Kilenc-Tízedik fejezet

Kilencedik fejezet

Cade

         Amilyen nagyon akartam Alexa-t, annál jobbat érdemelt, különösen az ő első alkalmára. Nem volt helyes, hogy egyszerűen csak keressen valakit, akivel megtörténhetne. Nem olyan fajta lány volt. Rózsákat, gyertyákat és mindenféle szarságokat érdemelt.

         Olyan gyorsan kísértem ki a házamból, amennyire csak tudtam anélkül, hogy egy seggfejnek ne tűnjek, mindeközben a farkam sikoltott tiltakozásában. Őrülten akartam őt. Már csak annak a gondolata is, hogy beletemetem magam a szűk, nedves forróságába elég volt ahhoz, hogy az őrületbe kergessen. Igen, a helyes döntést hoztam meg, amikor hazaküldtem őt. De a fenébe is, míg a kocsijához sétált egyedül, én úgy rejtőzködtem a házban, mint egy kibaszott punci. Felkapcsoltam a verandán lévő lámpát és addig néztem őt az ablakból, amíg biztonságban az autójában nem ült és el nem hajtott. Ott és akkor nem bíztam magamban, hogy a közelében legyek.

         Ez volt a legjobb. Legalábbis ezt mondogattam magamnak, miközben ágyba bújtam egy tomboló erekcióval, ami nem volt hajlandó elmúlni.

         Másnap reggel találkoztam Ian-nel az edzőteremben, miután útnak indítottam Lily-t az iskolába. Egész reggeli alatt csak arról beszélt, hogy ’Lexa így és Lexa úgy’. Egyenesen egy kibaszott falnak hajtottam. Így is eléggé nehéz dolgom volt, hogy állandóan kiverjem ezt a nőt a saját gondolataimból, de Lily-vel, aki szilárdan megalapította az Alexa Csapatot, közel lehetetlen volt.

         Reméltem, hogy a súlyemelés Ian-nel kitisztítja majd a fejemet, de eddig ez elég nehéznek bizonyult.

         - Mitől vagy ennyire dühös? – Gúnyolódott Ian a közeli súlyzópadról. – Úgy emelgetet ma azokat a súlyokat, mint valami szerencsétlenség.

         Küldtem felé egy ne baszakodj velem pillantást és hozzáadtam a fekvenyomáshoz még egy negyvenötös sorozatot. Már a negyedik fordulót nyomtam. A fenébe.

         Ian felemelte a súlyzót és segített nekem feltenni az állványra. – Komolyan, ember. Beszélj velem.

         - Ez nem az Oprah show, tesó. Foglalkozz a saját átkozott dolgoddal.

         Kuncogott és a fejét rázta, majd otthagyott engem egyedül a padon. Amikor találkoztam vele a gőzben, még mindig megmaradt a véleményénél. Nem tett fel nekem további kérdéseket a szar hangulatomról, és helyette a közelgő harcának a stratégiáját beszéltük meg.

         Ian egy feltörekvő kevert harcművészeti (MMA) harcos volt. Sokkal jobb nálam, én meg eléggé férfi voltam ahhoz, hogy bevalljam ezt. Nem féltem attól sem, hogy megküzdjek vele a ringben, annak ellenére, hogy villámgyors volt és a rúgásai a levegőt is kiszorították a tüdődből. De az én bal horgom sem olyan  volt, amivel baszakodhatsz, és azért néha én is elkaptam őt. Szinte soha nem hagyott ki egyetlen lehetőséget sem – amit a bordáim zúzódásai bizonyítottak. A fenébe is, jó volt. Volt egy maroknyi helyi vállalkozás, ami szponzorálta őt és szülei, akik minden elképzelhető órát kifizettek neki, miközben felnőtt. Arra született, hogy ezt csinálja. Én, másrészről, menet közben tanultam és puszta elhatározásból nyertem harcot.

         Ian egy törölközővel kitörölte az izzadságot a szeméből. – Szóval, mi a helyzet veled? A közeljövőben tervezed, hogy ismét ringbe szállsz?

         A pénz nagyon jó volt – ha nyertél. – Nem tudom, ember, próbálj meg repedt bordával meg törött ujjal dolgozni az építkezésen. – Nem is beszélve arról, hogy próbáld meg elmagyarázni egy hatévesnek, miért vagy kék-zöld foltos és nézni, ahogy a szeme megtelik könnyel, amikor elmondod neki, hogy verekedtél. Ez nem olyasmi volt, amit valaha is ismét meg akartam tenni. Tudni akarta, kivel harcoltam, és hogy az az ember miért volt dühös rám. Nem szeretném őt megint olyan szomorúnak látni. De nem mondhattam az ellenfelemnek, hogy héj ember, kíméld meg az arcomat, mert a kishúgomat ez felzaklatja. Kizárt dolog volt, hogy elkerüljem az ütéseket és a horzsolásokat – és még ha én győznék is, akkor is hetekig megkülönböztető megjelenésű fekete monokli lenne a szemem körül.

         Így vagy úgy, össze kell szednem a szarságaimat és találni egy jól fizető állást, ami nem követeli meg tőlem, hogy a ringben harcoljak, vagy a kamera előtt meztelenkedjek.

*****

         Mire hazaértem az edzőteremből, Lily-nek is esedékes volt, hogy megjöjjön a suliból. Épp volt elég időm, hogy megejtsek egy telefonhívást, mielőtt inamba szállna a bátorság. Nem tudtam kiverni Alexa-t a fejemből és azt, ahogy az előző este elment. Nem tett semmit, csak segített Lily-nek és én gyakorlatilag szétmarcangoltam a kanapén, elmondtam neki, hogy meg akarom dugni, majd hazaküldtem. Tárcsáztam a kórház számát, és kértem, hogy kapcsolják Alexa-t az ápolási osztályon. Rádöbbentem, hogy nem tudtam a vezetéknevét, de hálát adtam az égnek, mert néhány perccel később lenyomozták őt a számomra.

         - Cade? Minden rendben…?

         A hangja kétségbeesett volt. A francba. Valószínűleg azt feltételezte, hogy Lily miatt hívtam. – Minden rendben. Figyelj, gyors leszek, mert te épp dolgozol, de fel kellett hívjalak és elmondanom neked, hogy sajnálom, hogy a dolgok olyan furcsán alakultak tegnap este. Az én hibám volt.

         Egy percig habozott. – Rendben van. Nagyon jól szórakoztam Lily-vel és- Elhallhatott.

         - Én is. Figyelj csak, viszonozhatom a szívességet? Szeretnék vacsorát készíteni neked. Vagy legalábbis venni vacsorát, mert valószínűleg nem akarnád, hogy én főzzek.

         Lágy női nevetés töltötte be a kettőnk közötti csendet. – Oké.

         - Holnap este szabad vagy?

         - Igen. Mikorra menjek át?

         Tetszett, hogy önként felajánlotta, hogy átjön, tudva, hogy ez könnyebb számomra és Lily számára is, ha ismét ő jön hozzám. A többi lány, akikkel megpróbáltam randizni, általában kiakadtak, amiért nem tudok eljárni gyakrabban szórakozni. – Hat óra megfelel?

         - Igen. Megfelel egy randinak. Úgy értem, majd akkor látjuk egymást.

         - Nagyszerű. Ó, és meg tudnád adni a számodat. Tudod, csak arra az esetre, ha valaha is szükségem lenne segítségre Lily-vel kapcsolatban. Valószínűleg nem szeretnéd, ha a munka közben hívnálak. És én is megadom neked a mobilom számát, arra az esetre, ha neked is szükséged lenne bármire. - Mint például rám.

         - Rendben, - mondta lágyan. Már a hangja is előhozta belőlem az alfahímet. Tudtam, hogy egyedül lenni vele ismét valószínűleg nem a legjobb ötlet volt, de azt is tudtam, hogy nem tehettem semmit, hogy megállítsam.

Tízedik fejezet

Alexa

MacKenzie és én egy sarokbokszban ültünk a kórház büféjében, épp az ebédszünetünket töltöttük. Nos, mi ebédnek hívtuk, de amúgy hajnali három volt. Én a reggeli ételeknél ragadtam, míg Kenz általában a vacsoránál döntött. Az egyetlen dolog, amiben egy véleményen osztoztunk, az a tömeges mennyiségű kávé volt.

         - Az egyik részem ki akar törni ebből a Miss-Két-Lábon-Járó-Jókislány szerepből – és csinálni valami őrültséget. Tapasztalatokat szerezni, amíg még fiatal vagyok. Úgy értem, az annyira rossz lenne? – Nem említettem meg neki Cade meghívását. Először tesztelni akartam az állóvizet.

         - Ámen, nővérem. – Köszöntésre emelte a bögréjét.

         - Úgy értem, totál őrültség lenne, ha szeretnék, nem is tudom, kavarni Cade-el, hogy megnézzem, mi ez a nagy felhajtás…

         MacKenzie kiköpte a kávéját. – Nem jöttem rá, hogy erről beszélgettünk! – Letöröltem egy szalvétával a meleg folyadékot az asztalról. – Csináld azt, amit szeretnél, bébi. De tudod ugye, hogy ő nem lesz megelégedve az egyszerű vanília szexszel? Valószínűleg olyan dolgokat csinált, amiről mi csak álmodunk.

         Én nem tudtam, hogy neki miről szóltak az álmai, de az enyém csak a vanília szexig terjedt. – Mint például?

         - Hármas, orgiák, anális szex…

         Feltartottam a kezemet, hogy megállítsam. – Oké. Elég volt, kösz. – Az arcom lángolt a szóáradatától. Érdekelt, hogy Cade-el fedezzem fel a szexualitásomat, de kizárt dolog volt, hogy készen álltam volna ezekre. Még csak nem is tudtam úgy hallgatni ezeket a szavakat, hogy el ne piruljak.

         MacKenzie kuncogott. – Nyugi, Lex. Mondtam már neked. Rohadt szerencsés, hogy megkap egy olyan lányt, mint amilyen te vagy. Én még mindig úgy hiszem, hogy te túl jó vagy az ő ízléséhez képest, de ez az én véleményem. Csak ígérj meg nekem egy dolgot, ha tényleg rászánod magad erre.

         Rászánom magam erre? Nem voltam benne olyan biztos. Az egyetlen dolog, amit biztosan tudtam – Cade furcsa reakciókat művelt a testemben. – Mi lenne az?

         - Érezd magad jól a pornósztárral, de ígérd meg nekem, hogy nem fogod belekeverni a szívedet.

         Közel álltam, hogy kinevessem a nevetséges figyelmeztetését. A szívemet? Biztosítani akartam MacKenzie-t, hogy nem volt lehetséges, hogy belessem Cade-be, de a gondolataim visszarebbentek a Lily-vel való gyengéd viselkedéséhez, és a szavak a torkomban rekedtek. Beleegyezően bólintottam. – A szüleim beszerveztek nekem egy másik vő jelöltet. A neve Peter és holnap elvisz engem ebédelni.

         A szemét forgatta. MacKenzie jól-tájékozott volt a szüleim kotnyeles viselkedésében. – Rendben. Adhatok neked egy tippet, teljes komolysággal, ha meg fogod ezt tenni?

         - Persze.

         - Le kell borotválnod mindent – alaposan – mert ha megnézed azokat a lányokat a videón, akikkel együtt szerepelt, akkor nem fogsz rajtuk találni egyetlene egy szőrszálat sem sehol.

         A szememet forgattam. Ez volt a tanácsa? Nem fogom leborotválni magamat csak, hogy kielégítsek egy férfit. Ugye?

         - Vissza kell mennem dolgozni. – Beledobtam a poharat a szemetesbe és az utolsó falat bagelt betömtem a számba.

*****

         Miért egyeztem bele, hogy randizzak III. Peter Wyndham-mel ma. Egy pillanatnyi gyengeség volt – az anyám épp elkapott, amikor a Cade-el töltött idő magasságából jöttem lefelé és beleegyeztem.

         Petet-rel először a múlt évi Karácsonyi partin találkoztam az apám irodájában. Ugyanazon a partin, ahol úgy parádéztak velem, mintha valami díj lettem volna, amikor betöltöttem a tizennyolcat. Mintha egy kövér, felfújt könyvelőt akartam volna a férjemnek. Hálás voltam, hogy Peter más volt. Huszonnégy éves, frissen végzett az üzleti iskolában és ő sem érezte odaillőnek magát a középkorú könyvelők és házastársaik között, mint ahogy én sem.

         Egész este kint ültünk az erkélyen, meztelen vállamon az ő öltöny kabátjával, miközben a kedvenc egyetemi kurzusainkról beszélgettünk – az enyém a filozófia, az övé a gazdaság volt.

         A szüleim oda voltak a boldogságtól, mert úgy látták, hogy jól kijöttünk egymással. Ő egy díj volt, amin megakadt a szemük, minden, amit számomra akartak – egy fehér férfi húsz és harminc között, jó génekkel, jólneveltséggel, egy felső-középosztálybeli New Hampshire-i családból. Egészséges, mint egy pohár tej. És éppen olyan izgalmas is.

         Az izgalmuk önmagában is azt eredményezte, hogy feszengeni kezdtem. Kerültem a hívásait és a szüleim erőtlen kísérlete, hogy összehozzanak minket volt a jobbik rész az elmúlt hat hónapban. Ezért találtam érthetetlennek, hogy a hajamat göndörítettem és a sötétkék ingruhámat vasaltam, felkészülve a randimra.

         Azt terveztük, hogy teniszezni megyünk a country klubba, aminek mindkettőnknek az apja tagja volt. Bepakoltam a tenisz szerelésemet a hatalmas táskámba, amit MacKenzie Mary Poppins táskának nevezett el és elindultam, hogy megvárjam Peter-t.

         Amikor megjelent a fényes, ezüst színű Lexus-ában, odakocogtam, hogy üdvözöljem őt. Peter előbukkant az autóból, a felzselézett hajával és az egyenes fehér fogaival, amit az éveken át tartó fogszabályzás eredményezett. A kocsiajtónál találkozott velem, a szokásos farmert és végiggombolós inget viselt, majd megcsókolta a kézfejemet, mielőtt besegített engem az autóba. A drága bőr illat beburkolt engem és elhelyezkedtem az ülésemben.

         Volt valami ismerős Peter-ben, mint egy kopott farmerben, vagy a kényelmes papucsodban, de a jelenlétével kapcsolatban semmi – és természetesen a csókja sem – ami a tűzijáték közelébe sodort volna. Sokkal inkább elviselhető közömbösség. Másrészt Cade meg… nos, a mellbimbóim a puszta gondolatától is megkeményedtek.

         Egy lélektelen teniszmeccs után, amiben megjósolhatóan hagyott nyerni, a klub tágas kő teraszán ebédeltünk meg. Én egy pezsgős, eper salátát rendeltem, Peter pedig szarvasgomba rizottót. Evés közben a szódavizünket kortyolgattuk és Peter bonyolult történeteket mesélt, hogy lenyűgözzön engem. Kezdte az apja vitorlásán átélt kalandjaival, majd folytatta őrült bulikkal az iskolai előkészítős haverjaival és végül beszélt a karrierjéről – amit harmincöt éves koráig akart elérni. Egyszer sem kérdezett rá az én tervemre. Vagy egyáltalán bármit rólam. Azon kaptam magam, hogy a gondolataim Cade-hez és Lily-hez vándoroltak. Kíváncsi voltam, mit csináltak hétvégenként. Elképzeltem, ahogy csokis palacsintát eszek reggelire a pizsamámban, miközben rajzfilmeket nézek. A gondolat mosolygásra késztetett. Nem tehettem róla, de folyamatosan lefelé pillantgattam az órámra, számolva a perceket, amíg ez a randi véget nem ér, hogy mehessek megnézni Cade-et és Lily-t.

         A randink után, Peter kikísért engem az autómhoz, nyitva hagyva az ajtót, amíg én elhelyezkedtem az vezető oldali ülésen.

         - Ez jó móka volt. Megismételhetnénk. A szüleim minden ősszel megszervezik ezt a bortúrát, el kellene jönnöd.

         - Gondolkodom rajta, - mondtam, majd becsuktam a kocsim ajtaját.