2016. február 13., szombat

Tizenegyedik fejezet

Tizenegyedik fejezet

Bree


Másnap, habozva sétáltam végig Archer felhajtóján, az ajkamat rágva. Úgy hallottam, mintha kő ütődne kőhöz valahol a háza hátánál. Ahogy befordultam a sarkon, meglestem Archer-t, félmeztelenül, négykézláb térdepelt a köveken, ami úgy nézett ki, mint a terasz oldalának a kezdete.
         - Szia, - mondtam lágyan, és ő felkapta a fejét. Kissé meglepetnek tűnt, de… elégedettnek? Talán? Bizonyára nem a legkönnyebben olvasható ember volt, különösen, mióta nem láttam teljesen az arcát a szakálla, és a haja alatt, ami a homlokába lóg, és az állát keretezi.
         Bólintott, felemelte a kezét, és egy nagy kőre mutatott, ami a projektje jobb oldalán helyezkedett el, és visszatért a munkájához.
         Két órakor hagytam el a bisztrót, majd hazamentem, és vettem egy gyors zuhanyt, felpattantam a biciklimre, és áttekertem Archer-höz. Phoebe-t Anne-nél hagytam, mert nem voltam benne biztos, hogy más kutyáknak a kölykök közelében kellene-e lenniük vagy sem.
         Amikor megérkeztem Archer kapujához, nem tudtam mit tenni a mosollyal, ami elérte az arcomat, amikor megláttam, hogy az kissé nyitva volt.
         Odamentem ahhoz a kőhöz, amire rámutatott, és leültem a szélére, egy percig csendben figyelve őt.
         Úgy látszik kőfaragó volt szabadidejében? Ő lehetett az, aki a hosszú felhajtót, és a ház előtti teraszt csinálta. A srác tele volt meglepetésekkel, egyikkel a másik után. Nem tehettem róla, de észrevettem, ahogy a bicepsze hajlott és feszült, amint felemelte az egyik követ, és a helyére illesztette. Nem csoda, hogy a srác annyira ki volt dolgozva. Minden, amit csinált kemény munka.
         - Oké, szóval készítettem egy listát, - mondtam, méregetve őt, és fenekemet magasabbra mozgattam a hatalmas sziklán, kényelmesebben elhelyezve magam.
         Archer felnézett rám, felemelt szemöldökkel.
         A hangomat használtam, hogy beszéljek, így ő tovább tudta folytatni a munkát, anélkül, hogy rám nézett volna.
         A térdére ült, kesztyűs kezét az izmos combjához ütögette, és felnézett rám. Egy kifakult tréning rövidnadrágot viselt, térdvédővel, és munkás bakanccsal. Meztelen mellkasa napbarnított volt, és egy vékony réteg izzadság borította.
         Egy listát? Kérdezte.
         Bólintottam, a listát az ölembe tartottam. Neveket. A kiskutyáknak.
      Oldalra döntötte a fejét. Rendben.
      Szóval, azt mondom, nyugodtan megvétózhatod, úgy értem, ők a te kutyáid meg minden, de azt gondoltam, hogy Ivan Granite (gránit), Hawk (sólyom) Sravinski, és Oksana Hammer (kalapács) lenne a legjobb választás.
      Csak bámult rám. Majd az arcával valami csodálatos dolog történt. Elvigyorodott.
         A lélegzet a torkomra akadt, és csak tátogtam rá. Tetszenek neked? Kérdeztem végül.
         Igen, tetszenek, mondta.
         Bólintottam, egy lassú vigyor kúszott az arcomra. No, akkor rendben.
         Egy kis ideig csak ültem ott, élvezve a nyári napsütést, és a jelenlétét, mialatt néztem őt dolgozni – az erős teste arrébb mozdította a köveket, arra a helyre tette őket, ahová akarta, hogy menjenek.
         Néhányszor felpillantott rám, és küldött felém egy apró, szégyenlős mosolyt. Ezek után nem sok szót váltottunk, de a köztünk lévő csend kényelmes és barátságos volt.
         Végül felálltam, és azt mondtam, - Mennem kell Archer. A szomszédomnak, Anne-nek van egy időpontja, és fel kell vennem Phoebe-t
         Archer is felállt, kezét a combjába törölte, és bólintott, Köszönöm, jelelte.
         Elmosolyodtam, és én is bólintottam, majd a kapuja felé sétáltam. Egy apró, boldog mosollyal az arcomon tekertem haza.


**********
Két nappal később, a kis strandolásom után Archer háza mellet hajtottam el, és kapuja ismét egy kissé nyitva volt. Borzongás száguldott le a gerincem mentén, ahogy leszálltam a biciklimről. Beengedtem magam, és lesétáltam a felhajtóján, Phoebe-t a karomban cipeltem.
         Kopogtattam az ajtaján, de semmi válasz nem érkezett, így követtem a kutyaugatást, amit a tó iránya felől hallottam. Amikor keresztülléptem a fákon, megláttam Archer-t és Kitty-t egy kicsit lefelé a parton. Sétálni kezdtem, hogy találkozzak vele, és amikor megpillantott engem, egy apró, szégyenlős mosolyt küldött felém, és köszöntött, Szia.
      Elmosolyodtam, ráhunyorítottam a fényes napsütésben. Letettem Phoebe-t, és azt mondtam, Héj.
         Könnyed csendben sétáltunk egy kicsit a part mentén. Minél több időt töltöttünk együtt, még ha nem is beszéltünk, annál kellemesebben éreztem magam vele. Éreztem, hogy ő is egyre kényelmesebben érzi magát velem.
         Archer felkapott egy követ a partról, és a tó felé hajította.  Újra és újra átszökdécselt a vízen, alig váltva ki bármilyen loccsanást a mozdulatlan vízből. Felnevettem.
         Mutasd meg, hogy csináltad ezt!
      Archer a kezemre nézett, majd le a homokos partra, egy kő után kutatva.
         Találta egyet, amivel elégedett volt, és a kezembe adta. A laposabb, jobb, mondta. Most dobd el úgy, mint egy Frízbit, úgy, hogy a lapos oldala nézzen a víz felszíne felé.
      Bólintottam, és felkészültem a lövésemre. Eldobtam, és néztem, ahogy egyszer végigsiklik a felszínen, majd felemelkedett, és még egyszer a vízhez csapódott. Ujjongtam, és Archer mosolygott.
         Felkapott egy másik kicsi követ, és a tó felé hajította. A felszínnek ütközött, és szökkent… és szökkent… és szökkent, körülbelül húszszor. – Felvágós, - motyogtam.
         Ránéztem a szórakozott arcára. Te jó vagy mindenben, amit csinálsz, ugye? Kérdeztem, oldalra billentettem a fejemet, és hunyorogva néztem rá.
         Elgondolkodva nézett néhány másodpercig, mielőtt jelelt, Igen.
      Elnevettem magam. Ő vállat vont.
         Egy perc múlva megkérdeztem, A nagybácsikád otthon tanított téged?
      Rám pillantott. Igen.
      Okos lehetett.
      Ezen egy másodpercig gondolkozott. Az volt. Leginkább a matematikában, és bármelyik tudományos tárgyban. Az elméje elkalandozgatott, de megtanított engem arra, amit tudnom kellett.
      Bólintottam, visszaemlékezve, hogy Anne elmondta nekem, hogy Nathan Hale mindig is okos volt a középiskolában. Mielőtt idejöttem volna, a városban kérdeztem rólad, mondtam, kissé szégyenlősen.
         Archer rám nézett, és enyhén a homlokát ráncolta. Miért?
      Felbillentettem a fejem, és a választ fontolgattam. Miután első alkalommal találkoztunk… valami vonzott feléd. Az arcom felforrósodott.
         Archer bámult rám egy pillanatig, mintha megpróbálna megfejteni valamit. Utána felkapott egy másik lapos követ, és a víz felé dobta, ami annyiszor kacsázott keresztül rajta, hogy a szemem elvesztette, mielőtt megállt volna.
         Lassan megráztam a fejem. Ha ők tudnák.
      Teljesen felém fordult. Ha kik tudnának mit?
      Mindenki a városban. Néhányan közülük azt hiszik, hogy nem vagy rendben a fejedben, tudod. Nevettem halkan. Ez igazán nevetséges.
      Ismét vállat vont, felkapott egy botot, és elhajította Kitty-nek, aki felénk közeledett a parton.
         Miért hagyod, hogy ezt gondolják?
      Kiengedett egy sóhajt, és a tóra bámult néhány pillanatig, mielőtt felém fordult. Csak könnyebb így.
      Tanulmányoztam őt, majd sóhajtottam Nekem ez nem tetszik.
      Hosszú ideje van már így, ez rendben van. Ez mindenki számára működik.
      Nem pontosan értettem, de észrevettem a teste megfeszülését, ahogy a városról beszéltünk, úgyhogy meghátráltam, mert azt akartam, hogy újra kényelmesen érezze magát velem.
         Szóval, mi mást tudsz még nekem tanítani? Kérdeztem, cukkolva őt, témát váltva.
         Felvonta a szemöldökét, és belenézett a szemembe. A gyomrom összeszorult, és egy különös lepkeraj kezdett el csapkodni a bordaim mögött. Mit tudsz nekem te tanítani? Kérdezte.
         Kissé megráztam a fejem, a mutatóujjammal az ajkamon doboltam. Egy-két dolgot valószínűleg megtaníthatok neked.
      Ó igen? Mi az? Szemei nagyon kicsit kitágultak, majd félrenézett.
         Nagyot nyeltem. – Um, - suttogtam, majd jelelve folytattam, így vissza kellett néznie rám. Régen igazán jó szakács voltam. Nem voltam benne biztos, miért mondtam ezt. Nem igazán szándékoztam bárkivel is főzni, vagy bárkit megtanítani rá. De ebben a pillanatban, ez volt az első dolog, ami az eszembe ötlött, és ki akartam tölteni a furcsa kellemetlenséget, ami közénk telepedett
         Te meg akarsz tanítani, hogyan kell főzni?
      Nagyon lassan bólintottam. Úgy értem, ha ez nem az egyike a sok dolognak, amiben mester vagy.
      Elmosolyodott. Én még mindig nem szoktam meg ezt, és ettől a szívem egy nagyon kicsit felgyorsult. Ezek ritka ajándékok voltak, amiket nekem adott. Megragadtam, és elraktároztam őket valahová a belsőmben.
         Szeretném, mondta egy perc után.
         Bólintottam, mosolyogtam, és ő viszonzásul egy másik mosollyal ajándékozott meg.
         Egy órán keresztül sétáltunk a part mentén, köveket találva, és kacsáztatva őket a vízen, amíg az enyém háromszor is keresztül bukdácsolt a vízen.
         Amikor később hazaértem, rádöbbentem, hogy hosszú idő óta nem volt ilyen jó napom.

**********

         A következő nap, felkaptam néhány szendvicset a bisztróban, hazamentem, lezuhanyoztam, és átöltöztem, beraktam Phoebe-t a biciklikosárba, és ismét Archer-höz tekertem. Annak ellenére, hogy én voltam az, aki felbukkant a házánál, és kezdeményezte az együtt töltött időt, úgy éreztem, mintha ő is erőfeszítéseket tett volna azáltal, hogy megengedte, hogy látogassam őt.
         Szóval Archer, mondtam, ha a nagybátyád nem ismerte a jelnyelvet, hogy beszélt veled?
      A pázsitján voltunk, Kitty és a kiskutyák a pléden feküdtek velünk. A kölykök dundi kis testükkel totyogtak körülöttünk, és elvesztek a vakságukban, mielőtt a mama visszaédesgette őket magához.
         Phoebe is a közelben feküdt. Ő csak félig volt kíváncsi a kicsikre, és nem fordított rájuk túl sok figyelmet.
         Archer rám nézett onnan, ahol feküdt, fejét a kezére támasztotta. Lassan felült, így használni tudta a kezét.
         Nem beszéltem sokat. Vállat vont. Leírtam, ha fontos volt. Máskülönben, csak hallgattam.
      Egy percig tanulmányoztam őt, azt kívánva, bárcsak jobban megérteném a kifejezését – de ez elrejtőzött az ápolatlan haja alá. Hogy tanultad meg a jelbeszédet? Kérdeztem végül csendesen.
         Magamtól tanultam.
      Felfelé billentettem a fejem, beleharapva a kezemben lévő füstölt húsos szendvicsbe. Archer körülbelül harminc másodperc alatt eltűntette z övét, a legtöbbet megette, de megosztotta Kitty-vel a füstölt hús darabjait. Letettem a szendvicset. Hogyan? Egy könyvből?
      Bólintott. Igen.
      Van számítógéped?
      Felnézett rám, enyhén homlokráncolva. Nincs.
      Van elektromos áramod?
      Szórakozottan nézett rám. Igen, van elektromos áramom, Bree. Nincs mindenkinek?
      Úgy döntöttem nem világosítom fel, hogy ő olyanfajta személynek jött le, akinek szükségképpen nem volt semmilyen modern kényelmi szolgáltatása. Felbillentettem a fejem. Van televíziód? Kérdeztem egy perc után.
         Megrázta a fejét. Nem, nekem könyveim vannak.
      Bólintottam, tanulmányozva az előttem lévő férfit. És azokat a munkákat, amiket csinálsz – a kőművesmunkát, kertészkedést – mindet magadtól tanultad?
         Megvonta a vállát. Bárki meg tud tanulni bármit, ha van rá ideje. Nekem van időm.
      Bólintottam, kikapva egy darab húst a szendvicsem oldaláról és egy pillanatig rágtam, mielőtt megkérdeztem, Honnan szedted azokat a köveket a felhajtóhoz és a teraszhoz?
      Néhányukat a tó körül gyűjtöttem, néhányukat a városban lévő kertészeti boltban vettem.
      És hogyan kerültek vissza ide?
      Cipeltem őket, mondta, úgy nézve rám, mintha ez egy őrült kérdés lett volna.
         Szóval, nem vezetsz? Kérdeztem. Gyalog mész mindenhová?
      Igen, válaszolta, vállat vonva.
         Oké, elég volt a kérdésekből, mondta. Mi a helyzet veled? Mit csinálsz itt, Pelion-ban?
      Egy másodpercig tanulmányoztam őt, mielőtt válaszoltam volna, aranybarna szemei rajtam vándoroltak, várva arra, mit fogok mondani. Egy kiránduláson vagyok – kezdtem, majd megálltam. Nem, tudod mit? Menekülök, mondtam. Az apám… elhunyt és… történt néhány más dolog is, amit nehéz volt kézben tartanom, és kiakadtam, elmenekültem. Sóhajtottam. Ez az igazság. Nem vagyok benne biztos, miért mondtam ezt el neked, de ez az igazság.
      Egy kicsivel hosszabb ideig tanulmányozott engem, ami miatt egy kicsit kényelmetlenül éreztem magam, feltárva, így félrenéztem. Amikor megláttam, hogy a keze a perifériás látómezőmbe került, visszanéztem rá. Működik? kérdezte?
         - Micsoda? – suttogtam.
         A menekülés, mondta. Segít?
      Bámultam rá. Többnyire, nem, válaszoltam végül.
         Bólintott, elgondolkodva bámult rám, mielőtt félrenézett.
         Örültem, hogy nem próbált meg előhozakodni valami bátorító dologgal. Néha egy megértő csend jobb, mint egy csomó értelmetlen szó.
         Körbenéztem a kifogástalan udvaron, a kis ház felé, ami nem volt nagy, de jól karban volt tartva. Megakartam kérdezni tőle, honnan volt pénze, hogy itt éljen, de nem gondoltam, hogy ez udvarias lett volna. Valószínűleg a biztosítási kötvényekből élt, amit a nagybátyja hagyott rá… vagy talán a szülei. Istenem, olyan sok mindenkit vesztett már el.
         Szóval Archer, mondtam végül, egy másik irányba terelve a beszélgetést. A főző óra, amit említettem… Szabad vagy Szombaton? A te lakásodban. Öt órakor? Felvontam a szemöldökömet.
         Enyhén elmosolyodott. Nem tudom. Egyeztetnem kell a társadalmi titkárommal.
      Felhorkantam. Vicces vagy?
      Megemelte az egyik szemöldökét.
         Jobb, mondtam.
         A mosolya nagyobb lett. Köszönöm. Dolgoztam rajta.
      Elnevettem magam. Szeme felragyogott, és a számra mozdultak. Azok a pillangók ismét életre keltek, és mind a ketten félrenéztünk.
         Egy kicsivel később, összeszedtem a cuccaimat, és a kicsi kutyámat, elköszöntem Archer-től, és elkezdtem felsétálni a felhajtón.
         Amikor elértem a kaput, megálltam, visszanéztem a kicsi házra magam mögött. Hírtelen eszembe jutott, hogy Archer magát tanította meg egy egész nyelvre, de nem volt senki, akivel beszélhetett volna.
         Amíg fel nem tűntem.


**********

         Másnap, ahogy kivittem egy meleg szendvicset sült krumplival az oldalán Cal Tremblay-nek, és egy baconös, salátás, paradicsomos szendvicset krumplival Stuart Purcell-nek a hármas asztalhoz, az ajtó feletti csengő megszólalt, és felnéztem, hogy lássam Travis-t az egyenruhájában besétálni. Nagy mosolyt vetett rám, és a pult felé intett, mintha azt kérdezni, hogy dolgozom-e. Elmosolyodtam, és bólintottam. – Rögtön ott leszek.
         Kivittem a kezemben lévő ételt, újratöltöttem a vizeiket, majd visszasétáltam a pult mögé, ahol most már Travis ült.
         - Héj, - üdvözöltem, mosolyogva. – Hogy vagy? – Felemeltem a kávéskancsót, és kérdőn felvontam a szemöldököm.
         - Kérek, - mondta, és én elkezdtem kiönteni. – Megpróbáltalak felhívni téged, - mondta. – Kerülsz engem?
         - Kerülni – ó a francba! Kifogytam a percekből. A fenébe! – A kezemet a homlokomra tettem. – Sajnálom, nekem egy feltöltő kártyás telefonom van, és ritkán használom.
         Felvonta a szemöldökét. – Nincs otthon családod, akivel tartod a kapcsolatot?
         Megráztam a fejem. – Néhány barát, de az apám meghalt hat hónappal ezelőtt, és… nem, nem igazán van.
         - Jézusom, részvétem, Bree, - mondta, kifejezése aggodalommal telt meg.
         Elhessegettem. Nem voltam hajlandó érzelmeket keverni a munkába. – Rendben van. Jól vagyok. – Többnyire jól voltam, néha rendben. Voltak jobb napok.
         Egy pillanatig tanulmányozott engem. – Nos, az ok, amiért hívtalak, hogy lássam, lenne-e kedved ahhoz a vacsorához, amiről beszéltünk?
         A csípőmet a pultnak döntöttem, és rámosolyogtam. – Szóval lenyomoztál, amikor nem válaszoltam a hívásodra?
         Elvigyorodott. – Nos, nem igazán nevezném egy magas szintű, kémes műveletnek.
         Felnevettem, de szavai emlékeztettek engem Archer-re, és valamilyen furcsa okból, valami olyasmi, mint a bűntudat kelt szárnyra a gyomromba. Mi volt ez? Fogalmam sem volt. Barátságunk virágzott, de sok tekintetben még mindig zárkózott volt. Megértettem ezt, azt hiszem, és dühössé tett engem, hogy az egész rohadt város figyelmen kívül hagyta őt, holott, egy hihetetlenül okos, és kedves férfi volt, aki, amennyire én tudtam, soha nem tett semmi rosszat senkivel. Ez nem volt tisztességes.
         - Helló, Föld hívja Bree-t, - mondta Travis, kiszakítva engem az álmodozásomból. Kifelé bámultam az ablakon.
         Enyhén megráztam a fejem. – Sajnálom, Travis. Csak egy percig elvesztem a saját gondolataimban. Az agyam néha komolyan egy fekete lyuk tud lenni. – Zavaromban halkan felnevettem. – Egyénként, uh, rendben elmegyek veled vacsorázni.
         Megemelte a szemöldökét. – Nos, próbálj meg ne túl izgatottnak hangzani.
         Elnevettem magam, a fejemet rázva. – Nem, sajnálom. Csak… csak egy vacsora, ugye?
         Elvigyorodott. – Úgy hiszem, meg egy előétel… talán még desszert is.
         Felnevettem. – Oké.
         - Péntek este?
         - Igen, rendben. – Feltartottam az ujjamat egy párnak, akik az én részemre ültek le, és ők elmosolyodtak. – Vissza kell térnem a munkához, de találkozunk Pénteken? – Leírtam a címemet egy darab papírral a rendelést felvevő füzetemből, és a kezébe adtam, mosolyogva.
         - Igen, mit szólnál hozzá, ha hétkor felvennélek?

         - Tökéletes. – Ismét mosolyogtam. – Majd találkozunk. – Amint megkerültem a pultot, hogy az asztalhoz menjek, észrevettem, hogy hátradőlt a bárszékén, hogy megnézze a fenekemet, ahogy elsétáltam.

9 megjegyzés:

  1. Jó párszor frissítettem az oldalt. És kitartásom nem maradt jutalom nélkül. :) Nagyon örültem. És nagyon tetszett. Köszönöm! :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon örülök,hogy rád találtam! Köszönöm a fordításokat! Ez egy gyönyörű történetnek ígérkezik! Nagyon köszi :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, hogy egyre többen olvassátok a fordításaimat! :D ennek tényleg szívből Örülök. :)

      Törlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Eddig egyetlen Travis volt, akiről olvastam, és őt imádtam! De érzem, hogy ez a Travis most be fogja mocskolni ezt a nevet...már azóta nem szimpi, hogy bántotta Archert, és most még tuti be is fog kavarni a kapcsolatukba. Pedig Archer olyan ari :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj és lemaradt bocsánat a : nagyonszépenköszönömelmondhatatlanulhálásvagyok :D

      Törlés
    2. Köszönöm szépen! :D Eddig én is csak egy Travisről olvastam és én is imádtam! De nem akarok semmit sem kiszivárogtatni csak annyit hogy nem egy pozitív szereplő lesz. :) Archerről meg annyit, hogy még egy férfiba szerettem bele! :D ;)

      Törlés