Tizenkettedik fejezet

Tizenkettedik fejezet

Saint

Tudtam, hogy a látogatás az anyjához, rossz hangulatba fogja őt hozni. Nem beszélt sokat róla, vagy arról, hogy miért Phil nevelte őt főleg, és a tény, hogy hallgatott róla, többet mondott nekem, mint ahogy gondolom a szavak képesek lettek volna. Többször is említette már, hogy az ok, amiért fiatalkorában annyira hamar dühös lett, annyira gyorsan eljárt a szája, azért volt, mert nagyon boldogtalan volt az anyjával, ezért harcolt a figyelméért, és izgatta őt fel, szóval tudtam, hogy a látogatástól zord és rosszkedvű lesz. Tenni akartam valamit, hogy jobban érezze magát.

         Ő elment addig, hogy megmutassa nekem, hogyan szórakozzak, elvitt moziba, és a köztünk lévő dolgok játékosak és szórakoztatóak voltak, de ezeknek mindig szexi élük volt, így tudtam, hogy akart engem. Úgy éreztem itt volt az ideje, hogy viszonozzam a szívességet.

         Felbukkant a lakásomnál duzzogva, viharosan és teljesen rossz hangulatban. Szemei sötétek voltak és örvénylettek és nem számított, hogy mennyire próbáltam rávenni őt, hogy beszéljen, csak egy szótagos válaszokat morgott és pontosabban semminél és senkinél nem nézett mogorvábban. Nem igazán tudtam kirázni belőle, és amikor azt javasoltam, hogy tűnjünk el a lakásból, úgy nézett rám, mintha elment volna az eszem. Tényleg nem volt alkalmas arra, hogy mások körül legyen, de ki nem állhattam, hogy boldogtalannak látom őt, így egy jobb hangulatba fogom vonszolni őt, rúgni és sikoltozni is fogok, ha az kell.

         Ez egy szövetség volt azzal kapcsolatban, hogy mennyire akart könyörögni nekem, mennyire akarta, hogy jól szórakozzak, ezért beleegyezett, hogy elhagyja velem a lakást, ahogy korábban javasoltam, amikor egyértelművé vált, hogy megelégelte azt, hogy csak üljön, és dagonyázzon a borzalmas hangulatában egész éjszaka. Pusztán emiatt végig tudtam volna csókolni a leborotvált fejét. Amikor beszálltunk a Jettába és nem kérdezett semmit, ahogy a belvárosba vezettem, csak remélni tudtam, hogy a tervem nem sül el visszafelé és hogy végül nem egy még savanyúbb lelkiállapotba fogom őt küldeni.

         Találnom kellett egy helyet, hogy leparkoljak, és küldött felém egy kérdő pillantást, ahogy megfogtam a kezét és a jégpálya felé kormányoztam őt, ami pontosan Denver belvárosának a szívében helyezkedett el a Skyline Parkban. Ez csak néhány hónapig volt nyitva egy évben, télen, és ingyen tudtál korcsolyázni, ha magaddal hoztad a saját korcsolyádat. Mindig ez volt a kedvenc részem, amíg felnőttem ebben a hideg-időjárású államban. Nem volt semmi, csak a jégen siklás a sötétben, míg fehér fények ragyogtak a fejed fölött. Volt valami szórakoztató olyasmit csinálni, ami ennyire furcsa volt egy ilyen nagyvárosi terület kellős közepén… Reméltem Nash ugyanígy érzett.

         Rám nézett, és megemelte az egyik éjsötét szemöldökét.

         - Komolyan?

         Megvontam a vállam, és az ajkamba haraptam.

         - Mi az? Szórakoztató lesz.

         - Ha nálad a ’szórakoztató’ azt jelenti, hogy az egész időt a seggemen fogom tölteni, akkor igen, szórakoztató lesz.

         Megböktem a vállammal és az egyik karját köré fonta.

         - Régebben gördeszkáztál. Biztos vagyok benne, hogy elég hosszú ideig képes vagy megtartani az egyensúlyodat ahhoz, hogy egy-két alkalommal körbemenjél, anélkül, hogy elesnél.

         Emlékeztem, hogy középiskolában hogyan deszkázott, így biztos voltam benne, hogy jó lesz az arcán lévő töprengés ellenére.

         - Az régen volt, Saint.

         Rávettem, hogy had fizessem ki én a srácot, aki kiadta nekünk a korcsolyát, és titokban felvillanyozódott a belsőm, amikor leültünk, hogy felvegyük azt és ő letérdelt elém, hogy segítsen becsatolni az enyémet. Nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy előrehajoljak és megpusziljam a feje tetejét. Tetszett, hogy a szuper rövid haja csiklandozta az ajkaimat. Felnéztem, amikor kuncogást hallottam egy csapat fiatal lánytól, akik minket néztek.

         - Koncentrálj arra, hogy ne ess el, és ez el fogja vonni a figyelmedet a mai napról.

         Ismét rám mordult és kecses mozdulattal felállt, amitől a gyomrom összeszorult, és a mellettünk lévő lányok felsóhajtottak. Húzódozva felvette a saját korcsolyáját és fölém tornyosult, ahogy kivánszorogtunk a jégre.

         Az első tíz perc göröngyösen telt. Nash nagy fickó volt, és amíg rendszerint sok kecsességgel és könnyedséggel mozgott, csak egy vékony pengére kell helyezni őt a fagyott víz tetejére és valahogy átfordul egy kontrollálatlan tehervonattá. Együttérző akartam lenni, segíteni akartam neki, de nem voltam elég erős, hogy függőleges helyzetben tartsam őt, és a mocskos szája, valamint a barátságtalan arckifejezése volt az, amitől nevetőgörcsöt kaptam, ami számomra is megnehezítette, hogy talpon maradjak.

         Kisgyerekek keringtek körülöttünk. Tizenéves lányok pörögtek és röpködtek, nyilvánvalóan próbálták felkelteni az érdeklődését. Srácok hokikoriban száguldottak el, hogy erőfeszítést tegyenek a lenyűgözésre, de Nash arra koncentrált, hogy megpróbáljon állva maradni, és rám. Végül eléggé megtalálta az egyensúlyát ahhoz, hogy egyszer körbekorcsolyázzuk a pályát és én kinyúltam, hogy megragadjam a kezét. Kuncogott és megszorította a hideg ujjaimat.

         - Még soha nem korcsolyáztam egy lánnyal sem ezelőtt.

         Ettől libabőrős lett a karom. Nekem nagyon sok tekintetben ő volt az első, soha nem hittem igazán, hogy vissza tudom ezt neki fizetni.

         - Jó.

         Elsiklottam mellette és figyeltem őt a szemem sarkából. A feszültség egy része a szája körül és a tekintetében lévő sötétség egy része eltűnt.

         - Tudod ugye, hogy nekem beszélhetsz róla? Arról, ami az anyukáddal történt ma?

         Eléggé jó munkát végeztem azzal, hogy megtartsam őt és ezzel a határokon belüli dologgal közöttünk ki voltam békülve, de nem akartam, hogy azt gondolja, hogy ha szüksége lenne rám, hogy meghallgassam, akkor ezt nem lennék hajlandó megtenni. Persze, volt köztünk egyfajta gyilkos szexuális kémia és egy igazán intim húzás, ami összetartott bennünket, de eléggé kedvelnünk is kellett egymást, hogy megosszunk dolgokat a másikkal, ha folytatjuk azt, hogy együtt lógunk.

         Hüvelykujja megsimította a kézfejemet és egy kicsit megbotlottam, majdnem mindkettőnket a kemény jégre rántva. Annyira jó volt az elterelésben.

         - Nincs semmi, amiről beszélni kellene. Ugyanolyan kellemetlen volt, mint ahogy mindig, amitől szörnyen érzem magam minden alkalommal, amikor beszélek vele. Úgy hagytam ott ma, hogy tudtam, eléggé nagy a valószínűsége, hogy végeztem vele. Ő nem a családom, soha nem is volt.

         Beszívtam a levegőt és mivel hideg volt a levegő, a fogaim megfájdultak.

         - Ez nagyon szomorú.

         - Azt hiszem. De ez már csak ilyen.

         Szép számú harag épült fel az apámmal szemben, figyelembe véve azt, ahogy viselkedett, és azt, hogy úgy döntött, elhagyja anyámat. De ennek ellenére nem helyeseltem, nem értékeltem a drámát és a szívfájdalmat, amit okozott, de el se tudtam képzelni, hogy örökre elsétáljak tőle. Többé nem tudnék magamra nézni, ha kijelenteném, hogy ő már nem az életem vagy a családom része. A bensőm összefacsarodott arra a tényre, hogy ennek tetejében, még az apukájával is foglalkoznia kellett, aki annyira beteg.

         Meglepetésemben felsikítottam, ahogy a hatalmas test az enyém mellett hirtelen előredőlt és a kezei és lábai látványosan kalimpáltak. Nash-nek sikerült megfordulnia, mielőtt a jégnek csapódik, így én végül a mellkasára estem egy puffanással, amitől mindkettőnkből kiszökött a levegő. A derekam köré fonta a karját és néma nevetéstől rázkódott.

         - Rendben, Saint, nyertél. Ez nevetséges. Nem lehetek dühös, amikor a seggem el van törve.

         A hideg orromat az állkapcsához dörgöltem.

         - Nos, ápolónő vagyok. Amikor hazaérünk, gondoskodni fogok minden egyes bibidről a lehető legjobb módon.

         Hallottam, ahogy sóhajtott.

         - Tudod meztelenül csinálni?

         Felnevettem, mert ő egy ilyen srác, és amikor azt mondtam, hogy természetesen tudom meztelenül is csinálni, az időnk a jégen véget is ért. Jó volt, arra késztetett engem, hogy jól érezzem magam, és azt hogy vele vagyok és nem csak, hogy leráztam róla a morcos hangulatot, de sikerült rávennem, hogy nevessen, és az elméjét máshová tereltem. Hinni akartam, hogy senki nem lett volna képes ezt elérni, és amikor a lakáshoz értünk, azzal folytatta, hogy nagyon meztelenek legyünk és nagyon sok időt töltsünk az ágyban a lehetséges legjobb hangulatban, el kellett azon töprengenem, hogy velem lenni ugyanolyan különleges és más neki, mint ahogy nekem vele lenni. Persze olyan érzés volt.

         Másnap reggel, a lakásom kis konyhájában álltam, kávét csináltam és az ujjammal fésültem a még mindig nedves hajamat. Eléggé vidámnak, meglehetősen bágyadtnak és elégedettnek éreztem magam, mert nem voltam egyedül a zuhany alatt, és még mindig úsztam az orgazmus utáni ragyogásban, amikor a bejárati ajtóm kivágódott és a nővérem száguldott be rajta bejelentés nélkül. Zaklatottnak és stresszesnek tűnt, fáradtnak és nagyon terhesnek. Egyik gyereke se volt vele és az arca eléggé ki volt pirulva.

         - Anya felhívott. – Keresztültrappolt a nappalin, és ideges pillantást lövelltem a hátsó szoba felé, ahol Nash-t hagytam, hogy felöltözzön, azzal az ígérettel, hogy kávé várja, ha végzett. Nem akartam, hogy Faith meglássa őt itt, nem akartam kitalálni, hogyan magyarázzam meg, hogy mit csinálok vele, mert én sem igazán tudtam, és a szavak soha nem voltak az erősségeim.

         - Rendben. Valami baj van?

         Eltúlozva fújta ki a levegőt és kigömbölyödött alakját ledobta az egyik székre a kis étkezőmben.

         - Elköltözik.

         Megigazítottam a köntösömet és az egyik szememet a folyosón tartottam.

         - Oké. – Meg kellett volna kérdeznem, hova megy anya, de túlságosan arra koncentráltam, hogy Nash ne teljes meztelen és tetovált dicsőségében bukkanjon fel a sarkon, hogy megfelelően arra fókuszáljak, amit a nővérem mondott.

         Faith csúnyán nézett rám és a kezét végigfuttatta elől a haján. – Mit jelentsen az, hogy ’oké’? Elhagyja Colorado-t. Ez még mindig rendben van?

         - Úgy értem, felnőtt nő és két éve úgy viselkedik, mint egy őrült. Talán eltávolodni Brookside-tól, onnan, ahol belefuthat apába és minden emlékeztetőbe, arról, hogy továbblépett, az lesz a legjobb a számára.

         - De mi itt vagyunk. A gyerekek is itt vannak. Nem kellene összepakolnia és az egész életét egy másik államba költöztetnie… Apának kellene. Ő volt az, aki elcseszte.

         Igaza volt. Apa cseszte el, a felelősség, hogy a családunk szétoszlott egyenesen az ő vállát nyomta. Anya soha nem csavarodott volna be annyira, viselkedett volna drasztikusan, ha ő nem küldte volna bele ebben az örvénybe. De teljesen őszintén, büszke vagyok anyára, hogy állást foglalt, hogy visszaragadta a gyeplőt az életében, és tett valamit magáért. Hibáztatni apát, hogy bunkó volt, nem siklott el a tény felett, hogy kalandozó szeme volt, nem akartam, hogy anya visszakerüljön abba az állapotba, de komolyan azt gondoltam, hogy a táj változása és egy kis tér jót tesz majd, hogy lélegzethez jusson. Ez velem is csodát tett, amikor a leginkább szükségem volt rá a középiskola után. Faith-nek igaza volt abban, hogy anyának nem kellene elköltöznie, de az a tény, hogy hajlandó volt végül beszámolnia néhány akciójáról, belül boldoggá tett engem. Ez volt az, ahogy most a családunk kinézett és mindannyiunknak együtt kellett élni ezzel. És megpróbálni elmondani Faith-nek, hogy ugyanígy érezne akkor is, ha apa költözne el, hogy ő is kihagyná az időt, hogy velünk legyen, az unokáival, ennek várnia kellett, mert mozgást hallottam a hálószobából.

         Felsóhajtottam… sokkal inkább ezért, mert Nash végül kilépett a szobából, mint azért, amit Faith mondott. Útban volt, hogy találkozzon Rome-mal az edzőteremben, így minden, amit viselt egy fekete ujjatlan felső és egy fekete-fehér futónadrág. Fejét befedte az állandóan jelen lévő fekete sapka, amit szeretett lengetni, és komolyan próbálkoznom kellett, hogy ne hagyja el a számat egy álmodozó sóhaj. Dögös volt, úgy értem, örülten dögös, nem lehetett figyelmen kívül hagyni ezt a tényt. Felhúzta a fekete kapucnis pulcsiját és a telefonján sms-ezett, így nem hittem, hogy már meglátta Faith-t, amikor odasétált hozzám, és az egyik karját a derekam köré fonta. Masszív mellkasához húzott, és kemény csókot nyomott a számra. Tiszta és enyhén virágillatú volt a tusfürdőmtől, amitől elvigyorodtam volna, ha nem láttam volna, hogy a válla fölött Faith meredten bámult rám.

         - Ne felejts el felbukkanni kilenc körül. A Bár eldugott és nem igazán van rajta jelzés, de a Broadway-en túl van és a Charger ott fog parkolni előtte, így nehéz lesz eltéveszteni. – Az egyik éjfekete szemöldöke a magasba szaladt. – Ha megfutamodsz, nem vállalok felelősséget azért, amit a lányok fognak tenni annak érdekében, hogy megismerjenek, jobb, ha tudod.

         A barátai találkozni akartak velem, úgy értem, valóban találkozni, nem csak elhaladni mellettem a kórházi folyosókon és én pánikba estem ennek a gondolatától. Ettől, amit csinálunk sokkal fontosabbnak tűnt, mint ahogy én akartam, hogy legyen, de nem tudtam kitalálni a módját, hogy könnyedén kicsússzak alóla és őszintén elmondhattam, hogy ez neki számított és nem akartam számára csalódást okozni.

         Megköszörültem a torkomat és az egyik kezét finoman a hasára tettem. Kőkemény volt és én dédelgetni akartam.

         - Nash… - A másik szemöldöke is a levegőbe szaladt. – Ez itt a nővérem Faith. Nem tudom emlékszel-e rá vagy sem. A suliban egy évvel felettünk járt. – Megjegyzés: Faith tudott az összes hegről, amit ő hagyott rajtam, amikor fiatalabbak voltunk.

         A nővérem úgy nézett rá, mintha szíven akarná szúrni, de Nash csak egy féloldalas vigyort küldött felé, és a bejárati ajtóhoz indult.

         - Héj, Faith. Örülök, hogy hivatalosan is találkoztunk. Komolyan, Saint. – A hangja egy kicsit lehalkult. – Ha nem bukkansz fel, az kellemetlen élmény lesz számomra.

         Ismét sóhajtottam és a tenyeremet az előttem lévő pultra tettem. – Ott leszek. Ígérem.

         Igazán rám mosolygott és eltűnt az ajtón túl, itt hagyva engem egyedül a forrongó nővéremmel.

         Felemeltem a kezem, amikor kinyitotta a száját. – Ne kezd.

         Felemelkedett az asztaltól és elindult, így ellebegett tőlem a pulton át.

         - Elment az a maradék eszed is? – Jobb lett volna, ha rám üvölt, de az a tény, hogy ezt szinte suttogva kérdezte, összeszorult a szívem.

         - Valószínűleg. – Felvettem a kávémat, inkább azért, hogy csináljak valamit a kezemmel, mint bármi másért. – Ő más és nem csak úgy értem, hogy attól amilyen a középiskolában volt. Kedves, vicces és gyönyörű, ráadásul jól érzem magam vele… nagyon jól. Szeretek vele lenni, és neki most egy nagyon kemény időszaka van az apjával, így könnyebbé szeretném ezt tenni a számára. Azt gondolom, hogy most szüksége van rám.

         - Ő ugyanaz a srác, aki miatt West Coast-ig menekültél, Saint. Eléggé megbántott téged, hogy egész életedben elbújj mindenki elől, elfuss minden kapcsolattól. Ez egy szörnyű ötlet.

         Felemeltem az egyik vállamat, majd hagytam leesni. – Tudom. Keményen próbálkozom, hogy elengedjem – a múltat, úgy értem. Azt mondja, hogy az egy félreértés volt. Hogy nem rólam beszélt, és én komolyan hinni akarok neki és az a dolog a bulival… - Vállat vontam. – Talán többet látok bele, mint amennyit kellene. A tinédzserfiúk állandóan kanosak. Nem hiszem, hogy figyelmen kívül hagyott volna, ha tudja, hogy csak miatta voltam ott. Még csak nem is emlékezett rá, hogy látott ott engem.

         Mogorva arcot vágott. – Természetes, hogy ezt mondta! Hogyan máshogy jutott volna a bugyidba, ha nem ezt mondta volna. Használd azt az átkozott fejedet, Saint. Nem illik hozzád. Itt az ideje, hogy túllépj ezen az idióta belezúgni a ’rossz fiúba’ dolgon, vagy mi ez. Nőj fel.

         - Ő nem olyan, Faith. Ő egy nagyon kedves srác. Törődik a barátaival, szinte ugyanolyan keményen dolgozik, mint én és komolyan nagyon jó kezelte az elmúlt néhány hónapban az összes lerázásomat, amivel próbálkoztam. Őt nem érdekli, hogy ügyetlen vagyok, és hogy nem tudok a szavakkal bánni, nem hányja a szememre, amikor kiakadok és lógva hagyom őt, és ő… - Rávettem, hogy a szemembe nézzen, így láthatta, hogy ez a rész mennyire fontos volt. – Miatta normálisnak érzem magam az ágyban és azon kívül is.

         - Sokkal jobban is tudod csinálni Saint.

         Ettől dühös lettem, így letettem a bögrét és keresztbe fontam a karomat a mellkasom előtt. – Jobban kinek a színvonalával? Ő az első srác, akit valaha kedveltem. Ő az első srác, akinek hinni akarok, amikor azt mondja, szép vagyok. Ő az első srác, aki körül meztelenre szeretnék vetkőzni és az ágyhoz kötözni. Én még soha nem voltam így senki mással, Faith.

         Felhorkant és rám bámult. – Természetes, hogy azt gondolja csinos vagy, mert rohadtul szép vagy, és bárkinek, akinek van szeme, látja ezt. De mi a helyzet az ezelőttel? Mi van azzal, amikor nem gondolta azt, hogy ennyire lenyűgöző vagy? Komolyan egy olyan emberrel akarsz együtt lenni, aki ennyire sekélyes? És ez a hirtelen pálfordulás… a kedveskedés… mi van, ha ez az egész egy kitervelt terv része, hogy beléess, mert pont most szüksége van rád?Mi van akkor, amikor nem lesz többé szükség arra, hogy rád támaszkodjon, Saint? Akkor mi lesz?

         Az ajkamba haraptam, mert ez volt a félelmem gyökere, ahol Nash érintett volt. Tudtam, hogy csak megpróbált megvédeni engem a szívfájdalomtól, de a nyers szavai telibe találtak néhány komoly fenntartást, ami a Nash és köztem növekvő dologról volt. – Azt mondta nekem, hogy mindig is azt gondolta, hogy szép vagyok. Hogy túl okos, és túlságosan szégyenlős voltam neki, hogy kétszer is megfontolja, de mindig úgy gondolta, hogy szép vagyok.

         - Mindegy, Saint. Még ha nem is mondta, azokat a csúnya szavakat rólad, valaki másról mégis, és ez az, amitől ő még mindig egy hatalmas nagy seggfej.

         Ez volt az, amivel küzdöttem. Azon a ritka estén, amikor nála találtam magam, ez volt az, ami megakadályozott engem, hogy maradjak éjszakára, mentett meg attól, hogy nyíltan arra kérjem, maradjon velem és tényleg ez volt az, ami tartott engem, hogy teljesen képes legyek megbízni benne. Még mindig nem éreztem úgy, hogy tudom, ki is volt valójában. Az a Nash, akivel lefeküdtem, akinek szomorú lila szemei voltak minden alkalommal, amikor eljött az apja házából, az aki rávett engem arra, hogy kinyúljak azért, amit akarok és akivel kellemesen érzem magam az ágyban, jó úton haladok, hogy szerelmes legyek belé. De volt ez a gyötrő kétség, ami kérdéseket vetett fel és a bőröm alá férkőzött, hogy még mindig volt olyan része, ami gyűlölködő és kegyetlen tudott lenni, de én nem hittem ezt. Volt egy megingathatatlan tudásom, hogy a férfiak, még az olyanok is, mint az apám, akiről azt gondoltam, nem tudott hibázni, cserbenhagyott egy kapcsolatot, nem számított mennyire jó is volt az, valamiért, amit úgy érzékelt, hogy jobb lesz. Ez lebegett az elmém hátsó zugában, így nem tudtam megengedni magamnak, hogy teljes egészében megbízzak benne, leginkább azért, mert biztos voltam benne, hogy ha még egyszer csalódást okoz nekem, cserben hagy, soha nem lépnék túl rajta. Legelőször, amikor még csak egy álomkép volt, akkor is elég nehéz volt, most, hogy már valóság, megölne, ha kiderülne, hogy olyan, akit nem tudnék értékelni, vagy tisztelni.

         - Nem tudom, mit mondjak neked, Faith. Próbálok óvatos lenni, nem fogom azt a kockázatot vállalni, hogy a szívemet a célkeresztségbe helyezem, de élvezem, hogy vele lehetek. Visszatérhetnénk anyához, így nem kell harcolnom veled?

         Nem úgy tűnt, mint aki ennyiben akarta hagyni, de végtére is már huszonöt vagyok, nem pedig tizenhét és nekem kellett együtt élnem a döntéseimmel, nem másnak.

         - Eladásra bocsátotta a házat és már ki is bérelt egy lakást Phoenix-ben. Van egy barátja ott lent, aki szintén nemrég vált el. Megkértem, hogy fontolja meg, hogy marad, amíg a baba megszületik, de már felfogadott egy ingatlanügynököt és rakodómunkásokat is bérelt. A ház gyorsan el lesz adva.

         - Én komolyan azt gondolom, hogy ez lesz a legjobb. – Őszintén így éreztem. Ott lenni abban a házban, ebben a városban, nem tudott elmenekülni apa, a sikertelen házasságának és az összetört szívének az emlékétől. Talán Phoenix-ben vissza tud egy kicsit szerezni önmagából.

         - Visszaköltöztél ide, hogy kisegítsd őt ebből, hogy közelebb legyél hozzá és hozzánk. Ő még csak nem is gondolt erre, és most nézd meg mi történik, szinte azt kívánom, bárcsak maradtál volna Kaliforniában.

         Egy kicsit lebiggyesztette a száját és én a szememet forgattam azon, hogy mennyire drámai is tudott lenni.

         - Te még itt vagy. A gyerekek is itt vannak. Imádom a munkámat és a főnökömet is. Ha vissza akarok menni a mesterképzésemre, akkor itt is egy csomó különböző iskola közül választhatok. Nem bántam meg, hogy visszajöttem Denver-be. Boldog vagyok az életemmel, Faith.

         Az voltam. Igazán és most kiegészülve Nash-el és az új, izgalmas móddal, ahogy hajlamos volt kierőltetni engem a komfort zónámból, már elkezdtem értékelni az összes új dolgot ebben.

         - Néhány hónappal ezelőtt is ezt mondtad volna? Előtte?

         Ez egy cseles kérdés volt. Soha nem panaszkodtam az életemről. Azt tettem, amit kellett, amit mindig is akartam, így teljesítettem, de nem tudom, hogy igazából boldog voltam-e. – Nem vagyok benne biztos. – Ezt olyan őszintén mondtam, amennyire csak tudtam.

         - Nos, mennem kell megmenteni Justin-t a gyerekektől. Ma este dolgoznia kell. – Mondta lágyan, de elégedetlenül.

         Megkerültem a pultot és köré fontam a karomat egy ölelésre, amit mereven viszonzott.

         - Ne aggódj miattam, vagy anya miatt. Mindannyian rendben leszünk.

         Szomorúan rám mosolygott és az ajtó felé vette az irányt. – Bárcsak hinni tudnék ebben. Láttam, hogy az összetört szív mit képes tenni a nőkkel a családunkban és ez soha nem végződött jól.

         Nála volt a pont, így csak bámultam az ajtót, miután az becsukódott mögötte.

         Szabadnapom volt, és nem igazán tudtam, mit csináljak magammal. Az utóbbi időben, amikor nem dolgoztam, akkor Nash-el voltam. Azelőtt, amikor szabadnapom volt, azzal töltöttem az időt, hogy olvastam vagy rendet raktam a házban, vagy Faith-el és a gyerekekkel voltam. Milyen unalmas is volt ez? Nem volt társadalmi életem, nem volt hely, ahová elmehettem volna, vagy bárki, aki hiányozhat. Talán Sunny-nak igaza volt, és csak elkezdtem megtapasztalni mit jelent teljes életet élni.

         Felöltöztem és eldöntöttem, ahelyett, hogy a lakásomban maradnék és elmerülnék a gondolataimba, elmegyek vásárolni és találok valami cukit és elegánsat, amit ma este a bárba viselhetek, így amikor találkozni fogok Nash legénységének összes tagjával, magabiztosnak fogom érezni magam és olyan kényelmesen, amennyire tudom. Nem fogom hagyni, hogy a bizonytalanságom és az idegességem leromboljon egy olyan estét, ami élvezetes is lehetne, annak ellenére, hogy tudtam, én leszek most a középpontban. A barátai azért akartak találkozni velem, mert az utóbbi időben olyan sok időt töltöttünk együtt és tudtam, hogy szokatlan volt számára, hogy ilyen sokáig egyetlen lány iránt érdeklődjön. Csak reménykedtem, hogy a reakciójuk más lesz, mint Fatih-é. Nem akartam, hogy azt mondják neki, jobbat is találhatna, mert egy titkos részem a legjobb dolog akart lenni, ami valaha is történt vele.

         - Ez nem zavar téged? – Egy kicsit részeg voltam, talán eláztam, és így többet beszéltem, mint általában szoktam. Valaki feles tequila-kat adogatott körbe, és hogy lenyugtassam az idegeimet, többet ittam, mint szerettem volna.

         Shaw igazán aranyos volt és nagyon szép. Gyönyörű mennyasszony volt, de közelről és személyesen, a lágyság és a kedvesség, ami belőle ragyogott, nehéz volt, nem beleolvadni. Majdnem befejezte az orvosi-előkészítőt, és komolyan közel járt, hogy elkezdje az egyetemi tanulmányait, így millió és egy kérdése volt arról, milyen munkát végzek a sürgősségin, ami azt jelentette, hogy beszélhettem a kedvenc témámról, a munkámról. Ezt tequila és anélkül is meg tudtam tenni.

         Megrázta a fejét és egy kaján kis mosolyt eresztett meg. – Ha mérges lennék minden alkalommal, amikor lecsapnak rá a lányok – vagy megpróbálják felszedni őt – vagy szexi tekintettel néznek rá, nem lenne több időm, hogy bármi mást is érezzek. Ez jár azzal, ha olyan sráccal vagy, mint ő.

         Rule és Nash eltűnt a bár hátsó részében egy pool játszmára a másik asztaltársam férjével, a rocker-rel, egy szőke sráccal, hatalmas hajjal és egy nagy horgony tetoválással a nyaka oldalán. Ayden valószínűleg a legszebb nő, akit valaha is láttam közelről és személyesen. Szemei látványosak voltak, és annak ellenére, hogy megfélemlítőnek és kissé hűvösnek találtam, az akcentusa bájos volt és az éles esze fertőző, így a bennem rejlő tétovázás és irritáció, hogy Nash szándékosan egyedül hagyott engem, hogy a lányok megsüssenek, mindkettőjükkel jól elbeszélgettem.

         - De ők annyira nyilvánvalóak.

         Egy csapat főiskolás-korú lányról beszéltem, akik lazán összegyűltek ott, ahol a srácok játszottak. Kollektív sóhaj hangzott fel, amikor Jet, Ayden férje, az asztalra hajolt, hogy lökjön. Úgy értem, az a szoros nadrág nem sok mindent hagyott a képzeletre, de mégis, ha ő lett volna a másik felem, a bőröm bizsergett volna. Már megtörtént és még csak nem is tudtam, hogy Nash mi volt a számomra. Úgy értem, elkezdtem rájönni, de nem voltam eléggé bátor, vagy eléggé biztos magamban vagy benne, hogy megnevezzem.

         Ayden felnevetett, lenyalta a sót a kézfejéről, ami az utolsó kör felesből maradt ott.

         - Mindig ilyenek. Csak azt kell tudnod, hogy bár a lányok állandóan néznek, a srácok soha nem néznek vissza. Nem lehetsz együtt valakivel, ha közben nem bízol meg benne teljesen. Az soha nem működne.

         Tekintettel arra, hogy Jet nem csak helyes volt, de még egy bandában is játszott és sokat volt úton, azt hiszem ez azt jelentette, hogy ő nagyon, de nagyon megbízott benne.

         Vágtam egy arcot és tequila illatú bátorsággal böktem ki, - De emlékszem mindannyiukra a középiskolából. Mindennel lefeküdtek, aki élt és mozgott. Honnan tudjátok, hogy most bármiben is mások?

         Döbbenten pislogtam, mert ez nem volt helyénvaló vagy olyasmi, amit normálisan valaha is mondanék. Éreztem, hogy pír lepi el az arcomat, de Shaw kinyújtotta apró kezét és a karomra helyezte. Az asztal alá akartam süllyedni és elbújni.

         - Néhány évvel alattad jártam a középiskolába, Saint, szóval tudom. Tudom, mit szeretett Rule, nagyon tisztán emlékszem, mennyire rosszak voltak mindannyian. Az emberek változnak. Az idő múlásával felnövünk. Az élet megtörténik, a jó és a rossz dolgok is, és csak az a személy fontos, akit szeretsz, a férfi, aki nélkül nem tudsz élni, nem számít, hogy mit tett vagy mit nem, amikor fiatal volt és még próbált rájönni az élet nyitjára.

         Ayden felkapta a sörét és ünnepélyesen bólintott. – Hosszú éveket töltöttem azzal, hogy megpróbáltam eltemetni a múltat, ami nagyon csúnya volt, amitől úgy gondoltam, engem is csúnyává tett. Aki most vagyok, az nem az a személy, de nem léteznék azok nélkül a tapasztalak nélkül.

         Az alsó ajkamba haraptam. Savanyú volt a lime és a pia miatt. Egy reszketeg lélegzet hagyta el a tüdőmet és hagytam, hogy a tekintetem egyikükről a másikukra táncoljon. Szeretetre méltó fiatal nők voltak. Elég erősek ahhoz, hogy megbirkózzanak a figyelemmel, amit a férfiaik begyűjtöttek, elég kedvesek, hogy ítélkezés nélkül üdvözöljenek a csapatban, mert azt akarják, hogy Nash boldog legyen. Csak nem tudtam, hogy én valaha is tisztában leszek-e a múltammal, szemben a jelennel, amiben úgy tűnt, ők benne voltak.

         A könyökömre támaszkodtam az asztalon és az államat a kezembe tettem.

         - Kövér voltam.

         Mindketten rám pislogtak majd pillantást cseréltek. Ayden halványan megpendítette a kérdést, - Na és?

         - Ez tett engem félénké és esetlenné, az olyan valami, amit soha nem nőttem ki. Sok mindent megkaptam az iskolában. Az emberek kegyetlenek voltak, ez fájt, és most bár kívülről már nem az a lány, belül még mindig teljesen ő vagyok, és ettől viselkedem úgy, mint egy különc.

         Shaw a válla mögé dobta hosszú haját és kérdőn nézett rám. – Mi köze van ehhez Nash-nek?

         Hanyagul legyintettem a levegőben. – Te bízol Rule-ban, Ayden pedig Jet-ben… de nekem, miért kellene megbíznom akárkibe, amikor ott vannak a lányok, hogy rávessék magukat? A fiúknak a szép lányok tetszenek, akikkel nem sok a munka. – Mondtam, mintha én lettem volna a hatóság ebben az ügyben.

         Ismét váltottak egymást között egy pillantást és Shaw kerek-perec azt mondta nekem, - Nash nem ilyen. Először is, ő a legkevésbé ítélkező ember a világon és másodszor, soha, és úgy értem, soha nem töltött annyi időt egyetlen lánnyal sem, mint amennyit veled.

         Ayden egy hangot hallatott és megveregette a térdemet. – Utálom ezt mondani neked, édesem, de azok a srácok olyan lányokat szednek fel, akikkel időt akarnak tölteni: legyen az vékony, kövér, szőke, barna… megnevezed és nekik meglesz. A lényeg, hogy szerintem egyértelműen elmulasztottad azt, hogy a mi fiúnk téged szedett fel, hogy veled töltse az időt és ő újra és újra ezt választotta. – Néhány sötét hajtincsét kisöpörte az arcából és rám emelte a szemöldökét. – És higgy nekem, egyikőjük sem ijed meg egy kis munkától.

         Hallgattam a szavaikat, de ugyanabban a pillanatban az egyik főiskolás lány kitört a csapatból és az asztalhoz keringőzött. Nash a dákóra hajolt, és annak ellenére, hogy a lány egyértelműen az ő irányába indult el, a tekintete egyenesen rám irányult. Engem nézett szorosan és nem tudtam mást tenni, mint visszabámulni rá. Soha nem tudtam elképzelni, hogy megbízzak valakiben, szeressek valakit ennyire feltétel nélkül, amit te csak úgy ismersz, hogy te vagy az egyetlen személy, akire gondol, az egyetlen, akit akar. Ez számomra egy fantáziának tűnt. Ez nem létezhet a valóságban… ugye?

         - Nem tudom, hogy ettől most jobban, vagy rosszabbul érzem magam.

         Mindketten egyszerre kezdtek el beszélni, megpróbálva megnyugtatni engem, hogy Nash hű volt, hogy ő egy nagyszerű srác, a kedves ember a csapatban, hogy jellemzően ő volt a józanság hangja, mert Rule olyan forrófejű, és Jet hajlamos volt arra, hogy szeszélyes és érzelmes legyen. Fél füllel hallgattam ezeket, amíg néztem, hogy a diáklány Nash mellkasára tette a kezét és szemérmesen felmosolygott rá. Nem tudtam, mi zavart jobban, az, hogy nyíltan flörtölt vele, vagy az, hogy ez ennyire zavart engem. Nagyon kényelmetlenné tett, hogy láttam ezt megtörténni.

         Nash megrázta a tetovált fejét, tett egy lépést hátra, és a dákót Rowdy-nak adta, így utat tudott törni magának a hölgyek tömegén. A szemei továbbra is az enyémekbe kapcsolódtak. Azt hiszem, tudta, hogy zaklatott vagyok, és nem attól, amit a lány mondott, bármi volt is az, hanem a nyílt figyelemtől, amit kapott. Nem volt az enyém, legalábbis nem olyan módon, amit hangosan kimondtunk volna, hivatalos minőségben, így ennek nem kellett volna számítania, de számított.

         Karját a vállamra tette és éreztem, hogy lágy csókot nyomott a fejem búbjára. Ez volt az, ezek az egyszerű gesztusok, amik megpróbáltak függetleníteni mindent, amiről azt hittem, hogy biztonságos csomót kötöttem rájuk.

         - Minden rendben?

         Shaw és Ayden bólintottak, én meg levegőért kaptam, ahogy megpördítette a székemet, hogy szembekerüljek vele. Kezét rátette a székem mindkét oldalára, így csapdába estem és kényszerített, hogy ránézzek.

         - Komolyan, minden rendben? Mehetünk, ha szeretnél.

         Úgy éreztem, nem kapok levegőt. Ez lenne a második alkalom, amikor korábban hagyná ott a barátait miattam, csak azért, mert nem tudtam összeszedni a kavargó gondolataimat. Kinyitottam a számat, hogy válaszoljak, hogy elmondjam neki, minden rendben. A barátai tényleg nagyon kedvesek voltak. Eléggé szépen zsongott már a fejem, hogy színleljek még egy órácskát, de nem volt lehetőségem megszólalni, mert Rule hirtelen feltűnt az asztalnál, a világos-színű szemei tágra nyíltak szép arcán.

         - Rome most hívott. Cora szülni fog.

         Hirtelen mindenki lázas tevékenységbe kezdett. Jet és Ayden, Rule és Shaw, mindnyájan kirohantak a bárból, nem törődve azzal, hogy kifizessék a számlát. Meglepetten néztem Nash-re, ahogy intett a felháborítóan jól-kinéző csaposnak.

         - Miért van mindenki kiborulva? – Nem értetten a hirtelen rohanást és a sietős indulást.

         Rowdy kihúzott egy köteg bankjegyet a tárcájából, ami egy lánccal volt a zsebéhez csatolva és a csapos kezébe adta.

         Nash a csuklómra tette a kezét, és lábra segített. Egy kicsit bizonytalan lábakon álltam, így az egyik karomat a dereka köré fontam.

         - Korábban jön, a baba. Neki még nem lett volna esedékes a hónap végéig. Ember, Cora csalódott lesz, hogy az apja nincs itt.

         Előhúzta a telefonját és fénysebességgel kezdett sms-t írni.

         - Hányadik hétben van? – Könnyedén belecsöppentem egy szerepbe, amiben kellemesen éreztem magam. Féltékenységtől, enyhe ittasságtól, a nem-egészen barátnő státusztól szúrni kezdett a bőröm.

         Úgy nézett rám, mintha egy másik nyelvet beszéltem volna.

         - Valószínűleg jól van. Ő csak elég apró és a baba valószínűleg nagy figyelembe véve az apa méretét. Ha a barátod legalább a harminchetedik hétben van, az tekinthető teljes időtartamnak, így ő és a baba rendben lesznek.

         Kisietett velem a bárból és megtorpantam, amikor a Charger-nél állt meg és nem a Jetta-nál.

         - Ayden-nel feleseztél, így tudom, hogy többet kellett innod, mint amennyit szoktál. Nem akarom, hogy vezess, így hazaviszlek, és holnap elhozzuk a kocsidat.

         Az ajtóba tette a kulcsot és én felnéztem rá az elismerés és a félelem keverékével. Komolyan azt kívántam, bárcsak ne lenne ilyen könnyű kedvelni őt… jobban, mint kedvelni őt, valójában.

         - Tudom, hogy aggódsz a barátod miatt. Hívok egy taxit. – Szemei elsötétedtek, mint akkor, amikor valamit erősen érzett.

         - Saint… - Hangja karcos és mogorva volt. Végighúzta hüvelykujját az állán, amitől megremegtem. – Épp annyira aggódom érted is. Nem tudom pontosan mikor történt ez, de megtörtént. Hazaviszlek, majd utána bemegyek a kórházba.

         Nagyot nyeltem és némán bólintottam. Besegített az autóba és elindultunk az éjszakába. Feszült volt; éreztem, és amíg el tudtam volna hadarni millió és egy egészségügyi okot, hogy a dolgok valószínűleg rendben lesznek, tudtam, hogy ez nem az, amitől jobban érezné magát. Már volt egy olyan személy, akit szeretett, aki elment tőle; annak a gondolata, hogy másvalakit is elveszít kínzás lehetett. Kinyújtottam a remegő kezemet és a karjára helyeztem, ami a váltón pihent. Izmai kőkemények voltak és finom remegés érződött bennük.

         - Nash. – Rám nézett és észrevettem az aggodalom finom vonalait, amik a szája körül keletkeztek. – Akarod, uh, akarod, hogy veled menjek a kórházba?

         Ők mind egy nagy család voltak, mindannyian szerették egymást, támaszkodtak a másikra. Én egy kívülálló voltam. Igaz, a kórház volt a második otthonom, ott jobban elememben voltam, mint az autóban, megpróbálva ezt a komor embert vigasztalni. De ez volt a helyes dolog, amit tehettem. Megfigyeltem, hogy a szeme télizöld (lilás árnyalat) színbe tolódott és a karja, ahol megérintettem egy kissé ellazult.

         - Igen. Igazán szeretném.

         - Rendben. Akkor menjünk.

         A kerekek a kocsi alatt megcsikordultak és oldalra dűltem, ahogy megfordult az utca kellős közepén és a város, vagyis a kórház felé vette az irányt. Ez egy holtbiztos módja volt annak, hogy kijózanodjak, gyorsabban, mintha csak hazamentem volna aludni.

         Leparkolt és nekem gyakorlatilag rohannom kellett, hogy lépést tartsak vele, ahogy elindult az ajtó felé. Jó dolog volt, hogy magas voltam, mert máskülönben olyan érzésem lett volna, mintha maga mögött húzna engem. Kezei kemények voltak az enyémen és éreztem az ideges nedvességet, ami bevonta a tenyerét. A sürgősségi felé ment, így meg kellett vetnem a sarkamat, hogy visszarántva megállítsam őt.

         - A szülészet és az újszülött osztály erre van. Már valószínűleg bevitték őt oda.

         Felnyögött és húzódozva hagyta, hogy vezessem. Nem mulasztottam el a kérdő tekinteteket, amiket az éjszakai személyzettől kaptam, ahogy a kezét fogva lavíroztam. Olyan srác volt, aki egyébként is vonzotta a figyelmet és tekintettel arra, hogy még mindig a katasztrofális randimról pletykáltak Dr. Bennet-el, ez nem sok jó ígért nekem azzal kapcsolatban, hogy nem leszek többé beszédtéma.

         A csapat a várószobában gyűlt össze, leszámítva Rule-t. Nash bólintott a srácoknak, akik oda-vissza járkáltak, de a lányokhoz ment információkért.

         - Mi történik?

         Shaw az ujja köré csavarta a hajtincsét, és zöld szeme hatalmas volt az arcán.

         - Korábban szül, de ez nem túl rossz. Harminchatodik hét. Rome mindenkit kiakasztott. Azt hiszem volt egy kis epizódja, így jött az anyja, és megragadta Rule-t, hogy tartsa kordában. Az orvos félt tőle.

         Nash felhorkant és nem okozott problémát elképzelni a jelenetet Rome és az orvos között, figyelembe véve, hogy pontosan tudtam milyen ijesztő is tudott lenni a nagy ex-katona.

         - Valaki hívta Joe-t? – rám nézett és felvilágosított: - Cora apja.

         Shaw bólintott. – Rome megtette az úton. Érdemes lenne felhívnod Phil-t.

         Nash megfeszült mellettem és a szemei ismét sötétek lettek. Tudtam, hogy az apja olyan volt, mint egy mindent-kitöltő szülő ezeknek a srácoknak. A tetováló szalon, amit létrehozott, az otthonuk lett. Amíg neki kiutat kellett engedni az epének és a kiégésnek, addig egy új élet születik a világra. Megszorítottam Nash kezét és ő lenézett rám.

         - Megyek, beszélek a személyzettel, hátha kapok bennfentes információkat. Rendben?

         Nyelt egy kicsit és a szája lefelé görbült.

         - Megyek telefonálok egyet.

         Annyira szomorúnak és olyan elkínzottnak nézett ki, ami keményebben húzta a szívemet, mint nézni, ahogy a lányok rávetik magukat. Felemeltem a kezem és rátettem az arcára. Volt egy rángás az arcán, ami többet jelentett, mint a feltüzelt ápolónői ösztönöm, gondoskodni akartam róla. Ez nem volt jó. El akartam szigetelődni, elég helyet akartam, ahol nem volt esély, hogy ez a férfi újra bántani tudjon engem, és éreztem, hogy ez a biztosíték egyre messzebb és messzebb csúszott.

         Elmentem és érdeklődtem a betegről és a babáról. Felhasználtam az alkalmazotti státuszomat, hogy több infót szerezzek, mint amennyit adnának a tarka legénységnek, aki összegyűlt a várószobában. Mire újra találkoztam Nash-el, mindenki komolynak és stresszesnek tűnt. A babáknak sokáig tartott, míg világra jöttek és ez mindannyiuknak hosszú éjszaka lesz.

         - Nagyszerűen csinálja. Még mindig van ideje, hogy simán menjen, mielőtt császármetszést végeznének rajta. A baba életjelei erősek, így úgy gondolom, minden rendben fog menni. Azt mondanám, rendezkedünk be itt és várjunk. A babának egyértelműen saját napirendje van, és nem tudja, hogy vannak szabályok, amiket követnie kellene.

         - Úgy hangzik, mintha a nagybátyja lenne; máris megmutatja az Archer gyökereit.

         Shaw száraz megjegyzése megtörte a maradék feszültséget is és hálás pillantások, valamint megkönnyebbült mosolyok válaszoltak a kis eligazításomra. Levegőért kaptam, amikor Nash a karjába vont és a mellkasához húzott, így tudott tartani, amíg ő a falnak támaszkodott.

         Ajkát a halántékomhoz nyomta és éreztem, hogy a mellkasa kitágult, majd leengedett. – Annyira boldog vagyok, hogy itt vagy. Annyira kivagyok a kórháztól, de legalább te elviselhetőbbé teszed.

         Nem tudtam, mit mondja erre, így csak a vékony dereka köré fontam a karomat, és hagytam, hogy magához szorítson. Gyorsan ki kellett találnom milyen mélyre voltam hajlandó elmenni vele. A valóság az, hogy itt akart engem tudni, nem csak azért, mert tudtam a kórház csínját-bínját, hanem mert engem akart, ami olyasmi volt, amit úgy éreztem, igazán meg kellett értenem.

         Nem akartam sebet kapni, de soha nem gondoltam volna, hogy rosszul kezeltem ezt, a végén én is nagyon jól meg tudtam volna bántani őt. Ez az ötlet egyáltalán nem tetszett.