Kilencedik fejezet

Kilencedik fejezet

Rowdy

Nem hagytam el Salem lakását, amíg el nem jött az idő, hogy Kedden visszamenjek dolgozni. Addigra mindketten elhasználódtunk, és az a gondolat, hogy ez csak egy kis mocskos szex volt, hogy eltüntessük ezt az ellenállhatatlan vágyat, egy vicc volt.

         Az összes ok, amiért imádtam őt, szükségem volt rá, csodáltam őt, amikor még fiatal voltam visszatért egy térdelgyengülős villanással annak a ténynek a tetejében, hogy semmilyen lány sem volt soha az én eléggé kiterjedt történelmemben, akitől valaha is olyan módon szállt volna el az agyam, mint Salem-től. Vicces volt. Gyors és éles nyelvű. Egy veszedelmes, az utcán magát jól kiismerő személy volt, és a legvilágosabban nevén nevezte a dolgokat, épp ahogy látta őket, de ez soha nem tette őt nyersé. Édes is volt, szexi, mint a pokol, és teljes mértékben a leggyönyörűbb dolog, amit valaha is levetkőztettem és aki vonaglott alattam. Ha valaha is akartam egy barátot extrákkal, akkor ő lett volna az.

         Hálás is voltam, hogy a hétvégét úgy tölthettük együtt, hogy egyetlen említést sem tettünk arról a bizonyos elefántról a porcelánboltban – a húgáról. Viccelődtünk Texas-ról, beszéltünk néhány jó dologról, amire mindketten emlékeztünk, és alapvetően megpróbáltuk belegyömöszölni egy évtized felzárkózását a két napos szex menetek között, amitől felforrósodtam és zavart, hogy rájuk gondolok. Megemlékeztünk Phil-ről és összehasonlítottuk a tetoválásokat, amiket azért hagyott rajtunk, hogy emlékezzünk rá. Neki volt egy bonyolult Guadalupe-i Szűz készítménye– aki Mexikó védőszentje – ami az örökségét szimbolizálja és egyben egy tradicionális tetoválás. Az enyém egy emlék az anyukámról. Tekintve, hogy Phil volt az egyetlen olyan szülőfigura, aki valaha is volt az életemben, illőnek tűnt, hogy ő legyen az, aki adózik a mesterségével a néhai anyukámnak.

         Salem egyszerűen értett engem. Megértette a művészetemet, és hogy miért volt számomra sokkal fontosabb, mint a foci valaha is. Jó volt, hogy olyan valakivel töltöm az időt, akinek nem kellett megpróbálnom megindokolni életem összes választását. Az is jó volt, hogy több, mint egy napot töltöttem ugyan azzal a lánnyal, még ha féltem is attól, hogy túl közel kerülök, hogy a végén túlságosan is belecsavarodom, mert neki már történelme volt az otthagyásból. Nem mondtam el neki ezeket, mert nem akartam veszélyeztetni azt az időt, amink volt.

         Amikor az új üzletben dolgoztam a Szerdai műszakomon, egy kicsit kínos volt. Leginkább azért, mert rá akartam dönteni őt a recepciós pultra és megdöngetni újra és újra. Ő profin kezelte a dolgokat, de sokkal kellemesebb volt, minthogy ott voltak, amikor együtt dolgoztunk eddig a pontig. Megkérdezte, hogy akarok-e elmenni vele ebédelni, és amíg az én elképzelésem az ebédre egy gyors menet lett volna a SUV-om hátsó ülésén, egyébként beleegyeztem, hogy elmegyek vele, és mint kiderült a hamburger és a sült krumpli is majdnem olyan élvezetes volt, mint ahogy egy gyors menet lett volna. Tényleg nagyon szerettem vele lógni. Mindig is így volt.

         A hét többi része elég mozgalmas volt. Teljesen be voltam táblázva, ráadásul Rule és Nash végre adott nekem egy sor vázlatot, amivel dolgozhattam a ruhákon, amit átadtam Salem-nek, hogy ő meg ezekkel dolgozzon. Ez azt jelentette, hogy minden este arra gondoltam, hogy felhívom őt, amikor későig dolgozott, de nem akartam elszakítani őt a projektjéről. Különös dolog volt, hogy egy lány után rohangálok. Ők szoktak jönni hozzám, és amikor az egyiknek nem volt ideje, általában találtam egy másikat, akinek azonban volt. Viszont vele nem tudtam ezt tenni. Senki sem helyettesíthette a bronzos szépségét, és a végtelen-éjsötét szemét. Nem fogom áruba bocsátani magamat, hogy megkapjam, amit akarok, még akkor sem, ha ez azt jelentette, hogy a nadrágom egy kicsit túl szűk lett minden alkalommal, amikor csak ránéztem.

         Pénteken visszatértem az új üzletbe, és hazudnék, ha nem vallottam volna be, hogy sokkal jobban vártam, hogy azzal töltsem a napot, hogy Salem fenekével szemezzek, miközben dolgozom. Minden szándékom megvolt, hogy megkérdezzem őt, szeretne-e velem valamit csinálni, amikor mi is végeztünk a munkával. Természetesen a „valamit csinálni” alatt azt értettem, hogy bújjunk ágyba és másnap reggelig ki se jöjjünk onnan, de hagytam, had töltse ki ő az homályos részeket.

         Épp a sarkon voltam LoDo-ban egy jelzőlámpánál, készen állva, hogy átkelljek az úton a bolthoz, amikor egy klasszikus szőke, akinek segítettem volna beszerezni egy tetoválást néhány héttel ezelőtt, hirtelen ellebegett mellettem. Bólintottam felé, és küldtem neki egy barátságos mosolyt. Úgy nézett ki, mint aki milliókat ér, és a kék vér tekintetében ugyanolyan jó volt, mint Shaw.

         Azt gondoltam, köszönök neki, mivel úgy nézett ki, mintha próbálná kitalálni, hogy valamit mondjon nekem, annak érdekében, hogy megtörje a kínos csendet, ami közöttünk lebegett.

         - Szia megint.

         Rám pislogott és észrevettem, hogy nagyot nyelt, mintha  rendkívül ideges lett volna. Úgy nézett ki, mintha félne attól, hogy kirabolom, vagy valami.

         Ez történt. Nem voltam éppen kicsi, és volt egy hatalmas tetoválás oldalt a nyakamon és egy pár szétszórva a bütykeimen, szóval tudtam, hogy megfélemlítőnek látszottam. Különösen egy szingli nőnek, aki egyedül volt az utcán velem. Azonban, volt egy furcsa érzem, hogy ott állt ezen a sarkon kifejezettem nekem.

         - Szia. – Hangjában valóban remegés bujkált és a kék szemei körbe rebbentek, ahogy mindenhová nézett, kivéve rám. Igazán vonzó volt első osztályú módon, és ismerősnek tűnt, azon felül, hogy emlékeztem rá az üzletből. Arrébb mozdult a cipőjében, amik úgy tűntek, mintha többe kerültek volna, mint amit én egy hónapban kerestem, és az egyik fülbevalójával babrált, ami kétségtelenül igazi gyémánt volt.

         - Ezekkel a földet taposod, vagy bátorságot gyűjtesz, hogy vissza gyere és beszerezz egy kis tintát? – Mindig is meglehetősen sikamlós voltam egy csinos hölgy körül, és azt akartam, hogy megnyugodjon.

         - A sarkon dolgozom. Ügyvéd vagyok. A családi jogot gyakorlom.

         Pont úgy nézett ki, mint egy ügyvéd. – Unalmasan hangzik. – A gondolat, hogy minden nap csapdába esek egy irodába vagy a bíróságon, úgy hangzott, mintha a saját külön bejáratú poklom.

         Egy kicsit elnevette magát és abbahagyta a fülbevaló babrálását. – Sokat foglalkozom gyerekekkel és a gyerekek jogaival, szóval ez rendben van. Sayer vagyok, egyébként.

         Kinyújtotta a kezét, én meg udvariasan megráztam. Még a neve is magasröptű volt. - Rowdy.

         Valami keresztezte a tekintetét, és küldött felém egy mosolyt, amit szomorúság árnyékolt be, és amit nem értettem. Egy furcsa madárhoz hasonlított.

         - Szokatlan név.

         Vállat vontam. – Texas-ban nőttem fel. Mindenki kap becenevet.

         Vágott egy másik különös arcot, és olyan hangot hallatott, mintha fulladozna. A torkához emelte a kezét, és egy másodpercig azt hittem, hogy a szeme könnyekkel telt meg, de elpislogta őket.

         A homlokomat ráncoltam rá, és megkérdeztem, hogy jól van-e. Ő bólintott, és mély levegőt vett.

         - Sajnálom. Én csak… - Egy kicsit megrázta a fejét és megragadta a táskájának a szíját. – Gondoltál már valaha arra, hogy ismertél valakit – mintha mindent tudtál volna róla – aztán puff – kiderült, hogy egész végig teljesen idegen volt?

         Fogalmam sem volt, miért kérdezte ezt meg tőlem, vagy hogy ki is volt ő, vagy mit akart ezzel az egésszel, de volt egyfajta rossz érzésem miatta, mert egy kicsit elveszettnek tűnt és ez valami olyasmi volt, amit teljesen át tudtam érezni. Nem mindenki kapott érintetlen történetet.

         - Nem is egyszer.

         Azt gondoltam, hogy Poppy volt az egyetlen, de tévedtem vele kapcsolatban és arról, akiről azt gondoltam, hogy volt. Szükségem volt Salem-re, számíthattam rá, hogy ő volt a megnyugvásom a viharban, de otthagyott engem, hogy sodródjak az alattomos óceán bizonytalanságában, és most nem tudtam, hogy mit is kezdjek vele, és azzal, hogy újra olyan veszélyes módon szerettem volna ragaszkodni hozzá. Nem az volt, akinek gondoltam – sem akkor, sem most. Talán a legfontosabb személy, aki azt hittem, hogy ismert engem belül és kívül is. De ez nem volt addig, amíg Poppy össze nem törte a szívem, ott nem hagyott engem üresen, ami miatt igazán magamra kellett néznem és rá nem jöttem arra, hogy ki leszek majd nélküle és a szerelem nélkül, amit évek óta tápláltam. Így önállósítottam magam, a művészetbe menekültem és egy új életbe egy új helyen, hogy kitaláljam ki is volt valójában Rowdy.

         - Érezted azt, hogy végig jobban kellett volna tudnod?

         - Azt éreztem, hogy nagyobb figyelmet kellett volna szentelnem a jelekre, amik már akkor ott voltak.

         Ez egy furcsa beszélgetés volt, ami egy forgalmas kereszteződésben adatott meg egy idegennel.

         - Lehet, nekem is ezt kellett volna tennem.

         Rámosolyogtam, elvégre jól nézett ki és néhány héttel ezelőtt valószínűleg elhívtam volna őt egy randira annak ellenére, hogy mérföldekre volt a ligámtól és még csak egy kicsit sem volt az esetem.

         - Ha ez egy srác volt, aki kihasznált téged, akkor ne is foglalkozz vele. Te egy csinos lány vagy, és mi általában nem érjük meg ezt.

         Egy picit megmozdult és felém küldte azt a mosolyt, ami azzal a mély szomorúsággal volt átszőve. – Ó, ő határozottan nem éri meg.

         A telefonom csipogott a zsebembe, és előhúztam, hogy lássam, Salem-től jött üzenet, amiben leírta, hogy az első időpontom már várt rám. Elmormoltam egy rövid káromkodást a bajszom alatt és küldtem egy utolsó vigyort a szőkeség felé.

         - Mindig azt mondom, hogy a dolgok okkal történnek. Ha egy ideig becsapott, akkor oka volt rá. Úgysem tudtad volna meg az igazságot, amíg el nem jött volna a megfelelő idő. Nekem most rohannom kell, de vigyázz magadra, rendben?

         Úgy tűnt, mintha még mondani szeretne valami mást is, és meg mertem volna esküdni rá, hogy ki fog nyúlni és megragadja a karomat, de nekem nem volt több időm arra, hogy trécseljek vele. Amikor váltott a lámpa, kilőttem, át az úton, és a bolt felé siettem.

         Poppy kellett ahhoz, hogy elmondja nekem, nem fogok elérni arra a pontra, ahonnan távozni tudtam volna. Mindig is azt gondoltam, hogy egy összetört szív kell ahhoz, hogy végre bevalljam, hogy amit magamnak akartam az valami más volt az úton, amit egész végig jártam. Szükségem volt Poppy-ra, hogy Phil-hez jussak, és szükségem volt Phil-re, hogy eljuttasson engem Denver-be, és egy családhoz, amit mindig is akartam, de sose adatott meg nekem. Az összes rossz dolog vezetett az összes nagyszerű dologhoz, beleértve a hollófekete-hajú istennőt is, aki vészjósló tekintettel meredt rám, miközben majdnem tizenöt perces késéssel csusszantam be a munkába. Ha nem hagyott volna ott, jó eséllyel soha nem ébredtem volna tudtára a nővérének. Ez az egész egy láncreakció volt, ami az itt és mosthoz vezetett engem, és ahhoz a tényhez, hogy ez az egész első szerelem dolog, amiről teljesen meg voltam győződve, hogy minden igaz volt, semmivé vált.

         - Ne nézz így rám. A sarkon feltartott egy csinos ügyvéd. Itt lettem volna időben, ha nem állt volna meg beszélgetni velem.

         Salem szemöldökei a magasba szaladtak és a vérvörös ajkainak szélei is felfelé kunkorodtak. – Ugyanaz, aki ide is bejött? Sayer? Ő az, akire ráborítottam a kávét a minap. Nagyon csinos.

         Bólintottam és a pultra hajoltam, sokkal inkább érdekelt az, hogy kettőnktől beszélgessünk, mintsem az ügyvédnőről. – Szeretnél velem lógni ma este? – Megmozgattam a szemöldökömet, amitől elnevette magát.

         - Persze. Egyébként is van valami, amit mutatni szeretnék. Később át tudok menni hozzád.

         Az agyam azonnal elterelődött, miközben a legmocskosabb, legszexibb dolgokra gondoltam, amit esetleg meg kellett, hogy mutasson nekem.

         - Nagyszerű. – A pultra koppintottam és sokatmondóan azt mondtam neki, - Hozd a kiskutyát is. Nem hiszem, hogy vissza foglak küldeni a saját lakásodra.

         Megforgatta sötét szemét, és a hosszú haját átdobta a válla felett. – Nagyon biztos vagy magadban, Rowdy.

         Az ügyfelem engem figyelt a helyemről és én már így is eléggé sokáig megvárakoztattam szegény lányt. Ellöktem magam a pulttól, és nem törődtem azzal, hogy válaszoljak Salem-nek. Ugyanolyan jól tudta, mint én, hogy ketten, egyedül egy helyen a végén úgy is meztelenségbe, és szexbe fog végződni, így ezen kár volt mit tagadni.

         Az ügyfelem egy nehéz Claddagh szívet szeretett volna és egy összekulcsolt kezet a hátára egy csokor bonyolult rózsával végig az alján. Hatalmas darab volt, ami több munkamenetet fog igénybe venni. Ez egy ügyes dizájn volt, amire meglehetősen büszke voltam. Csak remélni mertem, hogy a lány elég kemény lesz ahhoz, hogy végigülje a teljes vázlatot, ami legalább négy órát vett igénybe.

         Mivel a rajz a háta legnagyobb részét elfedte, ezért felül meztelennek kellett lennie. Ez egy olyan helyzet, ami kínos is lehetett volna és egy kicsit furcsa, ha az ügyfél exhibicionista vagy többet akart a művésztől, mint egy tetoválást. Szerencsére ez a lány profi volt és a háttámlára tette a pulcsiját és letelepedett a székre, mint egy bajnok. Elmondtam neki, hogy nagyra értékeltem a hozzáállását, és azt, hogy nem próbált meg villogni nekem.

         A lány elnevette magát, és azt mondta, ha bárkinek is villogni szeretne, hogy megkapja a számát, az Salem lenne, amitől olyan keményen nevettem, hogy kellett egy másodperc, hogy összeszedjem magam, mielőtt bármilyen tintát is felviszek a várakozó bőrére. Salem elfordult az asztaltól, hogy küldjön felénk egy kérdő pillantást, ami ismét kizökkentett engem. Rákacsintottam, és egy mogorva pillantást vetett rám, mielőtt visszafordult volna az ügyfélhez, akivel az időpontot és a terveket beszélte meg.

         - Ő aztán tényleg nem semmi. – A lány hangja sóvárgó volt, ami mosolyra késztetett.

         - Tényleg nem.

         - Tetszik a másik is. A nagyszájú szőke, de az új lányt úgy tűnik, mintha egy kicsit könnyebb lenne kezelni.

         Felmordultam és visszatartottam a lélegzetemet, ahogy egy különösen hosszú vonalat húztam a bordája mentén. Tudtam, hogy fáj, de a lánynak még a szeme se rebbent.

         - A könnyebb relatív fogalom. Azt hiszem, hogy mind a ketten olyan fajták, akiket ugyanabból a fából faragtak.

         - Nem történhet meg az, hogy a lányokat kedveli, ugye?

         Istenem, remélem nem. – Nincs tudomásom erről.

         A lány éles hangon sziszegett egyet, ahogy közvetlenül a nyaka alatt a gerincére tettem a tintát.

         - Szar ügy. Valószínűleg kedvel téged. Igazam van?

         Egy másodpercre abbahagytam, amit csináltam és felpillantottam, hogy lássam, Salem engem nézett. Rávigyorogtam, és észrevettem, hogy forró vörösség kúszik fel az arcára. Lebukott. Legalábbis nem csak én voltam az egyetlen, aki arról ábrándozik, hogy milyen, amikor meztelenek vagyunk, és egymásba fonódunk.

         - Régóta ismerjük egymást.

         - Úgy néztek ki, mint akik összetartoznak.

         Valóban? Nem tudtam erről semmit sem, de nem utáltam ennek a gondolatát, és mi mindig is egyfajta összeillő készlet voltunk, szóval csak mormoltam valami érthetetlent és belemélyedtem, hogy alkossak valami komoly tetoválást.

         Épp a közepén voltam annak, hogy megpróbáljam összekapni a lakásomat, hogy kevésbé nézzen ki úgy, mint egy tipikus agglegénylakás, amikor kopogást hallottam az ajtón és Jimbo csaholását a másik oldalról. Nem volt üres sörözdoboz és gyorskajás zacskó eldobálva minden felületen, amin átsiklottam, miközben takarítottam.

         A lakásom nagyon pasis volt. Nagy bőrkanapé, még nagyobb lapos képernyős tévé és egy hűtő, ami tele volt Coors Light-tal és az volt is benne. Semmiképpen sem volt otthonosnak tekinthető, de a vendégeim legtöbbje éjszakára jött, akikkel egyébként nem akartam túl sokáig maradni, így ez számomra működött.

         Kitártam az ajtót és a kiskutyus rám támadt. Nem készültem fel rá, így az elmosódott kis teste a földre zuhant egy koppanás kíséretébe, amitől Salem levegőért kapott. Fel akartam kapni és megnézni őt, hogy megbizonyosodjak róla, jól volt, amikor négylábra kecmergett, és elindult, hogy felfedezze az új helyszínt az orrával, ami a földet szaglászta.

         Salem a fejét csóválta rá és a kezembe nyomta a kutyatálat és egy zacskó kutyatápot, amit áthozott. Egy kis izgalom futott keresztül a bőrömön amiatt, hogy megfogadta a figyelmeztetésemet, miszerint nem fogom engedni, hogy hazamenjen. Elég dolgot hozott, hogy Jimbo-nak is kényelmesen teljen az éjszaka.

         - Nem lehetsz mérges, ha bármelyik cuccodra is rápisil. Ő még nem egészen szobatiszta.

         Ellibbent mellettem egy hajdobás kíséretében és a szemem lenullázódott amiatt, hogy egy nagyon rövid farmerszoknyát vett fel. Nem ezt viselte a munkában. Hála Istennek. Alig tudtam volna a munkámra koncentrálni, ha ez lett volna a szokásos szerelése, amit általában viselt.

         - Biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz vele. Nem igazán van sok mindenem a számára, amibe belebújhat.

         Miközben ezt mondtam, a tekintete körbevándorolt a gyéren berendezett szobán. Egy homlokráncolás kíséretében visszanézett rám.

         - Mióta élsz itt?

         - Öt éve. Nem sokkal azután költöztem be, miután tartósan Denver-be telepedtem le, közvetlen azután, hogy a tanonckodásom Phil-lel véget ért és teljes munkaidőbe kezdtem el dolgozni az üzletben.

         - Minden vadonatújnak néz ki.

         Letettem Jimbo dolgait és megtöltöttem a tálkákat kajával és vízzel. A prémes fekete golyó végigjött a folyosón, hogy megvizsgálja a dolgokat, amikor meghallotta, hogy az étel a tálnak ütődött. Addig ugrált a lábamra, amíg meg nem vakartam a füle tövét és rájöttem, hogy újra barátok voltunk, és meg lett bocsájtva, hogy azokat a hihetetlen és kimondhatatlan dolgokat műveltem a gazdájával.

         - Nem sok időt töltök itt. Igazából csak zuhanyozni és aludni járok haza.

         Hitetlenkedő arcot vágott és folytatta, hogy körbejárja a helységet. – Ez minden?

         Megvontam a vállam, és keresztbefontam a karomat a mellkasom előtt. – Soha nem tettem cölibátusi fogadalmat és soha nem mondtam, hogy egyedül aludtam.

         - Szóval, miután holnap elmegyek, valaki más átveszi majd a helyemet?

         Mindig így történt. Most viszont, nem hiszem, hogy volt olyan élő nő, aki elfoglalhatta volna a helyét.

         - Nem. Amikor holnap elmész, én csak feküdni fogok az ágyban és arra gondolok majd, hogy visszahozzalak ide, amilyen hamar csak lehetséges. Már nagyon hosszú ideje nem voltam ismétlő bűnelkövető, Salem. – Megbizonyosodtam róla, hogy rám nézzen, miközben kettőnkre mutattam. – Te vagy az első számomra.

         Elmondhattam, hogy nem volt biztos benne, hogy higgyen-e nekem vagy sem, de bármilyen habozás is volt azzal kapcsolatban, hogy ágyba kerüljön velem, szó szerint és átvitt értelemben is, mindig alulmaradt azzal a ténnyel szemben, hogy akart engem. Ez mindig ott volt, forrón égett a fekete szemében és tisztán látszott az arckifejezésén. Úgy döntöttem, hogy ideje volt témát váltani, mielőtt belemegyünk valamibe, ami túlságosan nehéz, hogy kikerüljünk alóla.

         - Azt mondtad, mutatni akarsz nekem valamit. Remélem, ez magába foglalja azt is, hogy leveszel magadról több rétegnyi ruhát annak érdekében, hogy lássam azt.

         Felhorkant és a szemét forgatta.

         - Nem. Csak egy réteget.

         Kihámozta magát a vörös kardigánjából, amit viselt és kitárta a karját egy ’ta-dam’ gesztussal. – Mit gondolsz? Ez az első darabja a pólóknak, amiket egy szitanyomóval csináltam.

         Egy fekete ujjatlan felső volt rajta, ami körbeölelte a gömbölyű alakját. Volt egy szép szalag a nyaka körül és az alján, amitől nagyon nőiesen és csinosan nézett ki. Az old-style cigánylány volt az elején, ami sokkal inkább nézett ki annak a nőnek, aki rá inspirált engem, amikor megláttam a két arcot együtt.

         Megfordult és megláttam a Marked logót a hátán együtt a bolt webcímével. Ez sokkal inkább előreviszi majd a divatot, mint bármi, amit valaha is képzelhettem volna, amikor elkezdtünk arról beszélgetni, hogy csinálunk egy ruhaüzletet is a tetováló szalon mellett. A lányok, akik rendszeres látogatói a tetováló szalonnak, zabálni fogják ezt, és ha ugyanúgy kitöltik majd a felsőt, ahogy Salem tette, a férjeik és a barátaik pénzt fognak hozzájuk vágni, hogy ez megtörténjen. Igazán jó volt benne és el kellett ismernem, látni a tervemet, ahogy kifeszült a mellkasán, egyfajta büszkeséget adott nekem, amitől úgy akartam a mellkasomat verni, mint King Kong.

         - Ez elképesztő.

         - Ugye? Amikor megkapom Rule és Nash végső terveit, már csak néhány simítást kell majd csinálnom, hogy a lányok viselhessék, szóval elkezdhetjük terjeszteni a hírt. Ti, srácok nagyszerű munkát végeztetek a tervekkel. Egy kicsit durva, de még így is eléggé lányos ahhoz, hogy ne rémisszék el a női vásárlókat. Azt hiszem, hogy ennek nagy sikere lesz.

         Nem tudtam megállni, hogy ne azt az arcot nézzem, ami annyira hasonlított rá.

         - Kiválasztottad a cigánylányt.

         Lenézett magára, majd vissza rám. – Ő a kedvencem.

         Elkuncogtam magam, és megdörzsöltem a tarkómat. – Ő te vagy.

         A szája vigyorba rándult, és tett néhány lépést felém. Amikor már csak karnyújtásnyira volt tőlem, a kezét a mellkasom közepére tette, ahol a szívem egy tetoválást vert, ami teljesen idegen volt számomra.

         - Tudom. – Lábujjhegyre kellett emelkednie, így meg tudta csókolni oldalt az állkapcsomat. – Pont ezért ez a kedvencem. Annyira érzelgős és cseppfolyós lettem belül, hogy így látsz engem.

         Kezemet a derekára tettem, ahogy csókokat hintett az állkapcsom mentén és a fülcimpám felé vette az irányt. Elfojtottam egy nyögést, amikor a fogai közé kapta.

         - Gyönyörű vagy. Sötétség és vadság van benned. Egy modernkori cigánylánynak nézel ki.

         - Te eléred, hogy a sötétség és a vadság lenyugodjon. – Kezét a hátamnál a pólóm szegélye alá vezette és elkezdte felfelé rángatni. Az egyik kezemmel megfogtam hátul a galléromat és letéptem a fejemen keresztül, és arra felé hajítottam, ahol a kanapét gyanítottam.

         - Igen?

         Kezeit végigfutatta a bordáimon, majd fel- és le az oldalamon, ahol az anyukám neve volt. Annak az emlékeztetője, ami akkor történt, amikor teljes mértékben szerettem valakit, és hogy mennyire nehéz egyedül lenni, amikor az a szeretted elmegy, ami majdnem elég volt ahhoz, hogy visszarántson engem, de az ajkai a mellkasom közepén landoltak, épp amikor a kezei megtalálták az útjukat a nadrágom elejéhez. Rövid munkát végzett az övcsatommal és a határozott ujjai és a nedves nyelve között, amivel véletlenszerű mintákat rajzolt a bőrömre, vágy és akarás rúgta a félős seggemet a parkolópályára.

         - Igen. Ahol úgy érzem mindig is lenni akartam.

         Nos, bassza meg. Nem tudtam megpróbálni megtartani a biztonságos távolságot és nem belekeverni a szívemet, ami közel lehetetlennek tűnt?

         Ujjaimat a lágy hajába fűztem, és a fejét a kezemben tartottam, ahogy néhány lépést előre tett, mire engem hátrálásra késztetett, így a seggem a kanapénak támaszkodott. A szemei csillogtak, ahogy engem nézett, miközben körbefogta a derekamat és elkezdte lehúzni a nadrágomat. Megcsókoltam őt, mert meg kellett. Megcsókoltam, mert akartam. Megcsókoltam, mert azzal, hogy csókolom, elkezdődött egy olyan dolog, amitől úgy éreztem, hogy megtaláltam valamit, amiről nem is volt tudomásom, hogy kerestem. Leginkább azért csókoltam meg, mert minden alkalommal, amikor visszacsókolt, éreztem, hogy egy darabja még mélyebben belém ágyazódik. Egy kicsit előrehajoltam, hogy egy kis hozzáférést adjak neki, amikor a körmeit a seggembe mélyesztette, hogy rávegyen a mozgásra, és elvigyorodtam, amikor meglepetésében beszívta a levegőt, amikor a farmer alatt nem talált semmit, csak a meztelen bőrömet. Nem ő volt az egyetlen, aki tudta, hogyan kell felöltözni, vagy alulötözni egy alkalomra.

         A mutatóujjával érzékeny utat rajzolt a piercingjeim között, ami a feltárt farkam fejét díszítették és halkan azt mondta, - Te mindig nagyon boldoggá tettél engem, Rowdy. Minden különböző módon belehabarodtam abba, ahogyan boldoggá teszel most, hogy már felnőttünk.

         A szavak és az érintése között, a farkam nem hagyta abba a rángatózást a kezében, és az izgalom apró cseppje is kiszivárgott a hegyén. Elkapta a hüvelykujjának párnájával és vigyorral az arcán nézett fel rám. Meg akartam tőle kérdezni, hogy min mosolygott, amikor hirtelen térdre vetette magát előttem, és farkam síkos hegyét a vörös ajkai közé vette. Ha volt valaha olyan látvány, ami az ő részéről már nagyon kevés erőfeszítéssel is egy orgazmusba taszított volna, az ez volt. A csinos száját, ami felett az a rubin csillogott, nagyra nyitotta, beszívott engem, miközben én a fogamat csikorgattam és az orromon keresztül nehezen fújtam ki a levegőt, ahogy az öröm karmai kegyetlen módon felfelé és lefelé szántottak a hátamon.

         - Salem… - A neve torokhangú nyögéssel szakadt ki belőlem, ahogy az ujjaim szorosabban fonódtak a hajába. Nem válaszolt, nyilvánvalóan, de az egyik kezét a feszülő merevedésem tövére fonta, hogy megszorítsa, és dörzsöljön egy időben az előre-hátra mozgó fejének mozgásával. Olyan érzés volt, mint a nedves tűz, és a legjobb hely ahol a farkam valaha is volt.

         Körbe-körbe csavargatta azt a gyors kis nyelvét a fémek körül, amik a farkam fejében voltak. Szívott, és nyomon követte a lüktető ereket, amik a férfiasságomon futottak végig. A tövénél úgy megcsavarta a kezét, amitől a szemem befordult a koponyámba és kizárt dolog volt, hogy sokáig vissza tudtam volna tartani magamat a tehetsége és szándékos manipulációja alatt.

         Meghúztam a haját, a piros tincs valahogy az ujjaim köré tekeredett, és olyan hangon szóltam hozzá, amit mintha átitatott volna a whiskey és a cigifüst, - Ha azt szeretnéd, hogy hasznodra legyek a következő húsz percben, akkor jobb, ha abbahagyod.

         Csak nevetett és ezt mindenhol éreztem. A farkam keményen megrándult a kezében és a szájában, ahogy a súlyomat a kanapé hátára helyeztem, mert nem voltam teljesen biztos benne, hogy a lábaim képesek lettek volna tovább megtartani engem. Ismét a nevét mondtam – ez alkalommal figyelmeztetően, de ahelyett hogy hátrahúzódott, vagy elengedett volna, egyik kezét becsúsztatta a megtámasztott combjaim közé és a már így is túlérzékeny golyóimat kissé megszorította. Ez már túl sok volt.

         Ujjaim megszorították a feje oldalát, kiengedtem egy meglepett kiáltást, és hagytam, hogy az öröm és az érzés, amit felkorbácsolt bennem, távozzon. Ziháltam és a leghatározottabban gyenge lábakon álltam, amikor végül hátrahúzódott. Előrehajolt és csókot nyomott a tengeri fenevad közepére, ami dühös tintával a hasizmaimat borította. Nem tudtam eldönteni, hogy egynél több szörnyet próbált-e megnyugtatni ezzel az édes gesztussal, de így vagy úgy, sikerrel járt.

         Hagytam, hogy a kezem ernyedten hulljon le a válla görbületére, miközben egy elegáns mozdulattal lábra emelkedett. Az egyik szemöldöke táncolt, és megkocogtatta az államat a mutatóujjával, miközben én csak bámultam rá szenvedélytől-részeg tekintettel.

         - A felnőtt Rowdy-val annyi sok szórakoztató dolgot lehet játszani.

         Erre horkantva elnevettem magam, majd ellöktem magam a kanapétól, hogy teszteljem a lábaim stabilitását. Elég jól működtek ahhoz, hogy a hálószobába cipeljem őt. Megragadtam a kezét és elkezdtem magam mögött a háló felé vonszolni őt. Tényleg a szobám volt az egyetlen helység ebben a lakásban, amit használtam, így ez volt az egyetlen szoba is, amin látszott, hogy laknak itt.

         - Te soha nem kérted a kamasz Rowdy-t, hogy játsszon, szóval, honnan is tudhatnád?

         Megpördítettem és a hálószoba ajtajának nyomtam, így én is elkezdhettem levenni róla a ruháit. A felső könnyedén távozott és így járt az alatta lévő fekete melltartó is. A szoknya annyira rövid és szűk volt, hogy arra gondoltam, egyszerűbb lehetne csak eltolni az utamból, miközben a kezeim mohón a mellkasára vándoroltak, megállva, hogy játszadozzak az ő fémjével, mint ahogy ő is tette az enyémekkel.

         - Túl fiatal voltál, én meg túlságosan a menekülésre összpontosítottam. – Egy magas-hangú nyikkanást hallatott, amikor megcsíptem a mellbimbóját csak egy kicsivel keményebben, mint a másikat. Lehajoltam és a nyelvemmel nyugtattam meg a hegyes kis csúcsot.

         - Akkoriban nem tudtam volna, hogy mit kezdjek veled. A fenébe is, most is alig tudom, hogy mit csináljak veled. – Az egyik kezemet a szoknyája szegélye alá csúsztattam és elkezdtem feltolni, hogy eltávolítsam az utamból. Ma este valóban volt alatta valami. Csipke bugyi, ami elválasztott engem a nedvességtől, amit éreztem, ahogy középen nekem préselődött. Ez elég volt, hogy a farkam megújult érdeklődéssel ránduljon meg.

         Felnyögött, ahogy elmozdítottam a szövetet az útból, és a hüvelykujjammal megtaláltam a sikamlós középpontját. Salem-mel kapcsolatban minden kirobbanóan forró volt. Egyszerűen csak bele akartam ugrani a tűzbe és elolvadni benne.

         - Ó, én azt hiszem, te pontosan tudod, hogy mit csinálsz. – A feje egyik oldalról a másikra bicsaklott és a forróságába nyomtam az ujjamat és becéloztam azt a helyet, amitől a szemeit szorosan összezárta  és a fogait erősen az ajkába mélyesztette.

         A hüvelykujjammal a csiklóján dolgoztam, keményen nyomtam és fel- és le simogattam. Hozzáadtam még egy ujjamat, és addig mozgattam azokat benne, amíg már keményen nem vonaglott köztem és a szilárd felület között, aminél csapdába ejtettem őt.

         - Nézni, ahogy így elmész, kibaszottul megöl engem, Salem. – Valahogy mindig rávesz engem arra, hogy ki akarjam önteni az őszinteséget és a nyers érzelmeket, amik már a lábainál hevertek. Ez olyan volt, mint felszakítani a régi sebeket, hogy végül begyógyulhassanak.

         Felsóhajtott, és az ujját végigfutatta az arcomon. – Sajnálom. Soha nem akartalak így bántani téged. – Annak ellenére, hogy láttam, tényleg így gondolta, nem hiszem, hogy tudta, mennyire mélyen megsebzett, vagy milyen régóta volt már ez velem.

         Éreztem, ahogy a szemöldököm összeszaladt. – Senki sem, aki valaha is szeretett engem. – Témát kellett váltanom, mielőtt az összes érzéki izgalom elhalványul a tekintetéből és helyét átveszi a kétség és a megbánás.

         Meztelen mellkasa gyorsan emelkedett, és minden alkalommal, amikor a hegyes mellbimbói súrolták a saját meztelen mellkasomat, a farkam egy kicsit jobban megrándult. Közel volt, éreztem, ahogy a teste megfeszült, éreztem, ahogy a vágy és a megkönnyebbülés elárasztotta az ujjaimat. Egyik kezemet a feneke alá tettem és felemeltem őt, így a lábait a derekam köré tudta fonni. Annyira nagy volt a kísértés, hogy csak úgy belecsússzak a boldogan fogadó testébe, de ez veszélyes gondolat volt, tekintve, hogy egyikünk sem beszélt még a védekezésről. Odabotladoztam a szoba közepén lévő hatalmas ágyhoz és azon dolgoztam, hogy kiszabadítsam őt a maradék ruhájából is és eltávolítsam őket az útból.

         Amikor meztelen lett és úgy feküdt előttem, mint valami isteneknek szánt ajándék, benyúltam az éjjeliszekrény fiókjába és előástam egy óvszert. Miután minden a helyére került, nem vesztegettem több időt, belécsusszantam. Imádtam, ahogy a teste szorított engem, hogy úgy tartott, mintha soha többé nem akart volna elengedni. Még csak pár nap telt el azóta, hogy benne voltam, de úgy éreztem, mintha egy örökkévalóság lett volna. Elvesztem szemének végtelen sötétségében, ahogy mindketten elkezdtünk mozogni.

         Egyszerűen illettünk egymáshoz. Minden lökéssel, minden csípődöntéssel, minden szájérintéssel a test szükséges részére, a másiknak tökéletes válasza volt. Velem együtt mozgott, igazodott hozzám, és a testét úgy használta, hogy ez több volt, mint szex. Éreztem őt magamban, valahol, ahol helyet csinált magának. Megcsókoltam és megnyaltam az ajka fölött lévő ékszert. Meghúzta a hajamat és sarkát a fenekembe nyomta. Egy kicsit a nyakába haraptam, ő meg a körmeivel nyomokat hagyott végig a vállamon. Amikor elélvezett, úgy mondta a nevemet, mint egy imát. Amikor én mentem el, úgy mondtam az ő nevét, mint egy átkot. Nem tudtam, mit fogunk egymással kezdeni hosszútávon, de azt igen, hogy még soha senki ezelőtt nem nézett ki ilyen otthonosan az ágyamban, vagy alattam, és ez volt az első, hogy lehet ez jobban számított, mint az első szerelem valaha is.