Tizenharmadik fejezet

Tizenharmadik Fejezet

Brody

         Visszasétáltam az asztalunkhoz, mintha nem épp most dugtam volna meg Demi-t a Nicky-s bárjának raktárjában, mint egy két-dolláros kurvát. Fel voltam izgulva és most egy abszolút seggfejnek éreztem magamat. Nem kellett volna ezt tennem és valahogy sikerült lekicsinyelnem azt, ami Demi-nek és nekem megadatott, és ami mindig is így lesz. Jeff-el volt itt, de nem tudtam visszafojtani magamban az állatias késztetést, hogy megszerezzem, megjelöljem őt a testemmel és emlékeztessem, hogy mindig is hozzám fog tartozni. Sienna-t az asztalunknál hagytam, azt mondtam neki, hogy pisilnem kell, majd megragadtam Demi-t, miközben ő mosdóért állt sorba. Meglepődött és talán még egy kicsit dühös is volt rám, de nem állított meg. Egyszer sem. Helyette, a feszes kis teste üdvözölt engem, emlékeztetve, hogy mennyire viharos és gyúlékony volt a kémia kettőnk között. Még mindig forrongott a tegnap esti vitánk után, ami eléggé nyilvánvaló volt, de nem tett semmit, hogy elrejtse a vágyát, amit a teste érzett az enyém iránt. Már egy éve annak, hogy utoljára szexeltünk és mégis ez volt a legcsodálatosabb szex, amit valaha tapasztaltam. Csak most valahogy megfertőztem azzal, hogy úgy kezeltem őt, mint valami szemetet, pedig tudtam, hogy nem volt az.

         Ennek egy szórakoztató éjszakának kellett volna lennie, az utolsó olyan este Grayson és Huntley számára, amikor úgymond szabadok voltak, mielőtt két nap múlva összeházasodnak, de valahogy egy gonosz kis játékba fordult köztem és Demi között. Nagyon is tudatában voltam annak, hogy egész éjszaka engem nézett, és én se tettem semmit, hogy elrejtsem azt a tényt, hogy én is ugyanezt csináltam. Ez megsavanyította az amúgy is rossz hangulatomat, nem csak azért, mert Jeff-el láttam őt, hanem mert nyilvánvalóan azt kísérelte meg megtenni, hogy részegre issza magát. Az elkalandozó figyelmemet Sienna többször is észrevette, de nem érdekelt. Csak most próbára tette a türelmemet és nem sok kedvem volt ezt elkezdeni.

         - Unatkozom, - nyöszörgött, amikor visszatért az asztalunkhoz. – Mikor léphetünk le ebből a koszfészekből?

         Rábámultam, és megpróbáltam az egyre jobban megfeszülő állkapcsomat kordában tartani. – Szabadon távozhatsz, Sienna, de én nem megyek innen sehová. A legjobb barátom miatt vagyok itt, és ha inkább úgy döntöttél, hogy ennyire önző leszel, hogy elviseld ezt, akkor hívj egy taxit.

         Mogorva tekintettel nézett rám. – Nem hiszem el, hogy a barátodat helyezed a barátnőd elé. Nem érzem jól magam, és úgy tűnik téged ez egyáltalán nem érdekel.

         Megfordultam, hogy szembenézzek vele és behatoltam a személyes terébe. – Had tisztázzam most, - a fogamat csikorgattam, - te nem vagy a barátnőm, és ők nemcsak a barátaim, hanem a családom. Ha nem vagy képes kezelni azt, hogy ők egy hatalmas részét képezik az életemnek, akkor talán itt az ideje, hogy újraértékeljük ezt a dolgot, - mutattam közénk. – veled, és velem.

         Sienna megfeszítette a hátát és a tekintete megkeményedett, mielőtt válaszolt volna, - Én óvatos lennék a helyedben, Brody. Egyetlen telefonhívásomba kerül, hogy mindent elveszíts, ami Chicago-ban van, így bölcsen válaszd meg a lépéseidet. Én mondom meg, mikor végeztünk egymással, bébi.

         - Ne fenyegess engem, - figyelmeztettem. – Nem lesz jó vége. Nem akarnád, hogy a ’drágalátos’ apuci megtudná, hogy megdugattad magad a tanácstagok felével és megfenyegetted őket ezzel. A zsarolás veszélyes játék, bébi, különösen, amikor kibaszottul semmi ötleted sincsen, mit csinálj.

         Csak bámultuk egymást. Olyan érzés volt, mintha szembekerültem volna a legnagyobb hibámmal, és a „hindsight is 20/20”kifejezés jutott az eszembe. (Ez azt jelenti, hogy utólag nyilvánvalóak azok a dolgok, amelyek kezdetben nem voltak nyilvánvalók; az későbbi választás lehetősége sokkal egyértelműbb, mint a választáskor). Látnom kellett volna, hogy ez következik, mert tudtam, hogy Sienna egy manipulatív, bosszúszomjas ribanc volt, de annyira sebezhető voltam akkoriban, amikor találkoztunk, hogy nem álltam meg, hogy végiggondoljam ezt. Összeakaszkodni a főnököm lányával valószínűleg a második legostobább dolog volt, amit valaha tettem. Az első az volt, hogy elmentem.

         - Elmegyek, - bökte ki Sienna. – Remélem meggondolod magad, mire visszaérsz a hotelbe. Készen leszek és várni fogok rád az ágyban.

         Gyorsan és keményen csókolt meg, de én nem viszonoztam. Azok után, ami Demi-vel történt a raktárban, rossz érzéssel töltött el, hogy visszacsókoljam Sienna-t. Néztem, ahogy elsétált és az orrom alatt szitkozódtam. Azt hitte, szexelni fogok majd vele, amikor visszamegyek a hotelbe. Kizárt dolog. Első alkalommal ez a gondolat visszataszító volt. Nem akartam még csak megérinteni se. Az lerombolna mindent azok után, hogy Demi-ben voltam.

         Valaki megbökte a vállamat, mire megfordultam. Grayson volt az.

         - Minden rendben? – kérdezte.

          - Igen, - hazudtam, - minden rendben. Mi a helyzet?

         - Huntley nem érzi jól magát, szóval hazaviszem. Jeff is velünk jön.

         - Mi a helyzet Demi-vel? – kérdeztem, azonnal rágondolva.

         Grayson felsóhajtott és az ujjaival végigszántott a haján. – Akadt egy kis, - habozott, - problémánk.

         - Mi a baj?

         - Demi kint van, de nem tudjuk hazavinni őt. Túl sokat ivott. Nem túl boldog velünk kapcsolatban.

         Egy kicsivel több, mint harminc perce láttam Demi-t. Hogyan lehetséges, hogy ilyen sokat tudott inni? Követtem Grayson-t ki a parkolóba, ahol Demi botladozott, miközben megpróbálta kivenni a kulcsait Huntley kezéből. Jeff Grayson teherautójának dőlt és teljesen levertnek látszott.

         - A francba! – Huntley hangosan szitkozódott.

         A fejem megrándult, és elkaptam Huntley alakját, ahogy lehajolt, hogy felsegítse Demi-t a földről. Kavicsokra esett, ami felhorzsolta a térdét. Valami nagyon szórakoztatta. Az alkohol elnyomhatott minden fájdalmat, amit éreznie kellett volna. Jézusom, hogyan tudott ennyit inni? Odarohantam és kivettem őt Huntley karjai közül. Éreztem Jeff pillantását a tarkómon, de figyelmen kívül hagytam. Sokkal fontosabb dologgal kellett most foglalkoznom.

         - Add ide a kulcsait, - mondtam Huntley-nak. – Hazaviszem, a kocsijáért meg holnap eljövök.

         Huntley aggodalmasnak látszott, de odaadta a kulcsokat Demi Lexus-ához. – Te jól vagy a vezetéshez?

         - Igen, - válaszoltam, - egy csepp alkoholt sem ittam. Esküszöm, semmi nem fog vele történni. Nem bízol bennem?

         Huntley a félig öntudatlan Demi-re nézett, aki az oldalamhoz bújt, majd vissza rám. A szavak, amik ezután következtek, nem kellett volna, hogy meglepjenek, de ez történt. Kiütöttek engem. – Nem, Brody, nem bízom.

         Huntley megpuszilta Demi homlokát, majd Grayson furgonjához vette az irányt. Grayson segített nekem betenni Demi-t a kocsimba, majd néztem, ahogy elhajtanak, mielőtt hazavittem volna Demi-t. Csend volt a furgon belsejében. Demi az ablaknak dőlt, szemei csukva voltak.

         - Miért segítesz nekem? – motyogta.

         - Mert túlságosan részeg vagy, hogy magadnak segíts, - válaszoltam dühösen. Teljesen felelőtlen volt és nem rá vallott, hogy részegre igya magát, nem beszélve arról, hogy haza akarjon vezetni az ő állapotában. Mi történik vele? Az én hibám volt, hogy úgy érezte, seggrészegre kell innia magát? Addig nem szólalt meg ismét, amíg meg nem álltam a háza előtt és az utas oldalhoz nem értem, hogy kisegítsem őt.

         - Ne érj hozzám, - szavai összemosódtak, magától alig volt képes kiszállni a furgonból.

         - Fejezd be, hogy ennyire átkozottul makacs legyél és engedd meg hogy segítsek, - vágtam vissza. Becsuktam a kocsi ajtaját és felkaptam, a mellkasomhoz szorítva őt. – Élvezted? – A szavait az ingembe motyogta, és nem voltam benne biztos, hogy jól hallottam-e őt. – Mit? – kérdeztem. Sikerült anélkül kinyitnom a bejárati ajtaját, hogy leejtsem őt, majd besétáltam a házba. Sötét volt, kivéve a holdfényt, ami a teraszra vezető üvegajtón keresztül áramlott be. A kölyökkutya ugatni kezdett és Demi kifészkelődte magát a karomból. Lábai összecsuklottak alatta, de megragadtam a derekát, mielőtt a földre eshetett volna. – Sshh, Coco, - pisszegett, megragadva a lábunk körül mozgó kis szőrgombócot. – Menj aludni. – A kutyus nyöszörgött és a nappaliban lévő ágyához trappolt.

         - Most már mehetsz, - mondta Demi, elbocsájtva engem. – Boldogulok nélküled is.

         Szavai megsebeztek és gyanítottam, hogy ezt így is gondolta, mint ahogy komolyan gondolta tavaly is, hogy meglesz nélkülem. Nem akartam, hogy ez igaz legyen, de igazságtalan volt azt várni tőle, hogy azzal töltse az időt, hogy azt kívánja, bárcsak ne mentem volna el.

         - Ágyba viszlek, - válaszoltam, végigkísérve őt a folyosón, mert úgy gondoltam, hogy ott lehetett a szobája.

         Elnevette magát, de ez a hang üresen és kegyetlenül csengett. – Már megtetted ezt egyszer ma este, és ettől azt gondolod, hogy hagyni fogom neked, hogy még egyszer megdugj, mint egy kurvát?

         Összerezzentem. Nem tagadtam, hogy úgy viselkedtem, mint egy komplett seggfej, és most halva ezt Demi-től, hogy ezt tettem vele, csak még rosszabb volt.

         - Sienna-t is így dugod meg? Vagy ezt csak nekem tartogattad? Te szarzsák. – Ismét elnevette magát, miközben leült az ágyára és még jobban utáltam magam, mint azt valaha is lehetségesnek tartottam. Megtaláltam a lámpa kapcsolóját Demi ágya mellett, és pont akkor kapcsoltam fel, amikor Demi az ágyára dőlt. Lehajoltam és lehúztam a magas sarkúját, megpróbálva nem arra gondolni egyfolytában, hogy nem viselt semmi mást ezen kívül, amikor szexeltünk.

         - Hiányzol, - suttogta. Felkaptam a fejem, de a szemei megint csukva voltak és megesküdtem volna rá, hogy elaludt. Felálltam, és segítettem neki felülni, így le tudtam venni róla a ruháját. Kicipzáraztam és lehúztam a válláról a derekáig. Újra lefektettem és folytattam a ruha levételét, át a csípőjén és le a lábán. Nem viselt semmi mást csak egy melltartót, mivel korábban leszakítottam róla a bugyit és biztos vagyok benne, ha nem lett volna részeg, megpróbálta volna eltakarni magát. Ahelyett, hogy így hagytam volna őt, kinyitottam a szekrényét, és megkerestem a pizsamáját, majd ráadtam a kedvenc lime zöld rövidnadrágját és a hozzá illő atlétát. Feljebb húztam őt, így a feje a párnán pihent és épp akkor, amikor rá akartam teríteni a takarót, a szemei kipattantak. A nyilvánvalóan mámoros állapota ellenére, átdöfte a lelkemet és ott hagyott engem feltárva a világnak.

         - Azt kívánom, bárcsak tudnálak utálni, - mondta csendesen. – De egy összetört szív ellenére is, még mindig szeretlek.

         A takaró alá mászott és elfordult tőlem, a légzése egyenletessé vált, ahogy elaludt. Lehajoltam, és megpusziltam a fejét, azt suttogva, - Szeretlek. Örökké.

         Néhány percig még néztem őt, szavaitól szótlanul, majd megdörzsöltem az arcomat. Egy romhalmaz volt, ez nyilvánvalóan látszott is, és ez az én hibám volt. Megfordultam, hogy lekapcsoljam a lámpát, amikor a tekintetem egy összehajtogatott papírra tévedt. Felkaptam és szétnyitottam. Egy percbe telt, mire rájöttem mi az. Egy ultrahangfelvétel. Egy babáról. Mi a fasz? Terhes volt? Nagyot nyeltem, éreztem, hogy döbbenetemben a testem megfeszült. Nem lehetett az enyém, ami azt jelentette, hogy… Jeff-é. Demi hazudott nekem. Nemcsak arról, hogy találkozgatott Jeff-el, hanem arról is, hogy a babáját várta. Rosszul lettem. Eldobtam a fényképet és távoztam. Semmi sem fájt volna jobban, mint arra gondolni, hogy egy másik férfi babáját várta. Az én babámnak kellene lennie.

         Amikor elértem a furgonomat, vettem néhány mély lélegzetet, de nem enyhítették a fájdalmat, ami a testem minden egyes sejtjét átjárta. Helyette felemeltem az ökölbe szorított kezemet és a furgonom vezetőoldali ablakába vágtam. Néztem, ahogy az üveg megrepedt és vér kezdett el lefelé folyni a kezemen. Ez nem volt elég, gondoltam. Sokkal rosszabbat érdemeltem. De semmi sem lehetett annál rosszabb, mint rájönni, hogy életed szerelme egy gyereket vár, aki nem a tiéd.