Huszonkettedik fejezet

Huszonkettedik fejezet

Bree

A következő héten belecsöppentünk egy könnyű rutinba. annyira egymásba gabalyodtunk, hogy alig vártam, hogy véget érjen a munka, gyakorlatilag rohantam haza zuhanyozni és felkapni Phoebe-t, mielőtt egyenesen Archer házához hajtottam volna. A mosoly, amivel köszöntött minden nap, attól úgy éreztem magam, hogy kincsnek tekintettek, és ahogy a karjába vetettem magam, a fejemben és a szívemben is úgy éreztem, hazaértem.

         Nem magára a helyre gondoltam, hanem a karjára. Archer karjai voltak az otthonom – az egyetlen hely, ahol lenni akartam, az egyetlen, ahol biztonságban éreztem magam. A hely, ahol szeretve éreztem magam.

         Mindenhol szeretkeztünk, hosszú éjszakákat töltöttünk egymás testének a felfedezésével, és mindent megtanultunk arról, mi okoz örömet a másiknak. És mivel Archer-ről beszélünk, mestere lett a szeretkezés művészetének – minden egyes közjátéknak a végén ott hagyott engem ernyedten és a megkönnyebbüléstől részegen. Nem csak azt tudta, hogyan őrjítsen meg a vággyal a kezével, a szájával és a lenyűgöző férfias részeivel, hanem azt is, hogy amikor a térdhajlatomat karmolja a rövid körmeivel, úgy dorombolok, mint egy cica és hogy teljesen ellazít, amikor az ujjait a hajamba fúrja. Olyan, mintha a testem a hangszere lenne és ő annyira tökéletesen megtanult rajta játszani, hogy a dallam a lelkem mélyén vibrál. Nem csak az öröm miatt, amit okozott, hanem mert annyira törődött azzal, hogy minden apró dolgot megtudjon rólam.

         Az egyik nap kitett egy tál burgonya chipset, amíg ebédet csináltam magunknak, és amikor belenyúltam, észrevettem, hogy az összes összehajtogatott darab volt, amit imádtam, de általában vadásznom kellett rájuk.

         Lenéztem a chipsre, majd fel Archer-re, összezavarodottan. – Ezek a chipsek… mindegyik összevan hajtva, - mondtam, és úgy gondoltam, őrültnek hangoztam.

         Nem ezek azok, amiket szeretsz?

         Lassan bólintottam, rádöbbenve, hogy végig kellett túrnia néhány zacskó chipset, hogy összegyűjtse azokat, amiket a legjobban szeretek. És rájöttem, hogy észrevette rólam ezt az apró tényt, amitől nem tudtam, hogy nevessek, vagy sírjak. De ez volt Archer. A kedvemre szeretett volna tenni és erőfeszítésében mindent megtett.

         Néha csinálunk valamit a birtokán, amikor átjövök hozzá és észreveszem, hogy engem néz azzal a lusta tekintettel az arcán, ami azt jelentette, épp arra gondolt, amit ebben a pillanatban meg akart velem tenni és én szinte azonnal benedvesedem és kívántam, a mellbimbóim megkeményedtek a néma tekintet alatt.

         Majd ezután vagy felkapott és az ágyába cipelt, vagy annyira legyőzöttek voltunk, hogy ott tepert le, ahol éppen voltunk – a fűben lévő pokrócon, ahol a nap fényesen ragyogott felettünk, vagy a kétszemélyes függőágyban, vagy a tó homokos partján.

         Ezután a kis összejövetel után, ahogy a testem még mindig remegett az orgazmustól, amit adott, lélegzetvisszafojtva suttogtam, - Erről álmodtam, Archer. Rólad és rólam – pont, mint ez.

         Tekintete az enyémbe égett, felült és hosszú percekig tanulmányozott, mielőtt lehajol és olyan gyengéden csókolt meg, hogy azt gondoltam, a szívem darabokra törik.

         Felé gördültem a nedves homokban, elvigyorodva a száján, ahogy ő is mosolygott. Majd mindketten abbahagytuk a nevetést, ahogy a fejemet a mellkasán pihentettem és megéltem a pillanatot, köszönetet mondva a tüdőmben lévő levegőért és a hátamat érő napfényért, valamint a gyönyörű férfiért a karomban. A kezei betűket rajzoltak a bőrömre, és rájöttem, hogy azt betűzi, Az én Bree-m... Az én Bree-m. újra és újra és újra.

         Az idő mostanra lehűlt és egy kicsivel később, nevetve és reszketve futottunk be a házba, és beugrottunk a zuhanyzóba, hogy lemossunk magunkról az összes homokot.

         Összegömbölyödtünk a kanapéján, ő tüzet gyújtott a kandallóban és egy kis időre egymáshoz simultunk, mielőtt hátrahajoltam, és ránéztem.

         Archer így csinálta ezeket a dolgokat, ami annyira szexi és szuper férfias volt, ettől a szívem kihagyott egy ütemet, hogy mennyire természetesen és tudatlanul csinálta őket. Egy bizonyos módon döntötte a csípőjét a pultnak, vagy megállt az ajtóban és a keretre támaszkodott maga fölött, ahogy engem nézett – olyan dolgok, amikről fogalma sincs, hogy olyan hatással vannak rám, ahogy. Ettől lesz ő csak ő, és valahogy ettől csak még inkább vonzó. Kizárt dolog volt, hogy ezt elmondjam neki. Imádtam, hogy van ez a titok – imádtam, hogy azok a dolgok, csak az enyémek és nem akartam, hogy az, ha tisztában lenne velük, hatással legyen a tetteire. Ami engem illet, nos, én teljesen elveszek, amikor Archer Hale a képbe kerül.

         Kíváncsivá tett, milyen ember lett volna, ha nem történik meg az a szörnyű baleset, ha nem veszíti el a hangját… hátvédje lett volna a focicsapatnak? Egyetemre ment volna? Elindította volna a saját vállalkozását? Egyszer cukkoltam őt azzal, hogy mennyire jó volt mindenben, amit csinált… és igazán az volt. Ő csak nem látta ezt. Nem hitte el, hogy sokkal több van benne bárminél, amit kínál.

         Még mindig nem nyílt meg nekem, azzal a nappal kapcsolatban, amikor elvesztette a szüleit, és én nem kérdeztem meg újra. Kétségbeesetten tudni szerettem volna mi történt vele, de várni akartam addig, amíg elég biztonságosnak érzi magát, hogy elmondja nekem.

         Mire gondolkodsz? kérdezte, egyik szemöldökét a magasba emelve.

         Elmosolyodtam. Rád, válaszoltam. Arra gondoltam, mennyire köszönöm minden nap a szerencsecsillagomnak, hogy itt kötöttem ki… pont itt, veled.

      Azzal az édes mosollyal mosolygott rám, amitől a gyomrom megremegett és azt mondta, Én is.  Ezután a homlokát ráncolta és félrenézett.

         Mi az? kérdeztem, megragadva az állát, és visszafordítottam az arcát felém.

         Maradni fogsz, Bree? Kérdezte? Itt fogsz maradni velem? Ebben a pillanatban úgy nézett ki, mint egy kisfiú és rádöbbentem, hogy mennyire szüksége van arra, hogy elmondjam neki, nem megyek sehova, mint ahogy mindenki más tette az életében.

         Bólintottam. Igen, mondtam. Igen. Teljes szívemmel így is gondoltam. Az életem most már itt volt – az életem ez a férfi volt. Bármit is jelentett ez – nem megyek sehová.

         A szemembe nézett, mintha megpróbálná eldönteni, hogy teljesen őszinte voltam-e és úgy tűnt elégedett volt azzal, amit látott. Bólintott és magához húzott, szorosan tartott engem.

         Nem mondta, hogy szeret, és én sem mondtam neki ezt. De ebben a pillanatban, rádöbbentem, hogy szerelmes vagyok belé. Annyira mélyen szeretem, hogy szinte már az ajkaimon volt a szó és fizikailag kellett összeszorítanom a számat, hogy ne kiáltsam ki. De valahogy, úgy gondoltam, várnom kell rá, hogy ő mondja ki. Ha ő is szerelmes volt belém, azt akartam, hogy saját maga jöjjön rá erre. Archer annyira az emberi jóságtól, az érintéstől és a figyelmességtől mentesen élte az életét. Ennek elsöprőnek kellett lennie a számára. Nem tárgyaltuk meg ezt, de láttam a szemében, ahogy az egyszerű dolgokat csináltuk az elmúlt héten, mint a kanapén heverészés és olvasás, vagy az együtt evés, vagy a séta a tó partján, és ez olyan volt, mintha megpróbálta volna elrendezni az összes dolgot és érzelmet a fejében – tizenhat évnyi érzelmi felzárkóztatást kellett bepótolnia. Talán beszélnünk kellene erről, talán ez segítene neki, de valamilyen oknál fogva, soha nem tettük. Belül, az volt a legmélyebb reményem, hogy a szerelmem elég lenne, hogy meggyógyítsa a sebzett szívét.

         Egy perc elteltével elengedett, én felültem és ránéztem. Egy apró mosoly játszott az arcán. Szeretnék kérni tőled egy szívességet, mondta.

         Összehúztam a szemöldökömet. Rendben, mondtam, gyanakvó tekintetet küldve felé.

         Megtanítasz, hogyan kell vezetni?

      Hogyan kell… Igen! Persze! Vezetni szeretnél?

      Bólintott. A nagybátyámnak volt egy kisteherautója. A városban tartom egy garázsban. Egy ideje minden alkalommal elindítják és körbefurikázzák vele a várost. Mindig úgy gondoltam, hogy eladom, de én soha nem mentem körbe vele, igazán soha… nem tudtam pontosan, hogyan csináljam. De most talán, jó dolog lesz.

      Izgatott voltam, és gyakorlatilag ugráltam a kanapén. Ez volt az első igazi alkalom, hogy Archer magától jelezte azt, amit csinálni szeretne, ami kimozdítaná őt a birtokáról – az élelmiszerbolton kívül.

         Rendben! Mikor? Kérdeztem. Holnap nem kell dolgoznom.

      Oké, akkor holnap, mondta, mosolyogva, és magához szorított.

         És így történt, hogy Archer egy hatalmas, ócskavasnak kinéző kisteherautó kormánya mögött kötött ki, amíg én az anyósülésen foglaltam helyet, megpróbálva megtanítani őt a szabályokra, és hogyan kezelje a váltót. Egy hatalmas nyílt teret választottunk néhány mérföldre az autópályától, nem messze a tóparttól.

         - Érzed ezt? – Kérdeztem. – Ez az égő kuplung szaga. Laaaaazítsd el.

         Körülbelül egy óra gyakorlás után, Archer nagyjából ráérzett, kivéve néhány ingadozást, amitől a képzeletbeli féket tapostam és hangosan nevettem.

         Rám vigyorgott, szeme végigszánkázott a meztelen lábamon. Követtem a tekintetét és keresztbe tettem a lábamat, ezzel egy kicsit feljebb húzva a szoknyámat, majd visszanéztem rá. Pupillái már kitágultak, sötétek lettek és nagyon kicsit lehunyta őket. Ó Istenem, imádtam ezt a tekintetet. Ez a pillantás nagyon, nagyon jó dolgokat jelentett számomra.

         - A vezetés komoly dolog, Archer, - mondtam incselkedve. – Engedni, hogy a figyelmed elterelődjön a feladatról veszélyes lehet minden érintett számára. – Kedvesen rámosolyogtam, a hajamat a fülem mögé tűrve.

         Megemelte a szemöldökét, jókedv töltötte meg a vonásait és visszafordult a szélvédő felé. A furgon előre mozdult, Archer gyorsított és könnyedén kettesbe tette a váltót. A földút, amin voltunk, nem volt annyira hosszú, hogy Archer gyakorolni tudta volna még a négyesbe váltást, de hármasba kapcsolt és széles körben elkezdett megfordítani minket.

         Keresztbe tettem a lábamat a másik irányba és felfuttattam az egyik ujjamat a combomon, csak a szoknyám szegélyénél állva meg. Archer-re pillantottam és szeme az ujjamra tapadt. Egy rövid pillanatra kitekintett a szélvédőn és széles kanyarba vezetett tovább.

         Eltérítettem őt, de itt nem volt semmi veszély.

         Hagytam, hogy az ujjam folytassa az útját fel a combomon, felcsúsztatva a szoknyámat most már addig, hogy a rózsaszín, pöttyös bugyim látszódott.

         Archer-re pillantottam, ajkai enyhén szétnyíltak, szemei éhesen csillogtak, ahogy nézték, mi lesz a következő lépésem. Az igazat megvallva, még soha nem tettem ilyet ezelőtt. De Archer olyan dolgokat hozott ki belőlem, amit soha senki – szexinek, tapasztaltnak és biztonságban érzem magam miatta. Tőle sokkal inkább élőnek éreztem magam, mint az életemben valaha is.

         Ahogy elnéztem őt, nagyot nyelt és kitekintett a szélvédőn mielőtt visszanézett volna rám.

         Becsúsztattam az ujjaimat a bugyim alá és hátradöntöttem a fejemet az ülésre, becsuktam a szememet és halkan felnyögtem. Hallottam ahogy Archer légzése a torkán akadt.

         Felíveltem a csípőmet, ahogy az ujjaim még messzebbre csúsztak, végül elértek a lábam közötti sima nedvességhez. Az egyiket a kis idegcsomóhoz érintettem, az élvezet hullámokban áradt szét a saját érintésemre. Ismét felnyögtem és a furgon megrándult.

         Az ujjamat használtam, hogy simogassam magam, a színtiszta gyönyörűség robbanásától levegőért kaptam és felfelé nyomta magamat a saját kezemhez.

         Hirtelen előrelendültem, ahogy a furgon váratlanul megállt, Archer még csak vissza sem váltott, csak levette a lábát a gázról, így rángatózott, majd megadta magát. A szememet épp időben nyitottam ki, hogy lássam, ahogy Archer behúzza a kéziféket, és gyengéden hátranyomott az ülésre, ahogy rám mászott.

         Felbámultam rá, ahogy elmozdított, így a fejem az utas oldali ablaknak dőlt és ő visszacsúszott. Az arcán lévő tekintet feszült és ősi volt, amitől a bensőm összeszorult. Lehajolt és megcsókolta a hasamat, ahogy az ujjaimat a lágy hajába fúrtam és felnyögtem.

         Nagyon kicsit felült, hogy lehúzza a bugyimat és én felemeltem a csípőmet így át tudta csúsztatni a fenekemen és le a lábamon. Az egész testem vibrált a szükségtől, intenzív lüktetéssel a lábam között.

         Archer hátradőlt és szétnyitotta a lábamat, majd nézett rám néhány másodpercig mielőtt lehajolt a combom közé és csak lélegzett. Levegőért kaptam attól az érzéstől, ahogy az orra végigdörzsölte a csiklómat és a meleg lélegzete megcsapta a legérzékenyebb részemet. – Kérlek, - nyögtem, ismét belefúrva az ujjaimat a hajába.

         Archer az elmúlt héten annyira sokféle módon okozott nekem örömet, de ez valami olyasmi volt, amit eddig még nem csinált. Vártam, visszatartva a lélegzetem, és amikor a nyelvének első simogatása megérintette a középpontomat, felfelé nyomtam magam, halkan nyögdécselve. A csiklómban lévő lüktetés egyre erősebb lett, az izgalmam az egekben volt, amint elkezdett apró köröket leírni a nyelvével, épp úgy, ahogy az ujjaival tanítottam. Egyre gyorsabban és gyorsabban mozgott, meleg, nedves nyelve siklott rajtam és forró lélegzete zihálásokban csapódott a középpontomnak, ahogy a keze a combomat markolta, nyitva tartva engem. Ó Istenem, tökéletes volt. Az orgazmus kezdete gyönyörű fényimpulzusokkal vibrált körülöttem, mielőtt teljesen szétestem Archer szájához préselve magam és a nevét sikoltva. – Archer, Archer, Ó Istenem, Igen.

         Visszatértem a földre, amint megéreztem forró lélegzetét a hasamon és éreztem a bőrömön, ahogy elmosolyodott.

         Én is mosolyogtam, a haját simogatva, még mindig képtelen voltam arra, hogy szavakat formáljak.

         Hirtelen, egy hangos kopogás hallatszott az ablakon, mire Archer és én is, mindketten megriadtunk, pánik áramlott keresztül rajtam. Mi a fene? Lelendítettem a lábamat, ahogy Archer felült, száját az pólójába törölve, amint én ügyetlenül felküszködtem a bugyimat a lábamon és lesimítottam a szoknyámat.

         Az ablakok párásak voltak – hála Istennek. Vagy talán mégsem. Ó nem. Zavar árasztott el, ahogy Archer-re néztem, aki bólintott és rámutatott, hogy tekerjem le az ablakot. Megtettem és Travis állt ott egyenruhájában, merev tekintettel az arcán, ahogy lehajolt a nyitott ablakhoz, és benézett ránk.

         A szex illata súlyosan függött a kis helység levegőjében. Rövid időre behunytam a szemem, pír lepte el az arcomat, majd kinyitottam. – Szia, Travis, - mondtam, megpróbáltam mosolyogni, de helyette csak egy grimasz sikerült.

         Travis Archer és köztem váltogatta a tekintetét, mielőtt, rajtam landolt volna, lepillantott az ölemre, majd vissza a szemembe. – Bree, - válaszolta.

         Egy másodpercig egyikünk sem szólalt meg, ahogy az arca még merevebb lett. Vártam, úgy éreztem magam, mint egy kislány, akit kicsapással fenyeget az igazgató.

         - Kaptam egy hívást egy itt kint megrekedt furgonról, - mondta. – Épp erre jártam, kijöttem ide, hátha tudok segíteni.

         Megköszörültem a torkomat, - Ó, uh, nos... – Archer-re pillantottam és egy másodpercig némán hallgattunk, ahogy magamba szívtam őt – ott ült teljesen nyugodtan, egyik keze a kormányon pihent magam előtt, és úgy nézett ki, mint a macska, aki megette a kanárit. És ebben az esetben, határozottan én voltam a kanári.

         Egy kis, hisztérikus nevetés csiklandozta a torkomat, de visszanyeltem és helyette összeszűkítettem rá a szemem. Az önelégült tekintet az arcán csak még inkább megnőtt. – Vezetési leckét adtam Archer-nek, - mondtam, visszafordulva Travis-hez.

         Travis néhány pillanatig csendben volt. – Uh huh. Van tanulói engedélye? – kérdezte, megemelve a szemöldökét, nagyon jól tudva, hogy nincs neki.

         Kifújtam a levegőt. – Travis, egy nyílt, földúton vagyunk. Nem viszem ki az útra, vagy ilyenek.

         - Nem számít. Akkor is szüksége van tanulói engedélyre.

         - Ugyan már, Travis, - mondtam halkan, - csak meg szeretné tanulni, hogyan kell vezetni.

         Travis szeme összeszűkült és lassan beszélt. – Megteheti, de követnie kell a társadalmi szabályokat. – Archer-re nézett. – Gondolod, megtudod tenni, tesó? – Felemelte az egyik szemöldökét.

         Archer-re pillantottam és az önelégült tekintetet felváltotta egy dühös, az állkapcsai is megfeszültek. Felemelte a kezét és jelelt, Egy seggfej vagy, Travis.

      Idegesen felnevettem és átnéztem Travis-re. – Azt mondta, hogy persze, nem probléma, - válaszoltam. Hallottam, hogy fészkelődik az ülésében.

         - Egyébként, - folytattam, megemelve a hangomat. – Most pedig mennénk a dolgunkra- Köszönjük a megértésedet, Travis. Meglátjuk, mit tehetünk az engedélyéért, a többi óra előtt. Én fogok hazavezetni, rendben? – Elmosolyodtam, ami remélem kedvesre sikeredett. Ez egy teljesen zavarba ejtő szituáció volt, annak ellenére, hogy még mindig meglehetősen dühös vagyok Travis-re azért, amit Archer-rel tett az egész sztriptíz klubos forgatókönyvvel.

         Travis hátralépett a furgontól, ahogy átcsusszantam és átmásztam Archer hatalmas teste felett. Éreztem Archer kezét a meztelen combom hátulján, ahogy kimozdult alólam, és amikor lenéztem rá, láttam, hogy Travis felé pillantott. Kifújtam a levegőt és ledobtam magam az ülésre, elfordítva a kulcsot a gyújtásban.

         Kinéztem Travis-re az ablakon, ahogy sebességbe tettem a váltót és neki még mindig ugyanaz a feszült, enyhén mérges kifejezés volt az arcán. Archer még mindig elfordítva tartotta a fejét, és ő is Travis-t nézte. Mereven elmosolyodtam és elhajtottam.

         Amikor rátértünk az útra, Archer-re pillantottam. Ő visszanézett rám, majd ismét félrenéztünk. Egy másodperc elteltével, visszatekintettem rá és a teste a néma nevetéstől rázkódott. Rám vigyorgott és azt mondta, Szeretem a vezetést.

      Elnevettem magam, és megráztam a fejemet. – Igen, lefogadom, hogy tetszett. – Majd gyengéden karon csaptam és folytattam, - Szeretem, amikor te vezetsz. De talán egy sokkal privátabb helyen kellene vezetnünk a következő alkalommal. – Megemeltem a szemöldököm.

         Némán nevetett, a fogai kivillantak és azok a szexi ráncok formálódtak az arcán.

         Archer gyönyörű profilját tanulmányoztam, ahogy boldogan bámult kifelé a szélvédőn. Boldog volt azért, ami közöttünk történt, de amiatt is, hogy Travis rajtakapott bennünket. Az ajkamba haraptam, erre a két dologra gondolva, és hogy Archer-nek valószínűleg nem volt sok irigylésre méltó oka az életében. Egy perc után, megszólaltam, - Archer, remélem tudod, hogy nem kell Travis-el versenyezned. Remélem, világossá tettem már, hogy téged választalak. Csakis téged.

         Rám nézett, arca komolyra fordult. Átnyúlt az ülésen, megragadta a kezem, és megszorította. Újra kinézett az ablakon.

         Visszaszorítottam a kezét és tartottam, egy kézzel vezetve végig az egész utat vissza a házához.

**********

A következő napi munka az egyik legforgalmasabb volt, amióta dolgoztam. Egy harmincra, amikor végre lelassult a forgalom, Melanie és Liza jött be, helyet foglaltak a pultnál ott, ahol a legelső alkalommal is ültek, amikor találkoztunk. – Héj! – Elvigyorodtam, amikor észrevettem őket.

         Ők is üdvözöltek, hatalmas mosollyal az arcukon. – Mi a helyzet, csajos? – kérdezte Melanie.

         A pultra hajoltam. – Ugh. A nap, - suttogva folytattam, - maga a pokol. Úgy rohangálok körbe, mint egy csirke, akinek levágták a fejét.

         - Igen, az évnek ebben az időszakában egyre forgalmasabb, mert az összes ember, aki a tó másik oldalán dolgozott egész nyáron, most több időt tölt itt. Norm beszélt arról, hogy felvesz valakit, hogy a déli műszakban dolgozzon, és így a bisztró három utánig nyitva lenne, de azt hiszem, úgy döntött, nem teszi. Természetesen ezzel az egész terjeszkedési tervvel, senki sem tudja, mi folyik itt, szóval ki hibáztatná őket. – Vállat vont.

         - Hmmm, ezt nem tudtam, - mondtam, kissé a homlokomat ráncoltam.

         Liza bólintott és ez visszarántott a valóságba. – Szóval, mit hozhatok nektek, lányok?

         Mindketten hamburgert és jeges teát rendeltek, és a jeges tea géphez fordultam magam mögött és elkezdtem megcsinálni az italaikat. Néhány másodperccel később, meghallottam az ajtó feletti csengőt és még néhány másodperc múlva azt, hogy Melanie felsikított, - Szent szar a levesben, - és Liza hangját, ahogy azt suttogta, - Hűha.

         Egy-egy citromot dobtam mindegyik pohárba. Pisszegések töltötték be az egész éttermet. Mi a fene?

         A szemöldököm enyhén összeszaladt és megfordultam egy kis zavarodott mosollyal, kíváncsian, hogy mi folyik itt. És ekkor vettem észre őt – Archer-t. Beszívtam a levegőt, egy vigyor azonnal szétterült az arcomon. A tekintete kizárólag rám fókuszált, ahogy megállt az ajtóban, úgy nézett ki… Ó Istenem, bámulatosan nézett ki. Nyilvánvalóan vett magának néhány új ruhát – farmert, ami tökéletesen illett rá, kirakatba helyezve hosszú, izmos lábait, és egy egyszerű hosszú-ujjú fekete pulóvert, szürke pólóval, ami kilátszott a gallérja alól.

         Frissen borotvált volt, és a haja tökéletesen passzolt hozzá, annak ellenére, hogy egy konyhai széken vágta le egy lány, aki annyira be volt indulva, hogy alig látott tisztán. A vigyorom szélesebb lett. És itt volt.

         - Ki ez? – Hallottam Mrs. Kenfield hangos kérdését az ajtónál lévő asztaltól. Körülbelül 1000 éves volt, de még mindig. Udvariatlan. A felnőtt unokája, Chrissy elhallgatatta és a szája sarkából suttogta, - Ez Archer Hale, nagymama. – Majd még csendesebben, - Szent pokol.

         - A néma kölyök? – kérdezte, és Chrissy felnyögött, bocsánatkérő pillantást küldött Archer felé, mielőtt visszafordult volna a nagymamájához. De egyébként Archer nem nézett rá.

         Letettem a jeges teákat, amiket tartottam, a pultra, a tekintetem nem hagyta el Archer-ét és a kezemet a csípőm oldalába töröltem, a mosolyom még jobban készélesedett.

         Megkerültem a pultot, és amikor elértem az oldalát, felgyorsítottam, futólépésben tettem meg a maradék utat hozzá, és hangosan felnevettem, mielőtt a karjába ugrottam volna. Felkapott, egy megkönnyebbültnek tűnő vigyor terült szét a jóképű arcán, mielőtt belefúrta az orrát a nyakam hajlatába, és erősen magához szorított.

         Ha volt valaha olyan alkalom, hogy hagyjuk megtudni az embereknek, amit akartak, akkor ez az volt.

         Ahogy ott álltam ölelve őt, felmerült bennem, hogy nem minden bátor cselekedet nyilvánvaló azoknak, akik kívülről szemlélik ezt. De én annak láttam ezt a pillanatot, ami valójában volt – egy fiút, aki soha nem érezte úgy, hogy bárhol is akarták, hogy legyen, hogy felbukkanjon és arra kérjen másokat, hogy fogadják el őt. Ettől a szívem büszkeségtől szárnyalt, a bátorság gyönyörű tettéért, hogy Archer Hale belépett ennek a kisvárosnak a bisztrójába.

         Egy gombostű hangját is hallani lehetett volna, ha a padlóra esik. Nem érdekelt. Ismét felnevettem és hátradöntöttem a fejemet, ránézve a gyönyörű arcára. – Itt vagy, - suttogtam.

         Bólintott, szemei az arcomon kalandoztak, egy gyengéd mosoly telepedett az ajkára. Letett engem a földre, és azt mondta, Miattad vagyok itt.

      Elmosolyodtam. Ugyanazok a szavak voltak, amiket aznap használt, amikor kint várt a bisztró előtt néhány héttel ezelőtt.

         - Én is miattad vagyok itt, - suttogtam, ismét mosolyogva. Olyan sok szempontból gondoltam így, hogy nem is kezdem el mindet felsorolni.

         Már néhány hosszú másodperce bámultunk egymás szemébe, amikor rájöttem, hogy a bisztró még mindig néma csendben volt. Megköszörültem a torkomat és körbenéztem. Az emberek, akik minket bámultak, néhányuk közülük kis mosollyal az arcukon, mások meghökkentnek tűntek, visszatértek ahhoz, amit előtte csináltak. A bisztróban a beszélgetés lassan újrakezdődött, és én pontosan tudtam, hogy miről folyik a diskurzus.

         Megfogtam Archer kezét és a pulthoz vezettem, majd visszamentem a másik oldalra. Melanie és Liza ránéztek, és a még mindig kissé megdöbbent arckifejezésüket nagy mosollyal egészítették ki.

         Melanie kinyújtotta felé a kezét. – Melanie vagyok. Hivatalosan még nem találkoztunk.

         Megfogta a kezét és egy kis óvatos mosolyt küldött felé.

         - Archer, - mondtam, - ő pedig Liza, Melanie húga. – Liza előrehajolt és átnyúlt Melanie előtt, hogy megrázza Archer kezét.

         Ő bólintott, majd visszanézett rám. – Tudsz adni egy percet? Gondoskodnom kell néhány vendégről, de nemsokára visszajövök.

         Kezébe adtam a menüt és ő bólintott, ahogy elindultam, hogy kivigyem a kaját, ami épp akkor bukkant fel az ablakban és hogy újratöltsek néhány poharat.

         Amikor visszaértem, Liza és Melanie rendelése is feltűnt, így megragadtam és letettem a hamburgerüket eléjük, majd Archer felé fordultam. Éhes vagy? jeleltem.

      Nem. Az étvágyamat a vacsorára tartogatom egy különleges lánnyal, vigyorgott. Csak… mögém nézett a szódagépre.

         Csokis tejet csavaros szívószállal? kérdeztem, megemelve a szemöldökömet.

         Némán kuncogott. Kávét, válaszolta, rám kacsintva.

         - Istenem, ez annyira szexi, - mondta Melanie. – Olyan, mintha mocskos dolgokról beszélnétek mindenki előtt.

         Archer rámosolygott és én elnevettem magam. Megráztam a fejemet. – Talán, meg kellene tanulnotok a jelbeszédet, hogy csatlakozni tudjatok hozzánk. – Vigyorogtam.

         Liza és Melanie felnevetett. Megfordultam és megragadtam a kávéskannát és töltöttem Archer-nek egy csészével, majd néztem, ahogy tejszínt csorgat bele.

         Maggie jelent meg mellettem és kinyújtotta a kezét Archer felé. – Héj, - mosolygott, gyorsan átpillantva rám, - Maggie vagyok. Köszönöm, hogy bejöttél.

         Archer szégyenlősen visszamosolygott rá és megrázta a kezét, majd nekem jelelt, Kérlek, mond meg neki, hogy azt üzenem, örülök, hogy megismerhetem.

      Megtettem és Maggie elmosolyodott. – Sok évvel ezelőtt már találkoztam veled, édesem. Anyukád hozott be téged ide, amikor még nagyon kicsi voltál. – A távolba révedt, mintha visszaemlékezett volna erre. – Az anyukád volt e legédesebb és legkedvesebb teremtés. És ó, de szeretett téged. – Sóhajtotta, visszatérve a jelenbe és elmosolyodott. – Nos, egyébként, nagyon boldog vagyok, hogy itt vagy.

         Archer hallgatta őt, egy kis mosollyal az arcán, úgy tűnt, hogy itta minden szavát. Bólintott és Maggie folytatta, rám nézve, - Szóval, Archer, ez a lány mostanában túlhajszolja magát. Azt hiszem, megérdemli, hogy korábban elmenjen. Gondolod, elő tudsz rukkolni valamivel, amit csinálhatsz vele?

         - Jézusom Maggie, ez annyira mocskosan hangzott. – Horkantott Liza.

         Archer megpróbált nem mosolyogni és félrenézett, felkapva a kávésbögréjét, ahogy Maggie a csípőjére tette a kezét és Liza-t bámulta, ahogy nevettünk.

         - Ez csak a mocskos gondolataid miatt hangzott annak, - mondta, de a szeme csillogott.

         Archer rám nézett. Gondolod, hogy kitalálhatunk valami mocskosat, amit délután csinálhatunk? kérdezte, rám vigyorogva. Elnevettem magam, majd az ajkamba haraptam, hogy megállítsam magam.

         - Látod! – mondta Melanie. – Tudtam, hogy ti ketten mocskos dolgokról beszéltek. Tuti biztosan megtanulom a jelnyelvet.

         Elvigyorodtam. – Csak azt kérdezte tőlem, hogy lenne-e kedvem elmenni vele egy hangulatos piknikre, - mondtam kifejezéstelenül.

         - Helyes! – mondta Liza nevetve. – Egy meztelen piknik!

         Felnevettem és Maggie felhorkant, amitől Archer csak még jobban vigyorgott. – Ti nem vagytok normálisak. Most pedig, ti ketten kifelé innen, - mondta Maggie, könyökével oldalba bökve.

         - Oké, oké, de mi lesz a köreteimmel és a salátákkal-

         - Jól van, - mondta. – Majd megcsinálod a salátákat reggel.

         Archer-re néztem. – Nos, akkor rendben! Gyerünk!

         Elkezdte kivenni a pénzt a zsebéből a kávéra, de Maggie megállította azzal, hogy a karjára tette a kezét. – Ez a ház ajándéka, - mondta.

         Archer megállt, rám nézett, majd bólintott.

         - Rendben, - mondta Maggie mosolyogva.

         Előjöttem a pult mögül és elköszöntem Melanie-tól, Liza-tól és Maggie-től, majd együtt sétáltunk ki az ajtón.

         Amikor kiértünk, átnéztem az út túloldalára és észrevettem egy ismerős alakot. Victoria Hale épp akkor jött ki egy boltból egy idősebb, sötét hajú nővel. Érzékeltem azt a pillanatot, amikor meglátott engem és Archer-t – a hőmérséklet úgy tűnt, mintha tíz fokot esett volna, és a hideg keresztül áramlott rajtam. Archer dereka köré fontam a karomat és ő lemosolygott rám, magához húzott és megcsókolta a halántékomat és amilyen gyorsan jött, Victoria Hale olyan gyorsan szűnt meg létezni.

**********

Este később, Archer egy kis tábortüzet rakott lent a tóparton és régi Adirondack székeken ültünk, amiket Archer elmondása szerint, a nagybátyja készített néhány évvel ezelőtt. Magunkkal hoztunk egy üveg vörösbort és pokrócokat, mert az idő egyre hűvösebb lett, különösen este. Archer-nél egy kis pohár bor volt, míg nálam egy nagyobb és úgy szorongatta, mintha erős ital lett volna. Annyira sok dolog volt, amit biztosra vettem, hogy új még a számára.

Egy kis ideje már csendben ültünk, a bort kortyolgatva és néztük, ahogy a tűz lángol és pattog. Boldognak és elégedetnek éreztem magam, a bor keresztülszáguldott az ereimen. Fejemet a fából készült szék háttámlájára hajtottam és ránéztem a jóképű profiljára, amit teljesen megvilágított a tűz fénye. Néhány másodpercig úgy nézett ki, mint egy Isten, talán a Napé, mindene arany és gyönyörű volt, a táncoló lángok kiemelték a nagyszerűségét. Egy kicsit nevettem magamon – részegnek érezve magamat egy fél pohár Merlot-tól. Megrészegültem tőle, ettől az éjszakától, a sorstól, a bátorságtól, az élettől. Felálltam, az ölemben lévő takaró a székre hullott és a boromat letettem a homokba. Odasétáltam hozzá és az ölébe ültem, majd amikor elmosolyodott, a kezembe fogtam az arcát, és néhány másodpercig egyszerűen csak bámultam rá, mielőtt az ajkamat az övéhet érintettem volna, megízlelve a vörösbort és Archer-t, egy finom ambróziát, amitől felnyögtem és megbillentettem a fejemet, így át vehette az irányítást a csók felett és többet adhatott magából. Megtette, felém hajolva, incselkedve a nyelvemmel, ahogy elhelyezkedtem az ölébe és a szájába sóhajtottam. Válaszolt a sóhajomra, nyelve lassan alámerült a számba, mintha szeretkezett volna vele, amitől a belsőm éltetőn lüktetett, szinte azonnal benedvesedtem, készen állva, hogy kitöltsön engem és kielégítse a mély szükséget, ami már szinte fájt és fészkelődtem az ölében.

Elmosolyodott a számon – pontosan tudta, mit tesz velem és ez tetszett neki. Annyira könnyű volt elveszni benne, ahogyan figyelmet szentelt nekem, ahogyan rám nézett, mintha imádna, ahogy az intenzív szexiség benne annyira természetes és elfogultság nélküli volt – alig ismerte ennek a létezését. De tanult és ilyen módon éreztem, hogy elveszítem azt a bizonytalan férfit, aki rám nézett, hogy mutassam meg neki, hogyan okozzon örömet nekem, hogy elmondjam neki, csak őt akarom. De a másik részem tündökölt az új fajta magabiztosságában, úgy, hogy átvette a testem felett az irányítást és elérte, hogy elgyengítsen a vágy.

Néhány perccel később, hátradőltem, mindketten érdesen lélegeztünk, levegőért kapkodtunk. Még egyszer könnyedén megcsókoltam a száján. – Túlságosan gyorsan felizgatsz engem, - mondtam.      

Felemelte a kezét. Ez rossz dolog? kérdezte. Engem nézett – ez nem csak egy költői kérdés volt.

Végighúztam a hüvelykujjamat az alsó ajkán. – Nem, - suttogtam a fejemet rázva.

Megpillantottam a sebhelyét a táncoló lángok fényében, a kiemelkedő bőr vörös volt a tűz fényénél, a fényes bőr kinyúlt, aranybarna. Lehajoltam és megcsókoltam, amitől enyhén megremegett, majd mozdulatlanná dermedt, Végigfutattam rajta a nyelvem, éreztem, hogy a teste még jobban megfeszült.

A torkának suttogtam, - Mindenhol gyönyörű vagy, Archer.

Kifújta a levegőt és nagyon, nagyon enyhén hátradöntötte a fejét, hogy jobban hozzáférjek, lecsupaszítva nekem a sebhelyét, ami egy gyönyörű tette volt a bizalomnak.

- Mondd el, mi történt, - suttogtam, az ajkammal fel és le dörgöltem  a ráncos bőrt, belélegezve az illatát.

- Mondj el mindent. Meg szeretnélek ismerni, - mondtam, hátradőltem és felnéztem rá.

Tekintete a feszültség és az elgondolkodás keveréke volt, ahogy az arcomat nézte. Kifújta a levegőt majd felemelte a kezét. Ma már szinte… normálisnak éreztem magam. A bisztróban. Szünetet tartott. Ma este nem akarok arra emlékezni, mennyire törött vagyok, Bree. Kérlek. Csak a karomban akarlak tartani itt kint, majd bevinni és szeretkezni veled. Tudom, hogy nehéz ezt megérteni, de kérlek. Enged, hogy most csak élvezzelek téged.

Tanulmányoztam őt. Megértettem. Már jártam ott, ahol ő. Annyira keményen próbáltam visszatérni a normalitás világába apám halála után. Annyira keményen próbáltam abbahagyni, hogy ne tévesszem el a kijáratot az autópályán, amit már ezerszer megtettem, annyira keményen próbálkoztam, hogy abbahagyjam az elmerengést az élelmiszerboltban, ott állva a narancsok előtt, csak bámulni bele a semmibe, keményen próbálva érezni valamit – bármit, ami nem a tiszta fájdalom volt. És nem számított, ki kérte, nem számított, mennyire szerettek, nem tudtam beszélni róla, amíg nem voltam száz százalékosan készen rá. Archer hosszú, hosszú ideje él a saját fájdalmával és arra kérni őt, hogy a saját menetrendem szerint élje ezt újra, nem lenne tisztességes. Várok. Addig várok, amíg kell.

Rámosolyogtam, kisimítva a haját a homlokából, és gyengéden újra megcsókoltam. Amikor hátrahajoltam, azt mondtam, - Emlékszel, hogy azt mondtad, harcoltam azon az estén, amikor megölték az apámat és engem megtámadtak?

Bólintott, szemei sötét égitestek voltak a homályos fényben, ami túlterjedt a lángokon.

- Nos, te is ezt tetted, - mondtam csendesen. – Nem tudom, mi történt, Archer, és remélem, egy nap elmondod majd nekem. De amit tudok, az az, hogy ez a sebhely elmondja nekem, hogy te is harcoltál azért, hogy élj, - finoman végighúztam az ujjhegyemet a torkának sérült bőrén és éreztem, hogy nagyot nyelt, - az én sebesült gyógyítóm, az én gyönyörű Archer-öm.

Szemei csillogtak, és néhány néma szívdobbanásnyi idő után, felkapott, és néhány másodpercre letett, ahogy egy kis homokot szórt a tűzre. Majd ismét felvett, nevettem és csüngtem rajta, ahogy felvitt a dombon a házához, majd be az ágyába.