Tizenötödik Fejezet
Brody
A whiskey-met kortyolgattam és behunytam a szemem, ahogy az
égő érzés végigfolyt a torkomon. Eltűnődtem, a fejembe újra és újra
visszajátszottam az előző éjszakát mindaddig, amíg meg nem győztem magamat,
hogy valóban megtörtént. Az este nem ért véget valami jól, és a sötétség, amit
mélyen magamban éreztem, nem maradt már többé. Sienna nagyon dühös volt, amikor
visszaértem a hotelszobába, de figyelmen kívül hagytam őt, és úgy döntöttem
inkább hajnalig ülök a bárba, mintsem megbirkózzam a mérges természetével.
- Hé, ember. – Köszöntött Grayson és helyet foglalt
mellettem. Emma néni pékségében ültünk, ami elegánsan fel volt díszítve Huntley
és Grayson próbavacsorájához. A fények halványan világítottak és a pincérek
előételeket kínálgattak, amíg a főételt fel nem szolgálták. Kis helyiség volt,
de a nyitott ablakokkal, ahonnan be lehetett látni az egész utcát, valamint a
romantikus dekorációval és a halvány fényekkel tökéletes volt, akár csak
Huntley és Grayson.
- Hé, - válaszoltam, miközben a whiskey-s poharam aljára
néztem. Ha Grayson-ra néztem volna, akkor túl sok kérdést tett volna fel, és
nem voltam olyan hangulatban, hogy válaszoljak rájuk. Még mindig próbáltam a
megfelelő nézőpontba helyezni mindent, de nem ment valami jól.
- Mi történt a kezeddel? – Kérdezte Grayson, a kötéssel
szemezve.
- Megsérült, - válaszoltam. – Semmiség. – Nem akartam
elmondani neki, hogy bevertem a furgonom ablakát és azt sem, hogy miért.
Átfutott az agyamon, hogy Grayson talán tudhatott Demi terhességéről, de nem
hittem, hogy egy ilyen dolgot eltitkolt volna előlem. Grayson mondani akart
valamit, de süket fülekre talált, mert a csökönyös gondolataim tárgya épp akkor
sétált be az ajtón. Egy félvállú, smaragd színű koktél ruhát viselt, ami
döbbenetes kontraszt alkotott a krémszínű bőrével. A kedvenc fekete csipkés
magas sarkúja volt rajta, amitől a lábai mérföldhosszúaknak tűntek. Gyönyörű
vörös haja az egyik oldalt fel volt tűzve, buja fürtök lógtak a vállára,
elfedve a melleit. Ő keltette életre minden egyes nedves álmomat és látni őt
így, egy késdöfés volt a szívembe – gyötrelmesen fájdalmas.
- Mi a helyzet ma este veled? – Kérdezte Grayson.
- Semmi, - morogtam, a szememet képtelen volna levenni
Demi-ről. Grayson követte a tekintetemet. – Ember, abba kell hagynotok az
oda-vissza táncolást egymás között és összeszedni magatokat, - mondta
csendesen. Hallottam az elkeseredettséget a hangjában.
- Ez nem olyan egyszerű, - válaszoltam.
- Sienna miatt? – Nem.
A nő miatt, akibe szerelmes vagyok, és mindig is szerelmes leszek, és aki a
bátyád gyerekével terhes. A szavak a torkomon akadtak, így válaszul csak a
fejemet ráztam. Olyan elkeseredett voltam, hogy semmit sem tudtam Grayson-nak
mondani. Fogalmam sem volt róla, hogy tudott-e erről bárki is, de nem az én
tisztem volt közölni a hírt. De az
lehetett volna, mondta a belső hangom őszintén.
- Csak ennyi, - mondtam csendesen. Néztem, ahogy Demi
üdvözölte Huntley-t és a családját, majd odament Grayson-éhoz is. Megfagytam,
amikor megölelte Jeff-et, közben kerestem a jeleket, hogy tudja-e már, de nem
jött semmi sem, mert az ölelésük kicsit távolságtartó volt egy párhoz képest,
mint amit elvárt volna az ember. Hacsak tényleg nem sejtett semmit sem.
Felmordultam, és egyre jobban dühös lettem a katyvaszra,
amibe belekevertem magam.
- Nézd, itt vagyok, ha beszélgetni szeretnél, - mondta
Grayson, megpaskolva a hátamat. – Utállak így látni téged.
Szégyen árasztotta el a testemet és sok erőt vett igénybe,
hogy ne lógassam a fejemet. A legjobb barátom a közelgő esküvőjét ünnepli, én
meg egy komplett faszként viselkedtem. Ez nem rólam szólt, de mégis magamévá
tettem.
- Sajnálom, Gray. Kemény néhány nap volt. Ki fogom húzni a
fejemet a seggemből és veled együtt fogok ünnepelni ma este.
Elnevette magát, és megdörzsölte a tarkóját. – Tudom, Brody.
Több drámában volt részünk az elmúlt három napban, mint egy szappanoperában.
Nevetséges, - szünetet tartott, - ezért kell kérdeznem tőled valamit. –
Felnézett és úgy vigyorgott, mint egy szerelmes idióta, mert megpillantotta
Huntley-t, ahogy a szoba közepén táncolt, Hunter-rel az ölében. Túlságosan
döbbenetesen nézett ki, és én sem tudtam volna megfelelőbb személyt választani
Grayson-nak, akivel leélheti az életét.
- Ki vele.
Egy pillanatig habozott, majd rám nézett. – Miért vagy
Sienna-val?
Kérdése nem lepett meg engem, de úgy döntöttem, hogy az
összes ember közül az életemben, ő az, aki megérdemli az igazat, különösen
mivel úgy viselkedtem, mint egy igazi seggfej.
- Őszintén? Nem tudom. Az elején, ez volt a módja, hogy
eltereljem a gondolataimat dolgokról. Próbáltam ezt alkalmi kapcsolatban
tartani, de a következő pillanatban már bele is rángattak egy vacsorába Sienna
apjával. Tudnom kellett volna, hogy ágyba bújni a főnököm lányával a
legrosszabb ötlet a világon.
- Nem az én dolgom, de nem ő a megfelelő nő a számodra.
- Ó igen? Akkor kicsoda? – Kérdeztem játékosan. Elfordította
a fejét és Demi felé intett. Jeff-el táncolt az ideiglenes táncparketten és
amikor hátravetette a fejét, miközben nevetett valamin, egy émelyítő gombóc
formálódott a gyomromba, mert tudtam, hogy nekem kellene vele táncolnom, nekem
kellene megnevettetnem őt.
- A dolgok eléggé kuszák köztetek, - tette hozzá Grayson
szomorú hangon, - de azt hiszem, beszélned kellene. Vannak dolgok, amik
kimondatlanok maradtak miután elmentél és Demi egy igazán kemény időszakon ment
keresztül –
- Mit jelent ez? – Szakítottam félbe, - Azt gondoltam, hogy
továbblépett.
Grayson a homlokát ráncolta, és szinte mérgesnek látszott. –
Ki mondta ezt neked?
Megvontam a vállam. – Egyszerűen csak feltételeztem, mivel
nem hallottam róla többet.
- Nagyon tévedsz, ember, és annyira nagy a kísértés, hogy
elmondjak neked mindent, de nem tehetem. Nem fogok ismét a közepébe kerülni
ennek. Azonban annyit elmondok, hogy ha valóban hiszel magadban és Demi-ben, és
nem tudod helyrehozni a zűrzavart, amit okoztál, akkor két nap múlva szállj fel
arra a gépre, és soha ne nézz vissza többet. Hagyd őt magad mögött. De ha úgy
gondolod, megér egy esélyt, nem számít, milyen kicsi is, és hajlandó leszel belefektetni
az energiát, csak hogy vele lehess, akkor tedd félre az összes szarságot, és
kezd előröl. Kezdjétek újra.
Visszagondoltam arra a képre, amit láttam, és a valóság
sokkal keményebben csapódott belém, mint hat tonna ágyúgolyó. Még ha meg is
próbálnám helyrehozni a kapcsolatomat Demi-vel, az már nyilvánvaló volt, hogy ő
továbblépett. Ez egy olyan felismerés, amivel meg kellett békélnem, nem számít
mennyire kemény volt, vagy hogy mennyire összetört legbelül.
- Ez egy kicsikét komplikáltabb, mint gondolnád. Mostanra
már kikerült az irányításom alól, és van valami, amivel meg kell birkóznom.
- A te döntésed, - mondta Grayson, - de megjegyezném, hogy
szerintem nagy hibát követsz el.
Felállt és magamra hagyott az önmarcangoló gondolataimmal.
Semmi mást nem akartam jobban, mint elmenni, de nem tudtam, nem tehettem meg
ezt Huntley-val és Grayson-nal.
Felálltam és a mosdó felé sétáltam. Szükségem volt arra, hogy
egy kicsit felfrissítsem és eléggé összeszedjem magamat ahhoz, hogy átvészeljem
az estét meg a holnapi napot, majd felszállok a repülőre és soha többet nem
nézek vissza. Számomra is eljött az idő, hogy továbblépjek, pedig azt hittem,
hogy már megtettem, de az elmúlt pár nap után rádöbbentem, hogy elég mélyre el
kell temetnem mindent ahhoz, hogy soha többé nem láthassák meg a napfényt.
Ahogy elhaladtam a női mosdó előtt, hangokat hallottam. Olyan volt, mintha
Huntley és Demi lettek volna. Összeszorítottam a szemem, és kényszerítettem
magamat, hogy menjek tovább, de a lábaimnak más ötlete támadt. A legjobb
ítéletem ellenére is, közelebb hajoltam az ajtóhoz, ami félig nyitva volt és
hallgatózni kezdtem.
Huntley beszélt először. – De el kell mondanod Brody-nak,
mielőtt elmegy. Nem gondolod, hogy megérdemli, hogy tudja?
Szipogást hallottam, ami feltételeztem, hogy Demi-től
származik. – Még nem állok készen rá, hogy elmondjam neki.
Egy pillanatnyi csend következett, mielőtt Huntley válaszolt
volna, - Ha Jeff tud a babáról, akkor nem gondolod, hogy tartozol Brody-nak
annyival, hogy elmondod neki is? Nem tarthatod… - szavai elhaltak, amint
meghallottam a „Jeff” és a „baba” szavakat. A fülem zúgni kezdett és a torkom
kiszáradt. Szóval igaz volt. Demi Jeff babáját várta. Ó bassza meg, menten
rosszul leszek. Epe kígyózott fel a torkomon és alig tudtam eljutni a mosdóig,
mielőtt kiadtam volna a mosdókagylóba mindent, ami a gyomromban volt. Ennyi
volt. Elvesztettem Demi-t és még csak nem is ez volt a legrosszabb rész. Ami kibelezett
engem, ami megölte a lelkem, tudni azt, hogy egy másik férfi az, aki meg fogja
kapni az álmomat. Neki lesz családja
Demi-vel, valami amiről mindig is álmodtam egész eddigi életemben. Ez túlnőtt rajtam.
Ezután már soha nem térhetett ez vissza, és senki mást nem hibáztathattam
csakis magamat. Kiöblítettem a számat és megmostam az arcomat, mielőtt
visszaindultam volna, épp időben ahhoz, hogy halljam a beszédeket. Vonakodva
helyet foglaltam Sienna mellett és vissza kellett fojtanom a mérgemet, amikor
megláttam, hogy Demi és Huntley nem sokkal utánam tért vissza. Demi leült Jeff
mellett és hirtelen késztetést éreztem hogy átszáguldjak a termen és a szart is
kiverjem Jeff-ből, amiért elvette ami az enyém. Ez irracionális volt, és én
tudtam ezt. Egy másik férfi nem tudja elvenni, amit te a magadénak hiszel, ha
azt te önként feladtad. Ez volt a valaha elkövetett egyik legnagyobb
baklövésem.
Morgan edző, Huntley nagybátyja állt fel és a terem
elcsendesedett. Egy hosszú négyszögletes asztalnál ültünk, ami jól illett ide.
A próbavacsorán csak a családtagok és a legközelebbi barátok vettek részt, és
hirtelen megbántam, hogy Sienna-t magammal hoztam.
- Jó estét mindenkinek, - kezdte Morgan edző. – Emma és én
szeretnénk köszönetet mondani azért, hogy ma itt vagytok, ez sokat jelent
nekünk. Először is, az én gyönyörű Huntley-mhoz szólnék, kicsi lány, a szüleid annyira
büszkék lennének rád és tudom, hogy a nagynénéd és én sem lehetnénk büszkébbek
rád, mint ahogy most vagyunk, - hallatszott egy kis szipogás a hölgyektől, én
meg odanéztem, ahol Grayson az ölelésébe vonja az érzelmes Huntley-t. – Azt szeretnénk,
hogy boldog legyél édesem, és úgy szeretünk téged, mint a lányunkat. Grayson, -
Morgan edző Grayson-ra nézett, - Nem hiszem, hogy lenne jobb férfi, aki gondját
viselhetné a mi kicsi lányunknak és hiszem, hogy a testvérem téged küldött
fentről, hogy vigyázz Huntley-ra. Kívánok mindkettőtöknek egy örökké tartó
boldogságot és szerelmet, ami tartson egész életeteken át. Legyetek jók
egymáshoz.
Egyöntetű tapsvihar és éljenzés kezdődött, és mosolyokat
láttam mindenhol. Abban a pillanatban, amikor Sienna felállt, tudtam, hogy az
este varázslata egy pillanat alatt semmivé foszlik.
- Elnézést kérek mindenkitől, - kezdte Sienna, magára vonva
a többi vendég figyelmét. – Nekem is lenne egy kis bejelenteni valóm. Nos, nekünk lenne egy kis bejelenteni valónk,
- Rám nézett, és a szavaktól, amik kijöttek a száján köpni-nyelni nem tudtam.
Olyan volt, mint lassított felvételben nézni egy karambolt és én semmit nem
tehettem, hogy megállítsam. – Brody és én kisbabát várunk.
Mi. A. Fasz.
A néma csendet a terembe csak a csodálkozások hangja törte
meg, az enyémet is beleértve. Sienna mosolygott, a nyilvánvaló feszültség
ellenére is, amit a bejelentése keltett, én meg egyenesen Demi-re néztem. Az
arca falfehér volt és teljesen csalódott.
Felállt a székéről és egyenesen Sienna-hoz sétált. Felemelte
a kezét és arcon csapta. Keményen. Sienna az arcához kapott, meglepettnek tűnt.
A pokolba, még én is meglepődtem. Demi nem az a típus volt, aki csak úgy
megütött valakit.
- Te ribanc, - mondta. – Annyira kétségbeesetten vágysz a
figyelemre, hogy megpróbálod lerombolni a legjobb barátnőm próbavacsoráját?
Szégyellhetnéd magadat! – Hangja megbicsaklott, és amikor a tekintete rajtam
landolt, láttam a fájdalmat kavarogni azokban a mélységekben. További szó
nélkül elsétált mellettem és Sienna mellett, majd futásnak eredt, hogy elérje a
legközelebbi ajtót. Huntley követte, én meg csak néztem zavartan, ahogy ez az
egész kibontakozott. Grayson rám pillantott és dühösnek látszott. Nem
hibáztattam érte. Sienna megragadta a kezemet, és ez volt az első alkalom, hogy
ránéztem az este folyamán. Egy kibaszott idióta voltam, hogy belevontam őt ebbe
és most a legrosszabb módon kötődtem össze vele.
- Nem akarsz mondani valamit? – kérdezte. Bevetette az édes
kis maszkját, de túl késő volt. Már megláttam a szörnyeteget, ami az álarca
mögött rejtőzött, és nekem ez nem tetszett. Grayson kilökte a székét és a
kijárt felé viharzott.
- Ezt később megbeszéljük, - morogtam oda Sienna-nak.
- Annyira tipikus! – visította, kezét a levegőbe emelve. Műsort
rendezni a specialitása volt, és undorító volt, hogy ez örömet okozott neki.
Fogalma sincs róla, hogy mennyire elbaszta most a dolgokat. – Csak elmondtam
neked, hogy terhes vagyok, és a válaszod annyi, hogy a szegény, szánalmas
exbarátnőd után rohansz!
Megragadtam a karját és elég közel húztam magamhoz, hogy ő
legyen az egyetlen, aki hallja, amit mondani fogok. – Eljött az ideje, hogy
elmenj, Sienna. Ezt a hotelben megbeszéljük, de most meg kell néznem a
barátaimat.
Elengedtem őt, és kisétáltam a meleg éjszakába. Grayson-t és
Huntley-t a járdán találtam, de Demi nem volt sehol.
- Hol van? – kérdeztem.
Huntley keze fellendült és találkozott az arcommal, amitől a
bőröm égni kezdett.
- Te seggfej! – kiabálta a könnyei között.
- Mi a fene, Huntley? Én
mit tettem?
- Baby, - nyugtatta Grayson - Kérlek nyugodj meg.
- Nem, Gray, elegem van az egészből. Az esténk tönkrement, miatta, - mutatott rám, - és a ribanc
barátnője miatt!
- Sajnálom, - mondtam. – Fogalmam sem volt, hogy ez fog
történni. Most pedig mondjátok meg nekem, merre találom Demi-t, kérlek.
Huntley megrázta a fejét. – Nem, te már eleget tettél. Jól
volt addig, amíg fel nem bukkantál. Szeretlek Brody, és te vagy az egyik
legjobb barátunk, de jelenleg nem kedvellek. Demi jobbat érdemel. A poklok
poklán ment keresztül és most megint ez történt miattad!
- Huntley, - Grayson figyelmeztetőleg megrázta a fejét, - Ne.
Úgy tűnt, mint akik néma beszélgetést folytattak le, ami
nyilvánvalóan nem rám tartozott.
- Sajnálom, - kértem ismét bocsánatot. – Tudom, hogy
szörnyen elbasztam, de beszélnem kell vele, Huntley.
- Én is sajnálom, Brody, de nem hiszem, hogy ez egy jó ötlet
lenne. Időre van szüksége, és egy esélyre túl tudjon lépni rajtad. Szeretném,
hogy ott legyél holnap az esküvőn, de Sienna-t nem látjuk ott szívesen, és ha
mégis felbukkan, nem fogok habozni, hogy kidobjam őt.
Megdörgöltem a tarkómat és bűnbánóan félrenéztem.
Mondani akartam valamit, de Grayson belém fojtotta a szót. –
Miért nem mész vissza, baby? – kérdezte Huntley-t. Aggódott miatta. Még én is
észrevettem a változást a viselkedésében. Huntley nem volt mindig ennyire
szókimondó az érzéseit illetően, nem hagyta, hogy a dühe felülkerekedjen rajta,
valaki más felé. Bólintott, Grayson megpuszilta a homlokát, mielőtt ismét
eltűnt bent.
- Figyelj, Gray-
- Nem, Brody, te
figyelj. Te vagy a legjobb barátom, és Isten tudja mióta szeretlek úgy, mintha
a testvérem lennél, de ami elég az elég. El fogok neked mondani valami, ami nem
fog tetszeni, de én vagyok az egyetlen aki egyenesen meg tudja ezt neked adni.
Majdnem egy Istentelen évet vett
igénybe, hogy Demi ismét maga legyen. Tudom, azt mondtam neked, hogy nem az én
tisztem elmondani és nem is, de meg kell értened, mit tett vele az, hogy
elmentél. Utálom, hogy ti ketten ezt csináljátok magatokkal és egymással, és
most neked már útban van egy baba Sienna-tól. Én… - szünetet tartott, és megdörgölte
az arcát a kezével. – Bassza meg. Nem tudom, mit mondjak még.
Sóhajtottam, és kezemet a nadrágom zsebébe süllyesztettem. –
Ember, annyira elbasztam a dolgokat, és nem tudom, mit tegyek. Nem tudom, hova
mehetnék innen.
- Az első dolog, hogy légy őszinte önmagaddal. A szíved
mélyén tudod, mi a helyes dolog, amit tenned kell. Senki sem tudja ezt
helyrehozni rajtad kívül. – Megpaskolta a hátamat. – Vissza kell mennem. Később
találkozunk.
Néztem, ahogy elsétál, és hagytam, hogy a szavai leülepedjenek.
Tudtam, mit kellett tennem. Csak bátorságot kellett merítenem ahhoz, hogy meg
is tegyem.
Amikor visszaérkeztem a hotelbe, Sienna a hatalmas
franciaágyon ült és rám várt. Úgy döntöttem, hogy sétálok, így volt időm
eldönteni, hogy mit is akartam csinálni.
- Kíváncsi voltam, mikor jössz vissza, - mondta Sienna,
ahogy elindult felém. Selyem hálóing volt rajta, és szinte biztos voltam benne,
hogy meztelen volt alatta. Ránézve most, azt kérdeztem magamtól, már nem
először, hogy miért keveredtem bele egy ilyen kapcsolatba valaki olyannal, mint
ő. Mi vonzott engem hozzá?
- Bocsánatot kellett kérnem a jelenetért, amit rendeztél, -
válaszoltam csendesen, a hangom nyugodt volt. A szemét forgatta és kezét a
mellkasomra tette. Megragadtam a csuklóját, hogy megállítsam abba, hogy kezével
elinduljon lefelé. Megpróbált elcsábítani, de a pékségben történt kis előadása
után, már nem volt semmi, ami többé beindított volna. – Ne legyél ennyire
drámai, - mondta. – Azt hittem boldog leszel.
Elkezdtem ezen gondolkodni, és először is nem tudtam
megérteni, hogyan lehetett terhes. Mi soha nem szexeltünk védekezés nélkül.
Nagyon is elővigyázatos voltam a védekezéssel, amikor vele szexeltem. Demi volt
az egyetlen nő, akivel soha nem viseltem óvszert és elhatároztam, hogy ez így
is marad. A szex Sienna-val csak ennyi volt. Szex. De Demi-vel mindig is több volt.
- Mond meg, hogyan, - kérdeztem. – Mindig védekeztünk,
Sienna.
Kikapta a kezét a szorításomból és megpróbált megbántottnak
látszani. – Kételkedsz bennem?
- Igen.
- Nem csaltalak meg, ha erre célozgatsz.
- Hazudsz, Sienna, de majd foglalkozunk ezzel, ha visszaértem
Chicago-ba.
A homlokát ráncolta. – Ez meg mit jelent?
A hotel telefonja megszólalt, én meg válaszoltam a hívásra. –
Igen?
A portás hangja hallatszott a vonal másik végéről. – Jó estét,
Mr. Scott. Azért hívtam, hogy tudassam önnel, hogy a taxi megérkezett, hogy
kivigye önt a reptérre.
- Köszönöm. Máris megyünk.
Letettem a telefont, és azt mondtam, - Szedd össze a
holmidat. Itt van a taxi, hogy kivigyen téged a reptérre.
- Micsoda?
- Vettem a bátorságot és foglaltam neked egy helyet a hazáig
tartó repülőre, amíg idefele sétáltam. A járatod csak néhány óra múlva indul,
de nem maradhatsz itt.
- Nem teheted ezt, - szinte már ordított, az arca már-már
eltorzult. Istenem, tudott ez a nő egyáltalán mosolyogni?
- Megtehetem és meg is tettem. Most elmegyek zuhanyozni, és
amikor visszajövök, jobb ha már nem leszel itt.
Nem hagytam időt, hogy válaszoljon. Elmasíroztam mellette,
levettem a ruháimat, egyiket a másik után, és bezárkóztam a fürdőszobába. Ott
álltam a forró vízsugár alatt és éreztem, hogy új csomó képződött a gyomromban.
Helyre kellett hoznom ezt az egészet, még ha ez azt is jelentette, hogy ismét
Demi nélkül távozok. Ideje volt az életemet rendbe tenni, és ez azzal kezdődik,
hogy hazajövök. Végleg.
Nagyon vártam már! Köszönöm szépen a fordítást! ❤️
VálaszTörlésNagyon szépen köszönöm. Mindennap vártam, örülök, hogy folytatódik.
VálaszTörlésKöszönöm. Nagyon vártam őket.
VálaszTörlés😍
Nagyon szépen köszönöm!
VálaszTörlésNagyon szépen köszönöm! :)
VálaszTörlés