a ribanctól. Nem lennék meglepve, ha megpróbálná visszaszerezni magának.

- Nagyon remélem, hogy nem találkozunk vele a bulin.

Mielőtt túlgondolnám Demi figyelmeztetését és betegre aggódnám magam, Grayson és a csapata visszakocog a pályára. Amikor a szemeink találkoznak, rám kacsint, és a bőröm megbizsereg a csendes ígéretétől. Alex bácsi arckifejezése sztoikus, semmit nem árul el, de látom a koncentrációját és eltökéltégét. Grayson és a csapattársai néhány pillanatra összedugják a fejüket, mielőtt elfoglalják pozíciójukat a pályán, és készen állnak egy újabb embert próbáló félidőre.

Amikor megszólal a síp, és Brody Grayson-nak passzolja a labdát, szemem követi minden mozdulatát, de gondolataim újra és újra visszatérnek Demi szavaihoz, és kíváncsi vagyok, hogy van-e bármi igazság is a figyelmeztetése mögött. Mi van, ha Haley felbukkan a bulin és bepróbálkozik valamivel Grayson-nál? Hogyan fog ő reagálni rá? És ami sokkal fontosabb, hogyan fogok én reagálni?

A tömeg körülöttem éljenzésben tör ki, és ez visszaránt jelenbe. Grayson csapata most holtversenyben van az ellenféllel, esély kapva, hogy valóban nyerjenek.

Öt perccel a második félidő vége felé, az állás még mindig holtverseny. Alex bácsi az oldalvonalon áll Grayson-nal beszélget, és kezével élénken gesztikulál a levegőben. Grayson komolyan bólint, és közvetíti a csapattársainak bármit is mondott Alex bácsi. A stadion elcsendesül, ahogy visszafojtott lélegzettel várjuk, hogy ki nyeri a játékot. Az órán két perc maradt, és ellenállok a késztetésnek, hogy eltakarjam a szemem, és azt kiabáljam, hogy ’Nem tudok odanézni’. A pillantásom Grayson-ra tapad.

Azt hiszem, az Üdvözlégy Máriát fogják csinálni, - zihálja Demi. Szemei kitágulnak, ahogy nézi, hogy a csapat felveszi az alakzatot.

- Az mit jelent? – kérdem, szánalmasan elbukva, hogy elrejtsem az értetlenségemet.

- Ez alapvetően egy nagyon hosszú passz, és elég kicsi az esélye, hogy működjön, de nem látok más választást. Az ellenfél védelme erős. – Szünetet tart, - A francba. Remélem Edző tudja, hogy mit csinál.

Brody utolsó alkalommal passzolja a labdát Grayson-nak, és hallom, hogy az egész tömeg levegőért kapkod. Grayson visszafelé fut néhány yardot, és épp amikor a másik csapat védője ráront, a labda átszeli a levegőt, és a mi egyik elkapónk kaparintja meg. Grayson lesprintel a pályán, és amikor úgy tűnik, hogy számunkra vége, a labda elhagyja az elkapó kezét, és pontosan újra Grayson kezében landol. A stadion felrobban, ahogy Grayson a levegőben lendíti magát, és győztes touchdown-t csinál. A mellkasomon enyhül a nyomás, és kiengedem a levegőt, amit visszatartottam. Csatlakozom a tömeghez, és éljenezni kezdek a csapatunk győzelme miatt.

Ahogy a tömeg a kijárat felé veszi az irányt, Demi-t és engem össze-vissza lökdösnek, mielőtt esélyünk lenne lejutni a pályára. Gratulálni akartam Grayson-nak, de azt hiszem, ezzel várnom kell, amíg találkozunk a házában. Több, mint egy óra, mire a parkoló kiürül, és mire a megérkezünk Grayson és Brody házához, a pázsitot és a teraszt emberek árasztják el, amíg a zenéből jövő nehéz basszus kiáramlik a ház ablakain keresztül. Szent szar. Sokkal több ember van itt, mint vártam.

- Készen állsz, hogy úgy bulizz, mint egy rock sztár? – kérdi Demi izgatottan az anyósülésről. Kiugrik, mielőtt válaszolni tudnék, és követem őt.

- Azt hiszem, - mormolom az orrom alatt. Keresztülvergődjük magunkat verandán lévő rakás emberen, csak azért, hogy a nappaliban egy másik tömeggel találjuk szembe magunkat. Emberek simulnak és dörgölőznek egymáshoz egyszerre a zene ütemére. Srácok gyülekeznek a konyhában, sörrel töltve meg a piros műanyag poharakat, az előttük lévő hordóból. Körbenézek, mohón keresve Grayson-t, és amikor nem találom, felmegyek az emeletre, a szobája felé.

Az ajtó zárva van, de ahelyett, hogy kopognék, úgy döntök, meglepem. Valószínűleg zuhanyozik, és nem lenne probléma csuromvizesen látni őt, semmi másban, csak egy törölközőben. Vagy egyáltalán semmiben gondolom magamban. Az ajtót kinyitva azt kívánom, bár kopogtam volna, nem mintha elérném, hogy az előttem lévő jelenet gyorsabban eltűnjön.

Grayson a szobájában áll, egy törölközővel a karcsú dereka körül, épp úgy, ahogy reménykedtem. Kivéve, hogy a lány, aki hozzá préselődik, nyelvét ledugva a torkán, nem én vagyok. Haja barna, és apró derekáig ér, amihez mérföldhosszú lábak csatlakoznak. Nem, határozottan nem én vagyok.

Ő Haley.

Érzem, hogy hányinger marja a torkomat, és amikor próbálok megszólalni, mindössze egy elfojtott suttogás hallatszik. Olyan érzés, mintha percek telnének el, de a valóságban, csak másodpercek. Grayson ellöki magától Haley-t, és ráordítja, hogy - Mi a fasz! – mielőtt meghallaná, ziháló lélegzetvételemet. Sikítani akarok, ordítani, és megütni őt, de egyiket sem teszem. Könnyek csípik a szemem, és minden izgalom, ami az ereimen keresztül lüktetett, most szétporlad. Grayson tesz egy lépést felém, a nevemet mondja, de nem hallom, mert a fülembe doboló szívverésem elnyomja. Az önelégült tekintet Haley arcán, az ami végül mozgásra késztet. Lerohanok a lépcsőn, nem érdekel senki, aki az utamban van. Grayson kiabál mögöttem, de nem állok meg, amíg ki nem érek. Elhaladok a nevető Demi és Brody mellett, majd látom, hogy a tekintetük megváltozik, amikor megpillantanak engem Grayson-nal a sarkamban. Beugrom a Jeep-embe, és ráadom a gyújtást, épp amikor Grayson kifulladva feltűnik a nyitott ablakom mellett.

- Bébi, kérlek ne menj el, - könyörög nehéz lélegzetvételei között. – Ez nem az, aminek látszik.

Nem állítom meg a könnyeket, amik végigfolynak az arcomon. Nem nézek Grayson-ra, mert ha megtenném, akkor beadnám a derekamat, és átadnám magam azoknak a fényes jáde színű szemek végtelen mélységének. Belevesznék a mézszínű pöttyökbe, amik kavarognak, és elkeverednek íriszének zöldjével. Így helyette, megnyomom a lábammal a gézpedált, és hallom, hogy a kerekek tiltakozva megcsikordulnak az aszfalton. Az ablakom mellett fut, azt kiabálva, hogy álljak meg. De nem állok. És nem is nézek vissza.

Az út vissza a lakásomig rövid, és őszintén, nem emlékszem, hogyan jutottam idáig. Robotpilóta üzemmódban megyek be a lakásba. A horror filmekben ez az a pillanat, amikor a lány észreveszi, hogy valami szörnyű baj van, de természetesen én elmulasztom ezt a feljegyzést. Megfordulok, hogy elsétáljak a sötét folyosón, háttal a nappalinak, és hamarosan meghallom a szavait, és rájövök, hogy ez a második hiba, amit ma este vétettem.

- Nos, szia Hercegnő.

Minden levegő elhagyja a tüdőmet, és a bőröm bizsereg. Soha nem gondoltam, hogy valaha is még egyszer hallom ezt a hangot.

- Nem is üdvözölsz engem? – kérdi mögülem. Az agyam száguld, ahogy megpróbálok kiutat találni. Nem ismerem a lehetőségeimet, amíg nem tudom, hogy pontosan hol van. És mit csinál itt.

- Jake, - suttogom, szembefordulva azzal a férfivel, aki olyan régóta kísértet az álmaimban, amíg Grayson be nem sétált az életembe. Most, jobban mint valaha, azt kívánom, bárcsak ne hagytam volna el azt a partit. Inkább birkóznék meg azzal, amit Grayson szobájában láttam. – Hogy jutottál be ide?

- Azt mondtam a srácnak az előcsarnokban, hogy a bátyád vagyok, és ő beengedett engem. A többi könnyű volt. – A szemei olyan feketék, mint amikor nincs hold az égen, és a halott lelkében lévő ürességet tükrözi. A piszkos szőke haja kócos, minden irányba meredezik. Az arcára nézek, és észreveszem, hogy sokkal vékonyabb, és az arccsontjai is jobban kiemelkednek, mint kellene. A teste is sokkal vékonyabb. Ebből a tényből ítélve, betegnek tűnik. A keze remeg az oldala mellett, és én azonnal felismerem ezt. Elvonási tünetei vannak, és ebben a pillanatban bármikor robbanhat. Hát nem vagyok szerencsés?

- M-m-m-mit… cs-cs-csinálsz… itt? – dadogom. Egy kicsit közelebb lép, és én tükrözöm a mozdulatát azzal, hogy hátrálok egy kicsit.

Csak ne ess csapdába a falnál mondom magamba.

- Azért jöttem, hogy megtaláljalak, - válaszolja. Izgatott, és a félelemtől, ami keresztüláramlik rajtam, feláll a tarkómon a szőr. Szipog, és többször is megdörzsöli az orrát.

- Miért? – Még egy lépést teszek hátra, és megugrom, amikor megérzem, hogy az előszobában lévő kis asztal a jobb combomnak ütközik. Enyhén oldalra lépek, úgy hogy a folyosó mögöttem legyem, ha futnom kell. Mentálisan számba veszek mindent, amit fegyvernek használhatok, és feljegyzem, hogy apám gitárja, ami a sarokban áll az ablaknál, és Grayson baseball ütője az ajtó mögött az.

- Mert te hozzám tartozol, és haza foglak téged vinni. – Jake tesz egy lépést előre, és én ismét utánzom, hogy egy lépést hátrálok.

- Miért most? – kérdem. Meg vagyok rekedve. Minél tovább beszéltetem, annál több időm van, hogy előálljak egy tervvel. Kizárt dolog, hogy elmenjek vele, és tudom, hogy mérges lesz, amikor ezt elmondom neki.
Felnevet. Ez a hang keserű és fenyegető. – Eltűntél, egy kibaszott nyom nélkül. Egy kis időbe telt, de végül a magánnyomozóm megtalált.

- Nem kellene itt lenned, - a hangom remeg és nem meggyőző. Amikor Jake ajka rosszindulatú mosolyra húzódik, felkészítem magam az elkerülhetetlenre. Bántani fog engem, de nem fogom hagyni magam harc nélkül. Ez alkalommal nem.

- Nem fogok elmenni nélküled! – ugatja dühösen. – Ha nem lehetsz az enyém, akkor senkié se!

A szavai mögötti jelentés leülepszik. Az üss-vagy-fuss ösztön bekapcsol, és megfordulok, és a szobám felé rohanok. Ha el tudnám érni a baseball ütőt, csak akkor lehetnék rendben. Elérem a szobám bejáratát, de megtorpanok, amikor Jake ujjai a hajamba akadnak, és visszaránt. Megbotlok, és megragadom az ajtókeretet, olyan keményen vájom bele a körmömet, hogy érzem, ahogy elválik a bőrömtől és vérezni kezd. Figyelmen kívül hagyom a fájdalmat, és megadom magam a túlélési ösztönömnek,

- Mit gondolsz, hová mész Hercegnő? – Hangja kemény és fenyegető, és ettől csak még inkább ki akarok szabadulni. Érzem, hogy a félelem kezd megfojtani engem.

Előrelököm magam, visszafojtva egy sikítást, amikor érzem, hogy a hajamat kitépi a fejemből. Jake megragadja a karomat, megpördítve engem, és mielőtt felfoghatnám mit csinál, jobb kezét ökölbe szorítja és a bal arccsontomhoz vágja. Hangos csattanás visszhangzik a fülemen keresztül, ahogy a bütykei kapcsolatba kerülnek a húsommal. Fájdalom árasztja el az arcom, végig az államig. A fejem keményen a padlónak csapódik, és a szemem forgatom, ahogy megpróbálok tájékozódni. Minden, amire gondolni tudok, az Jake sötét alakja, ahogy fenyegetően felém magasodik. A testem elárul engem, és remegni kezd. Vadul rugdosódom, csépellek és vonaglok, ahogy megragadja a hajamat, és addig vonszol engem, míg az ágy mellé nem kerülök. Könnyeim kibuggyannak és elkezdenek lecsorogni az arcomon. Pánik ver sátrat a gyomromba. Félek.

- Sshhh, - gügyögi, - Ne sírj. Ez jobban fáj nekem, mint neked. – Csapdába estem alatta, a lába a két oldalamon. Most már nincs hova mennem. Ennyi.

- Kérlek, - könyörgöm a zokogások között, - Ne bánts engem Jake. Kérlek.

Ujjai megérintik az arcomat, és én elfordulok. El akarok hajolni az érintésétől. Megüti az arcomat, így rá nézek, és keményebben sírok. Szeme levándorol a törzsemen, és az arca eltorzul dühében. – Komolyan azt gondoltad, hogy valaha is máshoz tartozhatsz, rajtam kívül? – csattan fel. – Ő soha nem tud úgy szeretni, mint én.

Egy kést húz elő, és elkezdi vagdosni Grayson pólóját. Addig tépi, míg a törzsem csupasz nem lesz, és a rózsaszín csipkés melltartóm elő nem tűnik. Elkezdi fogdosni a mellemet, és én összeszorítom a szememet. Megsértve érzem magam. Tehetetlennek. Rémültnek.

Ujjai a torkom köré fonódnak, megszorítva, amíg már levegőért kapkodok, és az arca felettem lebeg. – Nyisd ki a kibaszott szemed, - morogja. – Hogy lásd, mennyire szereted, amikor megérintelek.

Kinyitom a szemem, de a látásom homályos, és nem látok semmit a könnyeimen keresztül. Jake leengedi a fejét és az enyémhez nyomja az ajkát, belekényszerítve nyelvét a számba. Belesírok a szájába, és megugrom, amikor ismét elkezdi fogdosni a mellemet. – Kérlek Jake, - nyöszörgök szánalmasan. – Kérlek ne tedd ezt velem.

- Csókolj vissza, - motyogja dühösen a számnak. Amikor nem válaszolok, émelyítő ütést mér a bordáimra, és felsikoltok fájdalmamban. Még akkor is sikítok, amikor a második csapás is ugyanarra a helyre landol. Olyan érzés, mintha a bordáim elrepednének az ökle erejétől, és ez visszahozza annak az éjszakának az emlékét, amikor lelökött a lépcsőn. Az éjszakát, amikor megölte a babámat. A babánkat. A keze a nadrágom gombján matat, becsúsztatva ujjait a bugyimba. Ó Istenem, ne! Kérlek ne érint meg ott! Istenem, KÉRLEK! Nem leszek képes újra tükörbe nézni, ha megérint engem ott, tudva, hogy az a részem megszentelt, és csakis Grayson-nak. El fogok homályosodni. Grayson nem akar majd engem többé, és ha lehetőségem van, azt kívánom, hogy Jake csak öljön már meg. Essünk túl rajta. Inkább meghalnék, minthogy Grayson ne akarjon engem.

Egy elfojtott zokogás szabadul ki a számból, és Jake ökle ismét az arcomba vág. Csattanás… És megint… Csattanás… És megint… Csattanás.

A fejem megfordul, és érzem, hogy a küzdeni akarás elhagyja a testemet, ahogy belenézek halott szemébe. – Soha nem szerettelek téged, - suttogom, levegőért küzdve. – Megölted a babánkat.
Arca leesik. Azt várom, hogy újra megüssön, de nem teszi. Egy pillanatra bűntudatot látok a szemében. Majd eltűnik.

A bejárati ajtó kivágódik, nekicsapódva a falnak. Elfordítom a fejemet, és lassított felvételben látom, ahogy Grayson rohan végig a folyosón, nyomában Brody-val és Demi-vel. Jake felugrik, de túl lassú. Grayson sokkal magasabb, mint Jake, és amikor a teste Jake-ének csapódik, Jake-nek esélye sincs. Brody követi, és hamarosan mind a ketten a földre szerelik Jake-et. Brody a padlóhoz szegezi őt, majd oda kiállt, - Grayson, ezt elintézem! Hívd a mentőket!

Grayson az oldalamnál van, és rá akarok mosolyogni, de az arcom és a testem ólomnehéz. Szemhéjam megremeg, és hallom a beszélgetést, de nem tudom kivenni a szavakat. Azt hiszem hallom, ahogy Demi sír, de nem vagyok benne biztos. A világ körülöttem elhalványul, sötétség veszi át a helyét, és takar be engem. Ahogy egyre mélyebbre és mélyebbre süllyedek az eszméletlenségbe, a szüleim képe ugrik a fejembe.

Látom magamat, ahogy integetek nekik, és a szívem megtelik a látványuk miatti örömmel. Érzem, ahogy egy kis kéz az enyém köré fonódik, lepillantok, csak, hogy találkozzak egy zöld szempárral, ami megegyezik Grayson-éval. A barna hajú kisfiú felnéz rám és elmosolyodik, mielőtt nevetve elszalad. Nézem, megbabonázva, ahogy Grayson feltűnik, és a kisfiú után rohan.

- Ne apu - visítja a kisfiú. Felém fut, és én kitárom a karomat neki, hogy beleugorjon.
- Mami - visítja ismét.

Megpuszilom a homlokát. - Itt van a mami, - turbékolom.

Grayson körénk fonja a karját, és ebben a pillanatba érzem a békét, tudatában vagyok, hogy mi valódi és mi nem.


Csak azt tudom, hogy boldog vagyok, biztonságban, és otthon.


24. Fejezet

~ Grayson ~


Brody megáll a kórház előtt, de én már ki is pattanok a kocsiból, mielőtt esélye lenne megállítania. Keresztül rohanok a sürgősségi osztály ajtaján, ahová, biztos vagyok benne, hogy Huntley-t hozták. Megragadom a legközelebbi nővért. – Huntley Morgan, hol van? – kérdem türelmetlenül.

- Családtag?

- Ő a kibaszott barátnőm! Tudnom kell, hogy jól van-e! Mondja meg hol a faszba van! – ordítom a nővér arcába.

- Uram, meg kell nyugodnia. – Megpaskolja a karom, és vissza kell fognom magam, hogy ne üssem el. Ki vagyok fulladva és az agyam ezerrel pörög. Kezdek komolyan bedühödni.

- Ne mondja nekem, hogy nyugodjak le a picsába! Csak mondja meg, hol a barátnőm!

Brody bejön a sürgősségire, és megragadja mindkét karomat, a várószoba felé húzva engem. – Meg kell nyugodnom Gray, - suttogja Brody a fülembe. – Nem fognak mondani neked semmit, ha nem szeded össze magad.

Kiszakítom magam a szorításából, és végigszánom a kezemet kócos hajamon, mélyen kifújva egy adag tiszta frusztrációt.

Nem így képzeltem el a mai estét. Amikor Huntley megtalált engem a szobámba, és meglátta, ahogy Haley megcsókol, esküszöm, hallottam, hogy ott és akkor összetörik a szíve. Üldözőbe vettem, de elrohant, elutasítva, hogy meghallgasson. Harag kúszik keresztül rajtam, és a vérem felforr. Senki más nincs akit hibáztathatok, csak magamat. Haley besurrant a szobámba, és abban a pillanatban, hogy kisétáltam a fürdőből, rám vetette magát. Huntley másodpercekkel később jött be, és szinte biztos vagyok benne, hogy a talaj kicsúszott a lábam alól. Soha nem akarom ismét látni azt a kifejezést az arcán, és pokolian biztos vagyok benne, hogy nem én akarok az lenni, aki odateszi.
Az öklömet az előttem lévő kis műanyag asztalra csapom, az eredményezve, hogy Brody és Demi is felugrik. – Bassza meg, - motyogom, lényegében senkinek. Azonnal utána kellett volna mennem, ahelyett, hogy arra várok, hogy nyugodtabb legyek. Ha hamarabb ott lettem volna, az a köcsög nem lett volna képes kezet emelni az én gyönyörű lánykámra. Brody és én jól elláttuk őt, a lehorzsolt kezem a bizonyíték erre, de ez nem könnyít a bűntudaton, amit érzek, hogy nem voltam ott, hogy megvédjem Huntley-t.

Morgan Edző és Edzőné jön be a várószobába, és érzem, hogy belül egy kicsit összetörök, amikor meglátom a kétségbeesett tekintetüket. Edzőné elfojt egy zokogást, amikor megpillant engem. Nem teszek semmit, hogy megállítsam a szememből folyó könnyeket, amik leszivárognak az arcomon. Szipogok. Morgan Edző az első, aki megölel, és amikor a fülembe suttogja, hogy ’köszönöm’, elengedem magam. A könnyek szabadon folynak, és megrázom a fejemet, hogy gyenge kísérletet tegyek, hogy eltűntessem az agyamból, hogyan nézett ki Huntley, amikor besétáltam a lakásába. A világom összeroppant, amikor láttam a szemeit lecsukódni. El sem tudom képzelni, hogy elveszítem őt, és néhány rövid másodpercig aggódtam, hogy valahogyan mégis csak elment.

- Rendben vagy? – kérdi Edzőné, ahogy helyet foglalunk. Apró kezét az enyém köré kulcsolja, és szeme az arcomat vizsgálja. Tudni fogja, ha hazudok.

- Nem, - csuklik el a hangom. – Még nem engedik, hogy lássuk. Megőrülök.

- Rendben lesz, - biztosít Edzőné. Azt hiszem ugyanannyira próbálja meggyőzni magát, mint engem. Ajkai megremeg, ahogy próbálja összetartani őket.

- Morgan? – az orvos hangja megtöri a szobában lévő melankóliát, és mindannyian felkapjuk a fejünket.

- Igen. Jól van? Láthatom őt? – Ugrom fel a székemből, és odamegyek, ahol az orvos áll, követve Morgan Edzőt és a feleségét.

- Önök családtagok?

- Ő a barátnőm. Ők a nagynénje és a nagybátyja, - magyarázom hadarva. Jobban teszi, ha ad nekem némi információt Huntley-ról, mielőtt az arcába ütök.

Az orvos sóhajt, lenézve a kezében lévő mappára. – Miss Morgan most nyugtatót kap. Komoly traumát szenvedett a bordáin, de ráhelyeztük a magzati monitort, a hasára hogy megbizonyosodjunk…

- Miért van szüksége magzati monitorra?

- Miss Morgan tizenkét hetes terhes. Ráhelyeztünk egy magzati monitort, hogy megbizonyosodjunk, hogy a magzat szívverése erős marad. Nagyon szerencsés. Azután az ütés után, ami bordáit érte, a babának meg kellett volna halnia

Kollektív levegőért kapkodás tölti be a szobát, és elképzelem, hogy mindenkinek az arca ugyanolyan döbbent, mint az enyém. A térdem azzal fenyeget, hogy összecsuklik alattam, és a falnak támaszkodom, hogy megakadályozzam, hogy a földre zuhanjak.

- Feltételezem nem tudta, - érdeklődik az orvos. Megrázom a fejem, képtelen vagyok szavakat formálni és kikényszeríti őket a torkomon.

Az én gyönyörű lánykám terhes. Egy babával. Az én babámmal.

- Láthatom őt? – kérdem, a hangom alig több, mint egy suttogás.

- Láthatják körülbelül egy fél óra múlva, - válaszolja az orvos. – Most el vagyunk foglalva, hogy elhelyezzük őt egy szobába. Önökért jövök, amint fogadhat látogatókat.

Az orvos távozik, és várom, hogy a millió és egy kérdést rám zúdítsák. De azok nem jönnek. Belenézek a körülöttem lévő döbbent emberek arcába, és megpróbálom lenyugtatni őrülten száguldó szívverésemet. Lecsúszok a fel mentén, amíg már a padlón ülök. Szótlanul. Nem tudom, hogy mit mondjak, vagy mit gondoljak, de még azt sem mit tegyek. Teljesen túlterheltnek érzem magam. Morgan Edző és a felesége helyet foglal, nem szólnak hozzám semmit. Szinte vártam, hogy Morgan Edző pofán vágjon.

Terhes? Miért nem mondta el nekem? Azt hitte elhagynám őt?

Felnézek Demi-re, félve, hogy ő tudta ezt egész idő alatt, és nem mondta el nekem. Van jogom hozzá, hogy mérges legyek rá, ha tudta és nem mondta el? Ő az egyik legrégebbi barátom, és szeretném azt hinni, hogy ha tudta, elmondta volna. Hacsak Huntley arra kérte, hogy ne tegye. De ő mért tenne ilyet? Frusztráltan felmordulok, azt kívánva, hogy a csökönyös gondolataim kussoljanak és hagyják el a fejemet.

- Tudtad? – Felnézek Demi-re, észrevéve, hogy nem tűnt teljesen meglepettnek. Feláll, és odajön, ahol én a falnak dőlök, helyet foglalva mellettem.

- Gyanítottam, - szünetet tart, keresve a szememben Isten tudja, mit. Valószínűleg megtalálhatta, mert nem sokkal később folytatja. – Azon a hétvégén, amikor te és Brody hazajöttetek egy távoli meccsről, és Huntley beteg volt, megcsinált egy terhességi tesztet egy nappal azelőtt, hogy megjöttetek. Negatív lett, de valamilyen oknál fogva, nem hittem benne. A jelek az arcunkba bámultak.

Kérdőn ráncolom a homlokomat. – Milyen jelek?

- Komolyan Gray? – Demi kifúj egy elkeseredett sóhajt, és a szemét forgatja, valami olyasmiről motyog az orra alatt, hogy a férfiak mennyire figyelmetlenek. – Az utóbbi időben szuper érzelmes volt, sír, majdnem mindenen, és annyit eszik, hogy az elegendő két embernek. És abból a tényből is tudom, hogy kimaradt a menstruációja, mert nekünk ugyanakkor van.

Hogyan kerülte el mindez a figyelmemet? Valószínűleg azért, mert annyira a saját szarságaimmal foglalkoztam, hogy nem vettem észre semmi mást. Az ’önző’ szó pattog a fejemben.

Az orvos visszajön, és olyan gyorsan ugrom fel, hogy majdnem arccal az asztalra esem.

- Miss Morgan alszik, - mondja nekünk az orvos. – De szívesen bemehetnek, hogy lássák őt egy rövid időre. Határozottan hallja magukat, ha beszélnek hozzá. A 603-as szobában van, csak menjenek végig a folyosón.

Az orvos kedvesen ránk mosolyog, majd ismét eltűnik. Morgan Edzőre nézek. – Akarnak először menni?

- Te menj, - válaszolja Edzőné, apró molyos játszik az ajkán. Morgan Edző rám néz, minden, amit nem mond ki, az arcára van írva. Lesz egy meglehetősen komoly beszélgetése velem. De az várhat. Először látnom kell az én gyönyörű lánykámat.

Elhagyom a várószobát, ellentmondásos érzések viaskodnak a gyomromban. Megkönnyebbülés. Félelem. Bűntudat. Szerelem. Huntley szobája nincs messze, és ahogy megállok az ajtaja előtt, habozom. Az idegeim bizseregnek.

Kinyitom az ajtót, és meglátom, ahogy egy ápolónő az életjeleit ellenőrzi. Két gépet hallok pityegni, de a másodiknak a hangja az, ami egyszerre mozdít közelebb, és ragasztja földhöz a lábamat.

- Bejöhetsz, - mondja egy fiatal ápolónő. Még lejegyez néhány dolgot, majd elhagyja a szobát, becsukva az ajtót maga mögött. Közelebb sétálok, helyet foglalva az ágya mellett. Beszívom a levegőt, ahogy az ágya feletti világítás félhomályában megpillantom a vonásait, és megmutatja a zúzódásokat, amik az arcán kezdenek keletkezni. Megmozdul, nyöszörög álmában, de nem ébred fel. A vékony takaró lejjebb csúszik a derekán, és a kórházi köntösön keresztül megpillantom a magzati monitort. A monitor pityeg, tumptump, tumptump, tumptump. A szemem a képernyőre tapad, annak ellenére, hogy a számoknak és a szimbólumoknak számomra abszolút semmi értelme. Minden ami számít, hogy ez a kis szívverés erős, és, hogy ez egy apró kis élethez tartozik, aki Huntley-ban növekszik.

A torkom elszorul, és küzdök, hogy kontrolláljam az érzelmeimet, letörölve néhány könnycsíkot, ami a szememből folyik. Huntley kezét az enyémbe fogom, összekulcsolva ujjainkat, és magamba szívom a bőrének érzését. Nem tudom, mennyi idő telt el, mióta itt ülök, bámulva az alvó alakját, hallgatva az állandó pityegést az ő szívverésének, ami a mi gyerekünkével keveredik. Elvesztem magam, az idő eltávolodik tőlem.

Annyira elveszett voltam, mielőtt Huntley bebotladozott volna a sötét világomba, azt a fehér ruhát, és azokat az átkozott piros cowboy csizmákat viselve. A fénye megrengette a falat a szívem körül, és megmutatta, hogyan éljek újra. Én nem vagyok nélküle semmi. Ennyire egyszerű.

Huntley keze megmozdul, és felkapom a fejem. Az oldalára fordul. Szemeink találkoznak, egy egymásba kapcsolódnak, és annyi mindent kell neki mondanom. De a szavak megakadtak valahol a bordáim és torkom között.

- Grayson? – hangja karcos és rekedt, és ezt utálom. Ez csak attól lehet, ha sikítozott.

- Igen bébi, itt vagyok. – Mozdulok, és leülök mellé az ágyra.

- Hol vagyok? – Huntley zavarodottan néz körbe.

- Kórházban, - válaszolom gyengéden.

Szemöldöke összeszalad, és a horror keresztezi a vonásait.

- Megyek, kerítek egy nővért, rendben? – Megpuszilom a homlokát, és kimegyek, hogy keressek egy nővért. Szerencsére az ápolónő, aki bent volt korábban, meglát engem, és én elmondom neki, hogy Huntley ébren van.

Követem őt be a szobába, ahogy ismét elkezdi ellenőrizni a gépeket.

- Miért vagyok itt? – kérdi Huntley a nővért.

- Miss Morgan, magát megtámadták.

A gép, ami Huntley ujjához van csatlakoztatva, visítani kezd, ahogy a szívverése felgyorsul. Az ágyhoz rohanok, simogatva a haját és hüvelykujjammal a kézfejét dörzsölgetve. – Jól van, most már biztonságban vagy. Meg kell nyugodnod.

A szeme kétségbeesetten villan rólam a nővérre, de a szívverése nem lassul.

- Miss Morgan, meg kell nyugodnia. A pánik nem tesz jót a babának.

Huntley megfeszül, és az arca elfehéredik, mintha minden csepp vér kifutott volna belőle. A szeme elkerekedik döbbenetében.

- Baba? – csuklik el. – Milyen baba?

- Tizenkét hetes terhes vagy, - mondom neki lágyan. Amikor hírtelen kikapja kezét a markomból, összerezzenek a kapcsolat elvesztése miatt, és óvatosan nézem őt. Valami nem stimmel a reakciójával. Egy csomó formálódik a gyomromban, és süllyed le, mint egy horgony.

- Nem, - zokogja, vadul rázva a fejét egyik oldalról a másikra. – Csináltam tesztet, és negatív lett.

- Lehetséges, hogy tévesen lett negatív, - magyarázza a nővér együttérzően. – Ez ritka, de megtörténhet. Vagy túl korán csinálta a tesztet, vagy a teszt nem volt elég érzékeny a vizeletében lévő HCG hormonra.

- Ó Istenem, - Huntley sír. A szívem összetörik, a hangjában lévő nyilvánvaló fájdalomtól. Nem akarja ezt? Érzem a fájdalmat, és az összezavarodottságot, ami nyugtalanul mozgolódik a bensőmben.

- Jól van, - biztosítom őt. – Ez meglepetés, de egy jó fajta, igaz? – Keresem a szemében az elfogadás egy halvány jelét, de csak az üres kék íriszét találom, ahogy engem bámul. A vihar, amit ismerős volt, eltűnt. Soha nem láttam még ezt a tekintetet az arcán ezelőtt. Nyugtalanító.

- Nem, nincs jól. – Szava megnyitnak engem és otthagynak széttárva. A nővér távozik a szobából, és ismét egyedül vagyunk. A szoba hírtelen túl kicsinek tűnik, mintha Huntley szavaival a falak egyre közelebb jönnének hozzám.

- Hogy mondhatod ezt? – kérdem kicsit dühösen.

- M-m-mert ez nem történhet meg. – Elfordul tőlem, és a kezem ökölbe szorul az oldalamnál. Érzem, hogy az állkapcsom megfeszül, hogy uralkodni tudjak a hírtelen jött kínon, ami kivirágzik a mellkasomban. Szavai a fejemben kavarognak, és kényszeríti a levegőt, hogy rövid, gyors zihálásokkal hagyja el a tüdőmet.

- Nem akarod a babánkat?

Fejét lelógatja, de nem válaszol. Teszek egy lépést közelebb, és két ujjam közé fogom az állát. – Válaszolj nekem, - követelem keményen. Már elhagytam azt a rész, hogy ’kedves’ legyek. Ő arról beszél, hogy nem akarja azt az életet, ami benne növekszik, az életet, amit együtt hoztunk létre.

- Ne érj hozzám, - morogja összeszorított fogain keresztül. – Egy másodpercig se gondold, hogy nem emlékszem, ahogyan az ex-barátnőd ledugta a nyelvét a torkodon, nem is olyan régen.

- Meg tudom magyarázni…

Kezeit feltartja, elhallgattat engem. – Ne Grayson. Most nem tudok megbirkózni a mentegetőzéseddel.
- Nem az, aminek látszik, esküszöm. – A szememmel könyörgöm, de nem működik, amikor Huntley visszautasítja, hogy rám nézzen. A sav a gyomromban felkavarodik, és ismét mindenütt bűntudatot érzek.

- Azt hiszem, menned kéne. – Alig hallom őt, és nagyon remélem, hogy amit mondott, azt rosszul hallottam.

Amikor földbe gyökerezett lábbal állok a kórházi ágy mellett, Huntley felkapja a fejét, és tekintetével foglyul ejt, ami tele van fájdalommal, dühvel, és árulással.

- Kérlek, - suttogja. – El kell menned. Szükségem van egy kis időre.

Küzdök, hogy ellenőrzés alatt tartsam a reakciómat, amint annak a felismerése, amit mondott nekem, megvilágosít. Ő nem akar engem vagy a babánkat. Ez olyan, mint egy ökölcsapás egyenesen a gyomromba, ellopva a levegőt a testemből, amitől a mellkasom fájni kezd.

- Ezt nem döntheted el egyedül, - a mellkasom összeszorul, és nem teszek semmit, amikor érzem, hogy a forró könnyek lecsorognak a felhevült arcomon. Nem érdekel, ha úgy nézek ki mint egy bőgőmasina. Amit most csinál, az kibaszottul fáj, és úgy kezel, mintha nekem nem lenne beleszólásom. – Nem fogom hagyni, hogy feladd az egyik részemet, ami él és növekszik benned, - szipogom, kétségbeesetten csimpaszkodom a megmaradt higgadtságomba. – Harcolni fogok érted, és a babánkért, mindenemmel, amim van, még ha ez meg is öl engem. Te nem sétálhatsz el csak úgy, mintha mi nem jelentenénk semmit.

Huntley a szája elé kapja a kezét, a válla rázkódik, egy örökkévalóságig bámuljuk egymást, mindketten sírunk, és nem tudok szabadulni a komoly felismeréstől, hogy én vagyok az egyetlen, aki harcol értünk. Teszek egy lépést előre, és a homlokomat az övének döntöm, amit remélem, nem utoljára teszek. A lélegzete reszketeg, ahogy belenézek a szemébe. – Szeretlek, - lehelem. – Mindig szeretni foglak.

Hátat fordítok, elutasítok minden impulzust, hogy figyelmen kívül hagyjam a kérését, hogy elmenjek, és kisétálok az ajtón. A megtört zokogása visszhangzik, és elhal, amikor az ajtó bezáródik, a hasonlat félreérthetetlenül nyilvánvaló. Az ajtó az egyetlen dolog, ami elválaszt engem életem szerelmétől, még most is áthatolhatatlannak tűnik.

- Szent szar Gray, jól vagy?
Nem nézek fel, de ahogy hamarosan megérzem Brody-t az oldalamnál, a gát átszakad. A húgom halála óta, nem sírtam ilyen keményen. A könnyek folynak, és nem akarok semmit sem jobban, mint kitépni a saját szívemet, hogy ne fájjon ennyire. A testem kiürül, és Brody-nak kell támaszkodnom, nehogy a padlóra omoljak. Mint ahogy a szívem is összeomlok a mellkasomban.

- Ó Istenem, jól van? – Hallom Demi kérdését. Brody nem válaszol, és én sem. Nem tudom, mit mondjak. Nem vagyok jól, és fogalmam sincs, hogy ezek után, leszek-e valaha is ugyanolyan.

Brody kivisz engem a furgonjához, és betesz az anyósülésre, mielőtt odafordul, hogy beszéljen Demi-vel. Kizárom őket, és várom, hogy Brody beszálljon. Az út csendben telik, és miután megálltunk egy italbolt előtt, Brody egyenesen hazavisz.

Leülünk a nappaliban, ami még mindig szeméttel van tele a buliból, és Brody odahoz néhány régi barátot. Tequilát. Whiskyt. És Vodkát. Lecsapja az üvegeket az asztalra, lecsavarja a kupakokat, majd elhajítja őket. Brody tudja, mire van szükségem. És mint legjobba barát, segít leküzdeni az érzelmeimet, a gondolataimat, és az érzéseimet, amíg már nem érzek semmit. Boldog semmiséget.


** ** ** ** **


Az ivás átmenetileg eltöröl mindent, de amikor a zsibbasztó folyadék elhagyja a szervezetedet, még mindig ott van minden, amit annyira keményen próbáltál nem érezni, és a kínzó fejfájás csak ráadás. A fejem nehéznek érződik, és a halántékomban tompa fájdalommal lüktet. Dobogó zajt hallok, és azt gondolom, hogy ez mind a fejemben van, de akkor meghallom, hogy az ajtó nyitódását, majd a becsukódásának kattanását. Kísérletet teszek, hogy felálljak a…

Hol a faszban vagyok?

Körbenézek, képes vagyok elég erőt összeszedni, hogy kinyissam a szeme, és felmérjem a környezetemet. A földön vagyok, ami nyilvánvaló, és ott egy ágy. Ha a légzés nem fájna ennyire kibaszottul, akkor kiengednék egy megkönnyebbült sóhajt a szobám látványa miatt. De fáj. Kibaszottul. A tátongó lyuk még mindig itt van, ahol a szívemnek kellene lennie, dühösen lüktet, mintha szükségem lenne a emlékeztetőre, hogy ott van.
A hálószobám ajtaja kivágódik, és a csattanás miatt a kezembe temetem a fejemet. A hangos zaj visszaverődik a koponyámról, és előre-hátra pattog.

- Mennyi ideje van ilyen állapotban? – dübörgi egy mély, rekedtes hang. Azon dolgozom, hogy ellökjem a ködöt, ami körülveszi az elmémet, ismerem ezt a hangot.

Morgan Edző.

- Három napja, - jön Brody válasza.

Három napja? Nem is csoda, ha olyan érzés, mintha Hulk bokszzsáknak használná a fejemet.

- Gyere, segíts nekem betenni a zuhany alá. Nem tudunk értelmet beszélni belé, ha jobban bűzlik, mint egy részeg, a Munka Ünnepe után.

Két pár kéz kulcsolódik a karom köré, és fél-ülő pozícióba tornáznak. Leveszik a ruháimat, amíg már csak egy bokszer van rajtam. Körülöttem minden teljes homály. Morgan Edző és Brody besegít engem a zuhanyzóba, és megengedik a forró vizet. Amikor egyedül maradok, a testem addig ereszkedik, amíg a padlón nem ülök, a forró víz zuhog kimerült testemre. Átszitálom az emlékeimet, megpróbálok visszaemlékezni bármire az elmúlt három napból, de csak ürességet hívok elő. Felnyögök. Ettől csak még jobban fáj.

Amikor megbizonyosodom, hogy meg tudok állni, kibotladozom a zuhanyzóból, és felhúzok egy tiszta pólót, meg egy melegítőalsót. Mire lemegyek a lépcsőn, Morgan Edző és Brody a nappaliban beszélgetnek.

Morgan Edző rám néz, fintorogva. – Üdv újra itt. Épp ideje, hogy összeszedd a szarságaidat Carter.

Pislogok néhányszor. Furcsa hallani Morgan Edzőt szitkozódni. Csak akkor teszi, ha komolyan nagyon mérges, és a tekintetből ítélve, amit rám vet, ő rám mérges.

Brody a konyhába megy, és egy üveg vízzel és néhány aszpirinnel tér vissza. Mohón nyelem le a vizet és az aszpirint, alig várom, hogy seggbe rúgjam a fejemen lyukat ütő Hulk-ot.

- Mit csinál itt Edző?

- Tudni akarom, hogy mi a fene történt közted és Huntley között abban az átkozott kórházi szobában, és hogy mi a fenét tervezel, hogy helyrehozd. - Túlságosan azzal vagyok elfoglalva, hogy mennyire fáj hallani a nevét, hogy meghökkentsen Morgan Edző hangjában lévő harag. Ha nem tévedek, én vagyok az, akit ott hagytak tönkretéve.

Mindkét kezemet a hajamba fúrom, kétségbeesetten. – Ő mondta, hogy menjek el.

Brody és Morgan Edző a homlokát ráncolja rám, mintha megőrültem volna. – Miért tenne ilyet? – kérdi Brody.

- Nem tudom, - nagyot sóhajtok. Erről való beszélgetés meg fog ölni engem, de tudnom kell. – Hogy van? – Morgan Edzőre nézek, és kétségbeesetten megpróbálom elrejteni mennyire sebezhetőnek és tehetetlennek érzem magam.

- Össze van zavarodva. És olyan átkozottul makacs, - hangosan lélegzik. – Emma megpróbálta rávenni őt, hogy beszéljen róla, de olyan mintha elrejtőzne.

Morgan Edző telefonja megszólal, félbeszakítva a beszélgetésünket. Szemöldöke összeszalad zavarodottságában, ahogy távolabb megy, hogy válaszoljon. A gondolataim azonnal arra felé terelődnek, hogy kivel beszélhet. Edzőné-vel? Huntley miatt telefonál? Valami baj van vele? Valami baj van a babával?

- Gray, - Brody hangja eltérít a fejembe robbanó kérdésektől. Engem néz, arca minden egyes része aggodalmat áraszt.

- Hmmm?

- Hogy érzel Huntley terhességével kapcsolatban?

Morgan Edző visszajön a nappaliba, mielőtt válaszolhatnék. Arckifejezése a döbbenet és a megkönnyebbülés keveréke.

- A Rendőrség volt, - mondja, - Jake múlt éjjel meghalt a cellában.

Az agyamon teljes a köd, ahogy bámulok rá. Ha már nem ülnék, akkor a térdeim megadnák magukat, és a seggemen landolnék. A szám néhányszor kinyílik, majd visszacsukódik, de semmi sem jön ki rajta.

Mi van?

- Mondták hogyan? – kérdi Brody. Legalább valaki közülünk képes megtalálni a hangját. Ez a hír mindhármunkat némasággal sújtott.

Morgan Edző a kanapéra süllyed, még mindig szótlanul bámulja a telefonját. Megrázza a fejét, mintha egy döbbent transzból rántaná ki magát. – Valahogy becsempészett egy kést, és megölte magát. 

- Szent szar, - motyogom. Most egy átkozottul boldog táncot kellene járnom, hogy Huntley-nak többé nem kell félnie tőle, de nem tudom rávenni magam, hogy örüljek egy másik emberi lény a halálának, még ha ő is ölte meg saját magát. – El fogja mondani Huntley-nak?

- Nem hiszem, hogy az a szegény lány most meg tudna birkózni még többel, - néz rám nyomatékosan. – Beszélni fogok Emma-val, és eldöntjük, hogy szerintünk mi a legjobb.

- Sajnálom Edző, - a szavak minden erőfeszítés nélkül csúsznak ki a számon. – Soha nem akartam, hogy bántódása essen.

Sóhajt, végigfuttatva kezét elvékonyodott haján, majd le az arcán. Ekkor veszem észre, mennyire fáradtan néz ki, és hogy egy kicsit borostás.

- Miért nem rúgta még szét a seggem? – kérdem csendesen.

- Szereted őt? – kérdez vissza.

Habozás nélkül válaszolok. – Mindenemmel, amim csak van.

- Hát ezért. – Szünetet tart, elgondolkodva pihenteti a könyökét a térdén. – Időbe fog telni megszokni a gondolatot, hogy gyereketek lesz, de ha tudom, hogy nem áll szándékodban elhátrálni tőle, akkor mind a ketten megkapjátok az én és Emma támogatását. Huntley már így is túl sok mindenen ment keresztül, és minden, amit számára akarok, hogy boldog legyen, és szeressék. Megérdemli ezt, és még ennél is többet. – A szeme csillog. – Tudnom kell, hogy a sarkadra fogsz-e állni, és az a férfi leszel, akit ismerek. Harcolj érte, nem számít mennyire makacs is ő.

- Edző, ő az életem, és tudom, hogy fiatalok vagyunk, de nem tudok várni, hogy megszülessen a babánk. Semmit sem akarok jobban, mint vele tölteni a további életemet, gondoskodni róla és a családunkról. Inkább meghalnék, mint hogy még egy napot nélküle éljek, úgy, hogy nincs mellettem. – A szívem összeszorul a mellkasomban, és a torkom megduzzad, míg már úgy érzem, hogy megfulladok a visszanyelt könnyektől.

- Korrektül bánj a lánykámmal, - mondja, - mert ha bántod őt, nem fogja túlélni.

Szeme tele van figyelmeztetéssel, a kimondatlan fenyegetése visszhangzik körülöttem. Hevesen védelmezi Huntley-t, de én is. – A szavamat adom.

Bámuljuk egymást, és amikor bólint, tudom, hogy hisz nekem.

Minden amire gondolni tudok, az én gyönyörű lánykám. És az élet, amit hordoz. Az én kicsi életemet.


És kész vagyok értük harcolni, akár hisz nekem, akár nem.


25. Fejezet

~ Huntley ~


- Huntley? – egy lágy hang csiklandozza a fülemet, és megmozdulok. Átfordulok, a fájdalom a bordáimban már majdnem eltűnt. A zúzódások sárgák, és jobban néznek ki, összehasonlítva, azzal, milyenek voltak két héttel ezelőtt. Emma néni meleg, szeretetteli arca köszönt, és szemei jólelkűen csillognak. – Itt az idő, hogy egyél valamit édesem. Több, mint négy órán keresztül aludtál.

Ez nem meglepetés. Soka szundítok, amióta elhagytam a kórházat néhány nappal ezelőtt. Nyilvánvalóan ez normális.

- Ez csak egy kis leves, - bátorít, - éhes lehetsz.

Mintegy végszóra a gyomrom megkordul, és én kuncogok. Ez a hang annyira idegen. Nem nevettem, vagy mosolyogtam, mióta láttam, ahogy Grayson elhagyja a kórházi szobát. Igazából nem sok minden csináltam, azon kívül, hogy aludtam, és az önsajnálatban dagonyáztam. És a hülyeségemben.

- Hmmm, - az orromon keresztül beszívom a leves finom illatát, és a gyomrom egy kicsit felmordul, figyelmeztetve engem, hogy most már kettő helyet kell ennem. – Finom illata van. Éhen halok, - megpaskolom az enyhén dudorodó pocakomat. – Úgy értem éhen halunk.

- Hogy érzed magad? – Emma néni aggodalma szívmelengető, és nem hiszem, hogy nélküle képes lettem volna keresztülmenni a sötétségen, ami körbevett engem. Veszek egy kanállal az ínycsiklandozó levesből, és felnyögök, amikor az íz a számba robban. Jó Uram ez nagyon jó. A pocakom újra felmordul és elképzelem, ahogy a kis Gumicukrom egyetért velem.

- Jól vagyok, - hazudom, érzem, hogy minden szóval fájdalom nyíllal a mellkasomba. Nem beszélni Grayson-nal ilyen sokáig jobban fáj, mint megtudni, hogy Jake meghalt. Sírtam, de a megkönnyebbüléstől. A múltam árnyéka végre eltűnt, de a félelmem még mindig a jövőm útjában áll.

- Beszéltél vele édesem?
Elfordulok a nagynéném mindentudó tekintetétől, és nagyot nyelek, hírtelen gombócot érezve a torkomba. Nemet intek a fejemmel. Ezerszer bámultam a nevét a telefonomon, de soha nem gyűjtöttem össze elég bátorságot, hogy megnyomjam a ’hívás’ gombot, nem számít, hogy hányszor volt rá szükségem, hogy halljam a hangját, ami minden álmomban benne van.

Sóhajt, és felismerem az enyhe ingerültségét. Jó néhány embernek a ’feketelistáján’ vagyok, elvégre mostanában én vagyok az, aki duzzog. Nem hibáztatom őket. Meglehetősen, nekem is elegem van magamból. – Miért nem hívod föl? Azt gondolom, elég hosszú ideje kínzod már azt a szegény fiút.

- Nem tudom, hogyan hozzam helyre, - suttogom. – Hogyan magyarázzam el neki, hogyan éreztem magam, amikor arra kértem menjen el?

- Nos hogyan érezted magad, amikor beszéltél vele? – Nagynéném szeme kutatva figyel, mintha a válasz varázslatosan feltűnne az arcomon. Nem, nincs olyan szerencsém. Fizikailag kell kinyitnom a számat, és kimondani, ami zaklat engem.

- Rémültnek, - sóhajtom. – és összezavarodottnak. De a leginkább ellentmondásosan. Olyan, mintha újra és újra ugyanazokat a hibákat élném meg, és folyamatosan magamat bűntetem. Nem tudtam elhinni, hogy ennyire meggondolatlan tudtam lenni, hogy másodszorra is ugyanolyan helyzetbe hozzam magamat. – Néhány csepp könny folyik le az arcomon, és gyorsan letörlöm őket. Hülye terhességi hormonok. Még egy átkozott kutyakajás reklámot sem tudok úgy megnézni, hogy ne sírjak.

Emma néni elveszi az üres leveses tányért, és az ágyam melletti éjjeliszekrényre helyezi. Egy pillanatra elnéz, az arca elgondolkodó. – Édesem, megértem miért érzel így. De nem gondolom, hogy igazságos lenne azt feltételezni, hogy Grayson ugyanúgy kezelne téged, ahogy Jake tette.

Igaza van, de nem vagyok képes kirázni a nehéz gondolatokat, amik a múltam hibáiban akadtak el, hogy a történelmem megismétli önmagát. – Nem tudtam megbirkózni a csalódottsággal amit magam iránt éreztem és aggódtam, hogy hogyan fog reagálni Grayson a hírekre.

Emma néni közelebb csúszik, és a karját körém fonja. – Édesem, az életben minden okkal történik. Ne nézz úgy erre, mint egy hibára, mert erre a világra a meg nem született gyerek, az a hiba. Nézz rá úgy, mint egy második esély. Okkal nem hordtad ki Jake gyerekét, hidd el. És most, ott van bent neked egy kis ember… - kezét a pocakomon pihenteti, szemei csillognak a visszafojtott könnyektől.  – És ő nem más, mint egy csoda, ami a Grayson és a te szerelmedből keletkezett.

- Félek Em néni. Mi van ha nem állok készen erre? – Bevallani a legmélyebb félelmemet hangosan, ezt az egészet sokkal valósabbá teszi. Nem tudok visszamenni a múltba, de megtanulhatom elengedni a bűntudatot, az önutálatot, és elfogadni, hogy ez a baba a második esélyem. Az én újra-kezdésem.

- Drágám, ha Isten nem gondolta, hogy készen állsz, akkor nem ezt az utat helyezi eléd. Csodálatos anyuka leszel, és én egész idő alatt pontosan itt leszek melletted. De ő Grayson babája is, és megérdemli az esélyt, hogy a részese legyen.

A szívem megduzzad, kiterjesztve a kapacitását, ahogy Grayson-ra gondolok. – Hogy fogadta Alex bácsi? – kérdem. Mi nem igazán beszéltünk arról, mi lesz ezután. Én szinte azt vártam, hogy Emma néni és Alex bácsi kiabálni és üvöltözni fognak velem, elmondani, hogy mennyire felelőtlen vagyok. De tudnom kellett volna, hogy ez soha nem fog megtörténni.

A nagynéném kuncog, - Ő férfi, ők nem mutatják ki az érzelmeiket, mint mi. De szeret téged édesem, és azt akarja, ami a legjobb neked. Volt pár szava Grayson-hoz, és boldognak tűnt utána. Fogalmam sincs miről beszélgettek, de azt gondolom, hogy ő csak vigyáz rád. Azt akarjuk, hogy boldog legyél, és hogy tudd, nem kell egyedül végigcsinálnod ezt.

- Köszönöm, - sírok, - Annyira szeretlek téged, és Alex bácsit is. Annyira hálás vagyok, hogy mind a ketten az életem részei vagytok.

Megölelem a nagynénémet, a normálistól egy kicsit erősebben szorítom. Visszaölel, majd megköszörüli a torkát. – Van valamim a számodra.

Kérdőn nézek rá, mielőtt felugrik és elhagyja a szobát. Valamilyen oknál fogva ideges vagyok, a pillangók vadul csapkodnak a gyomromban. Üdvözlöm ezt az érzést. Frissítő valami mást is érezni, mint szomorúságot, és megbánást. Nehéz lépteket hallok közeledni a folyosón, majd az ajtó lassan, nyikorogva kinyílik.

Amikor meglátom őt, a szívem felugrik, és a pillangók a gyomromban megsokszorozódnak. Csak két hét telt el, de a lelkemben ez két évszázadnak tűnt. Zöld szemei találkoznak az enyémmel, és észreveszem a karikákat a szeme alatt. Fáradtnak néz ki. Meg kimerültnek. Mintha az ő éjszakái is olyan nyugtalanok lettek volna, mint az enyémek. Meglátom az enyhe borostáját, és az ujjaim viszketnek, hogy megérinthessék. Hogy megérintsék az arcát. Az ajkát. Istenem, annyira hiányzott. Az izmaim lüktetnek a szükségtől, hogy beleugorjak erős karjaiba. De várok, lélegzet-visszafojtva, és nézem, ahogy felém közeledik.

- Szia, - mondja. A hangjából jövő érdesség kínozza a fülem.

- Szia, - hírtelen nagyon szégyenlősnek érzem magam, mintha első alkalommal találkoznék ezzel a gyönyörű, komplikált férfivel.

Hangosan nyel, és a kezét a nadrágjába törli. Visszafogom magam attól, hogy kuncogjak, a nyilvánvaló idegessége miatt. Egy kicsit közelebb jön, és a közelségétől minden idegszál a testemben életre kel. Megszédülök ettől.

Megpaskolom az ágyat mellettem, mutatva, hogy üljön le. Egy másodperc töredékéig habozik, bizonytalan magában, majd lassan leereszkedik, amíg majdnem szemtől-szembe nem kerülünk. A pulzusom száguldozni kezd, és szándékomban áll kinyúlni, és végigfuttatni ujjaimat az arcán. Meg kell érintenem őt, ebből tudom, hogy tényleg itt van. Annyi mindent látok a szemében, és ez reménnyel tölt el.

- Hogy vagy? – kérdi. Ez tőlünk annyira erőltetett és szokatlan. Utálom, hogy ez ennyire kellemetlen.

- Voltam már jobban is, - vallom be őszintén. – Fáradtnak tűnsz.

Szégyenlősen vállat von, de nem mond semmit. Telnek-múlnak a pillanatok, és mi csak bámuljuk, isszuk magunkba egymás látványát, egymás minden részletét újra előhívjuk az emlékezetünkből.

A bennem élő lány erkölcstelenségeket ordít nekem, és könyörög, hogy dobjam ki a büszkeségemet az ablakon. Csak mond el neki kiabálja. Beszívom a levegőt. A kezem felnyúlik és megragadom az arcát. Becsukja a szemét, és belehajol az érintésemben.

- Hiányoztál, - suttogom könnyezve. Ismét a hormonjaimat átkozom, és képtelen vagyok higgadtan tartani magam. Mellkasa minden belégzéssel megemelkedik, és lesüllyed, ahogy kifújja a nehéz levegőt. – Te is hiányoztál nekem , - leheli, - annyira kibaszottul nagyon.
- Bocsánatot kérek. Mindenért.

Szemei kipattannak, és fogva tartja a tekintetemet. – Én is. Ott kellett volna lennem, hogy megvédjelek téged.

A homlokomat ráncolom. – Az nem a te hibád volt. Nem tudhattad, hogy meg fog történni.

- Ha mindent visszacsinálhatnék, megtenném. Ami Haley-vel történt…

Félbeszakítom, és ismét lenyelem a büszkeségem. – Tudom, mi történt. Demi elmondta nekem. – Demi nem csak megmagyarázta, hanem szinte ordította, hogy milyen egy átkozott holdkóros vagyok, miután elmondtam, hogy Grayson elment. Soha nem láttam még őt ennyire mérgesnek.

- Tévedtem, és hagynom kellett volna, hogy megmagyarázd, - teszem hozzá.

- Nem akarok senki mást, csak téged. – A testéből áradó forróság eláraszt engem, és megpróbálom elrejteni a fészkelődésemet. A fizikális reakcióm rá elektromos. Mielőtt kétségeim támadnának magamban, lecsökkentem a távolságot közöttünk, és az ölébe gömbölyödöm, lovagló ülésbe helyezkedem el rajta.

- Nem tudom elképzelni az életemet nélküled, - mondom lágyan, két tenyerembe tartva az arcát. Keze gyengéden megragadja a derekamat, ahogy annyira közel húz magához, amennyire lehetséges. Lehajol, amíg forró lélegzete megcsapja az arcomat. Ajkaink összesimulnak, és ettől eláll a lélegzetem. Kezem lecsúszik borostás arcán, és a nyaka köré mozdul, kemény izmait masszírozva. Amikor megborzong elmosolyodom az ajkán. Nyelvének érzése, ahogy végigfut az alsó ajkamon akaratlanul is mocorogni kezdek, a testem átveszi az irányítást. Szánk szinkronban mozog, és átadjuk magunkat a kielégíthetetlen éhségnek egymás iránt.

Grayson elhúzódik, és nyöszörgök a kapcsolat elvesztése miatt. A hőség körbe megperzseli a gerincemet, és elárasztja a lábam közét. – Van még egy dolog, amiről beszélnünk kell.

- Mi… - A szavaim félbeszakadnak, amikor Grayson hatalmas keze elmozdul, és megpihen a pocakomon. Lenézek. Amikor ujjait szétterpeszti, a kezemet az övére helyezem, és összefűzöm az ujjainkat. Könnyek csípik a szemem, ahogy a tettének nagysága a mellkasomnak csapódik. Három szív. Egy ütembe ver.
- Tudom, hogy félsz, - szünetet tart, - de én nem megyek sehová, és mindent meg fogok tenni, hogy gondoskodjak rólatok. Mindkettőtökről.

A fogam közé veszem a remegő ajkamat, de ez nem állítja meg a könnyeimet. Grayson a szabad kezét használja, hogy megtörölje az arcomat. –Kérlek, ne sírj, - könyörög csendesen. – Ki nem állhatom, amikor sírsz.

- Az utóbbi időben elég sokszor csináltam. – Szipogom.

- Sajnálom bébi, - megpuszilja a homlokomat, majd visszanéz rám. Arca enyhén megkeményedik, és arckifejezése komolyra fordul. – Tudtad?

Tudtam – Ó. A kérdése nem lep meg engem, de meglepődöm, hogy nem kérdezte meg korábban.

- Nem, nem tudtam. Elmondtam volna neked, ha igen. – Nyíltan nézek rá, és remélem, hogy látja az őszinteséget a szemeimben. – Amikor az otthoni terhességi teszt negatív lett, nem aggódtam. Beszélni akartam neked erről, de aggódtam, hogyan reagálnál rá.

Grayson végighúzza hüvelykujját az alsó ajkamon. – Elmondhatsz nekem bármit. Mindig.

Mivel többé már nincs szükség szavakra, odahajolok, és az ajkamat az övéhez nyomom. Nem tudom, mit tettem, hogy kiérdemeltem őt, vagy a szerelmét. Minden tökéletlenségében, tökéletes. A szerelmünk gyönyörű. A szerelmünk nem tökéletes. De nem cserélném el semmiért. A világom Grayson Carter-rel kezdődik és ér véget.


** ** ** ** ** **


Az orvosi szobában ülünk, és Grayson idegesen ficánkol az ülésen mellettem. Kezemet a combjára helyezem, hogy megállítsam a lábai rángatózását. – Nyugi, - suttogom, fel és ledörzsölgetve a farmerbe bújtatott lábát.

- Ezt nekem kellene mondanom, - kuncog félénken. Egy kicsi lányt néz, aki a sarokban játszik néhány játékkal, amíg a terhes anyukája egy magazint olvasgat. A profilját nézve, bármit megadnék, hogy tudjam, mire gondol. Bánja, hogy eljött velem? El akar menni?

A gondolataim csikorogva megállnak, amikor egy rövid, vörös hajú nővér a nevemen szólít. – Morgan?

Felmosolygok rá, és megragadom Grayson kezét. Ő megpuszilja a halántékomat, és az idegességem eltűnik a csendes megnyugtatásától. Együtt vagyunk benne ebben.

Belépünk az orvosi szobába, és egy idősebb férfi köszönt minket. – Jó reggelt, - mondja őszintén. – Doktor Bates vagyok. – Kinyújtja a kezét és Grayson megrázza, mielőtt én is megtenném. Doktor Bates int, hogy foglaljunk helyet, mielőtt beszélni kezd. – Rendben, - lenéz a papírjaira az asztalán. – Maga a tizennégy hetes ultrahang és kivizsgálás miatt van itt. – Bólintok.

- Ha követnek engem, - feláll, és a sarokban lévő vizsgálóasztal felé indul. – és lefekszik. Látni fogjuk, mit történik a babájukkal.

Lefekszem, és Grayson megragad egy széket, mellém mozdítva, és mindkét kezében fogja az enyémet. Nem vagyok biztos benne, hogy izgatott vagy ideges, vagy mind a kettő. Az arca nem árul el semmit. Doktor Bates felemeli a blúzomat, felfedve az enyhén gömbölyödő pocakomat, és egy kis hideg zselét ken a bőrömre. Meghökkenek. – Sajnálom, ez egy kicsit hideg. - Megnyomja az ultrahang fejet, és egy hangos surranás hallatszik a gépből. Egy kicsit jobban mozgatja meg a fejet, amíg egy egyenletes tumptump hang betölti a szoba csendjét. Minden, amire gondolni tudok, hogy Wow.

- És itt van, - erősíti meg Doktor Bates, - Ez a babájuk szívverése.

Grayson és én a képernyőt bámuljuk, teljesen elbűvölten a hangtól, ami körülvesz bennünket, és a képtől, ami előttünk van. – Az én gumicukrom, - suttogom.

Grayson közelebb mozdul, amíg a könyöke az ágyon pihen, a felfedett pocakom mellett, és megkockáztatok egy pillantás felé. Az arca nyugodt, de a szemei ragyognak a hitetlenségtől, és az imádattól. Az orvosra néz. – Tudjuk már a nemét?

- Normálisan várunk a huszadik hétig, hogy meghatározzuk a nemet, mert akkorra a baba nemi szervei fejlettebbek, de ha a babájuk megfelelő pozícióban fekszik, van rá egy kis esély, hogy megláthassuk, mije van neki. Vessünk rá egy pillantást? – Körbemozdítja a fejet, egyes helyeken kicsit jobban nyomva. – Ha én megtudom… - szünetet tart, közelebb hajolva a képernyőhöz. – Pont ott. – Felegyenesedik. – Miss Morgan, kilencvenhét százalékosan biztos vagyok benne, hogy magának, kedvesem, kisfia lesz. És egyébként nem egy szégyenlős, - kuncogja Doktor Bates.

- Kisfiú, - ismétlen automatikusan. Grayson-ra nézek, és látom a könnyeket lecsorogni az arcán. – Egy fiú, - csuklom el, - fiúnk lesz.

Szemünk találkozik, és keményen megcsókol. Amikor elhúzódik, csókokkal halmozza el az egész arcomat, a szememet. A homlokát az enyémen pihenteti, és azt suttogja, - Köszönöm, - és nem hiszem, hogy tudnám jobban szeretni. A félelmeim szétporladnak, és rádöbbenek, hogy valóban nem fog sehová sem menni. Belenézek az imádnivaló szemébe, és tudom, hogy ezt senki mással nem akarnám csinálni.

- Kisfiúnk lesz, - neveti Grayson, és elveszek a jókedvben, amivel tele van a hangja.

Doktor Bates letörli a hasamat, és nyomtat néhány ultrahang képet. – Látni akarom magát négy hét múlva, de ha rosszul érzi magát, vagy bármilyen panasza van, hívjon, és megbeszélünk egy hamarabbi időpontot.

Még mindig enyhén szótlanul, bólintok, és elveszem a Doktor névjegyét. Elköszönünk, megállunk a pultnál, hogy egyeztessük a következő időpontot, és hogy összeszedjük a szülés előtti vitaminjaimat, mielőtt Grayson visszavisz a furgonjához.

Elkapom a vigyorát, ahogy a kezében lévő ultrahang képet szorongatja. Úgy néz ki, mint egy gyerek Karácsony reggel, várva, hogy kibontsa az ajándékait. A jókedve fertőző, és ezt mélyen a lelkemben érzem.

- Hova? – a kérdés ugyanakkor hangzik fel, amikor a gyomrom megkordul.

Grayson kuncog, - Azt hiszem ideje megetetni téged és gumicukrot. – Áthajol a középkonzolon, és szemérmes csókot ad. Többet akarok, sokkal többet, de várok. Most az evés fontosabb. – A szüleimhez fogunk menni vacsorára.

Kihajt a kórház parkolójából, és a szülei háza felé veszi az irányt. Az út körülbelül tizenöt perc, de bekapcsolom a rádiót, és elkezdem dúdolni Phillip Phillips-től a  Gone-t, ami a harangszóróból szól. A kezemet a hasamon pihentetem, a zenét dobolva. Grayson engem néz a szeme sarkából, és amikor felé fordulok, ragyogó mosolyt villant rám, felfedi a gödröcskéit, amit meg akarok nyalni.

- Mi az? – kérdem szégyenlősen, és egy hajtincset a fülem mögé tűr.

- Gyönyörű vagy.

Elpirulok, annak ellenére, hogy már ezerszer mondta ezt nekem. – Még akkor is ezt fogod gondolni, amikor nagy és gömbölyű leszek? – kuncogom.

- Bébi, ha valahogy lehetséges lenne, hogy állandóan terhes legyél, megtenném. Nekem minden módon gyönyörű vagyok. – Elolvadok a szavai édességén. Visszanéz az útra, de a kezét a pocakomra teszi, gyengéden simogatja. Megszállottja lett annak, hogy megérintse. És megérintsen engem. Nem mintha panaszkodnék. Az érintésétől eszelős leszek.

- Nem tudok addig várni, amíg elkezd rugdalózni.

- Én tudok, - sóhajtok. – Ha bármiben is olyan mint te, valószínűleg elkezd focizni, mielőtt kibújna.

- Jobb, ha hozzászoksz, - vihogja Grayson. – Nagy családot akarok.

A szemöldököm összeszalad, és rá bámulok. – Ó valóban?

- Igen asszonyom, - Annyira biztos magában, és hazudnák, ha nem találnám szexinek.

Egy ötlet ugrik a fejembe, és elmozdulok az ülésben, mielőtt elveszteném az idegeimet. Szembe vele, felcsúsztatom a kezem a combján, egy kicsit közelebb hajolva, hogy a bőkezű dekoltázsomra teljes rálátás legyen. Egy másik előnye a terhességnek. A melleim nagyobbak, teltebbek, és Grayson nem tud betelni velük. Fészkelődik, amikor áthúzom egyik körmömet a cipzárja mögötti enyhe dudoron. – Elkezdjünk gyakorolni most? – kérdem csábítóan. Az őrületbe kergeti, amikor a hangom zihál, így egy kis rekedtséget adok hozzá. – Annyira nedves vagyok. – Egy kicsivel nagyobb nyomást gyakorlok az ágyékára, és majdnem lekanyarodik az útról. Visszaülök, és nevetek a reakcióján.

- Ó, később ezért el foglak kapni.

Arra gondolva, hogy Grayson megérint engem mindenütt, finom borzongást küld végig a gerincemen, és elvigyorodom. – Alig várom.

Megállunk Grayson szüleinek gyarmati stílusban épült háza előtt, és látom, hogy Alex bácsi furgonja is a felhajtón parkol. Kopogás nélkül sétálunk be. – Drágám itthon vagyunk, - kiabálja Grayson játékosan.

Hátborzongató a csend. Valami folyik itt. Grayson keresztülvezet bennünket az előcsarnokon, és amikor besétálunk a nappaliba, a családjaink előugranak a bútorok mögül és sikítanak, - Meglepetés, - A szoba rózsaszín és kék színekkel van díszitve, babás emléktárgyak vannak szinte minden felületen.

- Mi ez az egész? – Zavarodottan pillantok fel Grayson-ra.

Vállat von, és szégyenlősnek tűnik. – Lehet megemlítettem anyának és Edzőnének az mai időpontunkat. Úgy tűnik egy kicsit elragadtatták magukat.

Körbenézek a szeretteink arcán, és észrevéve, hogy Grayson anyukája, Emma néni, és Demi kék lufikat tartanak, míg Grayson apukája, Alex bácsi és Brody rózsaszínűeket.

- Szóval? – kérdi Grayson mamája izgatottan, és kicsit a lábaink ugrándozva.

- Várjatok, - lép előre Demi. – Ne mondjátok el. Mutassátok meg.

A homlokomat ráncolom, nem egészen értem. – Ez mit jelent?

A szemét forgatja. – Látod, a férfiak rózsaszín lufikat tartanak, mi kékeket. Minden amit tenned kell, hogy választasz egy színt.

Grayson megszorítja a kezemet, és rám mosolyog. – Menj. Szabadítsd meg szegény nőket a kínjuktól.

A vigyorom kiszélesedik, és habozok, csak hogy mindenkit kínozzak. – Mutasd már! – visítja Demi. – Tudnom kell, hogy Brody-nak és nekem keresztfiúnk, vagy keresztlányunk lesz-e.

Elveszem a kék lufit Demi kezéből, és szememet Grayson-éba kapcsolom. – Fiúnk lesz.

A nők izgatottan visítanak, és megölelnek engem, amíg a férfiak összeöklöznek Grayson-nal és megcsapkodják a hátát. Amikor mindenki gratulált nekünk, és Grayson büszkén megmutatja az ultrahang képet a kis gumicukrunkról, az anyukája az oldalához lép. – Van valaki más is, aki gratulálni akar, - mondja neki.

Grayson felnéz, épp amikor egy magas, sötét hajú srác besétál a nappaliba, hogy csatlakozzon hozzánk. Grayson idősebbik kiadásának néz ki, ugyanolyan széles vállal, és éles arcvonásokkal.

- Jeff! – Grayson hangja szeretetteljes, ahogy egy férfias ölelésbe vonja Jeff-et. – Mit csinálsz te itt? Neked nem kellene még itt lenned két hétig.

- Ne legyél ennyire izgatott kistesó, - nevet Jeff jóindulatúan. – Nem miattad vagyok itt. – Grayson a homlokát ráncolja, és Jeff rám kacsint, mielőtt azt mondja, - Azért vagyok itt, hogy lássam azt a lány, aki nagybácsivá tesz. – A megjegyzése mait mindenkiből nevetés robban ki. Jeff odamegy a szüleihez, majd a nagynénémhez és a nagybátyámhoz. Miután üdvözli Brody-t és Demi-t, odajön hozzám. Grayson az oldalamhoz áll, és én neki dőlök ellazulva.

- Te lehetsz Huntley, - Jeff hangja meleg, és barátságos, azonnal otthonosan érzem magam.

Kinyújtom a kezem. – És te vagy Jeff.

Felnevet, majd egy mackós ölelésbe kap engem. A lelkes viselkedése, és könnyed személyisége annyira hasonlít Grayson-éhoz, és azonnal megkedvelem őt. Kuncogok, és viszonzom az ölelést, mielőtt az anyukájuk háton csapja Jeff-et. – Jefferson Carter, légy óvatos a lányunkkal, az első unokánkat hordja.

Az, ahogy azt mondják ’lányunk’ mélyen felmelegít, és hozzáadódik az eufóriához, ami a belsőmben fortyog. Jeff letesz, mintha üvegből lennék, és az anyukájához fordul. – Anyu, annak a gyereknek az ereiben Carter vér folyik, ő máris kemény. – Grayson és Jeff nevetnek a megjegyzésén, és összecsapják a tenyerüket, ami miatt újabb kör nevetés hangzik fel a két testvér között.

- Rendben, elég legyen mindkettőtöknek, kifelé, és segítsetek az apátoknak a grillel, mielőtt felgyújtja a házat, - Grayson anyukája szeretetteljesen rámosolyog a fiaira. Grayson lehajol és megcsókol. Beleharapok az alsó ajkába olyan diszkréten, amennyire csak lehetséges, hogy ezt senki sem láthatja, és amikor belenyög a számba, elengedem. Az orra alatt motyogja, hogy ’kötekedő’, mielőtt követi Jeff-et kifelé.

Grayson anyukája felém fordul, a szeme csillog. A kezébe veszi az enyémet, és elmosolyodik. – Köszönöm aranyom, - suttogja, - hogy összeraktad az én Grayson-om szívét, - keze a hasamra esik, - és hogy okot adtál a családunknak, hogy újra éljen.

Ó a szarba, sírni fogok. – Nekem kellene megköszönnöm neked és a családodnak, - visszanyelem a könnyeimet, - otthon érzem magam itt, mindannyiótokkal. Most már ti is a családom vagytok.

Szorosan megölel, és egy pillanattal később mi is kint vagyunk. A férfiak mind körbeállják a grillt, szórakoznak és nevetnek, amíg leülök az asztalhoz Demi-vel, Grayson anyukájával és Emma nénivel. Körbenézek, lehetetlenség nem érezni a ’család’ értelmét. Azt kívánom, bárcsak a szüleim is itt lennének, hogy velünk ünnepeljenek, és hogy enyhítsék a fejembe azt, ami ránk vár, és a jelenlétük hiányának ellenére, van egy egész családom, amire szükségem van, és soha nem fogom őket biztosra venni.


26. Fejezet

~ Huntley ~

~ 5 hónappal később ~


Bámulatos, mennyire gyorsan tudnak a dolgok változni. Grayson hamarosan lediplomázik, és én nem is lehetnék büszkébb rá. Megsimogatom a nagy pocakomat, és amikor a kisember megrúgja a kezemet, elmosolyodom. Megragadom Demi kezét, és arra a helyre teszem, ahol a rúgást éreztem. Amikor a kis talp megmozdul, Demi levegőért kap. – Ez hihetetlen.

- Mi hihetetlen?

Felnézek, eltakarva a napot a szememtől, és szélesen elvigyorodom, amikor megpillantom Jeff-et mellettem állni. – Az unokaöcséd, - kuncogom. – Már megint focizik.

Jeff lehajol, közel a pocakomhoz. – Héj kisember, - mondja lágyan. – Gondolom, adhatnál ott bent anyukádnak egy kis szünetet. – A keze megmozdul, hogy megpihenjen a hasamon, és a szemöldöke felszalad, amikor megérzi a rúgást. – Hűha. Elfoglalt.

- Csak az apukája hangjára nyugszik meg. És az apuka ott ül a többi diplomázó között.

Jeff kuncog. – Talán viselkedne, ha leülnél? – javasolja és az ülések felé mutat, amit a családunk foglalt el. Jeff üdvözli a szüleit, és helyet foglal mellettem a szabad téren, amíg Demi a másik oldalamon ül. A tömeg zümmögése elhalkul, amikor a diplomaosztó ceremónia elkezdődik, és az agyam végiggondolja az elmúlt néhány hónapot. Most fejeztem be a második évem első szemeszterét, hajthatatlan voltam, mert a terhesség nem állíthat meg abban, hogy egyetemre járjak. Grayson már elkezdett dolgozni az Egyetem sportosztályának, hogy beindítsa a sport rehabilitációs központját, és egy időben ő a focicsapat segédedzője. Miután a baba megszületik, fel fogok venni néhány online kurzust, majd az első évet otthon töltöm vele. Aggódtam, hogy véglegesen le kell mondanom a diplomáról, de Grayson erről hallani sem akart – ő nem akarja, hogy feláldozzam az álmomat, csak azért, mert családunk lesz egy kicsivel hamarabb, mint vártuk

Az ünnepség fájdalmasan lassan halad, és amikor a diplomákat elkezdik kézbe adni, izgatott leszek. Grayson a harmadik sorban van, és nézem, ahogy felsorakozik, hogy átvegye a diplomáját. A szívem tele van büszkeséggel.

Éles fájdalmat érzek a hasamba, és levegőért kapok. Néhány perccel később, ismét érzem, de ez alkalommal rosszabb. Megragadom Jeff kezét, és megszorítom. – Jól vagy? – suttogja, begyűjtve az anyukája és Emma néni figyelmét. Két hétre vagyok a kiírt időponttól, de az orvos azt mondta, hogy a baba mostantól bármelyik pillanatba jöhet. Mindenki teljes készenlétbe állt, arra az esetre, ha a kisember úgy dönt, hogy hamarabb jön.

Nemet intek, felnyögök, amikor egy másik éles fájdalmat érzek. Beharapom az ajkamat, hogy elfojtsam a kiáltásomat. A színpadra nézek. Három ember van Grayson előtt. Még egy kicsit ki tudok tartani. Megsimogatom a pocakomat és elkezdek mély levegőket venni és kifújni, ahogy Emma néni mutatta.

Felsikítok, amikor a negyedik fájdalom megcsap, és Jeff akcióba lendül. Feláll, és lábra állít. Grayson észrevesz, épp amikor lelép a színpadról, és felénk szalad. – Mi a baj? Jól vagy? – kérdi nyugtalanul.

- Um, - belégzés, kilégzés, - Azt hiszem itt az idő.

- Most?

Rámosolygok, és kétségbeesetten bólintok. Átveszi Jeff helyét az oldalamnál, és a parkoló felé kezdünk sétálni. Lökdösődés támad mögöttünk, és hátranézek, hogy lássam, hogy a családunk van benne az őrjöngésben. Brody leugrik a színpadról, és csatlakozik Grayson szüleihez, a nagynénémhez, és a nagybátyámhoz, akik követni kezdenek bennünket. Elérjük a furgont, és Jeff beugrik a vezetőülésre, amíg Grayson csatlakozik hozzám hátul.


~ Grayson ~


Doktor Bates besétál a szobába, és én abbahagyom a járkálás. – Rendben gyerekek, nézzük meg, hogy ez kis fickó kész-e, hogy kijöjjön. – Helyet foglal Huntley behajlított lábai között, és én tartom a kezét, amíg várunk. A feje felpattan, és elvigyorodik. – Rendben Moss Morgan, készen áll?

Az idegeim felrobbannak, ahogy rádöbbenek, mit kérdez. Reméltem, hogy van még két hetünk, hogy felkészüljünk, de úgy tűnik a mi kisemberkénk türelmetlen. Határozottan egy Carter.

Huntley válasza egy lábujjbegörbítő sikítás, és megszorítja a kezemet. – Most arra kérem, hogy nyomjon. – utasítja gyengéden Doktor Bates. Huntley elkezd nyomni, majd szünetet tart, hogy levegőért kapkodjon. Egy örökkévalóságnak tűnő idő után, az arca izzadt, és sír fájdalmában. – Miért nem adunk valamit, hogy segítsünk a fájdalmán? – ordítom az orvosnak.

- Nincs rá időnk, - válaszolja nyugodtan. Túl nyugodtan.

Lenézek Huntley-ra. – Meg tudod csinálni bébi.

Szorosabban szorítja a kezemet, és bassza meg, fáj, de megteszek bármi, hogy átsegítsem rajta. – Gray, nem megy, annyira fáradt vagyok, és annyira fáj, - sírja. Összeszorítom a szabad öklömet, hogy megállítsam magam attól, hogy ennek az átkozott orvosnak kiüssem a fogát a szájából. Közelebb hajolok, és egymáshoz nyomom a homlokunkat. – De, meg tudod csinálni bébi. Szeretném ha még egyszer utoljára megtennéd. A fiúnkért.

Szipog, és az egész teste megfeszül, ahogy megmerevíti magát. Még egyszer utoljára felsikít, beleadva mindent. Amikor a baba sírása megtölti a szobát, visszasüllyed az ágyba, könnyek csorognak le az arcán. Az egész világom megáll, amikor első alkalommal hallom meg a sírását, és hírtelen minden más jelentéktelennek tűnik. A nővér megfogja őt, és tisztára törli, amíg Doktor Bates Huntley-val foglalkozik.

Mélyen megcsókolom Huntley-t, a könnyeink összekeverednek. – Megcsináltad, - suttogom az ajkának. – Hihetetlen vagy. Annyira kibaszottul nagyon szeretlek.

Remegő kezével megragadja az arcom. – Én is szeretlek.

Huntley felül, kimerülten, ahogy egy nővér odajön, hogy megálljon az ágyának másik oldalán. A babánkat Huntley karjába teszi, és a látványtól úgy sírok, mint egy lány. – Szia kisember, - suttogja, lenézve a fiúnkra. – Én vagyok az anyukád. Az apukád és én már nagyon vártunk téged. – Megpuszilja a homlokát, és nézem, ahogy a könnyek lecsorognak az arcán.

Arca izzadt, és a haja teljesen kócos. De ő a leggyönyörűbb nő, akit valaha láttam. Különösen most, hogy a fiúnkat tartja.

Felnéz rám és elmosolyodik. – Szeretnél találkozni a fiaddal?

Azt hiszem bólintok. Huntley odaadja nekem, és mintha tudná, hogy én vagyok az apukája, a kicsi szeme kinyílik. Kéket, akárcsak Huntley-é, de a kicsi haja olyan sötét, mint az enyém. Bámuljuk egymást nagyon hosszú ideig, és amikor a kis keze a mutatóujjam köré kulcsolódik, a szívem kiugrik a mellkasomból és körbeszalad a szobában.

- Van már neve a kicsinek? – kérdi a nővér.

Huntley mosolyog, ahogy válaszol. – Hunter Gray Carter.

- Köszöntünk a világon Hunter Gray Carter, - mondom lágyan, nézve Hunter-t, ahogy engem néz. – Annyira boldogok vagyunk, hogy végre találkozhatunk veled. Anyukád és én mind a ketten nagyon, de nagyon szeretünk. – Ásít, kis szája lebiggyed, ahogy az apró szemhéjai lecsukódnak.

Lágyan kopognak az ajtón, és amikor kinyílik, anyukám, Edzőné, és Demi jönnek be, nyomukba apával, Morgan Edzővel, és Brody-val.

- Szent szar, - suttogja Brody. – Annyira kibaszott kicsi.

Demi megcsapja a vállát. – Ne szitkozódj a baba előtt!

Anya megpuszilja az arcomat, és lenéz Hunter-re. – Gyönyörű, - törli le a könnyeit. – Szabad? – A kezébe adom, és leülök Huntley mellé a kórházi ágyra. Apa és Morgan Edző elérzékenyül, amikor megpillantják Hunter-t, és kuncogok, amikor látom, hogy a könnyeiket törölgetik.

Huntley nézi a körülöttünk lévő embereket, az őrült családunkat, és elmosolyodik, amikor rajtakap, hogy őt nézem.

Közel hajolok hozzá, - Akarok még egyet, - Megcsókolom.

- Én is, - mormolja az ajkaimnak. – De te fogod megszülni a következőt.

- Bámulatos voltál, - suttogom. – Nekem adtad a második legcsodálatosabb ajándékot.

Enyhén a homlokát ráncolja. – Mi az első?

- Te.


Epilógus

~ 2 hónappal később ~

~ Huntley ~

Átfordulok, és látom, hogy az ágy üres mellettem. Az óra az ágyunk mellett hajnali négyet mutat, és a homlokomat ráncolom kíváncsian, hogy hol lehet Grayson.

Kimászom az ágyból, és végigmegyek a folyosón Hunter gyerekszobájához. Amikor besétálok, Grayson a fotelben ül a sarokban Hunter-rel a karjában. Az ajtónak dőlök, és csendben figyelem őket. Véletlenül meghallom, ahogy az első napról mesél, amikor találkoztunk, és az emlék mosolyra késztet. Ki gondolta az után a nap után, hogy végül itt fogunk kikötni?

Mintha megérezné, hogy nézem, Grayson felnéz és teljes gödröcskés mosolyával ajándékoz meg. Viszonzom, és besétálok, amíg mellette nem állok. Elmozdítja Hunter-t, majd megpaskolja a lábát, intve nekem, hogy üljek le. Az ölébe gömbölyödöm, Hunter közöttünk pihen. – Héj, anyu, - mondja csendesen, - pont rólad beszéltünk.

Kuncogom, ahogy látom, hogy Hunter szeme felderül Grayson hangjára. – Hallottam. Mit csináltok ti fiúk ilyen későn?

- A baba figyelőn keresztül hallottam, hogy sír, és azt akartam, hogy aludj, így azt gondoltam, hogy lógok egy kicsit az én kisemberemmel.

- Az én kicsi emberem éhes?

Felveszem Hunter-t, és kicsi szája lebiggyed. Haja ugyanolyan színű, mint Grayson-é, de a szeme az enyém. Ő a kettőnk tökéletes kombinációja.

Grayson nem mozdul a fotelből, így kényelmesebben elhelyezkedem az ölében, és elkezdem szoptatni Hunter-t. Grayson gyengéden előre hátra ringat bennünket, amíg engem néz, mint ahogy azt már annyiszor tette ezelőtt. Elkezdek dúdolni, és ez olyan, mintha a mi kis saját buborékunkba lennénk. Amikor Hunter befejezi az evést, gyorsan elalszik, teljesen elégedetten. Hálás vagyok, hogy ilyen jó baba.

Ide-oda tekergőzöm Grayson ölében, és ő megkeményedik a fenekem alatt. Nem szexeltünk, mióta Hunter megszületett, és kezdek megőrölni a szükségtől. – Leteszem a mi kis emberünket az ágyba, - suttogom, óvatosan nehogy felébresszem Hunter-t. – Utána azt akarom, hogy ágyba vigyél engem. – Grayson felmordul, és én megrázkódom, valahogyan remegő lábaimra állva.

Leteszem Hunter-t a gyerekágyba, és amikor megfordulok Grayson már mögöttem van. Karja a derekam köré siklik, és megragadja a fenekemet, csípőjét az enyémnek dörzsöli. Grayson gyorsan felemel, amíg lábam szorosan a dereka köré kulcsolódik. Lecsap az ajkaimra, és visszavisz bennünket a szobánkba, az ágyra esünk.

Világ-rengető csókkal falja a számat. Nyelvünk összeütközik és ez az érzések robbanását okozza, ami hullámokban áraszt el engem. Kigombolja az ingét, azt, amelyiket az ágyban mindig viselek, amíg a melleim meztelenek nem lesznek. A lábamat használom, hogy eltávolítsam Grayson bokszeralsóját, amíg ő lehúzza a bugyimat a lábamon.

Kezem lecsúszik a hátán, és belemélyesztem körmeimet feszes fenekébe, a csípőmet az övének dörzsölöm a súrlódás miatt. Lélegzetvisszafojtva húzódik el tőlem, az ujjpercei az arcomat simogatják, és imádattal néz rám. – Van valami, amit kérdeznem kell tőled, - mondja csendesen, hangja rekedt.

Kinyúl, és előhúz valamit az éjjeliszekrényből.

- Szeretlek, jobban, mint bármit, - szünetet tart, és látom, hogy a tekintete elhomályosul. – Nekem adtad az elképzelhető legcsodálatosabb ajándékot, majd ismét megtetted, amikor a fiúnk megszületett. Te vagy a szívverésem, a levegő a tüdőmben, és az ok, amiért élek. Nem tudom elképzelni az életemet nélküled. – Kinyitja a dobozt, és én levegőért kapok. – Tudom, hogy kicsit visszafelé csináltuk a dolgokat, de engedd meg, hogy az életünk maradék részét, azzal töltsem, hogy törődjek veled, szeresselek téged, még több babát csináljak veled. Légy a feleségem.

Könnyek csípik a szememet. Soha nem beszéltünk a házasságról, még így sem, hogy itt van nekünk Hunter, de már tudom, hogy a szívem és a lelkem hozzá tartozik.

- Igen, - lehelem. – Ezerszer is igen.
Az ujjamra húzza a gyűrűt, és megadja nekem azt a kapcsolatot, amire vágytam. A testünk csúszik, siklik, és egymásba olvad, eggyé válva minden lehetséges módon.

Grayson adott nekem egy életet, amit nem gondoltam, hogy valaha is lehet, és teljesen nekem adta a szívét, úgy, ahogy én nekiadtam az enyémet. Két törött ember vagyunk, akik varázslatosan összeillesztik a darabokat, hogy valami gyönyörűt és újat hozzanak létre. Vállaltam a kockázatot, hagytam, hogy meglássa, mi van a felszín alatt. De most, ami a szépségünk alatt található, az sokkal több, mint amit valaha is el tudtam képzelni.

9 megjegyzés:

  1. Szuper volt, köszi a lehetőséget! ;)
    N.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm,hogy lefordítottad a könyvet! Magyon nehéz megtalálni az oldalad.

    VálaszTörlés
  3. Szia Évi,

    nemrég találtam Rád, s nagyon köszönöm az eddigi munkáid. Nagyon tetszett ez a könyv, s szívből köszönöm újra csak Neked, hogy olvashattam.

    Szép hetet Neked,
    üdv, Judit

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm! Örülök, hogy tetszett! ☺️😊
      És annak is nagyon örülök, hogy egyre többen találtok rám! ❤️💕
      Szép hetet Neked is! 😘

      Törlés
  4. Nagyon köszönöm a munkádat, és hogy megosztottad velünk.:)))

    VálaszTörlés
  5. Istenem! Hálás vagyok Dr. Johnnak (matrimonio.de.solutio@gmail.com) az ex-szeretőem visszatéréséért ...

    VálaszTörlés