Kilencedik fejezet

Kilencedik fejezet

Nash

Tíz perc. Nem nagy ügy, de valami azt súgta nekem, hogy ez lesz a legfontosabb tíz perc az életemben. Különösen azok után, amiket bevallott a múltról, és arról, hogy miért volt ennyire hideg és meleg velem. Ez valami nehéz dolog volt, elérte, hogy sokkal érthetőbb lett az, hogy finoman és óvatosan kellett volna vele bánnom. Bejöttem neki, de ugyanannyira gyűlölt is engem. Ez nem az a pont volt, ahol korábban valaha is voltam.

         Még emlékeztem azokra a kérdéses pillanatokra. Idővel elhomályosult, és ködös lett, de a fő részek eszembe jutottak. Ez a buli egyike volt a sok közül. Meglehetősen biztos voltam benne, hogy már azelőtt részeg voltam, hogy felbukkant volna. Ashley Maxwell-nek és nekem könnyű dolgunk volt, amikor csaj nélkül bukkantam fel, és általában az éjszaka az ágyában ért végett. Én még csak nem is emlékszem hogyan nézett ki és tutira biztos vagyok benne, hogy nem emlékszem arra, hogy megkérdeztem Saint-et, ott lesz-e. Az olyan bulik, mint ez, alatta álltak, és én tudtam ezt. Azt hallva, hogy olyan helyzetbe került, úgy éreztem tőle magam, mint egy seggfej, és megértette velem, hogy akkoriban hirtelen miért kezdett el úgy bánni velem, mint egy leprással.

         Az a nap, amikor rajtakapott engem, hogy a számat jártattam kevésbé volt egyértelmű. Nem emlékeztem, hogy miről beszéltem, vagy a szavakra, amiket használtam, de arra igen, hogy láttam őt, amikor felbukkant a sarkon, mert úgy nézett ki, mint aki menten rosszul lesz, és nagy, kövér könnycseppek gördültek le az arcán. Abban a pillanatban azt gondoltam, hogy ha barátok lettünk volna, vagy ha nem lett volna annyira félénk, odamentem volna hozzá, hogy megkérdezzem mi a baj. Túl szép volt, egy olyan összetört szívhez.

         Nem voltam egy szent. Egy dühős kamasz voltam, akit félretettek, és aki megpróbálta kitalálni, hogy milyen fiatal férfi volt, és kivé fog végül válni. Egy darabig ez egy göröngyös út volt, és mondtam buta szarságokat, használtam bántó szavakat, amikor nem tudtam lakatot tenni a számra, de soha nem voltam, és soha nem is leszek pletykás, vagy zsarnok. Igen, bármi, amit hallott, hogy mondtam helytelen volt, és kitűnt abban a kontextusban, amiben használtam, és valószínűleg úgy hangoztam és úgy tűntem, hogy a bolygó legnagyobb seggfeje vagyok.

         Azonban, ami a leginkább zavart engem az nem az volt, hogy amikor Saint belém botlott úgy viselkedtem, mint egy idióta, és minden alkalommal felrótta ezt nekem, hanem, hogy automatikusan azt gondolta, hogy bárki akiről rinyáltam az ő volt. Az ahogy beszélt az önbecsülés kérdéséről és az önbizalomhiányról, nem voltam benne biztos, hogy képes leszek kezelni ezt. Nem beszélve arról, hogy nem igazán tudtam, hogyan mutassam meg neki azt a srácot, aki most vagyok szemben azzal a dühős gyerekkel, aki akkor voltam.

         Árnyékként követtem őt a lakásába, ahogy ledobta a kabátját a kanapé támlájára. Még csak nem is néztem körül. Amikor szembefordult velem, azonnal beléptem a személyes terébe. Nem akartam adni neki még egy lehetőséget, hogy újra elfusson. Majdnem olyan magas volt, mint én azokban a bűnös csizmákban. Egyik kezemmel megragadtam a haját és a tincseket a csuklóm köré tekertem, míg a másikat arra használtam, hogy megfogjam az állát. Elkaptam.

         - Sok mindent tudunk csinálni tíz perc alatt. Hol a hálószoba?

         Egy kicsit bizonytalannak tűnt, és abba az irányba billentette a fejét, ami a kis konyha ajtaján túl volt. Mivel az idő nekem dolgozott, nem sok vesztegetni való volt belőle. Megcsókoltam, és ezzel egyidejűleg hátrafelé mozdítottam őt az ajtó irányába. Velem együtt mozgott, amitől elismerően sóhajtottam az ajkának. A pulóverem szegélye alá kapta a kezét, és elkezdte felfelé ráncigálni a hátamon és a bordáimon.

         Kizárt dolog volt, hogy ez ismét megtörténjen. Elértem az ajtót és nekiszegeztem őt, ami miatt levegőért kapott, és szeme elkerekedett meglepetésében. Meg kellett mondanom, tetszett, hogy ennyire jól illettünk egymáshoz. Nagyon egyszerű lett volna, hogy körém fonódjon és rátérjünk a tárgyra… talán a tíz perc letelte után, megmutathatnám neki, hogy még tíz perc nagyszerű ötlet lenne… majd azután még tíz perc. Gyengéden lefejtettem az ujjait az ingem anyagáról, és finoman rátettem a kezem a keskeny derekára a csillogó topjának szegélye alá.

         - Én jövök.

         Azt hiszem, megdöbbent, de egy kicsit kibiggyesztette az alsó ajkát felém, és én nem tudtam ellenállni a vágynak, hogy a fogam közé ne kapjam.

         - De látni akarom a tetoválásodat. – Hangja ziháló volt, és ettől a farkam elégedetten rándult meg.

         Felemeltem a szemöldökömet, és óvatosan néztem őt, ahogy levettem az atlétát a fején keresztül. Felszínesen lélegzett, és nyilvánvalóan ideges volt, de eddig olyan jó volt, és még mindig volt időm. Elfordítottam a kilincset mögötte, és attól, hogy a súlya nekiszegeződött, könnyedén kinyílt. Ahogy folytattam vele a hátrafelé táncolást, megtaláltam a szoknyája hátulján lévő apró kis cipzárt, és elkezdtem lefelé húzni.

         Újra megcsókoltam őt, hogy elvonjam a figyelmét arról a tényről, hogy folyamatosan a szoba középen lévő ágy felé tartok vele és rekedt hangon azt mondtam neki, - Később. Az nem megy sehová.

         Fel akartam kapcsolni a lámpát, hogy lássam az összes szép, fehér bőrét, amit feltártam, és azt, ahogy az egész vörösesen réz színű haja szétterül mindenhová, az ágyra, és rám, amikor odaérünk. Mégse hittem, hogy ott volt velem. Visszacsókolt, karját a nyakam köré fonta, de még mindid merev volt, és nem úgy tűnt, mintha mindenképpen igyekezett volna, hogy hagyja nekem, hogy a tárgyra térjek, ahogy lefelé mozgatta a szoknyát a csípőjén, és le azokon az istenverte csizmákon keresztül.

         - Nash… - tétovázás volt a hangjában, és úgy éreztem, hogy kezdek kifogyni az időből.

         Leereszkedtem, így ott térdepeltem, ahol az ágy lábánál állt. Úgy nézett ki, mint aki el akart iszkolni, de vett egy mély levegőt, és lenézett rám. A szemei úgy örvénylettek, akár a hurrikán. Ebben a tekintetben egyenlő arányban keveredett a vágy, az izgalom, és a kérdés. Az, ahogy a mellei emelkedtek és süllyedtek magával ragadó volt. Az egyik kezét a fejem oldalára tette, így abba a tűzbe kapaszkodott, ami megjelölte a bőrömet.

         - Jól vagy? – Nyelvemet a köldökébe dugtam, és ő egy kicsit nyöszörgött.

         - Nem. De nem akarom, hogy abbahagyd.

         Felnéztem rá a szempilláim alól.

         - Jó, mert nem fogom.

         Láttam, hogy fogalma sincs róla, miről beszélek, és rájöttem, hogy a meglepetés nekem kedvezett. A csizmának maradnia kellett; túl sokáig tartott volna levenni őket, de az aranyos, fekete fehérneműnek mennie kellett. Küldtem egy néma fohászt, hogy ne ez legyen a kedvenc pár, és elpattintottam a gumit mindkét oldalon, így ott maradt nagyon meztelenül, és kitárulkozva pontosan az arcom előtt. Nyilvánvalóan be volt indulva, de ahogy a hasa remegett, tudatta velem, hogy ugyanannyira ideges is volt.

         Riadt hangon a nevemet kiáltotta, és éreztem, ahogy a körmei a fejbőrömbe vájtak, így tudtam, hogy el kellett vonnom a figyelmét. Nem volt probléma. Annyira nagyon remegett, és annak a csizmának a sarka olyan magas volt, hogy csak egy kis lökés kellett, hogy hátrazuhanjon az ágyra. Elkezdett elfelé kígyózni a matracon, de én nagyobb voltam, és azt hiszem, sokkal határozottabb abban, hogy bebizonyítsam neki, hogy ezt kellene tennünk a félelme helyett. Felfutattam az ujjaimat a combja belső oldalán, és felemeltem a vállamra. Füleltem, mert ha azt mondja, hogy nem, hogy álljak meg, nem fogom erőltetni, de csak a ziháló légzését hallottam, és hogy a nevemet ismételte, mint egy mantrát.

         Istenem, lélekben és ízben is édes volt. Nem hiszem, hogy az ajkam és a nyelvem valaha is volt bármi olyanon, aminek ilyen jó íze volt, mint neki. Nem tudtam, hogy mennyi reszketés és vonaglás fog bekövetkezni mielőtt kiakad, vagy mennyi volt, mert rátettem a számat. A csiklóját a fogaim közé kaptam, és szívtam – keményen – amitől annyira megrázkódott, hogy a csípője felemelkedett az ágyról. Kihasználtam a mozdulatát, hogy alácsúsztassam a kezemet, és az arcomnál tartsam őt.

         - Mit csinálsz te velem?

         Ez nem egy kérdés volt, hanem egy védekezés, így csak hümmögtem neki, csapdába ejtettem a húsát, amíg meg nem éreztem, hogy a teste maradék része is elkezdett válaszolni. Combjai remegtek, benedvesedett, és ó ez annyira üdvözítő volt, hogy úgy vettem, mint egy meghívást, hogy a kezemet is hozzáadjam ehhez a keverékhez. Egyik kezemmel elengedtem, és körbefontam, így tudtam simogatni őt, dédelgetni, nyalni, amíg egyik oldalról a másikra kezdte dobálni a fejét, és megláttam, hogy az ágyon a kezével a takaróba markol. Ez volt a leggyönyörűbb féktelen dolog, amit valaha az életemben láttam. Vad volt az íze, különleges, és egy kicsit tiltott, és tudtam, hogy ez volt a legjobb tíz perc, amit valaha bárki is adott nekem. Még ha ez alkalommal nem is jutunk el a végéig, legalább láthattam őt így, érezhettem, amit csináltam vele, és hogy mennyire szerette ezt.

         Éreztem, hogy az orgazmusának csúcsa a nyelvemre gördül, éreztem, hogy a belső izmai a simogató ujjaim köré szorulnak, és éreztem, hogy a megfeszült izmok a combjában ellazultak, ahogy torkából jövő magas hangot hallatott, és csak vibrált körülöttem. A nyelvem hegyével még egy utolsó kemény nyalást adtam a kis idegcsomójára, és egy mozdulattal felálltam a lábamra.

         A csípője mindkét oldalára tettem a kezemet, és lenéztem a telt alakjára. A gyomra remegett az utóhatásoktól, sápadt bőre szép, rózsaszín árnyalatban izzott, hogy még sötétben is láttam, és szemei nyitva voltak, kábultan, egyenesen rám nézett. Igen, csillogó könnyek voltak bennük, de nem csordultak ki, és félig sem tűnt olyan idegsokkosnak, mint a legutóbbi alkalommal, amikor megpróbáltuk ezt csinálni. Áhítatosan és kissé elképedve nézett ki. Az egóm fel volt villanyozva az eredménnyel.

         - Az idő lejárt, Saint. Innentől rajtad múlik, hogy mi történik.

         Lassan pislogott rám.

         - Először is, engem nem az aggasztott, hogy levetkőztetsz, Nash. Te már bebizonyítottad, hogy nagyon kis erőfeszítéssel is képes vagy rá. Hanem a másik lehetőség, amitől hiperventillálni akarok, és olyan messzire menekülni, amennyire csak lehetséges.

         Hangja alig volt több, mint egy suttogás, és ez valamit összeszorított a mellkasomban. Annyira édes volt, annyira szép, nem értettem, hogy nem tudta, hogy bármelyik srác meghajolt volna a lehetőség előtt, hogy imádják őt. A meztelen Saint nem olyasmi volt, hogy bármely tisztességes férfi valaha is elmulasztaná azt a lehetőséget, hogy értékelje a kezével, a szájával – mindenével, ami neki volt.

         - Nem tudom, hogyan értethetném meg veled, hogy ez nem lehetséges. Te soha nem tudnál csalódást okozni egyetlen férfinek sem, Saint.

         Felült az ágyon, és megremegett egy kicsit. Rám nézett, egyenesen a szemembe, amikor maga mögé nyúlt, és kikapcsolta a melltartóját, ami még mindig rajta volt. Tökéletes volt. Úgy értem tényleg tökéletes, a telt mellekkel, sima bőrrel, és élénk rózsaszín mellbimbókkal. Azt hiszem ő volt a kedvenc dolgom, amire valaha is sikerült szemet vetnem, és nem volt olyan dolog, amit átkozottul ne csináltam volna meg vele.

         Az ágy szélére csúszott, így a lábai körbefogtak engem, és az arca egy szintben volt a hasammal. Kezét a hasizmomra tette, és elkezdte felfele tolni az ingemet. Egy kézzel megragadtam a gallérjánál, és letéptem a fejemen keresztül. Amíg én ezt tettem, ő kicsatolta az övemet. Felnézett rám, és észrevettem, hogy az ujjai újra remegni kezdtek.

         - Van valamid? Én nem tartok kéznél semmiféle védelmet, mert… nos, valószínűleg kitaláltad már, hogy miért.

         Nevetni akartam, de tényleg nagyon közel volt a farkamhoz, és nehezen tartottam rendbe a gondolataimat.

         Elővettem a tárcámat, és mellé dobtam az ágyra.

         - Ott van benne. – Úgy éreztem, ha hagyom, hogy ő irányítson, akkor kevesebb lesz az esélye, hogy ez újra kék golyókkal, és magányos zuhannyal érjen véget.

         Motyogott valamit, amit nem értettem, és végigfuttatta az ujjai hegyét a szárnytetoválás mentén, ami elől az oldalamnál végighúzódott. A szárnyak csúcsa pontosan a lágyékom mellett végződtek, és valószínűleg a legszánalmasabb tetoválás, amit életemben tapasztaltam. Azt gondoltam, meg fog állni, amikor eléri a bokszerem tetejét, de nem tette. Lehúzta, kiszabadítva a farkamat, és nyomon követhette a szárnyakat egészen le, ahol véget értek.

         - Fájhatott. – Nem igazán akartam beszélni, de ha ettől megnyugodott, akkor kényszerítettem magam, hogy megtegyem.

         - Mint a tüzes pokol.

         Rátette az ujját a PA (Prince Albert) piercingemre, ami a merevedésem hegyét díszítette és felnézett rám.

         - Ez is?

         Felhorkantam. – A tetoválás rosszabb volt.

         - Ohhhhh… - Elhalt a hangja és bátortalanul a tárcáért nyúlt, így rátalált az óvszerre. Vártam, hogy lefújja ezt az egész dolgot, számítottam rá, amikor ismét meglepett engem.

         - Gyönyörű vagy, és nagyon jó nézni téged. Azt hiszem, ez még jobb lesz, amikor elkezdesz megszabadulni a ruháidtól.

         Nem voltam benne biztos, hogy mit mondhatnék erre, majd nem tudtam már mondani semmit, mert a marka körbezárult a feszülő farkam tövénél, és keményen megszorította. Elkáromkodtam magam, és ő felnézett rám. Én csak megvontam a vállam, és ő újra megcsinálta, amitől egy csepp előváladék jelent meg a hegyén. Nem tudtam, mennyi ideig vagyok képes még visszatartani az önkontrollomat, miközben ő feltárt mindent, amiért dolgoztam. El akartam mondani neki, hogy engedje el, hogy ha engedi nekem, akkor használhatom ezt az egészet, hogy igazán jó legyen neki, de most rajta volt a sor, hogy megmutassa, így csak belemélyesztettem a fogaimat a szám belsejébe, és hagytam, hogy végigsimítson az ujjával a fém körül, és megforgassa a súlyzót. Ez volt a leggyötrelmesebb mutasd-és-mond-el dolog, amit valaha is átéltem.

         A nevét motyogtam, ujjaimat a végtelenül hosszú hajába csavartam, és elég keményen ragadtam meg a fejét, hogy felfelé tudjam fordítani az arcát, így rám tudott nézni és nem a feszülő farkamra.

         - Boldog Új Évet, Saint.

         Mindkét tüzes szemöldökét felvonta, és a digitális órára nézett, amely valóban éjfélt mutatott. Egy kis sóhajt hallatott, és felkapta az óvszert.

         - Boldog Új Évet, Nash.

         Ugyanolyan hatékonyan helyezte fel a gumit, mint a legutóbbi alkalommal, és felcsúszott az ágyon, így én fel tudtam mászni és megálltam felette. A derekam köré fonta a még mindig csizmába bújtatott lábát, és én felemeltem a csípőjét, így belé tudtam csusszanni egyetlen hosszú, sima mozdulattal. Nem vesztegettem több időt. Úgy éreztem, mintha erre a lányra, erre a pillanatra vártam volna egy örökkévalóság óta.

         Szememet az arcán tartottam, és ő is ugyanígy tett. A szemhéjai megremegtek, és a mellkasa emelkedni és süllyedni kezdett, ott ahol szorosan nekem préselődött, de kezével a bicepszemet szorította, és egy kicsit magasabbra emelte magát, amitől felnyögtem. Körbefogtam a fejét a karommal, amikor végül felvettünk egy ritmus, ami mindkettőnknek dolgozott, és lehajoltam, így meg tudtam csókolni a kissé nyitott száját.

         Gyorsan és keményen mozogtam, részben azért, mert nem akartam megadni neki azt a lehetőséget, hogy meggondolja magát, de leginkább azért, mert egy hete erről álmodtam, mióta otthagyott engem Karácsonykor, és nem tudtam megállni. Forró és szűk volt, lüktetett és égett körülöttem olyan módon, hogy élvezet tekeredett, és csapott végig a gerincem mentén. Kétségbeesett voltam miatta, és éreztem, hogy az élvezet és a szükség épül a belsejében. A nyelvemmel a szájában utánoztam, amit csinálok vele a testemmel, és fogása egyre szorosabb lett, a hang, amit a torka mélyéről adott ki egyre kétségbeesettebb, és éreztem, hogy a belső falai húzzák és vonják a farkamat, mohó, rászoruló mozdulatokkal.

         Lazítani akartam a szorításon, így a számat rá tudtam volna vetni azokra a tökéletes alakú mellekre, de nem volt idő. Levegő után kapkodott, hosszú lábait még magasabbra mozdította az oldalamnál, és éreztem, hogy darabokra hullott, éreztem, hogy valami meghatározott dolog történt ebben a pillanatban, valami nagyobb, mint bármi más, amit valaha is éreztem mozogni kettőnk között, és felmordultam, magamhoz húztam, és kiengedtem mindent, ami felemésztődött, és visszaáramlott belé. Talán ez lehetett az egyetlen módja, hogy valóban megmutassam neki, sokkal több volt, mint bármilyen önbizalomhiány, ami neki lehetett. Soha nem volt még ezelőtt ilyen orgazmusom, ami ennyire üregessé tett, soha nem jött közvetlenül a nyomában meleg kisülés, amit olyan érzés követett, mintha ami ezelőtt valaha is létezett valahogy többet számított volna.

         Megkockáztattam egy pillantást az arcára, és a szemei csukva voltak, de lágy mosoly játszott az ajkán. Annak ellenére, hogy az arcán két csík nedvesség folyt végig, nem nézett ki letörtnek és elszörnyedtnek, mint a legutóbb. Őszintén, elég érzelem nyomta a mellkasomat, és nem voltam biztos benne, hogy a szemeim üvegesek, és homályosak voltak-e vagy sem.

         Úgy éreztem meg kell kérdeznem, - Minden rendben?

         Felemelkedtem róla, és amikor kihúzódtam, az érzékeny és duzzadt részek egymáshoz súrlódása mindkettőnkből egy kis nyögést csalt elő.

         Kinyitotta a szemét, és felült. Megtörölte az arcát a kézfejével és felhúzta az egyik lábát, hogy dolgozni kezdjen a csizmán. Jó Uram, meg fog ölni engem. Csupa meztelen fehér bőr, tűzvörös haj, és pokolian szexi fekete csizma. Boldog emberként halnék meg, ha ez lenne az utolsó kép, amit magammal vihetnék a sírba.

         - Talán következő alkalommal, kipróbálhatnánk e nélkül a sok tartozék nélkül.

         Kuncogtam, mert én még mindig inkább fel voltam öltözve deréktól lefelé, mindkét alkalommal, de igazából győzelmemben ordítani akartam azon a tényen, hogy még viccelődik azon, hogy mi legyen a következő alkalommal, és nem pedig az ajtót mutatja meg nekem.

         - Jól hangzik.

         Lemászott az ágy mások oldalán, és megragadott egy köntöst, ami a szekrényajtaja hátán lógott, és felkapcsolta a lámpát. Pislogtam, hogy hozzászoktassam a szememet, miközben törökülésben helyezkedett el az ágy közepén. A gallérjával babrált és eszembe jutott, hogy említette, hogy nem igazán szeret meztelen lenni. Ez szégyen volt, végignézve azt az utat, amit megtett, neki soha nem kellene ruhát viselnie.

         - Látni szeretném a tetoválást.

         A kezemet végigfuttattam a fejemen.

         - Először gondoskodnom kell erről, és nos… - Eléggé felemeltem a kezemet. – Ez óriási, és ha látni szeretnéd az egészet, egészen meztelennek kell lennem.

         Most láttam csak igazán elpirulni.

         - A fürdőszoba arra van. – Mutat abba az irányba, amerről bebotladoztunk. – Azt hiszem ezen a ponton, a kíváncsiságom nagyobb, mint az, hogy zavarba jöjjek. Tényleg nagyon szeretném látni.

         Megvontam a vállam. – Rendben. Mindjárt visszajövök.

         Nem voltam szégyenlős. Ott és akkor levetkőztem volna neki, de annyira szükségem volt egy perce, hogy rájöjjek miért éreztem úgy, hogy az egész világom hirtelen egy teljesen más tengely körül forgott, és gondoltam, ő is ki tudta használni ezt a szusszanásnyi időt.

         Elintéztem az óvszert, néhányszor jéghideg vizet locsoltam a fejemre, és fröcsköltem az arcomra. Ugyanúgy néztem ki, amikor megpillantottam magam a tükörben… ugyanaz a szem, ugyanaz az arc, ugyanazok a piercingek, ugyanaz a tetoválás… de valami mégis más volt.

         Miután megszabadultam a cipőmtől ledobtam a maradék ruhámat is a fürdőszoba padlójára. Felvettem az egészet és visszamentem a hálószobába. Ott volt, ahol hagytam, az ágy közepén ült, és a haja végével játszott. Jézusom, ki fog nyírni engem. Már csatlakoztatta az éjjeliszekrényén lévő dokkolóba a telefonját és a Kills megtöltötte a szobát mélabús rock and rollal.

         - Ez egy sárkány.

         Elfelejtettem, hogy nem volt rajtam ing, amikor besétáltam a fürdőbe. Megfordultam, így a hátamat mutattam neki, és láthatta az egészet. Hallottam, ahogy gyorsan beszívta a levegőt, és a takaró zizegett, ahogy megmozdult az ágyon.

         - Az. Phil csinálta nekem. Azon a napon kezdtük el, amikor tizennyolc lettem, és akkor fejeztük be, amikor betöltöttem a huszonegyet. Hatszáz órát töltöttem abban a székben.

         Sok embernek volt sárkány tetoválása. De senkinek sem volt olyan, mint az enyém. Hagyományos Japán stílusban készült. A színek vastag vörös, zöld, sárga és arany árnyalatokban pompáztak az egész bőrömön. A farka a lábam tetején kezdődött, körbetekeredett a lábikrámon, befedte a combomat, a fenekem egyik félgömbjét, a teste végigkanyargott és tekergett a gerincem mentén, amíg el nem érte a vállamat, ahol a vad fej mindig engem figyelt, a szárnyak kiszélesedtek, teljesen befedték az oldalamat, végigfutottak a bordáim mentén és végül közvetlenül a farkam mellett értek véget, a karmok vad, szorító kezekben fogták mindkét vállamat, és a tűz, amit kiokádott a kulcscsontomon futattak végig mindkét oldalon, és feltáncoltak a tarkómon, amíg fel nem kaptak és megjelölték a fejem mindkét oldalát, a fülem fölött.

         Hatalmas volt, kellően részletes, és úgy nézett ki, mint aki bármelyik pillanatban elrepülhetett volna velem, éles karmokkal, és én eleget tudtam a választott karrierem területéről, a képzettségi szintről, ami részben magába foglalta azt az okot, hogy ez ennyire látványos lett, mert Phil törődött velem. Több voltam, mint a pártfogoltja, több, mint a gyereke, aki a nyomdokaiba lépett, egy művészforma beszélő hagyatéka, akit egyszerűen imádott, és csiszolt az évek során. A sárkányom a Mona Lisa-ja volt.

         - Ez annyira gyönyörű. – Kezei gyengéden végigsimítottak a gerincemen, fel a vállaim vonulatán. – Ez sokkal több, mint egy tetoválás.

         Valami képződött a torkomban arra a tényre, hogy ő megértette anélkül, hogy ebben az iparban dolgozott volna, vagy anélkül, hogy el kellett volna magyaráznom neki.

         - Meglehetősen elfuserált voltam, fiatal koromban. Nem tudtam, hogy mihez kezdjek, ezért egy csomó hülyeséget csináltam. Letartóztattak, mert befestettem egy hidat, verekedésbe keveredtem Jet bemutatóinak egyikén, és az intenzívre jutattam néhány kölyköt, egy csomó ostoba, értelmetlen szart tetováltattam a testemre. Phil azt mondta, hogy spirálba haladok lefelé a lejtőn, és megpróbált rávenni, hogy hagyjam abba. Rám ordított, és egyenesen megmondta nekem, hogy úgy viselkedek, mint egy kisgyerek, aki az anyukája figyelmét keresi, és pontosan ez volt az, amit csináltam.

         Felsóhajtottam, ahogy kezét végigfuttatta a szárnyakon, és végigsiklott a seggemen. Dédelgette a sárkányt, de olyan érzés volt, mintha megpróbált volna megnyugtatni engem is.

         - Azt mondta, meg fogja tanítani nekem, hogyan csináljam azt, amit ő. Tetoválni mindig is menő dolognak tűnt számomra, és amikor felajánlotta, hogy megmutatja nekem és Rule-nak, miről szólt az igazi művészet, és hogyan vigyük bele az érzéseinket, amit a kreativitás kiűz, ez volt az, ami megállította a szabadesésemet.

         A fejemet ráztam az emlékre, és megeresztettem egy halvány mosolyt. A fogamat kellet csikorgatnom, mert a puha kezei utat találtak előre, és ott csak egy hely volt, ahol megállhattak.

         - Alkut kellett kötnöm vele, annak érdekébe, hogy a tanoncok se végezhettek több szar munkát. Phil nem tűrte volna, ha így képviselem őt és a boltját. Azt mondta nekem, hogy bele kell egyeznem, hogy csakis ő tetoválhat engem, amíg a tanonckodás tart. Beleegyeztem, és még aznap elkezdte a sárkány hátsó részét. Természetesen, ahogy haladtunk, hagyta, hogy Rule is otthagyja a nyomát a bőrömön, amint jobb lett, de leginkább csak Phil szurkált engem a tűvel évekig. Ez lett az eredménye. Azt mondta, szükségem van valami erősre, valamire, ami emlékeztet engem, hogy az emberek mindig a hátam mögött voltak, és megvédjen engem azoktól, akik bántani akartak. Tudta, hogy kemény időszakom volt az anyámmal, így megpróbálkozott azzal, hogy kevésbé érezzem magam egyedül.

         A hangom elcsuklott, ahogy a keze felsiklott a mellkasomon, át a kulcscsontomon, a fejemhez.

         Hangja csendes volt, amikor megkérdezte, - Miért itt?

         - Soha nem leszek egy irodában ülő srác, vagy olyan, aki óvodában tanít. Szerettem volna valamit, aminek valóban szilárd jelentése volt, hogy a saját dolgomat csinálom, vagy, hogy az anyám jóváhagyása, vagy annak hiánya nem olyasmi, amire többé szükségem volt, hogy elkezdjek dolgozni. Amikor a fejedre, vagy az arcodra tetováltatsz, vagy akár a nyakadra vagy kezedre, az olyan, mint egy nyilatkozat. Egyértelműen meghatározza, hogy ez egy választás volt, nem pedig egy divatos kiegészítő. Engem otthon meglehetősen lenéztek, és széttéptek, így engem nem zavart, amikor az idegenek és a nagyközönség szájtátva bámulták meg a tetoválásomat. Ráadásul, ez egy nagyszerű téma a beszélgetés elkezdésére. Mindenhol megkaptam a kérdést, hogy hol csináltattam, így csak a kezükbe adtam egy névjegykártyát, és mondtam, hogy menjenek be a boltba. Össze se tudom számolni, hány új ügyfelet szerzett ez nekem. Ha megnövesztem a hajam, akkor észre sem veszed, hogy ott van, azért van az, hogy a tűz, amit a sárkány kiokád a vállamon keresztül is átmegy.

         - Ez elképesztő. Nagyon szép.

         Megfordultam és köré fontam a karomat. Az ágyon térdelt, így majdnem egy szinten voltunk. Megcsókoltam a döbbent száját. Rejtély és szex íze volt.

         - Ahogy te is.

         Nem mondott semmit, de láttam, hogy elpirult. Soha nem szólt semmit, amikor elmondom neki, hogy mennyire vonzó is volt. A legtöbb csaj nagykanállal zabálta volt ezt, próbálták volna a szemérmest játszani, de Saint csak figyelmen kívül hagyta, mintha meg se szólaltam volna. Nem voltam benne biztos, mit kezdjek ezzel. Nem akartam hízelegni neki, hogy ágyba csalogassam. Csak az igazat mondtam neki.

         Végigsimítottam a hüvelykujjammal a kulcscsontján lévő bagolytetováláson. Volt egy másik is a csípőjén, ahol normál esetben a bugyi takarta, egy kis kereszt, és a hátán, pontosan a lapockái között egy hagyományos szentet ábrázoló tetoválás, a maga részletes nagyszerűségében.

         - Ezek mind nagyon jól sikerültek, és úgy gondolom, sok személyes jelentés van mögöttük. Én ezt mindig meg tudom mondani.

         Megemelte a szemöldökét, és a karját a nyakam köré fonta, ahogy előrehajoltam, és visszavittem magammal az ágyra, elnyúlva fölötte.

         - Honnan tudod?

         - Olyan helyeken vannak, ahol senki más nem láthatja, csak te. Ezek nem feltűnő tervek a falról, és annak ellenére, hogy mindegyik meglehetősen apró, nagyon részletesek. – Egy apró mosoly kacérkodik a száján. – Fogadok, hogy a bagoly a bölcsességet jelenti; a szent pedig a nevedet?

         Megrázta a fejét, és attól, ahogy egymáshoz préselődtünk, éreztem, hogy a teste elkezdett meglágyulni és beleolvadni a sokkal nagyobb termetem nyomásába. Tetszett, ahogy a sötét bőröm annyira élénk kontrasztban állt a sokkal halványabb tónusú bőrével.

         - Szent Ágnes, az ápolók védőszentje. A nővérem neve Faith, így a kereszt ezt jelképezi, és a bagoly… - Végigfuttatta ujját az orrom hegyén. – Azt megértetted. Nekik nincs semmijük azon az anyagon, amit kaptál, de én mindig is boldog voltam tőlük.

         Az egyik kezemet közénk vittem és elkezdtem kioldani a derekán lévő csomót. A lámpa még mindig fel volt kapcsolva, így nem voltam benne biztos, milyen messze hagyja, hogy menjek, mielőtt megint szégyenlősködni kezd. A pokolba is, áldást adtam, hogy nem rúgott ki a bejárati ajtón az első tíz perc letelte után.

         - A testművészet nem egy verseny. Az egyetlen ember, akinek tetszenie kell, az a személy, aki egész életében magán viseli azt. Mindaddig csak az számít, amíg imádod, amikor ránézel.

         Megdörzsöltem a hüvelykujjammal a keresztet, amikor a köntös szétnyílt.

         - Ezt egy lány csinálta. Kedves volt, és kényelmesen éreztem magam. Rajta kívül te vagy az egyetlen, aki valaha is látta őket.

         Megcsókoltam a nyaka oldalán, lusta köröket rajzoltam a csípőjére az ujjam hegyével, de a szavai arra késztettek engem, hogy megnyugodjak. Azt mondta, én voltam az egyetlen srác, aki valaha is elszabadította őt, de én nem igazán gondoltam ennek a ténynek a lefordítására, ami annyit takart, hogy nem volt együtt sok férfival. Ez újra visszabillentette a világot arra a párhuzamos tengelyre. Imádtam annak a gondolatát, hogy én voltam az egyetlen fickó, aki megpillanthatta a különleges jelöléseit, az egyetlen, akinek sikerült elérnie, hogy különlegesnek és ügyesnek érezze magát olyan módon, amire csak a nagyszerű szex képes.

         - Köszönöm. Ez sokat jelent nekem, Saint, remélem, ezt te is tudod.

         Végigfuttattam nyelvemet a kulcscsontján, és le a mellkasa közepére. Meglepődtem, hogy nem kérte, hogy hagyjam abba, vagy, hogy legalább a lámpát kapcsoljam le. De ő sodródott az árral és nekem volt még egy óvszerem valahol a tárcámban, szóval miért nem nézzük meg, milyen messzire engedi, hogy elmenjek? Annyira lágy és buja volt, egyáltalán nem volt olyan pálcikaember vékony, hanem jól megfogható görbület és meleg hús. Valóban, nagyon halvány szeplők tarkították mindkét mellének felső részét, és egyáltalán nem lepődtem meg, hogy amikor a számba vettem a feszes mellbimbóját, olyan íze volt a nyelvemen, mint a bársony és a cukor. Nyelvemmel körbeforgattam előbb az egyik, majd a másik rózsaszín csúcsot is, otthagyva mindkettőt fényesen és meredezve, míg a szeme elsötétedett, és a szemhéjai elnehezültek.

         - Mit mondasz, Saint? Szeretnél adni nekem, még tíz percet?

         Felnézett rám, mintha megpróbálna kitalálni valamit. Zavartság volt a szemében, de sokkal inkább az arcán, a szeme a szürke egy hűvösebb árnyalatára sötétült.

         - Ki vagy te, Nash Donovan?

         Megadtam neki a legőszintébb választ, amit erre a kérdésre adni tudtam. – Néha nem tudom, de az idő legnagyobb részében, amit látsz, azt kapod, Saint. Tudom, azt hiszed, egykor valaki más voltam, de elárulom neked, hogy én soha nem voltam az a srác. Nem mondom, hogy akkoriban nagyszerű, vagy szerethető lettem volna, de nem voltam olyan, bármit is gondolsz rólam.

         Egy hosszú percig nem mondott semmit, csak néztük egymást. Azt gondoltam, meg fog kérni arra, hogy öltözzek fel, és menjek el, de meglepetésemre, a lábait körém tekerte, és a fülembe suttogott.

         - A tíz perc a te ötleted volt, Nash. Én hajlandó vagyok neked adni az egész éjszakát.

         Nos, ezzel az engedéllyel, pontosan ki fogom találni, hogy mit fogok kifőzni, mielőtt vagy elájul a fáradságtól, vagy megkér, hogy menjek el.

         Soha nem vártam még egy kihívást sem jobban, és visszautasítottam, hogy azon töprengjek, hogy egy éjszaka, vagy akárhány perc elég lenne ezzel a lánnyal. Ő valami más volt. Ez sugárzott belőle, és nem voltam biztos abba, hogy én valami különleges voltam, vagy egy eléggé szerencsés fickó, aki megtudja ezt ragadni.

Tizenhetedik fejezet

Tizenhetedik fejezet

Bree

Késő délután hagytam el a bisztrót, és észrevettem, hogy jelentősen hűvösebb lett – még mindig meleg volt, és az idő többnyire nyárszerű, annak ellenére, hogy Szeptember eleje volt, de sejtettem, hogy az ősz érzése már a levegőben lógott. A levelek már elkezdtek sárgulni, láttam a farmert, és a melegítőt a közeli jövőben. Megálltam a kocsimnál. Ez az jelentette, hogy itt fogok maradni? Kevesebb, mint egy hónapja voltam Pelion-ban, de már úgy gondoltam rá, mint az otthonomra. Át kellett gondolnom ezt az egészet. Mert most, nem éreztem, hogy rohannék.

         Kinyitottam a kocsim ajtaját, és hirtelen megéreztem egy könnyű érintést a vállamon. Megriadtam, élesen beszívtam a levegőt és megpördültem. Egy aranybarna szempárral találtam szembe magam. A másodperc törtrészéig össze voltam zavarodva, ahogy a szemem feltérképezte a gyönyörű arcot a rövidre nyírt, sötét haj alatt. Archer. Kifújtam a levegőt, felnevettem, és a kezemet a mellkasomra tettem.

         Elmosolyodott. Sajnálom.

      Ismét elnevettem magam. Minden rendben. Csak nem hallottam, hogy jössz. Összeráncoltam a szemöldököm. Mit csinálsz itt?

      Miattad vagyok itt, mondta, kezét a nadrágja zsebébe süllyesztette, és egy másodpercre a cipőjére nézett, mielőtt kihúzta volna a kezét, és felemelte. Ez így rendben van? Lehajtva tartotta a fejét, de felnézett rám, kissé hunyorítva, és a gyomrom megremegett.

         Igen, ez így rendben van, mondtam, rámosolyogva. Megkaptam a csokrodat, amit otthagytál nekem. Imádtam.

      Bólintott, egy apró mosolyt küldött felém, majd aggodalmas kifejezés került az arcára. Sajnálom a tegnapit, mondta, végigszántva a kezét a rövid haján. Meg kellene magyaráznom, én-

      Archer, mondtam, megragadva a kezét, hogy megállítsam őt a beszédben, mit szólnál egy főzőórához ma este, és akkor tudunk majd beszélni? Ez jó lenne?

      Egy másodpercig tanulmányozott engem, majd bólintott, kezét becsúsztatta a zsebébe, és idegesen körbenézett.

         Elmosolyodtam. Rendben, nagyszerű… jó. Hazamegyek, összetakarítok, és lebicajozom.

      Ismét bólintott.

         Szállj be, mondtam, az autómra mutatva. Hazaviszlek.

      Úgy nézett a kocsimra, mintha az egy repülő csészealj lett volna. Nem, sétálok.

      A homlokomat ráncoltam. Archer, őszintén. Miért sétálnál, amikor haza is vihetlek?

      Elkezdett hátrálni. Nemsokára találkozunk.

      Csak néztem rá, amíg megfordult, és elkezdett elfelé sétálni. Nos, ha ez megfelel neki, gondoltam. Ekkor vettem észre, hogy minden ember, aki érdekes módon figyelemmel kísérte az utamat, lassan sétált, nem próbálták meg elrejteni a kíváncsiságukat. Jesszus, a kisvárosok komolyan idegesítőek tudtak lenni. Volt itt egyáltalán bármiféle magánélet?

         Beszálltam az autómba, és hazavezettem.

**********

         Amikor a kunyhómhoz értem, vettem egy gyors zuhanyt, és felvettem a halványsárga vászon rövidnadrágomat, és a kedvenc fehér atlétámat. Félig megszárítottam a hajam, és lazán hátrafogtam, hagytam, hogy néhány tincs keretezze az arcomat. Néhány extra percet töltöttem a tükör előtt, szépen akartam kinézni Archer kedvéért, és izgatott remegést éreztem a gyomromban arra a gondolatra, hogy vele töltöm az időt.

         Húsz perccel később, Phoebe és én Archer nyitott kapujához hajtottunk, bekormányoztam a biciklimet, és becsuktam magunk mögött.

         Szokás szerint, Phoebe keresztülszáguldott az udvaron Kitty-t és a kiskutyákat keresve, akik most már követik az anyukájukat, ahogy titkos küldetésekre járt az egész birtokon. Magamban elmosolyodtam. Azt hiszem, szerettem volna találkozni Nate bácsival.

         Archer kijött a házából, és rám mosolygott én meg visszavigyorogtam rá, ahogy felé sétáltam. Bele fog telni egy kis időbe, míg megszokom az új külsejét. Istenem, gyönyörűen nézett ki. Igaz, a ruhája még mindig egy kicsit furcsa volt egy huszonéves srácnak, aki… várjunk csak, egyébként hány éves is volt Archer?

         Körülbelül hat méternyire volt tőlem, amikor jeleltem neki, Hány éves vagy?

      Egy pillanatig zavarodottnak tűnt, majd távolra nézett, mintha számolgatott volna, majd azt mondta, Huszonhárom.

      Megálltam, és a homlokomat ráncoltam. Miért nézel olyan zavarodottan?

      Kissé megrázta a fejét. Nate bácsi nem igazán ünnepelte a szülinapokat, így néha elfelejtem az éveket. December másodikán van a szülinapom.

      Nem tudtam mit mondjak erre. Senki sem ünnepelte meg a szülinapját? Ennyi éve? Ez egy viszonylag egyszerű dolognak tűnt, és mégis valamilyen oknál fogva a szívem fájdalmasan összeszorult.

         Sajnálom, Archer, mondtam, amikor elértem hozzá.

         Megvonta a vállát, mintha nem lett volna nagy ügy. Bejössz?

      Bólintottam.

         - Egyébként, - mondtam, követve őt be a házba, - nem tudsz semmit a meglazult bejárati lépcsőmről, ugye? – Észrevettem, hogy már nincs meglazulva, amikor korábban a munkából hazaértem. Kizárt dolog volt, hogy George Connick tudott volna róla. Nem hívtam fel őt. Az utolsó ember, aki a lépcsőmön járt Archer volt.

         Visszanézett rám, egy kissé kifordította a testét. Veszélyes volt, mondta. Korábban átmentem és megjavítottam. Csak néhány percet vett igénybe.

      Kifújtam a levegőt. – Köszönöm. Ez nagyon figyelmes. – Istenem, ez a férfi. Meg akart ölni azzal, hogy túlzottan édes volt.

         Egyszerűen csak bólintott, mintha ez semmiség lett volna.

         Amikor beértünk, megfogta a kezemet, a kanapéhoz vezetett, majd mindketten leültünk rá. Várakozón néztem rá. Elnézve ezt a nagy, gyönyörű férfit egy olyan testtel, amiért sokan órákat töltöttek edzőteremben, itt ült előttem olyan félénken és bizonytalanul – ami olyasmi volt, amit nagyon nehezen tudtam az elmémben értelmezni – és mégis felgyorsult tőle a szívem és melegség száguldott keresztül az ereimben. Egy kicsit úgy tűnt, mintha kényelmetlenül érezné magát, de vett egy nagy levegőt, és jelelt, A tegnapról… én-

      Archer, szakítottam félbe, nem kell megmagyaráznod. Azt hiszem, értem-

      Nem, nem érted, szakított félbe ő is. Kezét végigfutatta új, rövid haján. Bree, én nem… kieresztett egy sóhajt, kissé összeszorította az állkapcsát. Én nem tapasztaltam… Szemei az enyémbe fúródtak, intenzíven csillogtak. Ezt az intenzitást éreztem a combjaim között is. Nem tehettem róla, a testem reagált rá, akár kértem, akár nem.

         Feltehetek egy kérdést? Kérdezte, azok a vörös foltok feltűntek az arcán. Istenem, számomra gyönyörű volt.

         Bármit.

      Te… meg akartál csókolni engem tegnap? Akartad, hogy megérintselek? Ajkai enyhén szétnyíltak, és úgy nézett rám a válaszomra várva, mintha az élete függött volna tőle.

         Igen, mondtam habozás nélkül. Játszottam a fiúkkal a múltban. Játszottam a flörtölőst, a nehezen megkaphatót, de Archer-rel, ezt a gondolatot egy másodpercig se fontolgattam. A teljes őszinteség volt az egyetlen dolog, amit adhattam neki. Szándékosan soha nem bántanám meg még jobban annál ezt a gyönyörű, érzékeny, megsebzett férfit, mint amennyire már amúgy is volt.

         Hangos süvítéssel fújta ki a levegőt. Meg akartalak csókolni, megérinteni téged. Én csak nem tudtam… hogy te is akartad-e azt-

      Elmosolyodtam, felnézve rá a szempilláimon keresztül. Archer, kezdtem, megfogtam a kezét, és a szívemhez húztam, ami vadul dörömbölt a mellkasomban. – Érzed ezt? – suttogtam, a hangomat használtam, mert a kezemmel magamhoz szorítottam az övét. – Így hatsz rám. A szívem dübörög, mert annyira nagyon akarom, hogy megcsókolj, hogy alig kapok levegőt.

         Szemei elkerekedtek, pupillái olyan hatalmasra tágultak, hogy az aranybarna szeme sötétbarnának látszott. Valami szinte tapintható dolog volt közöttünk. A szememről a számra nézett, majd ismét vissza a szemembe. Nem mozdultam, ösztönösen tudtam, hogy ez jelentett számára valamit, hogy megszerezze itt az irányítást. Mozdulatlanul ültem, az én szemem is a szájára siklott. Megnyalta az ajkait, és az apró mozdulat elektromos szikrákat küldött egyenesen a lábam közé. Kissé összeszorítottam őket, megpróbálva enyhíteni a fájdalmat, ami ott épült.

         Csókolj meg, csókolj meg, kántáltam magamban, és a feszültség olyan nagyon épült, majd amikor a feje végül lassan az enyém felé indult, szinte felnyögtem megkönnyebbülésemben.

         Felém mozdult, ajkai enyhén szétnyíltak, az arcán lévő kifejezés keveréke volt a bizonytalanságnak és a színtiszta vágynak. Soha nem fogom elfelejteni ezt a kifejezést – amíg élek, soha nem fogom elfelejteni az Archer arcán lévő kifejezés puszta szépségét. A következő alkalom már nem lenne ugyanaz. Amikor megcsókol engem, az első csókja, tudtam, hogy soha nem lesz már ugyanaz újra. Magamba szívtam, memorizáltam, részemmé tettem. Majd az ajka elérte az enyémet, és én felnyögtem, egy elfúló hang önkéntelenül tört fel a torkomból. Kinyitotta a szemét és egy másodpercre megállt, szemei még sötétebbek lettek, mielőtt ajkát szorosan az enyémhez nyomta, és még egyszer behunyta a szemét. Én is becsuktam az enyémet, és belemerültem lágy ajkának érzésébe, ahogy az enyémet ízlelte, lágyan kísérletezgetve végigsimított rajta, majd újra nekinyomódott.  Néhány másodperc múlva, közelebb mozdította a testét az enyémhez, és nyelve végigsiklott a két ajkam találkozásánál, amit azonnal kinyitottam, fenntartás nélkül beengedve őt. Nyelve próbaképpen befurakodott a számba, és én a sajátomat használtam, hogy összegabalyodjon az övével. Még közelebb nyomta a testét, és egy kis levegő kiszabadult a szájából az enyémbe, mintha életet lehelt volna belém. És talán így volt. Talán ő volt az végig.

         Gyengéden lefektetett a kanapéra, ajka nem vált el az enyémtől, és felém hajolt, megdöntve a fejét. A csók elmélyült, ahogy a nyelve folytatta a szám belsejének felfedezését, az enyém lassú, erotikus táncba kezdett az övével.

         És soha semmi nem volt még ilyen jó érzés.

         Az mámoros megkönnyebbülés, ami kivirágzott a szívemben arra az érzésre, hogy mennyire akartam ezt a férfit felettem, aki csókolt engem, szinte arra késztetett, hogy sírjak a boldogságtól.

         Néhány perccel később, elhúzódott, kifulladva, beszívta a levegőt, és a szemembe nézett. Visszanéztem rá, és elmosolyodtam, de ahelyett, hogy visszamosolygott volna, ajkát újra az enyémhez nyomta, felemelte a kezét, és ujjait a hajamba fúrta, gyengéden a markába fogva. Annyira jó érzés volt, hogy ismét felnyögtem, a csípőmet felemelve hozzányomta a kemény testéhez. Éreztem a merevedését, kemény volt és vastag, és addig ficánkoltam, amíg pontosan oda nem nyomódott, ahol szükségem volt rá, a belőle áradó forróság keresztülsugárzott a farmerjának az anyagán, és az én vékony vászon rövidnadrágomon. Ismét kifújt egy kis levegőt a számba, és én lenyeltem, mert tudtam, hogy ez egy hang nélküli nyögés volt.

         Finoman hozzám préselte az erekcióját, és elszakította az ajkát az enyémtől, hogy kérdőn az arcomra nézzen, hogy lássa, rendben vagyok-e azzal, amit csinál. A gyengédsége, és az aggodalma, amivel vágytam rá, szorosan összeszorította a szívemet és egy apró mosolyt küldtem felé. – Igen, - ziháltam. – Igen.

         Folytatta a csókolást, és most gyengéd csípőmozdulatokat tett hozzá, amitől a merevedése finom körökben a csiklómhoz préselődött. Kíváncsi voltam, hogy tudta-e, hogy a mozdulat, ami örömet okoz számára, számomra is élvezetet hoz. Kinyilvánítottam a véleményemet, hogy mit szeretnék, hogy csináljon, azzal, hogy a szájába ziháltam, és a csípőmet az övéhez emeltem. A válaszomhoz igazította a mozgását, és a tény, hogy annyira összhangban volt a saját örömömmel, újabb elektromosságot küldött a középpontomba, azt eredményezve, hogy a csiklóm megbizseregjen és megduzzadjon, a vérem erősen lüktetett ott. Kábultan azt gondoltam, hogy ez a tánc egy férfi és egy nő között mennyire volt tiszta ösztön, és tiszta, kimondatlan kommunikáció.

         Ahogy felettem mozgott, a merev mellbimbóm a mellkasának dörzsölődött, még több szikrát lövellve lefelé.

         Egy újabb adag levegő tört elő a torkából, és erre az érzésre a testem édesen megfeszült, és megkönnyebbülésemben megremegtem, elszakadva a szájától, és felkiáltottam, hátamat ívbe meghajlítva.

         Éreztem, hogy ő is megremegett, majd mozdulatlanná vált felettem, légzése akadozott. Amikor kinyitottam a szemem, engem bámult, tiszta, döbbent csodálkozással. Felült, még mindig engem nézett, és jelelt, Ennek kellett történnie? Úgy értem, csak a csókolózástól?

      Elnevettem magam, és bólintottam, felemelve a kezemet, Igen, mondtam, Úgy értem, néha ez történik.

      Odahajoltam, és lágyan megcsókoltam a száján. Amikor visszahúzódtam, arcán egy hatalmas vigyor terült szét. Ó Istenem, a szívem. A szívem nem bírta azokat a vigyorokat. Túl sok volt – túlságosan gyönyörű, és túlságosan ellenállhatatlan.

         Felnevettem az arcán lévő kicsi, önelégült kifejezés miatt. Nem fogom elmondani neki, hogy a nadrágjába élvezni nem éppen olyan dolog volt, ami miatt önelégült lehetett, mert az volt az igazság, hogy nem hiszem, hogy valaha is fele annyira be lettem volna indulva, mint ahogy néhány perccel ezelőtt voltam vele a kanapén. Szóval, most lehetett önelégült. Ismét felnevettem, boldogan, és újra lágyan megcsókoltam őt.

         Hátradőltem, és azt mondtam, Most nem fogok neked főzőleckét adni. Neked fogok főzni. Gondoskodni akarok rólad ma este. Ez így rendben van?

      Tanulmányozott, valami melegség és gyengédség költözött a gyönyörű szemeibe, és egyszerűen csak bólintott.

**********

         Amíg Archer megmosakodott, én otthon éreztem magamat az apró konyhájában, és nekiláttam, hogy vacsorát készítsek neki. Már majdnem egy éve ez lesz az első alkalom, hogy főzni fogok, de nem éreztem semmi mást, csak boldogságot, és elégedettséget, ahogy vágtam, kevertem, készülődtem, és hümmögtem, amint dolgoztam. Archer bejött, és burgonya chipset öntött egy kis tálba, és kivett a hűtőszekrényéből egy doboz hagymás mártogatóst, és a pultra tette őket. Előétel, mondta mosolyogva.

         Tetszik. Nevettem, majd néhány chipset oldalra toltam, mert azok a sütési folyamat során kissé felkunkorodtak. Azok voltak a kedvenceim. Kissé ropogósak voltak, és tökéletesen megfeleltek arra, hogy fellapátoljam velük a mártást. Bedobtam a számba, és rávigyorogtam, visszatérve a munkához.

         Nem beszéltünk sokat, ahogy főztem, mert a kezem elfoglalt volt, de Archer úgy tűnt megelégedett azzal, hogy csak nézett engem, keskeny csípőjével a pultnak támaszkodott. Néhányszor rápillantottam, ott állt karjait összekulcsolta a mellkasán, és egy kis, boldog mosoly volt az arcán.

         Néhány alkalommal magához húzott, és mélyen megcsókolt, majd ismét megdöbbent, amikor nem állítottam meg. Utána elvigyorodtam, és kerestem egy másik felkunkorodott chipset, és bedobtam a számba.

         Amikor a vacsora elkészült, megterítettem a kicsi asztalát, és leültünk, majd feltálaltam az ételt. Archer megragadta a kezem, és azt mondta, Köszönöm ezt, majdnem úgy nézett ki, mint egy kisfiú, aki nem egészen tudta, hogyan fejezze ki, amit valójában gondolt. Köszönöm, ismételte meg. Én értettem, hogy ez az egyszerű köszönöm mit jelentett. Hosszú idő óta senki nem volt, aki törődött volna vele.

         Bekapott egy falatot, majd hátradőlt, és az arcára ugyanaz az álmodozó kifejezés került, ami az első csókunk után is volt. Elvigyorodtam. Jó?

      Bólintott, még mindig rágva. Igazad volt, te egy nagyon jó szakács vagy.

      Elmosolyodtam. Köszönöm. Régebben főztem a csemegeboltunkban. Az apám és én találtuk ki az összes receptet. Együtt főztünk és sütöttünk.

      Archer mögé bámultam elképzelve, ahogy az apám lisztet szórt az arcomra, majd úgy tett, mintha baleset lett volna. Egy kicsit elmosolyodtam – az emlék melegséggel árasztotta el a mellkasomat, nem azzal a szorítással, amit az elmúlt hat hónapban tapasztaltam, bármikor, amikor az apámra gondoltam.

         Jól vagy? kérdezte Archer, aggódva nézett rám. Az ajkaim hatalmas mosolyra görbültek, és megragadtam Archer kezét, könnyedén megszorítva azt.

         Igen, jól vagyok.

      Hirtelen eső kezdett esni lágyan a konyha ablakán, és odanéztem, enyhén összeráncolt szemöldökkel. Visszanéztem Archer-re, amikor észrevettem, hogy a keze a perifériás látómezőmbe került.

         Ennek nem kellene ma este viharnak lennie, mondta, nyilvánvalóan a gondolataimban olvasva.

         Kifújtam a levegőt, és elmosolyodtam, ellazítva a vállaimat.

         Archer tanulmányozott engem, megragadta a kezemet, és megszorította.

         Felálltam és a bejárati ajtajához mentem, Phoebe-t hívtam, aki már a verandán volt. Behoztam, ő meg elhelyezkedett a nappali szőnyegén.

         Visszamentem asztalhoz, Archer és én visszatértünk a vacsoránkhoz, néhány percig egyikünk sem mondott semmit, ahogy folytattuk az evést.

         Miután megettük, Archer segített eltakarítani az edényeket, és elmosni őket a konyhában. Ahogy én szárítottam, ő mosogatott, azt mondtam, - Archer, valami történt ma a bisztróban, amiről szeretnék kérdezni.

         Rám nézett, kezét a habzó vízben tartotta és bólintott.

         Betettem a száraz edényeket a szekrénybe, és jeleltem, Egy nő bejött ma a bisztróba és… megálltam, a szavaimon gondolkodtam. Nem egészen fenyegetett meg – sokkal inkább figyelmeztetett, azt hiszem. De azt mondta, hogy maradjak távol tőled.

      Archer elszántan bámulta a kezemet, majd a szemei az arcomra rebbentek, és összeráncolta a szemöldökét. Jobbra billentette a fejét, de óvatosan nézett, szinte mintha tudta volna, mit akarok mondani.

         Victoria Hale, mondtam, és az állkapcsa azonnal megkeményedett, és elfordította a fejét, lenézve a habos vízre. Így maradt néhány másodpercig, mielőtt kiemelte volna a vízből a serpenyőt, amit súrolt, és a másik, üres mosogatóba dobta, ami egy hangos, hirtelen csörömpölő hanggal landolt, amitől megijedtem.

         Visszahúzta a kezét, és végigszántott vele a haján, majd a megszokott nyugalommal állt, csak az állkapcsában lévő izom rándult össze, majd lazult el újra és újra.

         Gyengéden megérintettem a karját, de nem nézett rám, habár a teste egy kissé ellazult.

         Visszahúztam a kezem, és egy másodpercig álltam, figyeltem a megfeszült testét, és a feszült arckifejezését, arra gondolva, hogy soha nem láttam még Archer Hale-t dühősnek. Láttam már őt óvatosnak, félénknek, bizonytalannak, de dühősnek még soha. Nem tudtam, mit tegyek.

         Vett egy mély lélegzetet, de nem mondott semmit, átnézett a vállam felett, a gondolatai hirtelen valahol nagyon messze járhattak.

         Fogsz nekem beszélni róla, Archer?

      Szemei visszatértek hozzám, kitisztulva. Vett még egy mély levegőt, és bólintott.

         Megszárítottuk a kezünket, az utolsó edényeket a mosogatóba hagytuk, és bementünk a nappaliba. Leültem mellé a kanapéra, és vártam, hogy megszólaljon.

         Egy másodperc múlva, rám nézett, és elkezdett beszélni, Amikor a nagybátyám haldoklott, a feje úgy tűnt… néha egy kicsit kitisztult.

      Ismét megállt egy pillanatra, egy rövid ideig a vállam fölé bámult, majd visszatért a jelenbe. A szemei újra megtalálták az enyémet.

         Olyan volt, mintha a rák felemésztett volna egy kicsit abból, amitől ő… mentálisan más volt. Voltak normális pillanatai, amit én nála soha nem tapasztaltam azelőtt, vagy legalábbis nem hosszabb ideig.

      Azokon az alkalmakkor, bevallott nekem dolgokat – mindenfeléket. Dolgokat, amiket megtett az életében, hogy mennyire szerette az anyámat… Egy rövid villanásnyi fájdalom keretezte az arcvonásait, mielőtt folytatta.

         Egy nap, bementem a hálószobájába, és ott találtam őt sírva, majd magához húzott, és folyamatosan azt mondogatta nekem, hogy mennyire sajnálja. Amikor megkérdeztem miért, elmesélte nekem, hogy amikor én a kórházba voltam, miután meglőttek, egyik kezét öntudatlanul a sebhelyéhez emelte, finoman megdörzsölte, majd leeresztette, az orvosok elmondták neki, hogy a hangszalagjaimat helyre tudják hozni, de erre csak korlátozott időkeret van, amíg megtehetik. Ismét megállt, állkapcsa még néhányszor összeszorult, keserűség töltötte be a vonásait.

         De aztán elárulta, hogyan beszélt Victoria-nak erről a beütemezett műtétről, és ő elkezdte beültetni a fejébe, hogy jobb lenne, ha nem tudnék beszélni. Ha nem tudnék beszélni, nem tudnának tőlem kérdezősködni. Felhasználta a paranoiáját, ami miatt törölte a műtétet, és elszalasztotta a lehetőséget számomra, hogy valaha is újra beszéljek.

      Beszívtam a levegőt, megrettenve. Miért? kérdeztem. Miért tenne ilyet? Miért nem akarja, hogy beszélj?

      Megrázta a fejét, egy másodpercig félrenézett. Mert én tudok dolgokat, amiket ő nem akar megosztani. Vagy talán, csak utál engem. Talán mindkettő. Igazából soha nem jöttem rá. Ismét megrázta a fejét. De ez nem igazán számít.

      Zavarodottan összeráncoltam a szemöldökömet. Archer, biztos tudja, hogy tudsz írni – hogy tudsz kommunikálni, ha akarsz. Mi az, amit nem akar megosztani?

      Mély levegőt vett. Nem számít, Bree. Egyébként sincs semmi, amiről valaha is beszélnék. Ez a legrosszabb része a dolognak. Elvette az egyetlen lehetőségemet, hogy normális legyek, hogy igazi ember legyek, hogy olyan életet éljek, amit mások – és mindezt a semmiért. Egyébként se mondtam volna el soha az ő átkozott titkát.

      Archer, megragadtam a kezeit, a szívemhez húztam őket, ahogy már korábban is tettem. Igazi vagy, olyan életet tudsz élni, amit a többi ember. Ki mondta neked, hogy nem tudsz? Olyan érzés volt, mintha a szívem megrepedt volna. Ez az édes, okos, gyengéd férfi annyira keveset gondol magáról.

         Lenézett, a fejét rázva, képtelen volt válaszolni nekem, mert kezét a mellkasomhoz szorítottam.

         Nem kérdeztem őt többet a titokról, amit Victoria ellen tartott. Tudtam, hogy Archer meg fog bízni bennem, amint kényelmesen érezte magát. Egyedül és elszigetelten élte az életét, hosszú ideje senkivel sem beszélt. Épp úgy, mint én a főzéssel, és a meghittséggel… bébi lépésekkel. A saját utunkon, mindketten megtanulunk bízni.

         Nekem még volt egy utolsó kérdésem. Elengedtem a kezét és jeleltem, Miért mondana nekem olyat, hogy erőszakos vagy? Ez már szinte nevetséges volt. Archer volt a leggyengédebb férfi, akivel valaha találkoztam.

         Átjött ide, miután a nagybátyám meghalt, miután látott engem néhányszor a városban. Fogalmam sincs miért, és nem is érdekel. Dühös voltam, és megsebzett. Kilöktem a kapumon. A fenekére esett. Megszégyenültnek tűnt, habár nem kellett volna, legalábbis nem az én szótáramban.

         Összepréseltem az ajkaimat. Megértem, Archer. Megérdemelte, és még ennél is többet. Sajnálom.

      Rám nézett, tanulmányozva az arcomat. Oldalra billentette a fejét, valami úgy tűnt a szemében összpontosult. Nem szenteltél neki sok figyelmet. Kérdezhettél volna róla, miután mi… csókolóztunk.

      Bólintottam. Ismerlek, mondtam egyszerűen.

         Úgy nézett ki, mint aki egy puzzle-t próbált meg kirakni. Rögtön nekem hittél?

      Igen, mondtam. Teljes mértékben.

      Néhány szívdobbanásnyi ideig bámultuk egymást, majd az arca egy szívet-megállító vigyorba tört ki. Szinte felnyögtem, forróság száguldott keresztül az ereimen. Ez a mosoly az enyém volt – fogadok, hogy senki nem késztette Archer Hale-t ilyen mosolyra nagyon, nagyon hosszú ideje. Kapzsinak éreztem magam, és ennek a gyönyörű mosolynak a birtokosának. Visszavigyorogtam.

         Csókolózhatunk még? kérdezte, szemei vágytól csillogtak.

         Elnevettem magam.

         Mi az? kérdezte.

         Semmi, válaszoltam. Egyáltalán semmi. Gyere ide.

      Sokáig csókolóztunk Archer kanapéján. De ez alkalommal ez édes és szelídebb volt, a korábbi intenzív szükségünket egyenlőre elfojtottuk. Tanulmányoztuk egymás száját, emlékezetünkbe véstük egymás ízét, és csak élveztük a csókolózás meghittségét, száj a szájon, levegő a levegő ellen.

         Amikor kinyitottuk a szemünket, és ő lebámult rám, végigsimított a hajamon és egy tincset a fülem mögé tűrt, a szeme elmondott nekem mindent, amit a hangja nem tudott. Ezer szóval kommunikáltunk, anélkül, hogy egyet is kimondtunk volna.

         Később, miután a gyengéd eső semmit sem apadt, Archer hazakísért engem, a biciklimet maga mellett tolta, és Phoebe csendesen ült a kosárban.

A kezemet fogta, félénken nézett rám, és elmosolyodott, ahogy visszamosolyogtam rá, éreztem, hogy a szívem megduzzadt a mellkasomban.

         Utána megcsókolt engem az első lépcsőfoknál, és ez a csók olyan édes és gyengéd volt, hogy a szívem belesajdult, és lágy ajkát az enyémen éreztem még elég sokáig azután, hogy elment, és befordult a sarkon, ki a látómezőmből.