Tizedik-Tizenegyedik fejezet

Tizedik Fejezet

Huntley

         Grayson a délután további részében a gondolataiba merült és elmondhattam, hogy még mindig azon füstölgött, ami a farmon történt. Éjszakára letettük Hunter-t Demi házánál és Jeff is elment, hogy meglátogassa a szüleit. Ennek a mi romantikus esténknek kellett volna lennie az esküvő előtt és Grayson duzzogott.

         Hónapok óta ez az első alkalom, hogy csend volt a házunkban, és amíg Hunter nevetésének hangja, ami megtöltött minden helyiséget, annyi örömet szerzett nekem, alig vártam, hogy egy kis időt töltsek el egyedül Grayson-nal. Besétáltam a nappaliba és ott találtam Grayson-t, amint sportismétléseket nézett. Leültem mellé a kanapéra és odagömbölyödtem hozzá.

         - Készítsek neked valamit enni? – kérdeztem.

         - Bármit, amit úgy érzel, az nekem is megfelel bébi.

         Megforgattam a szememet és felálltam. – Tudod, Gray, a duzzogás nem áll jól neked.

         Besétáltam a konyhába és elkezdtem előszedni egy kis darált marhahúst és tésztát, hogy lasagna-t készítsek. Néhány percnyi csend után, éreztem, hogy Grayson megállt mögöttem, és karját a derekam köré fonta. Megpuszilta a nyakamat és azt motyogta, - Ne haragudj.

         Megfordultam, hogy szembenézzek vele, a testünk egymáshoz préselődött. – Az rendben van, ha mérges vagy, - válaszoltam, - de jobban szeretném, ha beszélnél velem, ahelyett, hogy hallgatsz.

         Felsóhajtott. – Csak frusztráló, hogy minden egyes alkalommal ennek az egésznek a közepében ragadok.

- Megértem, - mondtam. – Én csak úgy gondolom, hogy Demi és Brody már sok mindennel megbirkóztak, és mint a legjobb barátaiknak, segítenünk kell őket, ahogy csak tudjuk. Mindazok után, amin Demi az elmúlt évben keresztülment, elképzelni sem tudom, mennyire nehéz lehet ismét látni Brody-t, különösen tudva azt, hogy mennyi mindent tart távol tőle. A bátyád sajnálatos módon kereszttűzbe került.

- Mi van ha Demi fájdalmat okoz Jeff-nek? Akkor mi lesz? – Megértettem Grayson aggodalmát a bátyjával kapcsolatban, és nem mondhattam azt sem, hogy én nem aggódtam. Ez az egész helyzet sokkal komplikáltabb volt és valaki így is, úgy is sérülni fog.

- A bátyád már nagyfiú, - válaszoltam egy kis mosoly kíséretében. – Nem számít, mi történik, ő rendben lesz. Ez róla és Demi-ről szól.

- És Brody-ról.

- Meg fogják oldani, - mondtam. – Most pedig élvezhetnénk végre ezt az éjszakát egyedül?

Grayson tekintete megvillant és elvigyorodott. –Akkor jobb, ha elkezded készíteni a vacsorát. Szükséged lesz az energiádra, mert nekem nem áll szándékomban aludni ma éjszaka.

A várakozás hulláma öntötte el a véremet és csomózta össze a gyomromat. Lábujjhegyre álltam és közelebb nyomtam a szánkat egymáshoz, amíg már csak centik választották el őket egymástól. – Nekem sem.

Megettük a vacsorát és amíg Grayson eltakarított a földszinten, én úgy döntöttem, hogy lezuhanyozom. Azt vártam, hogy ideges leszek, vagy mostanra be leszek gyulladva attól, hogy az esküvőnk már csak napokra volt, de csak békességet éreztem. Nekem azon a napon fogalmam sem volt arról, hogy az életem ezen a ponton fog végződni, amikor találkoztam Grayson-nal, de nem bántam meg semmit, és annak a gondolata, hogy az életem hátralevő részét vele fogom leélni, miközben nézzük, ahogy a gyerekeink felcseperednek, örömmel töltött el.

A forró víz alá álltam, és ahogy elkezdtem a testemet mosni, hallottam, hogy a zuhanyzó ajtaja kinyílik. Elfordítottam a fejemet és elmosolyodtam, amikor megláttam a nagyon is meztelen Grayson-t belépni a zuhanyzóba. – Segíthetek? – kérdeztem, a hangom könnyed és cukkoló volt.

Elvigyorodott és a térdeim majdnem összecsuklottak a látványtól. Istenem, sokkal szexisebb volt most, mint azon a nap, amikor találkoztunk, amit nem gondoltam volna, hogy lehetséges.

- Nem tudom, - válaszolta, hitetlenkedést színlelve. – Épp a pokolian dögös mennyasszonyomat keresem. Talán láttad őt? Szőke haj, viharosan kék szem, és egy olyan test, ami egy egész hadsereget térdre tud kényszeríteni?

Megvontam a vállam. – Nem, nem hiszem, de több mint boldog lennék, ha segíthetnék neked bármiben, amire csak szükséged van.

Felé fordítottam a testemet, miközben ő közelebb lépett, és kiengedtem egy sóhajt, amikor felkapott. – Nem is tudom, - az ajkamba harapott, - soha nem tudhatja meg.

Elmosolyodtam, és fészkelődni kezdtem, amikor a merev farkának hegye a bejáratomhoz nyomódott. – Én nem fogom elmondom neki, ha te sem.

- Ez lesz a mi kis titkunk. – Felnyögött és belém lökte magát. Keményen beszívtam a levegőt az üdvözült támadása miatt és éreztem, hogy a testem alkalmazkodik ahhoz, hogy befogadja a hatalmas méretét. Már számtalanszor csináltuk ezt, mindenféle pozícióban, és a házunk minden egyes felületén, de minden alkalommal, amikor magamba fogadtam őt, olyan érzés, mintha az első alkalom lett volna, és ettől csak még inkább megőrülök.

- Téged mindig olyan jó érezni, - motyogta. A falnak nyomott, és ahogy a csípője egyre gyorsabban és gyorsabban kezdett mozogni, a hátába mélyesztettem a körmeimet, és úgy csüngtem rajta, mintha az életem függne tőle. Tudtam, hogy ez egy intenzív menet lesz. Grayson-nal soha nem is volt kevesebb.

- Keményebben, - suttogtam nyersen, élvezve, ahogy a testünk egymáson csúszkált. Grayson habozás nélkül megadta magát a vad, elnyomott vágynak, amit egymás iránt éreztünk, és gyorsabban és keményebben kezdte el pumpálni a csípőjét. Az orgazmusom lecsapott és a levegőt is kiszorította belőlem, ahogy vadul ringatóztam a csípőjén. A lábujjaim begörbültek és megfeszültem a forró farka körül, megszorítva, mivel tudtam, hogy már ő is közel járt.

- Bassza meg, - szűrte a fogai között, hajtva a saját orgazmusát.

- Ez a lényeg, - nevettem el magam, még mindig levegőért kapkodva.

Összehúzta a szemöldökét és kezével megragadta a csípőmet úgy, hogy biztos voltam benne, meg fog látszani a nyoma. Az, ahogy ilyen szorosan tartott, de mégis annyira tiszteletteljesen, őrült dolgokat művelt velem. Az orgazmusa keresztül áramlott rajta és ez az erő elég volt ahhoz, hogy meghúzza a ravaszt az én második orgazmusomhoz. Ez alkalommal együtt kiáltottunk fel és azon kaptuk magunkat, hogy a feledésbe lebegünk.

Grayson tekintete megtalálta az enyémet a permetező víz ellenére, és bennük megláttam a jelenemet és a jövőmet. Küldött felém egy laza orgazmus-utáni mosolyt és azt mondta, - Alig várom már, hogy a feleségemnek szólítsalak. – Ha képes lettem volna rá, még közelebb húztam volna őt magamhoz, de már így is olyan közel voltunk egymáshoz, amennyire csak lehetséges volt. Nem maradt már több hely közöttünk.

- És én meg alig várom már, hogy a feleségül menjek hozzád, - válaszoltam.

Ezután úgy csókolt meg engem, mintha egyedül a lélegzetem lett volna az, ami életet adott neki és életemben másodszor, a szívem elhagyta a testemet és átugrott Grayson-éba.

Tizenegyedik Fejezet

Brody

         Bekopogtam Demi bejárati ajtaján, majd a farmerem zsebébe dugtam a kezemet, amíg vártam, hogy válaszoljon. Néhány órával ezelőtt láttam őt a farmon, és mégis ideges voltam. A testem még mindig zümmögött a csókunk után és annak a kilátása, hogy újra látom őt visszaszorította az összes bűntudatomat, amiért megütöttem Jeff-et.

         Az ajtó kinyílt és a Demi arcán lévő kifejezés keveredett a meglepetéssel és a bosszúsággal. – Brody? Mit csinálsz te itt?

         A homlokomat ráncoltam. – Azért vagyok itt, hogy elvigyem Hunter-t.

         - Uh, itt valami félreértés lehet. Ma este velem van.

         - Grayson megkért engem, hogy vigyem el őt ma este, - válaszoltam.

         - Nos, Huntley meg engem kért meg. – Demi keresztbefonta a karját és összehúzta a szemöldökét. Ez az ő kihívlak téged tekintete, amit én már annyi sokszor láttam ezelőtt.

         Amikor elkezdett lefelé ereszkedni, nem tehettem róla, de mosolyognom kellett. Egy nevetést szakadt ki a számból és Demi úgy bámult rám, mintha megőrültem volna.

         - Nem hiszem el, hogy ezt tette, - motyogtam. Lepillantottam és megdörzsöltem a nyakamat. Grayson szervezte meg ezt az egészet.

         - Micsodát? – kérdezte összezavarodottan Demi.

         - Grayson… ő uhh… megtervezte ezt.

         - Ennek nincs semmi értelme.

         - Igen, - sóhajtottam. Tökéletesen volt értelme, de csak számomra. Grayson tudta, hogy mennyire nagyon szerettem volna beszélni Demi-vel, és ez pontosan rá vallott, hogy így szervezi meg, hogy együtt legyünk.

         - Igazából pont most tettem ágyba Hunter-t, - mondta Demi, - azt hiszem, butaság lenne épp most felébreszteni őt. – Ezzel nem tudtam vitába szállni. Már elkéstem.

         - Jól van. Ne haragudj, hogy zavartalak. – Megfordultam és azon voltam, hogy elsétálok, amikor Demi finom keze megállított.

         - Vacsoráztál már? – kérdezte csendesen. Most, hogy említette, majd éhen haltam. Sienna úgy döntött, hogy nélkülem vacsorázik, én meg túl lelkes lettem, hogy elszabadulhatok ettől, hogy elfelejtkeztem a vacsoráról.

         - Nem. Majd beszerzek valamit hazafelé menet.

         - Készítettem egy kis pizzát, viszont túl sok, hogy egyedül egyem meg. Lenne kedved… csatlakozni hozzám?

         - Persze, - a hangom remegett, - nagyon szívesen.

         Követtem Demi-t be a házba, és becsuktam az ajtót, miközben ő a konyha felé vette az irányt. Ezen a házon minden annyira jellegzetesen ’Demi-s’ volt, hogy nem tehettem róla, de egy kicsit elmosolyodtam. Meleg volt, és barátságos. Ez egy otthon volt. Egy részem sajgott, mert otthont teremteni az egy olyan dolog, amit kétségbeesetten szerettem volna vele megtenni. Amikor besétáltam a konyhába, és látni Demi-t, amint egy olyan egyszerű dolgot csinál, mint tányérra teszi a vacsoránkat, emlékek rohamát indította el, amiket hónapok óta elfojtottam. Rengeteg éjszakát töltöttünk el a konyhába, miközben együtt készítettük el az ételt, és ettük meg úgy, hogy semmi más nem volt rajtunk az alsóneműn kívül, és takarítottuk fel a rendetlenséget, miután szeretkeztem vele a konyhapulton. Lehetetlen volt nem elveszni az emlékekben, amik rabként tartottak fogva engem a saját elmémbe…

         Felemeltem Demi-t a konyhapultra, és megálltam a két meztelen lába között. Az egyik ingemet viselte és semmi mást. Haja vad, vörös, hullámos összevisszaság volt és a tekintete is fénylett. Duzzadt ajkakkal megcsókolta a nyakamat és lecsúsztatta kezeit a hátamon. A melegítő alsóm alacsonyan lógott a csípőmön és Demi elkezdte lefelé tolni azt a lábával. Én elkezdtem kigombolni az inget, amit viselt, de megálltam, amikor a rózsaszín mellbimbói feltárultak. Felnyögött, amikor az egyiket a számba szívtam és a bokáját összekulcsolta a hátam mögött, közelebb húzva ezzel magához. Éreztem a hőséget a lábai között és a farkam azonnal keményedni kezdett. Demi elvigyorodott, és ez gonosz vigyor volt. Csíntalan kis nő volt és ugyanannyira kielégítetlen, ha a velem való szexről volt szó, mint én.

         - Ki fogsz nyírni engem, - motyogtam. Ösvény csókoltam a tökéletes mellei között lévő völgyből és megálltam a szíve fölött, elmosolyodva, amikor megéreztem, ahogy a pulzusa megugrott.

         - Vannak rosszabb módok is arra, - válaszolta, hangja reszelős volt és ziháló. – Elképzelni sem tudok jobb módot a halálra, mint veled, ahogy mélyen bennem vagy.

         A mosolyom lehervadt és a tekintetünk forró pillantásba kapcsolódott a másikhoz. A mocskos beszéde az őrület szélére vezetett, és bolond lennék, ha tagadnám, mennyire imádtam ezt.

         - Bébi, ahogy a forró, szoros kis puncid körém fonódik az csak egyike a két módnak, ahogy meg szeretnék halni.

         A szemöldöke összeráncolódott én meg kisimítottam azt a hüvelykujjammal. – Mi az első? – kérdezte. Megfogtam a tarkóját és közelebb húztam az arcát az enyémhez, amíg egy levegőn nem osztoztunk. – Amikor kilencven évesek leszünk, - válaszoltam, - és idősek és őszek és körbevesznek minket az unokáink. Vissza akarok tekinteni és téged látni minden emlékben, minden pillanatban és tudni, hogy ezt az életet egymás mellett éltük meg, úgy mint te és én. Örökké.

         Észrevettem, hogy Demi tekintete csillog és elcsókoltam az egyetlen könnycseppet, ami legördült a kipirult arcán.

         - Nem hittem, hogy tudlak még ennél is jobban szeretni, - suttogta. – Te vagy a szívem, a lelkem, a jelenem és a jövőm. Minden, amit valaha tettem, minden döntésem, amit valaha meghoztam, ide vezetett engem, hozzád. Annyira szeretlek téged, Brody.

         Gyengéden megcsókoltam, majd azt motyogtam, - Én is szeretlek téged, Demetria Rosemead, jobban, mint bármit.

         - Mutasd meg, - mondta.

         És én megtettem…

         - Brody?

         Kiráztam az emléket és felpillantottam. Demi mellettem állt, tartva mindkettőnk tányérját. – Jól vagy? – kérdezte. Meglepődtem, hogy valódi aggodalmat láttam az arcán.

         - Igen, sajnálom, - köszörültem meg a torkomat, - csak sok minden kavarog az agyamba.

         Demi bólintott és odaadta nekem az ételt. Szippantottam egyet belőle és hümmögtem egy sort. – Mindig is jó voltál a pizza készítésben.

         - Ez a te szerencse estéd, - nevetett fel lágyan, - ez a kedvenced. Darált marhahús, zöld paprika, steak szósszal és Mozzarella sajttal.

         Egymásra néztünk, szavak tolultak fel bennem, és ki kellett sétálnom a verandára. Demi helyet foglalt az egyik kinti székbe, a bal oldaliba, mit használni szokott, én meg leültem a jobb oldalira.

         - Szép este van, - mondta Demi, mielőtt harapott volna egyet a pizzájából. Felnéztem és a látvány tökéletes volt. Csillagok ezrei tündököltek az égen és ez volt a második leggyönyörűbb látvány, amit valaha láttam. Az első az a nap volt, amikor találkoztam Demi-vel. Egy rózsaszín és kék pöttyös ruhát viselt és emlékszem azt gondoltam, hogy ő volt a legcsinosabb lány a játszótéren. A pillanat, amikor az arcomba dobta a homok pitét, az volt az a pillanat, amikor tudtam, hogy ő lesz az, akivel az életem hátralévő részét le szeretném élni. Hogy vesztettük el ezt? Hogyan sodródhattam ilyen messze ettől, ettől a nőtől, aki úgy ült itt mellettem, mint egy idegen? Rengeteg hibát vétettem az életemben, de Demetria volt az egyetlen, ami az enyém volt és isteniesen elbasztam. Mindezt egy munka miatt, amit most már utálok és egy életért, amit azt gondoltam, hogy akartam.

         - Boldog vagy? – robbant ki belőlem a kérdés. Amikor Demi feje megpördült, tudtam, hogy meg se kellett volna szólalnom.

         - Miért kérdezed ezt tőlem?

         Letettem a tányéromat és megfordultam a helyemen, hogy szembenézhessek vele. – Mert tudni akarom. Még mindig törődök veled, Demetria. – A hangom keményebbre sikeredett, mint szándékomban állt.

         - Miért, Brody? Hogy felvághass azzal, mennyire csodálatos az életed nélkülem? Hogy emlékeztess engem még egyszer, mennyire boldog vagy Sienna-val?Mert ha megpróbálsz fájdalmat okozni nekem, akkor az nem fog működni. – Felállt, és beviharzott. Megdörzsöltem az arcom és megráztam a fejem. – Mi a faszt próbálok most csinálni? – kérdeztem lényegében magamtól. Az éjszaka csendje köszöntött engem, és úgy döntöttem, hogy valószínűleg jobb lesz, ha megyek. Felkaptam a tányérjainkat és visszamentem a házba. Demi-t a konyhába találtam, a pultnak dőlve, háttal nekem.

         - Nem állt szándékomban felzaklatni téged, - mondtam. Betettem a tányérokat a mosogatóba és szembefordultam vele.

         Felhorkant, megpördülve a tengelye körül. – Azt is hiszem, hogy soha nem állt szándékodban elhagyni sem.

         - Demetria, én-

         - Nem, - szakított félbe, - nem akarom hallani a mentegetőzésedet.

         - Akkor hagyd, hogy bocsánatot kérjek. – Ez egy kétségbeesett könyörgés volt. Szükségem volt arra, hogy meghallgasson és hagyni, hogy megpróbáljam megjavítani, amit eltörtem.

         - Egy évet elkéstél ezzel. – Hangja megtört és a tekintetében egy futó pillanatra megláttam azt, amit vele tettem. Ez elég volt ahhoz, hogy vissza akarjak csinálni mindent. De nem tudtam, és most fontolóra kellett vennem annak a lehetőségét, hogy az a kicsi lány, akibe szerelmes lettem annyi évvel ezelőtt, már nem szeret többé. Ez egy olyan eshetőség, amire nem készültem fel, és soha nem is tudnék.

         - Beszélnünk kell erről, - mondtam, még egyszer utoljára megpróbálkozva ezzel.

         Demi megrázta a fejét, a szemei vörösek és puffadtak voltak. – Megszámlálhatatlan lehetőséged lett volna, hogy beszélj velem, de belefáradtam a várakozásba.

         - Mit akar ez jelenteni?

         Közelebb sétált hozzám és szántam egy pillanatot arra, hogy valóban megnézzem őt. Vékonyabb volt, és hatalmas táskák voltak a szemei alatt. Fáradtnak látszott. Összetörtnek. – Azt jelenti, hogy felszedegettem a darabokat, amiket hátrahagytál, és továbbléptem az életemmel. Abbahagytam, hogy rád várjak, Brody.

         A légzésem megakadt, mintha valaki kiütötte volna a levegőt a tüdőmből.

         - Jeff-el vagy, ugye?

         - Te elvesztetted ezt a jogod, hogy megkérdezd.

         - Válaszolj a kérdésre, Demetria.

         - Nem, rendben? Nem vagyok Jeff-el, de azt kívánom, hogy bárcsak vele lennék, mert ő egy csodálatos férfi. – Szipogott és ökölbe szorítottam a kezemet, hogy megállítsam magam abban, hogy magamhoz rántsam és megvigasztaljam őt.

         - Szóval mi a probléma? Ha annyira tökéletes, akkor miért nem vagy vele? – Már félig kiabáltam.

         - Ó Istenem, - sírt fel Demi. Megtörölte az arcát és vett egy mély levegőt. – Nem lehetek vele, mert a szívem már másé! Hogy lennék képes őt szeretni, amikor a szívem mindig is a tiéd lesz?

         Ott álltunk egymást bámulva, és én megpróbáltam beszélni, de Demi megint elhallgatatott. – Megkaptad, amiért jöttél? Most, úgy gondolom, menned kellene. Kérlek.

         Nagyot nyeltem. Tiszteletben kellett tartanom a kívánságát. Nem álltam készen, hogy még több kárt okozzak, mint amit már amúgy is sikerült és Demi arckifejezéséből ítélve, ezzel már elkéstem. Ismét elbasztam.

         - Rendben, - suttogtam. Kockáztattam és odahajoltam, hogy megpusziljam Demi homlokát. Nem mozdult, vagy lökött el magától. - Sajnálom, - motyogtam a homlokába, majd fogtam és kikísértem magam. Amikor bemásztam a furgonomba, és ütni kezdtem a kormányt addig, amíg a kezem már úgy fájt, mint a pokol, akkor döbbentem rá, hogy Demi azt hiszi, hogy szerettem Sienna-t. Nagyon, nagyon tévedett.

Harmadik fejezet

Harmadik fejezet

Asa

Az elkövetkező hét esemény nélkül telt. Nem voltam benne biztos, hogy azért, mert Royal megfogadta a szívből jövő figyelmeztetésemet és otthon maradt, vagy mert Rome barátja Dashel – Dash – Churcill hivatalosan is felkerült a bérlistára. Kizárt dolog volt, hogy bárki is elég hülye legyen ahhoz, hogy összetűzésbe bonyolódjon egy hatalmas izomkolosszussal, aki alig beszélt, de olyan fenyegetőnek látszott, mint egy profi. A srác elég mogorva volt ahhoz, hogy leállítsa még a legcsekélyebb összezördülést is, és amíg jó volt abban, hogy a rosszfiút játssza, aggódtam, hogy a srác sötét és komor viselkedése elriasztja majd a potenciális ügyfeleket.

         Rome is meglehetősen hatalmas volt, és szintén volt csendes oldala, de volt valami ebben a másik exkatonában, ami jelezte, hangosan és tisztán, hogy valamikor, nem is olyan régen, ez a férfi egy jéghideg gyilkos volt és ezzel nem lehetett vitatkozni. Még Dixie is, aki mindenkivel jól kijött, hatalmas ívben elkerülte az újoncot, még ha nagy szemeket is meresztett rá akkor, amikor azt gondolta, hogy nem figyelt. Az összes nő a bárban azt hitte, hogy a karamella-bőrű behemótra a származásával és az áthatolhatatlan sötét tekintetével könnyű volt szemet vetni – de nem úgy tűnt, mintha egy hangyányit is érdeklődött volna a női figyelem iránt.

         A Hétfő este lassú volt, így mindkettőjüket hazaküldtem és hagytam, hogy Avett bezárja a konyhát. Nem volt értelme fizetni őket, hogy itt lógjanak, amikor mindössze egyetlen egy ember volt a bárban. Meglehetősen jól ismertem Zeb Fuller-t. A sógorom és a csapat többi tagjának a barátja volt, akikkel a legtöbb időmet töltöttem, és rendszeres látogatója volt a Bárnak. Egy másik fenevad volt, akiből áradt ez az egész ne-baszakodj-velem stílus. Lehetett valami ebben a tiszta hegyi levegőben, ami miatt ebben az államban a férfiak ennyire hatalmasra nőttek. Én se voltam kicsi, még képzeletben sem, de egyre gyakrabban azon kapom magam, hogy szemtől-szembe állok, vagy fel kell néznem a legtöbb srácra, akik a szociális társaságomat tették ki. Ez csak egy újabb ösztönzés volt, hogy a seggemet az jó úton tartsam. Túl sok srác volt körülöttem, akik nagyon is képesek lettek volna szétrúgni a seggemet legalább hatféle módon Vasárnapig, ha ismét elcseszem.

         Zeb töprengő arccal nézett előre és szórakozottan simogatta a szakállát. Mióta Denver-be költöztem, gyorsan megtanultam, hogy három szabály állandó volt – szakállak, sör és csajok. Ez a magasan fekvő hely túltengett ezekben a dolgokban, és amikor kétség merült fel, hogyan kezdődjön el egy beszélgetés, akkor mindig felvethették valamelyiket ebből a szentháromságból. Ha minden kötél szakadt, akkor a Broncos (Amerikai Football csapat) mindig helyettesíthette az egyiket. Zeb-nek volt szakálla, nem ivott sört, és tudtam, mivel a Bárban öntötte ki a lelkét minden alkalommal, hogy a jelenlegi csaj helyzet semleges területen ragadt, mert a lány, akibe bele volt gabalyodva, úgy tűnt tanácstalan, hogyan érez Zeb iránta. Az egyik legjobb barátjának, Rowdy-nak volt a nővére, aki nem volt épp elragadtatva attól, hogy Zeb érdeklődik a testvére iránt.

         Befejeztem a bárpult letörölgetését és újratöltöttem a hűtőt, amíg Zeb az üres whisky-kólás poharában duzzogott. Soha nem gondoltam volna, hogy én leszek majd az a srác, aki mások problémáival foglalkozik. Nem voltam épp együtt érző vagy türelmes a dolgokkal, amikről azt gondoltam, hogy nyilvánvalóak, de amióta betettem a lábamat a bárpult mögé, sokkal inkább terapeutának éreztem magam, mint csaposnak. És ami még inkább sokkoló volt, hogy tetszett. Szerettem, hogy képes vagyok kívülről is látni a helyzetet és rámutatni a dolgokra a saját nézőpontomból is. Elvégre, már eléggé elcsesztem egy egész embersereget, így arra gondoltam, hogy ezeket a keményen megtanult leckéket felhasználhatom valami jóra is.

         - Miért nem hívod el őt egy randira? – A törlőkendőt a piszkos rongy halomra dobtam és felkaptam a távirányítót, hogy kikapcsoljam a TV-t. Éjfélkor mindent le fogok kapcsolni, mivel Zeb volt az egyetlen vendég, és eléggé ismertem ahhoz, hogy tudjam, ő csak beszélgetni akart, nem inni.

         Felnézett rám, és a homlokát ráncolta. – Találkoztál már Sayer-rel. Neked úgy jött le, mintha olyan típus lenne, aki elmenne egy randira egy olyan sráccal, mint én?

         Sayer Cole egy rejtély volt. Ügyvéd volt, gyönyörű egy igazán elegáns és kifinomult módon, és meglepte a képtelen emberekből álló kis csoportunkat azzal, hogy Denver-be jött és azt állította, hogy az egyikünknek a rokona. Rowdy nem tudta, hogy van egy nővére, mivel nevelőotthonban nőtt fel, így a találkozás a legjobb esetben is döcögős volt. Mostanra zökkenőmentesen beilleszkedett a többi makacs lélek közé, ami kiegészítette a szorosan összetartó egységet, amibe a kicsi húgom volt olyan szerencsés, hogy beleházasodott. Én is szerencsésnek mondhattam magam, hogy mindannyian teljes egészében befogadtak a csapatba azzal a ténnyel, hogy Ayden nem fog feladni engem. Az idő legnagyobb részében lehet, hogy nem kedvelt, de feltétel nélkül szeretett és ez elegendő volt a csoport többi tagja számára ahhoz, hogy tárt karokkal fogadjanak.

         - Ő kedves. Meglehetősen hűvösen viselkedik mindazzal, ami az útjába kerül.

         Zeb odatolta nekem az üres poharát és végigfutatta kezét a rakoncátlan haján. A srác vállalkozó volt, dolgokat épített a megélhetésért, így eléggé illett ahhoz, hogy egy modernkori favágóra emlékeztessen engem.

         - Már flörtöltem vele, ugrattam őt és célzásokat ejtettem el neki azóta, mióta találkoztunk. Okos nő. Ha érdeklődött volna irántam, akkor felfigyelt volna arra, amit lefektettem.

         - Talán. – A karomat a bárpultra fektettem és odahajoltam hozzá. Merev tekintettel néztem rá és komolyan kérdeztem tőle, - De nem gondolod, hogy valószínűleg egy kicsit szokásosabb meghívásra vár attól a valakitől, aki el akarja vinni őt egy randira? Sayer-rel kapcsolatban minden a country club-tól és a formalitástól üvölt. Talán csak nem azt kapja, ami te vagy.

         Egy pillanatig csak pislogott rám, majd hátradőlt a bárszékén. – Ezt gondolod?

         Megvontam a vállam. – Nem tudom. Felvett téged, hogy dolgozz a házán, miután elmondtad neki, hogy börtönben voltál. Engedte, hogy Salem húga mellett legyél, amikor mindannyian tudtuk, hogy úgy védelmezi azt a lányt, mint egy anyamedve, szóval nyilvánvalóan megbízik benned és kellemesen érzi magát körülötted. Talán arra vár, hogy feladd a játékot. Nem minden nő fogja azzal kezdeni, hogy leveszi a ruháit és a takaró alá mászik csak azért, mert rájuk mosolyogsz. Hallottam, hogy egyszer azt mondtad Rowdy-nak, hogy te nem riadsz vissza a munkától, ha egy nő megéri a fáradozást. Sayer megéri.

         Tényleg megérte. Egy eléggé kemény helyzetből segített ki engem nem is olyan régen, és amikor Rowdy barátnőjének szüksége volt egy biztonságos helyre a kishúga számára, hogy felépüljön egy igazán szörnyű helyzetből, Sayer nem habozott, hogy befogadja a lányt. Épp olyan kedves és nagylelkű volt, mint amennyire szép. Megérdemelt egy olyan fickót, aki hajlandó extra mérföldeket megtenni érte, még ha ez a srác egy kicsit hasonlított is a tetovált Paul Bunyan-ra.

         Zeb ellökte magát a bárpulttól és rám emelte mindkét sötét szemöldökét. – Ismételten fogadjak el egy romantikus tanácsot egy olyan fickótól, aki többször is lepattintotta a legdögösebb csajt, akit valaha láttam. Ez csak időpocsékolás, ember.

         Megforgattam a szememet és keresztbefontam a karomat a mellkasom előtt. – Ez az egésznek a lényege: ő nem csak egy csinos segg, és nem tudom, hirtelen miért viselkedik így. Emellett, bármelyik csaj börtönbe dobatott volna, amikor felidegesítettem azzal, hogy leszedtem őt az asztalról. – Amit igazán meg tudtam érteni, de amit nem mondtam ki az az volt, hogy tudtam, kötelességemnek éreztem, hogy felbasszam az agyát és piszkáljam őt. Pontosan ezt is tettem.

         Zeb felmordult. – Azt hiszem, hogy érte megkockáztatnám, hogy egy éjszakára lecsukjanak. Nemet mondani erre az egészre Herkulesi erőfeszítés lehetett. Valakinek szentté kellene avatnia téged.

         Szárazon felnevettem, és követtem őt a bejárati ajtóhoz, így be tudtam csukni azt utána. – A glória lángra lobbanna, ha a fejem közelébe kerülne.

         Kemény pillantást küldött felém. – Tudod, én nem hiszem, hogy te feleannyira is rossz lennél, mint ahogy te azt gondolod magadról, Asa. Higgy nekem, sokkal több mindent tudok arról, hogyan basszam el a hősies színvonalat, de soha nem hagytam, hogy ez határozza meg, hogy ki legyek az életem hátralévő részében

         Lehet, hogy amikor tinédzser voltam ki-be jártam a börtönből, de soha nem kelletett néhány hétnél többet egy huzamban a rácsok mögött töltenem. Zeb azonban a hibája miatt több évet töltött bezárva. A különbség köztünk az, hogy Zeb azért szegte meg a törvényt, mert úgy érezte, hogy nem volt más választása. Én azért szegtem meg, mert azt akartam. A törvény az utamban állt, akadályozott abban, hogy megkapjam, amit akartam, vagy amire gondoltam, hogy szükségem volt, így figyelmen kívül hagytam, és úgy tettem, mintha nem számítana.

         - Néhány ember elbassza, néhány meg el van baszva. Én határozottan a második kategóriába esek.

         Nem volt rá más magyarázat arra, hogy Ayden és én a genetikai állományunk felén osztozunk és mégis annyira mások voltunk. Az igazság az, hogy jó esély volt arra, hogy teljes mértékben egy faszkalap apa spermáját kaptam meg, egy olyan apáét, akin nem osztoztunk. Mégis annyira ellentétesek voltunk, hogy gyakran elgondolkodom azon, hogy mi lett volna, ha ugyanabban a házba nőttünk volna fel, és ugyanazt a kemény életet éltük volna. Nekem fogalmam sem volt róla, hogyan tudott olyan összeszedett, olyan szilárd és kiegyensúlyozott lenni, mint amilyen volt. Nem tudom, hogyan talált számomra helyet az új életében, vagy miért maradt mellettem, amikor haldokoltam. Tudtam, hogy minden oka megvolt arra, hogy elsétáljon tőlem, de helyette mindent megtett, ami az erejéből telt, hogy megmentsen engem és egy új életet adott nekem. Az egyik dolog, amitől rettegtem, hogy bármelyik másodpercben szétzúzhatom ezt.

         Zeb megrázta a fejét, és kinyitotta az ajtót. – Azt hiszem, szükséged lenne egy kis lazulásra.

         Megvontam a vállamat. – Lehetséges.

         A vállánál fogva kilöktem őt az ajtón és az arcába csaptam azt. Kedveltem Zeb-et. Sok közös volt bennünk, de ő nem ismerte az egész történetet, nem tudott az igazán szörnyű dolgokról, amiket megtettem. Nem tudott arról, hogy amikor meghaltam, amikor minden elsötétült, és tudtam, hogy nem fogok visszatérni a földi élet zűrzavarába, minden egyes szörnyű, borzalmas, rettenetes dolog, amit tettem az életemben élénk színnel a szemem előtt lebegett.

         Az, ahogy kihasználtam Ayden-t. Azt, ahogy soha nem állítottam meg őt abban, hogy azt tegye, amit tesz, amit azért tettem, hogy megkapjam azt, amit akartam. Szexet, drogot, mindent, ami a megbánásnak egy kaleidoszkópja, ami annyira kemény és nehéz volt, hogy biztos voltam benne, a pokolba kerülök. Jobban szerettem a nővéremet, mint bármit a világon, és mégsem voltam képes megállj parancsolni magamnak, hogy ne úgy kezeljem őt, mint egy bábut az egyik játékomból. Látni, hogy mit tettem Ayde-nel, amit megengedtem neki, hogy megtegyen értem, rosszabb volt, mint a baseball-denevérek összes csapása, amit a motorosoktól kaptam. Látni a szívfájdalmat azokban a whiskey színű szemekben, amikor végül visszakaptam őt annyi évnyi különválás után, elég volt, hogy boldog legyek ahhoz, hogy soha többé ne nyissam ki a szemem újra.

         Ráadásul, ott voltak a régi nők, akiket megcsaltam és a motorosok, akiket átvertem. Ott voltak azok a kocsik, amiket elloptam és azok a férfiak, akikről tudtam, hogy anyám lefeküdt velük, hogy ki tudja fizetni a bérleti díjat, amíg én nem tettem semmit az ellen, hogy megakadályozzam ezt, vagy segítsem a családot. Ott volt az első bálozó, akit elbűvöltem, hogy nekem adja a főiskolára félretett pénzét, amit azonnal elvesztettem egy hátsó szobai pókerjátszmán. Ott volt az idős úr, aki társaságot keresett, így nem csak arról győztem meg őt, hogy meleg vagyok, de arról is, hogy érdeklődöm iránta, és eléggé meggyőztem őt ahhoz, hogy írjon nekem egy csekket, hogy folytatni tudjam a fotózás iránti szenvedélyemet; mondanom sem kell, nem voltam sem meleg, sem fotós, de tízezer dollárból finanszírozni tudtam a következő szélhámosságomat. Az emberek száma, akiket átbasztam, végtelen, és az arcuk, mint egy film, úgy pörgött le a szemem előtt, miközben az élet kiszállt belőlem, és tudtam, hogy megkaptam azt, amit megérdemeltem.

         Amikor felébredtem, megláttam, hogy Ayden nézett le rám, és miközben megpróbáltam ráébredni arra, hogy még a pokolban lévő ördög sem akart engem, rádöbbentem valami fényes, éles és tiszta dologra. Seggfej voltam. Rossz ember voltam, aki rossz dolgokat tett, és mindig is olyan srác leszek, de soha, semmilyen körülmények között nem akarom újra bántani a nővéremet. Soha nem akartam, hogy újra aggódnia kelljen miattam, soha nem akartam, hogy újra szenvednie kelljen, vagy bármit is újra elveszítsen miattam. Én mindig is elbaszott leszek, de aktívan próbálkozni fogok, hogy elkerüljem azt, hogy még több kárt okozzak, és eddig meglehetősen jól ment. Egyszerűen olyan szorosan kellett tartanom azokat az emlékeket, a megbánásokat és a bűntudatot, hogy a kezeim túlságosan is tele legyenek ahhoz, hogy az ördög valaha is újra elvégezze a munkáját.

         Kihúztam a pénztárgépet és a nyugtákkal együtt betettem azt a széfbe, ami Rome irodájában volt. Megbizonyosodtam afelől, hogy minden kamera működik, különösen azok, amik a parkolóban voltak, amik nemrégiben kerültek fel. Munka után egyik éjszaka egy csapat kölyök bosszúból nekem ugrott, ami igazából a letartóztatásomhoz vezetett és fejfájást okozott, amivel hosszabb időbe telt megbirkóznom, mint amennyibe a múltam miatt kellett volna. Szóval most szuper éber voltam és mindig megbizonyosodok róla, hogy az égen lévő szem látja minden mozdulatomat.

         Egy kicsivel múlt hajnal egy. A parkoló már szinte teljesen kiürült, csak néhány autó parkolt itt, amit azok az emberek hagytak itt, akik nem akartak hazavezetni, miután ittak, vagy a helyi szomszédoké, akiknek Rome megengedte, hogy kibéreljenek egy kis részt. A Bár a város nem egy rossz környékén volt, és mostanra már eléggé hozzászoktam ezekhez a szokatlan órákhoz, mivel nem szabadultam el a munkából addig, nos, amíg a világ nagy része ágyba nem került. Nagyon tetszett ez a fajta csend.

Hideg volt kint. Délinek lenni, mint amilyen én is voltam, el kellett telni néhány télnek, hogy hozzászokjam ehhez a fagyos, hegyi levegőhöz. Nem szerettem a hideget. Annyira nem szerettem a telet, hogy komolyan fontolgattam, hogy veszek egy kocsit, annak ellenére, hogy a bérelt műteremlakásom csak két háztömbnyire volt a Bártól. Ez volt a másik dolog, ami megváltozott, miután visszatértem az életbe. Most már a legkevésbé sem érdekelnek ezek a dolgok. Mindig a legjobbat akartam mindenből. A legjobb ruhát, a leggyorsabb menetet, a legnagyobb házat, és természetesen a legcsinosabb lányt. Mindent akartam, amire soha nem nyílt lehetőségem mialatt felnőttem és mindezeket meg akartam mutatni és bebizonyítani az érdememet rájuk. Most semmit nem akartam. Minél kevesebbem volt, annál kevesebbet veszíthetek el.

Fürgén összedörzsöltem a két kezemet és ráfújtam, hogy megpróbáljam felmelegíteni őket, amikor egy fényszóró hirtelen megvilágított engem, és egy jármű a parkolóba gördült, és egészen addig nem állt meg, amíg el nem ért engem. A lámpák lekapcsolódtak és a vezetőoldali ajtó kivágódott. Aggódnom kellett volna, megfeszítenem magamat és elsétálni a másik irányba, ha nem ismertem volna fel az ősrégi SUV-ot és a női vezetőjét. Royal mindig is szebb volt, mint bármelyik másik trófea, akiket fénykoromban körbezengtem… szebb még akkor is, amikor nyilvánvaló volt, hogy nem aludt jól.

Az állam köré húztam a gyapjúkabátomat és megkerültem az ajtót, hogy odalépjek a járdán, ahová a vezetőülésből éppen kicsusszant. Úgy nézett ki, mint aki éppen most jött az edzőteremből. Valami passzos, testhez simuló nadrág és egy melegítő felső volt rajta. Haja rendetlen kontyba volt fogva a feje tetején, és a szemei néhány árnyalattal sötétebbnek tűntek, mint a szokásos édes, csokoládé szín. A szexi lábbelik helyett most futócipőt viselt, és reszketett az éjszakai levegőben.

- Eljöttél otthonról és későre is jár. – Megpróbálkoztam azzal, hogy a hangom egyenletesnek tűnjön. Kiszámíthatatlan volt és soha nem tudtam, milyen módon fog reagálni a dolgokra. Régebben mindig képes voltam olvasni az emberekben, mint egy nyitott könyvben, de ő úgy fordította felém az oldalakat, hogy ne láthassam. Mindig meglepő és váratlan volt.

A pulcsiját teljesen lehúzta az ujjaira, és olyan módon nézett fel rám, amitől a farkam megrándult a cipzár mögött. Be kellene tiltani, hogy bárki is ilyen megerőltetés nélkül is szexi legyen.

- Az edzőteremben voltam, mert nem aludtam valami jól. A törvények tisztáztak engem, hogy visszatérhetek a munkába a hét vége felé, amíg folyamatosan látogatom a lélekdokit a következő három hónapban.

Azt hittem, hogy a ténytől, hogy visszamehet dolgozni, boldogabbnak fog hangzani. – Ez jó hír… nem igaz?

A remegése rázkódásba fordult, és tudtam, hogy nem tehettem semmit sem a kinti hideg ellen. A legjobb ítélőképességem ellenére kinyújtottam a kezemet és az egyik karomat a nyaka köré tekertem és a mellkasomhoz húztam. Széthúztam a kabátomat és hagytam, hogy befészkelje magát oda, amíg kontrollálatlanul rázkódott. Éreztem, hogy a keze az oldalam köré kúszott és a meleg bőröm után kutatott a hátamon a póló alatt. Megrázkódtam és azt akartam bemesélni magamnak, hogy ez csak azért van, mert a keze olyan hideg, mint a jég, de ez nem így volt. Az érintésétől a bőröm libabőrözni kezdett.

- Még soha nem dolgoztam egyetlen műszakot sem Dom nélkül. Ő olyan, mint az én másik felem. Ideiglenes munkatársat rendelnek mellém, amíg Dom vissza nem tér. – Elhúzódott, így fel tudott nézni rám a lágy szempilláin keresztül. – Csakhogy ők nem azt mondták, hogy amikor Dom visszatér, hanem ha. Nem tudom, hogy képes vagyok-e ezt csinálni nélküle.

Éreztem, hogy az ujjai belevájnak a fenekem fölötti mélyedésbe és nekem vissza kellet küzdenem azt, hogy az egész testemben megrázkódjak.

- Imádod a munkádat. – Tudtam, hogy ez igaz. Annak ellenére, hogy vadul viselkedett és az utóbbi időben letért az útról, ő már annyi mindent megtett, hogy ezt az életet élje. – Nincs szükséged a társadra annak érdekében, hogy jó zsaru legyél, Royal.

Egy hosszú percig csak bámultuk egymást, majd a szája sarka vigyorra görbült, amitől a gyomrom összeszorult és a vérem felforrt. El kellett engednem őt, és elmenni, mielőtt valami hülyeséget csinálnék.

- Hiányoztam neked ezen a hétvégén, Asa?

Ez egy terhes kérdés volt, ha volt egyáltalán valaha is ilyen. Természetesen észrevettem, hogy nem volt a közelben, de határozottan nem voltam hajlandó elismerni, hogy hogyan éreztem magam a távollétében, így csak sóhajtottam és azt kérdeztem tőle, - Mit csinálsz te itt ilyen későn?

Oldalra döntötte a fejét és a szemei is összeszűkültek. Ujjai mélyebbre merültek hátul a farmeremben, és a fogamon keresztül kellett beszívnom a levegőt, ami fájt, mert az éjszakai levegő még mindig fagyos volt.

- Nem tudom. Az utóbbi időben minden alkalommal, amikor nem tudtam kitalálni, hogy hova menjek, a végén mindig ott kötöttem ki, ahol te vagy.

Káromkodtam és egy lépést hátrálni akartam tőle, de a kezei még mélyebbre csúsztak és közelebb húzott magához. – Akkor meg kell javítanod az iránytűdet. Rossz irányba vezérel téged, Vöröske.

Hirtelen a nulla alatti hőmérsékletből olyan érzés lett, mintha a nap felszínén álltunk volna. A légzésem sekélyes lett és egy kissé akadozott, ahogy az ő tekintete tisztává és folyékonnyá vált.

- Minél többször mondod ezt nekem, annál inkább elhatározom, hogy bebizonyítom neked, tévedsz.

Ezután lábujjhegyre emelkedett, hogy a száját az enyémre nyomja, és itt volt vége mindennek. Tudtam, hogy ez fog következni. Hónapokig táncoltunk egymás körül. Túlságosan csinos volt, és meglehetősen kitartó ahhoz, hogy ez egy idő után ne történjen meg. Túlságosan kedves is volt, és messze túl jó, hogy hagyja egy olyan valakinek, mint én, hogy rátegye a kezét. Nem igazán voltam az, akit akart, de belefáradtam, hogy megpróbáljam neki folyton mondogatni ezt. A legjobb szándékom ellenére, ez a pokol, ami köztünk lüktetett, eléggé kiszabadult az irányításunk alól, és ő egyszerűen csak meggyújtotta a gyufát és minden gond nélkül a kanócra dobta.

Kezei utat találtak maguknak az oldalamhoz, miközben a puha ajkai megtették azt, hogy a legjobbat nyújtsák nekem lelkesedéssel és úgy, hogy megbolonduljak a vágytól. Belélegeztem őt. Olyan egyszerű lett volna csak simán, elveszni ebben a puhaságban és édességben, ami annyira élvezetessé tette őt, de valahol az agyam hátuljában minden lehetséges mód, hogy ez az egész szörnyen rosszul sülhet el felpiszkált engem. Felemeltem a kezem és gyengéden megfogtam az állkapcsát. Oda-vissza végigfuttattam a hüvelykujjamat a bőrén, ami nem lehetett ennyire puha, és megpróbáltam a legjobbat kihozni magamból, hogy ne engedjem neki, hogy egy olyan helyre vezessen engem, ahonnan soha nem találnék vissza. Elhúzódtam attól, ahogy a szája finoman végigsiklott az enyémen, miközben kidugta a nyelvét és végigfuttatta azt az összezárt ajkaim találkozásánál. Ettől hangosan felnyögtem. Megálljt kellett volna parancsolnom, véget kellett volna vetnem ennek most, de gyors volt és kihasználta a reakciómat azzal, hogy becsúsztatta a nyelvét az alig szétnyílt ajkaim között, és ezek után már reménytelen volt megállítani a vágy hullámát, ami elnyelt engem.

Végtére is, soha nem állítottam magamról, hogy angyal vagyok, és mégis az ördög tudott csak olyan sokáig a tűzzel játszani, mielőtt szentségtelen kísértésbe esett és a lángokban táncolt volna.

Nekitoltam őt a kocsi nyitott ajtajának. Ujjaimat a hajába fúrtam, ahol szorosan a fejéhez volt fogva és az egyik lábamat az övé közé helyeztem, így a medencéink egymáshoz préselődtek. Nem voltam kedves. Úgy csókoltam őt, mintha ő lett volna utánam, hogy megcsókoljam őt már a játék kezdetétől fogva. A nyelvemet is használtam. A fogamat is bevetettem. Nem hagytam őt lélegzethez jutni, és nem hagytam neki elég helyet ahhoz, hogy eltávolodjon tőlem, miközben lecsaptam rá. Átkaroltam, és egy igazán osztály nélküli mozdulattal az egyik kezemmel megragadtam a nagyon is mutatós fenekét és egy nagyon nyilvánvaló módon megbizonyosodtam benne, hogy durván bántam vele.

Ha tényleg úgy akart engem, amilyen igazából vagyok, akkor meg fogja kapni. Nekem nem okozott problémát, hogy hagyjam, hogy a színjáték elpárologjon, különösen, amikor így vonaglott és nyöszörgött velem szemben. A nyelvemet az övé körül csavargattam. Keményen megszívtam az alsó ajkát, amíg levegőért nem kapott. A mellkasomat az övének nyomtam, amíg meg nem éreztem a kemény mellbimbóit még a ruhák rétegein keresztül is, amik elválasztottak bennünket.

Éreztem, hogy a körmei még mélyebbre vájnak a bőrömbe, ahol a keze még mindig a pólóm alatt volt csapdába ejtve. Azt gondoltam, talán megértette, hogy ez elkerülhetetlenül egy vonatszerencsétlenség lesz, és hogy a józan esze végül újra felébred. De épp amikor azon voltam, hogy elengedem őt, visszahúzódom, hogy egy kis lélegzetvételnyi-teret kapjak, így az örvénylő gondolataimat visszaterelhettem volna az útra, az egyik veszélyes kis keze hirtelen déli irányba fordult, és a következő dolog, amiről tudomásom volt, hogy a tenyere teljesen befedte a kőkemény erekciómat, ami a farmerem elején meredezett.

Az érintkezés annyira sokkolt, hogy automatikusan visszahúzódtam és megragadtam a csuklóját. Ő csak ördögien vigyorgott fel rám, és hamis ártatlansággal rebegtette a szempilláit.

- Egy parkolóban vagyunk, kint a szabadban. Te tényleg odáig akarsz velem menni, Vöröske?

Nem beszélve arról, hogy ezt a kis fiaskót az örökkévalóságig rögzítették, és ez nem egészen egy olyan show, amit akartam, hogy a kíváncsi szemek lássanak. Nem hittem, hogy Royal is exhibicionista lett volna, de bármi is dolgozott a komplikált elméjében, emiatt viselkedett olyan veszélyes és meglepő módon. A nevét morogtam, amikor elkezdte a tenyerét fel- és lemozgatni, amitől a farkam úgy megrándult, mint egy jól-betanított állat. Az egyik vörösesbarna szemöldöke egyenesen a magasba szaladt, és éppen csak kidugta a nyelve hegyét, hogy megízlelje a még mindig nedves alsó ajkát. A fene vigyen el, ha minden egyes dolog, amit csinált, nem egy sötét szobát és rengeteg meztelen bőrt juttatott eszembe.

- Miért ne? Eddig ez a legmesszebb, ameddig engedtél engem elmenni. – A duzzadt merevségemet szívélyesen megszorította, amitől a szemem visszafordult a koponyámba. Már a határon voltam, egyenesen a csúcson, hogy felkapjam és belökjem őt a SUV-ba, és megadjam neki azt, amit kért, amikor megszólalt a telefonom .

Tekintve, hogy jócskán éjszaka közepe volt, és a csengőhang a kishúgomhoz volt rendelve, enyhe pánikrohamot kaptam és lefejtettem Royal-t a farkamról és végül néhány lépéssel eltávolodtam tőle.

- Ayd? – Nem tehettem a hangomban lévő keménységről, ahogy kimondtam a nevét.

- Ó édes Istenem, Asa, Shaw-nál épp most indult be a szülés! – Sikította a húgom, így el kellett tartanom a fülemtől a telefont.

- Oké… és… ? – Shaw volt Ayden legjobb barátja. Túlságosan szoros kapcsolatban álltak egymással, és tudtam, hogy eléggé kemény volt Ayden számára az, hogy Austin-ba költözött, hogy így közelebb legyen a férjéhez, amikor a legjobb barátnője az első babáját várta. Megnyugodtam, amikor rájöttem, hogy Shaw-val minden rendben, és nem volt semmilyen őrült vészhelyzet.

- Jobban teszed, ha elcipeled a segged a kórházba, és átveszed a helyemet, amíg Denver-be nem jutok. Jet most foglal nekünk járatot, de reggelig nem hiszem, hogy ott tudok lenni. Ott kell lenned miattam, Asa.

Jet Ayden férje volt, és nagyon jó barátja a baba apjának. Hegyeket is megmozgatna, hogy megbizonyosodjon afelől, hogy Ayden nem mulasztja el ezt a fontos pillanatot Rule és Shaw életében. Kezemet végigfuttattam a hajamon és kifújtam a levegőt, ami ködfelhőt képezett előttem.

- Shaw nem engem akar majd ott, Ayd. Hanem téged.

- Ezt én is tudom, de lehet, hogy nem leszek ott időben, ezért neked kell a kórházba menned és helyettesíteni engem! – Kiabált, és szinte hisztérikus volt, így tudtam, hogy nincs értelme vitatkozni vele. – Mindennel kapcsolatban, ami történik, napra készen kell tartanod engem, amíg úton vagyok. Meg kell tenned ezt nekem, Asa.

Rule volt Rome fiatalabb testvére. Az egész Archer klán nagyon összetartó volt, nem beszélve a banda összes többi tagjáról, akik Rule-al együtt a tetováló szalonban dolgoztak, ami az övé és Nash-é volt. A szülészeti-várószoba tele lesz az egész Marked családdal, és nekik tényleg nem volt szükségük arra, hogy útban legyek, de megígértem magamnak, hogy soha többet nem fogom Ayden-t cserben hagyni, így beleegyezően mormogtam, hogy megyek és letettem a telefont mielőtt folytathatta volna a velem való kiabálást.

Ránéztem Royal-ra, aki a telefonján sms-ezett, és az alsó ajkát rágcsálta, de egyáltalán nem úgy, mint egy pillanattal ezelőtt, amikor a keze a nadrágomba tartott. Egy féloldalas vigyorral nézett vissza rám.

- Saint épp most üzent, hogy Shaw a szülőszobán van. – Bólintottam, majd a homlokomat ráncoltam, amikor a telefonom rezegni kezdett a kezemben, hogy sms-em jött. Azt gondoltam, hogy Ayden-től jött, így meglepődtem, amikor helyette Rome nevét pillantottam meg.

Útban van egy másik Archer. Told ide a segged a kórházba.

Beletelt egy percbe, mire megértettem, hogy én valójában ott akarok lenni ezen a hatalmas eseményen. Zavartan néztem fel Royal-ra. – Rome azt akarja, hogy ott legyek.

         - Persze, hogy ezt akarja.

         A homlokomat ráncoltam rá. – Hogy érted azt, hogy „persze, hogy ezt akarja”?

         Vágott egy grimaszt felém, és úgy mozdult, hogy beszálljon a 4Runner vezető ülésébe. – Barátok vagytok és gyakorlatilag üzlettársak. Rule-nak ott van Nash, Jet-nek Rowdy, és Rome-nek meg te. Mindenkinek szüksége van valakire, akire támaszkodhat, és egy új életet hozni erre a világra az minden bizonnyal nagy dolog. Most pedig, gyerünk, kapsz egy fuvart tőlem.

         Döbbenetemben szólni sem tudtam, így csak megkerültem az autót és beszálltam az anyósülésre. Az ülésbe süppedtem, amikor elhelyezkedtem, és egyenesen előre néztem.

         Kedveltem Rome-ot. Pokolian tiszteltem őt. Ő is rajta volt az újonnan létrehozott listámon, amin azok az emberek voltak, akiknek soha nem akartam csalódást okozni. Adott nekem egy esélyt, amikor a világon mindenki más úgy tűnt, hogy csak arra várnak, hogy mindent elbasszak. Sokkal tartoztam neki, de soha eszembe se jutott, hogy valahol azon a vonalon lennék, ami úgy alakított benne valamit, hogy rám támaszkodjon és tiszteljen is. Ez számomra idegen fogalom volt és nem voltam benne biztos, hogy mit kezdjek ezzel.

         - Egy nap, hagyni fogod nekem, hogy befejezzem, amit mindig megpróbáltam veled elkezdeni, Asa.

         Royal hangja halk volt és volt benne egy kívánatos szál, ami megtekeredett és megcsavarodott a szívem körül. Ez nem történhetett meg. Nem engedhettem meg, hogy megérintsen; ez rossz hír lenne mindkettőnk számára. Eljött az ideje, hogy abbahagyjam a színlelést, és engedjem, hogy meglássa az igazi színeimet.

         Sokatmondó pillantással néztem rá, és határozottan megmondtam neki, - Bármelyik srác, akinek a farka köré fogod tenni a kezed, az be fogja fejezni, Vöröske. – Ez nyers volt és szükségtelen, de ez csendben tartotta őt az út további részében a kórház felé, és én azzal töltöttem ezt az időt, hogy meggyőzzem magamat arról, hogy ez volt a legjobb…

         … Ugye?

Kilencedik fejezet

Kilencedik Fejezet

Demi

         Brody szája lecsapott az enyémre, és amíg az agyam az kiabálta, hogy állj, a testem az egyetlen módon válaszolt, amit mindig ismert, amikor Brody-ról volt szó. Nyelve végigsimított az ajkaim találkozásánál és én kinyitottam számára, megengedve, hogy felfedezze a szám körvonalát. Keze felkúszott, hogy megpihenhessen a tarkómon, míg a másik megragadta a csípőmet, és közelebb húzott magához. Amit csináltunk, azt helytelen volt, de nem tudtam racionálisan gondolkodni, amikor a szívem azt hitte, hogy helyes.

Körülöttem minden más eltűnt, ahogy a vérem zümmögni kezdett az ereimben, amitől úgy éreztem, mintha lázas lennék. Brody a számba nyögött, és abban a pillanatban olyan érzés volt, mintha életet lehelt volna belém. Beszívtam a levegőt, mohón nyeltem az illatát, magamban többért könyörögtem. De tudtam, hogy a több Brody-val soha nem lett volna elég. Ezt nagyon korán megtanultam. Semmi kétségem nem volt afelől, hogy egyetlen csókjától a bugyim benedvesedett és sikamlós lettem a vágytól. A melleim súlyosak és érzékenyek lettek, sóvárogtak az érintéséért. Már olyan sok idő telt el és a testem is tudta ezt. Azt tapasztaltam, hogy teljesen elvesztettem az irányítás Brody körül, amitől sokkal nehezebb volt a megállás. Ez volt akkor is, amikor az ajkai forró, nedves nyomott hagytak lefelé a nyakamon, amitől lecsapott rám a valóság. Mit csinálok? Elhúzódtam, megduzzadt ajkaimon keresztül ziháltam.

         - Nem kellett volna ezt tenned, - mondtam, a hangom remegett, és szinte suttogtam.

         - Nem én voltam az egyetlen, aki élvezte, - válaszolta önelégült mosollyal. Felemeltem a kezemet, hogy megüssem, de megragadta a csuklómat, mielőtt megtehettem volna. – Nana, semmi szükség erőszakra.

         - Milyen ironikus, - csattanok fel, hirtelen nagyon dühös lettem. – Számodra az rendben van, ha csak úgy, semmilyen istenverte ok nélkül megüss valakit, de amikor én akarom, akkor erőszakos vagyok.

         Brody közelebb hajolt, az orraink egymáshoz értek. – Megérdemelte.

         - Ahogy te is! Mi ütött beléd, hogy úgy viselkedsz, mint egy seggfej, Brody?

         - Mintha hittél volna nekem. – A hangja ellágyult, és így tett a tekintete is.

         - Próbáld meg, - válaszoltam. – Mert abból, amit láttam, azért ütötted meg őt, mert így érezted magad!

         Volt benne annyi tisztesség, hogy félénken nézzen, amikor válaszolt, - Én azt gondoltam, hogy ő… bántott téged.

         Kitéptem a kezemet a szorításából és egy igazán-szükséges lépést tettem hátra. A fejem csak úgy kavargott a fűtött csókunktól, és a düh, ami éreztem, hogy elkezdett felülkerekedni, utat tört magának a felszínre.

         - Bántott? Te most kibaszottul viccelsz velem? Csiklandozott engem!

         Valami megváltozott Brody arckifejezésében és megfejthetetlenné vált. Ez nyugtalanító volt. Mindig képes voltam olvasni benne, nem számított, hogy milyen kifejezés ült az arcára. De az arc most üresen nézett vissza rám, és ezt utáltam. Jobban, mint amit be mertem vallani, még magamnak is.

         - Bocsáss meg, hogy meg akartalak védeni téged, - sziszegte Brody. A csók okozta pára teljesen elpárolgott és csak fehéren-izzó düh maradt a helyében. Mi a fenét gondolt, hogy ki ő?

         - Elvesztetted a jogodat, hogy megvédj engem, - mondtam nyersen, mereven nézve rá. – Elsétáltál, és Jeff volt az, aki ott volt, amikor te nem!

         Brody arca eltorzult és egy töredék másodpercig, úgy éreztem, hogy vissza szeretném szívni a szavakat. Ha csak a szavak visszaszívása elég lett volna ahhoz, hogy kitöröljük a múltunkat. Brody-val és velem soha semmi nem volt könnyű.

         - Soha nem hagytam abba, hogy megvédjelek téged, - morogta Brody. – Maga Isten se tudott volna megállítani benne.

         - Lehet, hogy Isten nem, de az pokolian biztos, hogy én megteszem.

         Ezzel elnyomakodtam Brody mellett és visszasétáltam a házba anélkül, hogy egyetlen pillanatra is visszanéztem volna. Mérges voltam, és össze kellett szorítanom a szememet, hogy megállítsam a könnyek hirtelen támadását, amik azzal fenyegettek, hogy kibuggyannak. Mindenkit a konyhában találtam, és amikor besétáltam a tekintetük rajtam landolt. Ettől kényelmetlenül kezdtem érezni magamat, mintha mikroszkóp alatt lettem volna, és azonnal aggódni kezdtem, hogy tudnak arról, amit Brody és én odakint műveltünk.

         Grayson megtisztította Jeff arcát, de még mindig egy törlőrongyot tartott az orra elé.

         - Jól vagy? – kérdeztem Jeff-et, egyszerre aggódtam és éreztem zavarban magam.

         - Igen, - válaszolta. – Elment?

         Lepillantottam, és bólintottam, képtelen voltam a szemébe nézni. Féltem, hogy a csókom Brody-val az arcomra volt írva.

         - Mondott valamit neked? – kérdezte Huntley. A konyhapultnak volt dőlve, a karjait pedig keresztbefonta a mellkasán. Brody nagyszülei oldalt álltak, de ők is nagy érdeklődéssel néztek engem. Ha bárki a szobában tudta, hogy valami történt Brody-val, azok ők voltak. Eltekintve Grayson-tól és Huntley-tól, Luanne és Clay Scott voltak a családom, és még azután is, hogy Brody elment, közeli kapcsolatban maradtam velük. Elég közel ahhoz, hogy megtudják mi történt, amikor Brody elment. Elég közel, hogy megbízzam bennük, távolt tartják ezt tőle. Jeff és én megálltunk a rancsnál, így meg tudta mutatni, milyen terveik voltak a földdel kapcsolatban, mivel Grayson-é és Jeff-é volt a birtok egy-egy harmada. Brody nagyszülei továbbra is a birtokon élhetnének, és a rancs akkor Brody, Grayson és Jeff családja közt maradna. Ők egyébként is egy család voltak, így ez teljesen érthető volt. Persze, nem vártuk, hogy Brody és az új barátnője felbukkan majd.

         - Ő… - haboztam, kényelmetlenül fészkelődtem ott, ahol álltam, - azt mondta, azt hitte, hogy Jeff bánt engem. Ezért ütötte meg.

         - Mit mondtál neki? – kérdezte Jeff. Hangjába egy csöppnyi nyugtalanság vegyült, és tudtam, hogy ez vagy miattam, vagy Brody miatt volt.

         - Mit gondolsz? – kérdeztem, nem tettem semmit, hogy elrejtsem a saját haragomat. – Elmondtam neki az igazat.

         - Még mindig itt van? – kérdezte Grayson. Felállt és úgy tűnt készen állt arra, hogy bevigye a saját ütését, ha Brody még mindig a birtokon volt. Ez ritkán fordult elő, ha egyáltalán előfordult már, hogy lássam, ahogy be akar húzni egyet a legjobb barátjának.

         - Nem, - válaszoltam, teljesen elkeseredetten. – És mi ez az inkvizíció? Nem az én hibám, hogy megütötte Jeff-et! – Megfordultam és újra kisétáltam a verandára. Szükségem volt egy kis friss levegőre, és semmi sem volt jobb, mint belélegezni a vidéki levegőt. A föld, ami előttem terült el, olyan volt, mintha mérföldhosszú lett volna és a lemenő nap tökéletes tájképül szolgált. Tényleg gyönyörű volt. Mindig is úgy képzeltem, hogy itt élek majd Brody-val, a gyerekeinkkel, lovakkal és kék éggel körülvéve. Mindig is ez volt az álmom, az én tündérmesém. De mint oly sok kicsi lány, aki annyi sok dologról álmodik, kemény úton megtanultam, hogy a tündérmesék nem többek, mint gyerekes elképzelések.

         A szúnyoghálós ajtó becsukódott mögöttem és hátranéztem a vállam fölött, ahol megpillantottam Brody nagymamáját, Luanne-t, ahogy engem nézett. Odaállt mellém és az előttünk elterülő nyílt tájat kezdte bámulni. Borzasztóan tiszteltem ezt e nőt. Alacsony volt és karcsú, de mint a legtöbb nőben az ő generációjából, olyan erő lakozott benne, amivel számolni kellett. Amikor Brody szülei magára hagyták őt, a nagyszülei magukra vállalták a feladatot, hogy felneveljenek egy nagyon dühös, hatéves kisfiút, akinek már elcsigázott volt az elképzelése arról, hogy milyen is volt az élet. Sérült volt és mégis valahogy, a törmelékek között, amit a szülei hátrahagytak, Luanne és Clay képes volt megadni számára egy stabil, szerető otthont. Miattuk történt, hogy olyan férfi lett, akibe beleszerettem az egyetem alatt.

         - Akarsz róla beszélni, édesem? – kérdezte tőlem csendesen. Valami a hangjában mindentudóan csengett.

         - Én csak… - megálltam. Nem tudtam, hogyan mondjam el neki, mit érzek, amikor még én magam sem tudtam. Amikor folytattam, a hangom halk volt és ismét utáltam, hogy ez Brody miatt volt, és azt, ahogy éreztem magam. – Nem akartam, hogy bármi ilyesmi történjen, - az ajtó felé mutattam, - Nem tudtam, hogy Brody itt lesz.

         - Senki sem hibáztat téged, szívem, de én nem erre voltam kíváncsi.

         A homlokomat ráncoltam. – Akkor mire?

         - Arra, hogy miért voltál olyan feldúlt, amikor visszajöttél. – A szája egy kis mosolyra húzódott, és tudtam, hogy rajtakaptak. Látta, ahogy Brody-val csókolóztam.

         - Én… - becsuktam a számat. Nem tudtam megmagyarázni, hogy mi vitt rá erre és kizárt dolog volt, hogy valaha is hazudjak Luanne-nek. Egy kicsit elnevette magát, mielőtt megfordul, hogy a szemembe nézhessen.

         - Minden rendben van, szívem, nem foglak elárulni. Csak azt szeretném, ha okos lennél, és gondolj azokra az emberekre, akiket bánthatsz, amíg megpróbálsz értelmet keresni a dolgok között, amik közted és az unokám között vannak.

         - Nincs semmi köztem és Brody között, - válaszoltam csendesen.

         Luanne megnyugtató gesztussal megérintette a kezemet és volt egy olyan érzésem, hogy nem fog tetszeni, amit mondani fog. De hallgattam, mert megbíztam benne.

         - Idős vagyok, de nem vak, - kuncogott. – Te és Brody újra meg fogjátok találni az utat egymáshoz. Lehet, hogy egy kicsit elveszett vagy most, de végtére is, ő a végzeted, ahogy te is az övé.

         - Mitől ilyen biztos benne? – kérdeztem kíváncsian.

         Egy pillanatra félrenézett, elveszett a gondolataiban. – Majdnem negyven évvel ezelőtt, én voltam te, és Clay volt Brody. Elvesztettük az utunkat, de a szívem legmélyén is tudtam, hogy ő a múltam, jelenem, és jövőm.

         - Mi történt?

         - Nem álltunk készen, - válaszolta elgondolkodva. – Azokká az emberekké kellett válnunk, akikké szükséges volt ahhoz, hogy igazán boldoggá tegyük egymást. Találkoztunk másokkal, és miután három évig szórakoztunk ezekkel a kapcsolatokkal, rádöbbentünk, hogy minden velünk kezdődött és ért véget, velem és Clay-el. Számomra senki már nem létezett a világon.

         - És azt hiszi, hogy ez számomra és Brody számára is járható út, mindazok után, ami történt?

         - Édesem, semmi sem tarthat titeket távol egymástól, ha annak úgy kell lennie. Clay az őrületbe kerget, és veszekedni is szoktunk egymással, de visszautasítom azt, hogy nélküle éljek. Képes vagy Brody nélkül élni, de amikor úgy döntesz, hogy nem akarsz nélküle élni, akkor fog minden a helyére kerülni. Eközben légy óvatos, ne bántsd meg Jeff-et.

         Megráztam a fejemet és válaszoltam, - Soha nem tudnám bántani. Csak barátok vagyunk.

         - Ő tudja ezt?

         - Nem vagyok benne biztos, hogy mire gondol.

         - Kicsi lány, az a fiú ott bent, - a konyha irányába mutatott, - nagyon szerelmes beléd, és neki fogalma sincs róla, hogy a szíved még mindig elérthetetlen.

         Épp készültem ellentmondani, amikor kinyílt a szúnyoghálós ajtó. Huntley lépett ki rajta.

         - Sajnálom, félbe szakítottam valamit?

         Luanne elmosolyodott. – Egyáltalán nem, Huntley kedvesem. Csak beszélgettünk. – Rám kacsintott, és megszorította a kezemet. - Adj ennek időt, édesem, Róma sem egy nap alatt épült.

         Eltűnt a házban, így egyedül maradtam Huntley-val.

         - Minden rendben van? – kérdezte. Kezdtem belefáradni, hogy ezt hallottam mindenkitől, de tudtam, hogy csak jót akartak.

         - Nem, - válaszoltam őszintén, - de az leszek.

         Bólintott és hálás voltam, amikor nem erőltette tovább a témát. Tudta, hogy beszélni fogok majd, amikor készen állok rá. Csak szükségem volt egy kis időre, hogy elrendezzek a fejemben mindent, különösen Luanne legutolsó észrevételét arról, hogy Jeff szerelmes belém. Még mindig nem döntöttem el, hogyan érzek ezzel kapcsolatban.

         - Még mindig rendben van az, hogy ma este vigyázz Hunter-re? – kérdezte Huntley.

         Elmosolyodtam. – Persze. Már alig várom.

         - Nagyszerű, - válaszolta Huntley. – Készen állunk az indulásra.

         - Rendben. Ott leszek mögöttetek.

         Jeff úgy döntött, hogy Grayson-nal és Huntley-val tart, és amíg fájt, hogy mérges volt rám, a hazautat arra használtam, hogy gondolkodjak. Itt volt az ideje, hogy elkezdjem rendbe szedni a fejembe lévő zűrzavart.