Huszonötödik fejezet

Huszonötödik fejezet

Bree

Archer-höz hajtottam és a nevét kiabáltam, amikor besétáltam a kapun. Semmi válasz, így a bejárati ajtajához mentem, bekopogtam és újra a nevét kiáltottam. Még mindig semmi. Az ajtó nyitva volt, szóval besétáltam és körbenéztem. Mint mindig, tiszta és rendezett volt, de neki nem volt semmi jele. Valahol a birtokán lehetett, túl messze, hogy meghallja a kiabálásomat vagy esetleg bement a városba?

         Megragadtam egy darab papírt és egy tollat és írtam egy gyors üzenetet arról, hogy a barátaim a városban vannak, és hogy meg fogom magyarázni, amikor találkozok vele. Leírtam neki, hova megyünk vacsorázni és megkértem, hogy csatlakozzon hozzánk. Reménykedtem, hogy fog. Reméltem, hogy amikor eljött a bisztróba, eléggé kényelmesen érezte magát, hogy újra kijöjjön. Azt akartam, hogy az életem minden egyes részében benne legyen.

         Hazavezettem és befejeztem a készülődést, majd Natalie, Jordan és én bementünk a városba a helyi biliárd szalon/pizzériába egy szokványos vacsorára.

         Rendeltünk egy hatalmas pizzát, majd az egyik darts tábla melletti asztalhoz vittük és elkezdünk egy játszmát.

         Már egy fél kancsó sört elfogyasztottunk, amikor felpillantottam és Archer állt az ajtóban. A vigyor, ami szétterjedt az arcomon azonnali volt és ledobtam a darts nyilakat a kezemből, odarohantam hozzá, karomat a nyaka köré fontam és szájon csókoltam őt.

         Kifújta a levegőt, ami olyan volt, mintha egész nap visszatartotta volna. Hátrahajoltam, felnézve az arcára, ahol feszültséget pillantottam meg, ami számomra nem volt megszokott.

         - Jól vagy? – Kérdeztem.

         Bólintott, az arca ellazult. Elléptem tőle, így már tudott beszélni. Nem mondtad, hogy a barátaid jönni fognak.

      Igazából tegnapig, miután eljöttem tőled nem is tudtam. Korábban érkeztek. Archer, van egy lehetséges gyanúsított az apám ügyében. Tegnap beszéltem a vezető nyomozóval, és azt akarja, hogy bemenjek és nézzem meg a fotókat. Ebből letartóztatás is lehet majd, fejeztem be, belenézve a szemébe, ahogy „hangosan” beszéltem a lehetőségekről.

         Bree, ez nagyszerű, mondta. Ez igazán nagyszerű.

      Bólintottam. Néhány napra haza kell mennem. Natalie és Jordan hazajönnek velem, de utána visszajövök. Ismét a homlokomat ráncoltam, arra gondolva milyen érzés lesz visszatérni Ohio-ba. Amikor felpillantottam Archer-re, ő bensőségesen nézett rám, majd ismét az a feszült kifejezés jelent meg az arcán.

         Velünk jöhetsz. Mosolyogtam fel rá.

         A szeme egy perce ellágyult, majd kifújta a levegőt. Nem hiszem, Bree. Te… érd utol a barátaidat.

      - Héj, Bree, ne várakoztass minket! Ez a te köröd! – Kiabálta Natalie.

         Elmosolyodtam, és megrántottam Archer kezét. – Gyere, találkozz a barátaimmal, - mondtam, majd utána sokkal lágyabban folytattam, - Imádni fognak téged.

         Archer egy kissé bizonytalannak tűnt, de megeresztett egy apró mosolyt, és hagyta, hogy az asztalhoz vezessem, ahol a pizzánk volt.

         Bemutattam őt Natalie-nek és Jordan-nek és a két srác kezet rázott, amíg Natalie megdöntötte a fejét és azt mondta, - Mi a fene van itt a vízben? Egy kis ásvány, ami nevetségesen dögös pasikat kreál? Költözöm.

         Elnevettem magam és az én dögös pasimhoz dőltem, belélegezve őt és a nyakába mosolyogtam. Jordan elkapta a tekintetét és az arca elsápadt. Istenem, utáltam, hogy kényelmetlenné tette az, hogy egy sráccal lát engem. Talán egy kicsit többet kellene beszélgetnünk. Felpillantottam Archer-re, aki összehúzott szemmel nézett Jordan-re – ő sem mulasztotta el a reakcióját. Persze, hogy nem – Archer Hale-t soha nem kerülheti el semmi. Amióta találkoztam vele, előfordult már velem, hogy néha lenyűgöző az, amit látunk vagy hallunk, amikor egy kicsit befogjuk a szánkat és próbáljuk megállítani, hogy ne csak a saját hangunkat halljuk meg.

         Egy kicsit dartsoztunk, beszélgettünk és pizzát ettünk. Archer mosolygott, amikor Natalie non-stop történeteit kellett hallgatnia, de a csendje sokkal kifejezőbb volt, mint általában. Megpróbáltam faggatni őt, de úgy tűnt valami zajlik benne, amit nem oszt meg velem.

         Natalie kérdéseket tett fel neki és én tolmácsoltam. Édes volt és mindenre válaszolt, amit Natalie kérdezett, de még mindig elmondhattam, hogy egy kicsit máshol járt és nem tudtam miért. Később meg kellett kérdeznem tőle. Ebben a bárban, a barátaim előtt nem volt a legmegfelelőbb hely és idő.

         Rendeltünk még egy kancsó sört és Archer már megivott egy pohárral, így kimentette magát, hogy a mosdóba menjen. Amint megtette, Jordan bukkant fel mellettem. – Beszélhetnék veled egy perce? – kérdezte. Bólintottam, arra gondolva, hogy valószínűleg szükségünk is van erre. Egész este szúrós pillantásokat lövellt Archer felé és nekem elegem volt ebből.

         Oldalra húzott, ahol már hallótávolságon kívül voltunk Natalie-tól és vett egy mély levegőt. – Figyelj, Bree, sajnálom amit Ohio-ban tettem. Seggfej dolog volt. Tudtam, hogy te… törékeny voltál és hogy pokolian sok dologgal kellett megbirkóznod, és én kihasználtam ezt. Nem fogok neked hazudni, és azt mondani, hogy nem tettem. Amúgy is tudod, egyébként. – Végigfutatta a kezét a sötétszőke haján, amitől az égnek állt, de bájos módon. – Tudom, hogy nem gondolsz engem többnek, mint egy barát és ez számomra elég. Tényleg. Azért jöttem ide, hogy megpróbáljam ezt közvetíteni neked, de már megint úgy viselkedtem, mint egy seggfej. Nem könnyű téged egy másik fickóval látni… soha nem is volt. De dolgozni fogok rajta. A barátságod többet jelent bárminél, és így a boldogságod is. Ez minden, amit el akartam mondani neked. Azt szeretném, hogy boldog legyél és bármi, amit tenni tudok – mint egy barát – meg akarom tenni. Megbocsátasz nekem? Lennél nyoszolyólány az esküvőmön, ha találok majd valakit, aki jobb, mint te?

         Halkan felnevettem, majdnem elsírtam magam, de bólintottam. – Igen, Jordan. Megbocsátok. És találni fogsz nálam jobbat. Nekem… egy kicsit magas a fenntartásom és igazán nehezen kezelhető vagyok, amikor nem kapom meg, amit akarok.

         Elvigyorodott. – Hazug. De köszönöm. Haverok? – Kinyújtotta a kezét.

         Bólintottam, elfogadva azt és magamhoz húztam őt egy ölelésre. – Igen, - suttogtam a fülébe, - és fejezd be az ördögi tekintetek küldését a barátom felé. Ha egy kicsivel több figyelmet szánnál bármi másra, akkor észrevetted volna, hogy a dögös szőke lány a mellettünk lévő asztaltól szemmel nyalogat téged. – Hátradőltem és kacsintottam.

         Jordan elnevette magát és az asztal felé nézett, ahol a lány ült, majd vissza rám. Megköszörülte a torkát és a tekintete kijózanító volt.

         - Mi van? Nem gondolod, hogy dögös? – Kérdeztem, nem egészen néztem abba az irányba, így a lány nem tudta, hogy róla beszélgetünk.

         - Ó, ő dögös, - mondta, - viszont a barátod komolyan dühösnek tűnik. Úgy néz rám, mintha ebben a pillanatban meg akarna ölni.

         Az asztalunk felé pillantottam, ahová Archer visszatért és lehúzott egy újabb pohár sört.

         - Megyek, beszélek vele. Kösz, Jor, - elmosolyodtam és elkezdtem visszasétálni az asztalunkhoz.

         Amikor odaértem, Archer-re mosolyogtam és nekidőlve megszólaltam, - Szia, - és megcsókoltam a nyaka oldalát. Kezemet a derekára tettem és megszorítottam. Egyáltalán nem volt ott semmi más, csak kemény izom és feszes bőr. Belélegeztem az illatát – Istenem, olyan jó volt, szappan és tökéletes férfiillat. Az én férfim. Elmosolyodott azzal a féloldalas, bizonytalan mosollyal, pillantása találkozott az enyémmel, majd félrenézett.

         - Héj, - suttogtam. – Mondtam már neked, hogy mennyire örülök, hogy itt vagy? – Rámosolyogtam, megpróbálva felolvasztani a hangulatát. Kitaláltam, hogy egy kicsit feszült Jordan nyilvánvaló kényelmetlenségétől vele szemben, de nem ez volt számomra a megfelelő idő, hogy megmagyarázzam az egész helyzetet. Én csak a figyelmemmel próbáltam megnyugtatni Archer-t. Nincs semmi, ami miatt aggódnia kellene – Jordan nem jelentett számára fenyegetést.

         Archer hirtelen felállt, megragadta a kezemet, és hátra a mosdók felé kezdett vezetni. Követtem őt, hosszú lábai miatt gyorsítanom kellett, hogy lépést tartsak vele.

         Befordultunk a folyosóra, ahol a mosdók voltak, és körbenézett, keresve valamit, amiben nem voltam biztos, hogy mit. – Hova viszel engem, Archer? – kérdeztem, halkan nevetve. Látszólag küldetésen volt.

         Nem válaszolt, csak messze, a homályos folyosó végéig vezetett, ahol egy ajtó állt el egy kissé a faltól. Nekinyomott az ajtónak, hozzám hajolt, megcsókolt, ami azonnal mély és birtokló lett. Felnyögtem, kemény testéhez préselve magamat. Ez Archer-nek egy új oldala volt és nem tudtam biztosan, hogy mi történik itt. Az intenzitása zavarba hozott. De ennek ellenére be voltam indulva. Azt hiszem, bármitől beindulok, amit ez a férfi tesz.

         Lenyúlt a kezével, megfogta a mellemet és az ingemen keresztül dörzsölgette a mellbimbómat. Levegőért kaptam, a kezemet a hajába fúrtam és gyengéden meghúztam. Egy másodpercre elszakította a száját az enyémtől, mielőtt hátradöntöttem a fejemet, megtámasztva a mögöttem lévő ajtón. Lehajolt a torkomhoz, és gyengéden megnyalta.

         - Archer, Archer, - nyögtem.

         Hirtelen kissé megugrottam, ahogy megszívta a nyakamon a bőrt, fogával megkarcolva a most már puha területet. Lehajtottam a fejemet, a vágy köde kitisztult, ahogy felnéztem az arcára és megpillantottam kihívó kifejezését.

         Kezemet a nyakamhoz érintettem. – Te… szándékosan megjelöltél engem?

         Lenézett a nyakamra, majd vissza az arcomra, a szeme csillogott. Egy kicsit hátralépett és azt mondta, Az életedben hány férfi akar veled lenni? Feltételezem én, Travis és az a Jordan gyerek nem az egyetlenek vagyunk. Hányan vannak még? Állkapcsa megfeszült.

         Egy másodpercig bámultam rá, nem találtam a szavakat. – Én nem… te most viccelsz? – kérdeztem. – Senki. De… mit számít hány férfi akar velem lenni? Én már tisztáztam, hogy téged választalak. Mégis mit számít? – Fejeztem be, a fájdalom nyilvánvaló volt a hangomban, még a saját fülemnek is.

         Zavaros kifejezés suhant keresztül az arcán, mielőtt ismét megacélozta magát és azt mondta, Igen, számít. Igen, kibaszottul számít, az állkapcsa ismét megfeszült. A szemem kitágult. Ezelőtt soha nem káromkodott és ez megriasztott. Vett egy mély levegőt, sebezhetőség árasztotta el a tekintetét, akár úgy gondolta, akár nem. Még csak azt sem tudom mondani nekik, hogy maradjanak távol tőled, Bree. Nekem ott kell ülnöm és néznem, és átkozottul nem tehetek semmit sem. Elfordult tőlem és annak ellenére, hogy mérges volt és hogy nekem ez nem tetszett, éreztem a forróságának hiányát, mintha valaki egy vödör hideg vizet öntött volna rám. Keresztülfutatta a kezét a haján és rám nézett, az szívének minden érzése látható volt az arckkifejezésében. Még csak nem is vagyok férfi. Nem tudok harcolni érted.

      - Elég! – mondtam hangosan. – Neked nem kell harcolnod értem. Nincs semmi, amiért bárkivel is harcolnod kellene. A tied vagyok. Már a tiéd vagyok. – Tettem felé néhány lépést és a dereka köré fontam a karomat. Nem lökött el, de nem is viszonozta az ölelésemet. Egy perc elteltével hátraléptem. Mindig is lesznek fickók, mondta.

         Felnéztem rá, majd elléptem, és mély levegőt vettem. Épp ekkor Jordan kerülte meg a sarkot, megállt, belehunyorított a folyosón lévő félhomályba és elkiáltotta magát, - Jól vagy, Bree?

         Észrevettem, hogy Archer teste megfeszült, én behunytam a szememet és lenéztem, majd vissza fel, ahogy megfordult és elsétált tőlem, vissza a folyosón, el Jordan mellett.

         - Archer! – Kiáltottam, de nem fordult meg.

         - Istenem! – Nyögtem fel, a kezemet a homlokomra tettem és Jordan felé kezdtem sétálni.

         - Sajnálom, Bree, nem tudtam, hogy félbeszakítottam valamit. Én csak a mosdót jöttem használni és észrevettem, hogy ti, srácok, mintha patthelyzetben letettek volna.

         Megráztam a fejemet. – Nem volt patthelyzet. Csak Archer… Nem tudom. Utána kell mennem. Készen álltok, hogy menjünk?

         - Natalie igen. Én azt hiszem, szerzek magamnak egy fuvart haza. – Szégyenlős mosolyt küldött felém.

         Annak ellenére, hogy mérges voltam Archer-re, Jordan-re vigyorogtam és gyengéden a karjába bokszoltam. – Ez az a Jordan, akit ismerek és szeretek, - mondtam. – Biztos vagy benne, hogy biztonságban leszel?

         Elnevette magát. – Igen, azt hiszem, meg tudom védeni magam, ha megpróbálna letámadni engem. – Kacsintott.

         Felnevettem és a fejemet ráztam. – Rendben.

         Megöleltem és azt mondta, - Még egyszer sajnálom. Egyébként szép folt. Tizenöt éves korunk óta nem láttalak ilyennel.

         Felhorkantam. – Azt hiszem ez egy biztos módja annak, hogy elmondja a férfiaknak és mindenki másnak is, hogy foglalt vagyok. – Sóhajtottam.

         Jordan elmosolyodott. – Nos, menj, és nyugtasd meg őt, hogy ez nem szükséges. Mi férfiak igazán seggfejként tudunk viselkedni, amikor bizonytalanok vagyunk és rászorulunk.

         Megemeltem a szemöldökömet. – Nem mondod?

         Halkan felnevetett és megszorította a karomat. – Majd megoldod. Reggelre otthon leszek.

         Bólintottam, és még egyszer utoljára megszorítottam a karját, majd a bárhoz sétáltam, ahol Natalie várt rám.

         - Héj, - mondta, - a játékfiúd csak úgy kisétált az ajtón.

         Nagyon sóhajtottam. – Ő nem egy játék, Nat. Nem tudom, mi van vele.

         Felhúzta a szemöldökét. – Jól van. Ha egy szakértő véleményére vagy kíváncsi, azt mondom, hogy szerelmes, és nem tudja, mit kezdjen ezzel.

         - Gondolod? – kérdeztem csendesen.

         Bólintott. – Igen. Minden jel erre utal. Megfeszült állkapocs, más férfiakra való bámulás, akik a közeledbe merészkednek, töprengő, kiszámíthatatlan viselkedés, megjelölés… - A kiszívott nyakamra mutatott. – Ki fogod szabadítani őt a szenvedéséből?

         Halkan elnevettem magam, ami egy nyögéssel fejeződött be. Néhány másodpercet ültem ott a helyzeten gondolkodva, majd megszólaltam, - Remélem. Kész vagy?

         Kisétáltunk a kocsimhoz és a kezébe adtam a kulcsot, egyetértve abban, hogy ő lesz a sofőr. Amint elindította az autót, megszólalt, - Egyébként, tudom, hogy ő számodra nem csak egy játék. Látom azt is, te hogyan nézel rá. És látom, miért kedveled őt… és azt a heget, - az utolsó szót már nyögte, - attól a karjába akarom vetni magam és megnyalni őt.

         Elnevettem magam. – Whoa! Csak óvatosan, vagy az állkapcsom elkezd kattogni és az egész úton hazáig rágódni fogok.

         Felnevetett, de egy másodperc elteltével ránéztem és nagyon elgondolkodónak tűnt. – Amire én kíváncsi vagyok, hogy látsz valami hosszú-távú dolgot vele? Úgy értem, hogyan működne ez pontosan? – A hangja kedves volt.

         Nagyot sóhajtottam. – Nem tudom. Ez az egész új még nekem. És igen, az ő helyzete annyira más – vannak kihívások. De meg akarom próbálni. Ezt tudom. Bármit is jelentsen ez… Ez olyan, mint az a pillanat, amikor megláttam őt, akkor kezdődött el az életem. A pillanat, amikor elkezdtem szeretni őt, minden a helyére kattant számomra. Amennyire összezavarodott is a helyzetünk, belül olyan érzés, mintha miden a legtökéletesebb lenne.

         Natalie egy másodpercig csendben volt. – Nos, ez költői volt, babám és én elhiszek minden egyes szót, amit mondtál, de az élet nem mindig ennyire költői. És én tudom, hogy te ezt bárkinél jobban tudod. Én csak arra bátorítalak, hogy realista legyél ezzel a helyzettel kapcsolatban, rendben?

         Rám pillantott, folytatva, - Ő sérült, édesem és én nem csak a hangszalagjára gondolok – úgy értem, Jézusom, abból amit elmeséltél, ő egy gyűlölködő háztartásban nőtt fel, a nagybátyja lelőtte őt, mindkét szülője pontosan előtte halt meg, majd egyedül és elszigetelve tartották egy őrült nagybácsival , amíg tizenkilenc nem lett, nem említve azt, hogy neki van egy olyan sérülése, ami bezárva tartja őt az elméjében, minden céllal és szándékkal – ez nyomot hagyott rajta, babám. Csoda, hogy sérült?

         Kiengedtem egy nagy sóhajt, hagytam, hogy a fejem hátraessen a fejtámlára. – Tudom, - suttogtam. – És amikor így teszel, annyira őrülten hangzik az, hogy mégis hiszek annak a lehetőségében, hogy működhetünk – hogy bárkivel is működni tud, de valahogy… tudom. Nincs semmilyen más magyarázatom mindennek ellenére, amit említettél, de ő mégis jó és kedves és bátor és okos, és néha még vicces is. – Elmosolyodtam. – Úgy értem, gondolj arra a szellemi erőre, aminek lennie kell neki, hogy túlélje azt, amit tett és ne legyen olyan dühös, mint egy magányos erdőlakó, hogy továbbra is megmaradjon a gyengéd szíve.

         - Igaz, - értett egyet. – Még a sérült emberek is csinálnak dolgokat, mert nem tudnak megbízni, vagy hinni abban, ami jó. Aggódom, hogy minél komolyabb lesz veled, annál jobban ki fog akadni. Ahol dolgozni fog, amit az életével csinálni fog, azok majdnem egyszerű dolgok, összehasonlítva az érzelmi poggyásszal.

         Ránéztem, az ajkamat harapdálva. – Nekem is van poggyászom, Nat. Én is sérült vagyok. Nem mindegyikünk az?

         - Nem ilyen mértékben, édesem. Nem ilyen mértékben.

         Bólintottam, és visszafektettem a fejemet az ülésre. – Egyébként mióta vagy te ilyen éleslátó az emberi lélekben? – kérdeztem, rávigyorogva.

         - Én egy öreg lélek vagyok, babám – ezt már tudtad. – Rám kacsintott és én vigyorogtam.

         Amikor a kunyhóm elé hajtottunk és búcsúzóul megöleltem Natalie-t, mielőtt kiugrott volna a kulcsommal, integetve a válla fölött. Megkerültem a kocsit és beültem a vezetőülésbe. Rendben vagyok, hogy egy mérföldet vezessek Archer házához. Már teljesen józannak éreztem magamat.

         Amikor odaértem, beengedtem magamat a kapun és lesétáltam a házához. Könnyedén bekopogtam és néhány másodperccel később válaszolt, egy szál farmert viselve és egy törölközővel dörzsölve a haját.

         Magamba szívtam, ahogy ott állt, annyira átkozottul gyönyörűnek, és annyira átkozottul bizonytalannak látszott.

         Halkan felnevettem. – Szia. – Sóhajtottam, besétáltam a házába és megfordultam, hogy ránézzek, amikor meghallottam, hogy az ajtó becsukódott mögötte.

         Miért nevetsz? kérdezte.

         Megráztam a fejemet és felemeltem a kezemet. Mert azt kívánom, bárcsak az én szememen keresztül láthatnád magadat. Bárcsak tudnál olvasni a gondolatomban, így tudhatnád, mennyire akarlak téged, senki mást. Lehetne most akár háromszáz férfi is, aki utánam koslatna, és nem számítana. Mert egyikük sem te lennél, Archer Hale. Egy másodpercre leejtettem a kezemet, majd azonnal vissza is emeltem. Egyikük sem az a férfi, akit szeretek. Egy kicsit megráztam a fejemet, majd folytattam. És megpróbáltam addig várni, amíg talán te is készen állsz rá, hogy kimond ezt, de… nem tudok. Mert ez szó szerint minden alkalommal ki akart robbanni belőlem. És az is rendben van, ha te nem szeretsz, vagy nem vagy benne biztos, hogy igen. De én biztos vagyok. És ki nem állhatom, hogy még egy perc elteljen anélkül, hogy ne mondjam el neked, hogy szeretlek, mert így van. Én. Szeretlek. Téged. Nagyon szeretlek.

      Ő megfagyva állt ott, amíg fecsegtem, de az utolsó öt szavamnak a kezdeténél, annyira gyorsan megszüntette a köztünk lévő távolságot, hogy a levegő a torkomon akadt és a kezeim leestek. Megragadott és olyan szorosan húzott engem a testéhez, hogy felnyüszítettem, éles hangon, ami a nevetés és a zokogás között volt.

         Felkapott, arcát a nyakamba temette, és amint köré fontam a karomat, még szorosabban húzott magához. Fejemet a vállán pihentettem és belélegeztem egyedülálló illatát. Így álltunk néhány percig.

         Végül hátrahúzódtam, és megragadtam a kezét, ahogy a kanapéhoz vezettem, ahol mindketten leültünk.

         Sajnálom, ami a bárban történt. Megmagyarázhatom? Bólintott, az ajkait egy kissé csücsörítve és én folytattam. Jordan csak a barátom, mindig is az volt, és soha nem is lesz más. Együtt nőttünk fel – tizenkét évesek voltunk, amikor találkoztunk. Tisztában voltam vele, hogy egy ideig belém volt zúgva, de tisztáztam vele, hogy csak baráti érzéseim vannak iránta. Szünetet tartottam, mielőtt folytattam volna. Erőltette a témát, miután az apám meghalt és ez volt az a szalmaszál, ami mozgásra késztetett. Enyhén elmosolyodtam. Szóval, azt hiszem, igazából köszönetet kellene mondanod Jordan-nek, hogy az utadba küldött engem. Archer is elmosolyodott, és lenézett az ölében lévő kezére. Amikor ismét elkezdtem beszélni, visszanézett az enyémre. Egyébként, ez az, amit ma este láttál – hogy keresztülverekedte magát azon a tényen, hogy mi soha nem leszünk többek barátoknál, és ami azt illeti ez jó helyre vezetett. Ennyi.

      Archer bólintott, végigfuttatva kezét a haján és azt mondta, Sajnálom – néha úgy érzem, minden túlságosan sok a fejemben. Ez… gyengévé tesz és dühössé és hozzád nem méltónak. Semmihez sem méltónak.

      Gyorsan megragadtam a kezét, majd elengedtem. Nem. Ne érezz így – kérlek ne. Istenem, adj magadnak egy kis szünetet. Nézd meg mit értél már el. Nézd meg milyen vagy, mindannak ellenére, ami veled történt. Az arcához emeltem a kezemet, ő behunyta a szemét, és a tenyerembe hajolt. – És említettem már, hogy szeretlek? – suttogtam. – És, hogy nem szokásom arra érdemtelen embereket szeretni? – Egy apró mosolyt küldtem felé.

         Kinyitotta a szemét és néhány szívdobbanásnyi ideig az arcomat pásztázta, a tekintete szinte tiszteletteljes volt, mielőtt azt mondta volna, Én is szerelmes vagyok beléd. Kifújta a levegőt. Annyira reménytelenül szerelmes. A szeme kitágult, mintha a szavak, amiket „kimondott” meglepetés lett volna. Ajkai szétnyíltak és a keze azt kérdezte tőlem, Ez elég, Bree?

      Kiengedtem a levegőt és elmosolyodtam, megengedve magamnak egy percet, hogy örüljek a felismerésnek, hogy ez a gyönyörű, érzékeny, bátor férfi itt előttem szeretett engem. Egy másodperc múlva, így válaszoltam, Ez egy nagyon jó kezdet. Enyhén megráztam a fejemet, lepillantva. A többit meg ki fogjuk találni, rendben? A kezembe vettem az övét.

         Sebezhetőség árasztotta el a vonásait, ahogy bólintott felém, az arckifejezése a kétségeit közvetítette. A szívem összeszorult. Mi a baj, Archer?

      Néhány másodperccel később előrehajolt, a kezébe fogta az arcomat és gyengéden szájon csókolt, az ajkai az enyémen lebegtek, ahogy a homlokát az enyémen pihentette és behunyta a szemét. Hátrahajolt és azt mondta, Annyira szeretlek, hogy már fáj. És valóban, úgy nézett ki, mintha fájna neki.

         Egy kis mosolyt küldtem felé és az egyik kezemet az arcához emeltem és néhány pillanatra behunyta a szemét mielőtt elvettem a kezemet. Nem kell, hogy fájjon.

      Kifújta a levegőt. De fáj. Fáj, mert félek szeretni téged. Félek, hogy el fogsz menni és ismét egyedül fogok maradni. Csak ez százszor rosszabb lesz, mert tudom, mit veszítek… Én nem tudok… Beszívott egy reszketeg lélegzetet. Képes akarok lenni szeretni téged, jobban, mint hogy attól féljek, elveszítelek, de nem tudom, hogyan. Taníts meg erre, Bree. Kérlek taníts meg engem. Ne engedd, hogy leromboljam ezt. Könyörögve nézett rám, fájdalom vésődött arcának minden vonásába.

         Ó Istenem, Archer, gondoltam, a szívem szorosan összeszorult a mellkasomban. Hogyan tanítsak meg egy férfit, aki mindent elveszített, hogy ne féljen attól, hogy az újra megtörténik? Hogyan tanítsak meg valakit, hogy bízzon valamiben, amit egyikünk sem tud garantálni? Ez a gyönyörű férfi, akit szeretek, annyira törékenynek tűnt itt ülve előttem, kifejezve az irántam való szerelmét. Kifejezve az odaadását. Teljes szívemmel azt kívántam, hogy ez egy boldog dolog legyen a számára – de megértettem, hogy miért fájt.

         Szeretni egy másik embert mindig azt jelenti, hogy megnyitod magadat a fájdalom számára. Nem akarok többet elveszíteni, mint amennyit már megtettem, de ez nem éri meg? Nem éri meg adni ennek egy esélyt? Kérdeztem.

         A tekintetemet kutatta, és bólintott, de a szemei elmondták nekem, hogy nem volt meggyőzve arról, hogy komolyan gondolta. Vettem egy mély lélegzetet. Az lesz a feladatom, hogy rávegyem, hogy higgyen. Eléggé erősen hiszek majd mindkettőnk számára, ha az kell. A karomba vettem őt, majd odacsúsztam, így az ölébe tudtam mászni és közelebb fészkeltem magam hozzá. – Szeretlek, szeretlek, szeretlek, - suttogtam, mosolyogtam, és megpróbálkoztam azzal, hogy ez a pillanat boldog legyen.

         Visszamosolygott és az ajkait az enyémekhez nyomta, azt tátogva, „Szeretlek” a számnak, mintha szerelmet lélegzett volna a testembe.

         Folytattam az ellene való légzést és egy kis idő múlva, elkezdett egy kicsit fészkelődni, elrendezve engem az ölében. A pulzusom felgyorsult, ahogy a testem reagált a közelségére, az illatára, a nagy, kemény testének az érzésére, ami az enyémnek nyomódott és különösen arra a kemény és forró valamire, ami a csípőmnek préselődött.

         Lenyúltam és megdörzsöltem a nadrágja elején lévő dudort és elmosolyodtam a nyakán. – Állandóan kemény vagy? – kérdeztem, ajkaimmal a bőrén.

         Éreztem a mellkasomon, hogy némán kuncogott és mosolyogtam azon a tényen, hogy a néhány perccel ezelőtti szomorúság és feszültség feloldódott, ahogy a testünk felhevült. Hátrahajoltam és ránéztem, gyengédség és vágy ragyogott a szemében. Felemelte a kezét. Igen, amikor a közelben vagy – ezért fintorgok állandóan. Hamisított egy fájdalmas kifejezést.

         Megdöntöttem a fejemet. – Én azt gondoltam, hogy az a természetes személyiséged.

         Az is.

      Elnevettem magam, és amikor nagyobb nyomást fejtettem ki a kérdéses a grimaszt okozó dudorra, behunyta a szemét, az ajkai szétnyíltak.

         Amikor kinyitotta a szemét, azt kérdezte, Hiányzik, hogy hallhasd azt a hangot, amit szex közben kiadnék, ha lenne hangom? Az arcomat nézte, ahogy elgondolkodtam ezen.

         Egy hajtincset kisepertem a homlokából, majd lassan megráztam a fejem. Nem, nem gondolok erre. Nem támaszkodok a hangokra, amiket kiadhatnál, hogy olvashassak benned. Látom az arckifejezésedet és a tekintetedet. Lehajoltam és az ajkamat végighúztam az övén, majd hátradőltem. Hallom a lélegzeted, és tudom, hogy az ujjaidat a csípőmbe mélyeszted, pontosan azelőtt, mielőtt elmennél. Annyi sok módja van, hogy olvassak benned, Archer Hale. És imádom minden egyes részét.

      A szemei csillogtak, mielőtt hirtelen előre mozdult, a kezébe ragadva az arcomat és hátrafektetett engem a kanapéra, mielőtt felém ereszkedett volna. Volt egy olyan érzésem, hogy a beszélgetésnek vége. Pillangók keltek életre a bordáim között és a gyomrom összeszorult. Felnyögtem, egy mély, ziháló hang szabadult fel a torkomból és hagytam, hogy elvegye, felíveltem hozzá, a középpontom kitartóan kezdett el lüktetni. Hogyan lehet, hogy ez a férfi csak most kezdett el szexelni és csakis velem, néhány héttel ezelőtt és mégis megbíztam benne a testemmel, sokkal jobban, mint akikkel eddig voltam, és akik sokkal tapasztaltabbak voltak? Archer, túltejesítette, ami volt. A szájába mosolyogtam és ő is visszamosolygott az enyémbe, habár nem hajolt hátra, hogy megkérdezze, pontosan miért mosolygok. Nyelvemmel végigsöpörtem belül a száját, az íze olyan érzéseket keltett benne, hogy meg fogok gyulladni – hogy tud valakinek a szája ennyire finom lenni, hogy azonnal beleszédülsz a vágyba? Órák teltek el, mióta sört ittam, de ő megrészegített, megrészegített a szerelemmel, a vággyal, valami leírhatatlannal, amit nem tudtam megnevezni és mégis hozzám tartozott, a testemhez és a lelkemhez – valamilyen ősi kapcsolat, ami már azelőtt ott volt, mielőtt léteztem volna, mielőtt ő létezett volna, mielőtt ő vagy én ugyanazt a levegőt szívtuk volna, valami, ami meg volt írva a csillagokban.

         Erekcióját a középpontomhoz engedte, amitől levegőért kaptam és elszakítottam a számat az övétől, felnyögtem, ahogy a fejemet hátravetettem, heves élvezet vibrált keresztül az ereimen.

         - Archer, Archer, - ziháltam, - soha nem lesz senki más számomra. – Szavaim úgy tűnt lángra lobbantották őt, légzése éles zihálásban jött ki, ahogy felhúzta a pólómat és egyetlen mozdulattal kipattintotta a melltartómat, kitéve a melleimet a hideg levegőnek.

         Az egyik mellbimbómat a meleg szájába szívta, ahogy felnyögtem, és ujjaimat a hajába fűztem, elektromos szikrák lövelltek a mellbimbómtól a megduzzadt csikómig. Csípőmet felfelé toltam, neki a keménységének és ő sziszegve szívta be a levegőt, hátrahúzódott, lenézve rám, szemhéjával félig leeresztve. Még jobban benedvesedtem, csak az arcán lévő kifejezéstől és a szám szétnyílt. Intenzitás és vágy csillogott a tekintetében, de egyben az irántam való szerelem is. Soha nem láttam még semmilyen ehhez foghatót. Az erő ebben a kifejezésben annyira áll-leesős volt, hogy néhány pillanatig csak bámulni tudtam, ahogy a vér folytatta dél felé vándorlását, amitől tele lettem kétségbeesett akarással. Olyan érzés volt, mintha az egész testem egy élő dróthuzal lenne – és ezzel együtt a szívem is. Ez már majdnem túl sok volt.

         Archer hirtelen felállt, és intett, hogy emeljem meg a karomat a fejem fölé. Megtettem, és ő felhúzta majd levette a pólómat, majd a nadrágomhoz mozdult, kigombolta, majd letolta a lábamon. Levette a cipőmet, majd teljesen lehúzta a farmerem, azt is ledobva a padlóra. Néhány másodpercig csak állt felettem, nehezen lélegzett, nadrágja sátrat formázott, gyönyörű mellkasa kirakatban volt és a tekintete a testemen kalandoztak. Az én szemem kitágult, és a vérem lüktetett a csiklómban a tekintetétől. Nem tehettem róla, a kezemet a lábam közé csúsztattam és egy ujjamat a nedvességembe nyomtam, feltárva magamat. Felnyögtem az érzéstől. Archer tekintete fellobbant, ahogy a kezemet nézte, majd felém mozdult, megpördített, így most már a hasamon voltam a kanapén, amint meglepetten beszívtam a levegőt. Hátranéztem a vállam felett, amint levette a nadrágját, és újra visszajött felém és csak lebegett felettem így éreztem a forróságát, de a bőrét nem.

         Visszanéztem a vállam mögé és az az intenzív kifejezés még mindig ott volt. Az agyamat elködösítette a vágy, de elismertem, hogy bár szeretem az édes, gyengéd Archer-t, szeretem az irányító Archer-t is. Bármi hozta ki ezt az oldalát, hogy éljen, magamhoz öleltem és még többet akartam. – Kérlek, - mondtam suttogó lélegzettel és a szeme az enyémhez rebbent, kitisztulva, mintha kijött volna a transzból.

         Kezébe vette magát és merev szerszámát a fenékvágatomhoz dörzsölte fel és le és fel és le, amíg már ziháltam és a kanapé párnáiba nyomtam magamat.

         A bejáratomhoz igazította magát, és gyengéden belém csúszott, lassan, centiről centire és megkönnyebbülésemben felnyögtem. Nem tudtam szétnyitni a lábamat, amiatt, ahogy hozzám préselte magát és attól az érzéstől, ahogy belém hatolt már majdnem túl sok volt, túl szűk és a mérete is túl nagy volt számomra, hogy ebből a szögből alkalmazkodni tudjak hozzá. De egy percre megállt, engedve, hogy a testem hozzászokjon és amikor kifújtam a levegőt, lassan, kényelmes simogatásokkal elkezdett ki és becsusszanni bennem.

         Kezemet a párna alá raktam, amin a fejemet pihentettem és az arcomat oldalra fordítottam. Lejjebb hajolt és elkapta az ajkamat egy perzselő csókra, olyan ritmusba nyalta és szívta a nyelvemet, ahogy a farka mozgott ki és be a nedvességemben. Amikor megtörte a csókot és hátradőlt, megláttam a tükörképünket a kanapéval szembeni nagy ablakban – bárki benézhetett volna, de természetesen senki nem tudott ebbe az elkerített, távoli birtokra belesni, így nem aggódtam emiatt. Csak néztem a tükörképünket, megbabonázva a látványtól és az érzésektől.

         Archer egyik térde a kanapén volt a lábam másik oldalán és a másik még mindig a padlón, térdét behajlította, ahogy hátulról jött belém. A látvány ősi volt, és az érzés felséges, ahogy a nagy, kemény farka belém hatolt és a csiklóm minden egyes alkalommal a kanapénak dörzsölődött, amikor lefelé mozdult. Olyan volt, mintha birtokolni akarna, uralkodni rajtam, eggyé olvasztani a testünket. Nem tudtam mozogni, csak elvettem, amit adott, megbíztam benne a testemmel és a szívemmel. És azt tettem. Megbíztam benne mindennel, ami benne volt.

         Az arcomat a párnába temettem és beleharaptam, nem akartam még elmenni, folytatni akartam, még tovább és tovább. Szeret engem, a szívem dalolt. És én is szerettem őt, birtokolt engem, a testemet és a lelkemet. Az összes többi dolog nem érdekelt. Minden ki fogja dolgozni magát. És ebben a pillanatban, lényem minden egyes sejtével hittem ebben.

         Archer gyorsabban kezdett mozogni, keményebben lökte belém magát, szinte büntetve és én imádtam, annyira imádtam, hogy nem tudtam megállítani az orgazmust, ami hirtelen elragadott, keresztüláramolva a belső izmaimon szinte fájdalmasan édes lassúsággal, a középpontomból kifelé terjedve, fel a gyomromig és végig lefelé a lábamon. A párnába sikítottam, belétemetve az arcomat, ahogy a testem összerándult és extázisban vonaglott.

         Archer lökési felgyorsultak és szaggatottak lettek, légzése hangosabbá vált és a középpontomban éreztem egy kis utórezgést a felismeréstől, hogy mindjárt elélvez.

         Három hosszú lökés után, minden egyesnél hangosan kifújta a levegőt, ahogy belém nyomta magát, kezét a kanapéra tette a testem mellé, hogy megtartsa a súlyát. Éreztem, hogy még nagyobbra nő bennem, kitágítva, mielőtt megéreztem a megkönnyebbülésének forróságát és rám omlott, félig rajtam, félig a kanapén volt, így a súlyának a többsége a kanapé szélére esett.

         Néhány percig mind a ketten csak ziháltunk, megpróbáltuk a szívverésünket ellenőrzés alá vonni. Archer az arcával a tarkómhoz dörgölődzött, végigcsókolva lefelé a gerincemet addig, amíg elért anélkül, hogy elmozdította volna a testét. Meleg szájának érzése alatt megnyugodtam, becsuktam a szememet és elégedetten sóhajtottam. Orrát végigfutatta a bőrömön, majd ismét megéreztem az ajkait, ahogy a szája szavakat formált, Szeretlek, szeretlek, szeretlek.

**********

         Egy kicsivel később, miután lefeküdtünk, egyedül ébredtem. Kábultan felültem és körbenéztem, de Archer-t sehol sem láttam. Felkeltem és a lepedőt a meztelen testem köré csavartam és elindultam megkeresni őt. Egy székben ülve találtam meg az előszobában, csak egy farmert viselt, aranybarna bőre csillogott az ablakon beáramló holdfényben, gyönyörűnek és törékenynek látszott, könyöke a térdén pihent és az egyik kezével a tarkóját masszírozta, ahogy lefelé nézett.

         Odamentem hozzá és letérdeltem előtte. – Mi a baj? – kérdeztem.

         Rám nézett, és egy édes mosolyt küldött felém, ami arra a férfira emlékeztetett engem, aki frissen borotvált arccal jött ki, és aki annyira bizonytalanul nézett rám. Kisepert egy hajtincset az arcomból, majd azt mondta, Szeretnél gyerekeket, Bree?

      Összevontam a szemöldökömet, és a fejemet egy kissé hátradöntöttem, ahogy kiengedtem egy apró nevetést. – Végül is, igen. Miért kérdezed ezt?

         Csak kíváncsiságból. Rájöttem, hogy igen.

      Összezavarodtam. – Te nem akarsz gyerekeket, Archer? Én nem…

         Megrázta a fejét. Nem ez az egyetlen dolog. Ez csak… hogyan tudnék eltartani egy családot? Nem tudom. Még magamat is alig tudom eltartani itt. Van egy kis pénzem, ami a szüleim biztosítási kötvényéből maradt, de a legtöbb elment a kórházi számlákra. A nagybátyám tartott el bennünket a katonaságból származó rokkantsági pénzéből és most, van egy kis biztosítási kötvényem, ami megmaradt tőle – ez ki fog tartani, amíg nem élem meg a száztíz éves kort… de ennyi. Tekintetét elfordította tőlem, kinézve az ablakon.

         Felsóhajtottam, a vállam leesett. – Archer, lehet munkád, csinálhatsz valamit, amit szeretsz. Nem gondolod, hogy az ilyen vagy olyan fogyatékkal élő embereknek bármikor lehet karrierjük? Ők-

         Akarod hallani az első alkalmat arról, amikor egyedül hagytam el ezt a birtokot? kérdezte, félbeszakítva engem.

         Tanulmányoztam az arcát, és bólintottam, hirtelen szomorúság ragadott meg, de nem tudtam biztosan, hogy miért.

         A nagybátyám négy évvel ezelőtt halt meg. Saját végrendeletet készítettet, és így elhamvasztották. Az orvos szakértői személyzet eljött, hogy elvigyék a testét és egy héttel később visszahozták a hamvait. A következő hat hónapban nem láttam senkit sem.

      A nagybátyámnak volt tartalékkészlete ételekből lent a pincében – az egyik őrült paranoiájának a részeként – és ez tartott életben olyan hosszú ideig. Elkezdtem növeszteni a hajamat, a szakállamat… akkor nem egészen tudtam, hogy miért, de most, azt hiszem ez volt a másik módja, hogy elrejtőzzek az emberek elől, akikkel tudtam, hogy végül szembe kell néznem. Őrültség, ugye? Pillantása újra megtalálta az enyémet.

         Élénken megráztam a fejemet. – Nem, ez egyáltalán nem őrültség, - mondtam lágyan.

         Szünetet tartott, rám nézett, majd folytatta. Visszatartottam a lélegzetem. Ez volt az első igazi alkalom. hogy magától megnyílt nekem, a puhatolózásom nélkül.

         Első alkalommal, amikor elmentem az élelmiszerboltba, két órába telt, hogy felsétáljak azon a felhajtón, Bree, - mondta megtörten. Két órába.

      - Ó, Archer, - suttogtam, könnyek gyűltek a szemembe, kezemmel megmarkoltam a combját, lehorgonyoztam magam hozzá. – Megcsináltad, nehéz volt, de megcsináltad.

         Bólintott. Igen, megcsináltam. Az emberek megbámultak, suttogtak. Megragadtam néhány kenyeret és mogyoróvajat, és ezen éltem egy hétig, amíg bátorságot nem gyűjtöttem, hogy ismét visszamenjek. Kifújt egy kis levegőt, az arckifejezése fájdalmas volt. Hét éves korom óta nem hagytam el ezt a földet, Bree

      Egy percre elnézett mellettem, nyilvánvalóan visszaemlékezett. Egy kicsivel később, jobb lett. Figyelmen kívül hagytam az embereket és ők is engem – csak kezdtem elvegyülni, azt hiszem. Ha valaki beszélt hozzám, a másik irányba néztem. Utána jó volt. Terveket készítettem itt, és elfoglaltam magam. Egyedül voltam, annyira átkozottul egyedül. Egyik kezét keresztül futatta a haján, arckifejezése elkínzott volt. De a legtöbb nap kifárasztottam magam…

      Éreztem, hogy könnyek csillogtak a szememben, még mélyebben megértve a bátorságát, amit Archer szerzett, hogy még egy lépést tegyen erről a földről.

         - Utána elmentél szórakozni Travis-el… és meglátogattál engem a bisztróban, - mondtam. – Megcsináltad, Archer. És ez hihetetlenül bátor dolog.          Felsóhajtott. Igen, megcsináltam. De addigra eltelt négy év. Négy év kellett, hogy megtegyek még egy lépést – és még csak nem is tetszett.

      - Nem tetszett Travis-el, mert ő a rossz személy volt, megbízhatatlan, de velem szeretted, ugye? Akkor ez rendben volt?

         Lenézett rám, szeme megtelt gyengédséggel, amikor az egyik kezét egy másodpercre az arcomra tette, majd elvette. Igen, az mindig rendben van, amikor veled vagyok.

      Odahajoltam hozzá. – Nem foglak elhagyni téged, Archer, - suttogtam, kipislogva a könnyeket a szememből, ahogy felnéztem rá.

         Tekintete még inkább melegebb lett, ahogy letekintett rám. Ez bárkinek egy hatalmas teher lehet, Bree. Úgy érezni, hogy ha elhagysz egy személyt, az egész életük porba fog hullani. Ez az, amin itt kint gondolkoztam. Azt a terhet lehet, hogy a végén rád fogom terhelni, azt a nyomást, hogy úgy érezd szeretned kell engem.

      Megráztam a fejem. – Nem, - mondtam, de a szívem tompán kalapált a mellkasomban, mert azt is megértettem, amit mondott. Nem értek egyet vele, és amennyire nyugtalan voltam ebben a pillanatban, nem volt semmilyen ok sem a világon, amiért valaha is elhagynám őt, de a bizonytalansága gyomron talált, mert volt értelme.

         Archer lenyúlt, és megbillentette egy kicsit a fejem, szeme a nyakam oldalára mozdult, ahol a kiszívott folt volt, amit nekem csinált – még mindig vörös volt, és szörnyen festett, abban biztos voltam. Összerándult, és elengedett, majd felemelte a kezét. Nem tudom, hogy tehettem ezt. Jobbat érdemelsz, mint a semmit, amit nyújtani tudok neked. De sokkal jobban fáj, ha arra gondolok, hogy elengedlek. Sóhajtott, tekintete az arcomon kalandozott. Annyi minden van, amire még rá kell jönnöm, és annyi sok dolog van ami ellenünk dolgozik. Felemelte az egyik kezét és végiggereblyézte vele a haját, arckifejezése fájdalmas volt. Az agyam megfájdul, amikor állandóan erre gondolok.

      - Akkor most ne gondolj erre, - mondtam gyengéden. – Egyszerre egy napot éljünk meg és majd csak kitaláljuk, amikor jön, rendben? Most túl soknak tűnik, mert egyszerre gondolsz mindenre. Nézzük csak lassan.

         Néhány másodpercig csak bámult rám, majd bólintott. Felálltam és az ölébe ültem, szorosan megöleltem, fejemet a nyakába temettem. Még néhány percig így ültünk, majd felkapott és visszavitt az ágyba. Amint elaludtam a karjában, álmosan eszembe jutott, hogy azt gondoltam, ha kimondjuk egymásnak, hogy szeretlek, akkor az erősebbé tesz majd minket – de helyette, Archer-nek, ez csak még magasabbra tette a mércét.

Tizennegyedik fejezet

Tizennegyedik fejezet

Saint

El fogom cseszni ezt az egészet. Egészen a csontjaim belsejéig éreztem.

         Meg kellett érintenem őt. Meg kellett próbálnom, hogy csillapítsam azt, ahogy belévágtam és hagytam vérezni őt. Nem maradt rejtve a habozásom, és az ellenállásom, amitől a szeme elsötétedett és a szája megkeményedett. Még a nyilvánvaló csalódottságával is, nem robbant ki, nem lett utálatos, amitől minden csak még inkább összekuszálódott a fejemben. Azt tettem, amitől tudtam, hogy egy ideig elmenekülök ezektől, megcsókoltam, elkezdtem levenni a ruháit és a kemény testének préseltem magam. Merev volt, és egy másodpercig nem válaszolt, de mint mindig, amikor így vagyunk együtt, a nagy teste kezdett ellazulni.

         Azt nézni, ahogy Royal kényelmesen érezte magát a kanapéján, attól minden aggodalmammal, minden gondommal, minden bizonytalan részemmel el akart menekülni tőle és soha vissza sem nézni. Az összes olyan kérdés, mint, miért akarna engem, hogy mennyi ideig tartana, amíg találna valakit a csalódást okozó énem helyett, valakit, aki nem ragadt le a múltban, keresztülszáguldott az agyamon, mint egy szirtről lehullott elszabadult szikladarab. Ha nem lett volna valódi öröm, valódi hála a lilán izzó szemében, amikor meglátott engem az ajtóban, akkor eliszkolok, és soha nem beszélek vele többé. Utálom, hogy ettől a dologtól vele, így éreztem magam, hogy ez a nevetséges gyengeség az elmém legelejére került. Úgy éreztem magam, mintha az időben ragadtam volna. Én csak nem tudtam ezt kezelni, így leállítottam őt, amikor megpróbálta megmagyarázni. Védtem magamat, elszigeteltem a szívemet, de egy kicsit azt is tudtam, hogy a szavaim azon a bizonyos határon lebegtek, amit ha átlépünk baj lehet, és ahol ő is aggódott és a szíve is nagyon jól lehet ugyanolyan törékeny volt, mint az enyém.

         Amikor azt mondta, menjek el, amikor az ajtóhoz sétált, mint aki tényleg végzett ezzel az egésszel, a levegő kiszökött a tüdőből, és még a vérem is megfagyott az ereimben. Nem tudtam neki mindent megadni, amit akart, ami túlságosan sebezhetővé tett, de meg kellett neki mutatnom, hogy lássa ez épp olyan fontos a számomra is, mint számára. Az egyetlen mód, ahogy ezt meg tudtam tenni anélkül, hogy megakadnék a szavaimban, az a testemmel volt. Természetesen akartam őt és ezt ő is tudta, de nem hittem, hogy azt is tudta-e, hogy ez sokkal több volt annál. Én csak egyszerűen nem tudtam találni egy olyan módot, hogy ezt az egészet megmagyarázzam neki anélkül, hogy őröltnek hangzanék, vagy egy bizonytalan és éretlen gyereknek.

         Felnyögtem, amikor teljesen az ajtónak nyomott és az ujjait a hajamba fúrta. A szemeivel lenézett rám, ami úgy égett, mint egy végtelen lila és kékszínű folyó.

         - Ezt a beszélgetést egy bizonyos ponton be kell majd fejeznünk, Saint.

         Kezemet a pólója szegélye alá tettem, így a tenyerem fel tudott siklani a kockákon a bordái vonalán.  A bőre mindig olyan meleg volt. Mindig annyira erős és eleven volt, annyira rugalmas és biztonságos. Az, hogy hagyta, hogy én irányítsak, hogy én diktáljam a tempót, amikor együtt vagyunk, a legerősebb és a legkívánatosabb nővé tett a világon. Ez mámorító volt. Nem tudok csak úgy elsétálni ettől, még ha végül ez lesz a legjobb mindkettőnk számára.

         - De ez várhat, Nash. – Ajkamat végighúztam a torkán és éreztem, ahogy nyelt. Utáltam, hogy úgy érezte, velem, meg az összes gondommal kellett foglalkoznia mindenek felett, ahelyett, hogy harcolt volna, az apjára való tekintettel.

         Megpuszilta a halántékomat, majd a nyelvével végigkövette a fülkagylómat. Ettől mindenhol megremegtem, amikor a fülembe suttogott, - Nem, nem most. De nemsokára.

         Még jobban nekem nyomta magát, amitől a lábaim szétnyíltak. Kezei a fenekem görbületére vándoroltak és levegőért kaptam, amikor megmozdult, felemelt, és arra ösztökélt, hogy a dereka köré kulcsoljam a lábamat. Magas voltam, nem egy apró lány. Nem volt sok olyan eset, ahol meg kellett volna fontolnom a kecsességet, de mindent összevetve egy óriás volt, így nem úgy tűnt, mintha észrevette volna a súlyomat, amikor elmozdult az ajtótól és elindult lefelé a folyosón, hogy a hálószobájába menjen. A válla köré fontam a karomat és lezártam a számmal az övét, amíg sétált. Imádtam azt, ahogy a testünk egymáshoz dörzsölődött. Még a műtősruhámon és az alatta lévő rétegeken keresztül is éreztem, hogy a mellbimbóm megkeményedett és éreztem a farmerjának vastag anyagán át is, hogy a teste válaszolt. Nyelvemet az övé körül forgattam, majd megszívtam, kifulladásig csókolva, hogy mire elértünk a hálószobába már mind a kettőnknek szüksége volt, hogy feljöjjön levegőért.

         Előrehajolt és az ágy közepére dobott, majd visszahúzódott, hogy a fején keresztül levegye a pólóját. Most látvány nyílt arra, amit soha nem lehet megunni. Az izmok és az aranybarna bőr annyira feszesen megnyúlt, amitől mindig kiszáradt a szám, az ujjaim bizseregtek és viszkettek, hogy mindenhol végigsimítsák, de a tetoválások, a jelek voltak azok, amik meghatározták, díszítették őt, és ami éppen olyan vonzó, két lábon járó művészeti galériává tette őt. A tinta, ami kanyargott és tekergett fel és le a karján bámulatos és szemet gyönyörködtető volt, de a sárkány, a másik része, amit mindig is szerettem volna megérinteni. A szárnyak, a tűz, a pikkely, ami annyi sokat takart a testéből… olyan volt, mintha egy második bőre lett volna, és csak kevesen vagyunk, akik bepillantást kaptak ebbe az egész nagyságba és én vagyok közülük az egyik szerencsés.

         Kipattintotta az övcsatját és felemelte az egyik szemöldökét. Felültem és levettem a felsőmet. A kórházi munkaruha nem a leghízelgőbb darab, amit az ember viselhet, de nem úgy tűnt, mint akit zavart. A tekintete azt tette, amit szokott, szinte egészen fekete lett, amikor nem maradt rajtam semmi mást előtte, mint a fehérneműm. Kinyújtotta az egyik ujját és végighúzta a völgyön a két mellem között.

         - Imádom a szeplőidet.

         Megremegtem, de a szemében lévő tekintettől és az arcán lévő kifejezéstől a testem folyékonnyá vált és mindenhol melegség árasztott el. Készültem, hogy kinyúlok érte, hogy magamra húzom, de ő lehajolt és ugyanazt az ujját használta, hogy lehúzza a melltartó kosarát az egyik mellemről. A mellbimbóm mohón ágaskodott, hogy találkozzon a közeledő nyelvével. Fészkelődtem, izegtem-mozogtam alatta, ahogy megnyalta, és beszívta a meleg szájába. Megragadtam a nem létező haját, fejemet oda-vissza dobáltam a takarón, mert annyira aprólékos, olyan alapos figyelmet szentelt arra, amit velem csinált. Felemeltem a fejemet, hogy megmondjam neki, hagyja abba, hogy vegye le a nadrágját és csináljuk, amikor a másik mellemre mozdult és ez volt a másik vége a kellemes kínzásnak.

         Mire végzett, ziháltam és kész voltam felrobbanni pusztán attól, hogy a mellemet kényeztette. A melltartómat teljesen lehúzta és messzebbre lökött az ágyon. Azt gondoltam, hogy most már le fogja húzni a bugyimat és haladunk tovább a szexszel. Kétségbeesetten akartam őt, éreztem, hogy a testem felzokog ettől a fogadtatástól és a várakozástól, de Nash úgy tűnt, nem siet és ma este nem fogja hagyni, hogy én irányítsak. Hagyta, hogy a farmerje leessen, és szántam rá egy percet, hogy értékeljem a bokszere elején lévő dudort. Nem volt semmi, amit megváltoztatnék rajta, és a tetovált szárny végig az oldalán, úgy tűnt, mintha lebegne, amikor vett egy mély levegőt majd lassan kifújta, amíg azon dolgozott, hogy az utolsó ruhadarabjaimat is eltávolítsa az útból.

         Szemei indigó árnyalatúak voltak, és volt egy kis pír a lebarnult bőre alatt. Valami járt a fejében, valami, amiről nem volt tudomásom, de amikor a lábam közé kúszott az ágyon és egy harapós csókot nyomott a combom belsejére, mielőtt felemelte volna azt a vállára, már tudtam.

         Az elmúlt néhány hónapban sokat szexeltünk, valószínűleg a rengeteg lenne a helyes kifejezés. Nash a száját használta rajtam, ami már nem volt idegen, ijesztő és új. Jó volt ebben, én mindig élveztem, de ez most más volt, az egész más volt. Ő most nem csak szeretkezett velem, nem csak megpróbált beindítani vagy felpörgetni. Ő most imádott engem. Megpróbált megmutatni nekem még egy másik módot, hogy milyen gyönyörűnek és tökéletesnek látott engem.

         - Nash? – mondtam ki a nevét… nos, sokkal inkább fojtottan nyögtem, mert a szája és a keze olyan dolgokat csinált, amitől darabokra hullottam. Éreztem, hogy a kezem szoros csomóban markolta a takarót, ahogy végigsimított a sima nyelvével a különösen érzékeny idegcsomómon.

         - Hmmm? – hümmögött nekem és ettől felsikítottam, mert amikor ezt csinálta, csapdába ejtette a csiklómat a fogai közé és a rezgéstől a szemem visszafordult a fejembe.

         Mindkét kezét a csípőm két oldalára tette, lábamat a széles vállán tartotta, és sötét fejét a szinte teljesen a szívembe temette. Ez buja és dekadens érzés volt, mert ez mutatta meg, hogy mennyire elszánt, hogy igazolja az álláspontját. Megfeszültem, egy apró remegés indult meg a gerincem tövéből, és amikor a száját felváltotta a felfedező és simogató ujjaival, ez elég volt egy gyenge lökésnek, és leestem a szakadék széléről. Halványan érzékeltem, hogy végigcsókolja a remegő hasamat, éreztem, hogy az ujjai mozognak és játszadoznak velem, hogy teljesen kicsikarják a választ, de a szeme volt az, ami annyira sötét, és annyira rám koncentrált, hogy a szívem megadta magát és az összes zavaró hang a fejemben végre elnémult.

         Leengedte a lábamat az oldala mellé és mintát rajzolt a puha bőrömre pontosan a jobb mellem alá.

         - Annyira édes vagy. Kívül és belül. – Hangja rekedt volt, ezért lenyúltam, így fel tudtam húzni őt magamra.

         Mindig ilyen dolgokat mondott nekem. Azt mondta gyönyörű vagyok, és hogy kedves és vicces is. Gyakran mondta azt is, hogy én vagyok a kedvence az ágyban. Soha nem válaszoltam egyikre sem, de eddig nem volt olyan út, amit az imént adott nekem.

         - Köszönöm. – Még a saját fülem számára is olyan volt a hangom, mintha be lett volna rozsdásodva és már régóta nem használtam volna. Elfogadni egy bókot nem kellene olyan nehéznek lennie. Az, ahogy Nash rám néz, a tükörképem azokban a végtelen lila színű szemekben, a legszebb dolog volt a világon, és sokkal nehezebb volt úgy tenni, hogy nem látom pontosan ugyanazt, mint amit ő lát bennem.

         Az egyszerű szavaim fény-árnyék hatást kelltettek a gyönyörű szemében. Megemelte magát rajtam merev tartásban így le tudtam küzdeni róla és a kőkemény merevedéséről a bokszerét. Kiszabadult, vastag volt és készen állt, és egy új díszítést viselt magán. Pislogtam, majd kérdőn felpillantottam rá.

         - Miért van a péniszeden gyűrű?

         Horkantva felnevetett, ami azt gondolom sokkal inkább a testrész klinikai kifejezésének szólt, mint a valódi kérdésemnek.

         - Én csak kivettem onnan a súlyzót.

         Megduzzadt erekciójának feje mögött volt egy vékony karika, ami körbeérte a teljes farkát. A kis ezüstgyűrű lenyűgöző volt. Nem voltam a testékszerek szakértője, senki nem volt számomra mérvadó, de még soha nem láttam ilyet, különösen hogy párt alkotott a csúcsán lévő piercinggel, ami teljesen előnyére vált és el kellett ismernem, hogy hatalmas rajongója voltam.

         - A farkad ékszert visel.

         Igazából elnevette magát, és az egyik karjával átfogta a vállamat és átfordított minket, így most meglovagoltam őt. Kezét a feje mögé dugta és felvigyorgott rám.

         - Szeretem váltogatni. Jó érzés lesz, higgy nekem.

         Nem kételkedtem ebben, és az első alkalommal azóta, mióta elkezdtünk szexelni, komolyan azt kívántam, hogy ne legyek ennyire forradásos, ennyire rémült, hogy erről a dologról beszéljek vele, amit valójában csinálunk. Ha ez egy kapcsolat lenne, egy elkötelezett kapcsolat, akkor fogamzásgátlót szednék, hogy érezzem, ahogy az egész kemény és forró része csúszik a hűvös fémmel a köztünk lévő latex nélkül. Ez istenien hangzott és haragudtam magamra, hogy a saját akadályom áll az életem elé és akadályoz meg abban, hogy rájöjjek, mit csinálok ezzel a gyönyörű és vonzó férfival.

         Hátradőltem és benyúltam az éjjeliszekrényébe egy doboz óvszerért, ami tudtam, hogy ott volt. Amíg én így kinyújtóztam, ő a hüvelykujjával nyomon követte a bordáim vonalát a testem mindkét oldalán. Mindig annyira tiszteletteljes, annyira tapintatos volt, amikor rám tette a kezét. Még egy egyszerű simogatás is olyan volt, amitől a szívem előre felgyorsult és a vérem felforrt.

         Mielőtt ráhúztam volna az óvszert, néhány percet rászántam, hogy játsszak az új kis fémtárggyal. A barázda balra, az, ahogy felforrósodott a bőrén, jó szórakozást ígért, az biztos. A számba akartam venni, de a kezével a hajamban megállított engem.

         - Ez alkalommal nem.

         Megemeltem rá az egyik szemöldökömet, ahogy elvette tőlem az óvszert és felhúzta magára. Sürgetett, hogy magasabbra emelkedjek a térdeimen és a merevsége fölé helyezett engem. Megértettem, hogy megpróbálja kifejezni a véleményét. Hogy megpróbál megmutatni nekem valamit, amit nem fogadnék el, vagy hallanám meg, de ketten voltunk benne ebben és biztos akartam lenni abban, hogy tudja, mennyire sokat éreztem én is iránta. Én csak össze voltam zavarodva és realista próbáltam lenni, mindent egy dobozba tartani amitől nyugodt voltam.

         Nem kaptam esélyt, hogy viszonozzam az érzést, vagy az érzelmet, mert magára húzott és elvesztettem a gondolkodás képességét. Hatalmas srác volt, mindenhol. Vastag volt és duzzadt, így a kezdeti behatolás után, egyetlen gördülő, meleg siklással a gyűrű, amit viselt még inkább kitágított, végighúzta az érzékeny belső részemen… ez képtelenné tett, hogy bármi mást is csináljak azon kívül, hogy csak érezzek. A nyomás nagyobb volt, mint általában, a belső részünk súrlódása erotikusabb. Azt gondoltam, még azelőtt el fogok élvezni, mielőtt teljesen belém hatolt volna.

         - Ó édes… - Meglehetősen biztos voltam benne, hogy a szemgolyóm teljesen befordult a koponyámba.

         Kuncogott, amitől az érzés élesebb lett, és kinyitottam a szememet, hogy lenézzek rá, amikor teljesen elmerült bennem. Azt gondolom, azt szerette a legjobban, amikor én vagyok felül, mert ilyenkor nem volt más választásom, csak őt nézni. Most önelégültnek és elégedettnek látszott magával.

         - Jobb lesz. Mozognod kell, Saint. – Felemelte mindkét kezét és megragadta a melleimet.

         Hátravetettem a fejemet és felnyögtem. Megfogadtam a tanácsát és az tettem, amit kért. Elkezdtem lovagolni rajta, fel és le, a karika a PA-val húzott és nyomott a belsőmben, annyira jó volt. Begörbítettem az ujjaimat a mellkasán és néztem őt, ahogy engem nézett. Ha lehetséges volt, a szeme egyre sötétebb lett, ahogy egyre közelebb értem. Elmozdultam, rányomtam magam, hallgattam, ahogy a légzése egyre gyorsabb lesz, és mulattam azon, hogy a mellkasa egyre gyorsabb ütembe járt fel és le. Közel voltam, nagyon közel, és tudta, ha megkérném, hogy érintsen meg csak egy kicsit jobban, vagy ha csak lenyúlnék a lábam közé, hogy megérintsem magamat, végem lenne. Kinyitottam a számat, hogy könyörögjek neki, hogy megkérjem, fejezze be, de mielőtt kiejtettem volna a szavakat, hírtelen ülőhelyzetbe tornázta magát és átfordított minket.

         Megemelkedett felettem, kezével megfogta az arcom mindkét oldalát. Az arckifejezése egy kicsit vadabbá vált, és amikor meg akartam kérdezni, hogy mi folyik itt, megtámadta a számat és elkezdett mozogni ki és be, nekem lökte magát, lüketett a testemben, mintha birtokolni akarna. Minden, amit tenni tudtam, hogy tartsam az iramot, mert már annyira közel voltam a szakadékhoz. A körmömet elég keményen a vállába vájtam, hogy éreztem, ahogy a bőr felszakadt. Nyelvének első simogatása az enyémen, fogának harapása az ajkamon kellett ahhoz, hogy darabjaira hulljak alatta egy olyan orgazmusban, ami teljesen kifordított önmagamból. Csak kapaszkodtam belé, hagytam, hogy kiengedje és belém lökje magát, amíg az orrát a nyakhajlatomba nem temette és felnyögött a saját beteljesülésében. Ez nem csak szex volt; most Nash nekem adta egy részét, hogy megtartsam örökre.

         A keze lehullott az arcomról, de nem mozdult. A légzése szaggatott volt a fülemben és éreztem a sajátomon, hogy a szíve gyorsan dübörgött. Enyhítő kézzel simogattam a sárkány gerincét, éreztem, hogy Nash teste egy kicsit megremegett az érintésre.

         - Tönkreteszel, Saint.

         - Sajnálom.

         Felsóhajtott és átfordult, így a mellkasára húzott engem.

         - Csak próbálj meg összerakni, amikor végeztél velem, rendben?

         Nem tudtam, mit mondjak erre, vagy, hogy ezt az ígéretet meg tudtam-e tenni neki. A karja alá görbítettem a kezemet és az arcomat a mellizmához dörzsöltem. Túl kemény volt, hogy bármilyen kényelmes párnául szolgáljon, de nem akartam megmozdulni.

         - Veled maradhatok ma éjszakára, Nash? – Nem tudtam megadni neki az összes dolgot, amit tőlem akart, de ezt meg tudtam tenni.

         Sóhajtott és ez felborzolta a hajamat a fejem tetején. – Ezen a ponton, komolyan azt kívánom, hogy egy olyan helyen legyünk, ahol egyetlen ilyen kérdés sincsen, amiről azt gondolod, hogy még meg kell kérdezned.

         Nem tudtam, hogy egy ilyen hely, mint ez, létezik-e számunkra, de úgy éreztem, ha létezne, akkor az itt lenne, ebben a pillanatban, ahol össze voltunk fonódva, és egy része voltunk a másiknak.

         Másnap reggel Nash késésben volt, aminek lehetett valami köze ahhoz, hogy előtte ébredtem és nem tudtam ellenállni annak, hogy a számat a rozsdamentes acél köré ne fonjam. Biztos voltam benne, hogy élvezte ezt a reggeli ébresztőt, de kiviharzott az ajtón, valami olyasmiről motyogva, hogy fel kell hívnia egy lányt, akiről Phil azt gondolta, hogy tud segíteni az üzlettel és kitérőt kell tennie az új boltnál és ellenőrizni a vállalkozót. Annyi golyóval zsonglőrködött, hogy fogalmam sem volt róla, hogyan tartotta az egészet egybe, vagy ezeken felül hogyan talált időt arra, hogy velem és az összes bajommal is foglalkozzon.

         Keményen megcsókolt, mondta, hogy készítsek reggelit, vagy bármit amit akarok, és kiszáguldott az ajtón, mint egy tetovált tornádó. Sokszor töltötte nálam a reggelt, amikor nekem dolgozni kellett mennem, viszont furcsa volt most a másik oldalon lenni. Kávét csináltam, az egyik pólóját viselve, ami túl nagy és túl hosszú volt, amikor kopogtattak az ajtón. Figyelmen kívül akartam hagyni, mert úgy éreztem, hogy nem az én tisztem, hogy válaszoljak erre Nash lakásán, amikor az ajtón keresztül a nevemet kiabálták.

         - Saint? Royal vagyok. Beszélhetnék veled egy percre? Tudom, hogy itt vagy, mert a Jettád kint áll.

         Huh. Nem akartam szembenézni vele a tegnap este után. Nem akartam, hogy lássa, mennyire féltékeny voltam azért, mert egy normális estét töltött Nash-el, de egyébként az ajtóhoz léptem és kinyitottam.

         Duplán bukfencet vetettem és úgy éreztem leesett az állam, amikor megpillantottam. A mesés gesztenyebarna haja fel volt csavarva egy kontyba a fején, nem volt rajta smink és egy kékes-fekete alapú rendőri egyenruhát viselt, mint minden utcai zsaru Denver-ben. Egy sapka volt a karja alatt és egy pisztoly a biztonsági övének derekán. Nem tudtam elhinni, hogy ez ugyanaz a lány, aki tegnap este rózsaszín magas sarkúban és testhez simulós farmerben volt.

         - Zsaru vagy?

         Elment mellettem, és besétált a konyhába, ahol már lefőtt a kávé. Otthon érezve magát Nash szekrényében kutakodott, amíg talált egy bögrét. Kifogásolnom kellett volna az arcátlanságát, de még mindig sokkos állapotban voltam attól, hogy fegyvere volt.

         - Aha. – Megnyomta a „h”-t és nekem is töltött egy bögrével. – Figyelj, Szeretnék megmagyarázni neked valamit a fiúdról.

         Már a nyelvem hegyén volt, hogy tagadjam, hogy bármim is volt ő, de dühösen nézett rám. – Házsártos vagyok és fegyverem van. Ne kezdj ki velem, kislány. Tegnap este kizártam magam a lakásomból. A telefonom a kocsiban volt, szóval elcsesztem. Nash kisegített engem, megetetett, és rólad mesélt. Tudod te, hány seggfej használta volna ki ezt az alkalmat, hogy rám másszon? Vagy hányan próbáltak volna meg valami árnyékos helyre vonszolni, mert nem volt lehetőségem kommunikálni, vagy egy hely, ahová elmehettem volna?

         Nagyon megalapozott tény volt, úgyhogy egyetértően bólintottam.

         - A legtöbb srác seggfej. Komolyan, Saint, Nash nem egy közülük. Tudom, hogy van némi történelem kettőtök között vagy valami, de nyisd ki a szemed, drágám. Ez a fiú rád kattant és ő egy rendes srác. Egy szuperdögös, szuperszexi, kedves srác. Tudod te, milyen ritka ez? Ő olyan, mint egy istenverte unikornis.

         Felvettem a kávésbögrémet és tovább néztem őt, mintha valamiféle vad kiállítás lett volna az állatkertben.

         - Különben is, az anyám volt a másik nő. Egy tejesember gyereke voltam… nos valójában tőzsdeügynök, de nem ez számít. Én soha nem tenném ezt egy másik emberrel, hogy beleássam magam a kapcsolatukba, mert láttam mennyire nehéz volt az anyámnak arra várnia, hogy az a seggfej elhagyja a feleségét. Nem tehetek róla, hogy fantasztikus alakom van és hogy mesés hajjal vagyok megáldva. Nem vagyok én semmilyen Végzet Asszonya, hogy ellopjam bárki férfiját.

         Úgy hangzott, mintha ez számára fájó pont lett volna, így megköszörültem a torkomat, és megpróbáltam egy fél-magyarázatot adni neki.

         - Nem számít, hogy gyönyörű vagy és hogy pont a folyosó túloldalán laksz, mert ezt bármilyen csinos lány megteheti, Royal. A férfiakat könnyen el lehet ezzel téríteni.

         Kiengedett egy sor káromkodást, amitől egy lépést hátráltam. Csupa ellentmondás volt. Egy igazán csinos lány jelvénnyel és egy nagyon is mocskos szájjal.

         - Ez őrület. Egyetlen más lány sem jöhet és térítheti el őt. Teljesen rád összpontosít. Nem vagyunk felcserélhető tárgyak, lego darabkák, amiket összepattintunk, csak azért mert a részek összeillenek. Ha azt mondja, téged akar, akkor senki sem tehet semmit. Ha nem hiszed el, amit mond azért, mert valamiféle megpróbáltatásod volt a múltban, akkor figyelj arra, amit mutat neked. A tettek mindig hangosabban beszélnek, mint a szavak.

         Feltette a sapkáját és megigazította a kontyot a fején. Oldalra döntöttem a fejemet és egy hosszú percig vizsgálgattam.

         - Mit számít ez neked egyébként?

         A mosogatóba tette a bögréjét és elöblítette azt.

         - Nash kedves, te is annak tűnsz. Nincs elég jó ember ott kint, akik egymásra találnak. Ráadásul azt szeretném, hogy a barátom legyél.

         Nem ezt vártam. – Mi? Miért?

         - Mert a lányok nem kedvelnek engem. Ők mind azt gondolják, hogy ellopom a pasijukat, vagy furcsán kezdenek viselkedni, amikor rájönnek, hogy zsaru vagyok. Huszonhárom éves vagyok, Saint, és nem emlékszem az utolsó alkalomra, amikor olyan barátom lett volna, aki nem egy haver. A legjobb barátom az egész világon a társam, Dominic. Együtt jártunk középiskolába és együtt küzdöttük át magunkat az akadémián. Ha ő nem lenne, akkor nagyon, de nagyon egyedül lennék és én ezt nem akarom.

         Csak bámultam rá, megpróbálva kitalálni azt, amit mondani szeretnék neki.

         - Amikor neked van egy olyan srác, mint Nash, aki mindent hajlandó megadni neked, ne kockáztasd, hogy elveszíted, azért ami volt, vagy azért ami lehet. Most pedig mennem kell elkapni a rosszfiúkat.

         Amikor a bejárati ajtó becsukódott mögötte, felvettem a kávémat, a kanapéhoz mentem, és ledobtam rá magam. El akartam menni a boltba, mielőtt indulnom kellett volna, hogy némi tényleges étellel töltsem fel Nash hűtőjét. Szegény srác nem élhetett hideg pizzán és sörön, nem, amikor olyan sok minden folyik jelen pillanatban az életében. Komolyan égető szükségem volt arra, hogy megpróbáljak vigyázni rá, aki a bőröm alá férkőzött és ezt most nem akartam megkérdőjelezni.

         Ez egy intenzív néhány nap volt és az érzelmeim mindenhol ott voltak. Royal-nak igaza volt: Nash egész éjszaka próbált megmutatni dolgokat, amiket nem hallottam és ezzel lehetetlenné tette, hogy a fejemet továbbra is a homokba dugva tartsam. Nem csak azért, mert ő volt az egyetlen srác, akinél valaha is igazán törődtem azzal, hogy valamivel többet követelt tőlem, mint amit valaha is gondoltam volna, hogy képes vagyok adni, hanem mert volt egy pimasz, hangos, agresszív női zsaru, aki úgy nézett ki, mint egy filmsztár, és aki azt mondta, hogy a barátom szeretne lenni. Nem tudtam, milyen alternatív univerzumba csöppentem, kinek az élete az, amit hirtelenjében élek, de biztos, hogy nem olyan érzés, mintha az enyém lenne. Most nem tudtam eldönteni, hogy ez volt-e legjobb dolog, ami valaha is történt velem, vagy a legrosszabb.