2017. január 30., hétfő

Huszadik fejezet + Epilógus

Huszadik fejezet

Salem


Azóta nem tettem be a lábamat egyetlen templomba sem, amióta egy emberöltővel ezelőtt elhagytam Loveless-t. Nem voltam vallás ellenes. Hittem, hogy a hit és a bizalom valami nagyobb dolog, mint te magad, egy fontos része az embereknek, akik kibékültek azzal, hogy időnként az élet mennyire kemény és megpróbáltató tudott lenni, de a régi életemet magam mögött hagyni azt is jelentette, hogy hátrahagytam azt, amikor órákat töltöttem egy padban ülve, miközben hallgattam, ahogy apám kegyesen vezette a gyülekezetét.
         Furcsa érzés volt újra visszatérni ide, felnőttként. Más érzés volt, tudva, hogy felállhattam és távozhattam a prédikáció bármelyik pontján, amikor csak akartam. Most, hogy már nem voltam az ellenőrzése alatt, rajta és a városon kívül éltem teljes életet, a szavai üresnek tűntek. Itt mindig azt gondoltam, hogy az apám tele volt vallásos meggyőződéssel és a hit hajtotta, most ahogy elnéztem őt a szószéken, kíváncsi lettem, hogy ez az egész nem csak egy színjáték volt-e.
         Persze épp olyan szenvedélyes volt, mint amilyennek mindig is tűnt. A szavai visszhangoztak a falakról és a körülöttem lévő emberek nyilvánvalóan mozgolódtak, de volt ott valami, valami, amit most az idő elmúltával tisztán láttam, és többé már nem tűnt olyan ijesztőnek vagy mindenhatónak, mint ahogy azt az én fiatal szemem látta. A mosolya egy kicsit túl fényes volt. A szemei egy kicsikét túl tágak és a hangjának lejtése is egy picit túl begyakorlott és teátrális volt, hogy igaznak hasson. Minden szava a szeretetről és a tiszteletről, Isten munkájának elvégzéséről, és áldozatokkal teli életről, megpengetett bennem egy húrt, ahogy rádöbbentem, hogy nagyon sokat prédikált arról, hogy ’csináld, amit mondok, és ne úgy, ahogy én csinálom’. Ez képmutató volt és azt kívántam, bárcsak ahelyett, hogy a saját nyomorúságomba burkolóztam volna otthon, amikor fiatal voltam, annak láttam volna őt és a parancsait, amik valójában voltak. Úgy éreztem, hogy ez valószínűleg meg tudott volna menteni attól, hogy az út során annyi hibát elkövessek.
         Anya akkor pillantott meg engem, amikor beléptem az istentisztelet kezdetekor, majd helyet foglaltam hátul. Folyamatosan ideges pillantást lövellt felém a válla fölött, mintha aggódott volna, hogy bármelyik pillanatba hirtelen felpattanok és csupaszon kiteregetem a családom összes bűnét a hűséges hívei előtt, hogy ítélkezzenek felettük. Én szimplán csak teljes fogsoros mosolyt villantottam rá minden egyes alkalommal. Nem láttam semmilyen okát arra, hogy megkönnyítsem a dolgát, azok után nem, ahogy kiadta Poppy-t annak a gyilkos szemétládának, amit annak álcázott, hogy megpróbálta azt tenni, ami szerinte Poppy számára a legjobb volt. Minden alkalommal, amikor elkapta a tekintetemet, nagyot nyelt, és idegesen nézett vissza az apámra.
         Kitaláltam azt is, hogy apám tudta, itt voltam. Az egész prédikációjának a közepében a megbocsátás és a bűn állt. A testi bűnök. Az elme bűnei. A jó-szándék valamint a szülők és a gyermekek bűnei. Egy jó tevékenységről beszélt, arról, amit Isten ezen a világon megbocsáthatatlannak tartott, majd a gyomrom felfordult, amikor egy imát Oliver Martinez tiszteletére ajánlott, és emlékeztetett mindenkit, aki ebben a tökélete, kisvárosi templomban ült, hogy csakis Istennek van meg a joga, hogy megbocsásson és ítélkezzen Oliver felett a gaztettei miatt. Egy szó sem esett Poppy-ról vagy arról a borzalomról, amit elszenvedett és egészen biztosan nem említette azt sem, hogy ő volt az elsődleges oka, hogy Oliver rátalált a húgomra.
         Fel akartam állni és a sorok között a templom elejébe vonulni és leütni őt a katedráról. Fel akartam állni egy templomi padra és ráüvölteni ezekre az ártatlan emberekre, akik egy csalót hallgattak, és akik komolyan azt gondolták, hogy a véleménye és a hite éppen olyan fontos volt, mint az istenség, akiről azt állította, hogy ő volt az egyetlen, aki ítéletet mondhatott. Nem csináltam semmit. Ültem ott, karomat összefonva a mellkasom előtt és összehúzott szemmel figyeltem őt.
         Tudtam, hogy megpróbált felbosszantani engem ezek előtt az emberek előtt, akiket a nyájának, a vak követőinek tekintett. Ő már régóta úgy nyilatkozott rólam, mint egy szégyen, egy veszteség, egy önfejű lélek, aki istentelen volt és nem érdemelte meg az ő útmutatását és gyámságát, szóval semmilyen módon, alakban és formában nem akartam bizonyítani neki.
         A telefonom rezegni kezdett és előhúztam, majd lepillantottam az üzenetre.
         Szeretlek.
         Egyszerű volt. Édes. Egy emlékeztető, hogy ha ezt az egészet elrendeztem, valahová még el kellett mennem. Volt valakim, aki mindig is akart engem. Soha nem tértem vissza semmihez és senkihez egész életem során, szóval a szerelem és a boldogság meleg és érzelmes szálai futottak keresztül rajtam, így alig vártam már, hogy hazatérhessek. Vissza akartam menni Rowdy-hoz. A napok, amiket távol kellett töltenem tőle évekkel hosszabbnak tűnt, mint az az évtized, amit korábban elválasztva töltöttünk.
         Hiányzott. Aggódtam a húgom miatt. Meg akartam ölelgetni a kutyusomat. Vissza akartam térni a munkába, és ugyanannyira meglepett engem az is, hogy nagyon hiányzott a kristálytiszta Colorado-i ég. Megtaláltam a helyemet és most már egy igazi Isteni beavatkozás kellene, hogy eltávolítson engem onnan. Egy érzelmes választ küldtem vissza neki, és felálltam, ahogy az istentisztelet véget ért egy utolsó imádsággal és mindenki készen állt a távozásra.
         A templomból való kijutás egy örökkévalóságig tartott. Mindenkinek el kellett köszönnie. Mindenkinek meg kellett állnia és megráznia apám kezét és elmondani neki, mennyire értékelték a kedves szavait és a természetességét. Szó szerint a nyelvembe kellett harapnom, amikor egynél több ember motyogott az orra alatt arról a döbbenetről, amit amiatt éreztek, ami Oliver-rel és a húgommal történt. Az együttérzés, amit a templomba járó emberek annyira készségesen felajánlottak az apámnak és az anyámnak, miközben ők azt mondták nekik, hogy maradjanak erősek ebben az időszakban, amitől vörös köd ereszkedett a szemeim elé. Attól a ténytől, hogy az az őrült, aki túszul ejtette a húgomat, fegyvert fogott a fejéhez és többször is értelmetlenül megverte őt, akinek olyan képessége volt, hogy elrejtette a gonoszságát, miközben a húgom egyedül és csendben szenvedett, attól a bensőm felforrt a dühtől. Ennek az egésznek az igazságtalansága visszataszító ízt hagyott a számba és a düh szorosan megtekeredett a gerincem mentén.
         Rowdy gond nélkül hazaért Poppy-val, de amikor már Denver-ben voltak, a húgom elkezdett összeomlani. Poppy egy roncs volt és Rowdy elveszett volt, hogy hogyan segíthetne neki. Poppy nem szeretett volna a lakásomon maradni, viszont egyedül sem szeretett volna lenni vele az ő lakásában, így Rowdy kétségbeesésében felhívta Sayer-t és megkérdezte tőle, hogy befogadná-e őket, amíg haza nem érek. Szerencsére Sayer-nek bőven volt helye a Victorian-ban és jól ismerte, hogyan kezelje a húgomat ebben a törékeny állapotában. Sayer Cole életmentővé avanzsált és az, hogy eldobott mindent, hogy nyomon kövesse azt a férfit, akit én is üldöztem tagadhatatlan véletlen volt, és én annyira hálás voltam neki azért, hogy megtalálta az útját az életünkbe. Rowdy végeérhetetlen szajkózása, hogy minden okkal történt, tényleg úgy tűnt, hogy igaz. Volt egy csomó csúnya dolog, rengeteg ronda bukkanó az út során, amit mindannyiunknak le kellett küzdenünk, de a végén tényleg olyan érzés volt, mintha végül pontosan ott kötöttünk volna ki, ahol lennünk kellett. Számomra, kétséget kizáróan tudtam, hogy ez ott volt, ahol Rowdy, de ezt ugyanúgy igaznak éreztem Poppy-nak és Sayer-nek is.
         Én voltam az utolsó, aki távozott. Olyan érzésem volt, mintha búcsút mondanék ennek az életnek és ennek a helynek, de ez alkalommal a megfelelő módon. Nem futhattam bele egy elvakult pánikba. Nem voltam hajlandó feláldozni az összes jó dolgot, ami az életembe volt, csak azért, hogy elkerüljem a rosszat. A saját tempómban haladtam és állást foglaltam a mellett, hogy megakadályozzam a gonoszt, aki itt lakott, hogy kinyúljon és újra belém a húgomba mélyessze a csápjait.
         Lesimítottam a hajamat. Megrángattam a felsőm szegélyét és mély levegőt vettem. Nem voltam annyira ideges, mint inkább nyugtalan és készen álltam arra, hogy mindennek vége legyen. Hunyorognom kellett a napsütésben, amikor kiléptem a templom ajtaján. Az anyám és az apám a lépcső tetején álltak az utolsó híveknek integetve, ahogy elhagyták a parkolót, hogy befejezzék a Vasárnap délutánjuk maradék részét. Összerándultam, amikor az anyám kinyújtotta a kezét, hogy megérintsen. Tíz év után… olyan rég volt már, idősebbnek és sokkal kevésbé lenyűgözőnek látszottak, mint emlékeztem. Láttam, ahogy apám szeme végigszánt a tetovált bőrömön, amit felfedett a fehér, fodros felső, és azonnal észrevettem, hogy a bizalmatlanság és az undor egyre növekedett a tekintetében.
         - Nem volt elég, hogy meggyaláztad a házunkat az erkölcsöd és tiszteleted hiányával, de még el is kellett menned és megbecsteleníteni a testedet egy ilyen szentségtelen módon? – Sötét fejét úgy ráztam felém, mintha valóban szégyenbe hoztam volna őt valamilyen megbocsáthatatlan módon. – Miért nem vagyok meglepve?
         Egy másik alkalommal ez a döfés fájhatott volna. Bűnösnek érezhettem volna magam a választás miatt, hogy a művészetet viselem a testemen, és hogy a sajátomnak követeljem a bőrömet, de most már láttam, hogy mi volt ez valójában, egy kétségbeesett kísérlet, hogy becsméreljen engem, egy mód, hogy alkalmazza a fennhatóságát és teljes egészében visszahelyezzen az irányítása alá. Ráemeltem az egyik szemöldökömet és oda-vissza váltogattam a pillantásomat közte és anya között.
         - Nem hiszem, hogy ezt itt, a templom lépcsőjén akarod megbeszélni, ahol bármelyik követőd szemtanúja lehet ennek, de felőlem rendben van. Nekem nincs mit rejtegetnem. Te is ugyanezen a véleményen vagy, apa?
         A szemem sarkából láttam, hogy anyám megindult, és észrevettem, hogy apám válla egy töredék másodpercre megfeszült. Az anyám újra kinyújtotta a kezét és ez alkalommal engedtem, hogy az ujjai az alkaromon landoljanak.
         - Már tíz éve, Salem. Ez nem egy megfelelő hazatérés.
         Egy igazi nevetést eresztettem meg, és leráztam magamról. – Nem, és ez azért van, mert ez soha nem volt semmiféle otthon.  – Néhány hajtincset a fülem mögé tűrtem és kemény pillantást vetettem mindkettőjükre.
         - Szándékosan elüldöztél engem a városból, amikor még túl fiatal voltam, hogy bármi jobbat tudtam voltam tenni. Lehetetlenné tetted számomra, hogy maradjak, és ennek eredményeként tönkretetted Poppy-t és kényszerítettél, hogy magam mögött hagyjam az egyetlen fiút, akit valaha is szerettem. – Egyenesen a mellkasa közepén böktem meg apámat és láttam, hogy a tekintete valóságos gyűlölettel lángolt fel irántam. – Most már értem. Tudtad, hogy nem fogok megtörni, nem fogok a nyomdokaidba lépni, szóval úgy csináltad, hogy ne legyek képes maradni és soha többé ne térjek vissza. Nos, meg fogom adni neked ezt az elégtételt, te nyerted ezt a kört, apa.
         Grimaszt küldött felém, és átkarolta anyám vállát. Úgy láttam, mintha összerándult volna, de nem akartam megtörni a vele való szemkontaktust, úgyhogy nem voltam benne biztos.
         - Önfejű és istentelen voltál. Belehabarodtál egy fiúba, aki túl fiatal volt, és akinek nem volt családja. Semmi jó nem volt benned, Salem. A legjobb dolog, ami ezzel a családdal történhetett, hogy a saját utadra indultál. A húgod áldozatául eshetett volna a pogány módszereidnek.
         A szememet forgattam. – A pogány módszereim vezettek el engem egy csodálatos karrierhez, egy nagyszerű barátokkal teli élethez és helyezett vissza arra az útra, ami ahhoz a fiúhoz irányított, akitől erővel kényszerítettél távol. A pogány módszereim pontosan oda vezettek, ahol mindig is lennem kellett volna. A lányodat, a saját húsodat és véredet áldozattá tetted, magába fordult, mert annyira félt attól, hogy csalódást okoz neked. Majdnem megöletted őt. Mit gondolsz, a híveid hogyan éreznék magukat ezzel kapcsolatban, apa?
         Dacosan megemelte az állát és lenézett rám. Soha nem hátrálna meg, soha nem vallaná be, hogy amit tett, az rossz. Nem, ha az velem vagy Poppy-val kapcsolatos, de megláttam ott a félelmet. Abban, ahogy a száját összeszorította, és ahogy egy töredék másodperce elsápadt. Én letudtam volna rántani a maszkot, és mindenki megláthatta volna, ki is volt ő valójában. Én voltam fölényben, de ő még mindig tudta, hogyan férkőzzön a bőröm alá.
         - Poppy sok hibát vétett. Ez volt a vezeklése, hogy visszafizesse mindazt. – Mindig más valaki a hibás.
         A düh, ami olyan erősen lovagolt bennem, fényesen és forrón tört utat magának a két szemem között. Be akartam húzni egyet abba az önelégült arcába. Helyette ökölbe szorítottam a kezemet és az ujjaimat olyan keményen vájtam a tenyerembe, hogy kiserkent a vér.
         - Szexelt, apa. A legtöbb lány az egyetemen ezt teszi, és ez nem egy olyan megbocsáthatatlan bűn, amiért egész életében fizetnie kell.
         Ellent akart mondani nekem, és ez a szavak és az akaraterő végtelen harca lett volna, szóval megelőztem őt.
         - Nézd, engem nem érdekel, hogy mit gondolsz. Nem érdekel, ha azzal töltesz minden egyes éjszakát, hogy megpróbálod rám kényszeríteni a saját külön bejáratú poklomat. Engem Poppy érdekel, és az, hogy megbizonyosodjak afelől, hogy boldog és biztonságosan halad előre. Nem fogsz kapcsolatba lépni vele. Nem fogod elérni őt. Nem fogsz próbálkozni azzal, hogy rosszul érezze magát, vagy azzal rágalmazni, hogy részt vett egy szörnyű ember halálában. Azt akarom, hogy hagyd őt békén. Megértettél engem?
         Az anyám a torka mélyéről felnyögött, az apám pedig rám mordult. – Te nem beszélhetsz a húgod nevében, Salem. Poppy számára még mindig van remény, hogy visszataláljon a nyájhoz.
         Felmordultam és tettem egy lépést hátra. – Ha kapcsolatba lép veletek, mindössze annyit fogtok tenni, hogy elmondjátok neki, hogy boldogok vagytok, amiért jól van és támogatjátok a döntéseit, amiket meghoz. Nem akarod erőltetni ezt a témát velem, apa. Nem vagyok többé gyerek és foggal-körömmel fogok veled harcolni érte.
         - Nem fenyegethetsz meg engem, Salem.
         - Ó, tényleg? Ha azt hiszed, zavarba hozhatsz úgy, mint akkor, amikor még a tetőd alatt éltem, csak várj addig, amíg kihúzom az összes mocskot, ami a körmöm alá került azoktól a dolgoktól, amiket meg kellett tennem, hogy túléljem, amikor elüldöztél. Tudtad, hogy sztriptíz táncos voltam? Mit gondolsz, szeretnéd, hogy néhány olyan videó és kép feltöltődjön az Internetre a neveddel és a templommal csatolva?
         Kihívóan megemeltem az egyik szemöldökömet és néztem, ahogy mérlegeli, hogy komolyan beszéltem-e vagy sem.
         - Mi a helyzet azokkal az évekkel, amiket burleszk táncosként töltöttem, vagy azzal az idővel, amikor egy őrült show-n dolgoztam a sétányon, vagy amikor házigazdája voltam egy drag show-nak (ez egy olyan esemény, általában bárokban, ahol a férfiak női ruhákat vesznek fel, és úgy adnak elő valamit, pl. énekelnek, táncolnak.) egy meleg bárban? Mi a helyzet a szex videókkal? Neked fogalmad sincs, milyen csontvázakat húzhatok elő a szekrényből, és amikor valami végül felkerül az internetre, az sosem kerül le onnan. Téged és az egész egyházközösséget is a sárba tudnálak rántani. Ne szórakozz velem, apa. Meg teszek bármit, amit kell, hogy biztonságban tartsam Poppy-t. Ó, és az a kölyök a szomszédból, akinek nem volt családja, és nem volt elég jó nekünk, valójában teljesen felnőtt, nagyon sikeres és hajlandó harcolni az én oldalamon. Említettem már, hogy a nővére ügyvéd? Biztos vagyok benne, hogy szívesen elmesélné a világnak azt, hogyan erőltetted Poppy-t, hogy randizzon egy hátvéddel, majd hátat fordítottál neki, amikor teherbe ejtette és magára hagyta őt. Miféle Isten embere vagy te? Olyan fajta, aki megadja a lánya tartózkodási helyét egy bántalmazónak és felfedezi azt, hogy egy feleségverőt védett. Ez a komédia, amit folytatsz el fog tűnni egy füstfelhőben. Nem csak egyszerűen lehúzom azt a maszkot, apa, hanem millió darabra fogom törni.
         Keresztbefontam a karomat a mellkasom előtt, miközben szemben álltunk egymással. Láttam, hogy harcolni akart, elhinni azt, hogy eléggé szeretik őt, eléggé lenyűgözte az embereket ahhoz, hogy az összes mocskos tettem nem feketítené be a ragyogását, de az anyám hírtelen kibújt a karja alól és könyörögve nézett fel rá.
         - Igaza van. Ennek véget kell vetni. – Az apám kinyitotta a száját, hogy vitatkozzon, de ő feltartotta a kezét, hogy elhallgatassa. – Elég. Már elvesztettük egy lányunkat és Salem-nek igaza van: a másikat pedig majdnem megöltük. Nem akarok többé részt venni ebbe. Ez nem egy becsületes élet. – Az ujjával apám döbbent arcára mutatott és egyenesen azt mondta neki, - Ha azt gondolod, hogy a hírneved képes lesz túlélni, amivel Salem fenyegetett, akkor tudd meg, hogy nem. Egyáltalán nem fogja túlélni, ha a feleséged elhagy még ennek a tetejében. Azt fogod tenni, amit mond, és ennyi.
         Az apám döbbentnek és dühösnek látszott. Az anyám remegett és úgy nézett ki, mint aki menten rosszul lesz. Visszafordult hozzám és egy szomorú mosolyt küldött felém.
         - Azt hittem, Oliver jó lesz a húgodnak. Többé már nem volt ugyanaz, amikor visszajött az egyetemről. Addig nem vettem észre, hogy bántja őt, amíg már túl késő nem lett és hagytam, hogy apád meggyőzzön, hogy Oliver megváltozott és megbánta azt, ahogy a húgodat kezelte. Azt mondta, hogy Oliver a gyógyulás útjára lépett az ima és a tanácsadások miatt. Hibáztam, amikor vakon hittem és bíztam. Az elmúlt évtizedben nagyon sokat hibáztam. Gondoskodj a húgodról és adj meg neki mindent, amire szüksége van. Nem leszünk útban. – A válla felett hátranézett apámra és célzatosan hozzátette. –Biztos vagyok benne.
         Nem akartam megköszönni neki. Nem kapott hálát azért, mert végre valami olyasmit tett, amit egész életemben kellett volna. Az volt a feladata, hogy gyerekei és e között a férfi között álljon. Bólintottam és megfordultam, hogy még egyszer utoljára elsétáljak mind a kettőjüktől.
         - Salem. – Hátranéztem a vállam felett, ahogy anyám a nevemet kiáltotta. – Tudnod kell, hogy sok évvel ezelőtt megszakadt a szívem, amikor elmentél.
         Az enyém is összetört, de nem azért, mert elhagytam őt. Azért tört össze, mert otthagytam Poppy-t és Rowdy-t a bánat hullámával, amit én okoztam.
         - Akkor tenned kellett volna valamit, így nem lett volna szükség arra, hogy elmenjek, anya.
         Láttam, hogy könnyek gyűltek a szemébe és valódi megbánás csillogott bennük, de ez már egy kicsit túl késő volt.
- Örülök, hogy visszataláltál ahhoz a fiúhoz. Ti mindig is nagyon édesek voltatok együtt. Csodálatos volt mindkettőtökkel.
- Még mindig az. – És tudom, hogy mindig is az lesz. Ahol ő volt, ott kellett nekem is lennem, nem pedig itt, ennek a templomnak a lépcsőjén… csak még volt egy megállóm a városból kifelé menet.
Nem zavartattam magam, hogy elköszönjek. Az sem zavart, hogy még egyszer utoljára hátrapillantsak, vagy intsek egyet. Csak hagytam, ahogy volt. Az ajtó végre bezárult. Nem üldöztek el a városból, egyértelmű és fontos célt szem előtt tartva távoztam. Nem menekültem a múltam elől. Céltudatosan indultam el a jövőm felé, és ez teljessé és tökéletessé tett engem, amire az összes egyik helyről a másikra való ugrálás soha nem volt képes.
Mielőtt megérkeztem volna oda, ahová indultam, lehúzódtam a poros út mentén és kipattantam a bérelt SUV-ból, amit telepakoltam a húgom személyes tárgyaival, hogy összegyűjtsek egy maréknyi Texas-i harangvirágot. Annyira tökéletesen megegyeztek a hátamon lévő virágfölddel, hogy mosolyognom kellett és a szívem is megduzzadt. Finoman letettem őket a mellettem lévő üres ülésre és végigvezettem a maradék utat a temetőig, ami körülbelül harminc percre volt Loveless városhatárától.
Egy igazán elfeledett és magányos helynek látszott. Nem volt világos, zöld fű és nem voltak elegáns sírköves sorok, amik mindenféle virággal lettek volna díszítve a nap alatt. Ehelyett a földet a fű barnás-zöld maradványai borították és a sírkövek is napszíttának és kopottnak látszottak. Nem volt itt más gyászoló, vagy olyan, aki lerótta volna a tiszteletét, szóval mindössze a hatéves koromból megmaradt emlékeim voltak, hogy megtaláljam a sír helyét, amit kerestem. Tovább tartott megtalálnom őt, mint kellett volna, és mire ráleltem, a harangvirágok kicsit szomorkásan néztek ki. Illett ide. Az egész hangulat komor volt és egy kicsit meglepett, hogy könnyek szöktek a szemembe, amint megpillantottam a felíratott az egyszerű sírkövön.

Gloria St. James
1975-1996
Egy Szerető Anya Gyönyörű Mosollyal

         Kíváncsi voltam, hogy ki tette hozzá az utolsó részt, mivel csak ő és Rowdy voltak, de örültem, hogy ez itt volt neki, hogy láthassa, bármikor, amikor sikerül visszatérnie ide, hogy megnézze. Leguggoltam és a virágot a hideg kő mellé tettem és majdnem térdre estem, ahogy bámultam a sírt. Rengeteg dolog volt, amit mondani akartam, olyan érzés volt, mintha fel kellett volna zárkóztatnom őt a fia egész életével, de semmit sem tehettem a torkomban lévő gombóc ellen.
         Egy pillanatig vártam, hagytam, hogy néhány könnycsepp elszabaduljon, majd megköszörültem a torkomat.
         - Hello, Gloria, örülök, hogy találkoztunk. Az én nevem Salem Cruz és reménytelenül szerelmes vagyok a fiába.
         Ismét meg kellett köszörülnöm a torkomat és a látásom is elhomályosult, ahogy nedvesség összegyűlt a szemem sarkában. Ez sokkal nehezebb, mint gondoltam volna, amikor Rowdy a kórháznál megkért engem, hogy tegyem meg ezt neki.
         - Életem legnagyobb részében ismertem őt és mindig jó lélek volt. Nagyszerű embert hozott erre a világra és én egyszerűen tudom, hogy nagyon büszke lenne rá és arra az életre, amit magának teremtett. Nagyon közel hordozza magát a szívéhez.
         Kinyújtottam a kezemet és nyomon követtem a nevét, ahol a kőbe volt vésve. Szinte tökéletesen megegyezett a Rowdy oldalán lévő tetoválással.
         - Sok időbe telt számunkra, hogy rájöjjünk a dolgokra, de most, hogy megtettük, igazán azt akarta, hogy én legyek az első és az utolsó nő az életében, aki találkozik az anyukájával. – Mostanra már komolyan a sírás határán álltam, azért, mert tudtam, hogy mennyire fontos volt ez a pillanat. Ez igazán megszilárdította azt az elhatározást, hogy Rowdy engem akart az ő örökkévalóságának. – Meg fogok tenni mindent, ami az erőmből kitelik, hogy az életem hátralevő részében gondoskodjak róla. Csak azt szerettem volna, hogy tudja ezt.
         Hagytam, hogy a fejem előreessen, és összeszorítottam a szememet. Érzelmek és egy élet, ami lehetett volna, megfordult körülöttem. Éreztem, hogy a forró szél elmozgatott néhány hajtincsemet onnan, ahol az a tarkómhoz tapadt és a virágok édes illatát sodorta az orromba. A combomra tettem a kezem és felemeltem a fejemet, miközben elgondolkodva néztem a sírkövet.
         - Soha többé nem fogok egyetlen pillanatot sem elvesztegetni. Vissza fogom őt hozni ide, így megnézheti, hogy mennyire csodálatos férfi lett belőle és így többé nem kell azon gondolkodnia, hogy talált-e valakit, aki szereti őt maga után. Ott vagyok neki én, egy egész család, akit talált magának és ott van még neki az összes csodálatos emlék magáról.
         A szél ismét megmozdult, virágszirmokat küldve táncba, amiket én fektettem le. Úgy éreztem, eljött az idő, hogy távozzak. Megcsókoltam az ujjaimat és megérintettem a nevét. Lábra álltam és visszamentem a SUV-hoz. Elsétálni a saját szüleimtől végleges és üres érzést keltett. Búcsút mondani Rowdy anyukájának békés és helyes volt. Úgy éreztem, valahogy áldását adta nekem, hogy biztonságban tartsam a fia szívét. Ez egy olyan feladat volt, amit az idők végezetéig magamnak akartam szánni.
         Üzentem Rowdy-nak, hogy tudassam vele, valamikor másnap este már otthon leszek, és egy kicsit kiakadtam, amikor azt írta vissza, hogy visszament a saját lakására, mert Poppy-nak jelen pillanatban elég nehéz, hogy bármilyen férfi közelében legyen. Nem volt elég bátorságom ahhoz, hogy megkérdezzem tőle, hogy Oliver nem csak megverte őt, hanem szexuálisan is bántalmazta-e, és ő sem osztott meg önként információkat, de úgy tűnt, hogy a bizonyítékok ebbe az irányba mutattak.
         Felhívtam, hogy ellenőrizzem őt, és egy egyszótagos, egyszerű válaszokkal folytatott kínos beszélgetés után letettem, miután újra és újra megesküdött nekem, hogy jól van. Azt mondta, hogy csak ideges és hogy Rowdy túl nagy. Véletlenül belefutott a folyosón, vagy nekiment, ahogy kifelé jött a fürdőszobából,és ez egyszerűen csak túl sok volt az idegeinek jelen pillanatban, így megkérte őt, hogy menjen haza. Rowdy nem akarta megtenni, még mindig körülötte sündörgött, megpróbált segíteni abban, hogy biztonságban érezze magát, de ez csak súlyosbította a problémát. Elmondtam neki, hogy nemsokára otthon leszek, mire felnevetett és azt mondta, hogy csak menjek a pasimhoz. Úgy látszik, a fürdőszobai belefutás után, nagyon is tisztában volt vele, hogy miből maradtam ki és minden rajtam múlott, hogy visszatérjek Rowdy-val a lepedők közé és minden szórakoztató dologhoz, amiben részünk volt. Nem vitatkoztam vele, és úgy tettem le a telefont, hogy minden szándékom szerint Rowdy lakása lesz az első megállóm, amint landoltam.

Amikor beletettem a kulcsot a zárba, amit ő adott nekem a lakásához, olyan érzés volt, mintha egy hosszú utazás ért volna véget. Igazából csak egy kicsivel múlt tizenkét óra, és egyszer meg kellett állnom pihenni az út során, de mégis olyan érzés volt, mintha túl hosszú idő telt volna el azóta, hogy láttam az arcát, vagy megérintettem a lebarnult, tetovált bőrét. Jimbo az ajtóban várt rám, amikor kinyitottam. A nyelve kilógott a szájából és felugrott, majd a mancsát a lábamra tette. Hatalmas lesz, amikor végre belenő a torzonborz testébe és lenyűgözött, hogy mennyire boldog voltam, hogy láthatom őt. Térdre estem és az arcomat a nyakához dörgöltem, miközben ő végignyalogatta az egész arcomat. Nyilvánvalóan hiányoztam és meg kellett mondanom, hogy ez csak még egy ok volt arra, hogy végül ott voltam, ahol lennem kellett.
         Későre járt, így a lakásban sötétség honolt. Megnéztem a kutyus kajáját és vizét, megpróbáltam csendes lenni arra az esetre, ha Rowdy már aludt. A szobája felé vettem az irányt, amikor a félhomályban egy véletlenül odadobott vázlat a kanapén megragadta a figyelmemet. Egy pillanatra megálltam, hogy felkapjam és éreztem, hogy a szívem megállt, majd hatalmas sebességgel újraindult, ahogy átlapoztam az első néhány oldalt.
         Volt ott néhány rajz, nyilvánvalóan az ügyfeleinek, tetoválások, amik még nem kerültek fel a papírról a bőrre, de a legtöbb hófehér lapot az én arcom képei borították. Volt ott egy sellő én, és egy pajkos-tengerészlány is. Volt egy pimasz indián lány, hosszú Pocahontas hajfonattal és volt ott egy szexi ördög én is, ami mellett egy angyali én állt. Tucatnyi különböző formájú és méretű volt belőle, de minden egyes kép kétségtelenül az én pontosan kivehető kinézetem mintájára készült. Nem igazán tudtam, hogy ezeket az elmúlt héten csinálta-e, amíg távol voltam, vagy azokban a hónapokban készültek, amikor körbe-körbe üldöztük egymást. Akárhogy is, a szívem megduzzadt és a teljes bizonyosság, hogy én ez voltam a számára, mélyen a csontjaimba ágyazódott.
         Letettem a vázlatfüzetet és lábujjhegyen keresztülsétáltam a folyosón. Jimbo vetett egy pillantást oda, ahová tartottam, majd felháborodott hangú horkantást hallatott. Szegény fickó korán megtanulta, hogy nem igazán akart részt venni abban, ami a gazdái között zajlott, amikor együtt voltak a hálószobában.
         A lámpa le volt kapcsolva, és Rowdy a hasán hevert a takaró fölött. Szőke haja ezerfelé állt és az egyik karját a feje alá hajtotta. Az egyetlen dolog, amitől a látvány még jobb lehetett volna, ha nem viselte volna azt a fekete bokszert, mielőtt kidőlt. Még így sem, hogy eltakarta velük a kilátást, nem panaszkodtam. Elfúló sóhajt eresztettem meg és közelebb osontam, így fölé tudtam hajolni és az ajkaimmal megérinteni a nyaka oldalán lévő horgonyt. Éreztem, hogy a pulzusa megugrik és megízleltem a sós bőrét, miközben álmosan motyogott és a hátára fordult.
         Azok a végtelen kékségű szemek rám ragyogtak a sötétben, miközben a szája sarka vigyorra húzódott.
         - Szia.
         Fölé hajoltam, hogy gyorsan megcsókoljam és az orrom hegyét az övéhez dörgöljem.
         - Szia.
         Felnyújtotta az egyik kezét és a hajamba fonta, ahol az átsiklott a vállamon és a mellkasán landolt.
         - Hogy ment?
         Felsóhajtottam és az egyik kezemet felemeltem, hogy végigfuttassam az ujjaimat a bordái mentén húzódó tetováláson. A tinta és a név, ami ott pihent, sokkal fontosabbnak tűnt most, mint ezelőtt. – Találkoztam az anyukáddal és elbúcsúztam tőle. Egy kicsit összetört a szívem, de annyira boldog vagyok, hogy megkértél rá, hogy menjek el és találkozzam vele. És lehet, hogy megfenyegettem apámat egy szex videóval. – Ezt az utolsó dolgot, már csak az orrom alatt motyogtam, miközben a szemöldöke a magasba szaladt és arra használta a fogását a hajamban, hogy magára húzzon, így most már mind a ketten elnyúltunk az ágyon.
         - Neked van szex videód?
         - A pokolba, dehogyis, de ő ezt nem tudja és úgy gondolja, hogy lehetséges, hogy megtettem ezt. Meglepetésemre anyám fellépett ellene, és egyetértett abban, hogy hagyják békén Poppy-t. Beismerte, hogy meglehetősen elcseszte a dolgokat. Azt kívánom, bárcsak számított volna.
         A mellkasa látványosan megemelkedett, ahogy nagyon sóhajtott. – Mostanra már túl késő, hogy bármi is számítson.
         - Pontosan így láttam én is. Hogy van Poppy?
         Egy kicsit szitkozódott, majd megmozdult alattam. A bizonyítéka, hogy mennyire hiányoztam neki az elmúlt héten, a csípőmnek feszült. Ez mosolygásra késztetett és csábítóan ide-oda fickándoztam a kemény testén.
         - Nem jól. Visszahúzódó és ideges. Nem akarja, hogy bárki is megérintse és minden egyes éjszaka sikoltozva ébred. Sayer nagyon jól bánik vele, de aggódom.
         Bólintottam és végigsimítottam a számmal a lapos mellbimbója fölött, ami a legközelebb volt a számhoz. Hallottam, ahogy beszívta a levegőt és ettől elmosolyodtam a bőrén.
         - Én is. Azt hiszem, egyszerűen csak erősnek kell maradnunk miatta, és várni, amíg Poppy készen nem áll arra, hogy segítsünk neki. A húgom erősebb, mint azt bármelyikünk is valaha gondolta volna. – A hangom rekedtessé vált.
         - Az is. – Éreztem, ahogy a keze még szorosabban tartotta a hajamat, ahogy felemelte a fejemet, hogy felfalhassa a számat az övével. – Hiányoztál. - A csókjában, és ahogy tartott, megízlelhettem, hogy mennyire hiányoztam neki. Épp olyan nyersnek és kívánatosnak hangzott, mint ahogy én.
         - Nekem is hiányoztál. – És készen álltam arra, hogy megmutassam neki, mennyire.
         A számat a mellkasa másik oldalára mozdítottam, így a nyelvemet körbe tudtam futtatni a másik lapos kis korongon, míg a kezeim lesiklottak az oldala mentén, így be tudtam őket csúsztatni a bokszere derékrésze alá. Egy kicsit erősebben szorítottam meg a kőkemény fenekét, majd elmozdítottam a sötét szövetet az útból. Segített kiszabadítani az ágaskodó merevedését és ez a feszes bőr izzott a kezemben, én meg a megduzzadt erekciója köré kulcsoltam a kezemet. Imádtam, ahogy a teste lüktetett és pulzált az érintésemre. Mámorító dolog volt tudni, hogy mindig így válaszolt rám.
         A hüvelykujjammal a forró fémet simogattam, ami a farka fejében pihent és felpillantottam, hogy lássam, ahogy az a kékség lángolva nézett le rám.
         - Köszönöm, hogy visszajöttél hozzám. – A hangja olyan volt, mint egy szerelmes dal.
         A másik kezemet, ami nem volt a farka köré kulcsolódva, arra használtam, hogy az ujjammal egy szívet rajzoljak a mellkasára. – Mindig. Szeretlek. Köszönöm, hogy mindig ott vagy nekem, hogy visszatérjek. – A hüvelykujjammal a piercing aljával játszadoztam, mire felnyögött.
         - Nem hiszem, hogy volt olyan, amikor nem voltam szerelmes beléd, Salem.
         Megcsókoltam azt a helyet a mellkasán, ahol éreztem, ahogy a szíve dübörgött, minden ujjsimogatásomra, és minden csuklócsavarásomra. Elengedtem és elkezdtem a kezemet felfelé és lefelé csúsztatni, miközben ő megmerevedett alattam.
         - Ismerem ezt az érzést, Rowdy. – Ismertem az akarásnak az érzését is, hogy az enyém legyen, hogy érezzem őt, hogy ott legyek mindenhol, felette és alatta, ahogy a gyönyör mindkettőnket befedett, mint egy takaró. Befejeztem a beszédet és elmozdultam, így a számba került valami, ami megakadályozta a további beszélgetést.
         A nevemet vakkantotta, ahogy az ajkaim közé vettem őt és a nyelvemmel köröztem körbe és körbe azon a kreatívan piercingelt fején. Imádtam a fém csengését és a férfit, miközben úgy nyaltam őt, mintha ő lett volna a kedvenc desszertem. Éreztem, hogy a hasizmai és a combjai is megfeszültek, ahogy a kezemmel és a számmal dolgoztam rajta. Volt valami őrjítően kielégítő abban, ahogy ez az erős, tetovált test remegett és reszketett az irányításom alatt. Ez egy olyan érzés, ami soha nem fog elhalványulni. Sem az, ahogy a nevemet mondogatja, mint egy átkot, és a hajamnál fogva húz. Imádtam, ahogy a tenyerével megfogta a fejemet és azt, hogy éreztem, mennyire közel járt már, miközben a nyelvemen oda-vissza görgettem azokat a fém golyókat.
         Felemelte az ágyról a csípőjét, ami teljesen kizökkentett a ritmusomból és felemelkedtem, hogy megmondjam neki, hogy nyugalom, de amint függőleges helyzetbe tornáztam magam, elkezdte a ruháimat húzgálni, a fejemen keresztül letépte a pólómat, és gyakorlatilag lebirkózta a szűk, fekete nadrágot a lábamról. A fehérneműm eltűnt a türelmetlen kezei alatt, ami szexi és durva volt, miközben magára húzott és a farka felé helyezett, ami köszönhetően a számnak, teljesen fényes és síkosnak látszott.
         A kezébe vette az elnehezül melleimet és leutánozta azt, ahogy én játszadoztam az ő piercingjével. Ettől éles hangú gyönyörrel szívtam be a levegőt. Ráhelyeztem magamat az erekciójára és hagytam, hogy minden egyes kellemes centije az én várakozó forróságomba csússzon. A kezemet a mellkasára tettem és előrehajoltam, így mind a kettőnket ellepett a sötét hajzuhatagom. Számunkra minden olyan jó volt, annyira helyes. Ahogy elkezdtünk mozogni, felnyögtem és azt suttogtam.
         - Te vagy az én tökéletes másom.
         Tekintete elnehezült és a légzése is szaggatottá vált, ahogy igazán elkezdtem mozogni felette.
         - Te meg az enyém.
         Ezek után már nem volt itt több hely a beszédnek. Nem hallatszott más, csak a csókok, az együtt mozgó testek, hús a húson és a gyönyör hangjai, amik betöltötték a szobát. Kezek voltak mindenhol, az arcon, a lábak között, voltak csókok és harapások, és nem csak egy orgazmus, miközben együtt és egymáson mozogtunk. Voltak halk sóhajtások, és mocskos, trágár szavak, és egy ponton, amikor a szája a lábam közé került és a térde a fülem mellé, meglehetősen biztos voltam benne, hogy láttam Istent, amit már olyan sokszor hallottam.
         Órákkal később, amikor a reggel még csak éppen kezdett bekukucskálni, a fejemet a mellkasára fektettem, miután behúzott a zuhanyzóba és letelepített az egyetlen olyan helyre, ahol mindig is lennem kellett volna.

         Az ide való utazás hosszú volt, sokszor tele rossz fordulatokkal és rossz lépésekkel, de a végén, minden, ami igazán számított az a célállomás, nem pedig az, hogy mennyi ideig tartott az idejutás.




Epilógus


Nagyon keményen próbáltam nem mosolyogni a Salem arcán lévő elégedetlen arckifejezésen, miközben engem bámult a fürdőszoba tükrében. Könnyebb lett volna elhinni, hogy igazából mérges, ha a rúzsa nem kenődött volna el a lefelé görbülő száján és a ruhája nem tekeredett volna fel a dereka köré, ahogy hátulról, mélyen belélöktem magam. Az egyik kezem az övén volt ott, ahol a tükörnek támaszkodott, a másikkal a mosdó szélébe kapaszkodtam, így megvolt számomra az optimális mennyiségű emelőerő.
         - El fogunk késni. – Bosszúsnak akart hangzani, de egy sóhajtásba fulladt, amikor az egyik kezemet előre mozdítottam és megcsiklandoztam a belső combját, ahogy a forró középpontját kerestem.
         Nevetnem kellett. Sokat fogunk késni. Ez történik, amikor a csajod úgy néz ki, mint ő, és előnyben részesíti a szoknyákat és a ruhákat és nem visel alattuk semmit. A feje előreesett és éreztem, ahogy a teste megfeszült körülöttem. Egy kicsit lehajolta, így meg tudtam csókolni a tarkóját, ahol a haját egy bonyolult kontyba csavarta, ami úgy nézett ki, mintha a Good Housekeeping-ből szabadult volna az 1950-es évekből.
         - Senkit sem érdekel, ha elkésünk. – Mostanra már mindannyian tudták az okát, hogy miért és mindaddig, amíg boldog vagyok, amíg Salem és én mosolyogva bukkanunk fel, mindenki leszarja, ha egy fél órával vagy később gurulunk be a tervezett határidőn túl.
         Szitkozódott rám, de a sötét tekintete csillogott, ahol a tükörben az enyémbe kapcsolódott és bizton állíthattam, hogy közel járt. Ez jó dolog volt, mert én sem bírtam már sokkal tovább. A hüvelykujjammal kitapintottam a csiklóját, a nyakába mélyesztettem a fogamat és ez megtette a hatását. Éreztem, hogy megborzong a kezem alatt és a mellkasomnál, éreztem, hogy miattam szétesik, és én is gyorsan követtem őt.
         Amikor visszahúzódtam, mindössze annyit tudtam tenni, hogy helyreigazítottam magam és felhúztam a gatyámon a cipzárt. Neki is fel kellett frissítenie a sminkjét és meggyőződött róla, hogy nem úgy nézett ki, mint akit alaposan helybenhagytak. Rávigyorogtam, mert annak ellenére, hogy visszakente a piros rúzsát, semmi sem rejthette el a bágyadt és elégedett csillogást a sötét tekintetében.
         - Te egy szexőrült vagy. – Most már nevetett ezen, mert annak ellenére, hogy nem szeret késni, soha nem mondana nemet nekem, amikor az én összes szerelmes figyelmemet ráfordítom, ami elég sokszor megesett, mióta beköltöztettem őt a lakásomba szinte azonnal, amint kicsomagolt a Texas-ból hazatérő útjából.
         Egy darabig úgy gondoltuk, Poppy szeretne beköltözni Salem régi lakásába, de mármost a fiatalabb Cruz nővér még mindig Sayer-rel osztozkodott és úgy tűnt, nem sieti el a távozást. Hónapok teltek el, és amíg Poppy apró lépésekben halad előre, még mindig ijedős és nyugtalan volt, még mindig csak árnyéka annak a fiatal lánynak, akit régen ismertem. Az egyetlen ember, aki mellett tényleg kényelmesen érezte magát, az a nővérem volt, és amíg Sayer hajlandó volt gyengéden vezetni őt, addig sem Salem, sem én nem láttuk okát, hogy erőltessük a témát
         - Imádod ezt. – Megbizonyosodtam benne, hogy a rúzsával nincs tele az arcom és kisétáltam a fürdőből.
         Követett engem, a szemét forgatva. – Téged szeretlek – ez csak az egyik oldala az előnyöknek.
         Kuncogtam és felsegítettem rá a hosszú kabátját. December közepe volt, és ahogy a nyár és az ősz hullámvölgyei megváltoztak, ugyanolyan gyorsan változott a Colorado-i időjárás is. Az új üzletnek hatalmas sikere volt. A bolt állandó jövedelmet generált és az online piac is annyira népszerű volt, hogy Salem megpróbálta meggyőzni Nash-t, hogy vegyen fel valakit, aki konkrétan kezelni tudta ezt az üzletágat. A bolt nyitása hatalmas buli volt és minden hónap utolsó Szombatján, Salem különböző művészeti beiktatásokat szervezett, amitől a bolt egy eklektikus galéria kirakatba csapott át. Ez megnyitotta a kapuit néhány új ügyfél számára, egy újfajta ügyfélkörnek és a tetováltatást és a művészetet ugyanolyan könnyen mutatta be. Salem nagyszerű volt és mindannyiunk számára egy csomó pénzt csinált. Annyi pénzt, hogy Rule és Nash feldobták azt az ötletet, hogy az elkövetkező évben nyitnak egy harmadik üzletet Boulder-ben vagy Colorado Springs-ben. Salem a Marked-et a saját kis tetováló birodalmává fordította.
         Ma este, útban voltunk a Bár felé, egy babaköszöntő és búcsúparti kombinációja miatt. Shaw Január végére volt kiírva és Jet és Ayden Január elsején költöznek. Ez egy keserédes ünneplés volt, ahol a szomorúság és a bánat könnyei garantáltak voltak. Az élet haladt tovább előre, és mindenkinek meg kellett találnia az útját, ahol lenni akart. Éppen annyira borultam ki attól, hogy látom a legjobb barátomat elmenni, mint ahogy tudtam, hogy ez lesz a legjobb neki és a feleségének. Jet megérdemelte, hogy boldog legyen és az egyetlen módja annak, hogy az legyen, hogy annyit legyen Ayden-nel, amennyit csak tudott. Emellett, egy babával úton és egy esküvővel, ami a láthatáron kacsintgatott, nem jelentette azt, hogy Ayden és Jet idegenek lennének. Gyakran fognak visszatérni és mindig tárt karokkal lesznek fogadva.
         A Bár már tele volt, mire megérkeztünk. Rome bezárta az üzletet a nyilvánosság előtt ma estére, de ezt nem jelentette azt, hogy a hely nem volt színültig tele családtagokkal és barátokkal, akik el szerettek volna búcsúzni és üdvözölni a mi kis őrült családunk legújabb tagját. Salem hatalmas szemekkel nézett rám, ahogy beléptünk az ajtón, mert nyilvánvalóan mi voltunk az utolsók, akik megérkeztek. Nem lehetett figyelmen kívül hagyni azt, ahogy Asa jóváhagyóan ránk kacsintott a pult mögül, vagy azt, ahogy Nash adott nekem egy ötöst. Csak megvontam a vállamat és egy javíthatatlan vigyort küldtem felé. A kézfejével gyomron csapott és elsuhant azokon az égbekiáltóan magas sarkakon, amik részt vettek a kísértésben, ami miatt elkéstünk.
         Jet odasétált hozzám és a kezembe nyomott egy sört, amit hozzákoccintottam az övéhez, amit a kezében tartott.
         - Hiányozni fogsz, haver.
         Bólintott, miközben néztük, ahogy a lánykáink megölelik egymást. Ezek a sötét hajú szépségek megbolondítanak bennünket.
         - Tudom. Majd eljössz Austin-ba. – Ez nem kérdés volt és nem is kellett, hogy az legyen. El fogok menni Austin-ba, hogy meglátogassam őket.
         - Hisz ismersz.
         - Aggódtam volna érted, ha Salem nem bukkant volna fel, hogy bejelentse rád az igényét. Örülök, hogy ott van neked.
         Hátravetette a fejét és felnevetett valamin, amit Saint mondott neki és kinyújtotta a kezét, hogy Poppy karjára tegye, aki bizonytalanul álldogált a csoport mellett, ahol a lányok összegyűltek.
         Mondani akartam valami mocskosat arról, hogy nem is olyan régen, húsz perccel ezelőtt felkentem őt a mosdóra, de megpillantottam Zeb-et, hogy a nővérem felé indult, aki a bárpultnak dőlt és Asa-val beszélgetett. Az elmúlt hónapban Zeb dolgozott a házán és minden alkalommal, amikor beszéltünk, nem-túl-finom utalásokat ejtett arról, hogy szeretne a rothadó padlódeszkánál többet kapni belőle. Nem egészen voltam biztos, hogyan éreztem ezzel kapcsolatban, vagy szabad volt-e egyáltalán véleményt alkotnom erről, így csak egy morgással néztem, ahogy megkörnyékezte őt.
         - Az életemben mindent jobbá tesz. Mindig is így volt. Szeretlek titeket, srácok, és igazán szerencsés voltam, amikor Phil idehozott engem és végre találtam egy helyet, ahová beillettem és tartozhattam. – A sörömmel Salem felé intettem és felvontam a szemöldökömet, amikor rajtakapott, hogy őt bámulom. Visszavigyorgott rám és a nyelvét végigfuttatta az alsó ajkán. Elkuncogtam magam és ismét szerettem volna felhúzni a ruháját a fenekén. Visszanéztem a barátomra. – De ő az otthonom. Nem tudtam, hogy céltalanul kóboroltam, amíg rám nem talált.
         Jet egyetértően mormogott és mind a kettőnknek vigyorognunk kellett, ahogy Shaw odatotyogott a nagy hasával, ahol Ayden volt, így tartani tudták egymást. Mindketten sírtak és amilyen lányosnak és érzelmesnek tűnt, igazán gyönyörű volt. Azok a lányok tényleg nagyon szerették egymást és mindkettőjük élete nagy változáson fog keresztülmenni.
         Rule Rome mellett ült és szorosan összedugták a fejüket. Halkan beszélgettek, miközben Cora mellettük ült az izgő-mozgó Remy-vel az ölében. A baba apró volt, tele energiával, szavak és nem teljesen szavakat gagyogott és úgy nézett ki, mint aki már készen állt felállni és elindulni mindössze tíz hónaposan. Egy kicsikét már elkezdett járni, szóval Rome folyamatosan mondogatta Cora-nak, hogy engedje el, de az anyamedve hajthatatlan volt, hogy a baba nem fog körbemászkálni, mivel a bár padlóján bármi lehetett. Rome úgy viselkedett, mint aki meg van sértve, mintha a bár nem lett volna makulátlan, de amikor elvette a mamájától a kicsi RJ-t, ő sem tette le. Csak a térdén ugráltatta a kis batyut, miközben ő örömében sikongatott.
         Rule a fejét rázta, valószínűleg azért, mert a jövője játszódott le pontosan előtte, mire felállt, és elindult összegyűjteni a terhes feleségét. Még mindig sírt, amikor odaért hozzá, így szorosa magához húzta egy ölelésre és a szőke feje búbjára fektette az arcát. Jet nem mondott semmit sem, de csendben elhagyta az oldalamat, hogy ő is összeszedje a saját síró hölgyét és vigaszt nyújtson neki, ahogy tudott. Épp ahogy gondoltam, öröm és bánat könnyei.
         Az ajkamhoz emeltem a sörömet és a saját csajomhoz készültem odamenni, amikor megláttam, hogy Saint hirtelen elhúzódott a csoporttól a telefont a füléhez tartva. Több alkalommal is korábban kellett távoznia egy eseményről a munkája miatt, így reménykedtem, hogy nem a kórházból hívják, ami lerombolta volna az estéjét. Gyorsan beszélt és láttam, hogy a tekintete Nash-re villant, aki Cora apjával beszélgetett. Azonnal megállt a mondat közepén és csinos, vörös felé indult.
         Aggodalmasan ráncoltam a homlokomat, ahogy mindketten komor pillantást váltottak, miközben Saint lelkesen tovább beszélt a telefonba. Épp el akartam indulni, hogy megkérdezzem tőlük, hogy minden rendben volt-e, amikor egy könnyű kéz érintette meg a könyökömet. Lepillantottam és lágyan Poppy-ra mosolyogtam. Hónapokat vett igénybe, hogy ismét elég kényelmesen érezze magát velem egyedül egy helyiségben, így az a tény, hogy rendben volt azzal, hogy személyes kapcsolatot teremtsen, hatalmas ugrás volt a helyes irányba.
         - Hogy vagy?
         Egy aprót bólintott és kikényszerített egy kis mosolyt. – Minden nap egy kicsivel jobban. Nehéz nem értékelni azt, hogy ilyen boldog, gyönyörű helyen élek, ami annyi csodálatos emberrel van tele. – Megköszörülte a torkát és kinyúlt, hogy megszorítsa a kezemet. – Soha nem köszöntem meg neked. Köszönöm, hogy hazahoztál. Köszönöm, hogy megpróbálsz vigyázni rám. Köszönöm, hogy a családodba köszöntöttél bennünket. Köszönöm, hogy szereted a nővéremet… egyszerűen csak köszönöm, hogy ilyen nagyszerű vagy.
         Úgy gondoltam, hogy valószínűleg kényelmetlenül érezné magát, ha megpróbálnám megölelni, így a kezét, ami az enyémen pihent, a számhoz emeltem és lágy csókot leheltem rá.
         - Bármikor, Poppy. Egyik dolog sem tesz engem nagyszerűvé, csak egy olyan férfivá, aki megpróbált jót tenni valakivel, akivel törődik.
         Az a szívszorító mosoly visszatért az arcára, ahogy elhúzódott tőlem. – Azt hiszem, te vagy az egyetlen férfi az életemben, aki valaha is megpróbált jót tenni értem.
         Azt akartam rá válaszolni, hogy csak be kellene engednie az embereket az életébe, akik jót tettek volna érte itt, de félbeszakítottak, amikor Nash és Saint elrohantak mellettünk, magukra kapva a kabátjukat, hatalmasra tágult tekintettel és egy kissé kétségbeesettnek tűntek.
         - Hűha… Ti ketten, rendben vagytok?
         Saint nem állt meg. Hosszú haját kihúzta a kabátjának gallérja alól, és gyakorlatilag kocogott a bár bejárati ajtaja felé.
         Nash egy másodpercre megállt, és a barátnője után nézett sötétedő lila szemekkel.
         - Saint főnöke volt a sürgősségiről. A Five Point-ból többszörösen sérült embereket vittek be hozzájuk egy rendőrségi tűzharc miatt. Tudja, hogy Saint és Royal barátok, így felhívta őt, hogy figyelmeztesse, Royal és a társa volt az a két tiszt, akiket bevittek. Nem tudott több információt adni, de mivel ő Saint, nem fog várni addig, amíg ki nem deríti, hogy mennyire rossz a helyzet, fejjel előre fogja belevetni magát. Most a kórházba megyünk. El tudnád mondani a többieknek, hogy miért pattantunk meg korábban?
         Komolyan bólintottam, és néztem, ahogy megfordult, hogy a barátnője után rohanjon. A kezemben lévő sör már nem is tűnt annyira kívánatosnak és az ünnepi hangulat sem illett most ide. Royal azóta rejtőzködött, mióta bilincset kattintott Asa-ra. Úgy gondolom, hogy aggódott a fogadtatás miatt, amit mindenkitől kapna, amiért az egyikünket lecsukatta.
         A bárpulthoz sétáltam, ahová le tudtam tenni a sörömet, és megvontam a vállamat, amikor Asa előbb rá, majd rám nézett.
         - Hirtelen elment a hangulatom az ivástól.
         A borostyán színű szemei kérdőn villantak meg. – Mi történt?
         - Nash épp az imént mondta, hogy egy csapat zsaru megsérült. Ő és Saint elmentek, hogy kiderítsék, hogy Royal volt-e az egyik.
         Egy töredék másodpercre a tekintete összeszűkült és a kezét maga elé tette a bárpultra. - Az egy csinos lány, egy szar munkával. Remélem, jól van. – Az akcentusa egy kicsit erőteljesebbnek hangzott, egy kicsit vastagabbnak, mint általában, és azon tűnődtem, hogy mondott-e valamit, amit nem teljesen hallottam.
         - Én is.
         Felsóhajtottam, ahogy Salem hirtelen feltűnt mellettem. A csípőjét az enyémnek döntötte és átölelte a derekamat. Fejét a vállamra hajtotta, amitől a haja csiklandozta az államat. Ő sokkal több volt, mint a csajom – ő volt egyben a legjobb barátom, a múzsám, a szeretőm, a jövőm. Nélküle az előttem álló út sötét és végtelen lenne; vele, amin végig akartam utazni, kristálytiszta volt.
         - Minden rendben? A szoba másik végéből éreztem, hogy a hangulatod összeomlott.
         Megdöntöttem a fejemet, így az arcomat a feje búbjához tudtam dörgölni.
         - Nash és Saint épp most mentek el a kórházba, mert Royal lehet, hogy megsérült.
         Egy másodpercig hallgatott, majd hátrahúzódott, hogy rám tudjon nézni. Az egyik kezét a mellkasomra tette, és ujjaival megsimogatott a szívem fölött.
         - Menjünk.
         Ráemeltem az egyik szemöldökömet. – Tényleg?
         Bólintott és azt mondta, - Royal mindent elkövetett, hogy segítsen a Poppy-val kialakult helyzeten, és Saint-nek is szüksége lesz egy barátra, ha a dolgok rosszra fordulnak. Különben is, Nash rengeteg időt töltött a kórházban Phil-lel, így biztos vagyok benne, hogy szüksége van egy kis figyelemelterelésre a rossz emlékektől, ha ott kell lenniük egy darabig. Ezt tesszük mi, vigyázunk egymásra.
         - Mindennél jobban szeretlek, Salem. Minden nap úgy érzem, hogy jobban szeretlek, mint előtte.
         Beleegyeztem, hogy menjünk, és megkértem Asa-t, hogy mindenkivel tudassa, hogy mi történt, ha megkérdezik. Nem szerettem volna bejelentést tenni, mert tudtam, hogy akkor az egész bár összecsomagolt volna és a sürgősségi felé vette volna az irányt, és a mai nap nem ezért volt. Túl sok búcsúzkodás volt és túl sok újdonság, hogy élvezzék ezt.
         Felkaptam Salem kabátját és elmondtam Jet-nek, hogy mi történt. Féloldalasan szorosan megölelt, ami sokkal inkább csontropogtatás volt, mint tényleges ölelés és kijelentette, hogy a cowboy csizmámnak Texas-i porra volt szüksége, hogy visszakerüljenek a helyükre. Tényleg nagyon fog hiányozni ez a szűk-nadrágot-viselő rohadék.
         Amikor már a kocsiban ültünk, Salem kinyújtotta a kezét és a térdemre tette, ahogy a sötét Denver-i utcákon hajtottunk végig.
         - Nem számít, hogy az utak, hogyan kanyarognak és fordulnak, mert amíg a végén ott vagy te, én mindig boldog leszek, Rowdy.
         Éreztem, hogy a szavai szétterjednek és szétfeszülnek a mellkasomban, így már nem volt üres hely, nem volt hely a félelemnek, hogy mi történhet vagy nem történhet meg a jövőben. Minden balszerencse, ami valaha is történt velem, elhalványult, összehasonlítva a mindenek felett álló szerencsével, ami megadatott nekem ezzel a nővel, akit a sajátomnak mondhatok. A szemem sarkából ránéztem, és kimondtam az egyetlen dolgot, amit tudtam:

         - Én egy igazán szerencsés férfi vagyok.

27 megjegyzés:

  1. Köszönöm ,Köszönöm a fordítást !Óriási munka volt ezt a könyvet is lefordítani.Nagyon tetszett,tele érzelemmel,reménnyel...Puszi és hatalmas ölelés :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szívesen! ♥♥ Örülök, hogy tetszett! Puszi! ♥

      Törlés
  2. Szuper, szuper, szuper volt!
    Kár, hogy vége!
    Igazán köszi, hogy lehetővé tetted!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szívesen! Én is sajnálom, hogy vége, de nemsokára jön Asa és remélem ugyanilyen jó lesz, mint az előzők :D

      Törlés
  3. Szia!
    Nagyon köszönöm a sok szabadidőt, amit erre áldoztál, az energiát, amit belefektettél.
    Hálás vagyok, amiért olvashattam ezt a könyvet -is-, ahogy az előzőkért és a következőkért is.
    Fantasztikus könyv, csodálatos befejezés, igényes fordítás. Alig várom, hogy hétvégén egy kis forró csoki mellett elolvassam egybe az egészet.
    Ez nagyon nagy munka volt, igazán büszke lehetsz rá!
    Köszönöm az élményt, és nagyon várom Asa történetét.

    Hálám örökké üldözni fog,
    Jenni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon, nagyon szívesen! Örülök, hogy tetszett! ♥♥♥
      Köszönöm szépen! Annyira örülök, hogy egyre többen és többen vagytok, akik olvassátok a fordításaimat, és hogy ilyen jók a visszajelzések is. Ezért már megéri az a sok befektetett energia :D ♥♥
      Millió puszi és hatalmas ölelés Neked/Nektek! :D

      Törlés
  4. Annyira jó volt! Köszönöm! :-)
    Betty

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm szépen a lelkiismeretes munkádat!

    VálaszTörlés
  6. Szia, köszönöm, hogy ezt a Marked Men könyvet is lefordította. Élmény volt olvasni minden fejezetet!
    L.

    VálaszTörlés
  7. Hatlamaaaaas maci ölelés jár neked ezért! :) Köszönöm szépen, nagyon szép perceket töltöttem az olvasással, és most, hogy teljes, biztosan ugyanilyen fantasztikus órákat fogok eltölteni vele újra, mert ezekből a srácokból sosem elég!
    Nagyon várom Royal és Asa történetét, igazán-igazán biztos vagyok benne, hogy az is szuperfantasztikus lesz!
    Millió puszi! Roxii

    VálaszTörlés
  8. Örök hálam imádtam. Millió puszi :)

    VálaszTörlés
  9. Köszönöm a teljes könyvet! (:

    VálaszTörlés
  10. Köszönöm szépen a munkád, nélküled nem olvashattam volna , pedig az egyik kedvenc sorozatom! ❤😘

    VálaszTörlés
  11. Kedves Évike!Nagyon szépen köszönöm azt a sok munkát amit ezekbe a jó könyvekbe fektettél!!Élmény volt olvasni!!!Hatalmas ölelést küldök,és jó egészséget kivánok neked!!!!

    VálaszTörlés
  12. Nagyon köszönöm, hogy lehetővé tettétek az olvasást számunkra! Szerettem ezt a könyvet :)A teljes könyvnek külön örülök, én szeretek még a kiolvasás után is bele-bele olvasni, és olyan jó érzés, hogy le szabad menteni, így tényleg olyan, mintha meg is lenne a könyv:))

    VálaszTörlés
  13. Azt hiszem az előttem szólók mindent elmondtak de összefoglalva: HÁLÁS KÖSZÖNET a fáradozásodért! Szuper munka! Rengeteg boldog percet hoz az életembe, hogy olvashatom a fordításaidat! 😚😚😚💖💖💖

    VálaszTörlés
  14. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  15. Hálás vagyok, amiért elolvashattam- fáradozásodnak köszönhetően- ezt a könyvet is.
    Köszönöm azt a sok energiát, azt a sok munkát, amit a könyv fordításába fektettél. ( utólag is köszönet az előző könyvekért, és előre is köszönet a majdani könyvekért. ) Nagyon szeretem az igényes fordítási stílusodat, mert nyilván az is fokozza az olvasás élményét.
    Hatalmas ölelést küldök a teljes könyv felmásolásáért is.
    Szóval, nagyon köszönöm a munkádat.

    VálaszTörlés
  16. Nagyon, nagyon szívesen! Örülök, hogy örömet szereztem/szerzek Nektek ezekkel a könyvekkel! :D
    És azt is nagyon köszönöm, hogy ennyien vagytok, akik olvassátok a fordításaimat. Nagyon boldoggá tesztek, és ez a sok pozitív hozzászólás is!
    Hatalmas ölelés és millió puszi Nektek! :* :D <3

    VálaszTörlés
  17. Nagyon jó volt köszönöm a munkád értékes ember vagy a számunkra

    VálaszTörlés
  18. Nagyon szépen köszönöm!
    Kiváló munka!☺
    Hatalmas ölelés Évi! ☺☺☺☺

    VálaszTörlés
  19. Nagyon szépen köszönöm!
    Kiváló munka!☺
    Hatalmas ölelés Évi! ☺☺☺☺

    VálaszTörlés
  20. Nagyon nagyon szívesen!! 💖💖💖

    VálaszTörlés