Harminckettedik fejezet

Harminckettedik fejezet

Archer

Közel tartottam őt magamhoz, belélegeztem csodálatos illatát, a szívem felemelkedett ettől az édes megkönnyebbüléstől, hogy a karomban tarthatom őt. Az én Bree-met. Annyira reménytelenül hiányzott, hogy az első néhány héten azt hittem meghalok nélküle. De nem tettem. Annyi sok mindent kell elmondanom neki, megosztani vele.

         Hátrahajoltam, belenéztem a smaragdszínű szemébe, azok az arany pöttyök, amiket úgy imádtam még fényesebbek lettek a csillogó könnyei alatt. Lélegzetelállító volt. És Istenre reméltem, hogy még mindig az enyém volt.

         Nem igazán tudom, hogyan kell táncolni, mondtam, képtelen voltam elszakítani a tekintetemet róla.

         Kifújta a levegőt és egy apró mosolyt eresztett meg. Én sem igazán vagyok jó benne.

      A karjaimba zártam őt és a testemhez szorítottam, ahogy elkezdtünk a zenére ringatózni. Majd csak kitaláljuk, hogyan kell csinálni.

         Lefutattam a kezemet a hátán lévő meztelen bőrön és ő megrázkódott a karomban. Mindketten néztük, ahogy a másik kezemmel összekulcsoltam az ujjaimat az övével, a tekintetem gyorsan az arcára siklott. Nagyot nyelt és az ajkai szétnyíltak, miközben találkozott a pillantásommal.

         Közelebb húztam őt magamhoz és a testemet az övéhez nyomtam, érezve, hogy a nyugalom eláraszt engem.

         Amikor a dal véget ért, mindketten hátraléptünk és Bree azt kérdezte, Ez a valóság?

      Rámosolyogtam. Nem tudom. Azt hiszem. De olyan érzés, mintha álom lenne.

      Egy apró nevetést hallatott és lenézett, majd vissza rám. Honnan tudtad, hogy itt leszek?

      Elmentem a házadhoz, jeleltem. Anne meglátott engem és elmondta, merre talállak.

      Felnyúlt és a kezét az arcomra tette, mintha ellenőrizni akarná, megbizonyosodni benne, hogy valóban itt vagyok, és én behunytam a szememet és belehajoltam az érintésébe. Egy másodperc múlva, elvette a kezét és jelelt nekem, Hol voltál, Archer? Mit-

      A kezemet az övé köré kulcsoltam, megállítva a szavait és ő meglepetésében felpislogott rám. Elengedtem és felemeltem a kezemet. Annyi mindent kell elmondanom neked, annyi mindenről kell beszélgetnünk.

      Szeretsz még? kérdezte és sebezhető tekintettel pislogott fel rám, friss könnyek csillogtak bennük. Az egész szíve az arcára volt írva és én annyira reménytelenül szerettem, hogy éreztem a csontom belsejében.

         Soha nem hagytam abba, hogy szeresselek téged, Bree, mondtam, reménykedve, hogy látta a szememben hogy teljes lelkemmel, és teljes testemmel úgy is gondoltam.

         Néhány másodpercig az arcomat tanulmányozta, majd pár szívdobbanásnyi pillanatig lenézett, mielőtt a tekintetét felemelte volna és a mellkasomra koncentrált, miközben azt mondta, Elhagytál engem.

      El kellett, válaszoltam.

         Szeme az arcomon kalandozott, elszántan tanulmányozott. Vigyél haza, Archer, mondta és engem nem kellett kétszer kérni. Megragadtam a kezénél fogva és elkezdtem keresztülverekedni a tömegen, amiről teljesen megfeledkeztem.

         Amikor kiléptünk a csípős éjszakai levegőre, Bree megszólalt, - Várj, Melanie és Liza-

         Láttak engem, jeleltem, tudni fogják, hogy velem jöttél el.

      Bólintott.

         Az inas előrehozta a furgonomat, ami teljesen kitűnt a BMW-k és Audi-k közül. Ez rendben volt így. Nekem Bree Prescott volt a karomban és ott is szándékoztam tartani.

         Rávigyorogtam, miközben elindítottam a furgont. Ahogy indultam volna el, utógyújtást okoztam, amitől a körülöttünk álló emberek félreugrottak és sikítottak, egy nő nyérc stólában a földre zuhant. Azt gondolhatták, hogy valaki tűzet gyújtott. Fintorogtam és bocsánatkérően intettem nekik.

         Miközben elhajtottunk, Bree-re pillantottam, aki az ajkát harapdálta és nyilvánvalóan a nevetését próbálta visszatartani. Ő rám nézett és én is rá, majd mind a ketten előre tekintettünk. Néhány másodperc elteltével ismét rám pillantott, majd hátravetette a fejét és vadul nevetni kezdett. A szemem kitágult, majd nem tudtam mit tenni, én is megtörtem, elvigyorodtam és vele együtt nevettem, miközben egyidejűleg próbáltam a szememet az úton tartani.

         Annyira nagyon nevetett, hogy könnyek csorogtak végig az arcán, én meg megragadtam a mellkasomat, megpróbálva a jókedvet ellenőrzés alatt tartani, ami úgy tűnt átvette felettünk az irányítást.

         Néhány másodperc elteltével, átpillantottam rá, és az arcáról hirtelen eltűnt a vidámság, helyét átvette a könnyek rohama. A nevetésem elhalt és idegesen néztem rá, kíváncsi lettem rá, hogy mi a fene történt.

         Kezemet a lábára tettem, de ő lesöpörte, és csak még jobban sírt, úgy nézett ki, mint aki nem kap levegőt. Pánik árasztott el. Mi történik itt? Nem tudtam, mit tegyek.

         - Három hónapra eltűntél, Archer. Három hónapra! – csuklott el, a hangja az utolsó szónál elhalt. – Nem írtál. Nem vitted magaddal a telefonodat. Azt se tudtam, hogy életben vagy-e még. Hogy meleg helyen vagy-e. Nem tudtam, hogyan kommunikálsz azokkal, akikkel kell. – Kiengedett egy újabb zokogást.

         Rápillantottam és lehúzódtam oldalra, egy kis homokos részre a folyó partján. Bree felé fordultam, pont akkor, amikor felrántotta a furgonom ajtaját és kiugrott belőle, gyorsan sétálva az út mentén a kicsi, fekete ruhájában. Mi a fenét csinál? Én is kiugrottam és kocogni kezdtem, hogy utolérjem, kavics ropogott a talpam alatt, miközben Bree imbolygott előttem a magas sarkújában.

         A telihold felettünk hatalmas volt, megvilágította az éjszakát, így tisztán láttam őt magam előtt.

         Amikor végül elértem őt, megragadtam a karját és megállítottam, megpördítettem, a könnyek még mindig csorogtak az arcán. Ne szaladj el tőlem, mondtam. Nem hívhattalak fel. Kérlek, ne rohanj el tőlem.

      - Te rohantál el tőlem! – mondta. – Te futottál el tőlem és én minden egyes nap egy kicsit jobban meghaltam! Te még csak nem is tudattad velem, hogy biztonságban vagy! Miért?

         A hangja az utolsó szónál megtört és én éreztem, hogy a szívem összeszorul a mellkasomban. Nem tehettem, Bree. Ha írtam volna neked, vagy kapcsolatba léptem volna veled, akkor nem lettem volna képes távol maradni. És nekem távol kellett maradnom, Bree. Távol kellett. Te vagy az én mentőövem és nekem e nélkül a biztonság nélkül kellett ezt végigcsinálnom. Végig kellett csinálnom.

      Néhány percig csendben állt ott, tekintete a mozdulatlan kezemen időzött, nem nézve fel az arcomra. Mindketten reszkettünk, leheletünk fehér felhőként kavargott előttünk.

         Hirtelen megértettem. Bree már három hónapja visszatartotta a távollétem miatt érzett érzelmeit és a visszatérésem megnyitotta azt a bizonyos gátat. Tudtam milyen érzés, amikor az érzelmek a felszínre törnek, amitől rosszul érzed magad, irányíthatatlannak – jobban tudtam, mint bárki más. Ezért mentem el. De most, visszajöttem. És most rajtam volt a sor, hogy erős legyek Bree miatt. Most, végre már képes vagyok rá.

         Gyere vissza a furgonhoz. Kérlek. Had melegítselek fel, majd beszélgetünk.

      - Voltak más nők?

         Megráztam a fejemet, és kifújtam a levegőt, lenéztem a lábamra, majd vissza rá. Előrehajoltam és a kezemmel „beszéltem” egyenesen a testének, a szemébe nézve, miközben ő felváltva nézte az arcomat és a kezemet. Mindig is csak te voltál. Mindig. Is. Csak. Te. Voltál.

      Behunyta a szemét és friss könnyek folytak le az arcán. Kinyitotta őket és ott álltunk némán, a leheletünk szétoszlott, miközben az ég felé emelkedett.

         - Én azt gondoltam, - lassan megrázta a fejét, - azt hittem, talán rájöttél arra, hogy magányos vagy, - hatalmas levegőt vett, - és hogy beleszerettél volna bármelyik lányba, aki aznap végigsétált a felhajtódon – hogy talán erre kellett rájönnöd. – Lepillantott.

         Állát az ujjaim közé vettem és megdöntöttem a fejét, hogy rám nézzen. Leeresztettem a kezemet és azt mondtam, Semmi nem volt, amire rá kellett volna jönnöm. Amit tudok, hogy azon a napon te átsétáltál a kapumon és én elvesztettem a szívem. De nem azért, mert ez lehetett volna bármelyik lány – hanem, mert ez a lány te voltál. Miattad veszett el a szívem. És Bree, arra az esetre, ha kíváncsi lennél rá, soha nem akarnám visszacsinálni.

      Ismét behunyta a szemét, majd kinyitotta és láttam, hogy a teste ellazul.

         - Mit csináltál? – kérdezte végül csendesen, meztelen karjával átölelve magát.

         Kérlek, had melegítselek fel téged, ismételtem meg, kinyújtva felé a kezem.

         Nem mondott semmi mást, de megfogta a kezemet és együtt sétáltunk vissza a furgonomhoz. Amikor elértük azt, felsegítettem őt, majd az saját oldalamhoz mentem és én is beszálltam, felé fordulva.

         Egy másodpercig kifelé néztem a mögötte lévő ablakon, átgondolva mindent, amit az elmúlt három hónapban csináltam, válaszolva a kérdésére, amit kint feltett. Elmentem éttermekbe, kávézókba… egyszer moziban is jártam. Egy apró mosolyt villantottam meg és a tekintete az arcomra rebbent.

         Pislogott rám, a könnyei már felszáradtak. – Igen? – suttogta. Én bólintottam.

         Tekintete az arcomat kutatta néhány másodpercig, mielőtt megkérdezte volna. – Mit néztél meg?

         Thor, betűztem.

         Halkan elnevette magát, és ez a hang zene volt a füleimnek. – Tetszett?

         Imádtam. Kétszer is végigültem. Még popcornt és üdítőt is rendeltem, annak ellenére, hogy mögöttem emberek sorakoztak.

      - Hogy csináltad? – Nagy szemekkel nézett rám.

         Mutogatnom kellet és egy kicsit gesztikulálnom is, de a kölyök értette. Kedves volt. Egy percre megálltam. Erre a felismerésre körülbelül egy hónappal a távozásom után jöttem rá. Akármikor, amikor elmentem valahová és kommunikálnom kellett valakivel és ők észrevették a hegemet és megértették, hogy miért gesztikulálok, mindegyiküknek más volt a reakciója. Néhányan kínosak, kellemetlenek voltak, mások kedvesek, segítőkészek és voltak még olyanok is, akik türelmetlenek és irritálóak voltak. Bree tekintete ellágyult és figyelmesen hallgatott engem.

         Rájöttem, hogy az emberek reakciójának több köze van hozzájuk, ahhoz, hogy kik is ők valójában, mint hozzám. Ez olyan villámcsapásszerű felismerés volt, Bree.

      Ismét könnyek szöktek a szemébe és kinyúlt, majd megérintette a lábamat, egyszerűen csak rajtam nyugtatva a kezét.

         Bólintott. – Ugyanez volt az apámmal is. Mi más van még? – kérdezte.

         Szereztem munkát, mosolyodtam el és egy meglepett kifejezés jelent meg az arcán. Bólintottam. Igen, megálltam ebben a kisvárosban New York államban és megláttam egy hirdetést arról, hogy srácokat keresnek a reptérre, hogy kipakolják a tehergépkocsikat. Írtam egy levelet a helyzetemmel kapcsolatban, elmagyaráztam azt, hogy hallok, és megértem az utasításokat, hogy keményen dolgozok, de nem tudok beszélni. Személyesen adtam oda a srácnak, aki elolvasta, majd ott a helyszínen fel is vett. Elvigyorodtam a büszkeség emlékétől, amit abban a pillanatban éreztem.

         Unalmas munka volt, de megismertem ott egy másik fickót, Luis-t, aki megállás nélkül beszélt, elmesélve az élete történetét, mialatt dolgoztunk. Hogyan jött el Mexikóból, anélkül, hogy egyáltalán ismerte volna a nyelvet, mennyire küzdött még mindig, hogy támogassa a családját, de boldogok voltak, mert ott voltak egymásnak. Sokat beszélt. Volt egy olyan benyomásom, hogy soha senki még csak meg sem hallgatta őt. Elmosolyodtam arra az emlékre, hogy Bree-n kívül ő lett az első igazi barátom.

      Meghívott engem az otthonába a Karácsonyi vacsorára és a kislánya megtanult néhány jelet, mielőtt odaértem volna, én meg tanítottam még neki néhányat. Elmosolyodtam a kicsi Claudia-ra gondolva. Megkérdezte tőlem a szerelem jelét és én a te nevedet betűztem le neki.

      Bree kiadott egy apró hangot, ami valahol a nevetés és a zokogás között lehetett. – Szóval most ahová csak megy, azt fogja mondani, hogy ’én Bree-lek téged’? – kérdezte, gyengéden mosolyogva.

         Bólintottam. Igen. Teljesen felé fordultam, az arcára koncentrálva. Kiállok a logikám mellett. Szerintem a szerelem az egy fogalom és mindenkinek van egy saját, egyéni, személyre szabott szava, ami összegzi azt. Az én szavam a szerelemre a Bree.

      Néhány szívdobbanásnyi ideig bámultuk egymást, magamba ittam a gyönyörűségét, az édes együttérzését. Már korábban is tudtam róla ezeket, de nem olyan mértékben, mint most.

         Végül, azt kérdezte, - Mi vett rá arra, hogy úgy dönts, eljött az ideje, hogy haza gyere?

         Néhány másodpercig néztem rá, elgondolkozva a kérdésén. Néhány nappal ezelőtt egy kis kávézóban ültem és észrevettem egy idős férfit, aki a velem szemben lévő asztalnál foglalt helyet. Annyira magányosnak, annyira szomorúnak tűnt. Én is, de hirtelen felmerült bennem, hogy néhány ember úgy éli le az életét, hogy soha nem szerették, vagy szeretett olyan mélyen, ahogy én szeretlek téged. Mindig is meglesz annak az esélye, hogy ebben az életben elveszíthetlek téged. Semmi nincs, amit bármelyikünk is tehetne az elvesztésnek a lehetősége ellen. De abban a pillanatban, eldöntöttem, hogy sokkal jobban érdekel, hogy arra a nagyszerű megtiszteltetésre összpontosítsak, ami megadatott nekem, azáltal, hogy vagy nekem

      Ismét könnyek csillogtak a szemében, miközben azt suttogta, - És mi lett volna, ha nem vagyok itt, amikor visszajössz?

         Akkor utánad mentem volna. Harcoltam volna érted. De nem látod, először magammal kellett megküzdenem. Valaki olyannak kellett éreznem magam, aki megérdemli azt, hogy megnyerjen téged.

      Egy másodpercig bámult rám, még több könny szökött a szemébe. – Hogyan lettél ennyire csodálatos? – kérdezte, kiengedve egy apró, ziháló nevetést és egy pici szipogást.

         Már ezelőtt is csodálatos voltam. Csak szükségem volt egy kis tapasztalatra. Szükségem volt Thor-ra.

      Még egy apró nevetést eresztett meg, majd rám vigyorgott. Azt hiszed vicces vagy?

      Visszavigyorogtam rá, észrevéve, hogy végre a kezét használja arra, hogy beszéljen. Nem, soha nem viccelnék Thor-ral kapcsolatban.

      Elnevette magát, majd ismét némán nézett rám, az arckifejezése komolyra fordult.

         Az enyém is komollyá vált és megkérdeztem, Miért maradtál, Bree? Mondd el nekem.

      Kifújta a levegőt, egy másodperce lenézett az ölében lévő kezére. Végül felemelte őket és válaszolt, Mert szeretlek téged. Mert örökké vártam volna rád. Belenézett a szemembe, a szépségétől ismét elakadt a lélegzetem. Vigyél haza, Archer, mondta.

         A szívem szárnyalt, miközben elindítottam a furgont és visszahajtottam az útra. A maradék utat kellemes csendben tettük meg. Amikor már majdnem ott voltunk, Bree kinyújtotta a kezét az enyémért és a maradék úton magunk között tartottuk azokat.

         Felhajtottam a házam elé és átsétáltunk a kapun, le a bejárati ajtómhoz, nem beszélve egy szót sem.

         Amikor beléptünk és ő felém fordult, azt mondtam, Tisztán tartottad a házamat.

      Körbenézett, mintha csak visszaemlékezne, majd bólintott.

         Miért? kérdeztem.

         Úgy tűnt, gondolkodik. Mert ettől olyan érzésem támadt, mintha visszajönnél, mintha hamarosan itthon lennél.

      A szívem szorosan összeszorult. Sajnálom, Bree.

      Megrázta a fejét és felnézett rám, tágra nyílt, sebezhető tekintettel. Ne hagyj el mégegyszer engem, kérlek.

      Megráztam a fejem és közelebb húzódtam hozzá. Soha többé, válaszoltam, majd a karomba zártam őt. Felemelte a száját az enyémhez, és én az övéhez nyomtam az ajkamat, némán felnyögve az ízétől, miközben a nyelvemet a szájába csúsztattam. Nem tehettem a remegés ellen, ami keresztülszáguldott a testemen, ahogy a barack és Bree-nek az íze a nyelvemre robbant. A farkam azonnal megkeményedett és hozzányomtam magamat. A számba sóhajtott és lehetetlen, de még jobban megkeményedtem. Úgy éreztem egy örökkévalóság telt el, mióta legutoljára benne voltam.

         Elszakította a száját az enyémtől és azt mondta, - Annyira hiányoztál, Archer. Annyira nagyon.

         Egy másodpercre elengedtem őt és jeleltem, Nekem is hiányoztál, Bree. Nagyon, de nagyon.

      Elkezdtem ismét leereszteni a számat az övéhez, amikor a hajamhoz emelte a kezét és megszólalt, - Hosszabb. Egy újabb hajvágást kell majd csinálnom neked. – Elvigyorodott. – Talán, ez alkalommal nem fogsz kidobni a házadból, amikor megpróbállak molesztálni téged.

         Némán kuncogtam, majd elvigyorodtam és felemeltem a kezemet. Jó esély van arra, hogy nem foglak. Mellesleg, Bree, most már abba fogom hagyni a beszédet, és más dolgokra használni a kezemet, rendben?

      A szeme kitágult, ajkai enyhén szétnyíltak, miközben suttogott, - Rendben.

         Felkaptam és átcipeltem őt a rövid folyosón a hálószobám felé és lábra állítottam közvetlenül az ágyam mellett.

         Lerúgtam a cipőmet, kikötöttem a nyakkendőmet és elkezdtem kigombolni az ingemet, miközben ő is lerúgta a magas sarkúját és megfordult, hogy kicipzározhassam a ruháját.

         Lassan lehúztam a cipzárt, egyre több és több bőrt fedve fel. A bikini vonala mostanra eltűnt és a bőre krémes és világosabb volt annál, mint amikor legutoljára láttam őt teljesen. Annyira gyönyörű volt. És az enyém, teljesen az enyém. Mély elégedettség töltött el, és a kétségbeesés, hogy benne érezzem magamat egy másik szintre emelkedett.

         Visszafordult felém, és hagyta, hogy az apró, fekete ruhája a padlóra hulljon és szétterüljön a lába körül. A farkam lüktetett, ahogy felnézett rám a szempilláin keresztül, a rózsaszín ajkai szétnyíltak.

         Lenyúltam és eltávolítottam a zoknimat, majd felegyenesedtem és kicsatoltam az övemet, kigomboltam a nadrágomat és hagytam, hogy a földre essen, ahol lerúgtam azt. Bree megnyalta az ajkát és lenézett a merev erekciómra, majd vissza az arcomra. Szemei fényesek és tágak voltak.

         Felé nyúltam és kicsatoltam a pánt nélküli melltartóját és hagytam, hogy az is a padlóra hulljon. Éreztem, hogy egy csepp előváladék megjelenik a farkam hegyén, miközben magamba szívtam a tökéletes melleinek a látványát, a rózsaszín mellbimbót, ami máris megkeményedett, és a számért könyörgött.

         A háta mögé néztem, és megbillentettem a fejem, az ágy felé intve és Bree leült, hátrafeküdt, miközben én felé másztam, bőr ért bőrhöz. A forrósága simogatott engem, színtiszta elektromos áramot küldve lefelé a gerincem mentén és a tekintete elmondta nekem, hogy szeret. Szeretve vagyok egy gyönyörű nő által, aki alattam feküdt, készen állva arra, hogy a testébe hívjon engem.

         Ezelőtt minden alkalommal, amikor szeretkeztem vele, a fejemben minden kétségbeesetten azt sikoltotta, hogy Enyém!, de most ez egy szelíd beismerés, egy megnyugtató igazság volt. Enyém, enyém, örökké az enyém.

         Lehajtottam a fejemet és a számba vettem az egyik mellbimbóját, megfürdetve azt a nyelvemmel, miközben Bree felnyögött és a csípőjét a keménységemhez nyomta. Ó Istenem, de jó érzés volt. Az íze, a selymes, forró bőrének érzése alattam, a tudat, hogy hamarosan a szűk forróságába fogok süllyedni… de nem túl hamar. Azt akartam, hogy sokáig tartson.

         Néhány percig csak szívogattam és nyaltam a mellbimbóját, miközben ő végigfutatta ujjait a hajamon, gyengéden meghúzogatva azt. A testem magától a hasához nyomódott, megpróbálva enyhíteni a farkamban lévő intenzív lüktetést.

         Bree homorított, és mélyen felnyögött, - Archer, ó Istenem, kérlek, - zihálta.

         Lecsúsztattam a kezemet a középpontjához és éreztem a csúszós síkosságot, ami azt jelentette, hogy készen állt rám, több, mint készen állt rám. Egy keveset a csiklójára kentem és gyengéden, apró körökben masszírozni kezdtem, mialatt Bree zihált. – Ó Istenem, Archer, kérlek, el fogok menni és nem akarok. Veled együtt akarok elmenni, miközben bennem vagy. Kérlek.

         Ismét a szájához hajoltam és foglyul ejtettem az sajátommal, a nyelve az enyémmel táncolt, puhán, nedvesen és hihetetlenül finoman. Soha nem kaphatok eleget a szájából, belőle.

         A kezembe vettem magamat és a farkam fejét a bejáratához igazítottam, majd belélöktem magamat, teljesen belésüllyedtem egyetlen mély lökéssel. Behunytam a szememet a tökéletes érzés miatt, ahogy olyan szorosan körbevett engem és néhány szívdobbanásnyi ideig egyszerűen csak így maradtam.

         Bree felnyomta magát hozzám, némán kérve arra, hogy mozogjak és én megtettem, az extrém síkossága megkönnyítette, hogy ki és becsúszkáljak benne. A szűk súrlódás szavakon túli boldogság volt.

         Először lassan mozogtam, annak a megkönnyebbülése, hogy benne lehetek annyira erős volt, hogy soha nem akartam, hogy ez a pillanat véget érjen. De egy perccel később, a saját testem azt követelte, hogy mozogjak, így felgyorsítottam a lökéseim tempóját.

         Bree felnyögött és zihálva megszólalt, - Igen, - és becsukta a szemét, fejét hátranyomta a párnára. Enyém, enyém, örökké az enyém, az agyam ezt énekelte, miközben pumpáltam és néztem a gyönyörű, élvezettel megtelt tekintetét, a haja szétterült körülötte a fehér párnahuzaton, úgy nézett ki, mint egy istennő, egy angyal, az apró, fehér mellei a lökéseim ritmusára ugráltak.

         Pumpáltam őt, megtámaszkodva a karjaimon, miközben ő zihált és nyöszörgött élvezetében. Az egyik karomat a jobb térde alá tettem és felhúztam a lábát, így mélyebbre tudta kerülni és ő ismét felnyögött, a körmeivel megragadta a fenekemet. Istenem, de szerettem ezt.

         Néhány perc elteltével, Bree arca kipirult, közelgő jele annak, hogy mindjárt elélvez, amit tapasztalatból tudtam, és a szemét is kinyitotta.

         Kezei a befeszített bicepszemhez siklottak, majd fel és lefuttatta őket rajtuk, miközben a szemei elfelhősödtek és az ajkai néma „ó”-t formáztak, mielőtt éreztem, hogy az izmai még jobban összeszorulnak a farkamon és remegni kezdett. Levegőért kapkodott és felívelt hozzám, mialatt az elégedettség gyönyörű kifejezése suhant keresztül az arcán és halkan felnyögött, ahogy a teste ellazult.

         Álmodozó tekintettel nézett fel rám, miközben és folytattam a mozgást, ő meg azt mondta, - Szeretlek.

         Szeretlek, tátogtam, majd becsuktam a szemem, ahogy éreztem az első áramütés szerű csapást lefelé a gerincemen. Feltérdeltem és Bree alá nyúltam, megragadva a fenekét, és felfelé billentettem a csípőjét, így még mélyebbre tudtam hatolni, mint ezelőtt. Most már keményen és gyorsan mozogtam, az élvezet spirálja egyre magasabbra és magasabbra emelkedett.

         - Ó Istenem, - Bree levegőért kapkodott, hozzám préselve magát, miközben néztem, ahogy egy újabb orgazmus száguldott keresztül rajta. Szemei kipattantak és kerek szemekkel nézett fel rám. A döbbent arckifejezésétől mosolyogtam volna, de az élvezet keresztülcikázott a hasamon, összeszorította a golyóimat és a farkam megfeszült és megvastagodott a közelgő orgazmusom miatt, ami annyira intenzív volt, hogy szinte elvesztettem az irányítást.

         Belélöktem magam, egyszer, kétszer, majd a világom millió apró fénypontra robban szét, a levegő olyan volt, mintha vibrálna körülöttem, ahogy az eksztázis mélyen és intenzíven elárasztotta a testemet, a farkam rángatózott benne, ahogy a csúcsra jutottam.

         Amikor visszatértem, Bree még mindig felfelé bámult rám csodálattal az arcán. El tudtam képzelni, hogy ugyanez a kifejezés volt az én arcomon is. Kihúzódtam belőle, a kezembe fogtam a még félig-kemény merevedésemet és arra használtam, hogy az ondót, ami most kifolyt belőle, a csiklójára és rá dörzsöljem.

         Nem tudom, miért csináltam ezt, szinte ösztönös volt, semmi olyasmi, amiről elgondolkodtam volna. De megbabonázódtam attól, amit az imént megosztottunk egymással, és annak a látványa, hogy ő és én együtt voltunk és az én élvezetemnek a bizonyítéka rajta felizgatott engem, ettől békés birtoklási vágyat éreztem, amit imádtam.

         Visszanéztem Bree-re, az arca ellágyult, álmosnak és elégedettnek tűnt, a szemhéjai leereszkedtek és az arckifejezése tele volt szerelemmel.

         Elengedtem magamat és jeleltem, Szeretlek.

      Felmosolygott rám, kinyújtotta a kezét felém és magához húzott, az ujjaival fel és lesimogatta a hátamat, amíg már úgy éreztem, hogy veszélyesen közel állok hozzá, hogy álomba merüljek pontosan felette. Gyorsan megcsókoltam az ajkát, majd felálltam és magammal húztam őt is a fürdőbe, ahol lezuhanyoztunk és megmosdattuk egymást, ez alkalommal semmi szexuális dolog nem volt benne, csak szerelem és gyengédség.

         Amikor végeztünk, megszárítkoztunk és visszatértünk az ágyhoz, bemásztunk a takarók alá, meztelenül. Magamhoz húztam őt és ott tartottam, elégedettnek és boldogabbnak éreztem magamat, mint egész életemben valaha is.

         Megfordítottam, hogy szembenézhessünk egymással és felemeltem a kezemet, Majd egyszer, kezdtem, amikor öregek és őszek leszünk, rád fogok nézni, ahogy az ágyban fekszel mellettem, csak úgy, mint most, és bele fogok nézni a szemedbe és tudni fogom, hogy ez mindig is te voltál. És hogy ez lesz a legnagyobb öröm az éltemben, Bree Prescott. Elmosolyodott és a szemei megteltek könnyekkel, amit tudtam, hogy az öröm könnyei és én a mellkasomhoz húztam, szorosan tartva, belélegezve őt.

         Egy kicsivel később, ami csak egy rövid másodpercnek tűnt, hallottam a távolban lévő tűzijátékot. Álmosan jöttem rá arra, hogy éjfél van, egy teljesen új év, egy teljesen új kezdet. Közelebb húztam az én gyönyörű lánykámat magamhoz, miközben ő felsóhajtott álmában, én meg behunytam a szemem. Otthon voltam.