Tizenkilencedik
fejezet
Archer
Életemben még soha nem voltam ennél boldogabb.
Minden nap, a birtok körül dolgoztam, ahogy a kiskutyák a sarkamban voltak,
bajba keveredtek, ahol csak tudtak, átestek dolgokon, és általános, kölyökkutya
testi sértést okoztak maguknak.
És
minden délután, a szívem boldogan lódult meg, amikor meghallottam a kapum nyikordulását,
ami jelezte, hogy Bree megérkezett.
Beszélgettünk,
mesélt a napjáról. A szemei csillogtak, ahogy az összes új receptről beszélt,
amit ő talált ki a bisztróban, most hogy Norm és Maggie neki adták azt a
feladatot, hogy a menü egyes részeit átszabja. Annyira büszkének és boldognak
tűnt, amikor nevetett és elmondta nekem, hogy még Norm is irigykedve, bár
mogorván elismerte, hogy az ő köret receptjei jobbak voltak, mint az övéi.
Elmesélte, hogy azt tervezi, továbblép néhány főételre, majd kacsintott miután
ezt mondta, és a mellkasom összeszorult attól, hogy milyen gyönyörű is volt ő.
Néha
úgy éreztem, túl sokáig bámultam őt, és megpróbáltam félrenézni, amikor
rajtakapott engem. Egész álló nap bámulni akartam – számomra ő volt a
leggyönyörűbb nő a világon.
Imádtam
azt, ahogy a barna haja kis arany csíkokban ragyog, amikor a nap rásüt.
Imádtam, hogy a szeme alig észrevehetően ferde volt, és hogy az ajkai teltek és
rózsaszínűek voltak, mint a rózsabimbó. Imádtam csókolni őket. Örökké tudtam
volna csókolni. Olyan ízük volt, mint a barackoknak.
Imádtam
az arca formáját – ami olyan volt, mint a szív. És imádtam a mosolyát, amitől
az egész arca felderült és a boldogságát, ami egyenesen a szeméből sütött.
Gyönyörű és valódi volt, és a szívem minden alkalommal kihagyott egy ütemet,
amikor felém fordult.
Imádtam
a karcsú testét, és hogy a bőre fehér volt ott, ahol a fürdőruha takarta.
Megigazítottam magam a nadrágomban és a Bree testével kapcsolatos gondolatokat kivertem
a fejemből. Most épp dolgozok és szükségem volt a koncentrációra.
Egy
kicsivel több habarcsot raktam a kövek közé, amit a hátsó, cementből készült
lépcső oldalára helyeztem fel. Ezek csak kövek voltak, amiket a parton
gyűjtöttem össze, de azt gondoltam, hogy a sima lépcsőn elvegyülve sokkal
szebben mutatnak az új kő terasszal együtt.
Épp
befejeztem, amikor hallottam, hogy a kapum kinyílik, majd becsukódik. A
homlokomat ráncoltam. Ki a fene lehet az? Bree ma kettőig dolgozik a
bisztróban. Még csak dél volt.
Felálltam
és megkerültem a házat, hogy a felhajtóra nézzek és megpillantsam Travis-t az
egyenruhájában, lassan lefelé sétálva, körbenézve, mintha soha nem járt volna
még itt ezelőtt. Habár, az utolsó alkalommal, amikor látta ezt a helyet, kölyök
voltam és sokkal másképp nézett ki.
Travis
észrevett és meglepettnek látszott. Mindketten tettünk néhány lépést egymás felé,
így találkoztunk a ház előtt.
-
Héj, Archer.
Megtöröltem
a kezemet a rongyba, amit tartottam és rápillantottam, vártam, hogy elmondja,
miért volt itt.
- Szépen
néz ki a hely.
Bólintottam,
elfogadva a bókját. Tudtam, hogy jól néz ki.
-
Keményen dolgoztál rajta.
Ismét
bólintottam.
Sóhajtott.
– Figyelj, ember. Bree elmondta nekem, hogy ti ketten együtt töltitek az időt
és én, - végigfuttatta a kezét a haján, úgy tűnt, fontolgat valamit, - nos, azt
hiszem, át akartam jönni ide és beköszönni. És, hogy sajnálom, hogy nem jöttem
ki ide ezelőtt.
Tanulmányoztam
őt. Számomra Travis soha nem volt egyszerű, hogy olvassak benne. Ezelőtt is
beleestem a csapdájába, amikor megpróbált úgy tenni, mintha a barátom lett
volna, majd képletesen hátba lőtt engem. Még akkor is, amikor mindketten
gyerekek voltunk, még a baleset előtt. Szükségszerűen most sem bízok meg benne,
de feltételeztem, hogy talán az emberek meg tudtak változni – hosszú ideje volt
már annak. Meg fogom próbálni. Bree-ért. Csakis Bree kedvéért. Mert azt
gondoltam, hogy ez boldoggá tenné őt. És megteszek bármit, hogy boldoggá tegyem
Bree-t.
Bólintottam,
egy nagyon kicsit felfelé kunkorítottam az ajkaimat, és a ház felé intettem,
megkérdezve, hogy szeretne-e bejönni.
-
Igen, igen, persze, - mondta.
A
bejárati ajtóhoz sétáltunk és beengedtem magam előtt, utána mentem és a konyha
felé intettem. Egyenesen a szekrényhez vettem az irányt, kivettem egy poharat,
a csapból megtöltöttem vízzel és egy nagyot kortyoltam belőle.
Amikor
befejeztem, a pohárra, majd rá mutattam és felvontam a szemöldökömet.
-
Nem, köszi, - mondta. – Valójában ebédszünetem van, szóval nem maradhatok
sokáig. Amit igazából tudni akartam, hogy vajon eljönnél-e velem és néhány
sráccal ma este szórakozni? Semmi nagy szám – csak egy egyszerű pasis este,
néhány sör, egy kis nevetés.
A
szemöldököm összeszaladt, és csak bámultam rá. A sebhelyemre mutattam és egy
hamis nevetést produkáltam.
Travis
kifújta a levegőt. – Nem tudsz nevetni? – És igazából zavartnak látszott. Soha
nem láttam még ezt a kifejezést Travis arcán. Talán egy kicsit megváltozott. –
Várj, - úgy tűnt, felülvizsgálja a kérdést, - tudsz nevetni. A hangtalan
nevetés is nevetés. Gyerünk, a lényeg az, hogy nem szeretnél szórakozni egy
kicsit? Elszabadulni ebből a kis házból egy estére? Egy normális srác lenni?
Normális
srác akartam lenni. Vagy legalábbis, azt akartam, hogy Bree olyannak lásson
engem, mint egy férfi, aki legalább egy kicsit olyan, mint a többi ember. Soha
nem akartam még ezt ezelőtt. Valójában, az ellentétét akartam – olyan
abnormálisnak lenni, amennyire csak lehetséges, hogy senki se nézzen rám. De
most, most itt volt Bree. És vágytam arra, hogy megadjam neki, amit megérdemel,
nem egy szomorú remetét, aki soha nem hagyta el a birtokát. Biztos vagyok
benne, hogy randizott férfiakkal előttem. Ők valószínűleg elvitték őt étterembe,
és kávézni. Én nem tudtam, hogyan csináljam ezeket. Tanulnom kellett.
Bólintottam,
és azt tátogtam, hogy Rendben.
Enyhén
döbbentnek tűnt, de vigyorgott – nagy, hófehér fogsoros villanással.
-
Rendben, akkor! – mondta. – Később este visszajövök, hogy felvegyelek. Kilenc
óra megfelel?
Megvontam
a vállam. Későnek tűnt, de mit tudtam én arról, hogy a pasis estének mikor
kellene kezdődnie.
Travis
kinyújtotta a kezét és én is előrenyúltam, hogy megfogjam azt. – Rendben, később
találkozunk. – Elmosolyodott. –Kiengedem magam. – És ezzel, kisétált a
konyhámból, és becsukta a bejárati ajtót maga mögött.
A
pultnak dőltem, és a mellkasomon keresztbefontam a karomat, elgondolkodva.
Valamilyen oknál fogva, nem volt jó érzésem ezzel kapcsolatban. De ezt az
idegeimnek tudtam be, és elmentem, hogy lezuhanyozzak.
**********
Tíz
perccel kilenc után, Travis kinyitotta a kapumat és én felálltam a verandán
lévő székről, ahol vártam. Lesétáltam a felhajtón, és becsuktam a kaput magam
mögött. Travis-nek egy nagy, sötét ezüst furgonja volt és üresben járt az úton.
Mély levegőt vettem. A legutolsó alkalom, amikor autóban ültem – amire
egyébként emlékszem, és nem hiszem, hogy a mentőautó számít – az a nap volt,
amikor elvesztettem a hangomat.
A
fogamat csikorgattam és beszálltam, kényszerítve hogy azt a napot kiverjem a
fejemből.
Travis
felpörgette a járművet és elindult.
-
Szóval ember, - mondta, rám nézve, - meglehetősen jól kikupáltad magad. Még az
is meglehet, hogy nálam is jobban nézel ki. – Elnevette magát, de ez nem érte
el a szemét.
Bree
gyakorlatilag fel és leugrált, amikor elmondtam neki, hogy Travis-el és a
barátaival fogok elmenni szórakozni, bárkik is voltak azok. Utána segített
nekem kiválasztani egy megfelelő ruhát, nem mintha sok választék lett volna.
-
Archer, - kérdezte, feltartva egy inget, - mikor volt az utolsó alkalom, amikor
elmentél ruhát vásárolni?
Csak
megvontam a vállam. A nagybátyám csinálta azt. Vett nekem néhány
cuccot, amikor tizennyolc voltam.
Egy percig csendesen tanulmányozott engem, majd azt mondta, - És had
találjam ki, te nem voltál annyira… - felém intett a kezével, az izmaimra
mutatott, azt hiszem, - fejlett.
Bólintottam
és megvontam a vállam.
Sóhajtott,
mintha ez egy probléma lett volna és elkezdte áttúrni az elnyűtt ruháimat. Végül
előbukkant egy farmernadrággal, ami megfelelőnek tűnt és azt mondta, hogy olyan
direkt-kopottnak látszott, és egy végiggombolós inggel, amiről el is
felejtkeztem, mert egy kicsit nagy volt rám, amikor a nagybátyám megvette azt
nekem.
Bree
elégedetnek látszott, és így én is. Talán még a városba is bemegyek majd és
beszerzek néhány új dolgot, ha attól, hogy csinosabban nézek ki, Bree boldogabb
lesz.
Travis
bekapcsolta a zenecsatornát a rádión, és egy ideig csak a zenét hallgatva
mentünk. Amikor észrevettem, hogy kifelé tartunk a városból, megböktem Travis-t
és az útra mutattam és kérdőn felvontam a vállamat.
- Egy
klubba megyünk a tó másik oldalán. Teasers a neve. – Rám pillantott,
felemelte a szemöldökét majd visszanézett az útra.
Egy
perc múlva, ismét rám pillantott. – Beszélhetünk? Mint férfi a férfival?
Felvontam
a szemöldökömet, nem pontosan tudtam, merre tart ez az egész és egy kissé
kényelmetlenül éreztem magam.
-
Volt már fizikai kapcsolatod Bree-vel?
Gyorsan
Travis-re néztem, majd vissza az útra. Nem különösebben akarok erről vele
beszélni, habár, ha teljesen megbíztam volna benne, akkor feltehettem volna
neki egy-két kérdést. De nem bíztam. Amíg másképp nem bizonyítja nekem, én azt
fogom feltételezni, hogy többnyire megbízhatatlan.
-
Oké, értem én, nem akarsz semmit elmondani Bree-ről. – Egy percig csendben
volt. – Legalább feltételezhetem, hogy még nem mentél teljesen a végéig?
Megvontam
a vállam, és bólintottam. Azt hiszem, rendben van, hogy azt elmondom neki, amit
nem tettünk meg.
Elmosolyodott,
és a furgon homályos fényében, a fogai kivillantak és egy árnyék keresztezte az
arcát és egy másodpercig úgy nézett ki, mint az egyik azok közül a gonosz
bohócok közül, akiket a boltokban láttam Halloweenkor. Pislogtam és újra csak
Travis volt.
-
Feltételezem, hogy szeretnéd, igaz?
Ránéztem
és összeszűkítettem a szememet, de bólintottam. Természetesen akartam. Ki nem?
Bree édes volt és gyönyörű.
Ismét
elmosolyodott. – Oké. Nos el fogom neked mondani hogy működik ez, Archer,
amikor te… egy olyan gyönyörű lánnyal találkozgatsz, mint Bree. Neki
valószínűleg van némi tapasztalata, és ő azt fogja akarni tőled, hogy tudd, mit
csinálsz, amikor megteszed a nagy lépést. Ezért viszlek el téged abba a klubba.
Vannak ott nők, akik hagynak téged… gyakorolni velük. Érted?
A
szívem dübörögni kezdett a mellkasomban. Nem igazán, akartam mondani. Helyette
csak bámultam rá, ismét egy kissé összehúztam a szemem, hogy tudassam vele, ezt
tovább kell magyaráznia. Eddig nekem nem tetszett. Egyetlen kis része sem. De
legfőképpen, nem tetszett az a gondolat, hogy Bree-nek lehetett tapasztalata a
múltban. Valójában, ettől a vérem megfagyott, és úgy éreztem, meg akarok ütni
valamit. Inkább egyáltalán nem gondoltam erre.
Ráadásul,
Bree azt mondta, hogy őt nem zavarja, hogy nekem nincs semmilyen tapasztalatom
ezen a téren. Az igazat mondta? Kétségek kezdtek megtelepedni a mellkasomban,
amitől nehézkessé vált a nyelés.
Travis
mintha olvasott volna a gondolataimban. – A lányok azt szokták mondani, hogy
őket nem zavarja, ha tapasztalatlan vagy, de higgy nekem, értékelni fogja, ha
tudod, hogy mit kell csinálnod, amikor ágyba viszed őt. Nem akarsz
ügyetlenkedni vele, mint egy bolond, ugye? Zavarba hozni magadat?
Kibámultam
az ablakon, azt kívánva, bárcsak elmondhatnám neki, hogy fordítsa vissza az
átkozott furgonját és vigyen haza engem. Nem ez volt az elképzelésem erről az
éjszakáról.
-
Héj, ne nézz annyira mérgesen, ember. Minden férfi ezt csinálja, higgy nekem.
Egyedülállók, házasok – a barátom, Jason már majdnem tíz éve házas és még
mindig beviszi a hátsó szobába a lányokat. A felesége ilyenkor a másik irányba
néz, mert ez neki is a javát szolgálja. Érted?
Folytattam
az ablakon bámulást, Nate bácsira gondolva és hogy ő is elment néhányszor és
úgy jött vissza, hogy női parfümtől bűzlött és rúzsfoltos volt mindenhol az
inge gallérjánál. Neki nem volt barátnője vagy felesége, így ő
találkozgathatott olyan nőkkel, mint amilyenek abban a klubban dolgoznak, ahová
Travis mondta, hogy megyünk. És Nate egy jó ember volt. Azt kívánom, bárcsak
még mindig élne, így meg tudnám kérdezni őt erről.
Tudtam,
hogy nem vagyok hülye, de azt is tudtam, hogy sokat kellett még tanulnom.
Állandóan ilyen könyveket olvastam, de amikor a való életben kerül erre sor,
hogy az emberek kapcsolódnak egymáshoz, az ahogy viselkednek és reagálnak, úgy
éreztem magam, mintha folyamatosan fel kellene zárkóznom – nem tetszett, hogy
így éreztem.
Egy
épület elé hajtottunk, aminek sötét ablakai és nagy parkolója volt. Hatalmas
rózsaszín és fekete neon jel hirdette, hogy Teasers, villogó betűkkel.
Beálltunk
a parkolóba és Travis felém fordult. – Figyelj, ne érezd úgy, hogy bármit is
meg kell tenned, amit kényelmetlennek találsz. De bízz bennem, amikor azt
mondom, ha találsz valakit, aki tetszik, akkor hajrá. Bree értékelni fogja. Ez
az, amit a férfiak csinálnak, Archer.
Sóhajtottam,
kinyitottam az ajtót, és elindultam befelé Travis-el. Ha másért nem is, hát
azért, mert Bree annyira boldog volt, hogy volt egy pasis estém, amiért annyira
lelkesedett.
Az
ajtóhoz sétáltunk, és egy nagy fickó leborotvált fejjel, és egy pólóban, amin
az volt olvasható, hogy alkalmazott, elkérte a személyinket. Nos, ez volt az.
Nekem nem volt személyim. Elkezdtem megfordulni, de Travis megragadta a
kezemet, előrehajolt, felvillantotta a jelvényét és mondott valamit a nagy
fickónak. Ő bólintott, és intett befelé.
Bent
a klubban, a zene dübörgött– valami szexről és cukorkáról – és hunyorogtam a
homályos fényben, ahogy beléptem a helyiségbe. Kis asztalok vettek körbe egy
hatalmas kifutót a terem közepén, és a szemem kitágult, ahogy egy félmeztelen
nő csúszott le egy arany rúdon. Néhány másodpercig egyszerűen csak álltam ott
és bámultam őt, mielőtt Travis újra megragadta a karomat, és egy asztal felé
vonszolt, ahol két másik srác ült félig üres poharukkal maguk előtt.
-
Héj, seggfejek, - mondta Travis, megpördítve az egyik széket és leült rá, rám
nézett, és a maga melletti székre mutatott. Helyet foglaltam.
-
Jason, Brad, ő az unokatesóm, Archer.
- Héj
ember, - üdvözölt Jason, kinyújtva a kezét. – Örülünk, hogy csatlakozol
hozzánk. – Megráztam és észrevettem, hogy Travis az igazat mondta. Jegygyűrűt
viselt.
-
Örvendek a találkozásnak, - mondta Brad, és neki is megráztam a kezét.
Egy
pincérnő jött oda hozzánk olyan ruhában, ami egy fürdőruhának tűnt egy apró
szoknyával, és megkérdezte, mit szeretnénk inni.
Travis
a lány felé fordult, ránézett a névtáblájára és azt mondta, - Szia, Brenda, -
és mosolygott. A lány kuncogott és körbenézett az asztalunkon.
-
Nos, szép kis pasi csoportnak tűntök, - mondta, ránk vigyorogva. Udvariasan
visszamosolyogtam, amikor összekapcsolódott a pillantásunk.
- Mit
hozhatok nektek?
Travis
előrehajolt. – Egy kör rövidet – Cuervo Gold-ot és egy kör Yeungling-et
(amerikai sör).
A
pincérnő elmosolyodott, és elment, hogy begyűjtse az italainkat. Travis Brad-el
és Jason-el csevegett, amíg én a színpadon zajló műsort néztem. Ahogy a lány
széttárta a lábait és lassan lecsúszott a rúdon, éreztem, hogy enyhén
megkeményedem a nadrágomban, és az asztal alá csúsztam, hogy a többiek ne
vegyék észre. Travis rám nézett, és mindentudóan elmosolyodott.
A
pincérnő lerakta az italainkat az asztalra és Travis a kezébe adott egy kis
pénzt. Kissé előrehajolt és hatalmas mellei közé csúsztatta őket. Nagyon
nyeltem. Nem tudtam, mit gondoljak erről az egészről.
Travis
visszafordult, és felemelte a kis feles poharat és azt mondta, - Archer-re! És
egy felejthetetlen éjszakára! – A többiek is felemelték a poharukat, nevetve és
kiabálva, - Éljen, éljen! – Néztem, ahogy egy húzásra ledöntik a folyadékot,
majd beszívják a zöldcitromot a szájukba. Én is ugyanezt tettem, kényszerítve
magamat, hogy ne köpjem ki, amikor végigégette a torkomat. A szemem megtelt
könnyel és én is bevettem a citromot a számba és kiszívtam a savanyú levét. Ez
segített.
Travis
meglegyintette a vállamat és azt mondta, - Ez az! – és felém billentette a
sörét. Én is felvettem az enyémet és megemeltem, ittam egy kortyot és kissé
grimaszoltam ennek az ízére is.
Nate
bácsi iszákos ember volt. A házunkban tartotta őket és én kipróbáltam egyszer,
amikor tizenöt lehettem. Úgy tűnt nagyon szerette ezt. Számomra olyan íze volt,
mint a sósborszesznek és az első kortyot kiköptem. Hogy miért szerette annyira,
nem tudtam.
Ezek
után messziről elkerültem. Ráadásul, az apám nagyhangú részeg volt és én még
mindig emlékszem, hogy amikor hazajött, alig tudott járni, de mégis volt elég
energiája, hogy megüsse anyát.
Félrelöktem
ezeket a gondolatokat, és visszanéztem a színpadra. Most egy új lány volt ott
fent – kis termetű, hosszú, világosbarna hajjal. Egy kicsit Bree-re
emlékeztetett engem. Néztem, ahogy elkezdett a zenére pörögni, felmászva, majd
lecsúszva a rúdon, úgy, hogy csak az egyik lábár fonta köré. Hátrahajolt, haja
hátrahullott, ahogy teljesen ívben meghajlott. A számhoz emeltem a sörösüveget,
és nagyon kortyoltam belőle.
Ez
mind túl sok volt – a hangos zene, ami a hangszórókból lüktetett, a körülöttem
lévő ujjongások, kiabálások és hangos beszélgetések, a látvány és a hangok
elsöpörtek engem, és a testem válaszolt ezekre a dolgokra, de én nem voltam
biztos benne, hogy rendben vagyok ezzel. De a sör úgy tűnt most segített, a
dolgok elég elmosódottakká váltak, hogy az egész elviselhető legyen és néhány
zavarom lényegtelennek látszott.
Amikor
a lány tánca befejeződött, a színpad előtt lévő össze fickó előredőlt és pénzt
dugdostak a fehérneműjébe. Az egyik meglengetett egy húszasnak tűnő papírpénzt,
és amikor a lány odamászott fölé, ő a lába közé nyúlt és bedugta a combja és az
anyag közé. Félrenéztem.
Elegem
volt. Mindehhez, ami itt folyik, nekem nem volt vonatkoztatási alapom és ettől
kevesebbnek éreztem magam azoktól, akik itt voltak. Nem tetszett. Ez volt az
oka, hogy a saját birtokomon maradtam és nem tettem kísérletet, hogy bárkivel
is kapcsolatba lépjek. Az utolsó dolog, amire szükségem volt, egy másik ok,
hogy úgy érezzem mindenki más rajtam kívül tudta, hogy mi a fene folyik itt.
Travis-hez
fordultam, elkezdtem felállni és az ajtó felé mutattam. Travis durván meglökte
a vállamat és én keményen visszahuppantam a székemre, az állkapcsomat
összeszorítva.
Felém
hajolt, az ajkait csücsörítve és megszorította az egyik vállamat, ahogy
összeszűkítettem a szememet. Ha azt gondolta, hogy az akaratom ellenére itt
tarthat, akkor valami nagy baj volt vele. Hazáig stoppolok, ha ezt kell tennem.
-
Figyelj, tesó, - kezdte csendesen, így a többiek nem hallhatták, azt hiszem,
bár túlságosan elfoglaltak voltak, hogy a színpadon lévő lánynak ujjongjanak és
ordítozzanak. – Azt hiszed, most Bree nem élvez egy kevés valamit azon az
oldalon? Sőt, én már csak tudom. – Mindentudóan nézett rám és közelebb hajolt.
– Imádom, hogy az ajkának olyan az íze, mint a baracknak.
A
szemeim lángra kaptak és a gyomrom összeszorult. Megcsókolta Bree-t?
Travis
sóhajtott. – Én csak megpróbálok segíteni neked, Archer. Bree nem gondolja, hogy
meg tudsz felelni neki és így odajön, ahol tudja, hogy meg fogja kapni azt,
amire szüksége van. – Megemelte a szemöldökét, nyilvánvalóan magára célozva. –
És ahogy ez áll, valószínűleg nem tudod azt megadni neki. Ezért hoztalak ide
téged, ember.
Visszasüppedtem
a székembe, homlokráncolva néztem vissza a színpadra, ahol egy barna egy szék
fölé hajolt. Bree más férfiakat csókolgat? Bree megcsókolta Travis-t? Düh
száguldott keresztül a véráramomon. De talán nem is hibáztatom őt. Talán
rosszul olvastam belőle – azt gondoltam, hogy tetszett neki amit együtt
csináltunk, de valójában ezt honnan a fenéből tudhatnám? Hogy nem voltam
képes rájönni, mint egy teljes és tökéletes kezdő? Talán valószínűleg unatkozott.
Egy újabb kör sör jelent meg az asztalunknál és én ittam egy hatalmas
kortyot az előttem álló teli üvegből.
Boldogtalan
és dühös voltam attól a gondolattól, hogy Bree Travis-el volt, de az alkohol és
a lány a színpadon, az ereimen keresztülszáguldó vért feltüzelte – és én
beindultam. Semmit sem akartam jobban, mint hazamenni Bree-hez. Meg akartam
csókolni őt, és megízlelni őt mindenhol. Azt akartam, hogy újra a szájába
vegyen… de tudni akartam, hogy jól csinálom-e. Én nem akartam szűznek érezni
magam, ami valójában voltam.
A
lány fent a színpadon végigfutatta a kezét a saját mellén, majd megragadta a
rudat és a nemi aktust utánozta ezen. Teljesen kemény voltam az asztal alatt.
Felállni és elmenni akkor már nem volt választható lehetőség.
A
többiek kettéosztották a figyelmüket a színpad és egymás között, beszélgettek
és hangosan nevettek. Nem hallgattam őket többé. Folytattam az ivást – aminek
már megszoktam az ízét.
A
szőke, aki nem sokkal korábban volt fent a színpadon, megjelent az asztalunknál
és lehajolt, hogy Jason fülébe suttogjon. Ő elnevette magát és felállt, követve
őt egy, a színpad melletti ajtón keresztül. Travis-re pillantottam, és ő rám
emelte a szemöldökét, szélesen vigyorogva. Felém hajolt. – Van egy meglepetésem
a számodra, - mondta, túlharsogva a zenét. – Azt hiszem, tetszeni fog.
Hátranézett,
intett valakinek, és egy perccel később egy lány sétált oda az asztalunkhoz.
Rám mosolygott és én csak bámultam rá – olyan ismerősnek tűnt.
Travis
előrehajolt. – Archer, emlékszel Amber Dalton-ra? Ő most itt dolgozik.
Amber
Dalton – a lány, akibe bele voltam zúgva, amikor tizennégy voltam. Aki előtt
Travis megalázott. A szervezetemet átjárt alkohol lehetett az oka, hogy nem
éreztem magamat zavarban előtte. Csak folytattam a bámulását, befogadva a válláig
érő hosszú, fekete haját és ugyanazokat a hatalmas, barna szemeket, amiket
azokban az években imádtam. Még mindig olyan csinos, mint amire emlékeztem.
-
Archer Hale? – suttogta, szemei kitágultak. – Istenem, fogalmam sem volt róla.
– Szemei végigsiklottak rajtam. – Nos, egész jól megnőttél, nemde? – Mosolygott
és nem tehettem az öröm ellen, ami végigszáguldott rajtam. Olyan érzés volt,
ami megtörténhetett volna azokban az években is, hogy a fizikai megjelenésem
felértékelődését rendbe tehette volna a szemében lévő csillogás.
-
Amber, - szólt közbe Travis, - Azt hiszem, Archer készen áll egy kis privát
időre, amit már megbeszéltem veled. – Rákacsintott.
A
fejem kezdett egy kicsit kitisztulni, nemet intettem, és kinyújtottam a
kezemet, hogy megrázzam az övét – ez volt az én ’örülök, hogy ismét
találkoztunk’ gesztusom.
Ehelyett,
ő figyelmen kívül hagyta a kinyújtott kezemet, és az ölembe helyezte magát,
túláradó vanília illat csapta meg az orromat. Enyhén megmerevedtem, nem tudtam,
mi mást kellene csinálnom a kezemmel annál, hogy az oldalamnál lógattam lefelé.
-
Nagyszerűen hangzik! – Dúdolta, közelebb hajolva és lefelé ficánkolva a még
mindig fél-kemény merevedésemen. Beszívtam a levegőt. Furcsa érzés volt, de jó.
Nem tudtam pontosan, mint csináljak.
Ahogy
a zene fokozatosan dübörgött a háttérben, Amber odahajolt hozzám és a fülembe
suttogott, - A fenébe is, dögös vagy Archer, és a tested… - Végigfuttatta
ujjait a mellkasomon. – Tudod ugye, hogy én kedveltelek téged annyi évvel
ezelőtt? Láttam, hogyan néztél rám ott a tónál. Azt akartam, hogy ki gyere… de
soha nem tetted…
Néztem
az ujjait, ahogy fokozatosan lefelé haladt a mellkasomon és elérte a nadrágom
derekát, ahová egy kicsit becsúsztatta az ujjait, majd elkezdett visszafelé
kalandozni a mellkasomon. Most már újra teljesen kemény voltam.
-
Menjetek, - Nevetett fel Travis. – Jó szórakozást.
Amber
leugrott az ölemből és felállt, engem is felrántva. Enyhén mögötte sétáltam,
hogy elrejtsem az állapotomat, kissé imbolyogtam. A fenébe, részegebb voltam,
mint gondoltam.
Amber
keresztülvezetett engem ugyanazon az ajtón, amelyen át Jason is eltűnt, végig
egy hosszú, homályos folyosón, majd behúzott engem egy baloldalon lévő ajtón és
becsukta maga mögött.
Egy
szék volt a szoba közepén, odakísért, és gyengéden lelökött rá.
Egy
asztalhoz sétált, babrált valamivel, és egy perccel később, zene hangzott fel a
falra szerelt hangszórókból. Ez alkalommal a zene kellemes volt – nem
túlságosan hangos. Jobban éreztem magam itt bent.
Amber
felém sétált és kényszerítettem a szememet, hogy nyitva tartsam őket. Éreztem,
ahogy az ereimben lévő vér zúgott, de ugyanakkor zsibbadtnak is éreztem magam.
Lovagló
ülésben az ölembe ült és a parfümje ismét megcsapott, csiklandozta az orromat.
Néhány percig a zenére ringatózott, csukott szemmel és hátrahajolva, így tudtam
tanulmányozni őt. Csinos volt, de nem olyan, mint Bree. Most, hogy felnéztem rá
közel a lámpa alatt, ami egy kicsit fényesebb volt, mint a színpadon, nem
tetszett az Amber arcán lévő sok smink és azt gondoltam, hogy volt egy kis
nyersesség abban, ahogy kinézett – valami más, amint amikor még kamasz volt.
Addig
tekergőzött, amíg teljesen függőleges helyzetbe nem került, és az ujjatlan
trikóját elől lehúzta. A mellei kibuggyantak, megragadta a kezemet és rájuk
helyezte őket. A farkam lüktetett a nadrágomban. A mellbimbóját dörzsölgettem
úgy, ahogy Bree szerette és Amber nyögve hátravetette a fejét. Enyhén
megszorítottam őt. A mellei nagyobbak voltak, mint Bree-nek, de más érzést
kelltettek – nem voltak puhák, de szinte túlságosan kemények és a bőr feszes és
fényes volt.
Amber
kinyitotta a szemét és felemelte a fejét, majd tanulmányozott engem, szemeit
leejtette, ahogy megnyalta az ajkát. – Tudod, - kezdte, kigombolva az ingem
felső néhány gombját, - itt bent nekünk csak öltáncot kellene adnunk, de Travis
extra borravalót adott, hogy bármit megadjak neked, amit csak akarsz. – Lenyúlt
és kezével megdörzsölt a nadrágomon keresztül. A szemeim lecsukódtak és érdesen
ziháltam.
-
Istenem, de nagy vagy, édesem, - fújta ki a levegőt, ajkait most már a nyakam
oldalán húzta végig. Megszívta ott a bőrt, és egy kicsit megugrottam, amikor
éreztem, hogy a fogaival belém harap. – Mmm, - nyögte, hozzám dörgölve magát. –
Nem tudok várni, hogy a nagy, vastag farkadon lovagolja, te gyönyörűség. Hogy
szereted, gyorsan és vadul, vagy lassan és alaposan? Hmmm? – Dúdolta. – Ki
fogjuk deríteni, ugye, bébi?
A
testem reagált a szavaira, de belül, valami rossz érzés kerített hatalmába. Én
még csak nem is ismertem ezt a lányt. Tényleg szexre kellene használnom őt,
majd hazamenni Bree-hez, a lányhoz, akivel valóban törődőm? Komolyan ezt
csinálta Jason a feleségével? Azt akartam, hogy Bree olyannak lásson engem,
amilyennek a többi férfit látja – nem akartam, hogy megcsókolja Travis-t – de
ez, ez úgy tűnt… Istenem, nem tudtam gondolkodni az alkoholon keresztül, és
azon, ahogy Amber a nadrágon keresztül simogatott. Minden gondolatom
összekuszálódott, az érzéseim mindenhol ott voltak. Ki kellett szabadulnom
ebből a szobából. Én csak túl akartam ezen lenni és hazamenni. Majd reggel első
dolgom lesz, hogy elmenjek Bree-hez.
**********
Tíz
perccel később kibotladoztam a szobából és elindultam, hogy megkeressem
Travis-t. Ő még mindig annál az asztalnál volt, ahol ültünk, és egy vöröshajú foglalt
helyet az ölében. Megkocogtattam a vállát, és ő hátranézett rám, egy hatalmas
mosoly terült szét az arcán. Kilökte a vöröst az öléből és azt kérdezte, -
Mehetünk, haver?
Bólintottam,
homlokráncolva. Ez volt minden, amit akartam, csak eltűnni innen és Bree-hez
menni. Ölelni akartam őt. Depresszió száguldott keresztül rajtam, amikor arra
gondoltam, mit tettem Amber-rel. Megpróbáltam ezt a gondolatot oldalra lökni –
látszólag semmi olyat nem tettem, amit mások ebben a klubban. És rengeteg
jegygyűrűt láttam itt. Nyilvánvalóan, a feleségek elfogadták az ilyen fajta
dolgokat. Azt hiszem, komolyan egy szörnyszülött voltam, mert én nem tenném meg
ezt újra. Üresnek, boldogtalannak… és megszégyenülve éreztem magam.
Áthajtottunk
a Pelion-ba vezető hídon. Travis az egész úton csendben volt, egy apró mosoly
kunkorodott a szája sarkán. Engem nem érdekelt, hogy mi a fenén mosolygott – az
alkohol álmossá tett, a fejemet az ablakon pihentettem és behunytam a szemem,
Bree-re gondoltam.
Úgy
tűnt, néhány perc elteltével Travis megrázott, és csipásan kinyitottam az ajtót
és kiléptem rajta. Mielőtt becsuktam volna, Travis rám kacsintott és azt
mondta, - Csináld újra, tesó. – Nem értettem miről beszélt, csak hátat
fordítottam a furgonjának. Ekkor vettem észre, hogy Bree kunyhója előtt
voltunk. Megfordultam, hogy visszaszálljak Travis furgonjába, de ő felpörgette
a motort és én hátrabotladoztam, ahogy hangosan elhajtott.
Huszadik
fejezet
Bree
Megfordultam az ágyban, mosolyogva bámultam ki az
ablakon a sötét tóra. Felhívtam Melanie-t és Liza-t, amikor rájöttem, hogy
Archer Travis-el megy el szórakozni és mi is tartottunk egy csajos estét
magunknak.
Lementünk
a helyi biliárd szalonba a városba, megittunk néhány sört, nevettünk és
beszélgettünk, leginkább erről a kisvárosról pletykáltunk. Úgy tűnt, volt a
városban egy lány, akinek legalább három nős férfival volt viszonya. A Pelion-i
feleségek felbolydultak. Természetesen, én nem gondoltam azt, hogy a lányt is
ugyanannyira kellene hibáztatni, mint a férfiakat, akik a fogadalmukat szegték
meg. De azt sejtettem, kevésbé fájdalmas azt hinni, hogy a férfiakat valamilyen
mágikus csábító csavarta az ujja köré, annál, hogy ők valójában csak hazug,
félrelépő seggfejek.
Sokat
beszélgettünk Archer-ről is, és mindent elmondtam nekik róla. Döbbenten
hallgattak engem, de izgatott kifejezés ült az arcukon. – Istenem, nekünk
fogalmunk sem volt róla, Bree, - mondta Melanie. Utána egy percig elmélázott,
amíg én ittam egy kortyot a sörömből.
-
Tudod, - folytatta, - igazából te vagy az egyetlen, aki rá tudott erre jönni.
Ismered a jelnyelvet… és végül itt kötöttél ki… és ő egyedül van, senki sincs,
akivel beszélhetne – ez olyan, mint a legszebb fajta végzet. – Álmodozva
mosolyogtam ezen, engedve, hogy a szavai átmossanak engem. Ez az, az érzés. A
legszebb fajta végzet.
Meglehetősen
korán véget vetettünk ennek az estének és tizenegyre már otthon is voltam,
mivel reggel dolgoznom kellett, így lezuhanyoztam, majd olvastam egy kicsit.
Lekapcsoltam a lámpát és Archer-re gondoltam és arra, hogyan alakul az estéje.
Annyira büszke voltam rá, hogy beleegyezett, elmegy Travis-el szórakozni.
Annyira kényelmetlenül érezte magát és bizonytalannak látszott, és tudtam, hogy
a legfőbb ok, amiért elment az volt, mert bátorítottam őt. De ez még így is egy
hatalmas lépés volt. Alig hagyta el a saját birtokát hét éves kora óta, kivéve
az alkalmankénti túrákat a városba, hogy beszerezze az élelmiszereket és a
projektéhez szükséges kellékeket! Elmenni egy bárba vagy egy étterembe nagy ügy
volt. Reméltem, hogy legalább egy kicsit jól szórakozott.
Ismét
megfordultam, amikor meghallottam egy kocsiajtó hangos becsapódását, olyan
volt, mintha egy nagy furgon zúgott volna el. Mi a fene? Phoebe felkapta a
fejét az ágyam végénél és lágyan ugatott egyet.
A
szívverésem felgyorsult, félelem száguldott keresztül rajtam. Lenyugtattam a
légzésemet – ha valaki bántani szándékozna engem, ha ő lenne az, akkor
határozottan nem jelentené be magát ilyen félreérthetetlen zajjal.
- Ne
legyél paranoiás, Bree, - motyogtam. De egyébként lábujjhegyen osontam ki a
nappaliig, Phoebe-vel a nyomomban.
Félrehúztam
a függöny szélét és kikukkantottam az ablakon. Ez… Archer? Igen, ez ő.
Az
ajtóhoz rohantam, és kitártam, lágyan megszólítva, - Archer?
Megfordult
az úton és csak állt ott.
Oldalra
döntöttem a fejem, egy apró, zavart mosolyt küldtem felé. – Mit csinálsz te
itt? – kérdeztem. – Gyere ide, már pizsamába vagyok.
Néhány
pillanatig csak állt ott, egy kicsit imbolygott, úgy nézett ki mintha…
hunyorítottam a félhomályban… részeg és zaklatott lett volna. Ó Jézus, Travis itatta
le? Nagyszerű.
Hirtelen,
elkezdett felém sétálni, fejét lehajtotta. Odaért hozzám, megállt közvetlenül
előttem és a karjába zárt. Szorosan tartott és orrát a nyakamba temette,
belélegezve engem.
Megfagytam
az ölelésében. Ó Istenem, egy másik nő parfümjétől illatozott – nos bűzlött,
tulajdonképpen. Egy kis vanília és olcsó áruházi bűz. A szívem mintha egy
pillanatra megállt volna, majd szabálytalanul újraindult. Mi a fene történt
ezen a pasis estén?
-
Archer, - mondtam újra, gyengéden eltolva magamtól. Tett egy lépést hátra, és
egy olyan mozdulatot csinált, amiből én azt feltételeztem, hogy megpróbálta
kirázni a haját az arcából. De neki már nem volt hosszú a haja. Kezét
végigfuttatta az újonnan nyírt frizuráján és szomorúan nézett rám.
Felemelte
a kezét, és jelelt, kissé hanyagul, Én nem szeretem a pasis estéket.
Nem szeretem a sztriptíz bárokat.
- Sztriptíz bár? – Ziháltam. És ekkor vettem észre a hatalmas kiszívott
foltot a nyakán és az elkenődött világos rózsaszínű rúzst a gallérján. Ó Istenem.
A vérem megfagyott. – Egy másik nővel voltál, Archer? – kérdeztem, a szívem
lesüllyedt. A kezem úgy tűnik képtelen volt más csinálni, mint lógni az oldalam
mellett.
Néhány
szívdobbanásnyi ideig csak bámult rám, megkínzott tekintete elmondott nekem
mindent, ami a fejében volt. Egy másodpercig arra gondolt, hogy hazudik nekem, láttam
ezt felvillanni azokban a kifejező aranybarna szemekben, majd a legyőzöttség
suhant keresztül az arcán, és bólintott.
Jó
harminc másodpercig csak bámultam rá, mielőtt megszólaltam, - Felvittek téged a
színpadra, vagy valami ilyesmi? – kérdeztem, remélve, hogy ez az egész
valamiféle legénybúcsús trükk volt.
Szemöldöke
összeráncolódott, majd két vörös folt jelent meg az arcán, felemelte a kezét,
és jelelt, Nem, be az egyik hátsó szobába.
- A hátsó szobába? – Suttogtam.
Archer
bólintott és néhány másodpercig csak néztük egymást.
-
Szóval vele voltál, vele? – kérdeztem. Éreztem, hogy a szín kifut az
arcomból.
Kín
árasztotta el a vonásait és bólintott. Lenézett a lábára.
Néhány
másodpercre behunytam a szemem megpróbálva megemészteni ezt, majd kinyitottam.
– Miért? – kérdeztem, mostanra a szemeim könnyel teltek meg.
Archer
a zsebébe dugta a kezét és csak nézett rám, hatalmas szenvedés keretezte a
vonásait. De mit kellett volna tennem ezzel? Tudnia kellett volna, hogy dühös
leszek attól a ténytől, hogy egy másik nővel volt. Vajon ismerte egy kicsit a
világot? A kapcsolatokat? A szerelmet? Nem, nem hittem.
Kihúzta
a kezét a zsebéből és jelelt, Megcsókoltad Travis-t. Az állkapcsa megfeszült.
Megálltam,
és a homlokomat ráncoltam. – Megcsókoltam Travis-t egyszer, amikor te és
én csak barátok voltunk, - mondtam csendesen. – De amikor többek lettünk, téged
választottalak, Archer… - Szavaim elhaltak, majd fuldokolni kezdtem, - Téged
választottalak. – Fájdalom, düh és legyőzöttség árasztotta el újra a testemet,
ahogy kissé megingott előttem, és úgy nézett ki, mint egy kölyökkutya, akibe
belerúgtak. De nem én voltam az, akivel ez történt?
Megköszörültem
a torkomat, így nem kezdtem el sírni. – Részeg vagy, - mondtam. – Hazaviszlek. Ki
kell aludnod ezt. – Most már csak zsibbadtságot éreztem.
Archer
megragadta a karomat és én lenéztem az ujjaira a bőrömön, majd fel a legyőzött
tekintetébe. Elengedett, és jelelt, Sajnálom.
Bólintottam, egy ideges mozdulattal, majd megragadtam az ajtón lévő
fogasról egy vékony kabátot és kisétáltam. Hallottam, hogy Archer becsukta
mögöttünk az ajtót és a léptei követtek engem.
Beszálltam
az autómba és ő is beült az anyósülésre, halkan bezárva az ajtót.
A
Briar Road-ig tartó rövid távolságot csendben tettük meg és amikor a kapuja elé
értem, felém fordult a kocsiban, könyörögve nézett rám.
-
Csak menj, Archer, - mondtam. Haza kellett mennem és összegömbölyödnöm az
ágyamba. Nem tudtam, hogyan rendezzem most össze az érzéseimet.
Archer
néhány pillanatig bámult rám, majd elfordult és kiszállt az autómból, becsukva
az ajtót maga mögött. Tettem egy Y kanyart és visszaindultam a házikóm felé.
Amikor belenéztem a visszapillantó tükörbe, Archer még mindig az út végén állt,
kezeit a zsebébe dugta, és nézte, ahogy elhajtok.
Amikor
néhány perc múlva hazaértem, zsibbadtan levettem a kabátomat és visszasétáltam
a szobámba, bemásztam az ágyamba és a takarót a fejemre húztam. Csak ekkor
engedtem utat a könnyeimnek, pusztítás szorította össze a szívem. Egy másik
nővel volt – az a férfi, akibe beleszerettem, azt választotta, hogy az első
alkalmát valami olcsó sztriptíz táncosnak adja egy bár hátsó szobájában. És
tudtam, hogy szerepet játszottam abban, hogy ez megtörténjen.
**********
Másnap
reggel, mindössze két óra alvás után, kivonszoltam magamat az ágyból.
Szomorúság nehezedett rám, ahogy végigmentem a reggeli rutinomon.
Amikor
a bisztróba értem, annyira elfoglaltan merültem bele a munkába amennyire csak
lehetséges volt, eredménytelenül próbáltam kiverni Archer-t a fejemből. Ez egy
haszontalan ok volt, ahogy újra töltöttem a cukorszórókat mindegyik asztalnál,
hogy arra gondoltam, mennyire keményen erőltettem Archer-t, hogy lépjen ki a
komfortzónájából és szocializálódjon egy kicsit. Nevetni akartam az irónián,
majd a padlóra süllyedni és sírva fakadni az egyik asztal alatt. Ehelyett
vettem egy mély levegőt, és megszámoltam a Splenda tasakokat (édesítőszer).
Ez a
része az én hibám volt. Nem kellett volna erőltetnem, hogy olyasmit
tegyen meg, amire még nem állt készen. Én csak arra
gondoltam, hogy talán még nem teljesen állt készen és egy kis lökés valakitől,
aki törődik vele jó dolog lesz. Nem élheti le az egész életét az ő kis birtokán,
hogy soha nem merészkedik az élelmiszer és a barkácsbolton túl. Nem gondoltam,
hogy bármelyiket is akarta volna. De talán nekem kellett volna lennem annak,
aki segít neki kilépni a világba ahelyett, hogy Travis-t állítom a
szolgálatára. Travis. Mi volt az ő szerepe ebben az egész dologban? Volt
egy olyan érzésem, hogy egyáltalán nem volt ártatlan. Homályos elképzelésem
volt, hogy lehet a farkasoknak dobtam ahelyett, hogy én segítettem volna neki
kitörni a biztonságos gubójából. Legalábbis, Travis nem állította le azt, ami a
klubban történt. Archer annyira visszahúzódó és szégyenlős. Biztosan nem saját
maga kereste a szexet egy másik nővel. Fájdalom nyílalt bele a szívembe és
megint sírni akartam, ahogy elképzeltem, ahogy valami félmeztelen nőbe löki
magát. Behunytam a szemem és távol tartottam a könnyeket. Ezelőtt is csaltak már meg – túl fogok lépni
rajta.
Csak… ez nem egészen olyan érzés, mintha megcsalt volna … engem.
Ez…valami más. Megállítottam a gondolataimat. Nem,
nem akartam a választására kifogást találni, amely végtére is az övé volt. Ó
Istenem, annyira össze voltam zavarodva. És megbántva. És összezavarodva.
Délután,
miután csináltam egy halommal a köretsalátáimból, elköszöntem Norm-tól és
Maggei-től és hazafelé vettem az irányt.
Eszembe
jutott, hogy szükségem volt néhány dologra a boltból, így egy gyors megállót
tettem oda. Ahogy a kocsimhoz sétáltam vissza a parkolóba, az agyam még mindig
az Archer-rel való szituáción kavargott, amíg már azt gondoltam, hogy felsikítok,
meghallottam, hogy valaki lágyan a nevemen szólít.
Megfordultam,
és egy nő rövid, barna hajjal és szemüvegben sétált felém egy bevásárlókocsit
tolva.
Megállítottam
a saját kocsimat és felé fordultam, kicsit mosolyogva. – Hello, - mondtam,
megbillentve a fejemet.
-
Hello, - mosolyodott el melegen. – Tudom, hogy nem ismersz engem. A nevem
Amanda Wright. Ne érezd furcsán magadat, hogy tudom a nevedet. Egy pinochle
(amerikai kártyajáték-fajta) csapatban vagyok Anne-nel. – Ismét elmosolyodott,
halkan felnevetve.
- Ó!
Rendben, - mondtam. – Anne mellett lakom.
Bólintott.
– Tudom. Mesélt nekünk rólad a múlt heti játékunkon. És amikor ma megláttalak,
rájöttem, hogy te lehetsz az a Bree, akiről Anne mesélt.
Bólintottam.
– Nos, örülök, hogy találkoztam Anne egyik barátjával. Ő annyira kedves hozzám.
-
Igen, imádnivaló. – Megállt egy percre. – Remélem, nem gondolod, hogy ez
tolakodás lenne, de… megemlítette, hogy látogatod Archer-t. – Kíváncsian nézett
rám.
A
dolgok egy kicsit megváltoztak mióta legutóbb beszélgettem Anne-el, de kizárt
dolog volt, hogy ebbe most belekezdjek, így csak azt válaszoltam, - Igen.
Elmosolyodott
és kiengedte a levegőt. – Én voltam az anyukája, Alyssa, legjobb barátnője, -
mondta.
Meglepetten
szívtam be a levegőt. – Maga ismerte az anyukáját?
Bólintott.
– Igen, és mindig úgy éreztem… állandóan, hogy nem tettem többet Archer-ért,
amikor Alyssa meghalt. – Szomorúan megrázta a fejét. – Megpróbáltam elmenni oda
néhányszor, de ott voltak azok az őrült jelek a kerítésen, amik figyelmeztettek
bombákra és csapdákra és… én csak… megfutamodtam, azt hiszem. – Elgondolkodva
nézett. – Utána hallottam a városban, hogy Archer bizonyos mentális
károsodásokat szenvedett el a balesetben, és én csak azt gondoltam, hogy a családja
jobban képes foglalkozni vele, és megbirkózni az ő helyzetével. –
Összeszorította az ajkait. – Hangosan kimondva ezt a magyarázkodást,
rádöbbentett engem arra, hogy mennyire gyengének is hangzottam.
-
Mrs. Wright… - kezdtem.
-
Kérlek, szólíts Amanda-nak.
Bólintottam.
– Rendben, Amanda, ha nem bánod, hogy ennyire kíváncsiskodok, tudod, hogy mi
okozta azt a balesetet azon a napon? Archer nem beszél róla és nos… - Nem
tudtam pontosan, hogyan fejezzem be ezt a mondatot, a szavaim a semmibe
vesztek.
Amanda
a karomra tette a kezét. – Te törődsz vele, - mondta, mosolyogva. Mintha
könnyek lettek volna a szemében.
Bólintottam.
– Igen. – És ebben a pillanatban, rádöbbentem, hogy nem számít, mi történt
köztem és Archer között, mélységesen törődöm vele, és még mindig segíteni
akarok neki, hogy egy olyan életet éljen, amiben sokkal több van, mint ő meg
néhány kutya, és egy rakás kőműves projekt évről évre.
Amanda
néhány pillanatig a vállam fölé nézett, gondolkozva, majd azt mondta, - Minden,
amit a balesetről tudok, csak néhány részlet, ami az újságban volt.
Természetesen azok egy városon kívüli riportertől származtak – nekünk nincs
újságunk Pelion-ban. Azt kivéve, az emberek nem beszéltek róla. Ha engem
kérdezel, Victoria Hale miatt volt – mindenkit megfélemlített. Kezében
tartja a hatalmat, hogy munkahelyektől szabaduljon meg, üzleteket zárjon be és
ezt akkor csinálta, amikor valakinek összeakad a bajsza vele, így
mindannyiunknak van oka, hogy aggódjunk. És én mondom neked, véleményem
szerint, bármi is történt a baleset napján, az Victoria Hale-el
kezdődött. Soha nem volt semmilyen lelkiismeret furdalása, hogy felfordulást
okoz az emberek életében azért, hogy előremozdítsa a saját napirendi pontját.
Beszívtam
a levegőt. – Victoria Hale? – kérdeztem. – Bejött a bisztróba, ahol dolgozom, a
múlt héten, hogy figyelmeztessen, maradjak távol tőle!
Bólintott,
úgy nézett ki, mintha eldöntött volna valamit. – Soha nem beszéltem senkinek
erről, de Tori Hale mindig is betegesen féltékeny volt Alyssa-ra. Mindig
megpróbálta manipulálni az embereket, hogy megkapja, amit akart. És Alyssa
esetében, sokkal gyakrabban járt sikerrel, mint ahogy nem. – Szomorúan megrázta
a fejét. – Alyssa-nak mindig átkozott bűntudat komplexusa volt valami miatt –
soha nem érezte magát méltónak semminek és senkinek. Árvaházban nőtt fel, a
világon egyetlen ember sem volt számára, amíg ide, Pelion-ba nem jött… - Hangja
elhalt, ahogy visszaemlékezett a múltra. – A legédesebb lány volt, akivel
valaha is találkoztál, egyetlen romlott csont sem volt az egész testében és
azok a Hale fiúk is nagyon beléestek. – Egy apró mosolyt eresztett meg.
-
Anne elmondta nekem, hogy felcsípte Marcus Hale-t. – Elmosolyodtam.
De
Amanda a homlokát ráncolta, és megrázta a fejét. – Nem, nem felcsípte –
összejött vele. Elmentünk egy buliba azon az estén, amikor Alyssa terhes lett.
Victoria is ott volt – soha nem tudtam bizonyítani, de tudom, hogy
belecsempészett valamit Alyssa italába és így Marcus kihasználta őt. Ahogy
felállította az igényét rá és megpróbált a testvére, Connor felé kerülni, akit
akkor már nyilvánvaló volt, hogy Alyssa szeretett. Természetesen, Marcus nem
számított arra, hogy terhes lesz, de ez történt. Három hónappal később
összeházasodtak. Alyssa-nak összetört a szíve és a Connor-é is. És
természetesen, Alyssa önmagát hibáztatta és rájött, hogy a büntetése az, hogy
egy olyan férfihez menjen hozzá, akit nem szeretett. Sok rossz döntést hozott,
de főként csak azért, mert nem gondolt magáról eleget.
Egy
másodpercig megint elgondolkodott. – Mindig mondtam, hogy Tori Hale-nek
különleges ajándéka az, hogy képes másokat manipulálni, hogy engedelmeskedjenek
az akaratának. Az ő keze valahogy mindig tiszta marad és még mindig van embere
a színfalak mögött, hogy úgy mondjam.
Ismét
szomorúan ingatta a fejét, szinte úgy nézett ki, mint akit majdnem darabokra
téptek, majd úgy tűnt visszatért a jelenbe, kezét a mellkasára tette és halkan
felnevetett. – Ó jóságos ég, nézz rám, a múltról pletykálkodom, itt állva az
élelmiszerbolt parkolójában, mialatt a dolgaid valószínűleg elolvadnak! Kérlek
bocsáss meg. Én tényleg csak be akartam mutatkozni, és megkérni, hogy talán
üdvözöld a nevemben Archer-t és tudasd vele, hogy az anyukája nagyon különleges
volt számomra.
Bólintottam,
szomorúság száguldott keresztül rajtam arra az információra, amit Archer
anyukájáról és apukájáról adott nekem.
Amanda
folytatta, - Enyém az egyik ruha butik a városban – a Mandy’s. – mosolyodott
el. – Kreatív, ugye? Gyere be, és látogass meg néha, és baráti kedvezmény fogok
adni neked.
Rámosolyogtam.
– Ez szörnyen kedves tőled, köszönöm, be fogok nézni.
- Jó.
Annyira örülök, hogy találkoztunk, Bree.
- Én
is, - mondtam, ahogy kezdett elsétálni.
Bepakoltam
az élelmiszerzacskókat, majd beszálltam az autóba, és ültem ott a parkolóban
egy kedves lányra gondolva, aki egy új városba jött, és a testvérekre, akik
szerették őt – és hogy az egyik, akit nem szeretett, manipulálta, hogy őt
válassza és hogy ez az egész egy tragédiával végződött. És gondoltam egy
kisfiúra is, akit a kedves lány hátrahagyott, és hogy a szívem fájt azért, ami
nekünk talán soha nem lehet újra.
**********
A
következő néhány napot munkával töltöttem és azzal, hogy a házikómban
rejtőzködtem, leginkább olvastam, próbálva az időt rávenni, hogy gyorsabban
teljen. Megbántottak. Hiányzott. És furcsamódon, meg akartam vigasztalni
őt. Nem tudtam pontosan, mi történt a klubban, kivéve, hogy Archer bement az
egyik hátsó szobába az egyik sztriptíz táncossal és szexelt vele – amit még
csak nem is sejtettem, hogy a sztriptíz klub menüjén rajta volt, de mit
tudhattam én? De azt tudtam, hogy Archer nem volt boldog emiatt. Szóval akkor
miért tette ezt? Próbáltam a helyébe képzelni magamat, próbáltam megérteni,
hogy mi tetszhetett neki, hogy az összes hely közül pont egy sztriptíz bárban
legyen. De attól, hogy túl sokáig erre gondoltam, csak még jobban fájt.
Pénteken,
ahogy befejeztem a munkát, megláttam Travis-t az utca túloldalán civil ruhában,
és ahogy hunyorogtam a napfényben, nézve, ahogy mellékesen egy idősebb férfival
beszélgetett, düh árasztott el. Ott volt. Elvitte Archer-t egy sztriptíz bárba.
Eltervezte.
Gondolkodás
nélkül keresztülviharzottam az utcán, egy autó rám is dudált. Travis odanézett
és elkezdett mosolyogni, de meglátta az arcomon lévő kifejezést és
elkomolyodott, odafordult az idősebb férfihoz és mondott neki valamit, mielőtt
elindult, hogy találkozzon velem, amint feléje tartottam a járdán.
Amint
elértem őt, keményen arcon csaptam, a hang vízhangzott az enyhe őszi levegőben.
Becsukta a szemét és a kezét az arcára tette, lassan forgatva az állkapcsát.
- Mi a fene volt ez? – sziszegte.
Egyenesen
az arcába másztam. – Aljas, önző seggfej vagy, Travis Hale. Mi a fenét
gondoltál, hogy elcipeled Archer-t egy sztriptíz bárba? Azt hittem, megbízhatok
benned, hogy vigyázol rá!
-
Vigyázni rá? – kérdezte, halkan felnevetve. – Mi ő, egy átkozott gyerek, Bree?
- Mi
van? – szinte köptem a szavakat. – Természetesen, nem gyerek. De tudod,
hogy szüksége volt rád, hogy vigyázz rá egy kicsit. Ő még soha nem volt
társaságban ezelőtt. Szüksége volt rád, hogy-
- Ez
az, amit akarsz? Olyan valakit, akire állandóan vigyázni kell? Olyan
férfit akarsz?
Most
már vöröset láttam, a kezem viszketett, hogy újra képen töröljem. – Kifordítod
ezt! Úgy tünteted fel őt, mintha szellemileg képtelen lenne nyitnia dolgokra,
amiket még soha nem tett meg ezelőtt. Neki csak szüksége lett volna rád, hogy-
-
Mire? Egész este fogni a kezét, így nem dugott volna meg egy másik nőt?
Az
állam leesett, és csak tátogtam.
Kifújta
a levegőt, végigfuttatva kezét a haján. – Jézusom, Bree, nem olyan helyzetet
próbáltam létrehozni, ahol megsérülhettél. Én csak megpróbáltam megmutatni egy
srácnak, hogy jól szórakozzon – hogy úgy érezze magát, mint egy SRÁC, hogy egy
kis magabiztosságot adjak neki, így nem érzi úgy, hogy annyira távol állna a te
ligádtól! Rendben, ez nyilvánvalóan nem a legjobb terv volt – rájöttem erre,
miután hátrament egy lánnyal, akit kedvelt, amikor még kamaszok voltunk, és
megdugta, oké?
-
Istenem, hagyd abba, hogy ezt mondogatod! – mondtam, könnyek csorogtak a
szememből. Dühösen letöröltem őket, mérges voltam magamra, hogy egy átkozott
utca kellős közepén sírok Travis Hale előtt.
- Ő
nem illik hozzád, Bree. Ő… túlságosan más… túl védett, túlságosan hajlamos,
hogy olyan döntéseket hozzon, amik fájnak neked. Sajnálom, hogy ezt ilyen
kemény módon tudtad meg.
Oda-vissza
ráztam a fejemet. – Elferdíted ezt.
- Én
nem, - mondta gyengéden, maga felé húzva engem, és körém fonta a karját. –
Sajnálom, Bree. Igazán, nagyon sajnálom.
Ellöktem
magamat tőle és megfordultam, hogy visszasétáljak a kocsimhoz. A fejem úszott a
megbántottságtól és a dühtől – haragudtam Travis-re, Archer-re, magamra. Csak
haza kellett mennem.
- Bree,
- kiáltott Travis, és megálltam, de nem fordultam meg. – Itt vagyok, ha
szükséged lenne rám.
Folytattam
a sétát, észrevéve, hogy a körülöttünk lévő emberek megálltak és bámultak.
Hűha, kényes. De mi rendeztünk műsort, vagyis inkább én.
Gyorsan
mentem a kocsimhoz, beszálltam és zsibbadtan vezettem haza, bevonszoltam magam
a házikómba és lerogytam a kanapémra.
Phoebe
odajött, és boldogan ugrott fel az ölembe, a farkát csóválva és az arcomat
nyalogatva. Elnevettem magam, a borzalmas hangulatom ellenére és magamhoz
öleltem. – Halihó, édes kislány, - gügyögtem neki.
Phoebe
leugrott az ölembe és az ajtóhoz rohant, halkan csaholva, hogy ki szeretne
menni. Annyira megszokta már, hogy minden nap beleugrik a bicikli kosarába és
letekerünk Archer-höz, hiányoztak a barátai is, és az a hatalmas birtok, ahol
gátlástalanul rohangálhat, és felfedezhet.
-
Nekem is hiányzik, kislány, - mondtam, nem tudtam, mi a fenét csináljak ezzel.
Néhány
perccel később, elmentem, hogy vegyek egy zuhanyt. Amint leöltöztem a hálószobába,
az első esőcseppek elkezdtek esni.
:-(
VálaszTörlésKöszi
VálaszTörlésMiért?...
Travis annyira aljas! 😠 Bree pedig most elég bután viselkedik... Ami érthető. Gyakorlatilag őt is megvezették. Archerre nem tudok haragudni. Jó persze senki nem kényszerítette arra, amit tett. De most komolyan, mit tudott ő?! Szépen belesétált a csapdába. Pontosan úgy történt minden, ahogy Travis akarta. Jó lenne ha ezt Bree látná. Sajnálom. Egy fél mosolyt se eresztettem meg a két rész alatt. Felek hogy Archer ezután megint magába zárkózik.
VálaszTörlésKöszönöm a dupla részt. Kellett. Remélem hamar helyre jönnek a dolgok. :) ❤
Mekkora egy aljas szemétláda ez a Travis! Szegény Archert annyira sajnálom persze rajta is múlt, hogy mit tesz de szerintem inkább a körülmények áldozata lett. Remélem Bree hamar átgondolja a történteket és megbocsájt neki. Nagyon megszerettem Archert szomorú vagyok, hogy megint szenvednie kell. :( Köszi a dupla részt bízom benne, hogy újra egymásra találnak lehetőleg minél gyorsabban. <3 <3
VálaszTörlésHát igen, ezért a húzásért én is egyből megutáltam Travis-t. Eddig se volt a szívem csücske, de ezután mar végképp elásta magát nálam is.
VálaszTörlésAnnyit mondhatok, hogy lesznek meg itt meglepetések. 😜😜😊
Archer-ér meg egyszerűen szerintem nem lehet haragudni. Imádom még mindig ❤️💕❤️💕
Olyan régen nem jutottam el ide, hogy már egyszerre rosszra fordultak dolgok? Jajj, de utálom ezt a Travist, még a nevét is utálom leírni. De most akkor talán már Bree is látja milyen ember.
VálaszTörlésSzegény Archerem, remélem hamar kibékülnek.
(Ja és amúgy először meglepődtem jó helyen járok-e, de nagyon jó lett az új design!:) )
Köszönöm szépen ❤️😘
TörlésA 21. fejezetben kiderül, hogy kibékülnek-e. 😜😜
Jó olvasást! 📖📚❤️