Első fejezet

Első Fejezet

Egy évvel ezelőtt

Demi

         Brody mellkasára omlottam, a szívverése egyenesen az enyémmel versenyzett. Kimerültek voltunk, de megérte. A lepedő a derekam köré volt tekeredve, csípőmtől lefelé takart minket, és a párnák szétszórva hevertek a szobában. A napfény utolsó sugarai rávetültek az izmos hasára, amitől úgy nézett ki, mint egy Isten, aki az örök napfényben sütkérezett. Felnéztem, államat a mellizmai között pihentettem, és a félig-leeresztett tekintetét rám függesztette.

         Piszkosszőke haja összekuszálódott, ezerfelé állt. Olyan átkozottul szexin nézett ki így. Elmosolyodtam, ő meg kisöpörte a hajamat az izzadt homlokomból. – Mi az? – Kérdeztem egy könnyed, kifulladt kuncogással. Brody szája lusta mosolyra húzódott, amitől a belsőm bukfenceket hányt. Nem mintha sokba telt volna tőle, hogy előcsalogassa erre a választ, vagy bármilyen választ, ami azt illeti, a testemből. Tudta, hogy mi indít be és ez a vigyor történetesen az egyik ilyen dolog volt.

         - Ez… hihetetlen volt, - motyogta. – Ez a dolog, amit a csípőddel csináltál, újdonság volt. – Elpirultam és az ajkamba haraptam. – Lehet, hogy újra meg fogom tenni, ha illetlenül viselkedsz.

         - Lehet, hagyni fogom neked, - felsóhajtott, elégedettnek látszott. – Gyönyörűen nézel ki. – Hangjának olyan gazdag nyersessége volt, amitől a nők le akarták tépni magukról a bugyijukat és hozzávágni azt. A belsőm megremegett és keményen próbálkoztam, hogy a várakozástól ne szorítsam össze a combjaimat. Még mindig mélyen belém volt temetkezve, és ha nekem bármit össze kellene szorítanom, akkor ismét készen állna. Szükségem volt egy kis pihenésre, így kizárt dolog volt, hogy negyedszerre is felébresszem a vadállatot.

         Összehúztam az orromat. – Gyönyörűen nézek ki izzadtan és kifulladva?

         Kuncogott és a rezgés keresztülvibrált közöttünk, mielőtt összeütközve landolt volna azon a ponton, ahol még mindig össze voltunk kapcsolódva. – Különösen, amikor izzadt vagy és nem kapsz levegőt.

         Játékosan a mellkasára csaptam, ő meg elkapta a csuklómat. - Épp így szeretsz megkapni engem, - mondtam. – Te egy ősember vagy.

         Az ajkaival végigsimított a pulzusomon és a légzésem elakadt. Éreztem, hogy megmozdult a lábaim között és ettől az érzéstől fészkelődnöm kellett.

         - Csakis veled, bébi, - suttogta. Megnyalta az ajkait és minden előzetes figyelmeztetés nélkül felült. Karját a hátam köré fonta, és felém mozdult, így összekapcsolódva maradtunk. Éreztem, hogy megkeményedik.

         - Megint? – Kérdeztem. Nem kellene ennyire meglepettnek lennem. Brody-nak több állóképessége volt, mint egy dühöngő bikának a párzási időszak alatt. Tudta, hogyan nyerjen élvezetet a testemből, és szerezzen neki örömöt. Ez a férfi egy tehetség volt, és tudta ezt. És az egész az enyém volt.

         Brody elszántan nézett engem, barna szemei az arcomat kutatták. Hirtelen, azon kezdtem gondolkodni, hogy valahogyan rájött a titkomra. De hogyan? Én is még csak ma tudtam meg korábban és minden szándékom megvolt, hogy elmondjam neki a híreimet. Nos, a híreinket. De ez még azelőtt volt, hogy letámadott és az ágyba hurcolt volna engem. Nem mintha panaszkodnék. Szerettem, ahol voltunk, azt, ahogy a testünk helyezkedett, mintha kiegészítették volna egymást.

         Brody hangja csendesen bukott elő, de nekem nem volt probléma, hogy meghalljam őt. – El kell mondanom neked valamit.

         Nagyot nyeltem. Ó Istenem, gondoltam. Tudja. El fog hagyni engem.

         - Re-rendben, - dadogtam, vér áramlott a fülembe.

         - Kaptam ma egy hívást. – Ó, a francba, valaki az orvosi rendelőből felhívta őt és elmondta neki, hogy én- - Kaptam egy állásajánlatot Chicago-ban.

         Elkezdtem mentegetőzni, mielőtt felfoghattam volna, hogy mit mondott. – Annyira sajnálom Brody, el kellett volna – várj csak, mi? Chicago-ból kaptad a hívást?

         A testem leeresztett. Legalább most én lehetnék az, aki elmondja neki, ahelyett, hogy egy kórházi nővértől hallja.

         - A C.E.O of Johnson Waterman-től hívtak. Egy munka megüresedett az irodájukban és nekem ajánlották fel.

         Johnson Waterman az egyik legnagyobb és legsikeresebb sport toborzó ügynökség volt az Egyesült Államokban. Brody erre a lehetőségre várt, mióta két éve lediplomázott, és most, hogy itt volt előtte, fogalmam sem volt, hogyan válaszoljak erre. Természetesem, az idegeim pattanásig feszültek azzal, amit el kellett mondanom neki, mivel ez mindent megváltoztatott, nem csak számára, de mindkettőnk számára is.

         - Ez fantasztikus, Brody, - mondtam félmosollyal. A barna szemében lévő kifejezés elárulta, hogy nem vette be. Nekem soha nem volt jó pókerarcom. Másfelől, Brody-nak sem. Minden a helyére kattant és rájöttem, hogy Brody a szexet használta, hogy megpuhítson engem. Ezért volt ennyire türelmetlen, amikor hazaértem.

         Kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de félbeszakítottam őt. – Ezért volt ennyire sürgős, hogy ágyba vigyél? – A fél mosolyom lehervadt, amikor habozott és lefelé pillantott. Megpróbáltam elhúzódni, de ő nem engedte és a fogása is megerősödött.

         - Meghallgatsz, kérlek? – Könyörgött lágyan. Kedveskedő volt velem és ezt utáltam. Ennek egy jó napnak kellett volna lennie számunkra, de nem tehettem róla, éreztem, hogy az izgalmam elillant. El kellett volna mondanom neki, belül ostoroztam magam emiatt. Akkor talán egy egészen másfajta beszélgetésünk lett volna.

         - Ez egy hatalmas lehetőség számomra, - kezdte, - számunkra. Gondolj arra az életre, amink Chicago-ban lenne. Csak te és én. – Hozzá akartam tenni, hogy és a babánknak, de nem egészen így terveztem neki elmondani, hogy terhes vagyok. Meglepetés.

         Bámultam rá, képtelen voltam összeegyeztetni ezt a férfit előttem, azzal az emberrel, akinek a babáját vártam. Egy családot akartam Brody-val, jobban szerettem volna, mint bármit, de itt akartam maradni Breckinridge-be.

         - Nem mehetek most el, Brody. A diplomaosztó kevesebb, mint egy hónap múlva lesz és már elfogadtam egy állást a jövő évre a Breckinridge-i Általános Iskolában.

         - Akkor a diplomaosztó után jössz Chicago-ba, és találunk majd neked egy állást egy ottani iskolában. Vagy még jobb, nem is kell dolgoznod.

         Megráztam a fejemet. – Nem. – Meglöktem a mellkasát és a fogása végre eléggé meglazult rajtam ahhoz, hogy leszállhassak az öléből. Összerezzentem, mivel egy kicsit érzékeny voltam a lábam között és megragadtam a lepedőt, hogy magam köré csavarjam. Brody anyaszült meztelenül ült a királyi-méretű ágyam közepén, de én ezt alig vettem észre. Túlságosan elmerültem a gondolataimban, mivel Brody már eltervezte az egész életünket anélkül, hogy ez megbeszélte volna velem.

         - Nem értem, hogy mi ebben olyan nagydolog, Demetria. Ez volt az álmom és-

         - Ne merészeld, - szakítottam félbe, rámutatva az ujjammal a szobán keresztül. – Tudod, hogyan érzek azzal kapcsolatban, hogy elmenjek innen és mégis, meghoztad ezt a hatalmas döntést mindkettőnk számára anélkül, hogy először velem beszéltél volna.

         Brody kiszállt az ágyból és felhúzta a farmerját, nem törődve azzal, hogy be is gombolja.

         - Most beszélek veled róla, nem?

         Felhorkantam. – Igen, miután háromszor szexeltünk és miután te már meghoztad ezt a döntést nélkülem. Hogyan tűnik ez tisztességesnek?

         Brody a levegőbe dobta a karját, tisztán látszott, hogy ugyanannyira felbosszantottam, mint ahogy ő engem. – Tisztességes? Te akarsz nekem a tisztességről beszélni? Mi a helyzet azzal, hogy én nyomorultul érzem magam itt, de lenyelem a keserű pirulát, hogy te boldog legyél? Mi a helyzet az én álmommal, hm? Azt hiszed, hogy az életem hátralevő részében itt akarok ragadni?

         Megfagytam és a szemem kitágult. A szavai buldózerkén csaptak le rám és küzdöttem, hogy oxigént juttassak a tüdőmbe. Brody látta az arcomra kiült döbbenetet és közelebb lépett, de én felemeltem a kezemet, hogy megállítsam őt. Szorosabban öleltem magamhoz a lepedőt, mintha ettől valahogy a mellkasomban lévő fájdalom is elmúlna.

         - Én nem úgy gondoltam, - mondta hangosan. A tekintetem az arcán kalandozott, magamba szívtam a huncut vonásait, ami már annyira ismerőssé vált számomra. Mostanra annyira férfias lett, de a szemében még mindig láttam azt a kisfiút, akit egész életemben szerettem.

         - Nem vagy boldog velem. – Ez inkább állításnak hangzott, mint kérdésnek.

         - Ez nem az, amit-

         - Mikor mész?

         Felsóhajtott és megdörzsölte az arcát, mielőtt kezét a csípőjére tette volna. – Holnap repülök, hogy találkozzam a C.E.O-val.

         - Holnap? – Szinte kiabáltam. Kezemet ösztönösen a lapos hasamra tettem, de Brody ezt nem vette észre.

         - Ez az egész annyira gyorsan történt, - vágott vissza hirtelen. – Mit kellett volna tennem? Utasítsam vissza az álmomat?

         - Először velem beszélni! – Ordítottam. – Ez nem csak a te életedet változtatja meg, Brody! Hanem az enyémet is!

         - Ezt értem, Demetria, tényleg! Ezért mondtam azt, hogy akkor gyere Chicago-ba, amikor lediplomáztál, és együtt tudunk lenni.

         Megtöröltem az arcomat, dühös voltam, hogy sírok. Én soha nem sírtam. Ez nem volt része annak, aki voltam. Én egyszerűen csak összeszedtem magam és továbbléptem, mint ahogy mindig is tettem. De most a hormonjaim mindenütt ott voltak és nem volt megállás, miközben könnyek folytak lefelé az arcomon.

         - Szóval, akkor ez van? Te elmész, és nekem követnem kellene téged, amikor végeztem az iskolával?

         - Bassza meg, Demi, fel szeretnék építeni egy életet magunknak, miért nem tudod ezt megérteni?

         - Mi a baj azzal az élettel, ami itt van nekünk? – Kérdeztem. Csukladoztam és küzdöttem az epével, ami a torkomat kaparta.

         Brody lehajtotta a fejét és megrázta. – Ez nem az az élet, amit magunknak akarok.

         - Állj le azzal, hogy ezt csinálod, azzal, hogy azt mondod ’nekünk’. Szeretem az itteni életemet, és amink van elég-

         - Nekem nem, - Csattant fel Brody, félbeszakítva engem. – Többre van szükségem, Demi.

         Hátrahőköltem, mintha megütött volna és élesen beszívtam a levegőt. Tettem egy lépést hátrafelé és eléggé összeszedtem magam ahhoz, amit ki kellett mondanom.

         - Nyilvánvalóan, te már meghoztad a döntésedet, - nagyot nyeltem, kényszerítettem, hogy kimondjam a szavakat, mielőtt elhányom magam, - és én is meghoztam az enyémet.

         - Velem jössz? – Brody reménykedőnek hangzott. Utáltam, hogy reményt adtam neki, de már nem csak magamra kellett gondolnom. Brody és én nyilvánvalóan más dolgokat akartunk, és túl sok évet töltöttem azzal, hogy nem magamat helyeztem az első helyre.

         - Nem, - suttogtam rekedten. – Az én otthonom itt van.

         Megfordultam és a fürdőszobába sétáltam, becsapva az ajtót magam mögött.

         - Demi, - kiabált nekem Brody az ajtón keresztül. – Kérlek, bébi.

         Figyelmen kívül hagytam a hangjában lévő könyörgést és a számra tapasztottam a kezemet, hogy visszafogjam a zokogásomat, ami a testemet rázta. Nem tudtam rávenni magamat, hogy beszéljek vele. Féltem, hogy egyetlen pillantás a szemében gyengítené az elhatározásomat és a végén beleegyeznék, hogy vele menjek. Nem kockáztathattam ezt. Egy kis idő múlva csend lett és biztos voltam benne, hogy Brody elment, de amikor kinyitottam az ajtót, az ágy szélén gubbasztott könyökével a térdén és a fejét a kezébe temette. Felnézett és egy rövid másodpercre azon gondolkodtam, hogy mire kért meg engem. A ruhásszekrényemhez sétáltam, és ahelyett, hogy Brody egyik pólóját húztam volna ki, az én lime zöld alvó rövidnadrágomat és a hozzá illő atlétát vettem elő. Felöltöztem, tudatában voltam, hogy Brody tekintete egy másodpercre sem hagyta el a testemet és kimentem a szobából. Leültem a kanapéra és a lábamat a fenekem alá húztam. Nem telt bele sok idő, mielőtt meghallottam Brody lépteit visszhangozni a folyosón, és amikor csatlakozott hozzám, még mindig nem néztem rá. Ez az egész túl sok volt. Nélkülem hozta meg a választását, azt feltételezve, hogy összepakolom az életemet és utánamegyek. Ő volt az egyike annak néhány embernek, aki megértette, hogy a függetlenségem miért volt fontos számomra, és most olyan érzés, mintha ő lenne az első, aki elveszi ezt. A legrosszabb része az volt, hogy még mindig beszélni szerettem volna neki a babáról, csak aggódtam, hogy ha megtudja, elkerülné a kötelezettséget. Hogyan tudtam volna itt tartani, ha ennyire kétségbeesetten menni akart?

         - Nem akartalak felzaklatni. – Brody halkan beszélt, és tudtam, hogy meg szeretett volna vigasztalni, nyugtatni engem, de csak a hidegséget éreztem. A legnagyobb félelmem mindig az volt, hogy elveszítem őt, de most magamat veszítettem el.

         - Meg fogsz kérni, hogy hozzam meg a döntésemet, - mondtam. A hangom remegett. – És én nem téged foglak választani. Chicago a te álmod, nem az enyém, és én soha nem kérnélek arra, hogy add fel az álmodat értem. De te azt kéred tőlem, hogy adjam fel az e-enyémet, - Vettem egy mély lélegzetet és lenyugtattam az érzelmeimet, amennyire csak tudtam, - És én nem tudom ezt megtenni.

         - Mit tegyek, hogy meggondold magad? Mit mondjak, hogy rávegyelek téged, gyere velem?

         Lenéztem, figyelve, ahogy a könnyeim a kezemre hulltak, és válaszoltam, - Semmit. – Amikor felnéztem, a tekintete olvashatatlan volt és azt kívántam, bárcsak az enyém is ilyen lett volna. Kész roncs voltam és Brody túl higgadt volt, túlságosan összeszedett.

         - Szóval, mi lesz most? – Kérdezte. Semmit sem akartam jobban, mint az ölébe mászni és a karomban tartani, érezni az egyenletes szívverését a tenyerem alatt. Az érzés, hogy ez az egész kicsúszik a kezeim közül nehezen lógott a levegőben.

         - Nem tudom, - válaszoltam halkan. Felálltam és megálltam Brody lába között, még egyszer utoljára magamba ittam a látványát. A kezemmel megragadtam az arcát és lehajoltam, hogy megcsókoljam, aminek olyan érzése volt, mintha utoljára tettem volna. Ajkai melegek és kissé durvák voltak, tökéletes ellentéte az én lágy és sós számnak.

         - Szeretlek, - suttogtam. – Örökké.

         Ezután elsétáltam, otthagyva őt egyedül, és amikor néhány órával később felébredtem, ő már eltűnt. Összepakolt egy táskát és elment, anélkül, hogy elköszönt volna. A kezemet a nem-létező pocakomon pihentettem és sírtam. – Úgy tűnik most már csak te és én maradtunk, kölyök.

Tizenhatodik fejezet

Tizenhatodik fejezet

Salem

Nehéz volt megmondani, hogy ki volt idegesebb, ahogy Sayer irodájában ültünk, miközben a testvérek bámulták egymást a díszes asztalán keresztül. Rowdy nem tudott nyugton ülni és Sayer is folyamatosan a torkát köszörülte és idegesen csavargatta az ujjait.

         - Nem ő tette. Az a punk kölyök felültette. – Rowdy hajthatatlan volt és a hangja is megkeményedett.

         Sayer meglehetősen jogászi módon megpróbált pártatlan maradni, de láttam, hogy fel akartja venni ezt a csatát érte. – Lehet, de Asa-nak kiterjedt bűnlajstroma van, amin néhány elég csúnya dolog is helyet kapott, és egy hitelesítő tanúval az ellene irányuló vádakat nehéz lesz megcáfolni.

         Rowdy a kezével végigszántott a haján és könyörgő tekintetet vetett felé.

         - Mi a helyzet a bárban lévő felvételekkel? – Tettem fel a kérdést, abban a reményben, hogy ez majd segít lenyugtatni őt.

         - A tulajdonos, Rome, kiszedi, és átküldi őket. Azt gondolom, hogy a legjobb megoldás, hogy felállítjuk Asa biztosítékát és ügyvédet fogadunk neki. A jelentés a járőri egységtől, amelyik bevitte őt rendőrségre azt állította, hogy úgy nézett ki a helyzet, mintha valóban harcba keveredett volna. A kezei fel voltak horzsolódva és vér, valamint karcolások voltak az arcán.

         - Azok a kis szarosok valószínűleg ráugrottak és felültették őt. Én mondom neked, ott voltam. Az a kölyök egy rémálom volt és egyszerűen csak szeretett volna belekezdeni valamibe. Pokolian ki volt akadva, hogy Asa kirúgta őt a bárból.

         Kinyúltam és megragadtam Rowdy vadul csapkodó kezét és az oldalamhoz húztam őt. Gyakorlatilag vibrált annak az intenzitásától, hogy ez ennyire közel került Sayer-höz és a helyzetnek a feszültségétől Asa miatt. Ayden már az őrsön volt, hogy megpróbálja kiszabadítani az öccsét és Jet-nek végre sikerült felszállnia egy gépre, de még mindig négyórányi távolságra volt. Rowdy felajánlotta, hogy elmegy Ayden-nel a rendőrségre, de ő jobban aggódott amiatt, hogy szerezzen valakit, aki képviseli őt, mint az, hogy kihozza a börtönből. Azt mondta, hogy kihozni őt végül is a könnyebbik rész volt, találni valakit, aki képviseli őt, valakit, aki be tudja bizonyítani, hogy ártatlan, az volt a trükkös része, így Rowdy-nak adta ki ezt a feladatot. Személy szerint úgy gondoltam, hogy azt akarta, az öccse tudja, kifejezette ő volt az, aki letette érte az óvadékot. Volt keserűség kettőjük között, de Ayden-nek szüksége volt arra, hogy Asa tudja, mellette állt, még ha nem is mindig tette ezt.

         - Értem, és az a tény, hogy te ezt tanúsítod, ugyanúgy, ahogy a többi mecénás, akik az esemény alatt ott voltak a bárban, az nagyon hasznos Asa esetében, de attól ez még egy elég meredek csata lesz. Asa lajstroma és a tény, hogy nem védte meg magát, csak szép csendben elment a rendőrökkel és nem vitatkozott a letartóztatás ellen, amiatt rossz színben tűnik fel – nagyon rossz színben. Ártatlan emberek általában nem adják meg magukat olyan könnyen a rendőrségnek. A tetejében, a kölyöknek, aki benyújtotta a panaszt és megejtette a vádakat, olyannyira patyolat tiszta, amennyire csak lehet. Még csak egy gyorshajtási bírsága sincsen.

         Rowdy felmordult és a széke szélére csúszott. Sayer kék szemei együtt érzőek voltak és mélyen legbelül úgy gondolom Rowdy értékelte, hogy nem mondta azt, hogy minden szép és jó csak azért, mert ezt akarta hallani.

         - Szóval akkor, mit csinálunk most?

         Oldalra döntötte a fejét és elgondolkodva vizsgálgatott mindkettőnket. – Van ez a fickó, Quaid Jackson, és első kézből tudom, hogy ő olyan ember, aki csak a saját hasznára gondol, még akkor is, ha ezzel árt is másoknak. Közvetlenül még soha nem kellett vele együtt dolgoznom, mivel ő büntetőjogi védőügyvéd, de ördögi hírneve van. Senki nem akar kikezdeni vele a bíróságon. – Egy kicsikét elmosolyodott és a telefonjáért nyúlt. – Néhány hónappal ezelőtt egy másik partner képviselte őt a válásán. A feleség egy igazán kellemetlen jelenség volt. A cég megmentette Quaid-et, hogy több mint háromezer dollár tartásdíjat kelljen fizetnie egy hónapba. Hadd hívjam fel őt és meglátjuk, hogy ki tudja-e segíteni a barátodat.

         Rowdy kifújta a levegőt, amit már egy ideje visszatarthatott és kinyújtotta a kezét, hogy megfogja vele a tarkómat. Belehajoltam az érintésébe és megnyugtatásképpen megpaskoltam a combját. Én voltam az, aki felhívta Sayer-t, hogy összehozzuk ezt a találkozót, de most, hogy itt voltunk, láttam, hogy az a kis fenntartás és hidegség, ami körülvette őt, amikor besétált ide, felengedett. Sayer nem ítélkezett, nem feltételezte a legrosszabbat az alapján, ahogy Asa papíron kinézett. Minden, amivel törődött, hogy megpróbáljon segíteni az öccse barátjának, mert komoly bajban volt, és ő volt abban a helyzetben, hogy megpróbálja helyrehozni ezt.

         A másik ügyvéddel való beszélgetése rövid volt és egyből a lényegre tértek. Lefektette, hogy mivel kell a másik fickónak szembenéznie, majd a homlokát ráncolta a válaszára. Még néhány percig oda-vissza válaszolgattak egymásnak, majd Sayer határozottan kijelentette, - A költség nem kérdés, Quaid. Börtönön kívül tartani egy ártatlan férfit már az. – Éreztem, hogy Rowdy ujjai önkéntelenül megfeszültek a nyakam körül és aggódva néztem fel rá. Ő is lenézett rám és meglepetten láttam, hogy egy apró vigyor kúszott a szája köré.

         - Kemény a csaj.

         - És szép. Akárcsak te. – A szemét forgatta rám, de lehajolt így a szájával végig tudta simítani a fejem búbját.

         Sayer letette a telefont és úgy vigyorgott ránk, ahogy csak a győztesek szoktak.

         - Benne van. Tudtam, hogy nem fogja visszautasítani a kihívást.

         Rowdy megköszörülte a torkát. – Drágának hangzik.

         Tudtam, hogy mindenki rákapcsolna és segítene fedezni a költségeket, ha szükség lenne rá, de Sayer csak a fejét rázta. – Szívességet tesz a cégnek. Minden ügyfél, akiket fedeznie kell tipikus alkalmazott, akiknél ötezer dollárt számít fel.

         Ötezer dollár még mindig sok pénz, de teljes mértékben megvalósítható volt.

         - Nagyon szépen köszönöm, Sayer. – Meg akartam ölelni őt.

         A szőke bólintott, majd a tekintete Rowdy felé rebbent. Mély lélegzetet vett, majd lassan kifújta. – Tudom, hogy nem ez az oka annak, hogy itt vagy, de úgy érzem, hanyagság lenne tőlem, ha nem említeném meg, hogy jelentős örökséged van kéznél, ha szükséged lenne rá.

         Éreztem, hogy Rowdy egy kicsit megrándult mellettem és a lába, amit éppen fogtam kőkeménnyé vált az ujjaim alatt.

         - Én… - Elfúlt a hangja és láttam, hogy lehajtotta a fejét. – Nem tudok most erre gondolni. Értékelem, hogy segítesz nekünk és nyeregbe szállsz, hogy kiszabadítsd, de megpróbálom előkaparni valahonnan a pénzt, és te… - Megvonta a vállát. – Nem tudom, hogy már készen állok-e erre.

         Sayer szomorúan elmosolyodott. – Megértem. Azt hiszem, amíg van lehetőséget megszerezni a pénzt, tudok várni – és fogok is.

         Rowdy ismét megköszörülte a torkát és felállt. Az asztalhoz sétált és kinyújtotta felé a kezét, így meg tudták rázni a másikét. Látni őket egymás mellett… tagadhatatlan volt a kapcsolat. Annyira feltűnően hasonlítottak, kivéve a klasszikus eleganciát, amit Sayer birtokolt és a vonásainak finom nőiességét, nem volt kérdéses, hogy testvérek voltak.

         - Sajnálom, hogy úgy viselkedtem, mint egy seggfej, amikor elmondtad, hogy ki is vagy. Nem viselem valami nagyszerűen a meglepetéseket.

         Láttam, ahogy Sayer megszorította a kezét. – Ne aggódj emiatt. Én behúztam egyet az apám ügyvédjének és hazugnak hívtam, amikor elmondta nekem a híreket. Megértem, hogy sok ezt az egészet befogadni.

         Bólintott és tett egy lépést hátra felém. – Igazán kedves embernek tűnsz, Sayer. Féltestvér ide vagy oda, nem érdemelted meg, hogy egy olyan bombát dobjanak rád, mint amit én is tettem. Ez mind a kettőnknek egy igazán szar dolog.

         Sayer felhorkantott és ő is felállt a díszes asztala mögött és tett oldalra néhány lépést, hogy megkerülje azt. – Apa egy meglehetősen szar alak volt. – Egy kicsit megemelte az állát és témát váltott, ahogy azt mondta nekünk, - Ők még nem költöztették ki Asa-t a város kapitányság fogdájából. Talán még mindig ott lesz, amíg a nővére le nem teszi érte az óvadékot. Valószínűleg utol tudod érni őket, ha most elindulsz.

         Rowdy bólintott és ismét köszönetet mondott neki. Én megkerültem őt és a karomat Sayer köré fontam. – Köszönöm.

         Visszaölelt. – Ez csak természetes. – Átnézett a fejem fölött, ahol biztos voltam benne, hogy Rowdy minket nézett.

         - Mondtam neked, hogy el fog jutni oda.

         - Azt hiszem, a barátod az árnyas múlttal felgyorsította a folyamatot.

         Egy kicsit elnevettem magam és elengedtem őt. – Nos, ők azt mondják, hogy minden okkal történik.

         - Én is így gondolom. Sok szerencsét. Hívj, ha szükséged van még segítségre. Quaid a legjobb a szakmában, de én mindig elérhető vagyok, ha szükségetek van rám.

         - Csodálatos vagy. – Rowdy hangja halk volt és rengeteg érzelem színezte. Megfogta a kezem, ahogy elhagytuk az ügyvédi iroda épületét és a Capitol Hill felé vettük az irányt, ahol a belvárosi rendőrség helyezkedett el. Valójában nem volt túl messze a Marked-től, és minél közelebb értünk hozzá, Rowdy annál feszültebbnek és idegesebbnek tűnt.

         Megpillantani Ayden-t, amint beléptünk az ajtón, olyan könnyű volt, amilyen csak lehetett. Oda-vissza mászkált eszeveszett tempóban, a piros cowboy csizmájának a sarka kopogott a linóleum padlón. Felkapta a fejét, amikor Rowdy a nevén szólította, majd olyan erővel vetette magát a karjaiba, hogy hátratántorodott tőle néhány lépést. A szegény lány kimerültnek és zaklatottnak látszott, de ezeken felül még dühösnek is tűnt.

         - Nem Asa tette. – Aranyszínű szemei olyan bizonyosságtól csillogtak, hogy ha ezelőtt lett volna bármi kérdés Asa ártatlanságával kapcsolatban, Ayden buzgó hite az öccsében elég volt ahhoz, hogy összezúzza őket.

         - Tudom, Ayd. Ott voltam azon az éjszakán, amikor az a kölyök kikezdett vele. Azt hiszem, ő ültette fel őt.

         Ayden végigfutatta kezét a sötét haján és frusztráltan meghúzta. – Asa mindenféle bajba keveredett azóta, mióta megtanult járni, de nem hülye. Nem tenné kockára sem a bárt, sem Rome-ot. – Nagyot nyelt. – Amikor korábban azzal vádoltam, hogy részt vett egy rablásban, és lecsukták, elhúzódott tőlem, tudtam… itt akar lenni, és megváltozott. Nem tudom elhinni, hogy ez az egész ismét megtörténik.

         Rowdy megnyugtatóan simogatta a hátát. – Ki fogunk találni valamit, Ayd. Szereztünk neki egy ügyvédet, aki nem szórakozik és rengeteg tanú volt ott, aki vallomást tehet, hogy az a kölyök volt az, aki zaklatni kezdte Asa-t és nem fordítva.

         Ayden keserűen felnevetett és ismét járkálni kezdett. – Csak arra tudok gondolni, hogy mi történt volna akkor, ha Austin-ban vagyok, amikor ez megtörtént. Ki lenne itt, hogy kihozza őt innen? Ki lenne az, aki elhinné, hogy ártatlan? Ebbe belesajdul a szívem és gyomrom újra és újra felfordul.

         Láttam, hogy teljesen elveszíti az irányítást önmaga felett és Rowdy nem tudta, hogyan terelje vissza őt a helyes útra. Megkerültem őt, és megragadtam Ayden csuklóját, hogy kihúzzam a kezét a hajából.

         - Ayden, lélegezz egy kicsit. – Whiskey-színű szemei felém villantak és egy pillanatra azt gondoltam, hogy be fog húzni nekem egyet, de azt tette, amit mondtam és egy sor mély lélegzetet vett, és észrevettem azt is, hogy ellazította a kezeit. – Itt vagyunk. Tudjuk, hogy nem ő tette, és készen állunk felvenni érte a harcot, hogy ezt be is bizonyítsuk. Nem lesz egyedül.

         - Már több, mint három órája itt vagyok, és arra várok, hogy kihozzák őt. Ez túl sok időt adott nekem, hogy emlékezzek arra, milyen is ez. Látni bilincsben a testvéredet, vagy bárkit, akit szeretsz szívás.

         - Tudom, drágám, de ez alkalommal a baj találta meg őt, nem ő kereste azt. Lehet, hogy ez időről időre meg fog történni, és nem számít, hogy itt, Austin-ban, vagy a holdon vagy. Az öcsédnek egyszerűen van érzéke hozzá.

         Nem hazudtam neki. Ott volt Asa gonosz vigyorában és könnyed sármjában. A fiúk, akik kedvesek, és nyugodtak voltak időről-időre megégetik magukat a forró vízzel még akkor is, ha aktívan próbálják elkerülni azt.

         Azt hiszem, mondani akart valamit, de pont akkor Rowdy a nevén szólította, miközben Royal és egy férfi sötétkék rendőrségi egyenruhában odakísérte Ayden testvérét, ahol várakoztunk. Royal nem nézett Ayden szemébe, így rajtam állapodott meg a tekintete. A sötét pillantásában az örvény száz különböző szintjét láttam, ahogy megszólalt, - Sajnálom, hogy ilyen sokáig tartott. Együtt összehozni a papírmunkát több időt vett igénybe, mint kellett volna. – Felsóhajtott. – Szerencsés vagy, hogy hagynak elmenni anélkül, hogy először a bíró elé ne kerülj.

         Ayden levegőért kapott és Rowdy szitkozódott, amikor Asa megkerülte a rendőröket és az arcán lévő sérülés láthatóvá vált. Az egyik szeme annyira bedagadt, hogy ki sem tudta nyitni, az ajkai meg voltak duzzadva és volt egy vágás az állán, ami elég véresnek és csúnyának látszott. Úgy nézett ki, hogy valószínűleg egy vagy két öltésre lett volna szükség, hogy bezárják azt.

         - Ó Istenem, Asa! Jól vagy?

         Elkapta Ayden-t, mielőtt feldönthette volna úgy, ahogy Rowdy-val tette, majd összerezzent, amikor túl szorosan ölelte meg.

         - Voltam már jobban is.

         - Orvoshoz kell menned, vagy legalább megengedni Saint-nek, hogy megnézzen. – Olyan volt a hangja, mint aki mindjárt elsírja magát.

         - Á, semmi olyan, amit ne lehetne lemosni. – A tekintete Rowdy felé villant, és néhány férfias pillantást váltottak, ami egyértelműen közölte, hogy nagyobb fájdalmai voltak, mint amit bevallott volna. – Kösz, hogy kihoztál engem, Ayd.

         Ez volt az, ami átlökte őt a szakadék szélén. Nagy, kövér könnycseppek gördültek le a tinta fekete szempilláiról, és annak ellenére, hogy nyilvánvalóan fájdalmat okozott neki ez a mozdulat, Asa még közelebb húzta őt magához.

         - Minden rendben van.

         - Miért nem mondtad nekik, hogy nem te tetted? – Tette fel a kérdést Rowdy Asa-nak, de ő Royal-ra nézett, és láttam, ahogy a lány összerezzen. A társa mogorván nézett ránk és összefonta a kezét az izmos mellkasa előtt.

         Asa nem válaszolt, de a nővére feje felett egyenesen Royal-ra nézett. Ketten együtt egy furcsa szempárbajt vívtak, amíg a társának nyilvánvalóan elege nem lett belőle és tájékoztatott mindannyiunkat, - Néhány napon belül bírósági tárgyalása lesz. Addig próbáljátok meg távol tartani őt a bajtól. – Elfintorodott. – Legközelebb kétlem, hogy ilyen sok ember hajlandó lesz intézkedni, hogy ennyire gyorsan kijutassa őt innen.

         Oldalba bökte Royal-t, ahogy megfordult, hogy elsétáljon. Ő az alsó ajkába harapott és kissé könyörgően nézett rám. Abban nem voltam biztos hogyan lehettem volna én a szövetséges, de nem róhattam fel neki semmit. Általában annyira teli volt tűzzel és olyan éles volt a nyelve, hogy furcsa volt látni, hogy ennyire hallgatag és szinte bocsánatkérő volt.

         - Én csak a munkámat végzem. – Egy olyan munka, amit imádott és amiben jó volt. Tudtam ezt, annak ellenére, hogy mindössze csak néhány órát töltöttem a társaságában.

         - Mindannyian tudjuk ezt, Royal. – Megpróbáltam megnyugtatni őt, de a tekintete Asa-n nyugodott, és nem hiszem, hogy egyáltalán hozzánk beszélt volna.

         Ayden elhúzódott a testvérétől és baljóslatúan a vöröskére nézett. – Nem tudom elhinni, hogy belökted őt egy börtöncellába úgy, hogy az arca így néz ki és egy éjszakán át ott tartottad.

         Láttam, hogy rózsaszín pír kúszik fel Royal torkán és kinyitotta a száját, hogy megvédje magát, de Asa közbeszólt.

         - Elég volt. Ha valaki más lennék, valaki, akivel jobb kezdeni, egyikünk sem lenne még itt. Jobban is tudhattam volna, hogy nem szabad lebecsülni egy ilyen sikamlós kölyköt ilyen sok gyűlölettel és felhatalmazással. Hagyd békén a csinos rendőrnőt, Ayd. Még bocsánatot is kért, amikor múlt éjszaka rám kattintotta a bilincset. – A jó szemével Royal-ra kacsintott. – Húzzunk el innen. Nem akarok még több időt a rendőrségen tölteni, mint amennyit szükséges. – Elvigyorodott, vagy legalábbis azt hiszem, annak kellett lennie, de figyelembe véve a jelenlegi leharcolt állapotát a jóképű arcának, nehéz volt megmondani. – Még ha ez olyan is, mintha a második otthonom lenne.

         Ayden a fogát csikorgatta és azt válaszolta neki, - Nem vagy vicces, - majd sietett bocsánatot kérni Royal-tól, amiért leharapta a fejét.

         Mindannyian készen álltunk, hogy bárhol máshol legyünk, csak ne itt, szóval boldogan követtem Rowdy-t, ahogy a rendőrség bejárati ajtaja felé vette az irányt. Ayden közvetlenül a sarkamban volt, és nem mulasztottam el hallani, ahogy Asa megjegyezte Royal-nak, mielőtt követett volna bennünket, - Ez szégyen, Vöröske, de te, én és a bilincs egy másik kontextusban elég jó szórakozás lehettünk volna. – Csak Asa volt képes átlépni a határokat, miközben úgy nézett ki, mint a mosott szar, valamint a börtön és alvadt vér szagától bűzlött.

         Úgy gondoltam, láttam, ahogy Royal megint elpirult, és bizton állíthatom, hogy az álla egy nagyon kicsit leesett, és azonnal arra gondoltam, hogy mindketten a bajt keresték. Asa erőfeszítést nem igénylő módon flörtölt és nyilvánvalóan nem érdeklődött egy olyan lány iránt, aki letartóztatta őt. Ha igen, akkor ez az egész a játékról szólt és visszavágó volt egy olyan srác számára, mint amilyen ő. Royal élénk volt és tele energiával, de láttam benne egy csipetnyi sebezhetőséget, amikor kikísérte hozzánk a szexi délit, és egy olyan srác, mint Asa megsemmisítené ezt, és őt is, ha lehetősége adódna rá. Azt gondoltam, hogy valószínűleg az volt a legjobb, hogy a jelvénye és a fegyvere eléggé távol tartotta őt attól, hogy meglássa, mennyire gyönyörű és csodálatos is volt ezek alatt.

         Már jócskán az éjszakában jártunk, mire minden befejeződött. Ayden Asa-val vitatkozott arról, hogy be kellene menniük a sürgősségire vagy legalább engedje meg neki, hogy megkérje Saint-et, vessen rá egy pillantást, és Rowdy kapott egy hívást Jet-től, aki tudatta vele, hogy éppen most landolt a Denver.i Nemzetközi Repülőtéren. Ez egy hosszú és fárasztó nap volt, és nem egészen úgy ért véget, ahogy vártam, azután a szuperszexi reggel után a stégen Rowdy-val.

         A SUV-jában voltunk, a lakásom felé tartottunk, amikor kinyújtotta a kezét és megragadta az enyémet, majd az ajkához emelte őket. Finoman megcsókolta, majd a combjára helyezte.

         - Köszönöm, hogy velem maradtál ma. Durva volt.

         Az ujjaimat begörbítettem a farmeren. – Ez csak természetes. Igen, kemény volt, de lehetett volna sokkal rosszabb is. Jó emberek vannak az oldaladon és Asa-én is.

         A fogai fehéren villantak elő az autó sötétjében. – Az én oldalamon ott vagy te. Elfelejtettem, hogyan éreztem magam, amikor azt tettem, amit tennem kellett, és amit csinálni akartam.

         Ettől melegség száguldott keresztül rajtam. – Ó, állj le. Csodálatos baráti társaságod és családod van itt. Nagyon megható, ahogy egész egyszerűen egymás köré gyűltök, és vigyáztok egymásra. – Felsóhajtottam, ahogy az érzelem szétáradt bennem. – Megtaláltad a családfádat, Rowdy, és az ágak erősebbek és keményebbek, mint a legtöbb embernek, akiknek vérrokonaik vannak.

         - Igen. – A hangja egy alacsonyabb hangszínre váltott. – Ez az egyetlen alkalom az életemben, hogy valóban azt mondom, hogy szerencsésnek érzem magam az oldalamon. Szerencsés voltam, hogy itt kötöttem ki. – A sötétségben rám nézett és láttam a kék szemében égő forróságot. – És azért is meglehetősen szerencsésnek érzem magam, hogy ennyi idő után rám találtál.

         Megmozdultam az ülésen, ahogy az érzelmek a torkomat kaparták. – Még csak nem is tudtam, hogy téged kerestelek, de amint megláttam a képedet a weboldalon, amikor Nash felhívott, hogy munkát ajánljon nekem, úgy éreztem, hogy pontosan ez volt az, amit az utóbbi tíz évben csináltam… téged kerestelek.

         Ez egy komoly beszélgetés volt, és egy ilyen érzelmileg leszívott nap után, mindketten kiégettek voltunk. Amikor a laskásomhoz értünk, Rowdy az ajtóhoz sétált velem, tíz percet a padlón birkózótt Jimbo-val és röviden beszélgetett egy kicsit Poppy-val és leszidtam a húgomat, hogy az ő csapatában volt, az enyém helyett. Bármennyire is szerettem volna, hogy itt töltse az éjszakát, így a nagy testéhez tudtam volna gömbölyödni és csak lazítani úgy gondolom, mindketten tudtuk, hogy ez ma este nem volt benne a pakliban.

         Mielőtt elment, megcsókolt és ez majdnem elég volt, hogy megragadjam és a hálószobámba vonszoljam, és nem is jöttem rá, míg el nem ment és be nem zártam az ajtót, hogy a húgom előtt csókolóztunk és még csak egy kicsit sem aggódtam emiatt.

         - Szerelmes vagyok belé. Ami valódi és örökre szól. – A szavak csak úgy kicsúsztak és nem voltam benne biztos, hogy ezt neki szándékoztam elmondani, határozottan nem, mielőtt Rowdy-nak elmondtam volna. Poppy megbökte a vállamat.

         - Hű. Azt hiszed, segítettem volna neki elrabolni téged, ha nem tudtam volna ezt? Egész héten nyomorultul festettél és minden ok nélkül. Az akarom, hogy boldog legyél, és szerelmes, és az egyetlen személy, akivel valaha is így érezted magad, az Rowdy volt.

         Hátravetettem a fejemet a párnákra és keményen megvakartam Jimbo-t a lógó fülei között.

         - Ha valami ennyire egyszerűen hangzik, akkor miért tűnik ennyire nehéznek? Mint például, miért tudom neked csak úgy kikotyogni, de annak az ötlete, hogy neki elmondjam, attól úgy érzem, hogy ki akarom dobni a taccsot.

         A fejét az enyém mellé támasztotta. – Nekem nincs erre válaszom, de azt kívánom, bárcsak lenne. A szerelem bonyolult és annyira fájdalmas tud lenni.

         - Nem mész vissza Loveless-be, ugye, Poppy? – Nem teheti. Nem hiszem, hogy megengedném neki, még akkor sem, ha felnőtt volt és a saját életéért ő maga volt a felelős.

         - De, előbb vagy utóbb.

         Levegőért kaptam és rábámultam. – Semmiképpen sem!

         - Nyugodj meg, Salem. Csak úgy értettem, hogy vissza kell mennem és összeszednem a cuccaimat. Nem tudom biztosan, hogyan fogom ezt megtenni és nem hiányzik egy csúnya leszámolás sem Oliver-rel, de igen, vissza kell mennem, megmutatni neki és az apámnak, hogy nem félek, és amit tettek, az rossz volt.

         - Nos, akkor veled megyek. Egyik seggfejjel sem fogsz egyedül szembenézni.

         - Ez egy olyan harc, amit már réges régen meg kellett volna vívnom. Épp úgy, ahogy te tetted. – Egy hosszú percig hallgatott, majd lágy és megtört hangon azt mondta, - Szeretlek, Salem.

         - Én is téged, Poppy.

         Úgy töltöttem a napot, hogy szeretet vett körül, néztem, ahogy egy család, amiben annyiféle különböző kapcsolat volt, harcoltak egymással, és segítették egymást. Ez ráébresztett, hogy mennyire egyedül és magányosan éltem az életemet, miközben annyi éven át mozgásban voltam. Én még csak most kezdtem el építeni a saját családfámat és egyáltalán nem meglepő, hogy a gyökerek Rowdy bakancsos lábánál pihentek. Mindig ő volt az egyetlen állandó tagja az életemnek, még akkor is, amikor mérföldek és emlékek választottak el egymástól.

         Elbírtam viselni azt az elképzelést, hogy visszatérjek arra a helyre, ahová megesküdtem, hogy soha többé nem teszem be a lábamat újra, csak azért, mert tudtam, hogy ő ott lesz, amikor visszatérek. Mindig ő volt az én világítótornyom, hazavezetett engem bármilyen viharon keresztül, épp úgy, ahogy a mellkasán szétterülő tetoválási is mondta.

Kendall Ryan - Hard to Love

Remélem tetszett a könyv! Aki kibírta várni, hogy egybe is felkerüljön, vagy csak újra szeretné olvasni, azoknak itt van egybe is :D
Jó olvasást kívánok!
Hatalmas ölelés és millió puszi mindenkinek!

https://drive.google.com/open?id=0B1k0ia-fMryTcnRrZWlmQm5Yam8

Huszonharmadik fejezet + Epulógus

Huszonharmadik fejezet

Cade

         Alexa döbbent reakciója erre a három szóra nem teljesen az volt, amit vártam. Kitágult kék tekintete néhány másodpercig még az enyémbe kapcsolódott, mielőtt szemei becsukódtak volna. Megrázta a fejét. – Ne mond ezt, ha nem gondolod komolyan.

         Megragadtam az arcát, mire kinyitotta a szemét. – Minden szót komolyan gondoltam. Szeretlek. – Egy mosoly bontakozott ki az ajkain, én meg előrehajoltam, hogy megcsókoljam őt. – Ha áldozatot kell bemutatnom, hogy megadjak neked mindent, amit szeretnél, ha meg kell változtatnom azt, aki vagyok, bármit, amit meg kell tennem – mond el nekem. Vége. Nem hiszem el, hogy azt gondoltam, tudok élni nélküled.

         Lenézett, és vörös pír kúszott az arcára. – Cade, - suttogta lágyan, apró tenyereibe marokra fogva a lepedőt.

         - Kibaszottul nyomorult vagyok nélküled. Egy kész roncs. Kérlek, bocsáss meg nekem, cupcake.

         Felpillantott, úgy tűnt, hogy a hason csúszásomból kihallotta, hogy mennyire komolyan gondoltam, mert az a huncut mosoly visszatért a helyére. – És te meg elköteleződsz – csakis nekem. Nincs több forgatás, nem számít, milyen kemény idők jönnek.

         - Megígérem. – Megcsókoltam a kézfejét, a bütykeit és a csuklóját.

         - És még csak egy pillantást, annyit sem vethetsz egy másik nőre, amikor együtt vagyunk.

         Találkoztam a tekintetével. – Nem is lesz rá szükségem. Az enyém a világ leggyönyörűbb lánya. – Megtettük a saját fogadalmainkat egymásnak, és nem számított, hogy mennyire furcsának tűntek, számunkra tökéletesek voltak. – Rendben leszel azzal, hogy Vasárnap délutánonként velem együtt mecset nézel és sört iszol?

         Elnevette magát, mélyen a torka mélyéről. – Csak ha megengeded, hogy közben csirke szárnyat egyek.

         Elvigyorodtam. – Áll az alku.

         Az ölembe mászott, lovagló ölésbe helyezkedett el és a fejét a mellkasomra hajtotta. Furcsa volt, hogy mennyire emlékeztem rá, hogy ez az ő helye. Lágyan végigfutatta ujjhegyét a mellkasomon, miközben a hajammal játszadozott. – Elmennél majd a boltba és hoznál nekem tampont és csokis jégrémet, meg pletyka magazinokat, amikor szükségem lesz rájuk?

         - A fenébe is bébi, ha tudok Beauty Shop Barbie-t (Szépségszalonos Barbie játék) játszani Lil-lel, nem gondolod, hogy ezt is tudom majd kezelni?

         Kuncogott, mellkasa az enyémet súrolta, ahogy nevetett. A testem életre kelt, emlékezve, hogy még mindig többnyire meztelenek voltunk.

         Megfordultam, és gyengéden leeresztettem őt az ágyra, fölé helyezve magamat. Megnyaltam a mellbimbóját, az egyiket a számba szívtam és a tekintetemet folyamatosan az övébe kapcsoltam. Rászántam az időt, hogy alaposan imádjam őt a számmal és az ujjaimmal addig, amíg csurom nedves nem lett és még többért könyörgött. Istenem, szerettem ezt a lányt.

         Elrendeztem őt a hátán, lábait szélesre tártam és közé térdeltem. Addig mozdultam előre centiről centire, amíg el nem tűntem benne. Látni, ahogy a farkam becsúszik a rózsaszín redői közé őrülten forró volt.

         Az egyetlen probléma ezzel a helyzettel kapcsolatban, hogy így a térdeimre voltam támaszkodtam az volt, hogy nem tudtam megcsókolni őt. Azonban tökéletes kilátásom nyílt az apró, forró kis testére, így teljes mértékben kihasználtam ezt. Így kifeküdve előttem, lehetővé tette számomra, hogy megragadjam a melleit és a lábai közé ágyaztam magam, hogy masszírozzam a csiklóját. – Szeretném, ha elmennél nekem, bébi.

         Halkan felnyögött és összpontosításában behunyta a szemét. – Cade, gyorsabban akarom.

         - Biztos vagy benne, bébi?

         - Igen, - nyögte ki, ismét találkozva a tekintetemmel.

         Megragadtam a térdeit és fokoztam a tempómat, amíg már minden egyes lökéssel teljesen belétemettem magam, és a golyóim a fenekének csapódtak.

         Ó bassza meg, nem fogom tudni tartani a lépést. A melegsége, a teste, a szoros kis puncija… Ah, a francba. – Bébi, el fogok menni.

         - Még ne, - suttogta.

         Visszanyeltem a káromkodást és keményebben pumpáltam, gyorsabban körözve a csiklóján. Izzadság csorgott végig a hátamon az erőfeszítéstől, amiért visszatartottam az orgazmusomat. – Bébi?

         - Még ne, - kiáltotta.

         Megragadtam a farkam tövét, visszafogva a közelgő orgazmusomat és folytattam a lökéseket. A golyóim megfeszültek, ahogy a visszatartástól a fizikai fájdalom elért engem.

         A sikítása egyre hangosabb lett és a csípőjét az enyémhez dörgölte. Közel volt. Az egyik kezemmel még mindig a csiklójával játszadoztam, a másikat meg arra használtam, hogy masszírozzam az egyik mellét, csipkedve és dörzsölgetve megduzzadt a mellbimbóját.

         A csípője felemelkedett az ágyról és érdes hangja, ahogy a nevemet nyögte átbillentett a szakadék szélén. Két újabb lökés után én is elmentem, és odahajoltam hozzá, hogy szerelmes kedvességeket suttogja neki, miközben elélveztem.

         Még kétszer szeretkeztünk, majd kaját rendeltünk, mert nem akartunk kikelni az ágyból, még a sushi evés kedvéért sem. Alexa azt ígérte, hogy szeretni fogom és meglepődve tapasztaltam, hogy valójában nem is volt olyan rossz. Amikor befejeztük, elnyúltunk az ágy közepén, mert nem voltunk hajlandóak elhagyni egymás karját.

         - Hogyan lehetnék én elég neked, bébi? Te a világot érdemled. Még a saját szüleim sem akartak engem, - kérdeztem, végigfuttatva az egyik ujjhegyemet a meztelen csípőcsontján. Megtagadtam a kérését, hogy felöltözzünk az utolsó szeretkezésünk után.

         Felkönyökölt és lenézett rám. – A szüleid egy csodálatos férfit hagytak ki. És arról szólva, hogy nem vagy elég jó… - Megrázta a fejét. – Gondolj a feltétel nélküli szeretetre, ami Lily iránt van neked. Lehet, hogy vannak kihívások és valószínűleg soha nem képzelted, hogy a te korodban egy hatévesről fogsz gondoskodni, de számodra, ő tökéletes.

         Tudtam, hogy igaza volt. Egy golyót is bevállalnék Lily-ért. És ugyanígy éreztem Alexa-val kapcsolatban is.

         - Lehet, hogy nem olyan vagy, akivel valaha is elképzeltem magam, de pontosan az vagy, akire szükségem van – valaki, akivel elengedhetem magam, és önmagam lehetek. Nem valami feszült, öltönyös tetű, aki csak abban a reményben lóg velem, hogy lenyűgözze az apámat, és bebiztosítsa az előléptetését.

         - Igaz. Ez nem én vagyok.

         - És ezt szeretem benned. Szeretem tudni, hogy kiállnál a szüleimmel szemben – vagy bárkivel szemben, ami azt illeti – hogy megbizonyosodj afelől, hogy boldog vagyok.

         - A pokolba is, igen, megtenném.

         A karomba húztam Lex-et és addig tartottam őt, amíg a légzése elmélyült és egyenletessé nem vált. Még soha nem töltöttem egy éjszakát sem Lily-től távol, de tudva, hogy Sophia ott aludt nálam, és hogy Lily biztonságban volt – és a legfontosabb, hogy visszakaptam Alexa-t – könnyű álomba zuhantam, boldognak és még teljesebbnek érezve magamat, mint valaha.

*****

         - Mit gondolsz pontosan, mit csinálsz? – Kérdeztem Alexa-t, ahogy keresztülmászott a furgonom vezetőfülkéjén, be az ölembe.

         - Shh. Van egy ötletem, - motyogta a nyakamba. Ahogy ebben a kis, fekete szoknyában meglovagolta a csípőmet, az a vágy hullámát küldte keresztül a szervezetemen.

         - Ez nem igazságos, bébi. Nincs elég helyem, hogy megérintselek. – Magragadtam mindkét karfát, hogy ketrecbe zárjam, de még így is hagytam, hogy tegye a dolgát.

         Felemelte az állát, és elkapta a tekintetemet, magabiztosság és vágy lobbant azokban a kék mélységekben. – Csitt. Egyszer azt mondtad, hogy szeretnél a furgonodban szexelni.

         Kuncogás hagyta el az ajkaimat. Hát erről volt szó? – Azelőtt szerettem volna. Alexa-előtt. – Vagy P.A (Pre-Alexa), ahogy az előtte lévő életemet neveztük. Nem fogom megbaszni őt a furgonomba. Persze, kint sötét volt és a parkoló is többnyire kihalt, tekintve, hogy mennyi volt az idő, de Alexa többet érdemelt. Megérdemelt mindent.

         Rám vigyorgott, és még szorosabban befészkelte magát az ölembe. – Igen, de ma este eljöttél táncolni a barátaimmal, annak ellenére, hogy tudom, utálod a hangos klubokat, és meg akarlak jutalmazni ezért. – Csípőjét a nadrágom elejéhez lökte, a testünk súrlódása figyelmet követelt.

         Állát a kezembe fogtam, és megcsókoltam a száját. Tényleg utáltam a táncos klubokat, de az, hogy láthatom Alexa-t egy miniszoknyában és magas sarkúban táncolni, és érezni azt, ahogy egész éjszaka hozzám dörgölődzik, nos, mondjuk azt, hogy nem voltam mártír. Ez abban is segített, hogy áthidaljuk a szakadékot a barátaink között, összehívva az övéit és az enyémeket is. Ez volt az első igazi kimozdulásunk egy párként. És meglepetésünkre, mindenki rendben volt ezzel. Még Tyson és én is elástuk a csatabárdot. Úgy tűnt, néhányan jobban kijöttek egymással, mint mások – például, meglehetősen biztos voltam benne, hogy Ian és MacKenzie jelenleg úton voltak Ian lakása felé.

         Nem tehettem róla, elmosolyodtam, mert ez pontosan az volt, amit az elmúlt hónapban csináltunk – bevezetett engem az ő világába és én is ezt tettem az enyémmel.

         Alexa tovább nézett, tekintete kíváncsi volt, szája pajkos mosolyra húzódott.

         - Nem itt. Nem a furgonomba. Hadd vigyelek haza, ahol megfelelően megbaszhatlak, - megcsókoltam, és az ajkába haraptam.

         Elvigyorodott és megrázta a fejét. – Nem vagyok törékeny. Nem kell úgy kezelned engem, mint egy hercegnőt. Kívánlak.

         - Cupcake… - A hangom félig nyögésként, félig suttogásként hatott.

         Kezét kettőnk közé vitte, kikapcsolta az övemet és lerángatta a nadrágomat. Istenem, teljesen a markában tartott. Birtokolt engem. És a szemében lévő csillogás és a mosoly, amire az ajka rándult, elárulta nekem, hogy pontosan tudta ezt.

         - Azt hiszem, emlékeztetnem kell téged… - Lehúzta a bokszeremet, eléggé ahhoz, hogy kiszabadítsa a farkamat. – Hogy ez hozzám tartozik. – Közelebb fészkelte, és hozzám dörgölte magát, így megéreztem, hogy a bugyija mennyire átnedvesedett már.

         Baaaasszus. – Ó, ez mind a tiéd, cupcake. – Oldalra toltam a bugyiját, végigfuttatva a hüvelykujjamat a megduzzadt ajkain. Tudni azt, hogy készen állt, felfelé billentettem a csípőmet, gyengéd lökéssel találkozva a nedves forróságával. Nyöszörgött és vonaglott, igazodva a telitettséghez, ahogy belécsúsztam. Összeszorítottam az állkapcsomat, hogy visszatartsam a kiáltást, amikor a hihetetlenül szűk melegsége lesüllyedt rám.

         - Minden centije az enyém, - suttogta.

         - Igen, a tiéd. – Szenvedélyesen megcsókoltam, miközben ő fokozta a tempót.

         Alexa felkiáltott és az ablaknak nyomta a tenyerét, lenyomatot hagyva a bepárásított üvegen. Ha eddig nem lett volna nyilvánvaló, hogy mi történik a furgonba, most már bizonyára az lett.

         A nyöszörgése egyre jobban nőtt és tudtam, hogy közel járt. Többé már soha nem kellett megkérdeznem őt erről. Mindig tudtam, mikor volt közel hozzá és ennek megfelelően időzítettem az én megkönnyebbülésemet is. Felemelkedett, majd lesüllyedt rajtam, miközben folyamatosan nyögdécselve a nevemet ismételgette, mint egy mantrát. Kibaszott dögös volt. Hátravetette a fejét, a torka mélyéről felnyögött és meglovagolta a lüktető orgazmust, amit éreztem, hogy megszorított engem. Megragadtam a csípőjét, keményen és gyorsan pumpáltam, és nemsokára követtem őt át a szakadékon.

         Ezután, a mellkasomhoz húztam, addig tartva a karomban őt, amíg a szívverésünk lelassult és lélegzetünk összekeveredett. – Szeretlek, cupcake.

         - Szeretlek, Caden, - motyogta, ajkát a nyakamhoz nyomva.

Epilógus

Alexa

Nyolc hónappal később

         - Az a lány egy hal – nézzétek, hogy megy, - az apám kuncogott, a napba hunyorogva.

         Azt nézni, ahogy Lily a medencében pancsolt az új kedvenc elfoglaltságom volt, hogy eltöltsek egy Szombati napot. Ebben a medencében nőttem fel, ennek a Country Klubnak a teraszán, de valahogy Lily-t elnézve mégis sokkal jobb volt, mint a saját emlékeim.

         Az anyám a medencében volt Lily-vel, azóta, mióta megpróbálta kiimádkozni őt a vízből, mint ahogy azt is megpróbálta, hogy Cade-et leszoktassa arról, hogy cupcake-nek hívjon engem – veszett ügy volt.

         Átnéztem a teraszon, és megpillantottam Cade-et, ahogy visszatért az ebéddel. Letette az elvitelre szánt dobozt az asztalra apám és közém, mielőtt csókot nyomott volna az ajkaimra, majd leült a mellettem lévő székre.

         - Mi az ebéd? – kérdezte apa, Cade-nek címezve.

         Elkuncogta magát. – Hamburger, mi más?

         Ez kettőjük viccévé vált. Amikor anya nem a medencében volt Lily-vel és ő volt az, aki az ebédet rendelte, lazac salátával vagy valami olyasmivel tért vissza, ami ugyanolyan idegen volt Cade és Lily ízlésének. Sportot űztek ebből, pont úgy, ahogy a szüleim is, amikor Cade sajtburgert hozott mindenkinek. Ez olyan volt, mintha mindannyian megtanulnánk együtt létezni. Még apám is felhagyott azzal, hogy nyáron Szombatonként dolgozzon, hogy ezeket a napokat itt tölthesse velünk.

         A dolgok jelentősen megváltoztak az elmúlt néhány hónap alatt, mióta lediplomáztam az ápolónői iskolában. Leginkább azért, mert Cade megnyerte a szüleimet. Először nem volt könnyű, de Cade kitartó volt. Elkezdte a saját vállalkozási cégét és pénzügyi tanácsért felkereste az apámat, amiért ő túlságosan boldog volt, hogy ellássa őt a megfelelő tanácsokkal, mivel tudta, hogy a pénzügy volta kedvenc témája. Az apám viszont megemlített neki, hogy néhány ügyfelének felújítási projektjei voltak – gazdag emberek a country klubban – és Cade üzlete rövid idő alatt jelentősen megnőtt. Legfőképpen, ez egy nagy adag magabiztosságot adott neki és a pénz miatti aggodalmát is kikényszerítette a fejéből. Jó volt látni, hogy emiatt egy kicsit ellazult.

         A szüleim másik nagy részének megnyeréséhez a kis Lily-nek volt köze – egyszerűen annyira szerethető volt. Bár anyám soha nem tűnt nagymama típusnak, elkezdett átjárni, hogy hetente néhányszor felvegye Lily-t. Jó volt látni, hogy az anyámnak volt valaki az életében, akire ráfordíthatta a figyelmét, inkább, mint hogy egyedül üljön a nagy házukban.

         Cade elkezdett segíteni apámnak a ház körüli apróságokban, és emiatt az apám egy egészséges tiszteletet tanúsított az autodidakta készségek iránt, amivel Cade rendelkezett. Természetesen kényelmesen kihagytuk Cade rövidre szabott pornós karrierjét, és bár a videói még mindig fent voltak a neten, kételkedtem abban, hogy a szüleim valaha is felfedeznék őket.

         A legnagyobb változás a múlt hónapban történt, amikor Cade eladta a nagyszülei kis házát, és én is eladtam a lakásomat, amit a szüleim vettek nekem néhány évvel ezelőtt és a kettőnk helye között félúton vettünk egy házat együtt. Még mindig Lily iskolai körzetében volt, de mégis közel maradt a kórházhoz, ahol most már teljes munkaidőben dolgoztam.

         Az apám megragadott egy törölközőt anyám számára és felkapta Lily rózsaszín köntösét, amibe az egyik oldalára a neve volt hímezve – egy ajándék anyámtól – és kisegítette őket a medencéből.

         Megragadtam a lehetőséget, hogy szemügyre vegyem Cade-et. Az ő tekintete is rám tapadt.

         Cade-en egy sötétkék úszónadrág volt, ami elég alacsonyan lógott a csípőjén ahhoz, hogy le akarjam dobni a bikini alsómat és begázoljak vele a vízbe egy kis víz alatti akcióhoz, a pokolba a nézőkkel. De természetesen, nem tettem. Csak összeszorítottam a combjaimat, mert tudtam, hogy amikor hazaérünk a medencézésből, Lily elég kimerült lesz ahhoz, hogy készen álljon egy kis délutáni szundikázásra, így Cade és én eltűnhettünk a saját szobánkba egy kis egyedüllétre.

         - Később, cupcake, - suttogta Cade, mintha olvasott volna a gondolataimban. – Most egyél. Szükséged lesz az energiádra ahhoz, amit terveztem.

         Elfojtottam egy zihálást és felvigyorogtam rá. Az övé voltam, teljesen. A testem, a szívem és a lelkem is. És nem is akarnék semmilyen más utat választani.