Tizedik
fejezet
Bree
Néhány nappal azután, hogy Archer Hale integetett
nekem az élelmiszerbolt parkolójában, korai műszakban dolgoztam a bisztróban,
és amikor aznap délután hazaértem, észrevettem, hogy Anne az elülső verandán
ült. Odasétáltam, üdvözöltem őt, és ő mosolyogva kérdezte, - Jeges teát,
kedvesem?
Kireteszeltem
a kapuját, keresztülsétáltam rajta, majd fel a lépcsőjén. – Nagyszerűen
hangzik. Ha nem bánja a serpenyő és sült szalonna illatomat.
Elnevette
magát. – Azt hiszem, el tudom viselni. Milyen volt a műszakod?
A
verandai hintaszékébe roskadtam, hátradőltem, és a kis ventilátor felé
mozdítottam a testem, ami mellette ment. A kényelemtől felsőhajtottam.
-
Jól, - válaszoltam. – Szeretem a munkát.
- Ó,
az jó, - mondta, kezembe adva egy pohár teát, amit kiöntött. Hálásan
belekortyoltam, majd ismét hátradőltem.
-
Láttam, hogy felvesznek téged a Scholl lányok múlt éjszaka, és én annyira
boldog voltam, hogy látom, találtál néhány barátot. Remélem nem bánod, hogy egy
ilyen kíváncsiskodó szomszédod van. – Kedvesen elmosolyodott, és én viszonoztam
a mosolyt.
-
Nem, egyáltalán nem. Igen, átmentem velük a tó másik oldalára. Belefutottunk
Travis Hale-be, és vele lógtunk A Keserű Vég nevű kocsmában.
- Ó,
az össze Hale fiúval találkoztál.
Elnevettem
magam. – Igen, van még több?
Elmosolyodott.
– Nem, a fiatalabb generációk között csak Archer és Travis. Feltételezhetően
valójában most már csak Travis-nek van meg az
esélye, hogy egy másik Hale generációt hozzon létre.
-
Miért mondja ezt?
-
Nos, nem sokszor látom Archer Hale-t kijönni a birtokáról, hogy randizzon,
sokkal kevésbé esélyes, hogy feleségül vegyen valakit, de ismét, nem sok minden
tudok róla, kivéve, hogy nem beszél.
- Beszél,
- mondtam. – Én beszéltem vele.
Anne
meglepetten nézett, és enyhén felfelé billentette a fejét. – Nos, nekem
fogalmam sem volt. Soha nem hallottam, hogy egy szót is szólt volna.
Megráztam
a fejem. – Ismeri a jelbeszédet, - mondtam. – És én is. Apukám süket volt.
- Ó,
értem. Nos, ezt soha nem gondoltam volna. Azt hittem, hogy úgy mutatja be
magát, mint valaki, aki nem sok mindent akar csinálni senki mással, legalábbis
azon a néhány alkalmat leszámítva, amikor a városban láttam őt. – Enyhén a
homlokát ráncolta.
- Nem
hiszem, hogy valaha bárki is igazán próbálkozott volna, - mondtam, vállat
vonva. – Semmi baj nincs vele, kivéve talán az ember ismeretét, és hogy nem tud
beszélni, - mondtam, átnézve a válla felett, elképzelve Archer-t. – És a
divatérzéket. – Elvigyorodtam.
Visszamosolygott.
– Igen. Érdekes megjelenése van neki, ugye? Persze, elképzelem, ha kezelésbe
vennéd, sokkal tisztességesebben is kinézhetne. Igen jóképű személyek hosszú
sorából származik. Igazából, az összes Archer fiú nagyon jól nézett ki,
gyakorlatilag embertelenül. – Kislányosan felnevetett, én meg rávigyorogtam.
Ittam
egy nagy kortyot a teából, és oldalra hajtottam a fejemet. – Nem emlékszik,
pontosan mit történt a két testvérrel Archer balesetének napján?
Megrázta
a fejét. – Nem, csak amit a városban hallottam. Nem tudom mi történ közöttük,
ami azt a tragédiát okozta. Megpróbálok visszaemlékezni rájuk, milyenek voltak
– mennyi lány ájult el tőlük száz mérföldes körzetben. Természetesen a fiúk
kihasználták a lehetőséget, még Connor is, aki hármuk közül a legkevésbé volt
lármás. De amennyire emlékszem, közülük csak egyetlen lány keltette fel az
érdeklődésüket, és ő Alyssa McRae volt.
- Mindhármukét?
– Kérdeztem, a szemem kitágult. Ez egy történetnek ígérkezik.
-
Hmm, - mondta, a távolba révedve. – Itt velük ez egy jó kis szappan opera volt,
leginkább Connor és Marcus Hale között. Azok ketten mindig versengtek valamin.
Ha ez nem sport volt, akkor lányok, és amikor Alyssa a városba jött, akadt egy
lány, akiért versenghettek. Nathan Hale-t nem igazán mozgatta meg a dolog, hogy
érdeklődést mutasson iránta, de azt hiszem, ezt a másik kettő nem is nagyon
bánta. Mint ezelőtt említettem, ő mindig is egy kicsit más volt.
- Ki
nyerte el őt? – suttogtam.
Anne
pislogott, és rám nézett, mosolyogva. – Marcus Hale. Hozzáment feleségül –
gyorslövetű házasságnak hívtuk akkoriban. Alyssa családot akart alapítani. De
elvesztette a babát, és évekig nem sikerült, majd újra teherbe esett,
Archer-rel. – Megrázta a fejét. – Miután hozzáment Marcus-hoz, az a lány
állandóan szomorúnak látszott, és Connor Hale is. Mindig azt gondoltam, hogy
érezték, Alyssa rossz döntést hozott. Természetesen, az ivást, és a nők után
való koslatást, amit Marcus Hale mindig is csinált, az esküvő után is
folytatta, így nagyjából az egész város tudta, hogy Alyssa hibát vétett.
- És
akkoriban lett Connor Hale Rendőrkapitány?
-
Igen, az lett. Ő is megházasodott, próbált továbblépni, gondolom. És lett neki
Travis.
-
Hűha. És utána minden véget ért azzal a tragédiával.
- Igen,
igen… nagyon szomorú. – Rám nézett. – De, kedvesem, te képes vagy beszélni
Archer-rel, szóval azt hiszem, ez csodálatos. – Megrázta kissé a fejét. – Ez ráébreszt
arra, mennyire kicsinyesek is voltunk mindannyian azzal a fiúval. – Szomorúnak tűnt,
és elveszett a gondolataiban.
Néhány
percig mindketten csendben ültünk, a teánkat kortyolgatva, mielőtt megszólaltam,
- Jobb, ha lezuhanyozom, és átöltözök. Ma ismét le fogok biciklizni a tóhoz.
- Ó
jó. Örülök, hogy bicikli jól bevált számodra. Töltsél annyi időt a tónál,
amennyit tudsz. Az idő hamarosan megváltozik.
Elmosolyodtam,
és felálltam. – Fogok. Köszönöm, Anne. És köszönöm a beszélgetést is.
- Én
köszönöm, kedvesem. Mosolyt csalsz egy idős hölgy arcára.
Rávigyorogtam,
intettem, ahogy lesétáltam a lépcsőjén, és át a kapuján.
**********
Egy
órával később, a Briar Road-on bicikliztem lefelé, a kosaramban egy üveg
vízzel, a törölközőmmel, és az én édes, csíntalan kiskutyámmal.
Ahogy
elhajtottam Archer háza mellett, megállítottam a biciklimet, lábamat végighúzva
a homokban. A kapuja kissé nyitva volt. Bámultam rá, teljesen megállva. Nem
láttam postakocsit elhajtani az úton. Magától hagyta nyitva? Megbillentettem a
fejem, a helyzetet vizsgálva. Felemeltem az egyik ujjamat, és az ajkamat
ütögettem vele, gondolkozva. Teljesen ciki lenne ismét hívatlanul beállítani a
birtokára? Vagy kissé nyitva hagyta a kaput, mint egy meghívás gyanánt?
Teljesen nevetséges volt még csak erre is gondolnom? Valószínűleg.
Előre
kormányoztam a biciklimet, és a magas kerítésnek döntöttem, felkapva Phoebe-t,
és bedugtam a fejem a nyitott kapun, csak egy gyors pillantást szándékoztam
vetni belülre. Archer elfelé sétált, a háza felé, de amikor meghallotta a
kapuja nyikordulását, megfordult, szeme rajtam állapodott meg, nem volt bennük
semmi meglepetés.
Beléptem.
Szia, mondtam, letéve Phoebe-t, és jelelve. Valójában
abban reménykedtem, hogy a nyitva hagyott kapud azt jelentette, hogy rendben
vagy azzal, ha bejövök, és hogy nem követek el újra birtokháborítás. Elfintorodtam, kezemet az arcomhoz vontam, és
visszatartottam a lélegzetemet, ahogy a válaszát vártam.
Mély,
borostyánszínű szemével engem nézett néhány másodpercig, ahogy a vörösség az
arcomra kúszott, és valami gyengédség jelent meg a kifejezésében.
Farmert
viselt, ami úgy nézett ki, mint ami menten szétbomlik, rengeteg lyuk volt
rajta, valamint egy testhez simuló fehér pólót – túlságosan testhez simulót –
és a lába csupasz volt.
Mutatni
akarok neked valamit, mondta.
Kiengedtem
a levegőt, és nem tudtam semmit tenni a mosollyal, ami az arcomra kúszott.
De
utána oldalra döntöttem a fejem, összezavarodottan. Tudtad, hogy
jövök?
Lassan
megrázta a fejét. Azt gondoltam, lehet. Látom a biciklinyomokat.
Az arcom ismét elpirult. – Ó, - leheltem, nem jelelve. – Um…
Akarod
látni, vagy sem?
Egy
másodpercig csak néztem rá, majd bólintottam. Rendben. Várj, hol van a baltád?
Felemelte az egyik szemöldökét, néhány szívdobbanásnyi ideig
tanulmányozott engem. Azt gondolod, vicces vagy?
Elnevettem magam, örömet érezve, hogy felhozta a legutóbbi
beszélgetésünket. Touché. Vigyorogtam. Mit akarsz mutatni nekem?
Odaát vannak.
Ők? kérdeztem, előrefelé sétálva vele, le a felhajtón, a fákon keresztül.
Bólintott,
de nem fejtette ki bővebben.
Phoebe
meglátta, ahogy egy madár keresztülrepül a pázsiton, és a nyomába eredt olyan
gyorsan, amennyire rövid lábai engedték.
Elértük
a kis házát, és tettünk néhány lépést lefelé az apró verandán, ami csak egy
fehér hintaszéknek, és egy tároló doboznak volt elég nagy.
Oldalra
mozdította a hintaszéket, és én levegőért kaptam.
Ó édes
Istenem! mondtam, beszívtam a
levegőt, és előre sétáltam.
Ez volt az a
hang, amit említettél, hogy néhány nappal ezelőtt hallottál? Kitty (cica) éppen akkor szült meg.
Elvigyorodtam, ahogy lenéztem az alvó anya kutyára, és a három apró,
barna kutyakölyökre, akik lustán elnyújtóztak a hasánál, világosan, mintha épp
most ettek volna, és tejkómába estek. De utána összeráncoltam a szemöldökömet,
amikor feldolgoztam, amit mondott, és rá néztem. A kutyád neve Kitty?
Kisöpörte a haját az arcából, rám nézve. Hosszú történet. A nagybátyám
bizalmasan elárulta nekem, hogy az állatok a birtokán kémek, akik neki dolgoztak,
és eszerint nevezte el őket. A teljes neve Kitty Storms. Őt az Orosz Külföldi
Hírszerző Ügynökség képezte ki. Most nekem dolgozik.
Uh ó, ez nem volt jó. Értem, mondtam. És te elhiszed ezt? Óvatosan néztem rá.
Nos, a
műveletei legtöbbször a mókusok követésében merült ki, és úgy tűnik, intett oda, ahol a kicsikkel együtt aludt, titkos
találkákkal termékeny férfiakkal. Valami táncolt a szemében, ami szórakozottságnak tűnhetett.
Kieresztettem
egy nevetést, majd megráztam a fejem, Szóval a nagybátyád egy kicsit…
Paranoiás volt, mondta. De ártalmatlan. Ő egy jó fickó
volt. Azt gondoltam, a fájdalom egy rövid villanását
láttam, ami elfutotta a vonásait, mielőtt ismét a kölykök felé fordította a
fejét.
Megérintettem
Archer karját, és ő megrándult, majd felém fordult. Hallottam,
hogy a nagybátyád néhány éve elhunyt. Részvétem.
Lenézett rám, szemei az arcomat fürkészték. Bólintott, alig
észrevehetően, és ismét visszafordult a kutyusok felé.
Néhány
pillanatig a profilját tanulmányoztam, észrevéve mennyire kellemes látvány
volt, legalábbis az, amit láttam. Utána lehajoltam, hogy közelebbi pillantást
vessek a kutyakölykökre.
Felvigyorogtam
Archer-re, aki mellém guggolt. Felvehetek egyet? kérdeztem.
Bólintott.
Fiúk, vagy
lányok?
Két fiú, egy lány.
Felemeltem az egyik kicsi, meleg, puha testet, a mellkasomhoz tettem,
és ringatni kezdtem, orromat a lágy bundájába fúrtam. A kölyök nyögdécselt és
az arcomhoz kezdett dörgölőzni, nedves orra kuncogásra késztetett.
Archer-re
néztem, aki engem bámult, apró mosollyal az ajkán. Ez volt az első alkalom, hogy
ilyet kaptam tőle, így kissé megriadtam. Bámultam őt, szemünk találkozott, és
összekapcsolódott, mint legelső alkalommal, amikor találkoztunk. Zavarodottnak
éreztem magam, mintha minden bennem felgyorsult volna. Rámeredtem,
szórakozottan dörzsölgettem az arcomat a kutyus dundi pocakjának bársonyos
puhaságához.
Egy
perc után, lettem a kölyköt, így tudtam jelelni, Köszönöm, hogy megmutattad őket
ne-
Kinyúlt,
és megállította a kezem, a szemembe nézve. Kérdőn pillantottam rá, majd
szememet nagy kezére irányítottam, ami az enyémen pihent. Gyönyörű keze volt,
erős, de ugyanakkor finom is. Visszanéztem rá.
Felemelte
mindkét kezét, és azt mondta, Te beszélhetsz a jól bevált módon. Én hallak téged,
emlékszel?
Pislogtam rá, és néhány pillanat múlva felemeltem a kezem, Ha megfelel
neked, szeretnék a te nyelveden beszélni. Apró mosolyt eresztettem meg.
Bámult
engem, megfejthetetlen kifejezéssel a szemében, mielőtt felállt.
Vissza kell
mennem dolgozni, mondta.
Dolgozni? kérdeztem.
Bólintott,
úgy döntött nem bonyolítja. Nos, akkor rendben.
Akkor, azt
hiszem, mennem kéne?
Csak nézett engem.
Visszajöhetek? kérdeztem. Hogy lássam a kutyusokat?
Egy másodpercig a homlokát ráncolta rám, majd bólintott.
Kifújtam
a levegőt, Oké. Ha a kapud nyitva lesz, tudni fogom, hogy bejöhetek.
Ismét bólintott, ez alkalommal csak egy kicsit, alig észrevehetőt.
Még
néhány pillanatig bámultuk egymást, mielőtt elmosolyodtam, és megfordultam,
visszasétáltam a felhajtóján. Hívtam Phoebe-t, aki ez alkalommal jött is, és
felkaptam őt. A kapuja felé fordultam, és ő még mindig ugyanazon a helyen állt,
engem nézve. Intettem egy kicsit, és becsuktam a kaput magam mögött.
Köszönöm. Már nagyon vártam. Annyira szeretem ezt a történetet! :)
VálaszTörlésÁáááá már nagyon vártam! Köszönöm! Olyan aranyosak *-* (biztos a kölyökkuszik is, de én most Archerről beszélek ;) )
VálaszTörlésEgyértelműen Archer a legaranyosabb ebben a történetben ❤ És lesz még cukibb is ;)
VálaszTörlésOlyan édes történet
VálaszTörlésKöszi
És a java még csak ezután do következni! ;)
VálaszTörlés