2016. április 7., csütörtök

Tizenegyedik fejezet

Tizenegyedik fejezet

Nash


- Hűha, haver, ez a hely… fenomenális.
         Rule halkan füttyentett egyet, ahogy keresztülsétáltunk az üres helyen, ami az új üzletnek fog otthont adni. Az idő egyre csak fogyott és mielőtt tudatosodhatott volna, a hónapok jöttek és mentek és én még mindig nem jártam ezen a helyen. Most úgy éreztem magam, mint egy vesztes, mert ez fantasztikus volt, és a hely olyan, mint egy szendvics LoDo-ban két étterem között, szemben egy népszerű sportbárral, pontosan a sarkon végig az összes kávézó és butik, amik elsődlegesen LoDo-ba csalogatták az embereket. Ez pontosan a virágzó város szívében volt, és sokkal elegánsabb és divatosabb, mint a Marked. Itt komolyan úgy éreztem, hogy kint vagyok a mély gödrömből.
         Megdörzsöltem a tarkómat és Rule-ra néztem a szemem sarkából. Nem igazán illettünk ide, és fogalmam sem volt, hogy róla és rólam, két sör és csirke szárny haverról, azt hitték, hogy elérünk egy olyan helyet, ami úgy nézett ki, mint a mimóza és a kaviár pénzcsináló üzlete. Olyan érzésem volt, hogy csak azzal elijesztjük a helyieket, hogy itt vagyunk, és olyan sokat kellett még dolgozni, hogy kész legyen. Ez az egész megsemmisítő volt.
         Mielőtt Phil lekötötte nekünk ezt a helyet, ez valami egzotikus tea és kávézó volt. Egyáltalán nem úgy állították fel, hogy tetováló szalon legyen, ezért vettük ki Rule-lal a délutánt, hogy vessünk egy pillantást a fekvésére és találkozzunk Rowdy barátjával, így ő is meg tudta nézni a helyet és elmondhatta nekünk, hogy mit gondol erről az egészről. Én ezt eléggé elképzelhetetlennek gondoltam, de Rule izgatott volt és teljesen osztotta Rowdy ötletét a bővítésről, amit meg kellett csinálnunk és hogy az emeletet kiskereskedéssé alakítsuk. Emellett, tartoztam Phil-nek annyival, hogy az ő álmát valóra váltom.
         - Tökös üzletté fogjuk ezt varázsolni. – Rule annyira biztosan állította ezt.
         Bárcsak nekem is meglenne az ő lelkesedése és a habozásom kétségkívül abból a tényből származott, hogy Phil egészsége folyamatosan romlott. Néztem, ahogy a betegsége elsorvasztja őt, és nem volt semmi, amit tehettem volna ellene. Szóval befektetni ebbe a boltba, egyre izgatottabb lenni emiatt úgy, ahogy Rule, számomra úgy tűnt, mintha még azt sem vártam volna meg, hogy Phil elmenjen, hogy az ő kívánságai szerint cselekedjek. Ráadásul még mindig erőlteti, hogy az összes kérdésemet, amim volt, tegyem fel az anyámnak a válaszokért és én nem akartam pazarolni az időt, hogy erről vitatkozok vele.
         - Olyan érzésem van, hogy szükségünk lesz arra, hogy az ügyfeleinket ízesített vízzel és forró törölközővel kínáljuk, amilyen puccos ez a hely.
         Rule elnevette magát és az elől lévő üvegajtóhoz sétált, hogy beengedje a srácot, aki kopogtatott. Kezet ráztak és most már arcot is tudtam a névhez kötni, tudtam, hogy többször is láttam már Rowdy székében. Zeb Fuller hatalmas fickó volt sötét hajjal és egy komoly, mosolytalan arccal. Nem olyan srácnak tűnt, mint aki valaha is könnyű és gondtalan életet élt volna. Rowdy védjegyes régimódi stílusú tetoválása húzódott a nyaka mindkét oldalán és kikandikált a hosszú ujjú inge alól is.
         Odajött, megrázta az én kezemet is és tekintete felmérte a szinte teljesen üres teret. Egészen olyan fajta srácnak nézett ki, mint aki a puszta kezével szét tudná szedni ezt a helyet, majd visszaépíteni azt. Már láttam, hogy Rowdy miért ajánlotta őt.
         - Felvágósok.
         Kuncogtam azon, hogy hallottam a gondolataimat hangosan kimondva.
         - Igen.
         - Szóval ki akarjátok pofozni és olyanná tenni, hogy úgy nézzen ki, mint a többi üzlet? Mi is az ötlet pontosan?
         Rule és én üres tekintetet váltottunk egymással, majd megvontam a vállam.
         - Fogalmam sincs. Funkcionális boltnak kell lennie. Elég helynek kell lennie, hogy legalább hat művész dolgozzon és egy piercinges szobára, ami el van zárva a többi helytől. Szükségünk van egy recepciós pultra és egy olyan helyre, ahol várakozhatnak és az emeleten irodákra, de arra gondoltunk, hogy inkább egy bolttá alakítanánk.
         Nem mondott semmit, csak a szemét járatta folyamatosan körbe a teremben. Rule-ra néztem, aki visszabámult rám és a fejét rázta. Horkanva felnevettem.    
         - Nyilvánvalóan fogalmunk sincs, hogy valójában mit csinálunk? – Úgy éreztem meg kellett kérdeznem.
         Zeb megeresztett egy vigyort, amitől kevésbé nézett ki félelmetesnek. – Nos, ezzel az elhelyezkedéssel, nem igazán kell sok mindent tennetek. Az emberek be fognak jönni, és lecsekkolni csak azért, mert ott van ahol, és ha még egy boltot is hozzáadtok ehhez… - Füttyentett a fogain keresztül. – Bankot fogtok robbantani.
         Körbesétáltunk vele a maradék helyen és elámultam, mennyire sok is volt belőle. A Marked egy meglehetősen nagy üzlet volt. Úgy értem, egyikünk sem botlott el a másikban soha, és a váróhelyiség is kényelmes volt egyszerre tíz ember számára is, de ez a hely a duplája volt. Fogalmam sem volt róla, hogyan kell kezelni valami ilyesmit, nem is beszélve az átalakításról és a személyzetről. Éreztem, hogy fejfájás kezd kibontakozni a tarkómnál.
         A túra végén visszamentünk a bolt fő szintjére, és Zeb lefirkantott néhány dolgot egy jegyzettömbre, amit a semmiből húzott elő. Rule kérdéseket tett fel neki, és én csak álltam ott, haszontalannak és pánikba esetten éreztem magam. Zeb felnézett és észrevette az arckifejezésemet.
         - Majd felrajzolok néhány dolgot és összerakok pár idézetet. Mi az időkeret?
         Felsóhajtottam. – Nos, Cora-nak itt kell lennie a felvitelnél és a tényleges üzletbe helyezésnél, és hamarosan szülni fog, szóval talán Május? – Én még azt sem tudom, mikorra kellene kinyitnom ezt a helyet. Megszívtam, mint üzlettulajdonos. – Ez időt is ad neki, hogy otthon legyen a babával, amíg az átalakítás folyik.
         Rule bólintott. – Igen, azt hiszem a Május jó lenne, így akkor nyitva lennénk a nyári turista szezonra.
         Zeb még készített néhány jegyzetet és motyogott valamit az orra alatt. Gyorsan bólintott, majd a tollat, amit használt, bedugta a füle mögé.
         - Igénybe fog venni egy kis munkát, hogy őszinte legyek, de ez egy nagyszerű hely és azt gondolom, hogy minimális erőfeszítéssel, nemcsak valami olyat fogok nektek adni, ami tükrözi azt, hogy milyenek vagytok srácok, hanem még abba is bele fog illeni, amit a belvárosi tömeg keres.
         - Tökéletesen hangzik. – Rule és én is egyetértettünk.
         - Majd jelentkezem, miután néhány ötletet papírra vetettem és meg tudjuk beszélni a feszesebb határidőket és a költségeket. Tudom, hogy Rowdy dobta a nevemet a ringbe, de én értékelem a fogást.
         Rule felemelte a szemöldökét, amelyikben a szegecsek voltak, és nyelvét végigfuttatta az ajakgyűrűjén.
         - Rowdy minden barátja…
         Zeb felnevetett, amiben semmi jókedv nem volt. – Igen, Rowdy jó haver és értékelem, hogy nem rója fel nekem a múltamat. Sem Wheeler-nek. – Bedobta ezt a mechanikai nevet, és egy kicsit oldalra döntöttem a fejem, hogy fontolóra vegyem a közös kapcsolatot, amin osztoztunk.
         - A múltat? – meg kellett kérdeznem.
         Sóhajtott, és ettől a hatalmas mellkas úgy nézett ki, mint aki rendszeresen fekve nyom egy Buick-kel (autó), megemelkedett és lesüllyedt.
         - Nem kellene mondanom semmit, mert ez többe kerül nekem, mint egy munka, de ha együtt fogunk dolgozni, akkor akár meg is tudhatjátok, hogy egy ideig börtönben voltam. Több mint két éve szabadultam, így van előéletem.
         - Miért voltál börtönben? – Rule hangja éles volt, de mindketten tudtuk, hogy Rowdy nem küldene hozzánk senki olyat, aki veszélyes lenne az üzletre, vagy bárki biztonságára.
         - Testi sértésért. Hoztam néhány rossz döntést, de megfizettem értük.
         Nos, ez nem volt meglepő, de egyikünknek sem volt idegen a törvény másik oldala. A pokolba, kevesebb mint egy évvel ezelőtt, Jet-et bezárták egy napra, mert a szart is kiverte az apjából. Hozzátenném, hogy a vén rohadék megérdemelte, és még annál is többet, így a legtöbbünk nem hajlott arra, hogy ítélkezzünk, amikor az a múlt hibáiból származott.
         Egyszerűen azt mondtam neki, - Mindaddig, amíg meg tudod csinálni a munkát és az ár is korrekt lesz, engem nem érdekel mi történt a múltban. A mi munkakapcsolatunk arról szól, ami itt és most folyik.
         Úgy tűnt, a szavaimat készpénznek vette, és névjegykártyát cseréltünk. Elment, majd Rule és én is kimentünk az elülső ajtón, így be tudtam zárni azt.
         - Mit gondolsz? – Rule hangja kíváncsi volt.
         - Azt hiszem, szükségem van egy cigire.
         Csúnyán nézett rám és követett engem oda, ahol a Charger és az ő furgonja parkolt az úton.
         - Komolyan?
         - Azt gondolom, hogy nem tudom, mit csinálok. Ránézek arra a helyre és még csak elképzelni sem tudok ott egy tetováló szalont vagy azokat az ügyfeleket, amik nekünk lehetnek. Azt gondolom, hogy fogalmam sincs róla, hogyan kell vezetni egy üzletet, vagy hogyan vegyem rá Phil-t, hogy mondja el az igazat, és azt gondolom, hogy lassan beleesek egy lányba, aki úgy tűnik, nem teljesen bízik meg bennem és ennek következtében nem engedi, hogy olyan közel kerüljek hozzá, amennyire akarok. Tudod, hogy ez mennyire szívás? Soha nem akartam még ennyire közel kerülni egyik lányhoz sem, soha.
         - Hűha…
         Egy kicsit elnevette magát, kinyújtotta a kezét és megszorította a vállamat.
         - Nyugi, tesó.
         Elkáromkodtam magam, nekitámasztottam a csípőmet a Charger lökhárítójának és keresztbetettem a tetovált kezemet a mellkasom előtt.
         - Komolyan, Rule. Úgy érzem, hogy elvesztem az irányítást minden felett. A kocsikázás bármikor meg tud állítani és kiereszti belőlem a gőzt. Szédülni szívás.
         Mindkét szemöldöke a magasba szaladt, és elhelyezkedett mellettem, a testtartása majdnem megegyezett az enyémmel. – Ide figyelj, Nash, szükséged van arra, hogy lélegezz. Sok dologgal kell most foglalkoznod, és megpróbálni megbirkózni mindennel egyidőben pánikhoz fog vezetni nálad. Phil nem mondja el neked, amit tudni akarsz, szóval menj és beszélj az anyáddal. Komolyan, ez a könnyű megoldás és ha Ruby A Nagyszerű nem fogja neked elmondani, amit hallanod kell, várj, amíg Cora apja ideér a baba születésére és kérdezd meg tőle.
         Ennek volt értelme. Csak azt kívántam bárcsak meg tudtam volna tenni a beszéljek-az-anyámmal rész nélkül is.
         - Ami a boltot illeti és azt, hogy üzlettulajdonos leszel, nem egyedül vagy ebbe benne. Én itt vagyok, Cora is, Rowdy is mindenben támogat, és nekünk még mindig itt van Phil. Ennek a boltnak a sikere vagy a kudarca nem csak kizárólag a te válladat fogja nyomni, Nash. Mindannyian azt szeretnénk, hogy sikeres legyen, hogy Phil büszke legyen arra, amit csinálunk a rendelkezésre álló időben akár látja, akár nem.
         Igaza volt… többről volt itt szó, mint a jövőm, és szükségem volt, hogy erre emlékezzek.
         - Ami a lányt illeti… - A karomba öklözött. – Nincs itt semmiféle lassú beleesés. Már megtörtént. Ő megért téged, és nincs semmi, amivel ebből kiszabadulhat. Így védekezik, így nehéz felfognia… Megálltál és elgondolkoztál, hogy az ok, amiért kedveled őt, amiért számít, az, hogy nem olyan könnyen kapható, mint a többi? A könnyen kapható dolgok eléggé felejthetőek, barátom, a bonyodalom és a nehézség veled marad örökre. Higgy nekem, én feleségül vettem.
         Ránéztem és megpróbáltam kitalálni valamit, hogy megcáfoljam, amit mondott. Nem volt semmi.
         - Akkoriban mindnyájan egy rakás fasz voltunk; ez elvette, hogy megtaláljam a megfelelő személyt, aki miatt nem akarok többé az a srác lenni. Te, nos, mindig is rendes voltál, de még a rendes srácoknak is van rossz napjuk. Végül túl fog lépni a múlt feletti csalódásán, de ha nem, akkor tovább lépsz, mert ez az jelenti, hogy ő nem olyan srácot keres, mint amilyen te vagy
         Kifújtam a levegőt és néztem, hogyan képződik a leheletemből pára a hidegben előttem.
         - Mikor váltál a kapcsolatok mesterévé?
         - Minden barátom és a családom is szerelmes körülöttem, én csak próbálom távol tartani őket a hibáktól, amiket én vétettem Shaw-nál. Nem vesztegetném az időt, hogy megszerezzem, ha az egészet előröl kezdhetném.
         Viccelődhettem volna vele, hogy nyálas és szentimentális, de ott voltam vele az úton, amikor megérkezett a csajához. Nem volt mindig szép, és mindketten sokkal jobban megsérültek ezen az úton, mint kellett volna, így leszámítva a bölcs szavait, nem tűnt nagyon okosnak.
         - Rendben. Azt hiszem fel fogok menni a hegyre és megpróbálom, hátha letudok folytatni egy beszélgetést az anyámmal anélkül, hogy megfojtanám őt, vagy magamat.
         - Sok szerencsét ezzel. Héj, még mindig elhozod a nővérkét a Bárba a hétvégén?
         Egy hét telt el a szavakkal és szexuális csábítással elért rábeszélés óta, hogy rávegyem Saint-et, jöjjön el velem, és találkozzon a barátaimmal. Ayden és Shaw egy kicsit csámcsogtak azon, hogy sikerül majd ténylegesen találkozniuk vele a kórházon kívül.
         - Ha nem hátrál ki. Nagyon szégyenlős és félénk az új emberek körül.
         - Jobb, ha elmondod neki, hogy ha azt tervezi, hogy marad, túl kell jutnia ezen, különben Cora rajta fog ütni és a lányok a végén a küszöbén lesznek, anélkül, hogy te ott lennél, mint lökhárító.
         Pontosan ez fog történni, így mentálisan feljegyeztem, hogy egy kicsit keményebb fogom kényszeríteni Saint-et a következő alkalommal, amikor együtt lógunk. Én nem bánom, ha nyomást gyakorolok rá, általában azzal végződik, hogy mindketten meztelenek vagyunk és egymásba gabalyodunk, de eddig mindig furfangosan kényszerítettem messzire, mert nem tudtam, hol volt a töréspontja. És őszintén szólva, azt se tudtam, hol volt az enyém. Kedveltem őt, komolyan kedveltem, az ágyban és azon kívül is, de még mindig volt valami ismeretlen benne, ami a szakadék szélén tartott. Egy erős lány volt, annak kellett lennie, hogy elvégezhesse a munkáját, és hogy olyan jó legyen benne, mint amilyen nyilvánvalóan volt, de a munkáján kívül és távol a kórháztól, ott volt a sebezhetőség és bizonytalanság leple, ami körülvette őt. Szinte láttam, ahogy önmagával harcolt, amikor együtt voltunk. Velem akart lenni, velem akarta tölteni az időt, de a fejében lévő fogaskerekek forogni kezdtek, és láttam, hogy megpróbálja kitalálni mennyit tud magából nekem adni és mégis biztonságban éreznie magát.
         A legjobbat fogom kihozni magamból, hogy jól érezze magát. Az autó hátsó ülésén történt eset óta, az eszembe véstem, hogy neki lényegében kimaradt az összes kamaszos idétlenkedés, ami abból állt, hogy a fiúk megpróbálták kitalálni, hogyan jussanak be egy lány bugyijába. Szóval elvittem őt moziba és megpróbáltam a kezemet a blúza alá csempészni. Elvittem őt pizzázni majd smároltunk a küszöbénél, amikor kitettem őt. Megpróbáltam rávenni, hogy menjünk el egy dupla randira Rule-lal és Shaw-val, de ellenezte az ötletet, nem állt még készen, hogy teljesen beleivódjon az életembe, ami ahhoz a kérdéshez vezet, hogy mit is csinálunk pontosan együtt.
         Még soha nem töltöttem egynél több éjszakát, vagy egy hétvégét ugyanazzal a lánnyal, szóval számomra, amit csinálunk, valami olyasmi, ami úgy néz ki, mint egy kapcsolat kezdete. Számára, nem tudtam. Üzent nekem, hívott, amikor volt szabad ideje, de soha nem maradt nálam éjszakára, amikor átjött és soha nem kért meg, hogy maradjak, amikor nála voltam. Mondjuk, azt sem kérte soha, hogy menjek el, de egy csomó szürke terület volt még, és én úgy éreztem, hogy teljesen vakon navigálok rajta, mert én még sohasem érdeklődtem aziránt, hogy bármit is kezdjek valakivel ezelőtt. Tudtam, hogy különleges. Én csak nem tudtam, hogyan mutassam meg neki, azon felül, amit már amúgy is megtettem.
         Az út Brookside-ba gyorsan eltelt, leginkább azért, mert az agyam ezerrel száguldozott mindenfelé és egy perc nyugalmat sem adott nekem. Ráfordultam a felhajtóra és egy hálás sóhajt eresztettem meg, hogy legalább az idióta mostohaapám SUV-ját nem láttam sehol, hacsak nem a garázsban állt. Ez nagyon valószínűtlen volt, mert mi a jó abban, ha a garázsban tartotta, ahol a szomszédok nem látták, nem ámultak el a nagyszerűségén és nem falta fel őket élve az irigység Grant Loften nyilvánvaló vagyonától és presztízsétől? Szarházi. Soha nem gyűlöltem még senki sem ennyire, mint ahogy ezt a csávót, és ha Isten is úgy akarja, el fog jönni az idő, amikor majd az öklöm az arcával találkozik.
         Az egész gyerekkorom az ő rosszalló tekintete alatt telt. Soha nem csinálhattam semmit sem jól, mindig is úgy kezelt, mintha teher lettem volna. Az egyik legtisztább emlékem a puszta seggfejségéről az volt, amikor nem lehettem több négy-öt évesnél. Épp akkor fedeztem fel a zsírkrétákat. Imádtam a színeket, imádtam tekervényes mintákat rajzolni bármire és mindenre, amit az én kis, rakoncátlan kezeim elértek, beleértve a falakat is. Ez csak zsírkréta volt, és melyik kisgyerek nem rajzolt soha falra? De Grant számára ez bűncselekmény volt, ami felért egy gyilkossággal. A mai napig látom, ahogy minden egyes zsírkrétát kettétör és nekem végig kellett néznem. Emlékeztem a fehérítő fanyar szagára, ahogy lesikáltatta velem, nemcsak a szobám falát, ahol a rajzom volt, hanem az összes falat a házban. Én még csak egy kisgyerek voltam, de neki ez nem számított. Csak úgy, mint most, soha nem gondolta, hogy bármit is jól csináltam volna.
         Ami ezt még rosszabbá tette, az a tény, hogy nyilvánvalóan szerette az anyámat, úgy kezelte őt, mint egy királynőt és megadott neki mindent, amit csak akart. Neki csak nem volt ideje, vagy haszna belőlem. És én soha, de soha nem fogom neki megbocsájtani, hogy arra kényszerítette anyámat, hogy válasszon kettőnk között. Persze az anyámnak engem kellett volna választania, én voltam a gyereke, az volt a dolga, hogy feltétel nélkül szeressen engem, de nem tette és Grant volt az, aki arra késztette őt, hogy neki kelljen kimondani ezt hangosan.
         Olyan ember volt, akinél minden a megjelenésről szólt, olyan, akinek mindene a presztízs és az észrevétel volt, így az a tény, hogy úgy néztem ki, ahogy, úgy viselkedtem, ahogy akartam, attól az időm soha nem telt kellemesen a fedele alatt. Felnőttként… minden egyes alkalommal, amikor az orra alatt lenézett rám, minden alkalommal amikor megvetően összehúzta a száját attól, amit viseltem, vagy amit mondtam… minden csepp önkontrollomat felemésztette amim volt, hogy ne üssem ki az összes, tökéletesen bevont fogát a szájából.
         Felkocogtam a felhajtón, amit még mindig vékony hóréteg borított, és kopogtattam az ajtón. Hát nem szomorú, hogy idegen voltam ezen a helyen, ami annak a helynek kellett volna lennie, ahol a családom élt? Észrevettem anyám sötét fejét kikandikálni az ablakon, majd mindössze négy percig tartott neki eldöntenie, hogy végül kinyissa az ajtót. Néztük egymást a szúnyoghálón keresztül és nem lehetett eltéveszteni a csalódott kifejezést, ami keresztülsuhant a tekintetén, amikor megnézett a fekete kapucnis pulcsimban, baseball sapkámban és farmeremben. Úgy néztem ki, mint ahogy az év minden napján és ez mindig hiányzott a szemében. Nem kellett volna még mindig szúrnia. Felnőtt voltam, a saját utamat jártam sokkal régebb óta, mint, hogy úgy tett, mintha nevelt volna engem, de még mindig volt egy kis részem, ami azt akarta, hogy meglássa bennem az értéket, annak ellenére, hogy a végén mindig úgy éreztem magam, mintha összerugdosta volna a szívemet.
         - Mit csinálsz te itt? Nem hívtál, Nashville.
         Istenem, a teljes nevemen szólított. Azt hiszem, a leginkább azért használta a teljes nevemet, mert tudta, hogy ez mennyire bosszantott.
         - Nem, nem hívtalak, de beszélni szeretnék veled egy percre és azt gondoltam, hogy elkaplak itthon.
         A nyakában lévő gyémánt nyaklánccal játszadozott és az egyik kezét az ajtóra tette. Az anyám meglehetősen apró nő volt. A sötét bőrömet és a hajamat valahonnan a felmenőitől örököltem. Csak feltételeztem, hogy minden mást, ami meghatározott engem, hogy ki vagyok, azt Phil-től kaptam. Hála az égnek ezért a kis szívességért.
         - Grant nemsokára itthon lesz. Nem szereti, ha bejelentés nélkül állítasz be.
         És ahogy mindig is, ami Grant-nek tetszett, az mindig felülkerekedett azon, ami helyes és tisztességes.
         - Nem fog sokáig tartani, anya. Komolyan, csak adj öt percet.
         - Két órát vezettél, hogy csak öt percet beszéljünk, Nashville? Ennek semmi értelme. – Mindig ez a bizalmatlanság és az elutasítás. Csodálatos dolog volt, hogy sikerült olyan normálisnak maradnom, amennyire csak lehetett.
         - Anya… - Sóhajtottam, és összeszűkítettem a szemem. – Phil egyre betegebb és betegebb. Éjjel-nappali segítsége van otthon, de alig eszik, és állandóan alszik. Minden nap látom őt, és minden alkalommal megkértem, hogy magyarázza el nekem, mi a fene történt. Valakinek válaszokat kell adnia, anya, és nem megyek sehová, amíg meg nem kaptam. Ha azt akarod, hogy elmenjek, mielőtt Grant hazaér, akkor a legjobb lesz, ha elkezdesz beszélni, máskülönben, itt fogok lógni a felhajtón és tiszta vizet öntök vele a pohárba. Senki sem akarja ezt, ebben biztos vagyok. Mit gondolnának a szomszédok.
         Úgy nézett ki, mint aki megfontolja a lehetőségeit, és amikor az egyik szomszéd kijött a garázsából és körülnézett, hogy lássa, mi folyik itt, felhorkantam az irónián, ahogy végül beadta a derekát és kinyitotta az ajtót, hogy beengedjen.
         Követtem őt a konyhába, és nem szívesen, de megkínált egy itallal. Visszautasítottam és a konyhapultnak dőltem, amíg öntött magának egy csésze kávét.
         - Tudni akarom, hogy miért nem mondtad el soha, hogy ki volt Phil. Tudni akarom, miért hagytad, hogy azt higgyem, az apám csak egy csavargó volt, aki elhagyott minket. Az egész gyerekkoromat azzal töltöttem, hogy azt gondoltam, azért nem tudtál foglalkozni velem, azért nem szerettél, mert egy idegenre emlékeztettelek téged, aki csalódást okozott neked. – Dühösen néztem rá, azoknak az éveknek a hibái, és bűntudata miatt, amiért feleslegesen cipeltette ezt velem a túl-fiatal vállamon.
         - Phil itt volt, vigyázott rám és nyilvánvalóan veled is törődött és mindkettőnknek az életében ott lehetett volna. Azt hiszem, megérdemlem, hogy tudjam, mi történt és miért kellett szembenéznie a halállal, hogy kiderüljön az igazság.
         Kezei a csésze köré fonódtak és észrevettem, hogy egy kicsit sápadt a sminkje alatt.
         - Változtat rajta bármit is most, Nashville? Milyen célt szolgál, hogy bármelyiket is felemlegetjük?
         - Ne hívj így. Nash, csak Nash és ezt te is tudod. Azt a célt szolgálja, hogy szeretném megtudni, hogy miért nem voltam soha elég jó, hogy miért nézel még mindig úgy rám, mintha egy csalódás lennék. Phil nem mehet el, nem halhat meg anélkül, hogy megértsem, miért jelentett olyan sokat neki, hogy titkolózzon előttem.
         Nagyot sóhajtott, mintha bosszantanám, jobban, mint bármi más és rám nézett a csészéje pereme felett.
         - Akkor találkoztam Phil-lel, amikor otthagyta a haditengerészetet. New York-ban nyaraltam, ugyanakkor, amikor ő a Fleet Week-en volt. (Ez egy egyhetes ünnepség, ahol összegyűlnek a tengerészek, tengerészgyalogosok, parti őrség emberei és a polgárok, hogy első kézből legyenek tanúi a legutolsó tengeri szolgálat képességeinek)Helyes volt, egy jóképű és veszélyes fiatalember, egyenruhában. Azt gondoltam, hogy senkinek nem esik baja, ha megengedünk magunknak egy ártalmatlan kiruccanást. Azt hittem, ez csak átmeneti, csak egy fiatal lány szárnypróbálgatása, de kiderült, hogy valami sokkal több. Hazajöttem, vissza ide, és amikor letelt a szolgálata, ideköltözött, hogy velem legyen. Mindig nagyon elkötelezett és lovagias volt, csak nem az, akit egy hosszú-távú partnerben kerestem.
         Megköszörülte a torkát és letette a csészét a pultra. Nem nézett a szemembe.
         - Kedveltem Phil-t, vicces volt, és egy ideig a kapcsolat nagyszerűen működött, de amikor eljött az ideje a letelepedésnek, én egy olyan életet akartam, ami nem illett egy olyan férfival, aki motorozik és azt gondolja, hogy tetoválni az egy életképes karrier – nem ez volt a hosszú távú tervem.
Szakítottam Phil-lel, amikor találkoztam Grant-tel. Grant olyan fajta férfi, aki képes volt biztosítani egy jövőt, biztosítani egy olyan fajta otthont, amit mindig is akartam. Kérdés nélkül tudtam, melyik a helyes választás a két férfi közül.
         Mogorván néztem rá, mert hallani őt Phil életéről és választásairól beszélni, hallani, hogy lekicsinyelte az életemet, megint itt volt mindenütt. Kezei visszatértek a nyakában lógó lánchoz és körbe-körbe forgatta a rubint.
         - Nem tudtam, hogy terhes vagyok, amikor Grant és én találkozgatni kezdtünk. Amikor rájöttem, azt feltételeztem, hogy a baba az övé.
         Fuldokoltam. – Jézusom, anya, mindkettőjükkel lefeküdtél? – Ez több volt, mint amit tudni akartam az biztos.
         A szeme összeszűkült. – Fiatal voltam és próbáltam kitalálni az életet, Nashville. Egyébként Grant és én eljegyeztük egymást és összeházasodtunk, mielőtt megszülettél. Mindketten izgatottak voltunk, hogy egy kisfiú volt kilátásban és Phil megnyitotta az üzletét és elkezdte a saját életét. Minden tökéletesen ment.
         A konyha másik oldalára sétált és rádöbbentem, hogy olyan távol került tőlem amennyire csak tudott anélkül, hogy elhagyta volna a szobát.
         - Abban a pillanatban egyértelművé vált, amikor megszülettél, hogy Phil az apa és nem Grant. Ugyanolyan barna voltál, mint én, de a hajad az Phil-é volt és azok a szemek… még ha csak egy kisbaba is voltál, túl világosak, és túlságosan is összetéveszthetetlenek voltak. Azok Donovan szemek. Grant dühös lett, azzal vádolt, hogy viszonyom van, és azt mondta nekem, hogy vagy ő, vagy a fattyú babám. Nem tudott volna szembenézni senkivel sem Brookside-ban, tudva, hogy a gyerek nem az övé. Azt gondoltam, úgyis el fog hagyni.
         Már eleve utáltam azt a fickós, de most az összes fogát rozsdás fogóval akartam kihúzni.
         - Nem akartam elveszíteni őt, szóval meséltem Phil-ről, a kapcsolatunkról. Grant végül rájött, hogy senki sem ítélné el őt, ha egy olyan gyerekről gondoskodna, akit elhagyott az apja. Visszautasította, hogy rajta legyen a születési anyakönyvi kivonatodon, és hogy megkapd a vezetéknevét. – Szó szerint éreztem, hogy forr a vérem.
         A kezem ökölbe szorult az oldalamnál. – De Phil nem ment sehová. Csak nem tudta, hogy létezem.
         - Nem, nem tudta, és egy tökéletes világban, így kellett volna maradnia. Grant vigyázott ránk, gondoskodott rólunk, és azt meséltük neked, hogy az apád elhagyott bennünket. De ahogy telt az idő, egyre jobban és jobban kezdtél hasonlítani Phil-re. Az egyik barátja meglátott velem a Cherry Creek Mall-ban amikor négy éves voltál és elmondta Phil-nek. Dühös lett, fenyegetőzött, hogy bírósághoz cipel, hogy harcoljon a felügyeletért. Grant nem akarta ezt a káoszt, nem akarta, hogy ez az egész mocskos történet a nyilvánosságra kerüljön és nem volt szükségünk a gyerektartásra, ezért megegyeztünk. Könyörögtem Phil-nek, rimánkodta, hogy tartsa titokban előtted a valódi személyazonosságát és a hozzád fűződő kapcsolatát, hogy tartsa a száját, amíg idősebb nem leszel. Nagyon vonakodva, de beleegyezett, de csak addig, amíg az életed része lehet, és beleegyezem, hogy megkapd a vezetéknevét. Soha nem neveztem meg az apát az anyakönyvi kivonatban, szóval hivatalosan is Donovan-é tenni téged a legkönnyebb dolog volta világon.
         Összefűzte a kezeit, és volt mersze úgy nézni rám, mintha valahogy ez az én hibám lett volna.
         - Amikor idősödtél, túl sok lettél. Túl vad, túl hangos, túlságosan nehéz lett kezelni téged. Nem akartál szépen felöltözni, vagy játszani a megfelelő gyerekekkel, Grant már amúgy is bosszús volt, hogy ő neveli Phil gyerekét, de amilyen voltál, hogy mennyire hasonlítottál Phil-re, ez volt a töréspontja. Egyszerűbb lett volna hagyni Phil-nek, hogy kezeljen téged, hogy megpróbáljon valamilyen útra terelni, mert amerre tartottál, annak Grant és én egyik részét sem akartuk. Te mindig is sokkal inkább Phil fia voltál, mint az enyém.
         A hátsó fogaim összekoccantak, és éreztem, hogy a vérmérsékletem kezd megugrani egy dühös áradatban a bőröm alatt.
         - Egy gyerek voltam. Talán ha nem állandóan arról papoltál volna nekem, hogy nem tudok megváltozni, úgy mint, ahogy a szemem színén sem tudok változtatni, akkor elfogadhatóbb utat választottam volna miattad. Soha nem adtál nekem esélyt. Mindig túl elfoglalt voltál, hogy boldoggá tedd Grant-et, hogy nem aggódtál, hogy a sok maró gúny mit tesz a gyerekeddel.
         - Te mindig is túl sok voltál, úgy, mint az apád, annak ellenére, hogy nem tudta, ki az.
         - Szeretett téged, még mindig szeret.
         Szája megfeszült, és a szélein elfehéredett.
         - Szerette az elképzelést rólam. Soha nem ismerte az igazi énemet.
         - Miért nem mondtad el nekem, amikor idősebb lettem, amikor véglegesen hozzáköltöztem?
         - Nem akarta.
         - Baromság.
         - Rendben, azt akarta, hogy én mondjam el neked és ezt visszautasítottam. Nem hittem, hogy Grant-nek vagy nekem kellett foglalkoznom a történtekkel. Továbbléptél, Phil jobb szülő volt számodra, mint én valaha is lettem volna. Ez a történet vége.
         Valami súlyosat akartam hozzávágni. Össze akartam törni minden egyes hülye Williams-Sonoma konyhafelszerelést a luxus konyhájában. Az ujjaim ökölbe szorultak az oldalam mellett.
         - De én még mindig itt vagyok, anya. Még mindig próbálom élni az életemet, és most, az egyetlen apa, akim valaha is volt, haldoklik és nincs semmi, amit tehetnék ez ellen. Elloptad a kapcsolatot, mert nem akartál foglalkozni a történtekkel, mert nem akartál kényelmetlenséget okozni a szarházi férjednek? Hogyan hangzik ebből bármi is helyesnek a számodra?
         - Ami nekem jó volt, soha nem volt jó neked, Nashville. Még csak nem is használod a nevet, amit neked adtam.
         - Azért, mert nevetséges… az egész. Ami jó nekem, az nem jó neked, mert én egy igazi emberi lény vagyok érzésekkel és érzelmekkel, és te, anya… te egy istenverte szörnyeteg vagy.
         Mindig is vágytam a figyelmére, szomjaztam a szeretetére és jóváhagyására, de most ránézve, látva a bűntudat és a megbánás teljes hiányát a szemében, csak hálás voltam, hogy egyszerűen elengedett. Ha keményebben próbálkoztam volna, többet dolgoztam volna, hogy rávegyem, szeressen, ki tudja, milyen szerencsétlen, érzéketlen robot vált volna belőlem. Mint felnőtt, még mindig dühös voltam rá, bosszús, hogy olyan könnyedén elengedett, de túlnyomórészt hálás is voltam, hogy nem vagyok olyan, mint ő és az embere.
         - Nem vagyok szörnyeteg, Nash. – Végre, a nevem. – Én csak nem vagyok az az anya, akit akartál, vagy akire szükséged volt, és őszintén szólva, te sem voltál az a fiú, akit akartam, vagy akire szükségem volt. Miután megfogantál, elég világossá vált számomra, hogy soha nem választanám azt, hogy valaki anyja legyek. Mit gondolsz, Grant és én miért nem akartunk soha még több gyereket? Azt akartuk, hogy csak mi legyünk.
         - Hála Istennek.
         Ellöktem magam a pulttól és az ajtó felé indultam. Tudtam, amint kisétálok, nem lesz okom, hogy még egyszer visszajöjjek ide. Ez megszilárdított, ez volt az, amiért Phil folyamatosan erőltette, hogy ő legyen az, aki elmondja nekem az egész mocskos történetet. Végre megszabadultam a múlt láncaitól, amit a kezében tartott. Nem volt szükségem a jóváhagyására. Jó ember voltam, volt egy jó életem, nekem voltak a legjobb barátaim az egész világon, és nagyon keményen dolgoztam, hogy kitaláljam, hogyan találjak egy megfelelő nőt egy állandó kapcsolatra. Nem volt szükségem az anyámra, hogy büszke legyen rám, vagy, hogy érdemesnek találj azt, amit csinálok, mert én büszke voltam magamra és ezt Phil adta nekem.

         Nem számított, hogy ötletem sem volt, mit csinálok az új üzlettel, vagy, hogy Saint körbe-körbe forgatott engem. Ki fogok találni mindent, és kizárt dolog volt, hogy cserbenhagyjam őt, vagy bárki mást, amíg ezt megteszem, nem csak azért, mert szükségem volt megerősítésre vagy elismerésre, hanem mert én egy ilyen srác voltam. Olyan fickó, akit az apám nevelt.

21 megjegyzés:

  1. Annyira vártam már!!!
    Nagyon jófordìtás, ismét!!!

    VálaszTörlés
  2. Szia! Ez előző résznél elmaradtam a kommentel. Természetesen az is nagyon tetszett és köszönöm...
    Ez a rész pedig... (Igaz Saint kimaradt, tudom-tudom, nem szólhat minden csak az élvezetről, azért hiányoltam)
    Nash anyjára a szörnyeteg jelző még túl szép! Amit meg én gondolok róla az túl csúnya hogy szavakba öntsem. Örülök hogy így reagálta le. Igenis folytassa csak az éltetét. Építse fel a karrierjét és szerezze meg álmai nőjét. Mutassa csak meg a világnak, hogy nem csak a társadalom által elfogadott a normális. Éljenek az egyéniségek! :)
    Köszi a részt! Tegnap sokat frissítettem de aztán elaludtam. Jó reggeli meglepi volt. :) ❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen... Ha nem így reagált volna az anyjába, akkor egy kicsit csalódtam volna. De mivel úgy történt, ahogy, örülök neki. Én is sajnáltam, hogy Saint nem szerepelt ebben a részben, de egyben örültem is, hogy ez a fejezet csak Nash-ről szólt. A következőben mar úgyis Saint-é a főszerep. 😄😜
      ❤️💕

      Törlés
    2. Jaja! :) Kíváncsi vagyok mikor bukkan fel a "jó" doktor. :) Szerintem már lassan az is érik!

      Törlés
    3. Ha felbukkan egyáltalán még... Ki tudja... :D

      Törlés
    4. Szerinte a pasinak túl nagy az egója ahhoz, hogy Saint lelépését csak úgy szó nélkül hagyja. Persze lehet rossz felé gondolkodok. :D

      Törlés
    5. Hamarosan biztos kiderül :D :P

      Törlés
  3. Jó, hogy végre tisztán lát Nash az anyjával kapcsolatban, bár ezt a szívtelen dögöt véletlenül sem nevezném "anyának".Nash egy szerethető belevaló srác,igazi egyéniség pont mint Rule és a többiek.Ez a sorozat belopta magát a szívembe, ezért is örülök neki nagyon-nagyon, hogy megosztod velünk a fordítást. Köszönöm szépen szuper volt és nagyon várom a folytatást. :) ♥♥

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm ❤️����
    Már nagyon kíváncsi vagyok a végére! :P

    VálaszTörlés
  5. Válaszok
    1. Hat igen... Az ilyen embernek nem lenne szabad gyereket szülnie, mert annak ő fogja meginni a levét, mint Nash-nél. Remelem többször nem nagyon hallunk róla... 😄

      Törlés
  6. Köszönöm nagyon vártam már,és nagyon kíváncsi vagyok mi lesz .:-*

    VálaszTörlés
  7. Vastaps, leborulás, imádat Neked!! Kár lenne ezért a sorozatért, hogy csak parlagon hagyjuk. Köszönöm a fordítást!!

    VálaszTörlés
  8. Na végre, kiderült a nagy titok! Nem lehet könnyű egy ilyen anyával (még jó, hogy ez csak egy kitalált történet!!!). Szuper a fordítás, nagyon élvezetes! Megyek is a következő részhez!

    VálaszTörlés