Tizenkettedik fejezet

Tizenkettedik fejezet

Bree

Pénteken korán végeztem, és hazamentem, hogy felkészüljek a randimra Travis-el.

         Vettem egy hosszú, forró zuhanyt, és extra időt fordítottam a hajamra, és a sminkemre, megpróbálva egy kicsit izgatott lenni, hogy olyan lány legyek, akit nemsokára randira visznek.

         Mi van, ha megcsókol? Ideges remegés kezdődött a gyomromban. Különös, de megint Archer jutott az eszembe, és így egy kis bűntudatos érzés is. Ez hülyeség volt – Archer csak a barátom volt. Azt gondoltam, hogy talán van valami kettőnk között, bár, hogy mi volt az, arról fogalmam sem volt. Különös és zavaró volt, ismeretlen terület. Szép arca volt, abból amit láttam egyébként, de vonzódtam hozzá? Összevontam a szemöldökömet a tükörben, megállva a szemceruza felvitelében. Határozottan szép teste volt – semmi karmolás, egy csodálatos test, teljesen nyáladzásra méltó – és én állandóan csodáltam, de vonzódni hozzá? Hogy vonzódhatsz olyan valakihez, aki annyira különbözik mindenkitől, akikhez eddig vonzódtál? Mégis, nem tudtam tagadnia a sármját. Amikor rágondoltam, elképzeltem a szégyenlős mosolyát, és azt, ahogy a szeme állandóan minden kis apró dolgot észrevesz rajtam, a gyomrom megremegett. Igen, volt ott valami – amiben nem voltam teljesen biztos.

         Travis-hez, másfelől, látszólag egyszerű lett volna vonzódni. Megvolt benne minden – sima mozgás, és olyan jól nézett ki, hogy minden épeszű lány vonzónak találta. Úgy látszik, én nem egészen voltam épeszű. De talán egy kis lökés magamnak, jó dolog volt, egy szükséges dolog. Már több, mint hat hónap telt el…

         Befejeztem a sminkem. Nem kellett túlkomplikálnom ezt. Ez csak egy randi volt. Egy cuki, kedves sráccal.

         És nem kellett ennyire idegesnek lennem, ennyire tapasztalatlannak – nem voltam szűz. Három fél-komoly barátom volt az egyetemen, és még azt is gondoltam, lehet, hogy szerelmes vagyok az egyikükben. Aztán kiderült, hogy minden lányba szerelmes volt azon az emeleten, ahol a koliszobám volt – vagy legalábbis abba volt szerelmes, hogy a bugyijukba kerüljön a hátam mögött, és az rosszul végződött. De a lényeg az, hogy semmi szükség nem volt, hogy ideges legyek Travis Hale miatt. Ez csak egy randi volt, mindössze egy első randi. És ha nem akarom újra látni őt, akkor nem kell. Egyszerű.

         Hirtelen Travis kopogtatott az ajtómon, gyönyörű volt az öltönynadrágjában és a legombolós ingében. Én egy fekete, egybe részes ruhát választottam, ami körbeöleli a domborulataimat, és az ezüst magas sarkúmat. Leengedve hagytam a hajamat, és laza hullámokat tettem bele egy hajsütővassal. Elismerően nézett rám, és a kezembe adott egy csokor vörös rózsát, ami már a kezében volt egy üvegvázában.

         - Gyönyörűen nézel ki, Bree.

         Az orromhoz emeltem a virágot, mosolyogva. – Köszönöm, - mondtam, letéve a vázát az ajtó melletti asztalra, és elfogadtam a kezét, ahogy a hatalmas sötétezüst furgonjához tartottunk.

         Besegített, és az étterem felé menet arról beszélgettünk, hogyan sikerült letelepednem Pelion-ba.

         Egy Cassell's Grill nevű helyre vitt engem a tó másik oldalán, amiről azt hallottam, hogy a legkellemesebb étterem. Amit hallottam elégnek bizonyult – homályos és romantikus volt, a hatalmos ablakokon keresztül, amik körbevették az éttermet, gyönyörű kilátás nyílt a partra.

         Amikor leültünk az asztalunkhoz, és megjegyeztem, mennyire gyönyörű is volt az étterem, Travis azt mondta, - Meglehetősen hamar, nekünk nem kell majd átmennünk a tó másik oldalára egy olyan helyért, mint ez. Pelion-ban rengeteg közül választhatunk majd.

         Felnéztem az étlapról. – Szóval neked tetszenek a javasolt változások, amikről hallottam?

         Bólintott. – Igen. Nem csak modernizálódni fog a város, de több jövedelmet is fog hozni mindenki számára, beleértve a családomat is. Azt gondolom, hogy a végén a legtöbb ember boldog lesz.

         Bólintottam, csodálkozva ezen. A beszélgetésből, amit itt hallottam, és amit a bisztróban, a legtöbb embert nem villanyozta fel, hogy Pelion-ból egy másik nagy, modern turista látványosság lesz

         - Ráadásul, - folytatta, - hamarosan át fogom venni az iányítást a város földje felett, így már kidolgoztam anyámmal néhány tervezést.

         Felnéztem rá, meglepetten. – Ó, ezt nem is tudtam.

         Bólintott, enyhén önelégült arcot vágott. Kortyolt egyet a vízből, és azt mondta, - A város földje azóta a családomé, mióta Pelion első embere a sajátjává tette. Mindig fiúról fiúra szállt, amikor az betöltötte a huszonötöt. Nem most Februárban, de jövőre, én fogom irányítani a dolgokat.

         Bólintottam. Mielőtt Pelion-ba költöztem volna, nem is sejtettem, hogy az emberek tulajdonában van az egész város. – Értem. Nos, ez nagyszerű, Travis. És az is, hogy követted apád nyomdokait, és rendőr lettél – csodálom ezt.

         Travis elégedettnek látszott. Borozgattunk és ettünk, a beszélgetés könnyed, és vicces volt. Jól éreztem magam. Amikor az ételünk felénél tartottunk, és ő megkérdezte, hogy a Melanie-val és Liza-val töltött estén kívül, hogyan szoktam szórakozni a városban, én megálltam, majd azt mondtam, - Igazából, Archer-rel töltök egy kis időt.

         Félrenyelte a vízét, szalvétával törölte meg a száját. – Archer? Viccelsz, ugye?

         Megráztam a fejemet, homlokráncolva. – Nem. Tudtad, hogy jelel?

         - Uh, nem, - mondta. – Ő még csak rám sem nézett a legutóbbi alkalommal, amikor felismertem a városban.

         Tanulmányoztam őt. – Hmm, nos, ő nem a legjobban bízik meg az emberekben. De azt gondolom, elég jó oka van erre. Talán egy kicsit keményebben kellene próbálkoznod.

         Rám nézett a borospohara pereme fölött, mielőtt kortyolt volna belőle. – Talán. Rendben. – Megállt. – Szóval pontosan mit csináltok ti ketten együtt?

         - Nos, - mondtam, - többnyire beszélgetünk. Én is tudok jelelni – az apukám süket volt.

         Egy másodpercig meglepettnek látszott. – Nos, ez egy véletlen egybeesés. Pontosan mit szokott mondani Archer?

         Megvontam a vállam. – Egy csomó mindenről szoktunk beszélgetni. Ő kedves, és okos, és… érdekes. Kedvelem őt.

         Travis összehúzta a szemöldökét. – Oké, nos héj, Bree, légy óvatos vele, rendben? Ő nem egészen… stabil. Ezt biztosan tudom. Bízz bennem. – Aggodalmasan nézett fel rám. – Nem akarom, hogy bármi olyat tegyen, amivel fájdalmat okoz neked.

         Bólintottam. – Én nem aggódom emiatt, - mondtam halkan.

         Nem kérdeztem az ő és Archer apjáról, annak ellenére, hogy egy keveset tudtam a köztük lévő feltételezett versengésről. Valamilyen furcsa okból, ezt Archer-től akartam hallani, nem Travis-től. Nem egészen tudom, miért – talán azért, mert Archer és én köztem már barátság alakult ki, míg Travis-el még nem. Mindenesetre, Travis ezek után témát váltott, és könnyedebb vizekre evezett bennünket. Miután kifizette a számlát, és beszálltunk a furgonjába, megfogta a kezem, és a kunyhómhoz vezető úton, végig tartotta.

         Az ajtóhoz kísért engem, azok a pillangók újra felébredtek a gyomromba. Amikor a verandámhoz értünk, és felé fordultam, ő a kezébe vette az arcomat, és ajkát az enyémhez szorította. Nyelve a számba hatolt, és én kissé megfagytam, de ő előrébb tolakodott, és néhány pillanat múlva, ellazultam. Úgy csókolt, mint aki eléggé jártas benne, keze elhagyta a vállamat, majd végigsiklott a hátamon, anélkül, hogy rádöbbentem volna, megragadta a fenekemet, és magához húzott. Éreztem a nadrágján keresztül mennyire fel van izgulva, és én megszakítottam a csókot, mindketten nehezen lélegeztünk, ahogy belenéztem a vággyal teli szemébe. Valami… nem volt jól. Nekem kellett lennem. Le kellett lassítanom a dolgokat. A legutóbbi alkalommal, amikor egy férfi vággyal a szemében nézett rám, a legtraumatikusabb pillanat volt az életemben. Itt most bébi lépesekkel kell haladnom.

         Travis-re mosolyogtam. – Köszönöm ezt az igazán kellemes estét, - mondtam. Visszamosolygott, és gyengéden megpuszilta a homlokomat

         - Majd hívlak. Jóéjszakát, Bree.

         Megfordult, és lesétált a lépcsőn, és amikor elindította a furgonját, bemenetem a házba, és becsuktam magam mögött az ajtót.

**********

         Másnap korán ébredtem, volt egy nem mindennapi visszaemlékezésem – úgy látszik egy esti randi egy aranyos sráccal sem volt gyógymód erre – majd a konyhába vonszoltam magam egy csésze forró teaért.

         Amikor eszembe jutott, hogy ma főzőórám lesz Archer-rel, a boldogság finoman megremegett a hasamban, felváltotta a visszaemlékezésből származó félelem érzését. Ki kellett találnom, mit mutassak meg neki, hogyan kell elkészíteni. Az idegesség tompán puffant a mellkasomnak, amikor rádöbbentem, hogy ismét főzni fogok. A múlt éjszaka, azt mondtam, bébi lépésekkel kell haladnom, amikor meghittre fordult a dolog, és a főzéssel megtett apró lépés mégis helyesnek tűnik. Nem igazán fogom belemeríteni magam egy bonyolult étel létrehozásába. Meg fogom mutatni Archer-nek, hogyan kell valami egyszerűt elkészíteni. Ez tökéletes volt. Ettől jól éreztem magam. És alig várom, hogy végre vele töltsem az időt.

         A mosogatónál álltam, a tea filtert áztatva, és óvatosan kortyolgatva a forró folyadékot, figyelembe vettem mindent, és ettől jobban éreztem magam. A visszaemlékezés rosszfajta volt, de újra elismételtem magamnak, hogy rendben leszek. Holnapig, amikor újra megtörténik. Súlyosan nekidőltem a pultnak, megpróbálkoztam azzal, hogy ne engedjem, hogy annak a gondolatnak a depressziója átvegye az irányítást.

         Szerencsére a munka a bisztróban forgalmas volt, és a nap csak úgy elrepült. Hazamentem, lezuhanyoztam, és felvettem egy farmer rövidnadrágot, meg egy atlétát, leültem a konyhai asztalhoz, és készítettem egy listát a hozzávalóknak. Amikor ezzel végeztem, megragadtam a pénztárcámat, a kulcsomat, és belebújtam a papucsomba.

         Tíz perccel később, behajtottam a belváros élelmiszer boltjának parkolójába. Magamban elmosolyodtam, ahogy a bejárati ajtóhoz sétáltam, visszaemlékezve a legutóbbi alkalomra, amikor itt jártam, és hogyan éreztem, amikor Archer megfordult, és jóéjszakát kívánt nekem. Úgy éreztem magam, mint az a személy, aki kinyitja az ajtaját, és egy nyereményjáték csapat várja kint. Két szó egy csendes fiútól – az én váratlan szerencsém. Ettől megborzongtam. Fizettem a pénzemmel, ami ez alkalommal hála Istennek elég volt, és visszavezettem a kis távolságot a kunyhómig.

         A férfiak szeretik a steaket és a krumplit. És Archer egymagában él. Úgy gondoltam, megmutatom neki, hogyan kell tökéletes steaket készíteni, egyszerű csőben sült burgonyával, oldalán sült parmezános zöldbabbal.

         Ahogy átnéztem a gyümölcsválasztékot a desszertnek, eszembe jutott a szederbokor rögtön a partnál. Nem volt más tennivalóm, amíg el nem érkezik az idő, hogy átmenjek Archer-höz, szóval egy kis kosár szeder szedés jó tervnek hangzott. Felpakoltam mindent, hogy majd négy harminc körül elinduljak a tó felé, és adjak magamnak fél órát, hogy összegyűjtsem, amire szükségem volt. Akár ki is használhattam a nyári gyümölcsszedést, amíg tudtam. Ráadásul ez egy kellemes, gondolkodást nem igénylő munka, ami valami csodálatosat eredményez majd. Tetszett.

         Amikor visszaértem a kunyhómhoz, elkészítettem mindent, és belepakoltam őket Tupperware-es dobozokba, és ezeket beletettem egy nagyobb hűtőtáskába. Inkább a biciklim hátulján, és a kosaram tetején kellene elhelyeznem őket, mint ebben, de azt gondoltam, hogy rendben lesz.

         Phoebe-nek ki kellett hagynia ezt a kirándulást, de túlélte. Holnap egy extra hosszú sétára fogom elvinni a part mentén.

         Kiléptem a meleg, enyhén fülledt levegőre, és elmosolyodtam, a boldogság keresztülszáguldott rajtam. Miért vagyok sokkal izgatottabb attól, hogy megmutatom az én különös, néma srácomnak, hogyan főzzön magára, mint csókolózni a város szépfiújával a verandámon tegnap este? Hűha. Megálltam, és csak álltam a biciklim mellett egy percig. Az én különös, néma srácom? Nem egészen, Bree. Csak szállj le a biciklidről, és mutasd meg a barátodnak, hogyan tud megfelelő ételt készítenie magának.

         A biciklimet egy fának döntöttem a strand bejáratánál, mint általában, és a part melletti erdős rész felé sétáltam. Nagyon óvatosan oldalra toltam az ágakat, és a bokrokat, ahogy keresztülnéztem rajtuk. Ott voltak – egy egész bokor szeder, zamatos gyümölcsökkel tömve, amik megérettek a szedésre. Kár lenne otthagyni őket, hogy elrothadjanak, és leessenek a földre. Óvatosan és lassan keresztülléptem a bokrokat, elkerülve az éles ágakat, amik kiálltak. Amikor átverekedtem magam a kezdeti túlnövekedett növényeken, egy tisztább terepre értem, amin elég könnyen tudtam haladni, egyenesen a bogyókhoz.

         Folytattam az utamat feléjük, és leszakítottam egy puha, érett termést a bokorról, beledobva a számba. Behunytam a szemem, ahogy az édes lé elárasztotta a nyelvemet, és halkan felnyögtem. Istenem, de jó volt. Ízletes kosárka fog belőlük készülni.

         Óvatosan elkezdtem szedni őket, és beleraktam egy kis kosárba, amit magammal hoztam. Kis idő múlva, elkezdtem mormogni, ahogy szedegettem a gyümölcsöt. Hidegebb volt itt, az erdő kint tartotta a késő délutáni nap melegét, csak egy kis foltban tört át a napsugár a fák között, a melegség simogatta a bőrömet, ahogy átmentem rajtuk.

         Messzebbre sétáltam az erdőbe, egy magányosan álló szederbokor felé, amin rengeteg bogyó volt. Előrenyúltam, az ajkam mosolyra görbült, majd a bokám hirtelen durván kicsavarodott alattam, és hátulról hevesen megragadtak, karok voltak mindenhol, a fejem a földnek csapódott, mielőtt az egész testemet kilőtték, el a felkavarodott por mellett, a levegőbe.

         Sikítottam, és sikítottam, és sikítottam, de ő nem engedett el. Megtalált – eljött értem. És ez alkalommal, meg fog ölni. Küzdöttem, csapkodtam, és sikoltottam, de a fogása csak erősödött rajtam.

         Újra megtörténik. Ó Istenem, Istenem, Istenem, újra megtörténik.