Ötödik-Hatodik fejezet

Ötödik fejezet

Cade

         Besétáltam és Lily-t ott találtam a TV előtt, ahogy boldogan nézte a meséit. Visszatértem a konyhába, hogy elkészítsem neki az uzsonnáját. Miközben mogyoróvajat kentem a kenyérre, a fejemet csóváltam hitetlenségemben, amiért Alexa valóban eljött. És erősen kétlem, hogy azért tette volna, hogy leépítsen, mintha ahogy hallgatólagosan tette. Le tudtam olvasni a kíváncsiságot az arcáról, ami olyan tiszta volt, mint a nap.

         Azt is meg tudtam mondani, hogy ő túlságosan is szemérmes és jókislány volt ahhoz, hogy hagyja, hogy a kéretlen vágyai szerint viselkedjen. Az olyan lányok, mint ő, nem mennek el egy olyan sráccal, mint én. Nem, ők néhány olyan szemétládát akarnak, mint akit Scott-nak hívnak, aki jól nevelt és az íróasztal mögött ül egész álló nap, ki tudja, mi a faszt csinál, de minden héten egy szép, kövér fizetési csekket kap.

         Olyan arca volt, mint egy angyalnak. Nem voltam képes ellenállni, hogy az ujjaimmal végig ne simítsak a bőrén, hogy megnézzem, tényleg olyan lágy volt-e, mint amilyennek kinézett. És amikor a szemei becsukódtak az érintésemre, a farkam megrándult a nadrágomban. Huszonkét éves voltam, nem tizenöt, de rohadjak meg, ha a farkam tudta ezt.

*****

         - Mollie itt van. Kibaszottul imádni fogod, - biztosított engem Rick.

         Egy magas, vékony lány lépett be a szobába. Bűnre teremtetett, egy fekete harisnyakötőben volt, harisnyával, fekete csipkés melltartóban és égig-érő magas sarkú cipőben. Hosszú, vörös haja lépcsőzetesen omlott a vállára, le egészen a hátáig.

         - Sebastian? – kérdezte, miközben felém sétált.

         - Örülök, hogy megismerhetlek. – Kinyújtottam felé a kezem. Nem tudtam elhinni, hogy tényleg végigcsinálom ezt. De végig kellett – a saját, makacs, férfi büszkeségem miatt, nem beszélve a pénzről.

         Kényszeredetten nézett a felkínált kezemre és közelebb lépett, eltűntetve a kettőnk között lévő távolságot, és megpaskolta a mellkasomat. – Ó, te kibaszottul helyes vagy, édesem. Ez mókás lesz.

         Elkuncogtam magam, ahogy a szégyenlőség egy hulláma áramlott keresztül rajtam. Még csak nem is tudtam ennek a lánynak a valódi nevét – feltételezve, hogy az nem a Mollie volt – és őt készültem megdugni. De rájöttem, hogy ez nem sokkban különbözött attól a néhány alkalomtól, amikor lányokat vittem haza a bárból, anélkül, hogy tudtam volna a keresztnevüket. Talán azért volt más érzés, mert most józan voltam. Ó, és mert volt egy szobányi ember, akik minket bámultak.

         - Rick elmondta, hogy ez lesz az első filmed. Ne aggódj azon, hogy túl keményen próbálkozol. Csak érezd jól magad. Nem fogok elmenni úgy, hogy ezek az emberek minket néznek, úgyhogy emiatt ne aggódj. Akkor is jó lesz nekem, szóval csak tedd a dolgod. Rendben?

         Bólintottam. – Érted. – Máris kedveltem őt. Abból, amit láttam, könnyű lesz vele dolgozni.

         Rick cége büszke volt arra, hogy a szex bensőséges oldalát fedezze fel, a tipikus kemény-pornó helyett. Ebben a jelenetben, szeretők voltunk, akik hosszú időt töltöttek távol egymástól. Én egy üzleti útról hazatérve fehérneműben találtam rá, ahogy rám várt. Most egy öltönynadrág volt rajtam, egy ing és egy nyakkendő, hogy teljes legyen a kép. A bejárati ajtónál kezdtünk, ahol a filmstáb készített néhány kezdeti jelenetet a csókolózásunkról.

         Miután filmre vették néhány jelenetünket, átköltöztünk a hálószobába, a teljes fény és hangstábbal együtt. Kamerák állomásoztak körbe a szobában, mind egyenesen az ágyra mutatott.

         Rick elfoglalta magát a személyzettel, megbizonyosodva arról, hogy minden készen állt úgy, ahogy akarta, majd visszajött, és megállt Mollie meg előttem. - Felálltunk a kezdésre, szóval ti ketten menjetek és kezdjétek, amikor készen vagytok. Mi azért vagyunk itt, hogy rögzítsük a szeretkezéseteket, miközben megtörténik. Szóval legyen természetes, - mondta nekünk.

         Meghallottam a kamera felvételét jelző árulkodó kattanást és elindultam Mollie felé, majd haboztam és lepillantottam a nadrágomon lévő dudor hiányára. Mégegyszer nem. Az a szemétláda ez alkalommal jobb, ha együttműködik velem.

         Észrevéve a bosszús arckifejezésemet, Mollie követte a tekintetemet. Egyetlen szó nélkül lenyúlt és elkezdett masszírozni a nadrágom anyagán keresztül. – Sh. Nem kell idegeskedni, - mondta halkan. – Csak nyugi. Ez a munkám. – Előrehajolt, hogy megcsókoljon és éreztem, hogy ellazulok. És még jobb, éreztem, hogy a farkam életre kelt. Visszacsókoltam, hozzáadva egy kis nyelvmunkát, amíg már lelkesen csókolóztunk, és a vonal a munka és az örömszerzés között határozottan keresztezték egymást.

         Az ágy felé mozgattam őt, kikapcsolva a melltartóját és letolva a bugyiját, miközben folytattuk a csókolózást.

         És néhány pillanattal később, belésüllyedtem, az összes szokásos előjáték, amivel jellemzően kitűntem, most szükségtelenné vált. Mollie úgy lovagolt meg engem, mint egy átkozott profi, amilyen volt is, hátravetette a haját és megragadta a combomat, ahogy felemelkedett, majd visszasüllyedt a farkamon.

         Folyamatosan rajta járattam a tekintetemet, szükségem volt, hogy itt maradjak és ne nézzek a stábra, akik rácuppantak az előadásunkra. Az egész helyzet furcsasága biztosította, hogy nem fogok túl hamar robbanni, ami olyasmi volt, ami miatt aggódtam egy kicsit.

         A gondolataim öntudatlanul is visszakanyarodtak Alexa felé, és arra, ahogy abban a kis nyári ruhában kinézett. Az édes ártatlansága párosult a harcias szájával, és mind a kettő beindított és össze is zavart engem. De tudtam, hogy ha belebonyolítom az Alexa iránti vágyamat ebbe az előadásba, elveszteném ezt. Kinyitottam a szememet, és újra az előttem lévő lányra összpontosítottam.

         Mollie nyögdécselt és zihált, magas hangon sikított, ami hihetetlenül hamisan hangzott. Én általában csendben voltam szex közben, jobban szeretem hallani az élvezet hangjait attól a lánytól, akivel vagyok, de a hamis-hangzása, a túljátszott nyögései rácsosra kezdték az idegeimet. A sikítása hangosabb lett és tudtam, hogy szimulálta az orgazmusát. Amikor a sikolyai lágy sikkantásokká csendesedtek, a hamis gyönyöre beteljesedett, anélkül, hogy éreztem volna, hogy a puncija körülöttem lüktet, kihúztam magam és a hasára fordítottam, így hátulról dughattam és viszonylagos békében fejezhettem be ezt.

Hatodik fejezet

Alexa

        

         Az elmúlt néhány napban, nem tudtam kiverni Cade-et a fejemből, nem számít, mennyire keményen próbálkoztam vele. Nem segített az sem, hogy néhányszor meglátogattam a pornó oldalt, amin felfedeztem, hogy most már volt egy videóklippje is, amit posztolt. Számos alkalommal megnéztem, tanulmányozva azt, ahogy a kezei felfedezték a lány testét, és a csípőjének lökéseit, ahogy beléhatolt és az élvezetet a markáns vonásain. Minden alkalommal annyira piszkosnak éreztem magam utánam, hogy rózsaszínre kellett dörzsölnöm magam a zuhany alatt és némi megkönnyebbülést hozni a lüktető szexuális igényemnek, miközben állandóan megígértem magamnak, hogy nem fogom újra megnézni.

         Attól, hogy visszaemlékeztem a gyengédségére, amit a húgával szemben tanúsított, csak még rosszabbul éreztem magam, hogy a saját örömömre használom őt. Mégse tudtam betartani a magamnak tett ígéretemet, hogy nem fogom megnézni a videót. Ez egy esti rutinná vált, és elkezdett az álmaimban is kísérteni. Még mindig csak egy videója volt és annyiszor megnéztem, hogy már az emlékezetembe vésődött. Miután rádöbbentem, hogy mennyire csendben is volt Cade, onnantól kezdve némán néztem, mert nem akartam, hogy a lány bosszantó sikolyának hangjai elrontsák ezt.

         Az ezt követő napokban, a gondolataim ismételten Cade édes kishúga és annak vad eltökéltsége felé terelődtek, ami a tekintetében égett. Összetörte a szívemet, amikor rájöttem, hogy nem engedhették meg maguknak a fizikoterápiát, és véletlenül azon kaptam magam, hogy meglátogattam a fizikoterápiás szárnyat, hogy feltegyek néhány kérdést a terapeutának. Kiderült, hogy Lily károsodásának súlyossága a kicsi és nem sok ellátást igénylőtől, a súlyos, egész életen át tartó fizikai kezelésig terjedhet, ami segíthet a hajlékonyságban és kényelmetlenségben.

         Nem tudtam, hogy a húgának melyik volt, de elég jó elképzelésem volt, hogy ez sokkal komolyabb természetű volt, mivel segítség nélkül nem tudott járni. Néztem, ahogy a terapeuta egy másik gyerekkel dolgozott egy hatalmas gyakorló labdán és egy ötlet formálódott meg szilárdan a fejemben.

*****

- Megőrültél? – MacKenzie a harmadik kávégépes, papírpoharas kávét tolta oda nekem. Így tudtunk ébren maradni és felkészültek lenni az éjszakai műszakban.

         Elfogadtam a poharat, és egy jókora adag cukrot tettem bele, tudva azt, hogy ennek a löttynek szüksége is volt erre, hogy iható legyen. – Szóval mondja ezt az a nő, aki azt gondolta, hogy lefeküdni vele az jó ötlet volt. Ennek kellett volna őrültségnek lennie. Én csak arról beszélek, hogy újra meg fogom látogatni őt. Nem tudok nem arra a kislányra gondolni, Kenz. És arra, hogy talán tudok rajta segíteni.

         A fejét rázta. – Ez is egy olyan alkalom, amikor élelmiszert dobtál a híd alatt lévő hajléktalanoknak, és majdnem elraboltak, vagy az az alkalom, amikor önkéntes voltál az állatmenhelyen és majdnem megevett az a pitbull?

         - Nem, - morogtam. – Ez nem olyan. Én csak be szeretnék ugrani, ellenőrizni őket – úgy értem a kislányt – és meglátni, hogy tudok-e neki segíteni. Azt mondta, nem engedheti meg magának a fizikoterápiát, Kenz. Az a kislány jobbat érdemel.

         - Friss hírek, te nem gyógytornász vagy. Hanem egy ápolónőnek tanuló diák, Alexa.

         Megpróbáltam kortyolni egyet a kávéból, mert szükségem volt rá, hogy a koffein a szervezetembe kerüljön, mielőtt a tíz-perces szünetem véget érne. A fenébe, még mindig forró volt. – Majdnem. Meg kell tennem. Ha egyáltalán elfogadja majd a segítségemet.

         - És ennek semmi köze ahhoz, hogy ismét látni fogod Cade-et? – Gyanakodva rám emelte az egyik szemöldökét.

         A kávémra koncentráltam, egy újabb kanál cukrot keverve bele.

         - Mert ez az egész szarság arról szól, hogy lefeküdj vele? Vicceltem, bébi. Édes vagy és gyönyörű. Te valami kibaszott lenyűgözőt érdemelsz. Nem valami állatot, aki pénzért eladja a testét.

         - Kibaszott lenyűgözőt? – kérdeztem, felnézve a kávémból.

         - Kih-bah-szott lenyűgözőt, - erősítette meg faarccal.

         Elkuncogtam magam. – Vissza kell mennem dolgozni. Csak ez egyszer bízz meg bennem, oké? – Egy forró kortyra megittam a kávét és a poharat a szemetesbe dobtam kifelé menet.

         - A te vaginád! – Kiáltotta utánam, a hangja egészen a folyosóra kihallatszott.

         Összerezzentem, ahogy az orvos elhaladva mellettem a fülét hegyezte a V betűs szóra, amit felénk kiáltott.

*****

         Talán ez egy hülye ötlet volt. Miután későig aludtam, lezuhanyoztam és felöltöztem egy farmerbe és egy egyszerű fekete újnélküli pólóba, majd miután tettem egy kitérőt a sport-felszereléséket árusító boltnál, ismét leparkoltam Cade háza elé.

         Ugyanabban az időben bukkantam fel, mint legutóbb, arra gondolva, hogy újra itt lesz, hogy találkozzon a húgával, miközben ő leszáll a buszról, de a furgonja nem volt a felhajtón.

         Megragadtam a gyakorló labdát és a pumpát az anyósülésről és a ház felé vettem az irányt.

         Másodpercekkel később, egy vonzó lány nyitott ajtót. Az én korombelinek látszott, talán egy vagy két évvel lehetett fiatalabb, és csinos volt a hosszú, szőke hajával, ami leért a hátáig és a hatalmas szürke szemeivel. A gyomrom lesüllyedt. Ő lenne Cade barátnője?

         A francba. A pornó sztároknak vannak barátnőik? Sok bizalmat követelhetett. Úgy értem, Jézusom, más nőkkel feküdt le a megélhetésért.

         - Segíthetek?

         Egy másodpercig csak álltam ott, még mindig le voltam döbbenve ennek a lánynak a jelenlététől, és a Cade-el való kapcsolatának a kérdésétől, amíg rá nem döbbentem, hogy még nem válaszoltam neki. – Cade itthon van?

         Megrázta a fejét. – Dolgozik. Te ki vagy?

         Lenyeltem a torkomban keletkezett gombócot. – Alexa vagyok, egy… barátja. És ezt hoztam, - feltartottam a gyakorló labdát, - Lily-nek. Ápolónő vagyok. – Majdnem. Barát? Ápolónő? Jézusom, a hazugságok csak úgy ömlöttek ki a számból.

         - Ó, oké. – Szélesebbre tárta az ajtót. – Lily néhány perc múlva itthon lesz. Gyere be és várd meg. Egyébként Becca vagyok.

         Követtem őt be a házba, azon tűnődve, hogy mi a bánatot csinálok, és ki a fene ez a Becca?

Ötödik fejezet

Ötödik fejezet

Rowdy

Annyira nehéz volt az emlékeket lakat alatt tartani, amikor az ajtó, ami az egész mögött zárva volt, kivágódott. Egyik a másik után üldözött engem az ébren töltött óráimon, majd éjszaka a szemhéjaim mögött táncoltak.

         Emlékeztem az első alkalomra, amikor Poppy átszaladt a házunk közötti udvaron és megkérdezte tőlem, hogy szeretnék-e vele játszani. Már annyira megszoktam, hogy figyelmen kívül hagynak, hogy elfelejtenek, és egyedül vagyok, hogy majdnem az ellenkező irányba kezdtem el futni. Annyira aranyos volt – a bütykös térdével és a hosszú copfjával. Rám mosolygott és azt mondta, hogy örökké barátok leszünk és még arra is emlékeztem, hogy tíz évesen arra gondoltam, soha nem akarok a mosolya és a kedvessége nélkül élni.

         Emlékeztem, hogy Salem türelmes volt és vicces, ahogy a két kölyök úgy követte őt, mintha ő lett volna a világ királynője. Soha nem fáradt bele a kérdésekbe, a figyelembe, abba hogy helyrehozza a megbántott érzéseimet, amikor rossz napom volt az iskolában – ami elég sokszor fordult elő – és soha nem nézett rám úgy, mintha hiányosnak talált volna, még akkor sem, amikor mindenki más az én kicsi világomban megpróbált egy olyan irányba terelni, ahová nem voltam biztos, hogy menni akartam. Mindig ő volt a legfontosabb pompomlányom és soha nem számított, hogy ez azért volt, mert touchdown-t szereztem, vagy rajzoltam neki egy képet.

         Ezekkel az emlékekkel olyan is jöttek, amik megnehezítették a légzést, és amitől a fejem lüktetni, a szívem meg fájni kezdett.

         Emlékeztem Poppy-ra és az ő hatalmas, szomorú szemére, amikor elmondta nekem, hogy ő soha nem fog úgy szeretni engem, ahogy én szeretem őt, hogy mi mindig is két különböző világból fogunk származni, és ezért köztünk ez soha nem működne. Szó szerinte a kezébe helyeztem a fiatal és törékeny szívemet és ő úgy dobta azt vissza hozzám, mintha semmi sem lett volna. Belé voltam zúgva – sőt, biztos voltam benne, hogy szerettem őt – ami olyan érzés volt, mintha örökké tartott volna. Egyszerűen tudtam, hogy ő volt az egyetlenem. Állandó volt. Csalhatatlanul kedves és nagylelkű. Szeretnivaló volt kívül és belül, de neki én nem voltam elég. Nem volt megfelelő hátterem, megfelelő neveltetésem és igazság szerint megfelelő bőrszínem sem a számára, hogy valaha is képes legyen hazavinni engem és azt mondani az apjának, hogy az élete hátralevő részét velem szeretné leélni. Megadtam volna neki a világot – csak egyszerűen nem akarta ezt – vagy engem.

         Arra is emlékeztem, hogy a felhajtón állok, miközben néztem, ahogy Salem és az apja kiabáltak egymással, mialatt ő beledobálta minden holmiját a rozsdás Belvedere hátuljába és kerek-perec megmondta neki, hogy soha nem fogja még egyszer betenni a lábát a házába, vagy Loveless-be. Ő volt a legjobb barátom. Ő volt az, akitől mindig minden jobb lett, és még tizenöt évesen is emlékeztem arra, hogy azt gondoltam, soha nem leszek képes átvészelni a középiskola maradék részét nélküle. Hogyan kellene bekerülnöm arra a főiskolára, amelyikre menni akartam? El akartam mondani a nevelőszüleimnek, Poppy-nak, mindenkinek, hogy nem focizni, hanem festeni és rajzolni akartam. Nem egy sport ösztöndíjat szerettem volna, hanem egy művészetit, és Salem volt az egyetlen, aki támogatott ebben engem. Szükségem volt rá, hogy erőt adjon nekem, hogy harcolni tudjak, de ő egy szempillantás alatt eltűnt.

         Észrevett engem, ahol bujkáltam és kiszállt a kocsijából, így tudott adni nekem egy csókot – egy valódi csókot – az ajkamra és emlékeztem arra, hogy sós és egyben édes íze is volt, mert sírt, miközben elköszönt tőlem. Az volt az első csókom és az emléke ahhoz kötődik, hogy néztem, ahogy még egy ember, akivel törődtem, magamra hagy. Próbálta elmondani nekem, hogy írni fog, hívni, postagalambot küldeni, de én egyszerűen csak elsétáltam tőle, mert nem voltam képes hallgatni, és mert tudtam, hogy hazudik. Amikor elment, én nem számítottam többé, ami bizonyította az igazam.

         Most mindezek az emlékek összekuszálódtak és összeütköztek az újakkal, amelyek a felnőtt Salem-el kapcsolatban voltak, amiket éreztem, hogy hozzám préselődtek. Az emlék, amikor a farkam megrándult, ahogy megláttam a lépcső tetején állni azon az első napon, amikor felvették az üzletbe dolgozni. Ott volt annak a módnak az irritáló emléke, hogy olyan forrón égetett, mint a nap, amikor megérintettem őt, és hogy még mindig sós és édes íze volt, de most már elég idős voltam ahhoz, hogy tudni akarjam, hogy a testének mindenhol ilyen íze volt-e, nem csak a mogorva ajkának. Nem tudtam megállítani, hogy ne vegyem észre, ahogy a sötét szeme csillogott, mint a csiszolt ónix, vagy megállítani, hogy arra gondoljak, ahogy a telt ajka jobb érzés volt bárminél, amire valaha is emlékeztem és a tény, hogy az íze olyan volt, mint a csokoládé és a történelem a legjobb és a legrosszabb módon, ami minden egyes nap, minden egyes percében üldözött engem. Tudtam, hogy ha a telefonja nem szólalt volna meg, egy másodpercre voltam attól, hogy megpróbáljam a kezemet annak a rövidnadrágnak a dereka alá juttatni, amit viselt és még annál is közelebb voltam ahhoz, hogy a szexi felsőjének a vállpántját teljesen lehúzzam. Meg akartam érinteni az összes karamella-színű bőrt és a számat a mellének hegyes csúcsára tenni, amit éreztem, hogy a mellkasomba nyomódott.

         Ez az egész zuhanás és ütközés olyan hangos és kemény volt, hogy úgy éreztem, nem látok és hallok semmi mást. Aktívan kerülni fogom az üzletet és még Rule-t is zaklattam, hogy vegye át a műszakomat ezen a héten, így nem kellett találkoznom vele. Nem tudtam ezzel most mit kezdeni, és ennek eredményeként a múltban fuldoklottam és menekültem a jövő elől. Kimerült voltam.

         Annak ellenére, hogy azt mondtam neki, adok neki néhány rajzot a hét végére, én teljesen lefújtam és most Csütörtök este volt, és már azon voltam, hogy teljesen bebasszak a barátommal, Zeb Fuller-rel a Bárba. Valamint teljes mértékben Dixie-t is haza szándékoztam vinni, mert a leggyorsabb módja annak, hogy túltegyem magam azon a valakin, aki belekerült a fejembe, az valaki más volt. És még ha Dixie nem is volt benne a játékban, hogy helyettesítő szeretőt játsszon, akkor talán hazavihetném magammal azt a szőkét, aki a szemével vetkőztetett le engem a bár másik végéből és a dögös, barna barátnője is totálisan szívesen látott volt, hogy csatlakozzon hozzánk. Épp a megfelelő mértékben mosolyogtam rá és láttam, ahogy elpirult és elfordult, hogy odasúgjon a barátnőjének valamit.

         Elkaptam Asa pillantását; vigyorogva nézte a műsort, és a vállát vonogatta. Visszafordultam Zeb felé, aki fele annyira se tűnt olyan lenyűgözöttnek, mint a délies csapos.

         - Mi van? – A hangom egy kicsit goromba volt és nagyon is hanyag. Úgy nyakaltam a Jäger feleseket, mintha víz volna, és azt hiszem, végül utolértek engem.

         Zeb jó haver volt. Ő volt az első ügyfelem, majd baráttá alakult át, miután néhány órát azzal töltöttünk, hogy elfedjem a ronda börtöntetoválásokat, amiket pár évvel ezelőtt varratott, mialatt be volt zárva. Ez a fickó egy lenyűgöző mesterember volt. Meglehetősen biztos voltam benne, hogy fel tudott építeni egy házat nem többel, mint egy kis Elmer Ragasztó és néhány fogpiszkáló, de az élet számára nem mindig volt habostorta, és emiatt akartam segíteni rajta. Én voltam az, aki javasolta Nash-nek és Rule-nak, hogy vegye fel Zeb-et, mint az új üzlet vállalkozóját és legnagyobb megkönnyebbülésemre, minden érintett számára úgy működött, mint egy álom.

         Az összes barátommal, aki házas volt, vagy babája született, vagy letelepedett egy szexi nővérrel, a magam módján több voltam, mint korábban, így rávettem magamat, hogy felhívjam Zeb-et, amikor egy estére ivócimborára volt szükségem.

         Zeb felemelte a Whiskey-kóláját és csak bámult rám a pereme fölött, és nem mondott nekem „semmit sem”, de azt úgy tett, ami egyértelműen jelentett valamit.

         Egy kicsit bandzsítottam a szememmel és lehúztam az újratöltött felest, amit Asa tett le elém megemelt szemöldökkel.

         - Akkor mi ez a nézés?

         Zeb masszív csávó volt. Azt hiszem, még Rome-nál is nagyobb volt, ami már szinte hallatlan, már amennyire érdekelt engem. Ugyanannyira be volt borítva tintával, mint én, és a bozontos, sötét hajával és borostás arcával, egy ijesztő rohadék volt. Azt hiszem, szerencsésnek mondhatom magamat, hogy barátok voltunk, vagy lehet megbántam volna azt, hogy egy fasz voltam vele.

         - Nem tudom, mi a szánalmasabb, a tény, hogy valami ismeretlen bártyúkra pazarolod az idődet… - Rám mordult, amikor mérgesen néztem rá. – Vagy az a tény, hogy olyan gyerekesen viselkedsz, hogy megpróbálod italba folytani a csajproblémáidat.

         Huszonöt éves vagyok, de úgy éreztem magam, mintha már száz életet leéltem volna attól a pillanattól kezdve, hogy a zsaruk megjelentek a lakás ajtaja előtt az éjszaka közepén, hogy elmondják nekem, az anyukám meghalt. Elmagyarázták, hogy golyót kapott, amikor néhány punk kölyök megpróbálta elvenni tőle az autóját, amikor nem ment elég gyorsan, hogy megfeleljen nekik. Azon az éjszakán betettek engem a rendszerbe és soha nem szabadultam ki onnan. Attól a pillanattól kezdve nevetséges vagyok, és Zeb-nek igaza volt, eléggé férfinak kellene lennem ahhoz, hogy szembenézzek Salem-mel és azzal, ahogy engem gúzsba kötött.

         - Mit tudsz róla? – A hangom ingerlékeny és robbanékony volt.

         Zeb megforgatta a sötétzöld színű szemét és az általában mosolytalan szája egy ellenszenves jókedvvel rándult meg.

         - Tudom, hogy körülbelül ilyen magas. – Vállmagasságig nyújtotta a kezét. – Olyan alakja van, ami megnehezíti a gondolkodást, valamint olyan szemei és haja, amik arra késztetik az embert, hogy belevesszen, amikor a fények kialszanak.

         Éreztem, hogy egy izom rángatózik az állkapcsomban, ahogy nekidőltem a pultnak és megkérdeztem Asa-t, aki épp elsétált előttem. – Te mesélsz történeteket?

         Kinevetett, én meg át akartam vetődni a pulton, és megfojtani őt.

         - Héj. Jól néz ki, és forró szexet és jó időtöltést sugároz erőfeszítés nélkül. Én csak megosztom az elismerésemet egy csinos lányról. Nem az én dolgom, hogy nem veszed észre, hogy úgy néz rád, mintha te lennél a kedvenc itala és mi egy sivatagban lennénk.

         Ó, én ezt mind pontosan láttam. Csak éppen nem volt meg az első nyom azzal kapcsolatban, hogy mit kellene ezzel tennem. Nos, ez nem volt teljesen igaz. Azután a csók után, kurva világos képem támadt, hogy minden, amit Salem iránt éreztem, az egyenesen az ágyamba vezetett volna, de nem voltam benne biztos, hogy képes lettem volna kezelni azt. Csak, hogy kimondta Poppy nevét, az elég volt, hogy megszelídüljön a tomboló keménységem, amit a csókja okozott és többet tett, hogy kihúzzam a fejem a gatyámból, mint bármely hideg zuhany valaha is.

         Szerettem valaha is igazán Poppy-t úgy, ahogy gondoltam, ha csak Salem látványa, a gondolat, hogy a számat az övére tegyem, jobban felkavart engem, mint Poppy valaha is? Nem hiszem, hogy igazából bármilyen módon is képes lettem volna megcsókolni Salem-et, ha azok az érzések, amik a múltban voltak Poppy iránt valóban olyan fontosak, mint ahogy mindig is értelmeztem őket.

         Motyogtam valamit, aminek semmi értelme nem volt, és felkaptam a sörömet.

         - Ez nem csak valami ismeretlen lányról szól, akin megpróbálok eligazodni. Én ismerem ezt a lányt, és ő is ismer engem.

         Zeb egy darab jeget rágcsált, amit az italából szedett ki, és azt gondoltam, hogy úgy nézett ki, mint aki kint lett volna az erdőben, valahol a senki földjén. Ő volt a megtestesülése annak, ahogy egy Colorado-inak ki kellett volna néznie. Azt gondoltam, hogy talán rá kellene tetetnünk őt az állami zászlóra, hogy büszkén képviseljen mindannyiunkat. Ja, részeg voltam.

         - Ez a te problémád, Rowdy. Soha nem akartad, hogy egy nő csak megismerjen téged. Te csak meg akartad kapni, és kilépni belőle, így nem kellett semmilyen erőfeszítést sem belefektetned.

         Morogtam egy kicsit, és intettem egy másik felesért. – Egyszer fektettem bele erőfeszítést. Több erőfeszítést, mint bármelyik fiatal férfi tette volna, és az arcomba csapott. Keményen megtanultam a leckét. Nincs több erőfeszítés… csak egy jó kis időtöltés nekem és egy nagyszerű neki. Mindenki nyer.

         Zeb felhorkantott és bólintott, amikor Asa megkérdezte tőle, akar-e még egy kört.

         - Egy lány régen megégetett téged, így ez azt jelenti, hogy minden lány ugyanabból az éghető anyagból van? Meg kell mondjam, mindig azt gondoltam, hogy okosabb vagy ennél.

         Kezdtem bosszús lenni. Nekünk bajtársaknak kellett volna lennünk – tesóknak a letelepedés előtt – és azokkal a sok beszédekkel. Nem kértem arra, hogy teregesse ki, így a logikát és a brutális őszinteséget zúdíthatta rám.

         - Te ezt nem érted.

         A szemét forgatta rám.

         - Nem? El voltam jegyezve, amikor letartóztattak. Kibaszottul imádtam azt a lányt. Azt mondta nekem, hogy várni fog rám, hogy én vagyok az ő egyetlen igaz szerelme és még az akadályok és az idő sem lesz képes távol tartani minket egymástól. Egy kicsit kevesebb, mint egy hónapba tellett, hogy felhagyjon a látogatásokkal, és egy kicsivel több, mint hat hónap elteltével eljegyeztette magát egy profi síelővel. Mostanra két gyereke van és egy kisbuszt vezet. Azt hiszed, hogy ez azt jelenti, minden nő ilyen? Hogy nincs ott kint valaki, aki valóban arra vár, hogy szeressen engem?

         Addig bámultuk egymást, amíg meg nem rázta a fejét.

         - Nem. Én azt gondolom, hogy vannak jó nők ott kint, akik ki fognak állni a férfijaik mellet, nem számít mi történik. Azt hiszem, van ott kint egy nő, aki nem fogja leszarni az időt, mit adtam neki, és szeretni fog engem, és hajlandó lesz meglátni azt, amit most ajánlani tudok. Persze, amíg nem találom meg őt, addig nincs lelkiismeret furdalásom, hogy egyszerűen csinálom – egyszerűen megvan a maga helye és megfelelő ideje. De amikor ez keménnyé válik, amikor a lány megéri, nem fogok félni, hogy elvégezzem a munkát. – Elnevette magát. – Szeretem elvégezni a munkát, különösen, amikor ez gyakorlati.

         A Jäger alkoholos íze a nyelvemen táncolt, miközben visszalöktem a felest. Abba kellett hagynom. A dolgok kezdek hullámozni körülöttem és úgy éreztem magam, mintha elengedtem volna a pultot, amibe kapaszkodtam, mintha lecsúsznék a bárszékről és arccal a padlón landolnék.

         - Csak egyetlen egy első lány van, aki a kezében tartja a szívedet. Ez az első megadja az alaphangot mindennek és mindenkinek, aki utána jön. – Már nem hangzottam annyira biztosnak és ez nem csak a pia miatt volt.

         Asa megállt, és elhajolt tőlem a bár másik oldalára és átnyújtotta a kezét a nagy felületen, hogy a szemem között megpöccintsen engem. Káromkodtam rá és visszarántottam a fejemet.

         - Te egy hülye idióta vagy. Egymillió első lány van egymillió különböző első dologgal. Ott van az első lány, akivel lassúzol, és az első lány, akivel ágyba bújsz. Ott van az az első lány, aki az első csókodat adja és az első, akit hazaviszel az anyukádhoz. – A borostyán színű szemei jókedvtől csillogtak. – Ott van az első lány, akivel veszekszel és az első lány, akiért harcolsz. Ott van az az első lány is, akit el kell engedned. Az első lány, akit szeretsz, nyilvánvalóan, és az első lány, aki összetöri a szívedet. Mindig van egy első lány, Rowdy, de ott van az a lány is, aki utána fog jönni, amíg el nem jutsz az utolsóig. Az utolsó lány az, aki igazán számít.

         Mindig azt mondtam magamnak, hogy Poppy volt az én egyetlenem, de nem fogok hazudni, a legtöbb dologban, amit Asa mondott nem ő volt az első. Persze egészen biztosan ő volt az első lány, aki összetörte a szívemet, és ezt nagyon is látványosan tette. Az első lány, akivel szexeltem Joanne Morse volt, még tizenöt éves koromban. Az első lány, akivel lassúztam Megan Drake volt a hazatérése alatt abban az évben, amikor három touchdown-t szereztem egy játékrész alatt. Az a lány is ő volt, aki a nyelvét és a száját használta, hogy örömet szerezzen nekem. Akkor rájöttem, hogy Poppy iránt epekedek, de mégis tovább folytattam az ágyba bújást, amíg rámosolyogtam egy lányra és azt mondtam neki, hogy csinos, én már nagyjából végigmentem a teljes rendelkezésre álló és életkornak megfelelő Loveless női lakosságán, mire végeztem a középiskolában. Az első lány, akit hazaviszek az anyukámhoz, az soha nem fog megtörténni, mivel az anyukám a föld alatt volt és az a lány, aki az első csókomat adta volt az oka annak, hogy ma este úgy viselkedtem, mint egy részeg idióta. Igaza volt: mindig volt egy másik lány az első után és nekem még soha nem volt egy utolsó lány sem.

         - Ti, srácok gázok vagytok. Én csak le akartam részegedni és lefektetni valakit. – Mindketten kuncogtak rajtam, én meg hagytam, hogy a tekintetem Dixie-n landoljon, miközben odaballagott az oldalamhoz és az egyik kezét a vállamra tette.

         - Én teljesen hajlandó vagyok kisegíteni téged ezzel az utolsó résszel kapcsolatban, Rowdy.

         Kedveltem Dixie-t. Kedveltem, mint embert, és tetszett minden, amivel dolgozott, amitől egy csinos lány lett. Soha nem kért többet, mint amit adni akartam és mindig kellemesen töltöttük az időt, amikor meztelenül együtt voltunk. Kedves volt, de most, ránézve és a szexi várakozásra a szemében, tudtam, hogy nem volt mód arra, hogy képes legyek hazavinni őt és végigcsinálni azt vele. Az agyam valaki máson járt és nem akartam Dixie-t egy részeg kalandra leminősíteni, mert úgy viselkedem, mint a világ legnagyobb gyávája, mivel elkerülöm azt a nőt, akivel igazából lenni akartam.

         Befedtem az apró kezét a sajátommal és egy tántorgás kíséretében ellöktem magam a pulttól. – Nem ma este, édes. Ez a kettő itt, lerombolta a varázsomat.

         Kizárt dolog volt, hogy vezetni tudjak, így ez azt jelentette, hogy a SUV-om a parkolóban marad és taxit kell fognom a lakásomig.

         - Sajnálom.

         Ő csak megráztam felém a fejét és elmosolyodott. – Mindig tudtam, hogy valamikor, valaki megragadja majd a figyelmedet, és soha többé nem fogsz más lányra nézni. Mindannyiótok ilyennek tűnik. Bármennyire is szívás, azt kell mondjam, ez nekem is reményt ad, hogy egy srác rám is így fog nézni egy nap.

         Az elutasításomat egy lovagias tettre fordította. Ember, ő tényleg egy csinibaba volt.

         Asa hívott nekem egy taxit. Zeb segített betenni engem a hátsó ülésre és a szegény sofőr végig nézte a visszapillantó tükörben a tüneteimet, mintha attól félt volna, hogy mindent le fogok hányni, ezért súlyos borravalót adtam neki, hogy kárpótoljam őt az aggodalma miatt és bebotladoztam a magányos lakásomba.

         Nagyon részeg voltam. Az fejem forgott a piától és az emlékektől, így azt tettem, amit mindig is, amikor ennyire izgatott voltam. Elővettem egy vázlatfüzetet és egy kis szenet, majd rajzolni kezdtem. Meglehetősen biztos voltam benne, hogy egyik sem nézne ki valami jól kivehetően reggel, amikor kijózanodom, de pillanatnyilag ez lefoglalt engem, összpontosítást igényelt és néhány dolog, amik üldöztek, végre eléggé elcsendesedtek ahhoz, hogy be tudtam hunyni a szemem és összeroskadtam, mint egy kiütött kupac.

         Másnap csörgés riasztott fel és a vázlatfüzetet a padlóra küldtem, miközben talpra kecmeregtem, hogy megkeressem a telefonomat, ahol a múlt éjjel landolt idegroncsomban. A konyhapulton volt egy tál gabonapehely mellett, amit én öntöttem ki, de nyilvánvalóan nem ettem meg, és a Marked száma villogott rám, ahogy a Cramps kemény és pszichedelikus gitárjai kopogtatták a vattával kitömött fejemet.

         - Igen? – A hangom olyan volt, mintha múlt éjjel egymagam elszívtam voltam tíz karton cigit.

         - Rowdy? – Salem hangja aggódó volt és én akaratlanul is megrándultam.

         - Igen. Mi a helyzet?

         Tejet öntöttem a várakozó gabonapehelyhez és ettem egy kanállal.

         - Tudsz róla, hogy dél elmúlt? Az első időpontod már harminc perce vár.

         - Bassza meg. – A tálat a mosogatóba dobtam, és az egyik kezemmel végigdörzsöltem az egész arcomat. – Nem, fogalmam sem volt róla. Át tudod ezt ütemezni és adj nekik kedvezményt a kellemetlenség miatt. Néhány percen belül ott leszek. – Ki kellet mosnom a Jäger-t a szervezetemből és visszamenni a bárhoz, hogy elhozzam a kocsimat. Több lesz, mint néhány perc, de neki ezt nem kellett tudnia.

         - Minden rendben? – Ismét ez az aggodalom és a farkam megrándult a nadrágomban a hangjától.

         - Betankoltam múlt éjszaka és kiütöttem magam a kanapén. Jól vagyok, csak egy kicsit mérges vagyok magamra.

         - Rendben. Majd én elintézem az ügyfelet.

         A hangja az aggodalmasból áttért egy kicsit csalódottba és én ezt mélyen a gyomromban éreztem. Bármi is folyik kettőnk között, bármit is csinál a fejemmel, még mindig szükségem van arra, hogy a dolgokat szakmai szinten tartsuk egymás között a munkahelyen. Tartoztam ezzel a srácoknak, az ügyfeleimnek, és még Salem-nek is.

         - Köszönöm. Fel fogom hívni és bocsánatot kérek tőle és lesz néhány tervem számodra, amit megnézhetsz Vasárnap, ha szeretnél találkozni.

         Furcsa hangot hallatott és hallottam, hogy a telefont oldalra tette, hogy beszéljen valakivel az üzletben.

         - Jól van. Elhozhatod őket a lakásomra, vagy elküldheted nekem e-mailben, amikor készen lesznek. A Vasárnapot és a Hétfőt otthon kell töltenem.

         Meg akartam kérdezni tőle, hogy miért, és azonnal arra gondoltam, hogy azokat a napokat nem egyedül fogja tölteni, majd seggbe akartam rúgni magamat, mert ez nem az én gondom volt. Beleegyeztem, és azt mondta, el fogja majd sms-ezni a címét.

         Letettem és hagytam, hogy a fejem előreessen. Egy rohadt nagy káosz voltam, és szükségem volt rá, hogy összeszedjem magamat. Nem segített a lelkiállapotomon, amikor a tekintetem az elhagyatott vázlatfüzeten landolt, amin az a kép bámult fel rám, ami elől egész éjszaka próbáltam elmenekülni és leinni magamat.

         Minden ott volt… a sötét szeme, ében hajának végtelen hullámai, tökéletesen megformált szája kiegészítve a pislogó ékszerrel az ajka fölött, a mindentudó mosolya. Ráadásul, mindent titok tudása, amim volt, a gyorsan rajzolt képemen elevenedett meg. Még részeg homályban is, ami annyira rossz volt, hogy alig emlékeztem arra, hogyan kerültem haza, ő volt az agyam élvonalában és én nem tudtam, mit kellene kezdenem vele és a fájdalommal, amit maga mögött hagyott.

         Felvettem a füzetet és undorral a kanapéra dobtam. Ez már-már kikerült az ellenőrzésem alól, és komolyan tennem kellett ez ellen valamit.

         Húsz perc alatt vettem egy zuhanyt, ami elég forró volt ahhoz, hogy leforrázzon, és kiviharzottam a bejárati ajtón. A következő időpontom egy harminckor volt és a mai nap folyamán már nem akartam senki másnak csalódást okozni. Utáltam azt az érzést.

         A munka egy rémálom volt. Általában én voltam az, aki megnehezíti mindenki idejét, az a srác, aki általában kész egy gyors visszavágásra. De tagadhatatlan volt, hogy úgy néztem ki, mint egy kivert kutya, és úgy viselkedtem, mint egy medve, akinek tüske ment a mancsába, így Rule és Nash is kegyetlen volt egész nap. Kedélyesen vettem az ugratást és eseménymentesen mentem keresztül a többi ügyfelemen. Reménykedtem, hogy Salem még mindig ott lesz, amikor megérkezem, de el kellett mennie a LoDo-ba nem sokkal azután, hogy felhívott, ami beteljesületlen érzést hagyott bennem és ennek a tetejében elégedetlen is voltam, ami sokkal jobban kiakasztott, mint amire valaha is emlékeztem.

         Nash azt akarta, hogy menjek el vele bekapni valamit vacsorára, mivel Saint esti műszakban volt a sürgősségin és Rule is letette már a munkát, hogy hazamehessen. Rule most már mindig hazamenekült egyenesen munka után és azt hiszem, ez kiborította Nash-t. Ők ketten nagyon szoros kapcsolatban álltak, és most, az összes üzleti dologgal, ami megy és azzal, hogy mindegyikünk háziasított boldogságba telepedett le, az ő tesós-idejük kevés volt és távoli.

         Vissza kellett utasítanom, mert szükségem volt arra, hogy a rajzokon dolgozzak a bolt számára. Meg akartam mutatni Salem-nek, hogy valójában nem voltam olyan elbaszott, mint ahogy az elmúlt néhány napban feltűntettem magamat. Nash azt mondta, ő megérti és megígérte, hogy néhány héten belül, neki is lesz pár vázlata a számomra, majd egyedül hagyott, hogy rajzoljak.

         Felvázoltam egy kalózhajót. Leskicceltem egy sellőt, olyat, amit néhány évvel ezelőtt Rule-ra varrtam. Felvázoltam egy cigánylányt, majd elkezdtem magammal vitatkozni, hogy ne dobjam-e ki a szemétbe, amikor rájöttem, hogy a terv mennyire hasonlított az elmúlt éjszakai részeg firkálmányomhoz. Az összes kép merész és grafikus volt. Régies tetoválások lettek elég fellángolással, hogy vonzónak tűnjenek a fogyasztók számára, akik nincsenek benne a szakmában. Annyira tetszettek, hogy eldöntöttem, nem tudok várni holnapig, hogy megmutassam Salem-nek. Nem érdekelt, hogy már majdnem éjjel tizenegy volt, vagy, hogy őrültnek tűnhetek majd, ha sms-ezek neki és megkérdezem tőle, hogy rendben van-e az, ha ma este viszem át őket. Igazából készíthettem volna fényképeket a telefonommal és elküldhettem volna neki, de nem akartam ezt tenni. Személyesen szerettem volna neki megmutatni.

         Az utolsó alkalom óta, amikor papíron hoztam létre valamit, hogy megmutassam neki nem éreztem ezt, a rohanást, a hideg várakozást, ami fel és leszáguldozik a gerincemen. Tizennégy voltam, Salem meg tizenhét. Az apja nem volt hajlandó elengedni őt a sulibálra, mert szokás szerint megszegte a végtelen szabályainak az egyikét. Annyira szomorú volt miatta, azért is, mert a focicsapat kapitánya megkérte, hogy menjen vele. Ez lehetett volna álmai randija. Helyette az éjszakát a szobájában töltötte, ahol felváltva sírt és szidta az apját. Mivel a sajátom helyett, mindig az ő házában lebzseltem, végül a hálószobájának a padlóján kötöttem ki, és amíg ő az ágyban sírt, én arra törekedtem, hogy jobban érezze magát. Mivel én csak egy ügyetlen kamaszfiú voltam, így nem volt sok minden, amit tenni tudtam, de amikor elmondta, hogy mennyire szomorú, hogy soha nem lehet képe, amit megtarthat – egy jó emlék a bálról és a gimis napjairól – mert az apja újra meghiúsította ezt, tudtam, hogy volt egy dolog, amit megtehettem.

         Olyan jól ismertem Salem arcát, mint a sajátomat, és kevesebb, mint öt percbe telt, hogy lerajzoljam őt és egy díszes hercegnői ruhába tegyem, amit soha nem venne fel a való életben. A focicsapat kapitánya egy kicsit trükkösebb volt. Addigra én már a junior csapatban voltam, így tulajdonképpen tudtam, hogyan nézett ki, de az egyetlen mód, ahogy le tudtam őt rajzolni az a foci mezében volt. Szóval rajzoltam neki egy báli képet, amin ő gyönyörűen és tökéletesen nézett ki egy olyan pasi karján, aki mezt viselt és foci sisak volt a hóna alatt.

         Amikor odaadtam neki, ő azonnal abbahagyta a sírást. Csak nevetett és nevetett. Először azt gondoltam, hogy rajtam, majd lekászálódott az ágyról és egy öleléssel a padlóra döntött engem. Azt mondta, hogy ez sokkal jobb, mint bármelyik béli kép valaha is lehetett volna és én még mindig emlékeztem arra, hogy mennyire büszkének éreztem magamat, hogy felvidítottam őt.

         Arra is emlékeztem, hogy Poppy bedugta a fejét az ajtón, hogy megnézze, mi volt az a lárma, és rosszalló pillantást küldött mindkettőnk felé, amikor meglátta, hogy Salem szétterül rajtam. Engem nem érdekelt, annak ellenére, hogy Poppy volt az, akibe állítólag szerelmes voltam. Azt akartam, hogy Salem boldog legyen. Ő mindig kitett a maga módján, hogy úgy érezzem magam tartozom valahová, mintha számítanék. Engem nem ítéltek volna el, mert viszonoztam a szívességet.

         A hely, amit Salem bérelt, pontosan a Capitol Hill szívében volt, és nem volt túl messze sem a Marked-től, sem attól, ahol Nash élt. Csak néhány utcányira. Megtaláltam a nevét a telefonfülkén és csörögtem neki, hogy engedjen be. Az első alkalommal nem válaszolt, és én ismét azon tűnődtem, hogy egyedül volt-e. Amikor másodjára csengettem, addig feküdtem a gombon, amíg a zaj idegesíteni nem kezdett és hátraugrottam, amikor hirtelen megjelent a biztonsági ajtónál. Kitárta a nehéz ajtót és oldalra kellett lépnem, ahogy egy energetikus fekete szőrcsomó rohant el mellettem. Salem a kölyök után iramodott és én ott maradtam bámulva őket, mint egy idióta.

         Elkiáltotta magát, - Jimbo! Gyere ide, Jimbo! – és a fekete Labrador kölyök boldogan figyelmen kívül hagyta őt, miközben udvarról udvarra futkározott.

         Salem a haját a feje tetején lófarokba kötötte, egy fekete szemüveg takarta a sötét szemeit, és ugyanazt a rövidnadrágot viselte, ami azon az éjszakán volta rajta, amikor olyan közel kerültünk egymáshoz az üzletben. Csak ma este egy fehér atléta volt rajta, ami rátapadt minden egyes görbületére, ami volt neki, és így meglehetősen nyilvánvalóvá vált, hogy nem viselt melltartót.

         Be kellett vallanom, minél inkább eltávolította magáról a díszes ruháit és a tökéletes sminkjét, annál jobban vonzódtam hozzá. Ez a Salem emlékeztetett arra a lányra, aki reményt adott nekem, a másik Salem megkeményítette a farkamat és forgott tőle a fejem, és én visszavonhatatlanul vonzódtam mindkettőhöz.

         A kutya felém iramodott, én meg lehajoltam, hogy felmarkoljam a kis borzas testét. Kidugta a nyelvét, hogy végignyalja az egész arcomat és az apró farka ide-oda verdesett. Salem felrohant a lakás bejáratához és egy percet szánt arra, hogy a térdeire támaszkodva levegőhöz jusson.

         - Hülye kutya. – A sötét szőrű labda a hangja irányába fordult és megpróbált kiszabadulni a fogásomból, hogy a csinos tulajdonosához jusson.

         - Szereztél egy kölyökkutyát? – Átadtam őt neki és a mellkasához vonta, ahogy a kutya letámadta az arcát a szeretetével.

         - Igen. Még soha nem maradtam sehol elég hosszú ideig ahhoz, hogy egy állathoz kössem magamat. A szomszédom említette, hogy a barátja próbál megszabadulni egy alom meglepetés kutyakölyöktől, és amikor megláttam a kábult arcát, nem tudtam neki ellenállni.

         Az ajtó felé vette az irányt, és a válla fölött rám pillantott. – Ő az, amiért itthon kell maradnom egész hétvégén. Még nem elég vagány ahhoz, hogy túl sokáig egyedül maradjon.

         Megemeltem az egyik szemöldököm és követtem őt be az épületbe. Nem tudtam levenni a szemem a kerek hátsójának a ringásáról, vagy a hosszú, meztelen lábairól.

         - Jimbo?

         A név vicces volt, és illet a nagy, lökött kutyushoz.

         - Igen, Jimbo. Miért ne?

         Valóban, miért is ne? Besétált a lakásba, letette a kutyát és megfordult, hogy rám nézzen. Láttam tükröződni magamat a szemüvege lencséjében, miközben figyelmesen nézett.

         - Ez tényleg nem tudott várni a hétvégéig, Rowdy?

         Mezítláb volt és észrevettem, hogy a körmei mély, intenzív vörösre voltak festve. Még alulöltözve, kutyanyállal borítva is volt benne valami, ami a mély részeimhez szólt. Felsóhajtott és a konyhájába sétált, amikor nem válaszoltam azonnal. Felajánlott nekem egy nedves papírtörlőt, és arra használtam azt, hogy letöröljem magamról a kutyanyálat, mint ahogy ő is tette.

         Az egyetlen módja annak, hogy együtt tudjunk dolgozni, hogy túllépjünk a múltnak az útlezárásán, az volt, ha teljesen őszinte leszek vele. Végül el kellett neki mondanom, hogy mennyire összekuszálódtak az emlékeim róla – a jók és a rosszak is – amik még mindig megvoltak.

         A hangom rekedt volt, beárnyékolta a múlt. – Izgatott voltam, hogy megmutathatom ezeket neked. Ezektől úgy éreztem magam, ami visszavitt ahhoz a naphoz. Szerettem neked dolgokat rajzolni, hogy megnézhesd őket. Mindig mindenki leszarta, de te mindig szeretted – azt mondtad, folytassam, ha élvezem ezt csinálni. Azt hiszem, nem lennék ma semmiféle művész, ha te nem lettél volna, Salem. – Ráemeltem az egyik szemöldökömet, ahogy keresztbefonta a karját a méretes mellkasa előtt. – Köszönöm.

         - Ó, Rowdy. – Megrázta a fejét. – Ez mind te voltál. Mindig is nagyszerű voltál. Olyan szomorú, hogy nem volt számodra egy hadseregnyi ember, hogy elmondja ezt neked minden egyes nap, amikor még kicsi voltál.

         - Nem. Nekem csak te voltál. – Odasétáltam, így közvetlenül vele szemben álltam, csak a konyhapult volt kettőnk között. – Úgy érzem, hogy te meg a múlt azóta üldöztök engem, mióta besétáltál abba az üzletbe, Salem. – Nem válaszolt, de észrevettem, hogy egy kis rózsaszín pír kezdett utat törni magának a barna arcán. – Mit fogsz csinálni, ha úgy döntök, hogy hagyom, hogy elkapj?

         Gyors voltam, de igaza volt, a pályán kívül én inkább csak botladoztam, de hosszú idő óta először úgy éreztem, most lehet, hogy megtaláltam a lábamat és vele együtt, hirtelen egyenesen oda akartam sétálni hozzá.

Harmadik-Negyedik fejezet :)

Harmadik fejezet

Cade

         A bárpultnál ültem egy sört iszogatva, elveszve a gondolataimban.

         - Te csak szopogatni akarod azt az üveget, ember? Ne legyél egy kis ribanc és hajtsd fel, - mondta Ian, és néhány hajtásra kiitta a saját sörét.

         Figyelmeztető pillantást küldtem felé. – Ne baszakodj velem ma este, nincs hozzá hangulatom. – Eltökéltem, hogy ma este lerészegedem, mert szükségem volt néhány óra ’békére’ az aggodalomtól, ami folyamatosan a sarkamban loholt, de valahogy ezt is elbuktam. – Megjött Lily legutóbbi kórházi számlája.

         - Sajnálom, ember. – Ian felemelte a sörét és az enyémhez koccintotta az üveget. – Tudasd velem, ha segíthetek valamiben.

         Bólintottam. Soha nem kértem tőle segítséget, és ezt mindketten tudtuk, de mégis, az hogy felajánlotta sokat jelentett számomra. Ian és én nyolcadik osztály óta barátok vagyunk, amikor is ideköltöztem, hogy a nagyszüleimmel éljek. Mindent tudott a húgomról, Lily-ről és az ő állapotáról, amitől szegény kis gerince és lábai összekuszálódtak és összecsavarodtak. Amikor a szüleim háromszoros-visszaesőként-hogy-kilépjenek-a-meth-bizniszből csődbe jutott, ami miatt ismét a börtönbe landoltak, amikor Lily három éves volt és mindkét nagyszülőm elhunyt egy évvel ezután, megkaptam a kizárólagos felügyeleti jogot. Most hatéves volt és egy pimasz kis dolog, aki nem tudta, hogy mit jelentett az a szó, hogy mozgássérült. Ez volt az egyik dolog a sok közül, amit imádtam ebben a kicsi lányban. De a gondozása nem volt olcsó, ami miatt állandóan a pénz miatt aggódtam.

         Ian, aki egy egész életen át tartó harcművészeti rajongó volt, néhány évvel ezelőtt bevezetett engem a ketrecharc világába. Ez egy tökéletes megoldás volt. Egy lehetőség, hogy egyidőben gyorsan pénzhez jussak és levezessem a felgyülemlett agressziómat. De ez nem volt elég. Majd jött a legújabb idióta vállalkozásom. Rick Ian-t és engem is megkörnyékezett, de én voltam az egyetlen, aki eléggé le volt égve ahhoz, hogy megfontoljam az ajánlatát. Vagy az egyetlen eléggé idióta, válassz. Ian tudta, hogy Rick-nek dolgoztam, de nem akart semmilyen részletet sem hallani, így természetesen nem említettem meg neki a múlt-éjszakai látogatásomat a sürgősségi osztályra.

         Miután megkaptam Lily legutóbbi számláját, rádöbbentem, hogy ez nem csak egy jól-fizető állás volt, amire szükségem volt, hanem amihez egészségügyi biztosítás is járt. De ha ki tudnám bírni és csinálnék még pár videót, akkor több, mint elég pénzem lenne ahhoz, hogy kifizethessem a számlát. Utána arra összpontosíthatnék, hogy feltakarítsam a tetteimet és valódi állást szerezzek, Lily kedvéért.

         Rádöbbenve, hogy ismét elvesztem a gondolataimban, Ian megköszörülte a torkát. – Ne stresszelj ezen, tesó. A héten sokszor tetted ezt. Isten tudja mióta nem voltunt szórakozni, és mivel volt bébiszittered ma estére Lily-nek, nekünk jól ki kell használni ezt az időt.

         - Igen? És hogyan tegyük meg ezt? – Az edzőterembe menni egy késői edzésre, amit egy forró zuhany, majd az ágyam követne tökéletes ötletnek tűnt, hogy jól kihasználjam az időmet. Azt sem hittem, hogy képes lettem volna egy kis fecsegésre ebben a pillanatban.

         - Kezdetnek, az első számú prioritás, hogy keresnünk kell néhány puncit.

         Megráztam a fejemet, nem akartam megmagyarázni neki, hogy holnap sokat fogok kapni a forgatáson. És mivel az a bizonyos számla a fejem fölött lógott, átkozottul biztos voltam benne, hogy ez alkalommal végre kellett hajtanom.

         Ian egy, a helyiség másik végében lévő, boksz felé intett a fejével. – És, azt hiszem szerencséd van, tesó. Azok lányok odaát téged bámulnak.

         Elfordultam a bártól, a sörömet a számhoz emelve, ahogy a helyiséget pásztáztam. A meglepetés erejével, megpillantottam azt a csinos kis nővért múlt éjszakáról, aki egy bokszban ült néhány barátjával.

         Mi a fene?

         Az asztalnál lévő másik nő odaintett engem.

         - Ismered őket? – kérdezte.

         - Igen. Fogjuk rá. – Ledobtam néhány bankjegyet az pultra, és mondtam Ian-nek, hogy később találkozunk. Odasétáltam, ahol ültek.

         - Szia, te szexi fiú, - mondta Alexa barátja, végigfuttatva ujjait az alkaromon. – Láttuk a weboldaladat. Az a szar dögös.

         A tekintetem Alexa-éra rebbent. Beszélt a barátjainak arról, amit csinálok? És arról, amit… ki Google-zott rólam? – Alexa?

         Elpirult és az alsó ajkába harapott. – Szia Cade.

         Még csak nem is tagadja? Hozzá kellett szoknom ahhoz a tényhez, hogy a farkamról készült képek elárasztották az egész Internetet és azok a videók is hamarosan követik őket. Volt egy filmfelvételem holnap, amit végig kellett csinálnom. Megmondtam Rick-nek a magamét arról, hogy olyan lányokat vesz fel, akik ennyire fiatalnak néztek ki, és ő megígérte, hogy Mollie-val fog párba tenni engem, egy tapasztalt profival, akit biztosan imádni fogok, ha adok ennek még egy esélyt.

         - Foglalj helyet, Cade. Vagy Sebastian? – kérdezte Alexa barátja. – Egyébként MacKenzie vagyok, és ő itt Tyson. – A srácra mutatott, aki velük ült. Egy gyönge mosolyt küldött felém, ugyanolyan kényelmetlenül érezte magát, ahogy én is.

         Állva maradtam. – Hívjatok Cade-nek.

         Alexa tekintete levándorolt a mellkasomon és a hasamon, megállva pont az övem fölött. Nem tehettem az önelégült vigyor ellen, amire a szám húzódott, és tudta, hogy rajtakaptam őt. Sértődötten kifújta a levegőt, összefonta a karját az asztalon, majd ráhajtotta a fejét, hogy azon pihentesse.

         - Részeg? – Becsusszantam mellé.

         MacKenzie büszkén bólintott. – Igen. Ez a huszonegyedik szülinapja.

         - Boldog születésnapot.

         Alexa kinyitotta az egyik szemét és felnézett rám. – Kösz, - dörmögte, mielőtt hagyta, hogy a szeme ismét becsukódjon.

         - Tökéletes időzítés, - mondta MacKenzie, előrehajolva a könyökén. – Épp Lex születésnapi ajándékáról tárgyaltunk.

         Alexa felriadt az álmos állapotából és a kezét MacKenzie szájára csapta. – Nem, Kenz.

         MacKenzie kötelességtudóan eltávolította Alexa kezét és megszorította, mielőtt az asztalra tette volna. – Csitt. Neked most meg kellene ezt köszönnöd. Tudod, Alexa szűz, és mi a jobb születésnapi ajándék, mint, hogy elveszítse a szüzességét valakivel, aki ennyire képzett a nőknek adott gyönyört illetően? Úgy értem, te ezt a megélhetésért teszed. – Felvonta az egyik szemöldökét. – Ugye?

         Ittam egy kortyot a sörömből. Kibaszottul viccelt velem? – Nos, igen, lehet, hogy tudok egy-két dolgot arról… - Ismét egy nagyot kortyoltam a sörből, hogy befogjam. Úgy értem, természetesen soha senki sem panaszkodott még ezelőtt, de ez nem jelentette azt, hogy az a nagyágyú pornó sztár voltam, akit a weboldalon láttak. Kivéve, hogy mindannyian azt gondolták, hogy az vagyok. A fenébe.

         Alexa felnézett és találkozott a tekintetemmel, szemei kíváncsisággal telve tágra nyíltak. Krisztusom. Nem nézhetett így rám, vagy nem leszek képes visszatartani.

         Annak ellenére, hogy sejtettem ezt, nehezen tudtam megérteni, hogyan tudott még mindig szűz lenni a huszonegyedik születésnapján. Gyönyörű volt, tiszta és ártatlan. A haja lágy fürtökben omlott a vállára, megpihenve pontosan a telt mellei fölött. Kibaszott tökéletes volt, még csak nem is tudott róla. A bőre annyira puhának látszott, hogy át akartam nyúlni az asztalon és megsimogatni a hüvelykujjammal az arcát, csak hogy bebizonyítsam magamnak, nem lehetséges az, hogy ugyanolyan puha, mint amilyennek látszott. Ehelyett megállapítottam, hogy rendelek még egy italt. Ebben az ütemben, igazán hamar szükségem lesz egy újabb sörre.

         MacKenzie a levegőbe emelte a poharát, mintha tósztot mondana magára. – A valaha volt legjobb ötletre! – Intett a pincérnőnek és rendelt egy újabb kör felest. – Patron jó lesz?

         Közömbösen bólintottam. Leginkább csak tudni akartam, hogy ebben a pillanatban mire gondolhatott Alexa, és hogy pontosan mit is mondott el rólam a barátainak.

         A felesek megérkeztek és én kivettem a pohara Alexa ügyetlen ujjai közül. – Számodra nincs több, cupcake (kis aprósütemény, ami nagyon hasonlít a muffinra). Ledöntöttem mindkét felest, az enyémet és az övét is, egyiket a másik után, a folyadék utat égetett lefelé menet.

         Lebiggyesztette az ajkát, és ivott egy kortyot a vízből, amit elé toltam. De ahogy egymást bámultuk, az ajkai szétnyíltak és a légzése felgyorsult. Érdeklődéssel hajol előre, egy reszkető mosollyal az ajkán, ami minden eltelt másodperccel merészebb lett. A barátjából, Tyson-ból kitörő nevetés mindannyiunkat meglepett. – Kibaszottul vicceltek velem? Ez a srác? Nem. Alexa, ha valóban meg akarod ezt tenni, akkor velem kellene. Nem valami sráccal, akit még csak nem is ismersz, és akinek valószínűleg Isten-tudja-milyen betegségei vannak.

         Alexa láthatóan nagyot nyelt. Bármilyen őrültnek is tűnt az ötlet, ez az ő döntése volt. Arra kényszerítettem magam, hogy fogjam be a szám és az arcom nyugodt maradjon. Ideges hullámok árasztották el a gyomromat, ami elmondta nekem, hogy akartam ezt – akartam őt, jobban, mint amennyire jogom lett volna hozzá.

         - Rendben, - sikította. – Csak had gondolkozzam. – Ujjait a halántékához nyomta.

         Egy váratlan, védelmező hullám alakult ki bennem, és azon kaptam magam, hogy visszatartottam a lélegzetemet.

         MacKenzie megrázta a fejét. – Lex, kérlek, kérlek, könyörgök neked, minden nő nevében. Legyen egy forró, perverz szex egy pornó sztárral. Tyson mindig itt lesz. – Az irányába intett és ő összehúzta rá a szemét.

         Egy dolog számomra világos lett, mint a nap. Érzései voltak iránta. Valódi érzései. Valószínűleg én lehettem a farok-blokkja ennek a szegény szerencsétlennek, de az Alexa szemében lévő tekintet elárulta, hogy ő nem viszonozta az érzéseit. Egy kicsit sem. A tekintete ismét lefelé kalandozott a mellkasomon és az ajkát harapdálta. Az arca rózsaszínűre pirult. Ő már arra a gondolatra is beindult, hogy velem lehet. Bassza meg, itt fog felállni a farkam, ha nem hagyja abba, hogy így nézzen rám.

         Tyson letette az italát. – Ugyan már, Lex, ez nem te vagy. Te biztonsági játékot játszol. Nem fogod ezt megtenni… vele, – Felém biccentette a fejét, - és ezt mindannyian tudjuk.

         A homlokát ráncolta és az alsó ajkát a szájába szívta, a szavait fontolgatva. – Már rosszul vagyok attól, hogy mindenki azt gondolja, én vagyok Miss Két-lábón Járó Jó Kislány, a tökéletes osztályzataimmal és a hét napjai bugyijaimmal. Tudjátok mit? Ma a Szerdai van rajtam – Szombaton – és ez egy meglehetősen szomorú módja a lázadásnak, huh?

         A hét napjai? A fenébe, elképzelve őt ezekben a bugyikban semmit sem tett, hogy megszelídítse az én túlságosan is aktív libidómat.

         - Nos, felejtsétek el! Megteszem. – Alexa vállai kiegyenesedtek, ami előrelökte a melleit. Az a kicsi ujjnélküli atléta, amit viselt, nagyon keveset hagyott a képzeletre. És a pokolba is, bassza meg, a mellbimbói kemények voltak. Az a védelmező hullám, amit korábban éreztem visszatért, sokkal kitartóbban gyötörve engem. Nem fogok csak állni, és hagyni, hogy bárki megérinthesse azt a csinos kis punciját. Ha kell, szét fogom rúgni Tyson seggét, hogy távol tartsam tőle. Ami nem lett volna nehéz, figyelembe véve, hogy kész voltam kiütni a fogait a helyéről, ha csak még egyszer úgy néz rá, mint az előbb.

         - Lex? - szólította meg Tyson, hangja halk és könyörgő volt.

         Alexa tekintete visszatért az enyémhez, magába szívva engem. Csak ült ott, pislogott rám, várakozóan várt. Ó bassza meg, a pokolra fogok jutni.

         - Bassza meg, megteszem, - morogtam.

         Gyorsan beszívta a levegőt erre a kijelentésemre, amitől a tarkómon felállt a szőr. Nagyot nyeltem. – De nem ma este. Túl sokat ittál.

         Az álla leesett meglepetésében.

         - Van egy tollad? – Mutattam MacKenzie hatalmas táskájára, ami az asztalon csücsült. Akcióba lendült, átkutatva a belsejét és másodpercekkel később, egy tollat lökött felém. Átnyúltam az asztalon és megfordítottam Alexa karját, végigsimítva a lágy húst a hüvelykujjammal. A bőre olyan puha volt, mint ahogy képzeltem, és ez az érzés egy pillanatra megállított engem. – Ha holnap még mindig akarod, amiben én kételkedem, édesem, találkozzunk itt. – Leírtam a címet a karja belső oldalára, majd néhány bakjegyet dobtam az asztalra és távoztam.

Negyedik fejezet

Alexa

         - Alexa, - anyám rosszalló hangja a figyelmemet követelte. A pirosra lakkozott körmét az asztalon kopogtatta. – Rémesen nézel ki. Remélem az éjszaka a barátaiddal megérte ezt.

         Megigazítottam a nyári ruhámat a térdem körül, és elmozdultam a helyemen. Bár az emlékeim a múlt éjszakáról kissé ködösek, egy lassú mosoly körvonalazódott az ajkaimon. Ez volt minden, aminek a huszonegyedik születésnap lennie kellett. És ma reggel, a pokoli másnaposságom is ezt bizonyította.

         A táskájába nyúlt, felajánlva nekem a púderdobozát. – Szükséged van egy kis alapozóra. – Az egyetlen dolog, amit az anyám jobban kritizált, mint a szegényes modoromat, az a megjelenésem volt, és bár a smink használata nyilvánosan jellemző volt, elkeseredett sóhajt eredményezett tőlem, mert látszólag a dolgok elég szörnyűek voltak ahhoz, hogy azonnali beavatkozás váljon indokolttá. Bár véleményem szerint, egy magas boksz, eldugva hátul a homályos étteremben, nem nevezhető éppen nyilvánosnak.

         Elvettem a púderes dobozát, és kipattintottam, megvizsgálva a megjelenésemet. Sötét karikák voltak a szemem alatt és a hajam ernyedten lógott az arcom körül, mivel nem volt elég időm reggel, hogy megszárítsam. Egy alacsony, laza lófarokba fogtam és néhány hullámcsattal rögzítettem, amit a táskám aljáról halásztam ki. Ezután kentem egy kis alapozót a szemem alá, amíg elégedett nem lettem azzal, hogy kihoztam magamból a legtöbbet, amit tudtam.

         - Így már jobb, - mondta anyám, kinyújtva a kezét, hogy visszavegye a púderét.

         Az apámra vártunk, hogy megérkezzen, és eddig mindössze hét teljes percet késett. Biztos voltam benne, hogy ezért később kapni fog. Az anyám választotta az éttermet – egy felső kategóriás steakhouse-t. Soha nem voltam valami nagy húsevő, de ő és az apám magas-fehérjetartalmú diétán volt. Átfutottam a menüt, valami olyasmi után kutatva, amitől nem akartam magam elhányni. Egy Cézár saláta mellett döntöttem, grillezett garnélával.

         Az apám megérkezett, becsusszanva a bokszba anyám mellé, és szemérmesen arcon csókolta őt bocsánatkérése jeléül. – Sajnálom, hogy késtem. Az üzleti találkozó elhúzódott. – Átnyúlt az asztalon és megszorította a kezemet.

         Bólintottam. – Semmi baj, apu.

         Tudtam, hogy apámnak stresszes munkája volt. Egy könyvelő cégnél volt partner és keményen dolgozott, hogy megadjon nekem meg az anyámnak mindent és még többet. Nem tudtam haragudni rá, amiért pár percet késett az ebédről. Én sem akartam itt lenni.

         A gyomrom még mindig émelygett a múlt éjszakától, és egy kenyeret rágcsáltam és a vizemet kortyolgattam, amíg a szüleim megvitatták a frissítéseket, amiket a nyaralónkhoz terveztek Aspen-ben. A gondolataim az elmúlt éjszakai eseményekhez vándoroltak. Ó, jól van na, egyenesen vissza Cade-hez. Ma reggel, amíg a forró, gőzölgő vízsugár alatt álltam, a címét súrolva le a karomról, nem tehettem róla, de visszaemlékeztem a szexi, kihívó mosolyára.

         Most komolyan, ki a fene szervez meg egy találkozót, hogy elveszítse a szüzességét? Nem mintha igazából végigcsináltam volna egy szexet egy pornósztárral és egy teljesen vadidegennel. Istenem, őrültség volt vagy mi? Komolyan szorosabb pórázon kellett tartanom MacKenzie-t. Ezt az egészet ő csinálta. Amikor visszaemlékeztem arra a tekintetre, amit felém küldött, amikor bevallottam, hogy szűz vagyok, megborzongtam tőle. Még Tyson is beszállt a játékba, azt mondva, hogy szívesen felajánlja magát, hogy nőt faragjon belőlem. Kár volt, hogy egyáltalán nem vonzódtam hozzá. Egy kedves srác volt, és tudtam, hogy bármit megtenne értem – de ezt? Nem kösz. Olyan lett volna, mintha a bátyámat csókolnám meg. Fúj.

         A tekintet Cade arcán, amikor meghallotta, hogy Ty felajánlkozott nekem, színtiszta dühöt sugárzott, és amikor a pillantása találkozott az enyémmel, valami más is megtöltötte azt… Vágyakozás? Nem. Nem gondolhatok a Cade tekintetében lévő vágy lehetőségére. Mert ettől egy teljesen más okból borzongtam meg.

         De ami a leginkább az emlékezetembe vésődött, az az önelégült tekintet az arcán, a bizonyosság, hogy nem lesz merszem ma felbukkanni.

         Ez, párosulva még anyám rosszalló pillantásával és a nem-túl-finom-célzásokkal amiket III. Peter Wyndham-ról ejtett, elég volt, hogy meggyőzzön engem. Annak ellenére, hogy lesikáltam a bőrömről írásának minden vonalát, emlékeztem a címre. 715 Evergreen Terrace.

         Nem mintha igazából elmennék innen. Istenem, eltudnátok azt képzelni? Sajnálom, anya és apa, rövidre kell zárnom ezt a szörnyű ebédet, hogy találkozzam egy pornósztárral, hogy elveszítsem a szüzességemet. Aha! Ennek az abszurditásától majdnem a vizembe fulladtam.

         Néhány harapás a szilárd ételből a gyomromban és több pohár jeges víztől visszatért a korábbi formám. Mehetnék is Cade-hez – csak hogy lemondjam. Mi a fenét gondolt, ki ő? Felajánlva a szolgáltatásait, mintha ez nem jelentett volna teljesen kellemetlenséget a számára, de mégis elfogadta, hogy elveszi a szüzességemet? Megborzongtam. Ezért még kapni fog.

         A szüleim ragaszkodtak a desszerthez, mivel mindezek után, elvégre is a szülinapom volt, úgyhogy kénytelen voltam leerőltetni néhány falatot a túrótortából, mielőtt elköszönök a szüleimtől. Miután elmentek, az étteremben levő mellékhelyiség felé vettem az irányt és megvizsgáltam a megjelenésemet az egész alakos tükörben. Megigazítottam a spagetti pántot a testhez-simuló, krémszínű nyári ruhámon, és elsimítottam a szövetet a csípőmnél. A megjelenésemről minden, a korall színű csillogó rúzsomtól, a francia pedikűrös lábamig, ami egy arany színű szandálba volt bújtatva, biztosította, hogy Cade megértse, kívül estem a ligáján. Elégedetten, hogy olyan jól néztem ki, amennyire csak tudtam a másnaposságom miatt, kihúztam magam és megragadtam a táskámat. Ennek semmi köze nem volt ahhoz, hogy újra látni fogom Cade-et, ahhoz viszont igen, hogy tudassam vele, mije nem lesz sohasem.

         Amikor felhajtottam a 715 Evergreen Terrace-hoz, rájöttem, hogy itt valami hibának kellett lennie. Valószínűleg hamis címet adott meg nekem, mivel kételkedtem, hogy Cade, a dögös pornósztár, egy külvárosi, középosztálybeli környéken élt volna.

         Leparkoltam a kocsimmal és leállítottam a motort. A ház maga kicsi volt, de tiszta és rendezett, a fehér oldalai frissen festettek. Egy sor lemetszett sövény határolta a kis udvart.

         Egy fekete furgon parkolt a felhajtón, de ezenkívül, semmi sem utalt arra, hogy bárki is itthon lett volna. Még egyszer utoljára ellenőriztem a kinézetemet a visszapillantó tükörben, vettem egy mély levegőt és elhagytam a kocsim biztonságát, mielőtt teljesen megfutamodtam volna.

         Nem jutottam túl messzire. Egy iskolabusz állt meg a sarkon, kiengedve egy kisebb hadseregnyi gyereket. A hangos kölykök különböző irányba szóródtak széjjel, hazafelé parádézva az utca és a járda mentén, de a figyelmemet pillanatnyilag egy csillogó-szemű kislány ragadta meg, aki kisebb volt, mint a többiek, és aki a maga módján bicegett el mellettem egy apró járókeret segítségével. Kíváncsi pillantást vetett rám, de folytatta, tekintete elszántan csillogott.

         - Caden! – kiáltotta, küzdve, hogy rávegye a lábait, hogy a ház irányába vigyék őt, ahol Cade tűnt fel az elülső pázsiton. Átszelte a néhány métert, ami elválasztotta őket és könnyedén felemelte őt a földről, a járókeretet pillanatnyilag oldalt hagyva.

         - Milyen volt az iskola, kicsi lány? – Megpuszilta a szőke fürtjeit, mielőtt leengedte volna őt a földre.

         - Jó volt. Kiszíneztem ma neked egy képet egy pillangóról.

         - Tényleg? Ez nagyon jól hangzik. A hátizsákodban van?

         Bólintott , a fürtjei le-fel ugráltak, ahogy ezt csinálta. A rózsaszín táska majdnem olyan nagy volt, mint ő maga. Azt gondoltam, hogy talán leveszi majd a válláról, vagy felsegíti őt a feljárón, ami a verandához vezetett, de ő csak büszkén nézte, ahogy a kicsi alakja lassan felfelé csoszogott, a járókeretet maga előtt tolta minden egyes lépésénél.

         A kicsi lány kötötte le Cade teljes figyelmét, így ő még mindig nem vett észre engem.

         - Cade? – a hangom ingatagnak és bizonytalannak hangzott még a saját fülemnek is.

         Megpördült és rám nézett, ahol még mindig az autóm mellett vártam a járdánál. – Alexa? – Zavar költözött a vonásaiba, és a szemöldökét is összevonta.

         A francba. Nekem tényleg nem kellett volna eljönnöm. Az összes korábbi mérgem, amit rá akartam zúdítani elpárolgott, ahogy néztem őt ezzel a kicsi lánnyal.

         Figyeltem, ahogy összerakta a pontokat a fejében, majd a meglepett kifejezés az arcáról eltűnt, és egy lassú mosoly kúszott az ajkaira. – Szóval te komolyan végig akarod ezt csinálni, ugye?

         És a méreg visszatért. Áttrappoltam az udvaron, megállva pontosan előtte, és az ujjamat a mellkasába döftem. – Nem azért vagyok itt, hogy szexeljek veled, te mocsok. Nem hitted, hogy felbukkanok, így csak azért jöttem ide, hogy bebizonyítsam, tévedsz.

         A bejárati ajtó kinyílt és a kicsi lány kukkantott ki rajta. – Caden? – hangja tele volt kérdésekkel és a szemei tágra nyíltak attól a látványtól, hogy ennyire közel voltam Cade-hez. Leejtettem a kezemet a mellkasáról és hátraléptem. Nehéz volt, hogy dühös legyek rá, amikor egy ilyen édes kicsi lány nyilvánvalóan imádta őt.

         - Minden rendben, Lily. Menj vissza a házba. Egy perc múlva megyek és segítek neked a nyújtásban.

         Megdörzsölte a pocakját és sóhajtott. – Csinálsz nekem egy mogyoróvajas és lekváros szendvicset?

         Cade kuncogott. – Persze. Menj, kapcsold be az egyik mesédet egy percre.

         - M’kay! – kiáltotta boldogan, becsukva az ajtót maga mögött, miközben eltűnt a házban.

         - Ő a… tiéd?

         Az egyik kezét végigfutatta a haján és egy frusztrált sóhajt engedett ki. – Lily a húgom, de teljes felügyeleti jogom van rá. Három éves kora óta.

         - Ó. – Ő neveli a kishúgát? Egy lépést hátráltam ettől az új információtól. A kettőjük közötti erős kötelék tagadhatatlan volt. – Gerincferdülés? – kérdeztem lágyan.

         - Nyitott gerinc, - válaszolta, tekintete a távolba révedt.

         - Ó, - mondtam ismét. Tudtam, hogy ez egy bénító gyermekkori betegség, amely megcsavarja a gerincet, és gyakran a lábat is érinti, de ezenkívül nem sok mást. – Sajnálom.

         - Kezeljük, - csattant fel.

         - Látom. Nézd, sajnálom. Miért nem felejtjük el egyszerűen, hogy itt jártam? – Tenni akartam még egy lépést hátra, hogy teljesen eltűnjek, de maradtam ahol voltam, harcolva a késztetés ellen, hogy elfussak.

         - Miért jöttél ide? – A tekintete kíváncsisággal gyúlt meg, a kihívás a hangjában félreérthetetlen volt.

         A szeme végigszántott a bőrömön, ami egy apró csípést küldött lefelé a gerincemen. Magamat átkoztam, hogy ezt az átkozott ruhát vettem fel, és hogy ez mennyi bőrt mutatott meg. A melleim nekinyomódtak a vékony pamutszövetnek, emlékeztetve, hogy ez a ruha nem engedte meg, hogy melltartót vegyek, és ettől egy kicsit túlságosan is a kirakatban éreztem magam. Utáltam, hogy a puszta jelenléte miatt elvesztettem az egyensúlyomat és tántorognom kellett.

         - Legalább egy kis részed kíváncsi volt. Máskülönben nem bukkantál volna fel itt. – Megérintette a vállamat, a hüvelykujja végigsimított a feltárt bőrfelületen közvetlenül a ruhám pántja mellett.

         A szememet egy rövid pillanatra behunytam a simogatásának intenzitása miatt, és feleslegesen nyitottam és csuktam be a számat, mert képtelen voltam válaszolni. A fenébe is igen, kíváncsi voltam. Kíváncsi voltam, milyen érzés a borostás állkapcsát érezni a bőrömön, és hogy milyen érzés, amikor a telt ajkai befedik az enyémeket.

         Leejtette a kezét, látszólag tudatában volt a bugyi-olvasztó hatásának, amit rám gyakorolt. – Csak, hogy tudd, nem akartalak zavarba hozni, vagy kihasználni téged. Próbáltam megőrizni egy keveset a méltóságodból. Az egyik barátod gyakorlatilag elárverezett téged és a másik meg készen állt kicsapni a farkát és megkapni téged egyenesen ott. Meg kellene köszönnöd nekem.

         Megköszönni neki? Igen, lehet. De azt hiszem, ez őt is kellemetlen helyzetbe hozta. – Nos, csak azért jöttem ide, hogy elmondjam, ne törődj vele. Nem érdekel.

         - Komolyan? Ezért tetted meg ezt az egész utat idáig? – Az egyik szemöldöke a magasba szaladt hitetlenségében.

         Az arcom elvörösödött. Feltételeztem, hogy a kíváncsiságnak sokkal több köze volt ehhez… Nos, ehhez, és még ahhoz is, hogy bármit megtettem volna, hogy távol maradjak anyám délutáni vásárlásától, amit nekünk tervezett.

         - Mindketten tudjuk, hogy ennél többről van szó. Egy kis részed akarja ezt, de én türelmes vagyok. A világ összes ideje az enyém.

         Igaza volt, és én nem akartam, hogy az legyen, de ezt nem fogom neki elmondani. Az arcátlansága most már tényleg kezdett az idegeimre menni. – Tedd túl magad rajta. A pokolnak be kell fagynia ahhoz, hogy szexre kérjelek téged.

         Elnevette magát a hirtelen kitörésemen, a hang teli torokból jövő volt. – Amit csak mondasz, cupcake. – Visszapillantott a házra, ahol tudtam, hogy a húga rá várt.

         Hallva azt, hogy ő segít neki a nyújtásában, attól az agyam az iskola felé bukdácsolt és megpróbáltam visszaemlékezni, amit a gerinc témáról tudtam. – Jár fizikoterápiára?

         - Már nem. Nem tudtam megengedni magamnak, hogy fenntartsam, így egy terapeuta megtanított engem a gyakorlatokra, amit itthon egyedül is csinálhatok vele.

         - Ó. – Úgy tűnt, csak ezt tudtam hajtogatni, mindinkább azon kapva magamat, hogy nem találom a szavakat. Az elmúlt néhány percben, átalakult egy ultra-szexi, számodra-csak-bajt-jelentő pornósztárból, egy szerető, gondoskodó emberi lénnyé. Egyértelműen imádta a húgát, és aggódott az állapota miatt. Nem tudtam, mit kezdjek ezzel az új információval. – Mennem kell. Emellett rád meg vár egy mogyoróvajas és lekváros szendvics, hogy elkészítsd. – Közömbös kifejezést öltöttem, pokolian próbáltam, hogy ne vegye észre, mennyire össze voltam zavarodva.

         - Igen, rendben. – Kezeit a zsebébe dugta, az alkarjai megfeszültek a mozdulattól, és az az önelégült mosoly még mindig az ajkain volt.

         Megfordultam és az autóm felé vettem az irányt, a kuncogása a bőrömet csiklandozta, amit feltételeztem, hogy utoljára tett. Hogy én mekkorát tévedtem.