Tizenötödik fejezet

Tizenötödik fejezet

Nash

Az üzlet jobban haladt, mint ahogy képzeltem. Zeb egy varázsló volt és egy hamisíthatatlan látnok. A végleges koncepció, amivel előállt az egy régimódi karnevál rögtön a sétány mellett, és mióta az idő felében az életem olyan, mint egy három gyűrűs cirkusz, ez teljesen beleillett. Ez régies és egy kicsit giccses volt, de az ötlet fantasztikus és mindannyiunknak tetszett, hogy mennyire durva módon más lett attól az eredeti bolttól, amire rábukkantunk. Mind a hat művész állomást egy boksz után modellezték, ami olyan lett, mint egy 1930-as diliház – volt nekünk a falra festve egy erőemberünk, egy szakállas nőnk, és természetesen egy tetovált hölgyünk, egy jövendőmondó, egy oroszlánszelídítő, egy kardnyelő és egy furcsa kinézetű farkas ember. Zeb fel akart állítani egy antik erőgépet, egy retro fotóbódét és egyet azok közül a régi hátborzongató jövendőmondó gépek közül, amiről azt gondoltam, hogy a koncepciót és az üzletet a magasba fogja küldeni. Az összes portfóliónk és a tetoválások képei, amiket készítettünk, a legkorszerűbb LED kijelzőn voltak láthatóak, amik állandóan váltogatják egymást és érintőkijelző működteti, így a potenciális ügyfelek irányíthatják azt.

         Ez egy fantasztikus keveréke volt a réginek és az újnak, és amíg a tényleges tetováló üzletnek valószínűleg csak három, vagy több hét munka szükséges, hogy működőképes és használható terület legyen, Zeb még nem jutott fel a felső szintre. Az ötlet az volt, hogy az a hely sokkal modernebb, sokkal inkább butik feelingje lesz. Eddig a híd a bolt és az üzlethelyiség között nem valósult meg, leginkább azért, mert ez mindannyiunk számára feltérképezetlen terület volt és azt hiszem, hogy mindegyikünk aggódik, hogy elbasszuk, vagy vicc lesz belőle, amikor annyira keményen dolgoztunk, hogy megszilárdítsuk a hírnevünket, mint a legjobb tetováló művészek Denver területén. Ez egy szép új világ volt, és a dolgok gyorsan változtak mindannyiunk számára, akik a Marked-et otthonnak nevezték.

         Felhívtam a lányt, akihez Phil ragaszkodott, hogy adjak neki egy esélyt. Fura beszélgetés volt. Tagadhatatlanul éles és gyors észjárású volt. Amikor megkérdeztem tőle, hogy van-e tapasztalata egy tetováló üzletben való munkában, szívből elnevette magát és azt mondta, hogy nincs semmi, amit ne tudna megtenni. Tényleg nem hangzott érdeklődőnek azzal kapcsolatban, hogy lejöjjön és részt vegyen egy interjún velünk, amíg meg nem említettem, hogy az üzlet Denver-ben volt. Elmondtam neki, amit Phil említett arról, hogy keressen rá a boltra online és tudassa majd velem. Nevetve tette le és azt gondoltam, hogy a végén le fogom írni őt, mert nem volt más, mint egy szeleburdi modell.

         Áthajtottam a városon; tenni akartam egy kitérőt, mielőtt a mai napra munkába megyek. Szükségem volt néhány tanácsra azokról a kötelékekről és a csomókról, amik a múltban tartják az embert, és az egyetlen személy, akire úgy gondoltam, hogy képes lehet segíteni nekem, hogy néhány valós választ kapjak, néhány igazi megvilágosodást leljek, az Asa volt. Ő olyan férfi volt, aki szörnyű életet élt – egy kihasznált és bántalmazót – amíg nem csak a saját életét vesztette el majdnem, de a nővérét is. Kénytelen volt újraértékelni azt, amit tett, és hogy ki is volt ő. Most pedig nagy léptekkel halad előre, megpróbálja jóvátenni a hibákat, és amíg a kapcsolata Ayden-nel még rögös és gyakran feszült, nem telik el úgy nap, hogy ne próbáljanak meg együtt továbblépni a saját új kapcsolatukba. Asa olyan férfi, aki próbálkozik azzal, hogy ne a múltja határozza meg őt.

         Behajtottam a Charger-rel a parkolóba, amikor megszólalt a telefonom és egy Vegas-i számot jelzett ki, amit már hívtam. Kíváncsi voltam, így válaszoltam a hívásra.

         - Igen?

         - Az üzleted összes információja naprakész a honlapon?

         Korábban unottnak és kissé szórakozottnak hangzott, most érdeklődőnek és kicsit izgatottnak tűnt. A telefonon keresztül várakozás kúszott be, mintha egy élő dolog lett volna.

         - Igen, az.

         - Mint, az összes azonos művész a boltban? – Ember, kitartó volt.

         Vágtam egy pofát a telefonra.

         - Igen. Mindannyian még itt vagyunk és fel vagyunk készülve arra, hogy egy teljesen új személyzettel bővüljünk a következő néhány hónapban.

         - Phil mániákus. Az a csávó imád bajlódni az emberek életével. – Egy kicsit felnevetett és azon tűnődtem, hogy Phil mit gondolt ezzel a csajjal kapcsolatban. Számomra úgy tűnt, hogy nincs rendben a csaj, de az öreg puhány volt egy gyilkos arc számára – mindig is az volt.

         - Figyelj, Salem, nekem gyorsan kell valaki a műszak kezdetére. Az új bolt Május végén nyílik meg, a régi boltot pedig elárasztják. Érdekel-e téged vagy sem, de nekem nincs időm baszakodni, ha nem vagy benne. Ez Phil nagyszerű ötlete volt, nem az enyém. – De nem mondanám el neki, hogy megtennék bármit, hogy boldoggá tegyem őt, és hogy mosolyogjon, amíg még itt van, hogy lássa.

         - Ó, én több, mint benne vagyok. Nézd, van néhány dolog, ami Április végéig sorakozik előttem. Meg kell csinálnom a Viva Las Vegas-t a Húsvéti hétvégén, van egy fotózásom a tetováló magazinnak New York-ban az utána való hétvégén és be kell adnom a boltnak a felmondásomat, hogy elmegyek. Colorado-ban havazik, ugye?

         Elég nehéz volt követni a gyors témaváltását ebben a beszélgetésben. Nekem még mindig a Viva-n járt az eszem. Autós srác lévén, mindent tudtam a hétvégi különleges autók showjáról, ami összehozta a bandákat és az autók szerelmeseit szerte a világon. Kezdtem azt hinni, hogy Phil röviden adta elő a lány képesítéseit.

         - Igen, nagyon hideg van, amikor az évszakok megváltoznak.

         - Nos, akkor hozzá kell adnom a vásárlást is a listához. Május első hetére tervezzük ezt be. Időben ott leszek.

         Úgy beszél, mintha a munka már az övé lenne.

         - Részt kell venned egy interjún. Nekem van üzleti partnerem és üzletvezetőm, akikkel beszélned kell, mielőtt megkötjük az üzletet.

         Elnevette magát és ez rekedtnek és dúsnak hangzott. Még a telefonon keresztül is meg tudtam mondani, hogy ez a hölgy valami más.

         - Én tökéletes vagyok a munkára és még soha nem voltam Colorado-ba. Ez egy kaland lesz számomra.

         - Mi ez a hirtelen érdeklődés? Korábban, amikor felhívtalak unottnak hangzottál. – Kíváncsi voltam, így meg kellett kérdeznem.

         - A tetováló szalonok tizenkettő egy tucat, de ti srácok hihetetlen munkát végeztek, és nekem tetszik annak az ötlete, hogy a földszinti hely egy szilárd hírnévvel fusson be, ami bővítésnek néz elébe. És az érdeklődésem – a hangja valami olyasmivé változott, amit nem értettem – nem más, mint váratlan. Találkozunk Májusban, Nash Donovan.

         Rám csapta, és ott maradtam a telefonomat bámulva, megpróbálva kitalálni, hogy mi a fene történt. Nem vicceltem azzal az interjúval, és már láttam, hogy ő meg Cora össze fognak csapni. Szórakoztató lenne, hogy a legkevesebbet mondjam.

         A hátsó zsebembe tettem a telefonomat és átnyomakodtam a Bár bizonytalan jellegű ajtóin és hagytam, hogy a szemem alkalmazkodjon a félhomályos belső térhez. Reggel tizenegy előtt lévén a bár csendes volt és az egyetlen vendégek, akik a tényleges bárnál sorakoztak, azok az őszülő öreg veteránok volt, akik sokáig az otthonuknak hívták a Bárt, mielőtt Rome és Asa átvette volna. Senki sem nézett fel rám, de Asa elkapta a pillantásomat, ahogy megkerülte a bár külső sarkát, kezében több láda sört cipelt

         Rám emelte homok-szőke szemöldökét, ahogy odasétáltam és átvettem tőle egy kis terhet. Asa nem igazán volt összhangban a csapat többi tagjával. Az indítékai gyanúsak voltak, a személyisége egy kicsit túl sima, és a srác túl fényes volt a többieknek, hogy ténylegesen bevegyék, de Ayden imádta őt és Rome is kifejlesztett egy szokatlan kedvességet a délies sármja iránt, így annak ellenére, hogy megbízhatatlan és dörzsölt volt, szilárdan beépítette az útját a mi kedves rosszul-sikerült bandánkba. Jet úgy nézett rá, mint egy héja és én is inkább szem előtt tartottam, amíg nem bizonyítja be az ellenkezőjét, hogy rendben van.

         Ráadásul behúzta a farkát, mintha soha nem láttam volna ezelőtt. Nem tudtam, hogy ez a délies beszéd, az aranybarna szemek, vagy a „leszarom” hozzáállása, amivel művészien játszott, de ő egy igazi kígyóbűvölő volt és mielőtt Saint lett az egyetlen, akire fókuszáltam, a tehetsége az ellenkező nemmel csodálatra méltó volt.

         - Mit csinálsz itt ilyen korán?

         Segítettem neki a bár végébe lökni a sört és ő megkerülte a hosszú, fából készült felületet, amit Rome még csak nemrég újított fel és szembefordult velem a másik oldalon. Technikailag Rome lehetett a bár tulajdonosa, de a babával és azzal, hogy a bár gyakorlatilag éjjel-nappal nyitva volt, Asa volt az, aki gyakran napról-napra működtette. Millió és egyszer volt kellemesebb kinézetű, mint a mogorva ex-katona, így egy meglehetősen jó csapatot alkottak.

         - Kérdezni akartam tőled néhány dolgot, mielőtt az üzletbe kell mennem. Van egy perced?

         Oldalra billentette a fejét, és némán tanulmányozott engem. Nem volt titok, hogy Asa döntései a közelmúltban majdnem megölték őt – és közel járt ahhoz, hogy a nővére megtagadja őt – így ez nem olyan volt, mintha bárki is hozzá rohant volna bölcs tanácsért.

         - Igen, van egy kis időm; ez az utolsó rendelés és csak Brite-ra várok. Felhívott és azt mondta nekem, hogy később jön be, és hogy egy hatalmas szívességet akar kérni tőlem. Akarod, hogy szóljak Darcey-nak, hogy készítsen neked ebédet?

         Megráztam a fejem. – Talán, majd ha megyek. Viszek majd valamit az üzletbe mindenkinek.

         Bólintott és a bár hátulja felé intett a fejével, ahol a biliárdasztalok helyezkedtek el.

         - Had kukkantsak be a konyhába és szóljak Darcey-nak, hogy tartsa a szemét elől.

         A helyiség hátuljába mentem és felugrottam, így az egyik biliárdasztal szélén gubbasztottam. Összetettem a két kezemet és néztem, ahogy Asa felém tartott, a kezét egy törülközőbe dörzsölte.

         - Összedob neked egy csomó szendvicset. – Bólintottam. Darcey Brite ex-felesége volt – nos, az egyik – és ő vezette a bár konyháját. Ő egy kedves, idős hölgy volt és az ő baconös, salátás, paradicsomos szendvicse közel járt a mennyországhoz már amennyire meg tudtam ítélni. – Szóval, mi a helyzet, Nash?

         Felsóhajtottam és egy kicsit összerezzentem. – Ez egy kicsit kínos, de te vagy az egyetlen, akitől, úgy gondoltam, hogy megkérdezhetem.

         Mindkét szemöldöke a magasba szaladt, és keresztbefonta a húsos karjait a mellkasán. Asa olyan fajta srácnak tűnt, aki lovakat terelt, vagy szalmabálákat dobált egész nap. Nem csinálta egyik dolgot sem, de nem lehetett figyelmen kívül hagyni a vidéki neveltetését, ahogy kinézett, és ahogy tartotta magát.

         - Miről?

         - A változásról és az érzékelésről. – Megdörzsöltem a tarkómat. – Van egy történetem ezzel a lánnyal, akivel találkozgatok, nem éppen szép és fényes történet, és nem igazán tudom, hogyan lépjünk ezen túl. – Az egyik aranybarna szemöldöke felívelt a homlokán és én totálisan egy csajnak érzem magamat, aki megpróbál belemenni ebbe vele. A srácoknak nem kellene szívből jövő beszélgetéseket folytatniuk az érzelmeikről, de én teljesen el voltam veszve.

         - Saint-nek kemény volt a középiskola. Esetlen volt és szégyenlős, kiszemelték és gúnyt űztek belőle. Azt hiszem, volt egy kis dolga velem is, és én leépítettem őt anélkül, hogy igazából szándékomban állt volna. Ez egy örökkévalósággal ezelőtt volt, de ez kitartott mellette és csak tovább rontott a helyzeten, hogy úgy jártattam a számat, mint egy idióta, és ő azt gondolta, hogy róla beszéltem. Ennek a tetejében az apja egy félrelépő seggfej és egy főiskolai barátja dobta őt, mert nem azt csinálta az ágyban, amit a srác akart és pokoli időt fogtam ki, hogy elérjek ennek a lánynak a szívéhez. Tudom, hogy az önbecsülésen szart sem segít a nagy szám és az általános hülyeségem, de nem tudok rájönni, hogyan vegyem rá, hogy bízzon abban, hogy én nem vagyok olyan. Hogy igazából egy tisztességes srác vagyok, aki csak egy ostoba gyerekre hajlamos hibákat követett el. Hogyan csináltad? Hogyan győzted meg Ayden-t, hogy te már egy másik fickó vagy mindazok után, ami kettőtök között történt? Hogyan vetted rá, hogy engedje el a múltat, és bizonyítottad be neki, hogy nem fogod még egyszer cserbenhagyni őt?

         Egy percig csak bámult rám és én azt gondoltam, hogy talán megsértettem őt. Felhorkant és egy kicsit szomorúan megrázta a fejét, miközben beleakasztotta a hüvelykujját a farmerjának övbújtatójába.

         - Nem tettem. Ayden imád engem, a legjobbat akarja hinni rólam, ami a legjobb emberré teszi a világon, mert kihasználtam őt, totálisan visszaéltem a kapcsolatunkkal néhány évvel ezelőttig. Én nem csak egy aljas srác voltam, Nash. Egy bűnöző voltam, szélhámos és nem álltam meg, hogy elgondolkodjak azon, hogy az, amit csinálok, hatással lehet Ayden-re. Ő tényleg csak egy eszköz volt a cél elérésére és ezt nem láttam addig, amíg már majdnem túl késő volt. Őszintén szólva, Ayd-nek minden oka megvan rá, hogy utáljon engem és nem hibáztattam volna őt, ha otthagyott volna a kórházban egyedül. Most… - Elfintorodott és észrevettem, hogy nagyot nyelt. – Soha nem leszek képes arra, hogy meggyőzzem őt, vagy Jet-et, hogy már egy teljesen más életet élek. Amikor a bárt kirabolták néhány hónappal ezelőtt, Ayden azt gondolta, hogy én voltam, annak ellenére, hogy kedvelem Rome-ot, és kedvelem az itteni munkámat is. Automatikusan azt feltételezte, hogy valami közöm volt hozzá és mindig is azt fogja, és én nem tudom hibáztatni ezért. A múltban nem voltam sem megbízható, sem óvatos. Az egyetlen ember, akivel törődtem, az saját magam volt és ez nem olyan emlék, amit ki tudok törölni – soha.

         Soha nem voltam illetékes a testvéri kapcsolat belső működésében, de ez sokkal érthetőbbé tette, hogy Jet miért volt annyira ravasz a srác körül és hogy miért volt még mindig annyi feszültség közte és Ayden között. Nem volt olyan magas híd a világon ahhoz, hogy ez a sok víz elférjen alatta.

         A levegőbe dobtam a kezemet, majd hagytam leesni. – Tehát nincs semmi, amit tehetek? Ő mindig azzal az emlékkel fog összhangba hozni és soha nem lesz képes teljesen megbízni bennem. Ez szívás.

         - Nash… - A vontatott beszéde kissé kifejezettebb lett, amikor a nevemet mondta. – Te egy jó srác vagy, úgy tűnik ezek a véka alatt növekszenek itt a Sziklás-hegységben. Neked nem kell mást csinálnod, mint annak lenni, aki vagy. Végül észre fogja venni, hogy ez nem csak egy szerep, hanem te magad, és ami a múltban történt az egy egyszeri alkalom volt. Te is emberből vagy. Időnként neked is kell hibáznod. Nem lennék életben, ha a második esély nem lenne ajándék.

         - Kedvelem őt, jobban, mint valaha is bármelyik csajt. Én csak úgy érzem, hogy soha nem fog túljutni a múlton és ez azt jelenti, hogy nincs előre lépés sem.

         - Nem fogom elmesélni neked az összes véres részletet, nem foglak belerángatni a saját szennyes történetembe, de higgy nekem: ha a nővérem még mindig rám tud nézni és megtalálni a módját, hogy törődjön velem, akkor te is beletudod magadat dolgozni ennek a lányka a szívébe.

         Ember, talán nem kellett volna olyan gyorsan azt gondolnom, hogy Asa rendben van. Minél többet tár fel, annál jobban ki akarom ütni a tökéletes fogait Ayden nevében.

         - Szóval, mi a helyzet veled? Te nem voltál rendes fickó, de most már igen? – Kérdeztem. – Hogyan győzöl meg mindenkit, hogy valóban megváltoztál?

         Amikor rám mosolygott, az tele volt rosszindulattal és titkokkal, amiket nem gondoltam, hogy tudni akartam.

         - Nem változtam meg. Nem vagyok új ember. Minden nap még mindig rá kell vennem magam a könnyebb útra, hogy kicsússzak a régi berögződésekből. Az vagyok, aki vagyok, és nem mindig élvezetes, hogy az a személy legyek. A különbség most annyi, hogy van egy életem, amit élni akarok. Kapcsolatot szeretnék a nővéremmel. Azt akarom, hogy Jet engem lásson, ne pedig azt, hogy mi lesz a következő lépésem. Szeretnék segíteni Rome-nak, hogy sikeressé tegye ezt a bárt, így el tudja tartani a családját. Szeretek itt lenni, ennek az életnek van értéke, ami nekem soha nem volt Kentucky-ban, és én az utolsó leheletemig harcolni fogok magammal, hogy megtartsam ezt. Lehet, hogy nem érdemlem meg, de az enyém és megtartom.

         Hűha. Nem terveztem, hogy Asa előrukkol a saját történetével, de a szavai eltaláltak valamit bennem. Próbáltam meggyőzni Saint-et, hogy más vagyok, mint az a fickó, akire ő emlékszik. Ez nem volt igaz. Kevésbé voltam dühös, kevésbé volt szükségem anyám jóváhagyására, de soha nem voltam rossz srác. Túlságosan elfoglalt voltam, hogy megpróbáljam megmutatni neki az értéket abban az emberben, aki voltam, hogy elfelejtettem, hogy nekem mindig is volt értékem, még akkor is, ha folyamatosan jártattam a számat, és úgy viselkedtem, mint egy tipikus tizenéves idióta. Talán azzal kellett volna kezdenem, hogy megkérdezem tőle, ő miért nem látta az értéket és az érdemességet magában.

         Csodálatos volt. Okos és vicces. Gyengéd és teljesen szerethető belül és kívül is. Széttépett az ágyban és ha rá tudnám venni, hogy elengedje, abbahagyja, hogy két kézzel tartsa a dolgokat, amik soha nem változnak meg, nekem meglehetősen jó elképzelésem volt arról, hogy fülig szerelmes lennék belé. Nagyon közel voltam annak a bizonyos szakadéknak a széléhez. Talán abba kellett hagynom, hogy megpróbáljam megláttatni vele, hogy mennyire nagyszerű is voltam én, és elkezdeni megláttatni, megerősíteni vele, hogy ő mennyire nagyszerű.

         Leugrottam az asztalról és erősen csapódtam a fa padlónak.

         - Kösz, Asa.

         Egy kissé elnevette magát és követtem őt vissza a bárba. – Sok hibát elkövettem, amiből tanulhatsz. Valami jó is kisülhetne már az összes elbaszásomból.

         - Nagyon remélem, hogy nem térsz vissza a régi utadra. Ez már nem csak Ayden-nek lenne szívás.

         Az a vigyor visszatért és ez alkalommal, szomorúsággal volt vegyítve.

         - Jó dolgom van itt, és én tudom ezt. Nem áll szándékomba elszúrni, bár a terveim igazából soha nem úgy működnek, ahogy kigondolom őket.

         Begyűjtöttem az elvitelre szánt dobozokat, amit Darcey rakott össze, és engedte, hogy puszit nyomjak az arcára. Épp kisétáltam, amikor hallottam, hogy megkérdezte Asa-t, látta-e már a lányát. Volt egy olyan érzésem, hogy Brite szívessége az, hogy megpróbálta beszervezni ezt a déli aranyifjút a családjába. Jézus, ez a végén rossz lehet, mert Rome-tól azt hallottam, hogy Brite és Darcey lánya nehezen kezelhető és egy igazi vadóc volt.

         Nem láttam Saint-et egész héten. A boltot megtámadták a kora-tavaszi munkák, Rowdy lebetegedett és pár napra szabadságoltatta magát és Phil állapota is rohamosan romlott. A hét végére annyira rossz lett, hogy vissza akartam vonszolni őt a kórházba, de nem volt hajlandó bemenni. Nem tudott a gyomrában tartani semmit sem, és a hospice nővér említést tett egy tápszondáról. Stresszes volt, úgy éreztem, mintha egy befagyott tavon sétáltam volna keresztül és csak arra várnék, hogy megadja magát a súlyom alatt. Az egész héten vele maradtam éjszakára, ami azt jelentette, hogy nem láttam senki mást. A hét folyamán egy ponton, ahogy néztem, hogy egyre betegebb és betegebb lett közvetlenül a szemem előtt, az agyam automatikusan átváltott Pril-ről apára a fejemben. Az apám volt az, aki haldoklott, aki megpróbált bátor lenni előttem, az apám, aki szomorú, télizöld szemekkel nézett rám, mert tudta, hogy az együtt töltött időnk egyre rövidebb és rövidebb lesz.

         Nem akartam, hogy bárki is így lássa őt. Az egész csapat megpróbált eljönni, de Phil nem állt készen erre. Be akartam bíztosítani egy tervet, hogy Szombat este Saint-tel lehessek, de ez befuccsolt, mert ott voltam, ahol lennem kellett. Amikor néhány órával később kopogtattak az ajtón, majdnem hanyatt vágódtam, mikor kinyitottam, és megláttam, hogy ő az. Nem kérdezte meg, hogy bejöhet-e, csak a kezembe adott néhány fehérje italt és azt mondta, meglátjuk, hogy Phil ezt lent tudja-e tartani. Azt mondta, hogy megkérdezte az onkológiai személyzetet egy olyan megoldásért, ami egy kicsit késlelteti a tápszondás táplálást.

         Csak bámulni tudtam rá. Hála és valami erősebb árasztott el. Felnyúlt és egy ölelésbe vont, amitől egy pillanatra jobban éreztem magam. Gyors csókot nyomott a számra és azt mondta, hogy amíg Phil-ről gondoskodok, ne felejtkezzek el magammal is törődni. Kimerül voltam és érzelmileg lecsapolt, de csak egy ötperces vizit tőle, ami egyszerű módja volt számára, hogy összhangban legyen azzal, amin más emberek keresztülmentek, elérte mélyen a belsőmet és nem engedte el.

         Talán azért, mert anyám mindig annyira hűvös és elégedetlen volt, talán mert jóváhagyást kerestem, ami soha nem jött, de amikor Saint gyönyörű szemébe néztem és láttam az empátiát és az együttérzést, tudtam, hogy ő ott lesz nekem. Ő volt minden, amit valaha is akartam, amire valaha is szükségem volt. Amikor így nézett rám, bármilyen kérdés, amit feltehettem volna magamnak arról, hogy szeretem őt, kiszállt az ablakon. Ez több volt, mint az, hogy hogyan tudnám nem szeretni? Lehetetlen volt nem beleszeretni.

         Százszor keményebben csókoltam vissza, mint terveztem, de azt akartam, hogy érezze mindazokat a dolgokat, amiktől tudtam, hogy kiborulna, ha megpróbálnám elmondani neki. Azt mondta hívjam őt hétvégén, ha van egy szabad percem és elment, de magával vitte a szívemet.

         Amikor visszamentem a házba és felajánlottam Phil-nek a főzetet, amit Saint hozott, ő csak bámult rám mindentudó csillogással a szemében az oxigénmaszk felett, ami az arca nagy részét takarta. Beintettem neki és visszasüllyedtem az állítható támlájú fotelbe, amit az ágya mellé húztam. Nem álltam készen, hogy erről beszéljek. Különösen, amikor tudtam, hogy Saint a másik irányba menekült volna, ha most megpróbáltam volna elmondani neki, hogyan érzek. Nem viszonozni a szeretetet olyasmi volt, ami egész gyermekkoromban üldözött. Nem tudtam, hogy képes lennék-e kezelni, ha ez tőle származna.

         Egész hétvégén Phil-lel maradtam. Saint turmixa varázslatos volt, így elküldte nekem az összetevők listáját és én betáraztam a készletet, hogy képes legyek keverni neki, bármikor, amikor szüksége van rá. Szombaton meglehetősen sokat aludt és én azt fontolgattam, hogy bemegyek dolgozni és megpróbálom behozni magamat, amíg ki van ütve, amikor Cora bukkant fel a lakásnál.

         Nem akartam, hogy így kelljen látnia őt, hogy sajnálatot érezzen iránta, de a kis testével elnyomakodott mellettem és azt mondta, menjek a francba. Phil épp annyira fontos volt neki, mint nekem és Rome otthon volt a babával aznap este. Azt mondta, hogy még a bizonytalan időszakokban is volt egy életem, amit élnem kellett és teketóriázás nélkül kirúgott a lakásból. Bosszús akartam lenni rá. Valaki, aki ennyire apró, nem kellene, hogy ilyen parancsolgató és rendíthetetlen legyen, de el kellett ismernem, hogy szükségem volt egy helyre, ahol szusszanhatok.

         Elmentem az üzletbe és egy heti papírmunkán futottam át, ami már felhalmozódott. Átrendeztem az összes időpontot, amiket az elmúlt néhány hétben töröltem. Amikor eljött az ideje, hogy bezárjam az üzletet, Rule azt szerette volna, hogy elmenjek abba a bárba ahol Shaw és Ayden dolgozott és kapjak be valamit. Nem igazán töltöttünk együtt sok időt ketten, ami mostanába a munkát sem foglalta magába, így csábított, hogy igent mondjak. De amennyire élveztem együtt lógni Rule-lal, jobban hiányzott Saint, és hogy vele töltsem az időt, szóval esőnapot kértem Rule-tól és felhívtam őt.

         - Hello! – Ordított bele a telefonba, hogy túlkiabálja a visítást és a gyerekes vihogást a háttérben.

         - Héj. Cora Phil-lel van, így van egy szabad estém. Reméltem, hogy nem kell dolgoznod és lóghatunk együtt.

         - Tartsd egy percre. – Motyogott valamit és még több sikítást hallottam, amíg talált egy csendesebb helyet, hogy beszéljen velem. – Sajnálom, Faith-nek be kellett mennie a kórházba és megkért, hogy vigyázzak a gyerekekre. Braxton-Hicks (jósló fájás) összehúzódásai voltak és kiakadt. Nem tudom, meddig lesz oda.

         Ez szar ügy, mert nagyon szerettem volna vele tölteni az időt, és nem tudtam, mikor lesz legközelebb esély.

         - Remélem, minden rendben.

         - Jól lesz. Szeretnél átjönni? Grillezett sajtot csinálok nekik vacsorára, majd beteszem a Némó nyomában-t és remélem ez lehiggasztja őket.

         Még soha nem voltam gyerekek körül. Úgy értem, most, hogy Rome-nak és Cora-nak babája született, kezdtem egyre jobban hozzászokni. Igazából mezítláb is átsétálnék az égő szénen, ha ezzel vele lehetek, szóval mi a fenéért ne?

         - Persze. Mond a címet.

         Ledarálta, ami lent volt Littleton-ban és letettem. Nem álltam le azon aggódni, hogy a nővére világossá tette, hogy nem kedvelt engem, hogy nem én voltam az első gondolat, ami bárkinek is az eszébe jutott, amikor egy csapat gyerek rohangál. Csak az számított, hogy ő ott volt és ez az, ahol lenni akartam.

         Amikor bekopogtam a bejárati ajtón, Saint kitárta azt, ziláltnak és gyűröttnek nézett ki, de egy igazán elbűvölő módon. Egy pici totyogós ült a csípőjén és egy kicsit idősebb kislány kukkantott ki rám a térde mögül. Rám mosolygott és kifújt egy laza vörös tincset az arcából.

         - Örülök, hogy látlak. – Nos, a fenébe is, ez volt a legjobb hír, amit az utóbbi időben hallottam. – Ő itt Zoe. – Arcon puszilta a kezében lévő kicsit. – Brea mögöttem bujkál és a fiúk, Owen és Kyle a nappaliban videojátékoznak.

         Követtem öt be a házba és a kicsi lányra kacsintottam, aki nagy szemekkel nézett fel rám.

         - A tesód nem néz ki elég idősnek ahhoz, hogy ezek a gyerekek az övéi legyenek.

         Felhorkantott és a konyhába vezetett, ahol a tűzhelyen lévő paradicsomleves illatától összegyűlt a nyál a számba.

         - Fiatalon kezdte és nem tervezi, hogy abbahagyja. Ő és a férje, Justin, mindig is nagy családot akartak.

         A tűzhelyre nézett, majd rám és teketóriázás nélkül a tágra-nyílt szemű kisgyereket a karomba tette. Egy hosszú pillanatig csak bámultuk egymást, a baba azt fontolgatta, hogy visítani szeretne-e vagy sem, én meg próbáltam eldönteni, hogyan tartsam a legjobban anélkül, hogy összenyomnám őt. Azt hiszem a kicsi lány eldöntötte, hogy rendben vagyok és folytatta, hogy megpróbálja a pufók ujjaival körbefogni az orrkarikámat, ami egy nevetséges ne-érintsd-meg játékot eredményezett. Saint csak nevetett, miközben a tűzhelynél állt és szendvicseket készített.

         A másik kicsi lány, aki valószínűleg négy vagy ötéves lehetett, odajött és a térdemnél megállva nézett fel rám. Saint levigyorgott rá.

         - Ő Saint néni barátja, Nash. Köszönj neki.

         A kislány nem mondott semmi sem, így lemosolyogtam rá és elfojtottam egy káromkodást, amikor a baba a kezébe kapta a piercingemet és megrántotta. Könnybe lábadt a szemem, de ettől csak még jobban nevetett, így nem tudtam mérges lenni rá.

         - Forró.

         A másik kicsi lány félénk volt, ezt meg tudtam állapítani. Ezt Saint-től örökölhette. Megemeltem rá az egyik szemöldökömet és az egyik apró ujjával a fejemre mutatott és ismét megszólalt. – Forró.

         A fejemen lévő lángokról beszélt és a tűzről, ami a pólóm gallérja alól kandikált ki, ahol a baba rángatta.

         Saint megfordult és fényes ezüst szikrákkal a szürke szemében nézett rám. Odajött, leguggolt a kislány elé és finomat megpöckölte az orrát.

         - Jó ízlésed van, Brea. Ő nagyon, nagyon forró.

         Mind a három lány hisztérikus nevetésben tört ki, miközben én csak ültem ott és Saint-et néztem. Felállt, arcon csókolta a babát és engem a számon, majd az egyszerű vacsorájukhoz hívta a fiúkat. A fiúk, mivel idősebbek voltak, mindenféle érdekes kérdést tettek fel a tetkóimról, a fülemben lévő tágítókról, arról, hogy mit csinálok, és hogyan ismertem meg Saint-et. Ijesztően energetikusak voltak, de viccesek és összességébe kedves gyerekek.

         Mindannyian megvacsoráztunk és amikor mindenki végzett, mondtam Saint-nek, hogy menjen rendezze el a gyerekeket, amíg rendbe rakom a nővére konyháját. Volt valami a szemében, amikor rám mosolygott, amit nem tudtam beazonosítani, de meleg volt és lágy és nekem tetszett minden, még akkor is, ha ez volt a legnyikorgósabb randi, amin valaha is voltam.

         Az idősebb gyerekek a földre vetették magukat, míg Saint meg én a kanapén foglaltunk helyet a két kicsi lánnyal magunk között. Nem állt szándékomban maradni, el akartam menni, mielőtt Saint nővére hazajön, de a film első öt perce után, Brea fejével a karomon elaludt. A totyogós, Zoe, az ölembe mászott és összegömbölyödött, mint egy kiscica, és elaludt, mint a fény. Nem akartam megzavarni egyiküket sem, így csak elhelyezkedtem és néztem a halat, aki megpróbált hazatalálni. Azzal, ahogy Némó apja soha nem adta fel, soha nem vesztette el a reményt, a fejemben párhuzamot vontam a saját életemmel és Phil-re gondoltam.

         Amikor Saint-re pillantottam, ő nagy szemekkel nézett rám és egy kis világos rózsaszín pír lepte el az arcát.

         - Mi az?

         Enyhén megrázta a fejét és visszafordult a film felé.

         - Csak állandóan meglepsz engem.

         Kifújtam a levegőt, mert ez a legújabb felfedezésemben erről a kapcsolatról és róla korlátolt volt.

         - A személy, akinek meglepőnek kellene lennie, az te vagy Saint. Higgy nekem, az a személy, aki vagy, az figyelemre méltó és kivételes. Ha megismerkedsz vele, az egész életed meg fog változni.

         Úgy nézett rám, mintha fogalma sem lenne arról, amiről beszélek, de jobban éreztem magam, hogy kimondtam. Feltétel nélkül szeretném őt, ha hagyná, de ahhoz, hogy ezt megtegyem, először rá kellett vennem, hogy magát szeresse meg teljesen.