2016. szeptember 27., kedd

Tizenötödik fejezet

Tizenötödik fejezet

Cade


         Megtartani a távolságomat Alexa-tól nehezebbnek bizonyult, mint ahogy azt valaha is elképzeltem. Minden egye nap hajlandó lettem volna elautózni a kórházhoz, hogy lássam őt, és Isten a tudója, meg akartam nézni őt, hallani akartam a hangját, és látni, hogyan boldogult. Nem beszélve arról, hogy Alexa távollétének első napjától, Lily kibaszottul az őrületbe kergetett, mert nonstop csak Lexa-ról beszélt. Nem akartam elveszteni vele a türelmemet, de mivel megtettem, azóta nem hozta fel újra az Alexa témát.
         Kibaszottul köszönöm Istenem.
         Mint ahogy Alexa-nak is elmondtam – a kezdetektől fogva tudtam, hogy a dolgok így fognak végződni, egy bizonyos kicsi lánnyal, aki kíváncsi volta arra, hogy hova tűnt el ő és szívem kurvára összetört emiatt.
         Tagadhatatlan, hogy az Alexa szüleivel való találkozás változtatta meg a dolgokat. A parkolóban történt szóváltás után, egyáltalán nem beszéltünk. Fél tucatszor majdnem megtörtem és felhívtam őt, de pokolian próbálkoztam, hogy egy kis távolságot adjak neki. A dolgok közé kellett volna látnia, hogy ez nem működött volna. Úgy értem, mit várt, hogy meg fogom nyerni a szüleit, majd gyűrűt húzok az ujjára? Természetesen nem érdemel ennél kevesebbet. De a való világ nem olyan, mint azok az átkozott tündérmesék Lily történeteiben.
         Miután figyelmen kívül hagytam néhány hívást Rick-től, végül megadtam magam, eldöntve, hogy itt az idő, hogy csináljak egy újabb filmet. Azt mondtam magamnak, hogy ez volt – ez lesz az utolsó. Kifizetem Lily kimagasló számláit, sőt az én sürgősségi osztályos látogatásomat is és ezzel befejeztem az egészet.
         Felkaptam a telefonomat, mert tudtam, hogy csak néhány percem volt, amíg Lily megérkezik a busszal. – Rick? Igen, megcsinálom. Mikor és hol?
         Hallgattam, ahogy megadta nekem az utasításokat. Holnap. Borotválkozás reggel. Legyek a helyszínen délre.
         - Rendben. Akkor majd találkozunk. – Véget vetettem a hívásnak. Még csak azt se kérdeztem meg, hogy kivel fogok együtt dolgozni. Nem számított. Szükségem volt a pénzre. Az egyezményes álláspontom, amit nem tennék meg – az egész meleg dolgot a fizetésért – de a többit tudtam, hogy kezelni fogom.
         Amikor Lily leszállt a buszról és elhelyeztem őt a nasijával a rajzfilmjei elé, megragadtam egy üveg sört és a garázsba vonultam, szükségét érezve, hogy kieresszem a gőzt a szerszámosládám átrendezésével, vagy azzal, hogy megütök valamit. Válassz.
         Egy kicsit enyhítettem a feszültségemen, és tíz perccel később visszasétáltam a házba. – Lily?
         A házban teljes csend fogadott. Nem egy jó jel. Befordultam a sarkon, hogy a konyhából a nappaliba menjek és beleléptem valami nedves és melegbe. Mi a-?
         Amikor a nappaliba értem, az ok, amiért nedves lett a szőnyeg, értelmet nyert. Lily egy nagy edény vizet manőverezett a nappaliba, amit kiborított a padlóra, pocsolyát képezve, amiben éppen álltam és a felborult edény előttem hevert.
         - Lily, mi a manó? – Megragadtam az edényt, majd lehajoltam, hogy levegyem az átázott zoknimat.
         Lily-re a kanapén találtam rá, sírva. Odarohantam hozzá. – Kicsi lány? Mi történt?
         Szipogott, az alsó ajkát a szájába vette. – Csinálni akartam egy pedikűrt, ahogy én és Alexa tettük.
         Ezért kellett ez az edény víz? Hogy áztassa a lábait? A mellkasomhoz öleltem. – Shh. Rendben van. Minden rendben lesz. – Bassza meg. Nem volt kiképzésem arra, hogyan birkózzam meg ezzel. Hogyan kezeljem majd, amikor először fog megjönni neki, vagy randira akar menni? A fenébe.
         Épp amikor már kezdtem megbarátkozni az életemmel és magam mögött hagyni Alexa hiányának a fájdalmát, az élet közbeszólt és egy robbanással gyomrom talált. Az első ösztönöm az volt, hogy felhívom Alexa-t, hogy könyörgök neki, jöjjön vissza, de helyette folytattam a maradék víz feltakarítását, és megpróbáltam lebeszélni magam erről. Amikor már nem tudtam tovább visszatartani, előhúztam a telefonomat a zsebemből és tárcsáztam a számát. Néhányszor kicsöngött, mielőtt bekapcsolt volna a hangpostája. A fenébe. Letettem, anélkül, hogy hagytam volna neki üzenetet. Mit mondhatnék? Egy seggfej vagyok, de félre tudod ezt tenni és visszajönni? Igen, ez biztos működött volna.
         Beledobtam a nedves rongyokat a mosogatóba, miközben megszólalt a telefonom. Előhúztam a zsebemből és a képernyőn felvillant Alexa neve, amitől a szívem megugrott. Alexa.
         - Cupcake?
         Idegesen felnevetett, meleg volt és nőies. Istenem, szükségem volt arra, hogy halljam ezt a nevetést. A feszült vállam azonnal ellazult és a konyhaasztalnál egy székbe süllyedtem.
         - Cade? – Hangja óvatos volt. – Láttam, hogy hívtál.
         Utáltam hallani, hogy ennyire formális és üzleties lett. – Igen, csak… Lily-ről van szó… egy kicsit szétesett, mióta elmentél.
         - Lily? – kérdezte, hangja némi szarkazmussal volt színezve.
         - Igen, - mondtam, elveszítve a bátorságomat.
         - Nos, tisztázzunk valamit. Én nem mentem el, eltaszítottak. Van különbség, ezt te is tudod.
         - Tudom, - válaszoltam szégyenlősen.
         Elkeseredett sóhajt hallatott. – Most pedig meséld el, mi történt Lily-vel.
         Elmagyaráztam a felborított vizes edényt a padlón, és hogy Lily jelenleg a kanapén vert sátrat az egyik régi pólómban, egy tál jégrémet majszolva. Vacsora előtt. Csak hogy lecsendesítsem őt a kiömlött víz miatt.
         - Tíz perc múlva ott vagyok, - mondta Alexa.
         - Köszönöm, cupcake.
         - Egy dolgot had tisztázzak, - csattant fel, hangjába harag keveredett, - Lily miatt megyek. Nem miattad. – És ezzel le is tette a telefont.
         A fenébe.
         Azzal, hogy Alexa úton volt, valahogy minden könnyebb lett, jobb érzés. Még ha csak Lily miatt is jön, a kiömlött víz és az átázott szőnyeg, többé már egyik sem zavart. Bementem a szobámba, hogy átvegyem a nedves ruháimat és vártam, hogy Alexa megérkezzen.
         Alexa megérkezését egy visítós nevetés fogadta és Lily megragadta a járókeretét, hogy a bejárató ajtóhoz siessen, üdvözölni őt. Én hátul álltam és néztem, ahogy Alexa egy ölelésbe vonja Lily-t. Alexa pozitívan ragyogott. Gyönyörűbb volt, mint az emlékeimben élt feldolgozva. Haja egy laza lófarokba volt kötve, néhány tincs kiszabadult, hogy az arcát keretezze és a szokásos farmert viselte egy rózsaszín felsővel. Eléggé jól nézett ki, hogy meg lehessen enni. Az én saját cupcake-em.
         De Alexa üzleti üzemmódba kapcsolt, gondoskodott Lily-ről és engem teljesen figyelmen kívül hagyott. Soha nem éreztem magam kínosan a saját házamban, de az pokolian biztos volt, hogy most igen. Felemelte Lily-t a csípőjére, átölelve őt és ringatva. – Sh, - suttogta Alexa. – Itt vagyok.
         Hallani, ahogy Lily a zokogó csuklások között azt kérdezgeti tőle, hogy miért nincs már itt, az megrántott a szívemnél fogva.
         Amikor Lily megnyugodott és elcsendesedett, Alexa a konyhába lépett, megragadta a táskáját és elindult az ajtó felé.
         A kezéért nyúltam, de kiszabadította magát a szorításomból.
         - Kérlek, Lex. Itt maradsz?
         Tekintete találkozott az enyémmel, tele kérdésekkel. – Miattad, vagy Lily miatt?
         Nagyot nyeltem. – Miattam. – Ismét megfogtam a kezét, észrevéve, hogy nem harcolt többé velem, de a keze még mindig zsibbadt volt az enyémben. Megszorítottam.
         - Emlékszem arra, hogy azt mondtad- kezdte Alexa.
         - Tudom, mit mondtam, de egy idióta vagyok, rendben?
         - Igen, az vagy, - értett egyet velem. Kihallottam a hangjából a mosolygást, még ha az arca közömbös is maradt.
         - Szóval, itt maradsz? Még főzök is neked. Nem lesz kiváló minőségű borda, de…
         Elkuncogta magát. – Azt hiszem, tudnék enni.
         - Gyerünk. Van két csinos hölgyem, akit meg kell etetnem. – Letettem Lily-t az étkezőben egy székre. – Mit mondasz, rántotta jó lesz?
         Bólintott és elhelyezkedett az helyén, majd Alexa vonakodva csatlakozott hozzám a konyhába.
         - Tojás? Vacsorára? – kérdezte Alexa, hangjában meglepetés csendült.
         - Mi ellenvetésed van a tojással szemben?
         - Semmi. – Visszakozott. – Csak még soha nem ettem rántottát vacsorára.
         - Héj, próbálj meg főzni, hogy örömet szerezz egy nyolcvan éves és egy hároméves ízlésének. Szeretném én látni, hogy mivel állnál elő.
         Kezét az arcomra helyezte és tekintetével fogva tartotta az enyémet, mintha elismerne mindent, amin keresztülmentem. Elmosolyodtam a gyengéd aggodalma miatt, de egy pillanat múlva le is ejtette a kezét és oldalra lépett, hogy helyet adjon nekem a munkához. Kivettem egy doboz tojást és egy csomag reszelt sajtot a hűtőből és munkához is láttam.
         Nem magyaráztam el neki a teljes történetet, és nem is terveztem. Az az év, amikor elvesztettem a nagymamámat elég kemény volt – gyakorlatilag ő nevelt fel. De párosítva azzal, hogy a szüleim lepasszolták Lily-t, aki még három évesen is képtelen volt járni, mert nem fektettek időt és pénzt a gondoskodására, valamint a nagyapám romló egészségével… és igen, az élet pokoli volt abban az évben.
         Az igazság az volt, hogy egyikkőnknek sem tetszet a főzésre tett kísérletem az első évben, de az éhezés helyett, inkább úgy csináltuk, hogy működjön. És egy doboz tojás olcsó volt. Persze, azokban a napokban mégis életben maradtunk a nagyapám szerény szociális biztosítási csekkjéből, mielőtt egy éjszaka elhunyt volna álmában és elkezdtem teljes munkaidőben dolgozni.
         A mindenit, mintha ezer éve történt volna. Most már szinte robotpilóta üzemmódban gondoskodok magamról és Lily-ről, de akkoriban, szó szerint lehetetlen tettnek tűnt.
         Vacsora után, Alexa és én behelyezkedtünk Lily ágyába, amíg elolvasott nekünk egy történetet. Annak ellenére, hogy a történet, amit kiválasztott egy kicsit meghaladta az olvasási szintjét, de mivel én már annyiszor olvastam el ezt neki, hogy közel minden egyes szót memorizált. A tekintetem Alexa kinyújtózott alakjára rebbent, a karjával átkarolta Lily vállát, ahogy összebújtak a párnán, az arca kipirult és a szeme a könyvre tapadt, amiből olvastak. A tekintetem végigkövette Alexa vékony, farmerbe bújtatott lábát egészen a cukorka-rózsaszínűre polírozott lábkörméig. Végigfutattam az ujjhegyemet a meztelen lábának ívén és a tekintete elkapta az enyémet. Tudtam, hogy mindketten fel voltunk készülve, hogy ma este egyedül legyünk. Azt is tudtam, hogy volt néhány aljas trükköm, amit bevetek majd.
         Amikor Lily eltette magát éjszakára, Alexa és én kilopództunk a szobából. Elindult lefelé a folyosón, de kezem a derekán megállította őt. A mellkasomhoz húztam. – Arra gondoltam, hogy ma este mehetnénk a szobámba.
         A tekintete az enyém felé villant, megpróbálva megérteni a kijelentésemet. Felpislogott rám a kék szemeivel, amik kitágultak meglepetésében, megbízva bennem, követve engem bárhová, ahová vezetném őt. Megfogtam a kezét és bevonszoltam a besötétített szobán belsejébe. Nem zavartattam magam, hogy felkapcsoljam a lámpát – egyébként is csak egy hatalmas, rumlis ágyat és egyetlen komódot fedett volna fel a sarokban – gyengéden az ágyam felé irányítottam őt. Amikor megéreztem, hogy a lába a matracnak ütődik, egy kicsit meglöktem a vállát, amitől hátraesett, és kuncogott, ahogy a matracnak csapódott és maga fölé húzott engem is.
         A sötétségben az ajkaim megkeresték az övét, a testem közelebb akart kerülni az övéhez minden lehetséges módon. A végtagjaink összegabalyodtak az ágy közepén, én meg megpróbáltam megtartani a súlyomat, nehogy összezúzzam őt. Nem tudtam elhinni, hogy ennyire hülye voltam, hogy eltaszítottam őt magamtól. Valamilyen kis csoda folytán, ha ennek az angyalnak elég jó voltam, akkor az övé vagyok. Testestül és lelkestül.
         - Héj, majdnem elfelejtettem. Van számodra valamim. – Kibogoztam magamat, a komódhoz mentem és megtaláltam, amit kerestem. – Hol van a táskád?
         - Ideadhatod nekem.
         - Nem most. Csak belerakom a táskádba későbbre.
         - Rendben. A táskám a kanapén van.
         - Mindjárt jövök. – Lekocogtam a folyosón, beletéve a kis dobozt a táskájába, mielőtt újra csatlakoztam volna hozzá.
         Lehúzta a takarókat és az ágy közepén pihent, amikor visszatértem. Amikor rátaláltam, a mellkasomhoz bújt, fejét az állam alá dugta, mintha ez a hely kizárólag az övé lett volna. Talán az is volt.
         Az egyik kezével a pólóm alá nyúlt és gyengéd gondoskodással simogatni kezdett, amit nem érdemeltem meg. Az ujjai kidolgozták az összes feszültséget a nyakamból és a vállamból. – Minden rendben lesz Lily-vel, ugye tudod. Megteszed a legtöbbet, amit tudsz, - suttogta.
         Hallani a Lily-vel szembeni igyekezetem helyeslését sokként érte a szervezetemet. Ez olyasmi volt, amit ezelőtt még soha senkitől nem hallottam, legkevésbé magamról. Mindig volt még valami, amit meg kellett volna tennem, ami miatt aggódhattam, amit meg kellene csinálnom.
         Alexa jelenléte az életünkben volt ennek a bizonyítéka. De akkor megint, betöltötte azt az űrt, amit én nem tudtam. Gondoskodott egy női érintésről. És látni az örömöt, amit Lily számára hozott, én nem akartam ezt elrabolni Lily-től. De Alexa elismerte az igyekezetemet, dolgozott azon, hogy lenyugtassa a félelmeimet, elindított valamit bennem és a szívemben, amitől az összeszorult a mellkasomban. Tudtam, hogy nem érdemeltem meg egy ilyen tiszta és tökéletes nőt, de átkozott legyek, ha nem akartam őt megtartani.
         - Köszönöm, - mondtam egyszerűen.
         - Utálom, ahogy a dolgokat hagytuk… ott a parkolóban, - suttogta a bőrömnek.
         - Shh. – Elcsókoltam a félelmét, kisimítva a haját az arcából. – Az én hibám volt. Megbocsátasz nekem?
         - Hmm. Az túl könnyű lenne. Lehet, hogy szükségem van egy kis emlékeztetőre arról, hogy mennyire jók vagyunk együtt.
         Megpusziltam a homlokát, édes illata elárasztott engem. – Tudom, hogy én nem vagyok az a típus, akit hazaviszel anyucihoz meg apucihoz és ezelőtt ez soha nem is zavart, de a fenébe is Alexa. Sajnálom… - Még ha én leszek az első, aki benne lesz, az első, aki megbassza őt, ez mégis elég lenne? Rendben lennék azzal, hogy előbb vagy utóbb, valami pöcs egy szép autóval és egy irodai munkával megjelenik és gyűrűt húz az ujjára? Bassza meg, nem tudtam erre gondolni. Ez volt az, amit érdemelt. De amíg ez eljön, elveszek minden egyes pillanatot, amim vele lehet.
         Ellökte a mellkasomat, teret akarva és én legördültem róla. A holdfényben csak az alakját tudtam kivenni, ahogy hátraült a sarkára és áthúzta a pólóját a fején, kidüllesztve a melleit. Minden vér az ágyékomba áramlott és visszafojtottam egy nyögést. Nagyot nyeltem és beszívtam egy reszketeg lélegzetet. Kibaszottul tökéletes volt.
         Néhány lágy csókot hintett a torkomra és a mellkasomra, és a csípőjét az enyémnek lökte. Minden más érzés volt fele. Azt biztos, hogy pokolian kemény voltam, de ez több volt annál. Ennek nem volt semmi értelme. Minden puha sikítással, amit kiváltottam belőle, minden alkalommal, amikor a tekintete találkozott az enyémmel, egyre mélyebbre és mélyebbre süllyedtem. De nem kérdeztem meg őt, hogy lenne-e az életem része, mert tudtam, hogy az nem valószerű. Én már megkerültem a háztömböt, láttam hogyan működnek a dolgok, és nem akartam, hogy Lily keresztülmenjen ezen. Becsuktam a szemem és egyszerűen csak megpróbáltam élvezni az időt, amit vele töltök.
         Mögé nyúltam és kikapcsoltam a melltartóját, szükségem volt arra, hogy megízleljem őt. A pokolba is, odaadnám a bal golyómat egy ízlelésért. Néhány nyitott szájú csókot nyomtam a mindkét meztelen mellére. Kinyomta a mellkasát, közelebb igazítva magát a számhoz. – Ne kínozz engem, cupcake. Ne, ha nem állsz készen erre… - A hangom durva volt, és sokkal fenyegetőbb, mint terveztem, de Alexa a térdére emelkedett az ágy közepén és elkezdte kigombolni a farmerját, lassan lecsúsztatva azt a csípőjéről, ide-oda mozgatva a csinos kis fenekét.
         - A bugyit is, - morogtam.
         Becsúsztatta az ujját a rugalmas anyag alá és lehúzta a bugyit a lábáról, áthajítva azt az ágy széle felé a nadrágjával együtt.
         Amikor már teljesen le volt öltözve, én is levettem a pólómat, és lehúztam a nadrágomat, a padlóra dobva őket. – Gyere ide. – A hátára fektettem őt és szétnyitottam a térdeit, amíg a lábait olyan szélesre nem tárta, amennyire csak tudta, mielőtt előrehajoltam volna, hogy megízleljem őt.
         Amikor a szám találkozott a húsával, a feje hátraesett a párnára, és egy halk nyögést eresztett meg. A nyelvemmel köröztem a csiklóján, kínozva őt és a számba szívva a finom húst, mialatt ő alattam vonaglott. A csípője nem maradt nyugton, felemelkedett, hogy találkozzon a számmal, mintha saját akarata lett volna, ezért meg kellett ragadnom a derekát, hogy egy helyben tartsam őt. Egész nap tudtam volna ezt csinálni, de nem sok idő telt el, mielőtt öklébe szorította volna a paplant és a nevemet sikította, ahogy a megkönnyebbülése átsuhant rajta.
         Felkúsztam a testén és a mellkasomhoz szorítottam, ahová azonnal befészkelte magát újra. – Meg van már bocsájtva? – Suttogtam a hajába.
         Elégedetten felsóhajtott, és megpaskolta a hátamat. – Hm-hmm.
         Elkuncogtam magam.
         Oldalra seperve azt a tényt, hogy volt egy lüktető erekcióm, egész éjszaka itt tudtam volna feküdni, csak tartani őt a karomban, a legjobbat kihozva magamból, hogy megnyerjem őt. De néhány perccel később, Alexa légzése visszatért a normális ritmusba és felém mászott, meglovagolva az ölemet. A nedves forrósága a merevedésemnek feszült, amitől a pulzusom az egekbe szökött. Akartam őt. Bassza meg, szükségem volt rá.
         - Nem folytathatod, hogy az édes puncid a farkamon csúszkáljon édesem, hacsak nem állsz készen arra, hogy mélyen beléd temessem magamat.
         Egy halk nyöszörgés eresztett meg.
         Elég keményen ragadtam meg a felkarját ahhoz, hogy tudja, komolyan gondoltam, de ahhoz nem eléggé, hogy fájdalmat okozzak neki és lehúztam őt magamról. – Nem leszek képes irányítani magamat veled, cupcake és nem akarlak bántani téged.
         - Cade, kérlek. Magamba… - suttogta.
         Aw, a pokolba, hallani, ahogy könyörög, egyszerűen csak kibontott engem. Tudta egyáltalán, mit kért tőlem? – Biztos vagy benne? Az első alkalommal valaki olyannal kellene lenned, aki fontos számodra, bébi.
         A válasza határozott volt. – Tudom.
         A szívem ismét összeszorult. Azt akartam, hogy az enyém legyen. – Biztos vagy benne, hogy készen állsz erre?
         - Igen, - suttogta, a hangja rekedt volt a vágytól.
         Lágy csókolt nyomtam az ajkára és éreztem, hogy megborzongott, amikor az erekcióm a csípőjének nyomódott. Vakon az éjjeliszekrényem felé nyúltam, mivel nem voltam hajlandó megszakítani csókot és megtaláltam a kis fólia csomagot, amit kerestem. Másodperceken belül magamra görgettem az óvszert és amikor a latex ismerős illata a levegőben lógott, a farkamnak saját akarata lett, megbökte Alexa hasát, mintha a bejáratot kereste volna. Tudtam, hogy le kellett lassítanom magamat, de az apró nyöszörgései és az, ahogy az enyémhez lökte a csípőjét a türelmemmel játszottak.
         Kettőnk közé vittem a kezemet, hogy beigazítsam magamat a lába közé és előre mozdultam, megbökve a farkam hegyével a bejáratát, két karomra támaszkodva fölötte. Alexa megragadta a bicepszemet, ahogy egy kicsit előrelöktem magam. Beszívta a levegőt, és bent is tartotta, miközben az ajkát harapdálta.
         - Jól vagy?
         Éreztem, ahogy bólintott.
         Kisimítottam a haját az arcából és egy csókot ejtettem a homlokára, ahogy ismét előrelöktem magam. Melegségének nyomása, ahogy szorított engem, szinte elviselhetetlen volt. Hátrahúzódtam és harmadjára is előre mozdultam, engedélyezve magamnak, hogy egy kicsivel mélyebbre csússzak. Láttam, hogy Alexa arckifejezése megváltozott, ahogy elkezdtem kitölteni őt. Gyönyörű volt nézni – egy kicsi zihálás szabadult ki a szétnyílt ajkai közül és az arca rózsaszínűre pirult.
         Amikor mélyebbre hatoltam, képtelen voltam többé visszatartani magam a testünk súrlódásának érzése miatt, Alexa kiengedett egy halk kiáltást, amiben egyszerre keveredett öröm és fájdalom.
         - Bántottalak?
         Összeszorította a szemét és megrázta a fejét. – Csak folytasd, - utasított.
         Istenem, annyira szűk volt, a farkam úgy érezte magát, mintha megfojtották volna. – Szent szar, cupcake, ennek fájnia kell. Mond meg, ha azt akarod, hogy leálljak.
         Az egyetlen válasza az apró nyöszörgések sorozata volt. Szemeit összeszorította – élvezetében vagy fájdalmában, azt nem tudtam. – Csak lassan, rendben?
         A késztetés, hogy megvédjem őt, annak ellenére, hogy súlyos esetben kék golyók vártak rám, összeszedtem magamat és teljesen kihúzódtam, visszaülve az ágyra.
         - Cade? – Nyúlt értem. – Miért álltál le?
         - Mert fájdalmat okoztam neked.
         - És? – Az arckifejezése valódi zavartságot tükrözött. – Tudtam, hogy az első alkalom fájni fog, de én még mindig akarom… - Végighúzta kezét a hasizmaimon, lejjebb haladva.
         Elvettem a kezét és közelebb húztam a testét az enyémhez. Az ölembe mászott, kezét és lábát körém fonva és az enyémhez ringattam a testét. Ragaszkodó csókokat hintett a nyakamra és tetoválásom fölé.
         - Bassza meg, akarlak, bébi. Biztos vagy benne?
         - Istenem, igen, - nyögte.
         Kezemet a számhoz emeltem, benedvesítve az ujjaimat és közénk nyúltam majd rádörzsöltem a nedvességet a farkam fejére. Alexa még mindig csurom nedves volt, de talán ez pont elég segítséget fog jelenteni, hogy megkönnyítse a behatolásomat. – Gyere ide, bébi. Ereszkedj rám. Így irányítani tudod a nyomást. Csak annyit fogadj be, amennyit képes vagy kezelni. – A bejáratához illesztettem magam, és Alexa azonnal elkezdett leereszkedni rám. Elfojtottam egy sor káromkodást. Megragadta a vállamat, körmei a bőrömbe vájtak, én meg megfogtam a fenekének félgömbjeit és stabilan tartottam őt.
         - Cade, - nyögött fel, az öröm szikráját küldve keresztül a gyomromon, egyenesen a golyóim felé. El akartam engedni, újra és újra bele akartam csapódni a szűk puncijába, de visszafogtam, és szilárdan tartottam magam, mialatt felemelte és lesüllyesztette magát apró részletekben, hogy hozzáigazítsa magát a méretemhez.
         Amikor teljesen belétemettem magam, hátravetette a fejét és durván felnyögött. Kinyitotta a szemét, ami találkozott az enyémmel, a lebiggyesztett szája egy huncut mosolyra húzódott. Csodálatos érzés volt benne lenni az édes kis testébe, de szükségem volt arra, hogy mozogjon vagy kibaszottul fel fogok robbanni.
         Végül elkezdte hintáztatni a csípőjét az enyémen. – Cade, ó, Istenem. – Szórakozottan megcsókolt, nyitott szája szívta és harapdálta az enyémet. Én nem voltam többé olyan koordinált, mint ő, eleget tettem az ajkainknak, hogy súrolják egymást, ahogy a szájába ziháltam és gyengédségeket motyogtam az ajkainak. Az összes koncentrációm arra irányult, hogy kapaszkodjak a csinos kis fenekébe, miközben fel- és lemozgott rajtam.
         Gyorsabban lovagolt meg, mellkasa súrolta az enyémet, ahogy mozgott. – Igen, ez az édesem. Ó bassza meg, pontosan így, bébi. – Tudva, hogy az önkontrollom nem fog már sokáig tartani, az egyik kezemet kettőnk közé csúsztattam és a hüvelykujjammal dörzsölni kezdtem körbe és körbe a megduzzadt idegcsomóját. Csípőjével az enyémen őrölt, a nevemet sikítva.
         - Közel vagy, bébi? – Beleharaptam az ajkába, növelve a nyomást a csiklóján, és megemelve a csípőmet, hogy találkozzam a lökéseivel, mert többé már képtelen voltam visszatartani magam.
         - Cade, el fogok menni.

         Egy büszkeségroham duzzadt meg bennem, és tartottam, mialatt ő pumpálta magát a farkamon, szexin nyögött és nyöszörgött, összefüggéstelen szavakat kuszált össze, amíg meg nem éreztem a nedvességet, ahogy ismét elment. A szűk falainak súrlódása, ahogy megszorított és összerándult körülöttem, engem is átlökött a peremen, és felnyögtem a saját megkönnyebbülésemtől, kilövellve benne.

16 megjegyzés:

  1. Ma már sokadszorra csekkoltam, hogy jön-e az újabb rész, és lám, itt is van! Elég sikamlós lett...azta!
    Köszi, hogy hozod nekünk továbbra is az új fejezeteket!

    VálaszTörlés
  2. Megtörtént,remélem Cade nem megy el a forgatásra!Köszi Évi!

    VálaszTörlés
  3. Köszi szépen én is remélem hogy a filmből nem lesz semmi.:-)

    VálaszTörlés
  4. Megtörtént,remélem Cade nem megy el a forgatásra!Köszi Évi!

    VálaszTörlés
  5. Felgyulladt a lepedő :o) Köszi!

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szivesen! 😊😘❤️
    Hát igen kicsit sikamlós és fülledt lett. 😉 A továbbiak meg Vasárnap kiderülnek! 😉😉

    VálaszTörlés
  7. Bízom benne,hogy a kibékülésüket nem veszélyezteti a forgatás. Szexi volt, köszi! 😊

    VálaszTörlés