2016. október 27., csütörtök

Huszadik fejezet

Huszadik fejezet

Alexa



         Az ősz gyorsan eltelt, és mire az első hó leesett Decemberben, a szívem is gyógyulni kezdett, habár tudtam, hogy soha nem leszek képes elfelejteni Cade-et. Vagy Lily-t, ami azt illeti. Még mindig szörnyen hiányoztak mind a ketten, de a büszkeségem nem engedte, hogy kapcsolatba lépjek vele. Meghozta a saját döntését. Bizonyos szempontból, ez ugyanaz a minta volt, ahogy felnőttem. Az apám a munkát választotta helyettem és anyám helyett is olyan sokszor, hogy már a számát se tudtam. Csak Cade munkájával, az árulás az, ami a sokkal pusztítóbb volt.
         Az elmúlt néhány hétben, belecsöppentem egy rutinba, ami szerint aktívan randizok Peter-rel. Talán azért, mert egyszerű volt vele lenni és ezáltal enyhült az egyedüllét érzése, vagy talán azért, mert az anyámat annyira nevetségesen boldoggá tette, de bármi volt is az ok, most már hetente néhányszor randizni jártam vele. Elvitt lovagolni, villásreggelikre és még különlegesebb vacsorákra. Még a Vasárnapi ebédre is eljött a klubba, amihez anyám ragaszkodott.
         A Karácsonyi ünnepeket Aspen-ben töltöttem a szüleimmel, síeltem, túl sok ettem és gyógyfürdőt látogattam. Szép ünnep volt, de persze, még ott sem – az ország másik felében – voltam képes elszakítani a gondolataimat Cade-ről és Lily-ről. Különösen miután küldött nekem egy cupcake-et egy üzenettel, amiben az állt, hogy hiányzom neki, pár nappal azelőtt, mielőtt elmentem. Az első néhány napot Aspen-ben a telefonomhoz ragadva töltöttem, mert biztos voltam benne, hogy hívni fog. De a hívás nem jött. Talán az ünnepek, és az idei év első hóesése tette őt szentimentálissá, ennyi az egész. Mégis azon kaptam magam, hogy éjszaka ébren feküdtem az ágyamban, azon gondolkodva, hogy küldenem kellett volna Lily-nek ajándékot Karácsonyra, vagy hogy Cade főzött-e Karácsonyi vacsorát. Valamilyen oknál fogva, lehangolt annak a gondolata, hogy ketten ülik körbe a kis konyhai asztalt rántottával és csirke szárnyakkal. Kíváncsi voltam, hogy szerették-e a homárt, amit a szüleim és én is ettünk. Nem számított. Ki kellett vernem őket a fejemből. Amikor visszatértem Aspen-ből, visszaestem a megszokott rutinomban, beleértve azt is, hogy megint találkozgattam Peter-rel.


*****


         Az első Szombaton, miután visszatértem Aspen-ből, Peter elintézte, hogy megnézzük a Diótörő egyik előadását és bármelyik percben itt lehetett.
         Egy vastag, hosszú ujjú vörös-színű ruhába öltöztem, szürke harisnyával, és barna, térdig érő csizmával, a hajamat meg kiengedve hagytam a vállam körül. Az elülső ablakból lestem Peter autóját. Szokásosan kimentem, hogy a járdánál találkozzunk, mivel jobban szerettem nem egyedül lenni vele a lakásomon. Habár szerettem vele tölteni az időt, nem álltam készen ennek a dolognak a fizikai oldalára, sem vele, sem senkivel. De eddig, Peter nagyon türelmes volt, gyors jóéjszakát puszikat adott nekem az autójában, amikor kitett.
         Becsusszantam a Lexus-ába, ő meg a konzolon áthajolva adott nekem egy gyors csókot. – Jól nézel ki. Milyen volt Aspen?
         - Jó volt. Sok időt töltöttem a lejtőn az apámmal, és sokat anyával a gyógyfürdőben. – Ennyiben hagytam. Egy kicsit fura volt Peter-rel a szüleimről beszélnem, mivel az apámnak dolgozott, de nem erőltette a részleteket. Egy vaskos, kötött pulóvert vett fel, és én nem tehettem ellene, elkuncogtam magam. Ez nem az a dolog, amit egy férfi kiszemel, így Karácsonyi ajándéknak kellett lennie az anyukájától. Elhelyezkedtem az ülésben, és megpróbáltam ellazulni, csak élvezni a napot. Még mindig nem szoktam meg ezt az új-autó illatot. Túlterhelte az érzékeimet, mintha keresztülpumpálta volna ezt a szellőző nyíláson.
         Csendben tettük meg a színház felé vezető utat, és azon kaptam magam, hogy ásítozom. Az álmatlan éjszakák az elmúlt néhány héten utolértek engem. – Nem bánnád, ha az előadás előtt megállnánk egy kávéra?
         Ránézett a műszerfalon lévő órára. – Ha gyorsan lerendezzük, akkor semmi gond.
         Néhány perccel később, a következő kijáratnál rámutattam egy kávézólánc zöld jelzésére.
         Peter lehúzódott az útról, be a parkolóba, elnavigálva az autós-kiszolgálóhoz, ami mögött a kávét keresők dugója húzódott.
         Megszámoltam az előttünk lévő autókat. Hét. – A francba.
         Peter üresbe tette a váltót, és kiengedett egy sóhajt.
         Kicsatoltam a biztonsági övemet. – Beszaladok. Gyors leszek.
         - Alexa, már a sorban állunk. – Belenézett a visszapillantó tükörbe. – És most már be is szorultunk.
         - Ne aggódj. Olyan lesz, mint egy verseny. Várj itt, én meg bemegyek.
         - Egy verseny, hm? – Vigyorgott.
         Bólintottam és kiugrottam a kocsiból. – Igen. És én fogok nyerni. Mindjárt jövök.
         Amikor már bent voltam, észrevettem, hogy mindössze két ember volt előttem a pultnál. Könnyű menet. A rendelésemet fontolgattam, emlékezve, hogy Peter szerette a forró csokit tejszínhabbal, amikor egy gazdag, férfias nevetés csapta meg a fülemet a helyiség végéből. Volt valami feltűnően ismerős benne és pánik emelkedett fel a gyomromban. Vonakodva megfordultam és megpillantottam Cade-et, aki egy kis körasztalnál ült egy nővel szemben.
         Azt kívántam, bárcsak el tudtam volna rejtőzni, hogy a padló nyíljon meg és nyeljen el engem teljesen, de természetesen ez nem történt meg. Még nem vett észre. Még mindig megvolt az esély, hogy elmenjek anélkül, hogy észrevenne, de nem tudtam megállni, hogy még egy pillantást ne vessek rá. Cade pontosan olyan volt, amilyenre emlékeztem, csupa kemény izom és férfias vonások, és a növekvő szakáll árnyéka vetült az állkapcsára. Előredőlt, könyökét az asztalon pihentette, elszántan figyelt a nőre. Csak a profilját láttam, de ismerősnek tűnt, és az agyam azon dolgozott, hogy elhelyezze őt. Ő lett volna az egyik bébiszitter, akit alkalmazott? Valami a gesztenyebarna hajjal kapcsolatban, ami kiengedve lógott a hátán teljesen igénybe vette az agyamat. Nem számított. El kellett tűnnöm innen.
         Tettem egy lépést hátra és nekimentem egy toronyba állított rénszarvas bögrének, zajt csapva a kiállított darabokkal.
         Cade pontosan ezt a pillanatot választotta, hogy felnézzen. Tekintete rajtam állapodott meg és a szemöldöke egy vonalba húzódott. – Alexa? – Már talpra is állt és elindult felém, mielőtt még fontolóra vehettem volna a menekülést. – Mit csinálsz te itt?
         - Cade, - motyogtam összefüggéstelenül, összetalálkozva az aggódó tekintetével.
         - Igen. Cade vagyok. – Tenyerét az arcomhoz nyomta. – Jól vagy? Egy kicsit kipirultnak nézel ki.
         A szemem visszarebbent az asztalánál ülő vöröshajúra. Ő megfordult, hogy rám nézzen, így az arca teljesen láthatóvá vált, én meg azonnal tudtam, hogy ki is volt. A térdeim megremegtek és a hányinger hulláma futott keresztül rajtam. Cade-nek randija volt a lánnyal, aki az első filmjében szerepelt. Desiree, azt hiszem így hívták. Emlékeztettem magamat, hogy lélegezzek, és ez egy kicsit jót is tett nekem. A fejem forgott ettől a felfedezéstől. Ő volt az oka, hogy a munkáját választotta helyettem? Mióta találkozgattak a munkán kívül?
         Cade visszapillantott a nőre és kibökött egy nyers bocsánatkérést. – Bocsánat, hadd mutassalak be Sara-nak. – Mutatott felé.
         Sara? Feltételeztem, hogy a Desiree csak a művészneve volt.
         Amikor felemelkedett az asztaltól, kezét a gömbölyödő pocakja köré fonta és a valóság villámcsapásként hasított belém. Már néhány hónapos terhes volt. A lábaim kicsúsztak alólam.
         Amikor magamhoz tértem, a padlón feküdtem. Cade az ölében tartotta a fejemet, ujjaival végigsimítva a homlokomon. A homályos tekintetem találkozott az ő aggódó szemével.
         - Cupcake? – Kérdezte.
         Megmozdultam, hogy felüljek, de a hatalmas keze a vállamon a helyemen tartott. – Maradj nyugton. Elestél. Beütötted a fejed a padlóba, mielőtt elkaphattalak volna. – A tarkómat dörzsölte, a duzzanatot masszírozta a hajam alatt.
         - Au. – Összerezzentem az érintésre.
         - Erre gondoltam.
         Amikor visszaemlékeztem, hogy mi volt az, ami a padlóra küldött engem – megpillantva Sara terhes pocakját – a zokogás utat tört a torkom mélyéről, és küzdöttem, hogy kiszabadítsam magam Cade szorításából. Most nem akartam, hogy tartson, hogy megpróbáljon megvigasztalni engem. Nem is említve, hogy észrevettem, elég nagy felfordulást okoztam a kávézóban, elnyúlva a padlón, úgy ahogy voltam. Cade elhessegette a pincérnőt, aki az irányunkba tartott, az ő tekintetében is aggodalom tükröződött. – Már megvan.
         - Cade, segíts fel.
         Kinyitotta a száját, hogy vitatkozzon, de a tekintetemben lévő elhatározás meggyőzte őt. Felsegített a padlóról, és leültetett a kandalló előtt lévő bőrszékre. Letöröltem a friss könnyeket az arcom mindkét oldaláról, de az erőfeszítés hiábavaló volt. A könnyek nem akartak megállni.
         Sara az oldalánál téblábolt, és hallottam, hogy Cade megkérte őt, hozzon nekem néhány zsebkendőt. Ezután a mellékhelyiségbe iszkolt.
         Peter sétált be a kávézóba. – Alexa, gyerünk, el fogunk ké- - Megállt előttem, és lenézett a könnyáztatta arcomra. – Alexa?
         A francba. Teljesen elfelejtkeztem Peter-ről. Elvettem a zsebkendőket Sara-tól és az arcomhoz nyomtam őket. Ennyit a mai sminkről. Cade letérdelt a székem mellé, elvéve tőlem a zsepiket, hogy segítsen felitatni a könnyeket.
         - Alexa…? Mi a baj? És ki ez a fickó? – Kérdezte Peter.
         - Sajnálom, Peter, - magyarázkodtam. – Ő itt Cade.
         Peter tekintete Cade térdelő alakjára vándorolt, és kiült az arcára a hitetlenkedés. – Ez a srác?
         Peter nem sokat tudott Cade-ről, csak azt, hogy ő volt az a fickó, akivel előtte találkozgattam, és hogy ő volt az oka, hogy jelen pillanatban nem akartam semmit sem kezdeni egy kapcsolattal a kemény dolgok miatt, amik közöttünk történtek. Láttam Peter meglepettségét, hogy egyáltalán randiztam egy olyan sráccal, mint Cade – borosta, kopott farmer, munkás bakancs, és testhez simuló, hosszú ujjú pulóver, ami kihangsúlyozta a túlságosan is izmos mellkasát, ami miatt teljes ellentéte lett Peter zselézett hajától, tweed zakójától és olasz bőr mokaszinjától. Kifújtam az orromat, bár tudtam, hogy egy rakás szerencsétlenségnek néztem ki, és olyannak, akinek hosszan tartó gondoskodásra van szüksége. Úgy éreztem magam, mint akit elütött egy vonat.
         Cade köztem és Peter között váltogatta a tekintetét. – Hazaviszem, - Informált mindkettőnket.
         Tiltakozóan felvisítottam, és Peter egy lépéssel közelebb jött. De Cade felállt, mindkettőnk fölé tornyosult. Sara-hoz fordult, egyik kezét a hasára helyezte, és lehajolt, hogy a fülébe súgjon valamit.
         Fájdalom hasított a mellkasomba.
         Peter a vállamra tette a kezét, de megfordult, hogy Cade-nek címezhesse a mondanivalóját. – Nem viszed őt sehova. Először is, mivel randink van. Másodszor, meglehetősen biztos vagyok benne, hogy te vagy az oka, amiért most sír.
         Sara megpuszilta Cade arcát, és az ajtó felé indult. Nem hibáztattam, amiért el akart tűnni. Ez mostanra nagyon is vonzó ötletnek hangzott.
         - Nem muszáj mennünk. – Az utolsó dolog az volt, amit jelen pillanatban akartam, hogy megnézzek egy balettet, ami egy édes kis szerelmi történetről szólt.
         - Én, am, nem említettem neked ezelőtt Alexa, de ezeket a jegyeket a nagybátyámtól kaptam. Hozzá meg a feleségéhez csatlakozunk, hogy megnézzük az előadást.
         Ez a férfi belekevert engem egy furcsa családi összejövetelbe? Kizárt dolognak tartottam, hogy most – vagy valaha is - találkozzak a nagynénjével és a nagybátyával.
         - Csak haza akarok menni, - motyogtam.
         Mindketten lenéztek rám.
         - Hazaviszem őt, - ismételte meg Cade.
         Peter felsóhajtott. – Jól van. Mennem kell, különben el fogok késni. Biztos, hogy rendben vagy azzal, hogy hazavigyen?
         Nem mintha lett volna sok választásom – Peter gyakorlatilag zátonyra vetett, mérföldekre az otthonomtól. – Jó lesz. Csak menj, Peter.
         Lehajolt és megpuszilta a fejem búbját. – Később hívlak majd.
         Ne zavartasd magad, válaszoltam magamban.
         Soha nem ültem még ezelőtt Cade furgonjába. A belső térre ráfért volna egy kiadós takarítás, vizes üvegek borították a padlót és Hamupipőkés színező feküdt kettőnk között. A finom kölnijének illata keveredett egy férfi fűszeres illatával egy kemény munkanap után.
         Nem szólt semmit sem, miközben autóztunk. Csak egyenesen előrefelé bámult és az egyik kezét a kormányon pihentette.
         Amikor behajtott a lakáskomplexumomba, rádöbbentem, hogy nem adtam meg neki a címemet, és ő sem kérdezte meg, hogy merre menjen. Leparkolt az autóm mellé, és lezárta a gyújtást.
         Néhány percig csendben ültünk. Hálás voltam, hogy a zokogásom apró hüppögésekbe csendesedett. – Köszönöm, hogy hazahoztál. – Kinyitottam a furgon ajtaját és óvatosan szálltam le, rádöbbenve, hogy a föld messzebb volt, mint gondoltam.
         A furgon mellett találkozott velem, és megfogta a kezemet, hogy megállítson. – Várj. Hadd magyarázzam meg.
         Nem tudom, mi szállt meg, talán hogy ez lesz a lezárás, amire vágytam, vagy a saját morbid kíváncsiságom a várandós barátnőjével kapcsolatban, de bólintottam. Magam köré fontam a karomat, felkészítve magamat a magyarázatára.
         - Nem itt. Hívj be, Lex.
         Beleegyezően bólintottam, és bevezettem őt. Ledobtam a táskámat és a kulcsaimat a bejáratná lévő asztalra és a kanapé felé vettem az irányt, mert nem tudtam, hogy mennyi ideig képes még megtartani a súlyomat a reszkető lábam. Lezuhantam rá és azonnal labdává gömbölyödtem. Azt vártam, hogy Cade közvetlenül mögöttem lesz, de furcsa módon azt hallottam, hogy a konyhámban kotorászik.
         Felemeltem a fejemet és néztem, ahogy felém sétált, egy pohár narancslét, egy doboz zsebkendőt és egy üveg fájdalomcsillapítót cipelve. A kezembe adta a narancslevet, amíg kinyitotta az üveg pirulát. Csak miután lenyeltem egy adagot, akkor ült le mellém. A híreinek még rosszabbnak kellett lenniük, mint képzeltem, mivel ennyire kedves volt velem. Talán Sara ikreket várt, vagy eljegyezték egymást. A francba, miért nem ellenőriztem le a bal kezét? Nem mintha ez számított volna, emlékeztettem magam.
         Vettem egy mély levegőt. – Szóval, mikorra van kiírva?
         Az arca zavartan torzult el. – Ki, Sara?
         Nyilvánvalóan. Bólintottam.
         - Am, Április végére, azt hiszem.
         - Nos, bocsánatot kérek a reakcióm miatt… csak meglepett engem. – A nyilvános kiborulási rohamom miatt kértem elnézést, de meghúztam a vonalat annál, hogy felajánljam  a gratulációmat, vagy a pezsgőbontást.

         Cade fáradtan tanulmányozta a vonásaimat és az egyik kezével megdörzsölte a tarkóját. – A fenébe is cupcake, a baba nem az enyém.

19 megjegyzés:

  1. Juj,de jó! Egy újabb rész! Nagyon köszönöm, hogy máris olvashattam!

    VálaszTörlés
  2. Ahhh... Nagyon jó, köszönöm😍😍😍😍 miért mindig ilyen a vége a fejezeteknek😱😱😱😱😍😍

    VálaszTörlés
  3. Nagyon vártam! 😍 Köszi! 😘

    VálaszTörlés
  4. Nagyon vártam! 😍 Köszi! 😘

    VálaszTörlés
  5. Hát szépen bonyolódnak a dolgok! Köszönöm a fordítást! Kíváncsian várom a folytatást! 😘💖

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm szépen! Nagyon várom a folytatást!! :) ♥♡

    VálaszTörlés
  7. Nagyon nagyon szivesen! 😊😘❤️

    VálaszTörlés
  8. Nagyon Köszönjük!!😘🌹🌺

    VálaszTörlés
  9. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  10. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  11. Köszi Évi😍
    Hány fejezetes a könyv?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szivesen! ☺️😘❤️
      23 fejezet + epilogus.

      Törlés