Tizenhatodik fejezet

Tizenhatodik fejezet

Salem

Nehéz volt megmondani, hogy ki volt idegesebb, ahogy Sayer irodájában ültünk, miközben a testvérek bámulták egymást a díszes asztalán keresztül. Rowdy nem tudott nyugton ülni és Sayer is folyamatosan a torkát köszörülte és idegesen csavargatta az ujjait.

         - Nem ő tette. Az a punk kölyök felültette. – Rowdy hajthatatlan volt és a hangja is megkeményedett.

         Sayer meglehetősen jogászi módon megpróbált pártatlan maradni, de láttam, hogy fel akartja venni ezt a csatát érte. – Lehet, de Asa-nak kiterjedt bűnlajstroma van, amin néhány elég csúnya dolog is helyet kapott, és egy hitelesítő tanúval az ellene irányuló vádakat nehéz lesz megcáfolni.

         Rowdy a kezével végigszántott a haján és könyörgő tekintetet vetett felé.

         - Mi a helyzet a bárban lévő felvételekkel? – Tettem fel a kérdést, abban a reményben, hogy ez majd segít lenyugtatni őt.

         - A tulajdonos, Rome, kiszedi, és átküldi őket. Azt gondolom, hogy a legjobb megoldás, hogy felállítjuk Asa biztosítékát és ügyvédet fogadunk neki. A jelentés a járőri egységtől, amelyik bevitte őt rendőrségre azt állította, hogy úgy nézett ki a helyzet, mintha valóban harcba keveredett volna. A kezei fel voltak horzsolódva és vér, valamint karcolások voltak az arcán.

         - Azok a kis szarosok valószínűleg ráugrottak és felültették őt. Én mondom neked, ott voltam. Az a kölyök egy rémálom volt és egyszerűen csak szeretett volna belekezdeni valamibe. Pokolian ki volt akadva, hogy Asa kirúgta őt a bárból.

         Kinyúltam és megragadtam Rowdy vadul csapkodó kezét és az oldalamhoz húztam őt. Gyakorlatilag vibrált annak az intenzitásától, hogy ez ennyire közel került Sayer-höz és a helyzetnek a feszültségétől Asa miatt. Ayden már az őrsön volt, hogy megpróbálja kiszabadítani az öccsét és Jet-nek végre sikerült felszállnia egy gépre, de még mindig négyórányi távolságra volt. Rowdy felajánlotta, hogy elmegy Ayden-nel a rendőrségre, de ő jobban aggódott amiatt, hogy szerezzen valakit, aki képviseli őt, mint az, hogy kihozza a börtönből. Azt mondta, hogy kihozni őt végül is a könnyebbik rész volt, találni valakit, aki képviseli őt, valakit, aki be tudja bizonyítani, hogy ártatlan, az volt a trükkös része, így Rowdy-nak adta ki ezt a feladatot. Személy szerint úgy gondoltam, hogy azt akarta, az öccse tudja, kifejezette ő volt az, aki letette érte az óvadékot. Volt keserűség kettőjük között, de Ayden-nek szüksége volt arra, hogy Asa tudja, mellette állt, még ha nem is mindig tette ezt.

         - Értem, és az a tény, hogy te ezt tanúsítod, ugyanúgy, ahogy a többi mecénás, akik az esemény alatt ott voltak a bárban, az nagyon hasznos Asa esetében, de attól ez még egy elég meredek csata lesz. Asa lajstroma és a tény, hogy nem védte meg magát, csak szép csendben elment a rendőrökkel és nem vitatkozott a letartóztatás ellen, amiatt rossz színben tűnik fel – nagyon rossz színben. Ártatlan emberek általában nem adják meg magukat olyan könnyen a rendőrségnek. A tetejében, a kölyöknek, aki benyújtotta a panaszt és megejtette a vádakat, olyannyira patyolat tiszta, amennyire csak lehet. Még csak egy gyorshajtási bírsága sincsen.

         Rowdy felmordult és a széke szélére csúszott. Sayer kék szemei együtt érzőek voltak és mélyen legbelül úgy gondolom Rowdy értékelte, hogy nem mondta azt, hogy minden szép és jó csak azért, mert ezt akarta hallani.

         - Szóval akkor, mit csinálunk most?

         Oldalra döntötte a fejét és elgondolkodva vizsgálgatott mindkettőnket. – Van ez a fickó, Quaid Jackson, és első kézből tudom, hogy ő olyan ember, aki csak a saját hasznára gondol, még akkor is, ha ezzel árt is másoknak. Közvetlenül még soha nem kellett vele együtt dolgoznom, mivel ő büntetőjogi védőügyvéd, de ördögi hírneve van. Senki nem akar kikezdeni vele a bíróságon. – Egy kicsikét elmosolyodott és a telefonjáért nyúlt. – Néhány hónappal ezelőtt egy másik partner képviselte őt a válásán. A feleség egy igazán kellemetlen jelenség volt. A cég megmentette Quaid-et, hogy több mint háromezer dollár tartásdíjat kelljen fizetnie egy hónapba. Hadd hívjam fel őt és meglátjuk, hogy ki tudja-e segíteni a barátodat.

         Rowdy kifújta a levegőt, amit már egy ideje visszatarthatott és kinyújtotta a kezét, hogy megfogja vele a tarkómat. Belehajoltam az érintésébe és megnyugtatásképpen megpaskoltam a combját. Én voltam az, aki felhívta Sayer-t, hogy összehozzuk ezt a találkozót, de most, hogy itt voltunk, láttam, hogy az a kis fenntartás és hidegség, ami körülvette őt, amikor besétált ide, felengedett. Sayer nem ítélkezett, nem feltételezte a legrosszabbat az alapján, ahogy Asa papíron kinézett. Minden, amivel törődött, hogy megpróbáljon segíteni az öccse barátjának, mert komoly bajban volt, és ő volt abban a helyzetben, hogy megpróbálja helyrehozni ezt.

         A másik ügyvéddel való beszélgetése rövid volt és egyből a lényegre tértek. Lefektette, hogy mivel kell a másik fickónak szembenéznie, majd a homlokát ráncolta a válaszára. Még néhány percig oda-vissza válaszolgattak egymásnak, majd Sayer határozottan kijelentette, - A költség nem kérdés, Quaid. Börtönön kívül tartani egy ártatlan férfit már az. – Éreztem, hogy Rowdy ujjai önkéntelenül megfeszültek a nyakam körül és aggódva néztem fel rá. Ő is lenézett rám és meglepetten láttam, hogy egy apró vigyor kúszott a szája köré.

         - Kemény a csaj.

         - És szép. Akárcsak te. – A szemét forgatta rám, de lehajolt így a szájával végig tudta simítani a fejem búbját.

         Sayer letette a telefont és úgy vigyorgott ránk, ahogy csak a győztesek szoktak.

         - Benne van. Tudtam, hogy nem fogja visszautasítani a kihívást.

         Rowdy megköszörülte a torkát. – Drágának hangzik.

         Tudtam, hogy mindenki rákapcsolna és segítene fedezni a költségeket, ha szükség lenne rá, de Sayer csak a fejét rázta. – Szívességet tesz a cégnek. Minden ügyfél, akiket fedeznie kell tipikus alkalmazott, akiknél ötezer dollárt számít fel.

         Ötezer dollár még mindig sok pénz, de teljes mértékben megvalósítható volt.

         - Nagyon szépen köszönöm, Sayer. – Meg akartam ölelni őt.

         A szőke bólintott, majd a tekintete Rowdy felé rebbent. Mély lélegzetet vett, majd lassan kifújta. – Tudom, hogy nem ez az oka annak, hogy itt vagy, de úgy érzem, hanyagság lenne tőlem, ha nem említeném meg, hogy jelentős örökséged van kéznél, ha szükséged lenne rá.

         Éreztem, hogy Rowdy egy kicsit megrándult mellettem és a lába, amit éppen fogtam kőkeménnyé vált az ujjaim alatt.

         - Én… - Elfúlt a hangja és láttam, hogy lehajtotta a fejét. – Nem tudok most erre gondolni. Értékelem, hogy segítesz nekünk és nyeregbe szállsz, hogy kiszabadítsd, de megpróbálom előkaparni valahonnan a pénzt, és te… - Megvonta a vállát. – Nem tudom, hogy már készen állok-e erre.

         Sayer szomorúan elmosolyodott. – Megértem. Azt hiszem, amíg van lehetőséget megszerezni a pénzt, tudok várni – és fogok is.

         Rowdy ismét megköszörülte a torkát és felállt. Az asztalhoz sétált és kinyújtotta felé a kezét, így meg tudták rázni a másikét. Látni őket egymás mellett… tagadhatatlan volt a kapcsolat. Annyira feltűnően hasonlítottak, kivéve a klasszikus eleganciát, amit Sayer birtokolt és a vonásainak finom nőiességét, nem volt kérdéses, hogy testvérek voltak.

         - Sajnálom, hogy úgy viselkedtem, mint egy seggfej, amikor elmondtad, hogy ki is vagy. Nem viselem valami nagyszerűen a meglepetéseket.

         Láttam, ahogy Sayer megszorította a kezét. – Ne aggódj emiatt. Én behúztam egyet az apám ügyvédjének és hazugnak hívtam, amikor elmondta nekem a híreket. Megértem, hogy sok ezt az egészet befogadni.

         Bólintott és tett egy lépést hátra felém. – Igazán kedves embernek tűnsz, Sayer. Féltestvér ide vagy oda, nem érdemelted meg, hogy egy olyan bombát dobjanak rád, mint amit én is tettem. Ez mind a kettőnknek egy igazán szar dolog.

         Sayer felhorkantott és ő is felállt a díszes asztala mögött és tett oldalra néhány lépést, hogy megkerülje azt. – Apa egy meglehetősen szar alak volt. – Egy kicsit megemelte az állát és témát váltott, ahogy azt mondta nekünk, - Ők még nem költöztették ki Asa-t a város kapitányság fogdájából. Talán még mindig ott lesz, amíg a nővére le nem teszi érte az óvadékot. Valószínűleg utol tudod érni őket, ha most elindulsz.

         Rowdy bólintott és ismét köszönetet mondott neki. Én megkerültem őt és a karomat Sayer köré fontam. – Köszönöm.

         Visszaölelt. – Ez csak természetes. – Átnézett a fejem fölött, ahol biztos voltam benne, hogy Rowdy minket nézett.

         - Mondtam neked, hogy el fog jutni oda.

         - Azt hiszem, a barátod az árnyas múlttal felgyorsította a folyamatot.

         Egy kicsit elnevettem magam és elengedtem őt. – Nos, ők azt mondják, hogy minden okkal történik.

         - Én is így gondolom. Sok szerencsét. Hívj, ha szükséged van még segítségre. Quaid a legjobb a szakmában, de én mindig elérhető vagyok, ha szükségetek van rám.

         - Csodálatos vagy. – Rowdy hangja halk volt és rengeteg érzelem színezte. Megfogta a kezem, ahogy elhagytuk az ügyvédi iroda épületét és a Capitol Hill felé vettük az irányt, ahol a belvárosi rendőrség helyezkedett el. Valójában nem volt túl messze a Marked-től, és minél közelebb értünk hozzá, Rowdy annál feszültebbnek és idegesebbnek tűnt.

         Megpillantani Ayden-t, amint beléptünk az ajtón, olyan könnyű volt, amilyen csak lehetett. Oda-vissza mászkált eszeveszett tempóban, a piros cowboy csizmájának a sarka kopogott a linóleum padlón. Felkapta a fejét, amikor Rowdy a nevén szólította, majd olyan erővel vetette magát a karjaiba, hogy hátratántorodott tőle néhány lépést. A szegény lány kimerültnek és zaklatottnak látszott, de ezeken felül még dühösnek is tűnt.

         - Nem Asa tette. – Aranyszínű szemei olyan bizonyosságtól csillogtak, hogy ha ezelőtt lett volna bármi kérdés Asa ártatlanságával kapcsolatban, Ayden buzgó hite az öccsében elég volt ahhoz, hogy összezúzza őket.

         - Tudom, Ayd. Ott voltam azon az éjszakán, amikor az a kölyök kikezdett vele. Azt hiszem, ő ültette fel őt.

         Ayden végigfutatta kezét a sötét haján és frusztráltan meghúzta. – Asa mindenféle bajba keveredett azóta, mióta megtanult járni, de nem hülye. Nem tenné kockára sem a bárt, sem Rome-ot. – Nagyot nyelt. – Amikor korábban azzal vádoltam, hogy részt vett egy rablásban, és lecsukták, elhúzódott tőlem, tudtam… itt akar lenni, és megváltozott. Nem tudom elhinni, hogy ez az egész ismét megtörténik.

         Rowdy megnyugtatóan simogatta a hátát. – Ki fogunk találni valamit, Ayd. Szereztünk neki egy ügyvédet, aki nem szórakozik és rengeteg tanú volt ott, aki vallomást tehet, hogy az a kölyök volt az, aki zaklatni kezdte Asa-t és nem fordítva.

         Ayden keserűen felnevetett és ismét járkálni kezdett. – Csak arra tudok gondolni, hogy mi történt volna akkor, ha Austin-ban vagyok, amikor ez megtörtént. Ki lenne itt, hogy kihozza őt innen? Ki lenne az, aki elhinné, hogy ártatlan? Ebbe belesajdul a szívem és gyomrom újra és újra felfordul.

         Láttam, hogy teljesen elveszíti az irányítást önmaga felett és Rowdy nem tudta, hogyan terelje vissza őt a helyes útra. Megkerültem őt, és megragadtam Ayden csuklóját, hogy kihúzzam a kezét a hajából.

         - Ayden, lélegezz egy kicsit. – Whiskey-színű szemei felém villantak és egy pillanatra azt gondoltam, hogy be fog húzni nekem egyet, de azt tette, amit mondtam és egy sor mély lélegzetet vett, és észrevettem azt is, hogy ellazította a kezeit. – Itt vagyunk. Tudjuk, hogy nem ő tette, és készen állunk felvenni érte a harcot, hogy ezt be is bizonyítsuk. Nem lesz egyedül.

         - Már több, mint három órája itt vagyok, és arra várok, hogy kihozzák őt. Ez túl sok időt adott nekem, hogy emlékezzek arra, milyen is ez. Látni bilincsben a testvéredet, vagy bárkit, akit szeretsz szívás.

         - Tudom, drágám, de ez alkalommal a baj találta meg őt, nem ő kereste azt. Lehet, hogy ez időről időre meg fog történni, és nem számít, hogy itt, Austin-ban, vagy a holdon vagy. Az öcsédnek egyszerűen van érzéke hozzá.

         Nem hazudtam neki. Ott volt Asa gonosz vigyorában és könnyed sármjában. A fiúk, akik kedvesek, és nyugodtak voltak időről-időre megégetik magukat a forró vízzel még akkor is, ha aktívan próbálják elkerülni azt.

         Azt hiszem, mondani akart valamit, de pont akkor Rowdy a nevén szólította, miközben Royal és egy férfi sötétkék rendőrségi egyenruhában odakísérte Ayden testvérét, ahol várakoztunk. Royal nem nézett Ayden szemébe, így rajtam állapodott meg a tekintete. A sötét pillantásában az örvény száz különböző szintjét láttam, ahogy megszólalt, - Sajnálom, hogy ilyen sokáig tartott. Együtt összehozni a papírmunkát több időt vett igénybe, mint kellett volna. – Felsóhajtott. – Szerencsés vagy, hogy hagynak elmenni anélkül, hogy először a bíró elé ne kerülj.

         Ayden levegőért kapott és Rowdy szitkozódott, amikor Asa megkerülte a rendőröket és az arcán lévő sérülés láthatóvá vált. Az egyik szeme annyira bedagadt, hogy ki sem tudta nyitni, az ajkai meg voltak duzzadva és volt egy vágás az állán, ami elég véresnek és csúnyának látszott. Úgy nézett ki, hogy valószínűleg egy vagy két öltésre lett volna szükség, hogy bezárják azt.

         - Ó Istenem, Asa! Jól vagy?

         Elkapta Ayden-t, mielőtt feldönthette volna úgy, ahogy Rowdy-val tette, majd összerezzent, amikor túl szorosan ölelte meg.

         - Voltam már jobban is.

         - Orvoshoz kell menned, vagy legalább megengedni Saint-nek, hogy megnézzen. – Olyan volt a hangja, mint aki mindjárt elsírja magát.

         - Á, semmi olyan, amit ne lehetne lemosni. – A tekintete Rowdy felé villant, és néhány férfias pillantást váltottak, ami egyértelműen közölte, hogy nagyobb fájdalmai voltak, mint amit bevallott volna. – Kösz, hogy kihoztál engem, Ayd.

         Ez volt az, ami átlökte őt a szakadék szélén. Nagy, kövér könnycseppek gördültek le a tinta fekete szempilláiról, és annak ellenére, hogy nyilvánvalóan fájdalmat okozott neki ez a mozdulat, Asa még közelebb húzta őt magához.

         - Minden rendben van.

         - Miért nem mondtad nekik, hogy nem te tetted? – Tette fel a kérdést Rowdy Asa-nak, de ő Royal-ra nézett, és láttam, ahogy a lány összerezzen. A társa mogorván nézett ránk és összefonta a kezét az izmos mellkasa előtt.

         Asa nem válaszolt, de a nővére feje felett egyenesen Royal-ra nézett. Ketten együtt egy furcsa szempárbajt vívtak, amíg a társának nyilvánvalóan elege nem lett belőle és tájékoztatott mindannyiunkat, - Néhány napon belül bírósági tárgyalása lesz. Addig próbáljátok meg távol tartani őt a bajtól. – Elfintorodott. – Legközelebb kétlem, hogy ilyen sok ember hajlandó lesz intézkedni, hogy ennyire gyorsan kijutassa őt innen.

         Oldalba bökte Royal-t, ahogy megfordult, hogy elsétáljon. Ő az alsó ajkába harapott és kissé könyörgően nézett rám. Abban nem voltam biztos hogyan lehettem volna én a szövetséges, de nem róhattam fel neki semmit. Általában annyira teli volt tűzzel és olyan éles volt a nyelve, hogy furcsa volt látni, hogy ennyire hallgatag és szinte bocsánatkérő volt.

         - Én csak a munkámat végzem. – Egy olyan munka, amit imádott és amiben jó volt. Tudtam ezt, annak ellenére, hogy mindössze csak néhány órát töltöttem a társaságában.

         - Mindannyian tudjuk ezt, Royal. – Megpróbáltam megnyugtatni őt, de a tekintete Asa-n nyugodott, és nem hiszem, hogy egyáltalán hozzánk beszélt volna.

         Ayden elhúzódott a testvérétől és baljóslatúan a vöröskére nézett. – Nem tudom elhinni, hogy belökted őt egy börtöncellába úgy, hogy az arca így néz ki és egy éjszakán át ott tartottad.

         Láttam, hogy rózsaszín pír kúszik fel Royal torkán és kinyitotta a száját, hogy megvédje magát, de Asa közbeszólt.

         - Elég volt. Ha valaki más lennék, valaki, akivel jobb kezdeni, egyikünk sem lenne még itt. Jobban is tudhattam volna, hogy nem szabad lebecsülni egy ilyen sikamlós kölyköt ilyen sok gyűlölettel és felhatalmazással. Hagyd békén a csinos rendőrnőt, Ayd. Még bocsánatot is kért, amikor múlt éjszaka rám kattintotta a bilincset. – A jó szemével Royal-ra kacsintott. – Húzzunk el innen. Nem akarok még több időt a rendőrségen tölteni, mint amennyit szükséges. – Elvigyorodott, vagy legalábbis azt hiszem, annak kellett lennie, de figyelembe véve a jelenlegi leharcolt állapotát a jóképű arcának, nehéz volt megmondani. – Még ha ez olyan is, mintha a második otthonom lenne.

         Ayden a fogát csikorgatta és azt válaszolta neki, - Nem vagy vicces, - majd sietett bocsánatot kérni Royal-tól, amiért leharapta a fejét.

         Mindannyian készen álltunk, hogy bárhol máshol legyünk, csak ne itt, szóval boldogan követtem Rowdy-t, ahogy a rendőrség bejárati ajtaja felé vette az irányt. Ayden közvetlenül a sarkamban volt, és nem mulasztottam el hallani, ahogy Asa megjegyezte Royal-nak, mielőtt követett volna bennünket, - Ez szégyen, Vöröske, de te, én és a bilincs egy másik kontextusban elég jó szórakozás lehettünk volna. – Csak Asa volt képes átlépni a határokat, miközben úgy nézett ki, mint a mosott szar, valamint a börtön és alvadt vér szagától bűzlött.

         Úgy gondoltam, láttam, ahogy Royal megint elpirult, és bizton állíthatom, hogy az álla egy nagyon kicsit leesett, és azonnal arra gondoltam, hogy mindketten a bajt keresték. Asa erőfeszítést nem igénylő módon flörtölt és nyilvánvalóan nem érdeklődött egy olyan lány iránt, aki letartóztatta őt. Ha igen, akkor ez az egész a játékról szólt és visszavágó volt egy olyan srác számára, mint amilyen ő. Royal élénk volt és tele energiával, de láttam benne egy csipetnyi sebezhetőséget, amikor kikísérte hozzánk a szexi délit, és egy olyan srác, mint Asa megsemmisítené ezt, és őt is, ha lehetősége adódna rá. Azt gondoltam, hogy valószínűleg az volt a legjobb, hogy a jelvénye és a fegyvere eléggé távol tartotta őt attól, hogy meglássa, mennyire gyönyörű és csodálatos is volt ezek alatt.

         Már jócskán az éjszakában jártunk, mire minden befejeződött. Ayden Asa-val vitatkozott arról, hogy be kellene menniük a sürgősségire vagy legalább engedje meg neki, hogy megkérje Saint-et, vessen rá egy pillantást, és Rowdy kapott egy hívást Jet-től, aki tudatta vele, hogy éppen most landolt a Denver.i Nemzetközi Repülőtéren. Ez egy hosszú és fárasztó nap volt, és nem egészen úgy ért véget, ahogy vártam, azután a szuperszexi reggel után a stégen Rowdy-val.

         A SUV-jában voltunk, a lakásom felé tartottunk, amikor kinyújtotta a kezét és megragadta az enyémet, majd az ajkához emelte őket. Finoman megcsókolta, majd a combjára helyezte.

         - Köszönöm, hogy velem maradtál ma. Durva volt.

         Az ujjaimat begörbítettem a farmeren. – Ez csak természetes. Igen, kemény volt, de lehetett volna sokkal rosszabb is. Jó emberek vannak az oldaladon és Asa-én is.

         A fogai fehéren villantak elő az autó sötétjében. – Az én oldalamon ott vagy te. Elfelejtettem, hogyan éreztem magam, amikor azt tettem, amit tennem kellett, és amit csinálni akartam.

         Ettől melegség száguldott keresztül rajtam. – Ó, állj le. Csodálatos baráti társaságod és családod van itt. Nagyon megható, ahogy egész egyszerűen egymás köré gyűltök, és vigyáztok egymásra. – Felsóhajtottam, ahogy az érzelem szétáradt bennem. – Megtaláltad a családfádat, Rowdy, és az ágak erősebbek és keményebbek, mint a legtöbb embernek, akiknek vérrokonaik vannak.

         - Igen. – A hangja egy alacsonyabb hangszínre váltott. – Ez az egyetlen alkalom az életemben, hogy valóban azt mondom, hogy szerencsésnek érzem magam az oldalamon. Szerencsés voltam, hogy itt kötöttem ki. – A sötétségben rám nézett és láttam a kék szemében égő forróságot. – És azért is meglehetősen szerencsésnek érzem magam, hogy ennyi idő után rám találtál.

         Megmozdultam az ülésen, ahogy az érzelmek a torkomat kaparták. – Még csak nem is tudtam, hogy téged kerestelek, de amint megláttam a képedet a weboldalon, amikor Nash felhívott, hogy munkát ajánljon nekem, úgy éreztem, hogy pontosan ez volt az, amit az utóbbi tíz évben csináltam… téged kerestelek.

         Ez egy komoly beszélgetés volt, és egy ilyen érzelmileg leszívott nap után, mindketten kiégettek voltunk. Amikor a laskásomhoz értünk, Rowdy az ajtóhoz sétált velem, tíz percet a padlón birkózótt Jimbo-val és röviden beszélgetett egy kicsit Poppy-val és leszidtam a húgomat, hogy az ő csapatában volt, az enyém helyett. Bármennyire is szerettem volna, hogy itt töltse az éjszakát, így a nagy testéhez tudtam volna gömbölyödni és csak lazítani úgy gondolom, mindketten tudtuk, hogy ez ma este nem volt benne a pakliban.

         Mielőtt elment, megcsókolt és ez majdnem elég volt, hogy megragadjam és a hálószobámba vonszoljam, és nem is jöttem rá, míg el nem ment és be nem zártam az ajtót, hogy a húgom előtt csókolóztunk és még csak egy kicsit sem aggódtam emiatt.

         - Szerelmes vagyok belé. Ami valódi és örökre szól. – A szavak csak úgy kicsúsztak és nem voltam benne biztos, hogy ezt neki szándékoztam elmondani, határozottan nem, mielőtt Rowdy-nak elmondtam volna. Poppy megbökte a vállamat.

         - Hű. Azt hiszed, segítettem volna neki elrabolni téged, ha nem tudtam volna ezt? Egész héten nyomorultul festettél és minden ok nélkül. Az akarom, hogy boldog legyél, és szerelmes, és az egyetlen személy, akivel valaha is így érezted magad, az Rowdy volt.

         Hátravetettem a fejemet a párnákra és keményen megvakartam Jimbo-t a lógó fülei között.

         - Ha valami ennyire egyszerűen hangzik, akkor miért tűnik ennyire nehéznek? Mint például, miért tudom neked csak úgy kikotyogni, de annak az ötlete, hogy neki elmondjam, attól úgy érzem, hogy ki akarom dobni a taccsot.

         A fejét az enyém mellé támasztotta. – Nekem nincs erre válaszom, de azt kívánom, bárcsak lenne. A szerelem bonyolult és annyira fájdalmas tud lenni.

         - Nem mész vissza Loveless-be, ugye, Poppy? – Nem teheti. Nem hiszem, hogy megengedném neki, még akkor sem, ha felnőtt volt és a saját életéért ő maga volt a felelős.

         - De, előbb vagy utóbb.

         Levegőért kaptam és rábámultam. – Semmiképpen sem!

         - Nyugodj meg, Salem. Csak úgy értettem, hogy vissza kell mennem és összeszednem a cuccaimat. Nem tudom biztosan, hogyan fogom ezt megtenni és nem hiányzik egy csúnya leszámolás sem Oliver-rel, de igen, vissza kell mennem, megmutatni neki és az apámnak, hogy nem félek, és amit tettek, az rossz volt.

         - Nos, akkor veled megyek. Egyik seggfejjel sem fogsz egyedül szembenézni.

         - Ez egy olyan harc, amit már réges régen meg kellett volna vívnom. Épp úgy, ahogy te tetted. – Egy hosszú percig hallgatott, majd lágy és megtört hangon azt mondta, - Szeretlek, Salem.

         - Én is téged, Poppy.

         Úgy töltöttem a napot, hogy szeretet vett körül, néztem, ahogy egy család, amiben annyiféle különböző kapcsolat volt, harcoltak egymással, és segítették egymást. Ez ráébresztett, hogy mennyire egyedül és magányosan éltem az életemet, miközben annyi éven át mozgásban voltam. Én még csak most kezdtem el építeni a saját családfámat és egyáltalán nem meglepő, hogy a gyökerek Rowdy bakancsos lábánál pihentek. Mindig ő volt az egyetlen állandó tagja az életemnek, még akkor is, amikor mérföldek és emlékek választottak el egymástól.

         Elbírtam viselni azt az elképzelést, hogy visszatérjek arra a helyre, ahová megesküdtem, hogy soha többé nem teszem be a lábamat újra, csak azért, mert tudtam, hogy ő ott lesz, amikor visszatérek. Mindig ő volt az én világítótornyom, hazavezetett engem bármilyen viharon keresztül, épp úgy, ahogy a mellkasán szétterülő tetoválási is mondta.