Tizenkilenc-Huszadik fejezet

Tizenkilencedik fejezet

Archer

Életemben még soha nem voltam ennél boldogabb. Minden nap, a birtok körül dolgoztam, ahogy a kiskutyák a sarkamban voltak, bajba keveredtek, ahol csak tudtak, átestek dolgokon, és általános, kölyökkutya testi sértést okoztak maguknak.

         És minden délután, a szívem boldogan lódult meg, amikor meghallottam a kapum nyikordulását, ami jelezte, hogy Bree megérkezett.

         Beszélgettünk, mesélt a napjáról. A szemei csillogtak, ahogy az összes új receptről beszélt, amit ő talált ki a bisztróban, most hogy Norm és Maggie neki adták azt a feladatot, hogy a menü egyes részeit átszabja. Annyira büszkének és boldognak tűnt, amikor nevetett és elmondta nekem, hogy még Norm is irigykedve, bár mogorván elismerte, hogy az ő köret receptjei jobbak voltak, mint az övéi. Elmesélte, hogy azt tervezi, továbblép néhány főételre, majd kacsintott miután ezt mondta, és a mellkasom összeszorult attól, hogy milyen gyönyörű is volt ő.

         Néha úgy éreztem, túl sokáig bámultam őt, és megpróbáltam félrenézni, amikor rajtakapott engem. Egész álló nap bámulni akartam – számomra ő volt a leggyönyörűbb nő a világon.

         Imádtam azt, ahogy a barna haja kis arany csíkokban ragyog, amikor a nap rásüt. Imádtam, hogy a szeme alig észrevehetően ferde volt, és hogy az ajkai teltek és rózsaszínűek voltak, mint a rózsabimbó. Imádtam csókolni őket. Örökké tudtam volna csókolni. Olyan ízük volt, mint a barackoknak.

         Imádtam az arca formáját – ami olyan volt, mint a szív. És imádtam a mosolyát, amitől az egész arca felderült és a boldogságát, ami egyenesen a szeméből sütött. Gyönyörű és valódi volt, és a szívem minden alkalommal kihagyott egy ütemet, amikor felém fordult.

         Imádtam a karcsú testét, és hogy a bőre fehér volt ott, ahol a fürdőruha takarta. Megigazítottam magam a nadrágomban és a Bree testével kapcsolatos gondolatokat kivertem a fejemből. Most épp dolgozok és szükségem volt a koncentrációra.

         Egy kicsivel több habarcsot raktam a kövek közé, amit a hátsó, cementből készült lépcső oldalára helyeztem fel. Ezek csak kövek voltak, amiket a parton gyűjtöttem össze, de azt gondoltam, hogy a sima lépcsőn elvegyülve sokkal szebben mutatnak az új kő terasszal együtt.

         Épp befejeztem, amikor hallottam, hogy a kapum kinyílik, majd becsukódik. A homlokomat ráncoltam. Ki a fene lehet az? Bree ma kettőig dolgozik a bisztróban. Még csak dél volt.

         Felálltam és megkerültem a házat, hogy a felhajtóra nézzek és megpillantsam Travis-t az egyenruhájában, lassan lefelé sétálva, körbenézve, mintha soha nem járt volna még itt ezelőtt. Habár, az utolsó alkalommal, amikor látta ezt a helyet, kölyök voltam és sokkal másképp nézett ki.

         Travis észrevett és meglepettnek látszott. Mindketten tettünk néhány lépést egymás felé, így találkoztunk a ház előtt.

         - Héj, Archer.

         Megtöröltem a kezemet a rongyba, amit tartottam és rápillantottam, vártam, hogy elmondja, miért volt itt.

         - Szépen néz ki a hely.

         Bólintottam, elfogadva a bókját. Tudtam, hogy jól néz ki.

         - Keményen dolgoztál rajta.

         Ismét bólintottam.

         Sóhajtott. – Figyelj, ember. Bree elmondta nekem, hogy ti ketten együtt töltitek az időt és én, - végigfuttatta a kezét a haján, úgy tűnt, fontolgat valamit, - nos, azt hiszem, át akartam jönni ide és beköszönni. És, hogy sajnálom, hogy nem jöttem ki ide ezelőtt.

         Tanulmányoztam őt. Számomra Travis soha nem volt egyszerű, hogy olvassak benne. Ezelőtt is beleestem a csapdájába, amikor megpróbált úgy tenni, mintha a barátom lett volna, majd képletesen hátba lőtt engem. Még akkor is, amikor mindketten gyerekek voltunk, még a baleset előtt. Szükségszerűen most sem bízok meg benne, de feltételeztem, hogy talán az emberek meg tudtak változni – hosszú ideje volt már annak. Meg fogom próbálni. Bree-ért. Csakis Bree kedvéért. Mert azt gondoltam, hogy ez boldoggá tenné őt. És megteszek bármit, hogy boldoggá tegyem Bree-t.

         Bólintottam, egy nagyon kicsit felfelé kunkorítottam az ajkaimat, és a ház felé intettem, megkérdezve, hogy szeretne-e bejönni.

         - Igen, igen, persze, - mondta.

         A bejárati ajtóhoz sétáltunk és beengedtem magam előtt, utána mentem és a konyha felé intettem. Egyenesen a szekrényhez vettem az irányt, kivettem egy poharat, a csapból megtöltöttem vízzel és egy nagyot kortyoltam belőle.

         Amikor befejeztem, a pohárra, majd rá mutattam és felvontam a szemöldökömet.

         - Nem, köszi, - mondta. – Valójában ebédszünetem van, szóval nem maradhatok sokáig. Amit igazából tudni akartam, hogy vajon eljönnél-e velem és néhány sráccal ma este szórakozni? Semmi nagy szám – csak egy egyszerű pasis este, néhány sör, egy kis nevetés.

         A szemöldököm összeszaladt, és csak bámultam rá. A sebhelyemre mutattam és egy hamis nevetést produkáltam.

         Travis kifújta a levegőt. – Nem tudsz nevetni? – És igazából zavartnak látszott. Soha nem láttam még ezt a kifejezést Travis arcán. Talán egy kicsit megváltozott. – Várj, - úgy tűnt, felülvizsgálja a kérdést, - tudsz nevetni. A hangtalan nevetés is nevetés. Gyerünk, a lényeg az, hogy nem szeretnél szórakozni egy kicsit? Elszabadulni ebből a kis házból egy estére? Egy normális srác lenni?

         Normális srác akartam lenni. Vagy legalábbis, azt akartam, hogy Bree olyannak lásson engem, mint egy férfi, aki legalább egy kicsit olyan, mint a többi ember. Soha nem akartam még ezt ezelőtt. Valójában, az ellentétét akartam – olyan abnormálisnak lenni, amennyire csak lehetséges, hogy senki se nézzen rám. De most, most itt volt Bree. És vágytam arra, hogy megadjam neki, amit megérdemel, nem egy szomorú remetét, aki soha nem hagyta el a birtokát. Biztos vagyok benne, hogy randizott férfiakkal előttem. Ők valószínűleg elvitték őt étterembe, és kávézni. Én nem tudtam, hogyan csináljam ezeket. Tanulnom kellett.

         Bólintottam, és azt tátogtam, hogy Rendben.

         Enyhén döbbentnek tűnt, de vigyorgott – nagy, hófehér fogsoros villanással.

         - Rendben, akkor! – mondta. – Később este visszajövök, hogy felvegyelek. Kilenc óra megfelel?

         Megvontam a vállam. Későnek tűnt, de mit tudtam én arról, hogy a pasis estének mikor kellene kezdődnie.

         Travis kinyújtotta a kezét és én is előrenyúltam, hogy megfogjam azt. – Rendben, később találkozunk. – Elmosolyodott. –Kiengedem magam. – És ezzel, kisétált a konyhámból, és becsukta a bejárati ajtót maga mögött.

         A pultnak dőltem, és a mellkasomon keresztbefontam a karomat, elgondolkodva. Valamilyen oknál fogva, nem volt jó érzésem ezzel kapcsolatban. De ezt az idegeimnek tudtam be, és elmentem, hogy lezuhanyozzak.

**********

         Tíz perccel kilenc után, Travis kinyitotta a kapumat és én felálltam a verandán lévő székről, ahol vártam. Lesétáltam a felhajtón, és becsuktam a kaput magam mögött. Travis-nek egy nagy, sötét ezüst furgonja volt és üresben járt az úton. Mély levegőt vettem. A legutolsó alkalom, amikor autóban ültem – amire egyébként emlékszem, és nem hiszem, hogy a mentőautó számít – az a nap volt, amikor elvesztettem a hangomat.

         A fogamat csikorgattam és beszálltam, kényszerítve hogy azt a napot kiverjem a fejemből.

         Travis felpörgette a járművet és elindult.

         - Szóval ember, - mondta, rám nézve, - meglehetősen jól kikupáltad magad. Még az is meglehet, hogy nálam is jobban nézel ki. – Elnevette magát, de ez nem érte el a szemét.

         Bree gyakorlatilag fel és leugrált, amikor elmondtam neki, hogy Travis-el és a barátaival fogok elmenni szórakozni, bárkik is voltak azok. Utána segített nekem kiválasztani egy megfelelő ruhát, nem mintha sok választék lett volna.

         - Archer, - kérdezte, feltartva egy inget, - mikor volt az utolsó alkalom, amikor elmentél ruhát vásárolni?

         Csak megvontam a vállam. A nagybátyám csinálta azt. Vett nekem néhány cuccot, amikor tizennyolc voltam.

      Egy percig csendesen tanulmányozott engem, majd azt mondta, - És had találjam ki, te nem voltál annyira… - felém intett a kezével, az izmaimra mutatott, azt hiszem, - fejlett.

         Bólintottam és megvontam a vállam.

         Sóhajtott, mintha ez egy probléma lett volna és elkezdte áttúrni az elnyűtt ruháimat. Végül előbukkant egy farmernadrággal, ami megfelelőnek tűnt és azt mondta, hogy olyan direkt-kopottnak látszott, és egy végiggombolós inggel, amiről el is felejtkeztem, mert egy kicsit nagy volt rám, amikor a nagybátyám megvette azt nekem.

         Bree elégedetnek látszott, és így én is. Talán még a városba is bemegyek majd és beszerzek néhány új dolgot, ha attól, hogy csinosabban nézek ki, Bree boldogabb lesz.

         Travis bekapcsolta a zenecsatornát a rádión, és egy ideig csak a zenét hallgatva mentünk. Amikor észrevettem, hogy kifelé tartunk a városból, megböktem Travis-t és az útra mutattam és kérdőn felvontam a vállamat.

         - Egy klubba megyünk a tó másik oldalán. Teasers a neve. – Rám pillantott, felemelte a szemöldökét majd visszanézett az útra.

         Egy perc múlva, ismét rám pillantott. – Beszélhetünk? Mint férfi a férfival?

         Felvontam a szemöldökömet, nem pontosan tudtam, merre tart ez az egész és egy kissé kényelmetlenül éreztem magam.

         - Volt már fizikai kapcsolatod Bree-vel?

         Gyorsan Travis-re néztem, majd vissza az útra. Nem különösebben akarok erről vele beszélni, habár, ha teljesen megbíztam volna benne, akkor feltehettem volna neki egy-két kérdést. De nem bíztam. Amíg másképp nem bizonyítja nekem, én azt fogom feltételezni, hogy többnyire megbízhatatlan.

         - Oké, értem én, nem akarsz semmit elmondani Bree-ről. – Egy percig csendben volt. – Legalább feltételezhetem, hogy még nem mentél teljesen a végéig?

         Megvontam a vállam, és bólintottam. Azt hiszem, rendben van, hogy azt elmondom neki, amit nem tettünk meg.

         Elmosolyodott, és a furgon homályos fényében, a fogai kivillantak és egy árnyék keresztezte az arcát és egy másodpercig úgy nézett ki, mint az egyik azok közül a gonosz bohócok közül, akiket a boltokban láttam Halloweenkor. Pislogtam és újra csak Travis volt.

         - Feltételezem, hogy szeretnéd, igaz?

         Ránéztem és összeszűkítettem a szememet, de bólintottam. Természetesen akartam. Ki nem? Bree édes volt és gyönyörű.

         Ismét elmosolyodott. – Oké. Nos el fogom neked mondani hogy működik ez, Archer, amikor te… egy olyan gyönyörű lánnyal találkozgatsz, mint Bree. Neki valószínűleg van némi tapasztalata, és ő azt fogja akarni tőled, hogy tudd, mit csinálsz, amikor megteszed a nagy lépést. Ezért viszlek el téged abba a klubba. Vannak ott nők, akik hagynak téged… gyakorolni velük. Érted?

         A szívem dübörögni kezdett a mellkasomban. Nem igazán, akartam mondani. Helyette csak bámultam rá, ismét egy kissé összehúztam a szemem, hogy tudassam vele, ezt tovább kell magyaráznia. Eddig nekem nem tetszett. Egyetlen kis része sem. De legfőképpen, nem tetszett az a gondolat, hogy Bree-nek lehetett tapasztalata a múltban. Valójában, ettől a vérem megfagyott, és úgy éreztem, meg akarok ütni valamit. Inkább egyáltalán nem gondoltam erre.

         Ráadásul, Bree azt mondta, hogy őt nem zavarja, hogy nekem nincs semmilyen tapasztalatom ezen a téren. Az igazat mondta? Kétségek kezdtek megtelepedni a mellkasomban, amitől nehézkessé vált a nyelés.

         Travis mintha olvasott volna a gondolataimban. – A lányok azt szokták mondani, hogy őket nem zavarja, ha tapasztalatlan vagy, de higgy nekem, értékelni fogja, ha tudod, hogy mit kell csinálnod, amikor ágyba viszed őt. Nem akarsz ügyetlenkedni vele, mint egy bolond, ugye? Zavarba hozni magadat?

         Kibámultam az ablakon, azt kívánva, bárcsak elmondhatnám neki, hogy fordítsa vissza az átkozott furgonját és vigyen haza engem. Nem ez volt az elképzelésem erről az éjszakáról.

         - Héj, ne nézz annyira mérgesen, ember. Minden férfi ezt csinálja, higgy nekem. Egyedülállók, házasok – a barátom, Jason már majdnem tíz éve házas és még mindig beviszi a hátsó szobába a lányokat. A felesége ilyenkor a másik irányba néz, mert ez neki is a javát szolgálja. Érted?

         Folytattam az ablakon bámulást, Nate bácsira gondolva és hogy ő is elment néhányszor és úgy jött vissza, hogy női parfümtől bűzlött és rúzsfoltos volt mindenhol az inge gallérjánál. Neki nem volt barátnője vagy felesége, így ő találkozgathatott olyan nőkkel, mint amilyenek abban a klubban dolgoznak, ahová Travis mondta, hogy megyünk. És Nate egy jó ember volt. Azt kívánom, bárcsak még mindig élne, így meg tudnám kérdezni őt erről.

         Tudtam, hogy nem vagyok hülye, de azt is tudtam, hogy sokat kellett még tanulnom. Állandóan ilyen könyveket olvastam, de amikor a való életben kerül erre sor, hogy az emberek kapcsolódnak egymáshoz, az ahogy viselkednek és reagálnak, úgy éreztem magam, mintha folyamatosan fel kellene zárkóznom – nem tetszett, hogy így éreztem.

         Egy épület elé hajtottunk, aminek sötét ablakai és nagy parkolója volt. Hatalmas rózsaszín és fekete neon jel hirdette, hogy Teasers, villogó betűkkel.

         Beálltunk a parkolóba és Travis felém fordult. – Figyelj, ne érezd úgy, hogy bármit is meg kell tenned, amit kényelmetlennek találsz. De bízz bennem, amikor azt mondom, ha találsz valakit, aki tetszik, akkor hajrá. Bree értékelni fogja. Ez az, amit a férfiak csinálnak, Archer.

         Sóhajtottam, kinyitottam az ajtót, és elindultam befelé Travis-el. Ha másért nem is, hát azért, mert Bree annyira boldog volt, hogy volt egy pasis estém, amiért annyira lelkesedett.

         Az ajtóhoz sétáltunk, és egy nagy fickó leborotvált fejjel, és egy pólóban, amin az volt olvasható, hogy alkalmazott, elkérte a személyinket. Nos, ez volt az. Nekem nem volt személyim. Elkezdtem megfordulni, de Travis megragadta a kezemet, előrehajolt, felvillantotta a jelvényét és mondott valamit a nagy fickónak. Ő bólintott, és intett befelé.

         Bent a klubban, a zene dübörgött– valami szexről és cukorkáról – és hunyorogtam a homályos fényben, ahogy beléptem a helyiségbe. Kis asztalok vettek körbe egy hatalmas kifutót a terem közepén, és a szemem kitágult, ahogy egy félmeztelen nő csúszott le egy arany rúdon. Néhány másodpercig egyszerűen csak álltam ott és bámultam őt, mielőtt Travis újra megragadta a karomat, és egy asztal felé vonszolt, ahol két másik srác ült félig üres poharukkal maguk előtt.

         - Héj, seggfejek, - mondta Travis, megpördítve az egyik széket és leült rá, rám nézett, és a maga melletti székre mutatott. Helyet foglaltam.

         - Jason, Brad, ő az unokatesóm, Archer.

         - Héj ember, - üdvözölt Jason, kinyújtva a kezét. – Örülünk, hogy csatlakozol hozzánk. – Megráztam és észrevettem, hogy Travis az igazat mondta. Jegygyűrűt viselt.

         - Örvendek a találkozásnak, - mondta Brad, és neki is megráztam a kezét.

         Egy pincérnő jött oda hozzánk olyan ruhában, ami egy fürdőruhának tűnt egy apró szoknyával, és megkérdezte, mit szeretnénk inni.

         Travis a lány felé fordult, ránézett a névtáblájára és azt mondta, - Szia, Brenda, - és mosolygott. A lány kuncogott és körbenézett az asztalunkon.

         - Nos, szép kis pasi csoportnak tűntök, - mondta, ránk vigyorogva. Udvariasan visszamosolyogtam, amikor összekapcsolódott a pillantásunk.

         - Mit hozhatok nektek?

         Travis előrehajolt. – Egy kör rövidet – Cuervo Gold-ot és egy kör Yeungling-et (amerikai sör).

         A pincérnő elmosolyodott, és elment, hogy begyűjtse az italainkat. Travis Brad-el és Jason-el csevegett, amíg én a színpadon zajló műsort néztem. Ahogy a lány széttárta a lábait és lassan lecsúszott a rúdon, éreztem, hogy enyhén megkeményedem a nadrágomban, és az asztal alá csúsztam, hogy a többiek ne vegyék észre. Travis rám nézett, és mindentudóan elmosolyodott.

         A pincérnő lerakta az italainkat az asztalra és Travis a kezébe adott egy kis pénzt. Kissé előrehajolt és hatalmas mellei közé csúsztatta őket. Nagyon nyeltem. Nem tudtam, mit gondoljak erről az egészről.

         Travis visszafordult, és felemelte a kis feles poharat és azt mondta, - Archer-re! És egy felejthetetlen éjszakára! – A többiek is felemelték a poharukat, nevetve és kiabálva, - Éljen, éljen! – Néztem, ahogy egy húzásra ledöntik a folyadékot, majd beszívják a zöldcitromot a szájukba. Én is ugyanezt tettem, kényszerítve magamat, hogy ne köpjem ki, amikor végigégette a torkomat. A szemem megtelt könnyel és én is bevettem a citromot a számba és kiszívtam a savanyú levét. Ez segített.

         Travis meglegyintette a vállamat és azt mondta, - Ez az! – és felém billentette a sörét. Én is felvettem az enyémet és megemeltem, ittam egy kortyot és kissé grimaszoltam ennek az ízére is.

         Nate bácsi iszákos ember volt. A házunkban tartotta őket és én kipróbáltam egyszer, amikor tizenöt lehettem. Úgy tűnt nagyon szerette ezt. Számomra olyan íze volt, mint a sósborszesznek és az első kortyot kiköptem. Hogy miért szerette annyira, nem tudtam.

         Ezek után messziről elkerültem. Ráadásul, az apám nagyhangú részeg volt és én még mindig emlékszem, hogy amikor hazajött, alig tudott járni, de mégis volt elég energiája, hogy megüsse anyát.

         Félrelöktem ezeket a gondolatokat, és visszanéztem a színpadra. Most egy új lány volt ott fent – kis termetű, hosszú, világosbarna hajjal. Egy kicsit Bree-re emlékeztetett engem. Néztem, ahogy elkezdett a zenére pörögni, felmászva, majd lecsúszva a rúdon, úgy, hogy csak az egyik lábár fonta köré. Hátrahajolt, haja hátrahullott, ahogy teljesen ívben meghajlott. A számhoz emeltem a sörösüveget, és nagyon kortyoltam belőle.

         Ez mind túl sok volt – a hangos zene, ami a hangszórókból lüktetett, a körülöttem lévő ujjongások, kiabálások és hangos beszélgetések, a látvány és a hangok elsöpörtek engem, és a testem válaszolt ezekre a dolgokra, de én nem voltam biztos benne, hogy rendben vagyok ezzel. De a sör úgy tűnt most segített, a dolgok elég elmosódottakká váltak, hogy az egész elviselhető legyen és néhány zavarom lényegtelennek látszott.

         Amikor a lány tánca befejeződött, a színpad előtt lévő össze fickó előredőlt és pénzt dugdostak a fehérneműjébe. Az egyik meglengetett egy húszasnak tűnő papírpénzt, és amikor a lány odamászott fölé, ő a lába közé nyúlt és bedugta a combja és az anyag közé. Félrenéztem.

         Elegem volt. Mindehhez, ami itt folyik, nekem nem volt vonatkoztatási alapom és ettől kevesebbnek éreztem magam azoktól, akik itt voltak. Nem tetszett. Ez volt az oka, hogy a saját birtokomon maradtam és nem tettem kísérletet, hogy bárkivel is kapcsolatba lépjek. Az utolsó dolog, amire szükségem volt, egy másik ok, hogy úgy érezzem mindenki más rajtam kívül tudta, hogy mi a fene folyik itt.

         Travis-hez fordultam, elkezdtem felállni és az ajtó felé mutattam. Travis durván meglökte a vállamat és én keményen visszahuppantam a székemre, az állkapcsomat összeszorítva.

         Felém hajolt, az ajkait csücsörítve és megszorította az egyik vállamat, ahogy összeszűkítettem a szememet. Ha azt gondolta, hogy az akaratom ellenére itt tarthat, akkor valami nagy baj volt vele. Hazáig stoppolok, ha ezt kell tennem.

         - Figyelj, tesó, - kezdte csendesen, így a többiek nem hallhatták, azt hiszem, bár túlságosan elfoglaltak voltak, hogy a színpadon lévő lánynak ujjongjanak és ordítozzanak. – Azt hiszed, most Bree nem élvez egy kevés valamit azon az oldalon? Sőt, én már csak tudom. – Mindentudóan nézett rám és közelebb hajolt. – Imádom, hogy az ajkának olyan az íze, mint a baracknak.

         A szemeim lángra kaptak és a gyomrom összeszorult. Megcsókolta Bree-t?

         Travis sóhajtott. – Én csak megpróbálok segíteni neked, Archer. Bree nem gondolja, hogy meg tudsz felelni neki és így odajön, ahol tudja, hogy meg fogja kapni azt, amire szüksége van. – Megemelte a szemöldökét, nyilvánvalóan magára célozva. – És ahogy ez áll, valószínűleg nem tudod azt megadni neki. Ezért hoztalak ide téged, ember.

         Visszasüppedtem a székembe, homlokráncolva néztem vissza a színpadra, ahol egy barna egy szék fölé hajolt. Bree más férfiakat csókolgat? Bree megcsókolta Travis-t? Düh száguldott keresztül a véráramomon. De talán nem is hibáztatom őt. Talán rosszul olvastam belőle – azt gondoltam, hogy tetszett neki amit együtt csináltunk, de valójában ezt honnan a fenéből tudhatnám? Hogy nem voltam képes rájönni, mint egy teljes és tökéletes kezdő? Talán valószínűleg unatkozott.

         Egy újabb kör sör jelent meg az asztalunknál és én ittam egy hatalmas kortyot az előttem álló teli üvegből.

         Boldogtalan és dühös voltam attól a gondolattól, hogy Bree Travis-el volt, de az alkohol és a lány a színpadon, az ereimen keresztülszáguldó vért feltüzelte – és én beindultam. Semmit sem akartam jobban, mint hazamenni Bree-hez. Meg akartam csókolni őt, és megízlelni őt mindenhol. Azt akartam, hogy újra a szájába vegyen… de tudni akartam, hogy jól csinálom-e. Én nem akartam szűznek érezni magam, ami valójában voltam.

         A lány fent a színpadon végigfutatta a kezét a saját mellén, majd megragadta a rudat és a nemi aktust utánozta ezen. Teljesen kemény voltam az asztal alatt. Felállni és elmenni akkor már nem volt választható lehetőség.

         A többiek kettéosztották a figyelmüket a színpad és egymás között, beszélgettek és hangosan nevettek. Nem hallgattam őket többé. Folytattam az ivást – aminek már megszoktam az ízét.

         A szőke, aki nem sokkal korábban volt fent a színpadon, megjelent az asztalunknál és lehajolt, hogy Jason fülébe suttogjon. Ő elnevette magát és felállt, követve őt egy, a színpad melletti ajtón keresztül. Travis-re pillantottam, és ő rám emelte a szemöldökét, szélesen vigyorogva. Felém hajolt. – Van egy meglepetésem a számodra, - mondta, túlharsogva a zenét. – Azt hiszem, tetszeni fog.

         Hátranézett, intett valakinek, és egy perccel később egy lány sétált oda az asztalunkhoz. Rám mosolygott és én csak bámultam rá – olyan ismerősnek tűnt.

         Travis előrehajolt. – Archer, emlékszel Amber Dalton-ra? Ő most itt dolgozik.

         Amber Dalton – a lány, akibe bele voltam zúgva, amikor tizennégy voltam. Aki előtt Travis megalázott. A szervezetemet átjárt alkohol lehetett az oka, hogy nem éreztem magamat zavarban előtte. Csak folytattam a bámulását, befogadva a válláig érő hosszú, fekete haját és ugyanazokat a hatalmas, barna szemeket, amiket azokban az években imádtam. Még mindig olyan csinos, mint amire emlékeztem.

         - Archer Hale? – suttogta, szemei kitágultak. – Istenem, fogalmam sem volt róla. – Szemei végigsiklottak rajtam. – Nos, egész jól megnőttél, nemde? – Mosolygott és nem tehettem az öröm ellen, ami végigszáguldott rajtam. Olyan érzés volt, ami megtörténhetett volna azokban az években is, hogy a fizikai megjelenésem felértékelődését rendbe tehette volna a szemében lévő csillogás.

         - Amber, - szólt közbe Travis, - Azt hiszem, Archer készen áll egy kis privát időre, amit már megbeszéltem veled. – Rákacsintott.

         A fejem kezdett egy kicsit kitisztulni, nemet intettem, és kinyújtottam a kezemet, hogy megrázzam az övét – ez volt az én ’örülök, hogy ismét találkoztunk’ gesztusom.

         Ehelyett, ő figyelmen kívül hagyta a kinyújtott kezemet, és az ölembe helyezte magát, túláradó vanília illat csapta meg az orromat. Enyhén megmerevedtem, nem tudtam, mi mást kellene csinálnom a kezemmel annál, hogy az oldalamnál lógattam lefelé.

         - Nagyszerűen hangzik! – Dúdolta, közelebb hajolva és lefelé ficánkolva a még mindig fél-kemény merevedésemen. Beszívtam a levegőt. Furcsa érzés volt, de jó. Nem tudtam pontosan, mint csináljak.

         Ahogy a zene fokozatosan dübörgött a háttérben, Amber odahajolt hozzám és a fülembe suttogott, - A fenébe is, dögös vagy Archer, és a tested… - Végigfuttatta ujjait a mellkasomon. – Tudod ugye, hogy én kedveltelek téged annyi évvel ezelőtt? Láttam, hogyan néztél rám ott a tónál. Azt akartam, hogy ki gyere… de soha nem tetted…

         Néztem az ujjait, ahogy fokozatosan lefelé haladt a mellkasomon és elérte a nadrágom derekát, ahová egy kicsit becsúsztatta az ujjait, majd elkezdett visszafelé kalandozni a mellkasomon. Most már újra teljesen kemény voltam.

         - Menjetek, - Nevetett fel Travis. – Jó szórakozást.

         Amber leugrott az ölemből és felállt, engem is felrántva. Enyhén mögötte sétáltam, hogy elrejtsem az állapotomat, kissé imbolyogtam. A fenébe, részegebb voltam, mint gondoltam.

         Amber keresztülvezetett engem ugyanazon az ajtón, amelyen át Jason is eltűnt, végig egy hosszú, homályos folyosón, majd behúzott engem egy baloldalon lévő ajtón és becsukta maga mögött.

         Egy szék volt a szoba közepén, odakísért, és gyengéden lelökött rá.

         Egy asztalhoz sétált, babrált valamivel, és egy perccel később, zene hangzott fel a falra szerelt hangszórókból. Ez alkalommal a zene kellemes volt – nem túlságosan hangos. Jobban éreztem magam itt bent.

         Amber felém sétált és kényszerítettem a szememet, hogy nyitva tartsam őket. Éreztem, ahogy az ereimben lévő vér zúgott, de ugyanakkor zsibbadtnak is éreztem magam.

         Lovagló ülésben az ölembe ült és a parfümje ismét megcsapott, csiklandozta az orromat. Néhány percig a zenére ringatózott, csukott szemmel és hátrahajolva, így tudtam tanulmányozni őt. Csinos volt, de nem olyan, mint Bree. Most, hogy felnéztem rá közel a lámpa alatt, ami egy kicsit fényesebb volt, mint a színpadon, nem tetszett az Amber arcán lévő sok smink és azt gondoltam, hogy volt egy kis nyersesség abban, ahogy kinézett – valami más, amint amikor még kamasz volt.

         Addig tekergőzött, amíg teljesen függőleges helyzetbe nem került, és az ujjatlan trikóját elől lehúzta. A mellei kibuggyantak, megragadta a kezemet és rájuk helyezte őket. A farkam lüktetett a nadrágomban. A mellbimbóját dörzsölgettem úgy, ahogy Bree szerette és Amber nyögve hátravetette a fejét. Enyhén megszorítottam őt. A mellei nagyobbak voltak, mint Bree-nek, de más érzést kelltettek – nem voltak puhák, de szinte túlságosan kemények és a bőr feszes és fényes volt.

         Amber kinyitotta a szemét és felemelte a fejét, majd tanulmányozott engem, szemeit leejtette, ahogy megnyalta az ajkát. – Tudod, - kezdte, kigombolva az ingem felső néhány gombját, - itt bent nekünk csak öltáncot kellene adnunk, de Travis extra borravalót adott, hogy bármit megadjak neked, amit csak akarsz. – Lenyúlt és kezével megdörzsölt a nadrágomon keresztül. A szemeim lecsukódtak és érdesen ziháltam.

         - Istenem, de nagy vagy, édesem, - fújta ki a levegőt, ajkait most már a nyakam oldalán húzta végig. Megszívta ott a bőrt, és egy kicsit megugrottam, amikor éreztem, hogy a fogaival belém harap. – Mmm, - nyögte, hozzám dörgölve magát. – Nem tudok várni, hogy a nagy, vastag farkadon lovagolja, te gyönyörűség. Hogy szereted, gyorsan és vadul, vagy lassan és alaposan? Hmmm? – Dúdolta. – Ki fogjuk deríteni, ugye, bébi?

         A testem reagált a szavaira, de belül, valami rossz érzés kerített hatalmába. Én még csak nem is ismertem ezt a lányt. Tényleg szexre kellene használnom őt, majd hazamenni Bree-hez, a lányhoz, akivel valóban törődőm? Komolyan ezt csinálta Jason a feleségével? Azt akartam, hogy Bree olyannak lásson engem, amilyennek a többi férfit látja – nem akartam, hogy megcsókolja Travis-t – de ez, ez úgy tűnt… Istenem, nem tudtam gondolkodni az alkoholon keresztül, és azon, ahogy Amber a nadrágon keresztül simogatott. Minden gondolatom összekuszálódott, az érzéseim mindenhol ott voltak. Ki kellett szabadulnom ebből a szobából. Én csak túl akartam ezen lenni és hazamenni. Majd reggel első dolgom lesz, hogy elmenjek Bree-hez.

**********

         Tíz perccel később kibotladoztam a szobából és elindultam, hogy megkeressem Travis-t. Ő még mindig annál az asztalnál volt, ahol ültünk, és egy vöröshajú foglalt helyet az ölében. Megkocogtattam a vállát, és ő hátranézett rám, egy hatalmas mosoly terült szét az arcán. Kilökte a vöröst az öléből és azt kérdezte, - Mehetünk, haver?

         Bólintottam, homlokráncolva. Ez volt minden, amit akartam, csak eltűnni innen és Bree-hez menni. Ölelni akartam őt. Depresszió száguldott keresztül rajtam, amikor arra gondoltam, mit tettem Amber-rel. Megpróbáltam ezt a gondolatot oldalra lökni – látszólag semmi olyat nem tettem, amit mások ebben a klubban. És rengeteg jegygyűrűt láttam itt. Nyilvánvalóan, a feleségek elfogadták az ilyen fajta dolgokat. Azt hiszem, komolyan egy szörnyszülött voltam, mert én nem tenném meg ezt újra. Üresnek, boldogtalannak… és megszégyenülve éreztem magam.

         Áthajtottunk a Pelion-ba vezető hídon. Travis az egész úton csendben volt, egy apró mosoly kunkorodott a szája sarkán. Engem nem érdekelt, hogy mi a fenén mosolygott – az alkohol álmossá tett, a fejemet az ablakon pihentettem és behunytam a szemem, Bree-re gondoltam.

         Úgy tűnt, néhány perc elteltével Travis megrázott, és csipásan kinyitottam az ajtót és kiléptem rajta. Mielőtt becsuktam volna, Travis rám kacsintott és azt mondta, - Csináld újra, tesó. – Nem értettem miről beszélt, csak hátat fordítottam a furgonjának. Ekkor vettem észre, hogy Bree kunyhója előtt voltunk. Megfordultam, hogy visszaszálljak Travis furgonjába, de ő felpörgette a motort és én hátrabotladoztam, ahogy hangosan elhajtott.

Huszadik fejezet

Bree

Megfordultam az ágyban, mosolyogva bámultam ki az ablakon a sötét tóra. Felhívtam Melanie-t és Liza-t, amikor rájöttem, hogy Archer Travis-el megy el szórakozni és mi is tartottunk egy csajos estét magunknak.

         Lementünk a helyi biliárd szalonba a városba, megittunk néhány sört, nevettünk és beszélgettünk, leginkább erről a kisvárosról pletykáltunk. Úgy tűnt, volt a városban egy lány, akinek legalább három nős férfival volt viszonya. A Pelion-i feleségek felbolydultak. Természetesen, én nem gondoltam azt, hogy a lányt is ugyanannyira kellene hibáztatni, mint a férfiakat, akik a fogadalmukat szegték meg. De azt sejtettem, kevésbé fájdalmas azt hinni, hogy a férfiakat valamilyen mágikus csábító csavarta az ujja köré, annál, hogy ők valójában csak hazug, félrelépő seggfejek.

         Sokat beszélgettünk Archer-ről is, és mindent elmondtam nekik róla. Döbbenten hallgattak engem, de izgatott kifejezés ült az arcukon. – Istenem, nekünk fogalmunk sem volt róla, Bree, - mondta Melanie. Utána egy percig elmélázott, amíg én ittam egy kortyot a sörömből.

         - Tudod, - folytatta, - igazából te vagy az egyetlen, aki rá tudott erre jönni. Ismered a jelnyelvet… és végül itt kötöttél ki… és ő egyedül van, senki sincs, akivel beszélhetne – ez olyan, mint a legszebb fajta végzet. – Álmodozva mosolyogtam ezen, engedve, hogy a szavai átmossanak engem. Ez az, az érzés. A legszebb fajta végzet.

         Meglehetősen korán véget vetettünk ennek az estének és tizenegyre már otthon is voltam, mivel reggel dolgoznom kellett, így lezuhanyoztam, majd olvastam egy kicsit. Lekapcsoltam a lámpát és Archer-re gondoltam és arra, hogyan alakul az estéje. Annyira büszke voltam rá, hogy beleegyezett, elmegy Travis-el szórakozni. Annyira kényelmetlenül érezte magát és bizonytalannak látszott, és tudtam, hogy a legfőbb ok, amiért elment az volt, mert bátorítottam őt. De ez még így is egy hatalmas lépés volt. Alig hagyta el a saját birtokát hét éves kora óta, kivéve az alkalmankénti túrákat a városba, hogy beszerezze az élelmiszereket és a projektéhez szükséges kellékeket! Elmenni egy bárba vagy egy étterembe nagy ügy volt. Reméltem, hogy legalább egy kicsit jól szórakozott.

         Ismét megfordultam, amikor meghallottam egy kocsiajtó hangos becsapódását, olyan volt, mintha egy nagy furgon zúgott volna el. Mi a fene? Phoebe felkapta a fejét az ágyam végénél és lágyan ugatott egyet.

         A szívverésem felgyorsult, félelem száguldott keresztül rajtam. Lenyugtattam a légzésemet – ha valaki bántani szándékozna engem, ha ő lenne az, akkor határozottan nem jelentené be magát ilyen félreérthetetlen zajjal.

         - Ne legyél paranoiás, Bree, - motyogtam. De egyébként lábujjhegyen osontam ki a nappaliig, Phoebe-vel a nyomomban.

         Félrehúztam a függöny szélét és kikukkantottam az ablakon. Ez… Archer? Igen, ez ő.

         Az ajtóhoz rohantam, és kitártam, lágyan megszólítva, - Archer?

         Megfordult az úton és csak állt ott.

         Oldalra döntöttem a fejem, egy apró, zavart mosolyt küldtem felé. – Mit csinálsz te itt? – kérdeztem. – Gyere ide, már pizsamába vagyok.

         Néhány pillanatig csak állt ott, egy kicsit imbolygott, úgy nézett ki mintha… hunyorítottam a félhomályban… részeg és zaklatott lett volna. Ó Jézus, Travis itatta le? Nagyszerű.

         Hirtelen, elkezdett felém sétálni, fejét lehajtotta. Odaért hozzám, megállt közvetlenül előttem és a karjába zárt. Szorosan tartott és orrát a nyakamba temette, belélegezve engem.

         Megfagytam az ölelésében. Ó Istenem, egy másik nő parfümjétől illatozott – nos bűzlött, tulajdonképpen. Egy kis vanília és olcsó áruházi bűz. A szívem mintha egy pillanatra megállt volna, majd szabálytalanul újraindult. Mi a fene történt ezen a pasis estén?

         - Archer, - mondtam újra, gyengéden eltolva magamtól. Tett egy lépést hátra, és egy olyan mozdulatot csinált, amiből én azt feltételeztem, hogy megpróbálta kirázni a haját az arcából. De neki már nem volt hosszú a haja. Kezét végigfuttatta az újonnan nyírt frizuráján és szomorúan nézett rám.

         Felemelte a kezét, és jelelt, kissé hanyagul, Én nem szeretem a pasis estéket. Nem szeretem a sztriptíz bárokat.

      - Sztriptíz bár? – Ziháltam. És ekkor vettem észre a hatalmas kiszívott foltot a nyakán és az elkenődött világos rózsaszínű rúzst a gallérján. Ó Istenem. A vérem megfagyott. – Egy másik nővel voltál, Archer? – kérdeztem, a szívem lesüllyedt. A kezem úgy tűnik képtelen volt más csinálni, mint lógni az oldalam mellett.

         Néhány szívdobbanásnyi ideig csak bámult rám, megkínzott tekintete elmondott nekem mindent, ami a fejében volt. Egy másodpercig arra gondolt, hogy hazudik nekem, láttam ezt felvillanni azokban a kifejező aranybarna szemekben, majd a legyőzöttség suhant keresztül az arcán, és bólintott.

         Jó harminc másodpercig csak bámultam rá, mielőtt megszólaltam, - Felvittek téged a színpadra, vagy valami ilyesmi? – kérdeztem, remélve, hogy ez az egész valamiféle legénybúcsús trükk volt.

         Szemöldöke összeráncolódott, majd két vörös folt jelent meg az arcán, felemelte a kezét, és jelelt, Nem, be az egyik hátsó szobába.

      - A hátsó szobába? – Suttogtam.

         Archer bólintott és néhány másodpercig csak néztük egymást.

         - Szóval vele voltál, vele? – kérdeztem. Éreztem, hogy a szín kifut az arcomból.

         Kín árasztotta el a vonásait és bólintott. Lenézett a lábára.

         Néhány másodpercre behunytam a szemem megpróbálva megemészteni ezt, majd kinyitottam. – Miért? – kérdeztem, mostanra a szemeim könnyel teltek meg.

         Archer a zsebébe dugta a kezét és csak nézett rám, hatalmas szenvedés keretezte a vonásait. De mit kellett volna tennem ezzel? Tudnia kellett volna, hogy dühös leszek attól a ténytől, hogy egy másik nővel volt. Vajon ismerte egy kicsit a világot? A kapcsolatokat? A szerelmet? Nem, nem hittem.

         Kihúzta a kezét a zsebéből és jelelt, Megcsókoltad Travis-t. Az állkapcsa megfeszült.

         Megálltam, és a homlokomat ráncoltam. – Megcsókoltam Travis-t egyszer, amikor te és én csak barátok voltunk, - mondtam csendesen. – De amikor többek lettünk, téged választottalak, Archer… - Szavaim elhaltak, majd fuldokolni kezdtem, - Téged választottalak. – Fájdalom, düh és legyőzöttség árasztotta el újra a testemet, ahogy kissé megingott előttem, és úgy nézett ki, mint egy kölyökkutya, akibe belerúgtak. De nem én voltam az, akivel ez történt?

         Megköszörültem a torkomat, így nem kezdtem el sírni. – Részeg vagy, - mondtam. – Hazaviszlek. Ki kell aludnod ezt. – Most már csak zsibbadtságot éreztem.

         Archer megragadta a karomat és én lenéztem az ujjaira a bőrömön, majd fel a legyőzött tekintetébe. Elengedett, és jelelt, Sajnálom.

      Bólintottam, egy ideges mozdulattal, majd megragadtam az ajtón lévő fogasról egy vékony kabátot és kisétáltam. Hallottam, hogy Archer becsukta mögöttünk az ajtót és a léptei követtek engem.

         Beszálltam az autómba és ő is beült az anyósülésre, halkan bezárva az ajtót.

         A Briar Road-ig tartó rövid távolságot csendben tettük meg és amikor a kapuja elé értem, felém fordult a kocsiban, könyörögve nézett rám.

         - Csak menj, Archer, - mondtam. Haza kellett mennem és összegömbölyödnöm az ágyamba. Nem tudtam, hogyan rendezzem most össze az érzéseimet.

         Archer néhány pillanatig bámult rám, majd elfordult és kiszállt az autómból, becsukva az ajtót maga mögött. Tettem egy Y kanyart és visszaindultam a házikóm felé. Amikor belenéztem a visszapillantó tükörbe, Archer még mindig az út végén állt, kezeit a zsebébe dugta, és nézte, ahogy elhajtok.

         Amikor néhány perc múlva hazaértem, zsibbadtan levettem a kabátomat és visszasétáltam a szobámba, bemásztam az ágyamba és a takarót a fejemre húztam. Csak ekkor engedtem utat a könnyeimnek, pusztítás szorította össze a szívem. Egy másik nővel volt – az a férfi, akibe beleszerettem, azt választotta, hogy az első alkalmát valami olcsó sztriptíz táncosnak adja egy bár hátsó szobájában. És tudtam, hogy szerepet játszottam abban, hogy ez megtörténjen.

**********

         Másnap reggel, mindössze két óra alvás után, kivonszoltam magamat az ágyból. Szomorúság nehezedett rám, ahogy végigmentem a reggeli rutinomon.

         Amikor a bisztróba értem, annyira elfoglaltan merültem bele a munkába amennyire csak lehetséges volt, eredménytelenül próbáltam kiverni Archer-t a fejemből. Ez egy haszontalan ok volt, ahogy újra töltöttem a cukorszórókat mindegyik asztalnál, hogy arra gondoltam, mennyire keményen erőltettem Archer-t, hogy lépjen ki a komfortzónájából és szocializálódjon egy kicsit. Nevetni akartam az irónián, majd a padlóra süllyedni és sírva fakadni az egyik asztal alatt. Ehelyett vettem egy mély levegőt, és megszámoltam a Splenda tasakokat (édesítőszer).

         Ez a része az én hibám volt. Nem kellett volna erőltetnem, hogy olyasmit

tegyen meg, amire még nem állt készen. Én csak arra gondoltam, hogy talán még nem teljesen állt készen és egy kis lökés valakitől, aki törődik vele jó dolog lesz. Nem élheti le az egész életét az ő kis birtokán, hogy soha nem merészkedik az élelmiszer és a barkácsbolton túl. Nem gondoltam, hogy bármelyiket is akarta volna. De talán nekem kellett volna lennem annak, aki segít neki kilépni a világba ahelyett, hogy Travis-t állítom a szolgálatára. Travis. Mi volt az ő szerepe ebben az egész dologban? Volt egy olyan érzésem, hogy egyáltalán nem volt ártatlan. Homályos elképzelésem volt, hogy lehet a farkasoknak dobtam ahelyett, hogy én segítettem volna neki kitörni a biztonságos gubójából. Legalábbis, Travis nem állította le azt, ami a klubban történt. Archer annyira visszahúzódó és szégyenlős. Biztosan nem saját maga kereste a szexet egy másik nővel. Fájdalom nyílalt bele a szívembe és megint sírni akartam, ahogy elképzeltem, ahogy valami félmeztelen nőbe löki magát. Behunytam a szemem és távol tartottam a könnyeket.  Ezelőtt is csaltak már meg – túl fogok lépni rajta.

Csak… ez nem egészen olyan érzés, mintha megcsalt volna … engem.

Ez…valami más. Megállítottam a gondolataimat. Nem, nem akartam a választására kifogást találni, amely végtére is az övé volt. Ó Istenem, annyira össze voltam zavarodva. És megbántva. És összezavarodva.

         Délután, miután csináltam egy halommal a köretsalátáimból, elköszöntem Norm-tól és Maggei-től és hazafelé vettem az irányt.

         Eszembe jutott, hogy szükségem volt néhány dologra a boltból, így egy gyors megállót tettem oda. Ahogy a kocsimhoz sétáltam vissza a parkolóba, az agyam még mindig az Archer-rel való szituáción kavargott, amíg már azt gondoltam, hogy felsikítok, meghallottam, hogy valaki lágyan a nevemen szólít.

         Megfordultam, és egy nő rövid, barna hajjal és szemüvegben sétált felém egy bevásárlókocsit tolva.

         Megállítottam a saját kocsimat és felé fordultam, kicsit mosolyogva. – Hello, - mondtam, megbillentve a fejemet.

         - Hello, - mosolyodott el melegen. – Tudom, hogy nem ismersz engem. A nevem Amanda Wright. Ne érezd furcsán magadat, hogy tudom a nevedet. Egy pinochle (amerikai kártyajáték-fajta) csapatban vagyok Anne-nel. – Ismét elmosolyodott, halkan felnevetve.

         - Ó! Rendben, - mondtam. – Anne mellett lakom.

         Bólintott. – Tudom. Mesélt nekünk rólad a múlt heti játékunkon. És amikor ma megláttalak, rájöttem, hogy te lehetsz az a Bree, akiről Anne mesélt.

         Bólintottam. – Nos, örülök, hogy találkoztam Anne egyik barátjával. Ő annyira kedves hozzám.

         - Igen, imádnivaló. – Megállt egy percre. – Remélem, nem gondolod, hogy ez tolakodás lenne, de… megemlítette, hogy látogatod Archer-t. – Kíváncsian nézett rám.

         A dolgok egy kicsit megváltoztak mióta legutóbb beszélgettem Anne-el, de kizárt dolog volt, hogy ebbe most belekezdjek, így csak azt válaszoltam, - Igen.

         Elmosolyodott és kiengedte a levegőt. – Én voltam az anyukája, Alyssa, legjobb barátnője, - mondta.

         Meglepetten szívtam be a levegőt. – Maga ismerte az anyukáját?

         Bólintott. – Igen, és mindig úgy éreztem… állandóan, hogy nem tettem többet Archer-ért, amikor Alyssa meghalt. – Szomorúan megrázta a fejét. – Megpróbáltam elmenni oda néhányszor, de ott voltak azok az őrült jelek a kerítésen, amik figyelmeztettek bombákra és csapdákra és… én csak… megfutamodtam, azt hiszem. – Elgondolkodva nézett. – Utána hallottam a városban, hogy Archer bizonyos mentális károsodásokat szenvedett el a balesetben, és én csak azt gondoltam, hogy a családja jobban képes foglalkozni vele, és megbirkózni az ő helyzetével. – Összeszorította az ajkait. – Hangosan kimondva ezt a magyarázkodást, rádöbbentett engem arra, hogy mennyire gyengének is hangzottam.

         - Mrs. Wright… - kezdtem.

         - Kérlek, szólíts Amanda-nak.

         Bólintottam. – Rendben, Amanda, ha nem bánod, hogy ennyire kíváncsiskodok, tudod, hogy mi okozta azt a balesetet azon a napon? Archer nem beszél róla és nos… - Nem tudtam pontosan, hogyan fejezzem be ezt a mondatot, a szavaim a semmibe vesztek.

         Amanda a karomra tette a kezét. – Te törődsz vele, - mondta, mosolyogva. Mintha könnyek lettek volna a szemében.

         Bólintottam. – Igen. – És ebben a pillanatban, rádöbbentem, hogy nem számít, mi történt köztem és Archer között, mélységesen törődöm vele, és még mindig segíteni akarok neki, hogy egy olyan életet éljen, amiben sokkal több van, mint ő meg néhány kutya, és egy rakás kőműves projekt évről évre.

         Amanda néhány pillanatig a vállam fölé nézett, gondolkozva, majd azt mondta, - Minden, amit a balesetről tudok, csak néhány részlet, ami az újságban volt. Természetesen azok egy városon kívüli riportertől származtak – nekünk nincs újságunk Pelion-ban. Azt kivéve, az emberek nem beszéltek róla. Ha engem kérdezel, Victoria Hale miatt volt – mindenkit megfélemlített. Kezében tartja a hatalmat, hogy munkahelyektől szabaduljon meg, üzleteket zárjon be és ezt akkor csinálta, amikor valakinek összeakad a bajsza vele, így mindannyiunknak van oka, hogy aggódjunk. És én mondom neked, véleményem szerint, bármi is történt a baleset napján, az Victoria Hale-el kezdődött. Soha nem volt semmilyen lelkiismeret furdalása, hogy felfordulást okoz az emberek életében azért, hogy előremozdítsa a saját napirendi pontját.

         Beszívtam a levegőt. – Victoria Hale? – kérdeztem. – Bejött a bisztróba, ahol dolgozom, a múlt héten, hogy figyelmeztessen, maradjak távol tőle!

         Bólintott, úgy nézett ki, mintha eldöntött volna valamit. – Soha nem beszéltem senkinek erről, de Tori Hale mindig is betegesen féltékeny volt Alyssa-ra. Mindig megpróbálta manipulálni az embereket, hogy megkapja, amit akart. És Alyssa esetében, sokkal gyakrabban járt sikerrel, mint ahogy nem. – Szomorúan megrázta a fejét. – Alyssa-nak mindig átkozott bűntudat komplexusa volt valami miatt – soha nem érezte magát méltónak semminek és senkinek. Árvaházban nőtt fel, a világon egyetlen ember sem volt számára, amíg ide, Pelion-ba nem jött… - Hangja elhalt, ahogy visszaemlékezett a múltra. – A legédesebb lány volt, akivel valaha is találkoztál, egyetlen romlott csont sem volt az egész testében és azok a Hale fiúk is nagyon beléestek. – Egy apró mosolyt eresztett meg.

         - Anne elmondta nekem, hogy felcsípte Marcus Hale-t. – Elmosolyodtam.

         De Amanda a homlokát ráncolta, és megrázta a fejét. – Nem, nem felcsípte – összejött vele. Elmentünk egy buliba azon az estén, amikor Alyssa terhes lett. Victoria is ott volt – soha nem tudtam bizonyítani, de tudom, hogy belecsempészett valamit Alyssa italába és így Marcus kihasználta őt. Ahogy felállította az igényét rá és megpróbált a testvére, Connor felé kerülni, akit akkor már nyilvánvaló volt, hogy Alyssa szeretett. Természetesen, Marcus nem számított arra, hogy terhes lesz, de ez történt. Három hónappal később összeházasodtak. Alyssa-nak összetört a szíve és a Connor-é is. És természetesen, Alyssa önmagát hibáztatta és rájött, hogy a büntetése az, hogy egy olyan férfihez menjen hozzá, akit nem szeretett. Sok rossz döntést hozott, de főként csak azért, mert nem gondolt magáról eleget.

         Egy másodpercig megint elgondolkodott. – Mindig mondtam, hogy Tori Hale-nek különleges ajándéka az, hogy képes másokat manipulálni, hogy engedelmeskedjenek az akaratának. Az ő keze valahogy mindig tiszta marad és még mindig van embere a színfalak mögött, hogy úgy mondjam.

         Ismét szomorúan ingatta a fejét, szinte úgy nézett ki, mint akit majdnem darabokra téptek, majd úgy tűnt visszatért a jelenbe, kezét a mellkasára tette és halkan felnevetett. – Ó jóságos ég, nézz rám, a múltról pletykálkodom, itt állva az élelmiszerbolt parkolójában, mialatt a dolgaid valószínűleg elolvadnak! Kérlek bocsáss meg. Én tényleg csak be akartam mutatkozni, és megkérni, hogy talán üdvözöld a nevemben Archer-t és tudasd vele, hogy az anyukája nagyon különleges volt számomra.

         Bólintottam, szomorúság száguldott keresztül rajtam arra az információra, amit Archer anyukájáról és apukájáról adott nekem.

         Amanda folytatta, - Enyém az egyik ruha butik a városban – a Mandy’s. – mosolyodott el. – Kreatív, ugye? Gyere be, és látogass meg néha, és baráti kedvezmény fogok adni neked.

         Rámosolyogtam. – Ez szörnyen kedves tőled, köszönöm, be fogok nézni.

         - Jó. Annyira örülök, hogy találkoztunk, Bree.

         - Én is, - mondtam, ahogy kezdett elsétálni.

         Bepakoltam az élelmiszerzacskókat, majd beszálltam az autóba, és ültem ott a parkolóban egy kedves lányra gondolva, aki egy új városba jött, és a testvérekre, akik szerették őt – és hogy az egyik, akit nem szeretett, manipulálta, hogy őt válassza és hogy ez az egész egy tragédiával végződött. És gondoltam egy kisfiúra is, akit a kedves lány hátrahagyott, és hogy a szívem fájt azért, ami nekünk talán soha nem lehet újra.

**********

         A következő néhány napot munkával töltöttem és azzal, hogy a házikómban rejtőzködtem, leginkább olvastam, próbálva az időt rávenni, hogy gyorsabban teljen. Megbántottak. Hiányzott. És furcsamódon, meg akartam vigasztalni őt. Nem tudtam pontosan, mi történt a klubban, kivéve, hogy Archer bement az egyik hátsó szobába az egyik sztriptíz táncossal és szexelt vele – amit még csak nem is sejtettem, hogy a sztriptíz klub menüjén rajta volt, de mit tudhattam én? De azt tudtam, hogy Archer nem volt boldog emiatt. Szóval akkor miért tette ezt? Próbáltam a helyébe képzelni magamat, próbáltam megérteni, hogy mi tetszhetett neki, hogy az összes hely közül pont egy sztriptíz bárban legyen. De attól, hogy túl sokáig erre gondoltam, csak még jobban fájt.

         Pénteken, ahogy befejeztem a munkát, megláttam Travis-t az utca túloldalán civil ruhában, és ahogy hunyorogtam a napfényben, nézve, ahogy mellékesen egy idősebb férfival beszélgetett, düh árasztott el. Ott volt. Elvitte Archer-t egy sztriptíz bárba. Eltervezte.

         Gondolkodás nélkül keresztülviharzottam az utcán, egy autó rám is dudált. Travis odanézett és elkezdett mosolyogni, de meglátta az arcomon lévő kifejezést és elkomolyodott, odafordult az idősebb férfihoz és mondott neki valamit, mielőtt elindult, hogy találkozzon velem, amint feléje tartottam a járdán.

         Amint elértem őt, keményen arcon csaptam, a hang vízhangzott az enyhe őszi levegőben. Becsukta a szemét és a kezét az arcára tette, lassan forgatva az állkapcsát.

          - Mi a fene volt ez? – sziszegte.

         Egyenesen az arcába másztam. – Aljas, önző seggfej vagy, Travis Hale. Mi a fenét gondoltál, hogy elcipeled Archer-t egy sztriptíz bárba? Azt hittem, megbízhatok benned, hogy vigyázol rá!

         - Vigyázni rá? – kérdezte, halkan felnevetve. – Mi ő, egy átkozott gyerek, Bree?

         - Mi van? – szinte köptem a szavakat. – Természetesen, nem gyerek. De tudod, hogy szüksége volt rád, hogy vigyázz rá egy kicsit. Ő még soha nem volt társaságban ezelőtt. Szüksége volt rád, hogy-

         - Ez az, amit akarsz? Olyan valakit, akire állandóan vigyázni kell? Olyan férfit akarsz?

         Most már vöröset láttam, a kezem viszketett, hogy újra képen töröljem. – Kifordítod ezt! Úgy tünteted fel őt, mintha szellemileg képtelen lenne nyitnia dolgokra, amiket még soha nem tett meg ezelőtt. Neki csak szüksége lett volna rád, hogy-

         - Mire? Egész este fogni a kezét, így nem dugott volna meg egy másik nőt?

         Az állam leesett, és csak tátogtam.

         Kifújta a levegőt, végigfuttatva kezét a haján. – Jézusom, Bree, nem olyan helyzetet próbáltam létrehozni, ahol megsérülhettél. Én csak megpróbáltam megmutatni egy srácnak, hogy jól szórakozzon – hogy úgy érezze magát, mint egy SRÁC, hogy egy kis magabiztosságot adjak neki, így nem érzi úgy, hogy annyira távol állna a te ligádtól! Rendben, ez nyilvánvalóan nem a legjobb terv volt – rájöttem erre, miután hátrament egy lánnyal, akit kedvelt, amikor még kamaszok voltunk, és megdugta, oké?

         - Istenem, hagyd abba, hogy ezt mondogatod! – mondtam, könnyek csorogtak a szememből. Dühösen letöröltem őket, mérges voltam magamra, hogy egy átkozott utca kellős közepén sírok Travis Hale előtt.

         - Ő nem illik hozzád, Bree. Ő… túlságosan más… túl védett, túlságosan hajlamos, hogy olyan döntéseket hozzon, amik fájnak neked. Sajnálom, hogy ezt ilyen kemény módon tudtad meg.

         Oda-vissza ráztam a fejemet. – Elferdíted ezt.

         - Én nem, - mondta gyengéden, maga felé húzva engem, és körém fonta a karját. – Sajnálom, Bree. Igazán, nagyon sajnálom.

         Ellöktem magamat tőle és megfordultam, hogy visszasétáljak a kocsimhoz. A fejem úszott a megbántottságtól és a dühtől – haragudtam Travis-re, Archer-re, magamra. Csak haza kellett mennem.

         - Bree, - kiáltott Travis, és megálltam, de nem fordultam meg. – Itt vagyok, ha szükséged lenne rám.

         Folytattam a sétát, észrevéve, hogy a körülöttünk lévő emberek megálltak és bámultak. Hűha, kényes. De mi rendeztünk műsort, vagyis inkább én.

         Gyorsan mentem a kocsimhoz, beszálltam és zsibbadtan vezettem haza, bevonszoltam magam a házikómba és lerogytam a kanapémra.

         Phoebe odajött, és boldogan ugrott fel az ölembe, a farkát csóválva és az arcomat nyalogatva. Elnevettem magam, a borzalmas hangulatom ellenére és magamhoz öleltem. – Halihó, édes kislány, - gügyögtem neki.

         Phoebe leugrott az ölembe és az ajtóhoz rohant, halkan csaholva, hogy ki szeretne menni. Annyira megszokta már, hogy minden nap beleugrik a bicikli kosarába és letekerünk Archer-höz, hiányoztak a barátai is, és az a hatalmas birtok, ahol gátlástalanul rohangálhat, és felfedezhet.

         - Nekem is hiányzik, kislány, - mondtam, nem tudtam, mi a fenét csináljak ezzel.

         Néhány perccel később, elmentem, hogy vegyek egy zuhanyt. Amint leöltöztem a hálószobába, az első esőcseppek elkezdtek esni.