2016. október 30., vasárnap

Tizennegyedik fejezet

Tizennegyedik fejezet

Salem



Nem akartam elhagyni őt – legalábbis fizikailag nem – de az agyam egymillió mérföldre járt innen, és utáltam azokat a helyeket, amiket meglátogatott.
         Nem voltam olyan bizonytalan, hogy nem vettem észre, hogy a húgomnak szüksége volt minden kedvességre, és szeretetre, amit kaphatott, de ez nem változtatta meg azt, hogy besétálni és látni, hogy Rowdy úgy tartja őt, mintha valami értékes és ritka dolog lett volna kiakasztott valamit a szívemben. Magabiztos voltam, biztos abban, hogy utána jönni helyes döntés, de ott volt a félelem, tátongva és szélesen bennem, hogy még mindig volt egy része, ami úgy fogja látni Poppy-t, mint a biztonságosabb választás. Ráadásul kétségtelenül ott volt a védelmező ösztön, ami fellángolt benne azért, hogy látta a húgomat ennyire összetörtnek és megverten, és én nem egészen voltam biztos benne, hogy ezek nem fogják-e őt visszavezetni azokhoz az érzésekhez, amik a múltban voltak neki. Sokkal biztosabb akartam lenni ebben a kapcsolatban, amit felépítettünk, akartam, hogy a kétség hülyeségnek és alkalmatlannak tűnjön, de egyszerűen nem tudtam ezt az egészet kezelni és ennek az eredményeként gyáva kiutat választottam és kerültem Rowdy-t, mert nem tudtam, hogy mit is mondhatnék neki.
         Szerencsére senki sem kérdezősködött, amikor Szerdán beteget jelentettem, amikor is együtt kellett volna lennünk az új üzletben. Tudtam, hogy mérges, mivel hagyott nekem egy hangüzenetet, amiben tudatta ezt velem. Bebiztosítottam, hogy Csütörtökön elmenjünk a lányokkal bulizni munka után, így el tudtam kerülni, hogy felbukkanjon a lakásomon, hogy beszéljen velem, amiben biztos voltam, hogy megteszi, mert küldött nekem egy fenyegető üzenetet. Még Sayer-t is felhívtam, hogy megnézzem, lenne-e kedve bekapni valamit vacsorára Pénteken munka után, csak hogy még tovább elkerüljem őt. Egyszerűen nem tudtam, mit mondhatnék neki, amitől nem tűnök féltékenynek és kicsinyesnek. Még csak nem is akarok elkezdeni belegondolni, hogy mit tennék, ha ezek a félelmek valósággá válnának és bevallaná, hogy még mindig szerelmes a húgomba, és hogy ami köztünk volt, az csak fellángolás.
         Cora és a lányok tudták, hogy valami nagyszabású dolog történt, de nem tudtam kikényszeríteni a szavakat, hogy megmagyarázzak mindent, amik a fejemben kavarogtak és a szívemben dulakodtak egymással. Csak annyit mondtam nekik, hogy a húgom váratlanul felbukkant és hogy a férje bántalmazta őt, úgyhogy teljesen kivagyok ettől a helyzettől. Mindnyájan okos nők voltak és biztos voltam benne, hogy tudtak olvasni a sorok között, de elég kedvesek is ahhoz, hogy megengedjék, hogy legyen egy kimenős éjszakám és ne erőltessék, hogy öntsem ki a szívemet a helyzettel kapcsolatban, ami élve emésztett fel engem.
         Kellett egy perc, hogy gondolkodjak, egy kis idő, hogy kitaláljam, mit fogok csinálni, és hogyan fogom kezelni azt, hogy szerelmes vagyok valakibe, aki lehetséges, hogy soha nem lesz képes viszontszeretni engem, de nehéz volt, mert hiányzott. Nem tetszett, hogy nem beszélhetek vele. Utáltam, hogy egyedül kell ágyba bújnom és egy igazi seggfejnek éreztem magamat, mert a szegény kutyusom folyamatosan az ajtót leste, kíváncsian, hogy hová tűnt az ő játszótársa. Még soha senki nem mondta azt, hogy a párkapcsolatok egyszerűek, de valahogy nem gondoltam, hogy ilyen kemények vagy ennyire szívet tépőek lennének.
         Az egésznek a tetejében, Poppy is megnehezítette az életemet. Azt hiszem, tudta, hogy visszahúzódtam, teret hagyva Rowdy és magam között miatta és a saját habozásom miatt és neki ez egy kicsit sem tetszett. Nem kevesebb, mint tízszer mondta el nekem, hogy nem ő lesz az oka annak, hogy szabotáljam a saját boldogságomat. Újra és újra elismételte, hogy soha nem voltak, és soha nem is lesznek dolgok közte és Rowdy között. Azt mondta, hogy nyissam ki a szememet és lássam meg, hogy mit tett. Elég bátor volt, eléggé akart engem ahhoz, hogy vállalja a kockázatot, hogy kezdjen valamit velem annak ellenére, hogy tudta, megvolt rá az esély, hogy nem maradok sokáig Denver-ben. Poppy ragaszkodott ahhoz, hogy olyasmit tett, ami valódi jele volt annak mennyire törődött velem, és nem tudtam vele vitatkozni, de így sem voltam benne biztos, hogy ez elég volt-e.
         Pénteken, Sayer és én beültünk egy igazán elegáns étteremben, ami nagyon közel helyezkedett el az üzlethez és a saját szavaimat dobta vissza nekem, miközben húzódozva elmondtam neki az egész szituáció részleteit.
         - Ő megéri.
         Mindig is így volt, de ez nem jelentette azt, hogy éppen olyan bátor voltam, mint ő és készen álltam mindent egy lapra feltenni, csak hogy a végén a második választása legyek. Soha nem szerettem senki mást utána, amikor ő volt az egyetlen örömforrásom fiatalkoromban, és kételkedtem, hogy valaha is képes leszek bárkit is szeretni rajta kívül. Mint felnőtt, ő vált mindenemnek a forrásává.
         Képtelen voltam tovább bármi ilyesmire gondolni, témát váltottam és megkértem Sayer-t, hogy meséljen el még többet arról, hogy milyen volt egy olyan férfival felnőni, aki inkább a senki földjén hagyta a fiát, mint hogy a sajátjaként vállalja. Miközben bepillantást engedett a történetébe, azon kezdtem gondolkodni, Rowdy-t lehet, hogy megfogta a szerencse, és hogy az elképzelése, miszerint minden okkal történt, lehet, hogy igaz volt. Kellett, hogy legyen egy jelentősebb ok számára, hogy a szomszédban kötött ki Ortegas-ékkal, mint a mert. Soha nem lett volna képes kiállni a hideg neveltetést és a fagyos szülői légkört, aminek Sayer volt kitéve. Kísértetiesen ismerősen hangzott és még rosszabb, hogy a saját otthonomban volt ez.
         Meséltem neki a saját apámról, és hogy a szabályai és a vasökle mennyire irányította a családomat, ami kétségbeesetten űzött ki a házból, és elmagyaráztam neki, miért hagyott hosszú távú hatást Rowdy-n az évek során.
         - Annyira kicsi volt, amikor az édesanyja meghalt. Nem igazán emlékszik sok mindenre vele kapcsolatba, de abból, amire igen, azt hiszem, csodálatosan bánt vele. Elmondta, hogy emlékszik az igazi boldogságára és arra, hogy mindig mosolygott. Elmesélte, hogy a mosolyától felragyogott egy egész szoba. Amikor elszakították tőle és végül bekerült a rendszerbe, nem hiszem, hogy bárki is tudta volna, hogy mit kezdjen egy vad gyerekkel, akit élve emésztett fel a bánat. Annyira egyedül érezte magát. – Felsóhajtottam és észrevettem, hogy Sayer nagyon keményen pislog, hogy kordában tartsa az érzelmeit. – Emlékszem, egy nap iskola után, a házunk tornácán ülve találtam rá. Csak tizenegy vagy tizenkettő lehetett, és nagyon zaklatott volt. Megkérdeztem tőle, hogy mi a baj és elmondta, hogy az egyik órájára családtörténeti projektet kell készíteniük és a többi kölyök cukkolta őt, mert neki csak egyetlen egy ága van – ő maga. Láttam, hogy kiabálni akart, sírni ennek az egésznek a tisztességtelensége miatt, de olyan volt, mintha egyszerűen elfogadta volna azt, hogy mindenki, akit szeretett eltűnt és örökre csak ő lesz egyedül.
         Megráztam a fejemet, és felkaptam a borospoharat, amiből vacsora közben iszogattam. – Azt mondtam neki, hogy a fa még nem nőtt meg teljesen. Hozzá tud majd adni, amikor idősebb lesz. Szerelmes lesz, gyerekei lesznek, lesz anyósa és apósa, és megalkotja a saját St. James gyümölcsös kertjét. Azt hiszem, ez segített akkor, de utána hátat fordítottam és elmenekültem a városból, a nővérem leépítette őt, amikor megkérte a kezét, szóval egyikünk sem segített igazán enyhíteni a hosszan-tartó félelmeit arról, hogy egyedül hagyták azok, akiket a legjobban szeretett.
         Rám vigyorgott, és felkapta a saját borospoharát. – Boldog lennék, ha annak a fának az egyik ága lehetnék. Segíthetünk egymásnak abban, hogy soha többé ne legyünk újra egyedül.
         Bólintottam. – Végül rá fog jönni erre. Poppy folyamatosan azt próbálja mondogatni nekem, hogy Rowdy mindig is úgy szerette őt, mint a húgát, de ő ezt akkoriban nem tudta, mert annyira aggódott amiatt, hogy mindenki elhagyja őt. Ha ez a helyzet, nincs rá mód, hogy végül ne térjen észhez, és akarja ugyanúgy szeretni a tényleges testvérét is.
         - Én is nagyon remélem. – Rám emelte az egyik szemöldökét és felém bökött a borospoharával. – És azt is, hogy rájössz majd, pontosan ugyanazt a dolgot csinálod, amit ő tett. Hagyni, hogy a félelmek döntsenek arról, hogy kivel leszel. Már egy évtizedet töltöttél azzal, hogy visszatalálj oda, ahol lenni akartál. Teljességgel bolondság elvesztegetni ezt, valami miatt, ami lehet, hogy megtörténik, lehet, hogy nem. Abból, amit elmondtál nekem, és abból, amit láttam, Rowdy nem az a típus, aki kerülgeti ezt, mint macska a forró kását. Ha egyáltalán voltak érzései a húgod iránt, nem lenne dühös rád és üldözött volna téged az elmúlt héten, amiért kerülöd őt. Próbál téged rávenni, hogy észrevedd, téged keres, Salem, ugyanúgy, ahogy te is keresed őt ennyi idő után.
         Grimaszoltam, amitől elnevette magát, és nem tudtam ellenállni annak, hogy desszertet is rendeljek, amikor a pincérünk erre járt és megkérdezte tőlünk, hogy szeretnénk-e még valamit. Leeresztettem és hiányzott a férfim, szóval a fagylalt és a brownie teljesen indokolttá vált.
         - Nem volt más választásom. Azt hiszem, attól a pillanattól kezdve próbáltam megtalálni az utat vissza hozzá, mióta elmentem.
         - Ez mind a kettőtöknek nehéz lehetett.
         - Igen. Amint elmentem, tudtam, a dolgok nem lesznek egyszerűek a számára, de reméltem a legjobbakat. A nevelőszülők, akiknél maradt, amíg középiskolába járt, nagyon kedves emberek voltak, és azt hiszem, törődtek az alapvető szükségleteivel, de senki nem volt ott, hogy segítsen neki kitalálni a jövőjét, vagy hogy megtanítsa őt, hogyan kövesse a szívét. Tudtad, hogy focizott? A profik közé is mehetett volna, ha ezt akarta volna. – Nem tehettem a büszkeség ellen, ami a hangomba kúszott. – Bámulatos volt, de soha nem szerette. Ez csak egy mód volt arra, hogy beilleszkedjen. Imádta a művészetet és rajzolni akart. Elképesztő volt abban is, és az volt az ő igazi szenvedélye, a valódi hivatása.
         Felemeltem a hajamat a nyakamról és a vállamról, és megmutattam neki a virágos mezőt és a madarakat, amik a hátamon keltek szárnyra. – Ezt ő rajzolta nekem, amikor tizenkettő volt. A madarak szabadok voltak, és tudta, hogy ez volt az egyetlen dolog, amit valaha is akartam. Így próbált meg adni nekem valamifajta szabadságot az apám szabályaitól.
         Sayer közelebb hajolt, hogy megnézze a tervezést, és amikor visszahúzódott, kezét az asztalra tette és komoly tekintettel nézett rám.
         - Salem, én nem ismerem Rowdy-t olyan jól, de ránézek erre, és olyasvalakit látok, aki a kezedbe helyezte a szívét. Nem tudom elhinni, hogy bármiféle kérdésed is van azzal kapcsolatban, hogyan érez irántad. Azóta hány más férfi próbálta meg neked felajánlani azt, amit a legjobban akartál? Akkoriban még csak egy gyerek volt, és mégis megpróbálta valóra váltani az álmaidat.
         Nos, a fenébe. Ettől a szívem a torkomba akadt, és a bizonytalanságomat szánalmasnak és kicsinyesnek éreztem.
         - Ő mindig is egy nagyon különleges srác volt.
         - Nos, akkor biztos vagyok benne, hogy rájött, egy nagyon különleges lányt érdemel. Biztosra veszem, hogy a húgod egy imádnivaló ember, Salem, de gondolkodás nélkül hagyta, hogy üldözze őt, kövesse őt, hagyta, hogy feláldozza a tanulmányait és a lehetséges jövőjét miatta. Te elmentél, de vissza is tértél. Otthagytad a munkádat, az életedet, és mindent, amit Vegas-ban felépítettél, amikor megtudtad, hogy itt van. Nem hiszem, hogy az számít, hová mész, hanem az, ahol kikötsz.
         Nagy pufogással fejeztem be a boromat. – Te is ugyanezt tetted.
         - Igen, és csak remélni tudom, hogy végül rá fog jönni, hogy csak ez számít. Azt hiszem, veled kapcsolatban már rájött erre.
         Még mindig nem voltam száz százalékosan biztos ebben, de amikor hazaértem és ismét leszidást kaptam a húgomtól, hogy nem voltam itt, amikor Rowdy átjött engem keresve, elkezdtem jobban hinni benne. Kétszer üzent nekem, mielőtt ágyba bújtam volna és én nem tudtam tovább figyelmen kívül hagyni őt, így azt válaszoltam neki, hogy találkozunk holnap a munkahelyen és a hétvégén valamikor tudunk majd beszélgetni. Nem akartam, hogy az egész műszak a boltban kínos és kényelmetlen legyen közöttünk holnap, amikor együtt dolgozunk majd. Jó éjszakát is kívántam neki és megálltam, hogy röviden leírjam neki, hogy egyedül aludni szívás volt. Jimbo szomorú szemeket küldött felém, ahogy felmászott az ágyra, Rowdy oldalára és fejét a karomra tette.
         Megsimogattam a gyorsan növő buksiját és felhúztam az orromat, amikor megnyalta az ujjaimat. – Együtt össze fogjuk hozni, Jimbo. Megígérem. – A kutyus felnyüszített, én meg felsóhajtottam. – Tudom. Nekem is hiányzik.

         Amikor másnap délután Rowdy besétált az üzletbe, azt vártam, hogy majd körbeugrál és válaszokat követel a kétségtelenül szörnyű viselkedésemért, de nem tette. Rám mosolygott a normálisan bájos módján és a helyére ment, hogy felkészüljön, mivel szorosan egymás utáni időpontjai voltak a nap folyamán. Az egész műszak alatt nem nézett rám, vagy próbált meg beszélgetni velem, csak amennyit éppen szakmailag szükséges volt. Ez kikészített engem és még rosszabbul éreztem magam, mint ahogy már amúgy is, és persze, mivel nem láttam őt pár napig, nem akartam mást csinálni, mint bámulni őt és emlékezni hogyan nézett ki, amikor nem viselt semmi mást, csak egy kopott cowboy kalapot. Ez a délutánt nagyon kellemetlenné és feszültté tette.
         Meg akartam kérdezni, hogy lenne-e kedve velem ebédelni és az ebéd alatt azt értettem, hogy kerestem volna valami privát helyet, miközben megpróbáltam volna a legjobb tudásom szerint bocsánatot kérni és megmagyarázni az összes őrült és kétségbeesett gondolatot, amik azóta üldöztek, mióta megláttam őt, karjával a húgom körül. De eltűnt, mielőtt ezt megtehettem volna. Ettől eléggé savanyú és morcos hangulatba kerültem a nap további részében. Tudtam, hogy ez nem ésszerű, mivel én voltam az, aki egész héten bújócskát játszott, de nem tehettem róla. Szerencsére késő délután megérkezett az első ruha szállítmány az üzletbe, én meg felmentem az emeletre és végigtapogattam a pólókat, atlétákat, kabátokat, pulóvereket és régies-divatú ingeket, hogy megnézzem, hogyan néztek ki.
         A fiúk beváltották a reményeket az ötletekkel kapcsolatban. Rowdy cigánylányával és Rule szent szívével egyetemben, Nash-től kaptam egy gyönyörűen megtervezett színes halat, és Phil tiszteletére egy angyalt, ami elsőrendű stílusban készült el tetoválással és piercingelt szárnyakkal. Az idősebb Donovan-nek örömet szerzett volna, hogy a fia így mutatta ki az elismerését iránta. A tervek fantasztikusak és egyedülállóak voltak. Egyszerűen tudtam, hogy az emberek zabálni fogják őket és ez még csak a kezdet volt. Teljes mértékben az volt a célom, hogy ezek a fiúk megalkossák a saját márkájukat, ami sokkal inkább túl fog mutatni a pólókon. Mindannyian annyira tehetségesek voltak és oly sok mindent túléltek már, hogy eljussanak oda, ahol most voltak. Megérdemelték az ismertséget és az elismertséget, hogy a legjobbak legyenek a szakmában.
         A ruhák mennyországában jártam és már a tervek és ruhák következő hullámán gondolkodtam, valamint egy online kereskedelmi oldal létrehozásán és működtetésén, amikor csizmákat hallottam meg a lépcsőn. Tudtam, hogy Rowdy az, ránéztem a telefonomra, hogy megnézzem mennyi az idő. Meglepődtem, amikor megpillantottam, hogy a délután többi része is eltelt, amíg itt voltam fent, válogatva és rendezkedve és jócskán elmúlt az idő, hogy lezárjam a kasszát a mai napra és hazamenjek.
         Amikor elérte a legfelső lépcsőfokot, észrevettem, hogy a pénzes zsák volt a kezében, és hogy egy határozott ferdeség volt a rendszerint mosolygós száján.
         - A földszinten minden befejeződött. Ez mehet a széfbe. Van még valami, amit itt fent kell csinálni?
         Le akartam bontani néhány dobozt, amibe a ruhák jöttek és megpróbálni utat csinálni a nagy halmok között, így Cora keresztül tudott rajtuk jutni, de ez nem olyasmi volt, ami nem tudott volna várni Hétfőig. Nem akartam elpazarolni a lehetőségemet, hogy Rowdy végre hajlandó volt beszélni velem az egész napi hideg viselkedés után. Utáltam, hogy megérdemeltem azt, hogy lerázzon magáról.
         - Nem. Majd Hétfőn befejezem. Visszajövök, amikor az üzlet zárva van, így eltölthetem majd vele az időt.
         Bólintott és finoman megkerülte a ruha kupacaimat, hogy eljuthasson Cora irodájába. Bement, majd kezében egy kis fekete táskával tért vissza. Bezárta az ajtót maga mögött és odajött, ahol álltam. Hosszú ujjait a csuklóm köré kulcsolta és szó nélkül maga után vonszolt le a lépcsőkön, annyit mondva nekem, hogy kapcsoljam le a lámpát, miközben mentünk. Szokás szerint magas sarkúban voltam, így kissé bizonytalanul vánszorogtam le a lépcsőn, ő meg nem válaszolt nekem, amikor megkérdeztem tőle, hogy mit gondol, mit csinál. Még akkor sem engedett el, hogy bezárja a bolt bejárati ajtaját. Helyette mondta, hogy vegyem ki a kulcsot a zsebéből és csináljam meg én. Nem mintha bántam volna a feladatot, de még mindig úgy gondoltam, hogy furcsa volt és kitérő.
         - Mi van a táskában, Rowdy? Megmondtam neked, hogy munka után beszélhetünk, szóval miért viselkedsz ilyen gorombán?
         - A gorombaság még csak nem is a jéghegy csúcsa, édes.
         Tudtam, hogy igazán mérgesnek kellett lennie, ha rajtam használta az egyik mellékesen odavetett kedveskedését. Tovább erősítette ezt a hitet, amikor a SUV-jához vonszolt, annak ellenére, hogy kérdésekkel és magyarázatokkal bombáztam, miszerint az autóm az utca túloldalán parkolt.
         Szó szerint felemelt az anyósülésre és becsatolta a biztonsági övemet, mintha egy kisgyerek lettem volna. Kinyitotta a hátsó ajtót és az ülésre dobta a fekete táskát egy másik mellé, amit észrevettem, hogy már ott volt. Megkerülte a járművet és miután elhelyezkedett az vezetőülésben, végre felém fordult, hogy rám nézzen.
         - Poppy eljött és elvitte a kocsidat, amikor ebédidőben elhozta nekem ezt a zsákot. Mivel egész héten kerültél, elviszlek valahová, ahol egyáltalán nincs hely számodra, hogy elfuss és kitalálhatjuk, hogy mi legyen. Ha még két napig kerülni akarsz, akkor rendben, de szét fogod unni az agyadat.
         Elfordult, hogy kinézzen a szélvédőn és észrevettem, hogy egy ideg rángatózik az erős állkapcsában.
         - Azt mondtam, hogy kész vagyok beszélgetni. – Keresztbefontam a karomat a mellkasom előtt, mert nem tetszett, hogy támadtak és utáltam a büntetés érzését.
         - Azt is mondtad, hogy nem fogsz még egyszer elhagyni engem és pontosan ez az, amit egész héten csináltál.
         Igaz volt és ezt nem tagadhattam.
         - Csak szükségem volt egy kis időre, Rowdy. Nem mentem sehová. Itt voltam egész végig.
         Elkáromkodta magát és a szeme sarkából felém lövellt egy kemény pillantást. – Itt voltál, de nem is lehettél volna távolabb, még akkor sem ha próbáltad volna.
         A SUV felhajtott az útra és észak felé indult. Néztem, ahogy a város fokozatosan a háttérbe veszett és újra megkérdeztem tőle, hogy hová megyünk.
         Elmondhattam, hogy azon tanakodott, hogy elmondja-e nekem vagy sem, csak hogy bosszantson engem, de végül a veleszületett kedvessége nyert.
         - Phil-nek volt egy faháza az erdőben egy magán tónál Boulder-ben, amit Nash-re hagyott. Nash megtartja, mert nem tudta elviselni azt a tudatot, hogy eladja, és azt hiszem, meg akarja győzni Saint-et, hogy vegyen ki szabadságoz ezen a télen és rejtőzzön el vele egy vagy két hétre, mivel mindketten állandóan csak dolgoznak. Azt mondta, kölcsönkérhetjük néhány napra, amíg egyenesbe nem hozzuk a szarságainkat. Nincs áram és nincs modern kényelem, így csak horgászhatunk, dughatunk és beszélgethetünk. – Egy vigyor kíséretében rám emelte az egyik szemöldökét. – Nem hoztam semmilyen horgászbotot.
         Kinéztem az ablakon a gyorsan sötétedő égre és azt motyogtam, - Nem tudom elhinni, hogy a saját testvérem segített, hogy elrabolj engem.
         - Szembenálló erők működnek, Salem. Vagy csináljuk ezt, vagy nem, de tudnom kell, hogy melyik lesz az. Poppy csak azt szeretné, hogy boldog legyél. A pokolba is, azt szeretné, hogy ennyi idő után én is boldog legyek, és az út erre a helyre mindkettőnk számára egyenesen rajtad keresztül vezet.
         Nem voltam benne biztos, hogy mit kellett volna erre mondanom, de egy dolgot tudtam, ami megdöbbentően, tökéletesen, teljesen kristálytiszta volt az elmúlt néhány nap után nélküle. – Mi határozottan csináljuk ezt, csak lehet, hogy egész idő alatt nem megfelelően tettük, és azon az úton lehet, hogy van egy vagy két bukkanó.
         Legalább az állkapcsában lévő izomrángás lecsillapodott, miután ezt mondtam, és a keze is egy kissé ellazult a kormányon. Ennek egy kicsit meg kellett békítenie őt, mert bekapcsolta a rádiót és a HorroPops töltötte be a csendet ahelyett, hogy csapkodtunk és morgolódtunk volna egymással.
         Boulder nem igazán volt messze a város határától, de amikor elkezdtünk a hegyek felé menni és az utakat felváltották azok a dolgok, amik úgy néztek ki, mint az ösvények, rájöttem, hogy éjszaka lesz, mire odaérünk, ahová indultunk. Még mindig elég meleg volt kint, hogy letekerjem az ablakot és hallgassam az erdő hangjait és magamba szippantsam azokat a dolgokat, amik Colorado-t ilyen gyönyörű hellyé tették. A fenyő, egy csipetnyi ősz a levegőben, ahogy minden olyan érintetlennek és természetesnek érződött, még a por is, amit a kerekek felvertek, olyan érzést kelltettek, mintha olyan helyen lettem volna, ahol soha nem jártam még ezelőtt, és szerencsés voltam, hogy most ott lehetek. Az éjszakát, tücskök és az állatok hangjai a környező erdőkben lecsillapították és majdnem elég volt ahhoz, hogy álomba ringasson, de nem akartam elmulasztani semmit sem ebből. Nem voltam a természet lánya, de ennek a helynek a békessége és a nyugalma igazán örvendetes volt egy ilyen hét után, amit a kétség és a zavartság szélén töltöttem.
         Amikor Rowdy végül megállt több, mint másfél órával később, úgy döntöttem, hogy ezt a helyet faháznak nevezni nagyvonalú volt. Úgy nézett ki, mint egy fából készült kunyhó az erdő közepén és a legjobb pár magas sarkú cipőmbe fogadtam volna, hogy egy nő sem volt még bent soha ennek a rozoga épületnek a belsejében. Csak arra tudtam gondolni, hogy ha ilyen rosszul nézett ki éjszaka, akkor igazán nem akartam látni napfénynél.
         Rowdy kiszállt a SUV-ból és a táskáinkat a lépcsőhöz vitte, majd ledobta őket a bejárati ajtó elé. Megkerülte a járművet és a hátuljához ment, miközben én is kimásztam belőle és néztem, ahogy kiemel egy nagy hűtőt és elindult, hogy feltöltse ezt a maradék cuccal. Kérdőn nézett rám, így felsóhajtottam és finoman elindultam oda, ahol várakozott, óvatosan, nehogy a magas sarkúmban kitörjem a bokámat ezen az egyenetlen talajon.
         - Nem igazán erre öltöztem fel, Rowdy.
         Rám vigyorgott és nyitva tartotta az ajtót, majd bekísért engem a kis helyiségbe. Majdnem megfordultam és kifutottam az ajtón. Nem volt ott semmi sem. Négy fal, egy fatüzelésű tűzhely, semmi világítás, ami mindent hátborzongató árnyékba vont. Egy leharcolt szék, ami úgy nézett ki, mintha egy kukásautó hátuljáról esett volna le és egy régi-stílusú katonai ágy voltak az egyedüli bútorok. Elnyomtam ezt a késztetést és megfordultam, hogy kerek-perec megmondjam neki, - Nem alszom a földön, és jobban jársz, ha nincsenek itt denevérek.
         Hangosan felnevetett és az összes cuccunkat behozta. Ismét eltűnt a SUV hátuljában és egy hatalmas műanyag dobozzal tért vissza, amit egy puffanással letett mellém. Kipattintotta és előhúzott belőle egy pár lámpát, amiket azonnal fel is kapcsolt és egy gumimatracot, aminek volt egy adaptere, amivel fel lehetett fújni az autóban lévő szivargyújtó segítségével. Bekészített néhány takarót is és felajánlotta, hogy túrjam át a készleteket, amiket hozott, hogy találjak valamit enni. Volt rengeteg sör, néhány üveg ásványvíz, és szendvicshez, meg reggelihez való dolgok. Meg kellett hagyni, teljességgel felkészült erre a kalandra.
         Amikor beerőltette a felfújt gumimatracot a házba és felállította a rögtönzött ágyat, lerúgta a cowboy csizmáját és a hátára dobta magát, hogy a mennyezetre bámuljon. A feje mögé tette a kezét és csak feküdt ott csendben, így én is levettem a saját cipőmet, megragadtam pár sört és odamentem, hogy csatlakozzak hozzá. Letettem a dobozokat a földre és a ruganyos ágyra ültem a csípője mellé.
         - Hogyan fogod túlélni, hogy néhány napig nincs az a szemét, amit a hajadba szoktál tenni? – Játékosan megböktem a felnyalt szőke tincseket.
         A kezébe fogta a karomat és lehúzta, hogy egy puszit nyomjon a csuklóm alsó részén verdeső pulzusomra. Megemelte az egyik szemöldökét és lefelé billentette az állát, így rám tudott nézni.
         - Hoztam a cowboy kalapomat.
         Ó, édes kis Jézusom, akkor nagyon gyorsan rendbe kellett raknunk ezt az egészet. Kinyúltam, így végig tudtam követni az egyik aranybarna szemöldökének vonalát.
         - Sajnálom, hogy úgy érezted, ilyen extrém körülményekhez kellett folyamodnod, csak hogy beszélgessünk a kapcsolatunkról. Ez nem helyes, és nem igazságos veled szemben. Én egyszerűen csak kiakadtam és tudom, hogy nem megfelelően kezeltem ezt.
         A mellkasa megemelkedett és lesüllyedt, ahogy hangosan kifújta a levegőt. Elkapta a kezemet és arra használta, hogy magára húzzon engem, így a széles mellkasán feküdtem.
         - Nem a kiakadás, vagy az, ahogy kezelted ezt, aggaszt engem. Hanem az a tény, hogy elsődlegesen úgy érezted, hogy ki kellett akadnod. Tudom, hogy az egész Poppy dolog kényes és kellemetlen, de úgy hiszem, mostanra már rájöttem erre. De még ha nem is tettem volna, ez most már hónapok óta rólad szólt, Salem. Csak azt nem értem, hogyan nem tudod még ezt.
         Ujjait a hajamba fúrta és annyira jó érzés volt, hogy dorombolni akartam, és hozzádörgölőzni, mint egy macska.
         - Nem tudom. Azt hiszem, ez ugyanolyan, mint amikor én mondom neked azt, hogy azért vagyok itt, mert te itt vagy, és ez azt jelenti, hogy nem megyek el és mégis állandóan úgy nézel rám, mintha bármelyik pillanatban köddé válhatnék. Mi tudjuk ezt a dolgot, de a szívünk valami másba kapaszkodik.
         - Nem abba a dologba akarok többé. Én csak beléd szeretnék kapaszkodni.
         Összeszorítottam a szememet és nagyot kellett nyelnem amiatt, hogy mennyire boldoggá és rémülté tettek a szavai.
         - Igen?
         Bólintott és az állát a fejem búbjához dörgölte. – Igen.
         - Csak el kell engednünk mindent. Meg kell bíznunk egymásba, ha együtt szeretnénk lenni. Hiányoztál ezen a héten és Jimbo-nak is.
         Olyan hangosan ásított, hogy hallottam, ahogy az állkapcsa kattogott, és közelebb húzott magához. – Most már idősebb vagyok és sokkal nagyobb, mint te. Elszökni nem lesz olyan egyszerű, mint akkoriban volt, Salem. Többé nem fogom hagyni, hogy elfuss.
         Annyira biztosan hangzott és első alkalommal azóta, mióta ez az egész elkezdődött kettőnk között, egyszerűen hittem neki. Hittem benne. Hittem benne és ebben a dologban kettőnk között, hogy lesz elég út, hogy valós legyen és örök, mert ez volt a sors és talán a sorstól valami nagyobb erő, akarta ezt kettőnk számára.
         - Nem akarok elszökni, Rowdy.
         Vártam valami okos visszavágásra, az egyik előbb-beszélek-mint-gondolkodok beszólására, de minden, amit kaptam, az erős mellkasának folyamatos emelkedése és süllyedése és a lélegzete, ami a hajamat mozgatta, ahogy a fejem fölött be és kifújta a levegőt. Ez a hatalmas pasi elaludta alattam.
         Felsóhajtottam és lekászálódtam róla, hogy rá tudjam birkózni a lábát a matracra, így még kényelmesebben aludhatott. Nem tudtam hibáztatni őt. Ez egy kihívást jelentő utazás volt az egész napos munka után és biztos voltam benne, hogy a hete sem lehetett jobb, mint az enyém. Csalódott voltam, hogy a korai kidőlése kilőtte az össze fantáziámat arról, hogy szexi cowgirl-t játsszak rajta úgy, hogy nincs senki sem a közelben, hogy meghallja az örömteli sikoltozásomat.
         Kicsit kipakoltam, és addig túrtam a táskába, amit a húgom pakolt össze, amíg rá nem találtam egy jóganadrágra és egy atlétára, amiben aludhattam. Csináltam egy mogyoróvajas és lekváros szendvicset vacsorára és megpróbáltam üzenetet küldeni Poppy-nak, hogy megbizonyosodjak afelől, hogy kivitte Jimbo-t, mielőtt ágyba bújt volna, de még inkább elégedetlenebb lettem, mert rájöttem, hogy ilyen messze az erdőben nem volt térerő. Elütöttem egy órát, majd úgy döntöttem, hogy minden, amit tehettem, hogy odagömbölyödök Rowdy mellé és megpróbálok aludni, így lekapcsoltam a lámpákat és olyan közel feküdtem hozzá, amennyire csak tudtam. A hatalmas teste a legtöbb rendelkezésre álló helyet elfoglalta.
         Hallgattam az erdő és az éjszaka ringató hangjait. Hallgattam Rowdy ritmikus légzését és felsóhajtottam, amikor álmában körém fonta a karját és szorosan az oldalához vont.
         Rádöbbentem, hogy ez tényleg az volt, ahol kikötöttem és nem az, ahol voltam, mert amíg ő ott volt, akárhol is, az van, volt és lesz az a hely, ahol nekem is lennem kell.

         Még ha ez a hely valami elfeledett kunyhó is volt a Colorado-i hegyekben.

21 megjegyzés:

  1. Úristen imádom!😍Köszi szépen!!

    VálaszTörlés
  2. Már nagyon vártam! De mindig megéri! Tényleg hosszúak a fejezetek, szóval nagyon szépen köszönöm a kitartó munkádat!
    Imádtam minden sorát, nagyon várom a folytatást!
    Kitartást a héthez!
    Jenni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szivesen! ☺️😘❤️
      Neked is további szep hetet! ☺️

      Törlés
  3. Nagyon szépen köszönöm!
    Ölel,Nana!

    VálaszTörlés
  4. ÓÓÓÓÓ de nagyon vártam már! Ez nagyon kellett így a hosszú hétvégére! Alig várom, hogy mi jön még. Már most félek a végétől, annyira imádom ezt a párost (is)! Mennyi rész van még vissza?
    Köszönöm köszönöm örök hálám és még sok sok szinonima :D
    Puszi Roxi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szivesen! ☺️😘❤️
      Összesen 20 fejezetes + epilogus. Szóval van meg hatra egy kicsi ☺️😊

      Törlés
  5. Nagyon szépen köszönöm!imádom ezt a könyvet!!és TÉGED IS!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  6. Köszi szépen a munkád! Remélem most helyre hozzák a dolgokat egymással! 😉

    VálaszTörlés
  7. Köszi szépen a munkád! Remélem most helyre hozzák a dolgokat egymással! 😉

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szivesen! ☺️😘❤️ En is😉

      Törlés
  8. Úristen imádom!😍Köszi szépen!!

    VálaszTörlés
  9. Nagyon szivesen! ☺️😘❤️

    VálaszTörlés
  10. Nagyon szépen köszönöm a munkádat!

    VálaszTörlés