2016. október 2., vasárnap

Tizenhat-Tizenhetedik fejezet

Tizenhatodik fejezet

Alexa


         - Héj, álomszuszék. – Cade puszit nyomott a homlokomra, és egy lusta mosoly kúszott az ajkaimra, ahogy visszaemlékeztem arra, hol is voltam – melegségben és kényelemben Cade ágyában. Kinyitottam a szememet, hogy szembe találjam magam az álmos tekintetével, ami csak néhány centire volt az enyémtől. Az éjjeliszekrényen lévő ébresztője megszólalt, és Cade kipattant az ágyból, még mindig teljesen meztelenül, hogy elnémítsa azt.
         Kinyújtóztam, és átfordultam, elfoglalva a szabaddá tett felmelegített helyét. Olyan illata volt, mint neki – egy csipetnyi a fűszeres kölnijéből és a saját férfias illata. Ő. Határozottan fájt ott lent és Cade egyik pólójában voltam, amit nem emlékeztem, hogy felvettem.
         - Mmm. – Nyúltam érte. – Gyere vissza.
         Cade megfordult, hogy szembenézzen velem, a reggeli merevedése köszöntött engem, ahogy leült mellém az ágy szélére. Egy gyors csókot nyomott a számra. – A múlt éjszaka csodálatos volt, - motyogta.
         Csábítóan kinyújtóztam, áthúztam a pólót a fejemen, és ledobtam a padlóra. – Gyere vissza az ágyba.
         Tekintete végigvándorolt a testemen, és elvigyorodott arra, amit látott. Végigsimított az ujjbegyével a hasamon, köröket rajzolva a csípőcsontomra. – Nem fáj, bébi?
         - Csak egy kicsit. Lehet adnod kellene rá egy puszit, hogy teljesen jól legyen. – Csábosan rávigyorogtam, megpróbálva a legjobb kísérletemet tenni a mocskos beszédre.
         - Jobb, ha nem… Dolgoznom kell ma.
         Mit kellett volna csinálnom ezzel…?- Az építkezésen?
         Lepillantott, körém tekerve a takaró szélét. – Ah, nem. Igazából van egy filmfelvételem ma.
         Felültem az ágyban, a meztelen mellkasom elé húzva a lepedőt, minden gátlás az előző éjszakáról eltűnt a… munkájának említésére. Különösen, amikor az említett munka azt foglalta magába, hogy más nőkkel fekszik le. – Nem hiszem el, hogy te még mindig ezt csinálod. És különösen a tegnap éjszaka után… - A francba. Mindjárt sírni fogok. Épp itt, meztelenül az ágyában, és még mindig egy kicsit érzékenyen a szeretkezésünktől. Mélyen beszívtam a levegőt, hogy lenyugtassam magam.
         - Ne nézz rám így. Tudtad, mit csináltam azon az első estén, amikor találkoztunk. – Cade belebújt egy farmerbe, még a bokszert megelőzve. Utálom annak a gondolatát, hogy rajtam kívül valaki más csomagolja ki, majd ezt az árut később. Nem tudtam osztozni rajta. Lily-vel osztozni az egy dolog, egy teljesen más dolog, de természetesen nem ilyesmi. Istenem, hogy lehettem ilyen hülye, hogy azt gondoltam, jó ötlet az, ha egy pornósztár lesz a barátom?
         - De a tegnap éjszaka után… - Számomra a dolgok megváltoztak. Teljesen. De ha reggel, miután bennem volt, el tudott menni és ugyanazt a dolgot gondolkodás nélkül megtenni egy másik nővel, világossá tette számomra, hogy az érzéseim jóval egy-oldalúbbak voltak, mint azt hittem. A szex számára nem volt ugyanolyan fontos, mint nekem. És én soha nem tudtam volna olyannal lenni, aki nem értette meg, és nem értékelte azt a meghittséget, amin osztoztunk. Persze a kezdetektől fogva viccelődtem a szüzességem elvesztésével kapcsolatban, de mindketten jobban tudtuk. Beleesek Cade-be. Már beleestem. Keményen. És anélkül vette el a szüzességem ajándékát, hogy megértette volna azt, most már a szívemet tartotta a kezében.
         - Cade?
         - Sajnálom, de meg kell ezt tennem, cupcake.
         Ledobtam magamról a takarót és kiugrottam az ágyból. Ne cupcake-ezz itt nekem…
         - Alexa… beszélj hozzám. Mi a baj?
         Megpördültem, szembenézve vele. – Mi a baj? Te most komolyan azt kérdezed, hogy mi a baj? – Nem akartam lefolytatni ezt a beszélgetést, amíg meztelen voltam. Felkaptam a ruháimat, éreztem, hogy közel álltam az erőszakhoz, ha csak megpróbálkozik azzal, hogy rám tegye az ujját, megsemmisítem őt. Ha nem tudta, hogy mi volt a baj, akkor egyáltalán nincs miről beszélgetnem vele. – Szóval egyszerűen csak el fogsz… menni és azt csinálod ma?
         Lelógatta a fejét, nyilvánvalóan elvesztette a szavakat.
         - Ne hívj engem. – Kiviharzottam a szobájából, útközbe megragadtam a táskámat és a kulcsaimat és kitörtem a házából az autómhoz olyan gyorsan, ahogy csak tudtam. Némán hálát adtam az X5-ös pickup-omért, a törvény elmehet a fenébe. Szerettem volna azt látni, hogy bárki megpróbál engem félreállítani. Kasztráltam volna egy rendőrt, mielőtt hagytam volna bárkinek is, hogy az utamba álljon, hogy az ágyamba gömbölyödjek. A könnyes szemeimen keresztül, tárcsáztam MacKenzie-t.
         - Ello? – Nyögte álmosan.
         - Kenzie, szükségem van rád. Most. – Szipogtam, letörölve az arcomat a kézfejemmel. – És hozz Jell-O shots-ot.
         Habozott, ágyrúgók nyikorogtak a háttérben. – Reggel hét óra van.
         - Tudom. De ez vészhelyzet. – Letöröltem a szabadon áramló könnyeket az arcomról és vettem egy mély levegőt. – Múlt éjszaka lefeküdtem Cade-el. És a dolgok ma reggel elszaródtak.
         - Ó, a francba. Oké, kitartást. Úton vagyok. – Susogást hallottam a háttérben, ahogy MacKenzie akcióba lendült, pont úgy, ahogy tudtam, hogy fog.
         - Hozz vodkát is.
         - Rajta vagyok.





Tizenhetedik fejezet

Cade


         Teljes homályban mentem keresztül a reggelen, még mindig döbbent voltam az események fordulatától. Alexa hogy nem értette meg, hogy ami velünk történt az valós, és az meg csak a munkám volt? Nyilvánvalóan nem bízott meg bennem, mint ahogy szükségem lett volna rá, ha belevágunk, hogy ez bármi is legyen számunkra.
         Alexa még csak esélyt sem adott nekem, hogy megmagyarázzam, egyszerűen csak levonta a következtetéseket, és kiviharzott tőlem. Nem zavart, hogy megállítsam őt. Az undor és az ítélkezés rá volt írva az egész arcára, ami elmondta nekem, amit mélyen legbelül egész végig tudtam – soha nem lennék elég jó a számára. Soha nem lett volna képes felfogni, hogy néha vannak dolgok az életben, amit nem akarsz megtenni, de meg kell, hogy gondoskodhass a családodról. És Lily volt a családom. Bármit megtennék érte. Az élet nem mindig kibaszott napsütésből és szivárványból áll. A valódi élet kemény. Megteszem, amit meg kell tennem. Időnként. Azt mondta, megérti a felelősségemet Lily gondoskodásáért, de amikor erről lett szól, lelépett. Történet vége.
         Miután leszállítottam Lily-t a suliba, vettem egy hosszú zuhanyt, leborotváltam a mellkasomat és az ágyékomat, majd felöltöztem, és gondoskodtam arról, hogy nyújtsak. Visszaemlékeztem az előző forgatásomra, hogy a három óráig tartó szextől a legfurcsább helyeken kezdett el fájni.
         Amikor megérkeztem a stúdióba, a modell, akivel együtt fogok majd dolgozni, már ott volt, a haja és a sminkje is készen volt. Határozottan nem illett bele a pornócsillag képbe. Úgy nézett ki, mint a kedves, szomszéd lány megtestesítője. Hullámos, vállig érő barna haja volt, barna szeme és sokkal inkább volt aranyos, mint szexi.
         Odasétáltam, hogy bemutatkozzak. – Héj, Cade vagyok, er, úgy értem Sebastian.
         Melegen elmosolyodott. – Szia. Jill vagyok, de szólíts csak Britney-nek.
         - Értettem. Örülök, hogy találkoztunk. – Viszonoztam a mosolyát. Legalább úgy tűnt, hogy könnyű lesz együtt dolgozni vele, ami jó volt. Ma már nem volt szükségem még több drámára. Visszafordult a sminkeshez, hogy bejezzék, én meg elindultam, hogy megkeressem Rick-et.
         A mai felvétel viszonylag egyszerű volt. Egy hatalmas, pazar fürdőszobában kezdünk, ahol pezsgőfürdőben találok rá Britney-re, és miután néhány percig csókolózunk és segítetek megmosdatni őt, kiemelem őt a kádból és a hálószobába viszem, ahol befejezzük a jelenetet.
         Amikor már tudtam a forgatókönyvet, lekentek bronzosítóval, majd vártam, hogy Rick megadja a végszavamat. Amikor Britney ellazult a Jakuzzi kádban, besétáltam, mezítláb, csak egy szál farmerben. Váltottunk néhány lágy csókot, én a vállát és a nyakát dörzsölgettem, mielőtt áttértem volna a melleire. Utána lőttek néhány képet rólam, ahogy kiemelem őt a kádból, mielőtt vágást kiáltottak volna.
         Ismét felvettük a dolgokat, amikor az ágyban voltunk, és hamarosan már mélyen Britney-be temetkeztem. De amikor benne voltam, nem tudtam elszabadulni a gondolataim elől, ami az Alexa-val töltött múlt éjszakáról szóltak. Annyira puha volt, annyira bízott benne, hogy nem fogom bántani őt. Britney-vel lenni pont az ellenkezője volt. Úgy lökte a csípőjét, hogy az megegyezzen az én mozgásommal, és könyörgött, hogy basszam őt gyorsabban. Egy mély, gyötrő érzés forrt fel bennem, sürgetve, és én engedtem neki, keményen és gyorsan hatoltam belé, üldözve e megkönnyebbülést a tűz elől, ami bennem tombolt.
         Rádöbbenve, hogy nem kellett óvatosnak lennem Britney-vel, nem fogtam vissza magam. Addig csapódtam belé, amíg abba nem hagyta a kérését, hogy gyorsabban csináljam, és el nem kezdte az apró nyöszörgések litániáját. Britney nyöszörgésének a hangja emlékeztetett engem Alexa-ra. És Alexa arcának képét tartva az agyamba fejeztem be. De még a kioldásommal sem jött el a megkönnyebbülés.


*****


         Ian pont akkor érkezett, amikor a játék elkezdődött.
         Megvizsgálta a kávézóasztalomat és egy homlokráncolás kíséretében a hatos csomag sörre és a házhoz szállított pizzás dobozra mutatott. – Héj ember, hol vannak a csirke szárnyak?
         Megráztam a fejem. – Nincs hangulatom hozzá. – Túlságosan is Alexa-ra emlékeztetne. A fenébe, nézni, hogy az édes szája letépi a húst a csontról, és hogy kidugja a nyelvét, hogy elkapjon egy csepp barbecue szószt… nem, ma este nem lesz semmilyen csirke szárny.
         A kanapéra süllyedt, megragadva egy sört.
         - Sokat dolgoztál ma? – Mindketten tudtuk, hogy nem az építkezésről kérdezett. Mi tipikusan a ne kérdezd,ne mondd irányelvet folytattuk, amikor szóba jött, hogy pornóban utazok, de hagytam kicsúszni, amikor Alexa elhagyott engem, és ez volt az oka annak, amiért ennyire szerencsétlen voltam.
         - Nem. Kifizettem a számlákat, amiket ki kellett, és mostantól távol tartom magam az egész szarságtól.
         Bólintott, a sörét kortyolgatva. – És Alexa?
         Számat szoros vonallá préseltem és megráztam a fejem.
         - Még mindig? A fenébe is, de makacs vagy.
         Kiürítettem az üvegemet és egy új sörért nyúltam, tekintetemet folyamatosan a játékon tartottam. – Miért vagyok makacs?
         - Mert azt mondod nekem, hogy nem csinálsz többé pornófilmet… és az ok, amiért Alexa elhagyott az az, hogy pornófilmet csinálsz…
         - Igen, azt hiszem, - morogtam, ahogy leszedtem a címkét az üvegről.
         - És te nem látod, hogy mennyire hülye ez a logika? – Ian a fejét rázta. – Menj utána, tesó. Ne legyél egy kibaszott punci.

         - Ugyan, hagyd már, ember. Egyébként sem működne ez soha kettőnk között. – Ugye?

31 megjegyzés:

  1. Ezt nem hiszem el :( most nagyot csalódtam Cade-ben, éd nem biztos hogy vissza fogja nyerni a szimpátiámat! 😭 de azért nagyon köszönöm ezeket a részeket is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, én is egy picit csalódtam benne :( Bár valamilyen szinten meg is értem őt. A húga meg a számlák miatt. De Alexa helyébe nem tudom, hogy meg tudnék-e neki bocsájtani. Valószínűleg nem. :( Pedig szeretem Cade karakterét :)

      Törlés
    2. Igen Lily miatt megértem :( de én se tudnék megbocsátani! Pedig nagyon nagyon megszerettem Cade-t én is :) alig várom a folytatást, nagyon összetett és érthető az egész mű fordítása :) örülök,hogy olvashatom!! 😙

      Törlés
    3. Koszonom szépen! 😊😚❤️

      Törlés
  2. Nagyon nehéz helyzetben van Cade, de mentségére legyen mondva még akkor vállalta el az újabb forgatást amikor épp fasírtban volt Alexával. Szüksége van a pénzre és nincs is senki akire támaszkodhatna. Azért remélem a szerelem fog győzni végül. Nagyon köszönöm a fordítást szuper volt! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szivesen! Azert meg en is bízom bennük, bár ezek után ki tudja hogy alakul majd. Remelem napos end-el 😊😘❤️

      Törlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Ohhh! Hát ez... 😖
    Köszönjük!!! 😘

    VálaszTörlés
  5. Örültem volna ha Cade nem teszi meg,de most őszintén,így legalább élet szagúbb volt.Hányszor kerülünk olyan helyzetbe amikor két rossz közül a kevésbé rosszat válasszuk?A Lily miatt érzett felelöség felülbírált mindent.Köszi Évi!Nagyon várom a te sztorid folytatását is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éva Tóth2016. október 2. 21:27
      Nagyon szivesen! 😊😘❤️
      Hat igen. Ebben a helyzetben eléggé nehéz volt dönteni, es bár en sem akartam, hogy elmenjen a forgatásra, azert melyen belül tudtam, hogy elfog. Azert reménykedem a happy end-be. 😊

      Törlés
  6. Nagyon köszönöm a két részt nagyon várom a folytatást.

    VálaszTörlés
  7. Szia Évi! Kicsit elmaradtam! Nashről nem is beszélve... :) De itt vagyok és hát basszus! Cadenek nem szabadott volna engedni a vágyainak ha már egyszer elfogadta azt a szerepet. Alexát megertem valószínűleg én is kiakadtam volna de azért kicsit jobban bele kellene gondolnia ebbe a helyzetbe. Lyliért a szívem szakad meg. Édes kicsi lány. :) nagyon köszönöm a fordítást! :) ❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szivesen! 😊😘❤️
      Nagyon kiváncsi vagyok, hogyan alakul majd tovább a történetük. Bízom bennük, meg ennek ellenére is! ❤️❤️

      Törlés
  8. Jaj, istenem! Hogyan jutnak ezen túl? Remélem, lesz valami másik megoldás, ahol több pénzhez juthat Cade, és gondoskodhat Lilyről, mert ez így nem klassz! Nem sok nő van, aki ezt elviselné. Mind a két oldalt megértem!

    Évi, a te történeted mikor folytatódik????

    Köszönöm szépen a munkádat továbbra is! Nagyon hálás vagyok!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szívesen. ����❤️
      Én abban bízom, hogy legalább tényleg ez volt az utolsó filmje. Nagyon-nagyon bízom benne :D
      Hamarosan az is felkerül, a héten mindenképp várható. :)

      Törlés
  9. Hát.. azt hittem az utolsó pillanatban visszavonulót fúj Cade! 😦
    Bár biztos vagyok benne,hogy lesznek még buktatók ebben a kapcsolatban! Ha más nem akkor Lily összehozza őket megint! ☺
    Köszi ☺❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szívesen! 😊😘❤️
      Hát igen, ez esetben tényleg a remény halt meg utoljára. Csak jussanak túl ezen... Bizakodó vagyok :D

      Törlés
  10. Hát.. azt hittem az utolsó pillanatban visszavonulót fúj Cade! 😦
    Bár biztos vagyok benne,hogy lesznek még buktatók ebben a kapcsolatban! Ha más nem akkor Lily összehozza őket megint! ☺
    Köszi ☺❤

    VálaszTörlés
  11. Hát ez lehangoló volt :o( Köszi!

    VálaszTörlés
  12. Ahhhhh :'(
    Szép volt a fordítás! :-)
    Köszönöm!

    VálaszTörlés
  13. Sajnálom,hogy Cade így döntött :-(, köszönöm a fordítást!

    VálaszTörlés
  14. Talán ha előbb beszélt volna Cade Alexával a gondjairól, hogy sürgősen bele kellett mennie a pénz miatt de ez az utólsó akkor másképp alakulnak a dolgok. Én is berágtam volna egy ilyen eseményteli éjszaka után. Nehéz lesz a békülés. 😕

    VálaszTörlés
  15. Szia
    Mikor lesz kövi rész?

    VálaszTörlés