Tizenhatodik fejezet

Tizenhatodik fejezet

Saint

Már egyre nehezebb volt rajta tartani a fedőt mindenen, amit Nash felkavart bennem, de látni, ahogy ez a nagy, kemény, tetovált srác úgy tartotta azt a kicsi lányt, mintha valami törékeny és értékes dolog lenne, hogy a fenébe kellett volna a szívemet kolostorba zárni ettől?

         Amikor Faith és Justin hazaértek, az összes gyerek ágyban volt és Nash már az ajtó felé tartott. Nem mulasztottam el azt a tekintetet, amit nővérem küldött, amikor Nash elköszönt. Fáradt volt és feltételezetten ezért vette ezt könnyedén, ami az egyetlen oka volt, hogy el tudtam szabadulni a pletykától, azt hiszem. Másnap reggel, amíg a munkahelyemen voltam, hangposta üzenetet hagyott, ami egy szolid húsz percig tartott arról, hogy most már van két fia, akik ragaszkodnak, hogy koponyás tetoválásuk legyen, amikor elég idősek lesznek hozzá. Nem kellett volna azt gondolnom, hogy ez vicces, de tényleg az volt. Próbáltam átérezni Faith aggodalmát. Tudtam, hogy csak aggódott értem, aggódott, hogy mi történne, ha Nash ismét bántana engem, de valami a nekem intézett szavaiból az este, megragadott.

         Volt egy részem, ami nem tudta elhinni, hogy úgy látott engem, ahogy mondta. Soha nem gondoltam úgy magamra, mint egy gyönyörű, kívánatos teremtésre és így soha nem vettem készpénznek, amikor ezeket a dolgokat mondta nekem. A munkában magabiztos voltam, tudtam, mit csinálok és hogy mindig is ez volt, amit tenni akartam, de ennek ellenére ő úgy nézett rám, mintha én lennék a kezdete és a vége mindennek, én csak nem találtam semmilyen hitet abban a gondolatban, hogy Nash Donovan így érzett irántam. Még mindig nem volt elég magabiztosságom, hogy életem bármely más területeiben is biztos legyek. Nash számára nem volt fair, hogy tűkön ülve vártam, hogy bebizonyítsa, nem volt több, mint egy átlagos srác és végül a legkisebb közös nevezőre essen, amikor mindenben amit teszek a félelmemet és a gyengeségemet használom, hogy összetartsam magamat, ami valójában soha nem szűnt meg szeretni őt és megengedi, hogy ami most kettőnk között van, az kibontakozzon és kivirágozzon.

         Soha nem voltam bosszús a munkám miatt, vagy a forgalmas időbeosztásom miatt a sürgősségi osztályon. Én mindig is a legboldogabb, a legjobban összpontosított és a legbiztosabb voltam, amikor másokról gondoskodtam, de az utóbbi időben, azt akartam, hogy legyen időm arra, hogy lássam Nash-t. Tudtam, hogy Phil egyre rosszabbul volt, hogy ez volt a horizont vége, és Nash szinte mindig mellette volt. Megpróbált a munkában és minden másban is a helyzet magaslatán állni, de lefogyott és minden alkalommal, amikor sikerült találkoznom vele, az arcán árnyékok látszottak, ami vetekedett a szeme színének lilás árnyalatával, és az erős állkapcsa gyakrabban volt elhanyagol és borostás.

         Nem volt több éjszakai ottmaradás, nem volt több mókás randi, ami megnevetetett, és az egyetlen alkalom, amikor sikerült összejönnünk, az egy gyors menet volt ebéd közben, ami jó érzés volt és elvégezte a munkát, de hiányzott az intenzitás és az érzelem a szex mögött, ami akkor volt, amikor vele voltam. Valakinek, aki utált meztelenül lenni és mindent, ami jellemzően ehhez kapcsolódott, mégse tudtam várni, hogy legyen egy olyan időszak, amikor órákig ruha nélkül legyek Nash alatt vagy fölött – nem volt rám jellemző.

         A műszakom után kifelé tartottam, amikor Sunny megkért, hogy ugorjak be az irodájába. Mostanában túl elfoglaltak voltunk, hogy bármilyen valódi beszélgetést folytassunk. Hiányzott a pozitív hozzáállása és az, hogy mindig igyekezett összekapni engem. Rámosolyogtam és helyet foglaltam a zsúfolt íróasztalával szemben.

         - Meg fogsz próbálni összehozni egy másik orvossal?

         A katasztrofális randim óta, a pletykák gyorsan és ádázul terjedtek szét a kórház személyzete között. Voltam leszbikus, rohamom is volt és ezért el kellett mennem, titokban férjnél voltam és volt öt gyerekem… és senkit nem érdekelt az igazság. Meglepő módon az, hogy beszédtéma lettem, hogy pletykáltak rólam, nem számított mennyire ostoba is volt az, nem bosszantott engem. Túlságosan elfoglalt voltam Nash-el, és azzal, hogy megpróbáltam rájönni a dolgokra, amik igazán számítottak, hogy törődjek ezekkel.

         Sunny megforgatta a sötét szemét és hatalmas vigyort küldött felém. – Nem. Én azt hiszem, hogy a te ízlésed egy kicsit színesebb, mint a legtöbb orvos, akik ezeken a folyosókon sétálnak.

         Ez igaz volt. Úgy értem, volt néhány orvos, akiknek tetoválásuk volt a köpenyük és a műtősruhájuk alatt, de semmi sem volt összehasonlítható azzal a sárkánnyal, ami olyan keményen próbálta biztonságban tartani Nash-t.

         - Valószínűleg igazad van. Mi a helyzet? Soha nem kérted még, hogy az irodádban beszéljünk. Általában a folyosón szoktál csapdába ejteni.

         Még mindig mosolygott, ahogy hátradőlt a székében.

         - Nos, ez egy hivatalosabb beszélgetés, mint az, amikor a randizós életeddel zaklatlak téged.

         A homlokomat ráncoltam és azonnal elkezdtem végigpörgetni mindent, amit az elmúlt néhány héten rosszul csinálhattam. Elvonta a figyelmemet a magánéletemben történő dolgok, ami nem tetszett.

         - Mit tettem?

         Egyik oldalról a másikra megrázta a fejét és csettintett a nyelvével.

         - Most miért gondolsz automatikusan a legrosszabbra? Csodálatos nővér vagy, amit minden alkalommal elmondok neked. Hogy gondolod, hogy bevonszollak ide, és leszidlak, mert valamit rosszul csinálsz? Azt hiszem, ez sértő mindkettőnkre nézve.

         Nagyot nyeltem és Nash szavai jutottak az eszembe múlt éjjelről.

         - Sajnálom. Ez csak egy rossz szokás.

         - Amit abba kellene hagynod. Figyelj, Saint, Heidi áthelyezteti magát a Floridai kórházba, mert a férje új állást kapott.  Azt szeretném, ha te vennéd át a műszak irányítását. Tudom, hogy arra gondolsz, visszamész az iskolába, de ez egy nagyszerű lehetőség az osztályon történő előrehaladásban, amiben már benne vagy. Mondj igent, Saint. Ennek így kellett lennie.

         - Komolyan beszélsz? – Döbbent voltam. Ez az, amit mindig is akartam. Megerősítést, tiszteletet, hogy az egész világ elismeri, hogy nagyszerű vagyok valamiben, amit imádok. Nem is kívánhatnék többet, de valamilyen oknál fogva, ez az ajánlat ugyanolyan boldoggá tesz, mint az, hogy megosszam ezt a hírt Faith-el és anyámmal és leginkább Nash-el, ami valójában a legnagyobb örömet okozta számomra.

         - Nos, kell csinálnunk egy igazi interjút az ápolási igazgatóval, de ő tudja, hogy te vagy az a személy, akit erre a pozícióra szeretnék.

         A szívem gyors ritmusban verdesett és szerettem volna egy kis táncot lejteni a székemben.

         - Ez annyira izgalmas. Nagyon köszönöm.

         - Senki sem érdemli meg ezt jobban.

         Felálltam, ő megkerülte az asztalt, én meg lehajoltam, hogy megöleljem őt. Tényleg megérdemlem, mint talán, esetleg egy lövést, hogy ez a dolog Nash-el egy örökké tartó dolog legyen.

         Ő volt az első ember, akit felhívtam, amikor kijöttem a kórházból.

         Esett. Mint egy felhőszakadás, és azzal, ahogy a víz összegyűlt az utcán, már egy ideje eshetett. Kikerültem egy pocsolyát és hagytam, hogy a telefon kicsöngjön, ahogy az autómhoz rohantam. Nash nem válaszolt, a hívás a hangpostára ment, amitől a bőröm alatti izgalom egy kicsit lecsappant. Meg kellett ráznom magam, mint egy kutya, hogy az elázott hajamat eltűntessem az arcomból, amikor beszálltam a kocsiba, és úgy döntöttem, nem lehet baj belőle, ha a Victorian felé kanyarodom, hogy megnézzem, otthon volt-e. Azt akartam, hogy felkapjon, és egy nagy, nedves csókot adjon, és elmondja, hogy mennyire örül nekem. Meglepő, hogy mennyire nagyon akartam ezt.

         Bekapcsoltam a rádiót és hallgattam a Her Space Holiday-t, ahogy áthajtottam a Colfax-en és a Victorian felé vettem az irányt. Az időjárás enyhült, de mire feltéptem az ajtót, és elhaladtam a Charger mellett, ami a megszokott helyén állt az úton, teljesen eláztam és a fogaim is vacogtak. Még nem volt igazán elég meleg, hogy ellensúlyozza a nedvességet és ezt a csöpögős időjárást. Megálltam az ajtaja előtt és bekopogtam.

         Meglazítottam a copfomat és megpróbáltam az ujjaimmal kifésülni a nedves és kusza hajamat, amikor az ajtó kivágódott… és az egész világom összedőlt. A szívem megállt. A vérem megsűrűsödött és jeges lett és olyan irányba fordultam, ahol a reményeim és az álmaim életemben másodszorra törtek ketté ennek a gyönyörű férfinak a keze által.

         Royal állt Nash ajtajának a másik oldalán, ugyanazzal a döbbent tekintettel nézett rám, amiben biztos voltam, hogy ott volt az én arcomon is. Azt hiszem, tudtam volna kezelni, hogy Nash lakásán van – mindazok után, hogy világossá tette, nem érdeklődik úgy Nash iránt. Amit azonban egyáltalán nem tudtam kezelni, amitől a szívem eléggé éles darabokra tört, hogy éreztem, hogy belém szúródtak, az az a tény, hogy egy szál törölközőben volt.

         - Saint…

         Feltartottam az egyik kezem és elakadt a lélegzetem, amikor Nash befordult a sarkon, ahol a szobája volt és neki is csak egy piros törölköző volt a szikár dereka köré csavarva.

         - Jól hallottam, hogy valaki kopogott?

         Egy másik törölközővel a fejét dörzsölte és ez a jelenet annyira intim, annyira pusztító volt, hogy azt gondoltam, valószínűleg el fogok ájulni. Ténylegesen meg kellett kapaszkodnom az ajtókeretbe, hogy a lábam nehogy összeroskadjon alattam. Amikor a törölköző megtisztította a sötét fejét, a szemei az enyémekbe kapcsolódtak. Vártam, hogy bűntudatot vagy szégyent pillantsak meg bennük, de a télizöld kékség csak csillogott rám.

         - Uh… - Royal úgy nézett ki, mint aki el fog kapni engem, így hátrahúzódtam, mielőtt megérinthetett volna.

         - Ez az, amit a barátaiddal csinálsz? – A fájdalmam, a hitetlenkedésem, a dühöm felkavarodott a gyomromban, ahogy keserűen odahajítottam a legutálatosabb szavakat, amiket csak gondolni tudtam Royal-ra. – Azt hiszem, az alma nem esik messze a fájától.

         Meg akartam ütni, de amit ennél is jobban akartam az, hogy visszamehessek az időbe és soha ne engedjem, hogy Nash Donovan visszatérjen az életembe. Ha azt gondoltam, hogy ezelőtt bántott engem, hogy megcsókolta a tini Ashley Maxwell-t, az semmi sem volt, ahhoz az elképzeléshez képest, hogy a szexi és fizikailag tökéletes Royal-hoz dörgölőzik. Ez nem egy pofon volt, vagy az árulás fullánkja. Ez az volt, hogy bebizonyította nekem, hogy végig igazam volt és hogy a fiúkban soha, de soha nem kellene megbíznia egy csinos lánynak. Ez az, amit jobban is tudhattam volna. Én mindig is veszíteni fogok, amikor egy könnyebb, jobb, érzelmileg elérhetőbb lehetőség kerül a képbe. Úgy tűnik ez a tény időről időre az arcomba fog csapni és tagadhatatlan, hogy ez a kis forgatókönyv mindent összetört bennem, a fájdalom és a megbántottság apró, szúrós darabjaiban.

         Sarkon fordultam és visszamentem az esőbe, vissza a Jettához, amikor egy kemény kéz ragadott meg a könyököm felett és megpördített engem. Még mindig törölközőben volt, esőcseppek folytak le a borotvált fején, le a homlokán lévő barázdákon. Egy kicsit megrázott, amitől a fogaim összekoccantak.

         - Mi a fasz? Megint kizárta magát a lakásából. Az edzőteremben járt és elázott az átkozott eső miatt. Adtam neki egy törölközőt, és megengedtem, hogy a szarjait a szárítómba tegye. Ha tudtam volna, hogy jössz, felhívtalak volna, hogy tudassam veled, mi történik, hogy itt van.

         Nehezen lélegeztem és a keze égetett, ahol megérintett. A szívem megszakadt, belül haldokoltam és volt mersze úgy nézni, mintha ő lett volna az, aki darabokra hullott.

         - Ha tudtad volna, hogy jövök, akkor valószínűleg nem kaptalak volna rajta titeket akcióban. Tudtam, hogy ez túl szép, hogy igaz legyen. Ő gyönyörű és megfelelő. Miért dolgozzunk azért, ami soha nem fog kifizetődni? Igaz? Mindig is tudtam, hogy amikor valaki egyszerűbb jön az utadba, akkor őt fogod választani helyettem. Csak nem tudtad megállítani magadat, hogy összetörd a szívemet, ugye, Nash?

         A víz, ami verte őt, lecsorgott a mellkasán és leszivárgott a pontosan körülrajzolt hasizmain. Az, ahogy lélegzett, ahogy reszketett, attól úgy nézett ki, mintha az a sárkány megpróbált volna kiemelkedni a bőréből, megpróbálta volna felemelni őt, el, távol a gyűlölködő szavaim ostromától. Egy lépést hátrált tőlem és az egyik kezét a törölközőjének csomójára tette. Megrázta a fejét és láttam, hogy a szája körül durva ráncok képződtek. Nem csak a teste volt az, ami le lett csupaszítva nekem, hanem minden más is, amije volt. Ez mind kiragyogott azokból a gyönyörű szemekből, de megacéloztam magam és visszautasítottam, hogy lássam bármelyiket is.

         - Ez az a dolog, amiért dolgoztam volna, amíg meg nem öl engem, függetlenül attól, hogy valaha is kifizetődik-e vagy sem, ha ez a valami a végén te lettél volna. És ez alkalommal nem tudtam összetörni a szívedet, Saint, mert nem engedted, hogy elég közel kerüljek, hogy rátegyem a kezemet. Elmondtam neked, hogy nem látok senki mást rajtad kívül, hogy te vagy az egyetlenem, egyszerű vagy sem, és senkivel sem összehasonlítható. Ez a szituáció rossznak néz ki? Igen, annak. Nem vagyok vak, vagy idióta, de ha tudnád… - kifújta a levegőt és felnézett az égre, mintha az tartalmazta volna az összes választ, - hogy mennyire totálisan kibaszottul szeretlek, akkor nem lenne semmilyen kérdésed, és nem hinnéd azt, hogy valaha is egy másikra csajra gondolnék, mint ez. Te vagy nekem, Saint. Soha nem tennék semmit, ami fájdalmat okozhatna neked, mert az nekem is éppen annyira fájna. – Megrázta a fejét, esőcseppeket küldve minden irányba. – Én nem az apád vagyok. Soha nem hagynám, hogy még egyszer keresztülmenj azon.

         Levegőért kaptam és arcon akartam csapni. – Nem mondhatod ezt nekem. Nem szerethetsz engem, amikor egy másik meztelen nő van a laskásodban. Innen, ahol állok, pontosan úgy nézel ki, mint ő, Nash.

         - Nem, azért nem sikerül elmondanom neked, hogy szeretlek, mert soha nem tudlak eléggé szeretni téged ahhoz, hogy kompenzáljam azt a tényt, hogy visszautasítod, hogy szeresd magadat. Szereted a munkádat. Szereted a családodat. Valószínűleg még engem is kibaszottul szerettél akkoriban, de amíg fel nem ébredsz és rá nem jössz, hogy mennyire tökéletes, milyen páratlan és csodálatos is vagy, nincs remény, hogy ezt sikerüljön megoldani. Azt hittem, a fiatalabb önmagam képzeletbeli változatával folytatok vesztes csatát, hogy a többi férfival próbálok harcolni, akik cserben hagytak az életedben, de most már tudom, hogy ez a csata ellened van. Szeretlek, Saint, az egész lényedet, de ha ezt nem hiszed el, akkor nem tudom, innen merre tudunk menni.

         Sírtam, igazából zokogtam. A könnyeim annyira nagyon hullottak, hogy ő elhomályosodott és csak reméltem, hogy az eső elrejti ezeket tőle.

         - Elmegyek. Ez az, ahová megyek innen. Nem hiszem, hogy tudsz bármit is a szerelemről, Nash.

         Összerezzent, amikor a szavak elhagyták a számat, de a szemei is a kék egy sötétebb árnyalatába fordultak, mint olyankor, amikor dühös volt.

         - Talán korábban nem is, de utánad és mindazok után ami Phil-el – az apámmal – történt az elmúlt néhány hónapban, minden bizonnyal tudok. Tudom, hogy megérdemled, hogy jobban szeressenek, mint bárki mást a világon mindazért, amit másokért teszel. Azt is tudom, hogy én egy rendes srác vagyok, Saint. A legjobb fajta szerelmet érdemlem viszonzásul, és ha te soha nem leszel az a személy, aki ezt megteszi, akkor örülök, hogy ennek vége. Megadnék neked mindent.

         Hátat fordított nekem és megesküdtem volna, hogy a művészien kidolgozott sárkány, a páncél, amit viselt, hogy megvédje magát, vészjósló szemekkel nézett vissza rám, vádat és valami mást is ítélt nekem.

         Becsusszantam a kormány mögé és folytattam a sírást, miközben kétségbeesetten kutattam a telefonomért. Egy részem vissza akart rohanni a lakásba és szembenézni mindkettőjükkel, rájuk borítani a haragomat és a szomorúságomat, de a nagyobb részem, ami hirtelen újra egy bizonytalan és elveszett tizenéves lány lett, csak el akart futni és úgy tenni, mintha mindez nem velem történt volna meg.

         Az első hívást Sunny-hoz intéztem. Tudta, hogy mérges vagyok, millió kérdést tett föl, de minden, amit ki tudtam nyögni, hogy szükségem volt néhány napra távol a kórháztól. Nekem volt egy csomó szabadnapom, amit még nem vettem ki, így ez nem okozhatott más problémát, csak az, hogy a pácban hagyom őt, és hogy továbbra is szüksége volt, hogy összehozzanak egy interjút az előléptetéshez. Egyik sem számított nekem. Semmi nem számított. Kővé dermedtnek éreztem magamat.

         Ezt követően anyámat hívtam. Faith-nek kellett volna telefonálnom, aki dühös lesz rám, amikor rájön, hogy ismét holtpontra jutottam Nash miatt. Nem tudom, hogy az anyám megértett-e egy árva szót is abból, amit megpróbáltam elmondani neki, miközben zokogtam és remegtem, de biztosított róla, hogy bőven volt hely számomra lent Phoenix-ben.

         Éjfélre, Új Mexikó felénél jártam, és mire a nap felkelt, majdnem Phoenix-be értem. Egész éjszaka vezettem. A telefonomat is kikapcsoltam, miután felhívtam Faith-t, hogy elmondjam neki, néhány napra elhagyom a várost.  Dühös volt a nevemben, azt akarta, hogy a férje átmenjen és véresre verje Nash-t, de ez soha nem működne, mert a férje fele akkora volt, mint Nash, és annak ellenére, hogy nem akartam bevallani neki, tudtam, hogy már így is fájt neki.

         Valamikor, amíg a végtelen országút elnyújtózott előttem, a szívem nem fájt többé és az árulás keserű íze abbahagyta, hogy bevonja a nyelvemet. Még mindig mérges voltam, igazán nagyon dühös, de a hangsúly most azon volt, hogy kikapcsolva tartsam annak az elképzelését, hogy Royal és Nash egy szál törölközőben parádézott előttem. Haragudtam magamra, attól tartottam, hogy ismét hibát vétettem és szörnyű következtetéseket vontam le az önfenntartási ösztönöm miatt. Elfutottam, mielőtt átgondoltam volna. De most, egyedül az úttal, a vad gondolataim dülöngélésével és a Sea Wolf-al a rádióban, a bizonyíték legfontosabb részei kezdtek elborítani engem, mint egy sűrű köd.

         Minden, amit hallottam, minden, amit éreztem, ami körülvett engem, azok a szavak voltak, hogy szeretlek. Az egészben nem az volt a legrosszabb, hogy hagytam Nash-t elmenni, nem azért éreztem rosszul magamat, mert Royal csinosabb volt, mint én, vagy vonzóbb – nem… a legrosszabb, hogy mennyire kétségbeesetten akartam hinni neki. Bízni akartam benne, meg akartam ragadni mindent, amit mondott, hogy szeretne adni nekem, de annyira feltartóztatott annak a gondolata, hogy magával vinné, cserben hagyna, mint oly sokan előtte, hogy beleugrottam a legegyszerűbb következtetésbe, ami akadt. Annyira nagyon akartam, hogy teljesen elhiggyem, Nash szeret engem, hogy látja magát velem, és még azzal is, ami ma történt, én komolyan csak azt akartam, hogy az enyém legyen, és ez darabokra tépett, mert mindenem akarta mindenét és ez ijesztő volt.

         Ki nem állhattam, hogy mérges vagyok rá és szükségem volt térre és időre, hogy rájöjjek mindenre. Azt mondta, megadna nekem mindent. Reméltem, hogy az idő kitisztítja a fejemet és megpróbálom kitalálni, hogy mennyi részét voltam hajlandó kockára tenni érte.

         Amikor másnap reggel hat harmincra megérkeztem anyám díszes bérházához, ő csak egyetlen pillantást vetett rám, beburkolt egy ölelésben és ágyba dugott engem. Alig álltam a lábamon és egy érzelmileg kietlen sivatag voltam. A nap nagy részét átaludtam és csak este ébresztett fel, hogy megetessen mogyoróvajas lekváros kenyérrel. Másnap reggel lezuhanyoztam és elég bátorságot gyűjtöttem ahhoz, hogy bekapcsoljam a telefonomat. Nem volt nem fogadott hívásom és egyetlen üzenetem sem Nash-től és nem tudtam, hogy ettől most jobban vagy rosszabbul éreztem magamat azzal kapcsolatban, ahogy a dolgokat intéztem.

         A konyhába mentem és megragadtam egy muffin-t, amit anya a pulton hagyott nekem. Észrevettem, hogy az erkélyen ült, ami a bérházához tartozó golfpályára nézett. Öntöttem magamnak egy csésze kávét és csatlakoztam hozzá. Végignézett rajtam a szemüvege fölött és rám vigyorgott.

         - Szörnyen nézel ki.

         Nagyon sóhajtottam és lerogytam a vele szemben lévő székre. – Csak a szívem szakadt darabokra. Valószínűleg pontosan úgy nézek ki, ahogy érzem magam.

         - Nem is tudtam, hogy találkozgatsz valakivel.

         Kisimítottam a hajamat az arcomból és kinéztem a sivatagi tájra. – Nem vagyok benne biztos, hogy mit csinálok vele, de tudtam, hogy ez lesz a vége.

         - Honnan?

         - Mit honnan, anya?

         - Honnan tudtad, hogy rosszul fog végződni?

         Ránéztem, igazán rá, és meglepetten láttam, hogy a régi anyám nézett vissza rám. Brookside-tól lévő csodákat tett vele. Egészségesnek és józannak nézett ki és hajlandó lennék fogadni arra, hogy a reggeli kávéjában már nincs meg az az egészséges adag Ír whiskey.

         - Mert ő már ezelőtt egyszer összetörte a szívemet. Mert csak nézz magadra és apára. Nézz rám… Annyira el vagyok cseszve, hogyan végződhetett volna bármilyen más módon?

         - Mi történt, Saint?

         Nem gondoltam, hogy újra át akarom élni, de mielőtt megállíthattam volna magamat, a szavak, az egész történet, kezdve azzal, amikor megláttam őt Rome megkéselésének éjszakáján, megállíthatatlan áradatként ömlött ki belőlem. Amikor elértem a tegnapi jelenethez, a homlokát ráncolta, de amint elmeséltem neki, hogy Nash azt mondta szeret, bólogatni kezdett és rám vigyorgott. Azt gondoltam, hogy ez a reakció teljesen hívatlan volt addig, amíg ki nem nyúlt és meg nem veregette a térdemet.

         - Édesem, hagynod kell, hogy az a fiú szeressen, ha számodra ő az egyetlen.

         Ránéztem és egy puffanással letettem a kávémat az asztalra. – Elfelejtetted azt a részt, ahol egy gyönyörű, meztelen nő volt a lakásában? Hogyan kellene ezt figyelmen kívül hagynom?

         Rám emelte az egyik szemöldökét. – A szívedben te tényleg azt gondolod, hogy megcsalna téged? Olyasmit tenne, ami veszélyeztetné az összes eddigi munkát, amit belefektetett abba, hogy beengedd őt?

         - Miért ne tenné?

         - Saint, nem gondolod, hogy a helyes kérdés az, hogy miért tenné? Miért csalna meg téged, amikor kétségtelenül te vagy az, akit akar? Miért dolgozott volna olyan keményen azért, hogy elérjen hozzád, tolerálja a visszautasításaidat és a furcsaságaidat, helyet csináljon neked a nagyon is elfoglalt életében, ha az első adandó alkalommal, amikor esély kap rá elszúrja? Idióta ő?

         - Nem, nagyon okos, de apa is az, és ő megcsalt téged.

         Önkéntelenül összerezzent és kinyitottam a számat, hogy bocsánatot kérjek, de elhessentette.

         - Az apád megcsalt, mert nem szeretett már engem és unatkozott. Ennyi időbe telt, hogy eljussak erre a pontra és most már elismerjem ezt. Gyáva volt, és ahelyett, hogy elmondta volna nekem, hogy többé már nem érez irántam ugyanúgy, viszonya lett. A te fiatalembered nem hangzik gyávának, Saint. Úgy hangzik, mint egy férfi, aki a tűzvonalba hajlandó tenni érted a szívét.

         Bosszúsan fújtattam és hátravetettem magamat a székben, a kezemet összefontam a mellkasom előtt.

         - Miért az ő pártjára állsz, anya?

         - Mert szeretlek, és most jöttem rá, hogy talán az én kezem is benne lehet néhány olyan dologban, amivel küzdesz, hogy távol tartsd magadat attól, hogy igazán boldog legyél. Kemény voltam veled, nehéz volt, hogy olyan csendes voltál és piszkáltalak a kinézeteddel és a társadalmi élet hiányával, amikor fiatalabb voltál, mert azt gondoltam, hogy ezzel segítek. Azt gondoltam, ha sokkal inkább úgy viselkedsz, mint Faith, egy kicsit ragyogóbban nézel ki, akkor könnyebb dolgod lehetne. A gyerekek kegyetlenek tudnak lenni és én nem akartam ezt neked. Értékelnem kellett volna a csodálatos gyerekemet, akim van, nem megpróbálni átalakítani valami mássá.

         - Ó Istenem, anya.

         Levette a napszemüvegét és egyenesen a szemembe nézett. – Figyelj, édesem, egész életemben szerettem az apádat. Ó volt a mindenem és igen, megőrültem, amikor ennek vége lett. Azt gondoltam, amikor elhagyott, hogy vége az életemnek, de nem változtatnék meg semmit sem, most, hogy volt egy kis időm, hogy átgondoljam. Valamikor számomra a szerelmünk volt e leggyönyörűbb dolog a világon; ez hozott téged és a nővéredet a világra és ez adott nekem valamit, hogy minden egyes nap előre tekintsek. Talán mégis rosszul végződött, talán jobban fájt, mint ahogy azt gondoltam, hogy lehetséges, de nem adnám oda semmiért sem a legjobb résznek egyetlen pillanatát sem. Soha nem cserélném el azzal az élménnyel, hogy kárára legyen a családnak, ami a szerelmünkből született, Saint.

         Éreztem, hogy könnyek szúrják a szememet, és vissza kellett pislognom őket, mielőtt válaszolni tudtam volna.

         - Gondolod, hogy képes leszel valaha is megbocsátani apának azt, amit tett?

         Motyogott valamit és felemelte a fejét, hogy rám nézzen. – Elsétálni a családunktól, megbántani titeket, lányokat… nem, nem fogok. Amit most tenni tudok, hogy elismerem, hogy mi mindannyian nagyon is emberiek vagyunk és képesek vagyunk rossz döntéseket hozni anélkül, hogy átgondolnánk a hosszú távú következményeket. Saint, neked ki kellett hoznod a börtönből, mert megpróbáltam egy üveg juharsziruppal agyonütni egy nőt. Mindannyian követünk el hibákat, néhány közülük rosszabb, mint a másik.

         - Én nem akarok így megsérülni valaki másnak a hibájából, anya.

         Nem csak Nash-ről beszéltem, és azt hiszem, azon a szinten, ahol egy anya és egy nő egy férfi miatt sérült meg, szeretett volna megérteni. Megértette, amit szavak nélkül mondtam.

         - Saint, a fájdalom, ahogy te ismered, az valós. Ha ő nem számított, ha csak egy srác volt akkoriban, akkor ez nem tartott volna veled úgy, ahogy. Nem futhatsz el az érzések elől, még ha azok közül néhány szörnyű is, mert a szerelem megnyit téged arra, hogy megtapasztald az érzelmeket, amiket soha nem éreztél ezelőtt.

         - Ő az egyetlen, aki valaha is rávett, hogy így érezzek. – Ő volt az egyetlen abban is, hogy rávegyen, hogy vágyat, reményt és torokszorító szomorúságot érezzek, miközben néztem, ahogy megbirkózik az igazsággal az apjáról és Phil későbbi betegségéről.

         - Mi az, amit úgy gondolsz, hogy megérdemelsz, szívem? Ha nem ez a srác, ha nem az, amit felajánl neked, akkor mi az?

         - Nagyszerű munkám van, amit imádok, és ahol keményen dolgozom. Sokat törődök más emberekkel és valaki olyat érdemlek, aki értékeli mindezt.

         - Ez a tetovált srác nem teszi?

         Lebiggyesztettem az ajkamat, mint egy kisgyerek. – Nem, ő megteszi, valójában még sokat is. Ezek közül néhány a kedvenc tulajdonságai bennem. Azt mondta, a legjobbat érdemlem, azért, amit másokért teszek.

         - Mi más van még?

         - Mit akar az jelenteni, hogy ’mi más’?

         Kemény pillantást küldött felém és előrehajolt, így meg tudta ragadni az arcomat. Olyan keményen nyomta össze a lebiggyesztett ajkamat, hogy biztos vagyok benne, úgy néztem ki, mint egy kacsa.

         - Elképesztően gyönyörű vagy, kívánatos és élénk és mindig is az voltál. Olyan valakit érdemelsz, aki imád téged, aki úgy néz rád és tudja, hogy senki sem tökéletesebb nálad.

         Most már nem tudtam visszatartani a könnyeimet. Az anyámnak és nekem igazából soha nem volt ugyanaz a véleményünk a dolgokról, de hallani, hogy ezeket a szavakat mondta nekem, kiszabadított valamit, ami egész életemben be volt zárva a tudatalattimba. Durván megdörzsöltem az arcomat a kezemmel, és elpislogtam a nedvességet, ami a szempilláimon csüngött.

         - Minden alkalommal elmondja nekem, hogy tökéletes vagyok.

         - Szerelmes vagy belé?

         Szomorúan bólintottam. – Nem akarok az lenni, de nem tudtam megállítani, hogy megtörténjen.

         - Mert ennek így kellett lennie.

         Torkomon akadt a nevetés és felkaptam a kávémat. – Ki vagy te és mit tettél az anyámmal?

         Kinyúlt és egy hajtincset a fülem mögé tűrt. – Hazajöttél, hogy megpróbálj kihúzni engem a gödörből. Soha nem adtál fel engem, amikor szörnyen viselkedtem veled és a nővéreddel. Jöttél, és kihoztál engem a börtönből és soha nem szűntél meg szeretni engem. Még az egész felfordulással, amit apád zúdított ránk, soha nem szűntél meg törődni vele. Azt akarom, ami a legjobb számodra, és amíg én előnyben részesítenék egy orvost egy tetováló művésszel szemben, bármelyik férfi, aki fel tud rázni téged, ki tud húzni ebből az unalmas, biztonságos ki buborékból, amiben folyamatosan élsz, az véleményem szerinte szívesen látott. Most pedig menj, öltözz fel és menjünk el vásárolni, ahogy a normális emberek szoktak, amikor fáj a szívük.

         Nem akartam vásárolni, vagy elmenni a country klubba ebédelni. Nem akartam borkóstolóra menni este vagy tapas (spanyol) étterembe anyámmal és minden egyedülálló barátjával másnap este. A harmadik nap végére, kész voltam kitépni a hajamat. Unatkoztam, hiányzott a nővérem és a munkám és túl sok mindent tudtam meg az anyám új szexuális életéről. Többnyire minden vágyam az volt, hogy visszatérjek a hegyekbe, és igazság szerint, vissza akartam menni Nash-hez.

         A negyedik napon megtörtem és küldtem neki egy üzenetet. Csak arra tudtam gondolni, hogy elmondjam neki: Annyira sajnálom. Beszélnünk kell.

         Amikor nem válaszolt a nap tovább részében, eldöntöttem, hogy ami elég az elég. Ha én voltam az akadály, amin túl kellett jutnom annak érdekében, hogy az enyém legyen, akkor az egyetlen dolog, amit tenni tudtam, hogy túlteszem magam rajta. Még mindig félek, még mindig aggódom, hogy elég legyen, hogy képes legyek visszaadni mindazt, amit úgy tűnik ő hajlandó a lábam elé helyezni, de hazamenni és szembenézni vele és a személy, akit meglát, amikor rám néz, az első lépés volt. Minden ember megérdemli a szerelmet és a szeretetet. Látni, ahogy egy lány kezébe veszi a saját életét, ami világosabban megmutatja az otthont, mint bármi más tudta volna. Meg kellett tennem, amit Nash készpénznek vett megmutatni nekem. Soha senki nem fog jobban szeretni, mint ahogy ő.

         Még csak két órát tettem meg a tizenkét órás útból, amikor telefonhívást kaptam egy olyan számról, amit nem ismertem, és aminek 303-as körzetszáma volt. Úgy gondoltam, hogy munka, vagy munkával kapcsolatos lehet, így válaszoltam.

         - Hello?

         - Saint. – Beletelt egy másodpercbe, hogy felismerjem Royal hangját. – Hol vagy?

         - Phoenix-ből tartok hazafelé. Miért? Hogy szerezted meg a számomat?

         - Tudom, hogy én vagyok az utolsó ember, akiről hallani akarsz most, de minél gyorsabban hazaérsz, annál jobb. És zsaru vagyok, mit gondolsz, hogyan szereztem meg a számodat?

         Gyorsan beszélt, és nyugtalan borzongás kúszott le a gerincem mentén.

         - Mi folyik itt?

         Sóhajtott. – Igazi ribanc vagy, ugye tudod ezt? Én általában nem számolok be az embereknek a körülményeimről, az alkuról anyámmal és a tőzsdeügynökkel, de úgy gondoltam, mivel érzékeny voltál az előítélet miatt megértenéd. Ezt valójában annak szántam, amit nekem mondtál.

         Hello, lecke az életből egyenesen az arcomba. Gyakorlatilag kurvának neveztem őt, azt mondtam neki, hogy nem volt jobb, mint az anyja. Valójában nem úgy gondoltam, nem ismertem őt eléggé jól ahhoz, hogy ilyen fajta ítéletet mondjak. Én csak úgy jártattam a számat, mint egy hülye idióta, mert megbántottak és mérges voltam. Bármilyen elhúzódó maradványai annak, hogy megpróbáljam felhasználni Nash ellen, azt, amit a múltban mondott, hamuvá lett. Nem tudtam őt többé hibáztatni, amikor pontosan ugyanazt a dolgot követtem el. Szerencsére, ellentétben velem, úgy tűnt Royal hajlandó volt elfogadni a bocsánatkérésemet.

         - Tudom. Sajnálom. Az egy kemény jelenet volt, amibe belesétáltam. Anélkül ugrottam bele a következtetésekbe, hogy meghallgattam volna a magyarázatot.

         - Nos, nem nézett ki rosszul. Csináltattam egy csomó extra kulcsot és most fél Denver ügyeletben van, hogy bejuttasson engem a lakásomba, mivel ismét kizártam magam, de egyébként vissza kell vonszolnod a helyes kis seggedet ide. Phil drasztikusan rosszabbodott. A nagyhangú kis szőke a babával összeszedet egy csomó dolgot Nash-nek, mert azóta, mióta elment, nem hagyta el Phil ágyát. Nem néz ki túl jól. Nem akarod, hogy a pasidnak egyedül kelljen ezen keresztül mennie. Szüksége van rád.

         Azt hiszem, amit el kellett volna tűntetnem ebből az egész rémálomból az, hogy nem fordítottam figyelmet azokra a szavakra, amik elhangzottak, nem számított, mennyire rondák voltak, vagy arra, amit láttam, mindegy, milyen rosszul nézett is ki. Kellett, hogy legyen hitem az emberekben, akiket magába foglalt – beleértve magamat is. Hibák fognak történni, de ez nem jelentette azt, hogy le kellett mondanom az életemről és a boldogságomról miattuk, nem, amikor Nash újra és újra megmutatta nekem, hogy ő megéri, hogy átküzdjem magam a fájdalmon és a zavarodottságon.

         - Késő estig nem fogok visszaérni Denver-be.

         Torkából jövő hangot hallatott. – Remélem, hogy Nash apja kitart addig.

         Én is reméltem. – Köszönöm, hogy elmondtad ezt nekem.

         - Mondtam, hogy azt szeretném, ha barátok lennénk.

         - Azt hiszem, végre kész vagyok hinni neked. Egy neurotikus különc vagyok. Nem tudom, hogy mennyire nagyszerű tud lenni egy barát.

         Egy kis nevetést eresztett meg, annak ellenére, hogy még mindig szomorúnak hangzott. – Mindannyiunknak vannak dolgai, Saint. Dolgok, amikkel küzdünk, dolgok, amik megnehezítik számunkra, hogy úgy lássuk magunkat, ahogy mások tekintenek ránk. Hogy átlépjünk rajtuk, az egyetlen módja, ha megosztjuk őket.

         Nem mondtam el neki, hogy én erre csak nemrég jöttem rá. Ha nem érnék vissza időben Denver-be, az csak még egy dolog lenne, amivel meg kellene küzdenem. Sosem bocsátanám meg magamnak, ha Nash-nek nélkülem kellene szembenéznie Phil halálával. Persze, rengeteg barátja volt, emberek, akik feltétel nélkül szerették őt, hogy segítsenek neki megbirkóznia a gyásszal, de ahogy Royal mondta, szüksége volt rám. Senki más nem tenné és az, hogy viszonozzam a szerelmét, megadjak neki mindent, amit ő is megadott nekem nem lesz probléma, mert nekem is pontosan ugyanúgy szükségem van rá, és csakis rá.