Első fejezet

Első Fejezet

Egy évvel ezelőtt

Demi

         Brody mellkasára omlottam, a szívverése egyenesen az enyémmel versenyzett. Kimerültek voltunk, de megérte. A lepedő a derekam köré volt tekeredve, csípőmtől lefelé takart minket, és a párnák szétszórva hevertek a szobában. A napfény utolsó sugarai rávetültek az izmos hasára, amitől úgy nézett ki, mint egy Isten, aki az örök napfényben sütkérezett. Felnéztem, államat a mellizmai között pihentettem, és a félig-leeresztett tekintetét rám függesztette.

         Piszkosszőke haja összekuszálódott, ezerfelé állt. Olyan átkozottul szexin nézett ki így. Elmosolyodtam, ő meg kisöpörte a hajamat az izzadt homlokomból. – Mi az? – Kérdeztem egy könnyed, kifulladt kuncogással. Brody szája lusta mosolyra húzódott, amitől a belsőm bukfenceket hányt. Nem mintha sokba telt volna tőle, hogy előcsalogassa erre a választ, vagy bármilyen választ, ami azt illeti, a testemből. Tudta, hogy mi indít be és ez a vigyor történetesen az egyik ilyen dolog volt.

         - Ez… hihetetlen volt, - motyogta. – Ez a dolog, amit a csípőddel csináltál, újdonság volt. – Elpirultam és az ajkamba haraptam. – Lehet, hogy újra meg fogom tenni, ha illetlenül viselkedsz.

         - Lehet, hagyni fogom neked, - felsóhajtott, elégedettnek látszott. – Gyönyörűen nézel ki. – Hangjának olyan gazdag nyersessége volt, amitől a nők le akarták tépni magukról a bugyijukat és hozzávágni azt. A belsőm megremegett és keményen próbálkoztam, hogy a várakozástól ne szorítsam össze a combjaimat. Még mindig mélyen belém volt temetkezve, és ha nekem bármit össze kellene szorítanom, akkor ismét készen állna. Szükségem volt egy kis pihenésre, így kizárt dolog volt, hogy negyedszerre is felébresszem a vadállatot.

         Összehúztam az orromat. – Gyönyörűen nézek ki izzadtan és kifulladva?

         Kuncogott és a rezgés keresztülvibrált közöttünk, mielőtt összeütközve landolt volna azon a ponton, ahol még mindig össze voltunk kapcsolódva. – Különösen, amikor izzadt vagy és nem kapsz levegőt.

         Játékosan a mellkasára csaptam, ő meg elkapta a csuklómat. - Épp így szeretsz megkapni engem, - mondtam. – Te egy ősember vagy.

         Az ajkaival végigsimított a pulzusomon és a légzésem elakadt. Éreztem, hogy megmozdult a lábaim között és ettől az érzéstől fészkelődnöm kellett.

         - Csakis veled, bébi, - suttogta. Megnyalta az ajkait és minden előzetes figyelmeztetés nélkül felült. Karját a hátam köré fonta, és felém mozdult, így összekapcsolódva maradtunk. Éreztem, hogy megkeményedik.

         - Megint? – Kérdeztem. Nem kellene ennyire meglepettnek lennem. Brody-nak több állóképessége volt, mint egy dühöngő bikának a párzási időszak alatt. Tudta, hogyan nyerjen élvezetet a testemből, és szerezzen neki örömöt. Ez a férfi egy tehetség volt, és tudta ezt. És az egész az enyém volt.

         Brody elszántan nézett engem, barna szemei az arcomat kutatták. Hirtelen, azon kezdtem gondolkodni, hogy valahogyan rájött a titkomra. De hogyan? Én is még csak ma tudtam meg korábban és minden szándékom megvolt, hogy elmondjam neki a híreimet. Nos, a híreinket. De ez még azelőtt volt, hogy letámadott és az ágyba hurcolt volna engem. Nem mintha panaszkodnék. Szerettem, ahol voltunk, azt, ahogy a testünk helyezkedett, mintha kiegészítették volna egymást.

         Brody hangja csendesen bukott elő, de nekem nem volt probléma, hogy meghalljam őt. – El kell mondanom neked valamit.

         Nagyot nyeltem. Ó Istenem, gondoltam. Tudja. El fog hagyni engem.

         - Re-rendben, - dadogtam, vér áramlott a fülembe.

         - Kaptam ma egy hívást. – Ó, a francba, valaki az orvosi rendelőből felhívta őt és elmondta neki, hogy én- - Kaptam egy állásajánlatot Chicago-ban.

         Elkezdtem mentegetőzni, mielőtt felfoghattam volna, hogy mit mondott. – Annyira sajnálom Brody, el kellett volna – várj csak, mi? Chicago-ból kaptad a hívást?

         A testem leeresztett. Legalább most én lehetnék az, aki elmondja neki, ahelyett, hogy egy kórházi nővértől hallja.

         - A C.E.O of Johnson Waterman-től hívtak. Egy munka megüresedett az irodájukban és nekem ajánlották fel.

         Johnson Waterman az egyik legnagyobb és legsikeresebb sport toborzó ügynökség volt az Egyesült Államokban. Brody erre a lehetőségre várt, mióta két éve lediplomázott, és most, hogy itt volt előtte, fogalmam sem volt, hogyan válaszoljak erre. Természetesem, az idegeim pattanásig feszültek azzal, amit el kellett mondanom neki, mivel ez mindent megváltoztatott, nem csak számára, de mindkettőnk számára is.

         - Ez fantasztikus, Brody, - mondtam félmosollyal. A barna szemében lévő kifejezés elárulta, hogy nem vette be. Nekem soha nem volt jó pókerarcom. Másfelől, Brody-nak sem. Minden a helyére kattant és rájöttem, hogy Brody a szexet használta, hogy megpuhítson engem. Ezért volt ennyire türelmetlen, amikor hazaértem.

         Kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de félbeszakítottam őt. – Ezért volt ennyire sürgős, hogy ágyba vigyél? – A fél mosolyom lehervadt, amikor habozott és lefelé pillantott. Megpróbáltam elhúzódni, de ő nem engedte és a fogása is megerősödött.

         - Meghallgatsz, kérlek? – Könyörgött lágyan. Kedveskedő volt velem és ezt utáltam. Ennek egy jó napnak kellett volna lennie számunkra, de nem tehettem róla, éreztem, hogy az izgalmam elillant. El kellett volna mondanom neki, belül ostoroztam magam emiatt. Akkor talán egy egészen másfajta beszélgetésünk lett volna.

         - Ez egy hatalmas lehetőség számomra, - kezdte, - számunkra. Gondolj arra az életre, amink Chicago-ban lenne. Csak te és én. – Hozzá akartam tenni, hogy és a babánknak, de nem egészen így terveztem neki elmondani, hogy terhes vagyok. Meglepetés.

         Bámultam rá, képtelen voltam összeegyeztetni ezt a férfit előttem, azzal az emberrel, akinek a babáját vártam. Egy családot akartam Brody-val, jobban szerettem volna, mint bármit, de itt akartam maradni Breckinridge-be.

         - Nem mehetek most el, Brody. A diplomaosztó kevesebb, mint egy hónap múlva lesz és már elfogadtam egy állást a jövő évre a Breckinridge-i Általános Iskolában.

         - Akkor a diplomaosztó után jössz Chicago-ba, és találunk majd neked egy állást egy ottani iskolában. Vagy még jobb, nem is kell dolgoznod.

         Megráztam a fejemet. – Nem. – Meglöktem a mellkasát és a fogása végre eléggé meglazult rajtam ahhoz, hogy leszállhassak az öléből. Összerezzentem, mivel egy kicsit érzékeny voltam a lábam között és megragadtam a lepedőt, hogy magam köré csavarjam. Brody anyaszült meztelenül ült a királyi-méretű ágyam közepén, de én ezt alig vettem észre. Túlságosan elmerültem a gondolataimban, mivel Brody már eltervezte az egész életünket anélkül, hogy ez megbeszélte volna velem.

         - Nem értem, hogy mi ebben olyan nagydolog, Demetria. Ez volt az álmom és-

         - Ne merészeld, - szakítottam félbe, rámutatva az ujjammal a szobán keresztül. – Tudod, hogyan érzek azzal kapcsolatban, hogy elmenjek innen és mégis, meghoztad ezt a hatalmas döntést mindkettőnk számára anélkül, hogy először velem beszéltél volna.

         Brody kiszállt az ágyból és felhúzta a farmerját, nem törődve azzal, hogy be is gombolja.

         - Most beszélek veled róla, nem?

         Felhorkantam. – Igen, miután háromszor szexeltünk és miután te már meghoztad ezt a döntést nélkülem. Hogyan tűnik ez tisztességesnek?

         Brody a levegőbe dobta a karját, tisztán látszott, hogy ugyanannyira felbosszantottam, mint ahogy ő engem. – Tisztességes? Te akarsz nekem a tisztességről beszélni? Mi a helyzet azzal, hogy én nyomorultul érzem magam itt, de lenyelem a keserű pirulát, hogy te boldog legyél? Mi a helyzet az én álmommal, hm? Azt hiszed, hogy az életem hátralevő részében itt akarok ragadni?

         Megfagytam és a szemem kitágult. A szavai buldózerkén csaptak le rám és küzdöttem, hogy oxigént juttassak a tüdőmbe. Brody látta az arcomra kiült döbbenetet és közelebb lépett, de én felemeltem a kezemet, hogy megállítsam őt. Szorosabban öleltem magamhoz a lepedőt, mintha ettől valahogy a mellkasomban lévő fájdalom is elmúlna.

         - Én nem úgy gondoltam, - mondta hangosan. A tekintetem az arcán kalandozott, magamba szívtam a huncut vonásait, ami már annyira ismerőssé vált számomra. Mostanra annyira férfias lett, de a szemében még mindig láttam azt a kisfiút, akit egész életemben szerettem.

         - Nem vagy boldog velem. – Ez inkább állításnak hangzott, mint kérdésnek.

         - Ez nem az, amit-

         - Mikor mész?

         Felsóhajtott és megdörzsölte az arcát, mielőtt kezét a csípőjére tette volna. – Holnap repülök, hogy találkozzam a C.E.O-val.

         - Holnap? – Szinte kiabáltam. Kezemet ösztönösen a lapos hasamra tettem, de Brody ezt nem vette észre.

         - Ez az egész annyira gyorsan történt, - vágott vissza hirtelen. – Mit kellett volna tennem? Utasítsam vissza az álmomat?

         - Először velem beszélni! – Ordítottam. – Ez nem csak a te életedet változtatja meg, Brody! Hanem az enyémet is!

         - Ezt értem, Demetria, tényleg! Ezért mondtam azt, hogy akkor gyere Chicago-ba, amikor lediplomáztál, és együtt tudunk lenni.

         Megtöröltem az arcomat, dühös voltam, hogy sírok. Én soha nem sírtam. Ez nem volt része annak, aki voltam. Én egyszerűen csak összeszedtem magam és továbbléptem, mint ahogy mindig is tettem. De most a hormonjaim mindenütt ott voltak és nem volt megállás, miközben könnyek folytak lefelé az arcomon.

         - Szóval, akkor ez van? Te elmész, és nekem követnem kellene téged, amikor végeztem az iskolával?

         - Bassza meg, Demi, fel szeretnék építeni egy életet magunknak, miért nem tudod ezt megérteni?

         - Mi a baj azzal az élettel, ami itt van nekünk? – Kérdeztem. Csukladoztam és küzdöttem az epével, ami a torkomat kaparta.

         Brody lehajtotta a fejét és megrázta. – Ez nem az az élet, amit magunknak akarok.

         - Állj le azzal, hogy ezt csinálod, azzal, hogy azt mondod ’nekünk’. Szeretem az itteni életemet, és amink van elég-

         - Nekem nem, - Csattant fel Brody, félbeszakítva engem. – Többre van szükségem, Demi.

         Hátrahőköltem, mintha megütött volna és élesen beszívtam a levegőt. Tettem egy lépést hátrafelé és eléggé összeszedtem magam ahhoz, amit ki kellett mondanom.

         - Nyilvánvalóan, te már meghoztad a döntésedet, - nagyot nyeltem, kényszerítettem, hogy kimondjam a szavakat, mielőtt elhányom magam, - és én is meghoztam az enyémet.

         - Velem jössz? – Brody reménykedőnek hangzott. Utáltam, hogy reményt adtam neki, de már nem csak magamra kellett gondolnom. Brody és én nyilvánvalóan más dolgokat akartunk, és túl sok évet töltöttem azzal, hogy nem magamat helyeztem az első helyre.

         - Nem, - suttogtam rekedten. – Az én otthonom itt van.

         Megfordultam és a fürdőszobába sétáltam, becsapva az ajtót magam mögött.

         - Demi, - kiabált nekem Brody az ajtón keresztül. – Kérlek, bébi.

         Figyelmen kívül hagytam a hangjában lévő könyörgést és a számra tapasztottam a kezemet, hogy visszafogjam a zokogásomat, ami a testemet rázta. Nem tudtam rávenni magamat, hogy beszéljek vele. Féltem, hogy egyetlen pillantás a szemében gyengítené az elhatározásomat és a végén beleegyeznék, hogy vele menjek. Nem kockáztathattam ezt. Egy kis idő múlva csend lett és biztos voltam benne, hogy Brody elment, de amikor kinyitottam az ajtót, az ágy szélén gubbasztott könyökével a térdén és a fejét a kezébe temette. Felnézett és egy rövid másodpercre azon gondolkodtam, hogy mire kért meg engem. A ruhásszekrényemhez sétáltam, és ahelyett, hogy Brody egyik pólóját húztam volna ki, az én lime zöld alvó rövidnadrágomat és a hozzá illő atlétát vettem elő. Felöltöztem, tudatában voltam, hogy Brody tekintete egy másodpercre sem hagyta el a testemet és kimentem a szobából. Leültem a kanapéra és a lábamat a fenekem alá húztam. Nem telt bele sok idő, mielőtt meghallottam Brody lépteit visszhangozni a folyosón, és amikor csatlakozott hozzám, még mindig nem néztem rá. Ez az egész túl sok volt. Nélkülem hozta meg a választását, azt feltételezve, hogy összepakolom az életemet és utánamegyek. Ő volt az egyike annak néhány embernek, aki megértette, hogy a függetlenségem miért volt fontos számomra, és most olyan érzés, mintha ő lenne az első, aki elveszi ezt. A legrosszabb része az volt, hogy még mindig beszélni szerettem volna neki a babáról, csak aggódtam, hogy ha megtudja, elkerülné a kötelezettséget. Hogyan tudtam volna itt tartani, ha ennyire kétségbeesetten menni akart?

         - Nem akartalak felzaklatni. – Brody halkan beszélt, és tudtam, hogy meg szeretett volna vigasztalni, nyugtatni engem, de csak a hidegséget éreztem. A legnagyobb félelmem mindig az volt, hogy elveszítem őt, de most magamat veszítettem el.

         - Meg fogsz kérni, hogy hozzam meg a döntésemet, - mondtam. A hangom remegett. – És én nem téged foglak választani. Chicago a te álmod, nem az enyém, és én soha nem kérnélek arra, hogy add fel az álmodat értem. De te azt kéred tőlem, hogy adjam fel az e-enyémet, - Vettem egy mély lélegzetet és lenyugtattam az érzelmeimet, amennyire csak tudtam, - És én nem tudom ezt megtenni.

         - Mit tegyek, hogy meggondold magad? Mit mondjak, hogy rávegyelek téged, gyere velem?

         Lenéztem, figyelve, ahogy a könnyeim a kezemre hulltak, és válaszoltam, - Semmit. – Amikor felnéztem, a tekintete olvashatatlan volt és azt kívántam, bárcsak az enyém is ilyen lett volna. Kész roncs voltam és Brody túl higgadt volt, túlságosan összeszedett.

         - Szóval, mi lesz most? – Kérdezte. Semmit sem akartam jobban, mint az ölébe mászni és a karomban tartani, érezni az egyenletes szívverését a tenyerem alatt. Az érzés, hogy ez az egész kicsúszik a kezeim közül nehezen lógott a levegőben.

         - Nem tudom, - válaszoltam halkan. Felálltam és megálltam Brody lába között, még egyszer utoljára magamba ittam a látványát. A kezemmel megragadtam az arcát és lehajoltam, hogy megcsókoljam, aminek olyan érzése volt, mintha utoljára tettem volna. Ajkai melegek és kissé durvák voltak, tökéletes ellentéte az én lágy és sós számnak.

         - Szeretlek, - suttogtam. – Örökké.

         Ezután elsétáltam, otthagyva őt egyedül, és amikor néhány órával később felébredtem, ő már eltűnt. Összepakolt egy táskát és elment, anélkül, hogy elköszönt volna. A kezemet a nem-létező pocakomon pihentettem és sírtam. – Úgy tűnik most már csak te és én maradtunk, kölyök.