2016. október 20., csütörtök

Tizennyolc-Tizenkilencedik fejezet

Tizennyolcadik fejezet

Alexa


         MacKenzie és én a nappalimban ültünk két borospohárral a kávézóasztalon és egy üveg Merlot-val közöttünk. Hosszú hét volt. Minden reggel Cade gondolatával keltem és Lily kavargott a fejemben, és minden este könnyekkel a szememben bújtam ágyba. Nagyon hiányoztak mind a ketten, de ezt soha nem ismertem volna be Cade-nek. Amit tett az megbocsájthatatlan. Átvert engem, miközben egy bámulatos srácnak tetette magát – találkozott a szüleimmel az ég szerelmére – de a legrosszabb, hogy foglyul ejtette a szívemet. Pontosan erre figyelmeztetett engem MacKanzie. Köszönöm Istenem, hogy nem volt Én ugye megmondtam szónoklat. Csak hallgatott, amikor ki kellett eresztenem a gőzt, és csöndben maradt, amikor nem akartam beszélni, és minden este átjött az elmúlt héten, hogy elterelje a gondolataimat.
         Néhány pohár bor után MacKenzie megpróbált információt kicsikarni belőlem, hogy Cade milyen az ágyban.
         Nem adtam meg neki semmit.
         Ivott még egy kortyot a borából, kezét a csípőjére húzva. – A pokolba, lehetnék hét hónapos terhes egy másik férfi babájával és mégis szeretnék egy darabot belőle.
         - Nem segítesz. – A homlokomat ráncoltam rá.
         Feltartotta a kezeit. – Sajnálom, de ez az igazság. Figyelj, édesem, meg volt a szórakozásod. Talán csak egy kis tapasztalatot kellett szerezned az öved alatt, és engedd el a többit.
         Amit azonban nem értett meg az az, hogy ez nem volt olyan könnyű. Nem csak Cade volt az, aki ellopta a szívem, hanem az édes Lily is. Ők voltak azok, amik foglalkoztatták a gondolataimat.
         Egy kopogást hallottam az ajtón, majd a kulcs elfordult. Ez csak Tyson lehetett, aki beengedte saját magát.
         MacKenzie felélénkült a hangra. – Jobb, ha van nálad pizza! – kiabálta.
         Mindketten elkuncogtuk magunkat. Harminc perccel ezelőtt hívtuk fel őt, könyörögve neki, hogy hozzon nekünk pizzát. Extra sajttal és extra pepperónival.
         Tyson belépett a nappaliba, és egy pizzás dobozt egyensúlyozott a kezében. – Hölgyeim. – A kávézóasztalra helyzete kettőnk közé.
         - Ty, te vagy a legjobb, - mondtam, felé nyúlva, hogy féloldalasan megöleljem.
         - Nem probléma. Hozok néhány tányért és szalvétát. – A konyha felé indult, amíg MacKenzie és én felnyitottuk a tetejét és belélegeztük a bámulatos aromát, ami kiáramlott a dobozból. Örömmel láttam, hogy nem volt semmi kellemetlenség Ty és köztem. Tudtam, hogy még mindig mérges volt rám a Cade-del történt kis kiruccanásom miatt, de mostanra civilizáltan viselkedett.
         - Fogj meg magadnak egy poharat, - kiáltottam oda Ty-nak.
         - És hozz egy másik üveg bort is! – Tette hozzá MacKenzie.
         Anélkül, hogy megvártuk volna a tányérokat, Mackenzie és én magunkhoz ragadtunk egy-egy szeletet.
         Miután befejeztük a hatalmas pizzát és a három üveg bort, úgy döntöttünk, hogy ennyi elég volt mára. Az ajtóhoz sétáltam, és megragadtam a tárcámat, hogy kifizessem Ty-nak a pizzát. Odaadtam neki néhány bankjegyet, mielőtt mindkettőjüket megöleltem volna, hogy jóéjszakát kívánjak nekik.
         Amikor visszatettem a tárcámat a táskámba, a kezem beleütközött valami hűvös és keménybe. Mi a-?
         Előhúztam a fekete üveget a táskámból és feltartottam, hogy szemügyre vegyem. – The Guardian? (Az Örző) – Olvastam le az oldalát. – Mi a fene ez?
         Úgy tűnt, hogy egy paprika spray. Mi a pokol…? Ó édes Istenem. Cade. Azon az estén betett valamit a táskámba, azt mondta, van számomra egy ajándéka. Teljesen elfelejtkeztem róla.
         Letettem a bántalmazó eszközt a konyha szigetre és nagy léptekkel kezdtem el róni a szobát. Miért adta ezt nekem? Miért próbált meg úgy viselkedni, mintha törődne velem, amikor annyira nyilvánvaló, hogy nem tette?
         Meg sem várva, hogy logikusan meghatározzam ezt, megragadtam a telefonomat és tárcsáztam a számát. Már több, mint egy hét telt el az incidens óta, de az újdonsült folyékony bátorságom megadta a szükséges lökést, hogy megejtsem ezt a hívást.
         A késői óra ellenére, már az első csöngésre felvette.
         - Mi a fenét gondolsz, mit csinálsz?
         A halk kuncogása elárasztott engem, amitől a belsőm megremegett. – Részeg vagy, cupcake?
         Ó, szóval megint cupcake lettem? – Nem! – Igen.
         - Akkor meg kell magyaráznod, mi a fenéről beszélsz. Elvesztettem a fonalat, baba.
         Fel kell hagynia ezekkel az édes becenevekkel. Kibaszottul most azonnal. – A sprayről, amit a táskámba dugtál.
         - Ez csak egy kémiailag irritáló szer. Nem szeretnék aggódni miattad, amikor egyedül és védtelenül vagy. Tekintsd ezt egy ajándéknak.
         Vettem egy mély levegőt. – Nos, tájékoztatásodra közlöm, hogy nekem már van paprika spraym. Az apám néhány évvel ezelőtt adott nekem egyet. Valahol a konyhámban van. És nem vagyok egyedül. Ismét elkezdtem Peter-rel találkozgatni. – Vagy legalábbis elkezdenék, ha válaszolnék a hívására.
         Cade egy pillanatig habozott, a csend falat emelt kettőnk közé. – Ez gyors volt. Jó neked. De a fegyverednek nem sok hasznát veszed eldugva a fiókodba, és ha már megvan pár éve, akkor lehetséges, hogy le is járt. Emellett, amit neked adtam az egyik legjobb a piacon. Tartsd a táskádban, cupcake.
         A szememet forgattam és visszadobtam a sprayt a táskámba. Felhozni Peter nevét nem azt a választ váltotta ki, amiben reménykedtem. – Mennem kell. – Megnyomtam a Hívás vége gombot, de még előtte hallottam, hogy a nevetése keresztülvibrált a hangszórón. Rohadék.
         A kezembe temettem az arcomat, visszafojtva a könnyimet. Istenem, túljutni Cade-en annyival sokkal nehezebb volt, mint képzeltem.
         Másnap reggel, egy lüktető fejfájás és a fájdalom, hogy hallottam a hangját voltak az egyetlen emlékeztetők a tegnap esti ténykedéseknek. Ostoba voltam, hogy felhívtam őt, de ez nyilvánvalóan nem változtatott meg semmit sem kettőnk között. De akkor mit vártam, mi fog történni? Hogy könyörögni fog nekem, menjek vissza? Nem valószínű. De most, hogy megnyitottam a kapcsolatot, nem tudtam kiverni a fejemből Cade-et, nem számít mennyire próbáltam. Megtettem egy hosszú kocogást a környéken, miközben a zene elég hangosan dübörgött, hogy kicsikarjon minden gondolatot a koponyámból, amit egy hosszú, forró zuhany követett, majd megvendégeltem magamat a kedvenc sushi-s helyemen ebédre. Egyik sem működött. Amikor hazaértem az egyszemélyes ebéd randimról, sokkal levertebb lettem, mint előtte. Talán mindig lesz valami furcsa kapocs Cade-hez, amit állandóan érezni fogok, mert ő volt az első srác, akivel komolyan törődtem, és a srác, akinek odaadtam a szüzességemet. Talán csak meg kellett tanulnom együtt élni az állandóan-jelenlévő sajgó érzéssel, amit a mellkasomban éreztem. Istenem, micsoda egy nyomasztó gondolat.
         Felkaptam a telefonomat és felhívtam Peter-t, vonakodva beleegyezve egy másik randiba, csak hogy kiverjem a fejemből Cade-et, majd hátradőltem a kanapémra.
         A laptomom, ami mellettem feküdt, ötletet adott nekem. Egy nagyon, nagyon rossz ötletet.
         Rákattintottam egy linkre, aminek a címe Sebastian és Britney volt. Ahogy vártam, hogy a videó betöltődjön, pillangók keltek szárnyra a gyomromban.
         A lány csinos volt. Édesnek és normálisnak nézett ki. Néztem Cade legutóbbi videóját – azt, amelyiket valószínűleg azután csinálta, miután felébredt az ágyban velem – és könnyek folytak le az arcomon. Amit tett, az nem egy szimpla elbaszás volt. Ez egy megbocsájthatatlan hiba, ami mindenki számára elérhető volt az Interneten, hogy megnézhessék. És nem lehetett tagadni, hogy ő volt az, különösen nem azzal az egyedi tetoválással, ami felkúszott a vállán.
         Elszörnyedve néztem, ahogy az ágy közepére helyezte őt és elkezdte csókolgatni. Amikor a combja közé mozdult, hogy megízlelje őt, a gyomrom csomóba szorult, és kénytelen voltam becsukni a szemem. Tudtam, hogy rossz ötlet volt megnézni, látni ezt a saját szememmel, tudva, hogy valószínűleg örökre az elmémbe fog égni, de valahogy nem tudtam megállni. Gyorsan előretekertem a videót, amíg már teljesen össze voltak gabalyodva, mert szükségem volt arra, hogy lássam, hogy a vele való szeretkezés olyan volt-e mint amilyen velem.
         Amit láttam, attól az állam a padlóra esett. Keményen és gyorsan csapódott belé. Velem visszafogta magát, ez most már tisztán látszott. Nem tudtam elhinni, hogy amikor első alkalommal néztem meg Cade videóját, az beindított engem – most csak dühössé tett. Amikor ráközelítettek, ahogy ki és becsúszkált a lányban, attól majdnem elhánytam magam. Lecsaptam a laptomomat és kirohantam a szobából. Nagy halomként az ágyam közepére rogytam és zokogtam, egy párnát a mellkasomhoz öleltem, imádkozva, hogy a fájdalom múljon el. De amikor lehunytam a szememet, nem láttam mást, csak Cade vággyal teli tekintetét, ahogy hajtotta őt.


*****


         - Ó, a pokolba is, nem. Felnyársalok egy ribancot. – MacKenzie átsétált a báron keresztül, ahol egy csapat lány mászott fel a bárszékekre, amire már húsz perce vártunk, hogy elfoglaljuk.
         - Jól van az, Kenz. – Megragadtam a könyökét, elhúzva őt a helyszínről, amit ő kreált. – Találunk majd egy másik asztalt. – Vagy egyszerűen csak hazamehetnénk. A második hét szomorkodásom után, MacKenzie és Ty úgy döntöttek, hogy közbelépnek. Néhány elő-itallal kezdődött a lakásomon, és egy zsúfolt bárban végződött.
         - Nem. Nekünk közel a biliárdasztalhoz kell találnunk egy asztalt.
         Fogalmam sem volt, hogy miért ragaszkodott ehhez – egyikünk sem biliárdozott. – Azok az emberek már mennek. – Mutattam keresztül a helyiségen.
          - Csodás! – MacKenzie gyakorlatilag sprintelt, könyökkel lökve félre az embereket az útjából, ahogy átszelte a helyiséget.
         Jézusom. Nem tudtam, mi ütött belé, de Tyson és én kötelességtudóan követtük őt. Felkapaszkodtam a bárszékre és az asztal tetejére tettem a táskámat. Jó érzés volt a lábamnak egy kis szünetet adni. Miért döntöttem úgy, hogy ma este magas sarkút veszek fel, különösen, mivel úgy érzem minden, amit akartam, az ágyamban feküdni a pizsamámban. Miután rendeltünk még egy kör italt, Tyson kiengedett egy nyögést.
         - Most meg mi van? – Elkezdtem abba az irányba fordulni, amerre nézett, de a keze megragadta az arcom mindkét oldalát, megállítva engem.
         - Ne, Lex. Ne nézz oda.
         Mi a fene?
         Elvettem a kezét az arcomról, és abba az irányba pördültem, amerre ő és MacKenzie bámultak.
         Ó.
Cade itt volt.
A látványára vegyes érzelmek árasztottak el– mindenféle, a dühtől kezdve, a nehezteléstől, a vágyig. A fenébe az árulkodó testemmel.
Cade és egy férfi barátja az egyik biliárdasztal közepére rakták fel éppen a golyókat és folyamatosan ugratták egymást.
Utáltam, hogy már maga a jelenlétének is olyan ereje volt, hogy elállt tőle a lélegzetem és a szívem megtántorodott a mellkasomban, mintha a testem tudta volna, hogy ugyanazon az oxigénen osztoztunk és fellázadt volna az ötlet ellen.
Cade nevetett, de amikor felnézett és elkapta a tekintetemet, a mosolya lehervadt. Kíváncsi voltam, hogy idejön-e hozzám és beszél-e velem, majd arra is, hogy mit éreznék, ha nem tenné meg. Mondott valamit a barátjának, akinek a tekintete felém rebbent. A legapróbb mosolyra húzta a száját, mintha egyetértett volna, és az irányomba lökte Cade-et. Elutasítva, hogy megmozduljon, Cade a biliárdasztal mellett maradt, a tekintetével mindenfelé nézett, csak rám nem.
MacKenzie, magabiztosan mosolyogva kiegyenesedett a székében. – Héj, mindenki, ne akadjunk ki. Szóval Cade itt van. Történetesen ugyanabban a bárban, mint mi. Nem nagy dolog.
- Te kis sunyi! Nem tehetted! – MacKenzie a meglepődés teljes hiányával nézte, ahogy Cade figyelmeztetett engem. Ő ezt kitervelte.
Tyson idegesen pillantgatott kettőnk között, nem volt tudatában annak, amit elmulasztott.
- Nem a te dolgod volt, hogy beleavatkozz. Istenem, elmondtad neki, hogy látni szerettem volna őt? – Az arcomat a kezembe temettem.
MacKenzie közelebb hajolt, kezét a karomra tette. – Persze, hogy nem. Figyelj, meg kell erősödnöd. Én csak azt mondtam neki, hogy ma este itt leszünk, és hogy ha szeretne téged látni, ha egyáltalán még mindig vannak érzései irántad, fel kellene bukkannia kilenc körül a biliárd szalonban.
- Te idióta vagy, Kenz. Ez nem így működik. Nekem szükségem van távolságra… - A pokolba, arra van szükségem, hogy soha többé ne gondoljak rá megint, nem mintha ez működött volna.
Ty megpaskolta a hátamat. Tudtam, hogy ezt az egészet Mackenzie csinálta, így nem lehettem rá mérges. – Rendben. Ő itt van. Akkor én megyek. – A táskámért nyúltam.
- Nem Lex. Ha elmész, az olyan, mintha bejelentenéd, hogy nem tudod kezelni azt, hogy a közelében legyél.
- Mert nem tudom. Ez a lényeg.
Megszorította a kezemet. – Neki ezt nem kell tudnia. Ne engedd, hogy elüldözzön innen. Ne hagyd nyerni. Te erősebb vagy ennél.
Felsóhajtottam és letettem a táskámat. – Jól van. Akkor le kell részegednem.
- Na, ezzel már tudok mit kezdeni. – MacKenzie elmosolyodott és intett a pincérnőnek, hogy hozzon nekünk még egy italt.
Néhány kör ital után, miközben Cade-et figyeltem a szemem sarkából, észrevettem, hogy az asztalunk felé tartott.
Ó, a francba. Viselkedj normálisan, viselkedj normálisan!
Ty a karomon tartotta az egyik kezét. – Ne, Lex. Ne megint, ne vele. – A tekintete könyörgött nekem.
Cade megérkezett, barátságosan odabiccentett MacKenzie-nek, összehúzta a szemén Tyson-ra, majd a tekintetét felém fordította.
- Talán adnunk kellene nektek, srácoknak egy percet, hogy beszélgessetek, - Jelentette be MacKenzie, felemelkedve a bárszékéről és Ty felé lövellt egy menjünk pillantást. – Megyek, szolgáltatok egy kis társaságot a szexi barátodnak. - Pillantása Cade sötét hajú, pokolian izmos barátja irányába siklott, aki egyedül állt a biliárdasztalnál, egy sört iszogatva. – Mi a neve?
- Ian, - válaszolta Cade, a tekintete nem hagyta el az enyémet. Amikor a barátaim távoztak, Cade közelebb mozdult hozzám. – Hogy vagy? – Az egyik kezével megdörzsölte a tarkóját.
Ez egy ostoba kérdés volt. De nem akartam beismerni, hogy mennyire szétestem a szétválásunk miatt. – Jól. Te?
A tekintete összeszűkült, az enyémet kutatta. Tudtam, hogy átlátott a semmitmondó válaszomon, de nem érdekelt. Nem fogom megadni neki azt az elégedettséget, hogy megtudja, mennyire hiányzott nekem. – Voltam már jobban is, - vallotta be.
Megráztam a fejemet, magamat is meglepve a nevetéssel. A kuncogás csiklandozta a torkomat, majd kiszabadult a szándékom ellenére, hogy hűvösen kezeljem a dolgokat. – Hát szép vagy, ugye tudod ezt? Számomra a szex jelent valamit. Lehet, hogy neked nem, de… - Leintettem őt. – Csak hagy engem békén. Nem akarok veled beszélni.
Elkapta a csuklómat, és szorosan tartotta. – Hadd magyarázzak meg neked valamit, cupcake. – Soha nem ejtette még ki a nevemet ilyen méreggel, és utáltam bevallani, hogy fájt. Közelebb hajolt az arcomhoz, csak néhány centire volt tőlem. – A pénzért való szexelésben nincs semmi érzelem. Olyan, mint egy munka – kemény, fáradt vagy, izzadt és csak be akarod fejezni, de nem tudod. Fent kell tartanod az egész kibaszott szimulálást, amíg valamilyen szarház rendező azt nem mondja, jöhetsz. Parancsra. Próbálod megcsinálni, miközben a technikai világítás fénye az arcodba világít, és egy hangosító fickó sörhassal mikrofont tart feléd, miközben egy kibaszott erekcióval harcolsz – ez az egész nem olyan szórakoztató. Higgy nekem. Pokolian biztosra veszem, hogy nem vagyok erre büszke. De tudod, bármit megtennék azért a kicsi lányért.
- Lily-ért? Mi köze van ennek Lily-hez? Ha eléggé csavarod, hogy ez valami lovagias tettnek tűnjön, hogy megvédd a húgodat, akkor őrültebb vagy, mint gondoltam. – Még mindig a markában tartotta a csuklómat, így elhúztam azt tőle. – Engedj el, - sziszegtem a fogaimon keresztül. Lecsusszantam a bárszékről, és a mosdóba menekültem.






Tizenkilencedik fejezet

Cade


         A fenébe, csak egy pillantást kellett vetnem rá és az elhatározásom meggyengült. Két másodpercre voltam attól, hogy kirángassam őt, mint egy ősember és rávegyem, mondja el nekem mi jár a fejében, amikor elhallgatatott engem.
         Alexa valódi meglepettsége a látványomra, elárulta nekem, hogy MacKenzie hazudott. A fenébe. Nem tudtam elhinni, hogy beleestem abba a szarságba arról, hogy Alexa milyen nyomorúságos nélkülem. Nem tűnt boldogtalannak, gyönyörűnek nézett ki. Olyannyira, hogy ez egy rúgás volt a gyomromba, kiszívta a levegőt a tüdőmből. De hallani a keserűséget a hangjában, látni az elvakult dühöt a tekintetében, olyan volt, mint egy erős figyelmeztetés, hogy kibaszottul maradjak távol tőle. Kár, hogy nem tudtam.
         A hiánya fájó lyukat hagyott bennem és én nem féltem bevallani ezt. Most csak arra tudtam gondolni, hogy meggyőzzem őt, hogy megérem az idejét. De rávenni őt, hogy újra bízzon meg bennem? A halálos tekintet, amit felém lövellt a bárban, elmondta nekem, hogy fáradtságos csatára készüljek. De ő megérte. Ő volt minden. A fenébe, úgy beszéltem, mint valami szerelmes bolond.
         Miközben néztem, ahogy eltűnik a mosdóba, az agyam röviden megjegyezte, hogy a farmerja eléggé alacsonyan lógott, hogy felfedjen egy lebarnult csíkot a derekából, és hogy a szövet körbeölelte a feneke domborulatát. A pokolba is, a kisemberek mostanra meghajlottak volna.
         Megindultam utána a mosdóba. Emlékeztettem magam, hogy ő volt az, aki elviharzott azon a reggelen – kételkedtem abban, hogy ha bármi mást mondtam volna, az változást jelentett volna, de ma este megint elfutott, és nekem meg kellett próbálnom.
         Belöktem a női mosdó ajtaját, amit üresen találtam. De hallottam, hogy halk zokogás szűrődik ki az egyik hátsó fülkéből.
         - Lexa? – Lágyan bekopogtam az ajtón. – Újra tudjuk kezdeni? – Beszéljünk arról a reggelről, amikor elmentél?
         Szipogott. – Nincs miről beszélnünk, Cade. A kár már megtörtént.
         A vállam megereszkedett. Lehet, hogy a dolgok köztünk valóban helyrehozhatatlanná váltak? Istenem, remélem nem.
         Egy csapat lány viharzott be a mosdóba, kuncogva és beszélgetve. – Héj, te nem jöhetsz be ide, - kiabálta az egyikük. – Két másodperced van, hogy eltűnj innen.
         Kitartóbban kopogtattam Alexa ajtaján. – Ugyan már, engedj be.
         Csend.
         - Cupcake? – Könyörögtem, a hangom ellágyult.
         A zár elfordult. Nem vártam meg, hogy kinyissa az ajtót. Oldalra löktem és hirtelen szemtől-szembe kerültünk a kis fülkében. A sötét karikák a szeme alatt elárulták, hogy valószínűleg ő sem boldogul olyan jól, mint ahogy azt bevallotta. Végigsimítottam az egyik ujjammal a szeme alatti árnyékon. – Biztos vagy benne, hogy jól vagy?
         Nagyot nyelt, megfeszült az érintésem alatt. – Nem tudom ezt még egyszer végigcsinálni. Sajnálom.
         - Én is. – Megfogtam az állát, közelebb hajoltam hozzá és egy lágy csókot nyomtam a szájára.
         Egy apró nyöszörgést eresztett meg, és lüktető vágy száguldott lefelé a gerincemen. Istenem, miért kellett ezt elbasznom vele? Tökéletes volt. Még nem lökött el magától, így ismét lehajoltam és találkoztam a szájával, ez alkalommal szétválasztva az ajkait, hogy megízleljem őt. A nyelvem az övét kereste, nem elégedtem meg addig, amíg nem viszonozta a csókomat. Lehet, hogy mérges volt rám, de a teste még mindig úgy válaszolt, ahogy emlékeztem – érzékien, és kívánatosan. Bassza meg, máris kemény voltam. Nekilöktem a csípőmet, a falhoz szegeztem őt és az erekciómat a hasához dörzsöltem.
         A mellkasomhoz emelte a kezét és hátralökött. – Nem tehetem. – A hangja gyenge volt, de a tekintete eltökélt.
         Kényszeríteni akartam őt, és tudtam, hogy valószínűleg meg tudtam volna tenni. De talán még jobban utált volna reggel, ha megteszem. – Mit csináljak? – Kérdeztem.
         - Nincs semmi, amit tehetnél. – Megkerült engem és kiment a fülkéből, ott hagyva engem kőkeményen és nagyon csalódottan, hogy láttam őt megint elsétálni tőlem.


*****


         Amiért az ágyam hirtelen olyan hidegnek és üresnek tűnt Alexa nélkül, az meghaladta a képességeimet. Normálisan nem volt probléma az elalvással, általában kimerülten zuhantam az ágyba minden este és egészen reggelig aludtam. Most, az ágyban feküdtem, néztem a mennyezeten lévő ventilátor lapátjait, azon gondolkodva, hogy a helyes dolgot tettem-e azzal, hogy hagytam őt elsétálni. Nem tudtam, hogy meghallgatott-e volna, ha megpróbáltam volna megállítani őt. És a pokolba, a helyébe képzelve magamat, én sem lennék kibékülve a pornó forgatásaival.
         Mióta Alexa elment, az ételek elvesztették az ízűket. A napok hetekbe olvadtak. És olyan érzés volt, mintha többé már nem tudtam volna egyetlen dolgot sem jól csinálni, amikor Lily-ről volt szó. Fogalmam sem volt, mi volt olyan bonyolult a húsgolyó készítésben, de Lily biztosított engem, rámutatva, hogy rosszul csinálom – mert Lexa nem így csinálta – ezt is, épp úgy, ahogy más dolgokat is.
         Az egyetlen kísérletemre, hogy tudassam Alexa-val, még mindig gondolok rá, csak a csend volt a válasz. Egy ötlet ütött szöget a fejembe, amikor elhaladtam a cukrászda mellett, amit ő és Lily is szeretett. Vettem egy fehér cupcake-et a tetején vastag, rózsaszín cukormázzal, amit becsomagoltam és kiszállítottam neki. A kártyán egyszerűen az volt olvasható, hogy Hiányzol, cupcake.
         A házam hidegnek és üresnek érződött, hogy nem volt benne. Lily is észrevette, tudtam, de mindketten összekovácsolódtunk, Alexa elvesztésének súlya ellenére. Felváltva töltöttem az időmet a munka és az edzőterem között, szükségét érezve, hogy kiszabaduljak a saját házamból, miután Lily ágyba bújt. Az emlék, hogy Alexa-val ülök ott, miután ágyba tettük Lily-t túl sok volt. Alig voltam képes arra az átkozott kanapéra nézni anélkül, hogy vissza ne emlékeznék az összes pajkos dologra, amit vele tettem azon a helyen.
         Az értelmetlen tevékenység, hogy a határig hajtsam az izmaimat, eloszlatta a róla kavargó gondolataimat, még ha csak egy kis időre is. Amint egyedül maradtam a csendes zuhanyzóban az edzésem után, egyenesen visszatért velem az elmémbe. Az édes illata, a nagy, kék szemei, a huncut féloldalas mosolya. Az én cupcake-em.

         Hagytam, hogy a kemény vízsugár a hátamat verdesse, miközben megragadtam a szappant. Megmostam a mellkasomat, a karom alatt és a hasamat is, mielőtt a kezem lentebbre siklott volna. Alexa gondolatával, ami megszállta az elmémet, a farkam életre kelt. Ne csináld ezt, ember, figyelmeztettem. Nem akartam maszturbálni arra az emlékre, ahogy a térdére ereszkedik és kidugja a gonosz kis nyelvét, hogy megízleljen engem, mielőtt mélyen a meleg szájába vesz. Az emlék túl sok volt. De nem tehettem ellene. Elképzeltem az édes arcát, azokat a telt ajkakat, és azt, ahogy nyöszörgött, valahányszor mocskos is kedvességeket suttogtam neki. A szappanos kezem rátalált a merevségemre és elkezdte pumpálni. Keményen és gyorsan, mert szükségem volt arra, hogy megkönnyebbüljek az őt kísértő emlékektől. Az egyik kezemet a falnak támasztottam, a vízsugár a gerincemet csapdosta, és behunytam a szememet. – Lex, - suttogtam, ahogy a forró mag kilövellt belőlem, és beborította a csempézett padlót.

13 megjegyzés:

  1. Jaj, de jó! Nagyon köszönöm! Már nagyon vártam! Szegények, nagyon sajnálom őket a helyzetért! Remélem, hamarosan rendbe jönnek!

    VálaszTörlés
  2. Köszi szépen! Nagyon vártam már. 😘

    VálaszTörlés
  3. Köszi! Nagyon hiányoztak :o)

    VálaszTörlés
  4. Egyikőjüknek sem könnyű ez a helyzet de mindkettőjüknek meg kell érteni egymás lelkét és felülemelkedni a sérelmeken ha együtt lesznek ismét. Bízom benne! Köszi a fordítást! 😊

    VálaszTörlés