Tizenharmadik fejezet
Cade
Birtokolni Alexa készséges testét, ami nagyon közel küldött
engem a szakadék széléhez. Nézni a kis kezét a férfiasságom köré kulcsolódni, a
vér lüktető rohamát küldte keresztül a farkamon. Elég őrült voltam én ahhoz,
hogy higgyek abban, hogy valami ilyenné válhat, mássá, mint egy barátság,
Lily-vel a középpontban és az édes kis testének imádatának az előnyökkel teli
oldalával, amikor már lement a nap? Bizonyára rá kellett döbbennie, hogy én nem
illettem bele az életébe, hosszú távra nem. De elfogadom, amit kapok, amíg még
megtehetem.
Azon az éjszakán Alexa gyengéd hangjának az emlékével
aludtam el, ahogy Lily kedvenc könyvéből olvasott fel, és, hogy mindegyik
különböző szereplőnek utánozta a hangját, amitől Lily folyamatosan kuncogott.
Egy álmos mosollyal az ajkamon a másik oldalamra fordultam és elnyomott az
álom.
Vasárnap felhívott Alexa és megkérdezte, hogy felveheti-e
Lily-t, hogy együtt töltsenek egy csajos napot. Miután felocsúdtam a
döbbenetemből, beleegyeztem. Ez a lány továbbra is egyengetett engem. Mintha ismerte
volna az utat a megkeményedett szívemhez – Lily-n keresztül. Talán azért nem
fontoltam meg soha egy komoly kapcsolat lehetőségét, mert senki sem mutatott
érdeklődést, hogy Lily-vel is kapcsolatot építsen ki. Amikor tudomást szereztek
a húgomról, általában fogták a nyúlcipőt és már ott sem voltak.
Egy órával később, Lily már Alexa nevét kántálta, miközben
nézte, ahogy a kis BMW SUV felhajtott a járdaszegély mellé. A járdán
találkoztam Alexa-val. – Szóval, mit terveznek a lányok mára?
- Nos, arra gondoltam, hogy ezt Miss Lily-re bízom. Lehet
egy szépítő napunk a gyógyfürdőben, vagy elmehetünk abba a butikba, ahol
kiválaszthatsz egy agyag figurát, amit majd ki is festhetsz.
- Igen! – Lily arca felderült.
- Melyik legyen, kicsi lány? Neked kell választanod. – Alexa
nagylelkűsége már tényleg túl sok volt.
Lily arca egy pillanatra összegyűrődött a nagy
összpontosításban, mielőtt felnézett volna Alexa-ra. – Csinálhatnánk mindkettőt?
Alexa féloldalasan elvigyorodott, amit úgy szerettem és
bólintott. – Persze, hogy csinálhatjuk, cukorborsó.
Segítettem Lily-t bekapcsolni a hátsó ülésen és betettem a
járókeretét a csomagtartóba, majd találkoztam Alexa-val a vezető oldali
ajtónál. – Biztos, hogy rendben leszel ezzel?
- Természetesen. Menj, élvezd a szombati napodat. Csak
tartsd a szexuális felhívásokat a minimumon. – Paskolta meg a mellkasomat.
- Úgy lesz.
Néztem, ahogy elhajtanak. A kicsi lányt, aki a szívemet
birtokolta és a gyönyörű Alexa-t, aki egy teljesen új irányba húzta azt.
Megragadtam a ritka lehetőséget egy extra edzésre Ian-nel,
de hazajönni egy üres házba túlságosan is furcsa érzés volt. Körülbelül egy óra
céltalan járkálás és pepecselés után, úgy döntöttem, hogy felhívom Alexa-t és
ellenőrzöm őket. Talán már megőrült. Határozottan ideje, hogy lecsekkoljam őt. Tárcsáztam
a számát és az első csengetésre válaszolt is.
- Szia Cade. – Úgy hangzott, mint aki alig kapott levegőt. –
Már befejeztük az agyagozást és bekaptunk egy kis ebédet. Mi a helyzet?
Visító nevetést hallottam a háttérben. – Hol vagytok srácok?
- A gyógyfürdőben lent az úton. Nem baj, ha Lily kap egy
hajvágást? Csak egy kis igazítás.
- Ah, persze. – Általában a szomszéd hölgy szokta vágni, de
mi a fene. – Hol vagytok srácok? Beugorhatnék és megnézhetném Lily-t.
- Rendben. Imádná, az már biztos. – Megadta nekem, hogy
merre menjek, én meg elindultam a kocsimhoz, hogy kiszabaduljak ebből a
túlságosan is csendes házból.
Amikor besétáltam a gyógyfürdőbe, egy modern kori zenemix
fogadott, madárcsicsergéssel és a víz fröcskölésének a hangjával, és levendulaillattal,
ami túl erősen csapódott az arcomba.
Befordultam egy sarkon, és megláttam Alexa-t és Lily-t egy
hatalmas székben ülni, a lábaik fel voltak támasztva előttük.
- Caden! – visította Lily, amikor észrevett engem.
Megmozgatta a pink körmeit. Nem voltam biztos benne, hogy
mit kellett volna észrevennem. – Nézzenek oda. Két igazán csinos lányka.
Elmosolyodtak a bókomra, szóval úgy tűnt, hogy a megfelelő
dolgot mondtam és a recepciós pult felé vettük az irányt.
- Tessék. – Alexa a kezembe adta a bankkártyáját. –
Elrendeznéd ezt nekünk? Át akarok szaladni a pékségbe a szomszédba. Egy perc és
jövök.
- Persze. – Elvettem a kártyát, de azt terveztem, hogy a
sajátommal fizetem ki, amikor Alexa már kint lesz. Már így is túl sokat tett
értünk. De amikor a pultnál lévő lány kimondta, hogy a számla háromszáz dollár,
vonakodva nyújtottam át Alexa kártyáját. Háromszáz dollár körömfényezésre és
egy kis hajvágásra? A hajuk számomra még csak nem is nézett ki máshogy. Egy
dolog világos volt – Alexa-nak olyan életmódja volt, amit én soha nem leszek
képes megengedni. És tuti biztos, hogy Lily-nek semmi szüksége arra, hogy
megszokja ezt a fajta bánásmódot.
Alexa néhány perccel később vissza is tért, egy kis
rózsaszín sütis dobozt cipelve, önelégült tekintettel az arcán. Aláírta a bankkártya
bizonylatát és elvette azt a pultról, majd a kocsija felé vette az irányt
Lily-vel a nyomába. – Találkozunk a háznál, - kiáltotta.
Hasztalanul álltam, amíg elhajtottak, majd a furgonomhoz
trappoltam. Megálltam hazafelé, hogy beszerezzem a vacsorát hármunknak, mert
szükségem volt arra, hogy csináljak valamit, hogy a dolgok visszakerüljenek az
irányításom alá.
Amikor hazaértem, hallottam, hogy Lily a szobájában énekelt
és játszott, Alexa-t pedig a kanapén ülve találtam, ahogy rám várt. Letettem a
kajás zacskót az asztalra és felé fordultam. – Neked nem kellett volna ezt mind
megtenned ma. – A hangom szigorúbban hangzott, mint akartam.
Felállt, és a csípőjére tette a kezét. – Tudom, Cade. De
akartam. Nekem sose volt kishúgom. Gondoltál arra valaha is, hogy talán
szeretem vele tölteni az időt?
A francba. Egy igazi fasznak hangzottam. Megdörzsöltem a
tarkómat. – Sajnálom, ez csak teljesen új még a számomra. - Tagadhatatlan, hogy
az, ahogy Alexa Lily-vel volt bonyolult dolog közöttünk. Összekuszálta a
belsőmet, és előhozta a védelmező ösztönömet.
A tekintete meglágyult. – Ez számomra is új dolog. – A pultnak döntötte a csípőjét, öntudatlanul
is közelebb húzódva hozzám.
Felemeltem a kezemet, hogy megfogjam az arcát, képtelen
voltam ellenállni annak, hogy megérintsem a lágy bőrét. Kérges hüvelykujjammal
végigsimítottam az állkapcsán. – Héj. – Tekintete találkozott az enyémmel. – Sajnálom.
Érzékeny vagyok miatta.
- Igen. Észrevettem. Ez volt az utolsó alkalom, hogy
megpróbáltam valami szépet tenni. – A hangja komoly volt, de azzal a
féloldalas, huncut mosollyal nézett fel rám. Le akartam csókolni azt a vigyort
a gyönyörű arcáról.
- Aw, ne legyél ilyen, cupcake. Gyerünk. Maradj itt vacsorára.
Az órájára nézett. – Ez valószínűleg még megoldható.
- Jelenésed van valahol? Ne mond nekem, hogy egy másik forró
randin azzal a country klubos bolonddal.
Elkuncogta magát. – Nem, igazából Peter nem is hívott. Csak
az anyám üldöz, hogy átjön vacsorára. Had menjek ki, hogy felhívjam őt, és nézzem
meg át tudjuk-e tenni holnap estére.
- Persze. Gyere majd be, ha végeztél.
Lily csattogott végig a folyosón, hogy megmutassa a
megegyező pink körmeit a lábán és a kezén és a rózsaszín agyagtündért, amit
festett. Olyan volt, mint egy rózsaszín robbanás, ami betört a házamba – a fenét,
az életembe.
- Ki fogom tenni a szobámba, - jelentette be, már a folyosón
tartva lefelé.
Alexa visszatért és egyenesen felém tartott, egy mosollyal
az arcán. Magamhoz húztam egy ölelésre. – Nos? Maradsz?
A nyakamba fúrta az orrát és beszívta a levegőt. – Igen, de
egyezséget kellett kötnöm anyámmal.
Megcsókoltam az ajkát, majd hátrahúzódtam, hogy ránézhessek.
– Mi lenne az?
- Elmondtam neki, hogy egy barátomnál vagyok, Cade-nél, és ragaszkodott
hozzá, hogy csatlakozz hozzánk vacsorára. Szabad vagy holnap?
- Vacsora? A szüleiddel? – kartávolságra tartottam őt,
végignézve rajta. Nem mondhatta komolyan. Én úgy gondoltam, hogy csak jól
érezzük magunkat, de ez… találkozni a szülőkkel az valami több, nem igaz?
Kibiggyesztette az alsó ajkát. – Ez így rendben van?
- Ah, persze. Valószínűleg meg tudom beszélni Sophia-val,
hogy átjöjjön.
A mosolya egy pillanatig lehervadt Sophia nevének
említésére. – Rendben.
Alexa segített Lily-nek megmosni a kezét, amíg én
megterítettem az asztalt. Megálltam a szomszédos bisztrónál és mivel nem
tudtam, hogy Alexa mit szeret, egy hamburgert és grillezett csirkesalátát
vettem neki, a szokásos burgerem és Lily grillezett sajtos szendvicse mellé.
Amikor már mindannyian az asztalnál ültünk, Alexa a
grillezett csirkesalátát választotta és Lily bejelentette, hogy ő is salátát
akar. Alexa jóindulatúan megosztotta vele, két tányérra szedve azt, amíg én
betettem az extra adag kaját a hűtőbe másnap vacsorára.
Kis beszélgetést folytattunk, miközben ettünk, Alexa és Lily
a csajos napjukról áradoztak. Amikor befejeztük a vacsorát, Alexa felugrott a
székéből. – Ó, majdnem elfelejtettem. Hoztam desszertet. – Elvette a rózsaszín
sütis dobozt a pultról.
Lassan megráztam a fejem. – Elkényeztetsz minket. Mit
hoztál?
- Cupcake-ket, mi mást? – Vigyorodott el.
Elkuncogtam magam, Lily meg összecsapta a tenyerét,
egyértelműen nem volt tudatában Alexa becenevével. Hátradőltem, kezemet Alexa
székének háttámlájára helyeztem és néztem, ahogy kivette a cukormázzal bevont
cupcake-eket a dobozból és Lily elé tette, leválasztva róla a papírt. Lily
szeme nagyra nyílt, és nem vesztegette az időt, hanem egy hatalmasat harapott
belőle. Elnézve a lelkesedését, azt gondolhatnátok, hogy soha nem adok enni
ennek a szegény lánynak. Alexa kuncogott és letörölte a cukormázat Lily orra
hegyéről.
Néztük, ahogy Lily viszonylag csendben elpusztítja a
cupcake-ét. – Neked nem kellett volna ezt az egészet megtenned, ugye tudod.
- Akartam, - válaszolta.
Tudtam, hogy nem volt értelme vitatkozni vele, de valami nem
hagyott nyugodni engem ezzel kapcsolatban. Vajon azért törődött Lily-vel és
lógott velem, mert rosszul érezte magát miattunk? Mi nem egy kibaszott
jótékonysági ügy voltunk számára, akiket megszánhat.
Megérezhette a hangulatomat, mert Alexa belemártotta az
ujját a cupcake cukormázába és a szájához emelte, szemei kihívóan csillogtak.
Kinyúltam és megragadtam a csuklóját, a tekintetemet az övébe kapcsoltam, ahogy
a nyelvemmel gyengéden körbenyaltam az ujját.
Alexa megeresztett egy értetlen nyögést. Lily kuncogott
rajtunk, visszarántva a figyelmünket arra a tényre, hogy közönségünk volt.
Megköszörültem a torkomat, megpróbálva visszaszerezni egy
kis higgadtságot, és megállítani a lüktető fájdalmat mélyen a golyóimban. – Meg
szeretnéd mutatni Alexa-nak, hogyan kell elkezdeni a fürdővizedet, amíg én feltakarítom
a konyhát.
Lily felugrott, és míg egyik kezével a járókeretét fogta, a
másikkal megragadta Alexa-ét. – Gyere, Lexa. Megmutatom, hol tartom a
buborékokat.
Látni kettőjüket együtt, kíváncsivá tett, hogy Lily-nek
talán jobban szüksége volt egy stabil női példaképre az életében. Ez a gondolat
kijózanító volt.
Feltakarítottam a konyhát, a háttérben kellemes női
nevetések hangjával és a fröccsenő víz zajával a folyosó felől. Amikor
végeztem, bekukkantottam a fürdőbe, ott találva Lily-t habokba borítva, a
fürdőjátékaival játszva, míg Alexa a kád másik oldalán térdelt, a csinos kis
fenekét előttem riszálva. Szántam egy pillanatot arra, hogy a formás kis
hátsóját bámuljam, és azt, ahogy a
farmer körbeölelte a domborulatait és ahogyan a póló felcsúszott, feltárva
derekának görbületét. Pokolian szexi volt és még csak nem is tudott róla. És
látni a gondoskodó oldalát Lily-vel – a fenébe is, attól egyszerűen felébredt
bennem az alfahím. Akartam őt.
Rajtakaptak a bámuláson és Alexa kiegyenesedett, lejjebb
húzva a pólóját, hogy elfedje a meztelen hátát.
- Lexa, te is megfürödhetsz és használhatod a buborékjaimat,
miután én végeztem, ha akarod, - mondta Lily.
Alexa szemei nagyra nyíltak, pír öntötte el az arcát. Egy
reszkető mosolyt küldött a kicsi lány felé. – Ó, nem, köszönöm szépen, édesem.
Minden rendben.
- Fejezd be a fürdést. Lefekvés idő van, - morogtam.
Megfordultak a mogorva hangomra és Alexa tekintete az
enyémen csüngött. – Gyerünk, öblítsünk le téged, - indítványozta, hangja olyan
reszkető volt, mint az enyém.
Alexa ágyba dugta Lily-t és a nappaliban találkozott velem.
Egyetlen szó, vagy egyetlen pillanatnyi habozás nélkül, Alexa átszelte a szobát
és leereszkedett az ölembe. Megragadtam a fenekét, közelebb húztam őt magamhoz,
és megcsókoltam. Puha, lágy csókjai összekuszálták a fejemet. Többé már nem olyan
érzés volt, mintha bolondoztunk volna. Több volt. Sokkal több.
Nagyon helyesek. Köszi!
VálaszTörlésEgyre jobb lesz!!!
VálaszTörlésKösziiii
Nagyon aranyosak!
VálaszTörlésKöszi
Nagyon szívesen! Örülök, hogy tetszett! :) :*
VálaszTörlésKöszönjük! 😘
VálaszTörlésKöszönjük! 😘
VálaszTörlésKöszönöm szépen!
VálaszTörlésKöszönöm,imádom őket! :-)
VálaszTörlésKöszönöm szépen :-) már vártam.
VálaszTörlésEz a fejezet egy kicsit olyan semmilyen volt nekem. Aranyosak nagyon továbbra is, várom a folytatást! Köszi a munkádat!
VálaszTörlésNagyon szivesen! Hat igen, nem mindegyik rész lehet izgalmas! Reméljük a következő az lesz! 😊☺️
VálaszTörlésSzia Évi! Újra itt! És annyira jó részek voltak! Úgy szeretem mikor a Sosem létezett barát fázis átmegy valami sokkal többe, jobba, izgalmasabba! Csodálatosak ők hárman! Imádom őket! Köszönöm neked! :)
VálaszTörlésIgen, ujra itt vagyok! 😊☺️ Es most mar remelem, hogy maradok is rendszeresen 😉😉
TörlésAnnyira imádnivalóak, hogy arra mar nincs is szó! ❤️
Nemcsak Cade, de Rowdy is nagyon belopta magát a szívembe! ❤️💕
Nagyon klassz volt! Köszi!!!!
VálaszTörlésNagyon köszönöm már nagyon várom a többi részt is😍💗😘
VálaszTörlésKöszönöm szépen!
VálaszTörlésKöszönö
VálaszTörlés